Kommentszűrés
’17 jan
9
11:01

Az ember a vértolulás mögött – interjú Gajdics Ottóval

Írta: Redakció

gajdics_otto_1.jpg

Tudták, hogy Gajdics Ottó volt a főiskola utolsó KISZ-titkára Nyíregyházán? Hát azt, hogy egy vérző gyerekkéznek köszönheti médiakarrierjét? Hogy egyáltalán nem haragszik Simicska Lajosra, sőt, zseninek tartja? A kormánypárti média egyik fő tartóoszlopával, a Magyar Idők és a Karc FM főszerkesztőjével beszélgettünk, hogy megtudjuk, ki is az ember, akiből tévészereplései alatt leginkább a vértolulás látszik. Ezt egyébként kikéri magának. „Ilyen az orgánumom.”

„Nem mondja, hogy KISZ-tag volt!

De. Nincs ezen mit szégyellni. 

KISZ-titkár is?

Az is. Én zártam be a Nyíregyházi Főiskola KISZ-irodájának ajtaját – amikor Gyurcsányék Demiszt csináltak belőle, abban már nem vettünk részt.

Találkozott is Gyurcsánnyal akkoriban?

Ő nem emlékszik rá szerintem, de igen. A ma MSZP-s Tukacs István volt a városi KISZ-titkár, amikor én voltam a főiskolai.

Szóval főiskolai KISZ-titkár volt. Felhívnánk a figyelmét, hogy az a »K« ott a »kommunista« kezdőbetűje.

Fizetett forradalmárnak is hívtak egyszer. Pedig nem voltam az. Előttem tényleg fizetést kaptak az egyetemi KISZ-titkárok. Én már nem, ráadásul engem demokratikusan választottak. Az elődöm lemenekült a süllyedő hajóról, mi meg arról tanakodtunk, hogyan csináljuk tovább az újságot, hogyan lesznek bulik... Valakinek el kellett vállalnia a vezetést. Én lettem, engem választottak. Semmilyen titkos információt nekem már nem kellett megosztanom senkivel. Egy valahány per valahányas tanár egyszer mondjuk felkeresett, hogy beszélgessünk. Elküldtem a búsba. 

A Fideszbe átlépett aztán gyorsan?

Nem. Semmilyen pártba nem léptem be sosem. Emlékszem, a párttitkár behívott az irodájába. Akkor cuccolt át az MSZP-be. Azt mondta, kitaníttatnak, ledoktorálok, helyem van a tanszéken. Nagyon szerettem demonstrátorként tanítani, kecsegtető volt. Aztán közölte, hogy egyetlen feltétele van. Be kellene lépni az MSZP-be. Nemet mondtam. 

Ilyen tudatos volt politikailag?

Az utódpártot nem szerettem, de egyébként nagyon tudatlan voltam. A rendszerváltozás is váratlanul ért. Nagy Imre újratemetését gyomorgörccsel néztük. Hogy úristen, ebből mi lesz. Főleg, hogy nem sokkal korábban még a titkosrendőrség megszállta az iskolánkat. Csak azért, mert valaki felírta a falra, hogy „Nem, nem, soha! Erdélyt vissza!” Ambivalens időszak volt. Úgy éreztem: nem lehetek politikus, ha egyszer ennyire hülye vagyok, ennyire nem vette észre, mi zajlik körülöttem. Pártba tehát nem léptem be, de az alakulásukat azért megnéztem. Az SZDSZ-nél, a Fidesznél is ott voltam. Amikor meg Csurka hazajött Brazíliából, ott beszélt a főiskola nagytermében. Az jutott eszébe, amikor végignézett ott a zöldellő ősburjánzáson, hogy »Őszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a harmat, hull a fák levele...« Ott meg ugye nem hull le a fák levele. Ebből a képből fejtette ki ott előttünk a magyarságot, a magyarságpolitikát... Izgalmas volt.”

Stumpf András interjúját a Média.mandiner oldalon olvashatják.

Címkék: média interjú sajtó jobboldal kommunizmus portré antikommunizmus Magyar Nemzet KISZ Simicska Lajos Lánchíd Rádió Gajdics Ottó Karc FM D. Horváth Gábor

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5112111295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bell & Sebastian 2017.01.09. 11:50:32

Tegnap panaszkodott a Vetítőben egy szocializmusban elítélt CIA-kém, hogy bár kitüntették utólag, az életjáradékát nem folyósítják, mert nem rehabilitálták.

Aminek kicsi a valószínűsége, ugyanis még ma is ugyanaz a katonai főbíró-báró, aki elítélte.

Nem hiszek a jellemfejlődésben, mert a leépülés a valószínűbb.

A bajusztalan Fikusz helyében nem szégyellném, hogy legtöbbjük nagyapja is KISZ titkárnak született, hanem azt inkább, hogy a mai napig nincsen ifjúsági tömegszervezet, ami intézné a deviánsok szocializálását. Ami van, az is inkább hamis pénzre szakosodott, mint a gazdateste.
___

A vakhit is hit, mint a ~ló, ugye, Ottó.

GNDL 2017.01.09. 13:04:53

Nem fér a fejembe, hogyan maradhatott fent évtizedekig a szocializmus, mikor az egykori elvtársak saját bevallásuk szerint mind egytől egyig a rendszer leváltásán dolgozott... :D

gyalog.galopp 2017.01.09. 13:48:41

@GNDL:

A te fejedbe sok minden nem fér bele, de ez nem e te hibád...
A kádárrendszer nem politikailag, hanem gazdaságilag bukott meg. A kisztitkár nem jelentett kommunistát, mivel templomba is járt. Az a hagyományőrzés, ami a kádárkorban természetes volt a rendszerváltás után maradi , náci, soviniszta, nacionalista, meg mindenféle ista lett.
De ezeket az ambivalens viszonyokat én hiába magyarázom neked, úgyse érted.

GNDL 2017.01.09. 13:59:42

@gyalog.galopp: „kisztitkár nem jelentett kommunistát, mivel templomba is járt”

Amindenit... meggyőztél... :D

gyalog.galopp 2017.01.09. 14:10:28

@GNDL:

Na jó , pongyolán fogalmaztam, nem először az igaz.
A vidéki kisztitkárok rendszeresen jártak templomba is, na meg a kocsmába is, meg úgy általában jártak mindenhova, ahol a fiúknak csajok a csajoknak meg fiúk is voltak.
Tették ezt minden politikai elkötelezettség nélkül a tesztoszteron, meg libidó, meg miegymás parancsára. :)

GNDL 2017.01.09. 14:16:48

@gyalog.galopp: Mondom, olyanok ezek a polgári keresztény kisztitkárok mint az 56-os forradalmárok... hirtelen mindenki a „másik oldalon” találta magát, aztán olyan jól sikerült ez a fajta átmenet, hogy elkövető tulajdonképpen nem is maradt... mintha meg sem történt volna Magyarország 20. századának a fele... :)

Amelanchier 2017.01.09. 14:36:00

Sőt, még kisz-tagnak sem volt kötelező lenni, lehetett bárki kivülálló. Karrierépítés szempontjából viszont a párttagság természetes előszobája volt. A kisz egy ifjúsági közösséget jelentett,akinek tetszett a társadalmi, mozgalmi élet, belelépett. Pl. az óbudai Goli a helyi rendőrséggel volt valami társkapcsolatban, rengeteg közös kiránduláson vettem részt nem tagként.
Többször agitáltak, hogy lépjek be, de elég volt egy enyhe elhárítás és semmilyen presszió vagy hátrány nem ért akkor sem, amikor már egy tervezőintézetben dolgoztam. Akkoriban minden szocialista volt, még a brigádmozgalom is.
Olyan, hogy valaki kommunista, akkor nem létezett , számunkra, az akkori fiatalságra csak mint az 1919-es kommunista forradalom volt, mint fogalom. Ma se tudom, milyen az.
Jó most ráhúzn i bárkire, de vannak még élő "szemtanuk" abból az időkből bőven.
Egyszóval, nem kell ebből ekkora mítoszt teremteni.

gyalog.galopp 2017.01.09. 14:36:50

@GNDL:
Nem tudom hány éves vagy, de változatlanul fenntartom, nem érted a kádárkorszakot, de a rendszerváltást se.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.01.09. 14:44:53

nincs ehhez mit hozzátenni. aki kisz tag, ráadásul kisz titkár volt, az geci.

GNDL 2017.01.09. 14:47:34

@gyalog.galopp: „nem érted a kádárkorszakot, de a rendszerváltást se”

Annyit többek közt mindenképp értek belőle, hogy hithű talpnyalók/kiszolgálók nélkül nem maradhatott volna fent évtizedekig. Valamint ha megtörtént volna a rendszerváltás, akkor azért ezek a talpnyalók/kiszolgálók ma nem hazudhatnák azt, hogy ők tulajdonképpen ott sem voltak, vagy ha ott is voltak hát ők mint mindenki más a rendszer ellen dolgoztak... :)

Azért a kisztitkár meg a kisztag között óriási különbségek voltak... az előbbiek egymás nyakára léptek a magasabb pozícióért.

gyalog.galopp 2017.01.09. 14:50:24

@GNDL:

vagyis semmit nem értesz

GNDL 2017.01.09. 15:02:32

@gyalog.galopp: Ha neked könnyebb így feldolgoznod, akkor hidd ezt... :)

Amelanchier 2017.01.09. 15:05:47

@jose maria padilla: semmi geciség nem volt a kisztagságban, sem előnyt sem hátrányt nem jelentett, csak valami olyasmi volt, mint a fidesz-féle polgári körök, valamiféle összetartozás.
Kisz titkár pedig a legnyüzsibb cickány lett, aki összefogta és irányította a tagságot, pl. rendezvényeket szervezett.
Ne akarjál többet belemagyarázni, mint ami benne volt.

gyalog.galopp 2017.01.09. 15:10:45

@GNDL:

Valahogy le kellett gyártani az utódokat, akik majd elítélik az elődöket. Nem utolsó sorban meleg fészek is kellett az utódoknak, nehogy elpusztuljanak, mielőtt még...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.09. 15:41:50

@gyalog.galopp: Már régóta érdekel, de most már meg is kérdezem:

Téged mi motivál mindenhol, minden bírálattal szemben megvédeni a Kádár-rendszert és az állampárti intézményeket?

Ez most arról jutott eszembe, hogy itt már tényleg nincs szó másról, csak egy jelentéktelen figura jelentéktelen KISZ-titkárságáról szól néhány komment fejcsóválva, és erre a rendszerváltás értelmezésének dimenzióival jössz megvédeni egy közhelyes, szárnyaszegett fél-értelmiségi karriert, ami végül lélekhervasztó pártszolgálatba fulladt.

Miért fontos ennyire? Mit látsz meg ebben?

gyalog.galopp 2017.01.09. 15:57:10

@Counter:
A válasz pofon egyszerű, még gondolkoznom sem kell rajta.
Soha nem a kádárrendszert védem, hanem magamat, magunkat az egyszerű jelentéktelen figurákat, akiknek köszönhető a rendszerváltás, akik összegürcölték a privatizálás címén ellopható vagyont.
Még néhány ilyen kérdés és nyílik a bicska.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.01.09. 16:06:14

@Amelanchier: nem. aki kisz tag volt, az geci volt. kisebb geci persze mint a kisz titkár, de geci. természetesen a náci párt tagjai is csak csajozni, meg a társaság kedvéért léptek be a náci pártba.
aki meg felmenti őket, annak meg a kurva anyját.
Természetesen egy későbbi helyes életút lemoshatja a gecit.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.01.09. 16:08:55

@gyalog.galopp:
maga is egy kis kiszes geci volt, aki egy kis kiszklub béli sunázásért járt oda? persze kellett azért sok más kis undorító dolgot is csinálni ugye?

gyalog.galopp 2017.01.09. 16:17:05

@jose maria padilla:

Például, mire tetszik gondolni, mint undorítóra?
Egyébként ministráns is voltam, a Mária lányok miatt.
Ez is undorító?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.09. 16:35:05

@gyalog.galopp: Ezek az egyszerű figurák miért mindig tevékeny, lelkes és aktív tagjai a pártállami intézményrendszernek? Vulgo: miért csak olyanokat védesz, akik minimum kisz-titkárságig vitték, de inkább feljebb is? Akik munkája, tevékenysége kifejezetten irányult a fennálló szocialista rend erősítésére, érvényesítésére?

Robinzon Kurzor 2017.01.09. 16:38:52

@GNDL: "az egykori elvtársak saját bevallásuk szerint mind egytől egyig a rendszer leváltásán dolgozott"

A Mandiner egykori ufis-reakciós alapító atyáiról is ki fog derülni (majd ha eljön az ideje), hogy legkésőbb 2006-tól már Orbán megbuktatásán munkálkodtak.

Robinzon Kurzor 2017.01.09. 16:46:02

@gyalog.galopp: "magunkat az egyszerű jelentéktelen figurákat, akiknek köszönhető a rendszerváltás"

Az egyszerű, jelentéktelen figuráknak nem köszönhető rendszerváltás.

Nem ítélkezem ismeretlenül "egyszerű, jelentéktelen figurák" felett. Számos méltányolható oka lehet annak, ha valaki nem akar hős ellenálló lenni.

De hogy a rendszerváltás nem az egyszerű, jelentéktelen figuráknak köszönhető, az is biztos.

gyalog.galopp 2017.01.09. 16:50:13

@Robinzon Kurzor:

Az idézetből pont a lényeget hagytad le, tedd má oda légy szíves, mert ez így nem korrekt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.09. 16:52:48

@gyalog.galopp: Miért írtál bele lényegtelen dolgokat?

Mit tartasz lényegesnek?

gyalog.galopp 2017.01.09. 16:58:50

@Counter:
Stüszkém, ezzel az AVH-s szétforgácsolós kihallgatási technikával ne nálam próbálkozzál.

GNDL 2017.01.09. 17:23:09

@Robinzon Kurzor: „a rendszerváltás nem az egyszerű, jelentéktelen figuráknak köszönhető”

Csődközelbe került a szocializmus, az elvtársaknak pénzre volt szükségük, az orosz elvtársak még csóróbbak voltak így ők nem segíthettek, maradt az IMF. Na az meg mondta, mit kér a hitelért cserébe: privatizáció, többpártrendszer, szabad választások, piacgazdaság... sajnos a szocialista elvtársakra vonatkozóan nem volt kérésük... :) Ennyi a kibaszott nagy „rendszerváltás” története.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.09. 17:24:23

@gyalog.galopp: Egy kis személyeskedés mindig segít, ha a sunyi visszakérdezések nem működnek.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.01.09. 17:46:26

Szóval amíg a jobboldalon Gyurcsány szinte kötelező jelzője volt a "KISZ-titkár", addig Gajdics Ottó kapcsán kiderül, hogy igazából az holmi csacska jelentéktelenség volt a korszakban, és inkább csak a haverok, buli, fanta háromszögben kell jelentőséget tulajdonítani neki.

Egyszerűen imádom olvasni az ilyen szerecsenmosdatós önhazugságokat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.09. 17:59:56

@Lesből Támadó Szárítókötél: Gyurcsány - vesztére - nem lett orbánistává, ellentétben a sokszoros pályamódosító alannyal, akire a Magyarországon szokásos módon, véletlenül pottyantak rá a kinevezések, megbízások, lehetőségek.

(Jó, azt tényleg nehéz lenne elhinni, hogy a kiemelkedő tehetsége miatt.)

grundigg 2017.01.09. 18:00:00

Komolyan ez a legfontosabb kérdés Gajdics kapcsán, hogy 30 éve a főiskolán KISZ-titkár volt-e vagy sem? Az, hogy mit csinál most, mit csinált az elmúlt 20 évben, az mind-mind eltörpül a 30 évvel ezelőtti KISZ-titkárság mellett? Hány éves az olvasóközönség, hogy 2016-ban is a KISZ körül jár az esze? Vagy csak mindenki lusta elolvasni a teljes interjút, marad a szerkesztő által feltálalt ízelítő?

Félreértések elkerülése végett: nem sokra tartom Gajdicsot, de ennek semmi köze a KISZ-hez, annál több köze van a médiában kifejtett tevékenységéhez.

grundigg 2017.01.09. 18:09:38

@grundigg: "2016-ban is a KISZ körül jár az esze"

Akarom mondani: 2017-ben.

gyalog.galopp 2017.01.09. 18:27:16

@Lesből Támadó Szárítókötél:

No, ez tévedés, Gyurcsánynak nem a kisztitkár volt a kötelezője, hanem a főiskolai tevékenyésgében merültek fel hiányosságok, merthogy kisztitkár volt.....
A hetvenes évektől a kisznek már nem a politikai, hanem a kulturális, közösségi szerepe dominált, az ideológiai oldalt a 90% leszarta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.09. 18:43:47

@grundigg: A személyes hitelességen sok minden áll vagy bukik, nem?

grundigg 2017.01.09. 19:03:00

@Counter:

Kérdés, hogy mi ássa alá a személyes hitelességet: az, hogy a főiskolán KISZ-titkár volt, vagy az, hogy ma pártutasításra írja az újságot.

Pelso.. 2017.01.09. 19:06:36

@Lesből Támadó Szárítókötél: A mi offsorunk, a mi kisztitkárunk stb az jő, sőt, polgári.
Egyébként Grundigg-nak total igaza van, 2017-ben bármilyen szándékkal KISZ-titkárságon pörögni siralmas.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.09. 19:20:08

@grundigg: Egyenként bármelyik, összességében mindkettő.

Magyarországot már nem csak a következményektől, de a múltaktól is fosszuk meg? Ne már.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.09. 20:26:38

ez a forradalom élmunkásai rovatunk?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2017.01.09. 23:13:53

@Herr Schnapsidee Lieferant:
Egy igazi (khmmm) intellektuális (?) sztahanovista portréja.
Akinek valószínűleg a hózentrágeres napilapja a G-nap előtt se volt elég orbánista...

gyalog.galopp 2017.01.11. 10:24:51

@jose maria padilla:

Csak annyira okádék, amennyire okádékság nyíltan felvállalni az ember természetes ösztöneit, életigénylését.
Nagyon cikuság lett volna, ha a tini Mária lányok a kis színes szalagocskáikkal egyenként fojtják meg és likvidálják a világ második legnagyobb hadseregét, a fiúk meg egy pingpong meccs után a az ütővel tesznek valami hasonlót.

Ehelyett ezek a kádárhuszárok országot építettek.
De ezt nem Kádárnak, pláne nem a bolsevik ivadékoknak tették, hanem maguknak.
Nehéz és gyötrelmes az ébredés, de eljön.

gyalog.galopp 2017.01.11. 12:07:12

@Pelso..:
adjatok egy fix pontot....
a becsomagolt bőrönd, nem fix pont

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.11. 14:27:12

@gyalog.galopp: Életigénylés. Meg útlevél-, lakás-, nyaraló-, autó- és munkahely-. Megigénylem, mert jár és tetszik, a pártbizottság kiutalja.

Freud üdvözöl.
Egyébként talán KISZ-titkári pozíció nélkül is lehetett kúrni, nem?

gyalog.galopp 2017.01.11. 14:52:32

@Counter:
Döntsd el végre, tartozni akarsz valahová, vagy sem, játszod tovább a kóbor szellemet,vagy várod a megváltót

Pelso.. 2017.01.11. 15:15:08

@Counter: Igen, de pozícióban többet, többször. Na, mi a jobb?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.11. 15:39:34

@gyalog.galopp: Jó szöveg. Ezzel fogtad a tagokat a KISZ-be?

Egyébként pontosan tudom, hova tartozom. Te pedig pontosan tudod, hogy nemvaló vagy. Nincs dolgod velem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.11. 15:41:28

@Pelso..: Hát, ha Ottót vesszük, titkárként se eshetett a szánalomnál nagyobb súllyal pozíciója a latba.

gyalog.galopp 2017.01.11. 15:47:47

@Counter:
Vagy mocsár, , vagy elnyelő homokgödör, mindkettő elnyel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.11. 16:06:47

@gyalog.galopp: _Én_ tudom, nem te. Te mást tudsz és azt is magadról, kínlódsz is vele, látszik.

gyalog.galopp 2017.01.11. 18:56:16

@Counter:
A "KISZ"-be nem jártam, kisztag mindig is csak papíron voltam, de ennek semmi jelentősége. A csajozáshoz nekem nem kellett semmilyen tömegszervezet, de igazából sok másnak se, mer az utódok, valahogy csak megszülettek. Egy biztos mindenféle ifjúsági tömegszervezet bedöglött volna libidó nélkül.

Életigénylés?
Te tán valamiféle hajléktalan remete vagy, bogyókat szedsz, kukában búvárkodsz? Honnan a jövedelmed, hogy itten osztod az észt?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.11. 19:15:54

@gyalog.galopp: Milyen főhatósághoz kell benyújtani az életigényléseket és az milyen szempontok alapján dönt?

(Azért ilyet ritkán látni, hogy egy vicces és árulkodó nyelvbotlásba így beleálljon az elkövető. Mekkora savanyújóska lehetsz élőben!)

gyalog.galopp 2017.01.11. 19:23:25

@Counter:

No ez az, te az életigénylést is valami hatóságtól várod, hányszor álltál sorba érte? Azért vagy ilyen besült, mert mindenki félre lökött?

gyalog.galopp 2017.01.11. 19:30:12

@Counter:

" az elkövető"
Ez valami szakzsargon? gyanús vagy hallod, a nicked a stílusod, esetleg valami nyugger 3/3?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.01.11. 19:53:20

@gyalog.galopp: Elevenedre tapinthattam.

Emlékeztetlek, te magad írtad az életigenlést életigénylésnek.

"igényel - jog v. méltányosság alapján kér, követel v. elvár vmit [attól, aki ezt elbírálja és teljesíteni is tudja, rendelkezésére áll neki az igénylés tárgya]; vmilyen kiutalandó dolgot kér, 'lakást igényel'".

De látom, te azok közé tartozol, akik mindig úgy szállnak le a bicikliről, ahogy éppen földet érnek.

S=klogW 2017.01.13. 13:09:17

@jose maria padilla:

Úttörőtanács-titkár pajtás!

... rajtitkár jelentem, hogy a ... raj felsorakozott!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu