Az olimpiáról és a Fidesz bedobott törülközéjéről
2017. február 23. írta: kiss.brigi

Az olimpiáról és a Fidesz bedobott törülközéjéről

torulkozo.jpg

Elképesztően szomorú vagyok azóta, hogy szerda este a Corvinus nagyelőadójában Gundel Takács Gábor felolvasta a magyar olimpiai pályázat visszavonásáról szóló hírt. Éppen túl voltunk az első olimpiáról szóló érdemi vitán Fürjes Balázs kormánybiztos és Fekete-Győr András, a népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom elnöke között. Már a közönség kérdezhetett, de alig, hogy elhangzott az első kérdés, jött a hír: visszalépünk.

A rendezvény ezen a ponton sem ért véget, Fürjes Balázs és Fekete-Győr is azonnal reagált a fejleményekre: előbbi megismételte a vita alatt is hangoztatott érveit, miszerint az egységes ellenfeleinkkel szemben egység nélkül értelmetlen végig vinni a pályázatot, utóbbi pedig gyávának nevezte az illetékeseket, amiért megfutamodtak a népszavazás elől.

Az a helyzet, hogy Fekete-Győr Andrásnak szerintem is igaza van: ami most történik, és ami eddig történt, az leginkább azt bizonyítja, hogy a Fidesz (vagyis Orbán Viktor) gyáva.

Gyáva volt, amikor nem maga kezdeményezett népszavazást az olimpiáról hónapokkal, akár évekkel korábban, mert láthatóan nem érdekelte az oly sokat hivatkozott emberek véleménye a kérdésben, vagy eleve félt a vereségtől. (Sőt: még egy alibi nemzeti konzultációt sem csinált az ügyben.)

Gyáva volt, amikor a Momentum népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtése alatti egy hónapban nem ült le az olimpiát ellenzőkkel, az illetékes hivatalos személyek nem adtak interjúkat, nem nyilatkoztak az ügyben, egyszerűen nem álltak ki az olimpia mellett, hanem átengedték az egész nyilvánosságot az olimpiát ellenző hangoknak.

És gyáva most is, amikor annyira megijedt a bűvös, 266 151-es számtól, hogy meg sem próbált az olimpia mellett érvelni, maga mellé állítani a közvéleményt, hanem inkább bedobta a törölközőt az első akadálynál.

Utóbbi különösen annak fényében ironikus, hogy a világ legjobb sportolóit szerettük volna vendégül látni néhány hétre, akik viszont nem lennének a világ legjobbjai, ha nem lett volna kellő kitartásuk ahhoz, hogy tűzön-vízen át küzdjenek a céljaikért, és feladták volna a versenyeket csak azért, mert nem lejtett nekik a pálya.  

*

Pedig a szerdai corvinusos vita Fürjes Balázs és Fekete-Győr András között számomra például épp azt mutatta, hogy igenis zavarba lehet hozni a még oly határozott Momentum-vezért is, és igenis lehet normálisan érvelni az olimpia mellett, amivel akár a kérdésben bizonytalanokat is meg lehetett volna győzni az ügynek.

Csakhogy az elmúlt egy hónapban a kormányoldal és a pályázat hivatalos személyei inkább hallgattak, és ami az olimpiapárti táborból átütötte a szélesebb nyilvánosságot, az nagyjából kimerült a béna hazaárulózásban, amivel valószínűleg inkább tüzelték az olimpiaellenes tábort, minthogy meggyőztek volna bárkit is az olimpia támogatásáról.

Fürjes Balázs szerint – mint azt a Mandinernek kérdésre elmondta – nem változtatott volna a helyzeten, ha nem tartanak szilenciumot az ügyben az elmúlt hetekben.

Szerintem ebben nincs igaza. Igenis számított volna, ha emberek millió nem csak az egyik oldal álláspontját és érveit ismerik meg, ellenvélemény nélkül. Ha valamivel, hát akkor ezzel éppen a Fidesznek (és csatolt részeinek) kellett volna tisztában lennie, hiszen saját politikája is jócskán a közbeszéd tematizálására és „a pillanat uralására” épül. Itt most viszont nem csak a kezdeményezést engedték ki a kezükből, hanem aztán az egész ügyet átengedték az ellenfeleiknek.

Nem a népszavazási kezdeményezésen bukott tehát el az olimpia. A Momentum Mozgalom csak tette, amit jónak látott és amihez érdeke fűződött. Nem is a „régi” baloldalon, akik egyébként is tojástáncot jártak az ügyben ahhoz igazodva, hogy éppen mit véltek politikai érdeküknek. Utóbbiakra kár is a szót vesztegetni.

*

Az olimpia ügye azon bukott el, hogy a Fidesz (vagyis Orbán Viktor) és az olimpia kapcsán bármilyen szinten is döntési helyzetben lévők nem mertek érdemben beleállni az olimpiával kapcsolatos vitákba. Pedig éppen az olimpia „nemzeti ügy” volta indokolta volna, hogy nyíltan beszéljük meg az azzal kapcsolatos kérdéseket, kételyeket, majd ezt követően döntsék el az emberek, hogy a pro és kontra érvek fényében akarják-e vagy sem.

Mert ahogy írtam korábban: az olimpia tényleg egy olyan nemzeti kérdés, ahol – olimpiapártiként is ezt gondolom – helye lett volna a népszavazásnak. Még most is helye lenne, ha szerdán az illetékesek nem futamodnak meg, ha nem félnek attól, hogy ezúttal esetleg alulmarad a véleményük.

Mert a közhiedelemmel ellentétben előfordult már olyan, hogy alig fél évvel az olimpiáról szóló döntés előtt egy kandidáló városban népszavazást tartanak az ötkarikás játékokról. Ez történt 2003 februárjában Vancouverben, ahol aztán az emberek a pályázat mellett voksoltak, a kanadai város pedig néhány hónappal később, az év júliusában elnyerte a 2010-es téli olimpia rendezési jogát.

Lehetett volna nálunk is valami hasonló. De mi inkább feladtuk a versenyt, mert féltünk a vereségtől. Pedig nem csak a győzelem a fontos - ha valamire, akkor erre éppen a sport (és az olimpia) tanítja meg az embert.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5912284813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 12:27:15

@kiss.brigi:

Ahogy olvasom a sok magyarázkodó, hencegő cikket, egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy most nagyon sokan becsináltak, hogy Orbán brutálisan megerősödhet ettől az elkúrt ellenzéki provokációtól. Az aggodalom jogos!

A poszt szót tartalma szót sem érdemel! Az olimpia megrendezéséről 2005 óta folyik a vita és az ellenzék egyértelműen támogatta, sőt, be is szállt a népszerűsítő kampányba! Kivel kellett volna hát vitatkoznia a kormánynak? Ez a nolimpiás-blöff, a vak is látja, épp úgy lett időzítve, hogy biztosan ellehetetlenítse a budapesti pályázat nyerési esélyeit, de lehetőleg biztosítson van félévnyi időt, népszavazási kampány címén kormányellenes heccre-balhéra, amely aztán folytatódhatna tovább országgyűlési választási kampány címén. A kormány nem ugrott be a provokációnak, a veszett fejsze nyelének nem dobta utána fölöslegesen és értelmetlenül a köznyugalmat is. És az emberek többsége is átlát a szitán. Nagyon úgy néz ki, sokak számára súlyos megrázkódtatás lesz a jövő évi választások!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.23. 12:29:52

A Fidesz hatalmas taktikai hibát követ el a visszalépéssel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 12:31:12

@bbjnick:

A poszt szót tartalma szót sem érdemel!=A poszt tartalma szót sem érdemel!

Sir Galád 2017.02.23. 12:32:21

Szerintem nem baj, hogy nincs népszavazás. Kár erre pénzt költeni, ahogy az előző álkvótás kamuszavazásra is kár volt. Meg ahogy az olimpiára is kár, ha a háromnegyede a fidesz és haverjai zsebében landol. Mondjuk ettől még beszariak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 12:37:14

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Nincs értelme belemenni egy forró népszavazási kampányba, ha a rendezés jogát ezzel a nolimpiás provokációval eleve elbuktuk. Ősszel kezdődik az országgyűlési választások kampánya, legalább a nyarunk legyen nyugodt! Én a fidexszel nagyon hadilábon állok, de ezért a fél évnyi nyugalomért hálás vagyok nekik.

GNDL 2017.02.23. 12:49:14

Bla, bla, bla...

A valóság az, hogy soha nem volt „nemzeti konszenzus” az olimpiai rendezés mögött. Az nem „nemzeti konszenzus” ha kiplakátozzuk az országot és reklámokat adunk le a médiában, vagy hogy készítünk pár látványtervet, amin emberek mosolyognak, százezres férőhelyű stadion Magyarországon szokatlan módon tömve vidám emberekkel, és nemzeti zászlókat lobogtatnak... mondjuk anélkül hogy zsidóznának, cigányoznának, niggereznének vagy buziznának közben... persze, ez utóbbi jól néz ki, senki nem mondaná rá hogy mi ez a szar. Csak aztán ha már valóban olimpiai rendezés, akkor lenne pár dolog amit tisztázni kéne a felelős döntéshez: miből, hogyan, ki és mikorra, milyen módon és pontosan mit... Na és ez lett volna az a pont ami a Fidesz-KDNP-t rendkívül kellemetlenül érintette volna, mert ha mindezekről elkezdünk úgy társadalmilag vitázni, akkor jönnek elő azok a problémák, amelyek Orbán és Habony alternatív valóságképében nem léteznek, sőt, akár csak említésük is egyenesen blaszfémia: korrupció, rohad az egészségügy, rohad az infrastruktúra, korrupció, oktatás nem létezik, szociális szféra nem létezik, korrupció, az ország fele szegénységben él, a magyar bérek a legalacsonyabbak, korrupció, rekord adóterhek, rekord bürokrácia, korrupció... korrupció, korrupció és korrupció...

Tehát az újabb népszavazási kezdeményezés újra hatalmi eszközökkel való ellehetetlenítése, szabotálása nem feltétlenül a gyávaság, hanem a fideszes illiberális/putyinista hatalomgyakorlás és alternatív valóságteremtés mintapéldája: neked mint választópolgárnak nem osztottunk lapot, arról pofázhatsz amit engedünk, azt kell elhinned amit mondunk. Különben (és itt jön a bolsevik hatalomgyakorlás „legszebb” és legjellegzetesebb pillanata) hazaáruló vagy...

Na pontosan arról kellene szólnia a 18-as választásoknak, hogy ebből az illiberális ámokfutásból 1990-ig is elég volt, ha volt egy rendszerváltás azután főleg elégnek kellett volna lennie, de ma már több mint egy emberöltőnyivel egy állítólagos rendszerváltás után aztán végképp elégnek kell lennie.

Robinzon Kurzor 2017.02.23. 12:50:14

Kezdtem aggódni, hogy a Mandiner hivatásos pártonkívülije (egyszersmind önjelölt erkölcsi mérvadója) vajon megint pont 100%-osan fideszes véleményen lesz-e, ahogy mindig.

Alaptalan volt az aggodalmam, megint sikerült csontig benyalni.
Mondjuk ehhez már egészen Kunhalmi Ágikát (mint az olimpiát támogató ellenzék) is csatasorba kellett állítani, de szépen megoldotta.

Az olyan csip-csup apróságokkal, mint hogy az ún. nép mindig is megosztott volt az olimpia kérdésében, nyilván nem kell foglalkozni.
Még a végén kiderül, hogy ez egy olyan nemzeti ügy, ami mögé a nemzet fele sorakozott fel, a legjobb esetben is, a másik meg nem.

De a lényeg, hogy legyünk hálásak a Fidesznek...

GNDL 2017.02.23. 12:52:16

@bbjnick: „ősszel kezdődik az országgyűlési választások kampánya”

Nem emlékszem hogy a választási kampányoknak bármikor vége lett volna az utóbbi legkevesebb két évtizedben... lásd 2010 óta a Fidesz-KDNP is évi megközelítőleg 100+ milliárdos kampánybüdzséjét amelyből csak a folyamatos plakátozások, reklámok és szórólapozások visznek el évi átlag 10-15 milliárdot...

Veder1 2017.02.23. 12:57:10

Tok viccesek ezek a cikkek, igazabol egyik se az olimpiarol szol. :)

Jakab.gipsz 2017.02.23. 12:58:53

Egy gonddal kevesebb, nem kell azon törnünk a fejünket, hogyan tudunk olcsón hatékonyan olimpiát rendezni.

Ezt a gondolkodást és építést, intézték el helyettünk ezek a Momentumos és NOlimpiás zöld kabátos ki gecik. De legalább azt is tudjuk kik és hányan vagytok.

Robinzon Kurzor 2017.02.23. 13:01:55

@GNDL:

A konzervatív, óvatosabb becslés szerint idén ősszel lesz 20 éve, hogy elkezdődött a kampány. És azóta sincs vége.

TG69 2017.02.23. 13:09:51

@poszt: Én erre csak azt tudom mondani, hogy aki egy ilyentől várja a nemzeti összefogást és felemelkedést az fordítva ül a lovon. Ezek álmaink kivetítése, amit persze nem szabad feladni, de azért én inkább azt várnám, hogy legyen egy közepesen jól működő hazánk és utána lebegjen egy ily magasztos cél a szemünk előtt. Ez a sporttal való homeopátiás öngyógyítás csak órákig képes feledtetni azt, hogy közben minden rohad szét. Aki nem hiszi az mutasson ma olyan felelmelő momentumot, ami a sikeres foci EB szereplés utóhatásaként értékelhető. Nem itt kell győzni, mert ezek a sprotsikerek önmagukban nem érnek semmit.

Ha egy országban egy alapfokú szövegértésen alapuló matematika példát 9%-ban oldanak meg (15 évesekről van szó), akkor itt mások a prioritások, mert itt teljes funkcionális analfabétizmusról van szó. Abban az országban, ahol egy Mészáros 10 év alaltt 1000-szeresére növelte a vagyonát, ahol Orbán házasa mellet van egy kibaszott nagy stadion ott joggal tölti el a nem hívő tagozatot félelemmel az, hogy tönkreteszik vele az országunkat., Ahol az eü a nyugdíjrendszer a teljes összeomlás szélén táncol ott legfeljebb egy utolsó seggberúgással érhet fel a zolimpiai álom. Mondjuk szerintem meg is érdemeltük volna, mint a görögök, ha ez kell a kijózanodáshoz.

GNDL 2017.02.23. 13:21:29

@TG69: „szerintem meg is érdemeltük volna”

Van még ilyen, a paksi bővítés a tervezett olimpiai költségek három-négyszerese lesz... :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 13:23:13

@GNDL:

No, látod, Paks például egy brutál nagy hülyeség és felelőtlenség! Az ellen miért nem szervez mozgalmat az ellenzék?

tarackos 2017.02.23. 13:25:54

@bbjnick: Remelem az lesz a kovetkezo, bar most az ugynokaktakat dobtak be. Tolem az is johet.

tarackos 2017.02.23. 13:28:14

@bbjnick: Mitol lenne jogos? A szavazotaborok 2000 ota be vannak fagyva, Orban ha megfeszul se fog tobb szavazatot kapni, mint 2010-ben.

TG69 2017.02.23. 13:29:54

@bbjnick:

Hát ezért:

"Eldőlt: nem fogunk szavazni Paksról

2014. július 8. - 12:27

Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel történő bővítéséről.."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 13:32:50

@tarackos:

Épp elég lesz neki a kétharmadhoz annyi is!:-D

GNDL 2017.02.23. 13:34:30

@bbjnick: Ugyan az a helyzet mint az olimpiai rendezéssel: volt már számtalan kezdeményezés az elmúlt években mind az ellenzéki pártok mind civil szervezetek részéről, a népszavazástól kezdve nyilvános vitákig minden. De ott ugye hamarabb lezárták ezt a „vitát” a fideszes elvtársak, nemzetbiztonsági szempontból titkosítottak, népszavazásilag így betiltottak mindent, a társadalmi vita szempontjából pedig berekesztették mielőtt még az elkezdődhetett volna... :)

Ugyan így: Orbán Várba költözése, Orbán Liget projektje, Orbán stadionjai, Orbán kisvasútjai, Orbán lovardái, Orbán kastélyai, Orbán és strómanjainak földjei, Orbán trafikjai, Orbán és Matolcsy alapítványai... többek közt... mindről szükség lett volna és lenne továbbra is társadalmi vitára, de elég nehéz ezt úgy hogy (illiberális/putyinista eszközökkel üldözött és megfélemlített) civil szervezetekkel és kisebb ellenzéki pártokkal szemben ott áll a Fidesz-KDNP, az általuk felszámolt jogállamiság és az általuk megszállt hatalmi ágak... illetve az említett évi 100+ milliárdos, így ebben a formában tökéletesen korlátlan kampánybüdzsé...

De azért reméljük új erőre kap majd a dolog.

Mindenesetre a paksi projekt ugyan olyan mint az olimpiai rendezés: a magyarok kurvára megérdemelnék. Ha belenyomjuk a proli orrát a saját mocskába, hátha abból tanul majd... :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 13:35:35

@TG69:

Nem is kell ahhoz népszavazás. Elég, ha többszázezres tüntetéseken tiltakozik a tömeg az atomerőmű-bővítés ellen.

GNDL 2017.02.23. 13:36:13

@bbjnick: Hát a Fidesz-KDNP kékcédulás választási rendszerében igen... de ha már csak ilyesféle csalásokkal tudnak hatalmon maradni, azt nyugodtan tekinthetjük bukásnak.

Jakab.gipsz 2017.02.23. 13:39:07

@TG69:
Ne csak azt lásd, hogyan lett valaki egy tollvonással milliárdos, hanem azt is, hogyan lett egy tollvonással bezárt gyárak melósaiból, földön futó és hogyan tűnt el egy szakismereti munka kultúra, hol ott csak gondolkodni kellett volna, na ezért utáljuk az istent játszó libsiket és a pusztításaikat. Mert a teremtés rendre elmaradt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 13:41:30

@GNDL:

Össze-vissza beszélsz! Egyetlen ellenzéki párt sem szervezett tömegmozgalmat Paks ellen. Mindenféle kajla dumák mentek a költségekről, de egyetlen párt sem állt bele az atomenergia-ellenes harcba. Egyetlen kis hangyafasza tüntetést sem szerveztek, nyilván, mert az atomenergiával, annak kockázataival semmi bajuk, csak az bassza a csőrüket, hogy nem az ő regnálásuk alatt zajlik egy ilyen kövér, szaftos beruházás.:-(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.23. 13:42:52

@GNDL:

Ha a fidesz 2018-ban is megnyeri a választásokat, azt te nyugodtan tekintheted bukásnak.:-D

tarackos 2017.02.23. 13:43:31

@bbjnick: Mar annyi se kell hozza, de ezen nem fog meglepodni senki. Orban abban jo, h ket millios tomeget tud mozgatni de ez 15 eve igy van.

tarackos 2017.02.23. 13:48:49

@bbjnick: A tobbseg ugy remlik nem tamogatja a paksi bovitest. Erdemes lenne elovenni.

GNDL 2017.02.23. 13:58:38

@bbjnick: Tehát van a valóságban amit én állítottam fentebb, erre te újra előjössz a fideszes alternatív valósággal ami egyébként csak ilyen magadfajta trollok hozzászólásaiban vagy fideszes kampányszlogenek szintjén létezik, de egyébként a valóságban soha... :) Volt tiltakozás Paks ügyében is, ezeket Orbánék pártállami eszközökkel söpörték le az asztalról...

„a fidesz 2018-ban is megnyeri a választásokat, azt te nyugodtan tekintheted bukásnak”

A Fidesz csak a saját eszközeivel tud választásokat nyerni: lopott közpénzekből gründolt állampárti agitprop sajtó, lopott közpénzekből fenntartott állampárti agitprop sajtó, a jogállamiság felszámolása és a hatalmi ágak megszállása, a civil szervezetek üldözése és megfélemlítése, a 100+ milliárdos korlátlan kampánybüdzsé és a folyamatos agitprop kampányok... lehet így is választásokat nyerni, sőt akár évtizedekig is hatalmon lehet maradni, lásd a Fidesz ideológiai elődjének számító MSZMP-t. De lehet ennek következtében így is járni: touristinromania.net/wp-content/uploads/2014/03/ceausescu-executie.jpg

Mindez lényegtelen abból a szempontból, hogy Orbánék azon a napon buktak el szinte mindent Magyarországon, amikor államosították a magánnyugdíjpénztári számlákat. Onnantól csak az a kérdés, hogy ennek az újszocialista/illiberális rendszernek a leváltása békés lesz vagy olyan mint amit fent a képen látsz... mondjuk én az utóbbit tekinteném hosszútávú megoldásnak, egy olyan rendszerváltást nem nagyon lehet visszafordítani még ebül szerzett kétharmaddal sem. :)

tarackos 2017.02.23. 14:06:08

@bbjnick: Mar paksot is bedobtak. Ha ezeket is sikerrel utnek meg lehet egesz mas meglepetes lenne jovore :)

Jean Sol Partre 2017.02.23. 14:58:39

@bbjnick: "Én a fidexszel nagyon hadilábon állok"

lol

Jean Sol Partre 2017.02.23. 15:01:08

@TG69: és mondjuk egy általános kérdés, nem kellenek atomerőművek?

Jakab.gipsz 2017.02.23. 15:03:02

@GNDL:
Most az olimpia megfúrásáról van szó, mindig másról beszélsz mint hülye.

Jean Sol Partre 2017.02.23. 15:04:41

@tarackos: még pár kérdést bedobnak, aztán jól megverik őket a kopaszok

Tehéntőgy 2017.02.23. 15:06:32

"Mert a közhiedelemmel ellentétben előfordult már olyan, hogy alig fél évvel az olimpiáról szóló döntés előtt egy kandidáló városban népszavazást tartanak az ötkarikás játékokról. Ez történt 2003 februárjában Vancouverben, ahol aztán az emberek a pályázat mellett voksoltak, a kanadai város pedig néhány hónappal később, az év júliusában elnyerte a 2010-es téli olimpia rendezési jogát."
Pontosan. Sőt, olyan is volt, hogy a rendezési jog elnyerése után két évvel (!) rendeztek népszavazást a téli olimpia rendezéséről, Denverben 1972-ben. Ott épp el is bukott az olimpiarendezés.
A kormány egyszerűen elhitte a saját propagandáját a "nemzeti ügy" olimpiáról, azt képzelték, a Momentum és az ellenzéki pártok nem, vagy alig tudnak majd elég aláírást összeszedni, majd valami szokásos zugügyvédkedéssel meg lehet fúrni a dolgot, most pedig a negyedmillió aláírás láttán pánikba estek, és rettegnek a nagyobb fiaskótól.
@bbjnick: A fővárosi ellenzéki frakciók már 2015. decemberében, az olimpiai együttműködés megállapodás megszavazásakor is népszavazást akartak az ügyben. Tarlós természetesen összevissza hadovál, ő maga szavaztatta le Horváth Csaba népszavazási kezdeményezését akkor a fővárosi közgyűlésben. Akkor még éppen túl _korán_ volt szerinte, az embereknek nem volt elég információjuk a pályázatról két évvel a pályázatok elbírálása előtt :-) Ma meg már szörnyen késő van népszavazást tartani, jajj. www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/olimpia-2024-budapest-vezetoi-nemet-mondtak-a-nepszavazasra-2453379

Robinzon Kurzor 2017.02.23. 15:09:33

@grundigg:

Nem a posztra írtam, hanem egy kommentre.
Csak véletlenül nem a "Válasz erre" gombra nyomtam.

Kitalálod, hogy kinek inge?

Jean Sol Partre 2017.02.23. 15:16:11

@bbjnick: jaj, hát ezeket tudom. De valahogy, amikor bármit csinálnak, azt szerinted épp mindig jól csinálják.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.02.23. 15:28:55

édes istenem, ezt a buta picsát. ha orbánt érdekelte volna az olimpia beleállt volna. csakhogy az olimpia csak a hülyéket érdekli. meg aki a zsebét tömi belőle. az utóbbi meg majd tömi másból, értelmesebbből. egészségügyből. ugye senki nem gondolja, hogy néhányezer tahó, szétdoppingolt nemváltó drogos sportoló, meg a nyolcvan ikús hülye szurkolóik ittléte bármi jót hozott volna az országnak? az olimpia máshol is egy tahóság, hát még itten.

komolytalan samu 2017.02.23. 15:49:56

Mókás dolog jobbról és balról is a fidesz gyávaságáról olvasni, az meg különösen vicces, hogy védenem kell a fideszt, amikor összességében nem akartam olimpiát.

Tarlós 280 ezer szavazattal lett főpolgi, a nelegyenolimpiára 266 ezren mentek el, metróztak , várták ki a sort az aláíráshoz. A felmérések szerint Budapesti szavazók 70-75%-a egyetért velük.

Egyszerű a matek: a fidesz már szavazás előtt elvesztette a csatát. Ok, lehet, hogy egy huszáros (és mellesleg kurva drága kampánnyal) lenne 2% esély valahogy meggyőzni az embereket, de nem sokkal több. Ezt mondják a számok.

Orbán 30 éve politikus, mi a meglepő abban, hogy nem megy bele 2% eséllyel nyerhető csatákba? Pont azért politikus még 30 év után is, mert nem megy bele ilyenekbe.

A baloldalról még értem is a vágyat, hogy egy monthy Pyton skeccsjelenteben alázza meg Viktort az újreménység Momentum (a momentumtól is teljesen érthető a szavazás követelése), de hogy a jobboldal miért küldené Viktort vágóhídra, azt kevésbé.

Persze végül is ő hitette el, hogy a tett egyedüli gyilkosa az akarat hiánya vö. gyávaság, és ez a hit régen ütközött a politikai realitással úgy frontálisan, szóval tkp, jobban belegondolva érthető ez is.

TG69 2017.02.23. 16:39:29

@bbjnick: Ezt én most már nem tartom kizártnak, de ehhez azért komoly munka kell. Van benne anyag rendesen: hatalmas túlköltekezés, orosz befolyás, soha meg nem térülés, hulladéktárolási problémák stbstb. Mondjuk Paks nemigen fog tüntetni ellene, mert kilóra megveszik a választókat.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.23. 17:42:53

fordítsuk magyarra a cikket: sokadik sikertelen relativizálási kísérlet.

annamanna 2017.02.23. 18:22:09

"mi inkább feladtuk a versenyt, mert féltünk a vereségtől."

Ki az a "mi"? Nyilván az tartozik bele, aki versenyzett. És ki az, aki versenyzett? És ki volt az ellenfele?
Én például kivel szemben adtam fel a versenyt?
Fogalmam sincs róla, hogy versenyeztem valakivel, aztán meg feladtam.
Érdekelne, hogy tulajdonképpen mit is műveltem (nyilván valami delíriumos állapotomban); legalább utólag jó lenne tudni, hogy állítottam meg a törököket, hogy győztem le a kommunizmust, hogy váltottam rendszert, hogy nyertem olimpiai aranyakat és hogy adtam fel most a versenyt.
Ezt mind mi tettük, tehát én is, csak az nem világos, hogy konkrétan mégis hogy csináltam.

Arthur Bloch 2017.02.23. 19:15:14

Néhány gondolat arról,hogy O.V. gyáva-e??! 1/lehet,hogy gyáva,mert újabban olyan kihátrálós! Nem meri felvenni a kesztyűt!! 2/ám az is lehet,hogy zsivány: most megszülethet az új migráncs tematika.Másszóval ezt követően mondhatja,hogy az ellenzék és a Momentum "hazaáruló,aljas....." ?????! 3/lényegében ismét helyzeti előnyt csinál magának!!!! Lényegében ismét pávatáncot lejt,csúnya szóval "cigánykodik" azaz megkerüli a népszavazási eredményt,egyáltalán azt a népszavazást,amit egy korrekt vezető eleve már régesrég,mintegy éve kírt volna,ha...ha tudna valaha korrekt lenni!!! Ezt nevezik manapság jó politikusnak??! Ezen is el kellene gondolkodnia a plebsznek!!! Amig nem látja mindezt át a választói tömeg,addig ő uralja a teret! No persze ezt a Momentum már leírta!Viktor nem erről volt szó!!! Tévedek ???

Bell & Sebastian 2017.02.23. 20:31:55

@Arthur Bloch: Az aláíróíven szereplő kérdésből vajon milyen népszavazást lehetne kiírni?

Egy olyat a pestieknek, hogy Tarlós vonja-e vissza a pályázatot.

Evvel aztán kurvára nem lennénk beljebb.

werecke 2017.02.23. 20:59:14

@bbjnick: Fején találtad a szöget ! :)

István Tamasi 2017.02.23. 20:59:16

A keményen dolgozó és adózó magyar embereket, a nemzetthy ügyet az árulta el aki ezt egy hazugságkupacra - PwC tanulmány - alapozta.

tireless treehugger 2017.02.23. 21:50:56

@Jean Sol Partre:

véget ért a vas(cső)korszak.

@jose maria padilla:

inkább az lehetett az ok hogy az olimpia idején orbánék már nem lesznek sehol. túl sok az ellensége, túl sok konfliktust okozott, elfogyott a levegő körülötte, árt az üzletnek, mennie kell.. netanyahu már az új kormánylistával jön, (nem lesznek rajta fideszesek) új arcok lesznek és új remények.

morph on deer 2017.02.24. 00:24:28

@komolytalan samu:
"de hogy a jobboldal miért küldené Viktort vágóhídra"

Elérte a súlyt, kezd túlsúlyossá válni.
A jobboldalnak is.

SJobs 2017.02.24. 00:40:40

@GNDL: Ennyire nincs fogasod a Fideszen? Vagy tul sok volt a kabszi? Parlamenti kuszobotok nincs, hippik :)

SJobs 2017.02.24. 00:41:32

@István Tamasi: Gondolom vegig olvastad az 1300 oldalt.

SJobs 2017.02.24. 00:44:04

@Arthur Bloch: Haggyjuk mar ezt a faszsagot, hogy ki kell irni mindenre nepszavazast. Ha minden part egyetert valamiben akkor lofaszt kell kiirni. Viktor meg nyert, mar akkor amikor listazni kezdett a Momentum. Ket het es a kutya nem emlekszik erre az egesz baszakodasra...

pkovaks 2017.02.24. 00:51:10

a ballibsik ezt a lemondast a sajat gyözelmuknek könyvelik el ?

GNDL 2017.02.24. 00:51:20

@SJobs: „tul sok volt a kabszi?”

Ez legalább organikus cucc volt, nem úgy mint Orbán szintetikus antipszichotikumai... nem beszélve arról amit Matolcsy szokott tolni, na abból egyszer én is szeretnék kérni ha van még... :)

„Parlamenti kuszobotok nincs”

Hát nem tudom, én egyelőre a bizonytalan/pártot nem választók közé sorolom magam, mi pedig a kb. 45-50 százalékunkkal alaposan verjük a Fidesz 25-30 százalékát... is... szóval nehogy egyszer ez a fél országnyi szavazó legyen a mérleg nyelve, mert akkor azt hiszem mindenki kérheti a barna gatyáját aki eddig kormányon volt... :)

DR. Smit Pal 2017.02.24. 01:05:43

Bar az Olimpia elvesztese nagy tragedia, annak azert orulok, hogy a baloldal megint legalabb egy evtizedre elasta magat. Mert ez, minimum a 23 millio romanozassal egyenerteku HAZAARULAS.

GNDL 2017.02.24. 01:14:29

@DR. Smit Pal: Biztos vagyok benne, hogy sokan úgy gondolják, ékezetek nélkül magyarul írni önmagában egy hazaárulás... félre ne érts, nem rólam van szó, engem tökéletesen nem érdekel így is el tudtam olvasni mit írsz... de biztos vagyok benne, hogy sokan gondolják úgy... ;)

Mikor lövik már dunába a libbantakat ? 2017.02.24. 01:32:46

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Orbanek racionalis dontest hoztak.

Eleve volt max 33 % esélyünk hogy megkapjuk.
Ha a népszavazás kapcsán megindult volna egy hónapokon át tartó gyilkos politikai küzdelem, (már pedig az lett volna) amit az olimpiai döntő bizottság tagjai elő egyenesbe néztek volna, akkor az ország esélyei, NULLA SZÁZALÉK -ra csökkentek volna. Mert nem kétséges, hogy a magyarellenes baloldal, a kampányban úgy lejáratta volna az országot, hogy 1000 év mulva sem lenne lehetőség megkapni, de inkább soha.

Kegyetlen, de logikus, hogy az Orbánék nem mentek bele büszkeségből, egy biztos vesztes csatába.

zenitó 2017.02.24. 03:51:55

Megnyugodnék,ha a tisztelt Momentum jövő héttől elkezdeni gyűjteni az aláírásokat a 2017-ben hazánkban rendezendő Maccabi olimpia ellen.
Remélem átlátják a helyzet komolyságát,hiszen a fityma nélküliek versenye is csak arra lenne jó,hogy lopjon a Fidesz. Nem tűrhetjük,hogy bármilyen sportesemény megzavarja a baloldaliak érzékenységét.

zenitó 2017.02.24. 03:53:43

@zenitó: Szerencsére még van idő,csak 2019-ben lesz megrendezve ez a kis játék.

Arthur Bloch 2017.02.24. 04:52:13

@SJobs: Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa!!! Aki ebben az egészben azt látja,hogy Kecó okos politikus,az bizony "bozo"!!! Az egész olimpia ügy,hű tükre a mai magyar világnak! Halleluja....

chrisred 2017.02.24. 05:26:19

@GNDL: A "nemzeti konszenzus" a fideszes és a szoci pénzlapátoló politikusok mutyija volt, mint ezer és egy másik témában. Ilyen például az ügynökakták kérdése is, ami állítólag a Momentum egyik következő témája lesz, ezzel akarnak vidéken is ismertek lenni.

chrisred 2017.02.24. 05:29:58

@zenitó: Akkor nosza, a példa előtted van, mit kell ilyenkor csinálni. Népszavazási kezdeményezés benyújt, ki az utcára és gyűjteni az aláírásokat. Most már olyan rohadt hideg sincs, mint januárban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.24. 05:45:08

@sorbacsillag:

A gyenge ellenség előtt nem szabad meghátrálni, mert erőt adunk nekik. Alapvetőe katonai taktika.

constantinus (törölt) 2017.02.24. 06:24:23

@annamanna: hallod elefánt, hogy dübörgünk? - kérdezte a kisegér.

megamedve 2017.02.24. 06:32:57

@Arthur Bloch: a főgeci egy dologban nagyon ügyes: hatalmas manipulátor.
Ezért képes vakságban (gecizombi állapotban) tartani a szavazóit, akik minden ordító gecisége ellenére rá szavaznak. Lophat, csalhat, lealázhat, urizálhat, tetoválhat, a gecizombik nyelve akkor is oda van varrva a seggére.

megamedve 2017.02.24. 06:36:32

@Mikor lövik már dunába a libbantakat ?: rögtön a gecizombik után. ( ja nem, utána már nincs értelme ilyesminek)

megamedve 2017.02.24. 06:38:18

@DR. Smit Pal: hozod a szintet, akár a névadód. Megy ez simán.

megamedve 2017.02.24. 06:40:36

@pkovaks: nem, hanem a főgeci faszságának. Beszari majom.

Veder1 2017.02.24. 07:09:39

@zenitó: azt tudod ugye, hogy a maccabi 2mrdba kerul es meg ha tizszerese lesz ennek akkor is kb. a szazada az olimpia koltsegenek.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.02.24. 07:16:43

OV nem gyáva..hanem realista.és politikus.

segítek a ballib trollok kedvéért:)
nem ülünk fel döglött lóra.

amúgy tök vicces a nagy bloggos őrjöngés...."gyáva" "elfutott" "márpedigmi népszavazni akarunk" "megfotják a zembereket h véleményt mondjatak..."

eddig az volt a baj, h olimpia lesz. gondolom a Nolimpia név ezt jelentette...nemet az olimpiára.
na, hát az ország erps emberei kimondták. nem lesz olimpia.

most meg két napja megy az őrjöngés hogy nem lesz olimpia és az idézeteket lásd fent.

gyereke ideje eldönteni - népszavazást akartatok, hogy NE legyen olimpia, vagy pedig egy permanens kampányt a választásokig?
ez nem jött össze, nem lesz olimpia
tesség a győzelmet méltósággal ünnepelni:DDDD

Nzoltan 2017.02.24. 07:22:45

@TG69: Álmok nélkül nincs felemelkedés.

Nzoltan 2017.02.24. 07:28:06

@GNDL: Az ellenzék legnagyobb problémája, hogy mindig orbánhoz képest határozza meg magát. Így viszont önálló gondolatok híján mindig csak kullog az események után.

Nzoltan 2017.02.24. 07:34:05

@bbjnick: Az olimpiával ugyanez a helyzet.

nu pagagyí 2017.02.24. 07:46:58

Kiderült, hogy Orbán egy percig sem gondolta komolyan, hogy Magyarország olimpiát fog rendezni, ezért mondott le olyan könnyen róla. Szándékosan nem kormányt írtam, mert a be nem avatott hülyék véleménye nem számít. Biztos volt benne, hogy nem nyerhetjük el a rendezést, csak a lenyúlásokhoz keresett egy alkalmas jogcímet. Sikerült is már 9 milliárdot (vagy többet, soha nem tudjuk meg) kipörgetni a jól ismert strómanok részére. Sajnálom a sok átvert embert, a sportolókat és azokat, akik mindent elhisznek, amit ez a lelkiismeretlen ember süketel. Pedig szólt előre, csak a kezét nézzék, akkor nem fognak többet csalódni.

midnight coder 2017.02.24. 07:53:20

@nu pagagyí: Az a sok "átvert" sportoló kéjes örömmel vett volna részt az országot 50 évre hazavágó olimpia megrendezésében. Így is kaptak gondolom egy rakás pénzt, és persze állam bácsi amúgy is finanszírozza a szórakoztatóipar élsport nevű ágazatát amiben dolgoznak.

midnight coder 2017.02.24. 07:54:52

@FILTOL: "tesség a győzelmet méltósággal ünnepelni"

Pontosan. A ballibek fennállásuk óta először tettek valamit az ország érdekében. Ezt tényleg ünnepelni kellene.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.24. 07:58:03

Ááááá.. a narancskommandó most ezerrel sulykolja, hogy nem is volt olyan fontos ez az olimpia.
Csak a kapzsi bojárok akarták, a jóságos Cár atyuska csak hallgatott, majd bölcsen rendet tett és ezzel is tovább erősödött.
Világos. Bármi is történik, a narancsbirkák szemében a Cár a bölcs, az erős, akinek mindig igaza van, a keze tiszta.
Értjük. Szentté mikor lesz avatva?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.24. 07:59:40

@FILTOL: "most meg két napja megy az őrjöngés hogy nem lesz olimpia és az idézeteket lásd fent."

Nem kellene ennyit inni!

nu pagagyí 2017.02.24. 08:00:45

@Nzoltan: Béna kacsaként elvergődhet még Orbán egy darabig. Gondolom azért ragaszkodik foggal-körömmel a hatalomhoz, mert jó apaként még ki akarja stafirozni a többi gyerekét is. Az országnak viszont jobb lenne egy potensebb vezetés.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 08:06:23

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Egyetértek. Ezt azért hangsúlyozom, mert nem szoktam. :-)

nu pagagyí 2017.02.24. 08:10:00

@Nzoltan:
"Álmok nélkül nincs felemelkedés."

Te már hét éve egyfolytában alszol. Ajánlom neked a Dormeo matracot, meggátolja az elfekvések kialakulását.

VaradiJanos 2017.02.24. 08:18:32

Vicces ahogy a NOolimpiás gendersemlegesek hörögnek amiért NO OLIMPIA....

Kivlov 2017.02.24. 08:18:33

Mivan, most már nem sajnálnatok a milliárdokat, amibe a felesleges szavazás kerülne???

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 08:21:25

@Jakab.gipsz: "hanem azt is, hogyan lett egy tollvonással bezárt gyárak melósaiból, földön futó"

Érdekes, erről nekem kapásból Széles Gábor jutott eszembe és a Videoton / Ikarus Székesfehérváron. De biztosan nem rá gondoltál, mert Széles nem igazán libsi, ha jól tudom.

Buchhalter 2017.02.24. 08:23:25

@GNDL: az a baj,hogy az Orbán utálatodtól nem látsz semmit. Szidod ész nélkül amiből az jön le,hogy széles vállszélességgel kiállsz a bukott baloldal mellett.Hagyjuk már ,hogy birka választók ,mert ez a beszólás akkor visszafele is igaz! Az emberek nem véletlenül küldték el a fenébe az MSZP-t és a hátukon kapaszkodó kis gyülevész pártocskákat akiknek egyre ostobább ötleteik vannak.Lásd feltétel nélküli alapjövedelem, családi pótlék duplázása amit mindenki igényelhet,több kulcsos progresszív SZJA ,mindenki hozzáférhet a másik adóbevallásához( Botka hiába példálózik a norvég példával ,jó demagóg politikusként azt kihagyta,hogy csak polgári bírói engedéllyel és illeték befizetéssel,valamint hathatos indokkal bogarászhat valaki a másik adóbevallásában.Pl elvált gyerekes anya a férj vagyona után)Újabb öngól Botkának.A Fidesz sok hibát vétett,de tett jó dolgokat is.Határ megerősítése amit végül a Nyugat is elismert,vagy a rezsi csökkentés és a közalkalmazottak béremelése. Amíg az ellenzék egymást marja és az átlag ember zsebére talál ki alternatív programokat addig sokan nem fognak rájuk szavazni.Ráadásul,hogy Botka nyíltan hadat üzent a DK-nak az LMP meg hezitál további szavazók vagy leendő szavazók ábrándulnak ki belőlük. A Momentum pedig egyre gyanúsabb: honnan szedték a pénzt ? Mert ugye a standok a molinok a több száz aktívista koordinálása alsó hangon is több tízmillióba került. Ráadásul az ügynöklista rossz téma.A rendszerváltás óta eltelt 27 év ,pár kivénhedt nyugdíjas meghurcolása nem fog tömegeket megmozgatni.A Momentumosok retorikája meg max a pesti elit egyetemisták körében talál értő fülekre .A vidéki egyszerű tömegeket nem tudják és nem akarjál elérni.Ezért nekem egy kissé átlátszónak tűnnek.

nu pagagyí 2017.02.24. 08:25:07

@Jakab.gipsz: "Egy gonddal kevesebb, nem kell azon törnünk a fejünket, hogyan tudunk olcsón hatékonyan olimpiát rendezni. "

Az biztos, hogy nagyon komoly fejtörés lett volna, mert az úszó VB lepukkant barakkja is 100 milliárdot kóstált a lelketlen árdrágítók miatt. Azt már nem is mondom, hogy a beetetésül mutogatott látványtervek és műszaki tartalom nyomokban sem található a kész műben.

A sötétben bujkáló pénzéhes beruházók már a Népstadiont is megárdrágították, rögtön a duplájára és még bele sem kezdtek. Mire kész lesz, kapunk egy tornatermet annyiért, amennyibe az egész négyes metró került.

2017.02.24. 08:26:12

Még össze sem számolták az érvényes aláírásokat, de vitya, a nemzet KISZ titkára és hőse már fülét-farkát behúzva bátran visszamondta a jelentkezést.

Viktor pelenkára cserélte a pálinkát?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 08:26:48

@jose maria padilla: A lopás lehetősége volt fontos. És az fontos Orbánnak. Kellenek az ilyen nagyberuházások, mert ott lehet nagy tételben (értsd nem pár milliárdonként) túlárazott közbeszerzésekkel magánvagyonosítani a közvagyont. Közvagyon = a te pénzed (is). Magánvagyon = nem a te pénzed, hanem Mészáros Lőrincé (meg azé, akinek nem strómanja). Nyilván minden magyar érdeke ez.

ogli dzsí 2017.02.24. 08:28:58

Orbán Viktor újabb 2/3os győzelme ma megint egy nappal közelebb van.

már nem kell sokat aludni

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 08:29:14

@Dr. Trejo: Egy ismerősöm szerint Viktor úgy viselkedik, mint egy tipikus cigány.

1.: csak az erőből ért.
2.: ha nem egyértelmű a túlerő, akkor azonnal felköti a nyúlcipőt.

Ifjú koromból a lakótelepről nekem is vannak ilyen emlékeim, hogy a cigány kiscsávók tényleg így működtek.

nu pagagyí 2017.02.24. 08:36:12

@ogli dzsí: Még egy pár kudarc és meglesz a 100% is. Finkelstein tényleg súlyos beteg lehet. Add át jó kívánságaimat a férjének.

ogli dzsí 2017.02.24. 08:44:08

@nu pagagyí: A választási győzelem nagysága szempontjából az olimpia lemondása Orbán hatalmas sikere.

Már a kampány előtt 2/3re áll, ő jelenleg európa legerősebb államférfia. Nagy valószíbüséggel Orbán 3/4del fogja nyerni a köv. választást.

BALTAZÁR 2017.02.24. 08:46:21

Mi is volt az Olimpiát ellenzők fő érve?
A korrupció, ami majd az olimpiai beruházásokat feltételezhetően körüllengi majd.
(meg ugye a már jól ismert "lélegeztetőgép effektus")
Az Olimpia amire pályáztunk volna 2024-ben kerül sorra.
Addig ha jól számolom 2 választás lesz.
A tisztelt ballib ellenzék MSZP, DK, és társaik - mármint azok akik eddig még támogatták az olimpia megrendezését de most rövidtávú hasznot remélve ettől gyorsan kihátráltak mögüle, -
itt most egyértelműen megerősítették választókban: esélyük sincs a kormányzásra az előttünk álló két ciklusban és ezért, mivel nem ők tudják majd lenyúlni a lét, inkább megfúrják az egészet.
Itt én a jól ismert magyar mentalitást vélem felfedezni miszerint dögöljön meg a szomszéd tehene is....
A Fidesz pedig erre fog rájátszani az elkövetkező kampányban.

VT Man 2017.02.24. 08:57:05

@VaradiJanos:
"Vicces ahogy a NOolimpiás gendersemlegesek hörögnek amiért NO OLIMPIA...."

Mert felre erted! A NOollimpia nem azt jelenti, hogy "no olympia", azaz ne legyen olimpia.

Hanem annak a roviditese, hogy "NagyOn akarunk nepszavazast az Olimpiarol!".

Ez a titok.

tnsnames.ora 2017.02.24. 09:02:08

Jó lett az írás.

Én egyet sajnálok, hogy a szerző nem írt konkrétumot, hogy a "Momentum-elnök is zavarba hozható."

flort 2017.02.24. 09:02:57

@ogli dzsí: Lukasenkaról (oroszul Lukasenko) hallottál már? Hajrá, vannak még távlatok!

ogli dzsí 2017.02.24. 09:06:50

@flort: Orbánnak évtizedekre vannak Mgyarországon távlatai, csak ő maga dönti el, európa legerősebb kormányfőjeként, hogy mikor és milyen körülmények között vonul vissza.

Ellenzéke, különösen ballenzéke távlatai annál szomorúbbak. Még nem lehet tudni, hogy bárki is bejut-e közülük, utoljára, a következő parlamentbe.

n3spr3ss0 2017.02.24. 09:08:41

@GNDL: Egyszerre ment volna a kettő.

Amorphis 2017.02.24. 09:09:11

Pedig a gyors visszavonás az egyetlen logikus döntés volt mind politikailag, mind szakmailag.
Kezdjük ott, hogy eleve max 33% esély volt az olimpiára, de figyelemmel arra, hogy ellenfeleink igazi nagyágyúk, így ez valójában még ennek a számnak is a töredéke.
Aztán folytassuk azzal, hogy azt, hogy lesz-e olimpia, azt nem Orbán Viktor dönti el, hanem a NOB.
Ha beleállt volna a kormány a népszavazásba akkor nyár végéig (amikor az olimpiai pályázat eldöntésének a hajrájában vagyunk) ment volna a kampány és a sárdobálás, ami nyilván pompás lehetőség lett volna a Fidesz és Orbán pocskondiázására, de ezzel az összes esélyünk biztosan végleg elszállt volna a rendezésre, így az esetleges népszavazás így is, úgy is okafogyott lett volna. Ennek elébe mentünk. A végeredmény a lényeg. Nem lesz olimpia bazmeg. Meg lehet nyugodni, haza lehet menni, a megmaradó pénzből mind lélegeztetőgépeket fogunk venni és beköszönt azt aranykor...
A baloldali pártok jó darabig nem szóltak egy kurva szót sem az olimpia ellen, sőt támogatólag léptek fel. A Momentum részsikerei után azonban vérszemet kaptak, hisz rájöttek, hogy egy népszavazás során (ahol még akár veszíthet is a kormány) faszán lehet majd mocskolódni.
Orbán azonban ravasz és tapasztalt politikus, nem áll bele egy ekkora pofonba, nem állt bele a vasárnapi zárvatartásba se (emlékszik még rá valaki...?). Lehet persze ezért gyávának mondani, de tekinthetjük a dolgot politikai racionalitásnak, sőt bölcs belátásnak is, ami sok más politikusból hiányzik. Annak idején Gyurcsányék is nagyvonalúan visszavonhatták volna az amúgy csekély bevétellel járó vizit, napi és tan díjas intézkedésüket, még akár jól is kijöhettek volna belőle. Ehelyett házhoz mentek a lófaszért...Meg is lett a kétharmad...

n3spr3ss0 2017.02.24. 09:11:06

@Csuvakka a migráns vuki: Nem libsi,csak komcsi főmérnök volt.

sas70 2017.02.24. 09:24:10

@ogli dzsí: "európa legerősebb kormányfőjeként"
Az egér meg az elefánt mennek át hídon:
-Hogy dübörgünk, mondja az egér!

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.02.24. 09:27:33

@ogli dzsí:

Igen, tudjuk hogy kik pénzelik a Momentánosokat: a NAGYHATALMAK!

Ugyanazok a nagyhatalmak, akik 100 éve elvették tőlünk Trianonban az országunkat, erre az évszázadra is kitalálták hogy milyen csapást mérjenek ránk, a magyar népre. Erre használták fel a Momentumos pártot, hogy ezt a tragédiát hozza az országunkra, hogy 2024-ben magyar sportoló, magyar földön, magyar dobogón ne zokoghasson örömében a magyar nép előtt.

A Monumentumot ezért a hazaárulásért örökös felelősség terheli. Nem csodálkoznék, ha a következő években is újabb 100 ezrek hagynák el az országot, mert látják, hogy a hazánkat kiárulta néhány százezer belvárosi Trianon imádó álmagyar.

SOHA TÖBBET MOMUNTUM KORMÁNYT, AKI NEMZETHALÁLT OSZTOTT A HAZÁNKRA!

martineden 2017.02.24. 09:29:31

@Jakab.gipsz:,,Ezt a gondolkodást és építést, intézték el helyettünk ezek a Momentumos és NOlimpiás zöld kabátos ki gecik."......es a csuti nagy geci, patkany modra megfutamodott.

J.W. Booth 2017.02.24. 09:34:07

Orbán gyáva volt, Orbán gyáva, Orbán gyáva lesz.

Ez nem tudom miért kérdés egyátalán...

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.02.24. 09:34:48

@BALTAZÁR:

Jól látod a lényeget!
Két mások ország pályázott még Budapest mellet az olimpiára. Los Angeles és Párizs.

Igen Párizs! S ha Párizs, akkor Trianon.

Igen, itt van a kapocs a Momentum és a nagyhatalmak közt: a Párizsi egykori imperilaisták kilóra megvették maguknak ezeket az álcivil Momentánosokat, hogy felhasználják őket országunk újbóli megcsonkítására.

Csak egy ember van aki ezeknek a nagyhatalmaknak ki tudja osztani a kokit és le tudja győzni őket: Orbán Viktor, aki ma az EU legerősebb kormányzója.

SZAVAZZ ORBÁN VIKTORRA HOGY AKKOR IS LEGYEN MAGYAR OLIMPIA HA A CIVILEK NEM AKARJÁK!

sas70 2017.02.24. 09:34:59

@BALTAZÁR: Ó igen! Szimbolikus politizálásnak pont ez a lényege. Bedobunk egy nemzeti mázzal leöntött bullshitet és mindenki jól bekajálja. Közben pedig nem foglalkozik azzal, hogy a gyerek matekból egy szöveges feladatot nem tud megoldani, hogy elolvas egy verset (mert kötelező), de nem érti, hogy egy szakrendelésre egy-két hónapot kell várni, hogy kificamodik a bokája a járda repedéseiben, hogy az akciós újságokat bújja, hogy valamit megvehessen, hogy már megint cserélni kell a kocsin a lengéscsillapítókat, mert a kátyús utakon szarrá megy... stb.
Persze az ország remek eredményeiről, jobban teljesítéstől, erősödésről szól minden, csak közben a mindennapi életünk szar, de ez nem számít, mert nemzeti ügyek vannak, amik sokkal fontosabbak, mint az emberek kibaszott, mindennapi élete.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 09:59:45

@FILTOL: Ha nem gyáva, akkor miért nem írta ki a népszavazást? Azt mondta az összes fideszes, hogy a többség olimpiát akar. Ha nem hazug, akkor miért nem a nép dönthet? Még 2 hete is azt mondta, hogy ha összejönnek az aláírások, akkor a nép dönthet. Most pofánköpte az olimpia pártiakat, és azokat is, akik seggnyaloncként szajkózták, hogy kell az olimpia, mert Viktor azt mondta, hogy kell.
Ha a Momentum ebből nem csinál politikai tőkét, akkor hülye. Orbán gyáva, és leszarja a nép véleményét, ez mostmár tény, kétsége sem férhet hozzá senkinek, akinek egy gramm agya is van.

room_101 2017.02.24. 10:00:45

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
Még lehet Budapesten olimpia.
Ha Orbán olyan erős, mit mondod, akkor meg tudja rendezni "trianoni" felhatalmazás nélkül is.
Méltó módon válaszolna ezzel a zimperijalista összeesküvésre.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 10:02:33

@nu pagagyí: "Kiderült, hogy Orbán egy percig sem gondolta komolyan, hogy Magyarország olimpiát fog rendezni, ezért mondott le olyan könnyen róla. "

Ha ez így van, akkor felmerül jópár milliárd Ft-ra a hűtlen kezelés gyanúja.

Gazz 2017.02.24. 10:12:57

Brigi, hétfőn nem kell korán kelned, a felmondólevelet délben is átveheted a munkahelyeden.

Duplaxiii 2017.02.24. 10:15:04

A napi tűzbentartás célú poszt...
Nem dobott be semmit, nem szarta össze magát, egyszerűen terveszerin tette azt, amit tett.
Ti is azért vagytok zavarodottak, mert éppen egy jó vita végén voltatok. Így meg nincs miről vitatkozni.
A csúti g. annyira nem hüje, mint goldoljátok, ő irányít, ti csak rohabtok a gumicsontok után.
Gondolof, hogy hagyta volna, hogy 2018 előtt felerősödhessen bármilyen ellenézi mozgalom?
A pénz náluk van, ők nem vesztettek semmit, majd máshonnak elveszik (lásd Puskás stadion).
Ti vagytok szarban, a ifjugárdás gyűlünk és vitázunk életetek kapott ismét léket.
Hogy a társadalom többségével mi van, rájuk mi vár, az titeket sem izgat.
Ma a ellenzéski oldal politikisai, bloggerei, bérújságírói olyanok, mint a Monty Python "Judeai Frontja" (vegy mi volt éppen...), csak gyűlni, vitatkozni, flashmob, lufieregetés. Mint anno a KISZ-ben... De semmi valós, kézzelfogható.
Még kellene 2-3 ifjú párt...

Duplaxiii 2017.02.24. 10:16:58

@Csuvakka a migráns vuki: Gonolom a jogi kategória mellett a megsértett paragrafusokat is fel tudod sorolni?
Hűtlen kezelés akkor lenne, ha a pénzt másra lopták volna el. De ezek "tanulmányokkal" leigazolják a dolgot...

Bobby Newmark 2017.02.24. 10:22:05

@bbjnick: Mert azt nem lehet népszavazással megakadályozni, azért, zsenikém.

GNDL 2017.02.24. 10:23:04

@Buchhalter: El sem olvastam, már az elején ostobaságokat írtál... :) Nem vagyok kíváncsi a fideszes alternatív valóságra meg az ostoba szlogenjeikre, ezt olvasom minden lopott közpénzből eltartott fideszes cselédsajtóban, de azok legalább tudnak felnőtt módjára fogalmazni, veled ellentétben... úgyhogy bocs, de szar vagy. :)

Rezsicsökkentés mint „jó dolog”... muhaha, és te baloldalizol te ingyenélő csóró pöcs... :D

Tom66 2017.02.24. 10:36:33

@sas70: Van igazság abban, amit leírsz, de egy minimális nemzeti öntudat azért nem ártana. Arról nem is beszélve, hogy az erős nemzetekben nagyon erős a nemzeti öntudat is, függetlenül a pártpolitikáktól.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.02.24. 10:43:57

@Csuvakka a migráns vuki:

Orbán Viktor fényes győztesként jött ki a ballibek olimpiai szarkavarásából. A balliberók köpni nyelni nem tudnak hogy Viktor mikor mit mondott. És hogy miért. Ezt akkor se fogjátok megérteni, ha lesz még 3 másik diplomátok. Mi, a Fideszt értő magyar emberek viszont mindent értünk amit Viktor tesz értünk. Még érettségi meg szakmunkás bizonyítvány se kell nekünk, hogy értsük Viktort.

Ti meg most itt álltok és nem tudtok mit kezdeni a ténnyel, hogy Orbán Viktor, újra bizonyítván hogy ő a legnagyobb demokrata Európában, aki hallgat a népszavára, visszadott nektek 10 milliárd forintot, mert ennyibe került volna a népszavazás. Ezt a pénzt most megkapják a magyar családok, kis és közepes vállalkozások és az ország továbbra is robosztusan fejlődhet, a fogyasztás felpörög és a haszon az országon belül marad, a nemzeti vállalkozók zsebében.
Ez fáj nektek, meg az, hogy Orbán Viktor még 30 évig fog hatalomban maradni. Ez most dőlt el, az ellenzék hazaáruló kísérlete után.

Csakhogy a hazaárulási támadásaitokat Orbán Viktor ugyanúgy visszaverte, mint Matolcsy György az amerikaiak Orbán Viktor kormányának megdöntési támadásait a 3BUX indexen keresztül.

István Tamasi 2017.02.24. 10:53:58

@SJobs:
Nem mind az 1300 oldalt olvastam végig, mert azt ráhagytam sportközgazdászokra. Amennyit elolvastam az bőven elég volt annak megállapítására amiket írtam.

Buchhalter 2017.02.24. 10:58:20

@GNDL: szerintem normális vitapartnerként szóltam hozzád ,ellenben te egy igazi subri kocsma pöcs módon ide hánysz valamit.A stílusod az igazi vesztes luzer ,egymást maró baloldal kis csicskása vagy.Amíg ők voltak hatalmon kaptál egy kis megrágcsált cupákot amire jó szolga kutyaként rávetetted magad.De mivel ex gazdáid elszúrták ,vonítasz mintegy veszett farkas. Az MSZP amit lehetett lerabolt,külföldi multiknak eladta az energia szektort,hagyta hogy a segélyek miatt elszaporodjon egy kártékony kisebbség és egy hozzá csapodó fehér selejt réteg aki soha nem is akart dolgozni csak élősködni.Bárhogy is dühöngesz a falhoz is csapkodhatod magad a bukott baloldal csak egyre jobban széterodálja magát.Azt mondod vannak elvakult Fideszesek akkor az írásod szerint meg egy fanatikus balos vagy. Esküszöm a japán császári katonák is tanulhattak volna tőled.

csorsza 2017.02.24. 11:02:35

Ebben az országban senkinek nem jó soha semmi. Lúzer népség.
Végre volt egy sikeres ellenzéki aláírásgyűjtés. Ez jó.

Végre egyszer Viktor észrevette, hogy nem mindenki van elájulva egy nagyívű gondolatától.
Nem csak belátta, de hajlandó és képes volt megváltoztatni egy szándékát (v.ö. politikus). Hogy milyen kommunikációval, az szinte mindegy, az csak a cirkusz.
Ez is jó.

Ha beleállt volna, és a történtek ellenére keresztülvinné mindenen és mindenkin az olimpiai álmait, akkor az lenne a baj. Menne az rinyálás, itthon és külföldön, h leszarja a nép akaratát. Ajvé, demokrácia.

Mégis, mi lenne az, aminek örülni tudna az ún. demokratikus ellenzék? Konkrétan, ebben az ügyben?

István Tamasi 2017.02.24. 11:02:52

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
A csúti surmó totál vesztesként jött ki az olimpiai aláírásgyűjtés-népszavazás ügyéből. Amiket zagyvált az csúsztatás és hazugság.
A budapesti népszavazás nem került volna 10 milliárdba, hanem csak annak töredékébe és azt a pénzt viszont olyan családok fogják megkapni mint a Garancsi, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István.
A robosztus fejlődés egy nagy hazugság: A pozitív GDP-ből levonva a hanyatló EU-tól kapott és a külföldön gazdasági migránsként dolgozó magyarok /akik ugyebár nem itthon fizetnek adót, járulékokat/ hazautalásait akkor a GDP robosztusan mínuszban van.
Az olimpiával kapcsolatban az - a csúti geci - követett el hazaárulást aki egy kupac hazugságra - PwC tanulmány - alapozva indította el a pályázatot.
Eltolcsi zagyva bejelentését lézerjankó, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, kapásból minősítette hazugságnak.

konrada 2017.02.24. 11:04:58

...higgyétek azt, hogy gyáva volt.
...s ezzel pont el is intézitek neki az újabb 2/3-ot.

...pedig igazából Simicska tudja jól (na ja, ő ismeri tán legjobban ki): ő egy igazi dörzsölt g..i.
Tudja mit, kit mikor kell elengedni úgy, hogy azt maximálisan kihasználja - s hogy az elengedéssel se gyengüljön, illetve jól jöjjön ki belőle.

...mint ez az olimpiai ügy.
Amíg volt rá esély, keményen beleállt. Mikor viszont Párizs olyan kemény lobbizásba kezdett - bevásárolva országok szavazatinak sorát - hogy ez az esély elszállt, már nem harcolt tovább, kereste a kibúvót.
(Annál okosabb, hogy minthogy bevállalja fél évvel a választás előtt a NOB közgyülésen a pofára esést, mely komoly municiót szolgált volna ellenzékének.)

...ezért szinte a "csodával határos módon" pillanatokon belül átment a népszavazási kezdeményezés (pedig tudjuk, hogyan tudnak időt húzni, így ha akarták volna: a hátralévő félévet ki lehetett volna bekkelni.)
...s egy semmiből jött csapat rövidebb idő alatt több aláírás gyűjtött össze, mint a parlamenti pártok hasonló esetben.
...ezzel az indítással ennek a semmiből jött csapatnak %-okban mérhető módon sikerült megszólítani a változást akarókat, akiket ha meg tud tartani, úgy tovább osztja az ellenzéki erőket, tovább csökkentve az egyébként karizmatikus Botka esélyét arra, hogy a támogatói száma elérje kritikus tömeget...
...bónuszként: parlamenti ellenzéki pártok is beálltak a gyűjtésbe, így felüleletet adtak arra, hogy őket lehessen pofozni a visszavonásért: hiszen addig akarták...

...szóval higgyétek csak azt, hogy gyáva. pedig igazából egy igazi nagy g....

István Tamasi 2017.02.24. 11:05:24

@csorsza:
Igen. Nagy baj lett volna ha végig viszi a csúti surmó az olimpiai álmát. Egyrészt mert az egész egy kupac hazugságon - PwC tanulmány - alapszik, másrészt mert a valós költségek többszörösét lopták volna el a fideszes oligarchák - lásd vizes VB már most ötszörös költsége.

István Tamasi 2017.02.24. 11:08:28

@zenitó:
Tessék kiállni az aluljáróba és összegyűjteni egy hónap alatt 266151 aláírást a Maccabi játékok ellen! Hajrá! Szabad a pálya, nem tart vissza senki.

István Tamasi 2017.02.24. 11:12:00

@VaradiJanos:
Vicces ahogy le gendersemlegesezel 266151 embert.

Sascha Braun 2017.02.24. 11:13:53

@bbjnick: Tökéletes összefoglaló, maga a poszt említésre sem méltó, az első komment mindent elmond, amit a helyzetről tudni érdemes. Adott egy újabb kétes politikai csoportosulás, ami felbukkant a baloldal pöcegödréből és nagyon szeretne jövőre bejutni a parlamentbe. Úgyhogy találtak egy kamu ügyet, aminek a kapcsán jól fel lehet hergelni a demagógiára éhes pesti proletár réteget. Jól eltervezték, ügyes indulás, megdöbbentően erős média-hátszél (lásd Index, ahol 4 óránként jöttek az egekbe magasztaló cikkek a szakállas fiatal gyerekről, aki majd elhozza az új rendszerváltást) Szóval minden adott volt, hogy innentől fogva a választásokig folyamatosan hergeljék az embereket. Most, hogy összegyűjtek az aláírások, most jött volna a "legjobb rész", a népszavazásig tartó 4-5 hónapnyi permanens uszítás, médiaszereplés, plakátolás, amiben nyilvánvalóan lubickoltak volna a srácok. Hetente egy címlap, interjú, "ellopják a jövőnket"-ezés, vagyis országos ismertség. Erre mi történik? A Hitlernél és Kim Dzson Un-nél is ezerszer véresebb, totalitáriusabb és elnyomóbb diktatúra simán belátja, hogy a prolik nem akarnak olimpiát, úgyhogy egyszerűen visszavonja a kezdeményezést. A kis Soros-gyerekek meg ott pislognak most elanyátlanodva, ahogy látják elúszni a hírnevet, meg a heti Kálmán Olgás interjúkat, HVG-címlapokat, vezércikkeket. A szakállas kisgyerek most jött rá, hogy egy hónap múlva ő már nem lesz senki, csak az a hőzöngő hülyegyerek, aki esetlenül egyensúlyozott a kamerák előtt a kis dobozkáival és elárulta a nemzeti ügyet. Utolsó kétségbeesésükben még gyáváznak egy sort, amiből azonnal kiderül, hogy valójában egyáltalán nem az olimpia megakadályozása volt a cél, hanem az arról szóló népszavazás és főleg a kampány, ami megágyazott volna a jövő évi választásoknak, a hőzöngő birkák saját karámba való terelésének. Így már necces lesz az az 5%

wolves84lb 2017.02.24. 11:19:55

@Jakab.gipsz:
"Ezt a gondolkodást és építést, intézték el helyettünk ezek a Momentumos és NOlimpiás zöld kabátos ki gecik. De legalább azt is tudjuk kik és hányan vagytok.
"

Ezt már írtad másik blogon is...fejtsd már ki bővebben pls...kis ávh-s leszármozottkám :) Majd a birkamenet megmutassa, mi?

wolves84lb 2017.02.24. 11:30:15

@DR. Smit Pal: gondolom, te sem vagy senkinek a sokadik nikkje, ugye? Ha megérnéd a fáradtságot, megkeresném tegnapról, mert ezt így már olvastam...tippelnék batyufaszra, esetleg dunantuli gyerekre...

wolves84lb 2017.02.24. 11:31:56

@zenitó: még egy sokadnikk...szintén tegnapról, szintén zenész...hányat ástok még elő, seggfejek?

wolves84lb 2017.02.24. 11:35:22

@FILTOL: na, már a hozzád hasonló öreg trollokat is be kell vetni?
Hátha te megérted, bár kétlem, hiszen fideszzombi vagy, de hátha: azt szerettük volna az aláírásunkkal elérni, hogy a NÉP szavazhasson arról, legyen-e olimpia nálunk. Érted? Nem orbán geci viktor, nem tarlós fideszzombi pistike és borkai gerinctelen zsoltika...hanem MI, a NÉP.

wolves84lb 2017.02.24. 11:38:17

@Kivlov: továbbra is csak 800millióról van szó, illetve tavaly nem olvastam tőled ilyeneket, amikor ennek a 800milliónak a sokszorosát baszták el a migri-szavazásra. Ami, mint azóta is látjuk, teljesen felesleges volt. Akkor nem ugattál, ugye, fideszzombi?

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:38:40

@zenitó: Ha ennyire zavar, miért nem kezdesz el te aláírásokat gyüjteni ellene?

VaradiJanos 2017.02.24. 11:39:14

@István Tamasi: ferdíthetsz nyugodtan, úgyis csak a csűrés-csavarás a fajtád erőssége. Nyílván nem a 260e-t gendersemlegeseztem le, hanem az őket sikeresen manipuláló bagázst.

csorsza 2017.02.24. 11:40:03

@István Tamasi: Pontosan. Az érdekes az, hogy ezt valószínűleg ő is érezte, és szerintem egyáltalán nem bánja ezt az aláírásgyűjtögetést.
Win-win:
Viktor kihátrálhatott belőle, megmutatva, h mennyire figyel a nép szavára (na jó, ez csak bullshit), ellenzék meg örülhet egy sikeresnek mondható akciónak végre.

Ellenzéknek az persze szívás, h a sikeres akció egyszeri marad, mert Viktor lezárta a témát.

És ennyi. Jönnek majd új álmok, új projektek.

VaradiJanos 2017.02.24. 11:40:24

@István Tamasi: Ahhh, mekkora nàciveszély nyivákolás lenne ötven index blogon azonnal ha vki gyűjtene a maccabi kirekesztő izé ellen.

VaradiJanos 2017.02.24. 11:41:33

@wolves84lb: ez az egyetlen érved? Nickeket elemzel? Nem mindegy, te életképtelen?

wolves84lb 2017.02.24. 11:43:06

@BALTAZÁR: annyi eszed van, mint egy nyeletlen baltának...zár ide vagy oda.

Az ugye nem jut eszedbe, hogy ha esetleg megkaptuk volna, akkor még a 18as választások előtt meg lett volna kötve jópár szerződés, titkosítva, stb, amit a köv kormányoknak is be kellett volna tartaniuk? Nem, ugye? Idáig nem terjed a fantáziád...csak nyomod te is a hivatalos fideszmantrát.

wolves84lb 2017.02.24. 11:44:35

@ogli dzsí: na, te most jutottál el a szűrés-szintre nálam. Sajnos még csak vicces sem vagy, mint a többi fideszfasz...

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:45:28

@Buchhalter: Amíg milliárdokat talicskáznak ki egyesek a közvagyonból, addig nem hiszem, hogy az a legnagyobb probléma, hogy a MoMo-nak honnan volt pénze a kampányra.

A Kétfarkú Kutyáéknak például én is adtam pénzt a kampányaikra, és ezután is fogok.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:47:34

@ogli dzsí: Messze van az államférfitól. Leginkább vakok között félszemü a saját szemétdombján.

morph on deer 2017.02.24. 11:47:53

@csorsza:
"Mégis, mi lenne az, aminek örülni tudna az ún. demokratikus ellenzék? Konkrétan, ebben az ügyben?"

Az milyen, hogy például azelőtt rájön minderre, mielőtt elcsesznek pár tízmilliárdot rá - totál feleslegesen?
Ennek azért valamivel jobban lehetne örülni, nem gondolod?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 11:48:24

@csorsza: Azt nem tudom, hogy a demokratikus ellenzék mindek örülne. Azt tudom, hogy én annak örültem volna, ha a nép dönthet az olimpiáról. Eleve a fidesz szerint a többség támogatta, csak egy elszigetelt kisebbség, aki nem. Most akkor Viktor a többség akarata ellenére visszavonta a pályázatunkat? Ez helyes? És ne tévedjünk, ez a döntés nem az ellenzéké, vagy a Momentumosoké, vagy Sorosé, vagy éppen ki az ellenség. Ez Viktor döntése volt, szemben az olimpiát óhajtó többséggel.

wolves84lb 2017.02.24. 11:51:06

@csorsza: vagyis akkor szerinted orbán egyedül döntötte el, hogy rendezzünk olimpiát, és utána egyedül döntötte el, hogy mégse. És szerinted ebben minden rendben van.

Hogy kérdésedre válszoljak: annak örült volna a demokratikus ellenzék, ha a demokrácia szabályai szerint viselkedett volna ez a főgeci, és ha megvannak a kellő számú szavazatok, kiírja a népszavazást, hogy megtudjuk, ki hazudik: ő vagy mindenki más.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.02.24. 11:53:34

@Csuvakka a migráns vuki: A lopás lehetősége volt fontos. És az fontos Orbánnak. Kellenek az ilyen nagyberuházások, "
akkor jól értem? 2024ben is Orbán lesz kormányon?
azt hittem addigra elzavarja a momentum:)))

@wolves84lb: érdekes Nolimpia néven futott az egész, vagyis a CÉL, h ne legyen...hát nem lesz.
ja hogy még lett volna tervben 213.567 db ilyen blogbejegyzés a kampányra? pech...

csorsza 2017.02.24. 11:53:41

@morph on deer: ez a rendszer működési vesztesége. A projekt teljes bekerülési ktg-hez képest (ami n x 1000 milliárd Ft, ahol n tart a végtelenbe...) elhanyagolható.
Nem lehet egy ekkora projekt kommunikációját, felépítését elintézni 2 millióból. Te sem tudnád.

wolves84lb 2017.02.24. 11:54:39

@csorsza: csakhogy viktor nem a nép miatt hátrált ki - egy szóval sem említett ilyesmit. A politikusok miatt hátrált ki - merthogy nincs konszenzus...le se szarja ő az embereket.

wolves84lb 2017.02.24. 11:55:31

@VaradiJanos: mi ellen kéne érvelnem, fideszgeci? Ellened, kis gendersemlegeském?

sas70 2017.02.24. 11:55:42

@Tom66: Nekem a nemzeti öntudat nem "felülről" ránk öntött cukormáz, hanem egy mindennapi érzés. Az életem elvitathatatlan része, még akkor is, ha lehazaárulóznak, mert nem értek egyet, az aktuális politikai ámokfutással. A nemzet nagysága nem abban mutatkozik meg, hogy olimpiát rendezünk, hanem abban, hogy úgy élünk, úgy teljesítünk a mindennapokban, az élet minden területén, hogy példák legyünk és felnézzenek ránk, más nemzetek is!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.02.24. 11:56:06

@wolves84lb: a főgeci helyett az orsz.gyülés aés a fővárosi kgy. együttesen, az ellenzéki pártok segitségével - szavazataival - döntöttek a pályázat beadásáról.
tudod....a képviseleti demokráciában ez helyénvaló...
dehát a Mo. magának demokratikusnak hazudó fajtátok ezt is hazugságokkal maszatolja tele.

wolves84lb 2017.02.24. 11:57:58

@FILTOL: persze-persze...egy régi fikanikktől ennél többet vártam volna...hát már ti sem vagytok a régiek, csak batyufasz hozza a szintet...

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 11:59:59

Nagy általánosságban a hazaárulózás komolyan nagyon vicces, mikor ráhúzzák olyan esetekre, ha valaki nem ért egyet a kormánnyal. Belövi a szellemi szintet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.24. 12:00:54

Nem értem a problémát. A olimpiát ellenzők a túlzottan nagy költségek miatt teszik ezt - valószínűleg ebben igazuk is van.

A Momentum célja nem népszavazás kiírása volt az olimpiáról, hanem az olimpia meghiúsítása népszavazás útján. Ez már a NOlimpia névből is adja magát.

Akkor most miért is baj, hogy nem lesz egy jó drága népszavazás, miközben a céljukat is elérték (mármint hogy nem lesz olimpia)? Mert hát a kormány a visszalépéssel megtakarította az országnak egy népszavazás minden bizonnyal nem csekély költségét. Ez a baj?

wolves84lb 2017.02.24. 12:04:25

@FILTOL: haggyál már a faszságaiddal...a fideszes többségű parlament és főv.kgy azt is megszavazná, hogy anyád egy utolsó retkes román kurva volt, ha viktor királyod ezt kérné tőlük.

Ja, megszavazta ezt pár ellenzéki is? Hát basszuk be őket is a dunába, közvetlenül a fideszgecik után. Ez a ti bajotok...azt hiszitek, mi is az emberekhez ragaszkodunk - mint ti viktor királyhoz...hát nem. Pont leszarom horváth szemöldök csabát, vagy karácsony gergelyt, vagy bárkit...soha nem szavaztam egyikre sem.

Úh a jövőben engem ne fárassz ezzel a baromsággal. Főleg, hogy tarlós független tyutyu szerint 2 éve a nép MÉG nem tudott volna eleget a szavazáshoz, sőt, még az általan említett főv.kgy SEM.

csorsza 2017.02.24. 12:05:02

@Csuvakka a migráns vuki:
A nép döntött. Az a 261 ezer aláíró szerinted nem a nép?

Ne legyünk már álnaivak, vegyük már magunkat komolyan.
Van egy autokrata vezető, akinek vannak álmai, víziói. Ami jó, ha vannak, a kérdés, h mik ezek.
Az egyik ilyen álma az olimpia.
Ám, ehhez nincs meg a szerinte is kellő politikai és társadalmi támogatottsága, ami nélkül viszont kétes lenne a megvalósítás sikeressége.
Ezt belátta (éljen!), és úgy tűnik, lemondott róla (éljen!).
Örülünk, Vincent?

A többi csak kommunikációs rizsa, szócsata, szekértáborok és megmondóemberek gittrágása.

A politika pillanatnyi érdekek játéka, döntések születnek, aztán történik valami, és megváltozik a vélemény, a döntés iránya. Tévedés bármiféle következetességet számonkérni politikusokon.

csorsza 2017.02.24. 12:06:53

@wolves84lb: egy szóval sem említett ilyesmit? :))))))
Nem ment oda hozzád, megemlíteni ezt? :)) nahát....

Nem mindegy, mit említ? Azt említ, amit jónak gondol a politikája szempontjából. Ti meg figyelitek a szavakat, ahelyett, h a cselekedeteket figyelnétek és értelmeznétek.

wolves84lb 2017.02.24. 12:07:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem érzitek, mennyire szánalmas TŐLETEK, FIDESZGECIKTŐL a 800milliós költség miatti aggodalom? Mikor tavaly rendeztetek egy olyan népszavazást, ami többe került, mint amit a britek költöttek ÖSSZESEN a brexit miatti népszavazásukra? Ráadásul aminek semmilyen következménye nem lett? SEm itthon, sem külföldön.
Tényleg nem ment át, hogy ez kurvára kontraproduktív TŐLETEK, FIDESZGECIKTŐL?

wolves84lb 2017.02.24. 12:09:38

@csorsza: esetleg válaszolnál arra is, hogy akkor most ő találta ki (vannak álmai), és ő mondta vissza? (lemondott róluk) Ő EGYEDÜL?

Persze, vicceskedhetsz, lehetsz te az osztálybohócafideszfasz ezen a blogon, olyan még talán úgysem volt :))

Bobby Newmark 2017.02.24. 12:10:25

@Duplaxiii: Jaja, ha a Kedves Vezető úgy dönt, hogy torokra veszi a faszt, akkor az egészen biztos, hogy ő akarta így.

wolves84lb 2017.02.24. 12:11:06

@csorsza: de persze, a ti fideszes világotokban az teljesen természetes, ha az ország vezetője egy hazug pitiáner gyáva fasz...akinél természetes, hogy mond valamit, és mást csinál.

És lécci, gyere most majd azzal, hogy háddehátőpolitikusésagyurcsányishazudottkülönbenissorosgyörgy...

Buchhalter 2017.02.24. 12:11:26

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: írtam egy szóval is ,hogy hibátlan a Fidesz? Dete szíved szerint voksolnál a bukott MSZP-re a hakni bohockodó DK-ra meg a többi kis éhenkórász baloldali pártocskákra? Az LMP sokáig szimpi volt,de amikor felvázolták,hogy dupláznák a családi pótlékot és mindenkinek járna alanyi jogon ,plusz megint progresszív több sávos SZJA ami megint a középkeresetűeket nyomorítaná meg nálam elvágták magukat.Arról a legtöbb ellenzéki hallgat, hogy az ÁFÁ-val például mit csinálna és ez csak az egyik adónem a sok közül.Demagógia za van ezerrel.Különben azt látom,hogy az átlag ember fél attól ,hogy vajon milyen káosszal járna ha egy új balos kormány állna fel?Lerombolnának mindent mert amit a Fidesz tett az minden rossz volt?Például az EU hörgésére vissza csinálnák a rezsi csökkentést,mert némelyik kis párt már erről makog.

wolves84lb 2017.02.24. 12:11:44

@Bobby Newmark: :DDDDDDDDDDDDDDD

Kivéve, ha vlagyimir vlagyirimirovics a fasz gazdája :)

Buchhalter 2017.02.24. 12:14:38

@wolves84lb: alapból bunkó a stílusod, ne csodálkozz ha hamarosan kitiltanak innen is.A stílusod kritikán aluli.Ha ez a baloldal amit te képviselsz( magyarán ömlik ki a szar a szádbúl) akkor köszi szépen sok milliónyian nem kérnek belőled.Veled értelmesen ,ember módjára se lehet vitatkozni.Ezzel a hozzáállással menj a sarki kis kocsmába , de ne csodálkozz ha valaki a második beszólásod után kést vág a hátadba.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 12:17:42

@Buchhalter: Soha nem szavaztam a baloldalra, söt, a jobboldalra sem. Ami azt illeti, a magyar politikai palettának nevezett trágyahalomra semmilyen szinten nem voksoltam soha. De a MoMo kifejezetten elkezdett tetszeni!

csorsza 2017.02.24. 12:27:22

@wolves84lb: A végső döntés nyilván az övé. Ő a főnök, gondolom, ezt észrevetted. És az a típus, aki tud és mer dönteni. Gondolom, ezt is észrevetted már. Ez egyébként nem hátrányos vezetői tulajdonság, csak szólok...

Erről beszélek: ti magatok sem tudjátok, mit akartok. Legyen népszavazás, mert az az igazi! Ne legyen, mert sokba kerül! De legyen, mert ott aztán a nép elmondhatja igazán! Szerencsétlenek...

csorsza 2017.02.24. 12:28:19

@wolves84lb: Fasz vagy te, kis pöcs.
.......................................................................

VaradiJanos 2017.02.24. 12:29:23

@wolves84lb: de csúnyán beszélsz, zsidógyilkos-ivadék

VaradiJanos 2017.02.24. 12:32:01

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: és a gendersemleges manipulátirairokkal egyet nem értők fideSStrollozása nem vicces?

morph on deer 2017.02.24. 12:33:24

@csorsza:
"Nem lehet egy ekkora projekt kommunikációját, felépítését elintézni 2 millióból. Te sem tudnád."

Ez így igaz!
Két kis észrevétellel:

Még csak az előzetes előzetesének előkészítésénél tarottunk, a költségek jelenlegi szintjét semmi sem indokolja!

Nem 2 millió, nem 200 millió, még csak nem is 2 milliárd az, ami elúszott könnyedén - kézzelfogható eredmény nélkül! És ha nem állítják meg ezt a szerencsétlen megalomániás alvajárót, ki tudja, még mennyi megy el, mielőtt kiderül, nem mi nyertünk!

"..a Momentum Mozgalom álomgyilkosságot követett el. Nem drágállotta, hogy egyesek olimpiai álmainak meggyilkolásával törjön be a politikába .." tudtuk meg Orbántól.

Ébren nem lehetne?
"Egyesek" olimpiai álmaiért miért fizessen egy olyan ország lakóssága, amelyiknek legalább a harmada napi létbizonytalansággal szembesül?
Amikor "egyeseknek" olyan álmai is megvalósulatlanok nap mint nap, mint az elégséges meleg étel, fűtött és világos szoba, - a huszonegyedik században, abban az országban ahol 'szárnyal' a gaz(da)ság...

Állítólag.
Ilyen helyzetben én igenis sokallom a feleslegesen, merő hiúságból elszórt milliárdokat!

Valaki keressen már elő pár vekkert a dicsőséges 2006-os kormányellenes tüntetésről, és ajándékozza meg vele a miniszterelnököt - így talán jóval olcsóbban megússzuk a következő álmát, ha időben leér a lába a földig..!

VaradiJanos 2017.02.24. 12:33:30

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: persze, hogy az tetszett neked, mert nem magyar egyetlen porcikájában sem

Netuddki. 2017.02.24. 12:37:25

Csakhogy a lemondással párhuzamosan beindította a tolvajfidesz gőzhenger az úgynevezett ellenzék köpködését is. Ami egy kicsit fura, mivel a lemondásról összesen 3, valójában meg 1 ember döntött. Ami azt jelenti, hogy a zellenzékre a pályázás eldöntésekor is maximum biodíszletként volt szükség, mert akkor is 1 ember döntött mindenről. A választók megkérdezését meg már ne is említsük.
Ugye nem kell megnevezni melyik az az 1 ember? Mi lenne ha becsengetné az álamkasszába a pénzt amit erre teljesen feleslegesen elköltöttek? Az olimpiáért ácsingózók esetleg segíthetnének neki ebben...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 12:43:29

@VaradiJanos: Gyűjtsél. A hülye fideszes nickek ezt írogatják mindenhova, de melózni egyik sem szeretne. Menj a pláza elé gyűjtögetni, ne itt parasztkodjál.

csorsza 2017.02.24. 12:45:40

@morph on deer: Persze, 2 Ft is sok egy értelmetlen cél érdekében.
De ha oloimpiát akarsz rendezni, akkor már az előzetes kommunikáció és marketing is óriási pénzeket fog felemészteni. Ami aztán teljesen kidobott pénz lesz, ha visszalépsz a pályázástól, nyilván. De egy projekt ilyen, ha menet közben bukik valami miatt, akkor veszett az addigi ráfordítás is.
Jelen esetben, persze, hogy az eddigi ráfordítás okosan és a megfelelő mértékben költődött el, azt nem tudom (de, tudom...).

Álomgyilkosság..: kb szóra sem érdemes politikai marketingrizsa.
(Persze, még az is lehet, h OV tényleg álomgyilkosságnak éli meg (remélem, nem...)... Ha neked megfúrják a kedvenc, dédelgetett álmodat, akkor te mit gondolnál ezzel kapcsolatban?)

Buchhalter 2017.02.24. 12:45:55

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: a Bokros pártja? Vele csak az volt a bajom,hogy elméleti közgaszdászként kiváló,de az MSZP pénzügyminiszereként bemutatta,hogy mennyire antiszociális és nem látta és látja a kis emberek ,sőt a középosztály nehézségeit.A több kulcsos SZJA-t meg még sokáig nem lehet lenyomni itthon az átlag polgár torkán.Különben Pénzügyminiszterként hosszú évtizedekre kiírta magát az emberek szívéből. Ráadásul EP képviselőként is csak hazaköpködött a saját hazájára.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 12:46:26

@FILTOL: Úgy véled, hogy ha megnyerjük az olimpiát, akkor majd 2024-ben dől el, hogy ki építi az infrastruktúrát, illetve akkor indul az építkezés? Hát... nem csoda, hogy fideszes vagy. Nekem kínos, hogy ezt magyaráznom kell...

Buchhalter 2017.02.24. 12:46:51

@Csuvakka a migráns vuki: akkor te egy hülye MSZP-s nick vagy? Egy bukott farvíz?

Buchhalter 2017.02.24. 12:48:31

@morph on deer: egyet értek veled sok mindenben,de nekem igazán az nem tetszik,hogy a bukott baloldal és pár senkiházi névtelen szakállas ebből akar magának politikai tőkét kovácsolni és szerintem jogosulatlanul.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.02.24. 12:48:43

A ballib tetvek sikeresen kibasztak megint a Magyarokkal.

Elhitették velünk hogy pártolják az Olimpiát, majd az utolsó métereken kifaroltak, és ellehetetlenítették a rendezést.

Szarházi mocskos Gyurcsnyista banda.

room_101 2017.02.24. 13:12:26

@Legeslegalja:
Jajám. Disznószaros bézbólütővel pofán baszták az Élő Istent.

morph on deer 2017.02.24. 13:13:43

@Buchhalter:
"...ebből akar magának politikai tőkét kovácsolni és szerintem jogosulatlanul."

Hát persze, hogy ebből akar, mert lehet, olyan a téma. Mint ahogy a migránsprobléma kihasználása is a politikai tőkét erősítette a Fidesznél, az sem volt elegáns cseppet sem.

Azért gondold végig, az olimpia megrendezése sokkal konkrétabb, kézzelfoghatóbb, a többség számára még mindig érthetőbb, egyszerűbb volt kommunikálni is, mint a migrációs problémát úgy általában. Ott főleg példák meg következtetések vannak - majd így lesz meg úgy lesz, stb - míg olimpiát többnyire mindenki látott a TV-ben.

Én egyébként nem hiszem azt, amit Orbán vizionál, mármint Momentum-MSZP koalíciót, nekem inkább egy LMP jellegű pártocska rémlik, bár ők már tanulhattak pl az LMP példájából is, meglátjuk.

VaradiJanos 2017.02.24. 13:14:07

@Csuvakka a migráns vuki: zsidógyilkos ivadék! Engem nem zavar a biboldolimpia.

Buchhalter 2017.02.24. 13:22:21

@morph on deer: az LMP nem is tudom ,hogy verte szét magát ennyire.A felmérések szerint a Momentum is állítólag népszerűbb mint ők.Schiffer távozásával a párt mintha nem találna önmagára.Szerintem öngól volt részükről találkozni Botkával is.Botka is amit erőlködik már komikus.Ott volt Öszödnél,tapsikolt és szépen meghúzta magát és a Fidesz már talált rajta fogást : valami ingatlant Szegeden piaci ár alatt átjátszott egy haverjának.

morph on deer 2017.02.24. 13:31:49

@csorsza:
"tényleg álomgyilkosságnak éli meg"

Nekem sajnos az a kellemetlen érzésem van, hogy 'de bizony'! Valahogy egyre kevésbé reális elképzelések látnak napvilágot, ami arra utal, hogy Orbán egyre inkább távolodik a valóságtól.

Bennem azt a benyomást kelti, mint amikor a hétköznapi kisembert váratlanul hatalmas nyeremény vagy örökség éri, és hirtelen azt sem tudja, mire szórja a pénzt. Ilyenkor szokott előkerülni a gyermekkori álmok beteljesítése mint cél, lényegében anélkül, hogy az aktuális körülmények indokolnák pont azt.

Ha a számára fontos projekteket, beruházásokat nézzük, elég rendesen tetten érhető ez a tendencia.

A témához még annyit, hogy az mennyivel lett volna jobb, ha mondjuk nincs a Momentum és még tovább nyomjuk ezt az olimpiai témát, aztán vesztünk?
Nem hiszem, hogy jobb lett volna a helyzet, csak még többet emésztett volna fel, még tovább ment volna az "álmodozás". Én nem sírok utána.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 13:32:57

@csorsza: 260 ezer aláíró nem a nép? Másik oldalról vizsgálva, aki akarta az olimpiát az nem a nép?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 13:35:29

@Legeslegalja: Á-há-há-há-há, a duplagondolos anyádat... há-há-há... Viktor döntött nem a ballibek, te csökött.

István Tamasi 2017.02.24. 13:37:58

@VaradiJanos:
Nyugi. Nem lenne annyi náciveszély nyivákolás ha elkezdenél aláírást gyűjteni a Maccabi ellen mint amekkora genderveszély ajvékolás folyik a Momentummal szemben.
Azonkívül biztos vagyok benne, hogy te egy fotelből hoaxoló ajvéloló vagy aki amúgy is lusta kiállni aláírást gyűjteni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.24. 13:40:11

@VaradiJanos: Te rám mondtad, hogy zsidógyilkos ivadék? Vigyázz, mit válaszolsz!

István Tamasi 2017.02.24. 13:44:31

@Legeslegalja:
Te barnanyelvű. Valóban te vagy a legeslegalja a hazudozóknak. Nem az ismert pártok , a fitymaszos bérkommentelők által ballibnek nevezett társaság gyűjtötte össze a szükséges aláírást. A 266 ezerből legalább 200 ezret vagyis a népszavazás kiírásához bőven elegendőt a Momentum gyűjtött össze és a csatlakozó pártok kb 50 ezret - amiből a legkevesebbet a gyurcsányisták gyűjtöttek - ami önmagában nem lett volna elegendő.

István Tamasi 2017.02.24. 13:48:13

@csorsza:
Szerintem pedig a csúti surmó nagyon is bánja a sikeres aláírásgyűjtést, ő is jól tudja, hogy ez egy nagy pofon volt a részére.
Azonkívül a momentumosok igen intelligens, kreatív és ötletgazdag gyerekek /volt szerencsém beszélni néhánnyal az akció során/, nem ez volt az utolsó sikeres akciójuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 14:11:10

@Legeslegalja: "Elhitették velünk hogy pártolják az Olimpiát, majd az utolsó métereken kifaroltak, és ellehetetlenítették a rendezést."

Mit mást várhatnál a csuti gecitől?

VaradiJanos 2017.02.24. 14:18:33

@István Tamasi: nem lusta, csak tojok rá, van jobb dolgom is

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:35:12

@VaradiJanos: Mondj példát, melyik porcikája miért nem magyar, mert így sajnos nem vagyok meggyözve...

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:37:04

@Buchhalter: Pedig az osztrák 4 kulcsos adó az egyik legjobb találmány az adórendszerben.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:38:03

@Buchhalter: 1989-ben nem hasonló volt a helyzet az ismertséggel és a szakállal?

morph on deer 2017.02.24. 14:38:27

@Buchhalter:
".. valami ingatlant Szegeden piaci ár alatt átjátszott egy haverjának."

Csak nem azt mondod, hogy ez a Fidesz szerint bűn? :)))

A Schiffer úgy vélte, hogy Magyarországon értékelik, ha valaki mindkét "oldalt" támadja az állítólagos igazság és jog nevében. Úgy látszik, nem tűnt fel neki, hogy majd' mindenki aki politikailag aktív vagy egyik vagy másik oldalhoz tartozik, a maradék meg magasról tesz rá, hogy ki mit csinál.
Annyira mindenképpen, hogy csupán emiatt támogasson egy egyébként semmilyen pártot.
Ezzel szemben pl a DK az olyan amilyen, de lehet tudni, hogy milyen, és nem hol így, hol úgy viselkedik. Sokkal egyszerűbb kezelni a helyzetet, mint amikor minden héten mást hallasz valakitől.
Ahogy én látom.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:41:29

@István Tamasi: Remélem, így lesz! Üde új színfolt a palettán.

VaradiJanos 2017.02.24. 14:44:47

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: miből gondolod, hogy meg akarlak győzni?

Buchhalter 2017.02.24. 14:45:09

@morph on deer: lehet igazad van az LMP-vel kapcsolatban,de a DK demagógiája nekem nem jön át és ahogy elnézem a szavazótábor egy jelentős része a Kádár éra alatt szocializálódott nyugdíjas. Ilyen szempontból a Jobbik is egy csalódás.Egy darabig bevallom nekem is tetszett a radikális irányzatuk,de miután ezt Vona leöntötte egy cukormázzal hitelét vesztették nálam,de azt se értem,hogy a nagy vonulós Jobbikhoz köthető egyesületek egyre-másra szűnnek meg.Kissé gyanús és furcsa.

VaradiJanos 2017.02.24. 14:45:31

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: ídesapád unatkozik egyedül a szobájában?

Buchhalter 2017.02.24. 14:46:39

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: a 4 kulcs egyre több osztrák honpolgárnak nem tetszik és az ottani ellenzék ezt kezdi sikeresen is meglovagolni.

MaxVal BircaMan ELLENZŐ 2017.02.24. 14:54:34

@Buchhalter: Ha megtennéd, hogy erröl linkelsz egy cikket? Nem hallottam róla, de érdekesen hangzik, és kíváncsi vagyok, mi vele a bajuk, szerintem igazságos rendszer.

pkovaks 2017.02.24. 15:17:42

Ha nem lepett volna vissza akkor azert ekeznetek, most meg ezert. Ti sem tudjatok hogy mit akartok csak szellöztetitek a szatokat, nem baj, azert erik tovabb a 2/3-ad es akkor azt kinek a nyakaba fogjatok löcsölni? A diszes ellenzek meg most sem tud közös nevezöre jutni, mindegyik CSAK maganak akarja a husosfazekat amit ujra ki lehet rabolni...lasd ex-bukott miniszter meg mindig szivja magat mert szerinte csak ö mentheti meg az orszagot (de ki ellen, ki ellen ?).

Kivlov 2017.02.24. 15:26:13

@wolves84lb:
Ha tavaly több volt, most miért csak 800, majomka?
De nem tökmindegy? Az a baj, hogy ilyenekkel foglalkoztok, ahelyett hogy érdemi akternatívát mutatnatok fel hőbörgés helyett. Mondjuk felesleges is, mert jövőre újra cumiztok.

Buchhalter 2017.02.24. 15:48:03

@MaxVal BircaMan ELLENZŐ: cikket sajnos már nem találtam ,de egy ott élő ismerősöm ezt küldte pár perce :szia, általánosságban az osztrákok mindennel elégedetlenek és hisztiznek, igaz meg is kapják mindig, amit szeretnének.
tőlem éves szinten 13% lohnsteuer-t vonnak és 18% teljes sozialversicherung-ot. a 13. és a 14. havi bér másképpen adózik.
tavaly vitték le a kulcsokat nem hallottam panaszt. de mindegy, mert a levonásért tisztességes szolgáltatások vannak cserébe.
nincsen baj a sávos progresszívval...
remélem ez segít. Ergo az MSZP alatt több kulccsal adóztunk de ugyan úgy tojtak az egészségügyre mint az összes többi magyar kormány. A másik: azért az osztrák bérrendszer és szakszervezeti érdekérvényesítő kultúra nagyon távol áll még Magyarországtól.Az is elgondolkodtató,hogy 2016 decemberi adatok szerint 88 000 magyar dolgozott kint és 102 000 él ott életvitelszerűen . Gondolom utóbbi 14 000 az a nem dolgozok ill gyerekek lehetnek.

morph on deer 2017.02.24. 16:39:23

@Buchhalter:
"a DK demagógiája nekem nem jön át és ahogy elnézem a szavazótábor egy jelentős része a Kádár éra alatt szocializálódott nyugdíjas."

Hát persze, de nem is erről van szó.

Én azért hivatkoztam tájuk, mert pontosan lehet tudni, hogy mi az álláspontjuk egy témában, és igen nagy valószínűséggel ugyanaz lesz holnap is, mert nem attól függ a véleményük, hogy az hány százaléknak tetszik.
Ez azért valami manapság.

Más kérdés, hogy mit, miért, stb. mondanak és ki támogatja ezért őket.

Nekem nem jön be a hol ilyen hol olyan langyos hozzáállás, mert ha valakinek ez a jó, akkor mondjuk gombvarró szakkört kéne szerveznie politikai párt helyett...

csorsza 2017.02.24. 19:50:02

@Csuvakka a migráns vuki: De hiszen ezt kérdeztem én is tőled! :)

csorsza 2017.02.24. 19:51:31

@István Tamasi: Lehwt, hogy bánja... e téren én csak találgatok...
Sallert kapott, az biztos.

csorsza 2017.02.24. 19:53:48

@morph on deer: Én se sírok utána. Mindazonáltal, az az összeg sem osztott-szorzott volna a nagy egészben. Több lett volna, sok lett volna, de azért nem dőlt volna össze a költségvetés.

morph on deer 2017.02.24. 20:28:19

@csorsza:
Azt hiszem, alig van most már élő ember aki elhinné, hogy mi mennyibe fog majd kerülni, ahogy a dolgok mennek.
A jelek szerint még arra sincs esély, hogy az ember belője mondjuk a hallott összeg duplájára, mert nincs felső határ.

Bianko csekk Viktornak ebben a nagyságrendben azért minimum merész cselekedet lenne. Én itt nem elsősorban a saját zseb töltésére gondolok, hanem arra, hogy nem képes mértéket tartani, neki minden kell...
Elég ránézni a felcsúti stadionra, vagy a palota erkélyére, meg a huszárlaktanyáta, hogy világos legyen, mi is a gondom.

Egyébként az általános (nemzetközi) gyakorlat szerint cirka 25-30%-ig "elfogadható" a kalkuláció túllépése, de mondjuk 50%-os eltérés már indok a szerződésbontásra, vagy egyéb elég komoly következményekkel is járhat, akár.

Remélem, ezen legalább túl vagyunk.

István Tamasi 2017.02.25. 10:01:53

@VaradiJanos:
De ön jött elő a Maccabi játékokkal! Tehát a saját nyelvére tojik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.08. 23:48:23

És hát persze se a stadionépítésről, se az olimpiarendezésről nem mondtak le a fiúk.

www.insidethegames.biz/articles/1048999/exclusive-budapest-launch-bid-to-host-2023-iaaf-world-championships
"

Budapest wants to host the 2023 International Association of Athletics Federations (IAAF) World Championships as part of a long-term strategy to stage the Olympic and Paralympic Games.

Discussions have already started between Hungarian officials and the IAAF.

Hungary have vowed to continue bidding for major events, despite the city's Olympic bid for 2024 collapsing in February after local opponents of the bid submitted a quarter-of-a-million signatures in a petition demanding a local referendum in Budapest on the issue.

Balázs Fürjes, chair of Budapest 2024 and Government Commissioner for flagship Budapest developments, revealed during the SportAccord Convention here that the Hungarian capital still plans to build many of the facilities they proposed if they were awarded the Games.

This includes the main Olympic Stadium along the banks of the River Danube, which would host the IAAF World Championships.
"

Miért nem Felcsúton, könyörgöm???

annamanna 2017.04.09. 16:29:27

@Doomhammer: eszembe jutott egy közmondás, kíváncsi voltam, mi is a pontos értelme, hát ez:
"Ha kidobják az ajtón,bejön az ablakon.-Szemtelen,tolakodó ember."
szolasokeskozmondasok.hupont.hu/
"Ha kidobják az ajtón,bejön az ablakon.
Szemtelen,tolakodó ember."
quizlet.com/33231173/szolas-kozmondas-magyarazattal-1-flash-cards/
"Mi a jelentése a “Ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon” közmondásnak?
Szerintem ez jelenthet jót is, mer rosszat is. Jó értelembe véve jelentheti azt, hogy valaki kitartó, és mindent megtesz a sikerért, de jelentheti azt is, hogy nem lehet az illetőt magunkról levakarni."
gyik.hu/kerdesek/ha-kidobjak-az-ajton-bemegy-az-ablakon-jelentese/
"Soha nem adja fel: ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon..
Amolyan "keljfeljancsi" típus: sokszor a padlóra kerül az életben - hiszen vonzza a szélsőséges eseményeket - de mindig, minden helyzetben talpra áll."
asztrologus-schrammelivett.blog.hu/2015/06/28/a_skorpio_jegyeben
"ha kidobják [kiverik] az ajtón,
bemegy [visszajön] az ablakon
túlságosan tolakodó, szemtelen,
nem lehet tõle megszabadulni"
www.tintakiado.hu/docs/szolasok_abetu.pdf

Elég érdekes, milyen kontextusban használják ezt a szólást, úgyhogy megnéztem a példákat:

annamanna 2017.04.09. 16:31:07

"Mindig, ha a macskára nézek, egy igazi múlt századi szakszervezetis jut róla az eszembe, aki táblát rázva, hangosan követeli megérdemelt jussát. Vagy egy porszívóügynök, akit ha kidobnak az ajtón, bejön az ablakon. Mert ő sosem adja fel, mindig megszerzi amire szüksége van."
lippaiildiko.hu/2013/02/10/szakszervezetis/

"Vörös hajú, kicsiny ember, de olyan, akit kidobnak az ajtón, bejön az ablakon. Így jellemezte Salamon Mihály, a Mizráchi és az országos cionista mozgalom egyik vezéralakja, a Vadász utcai üvegkalitka titulus nélküli igazgatója, Róth úr örök vitapartnere. Mert Róth mindenütt rendelkezett összeköttetéssel. Hol az a zár, amelynek nincs kulcsa? - kérdezhette volna. És ha mégis lenne ilyen, egy kis rés mindig akad a falon és akkor ő biztos, hogy átment rajta."
www.or-zse.hu/maiarc/kisrot2006.htm

"Az én fiam nem hisztizik. Csak csinálja azt, amit nem szabad, mintha a falnak beszélnék. Ha fizikai akadály (kezem) miatt mégse sikerül, nem sértődik meg, hisz tudja, hogy csak próba-szerencse alapon csinálta, és most nem jött be. És ilyenkor keres mást. És ezt kilenc hónapos kora óta így csinálja. A dackorszak azt hiszem, még előttünk van. Nem tudom, milyen lesz, mert egész egyszerűen semmi hajlamot nem látok nála a hisztire, ellenkezésre. Ő csak cselekszik. Ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon. És vigyorog hozzá. De ha nem jut be, akkor is vigyorog. És bejut valami egérlyukon, vagy ilyesmi."
m.babanet.hu/tarsalgo/viewtopic.php?f=279&t=74841&start=50

"Hátrányok: Nem érti a nemet, nem tudja - vagy akarja - értelmezni az övéétől eltérő véleményt. Gátlástalanul nyomul, ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Igazi pszichopata jellemvonások. Bónusz a buggyos fehér fecskealsó."
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/valo_vilag_4_ki_lesz_a_mindent_vivo

"jámbor esztétika van ebben, és az is számít, hogy kin milyen harisnya van. Megpróbálják eltüntetni az egyénit, kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Felületes észrevétel lenne azt gondolni, hogy az ortodox közösségben nincs személyiség, csak fekete kalap és az örök szöveg elmondása, mormolása, az Úrnak hűséget fogadás, mert te hatalmas vagy, én meg senki, kérlek, védjél meg az ellenségeimtől!"
dia.pool.pim.hu/html/muvek/KONRAD/konrad00022a/konrad00031/konrad00031.html

annamanna 2017.04.09. 16:33:54

"Orbán: A magyar modell működőképes avmanster: kidobják az ajtón, bejön az ablakon. utána lehúzzák a wécén..." (már törölt hsz lehet, mert nem találtam) mandiner.hu:8080/cikk/20170220_ervenytelenitettek_a_szekely_tuntetokre_kirott_birsagokat

"Kivált egy Sonntag nevű galiciáner használ erős kifejezéseket, akinek mániája, hogy ő mindent jobban tudna. Már a bürót is meg akarta reformálni, de a terveit csak úgy volt hajlandó elárulni, ha oda helyezik. Bennünket is gyanúsít, a saját szakállára egybehívja a többi barakk bizalmi férfijait, s ott próbál bujtogatni. Megfelelő leckét adok neki, erre Vlassáck őrnagyhoz fut panaszra, mire dr. Belle, a konyha parancsnoka kidobja az előfizetők közül. Ha „egészségére káros” kosztot kap, amint felháborodással jelenti, hát egyen kósert, ahol tud. Mit tesz erre Sonntag úr? Ha kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Halberstein néven irattatja be magát, csak hogy el ne essék az annyira kifogásolt koszttól. Grünfeld Zsakit roppantul felhúzza ez a szemtelenség, s mint szakaszparancsnok nyilvánosan kihirdeti a szakasz előtt az egész aljas manipulációt. Sonntag úrnak áll persze feljebb, s Zsakinak azzal felel, hogy ő alattomos módon bujtogatja ellene a szakaszt. Zsaki erre egy teljes lendülettel leadott magyar ötössel tesz pontot a vita végére, melyért nem győzünk neki gratulálni."
www.honvedelem.hu/hadifogolynaplo/1917-01-31

"Ám a múlt makacs valami. Kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Az emberek egy részének, leginkább a hatalom birtokosainak egzisztenciális érdeke fűződik ahhoz, hogy elhitesse a többséggel, minden most kezdődik. Új időszámítás, új nevek, új szabályok. Csakhogy az emberek kiszámíthatatlanok. Itt vannak például az óbudaiak. Pontosabban a békásmegyeri lakótelep lakói."
www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=62151:utcanevek-61376&catid=65&Itemid=137

"Ha kidobják (kivered) az ajtón, bejön az ablakon."
"ha egyik ajtón kiverik, a másikon bemegy."
= Nagyon tolakodó, szemtelen.
soundgraph.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1193149

"„Kidobják az ajtón, bejön az ablakon” – általában pozitív előjellel szokták használni eme kijelentést a minden hájjal megkent, élelmes emberekre. Sajnos kénytelenek vagyunk előjelet cserélni, ha ezt a mondást akarjuk használni azokra a személyekre vonatkozóan, akik árubemutató keretében csodatevő,
vagyis mindenre jó talpbetétet akarnak a fogyasztónak eladni."
www.kalocsaineplap.hu/hu/kalocsa/csoda_tevo_talp_betet_fogyaszto_vedelem

annamanna 2017.04.09. 16:36:11

"Utoljára a megtízszerezett rendőrség
és csendőrség sem lesz elég a kommunista
mozgalmak nem elfojtására, hanem
kínyomozására. A legutolsó kis
faluban is megvan a sejtjük, dolgoznak,
ott vannak mindenütt, én azt hiszem,
a templomba ís eljár a képviselőjük,
buzgóbban, mint sok rossz keresztény.
Ha leleplezik, kidobják az ajtón, bejön
az ablakon. Hajdan véres kardot hordtak
széjjel az országban, ha veszedelem
fenyegetett, most nem kell hordani,
itt van, de mintha vakok és sü-
ketek lennénk, nem látunk és nem
akarunk hallani, okulni és cselekedni."
byzantinohungarica.hu/sites/default/files/gorogkatolikus_szemle_1937_01%28januar_10%29.pdf

"most itt van megint, mint valami Roberto Rodriguez filmből a rosszfiú: ha kidobják az ablakon, bejön az ajtón, ha 22 lövést kap, még feláll és beszól, megölhetetlen, kitartó és szívós. Megint itt van."
totalcar.hu/tesztek/2011/06/08/fulembe_forro_olmot_ontsetek/

"Aztán jön a neheze, amikor folyton kidobnak az ajtón, és vissza kell mászni az ablakon. Az egyik olyan amerikai menedzsment igazgatónője, amelyik sok európai tehetséget tömörít, azt mondta, hogy akkor lesz a legnehezebb, amikor már százezerszer visszautasítottak, ez sokakkal előfordul. Mondta, hogy nagyon tiszteli bennem az európaiságot, a képzettséget, műveltséget, de ettől duplán nehéz lesz, mert a hazai terepen már kialakult erőviszonyok között mozgok. Rákérdezett, hogy nem nehéz-e elölről kezdeni? Hogy nem derogál-e? Azt mondtam, hogy nem, mert én pontosan ezt akarom. Alapvetően nem vagyok kompetitív alkat, ha versenyhelyzet van körülöttem, az frusztrál, ideges leszek, nem tudom, hogyan kell viselkedni. Zsizsegni sem szeretek, forgolódni, ismerkedni, elalszom az ilyen partikon, mert azt érzem, lyukat beszélnek a hasamba, nem is járok el soha, se itthon, se máshol. Egyetlen dolog miatt csinálom ezt az egészet, hogy ne legyek rászűkülve egyetlen látásmódra. Ritkán pedig meg lehet ismerkedni olyan izgalmas alkotókkal, akik egészen másképp gondolkodnak, mint bárki, akivel valaha találkoztam."
hvg.hu/kultura/20141010_Hamori_Gabriella_interju

"„ezotériába”. Mert ahol kidobják az ablakon az igaz hitet, Isten valódi kijelentését, szavát és igéjét, ott bejön az ajtón a hamis hit és az áltatás." (olvashatatlan)
ptothbela.com/jo-csendben-varni/

"- Házalnom kell, erőszakosnak kell lennem: A "kidobnak az ajtón - bemászom az ablakon" ügynöki módszerek ideje lejárt. Nem kell senkit meggyőzni, kupán nyomni és elrabolni, majd inkvizíciós módszerekkel kínozni, hogy vevőd, üzletfeled legyen. Ha már ehhez kéne folyamodnod, rég rossz nyomon vagy. Igazán lelkes és nyitott, érdeklődő emberekkel jobban boldogulsz, ne azokat gyúrd meg, akikkel nem megy. Azokkal töltsd az idődet, akiket érdekel a dolog, a könnyebb csapás irányába haladj, a "századik majom" elve alapján idővel esetleg a keményebb embereket is meg lehet nyerni, ha már látják, hogy másoknak mennyire bejön."
oko-piac-ter.net/mlm_multilevel_marketing_a_xxi_szazad_nagy_uzleti_lehetosege_vagy_atka_2_resz/
süti beállítások módosítása