A putyini Oroszország esete a muszlimokkal
2017. február 02. írta: Redakció

A putyini Oroszország esete a muszlimokkal

putyin_mecset.jpg

Sayfo Omar írása

 

A magyar és európai konzervatív oldal egy részében komoly félreértések élnek Vlagyimir Putyinnak az iszlámhoz és muszlimokhoz fűződő viszonyáról.

A migrációs válság nyomán nem kevesen szeretnék az orosz elnököt a fehér, keresztény Európa védelmezőjének látni. Mindez azonban nem több vágyálmok kivetítésénél és erőltetett analógiáknál.

*

Íme, 10 tény a fenti elképzelések árnyalására:

1, Oroszország 182 etnikumából 57 muszlim.

2, Európa legnagyobb muszlim városa Moszkva. A 10,5 milliós Moszkvának 1 millió állandó muszlim lakosa van, akik mellett további 1,5 millió muszlim dolgozik ideiglenesen a városban. Összesen tehát a lakosságnak több mint 20 százaléka muszlim, ami több, mint Berlinben (9%), Londonban (10%) Párizsban (15%) vagy Brüsszelben (15%).

3, Oroszországban ötezer bejegyzett muszlim vallási szervezet működik.

4, Európa legnagyobb mecsetét, a tízezer hívő befogadására alkalmas Moszkvai Katedrális Mecsetet Vlagyimir Putyin adta át 2015 szeptemberében.

5, 2016. december 24-én tartott év végi sajtótájékoztatóján Putyin kijelentette: „Szeretném, ha semmilyen formában nem említenénk egy lapon az iszlámot és a terrorizmust.”

6, Az orosz hadsereg közkatonáinak több mint 10 százaléka muszlim.

7, 2008 végén Putyin utasítására az orosz hatóságok és titkosszolgálatok zéró toleranciát hirdettek az iszlám-ellenes szélsőjobboldallal szemben. 2008-ban még 109 gyilkosságot és 486 testi sértést követtek el ezek a csoportok. 2015-ben már csak 9 gyilkosság és 68 bántalmazás történt.

8, Az elmúlt években a putyini rendszer a Ramzan Kadirovval szövetséges csecsen (muszlim) maffiát használta fel különböző orosz (keresztény) titkosszolgálati erős emberek kiszorítására.

9, Oroszországban hozzávetőleg 50 ezer iraki és 150 ezer afgán háborús menekült él legálisan.

10, Az orosz bevándorláspolitikának semmi köze a valláshoz. A keresztény ukránok és muszlim kazahok azonos feltételekkel utazhatnak be, és egy kategóriába esnek a muszlim törökök és ortodox keresztény szerbek is.

*

Oroszországban a muszlimok már akkor teljes jogú állampolgárok voltak, amikor az amerikai elit iskolákba még az íreket sem engedték be. Oroszország ma is egy soknemzetiségű és sokvallású – mondhatni, multikulturális – birodalom, amelynek működése és működtetési metódusa teljesen más, mint azt nemzetállami logikával hinnénk vagy hinni szeretnénk.

Mivel pedig Putyin nem európai értelemben vett nacionalista vezető, hanem ennek a birodalomnak az irányítója, ha akarna, sem lehetne muszlim-ellenes. Különösen, hogy Moszkvának mint feltörekvő nagyhatalomnak jelentős érdekeltségei vannak a muszlim világban is. Persze tény, hogy az orosz hatóságok rendre fellépnek az ország nagyvárosaiban élő, 4 millió illegális migránssal szemben. Mint ahogy tény az is, hogy az orosz elnök vasököllel sújt le a nemzetbiztonságot veszélyeztető muszlim csoportokra bel- és külföldön egyaránt, az országban pedig nem tűri meg a radikális imámokat. De nem tolerálja a fehér, keresztény riválisokat sem. A mormon és nem történelmi evangélikus gyülekezeteket például idegen ügynököknek tartja és betiltotta működésüket. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8212170752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.02. 07:45:48

Sajgó Homár idegen ügynök és putyinellenes merényletre készül. A szmogban settenkedő bajnauisták füttyszava jelzi, mikor kell a dinamittal töltött focilabdát a piros szőnyeg felé rúgni.

Virág et. 2017.02.02. 08:14:11

Megspórolom birkának és tsainak a kommentelést, hogy egész nap Vologyára koncentrálhassanak:

1. Bajnaista hazugság
2. Sorosbérenc mellébeszéd
3. Ferenc kottája
4. Libsi dezinformáció
5. Régen volt, igaz se volt
6. A Clinton News Network álhíre alapján talán.
7. Régen volt, igaz se volt
8. A CIA szerint, esetleg.
9. Ballibbant nyekeség
10. Álmaidban, talán

Szívesen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.02. 08:26:28

Az orosz modell lényege: támogatni minden erővel a lojális muszlimokat (olyan szinten, hogy az orosz alkotmány 4 államvallást nevez meg, egyik a szunnita iszlám), míg az agresszív muszlimokkal szemben zéró tolerancia van, ellenük a fegyver az állam eszköze.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.02. 08:28:29

@Virág et.:

Látom, titeket, Soros-bérkommentelőket iszonyatos dühhel tőlt el az orosz elnök nagy jelentőségű budapesti látogatása.

Virág et. 2017.02.02. 08:37:17

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Hát ezért töröm magam neked? :(

"orosz elnök nagy jelentőségű budapesti látogatása"

Ja, ilyen se volt a libsik alatt sose!

hvg.hu/itthon/20060228vlagyimir

Tündér_Lala 2017.02.02. 08:37:40

Valamit félre ért ez az ember.
A követelmény az igazodás. Aki erőszakos, igazodásra és együtélésre akalmatlan és képtelen, pláne merénylő, azt el kell távolitani. Ott ezt megteszik.

A méreg az önvédelemre és érdekérvényesítésre képtelen, a saját népessége kulturája és szokásrendszere ellen fellépő neolibsizmussal van. Így - miután a terror kivételével - büntetlenül kolonializálhatnak , meg is teszik.

2017.02.02. 09:27:25

a kaukázusi népek között elég sok a sémita. ha ők moszkva érdekeit szolgálják, akkor be vannak fogadva. ha nem, akkor ki vannak utasítva. ha az oroszok ellen fordulnak, akkor háború van. ez vonatkozik az iszlámra és a zsidókra. ilyen egyszerű.

Bell & Sebastian 2017.02.02. 09:39:26

Európa a Volgáig tart.

A történelmi Oroszország föderatív berendezkedésének mintája a Német-Római Birodalom volt, vagyis a keresztények és nem keresztények szövetsége, bizony megihlette kodifikációjukat a Szentkoronatan.

Libsik kedvéért: ki mit ad, amiért cserébe mit kap?
Ezért a magyar alkotmányvita lényege: illik-e összekapcsolni a jogokat és kötelességeket?
___

De most nem erről van szó, hanem arról, milyen viszonyban van náluk a superstition (magánvallás) az államvallással (religion), ami bizánci keresztény.

Amint azt tegnap leszögeztem, bármelyik történelmi vallás vetületében is vizslatjuk eme kérdést, a legnagyobb ellentét minden estben a neo-liberális államvallással adódik.

A felelet tehát valami olyasmi lehet, nem problémamentes ugyan, de sokkal jobb, mint a nyugat-európai helyzet.

.iIi. 2017.02.02. 09:48:28

Na itt is előkerült néhányak szekrényéből a munkásőr kabát. Nedvesedtek már, mi?

Bell & Sebastian 2017.02.02. 10:11:18

A proletárdiktatúra védelmét nyilvánvalóan a prolikra bízták. Egy polgári világban valószínűleg a polgárokra, de ezt mi sohasem fogjuk megtapasztalni.

Terrorveszély van, bameg.

2017.02.02. 11:25:02

@.iIi.:
a liberális baloldal problémája, hogy az unortodox illiberális jobboldal az orosz kapcsolatokat lenyúlta. ebben a hatalmi játszmában szinte mindent elfoglalt.

Bell & Sebastian 2017.02.02. 11:36:18

@unionista᠋: Nem a politikai vetülete a probléma, hanem az üzleti természetű. Például húskészítményben csak a spanyolokkal összemérhető a szortimentünk, minőségben. Viszont a miénk az olcsóbb és közelebb is vagyunk.

2017.02.02. 12:16:08

@Bell & Sebastian:
ez gazdasági része elég egyszerű. magyarországon agrárterményből van fölösleg. oroszországban ebből mutatkozik hiány. viszont bányászati termékekből van többlete. ezeket kölcsönösen előnyös elcserélni.

ezen túl a keleties orosz tudomány és nemzeti romantikán orosz kultúra a magyarok jelentős részéhez közel áll. a nehézatlétikán és a tornán alapuló versenysport a cigányok többségének bejön. cigány fiúk szeretnek verekedni, a cigány lányok jók a gimnasztikában. a cigányság kelet-európai integrációjának alapja a bentlakásos sportiskola és az orosz típusú katonai akadémia. mert az kiemeli a "rossz" gyerekeket, akik poroszos-oroszos kemény világot akarnak. és a maradéknak viszont bejön a francia nevelőnő. a ruszki környezet a délszlávoknak is kedvez. a liberális zsidóságnak és a nyugatos humán értelmiségnek kedvezőtlen. ők egy virtualizált környezetet és amerikanizált pénzvilágot akarnak. nem azért, mert gonoszak. hanem mert ez az érdekük. és ez a kelet-európai nemzeti kereszténységtől meglehetősen távol áll. trumpot le lehet váltani egy liberális demokratára. de putyint leginkább csak egy másik illiberálisra lehet. a ruszkikat is bevetik a libsik ellen. és mivel moszkvában nem a bolsik uralkodnak. ezért ez működik. és ez érthető módon nem tetszik a "demokratáknak".

Kandeláber 2017.02.02. 13:02:01

"Az országban pedig nem tűri meg a radikális imámokat."
Ez a mondat a lényeg.
Amíg az egyszerű kecskekedvelők égnek emelt fenékkel hajlonganak, addig nagyon nagy baj nincs velük.
A gond akkor kezdődik, amikor elvakult "hitszónokok" az magyarázzák be ezeknek az állatoknak, hogy ők és a vallásuk felsőbbrendű, ezért azt minden eszközzel terjeszteni kell, a "hitetleneket" pedig meg kell ölni.
Némely tevesz.rrágó (vagy másod-, harmadgenerációs, Nyugat-Európában élő arab, afgán, paki etc...) ezt komolyan is veszi.
És akkor Nizzában, Berlinben vagy bárhol kamionnal hajt a "hitetlenek" tömegébe, vagy Brüsszelben, Párizsban (akárhol) robbant.

Kandeláber 2017.02.02. 13:08:17

Helyesbítek.
Már az is baj, hogy ezek idejönnek.
Engem kifejezetten irritál a füstösök látványa például a hatos villamoson.
Feltehetően a quebeci srác is így volt ezzel.

Virág et. 2017.02.02. 14:42:01

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Leginkább arra, hogy agyhalál után is van még élet.

Egyébként Schifit olvastad? Érdemes.

Bell & Sebastian 2017.02.02. 14:59:27

@unionista᠋: :) A cigánylányok jók gimnasztyorkában. Én egyszer olyat láttam, de olyat, azt is cseh határon, hogy azon még ez se nem vót. Természetesen megtekertük az usankát a gyerekeken, felvilágosítás letudva.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.02. 15:08:04

@Virág et.:

Olvastam. Mondandója lényeg: Orbán véleménye megváltozott. Ez igaz is, de mi a jelentősége?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.02. 15:15:07

@Bell & Sebastian:

Az orosz államépítési modell mindigis a birodalom volt, s lényeges elem volt, hogy nem szabad homogenizálni próbálni a birodalmat sem vallási, sem nyelvi, sem nemzetiségi alapon. Mindig amikor ettől eltért a vezetés - lásd, a XIX. sz. végét és a XX. sz. elejét, majd a szovjet kor második felét - ennek mindig rossz vége lett.

A mai orosz nacionalisták fő panasza Putyin ellen, hogy nem akar homogenizálni, azaz oroszosítani. Még azt is kifogásolják, hogy az orosz állam hivatalosan nem az "orosz", hanem az "oroszországi" szót használja hivatalos okmányokban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.02. 15:16:30

@unionista᠋:

Ez így van.

Az oroszországi zsidók között Putyin támogatottsága hatalmas.

Bell & Sebastian 2017.02.02. 15:23:39

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Figyelje meg, ezek ketten még malacot se vettek, de már az ukrán kolbászt osztogatják. :)

Virág et. 2017.02.02. 16:00:55

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Mi a jelentősége? Hát először is annyi, hogy Orbán véleménye olyan gyorsan változik a dolgokról, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. Pláne olyan dolgokról, amelyek maguk időközben nem nagyon változtak. Illetve előnyükre egyáltalán nem változtak. A 2006-ös, 2007-es és 2009-es Putyin a 2017-es Putyinhoz képest jóval kevésbé tűnt fenyegetésnek. Nehéz megérteni, hogy hirtelen mi lehetett az, ami ekkora 180 fokos változásra sarkallta a miniszterelnököt. A huszadrangú senkiket, akik körbeveszik, azokat nem is kérdezem. Azoknak nincs és sose volt saját véleményük, mindig épp azt szeretik és utálják, akit a főnök kijelöl. Ezek tehát ahogy eddig sem, ezek után sem fognak számítani. De a főnöknek vajon mitől lett más a véleménye?

Egyébként ez is költői kérdés. Putyin és az oroszok megkerülhetetlenek a régióban. Én ezt már 2006-ban is mondtam, sőt írtam, a blog.hu-n, csakhogy akkor még posztkomcsi szekértoló meg pincsi meg minden voltam ezért. Pedig hol volt az én visszafogott véleményem a mai Lovas meg Bayer féle szerelmi vallomásokhoz?
Orbán egy szélkakas. Ellenzékből mindenki szar-szemét, aki a szocikkal szóba áll. Kormányról meg mindenkinek lemegyünk kutyába, ha az érdekeink azt kívánják. Itt annyira nincsenek elvek, hogy az dermesztő. Nem is lenne baj ez a pragmatikus-technokrata szemlélet, ha nem ennek az ellenkezőjét prédikálnák ez a képmutató, álszent csalók minden nap.

Hát ennyi a jelentősége ennek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.02. 16:13:50

@Virág et.:

Ha valakinek a téves véleménye helyesre változik, annak örülni kell és nem demagóg módon szélkakasnak nevezni, akkor amikor ez nyilvánvalóan nem szélkakasság.

Az én elveik szilárdak: mindig az igazság mellett.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.02. 16:34:41

@unionista᠋: már megint elfelejtetted bevenni a gyógyszert

Netuddki. 2017.02.02. 18:18:57

A Krímet már visszaadták a ruszkik az ukránoknak?

Willkommenskultur 2017.02.02. 18:43:47

Már megint a címlapon van ez a migráns?

micsoda fasuizmus ez, kérem

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.02. 18:45:45

@Sayfo Omar:

És mondja csak, kedves @Sayfo Omar:! Ha föltennénk, persze, csak úgy teoretice, hogy Oroszország holnap felbomlana 182 etnikumára és a mi EU-nkhoz hasonlóan "nemzetközösséget" hozna létre, a jelenlegi korlátozottan demokratikus, félautoriter vezetést pedig az EU-s tanácsi, bizottsági, parlamenti irányítás váltaná fel, hogyan viselkednének akkor a muszlimok Szocsitól Vlagyivosztokig? Nem épp úgy-e, ahogyan az EU muszlimjai? Ha az erős vezető helyébe a posztmodern liberális demokrácia politikai esetlegessége és bizonytalansága lépne, vajon, nem ugyanazok a kulturális reflexek lépnének-e közöttük működésbe, mint a párhuzamos társadalmakba szerveződő európai muszlimok között?

Virág et. 2017.02.03. 07:27:58

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ha valaki hirtelen megvilágosodik és felhagy a régi hibáival, az tényleg jó dolog. A probléma jelenleg viszont ez:

1. nem hiszek abban, hogy Orbán megvilágosodott. Orbán szélkakas és hintapolitikát folytat. Ezt a vak is látja. Ellenzékből mindenkit utál, aki szóba áll az ellenségeivel (neki ellenségei vannak, nem ellenfelei). Kormányról meg ugyanazokkal kvaterkázik. Ez nem szemléletváltás, hanem szélkakasság.

2. a Fidesz, mint mindent, ezt is túltolja. Túltoltak eddig minden témát: keményendolgozókisember, rezsidémon, spekulánsok, pofátlanvégkielégítés, pofátlannyugdíj, migráncs stb. Minden témát túltolnak. Most épp a ruszki imádatot. A holdudvar nem győz GFG-bb szerelmeslevelet írni Vologyának és az ő férfiasságának, egymással versenyeznek szervilizmusban. Pedig abban GFG az állandó etalon, az örök viszonyítási alap. Putyinnal normális viszonyt kell fenntartani. Ezt mondtam a VB-ön 2006-ban is. Akkor el lettem mondva mindennek, posztkomcsinak, meg miegymásnak. Akkor - más nicken, nyilván, jobber szokás - az akkori fideszes trollok sorolták, hogy az oroszok miket csináltak és orosznak akkor kell hinnem, ha hat láb mélyen van eltemetve, meg ilyenek. Ma valahogy mindenki egyszerre "világosodott meg" és nemcsak megvilágosodott, hanem mindjárt szerelembe is esett.

Miért kell a "szellemi" :)))) holdudvarnak ilyen istentelenül ostobának és egyszerűnek lennie? Miért áll az egész fideszes elit ilyen alacsony minőségű emberekből? Akik rendszerenként és gazdánként váltogatják az elveiket, azok az igazi basket of deplorables.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 07:57:20

@Virág et.:

"nem hiszek abban, hogy Orbán megvilágosodott"

Mi más oka lett volna letérnie a liberalizmus útjáról?

"Orbán szélkakas és hintapolitikát folytat"

Ha hintapolitikát folytat, az örvendetes dolog. Ez minden államférfi feladata.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 08:03:32

@Virág et.:

Minden pártnak van holdudavar, agyatlan és fanatikus tábora. De ez kit érdekel? Senkit. Ez megvan a ballibeknél is, s külföldön is. Na és? Ez abszolút tizedrangú kérdés.

Mindenki magáért felel. S én mindig hiteles ember voltam.

Ami Putyint illeti, értékét én még akkor ismertem fel, amikor a magyar "jobboldal" számára Putyinról jót mondani kommunizmusnak és ballibaságnak minősült.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 08:04:48

@Tibi !:

Miért kellene egy orosz területet elajándékozni Ukrajnának? Mikor adja vissza Németország Berlint Lengyelországnak?

Virág et. 2017.02.03. 08:59:18

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Orbán nem tért le a liberalizmus útjáról. Kim Jong Un, Putyin, Erdogan. Ők letértek vagy inkább rá se tértek soha. Orbán próbálkozik, feszegeti a határokat, de attól még csak a retorikája illiberális. A rendszer alapja nem változott. Ez egyébként eléggé egyértelmű. Ahol illiberalizmus van, ott nincs demokrácia. Ott nincsenek választások vagy csak egy jelölt van, mint a komcsi időkben. Orbánék ezzel szemben megverhetőek és helyi szinten többször meg is verték már őket. Egyelőre a sok gerrymandering ellenére országosan is verhető ez a rendszer a választásokon, mindegy mások mit mondanak. Orbán rendszere liberális rendszer, mert liberalizmus nélkül nincs demokrácia sem. A szabad választás joga a liberlizmus egyik alapköve, az egyik legfontosabb szabadságjog. Ha nincs liberalizmus, nincsenek szabadságjogok sem és ezért nincs demokrácia sem.

A hintapolitika pedig butaság.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 09:11:39

@Virág et.:

A hintapolitika kötelesség, más út nincs olyan ország számára, mely nem nagyhatalom.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 09:16:02

@Virág et.:

"Ahol illiberalizmus van, ott nincs demokrácia."

Téves. A liberális demokrácia csak az egyik altípusa a demokráciának.

"Ott nincsenek választások vagy csak egy jelölt van, mint a komcsi időkben."

Mind Oroszországban, mind Törökországban szabad, demokratikus választások vannak.

"Orbánék ezzel szemben megverhetőek és helyi szinten többször meg is verték már őket. Egyelőre a sok gerrymandering ellenére országosan is verhető ez a rendszer a választásokon, mindegy mások mit mondanak."

Atya Isten, téged lefizetett a csúnya, cigány Orbán!!! Hogy állíthatod, hogy az országban nincs kőkemény diktatúra???

"liberalizmus nélkül nincs demokrácia sem"

Nem igaz. Sőt a valóságban a liberális demokrácia a demokrácia egyik korlátozott alakja.
süti beállítások módosítása