Kommentszűrés
’17 feb
13
10:51

Miért dől be Európa eddigi rendje?

Írta: hllndr

europa_452.jpg

Sokat beszélnek mostanában az eddigi európai rend, az eddigi fősodor, mainstream végéről. De mi is volt eddig a nyugat-európai országok körében ez a bizonyos „mainstream” gondolkodásmód?

Az egyik legnagyobb német médiakonszern, az Axel Springer először a hatvanas években megfogalmazott elvei ezt elég jól demonstrálják:

1) Fenntartani a szabadságot és a törvények uralmát Németországban, amely az országok nyugati családjába tartozik, és Európa egyesítését támogatni;

2) Támogatni a németek és zsidók közötti megértést és Izrael népének alapvető érdekeit;

3) Támogatni a transzatlanti szövetséget és szolidaritást vállalni Amerikával a szabad nemzetek közös értékeiben;

4) A politikai totalitarianizmus minden formáját elutasítani;

5) A szabad szociális piacgazdaság elveit fenntartani.

Ezek az elvek nem feltétlenül baloldaliak. Igazság szerint az Axel Springernek voltak konfliktusai baloldali aktivistákkal, az elvekből azért átjön egy alapos adag antikommunizmus, és általában „liberális konzervatívnak” tartják a konszern irányát. Ebből a liberális igaz is, a konzervatív nem. Amikor Angela Merkelt például konzervatív politikusnak tartják, az nagyjából az Axel Springer irányát illeti, azaz liberális irányt.

Mitől liberális ez az öt elv? Tréfás módon nem attól, ami benne van. Attól az, ami hiányzik belőle. Konkrétan az embernek három dolog szúr szemet:

1) Hiányzik Németország függetlenségének, önrendelkezésének bármiféle igénylése;

2) Hiányzik a német nemzeti érdekek bármiféle képviselése;

3) Hiányzik a német etnikum védelme Németország határain belül és azon kívül.

Magyarán, attól liberális, hogy a legkisebb mértékben sem nacionalista, semmilyen formában. És ennek oka és jelentősége van, ha meg akarjuk érteni az eddigi közmegegyezéseket és a mostani változásokat.

*

Papíron a liberalizmus nem egyenlő az antinacionalizmussal − csak manapság jobb híján így szoktuk hívni, mert a legtöbb antinacionalista, ha nem baloldali, akkor jobb híján liberális.

Az Axel Springer internacionalista. Esetleg: globalista. Ezért nem korrekt ezt az irányt konzervatívnak nevezni.

A vicc az, hogy ha ez a három is benne lenne, az eredeti öt elv lehetne elfogadható egy mérsékeltebb konzervatív ember számára: legjobb tudomásom szerint a Fidesz is alapvetően támogatja ezeket az elveket. A Fidesz nem attól van jobbra Angela Merkeltől, mert az öt elvvel ne értene egyet, hanem attól, hogy nagyjából ezt a hármat is hozzájuk veszi, persze a magyarokra vonatkoztatva. A Jobbik nagyjából attól van jobbra a Fidesztől, hogy az eredeti öttel sem teljesen ért egyet.

Úgy tűnik, hogy ma a világban ez a törésvonal. Nem a bal és a jobb küzdelme folyik, hanem globalisták és nacionalisták között feszül az ellentét. Paradox módon a nacionalisták világképe a tágabb. Ez a fentiekből következik, és igen különös, hiszen jellemzően azt mondják, hogy a nacionalista a szűk látókörű, begyepesedett fazon.

A fentiekből láthatjuk, hogy ez annyiban nem igaz, hogy a nacionalista gond nélkül elfogadhatja a globalisták elveit, mint a fenti ötöt, csak még hozzávesz pár további elvet. A nacionalista nem feltétlenül utasítja el az EU-t, de míg a globalista csak az EU-t támogatja, a mérsékelt nacionalista egyszerre támogatja az EU-t és a nemzeti érdek, önrendelkezés és etnikai önvédelem fenntartását.

Ha kicsit keményen akarok fogalmazni, akkor az utóbbi három elv hiánya az Axel Springer listájáról egy meghódított, legyőzött, megszállt ország és társadalom klasszikus hozzáállása. Mert képtelenség, hogy egy valóban független nemzet „konzervatív” sajtója egy kicsit legalább valamilyen formában ne áhítana nemzeti önrendelkezést, érdekvédelmet vagy effélét.

Ehelyett a Nyugat iránti feltétlen lojalitáson túl csak szabadságot és törvényességet óhajt, amelyek persze jó dolgok, csak kevesek. Én ebben vazallus-szagot, persze, Amerika-vazallus-szagot érzek: mintha azt akarná kimondani, hogy minden szép és jó dolgot akarunk, kivéve az önállóságot és magunk megvédését, majd azt megoldja a Nagy Tesó.

*

Herr Springer egy kis helyi lap tulajdonosának fiaként született, ott tanulta ki a szakmát. 1945-ben a szövetséges megszálló hatóságok tisztázták, hogy sem ő, sem édesapja nem voltak nácik, így engedélyt kaptak újságok kiadására. Elkezdett felvásárolni más lapokat: vélhetően az lehetett a dolog mögött, hogy másoktól, akiket ilyen módon nem tisztáztak, olcsón meg lehetett szerezni őket. Vagy ha nem is erről van szó, azért csak nyilván könnyebb volt úgy terjeszkedni, hogy a konkurencia jó részét náci múltjuk miatt eltiltották. Nem teljesen tiszta piaci helyzet volt, számított a politikai megbízhatóság.

A Die Weltet a megszálló brit hatóságok alapították a London Times mintájára, ilyenformán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy szövetséges propagandakiadvány volt. (A propaganda nem feltétlenül hazugságot jelent, vannak tisztességesebb propagandisták is.) Ugye, nem számít túlzott paranoiának feltételezni, hogy Springer csak úgy szerezhette meg azt a lapot, ha a szövetségesek maximálisan meg volta győződve a lojalitásáról? Magyarán, egész egyszerűen a szövetségesek embere volt. Most nem azt mondom, hogy ez baj, sok más opció akkoriban nem volt, szinte csak rosszabbak. Csak azt akarom mondani: nem is túl meglepő, hogy egy megszálló hatalom embere nem elsősorban a nemzeti önrendelkezés vagy önvédelem támogatásáról híres.

Ezzel együtt Springer elkötelezett antikommunista volt, ezért tartják „konzervatívnak”. Egyik szabálya az volt, hogy az „NDK” nevét így, csak idézőjelek között szabad leírni, jelezve, hogy nem igazi országról van szó, csak szovjet bábállamról.

Ez korrekt. Ha 1980-at írnánk, biztosan nagyon szimpatikus volna. Lehet, hogy el is fogadnánk, hogy aki ennyire antikommunista, az nevezhető konzervatívnak.

*

A probléma ott van, hogy nem 1980-at írunk. Az antikommunizmus tiszteletre méltó hagyomány, amelynek méltán lehetünk hálásak, de ma a törésvonal nem ez, hanem a nacionalista-globalista törés. És itt nyilvánvaló, hogy Springer, akinek ügyessége többek között a megszállókkal való kooperációban jelent meg, nyilván nem lehetett nacionalista. Sem azok, akik az ő médiáján nőttek fel és azt tekintették „konzervatívnak”. Sem az egész háború után német jobboldal.

Az új német rendszert a szövetségesek úgy építették fel, hogy nyilvánvalóan hiányozzanak a függetlenségi igények, és szépen alávessék magukat az amerikai-brit dominanciájú nyugati rendszernek. Annak a rendszernek, amelynek Amerika a vezetője, miközben Nagy-Britannia a helyettes vezető szerepében szeretett tetszelegni. Azaz, a függetlenség, érdekvédelem és etnikai tudatosság háttérbe került. (Egyébként a győztes országokban is, de ott kevésbé.)

Pontosan itt van a különbség a mai Németország, valamint a mai Magyarország, Oroszország, Izrael és Trump Amerikája között. Vannak országok, amelyek bárki számára teljesen nyitott hotelnek képzelik magukat, és vannak, amelyek még mindig egy vagy több etnikum, nép otthonának. A különbség szinte precízen az, mint a hotel és a családi ház között.

Innen jön az a vicces dolog is, hogy eltérő népek nacionalistái ma jól együtt tudnak működni. Itt ez a V4. Hogyan is lettünk Szlovákia szövetségesei? Úgy, hogy legalábbis odáig egyetértünk, hogy hotel és átjáróház helyett ez a két ország szlovákok és magyarok otthona. Aztán ezen belül vannak eltérések a további részletekben... de ez szinte már 90 százalékos egyezés.

Ez ma a törésvonal. És ez nem feltétlenül a klasszikus bal-jobb és nem is a 19. század liberális-konzervatív vitája. Ez egy nagyon új dolog, ez egy 1945 utáni dolog. Egy olyan új felfogás, amely szerint ha annak idején az etnikai nemzetfelfogás azt jelentette, hogy Hitler a szudétanémetek miatt háborúval fenyegetőzött, akkor ebből valahogy az következik, hogy ne is legyen etnikai nemzetfelfogás.

És ezt a súlyos félreértést a szövetséges megszállás alatt valahogy el is sikerült fogadtatni és legalábbis nyilvánosság előtti közmegegyezéssé, mainstreammé tenni. Ez viszont Kelet-Európában − a szovjet-orosz, kommunista-internacionalista megszállás ellenére, vagy éppen emiatt − nem sikerült. Innen indul az új európai korszak játszmája.

Címkék: liberalizmus nacionalizmus mainstream USA EU Európa Németország Kelet-Európa Egyesült Államok V4

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6912151083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szindbad 2017.02.13. 11:37:13

"4) A politikai totalitarianizmus minden formáját elutasítani;"

Hát erről lenne szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.13. 11:39:21

A globalizmus nem csak a nemzetek, de a világ vége is. Ha van valami, amiért érdemes akár egy ócska sörétes puskával is nekimenni a Delta Force Commandónak, az a nemzeti függetlenség. Azért jönnek, hogy elvegyék tőled a múltad, hogy elvehessék tőled a jövőd. Ezt evidenciának tekinteni öngyilkosság, szembeszállni vele hősi halál. Ha a világ valamennyi nemzeti közösségét igába kényszerítették és lerabolták már a globalisták, akkor mihez fognak kezdeni? Elindulnak távoli galaxisok felé? Nekünk csak addig kell kitartani öntudattal és méltósággal, átörökíteni utódainkra hagyományainkat és nemzettudatunkat, hogy az élet győzedelmeskedhessék a halál felett!

Szindbad 2017.02.13. 11:40:00

Valaki magyarázza már el nekem azt, hogy mit jelent a gyakorlatban az, hogy Németország függetlenedik.

Ideológiai agyhalottságok, májd szépen megfigyeljük mit is jelent ez a gyakorlatban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.13. 11:42:44

@Szindbad:

A posztmodern liberális demokráciák ideológiai diktatúrák, a legklasszikusabb értelemben totalitárius rendszerek.

Szindbad 2017.02.13. 11:42:45

@bbjnick: Szokásos orbáni bullshitek, "Követeljük Brüsszeltől, hogy tisztelje Magyaroroszágot". Röhejes.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.13. 12:04:08

A nacionalizmus ugyanúgy zsákutca, ahogy a liberalizmus is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.13. 12:05:31

@Szindbad:

A gond az, hogy a liberális totalizmus a legveszélyesebb.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.13. 12:06:27

@Szindbad:

Azt, hogy lassan még a németek is le fognak mondani a liberális diktátumról.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.13. 12:07:03

@Szindbad:

Ez csak egy propagandaszöveg, ne értelmezd a szó szerint.

Szindbad 2017.02.13. 12:18:56

@bbjnick: Miért kell állandóan ideológiailag keretezni? Mi az, hogy Németország hotel, Magyaroroszág meg családiház? Mennyiben családiház, ha éppen 100000 ukrán munkást várunk? Vagy oroszoknak árulták a követségen a visát? Vagy letelepedést bárkinek, akinek pénze van? Mit jelent az, hogy a liberalizmus totális? Mennyiben hordozza a totalitárius jegyeit?

Bolondok vagytok, tönkretesztek mindent magatok körül.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.13. 12:32:42

"Nem a bal és a jobb küzdelme folyik, hanem globalisták és nacionalisták között feszül az ellentét."

Ezt már jól tudjuk, évekkel ezelőtt megírta a Professzor.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/07/magyar-politika-osszefoglalo-rendszere.html

Már 2011-ben elmondta ezt a vátesz!

Zoltan Hazafi 2017.02.13. 12:34:47

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Minden, ami totalitárius - veszélyes.
Így a totális szabadság, és a totális nem-szabadság is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.13. 12:35:36

@Szindbad:
"Valaki magyarázza már el nekem azt, hogy mit jelent a gyakorlatban az, hogy Németország függetlenedik."

Az EU-t akarják szétbarmolni, ahhoz pedig a német-francia tengelyt kell megtörniük. Ezért van tele a Fidesz-propagandasajtó Marine Le Pen-nel, ez pedig a német oldal.

A döbbenetes az, hogy ez biztosan nem érdeke se a magyaroknak, se a németeknek, de szerintem a franciáknak se. Ezért használnak érzelmekre, félelmekre ható érvelést, mint például a migránsáradatot.

Conchobar 2017.02.13. 12:40:05

@Szindbad: "Szokásos orbáni bullshitek" - Vajon miért nem látni azt, hogy ezeket a 'bullshit'-eket a térségünkben máshol is hallani. Manapság legfőképpen Lengyelországban

Szindbad 2017.02.13. 12:51:38

@Conchobar: Bolondok. Mindenütt bolondok.

Pelso.. 2017.02.13. 13:07:49

"csak szabadságot és törvényességet óhajt"
Csak, honnan nézve?
Persze nem árt ezeket nálunk finoman bagatellizálni.

Bell & Sebastian 2017.02.13. 13:34:42

Szerintem a helyzetünk és mi is sokkal jobban hasonlítunk a németekre, bármit is mondjanak a zászlóerdei körök. A tökünket például sokkal sorosabban fogják.

Megint K&H rekordnyereség, ez megvan? ...jobban teljesít, mi?

Ha betiltják végre a betelefonálós kóklerkedést a tévében, akkor egyben a politicus béljósokat is tiltsák ki api csába.

gyalog.galopp 2017.02.13. 13:54:27

1. " Fenntartani a szabadságot és a törvények uralmát ,....."

Ha létezik a bullshitelésnek iskolapéldája, akkor ez pont az.
Ki a szabad ott, ahol a törvény uralkodik? Hát az biztosan, aki meghozta a törvényt, és a többivel mi van, a diktátorok tán nem a törvényességre hivatkoznak?

Ha pl. nem tartod be a 2. pontot, nem helyezed Izrael népének érdekeit a németek elé, akkor nem vagy híve a megbékélésnek, törvényszegő vagy, akinek nem jár szabadság.

Funkcionális analfabéták sorakozó!

IdomitottFoka 2017.02.13. 14:15:20

"legjobb tudomásom szerint a Fidesz is alapvetően támogatja ezeket az elveket"

Fidesz és az elvek, mhm.

"Hogyan is lettünk Szlovákia szövetségesei?"

Sehogy.

Conchobar 2017.02.13. 14:57:51

@Szindbad: "Mindenütt bolondok." - Talán ugyanezt mondtad volna 40 évvel ezelőtt is, mikor még Brezsnyevék nehezedtek ránk, az akkori idők Brüsszeljéből, amit sokan nehezményeztek. Persze csak halkan, baráti körben

Conchobar 2017.02.13. 15:01:12

@Doomhammer: "Az EU-t akarják szétbarmolni, ahhoz pedig a német-francia tengelyt kell megtörniük." - Ez legalább olyan szörnyen hangzik, mint az hangzott egykor, hogy valakik meg akarják törni a béketábor egységét, valakik éket akarnak verni a testvéri szocialista országok közé

GNDL 2017.02.13. 15:07:19

„Miért dől be Európa eddigi rendje?”

Nem dől be. Még akkor sem ha Orbán és moszkovita hasznos idiótái nagyon szeretnék végre Európa vesztét... :)

Mindig is voltak különböző, nyugaton a több évtizede tartó békeidőkben inkább a kisebb-nagyobb gazdasági válságok hatására erősödő nacionalista/populista bajkeverők. Sőt a kétezres évek elején kis időre hatalomra is kerültek Ausztriában, majd kerültek a hatalom közelébe Hollandiában, szerepeltek és szerepelnek sikeresen választások első fordulóiban Franciaországban vagy egyes skandináv államokban (hogy aztán a második fordulókban a mérsékeltek összezárása megakadályozza hatalomra kerülésüket), de többnyire mivel bajkeverőkről van szó nem pedig tanultabb/műveltebb értelmiségről így elbotlottak a cipőfűzőjükben, vagy éppen a polgárok nagy része időben kijózanodott, de megestek sajnálatos események is, mondjuk „tragikus balesetek” amelyek véget vetettek egyes bajkeverők pályafutásának... vagyis az életének is, de ez most mindegy, itt ezen a ponton a cél számít nem az eszköz. :)

A lényeg az, hogy ostoba pöcsök mindenhol és minden időben vannak, de szerencsére csak kis mértékben és rövid időre tudják befolyásolni a történelem menetét, amúgy meg eléggé kiszámítható módon sorra elbuknak ezek az európai békeidőket véres összetűzésekre lecserélni szándékozó majmok... ahogyan ez Orbánnal is történni fog hamarosan.

Azon meg én is jót röhögtem, hogy van a Fidesz, és lennének elveik... ne csináljatok már állandóan hülyét magatokból. Ha vannak is elvei a Fidesznek, nincs időd megszokni azokat mert pár hónapon belül cserélik másikra... többnyire az előzőek tökéletes ellentéteire... szigorúan a közvélemény kutatások eredményei alapján, ahogyan a populistáéknál ez szokás. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.13. 15:24:57

@Conchobar:
"Ez legalább olyan szörnyen hangzik, mint az hangzott egykor, hogy valakik meg akarják törni a béketábor egységét,"

Kivéve, hogy a béketáborból való kilépésre rászavazott a magyarság '56-ban és '89-ben, az EU esetében viszont a belépésre szavazott és továbbra sem hajlandó a kilépésre szavazni. Tehát ebben az EU-ban a saját akaratunkból vagyunk és addig, amíg akarjuk, mert mód van a belőle való kilépésre.

Éppen ezért Orbán nem is szavaztatja meg a népet, mert tudja, hogy elveszítené a szavazást. Inkább olyan erők mellé áll, amelyek az EU pusztulását akarják és a helyén jelentéktelen, veszekedő nemzetállamokat szeretnének. Ilyen Trump, Putyin, a brexit utáni Nagy-Britannia, az EU populistái, közülük jelenleg a legveszélyesebb Marine Le Pen, aki tényleg kinyírhatja az EU-t.

Ez nem a magyar érdek, de Orbán tesz a magyar érdekre. Jól tudja, hogy neki ebben az EU-ban nincs politikai jövője, őt csak a saját sorsa érdekli, az rszágé nem.

Tündér_Lala 2017.02.13. 15:42:18

Azt hiszem, hogy miközben a cikk igaz, Németország mint mai napig megszállt és kiszolgáltatott terület, kísérleti terep volt.

A a bizonyos hiányzó három pont (minden nép és hatalom alapkötelezettsége: a szállásterület vedelme, az érdekvédelem és az önrendelkezés ) a német nép gerincének és öntudatának a megtörését szolgálta és mint ilyen példa más népek megtörésére is a globalista célok érdekében.
Elsődleges területe a gyerekek nevelése, ahol a nemzeti nevelést száműzték, azt sulykolták , hogy bűnösök olyannira, hogy ellenük más nem is követhet el bűnt. Másrészt a teljes sajtó a közbeszéd és a közvélemény alakításával ugyanezt sugallja és a legkissebb elhajlást ettől az irányvonaltól nácizással, erkölcsi és egzisztenciális ellehetetlenítéssel, kiközösítéssel, a nyilvános megszólalás lehetőségének megvonásával büntették. Itt keresendő a magyarázata annak, hogy a jobbközép pártok is (vállalhatatlanul) szélsőséges neolibsi irányba csúsztak.

Vegyük észre, hogy ma már a valamikori győztes vagy semleges országok is ebbe zsákutcába kerültek. Tilos magukért kiállni, megbélyegzik azokat akik mégis próbálkoznak ilyesmivel, a sajtó ugyanazt csinálja, a gyerekek agyát ugyanúgy mossák ki. Viszont talán ott több önvédelmi refleksz maradt még az emberekben (a későbbi kezdés miatt).

Az EU pedig a valamikori nemzetek Európája helyett ez a globalista szemléletet erőszakolja. Ennek a szemléletnek a visszafordítása a valódi cél, ha azt akarjuk, hogy Európa nemzetei egyenként és közösen megvédhessék magukat és érdekeiket hatékonyan képviselhessék.

GNDL 2017.02.13. 16:08:43

@Tündér_Lala: Ezt nem értem... szerinted Németországnak megtört a gerince, szegény németeket porig alázták állandóan és a térdükön csúsznak a globalista háttérhatalmak előtt alamizsnáért könyörögve?!

Mert nekem úgy tűnik hogy Németország a világ egyik, és Európa legerősebb politikai/gazdasági nagyhatalma.

Vagy nem ugyanazt a műsort nézzük... :)

Bloodscalp 2017.02.13. 16:28:10

@Tündér_Lala: ez a "német népet megtörték" szöveg akkora baromság mint a ház ☺ érdekesmód 2010 előtt amikor viktorék meg reménykedtek abban hogy Merkel erős szövetségesük lesz egész más szöveget tolták róla. ..Csak emlékezni kéne de Merkel nem kért belőle talán nem véletlenül ☺aztán indult a savazás

So, baromi unalmas ez hülyittés

GNDL 2017.02.13. 16:50:29

@Bloodscalp: Viccet félretéve: ez a Németország lesajnálása és siratása náluk valamiféle homályos nosztalgia lesz a kis tömött bajszú elmeháborodott vezír politikája iránt. Ők nem egy erős és jelentős politikai/gazdasági befolyással rendelkező Németországot szeretnének látni hanem „azt” a Németországot.

Conchobar 2017.02.13. 17:00:19

@Doomhammer: "Kivéve, hogy a béketáborból való kilépésre rászavazott a magyarság '56-ban és '89-ben" - Ez ugyanolyan nagyotmondás, mint a mostani poszt címe. Az igazság az, hogy a kutya se kérdezte a magyarságot se '56-ban, se '89-ben, hogy mire szavaz (vezették őket, amerre jónak látták. A 'rendszerváltás' kapcsán még meg is vezették őket). Ami '56-ot illeti, talán jobb is, hogy nem kérdezték. Elgondolkodtató, hogy mennyien álltak be Kádár mögé az 1957.május 1-i felvonuláson

Bell & Sebastian 2017.02.13. 17:24:58

@Doomhammer: Csak nehogy bebalzsamozzák ezt a Mókamakit, oszt hajlonghatunk, előre hetedíziglen.

kerekes pereces 2017.02.13. 17:29:47

Európa eddigi rendjét a legjobban pedofil KDNP-s politikusok tudják biztosítani, akik megválogatják, milyen posztokról mondanak le és mikről nem, mert a csodálatos Magyar társadalom, amit a Fidesznek sikerült kialakítania, tojik magasról a keresztény értékekre.
Bravó gyerekek, így tovább!

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.13. 18:06:25

fordítsuk magyarra a cikket: killeri hilton bukása után már csak dájcsland lehet komoly pofonosztója a narancsos lopbán biznisznek. Ráadásul az Afd se nagyon akar kormányváltóvá izmosodni, cserébe Sulci tápolódik népszerűre. Ergo gyorsan meg kell alapozni ideológiailag, hogy izé a jobb sorsra érdemes germánusok sajna-sajna sorosbérenc agymosottak, ennek megfelelően kell majd értelmezni, ha szívózni kezdenének a drága jó flepnis focifáraóval.

Bell & Sebastian 2017.02.13. 18:19:57

@kerekes pereces: Elsősorban nem kicsit geci vagy te, ecsém, és csak utána ostoba.

Yorik 2017.02.13. 18:34:27

Szóval aki több elvet követ egyszerre, az szélesebb látókörű. Micsoda orbitális baromság.
Bizonyos elvek logikailag, vagy a tapasztalatok alapján nem egyeztethetőek össze más elvekkel. Igen, sokan gyanakvóan néznek a nacionalista/etnikai szempontokra - tekintve, hogy a múltban nem éppen szabadság, Európa egyesítése, a népek barátsága és a totalitarianizmus elutasítása virágzott ki belőlük. Hanem egészen más dolgok.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.13. 18:35:43

@Bell & Sebastian:

nomen est omen

Kiskorúakat Dugó Narancslakáj Pancserek.

Pelso.. 2017.02.13. 19:39:17

@Tündér_Lala: Az említettek zsákutcában, ez tetszik.
Ki van a főútvonalon, találgassak?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.02.13. 19:57:16

@Pelso..: Talán Svájc? Merthogy mink például, nem hogy zsákutcában, hanem valósággal zsákfaluban vagyunk még mindig. Nem az a kutya harap, amelyik ugat(direkt forgattam vissza), továbbá vigyázó szemetek a demográfiai mutatók felé vessétek. Na lám, valamiben még a Patásnak is igaza lehet.

Bell & Sebastian 2017.02.13. 22:34:08

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ugyanmá... Milyen lapokat osztott a Focivasutas a KDNP -nek? Árvalányhaj a nemzet kalapján.

annamanna 2017.02.14. 00:48:39

@kerekes pereces: Ne mondja senki, hogy lapulnak, mint szar a fűben! Beleállnak! Igenis megmondják a magukét! Bátran, legényesen odaköpnek, ahova kell!

"Nem szégyelli magát a Képviselő Úr, amiért a polgármesterre próbálja meg rátolni a politikai felelősséget, miközben nyilatkozatai szerint ő és a pártja már jóval korábban tudomást szerzett az ügyről, mégis hallgattak hosszú hónapokon keresztül? Érdekes kérdések, amelyre várjuk a válaszokat!"
24.hu/belfold/2017/02/10/a-kormendi-fidesz-reagalt-a-kiskoru-lannyal-viszonyt-folytato-kdnp-s-ugyere/

Nem szégyelli magát a rohadék, aki megszellőztette az ügyet és lejáratta a Nemzeti Őspogány Álkeresztény Történelemtanárt?

A Hunszittya Tudós vérig van sértve:

"Szabó Ferenc visszautasítja a gyanúsítgatásokat, hogy kikezdett volna egy most 16 éves lánnyal. Ennek ellenére szinte minden posztjáról lemondott már, de az önkormányzati képviselő-testületből nem száll ki."
"Szabó Ferenc igaztalan pletykáknak, tudatos rágalmaknak tartja a magánélete miatt őt érő támadásokat, amiket a közeledő választásoknak és “mások szemében szálkát jelentő” kutatásainak tulajdonít."
24.hu/kozelet/2017/02/13/kepviselo-marad-a-botranyba-keveredett-kormendi-ex-kdnp-s/

De a történelemtanárokkal kapcsolatban a csúcshülye azért mégiscsak Németh Szilárd, a beszélő disznósajt:

"történelmet tanító, tisztességes tanárok petíciója azért, hogy a gyermekeink normális atlaszból érettségizzenek, Németh Szilárd szerint egy összeesküvés Magyarország szuverenitása ellen. És a történelemtanárok petíciójára szerinte az a válasz, hogy ezeket az embereket ki kell söpörni az országból. Írmagjuk se maradjon."
kettosmerce.blog.hu/2017/01/11/nemeth_szilard_szerint_a_toritanarok_azok_a_sorosista_civilek_akiket_ki_kell_takaritani_az_orszagbol

dr Angyalföldy 2017.02.14. 02:10:13

Azért a németek nagyon nehezen elviselhetők, ha nacionalisták. Inkább váltak volna militáns európaivá: nix atlantista amerikaimádat, nix tömeges bevándorlás Európán kívülről.

annamanna 2017.02.14. 05:17:50

Azt az apróságot a posztíró elfelejtette, hogy a német egység csak 1871-ben jött létre.
Valamint, hogy a német nyelvjárások olyan nagy mértékben különböztek egymástól, hogy a dél-németnek állítólag könnyebb volt megértenie az olaszt mint az észak-németet.
Teljesen értelmetlen egy olyan egységes német állami modellből kiindulni, ami a történelem nagy részében nem létezett.

annamanna 2017.02.14. 05:57:06

"Pontosan itt van a különbség a mai Németország, valamint a mai Magyarország, Oroszország, Izrael és Trump Amerikája között. Vannak országok, amelyek bárki számára teljesen nyitott hotelnek képzelik magukat, és vannak, amelyek még mindig egy vagy több etnikum, nép otthonának."

"A bevándorlás problémái
Az orosz lakosság 78 százaléka úgy érzi, hogy az orosz főváros, Moszkva a többi régió bevételeiből él, és a lakosság kétharmada negatívan nyilatkozik a moszkvaiakról. Moszkva egyébként hihetetlen szívóhatással bír, és az utóbbi évek kutatásai szerint maguk az oroszok már régóta kisebbségben vannak a saját fővárosukban. Így az „RBK” folyóirat 2007 év végi kutatása szerint Moszkvában és közvetlen környékén 12 millió ember lakik, de ebből csak mintegy 3,7 millió orosz. Más, óvatos becslések is 4-7 millióra teszik az etnikai oroszok számát a fővárosban.
Az etnikai kisebbségek közül az RBK kutatása szerint a legtöbben az azerbajdzsániak vannak Moszkvában (14%), őket követik a tatárok és baskíriaiak (10%), ukránok (9%), koreaiak, kínaiak és vietnámiak (6%), tadzsikok, üzbégek, kazahok és kirgizek (5%), csecsenek, dagesztániak, ingusok (4%), örmények (4%), belaruszok (3%), grúzok (3%), moldovaiak (3%), cigányok (2%), és a zsidók (1%). Vagyis ebből az derül ki, hogy Moszkvában több azerbajdzsáni lakos él, mint magában Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. Ha megbízunk ezekben a különböző számításokon és felméréseken alapuló statisztikákban (az igazi számadatokat sajnos nagyon nehéz megtudni, ugyanis a Moszkvában élő bevándorlók nem regisztráltak, és illegálisan tartózkodnak a városban), akkor valóban igen robbanékonynak mutatkozik a helyzet, ami 2010 decembere folyamán is a felszínre tört már.
Oroszország területén becslések szerint 12-14 millió külföldi állampolgár él, akik közül több mint 8,8 millió illegálisan tartózkodik az országban.
Korrupció és az alvilág
Nem túl jó a helyzet, ha az orosz alvilágot nézzük: Oroszországban a felmérések szerint több mint ezer banda- vagy maffiavezér van, ám ezeknek csak a 10%-a etnikai orosz, a többi 90 százalék kaukázusi származású. 2009-ben a bűntettekben során okozott gazdasági kár meghaladta az ezermilliárd rubelt (vagyis több mint 23 milliárd eurót). A legtöbb bűntettet a hitelezői-pénzügyi szférában és a kereskedelemben követtek el."
kitekinto.hu/eia/2011/01/25/milyen_problemakkal_kuzd_a_vilag_legnagyobb_orszaga

Conchobar 2017.02.14. 08:07:20

@annamanna: "Azt az apróságot a posztíró elfelejtette, hogy a német egység csak 1871-ben jött létre...Teljesen értelmetlen egy olyan egységes német állami modellből kiindulni, ami a történelem nagy részében nem létezett." - Csakhogy ez így nem igaz. Egységes német állam csak 1804 és 1871 között nem létezett. 1804-ben Napóleon beavatkozása nyomán szűnt meg az egységes német állam, a Német-Római Császárság. Attól még, hogy túl kevés hatalma volt a császárnak (magyar kifejezéssel) a kiskirályok fölött, még nem tekinthetjük nem létezőnek a német államot

annamanna 2017.02.14. 08:28:06

@Conchobar: Gyakorlatban nem volt egység, és ez számít, mert az emberek ezt élték meg.
Most például hiába adnak minden magyarnak állampolgárságot, ha egyébként a magyar állampolgár a mindennapjait Romániában éli, akkor az számít.

Eleve az egységes magyarság is egy vicc. Nemrég idéztem: "Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az."
Azért, mert mostanra sok ok miatt elég homogénnek tűnünk (kivéve a cigányokat), az nem azt jelenti, hogy ezt a homogenitást időben és térben bárhová odaálmodhatjuk, mert anakronizmus és értelmetlen.

A nemzetek Európája egyáltalán nem olyan stabil történelmi gyökér, amihez komolyan vissza lehetne térni, és aminek a nézőpontjából joggal lehetne kárhoztatni az Uniót.

Tehetetlen Dodó 2017.02.14. 09:21:23

@Mihint: @Tehetetlen Dodó: Tényleg, működik ez a vicces dolog.

maroz 2017.02.14. 09:26:53

@Mihint: Svájc esélyes, hiszen mi is nekik dolgozunk. Szereted a fornettit? Hungarikum, basszam! ;))))

chrisred 2017.02.14. 09:58:07

Nem hiányzik belőle a határon belüli német etnikum védelme, mert a jogállamiság biztosítása és a totalitarianizmus elutasítása pont ezt jelenti. Más kérdés, hogy ebben a német etnikum plusz jogokat nem kap a nem német etnikumhoz képest, de ez logikus, hiszen akkor nem is lenne jogállam.

Bell & Sebastian 2017.02.14. 09:58:47

@annamanna: Magának ehhez mi köze van? Forr az igazságérzete? Szülők, nem kicsi késéssel, feljelentették, nyomozgatnak ámmal meg ímmel. A cigókra szabott Btk. meg szépen elengedi, addig is hajrá, lehet háborogni, ha pap nincs, jó az alpogácsa is.

A töri tanítása valóban megérne egy külön misét, torkos Puhánykának nyilván inog a széke, ettől hiperaktív, néha mindig túlnyalakodik, amúgy meg: igaza van.

chrisred 2017.02.14. 10:08:32

@Conchobar: A vesztfáliai békét követően a német-római császár semmilyen önálló állami jogosultsággal nem rendelkezett. Minden német kisállam önálló és szuverén volt a külpolitika, hadügy stb. terén.

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 10:32:50

Politikai szájtépés az egész s úgy is nevezhetnénk, hogy színtiszta hazugság a cikkíró szinte minden állítása.

Csupán szerecsenmosdatás, Orbánnak semmi nem akar sikerülni, mocskoljuk hát be Európát, Németországot, mindegy kit, csak mocskoljunk.

Nem volt az Axel Springernél semmi nacionalizmus? Hát persze, hogy nem volt bunkókám, a németek a saját kárukon igencsak megtanulták, hogy milyen az, amikor egy nagy nemzet nacionalistává válik.

S ennek ellenére, érdekes módon Németország nagy lett a vil.háb. elvesztése után is, annak ellenére bunkókám, hogy nem ragaszkodtak a nacionalizmus ordas eszméjéhez.
Miért lett nagy?

Mert voltak s vannak államférfiai s államnői b+! Nem Hitler jutott nekik a háború után, még csak nem is a ez a szar Orbán, hanem Adenauer, Schmidt, Merkel. Nem ideologizáltak, nem keseregtek az elnyomáson, b+ hanem dolgoztak. Kancellári munkát végeztek, nagyot, s így lett az országukból ismét nagy s Európa vezető ereje, de okos erő, nem ostoba, mint nagy vezéreteké!

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 10:33:31

S nem, nem fog bedőlni Európa rendje, Orbán rendje fog bedőlni, az az átkozott NER.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 10:33:48

@Herr Schnapsidee Lieferant:

Idő kell a németeknek. Ha nem fejlődnek, akkor elvesszük országukat, s felosztjuk azt a szomszédok között. Ilyen egyszerű ez.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 10:36:03

@annamanna:

Csak egy dolog van itt: az oroszországi nem-oroszok zöme, úgy 95 %-a belföldi vagy az orosz érdekszférából érkezett. Azaz nem igazi idegen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 10:37:10

@Hidvégi Mihály:

Orbán hiába dől meg, helyére nem a ballib országrontók fognak jönni.

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 10:42:50

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Ó, egyszerű ember, hogy csak ballibekben tucc gondúkodni!

Hát persze, hogy nem kellenek a ballibek a pék faszára sem.

Orbán után végre egy valóban jobboldali politikus kell, aki hajlandó és tud is dolgozni.

Kakimaki0123456789 2017.02.14. 10:48:19

Erdekes hogy egy olyan ideologia (kereszteny konzervativizmus) aminek az egvilagon semmifele valasza sincs a valodi problemakra mekkora nepbutitast tud elkovetni, mekkora alternativ valosagot kepes epiteni, sot, hogyan radikalizalodik hogy a regi rend haszonelvezoit menteni probalja az elkerulhetetlen bukastol.
Szep volt fiuk de sajnos teljesen hiabavalo, sot karos amit csinaltok.
Probaljatok a politikai alomvilagotok helyett a valosagban elni vagy ha erre nem vagytok kepesek, csendben felreallni hogy ne legyetek akadalyai a kepzelt problemaitoknal sokkal fontosabb, husbavago, valodi problemak megoldasanak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 10:59:48

@Hidvégi Mihály:

A ballibeknél is jobboldalibb kell neked? Minek? Nagytőkés vagy?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 11:00:32

@Kakimaki0123456789:

A valóság nem liberális, itt az ideje a liberális álomvilággal leszámolni.

morph on deer 2017.02.14. 11:24:57

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"A valóság nem liberális, itt az ideje a liberális álomvilággal leszámolni."

Csak óvatosan, mert a végén még fel találsz ébredni, és akkor mi lesz?

morph on deer 2017.02.14. 11:34:24

@chrisred:
"... a jogállamiság biztosítása és a totalitarianizmus elutasítása pont ezt jelenti."

Pontosan! A baj csak az, hogy ez mindössze a gondolkodni képes és hajlandó személyek számára egyértelmű, így honnan tudhaná(k), de tényleg?

Kivlov 2017.02.14. 11:45:10

Az embereknek elegük van a semmitmondó, álszent, libsi lőzungokból. Szolidaritásból meg jogokból nem lehet megélni.

Pelso.. 2017.02.14. 11:47:32

@Mihint: Akadnak hangulatos zsákfaluk is.
Különben meg, nézzünk egy valósághű verziót: ha valakinek azt mondják, márpedig te a főútvonalon vagy, akkor az ott vagy s kész, pl az árokpart igenis ennek része.

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 11:50:41

@Kivlov: Az embereknek elegük van a semmitmondó, álszent, illibsi, Orbán által elzagyvált lózungokból. Pofázásból meg kivagyiskodásból nem lehet megélni.

Ideje lenne már jegelni ezt a szart s munkára fogni a politikusainkat.

Jakab.gipsz 2017.02.14. 11:50:51

Nyilván való tény, Európa vajúdik.

Egy új kultúra-filozófia létrehozásán vajúdik, amely lezárhatja a klasszikus görög filozófia és a kereszténység ellen indított zsidó teológia és filozófusi háborút. Ez a háború 1848-ban veszi kezdetét a "Kommunista kiáltvány" című Marx-Engels kiáltványával a cél egyértelmű, egy ateista alapokon nyugvó "világ-proletárjai egyesüljetek", globalizáció. A szereplők életkori sajátosságaik miatt változtak, a kimódolt jelszavak, ámde a cél a hosszú távú cél változatlan maradt, egy totális és globális ateista világ állam.
Egy globális világ-állam ahol értelemszerűen a központban helyet foglaló zsidó értelmiség relativizmusa a mérlegnyelve, azaz úgy osztják el igazságosan a sajtot, amit a szánkból kiénekeltek, hogy mindkét darabból leharapnak egy kicsit, mind addig, amíg van közöttünk érdek ellentét, azon vitázva, hogy melyik darab a nagyobb.

Ugye milyen egyszerű egy hosszú távú stratégia.

Gondolom ezért tilos a döntő bírót meg kritizálni, még hogy nem igazságos ez a jog-szolgáltatás, hiszen a szemünk láttára zajlik mind ez, a liberális tudomány-filozófiai ámokfutás. A megoldás viszonylag egyszerű a jelenleg alkalmazott, osztogatási, fosztogatási, terminológiákat szükséges újra az alapoktól kiindulva ismételten felépíteni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 12:02:00

@morph on deer:

Megértelek, mert egykor magam is liberális voltam. Szép dolog álmodni és tagadni a tényeket, de hidd el: jobb ébren lenni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 12:08:03

@Jakab.gipsz:

Nem értek egyet.

Alapvetően ez a zsidózás zsákutca.

S azt hinni, hogy valami 1848-ban kezdődött fatális tévedés.

Valójában mind a marxizmus, mind az immár önállósult nacionalizmus a XIX. sz. során éppen a liberalizmus elleni lázadás volt. Azaz nagy hiba nem elismerni itt a kommunista ideológia pozitív szerepét - ehhez nem kell kommunistának lenni, én se vagyok az. De ha hibásan is, Marx mégis csak kora liberalizmusa ellen lázadt fel.

Marx kapcsolata a zsidósággal pedig maximálisan bonyolult. A messianizmusa valóban zsidó hatás, dehát Marx számára a zsidóság nem volt pozitív érték, ő maga el is határolódott saját zsidó származásától.

Be kell látni: a kommunisták és a liberálisok vitájában nekünk az előbbiek oldalán kell állnunk.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 12:09:26

@Hidvégi Mihály:

Orbán szerepe pozitív, akkor is, ha nyilvánvalóan száz negatívumot lehet találni benne. Orbán vezetésével az ország a nemzetközi antiliberális éredést támogatta, ez a legfontosabb.

chrisred 2017.02.14. 12:18:37

@Hidvégi Mihály: Nem jobboldali, hanem olyan, aki valóban polgári értékrendben képes gondolkodni. Akkor abban az is benne van, hogy a megbízását szakmai feladatként és nem csak karrierlehetőségként fogja fel.

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 12:21:17

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Orbán szerepe pozitív az Orbán és a Mészáros család szempontjából, soha a büdös életben ilyen jól nem menne ennek a két családnak, mint mióta Orbán vezérletével meglopják folyamatosan a magyarokat.

Orbán szerepe negatív a magyarság összessége szempontjából, mert megakasztotta a polgárosodás folyamatát, Magyarországot visszafordítja a szocialista időkbe, visszafordítja az orosz befolyás alá, a magyar népet folyamatos gyűlöletbe és félelembe kergeti mondvacsinált indokokkal.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.14. 12:36:10

@Hidvégi Mihály:

Annyit bizonyosan tudunk hogy Orbán és a Fidesz kategóriákkal jobb, mint a ballib elkúrók voltak, bármely gazdasági mutató tekintetében.

Abban meg legfeljebb reménykedünk, hogy jön valaki, aki független a ballib elkúróktól, és a Fidesztől is jobb.

Pelso.. 2017.02.14. 12:54:41

@Kivlov: Tényleg felejtsük már el az ilyen országrontó libsi dogmákat, mint jog és szolidaritás, esetleg jogállam, humanizmus. Említettekből tényleg nem, viszont közpénzre és Eu-s forrásokra kihegyezett haveri mutyikból nagyon jól meg lehet élni, tehát az irány egyetlen és egyértelmű.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 12:55:47

@Hidvégi Mihály:

Az országot 1990 óta lopja a nyugat, olyan mértékben, amihez képeset az ÖSSZES ballib és fideszes korrupció együttvéve is csak morzsányi.

Az igazi lopás: a nyugati rablótőke kiporszívózza az ország népe által megtermelt profitot.

Erről tessék beszélni, mert ez a lényeg.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.14. 13:00:12

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Nem pontosan értem a ballibek hogy tudnak függetlenedni a nyugati pénzügyi körök rablóhadjáratától, hiszen ők tették lehetővé azt Simor féle 100 millákért cserébe, ahogyan az az OLAF jelentésből si kiderült a 4-es metró ügyében.

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 13:09:14

@Ballib cenzúrázók réme 24: A remény kevés, mert egyértelműen a legrosszabb helyzetű európai országok közé került Magyarország.

Azokkal az általad említett mutatókkal az a baj, hogy nem magyar tulajdonú vállalkozások, hanem az Audi, a Mercedes, a Knorr-Bremse s ehhez hasonló nyugati vállalkozások hozzák létre azt a többletet, ami miatt bizonyos mutatók szépen mutatnak. Nem Mészáros Lőrinc, nem a nemzeti dohánykereskedők, nem a hazai agrárgazdaság, nem a hazai tulajdonú közműszolgáltatók dolgoztak jobban. S ráadásul a mutatók mutatósságához hozzájárult sok magyar ember nyomorúságosabbá tétele. Olyan mutatókat nem közölnek, hanem inkább a statisztikai mutatókat átneveznek, hogy ne lehessen összehasonlítani régi mutatókat új mutatókkal.

Tehát a remény kevés, ide tett kell, minden magyar tette, hogy megálljon a lejtmenet. S még van egy rossz hírem: a hozzáértőket be kell vonni, nem elég a ráolvasás a gazdasági s társadalmi bajokhoz, felkészült, független szakemberek kellenek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.02.14. 13:12:51

@Szindbad: Családi ház, csak a középső fiú kicsit megszorult, ezért a garázst éjszakára bérbe adta raktárnak és menekülőhelynek kigyúrt oroszok számára.

Nem para, a pénz meg jól jön.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.02.14. 13:15:57

@gyalog.galopp: S ki a szabad ott, ahol nem uralkodik a törvény?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 13:20:11

@Ballib cenzúrázók réme 24:

A gond az, ebben mindenki benne volt. 2010 előtt abszolút egyetértés volt, hogy ez így jó. Az első Orbán-kormány is ezt tette, s Antallék is. Azaz nem specifikusan ballib ügy.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 13:21:09

@Hidvégi Mihály:

"az Audi, a Mercedes, a Knorr-Bremse s ehhez hasonló nyugati vállalkozások hozzák létre azt a többletet"

Amit el is visznek, azaz lényegtelen.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.02.14. 13:39:48

"Vannak országok, amelyek bárki számára teljesen nyitott hotelnek képzelik magukat, és vannak, amelyek még mindig egy vagy több etnikum, nép otthonának. A különbség szinte precízen az, mint a hotel és a családi ház között."

Ez a megvilágítás nagyon tetszik.
Azért nem járok nyaralni, mert utálok hotelben lakni.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.02.14. 13:49:41

@bbjnick: Nem CSAK ideológiai diktatúrák. Szépen, pontosan szabályozzák, mit ehetsz, mit ihatsz, mit szívhatsz, mit tanulhat a gyereked, mit gondolhatsz, mit mondhatsz, hol parkolhatsz, mit építhetsz, hol építhetsz, mivel fűthetsz, mit tehetsz a szeméttel, hogyan temetkezhetsz, hogyan fizethetsz, az állam felé hányféle jogcímen vagy köteles fizetni, stb., stb.
A demokratikus állam a pórusaidon keresztül szivárog be a bőröd alá. Olyan, mint egy mérgezés.

Jean Sol Partre 2017.02.14. 14:00:10

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: mennyivel jobbak a diktatúrák, ahol mindent úgy csinálhatsz, ahogy te szereted, semmi nem kötelező, nem kell fizetni se...

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 14:03:32

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Épp erről pofázok, csak nem akarod megérteni.

Megtermelik, és elviszik. S ti mégis hasra estek ettől a marha Orbántól, mintha a magyar nép életszínvonalán javítana az, hogy itt Mercedeseket gyártanak. Javít valamit, de az lószarnyi. S amíg Orbán kegyeket osztogat azzal, hogy ki lesz Magyarország nagytőkése, addig soha a büdös kurva életben nem fogunk jottányit sem előrehaladni. Ha nem neveljük ki a magyar Mercedeseket, azokat a cégeket, amelyek világszínvonalon állítanak elő kurrens terméket, akkor folyamatosan süllyedünk s szeretett Bulgáriád is irigyelt ország lesz. De ezt nem lehet hazug államban, átláthatatlan államban, jog és igazság nélküli államban, atyáskodó lófasz államban.

Kivlov 2017.02.14. 14:10:28

@Hidvégi Mihály:
A felmérések szerint nincs belőle legük. :D :D :D

@Pelso..:
A kisembert qrvára nem érdekli, hogy lehet-e népszavazni vmiről vagy nem.
Az érdekli, mennyi jön hó végén a borítékban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 14:51:52

@Hidvégi Mihály:

Én senkitől se esek hasra, még Orbánnál nagyobb emberektől se.

Orbán jelenleg pusztán a legjobb lehetőség a magyar politikai élet számára, minden alternatíva jelentősen rosszabb nála. Ennyi az egész.

Magyar Mercedes sosem lesz, mert a nyugat nem engedi. Előbb a nyugati függőséget kell lerombolni. Amíg ez nincs meg, felesleges álmodozni.

Azaz magadnak mondasz ellent.

Hidvégi Mihály 2017.02.14. 17:03:49

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: B.+, te aztán tényleg hülye vagy!

...a nyugat nem engedi? " Nem gondoltál még arra, hogy kezeltetned kéne a kisebbrendűségedet? Orbánnal egyetemben...

Bell & Sebastian 2017.02.14. 19:36:32

@Counter: Maga a Paradicsomba vágyódik? Ama ősállapotba, ahol korlátlan volt a szabadság és nem ismerték a Törvényt?

Akkor kezdjük is el ízibe, ha farkas, mától ne egyen bárányt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.02.14. 21:44:50

@Bell & Sebastian: Pusztán csak nem gondolom, hogy a törvények uralma olyan rémes dolog volna.
Még ha errefelé esetleg kissé szokatlan is.

Bell & Sebastian 2017.02.14. 23:51:05

@Counter: Nagyot téved. Törvényre ott van szükség, ahol "állatok" közt kell rendet rakni, vagyis lelketlen emberek vitáit elrendezni. Az Emberek többnyire ellennének a kinyilatkoztatással, ha ezt megengednék nekik.

De ugye nem arra céloz, hogy a törvény őrei egy vödör takonyért eladták a lelküket? Disznóknak úgyis mindegy! -alapon.

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17-18)

A farizeus tanítás és a törvény igazi jelentése már 2.000 éve sem volt ugyanaz, ezek szerint.

annamanna 2017.02.15. 04:48:59

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A szöveg ezt a helyzetet elég súlyos problémaként említi:

"Ha megbízunk ezekben a különböző számításokon és felméréseken alapuló statisztikákban (az igazi számadatokat sajnos nagyon nehéz megtudni, ugyanis a Moszkvában élő bevándorlók nem regisztráltak, és illegálisan tartózkodnak a városban), akkor valóban igen robbanékonynak mutatkozik a helyzet, ami 2010 decembere folyamán is a felszínre tört már.
Oroszország területén becslések szerint 12-14 millió külföldi állampolgár él, akik közül több mint 8,8 millió illegálisan tartózkodik az országban.
Korrupció és az alvilág
Nem túl jó a helyzet, ha az orosz alvilágot nézzük: Oroszországban a felmérések szerint több mint ezer banda- vagy maffiavezér van, ám ezeknek csak a 10%-a etnikai orosz, a többi 90 százalék kaukázusi származású. 2009-ben a bűntettekben során okozott gazdasági kár meghaladta az ezermilliárd rubelt (vagyis több mint 23 milliárd eurót). A legtöbb bűntettet a hitelezői-pénzügyi szférában és a kereskedelemben követtek el."

@Bell & Sebastian: Nekem mi közöm van az ügyhöz? Neked mi közöd van ahhoz, hogy mit kommentelek?

Hidvégi Mihály 2017.02.15. 08:09:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Bocs, ha elragadtattam magam, nem bántani szeretnélek.

Ezt nevezem én kisebbrendűségnek, amikor ezt írod:
"Magyar Mercedes sosem lesz, mert a nyugat nem engedi. "

Nem így működik a nyugat. Nem így működik a kapitalizmus. Hanem úgy, hogy jó termék kitartó munkával, hozzáértéssel bárhol, bármennyi eladható. Ha Magyarországon lenne egy Mercedesnek megfelelő termék, akkor azt ugyanúgy vinnék s hozná a hasznot a gyártójának, mint az eredeti terméket.

Bedőlni egy ilyen, a mai hatalom által sugallt valótlanságnak, miszerint a nyugat ezt meg azt nem enged csupán hiszékeny, esetleg még kisebbrendűséggel bíró emberek tudnak.

A kapitalizmus irtó kemény dolog, ez tény, de talán épp ezért, sőt biztosan, épp ezért gazdag és épp ezért olyan amilyen, pl. épp ezért nagyvonalú. Még a bevándorlókkal is. Holott ott is tudják, hogy minden embernek ott kéne boldogulnia, ahol megszületett.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.15. 08:43:29

@Hidvégi Mihály:

De, a kapitalizmus így működik. A magállamok maguknak tartják meg a legnagyobb profitrátájú tevékenységet, s nem engednek be mást a körbe.

Az alap kőkemény politika, ezért is lett Kelet-Európa leigázva.

gmihaly621 2017.02.15. 09:04:22

Miért is? Mert a régi hazugságokat felváltó újabbak életciklusa is lejáróban van. A régiek - nevezhetnénk történelmi tapasztalatnak is - szőnyeg alá söpörtettek, mert részben szégyenletessé, vagy ártalmassá váltak, ami hasznos volt belőlük, azt már rég kimazsolázták a haszonélvezők. De ezzel meg az a gond, hogy így nem lehet megérteni a most is meglepetésszerűen előbukkanó bajokat. A tényszerű igazságokat elleplező újabb hazugságok csak elodázzák a problémákat, mert a költővel szólva: "növeli, ki elfödi a bajt"(Illyés Gyula: Bartók).

Hidvégi Mihály 2017.02.15. 13:09:45

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Azon elgondolkodtál-e már, hogy - véleményetek szerint Orbán, aki olyan nagy harcos, vitéz aki a sárkánynak is nekimenne - szóval, hogy ez a vitéz Orbán miért nem mondott még ilyet, hogy a nyugat nem engedi be a magyarokat a nagy profitrátájú tevékenységet végezni itt nekünk vadkeleten?

Mert én nem hallottam sosem, hogy panaszkodott volna, hogy itt a mi magyar Mecedesünk, csak az a baja, hogy nem gyárthatjuk, mert nem engedik...

Szóval ez csak lárifári, ez a szar Orbán mindent elhitet veletek, hogy a nyugat így, a nyugat úgy, európa milyen szar is, s közben az a helyzet, hogy nem ért ahhoz, hogy egy társadalmat vezessen, így inkább abban érdekelt, hogy mindenféle összeesküvés elméleteket higgyenek az ő kis alattvalói.

Lássátok már be, hogy zsákutca Orbán, azért is mert hazudik, mint a vízfolyás, azért is mert egy tolvaj gazember, azért is, mert egy világ lustája és ostobája, aki semmihez nem ért. Ébredés!!!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.15. 13:54:47

@Hidvégi Mihály:

Orbán nem teljesen érti mi a valós helyzet. Volt liberális énje máig akadályozza a valóság helyes felismerését. Plusz egyetlen aktív, hatalmon lévő politikus se beszélhet őszintén.

Orbán jelenleg jó helyen van, az alternatívái jóval rosszabbak nála.

Ébredés!