Kommentszűrés
’17 már
17
16:41

Újságíróvá változtatta Bayer Zsoltot a Varangykirály!

Írta: Stumpf András

bayer_zsolt1.png

Bayer Zsolt egy reggel nehéz álomból arra ébredt, hogy ágyában újságíróvá változott. 

Félálomban még kurvaanyázott egyet rutinból, de aztán kitörölte a csipát a szeméből, fogmosás közben pedig tényleg újságírót pillantott meg a tükörben. Pártos újságírót, persze, de olyan publicistát, akit érdekelnek a tények. Aki legalább használni akarja őket. 

Az átváltozás kicsit megijesztette és még az sem nyugtatta meg, hogy annak oka felől szemernyi kétsége sem volt. Néhány sor, néhány varázsigeként működő sor, egy rissz-rossz bökvers néhány sora. Egy bizonyos Kiss Tibor nevű rocksztár agyszüleménye. Az hatott ráolvasásként és indította be a csodával határos reakciót.

De beindította, s ha már így esett, Zsoltnak, aki immár újra tények iránt érdeklődő, rendszerező, tájékoztató újságíró lett, nem volt más választása: nekiült tényeket gyűjteni és írni. Három hosszú részben válaszolt a rocksztárnak. Hogy olvasóit ne veszítse el, magára erőltetett azért némi fennhéjázást, kioktatást, személyeskedést, de azok immár csupán cifra szalagok voltak a tények, kimutatások unalmasnak gondolt, valójában mindennél fontosabb csomagján.

Minthogy a rocksztár hevenyészett utalást tett az egészségügyre, Zsolt először ennek a témának ült neki. Részletesen megírta, hogy a varangykirályként versbe faragott miniszterelnök alatt mi változott várólista-ügyben. A cél tehát nem változott: megvédeni a barátot. Az eszköz azonban – s az sokszor fontosabb a célnál – a „kurvaanyád” helyett hirtelen egy már-már feledésbe merülő valami lett: a tény. 

*

Zsolt átváltozásának reggele után egy másik skribler Kálmán Olgával ült szemközt, immár a Hír TV stúdiójában, amikor az egyébként profi műsorvezető azon kezdett lamentálni: vajh mikor figyelnek már az emberek a valóságra, meddig lehet őket megetetni a migránsok elleni „gyűlöletkeltéssel”. Mikor foglalkoznak már azzal inkább, hogy egy CT-re három hónapot kell várni.

Ez a skribler történetesen én voltam. Noha akkor még nem olvastam Zsolt cikkét, ám mivel derengett, megemlítettem, hogy a várólisták bizony csökkentek a Fidesz alatt. Olga hitetlenkedve nézett. Pedig bizony: a műtéti várólisták ügyét a Varangykirály kormánya külön programmal kezelte. A hetvenezres lista 28 ezer alá csökkent. Ráadásul a CT-s példa sem helytálló már. Az is Orbánék működése alatt változott, és bizony jó irányba. Ők vezették be, hogy rákgyanú esetén két hét a maximum, annyi idő alatt el kell végezni a CT-vizsgálatot. Nem három hónap tehát. A két hét persze még mindig sok, egy hét jobb lenne, de ha folyamatot nézünk, egyértelmű a javulás. 

Zsolt mindenesetre még napokig úgy ébredt, ahogy azon a bizonyos keddi reggelen. Semmi változás. Egy újabb cikkben összefoglalta tehát az egészségügyi intézmények fejlesztésének történetét, harmadjára pedig azzal a balos-jobbikos tévképzettel számolt le elég makacs tények alapján, hogy ugyanis Magyarországról a Varangykirály elűz mindenkit. Az ENSZ-től származó adatsor, amelyre hivatkozik, elég jól mutatja, hogy a környező országokhoz képest tőlünk mentek legkevesebben Nyugatra, plusz hogy kevesebben bandukolnak most kifele mint ahányan a szocik alatt tették.

*

Szóval akkor minden rendben van? Nincs. A tízezres nővérhiány és a nővérek ebből fakadó túlterheltsége valóságos gond, még ha igaz is, hogy egyébként az ő fizetésüket is emelték, amit nehéz hasba rúgásként értelmezni. A szocialistául teljesítményvolumen-korlátnak nevezett formai és tartalmi szörnyszülött továbbélése (lombikbébi-programoknál például, miközben a kormány ugye elvileg sok-sok szép magyar gyereket szeretne) is gond; ahogy az is nagy és megoldatlan kérdés, mi lesz a háziorvosok tömeges nyugdíjazása után. Ahogy egyébként Európában sok helyen. A sor folytatható. 

Bőven van aztán mit kritizálni ennek a kormánynak a működésén általában is. Elsősorban a közvagyont magánvagyonnak tekintő mentalitást, a félelmetes, pofátlan zsákmányszerzést, iszonytató gazdagodásokat, rokoni-haveri offshore-mutyikat. Másrészt a politikailag nagyon ésszerű, a fideszes tábort egyben tartó, ám az országot az elmebaj határára sodró álhazafiaskodást, „idegen ügynökök” - értsd: kormánykritikus, nemzetközi hátterű szervezetek – ellen hozott, vagy az antikommunizmust csupán álcának használó, egyes cégekre (Heineken) szabott nevetséges bosszútörvényeket, vagy a büntető törvénykönyv alóli mentesség kormányhatározattal való megadásának ötletét – hogy csak néhány friss példát említsünk. Aztán: a feltétlen lojalitás elvárását, a kontrollt mindenek felett, felülről kinevezett, közös forrásból működtetett pénznyelőket kultúrában, médiában, amelyek gyakran épp csak egyre nem képesek: valós teljesítményre.

*

Bírálni való akad tehát bőven. Úgy tenni azonban, mintha a tények (várólisták csökkenése, például) nem is lennének tények: a propaganda rosszabbik fajtája. Ha komolynak látszó emberek így tesznek, nem kell csodálkozni, ha munkakörüknél fogva is komolytalan rocksztárok ennek megfelelően írnak majd versikéket.

Merthogy egyébként Kiss Tibivel nincs semmi gond. Ritka bugyuta felvetés, hogy a Varangykirály után fizesse vissza a Tusnádfürdőn kapott gázsiját. Nem a Fidesznek játszott ott ugyanis, hanem a közönségnek. Épp ezért voltak idióták azok a balosok, akik kiakadtak a Quimby tavalyi, tusnádi fellépésén. A versikével meg azért nincs gond, mert a rocksztárság lényege nem a felelősség, hanem a szabadság. A szabadság, amely nélkül nincs ihletett pillanat és őszinte, katartikus alkotás. Az őszinteség és szabadság mellékterméke pedig bizony lehet a tájékozatlanság, igazságtalanság, félresikerültség. Kiszakadhat így egy rossz célra tartó magánérzületi kisülés néhány kemény, hatalomellenes sorban, de rocksztárnak jól áll az ilyesmi. Ugyan ki várja el, hogy valóban értse az egészségügyi folyamatokat? Utálja Orbánt, szíve joga, valahogy ezt versikébe öntötte, jól van, ennyi.

Ha másért nem, a rá adott Bayer-reakcióért, az ébredés három dokumentumáért már jó, hogy megszületett a vers.

Mert az viszont fontos, hogy aki közéletről ír, aki közéleti műsort vezet, barátságot kössön a tényekkel. Felelősségérzetből, tartásból, de már csak önérdekből is. 

Elhinni saját hazugságainkat: ez ugyanis nagyon káros. Kormányon is, ellenzékben is. Előbbi nem is tesz ilyet. Tudja, hogy hazudik, amikor hazudik. Az ellenzék véleményformálói viszont elhiszik saját toposzaikat.

Aztán csak csodálkoznak, csodálkoznak, hogy miért nem lázad már ez a szegény, elhülyített magyar. 

Címkék: média vélemény sajtó közbeszéd tény Bayer Zsolt Kiss Tibi

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3712345853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Peter Götz 2017.03.17. 17:36:51

na,hát akkor minden rendben,építsünk stadiont.....

Bell & Sebastian 2017.03.17. 17:55:11

Mit gondol Edward bárdja, Zsolt a Bimbiről és fordítva. Celebek a Borsban, az is hülye, aki olvassa.

GNDL 2017.03.17. 20:15:41

Ha már az az ominózus Kálmán Olga-féle szereplés... utána olvastál már a Jánossy-féle trendeknek amit Csintalan említett a végén? Nagyon sajnálom hogy pont ennek vitájára nem maradt idő a műsorban, mert így megint megúsztad hogy egy nálad nyilvánvalóan tájékozottabb és műveltebb úgymond „közvélemény formáló” személyiség felmossa veled a padlót, mármint jóval egyértelműbben ahogyan az adás nagy részében ez egyébként történt, ahogyan megérdemelnéd végre, úgy élő egyenesben... de remélem nem lesz mindig így... és egyszer majd ott fogsz ülni, a szokásosnál is butább arckifejezéseddel, és onnantól nem tudod majd letagadni sem hogy igazság szerint hülye vagy ehhez az egészhez... :)

leponex 2017.03.17. 23:38:17

@GNDL: most akkor felmosták vagy nem, nagyrészében vagy egyébként? vagy majd végre ? ...

bakker, te mekkora s.ggfej vagy :)

leponex 2017.03.17. 23:38:52

ménkű nagy respekt, Stumpf!

chrisred 2017.03.18. 04:53:18

Azt is lehet tudni, hogy a 70 ezres várólista azért csökkent, mert felpörgött az egészségügy, vagy esetleg más okból fogynak dinamikusan a CT-re váró betegek?

/manens 2017.03.18. 10:02:58

fasza ( márhogy a cikk )

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.03.18. 13:17:32

a kis stumpf egy reggel arra ébredt, hogy miután gondosan megnézte magát a tükörben, kicsit igazgatott buzibajszán, gyorsan és tövig szájba vette bayert és kistibit. előbbit joggal, a narkós kis gecit ok nélkül.

Sir Galád 2017.03.18. 13:21:15

"Elhinni saját hazugságainkat: ez ugyanis nagyon káros. Kormányon is, ellenzékben is. Előbbi nem is tesz ilyet. Tudja, hogy hazudik, amikor hazudik. Az ellenzék véleményformálói viszont elhiszik saját toposzaikat."

Ezt pont azt bizonyítja, hogy elhiszed. Nem túl káros?....

Hidvégi Mihály 2017.03.18. 21:50:51

Ócska egy újságíró vagy te, Stumpf A.

Nézd már meg egyszer egy tv-szereplésedet, amikor nem orbaánseggnyalók vesznek körül, hanem érvelned is kell. Baszd meg, a pofád soha be nem áll, minta attól, hogy feszt pofázol, attól mindjárt igazad is lenne, undorító az a gyors segítségnyújtás, ahogyan igyekszel a varangykirályt védeni mindenáron, pofázol, pofázol udvariatlanul és undorítóan.

Tanulj már tisztességet egyszer s ne pofázz közbe, amíg nem neked osztanak szót.
Hülyeségeket pedig ne írj. Se ide, se máshová. Kár a lapért.

Jakab.gipsz 2017.03.19. 01:12:47

@Hidvégi Mihály:

Mi történne akkor, ha ön nem gyűlölködne, ha nem érvelne.

Hidvégi Mihály 2017.03.19. 08:00:08

@Jakab.gipsz: Ez kedves barátom, mármint a fenti szövegem nem gyűlölködés volt. Tényeket állapítottam meg, kissé indulatosan, de ezek tények. Nézed meg, hogyan szerepel rendes sajtó (tehát nem a lakájmédia) előtt Kovács Zoltán sajtószóvivő, ha jól emlékszem a titulusára, az itt megszólított Stumpf András, s még sokan mások Orbán bűvköréből.

Azt szeretnék ha valahol beszélgetnek velük, hogy soha ne legyen a vele szemben állónak ideje arra, hogy elmondja tisztességesen az ő érveit. Ennek érdekében szavába vágnak, amikor a másik beszél, akkor is mondja, mondja a szövegét, mintha felhúzták volna. S minden Orbánhű megnyilatkozó így viselkedik, látszik, hogy erre képezték ki őket, elnyomni a másikat teljes mértékben, a (még) szabad sajtónál se lehessen érdemi vitát végezni.

Szóval kedves barátom, ez a totális elnyomás, ez ellen tiltakozom, kissé nyersen, de igazul. Nem gyűlölködöm úgy általában, csupán egyetlen embert gyűlölök, igen, a legnagyobb szart, akinek mindezt az élehetetlen világot köszönhetjük, Orbán Viktort. Aki ilyen mélyre süllyedt, nos, ott csak azon csodálkozom, hogy miért lehet ép érzésű ember még, aki nem gyűlöli.

Hiába, ez már csak így van, gyűlölet gyűlöletet szül. S nem fogok sosem meghunyászkodni, hiába a szeretet a legnagyobb kincs a világon, ennek ellenére a gyűlöletemet is vállalom, amíg tárgya van, ennek az érzésnek is működnie kell.

jános515 2017.03.19. 08:59:57

András ! Úgy látom felvetted az inget, amelyet nem biztos hogy rád szabtak. De viseld nyugodtan. Igaz, kissé már izzadtságszagú, kicsit megkopott és kicsit már foltos és lukas is . Ám ha jól érzed magad benne, akkor hordjad.

Bár nagyon szivesen válaszolnék a "varangykirályt " megvédő "kurvaanyád " szólamra, de sajnos most ezt nem teszem. Tudod, nem vagyok sem az "5-ös számú párttagkönyv " tulajdonosának barátja, ismerőse és párttársa sem. Igy van félnivalóm.

Nem vagyok Orbán Viktor barátja, ismerőse, és iskolatársa sem. Szobatársa pedig sajna koromnál fogva nem lehettem. Igy aztán meg kell gondolni, hogy az ember mit és kinek, hogyan ir le. Tudod, egyeseknek mindent lehet, de én a kettesek közé tartozom és a kisembereknek, most jobb csendben maradni. Bár tisztességesek, bár semmi bűnük nincs, de ők mégiscsak a kisebbség.

Ám mielőtt befejezném, szeretném leirni neked, hogy egy valamit sajnálok. Azt hogy nem fotóztam le, amit az egyik fiatalokból álló, éppen külföldre készülő fiúk ragasztottak ki, az egykori hegyeshalmi határátkelő lepukkant épületének falára. Csak egy A/ 4-es lap volt, és egyben egy üzenet is. Ők igy köszöntek el, innen, ahol egykor születtek. Dolgozni mentek és talán már soha nem jönnek haza.

A szöveget , az üzenetet nem irom le, nem akarok arra az alpári, a bányászbéka segge alatti stílusban vitázni, arra a szintre süllyedni ahol ti vagytok. Mert itt már valóban félni kell. Hiszen könnyen ellenség lehetsz és könnyen elitélhetnek , könnyen odalehet a becsülete annak aki mást mond, mást ír, mint amit "szobatársak " elvárnak tőle.

" Aztán csak csodálkoznak, csodálkoznak, hogy miért nem lázad már ez a szegény, elhülyített magyar ". --és ez igaz András.

De miért is csodálkozol, ha te is azok közé tartozol, aki segít a valótlanságok, a hamis hirek és az alpári semmitmondó , sértegető "kurvaanyázós " stílus mosdatásában, a lenézés, a mocskolódás a gyűlölködés elfogadtatásában.

Ja , persze, te ujságiró vagy, neked ez a munkád.
Na jó, mehetsz a kasszához, a vállalt megbizatást teljesitetted.

Jean Sol Partre 2017.03.19. 12:24:01

"Az eszköz azonban – s az sokszor fontosabb a célnál – a „kurvaanyád” helyett hirtelen egy már-már feledésbe merülő valami lett: a tény. "

Aha. 16 éves tények, de ez persze nincs kimondva. Azaz hazugság a cikk, igazo Bayer Zsoltis "újságírós" hazugság. Andris, te meg ebbe a pofonba is beleszaladtál, mert fontosabb volt hogy bevedd a szádba a faszt.
Ebből dolgozott Zsolti, és hasonlította össze a mai magyar adatokkal:
search.oecd.org/els/health-systems/17256025.pdf

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.03.21. 03:05:40

Hát, elébb-utóbb nehéz ébredése lesz.
A szerzőnek.

Etniez 2017.03.21. 11:29:13

@Jean Sol Partre: Aki volt már egészségügyi intézményben Magyarországon, az pontosan tudja, hogy hazudik Bayer.
Kár erre több karaktert vesztegetni.

Jakab.gipsz 2017.03.22. 01:38:40

@Hidvégi Mihály:

Gyűlölködni a világon a legfeleslegesebb dolog, amit ember kiagyalhatott, ugyanis nem leszünk okosabbak tőle. Tehát nem tanácsos a gyűlölet, mert a düh és a harag elhomályosítja elménket, és ez nem csak rád vonatkozik hanem mindenkire.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.12. 00:55:36

Bayer Zsolt, az újságíró és ember.
badog.blogstar.hu/2017/04/11/lovas-pista-cikke-a-magyar-idokbol/37081/
"Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?"

Ezt a csendőrtempót vajon hol tanulta? A Kádár-rendszer üldözöttjeként az illegalitásban?

annamanna 2017.04.12. 18:13:09

@Doomhammer: Juhász Péter tojást dobál, Gulyás Márton festékesflakont; ha valaki nem képes érvelni a maga igaza mellett, az legalább hallgasson. Aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul.
A Parlamentből pláne ki kéne hajítani mindenkit, aki nem képes érvelni. Az összes olyan nyominger képviselőt, aki elszalad, amikor kérdezik.
Érdekes, hogy Harrach Péternek mindig van ideje válaszolni, pedig ugyanoda megy, mint a többiek; érdekes, hogy ő sosem telefonál, és sosem mondja azt, hogy "magának nem válaszolok".
Nem mondom, hogy tetszenek az érvei; de bárkit, aki nem képes ugyanarra, mint ő, az nem való egy ügy képviselőjének. Ha pedig nem tud képviselni egy ügyet, akkor ne kapjon érte fizetést.
Legalább annyira meg kéne válogatni a politikával hivatásosan foglalkozókat, hogy alkalmasak legyenek használtautó kereskedőnek, tehát el tudjanak adni szinte bármit, mert képesek érvelni.
De hogy ezek leginkább csak néznek ki a fejükből, mint a sült halak, meg nyökögnek, és elvárják, hogy Bayer Zsóti védje meg őket.... hát szerencsétlen nagyon igyekszik... de közben hová tűnt Balog Zoltán?

Hol van a miniszter? De komolyan?
Mégis mit csinál Balog Zoltán
Őhelyette verekedjen az ellenzékiekkel Bayer Zsolt?
Őhelyette vonuljon utcára Bayer Zsolt?
Balog Zoltán nem képes megvédeni az igazát, nem képes racionálisan "leérvelni" az ellenzéket?
Miért kéne Bayer Zsoltnak a miniszter hiányzó eszének lennie?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.12. 18:33:25

@annamanna:
Tökéletesen igaza van.
Ne küldje Bayert csicskaként maga helyett Balog.

Balog Zoltánt a politikai ökölharc ringjébe!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.12. 18:34:40

@annamanna:
Egyébként Orbánt sem lehet látni vasárnap óta.

Biztos valami top secret kolbásztöltőben várja ki a vihar végét.

annamanna 2017.04.12. 18:43:18

@Doomhammer: Mellesleg nekem már az se tetszett, amikor azt mondta a CEU rektorhelyettese, hogy nem a CEU védi meg magát, hanem védje meg őket a tömeg (persze nem szó szerint mondta ezt, csak így jegyeztem meg).

Azért ez marha jó ám. Mintha ők lennének Mária Terézia, mások meg az alattvalók, akik lelkesen üvöltik, hogy "életünket és vérünket!"

Az is piszkosul irritáló volt, amikor Orbán ellen ordítoztak március 15-én, aztán megjelentek a fidelitas-osok, és felszólították a jónépet, hogy jelentsük fel a "provokátorokat".

Mi védjük meg őket?
Hát nehogy már a nyúl vigye a puskát, nehogy már a szúnyog adjon vért.

A politikusoknak kéne a nép érdekét védeni, a népért küzdeni, és ehelyett a nép védelmezze őket, mintha bizony ők védelemre szoruló, magatehetetlen kis virágszálak lennének?

Vagy pl a CEU rektorhelyettes jogaiért küzdjek én? Neki mekkora az érdekérvényesítési képessége hozzám képest? De azért elvárja, hogy kis senkik tüntessenek miatta?

Hát "Védjen meg téged a Dajcstamás!"

annamanna 2017.04.12. 18:48:19

@Doomhammer: "Balog Zoltánt a politikai ökölharc ringjébe!"

Nahát ez az. Álljon ki Ignatieff ellen, és győzzön a jobb.

"top secret kolbásztöltő"

Csak aztán nehogy Simicska Ádám beárulja.

annamanna 2017.04.12. 19:30:46

@Doomhammer: Ezzel nagyon egyet tudok érteni:

"Választ várok, választ várunk arra a kérdésre, miért rángatnak bennünket az egyik nap az egyik, a másik nap a másik irányba. Ugyanilyen fontosnak kell tartanunk, hogy e vélhetően ránk váró vérzivataros idők előtt feddhetetlennek tudhassuk a nevünkben fellépőket. Ehhez képest a hatalom egyházak által támogatott, jelenlegi birtokosai gátlástalan nepotizmusukkal hetvenkednek, anyagi gyarapodás iránti mohóságukkal hivalkodnak, az ország népét egymással szembeállított rétegekre szaggatják, és egymás ellen uszítják."
mandiner.hu/cikk/20170412_kabai_domokos_lajos_valljon_szint_orban_vagy_tavozzek

Bayert legalább megfizetik, neki van "gazdija", de a sok tízezer tüntető csak a maga bőrét viszi a vásárra, miközben a hasznot (pl a CEU rektorhelyettesi fizetését) nem ő fogja megkapni.
400 magyar diák tanul a CEU-n, meg valamennyi magyar oktató tanít ott stb. Összességében ezer embernél nem érint többet, ha arrébb költözik egy országgal.
Persze a CEU csak ürügy sok más miatti elégedetlenség kifejezésére, de a tüntetők mégsem állnak ki másért, mondjuk az egészségügyért, a Római-partért, a Ligetért, általában az oktatásért, a devizahitelesekért, a questor-károsultakért, a kilakoltatásokért, a családi gazdálkodókért és még ezernyi más bajért. A CEU pedig védje meg saját magát.

Azért nagy pofon volt az ukrajnai tüntetések vége. Persze, mi nem vagyunk Ukrajna, de megértem Kabai Lajos aggodalmát. Például a mai napig nem nagyon lehet tudni, kinek állt érdekében a 2006-os tüntisorozat, ki fújta hátulról a passzátszelet.

Toroczkai, az akkori főkolompos most persze marhára aggódik, és meg is találja Sorost, mint háttérszervezőt:

"A rémisztő az, hogy a tegnapi tüntetések mögött ugyanazok álltak, akik a 2003-as grúziai úgynevezett rózsás forradalom vagy a 2013-as kijevi Majdan-tüntetések mögött. A cél Budapesten is a véres anarchia, amelynek a végén egy Soros Györgyhöz és amerikai barátaihoz közel álló nemzetellenes politikai formáció kerülhetne hatalomra. A Gender-elmélet rajongóival azonban legfeljebb egy kannabisz-partit vagy egy hippi fesztivált lehet szervezni, forradalmat nem. Sorosék akkor ülhetnének tort, ha a kormánnyal elégedetlen, számos ügy miatt jogosan háborgó tömegeket is a liberális felforgatók mögé állíthatnák. Ez azonban egyet jelentene a nemzethalállal."
www.facebook.com/laszlo.toroczkai/posts/745423198972309:0

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.12. 21:33:08

@annamanna:
"Bayert legalább megfizetik, neki van "gazdija", de a sok tízezer tüntető csak a maga bőrét viszi a vásárra, miközben a hasznot (pl a CEU rektorhelyettesi fizetését) nem ő fogja megkapni. "

Az arab tavasz tudja, hogyan kezdődött?

Egy engedély nélküli utcai zöldségárus felgyújtotta magát, mert egy közterület-fenntartó nő elkobozta az áruját.

en.wikipedia.org/wiki/Tunisian_Revolution

A háttér persze a munkanélküliség, a magas élelmiszerárak, a korrupció és a demokratikus szabadságjogok hiánya volt. A kirobbantó esemény szinte mellékes, ahogy 1956-ban is az volt.

"A rémisztő az, hogy a tegnapi tüntetések mögött ugyanazok álltak, akik a 2003-as grúziai úgynevezett rózsás forradalom vagy a 2013-as kijevi Majdan-tüntetések mögött. "

Ez még igaz is lehet, de nem lehetne ekkora tüntetéseket szervezni anélkül, hogy a Fidesz már 7 éve tesz a demokráciára és a népet nemzeti konzultációs maszlagokkal eteti. Ez működött addig, amíg volt elosztható pénz, de most éppen nincsen. Ezzel párhuzamosan meg mennek a rezsim presztízsépítkezései, mint a vizes vébé, vagy az ollimpia.

Pont, mint amikor összeomlott a Kádár-rendszer.

annamanna 2017.04.13. 03:49:09

@Doomhammer: Csakhogy a Kádár-rendszer nem így omlott össze. Pont ez lett később Antall József elhíresült mondása: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Kádár ellen senki sem akart forradalmat kirobbantani (Orbán Viktoron kívül). Az akkori korszak taktikája az apolitikussá tevés volt; békén hagyták az emberek magánéletét, azért cserébe, hogy mindenki fogja be a száját és ne szóljon bele a "nagyok" dolgába. Ezzel a szisztémával hosszabb távon el lehetett volna jutni egy kínai típusú kapitalizálódáshoz, amiből valószínűleg a magyar emberek sokkal többet profitáltak volna, és nem lehetett volna ilyen lazán ellopni a nemzeti vagyont.

Az új kor taktikája pont az ellenkezője, hányásig nyomják a politikát, mindenkit igyekeznek függővé tenni tőle, hogy mindenkinek tele legyen az agya a Nagy Testvérekkel, akár imádja, akár utálja őket, de akkor is reggel-délben-este rájuk gondoljon.
És ha az emberek figyelmét még így sem tudnák magukra irányítani, akkor bevetik az állandó ingerlést, piszkálást, hogy semmilyen módon se lehessen rájuk unni. Aki eléggé utálja őket, az is függ tőlük, sőt.
Palpatine módszerét alkalmazzák: felszítják a dühöt. Engedd szabadon a haragod! www.youtube.com/watch?v=FgbHS-FbjKA

Kádár azt mondta: játssz olyan játékot, amilyet akarsz, csak ne akard az én játékomat játszani.
Orbán azt mondja: ne játssz semmilyen másik játékot, csak az én játékomat játszd, mert annak én írom a szabályait.
Fölösleges Orbánt Kádárhoz hasonítani, mert nem hasonlítanak. Akkor már inkább Rákosi pajtás, egyébként mások is inkább vele vetik össze, pl karikatúrákon. Rákosiék is beleerőltették az embereket a maguk játékába, nem hagytak lehetőséget arra, hogy a figyelem egy pillanatra is lankadjon és elterelődjön róluk. Ilyen intenzív figyelemfelkeltés a Kádár-korszakban egyre kevésbé volt jellemző.
www.youtube.com/watch?v=bUjQ2Oo-DuU#t=17m56s

Jean Sol Partre 2017.04.13. 10:08:16

@annamanna: " és sosem mondja azt, hogy "magának nem válaszolok".
Nem mondom, hogy tetszenek az érvei"

hehe. csak azt mondja, hogy "nem erre a kérdésre válaszolok" és tolja a mantrát a képünkbe. se nem okosabb, se nem szolgálatkészebb, csak bátrabb, mint a többi.

Jean Sol Partre 2017.04.13. 10:11:09

@annamanna: ilyet én nem hallottam, Ignatieff pedig kimondottan az ellenkezőjét mondta, hogy nagyon megható a tömeg reakciója, de amúgy ők küzdenek magukért és ne féltsük őket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.13. 12:58:15

@annamanna:
"Csakhogy a Kádár-rendszer nem így omlott össze. Pont ez lett később Antall József elhíresült mondása: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!""

Forradalom valóban nem volt és minden analógia pontatlan. Mint mondtam, az álláspontom az, hogy a következő rezsimváltást kiprovokáló esemény szinte véletlen, ha adott a széles körű elégedetlenség. Ez a Kádár-rendszer esetén a csökkenő életszínvonal volt, továbbá az a felismerés, hogy a Szovjetunió nem fogja fenntartani a kelet-európai bábállamok rezsimjeit. Ezt a '82-es lengyel események mutatták meg, amikor a szovjetek a lengyel kommunista párt kifejezett kérése ellenére sem vonultak be katonailag.

A Kádár-rendszer esetén az összeomlást kiváltó események azok az óriástüntetések voltak (>100000 ember), amelyek egyfelől az erdélyi falurombolás, másfelől a bősi épitkezés ellen szerveződtek. Ekkora tüntetéseket nem lehet rendőri (de még munkásőri) erővel sem szétverni, így a rezsim rájött, hogy erővel semmit sem ér el. Mása meg nem volt neki, mivel lényegében csődben volt.

Akkor is ironikus, hogy a konkrét ügyek, amelyek az embereket összehozták, nem kötődtek szigorúan a rezsimhez. A falurombolás Ceausescu projektje volt, a bősi vízlépcsőt pedig Moszkván keresztül nyomták Kádárékra. A hasonlóság azonban különösen Bőssel feltűnő: egy rendkívül népszerűtlen állami óriásprojekt, ami begyújthatja az elégedetlenség lángját.

Mint az olimpia, vagy a Liget-projekt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.13. 13:05:39

@annamanna:
"Kádár azt mondta: játssz olyan játékot, amilyet akarsz, csak ne akard az én játékomat játszani."

Van ez a furcsa elképzelés, hogy a szinte politikamentes Kádár-rendszerben azt lehetett csinálni, amit az ember akart, feltéve, ha nem politizált. Ez nem volt igaz. Kádár elrejtette szem elől az erőszakszervezeteit (ahogy Rákosi nem), de attól még akit a rendszer kinevezett ellenségnek, az megtapasztalhatta a rezsim fogait, többen meg is haltak. Ehhez nem kellett sok, ott van például a meggymagos históriája.

www.jogiforum.hu/hirek/36715

Figyelje meg Szabó László és a kézivezérelt revolversajtó szerepét, amit ma is felismerhet.

"Fölösleges Orbánt Kádárhoz hasonítani, mert nem hasonlítanak."

Olyan értelemben hasonlítanak, hogy Orbán is rejti az erőszakszervezeteit (azért ott vannak és nagyon meg is bánja, aki útjukba kerül, lásd a festékdobáló Marci esetét) és hogy olyan államot épít, ahol az állampárt nem leváltható és a nómenklatúrán keresztül mindent ellenőriz. Különbségek is vannak jócskán, például Orbánnak az EU miatt nagyon vigyáznia kell arra, hogy betű szerint jogállamnak nézzen ki a rezsimje. De a működési elv ugyanaz.

annamanna 2017.04.14. 03:03:12

@Jean Sol Partre: Azt nem tudom, hogy bátrabb-e, de hogy jobban élvezi, az biztos. És ebben igaza is van. Schiffer és Gaudi is élvezhették a parlamenti felszólalásokat, vitákat, mert ők ketten beszéltek a legtöbbet a képviselők közül. Persze Harrach Péteren kívül is van néhány arc, akit rendszeresen meg lehet szólítani, mert nem félnek a nekik feldobott labdáktól, hanem maguk is kíváncsiak rá, vajon sikerül-e lecsapniuk. Révész Máriuszt, Pócs Jánost, Pokorni Zoltánt, Turi-Kovács Bélát még nem láttam kérdések elől elmenekülni. Lázár is biztosan élvezheti a kormányinfókat, mert közben ördögien vigyorog. De pl szerencsétlen Selmeczi Gabikát még válaszolni nem láttam, csak szánalmasan menekülni. És van egy rakás arctalan képviselő, akiket még csak megszólítani sem lehet, mert még annak sem teszik ki magukat, hogy lebőgjenek a hebegésükkel, inkább valami egérlyukon vagy titkos folyosón közlekednek. Csak tudnám, hogy ez utóbbiak mit képviselnek. Nem az a bajom, hogy a képviselők nem az Igazság Bajnokai; felőlem olyan hazug dumát is nyomhatnak, amilyet csak akarnak; de azért nem ártana, ha nem lennének olyan "rossz tanulók", akiktől csak annyit telik, hogy "tanár úr, én készültem".
Lendvai Ildikót kifejezetten utáltam régen, hogy nem sül le a bőr a képéről, ennyit hazudni.... de legalább hazudni jól tudott. Torgyán József sem volt túl nagy hasznára a hazának, de legalább profi szövegláda volt. A képviselőknek minimum olyan képességekkel kellene rendelkezniük, mint egy ügyvédnek. És borzasztó, hogy jelentős részüknek nemhogy annyi esze és kommunikatív képessége nincs, mint egy jogásznak, de még annyi se, mint egy kereskedőnek. Hogy kerülhetett be a Parlamentbe pl a vakkomondoros Balogh József? Gyalázatos, hogy semmiféle szakmai minimumnak nem kell megfelelniük.
Balog Zoltán helyett már csak a parlamenti takarítónők nem nyilatkoztak, de azon a szinten felül már mindenki igyekezett őt exkuzálni, mert olyan szegényke, mintha vonalzóval rajzolták volna az agyhullámait. Kósa Lali az Isaura kiszabadítására gyűjtő nyuggerekről magyarázott CEU-ügyben, mert az is kevésbé égő, mintha Balognak kéne interjú címén makognia. Egyszerűen döbbenetes, hogy pont az oktatásért felelős miniszterre legyen találó ebben a rendszerben, hogy "Boldogok a lelki szegények."
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--t5sI8deH--/w_1160/6oxbDRNGIByrCG6ua.gif
Ilyen szöveg (egyszerűen hihetetlen, hogy elhangzott): "Balog Zoltán megmagyarázta a Hír TV stábjának, miért nem nyilatkozik a csatornának. Azért, mert a televízió tulajdonosa megsértette a miniszter bajtársát. A nevezetes bajtárs egyébként maga Orbán Viktor miniszterelnök. (...) A miniszter mindazonáltal sajnálja, hogy nem nyilatkozhat a csatornának, mivel ezzel korlátozódik a tájékoztatási kötelezettsége." nepszava.hu/cikk/1056603-balog-ezert-nem-nyilatkozott-a-hir-tv-nek-video
Ha nem ebben az országban élnék, halálra röhögném magam, mert megfelelő távolságból nézve kitűnő kabaréműsort szolgáltatnak.

Enyedi Zsolt mondta a fentit, már nem emlékszem, melyik interjúban, próbáltam keresni, de végül is nem fontos. Róla azért el lehet képzelni, hogy úgy viselkedik, mint Steinmann, a grófnő.

"A tanár gondolkodik. A jó tanuló erre felkapja a spongyát, és sebesen törülni kezdi táblát: ebben végtelen előkelőség és önérzet van, ezzel akarja jelezni, hogy ő ráér, hogy neki nem kell most törni a fejét, ő nem fél, ő mindig készen van, ő addig is, míg a felelés kezdődik, valami hasznosat akar csinálni a társadalomnak, ő ráér gondolni a köztisztaságra és az emberiség békés fejlődésére, és letörüli a táblát.
– Hát – mondja a tanár, és gondolkodva húzza a szót –, majd valami érdekes példát veszünk …
A jó tanuló udvariasan és végtelen megértéssel köhög. Természetesen valami érdekes példát, az érdekes helyzetnek megfelelőt. Most úgy néz a tanárra, komolyan és melegen, mint egy szép grófnő, akinek egy gróf megkérte kezét, és mielőtt válaszolna megértéssel és rokonszenvvel, mélyen a gróf szemébe néz jól tudva, hogy e tekintet elbűvöli a grófot, s a gróf remegő boldogsággal sejti, hogy a válasz kedvező lesz.
– Vegyünk egy kúpot … – mondja a gróf.
– Egy kúpot – mondja Steinmann, a grófnő. De már ezt is úgy tudja mondani, ez a Steinmann, annyi megértéssel, olyan okosan: csak ő tudja, mennyire kúp az, amit veszünk. Én, Steinmann, a legjobb tanuló az egész osztályban, veszek egy kúpot, mivel engem, mint az erre legalkalmasabbat, megbízott a társadalom. Még nem tudom, miért vettem a kúpot, de nyugodtak lehettek mindannyian, bármi történjék ezzel a kúppal, én is ott leszek a helyemen, és megbirkózom vele."

Persze, ha belegondolok, van némi párhuzam: az egyik nem nyilatkozik, a másik nem küzd az általa vezetett intézményért, mert ezeket a feladatokat majd elvégzi helyettük valaki más. Így gondolkozik egy Magyar Férfi.
Ignatieff nem magyar, nem tudja, hogy itt mennyi feladatot lehet ellébecolni azért, mert az MÉLTÓSÁGON ALULI. Pedig elég volna csak Kövér Lászlót, ezt a színmagyar díszpéldányt megfigyelnie.

annamanna 2017.04.14. 07:23:47

@Doomhammer: A meggymagos arra jó példa, hogy ha van egy hosszú távon fenntartható rendszer, annak a bukás különösebben nem árt, mert egy összeomlás után is könnyen újraépül. Ezt a férfit kétszer is börtönbe zárták, mégis megrázta magát és harmadszorra is felvirágoztatta a kertészetét. Tudta, hogy lehet jól működtetni az életet, és nem omlott össze amiatt, hogy a Csillagba került.

A tunéziai illegális árus viszont nem tudott átvészelni egy viszonylag kis konfliktust sem, mert ő nem ismerte a sikeres élet azon receptjét, amit a meggymagosnak megtanítottak az elődei.
Valószínűleg általánosságban véve is az arab társadalmak sokkal kevésbé teherbíróak, hamarabb összeroppannak, mint az európaiak, mert az egyes egyének is kevésbé terhelhetőek. Hogy egy áruelkobzás miatt itt bárki is felgyújtsa magát, azt teljesen elképzelhetetlennek gondolom. Ráadásul volt már példa arra, hogy valaki tényleg felgyújtotta magát politikai tiltakozásképp, elég éles helyzetben, mégsem lett az egyéni akciójából tömegmozgalom.
Azt is kétlem, hogy a Kádár-rezsim a bősi tüntetések miatt dőlt be; ahogy arra sem emlékszem, hogy életszínvonal-csökkenés miatt lázadtak volna az emberek.
Ráadásul nem értem, hogy miféle rezsimváltást kellene látnom; jórészt a régi elvtársi elit kezében van a hatalom, nem véletlenül szabotálja el a fidesz az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát. Módszerváltás volt, de uralomváltás...? A "keményen dolgozó kisember" szempontjából alapvetően most is ugyanaz az elit hazudik teli torokkal és tolvajkodik szemtelenül és mohón, mint akkor. 2017-ből visszatekintve úgy tűnik, hogy épp Kádár szisztémája építette ki azokat a fékeket és ellensúlyokat, amik egy darabig akadályozták a gátlástalan zabrálást, és azért kellett annak a rendszernek bedőlnie, hogy visszakúszhasson a féktelenség.

De visszatérve arra, hogy miért gondolom stabilabbnak az európai társadalmakat az arab országoknál: ennek oka az egyéni önbecsülés magasabb szintje. Tehát hogy külön-külön az emberek jobban képesek önmagukat értékelni, és kevésbé szorulnak rá arra, hogy valaki kívülről támogassa az énképüket. Kevésbé erős a csoportidentitás. Természetesebb, hogy az egyénnek jogai vannak a közösséggel szemben. Jellemzőbbek a mellérendelő viszonyok az alá-fölé rendelő viszonyokkal szemben. Az emberekben több a könyörület és kevesebb a félelem.
Persze ez még Európán belül is nagyon változó arányú, ránk sajnos pont kevésbé igaz, mint mondjuk a dánokra; de még mindig inkább, mint az arabokra vagy ukránokra.
Ezek olyan készségek, amiket lehet fejleszteni és el is lehet nyomni; itt Európában mégiscsak 2000 éve gyakorolják, vagy kevésbé fojtják el ezen tendenciák spontán megnyilvánulását, mint a muszlim társadalmakban.
500 éve még a magyarok is sokkal durvábbak és kíméletlenebbek, erőszakosabbak voltak, legalábbis, ha lehet hinni ennek a híradásnak: mult-kor.hu/cikk.php?id=556 Aminek meg is lett az eredménye, az ország csúfosan bedőlt, és tartósan meg lehetett szállni.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán:

"török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés."

Egyelőre technóbuliba fullad egy tüntetés: 444.hu/2017/04/12/technora-szol-a-bajszos-szar-az-oktogonnal
És várnék azzal a következtetéssel, hogy ilyenből rezsimdöntő mozgalom indulhatna el: www.youtube.com/watch?v=Fr2zD99tBNU

Egyébként meg semmi értelme sem volna bármit is megdönteni. Annak lenne értelme, hogy a fent felsorolt jellemzők erősödjenek a társadalom tagjaiban, egyénenként. Például, ha az egyénekben kevesebb a félelem, abból pont nem következik forradalmi hangulat; a nagyobb szorongás és félelem könnyebben elvezet tömeges lázadáshoz, mint a kevesebb szorongás és félelem.
A Kádár-rendszer vége nem fulladt forradalomba, épp azért, mert jóval alacsonyabb volt a félelem és szorongás szintje; viszont a Rákosi-kornak harc vetett véget, pedig durván meg voltak félemlítve az emberek. Nyilvánvaló, hogy messze nem tartunk ott, legfeljebb Orbán álmaiban vívtuk meg a fülkeforradalmat.
Aztán meg a csoportidentitás szintje is alacsony; az valószínűleg kifejezetten alacsony.
Könyörületben nem állunk olyan jól, mint a nyugatabbi országok, de azért jóval erősebb ez a védőfaktor is, mint tőlünk keletebbre.
Ezen érdemes elgondolkozni, mert ezek olyanok egy társadalom számára, mint az éltető nedv a növény számára; és nem mindegy, hogy ugyanazt az égő csikket valaki egy tavaszi erdőben dobja el, vagy egy forró, kiszáradt tarlón.

Varga Miklós dala is az önbecsülést emeli ki, mint különös európai jellemzőt:
"Akármi történt, mindig büszke nő maradt,
Így élt a sok-sok év alatt."
Ezt meg akár most is énekelhetnék:
"Nagyon kérlek, becsüld meg őt,
A vén Európát, a gyönyörű nőt!"

annamanna 2017.04.14. 10:15:57

@Doomhammer: azért egymás után ezeket megnézni, elolvasni olyan érzetet keltenek, hogy itt valami tényleg nagyon új van, olyan új szokások, amiket már nem lehet a régi paradigmával értelmezni:

index.hu/video/2017/04/13/nemzeti_goa/

index.hu/gazdasag/2017/04/14/engame_kutatas_kulfoldon_tanulo_fiatalok/

"Több rugalmasság csábítóbb lenne
A kutatást végző Engame arra is kíváncsi volt, milyen munkahelyet képzelnek el maguknak a külföldön tanulók. A válaszok a tipikus Y-generációs preferenciákat tükrözik, a fiatalok nagyobbra értékelik a rugalmasságot, a kreativitást, a fejlődési lehetőségeket a cég hírnevénél és a stabilitásnál. Mindez azért lényeges, hogy tudjuk, milyen munkahelyekre van szükség ahhoz, hogy az egyre több külföldön értékes tudást szerző diákot haza lehessen csábítani."

index.hu/video/2017/03/26/bercel_sun_festival_goa_kivonulok/

Ráadásul a görög válságból sem lett rezsimváltás (vagy csak nem tudok róla), pedig elég nagy a baj: index.hu/nagykep/2017/04/14/gorog_valsag_2017/

Hogy emberek mire hogyan reagálnak, azt nehéz általánosítani. Amilyen viselkedési modell az egyik helyen és időben igaz volt, az egy másik helyen vagy időben nem biztos (vagy nem valószínű), hogy ugyanúgy igaz lesz.

annamanna 2017.04.14. 11:17:03

@Doomhammer: annyi lemaradt, hogy miközben Orbán a 888 "ki a faszagyerek" interjújában azzal dicsekedett, hogy:

"Aztán persze megértettem, hogy mindent meg lehet tanulni. Ha nagyképűsködnek az évfolyamtársaid, akkor el kell olvasni azt a tíz könyvet, megnézni azt a húsz-harminc filmet, amivel le vagy maradva, majd utoléred őket. Ezek nem igazi problémák, ezek mind megtanulhatóak. A karakter az, ami nem tanulható. És ott a Fideszben erős karakterek kerültek egy közösségbe. Olyan emberek, akik csak magukra és egymásra számíthattak. Ezért van az is, hogy a Fidesz ma is modernebb, mint bármelyik jelenlegi vetélytársa. Amikor már éppen kezdenénk belemerevedni a dolgokba, akkor képesek vagyunk megrázni magunkat, körülnézni, hogy mi van a világban, olvasni, tanulni, érdeklődést mutatni a világ új dolgai iránt. Ez egy bizonyos szellemi izgalmat tart fenn nálunk, de mindez inkább a karakterből jön, semmint az iskolázottságból. S itt van valahol a most megválasztott amerikai elnökkel is valamiféle rokonság. Rajta is érezni ezt a self-made man mentalitást."
888.hu/article-orban-2017-a-lazadas-eve-lesz

Szóval ehhez képest ezerrel tekerik visszafelé az órát, szerintem tudatosan játszanak rá arra, hogy visszafelé haladnak az időben, tudatosan használnak ötvenes évekbeli elavult fogalmakat, mint a "provokátor", a "szabotál" stb; Kéri Lászlótól még a kulákok elítélése is előkerült; de általánosságban is az egész hangulat, légkör hihetetlenül elavult és dohos, a "nőügyekkel nem foglalkozom"-tól addig, hogy Ádert nem lehet a keresztnevén szólítani. Orbán asztalán nincs számítógép, csak papírhegyek; a jelenlétében fel kell állni; a Várba akar költözni; focistadionokat épít, olimpiáról álmodik, miközben a sportolási szokások rég megváltoztak; megyei lapokat vásároltat fel, de ki olvassa azokat; a megújuló energiákkal nem foglalkoznak; feudális hűbériséget épít ki; a közmunkások rendszere is ijesztően anakronisztikus és így tovább... van ideje orgonaavatásra, visszahozták a nagypénteki ünnepnapot, az eltüntetett Rogán holokauszt-beszédet mond, az iskolákban kötelező az erkölcstan, felvásárolják a kastélyokat, óriási vadászatokat rendeznek... valami döbbenetes, hogy mennyire szembemennek az idővel. Ezt pedig Orbán pontosan tudja. Tudatosan mondott le a jövőről, és tudatosan élesztgeti a múltat. Hogy ez számára hosszútávú projekt, az teljesen nyilvánvaló, az internetet is ezért szerette volna visszaszorítani; a vasárnapi boltzártól a nacionalista szólamokon vagy a nemzeti vágtán keresztül a régi orosz metrókocsik megvásárlásáig, az idős generációra való támaszkodásig, a fiatalokkal való szembenállásig szerintem rengeteg mozzanat egy tudatos múltba révedés része.

Csakhogy szerintem a forradalmi hangulat is egy elavult kor projektje; a jövő nem a társadalmi lázadás, hanem az egyéni fejlődés felé vezet; a jövőben már nem fontos a hatalomtól való függés, de erről egyénileg lehet leválni, és helyette mellérendelődőbb viszonyokat kiépíteni.
Az egész pártpolitizálás, úgy, ahogy van, már nem nagyon tud megújulni, sem itt nálunk, sem sehol máshol. Szerintem maga a függőségi rendszer került olyan válságba, amiből vagy az a kiút, hogy megpróbálják az egész társadalmat visszaterelni a múlt irányába, vagy egyszerűen a hatalmi, függőségi rendszerek szétesnek. Legalábbis azok bevett, legális formája.
A függőségi rendszerekben való gondolkodás (pl a forradalmi lázadás, rezsimváltásra való törekvés) még mindig visszalépés, és azért nem túl nagy baj az uralkodó rezsim számára, mert nem lép ki abból a gondolkodási rendszerből, paradigmából, ami az alá-fölé rendeltségre épít, ahogyan azt Bayer Zsolt épp most nagyon szépen elő is vezette:
mandiner.hu/cikk/20170414_bayer_zsolt_soros_gyorgy_es_birodalma_2_resz
mandiner.hu/cikk/20170414_bayer_zsolt_soros_gyorgy_es_birodalma_befejezo_resz

Azért nem egy akkora filozófus ő, hogy ezen elgondolkozzon; ezt mind szépen a szájába adták, ő meg leírta a gondolati ívet.

annamanna 2017.04.14. 15:38:59

Lám, itt van egy másik filozófus, aki ugyanezt észrevette: hvg.hu/itthon/20170414_TGM_gyulolet_tuntetesek_elegedetlenseg_Orban_rendszer
Én csak annyival egészíteném ki, hogy ez direkt szándék.
Mint ahogyan az is direkt szándék lehetett, hogy a szoci időben Adyt agyonsztárolták, óriási helyet hagytak neki a tanmenetben, noha Ady mentalitása elvileg ütközött a korszellemmel. És közben teljesen elfelejtkeztek például Gelléri Andor Endréről, aki proletár származású író volt, proletárokról, szegény emberekről írt (nagyon jó!!) novellákat; ráadásul zsidó is volt, elhurcolták Auschwitzba, katonai kórházban halt meg, tífuszban. Őt a korszellem szerint abszolút sztárként kellett volna kezelni, de furcsa módon akkor is, azóta is olyan mélyen elhallgatták, mintha meg sem született volna: www.origo.hu/kultura/kotve-fuzve/20150514-nem-kene-elfelejtenunk-a-legjobb-iroinkat.html
Tehát a dölyfös, úrhatnám, kicsapongó, lázadó kisnemesi költő jelentőségét túlhangsúlyozták, miközben egy zsidó proli írót totálisan elhallgattak.

Vagy például a komcsi időszakban nem leplezték le azt a történelmi hazugságot, hogy II. Lajos nem fulladhatott bele a megáradt Csele-patakba: index.hu/tudomany/tortenelem/2015/03/25/megsem_fulladt_ii._lajos_a_csele-patakba/ Ez is kinek az érdeke? Csakis a történelmi nemesi osztályé, ami Mohács előtt már arra készült, hogy megint nemzeti királyt választ, és erősen gyanúsítható volna a törvényes király megölésével (korabeli erős pletyka, hogy Szapolyai György ölte meg a királyt). A komcsik ugyan miért falaztak ehhez?

És vajon miért adta vissza nekünk Carter a koronát (Apró Antal vette át az amcsi küldöttségtől); miközben a koronaőrök annak idején erősen kikötötték, hogy ne kerülhessen vissza, amíg az országot megszállva tartják az oroszok. Plusz bónusz, hogy ugyanabban az évben (1978-ban), ahogy a magyar korona visszakerült, a pápa az USA-nak adományozta a tiarát, azóta nem koronázzák meg a pápákat, tehát a pápai trón gyakorlatilag azóta üres.

És ami még megint nagyon meglepő, az a következő sztori: "Apró Antalné, Dobrev Klára nagymamája például 1944 végén egy horthysta minisztertől kért és kapott menedéket. Zsindely Ferenc volt miniszter (Zsindely 1943. március 29-től 1944. március 22-ig volt kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a Kállay-kormányban) segítségét kérte Apró Antalné, mert úgy tudta, hogy Zsindelyék „tisztességes emberek”. Apró Antal, Dobrev Klára nagyapja – aki később az ötvenes évek megtorló korszakában vált hírhedtté – maga ment fel Zsindelyék budai villájába, ahol befogadást kért és kapott. (...) Apró Antalné és két gyermeke mellett, többek között Schiffer Pálné Szakasits Klára és három fia neki köszönheti megmenekülését. Érdekesség, hogy Szakasits Klárának és fiainak később, amikor Tüdős Klára újabb biztonságos bújóhelyet keresett, az elmenekült Darányi Kálmán volt miniszterelnök házát használhatta e célra" mno.hu/migr_1834/az-antiszemitakartya-467357
Egészen hihetetlen, hogy pont a korszak legnagyobb ellenségeinek kikiáltott főkomcsikat bújtatta Horthy minisztere - ez teljesen elképzelhetetlen lenne, hacsak nincs itt valami időkön és korszakokon túlnyúló elit, ami valójában mindig ugyanaz és sosem változik.

Vagy itt van Kerék-Bárczy Szabolcs karrierje, aki nagyon elit politikai pedigrével rendelkezik, az elődei a Horthy- és a komcsi időben is a hatalom csúcsán álltak; ő pedig teljesen lazán közlekedett át Antall Józseftől (akinek már 21 évesen is dolgozott, tehát még csak diplomája sem volt) Gyurcsány Ferenchez. És ez a váltás benne nem okozott törést.

Ha van itt egy időkön-korszakokon túlnyúló elit, az persze hogy ragaszkodik a régi szép időkhöz, és nem akar előrehaladni.

Az is közmondásos, hogy a nyilasok és az ávósok közt igen nagy volt az átjárás: "Kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van, azzal kell mindent megoldani." (Heltai Jenő)
www.youtube.com/watch?v=XCZvqKJMWPY

De példaként lehet említeni a szívós történelmi atavizmusra a rendszerváltás óta eltelt bő negyed századot, ami másról sem szólt, mint a régi sérelmek emlegetéséről, zsidózásról, nácizásról, trianonozásról; mindenki úgy belemerült a múltba, mint akit egyáltalán nem érdekel a jövő.

Török Ferenc, aki egy friss kortárs filmmel, a Moszkva térrel kezdte a pályáját, most hol tart? 1945, és jönnek vissza a zsidók!!!
Az év legnagyobb filmsikere a Kincsem, tavaly a Saul fia, de van itt Toldy-projekttől kezdve orrvérzésig bármi, mindegy, csak a múltról szóljon és ne a jövőről.

Szerintem a hatalmi elit tudatosan játszik rá a múltba ragadásra, a múlt felé fordulásra, ami olyan, mint Platón barlanghasonlatában az árnyak tánca a falon.
Ne másszunk ki a barlangból a napfényre; ne akarjunk új módon gondolkozni, ne keressünk új megoldásokat, új utakat; jó nekünk a régi, bevett séma, a megszokott paradigma.

Aminek lényege a FÜGGŐSÉG, az ALÁ-FÖLÉ RENDELTSÉG, ahogy azt Zsóti (vagyis Bayer úr) olyan remekül megfogalmazta; ami együtt jár a KÖZÖSSÉG fölényével az egyén fölött.

annamanna 2017.04.14. 16:15:20

Ezt csúnyábban is mondhatnám: együtt jár a "törzsi tudattal"; azért jutott eszembe ez a kifejezés, mert állítólag Soros pont ezt rója fel a zsidók hibájául: még mindig törzsi tudatuk van, amit nem bírnak elengedni.

TGM cikke is egy másik paradigmát, az egyéni boldogság keresését veti ez ellen:

"A modern polgári társadalomban uralkodó relativista szkepszis, amelyben egyetlen erkölcsi kritérium van – AZ EGYÉNI BOLDOGSÁG, ez pedig mindenki esetében más és más – nem engedi meg, hogy túl sok mindent írjanak elő „fölülről”, mert a társadalom nem hiszi, hogy ehhöz bárkinek lenne joga „ott fönn”. Mert hiszen „ott fönn” is csak ugyanazok a nemtudomka, önző marhák találhatók, mint idelenn: milyen jogon szólnak bele ezek a véletlenül fölkapaszkodott senkik – akik semmivel se jobbak „nálunk” – a mások dolgába, pláne ha szemlátomást nem is konyítanak hozzá?"

"amikor kiderül, hogy a kiválók még csak nem is kiválók, hanem az átlagnál jóval hitványabbak, ráadásul tudatlanok és értetlenek, akkor létrejön a hatalmasok lealacsonyításán átélt pogány öröm, a „ti se vagytok különbek”, a „mindenki egyforma”"

"a liberálisok többek között azért váltak annyira népszerűtlenné, mert azt a benyomást keltették, hogy „kioktatják” a közönséget. Márpedig a tocqueville-i és nietzschei „demokratikus” tömegkultúrában a tanulatlan tömeg tudja jobban, illetve a tanulatlan tömeg dönti el, hogy mire nevelhetik, mire nem – azaz hogy milyen kulturális preferenciákat fogad el, és milyen formában. A modern polgári társadalom „népe” nem föltétlenül híve a szabadságnak, de nem fogad el diktátumot, amely mindössze arra hivatkozik, hogy a diktátor „jobban tudja”."

Egy vicces szkeccs a kioktatásról: index.hu/mindekozben/poszt/2017/04/12/kosa_nyugodtan_tegye_fel_a_kerdeset_csak_en_kozben_elmegyek_es_nem_valaszolok/

Ebben a jelenetben azonban a dolog nem egészen úgy áll, ahogyan azt TGM írja; nem a tanulatlan csőcselék áll szemben a tanult, kioktató elittel, hanem inkább fordítva: a jelenetben inkább az van benne, hogy a "csicska" (újságíró) legyen csak profi, az "úr"-nak erre nincs szüksége (Kósa Lali nem is imitálja a maga részéről a szakértelmet).

Az egyenrangúság paradigmája csakis alulról indulhat; de a lényege nem a tanulatlan csőcselék lázadása, hanem inkább a profik öntudatra ébredése.
Az egyenrangúság eléréséhez inkább a profizmus, a szaktudás fontosságának hangsúlyozása szükséges.
Ha ez utóbbi hiányzik, akkor valóban csak csőcselékről lehet szó, ami pillanatokon belül kitermeli azt az úri réteget, akinek nincs szüksége szaktudásra, mert a szakmunkák elvégzése úgyis a csicskák dolga.

TGM cikkéből ez nem teljesen világosan derül ki, pedig fontos alapelv. Egyenrangúság csakis profi alapon képzelhető el; nem véletlen, hogy az elmúlt 500 év egyre erősödő egyenlősítő törekvései együtt jártak a közoktatással, aztán a tömegkultúrával, ami fokozatosan felemészti az elit kultúrát.
Ma már mindenki kamerázik, mindenki fotózik, óriási mértékű az érettségizett és diplomás emberek száma; tömegek nyaralnak tengerparton is vagy járnak síelni, tehát művelnek "elit" dolgokat és a zenei, öltözködési és egyéb divatok is abszolút tömegjellegűvé váltak.

Ahhoz, hogy az egyenlősítésre építő paradigmát ne lehessen a múltban tartani, tudásra, profizmusra, szakértelemre van szükség. Ez az, amit például a muszlim bevándorlók nagyon nem értenek, mert az ő világuk nem az egyenlőségre épül, és abban a világban még a tudás egyenlő az alávetettséggel; az úr azért úr, mert neki nincs szüksége a tudásra.

Ez valóban fontos alapelv, amit följebb föl sem soroltam, csak TGM cikke miatt jutott eszembe.
A tudás megítélése, társadalmi szerepe fontos különbség a forradalomba fulladt arab országok és Európa között.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.14. 18:06:06

@annamanna:
"A tunéziai illegális árus viszont nem tudott átvészelni egy viszonylag kis konfliktust sem, mert ő nem ismerte a sikeres élet azon receptjét, amit a meggymagosnak megtanítottak az elődei.
Valószínűleg általánosságban véve is az arab társadalmak sokkal kevésbé teherbíróak, hamarabb összeroppannak, mint az európaiak, mert az egyes egyének is kevésbé terhelhetőek. "

Nemzetkarakterológiával próbálkozik? Erre én azt mondom, hogy az iszlám nem véletlenül a türelem vallása. :-)

De ha már a forradalmakat kirobbantó, látszólag lényegtelen eseményeknél tartunk meg a türelmetlen araboknál, akkor lássuk a türelmes cseheket. A Bársony Forradalom úgy robbant ki, hogy a kommunista csehszlovák állam rendőrei megöltek egy tüntetőt, név szerint Martin Smid-et.

en.wikipedia.org/wiki/Martin_%C5%A0m%C3%ADd

Habár két Martin Smid is létezett valóban, a "halott diák" a cseh kommunista rendőrség egyik tisztje volt, egy bizonyos Ludvík Zifčák.

www.ustrcr.cz/uvod/listopad-1989/ministerstvo-vnitra-personalie/personalni-spis-ludvika-zifcaka/

Az volt a feladata, hogy beszivárgjon a forradalmi diákmozgalmakba.

Ő természetesen nem halt meg, sőt több, mint egy évtizeddel később ő maga jött elő és adta elő a történetet. E szerint a "halott diák" egy feladat volt, amit parancsra hajtott végre.

Akárhogy is, ez az eset robbantotta be a Bársony Forradalmat.

annamanna 2017.04.16. 07:08:13

@Doomhammer: Tehát a hatalomnak saját magának állt érdekében kirobbantani egy önmaga elleni lázadást, hogy az egész folyamatot úgy tudja kordában tartani, vagy arrafelé tudja terelni, amerre ő maga akarja.

Tehát a hatalomnak már kész forgatókönyve van arról, hogy hová szeretne eljutni, amikor az egyszeri honpolgár még csak les ki a fejéből, hogy nahát, milyen izgalmas, végre vége a fásult beletörődésnek!

2006 már régvót, de azért nem árt emlékezni rá, akkor is hogy elzavartuk a kormányt!

(Azért ismétlésképp csak megnéztem ezt: www.youtube.com/watch?v=51bL1h8RR1k
És most látom, a közben bevágott Jézus-kép ebből a poénvideóból való: www.youtube.com/watch?v=1F81S50xL8I )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.16. 10:26:15

@annamanna:
" Tehát a hatalomnak saját magának állt érdekében kirobbantani egy önmaga elleni lázadást,"

Abban a pillanatban nem volt olyan, hogy "hatalom". Volt a hatalmat formálisan kezében tartó kommunista vezetés, amit minden oldalról támadtak és a változás a levegőben lógott. Ebben a hangulatban egy egyetemi kollégium portása (!), Drahomíra Dražská volt a forrása annak a hírnek, hogy Martin Smidet megölték. A cseh wikipédia a jóindulatú variációnak hisz, e szerint Dražskát megütötték a rendőrök egy tüntetésen, ezért bosszúból eszelte ki a "halott diák" históriáját és mondta el egy neves ellenzékinek, aki továbbadta a Szabad Európa Rádiónak.

cs.wikipedia.org/wiki/Drahom%C3%ADra_Dra%C5%BEsk%C3%A1

A kommunista vezetés maga kétségbeesetten próbálta cáfolni a hírt, még az egyik Martin Smid-et is előszedték, de a másikat nem találták. Akkor azonban már mindegy volt nekik, a tiltakozások olyan méretűvé nőttek, hogy mondhattak akármit.

Ha emlékszik, az volt a pozícióm, hogy a forradalmakat kirobbantó események szinte véletlenszerűek, ha a gyúelegy már ott van. Azt hiszem, a Bársony Forradalmat kirobbantó "halott diák" történeténél nem kell jobb példa.

Magával a történettel kapcsolatban rengeteg összeesküvésteória kering, főleg Zifčák miatt. Volt egy fénykép, ahol rendőrökkel huzakodó diákok voltak láthatók, mondani se kell, Zifčák, a diákmozgalmakba beépült titkosrendőr ott volt az első sorban. Ezen a fényképen mutattak rá Zifčákra, hogy ő a "halott diák". Ezt aztán nem bírták cáfolni, vagy, mert nem volt rá idejük, vagy, mert ezzel leleplezték volt Zifčákot (ő további érdemdús karriert futott be, mint titkosrendőr, mindaddig, amíg ki nem vágták a hatékony cseh kommunista ügynöktelenítés következtében). Vagy pedig, mondja egy összeesküvésteória, azért, mert a kommunista titkosszolgálat maga is meg akarta buktatni a kommunista keményvonalasokat, hogy a saját "reformereit" tegye a helyükre, csak aztán az eseményeket nem tudták kézben tartani.

Ezek közül bármelyiket elhiheti, nincs bizonyíték. Egy biztos: Smid nem halt meg, de a halála miatt tört ki a Bársony Forradalom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.16. 10:28:39

@annamanna:
Ja, és ha összeesküvésteóriát akar, akkor itt van Orbán, aki létrehozta a kapcsolatot a Trump-stáb és az oroszok között, akik nem mellesleg Budapestet a titkosszolgálatuk európai főhadiszállásának használják.

mandiner.blog.hu/2016/12/21/putyin_es_trump_mire_szamitsunk_kell-e_felni

A szerzőt ismerem, mindent azért nem kell neki elhinni. Ez azonban nem is fontos, elég, ha ilyen vélemények keringenek.

annamanna 2017.05.08. 09:47:09

@Doomhammer:
Nehogy már a nyúl vigye a puskát!
Nehogy már a szúnyog adjon vért! (...)
Ne szard le a jövőt, mert utolér,
és az szarik majd rád!
Mi az ami nekem jár?
Mi az ami nekem jár?
Szarva közt a tőgye?
Mi az ami nekem jár?
Mi az ami nekem jár?
A szám. Vau-vau-vau!
www.youtube.com/watch?v=brckh3BmBM0

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.08. 14:32:16

@annamanna:
Bayer Zsoltnak papírja van arról, hogy gyűlöletkeltő.

Ki tudná elfelejteni a "Ki ne legyen" c. írását, ami a szigethalmi késelés kapcsán állatokhoz hasonlította a cigányokat.

nol.hu/belfold/buntetes_a_bayer-cikkert-1385153

Jogerősen gyűlöletkeltő lett a Zsoca.

De ez semmi. A sztori ugye az, hogy egy szilveszteri buli kapcsán egy vécé előterében megkéseltek két sportolót. Lekapcsoltak egy cigány fiatalt, aki állítólag késelt és Bayer Zsolt publicisztikát írt.

Aztán utána a feltételezett elkövetőt nem tették előzetesbe, később felmentették.

444.hu/2014/03/07/felmentettek-a-szilveszteri-szigethalmi-keseles-vadlottait/

Nem volt megállapítható, ki szúrt.

Az ítélkező bíró szerint az igazi elkövető kiléte ismeretlen, egy kisbusszal távozott a helyszínről.

www.borsonline.hu/aktualis/szigethalmi-keseles-elmenekult-az-igazi-tettes/77353

Azóta is ismeretlen egyébként.

Elmondom, mit gondolok én az esetről, szigorúan magánvéleményként. Az igazi elkövető haver volt, akit elmenekítettek. Egy balekot lekapcsoltak, hogy legyen kit a farkasok elé dobni, Bayer Zsoca pedig letisztelgett és csinált egy műbalhét, amit később aztán elsikáltak neki.

Pont, mint a Bándy-ügyben.

Viszont az eset sok mindent elmond arról, kicsoda Bayer Zsolt valójában.

Ismétlem, a fentiek szigorúan a magánvéleményemet képezik.

grundigg 2017.05.08. 19:10:43

@Doomhammer:

Az első felmentés óta már volt egy hatályon kívül helyezés, azóta meg van egy nem jogerős elítélés.

www.borsonline.hu/sport/diszkoportaskent-dolgozik-a-megkeselt-bokszolo/106455

www.borsonline.hu/sport/negy-evet-kapott-savoly-keseloje/124611

A szigorú magánvéleményed Bayer Zsoltról nem mond semmit, egyedül rólad árulkodik. Felesleges ennyit kombinálni olyan dolgokról, amikről semmit sem tudsz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.08. 22:25:49

@grundigg:
Szerintem maga nem tud ezekről a dolgokról semmit.

Erre az esetre emlékszik?

www.pecsinapilap.hu/cikk/Nem_vette_eszre_az_orvos_a_gyilkossagot_____Gyanusitottak_el__337zetesben/26327

Nézze meg jó alaposan a 3 elkövetőt, elsőfokon elítélték őket szörnyű tettükért.

És ha a szigorú magánvéleményemnél tartunk, igencsak azt gondolom, hogy Zsoca kaphatna egyszer már letöltendőt. Bőven megszolgálta.

grundigg 2017.05.09. 08:35:25

@Doomhammer: "Szerintem maga nem tud ezekről a dolgokról semmit."

Fura egy visszavágás, mert egy szóval sem mondtam, hogy tudok ezekről a dolgokról bármit. Kettőnk között nem az a különbség, hogy egyikünk tud, a másik meg nem, hanem az, hogy egyikünk tisztában van vele, hogy nem tud, a másik meg nem. Ezért aztán az egyikünk utánaolvas, a másik meg a valóságtól elrugaszkodott elméleteket gyárt Bayer Zsoltról és az ő haverjairól, akik odapottyannak két egymással balhézó szilveszterező társaság közé, gyorsan megszurkálnak két embert, majd angolosan távoznak.

A másik esetre nem emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy azt is Bayer Zsolt csinálta, vagy ha nem ő, akkor egy haverja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.09. 15:48:08

@grundigg:
"mert egy szóval sem mondtam, hogy tudok ezekről a dolgokról bármit. "

Eggyel beljebb vagyunk, akkor maga valóban nem tud a késeléses esetről semmit.

"hanem az, hogy egyikünk tisztában van vele, hogy nem tud, a másik meg nem. "

Egy érdekes ismeretelméleti kérdésbe ment most bele. Maga nem tud az ügyről semmit, de határozottan állítja, hogy a kommentet író Doomhammer nikk sem tud az ügyről semmit. Ennek a dilemmának egyetlen feloldása van szerintem: maga ugyan az ügyet nem ismeri, de azt hiszi, hogy Doomhammer nikket igen.

Javítson ki, ha félreértelmeztem volna a szavait.

A másik eset úgy végződött, hogy ment a hisztéria a cigány hajléktalanok körül, aztán felmentették őket és jelentős kártérítést kaptak. A tettes a mai napig nincs meg.

Ja, és ha már az eseteknél tartunk, mit szól ahhoz, hogy a soroksári futónő gyilkosa még mindig nincs meg? Pedig Schobert Norbi olyan hamar kinyilvánította, hogy a gyilkosok cigányok voltak, rögvest a Facebook-on, a nagy olvasottságú csatornáján.

Aztán a tettes ott sem lett meg.

Nem érzi úgy, hogy ez egy ismétlődő minta?

grundigg 2017.05.09. 23:02:12

@Doomhammer:
"Javítson ki, ha félreértelmeztem volna a szavait."

Szerintem elég egyértelmű voltam: fogalma sincs (ha már annyira ragaszkodik a magázódáshoz, maradjunk annál), hogy ki késelt Szigethalmon, és ezt maga is tudja.

Hogy milyen ismétlődő mintára gondol, nem tudom. Mondja el!

Én annyit látok a példákból, hogy vannak erőszakos bűncselekmények, amiknek nincs meg a tettese. Ez elég nyilvánvaló, sokkal több ilyen van, mint gondolná, a nagy részükről még csak nem is hallott. A másik ami látszik, hogy az emberek ilyenkor találgatnak, mindenki a saját előítélete szerint. Egyesek cigányokra tippelnek, mások "haverok"-ra. A gondolkodásuk lényegében ugyanolyan, csak cigányból több van, mint haverból, ezért aki cigányokra tippel, nagyobb eséllyel trafál bele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.10. 12:24:36

@grundigg:
"Szerintem elég egyértelmű voltam: fogalma sincs (ha már annyira ragaszkodik a magázódáshoz, maradjunk annál), hogy ki késelt Szigethalmon, és ezt maga is tudja."

Igen, és én is ezt mondtam, meg az elsőfokon ítélkező bíró is.

"Én annyit látok a példákból, hogy vannak erőszakos bűncselekmények, amiknek nincs meg a tettese. "

Természetesen. De csak nagyon kevésből lesz hisztériakampány a médiában. Például olyan szinten, hogy Bayer Zsoca lovagkeresztes nemzetközi felháborodást keltő cikket ír olyan ütőerővel, hogy azért később még meg is bírságolja a médiahatóság.

Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miért ebből az ügyből lett hisztéria és miért pont az nyomta a szirénát, aki nyomta. Mondjuk a szigethalmi késelésnél Bayer Zsolt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.15. 10:37:17

Bayer ellen inkább polgári pert kellett volna indítani (ahogy már kétszer megtörtént).

jog-asz.blog.hu/2017/05/14/_mi_igy_szeretjuk
"Most azonban a TASZ hatalmasat hibázott. Sajnos nem először. Emlékezetes, két éve ingyenes jogsegélyt ajánlott fel a Kuruc.info-nak, amiért a bíróság elrendelte egy holokauszttagadó cikkük hozzáférhetetlenné tételét. Most pedig közösen akarnak kávézgatni Bayer Zsolttal. És nem csak ők. „Ezek megőrültek”, hogy egy TV-show-t idézzek.

Nem elég hát, hogy a Fidesz „így szereti” az ordenáré Bayert, most még egy ingyencirkuszra is lehetőséget kap, és épp a „jogvédőktől”."