Így oldd meg a cigányügyet! I.
2016. december 12. írta: ForgacsIstvan

Így oldd meg a cigányügyet! I.

ciganyugy_1.jpg

A tervek szerint 8 önálló fejezetből álló, összefoglalt megoldási javaslat-csomagot tárok most a Mandiner olvasói elé. A hazai cigány közösségek felzárkózásának előmozdítása érdekében szeretném elérni a hazai pártokat, kormányzati szereplőket, helyi és megyei döntéshozókat, és általában bárkit, aki tehet azért, hogy a hazánk előtt álló egyik legnagyobb kihívásra megfelelő válaszok szülessenek végre.

Úgy vélem, az utolsó pillanatok egyikében vagyunk, és az adott fejezetek utolsó figyelmeztetésnek is hathatnak.

***

Így oldd meg a cigányügyet! – 1. rész

 

Alapvetések, hogy ugyanazt és ugyanúgy lássuk végre

Egy (legalább) nyolc fejezetből álló szakmai megoldás-csomag elkészítése nem könnyű feladat, főleg azért nem, mert ebben a témában sokan sokféle álláspontot, megközelítést képviselnek.

Ebből adódóan mindenekelőtt arra van szükség, hogy megegyezésre jussunk, hogy miként is kellene végre valóban reálisan megközelíteni ezt az egész problémahalmazt, és hogyan kellene a lehető legszélesebb körben egységesen, vagy a lehető legegységesebben látni azt, hogy mit jelent ma Magyarországnak mindaz, ami a hazai cigány közösségekkel történik. Látni kell, hogy nemcsak adott állapotokról van szó, illetve, hogy ez az állapot milyen folyamatokat jelent, és hova is tartanak majd ezek a trendek.

Évek óta próbálom mindenki szemét felnyitni, és ráébreszteni a lehető legtöbb embert arra, hogy a cigányügy nem ugyanaz a kérdés, mint a '90-es években volt, illetve, hogy milyen veszélyei vannak annak, hogy sokan szánt szándékkal, érdekből, sokan meg egyszerű naivitásukból adódóan próbálják meg félrevinni a legfontosabb nehézségekkel kapcsolatos diskurzust a közbeszédben.

A sorozat első részeként pontokba szedve próbálom meg összefoglalni azt, hogy mire van szükség végre ahhoz, hogy értsük, lássuk a hazai cigány közösségekhez kapcsolódó problémákat, és a lehető legtöbben gondolkodjunk hasonlóan arról, hogy mire van szükség a megoldáshoz. Ha ide eljutunk (mármint, hogy sokan látjuk, értjük, gondoljuk ugyanúgy vagy hasonlóan a dolgokat), akkor az segíthet, hogy egységesen tegyünk is az egyértelmű változásért.

1. A cigányügy nem jogegyenlőségi, vagy esélyegyenlőségi kérdés elsősorban

Túl kell lépni azon, hogy mindenhol csak a rasszizmust, csak a kirekesztést, csak a jogok megsértését látjuk. Nem vitatható el, hogy létezik rasszizmus és hátrányos megkülönböztetés, de kizárólag ennek az égre festése semmit sem változtat azon, hogy minek és hogyan kell változnia.

Meddő vita, hogy van-e intézményesült rasszizmus, vagy tényleg közvetett népirtás zajlik-e éppen; mert akik ebben hisznek, azoknak ebben kell hinniük, ez az útjuk. Én azt gondolom, minden jogegyenlőség ellen fel kell lépni, de folyton azt keresni, hogy ki és miért kerül hátrányba vélelmezetten a cigány származása miatt, az néha tényleg démon-kergetésnek tűnik, miközben akkor; amikor valóban farkast kell kiáltani, érzéketlen és süket lesz a társadalom.

2. A cigányügy elsősorban gazdasági kérdés

Az ország hosszú távú fenntarthatósága (értsd: finanszírozhatósága) érdekében fontos, hogy ne nézzünk félre, ha a cigányok és a demográfia kérdése kerül szóba. Ma a 10 év alatti korosztályban a cigányok aránya 13-15% körül lehet, az 5 év alattiaknál viszont 20% feletti. Ezzel nem az a baj, hogy arra mutat rá, hogy sokkal több cigány gyermek születik, mint 10-15 évvel ezelőtt; hanem az, hogy ezeknek a gyermekeknek a többsége nem valószínű, hogy jobb sorsban reménykedhet, mint a szüleik.

Fontos kimondani, megérteni: minden megszülető gyermekre szüksége van Magyarországnak, de nagyon fontos az is, hogy az életük első 15-20 éve vajon hogyan telik majd el. Kérdés, úgy, hogy azt követően biztonsággal hozhatnak majd felelős döntést (önmagukért, családjukért, közösségükért), legyen esélyük adófizetőkké válniuk? Vagy éppen nem ad nekik sokat az iskola, nem lesznek szakmaiság és valós tudás birtokosai, nem lesznek részei a szocializált sztenderdeknek, még a minimálisan elvárható tudatosság sem jellemzi majd sokukat; és azoknak a szolidaritásán múlik majd mindenük, akiknek a száma pedig közben egyre fogy ebben az országban?

Ez igenis gazdasági jellegű kérdés. Aki ezt nem akarja megérteni, felfogni, az nem tesz semmi a saját jövőjéért sem.

3. A cigányság nem létezik

Nincs egységes, homogén massza. A cigányok nem ilyenek, vagy éppen olyanok. A cigányok ilyenek is, meg olyanok is. A három nagy csoport egészen döbbenetes különbözőségébe bele sem akarok fogni, ma már az olvasó emberek jelentős része ennek az alapjaival tisztában van.

De az, hogy egy adott cigány család vagy egy helyi cigány közösség milyenné válik, az elsősorban azokon az embereken múlik, akik azt alkotják. Nincs eleve elrendelt cigány sors, sem egyéné, sem közösségé. Nincs cigánybűnözés és nincsen vérbe kódolt ritmus, vonó, vizeskanna meg szabadságvágy. Helyi közösségek vannak, amelyek jobbnak és rosszabbnak látszanak kívülről, mint a többi. És ezekben a helyi közösségekben vannak tisztes és kevésbé tisztes cigányok, akik sokszor maguk is konfliktusba keverednek egymással, akár olyanba is, ami előbbre visz, ami utat mutat, és segít valamit egy kicsit jobbá tenni.

De ehhez el kell érni azt, hogy megértsük, belássuk sokan: a hazai – nem létező – cigányságnak nincs szüksége cigány Mózesre, helyette bátor és tettre kész helyi roma vezetők kellenek, akik egy helyi közösségért mernek felelősséget és feladatot vállalni. Legyenek polgármesterek, vajdák, a legnagyobb kalapú és leghangosabb, vagy éppen a legképzettebb helyi szereplők. De látszódjanak végre.

4. A klasszikus szociológia nem érti a cigány-ügyet és nem érti a 21. századi cigányokat – gyakorlatilag felesleges

A szocializmus társadalomkutatói magas színvonalon és eredményesen kutatták a cigányokat, még úgy is, hogy a cigányok szociológiai értelemben véve nem látszódhattak a rendszerváltást megelőzően. Aztán többségükben ugyanezek a szociológusok kezdték el látványosan nem érteni a rendszerváltást követő zaklatott időszakok változásait (illetve a klasszikusnak tekinthető megállapításokon túl semmit sem akartak látni), és ragaszkodtak régi mamelukok módjára azokhoz a dogmákhoz, amelyeket a kor sokszorosan meghaladott már az ezredfordulóra is.

A másik, velük szemben megfogalmazható és szükséges kritika, hogy évek óta már csak a látszatra sem ügyelnek, hogy függetlennek látszódjanak. Nem az a baj, ha véleményük van a regnáló hatalommal vagy éppen az egyes pártokkal kapcsolatosan, de akkor azt tegyék úgy, mintha legalább látszatra függetlenek lennének. És egy utolsó gondolat még velük kapcsolatban: nevetséges az a belterjes kirekesztés, ahogyan arra reagálnak, ami szembe megy a saját avíttas, porlepte nézeteikkel. Kontárnak bélyegeznek meg bárkit, aki nem a karosszékből okoskodik, hanem elmegy mondjuk Ózdra megnézi, hogyan húzza vissza egy adott cigány közösség egy része a kitörni vágyókat, aztán erről még írni is mer. Gyerekes hozzáállás. A valóság megértéséhez nem kell MTA-fokozat.

Sőt, a valósághoz az sem kell, hogy mindent meg lehessen magyarázni. Mert mindennek oka van. És – a cigányokkal kapcsolatosan – következménye is.

5. A tudatosság hiánya, mint az egyik legmeghatározóbb nehézség

Látványosan és hangosan fel lehet zúdulni, de a cigányság egy része egész egyszerűen nem érti, nem látja, nem fogja fel maga körül a világot; és sokszor tudatlanságából, illetve a tudatosság hiányából adódik az, hogy olyan döntéseket hoz, amelyek nagymértékben és sokszor hosszú időre, vagy akár egy életre meghatározzák egy ember, egy család vagy éppen egy közösség sorsát.

Utólag persze mindig be lehet látni, hogy mit kellett volna másképpen, hogyan kellett volna helyesen – de ez ilyenkor már késő. És nem csak késő, sokszor egy életre meghatározó az, hogy valaki otthagyja az iskolát, valaki valakivel összeköltözik, valaki valamit kipróbál, vagy valaki éppen nem gondolja meg kétszer is, hogy mit és hogyan tegyen majd.

Itt sem mondom, hogy a közel milliós hazai cigányságról általánosítva szabadna beszélni. Nem a pontos szám a fontos. De elég sok helyen és elég sokakkal fordul elő az, hogy csak utólag lesz tiszta, érthető, hogy mit is kellett volna másképpen, jobban, és ha csak még egyszer újra lehetne kezdeni… Az a gond, hogy az esetek túlnyomó többségében nem lehet elölről kezdeni. És itt is leírom: az okokat vizsgálni lehet, de a múltat csak akkor érdemes vizsgálni, ha a jövőt formáló következményekre vagyunk kíváncsiak.

cigany_1.jpg

6. Kiemelt jelentőségű a cigányok és a közfeladat-ellátás kérdése

Az utolsó téglák a falban. Rendőrök, mentősök, tűzoltók, postások, buszvezetők, védőnők, tanárok, pedagógusok, óvodai dadák, ápolók a rendelőkben és a kórházakban. Soha nem volt még ilyen fontos, hogy mi, cigányok megbecsüljük őket. Sőt, nem csak mi, hanem a teljes magyar társadalom, és persze a mindenkori végrehajtó hatalom.

Éspedig azért, mert ők találkoznak először és közvetlenül a hazai cigány közösségekkel, és talán nem is sejtik sokan, hogy mennyire nehéz a megváltozó társadalmi körülmények között még ellátni azokat a feladatokat, amelyeket értünk vállaltak. A legkevesebb az lenne, hogy segítjük a munkájukat. Nem gondolom, hogy a mentőápoló rasszizmusa az oka annak, hogy ha egy mentőautó személyzete fél egyes cigány közösségekben. Ugyanúgy nem a tanár cigányellenessége hozza meg azt a döntést, hogy számtalan megaláztatás, fenyegetés, esetleg tettlegesség után otthagyja a falut és az iskolát, ahol eddig rajta múlt, hogy megtanulnak-e olvasni és számolni a gyerekek.

Az egyre nagyobb számban az iskolába kerülő cigánygyerekek egy folyamatot jelölnek, és ebben a folyamatban sok helyen változik (rosszabbá válik) a cigány közösségek és a pedagógusok viszonya. Ugyanígy egyre nehezebbé válik szintén egyre több helyen a rendőrség, vagy éppen a katasztrófavédelem munkája, nem is beszélve az mentőszolgálatról, vagy a szakrendelőkben dolgozókról. De ugyanígy nem könnyű ma buszt vezetni Karcagon, és nem könnyű jegyvizsgálónak lenni a Miskolc-Sátoraljaújhely viszonylatban a személyvonatokon.

A közfeladat-ellátás mindenkinek fontos. És főleg azoknak a cigány közösségeknek kellene megbecsülniük az itt dolgozó százezreket, akiken az ő mindennapjaik is nagyban múlnak.

7. A többségi társadalom fontossága

A liberális, jogvédő megközelítés hajlamos arra, hogy ugyanúgy általánosítson, mint amilyen általánosítás ellen ők maguk is küzdenek. Kérdés, hányszor és hányszor kell még vajon azt olvasni, hallani (CEU-professzor szájából, vagy éppen egy előadótól egy konferencián, vagy egy értelmiségitől valamilyen elemzésben), hogy a cigányság felzárkózásának komoly akadálya a hazai többségi társadalom cigányellenes attitűdje, nem kellően befogadó magatartása…? Gyanítom, sokszor.

Mint ahogyan az is megfogalmazódik még sok helyen biztosan, hogy a történelmi egyházak kirekesztőek, a magyar társadalom középosztálya is kirekesztő, sőt, intézményesült rasszizmus terhe alatt nyögnek a cigányok. Mind. Vagy általánosságban majdnem mind.

Ezzel szemben én abban hiszek: a többségi társadalom éhezik arra, hogy pozitívan csalódjon a hétköznapokon egyes cigányokban (azokban, akikkel együtt él); és nyitott arra, hogy segítse, támogassa azokat, illetve ki is álljon azok mellett, akiket maga is értékesnek láthat. De nem teheti kollektíven, mert csakis egyéni sorsokat, egyéni küzdést és akaratot süvegelhet meg a többségi társadalom, azokat a cigányokat, akik nem igazolják vissza az előítéleteket, és akiket maga körül is örömmel lát. Ennek pedig ma már semmi köze a bőrszínhez. És ami a legfontosabb: a többségi társadalomnál vannak az erőforrások, amiket meg is oszt, ha azokat nem erőszakkal követelik tőle jogvédők, főleg úgy, hogy folyamatosan kirekesztőnek és rasszistának lesznek közben megbélyegezve.

És ami az egyik legfontosabb dolog, ami a cigányoknak meg kellene érteniük, főleg a cigányok jogaiért és érdekeiért küzdőknek: csakis a többségi társadalom tudja kikényszeríteni a mindenkori kormánytól, hogy tegyen valamit végre cigányügyben.

Azért, mert az ő szavuk valóban kellő súllyal bír. És ha majd milliók követelik a kormánytól, hogy azért tegyen valamit végre a cigányok felzárkózás érdekében, mert különben nekik, a többségieknek nem lesz nyugdíjuk és nem lesz jövőképük ebben az országban (értsd: nem lesz nyugalmuk), majd akkor véget érhet az elmúlt 25 év tessék-lássék hozzáállása ebben a kérdésben.

Furcsán hangozhat, de nem azt kérem, hogy szeresse a társadalom a cigányokat. Ne szeresse őket, ha nincs rá oka. És ne is legyen nyitott parancsszóra, meg csak azért, mert európaiként az úgy illik. Szeresse a társadalom azt az embert (cigányt, nem cigányt, vallásost, ateistát, balos- vagy éppen jobbos szavazót, stb.), aki azt megérdemli. De cigányügyben igenis az kell, hogy ijedjen meg annyira, hogy elvárja (kiköveteli!) a kormányoktól a megfelelő, szakmai alapú intézkedéseket. Máskülönben ránk szakad az ég.

8. A cigányság saját politikai önszerveződésének csődje és a nem létező cigány értelmiség

Számtalan helyen hangzik el, hogy miért nem áll végre valaki a cigányok élére és miért nem próbálja meg jó irányba terelni a dolgokat.

A normálisan, racionálisan gondolkodó kérdezőnek ilyenkor mindig elmondom, hogy – ahogyan már utaltam rá – a cigányság önmagában nem létezik, egy helyi közösséget lehete vezetni, közel 1 millió különböző embert képtelenség. Aztán elmondom azt is, hogy a cigányoknak általában véve azért sem lehetnek, azért sincsenek megfelelő vezetőik, mert az elmúlt 25 év minden politikai hatalma megelégedett azokkal a cigány „vezetőkkel”, akik legalább látszatra olyanoknak tűntek, mint akik vezetik a „népüket”.

Álságos hozzáállás volt tapasztalható mind a hatalom, mind a cigány „politikus urak” részéről. Ezek az emberek soha nem voltak valódi politikusok, valódi vezetők. Néhány osztályt végzett, kérdéses pedigrével bíró, hiteltelen, önálló gondolatokra képtelen, egy adott párt által felkarolt emberek tucatjai hitték el, hogy ebben az országban – vagy legalább egy adott megyében – ők a cigány politikusok, az örökös elnökök. Miközben…

Velük szemben, sokszor őket is kritizálva, valamint hozzájuk be-, majd onnan kiállva próbált meg felsorakozni az elmúlt 25 évben az úgynevezett cigány értelmiség is, amelybe ma már mindenki belesorolja magát, aki csak egyszer is kiment egy demonstrációra a kormány vagy valamelyik iskola, esetleg egy párt vagy egy egyház ellen. Sőt, az is értelmiségi, aki valahol beszélt már 8-10 ember előtt arról, hogy mostantól pedig aztán már nagyon össze kell fogniuk a magyarországi cigányoknak. Vagy éppen aláír egy petíciót valahol.

De közben ezek az emberek fájóan átlagosak vagy messze átlag alattiak. Nem értik a mostani politikai összefüggéseket, nem látják, hogy a többségi társadalomra milyen nagy szükségünk van nekünk, cigányoknak; és nem akarják belátni, hogy változni csak úgy lehet, ha mi magunk, a cigányok is változunk. De arra alkalmasak, hogy értetlenül álljanak az előtt, ami Cserdiben történik; vagy éppen eldöntsék, hogy ki tartozik közéjük és ki nem. És ha valóban ők a cigányok (a cigány értelmiség), akkor közéjük ma már nem csak én nem akarok tartozni, hanem azok a néhányak is, akik az elmúlt években megpróbáltak kiszakadni közülük.

9. Saját magunk gettóba zárása

Már utaltam rá, hogy nem lehet meghatározni, milyenek a cigányok. Ilyenek is, meg olyanok is. De borzasztóan fárasztó még mindig arra ébredni, hogy a cigányoknak a vérükben van a zene, az ágyékukban a szerelem, a szívükben meg a szabadságvágy. Mert biztosan ezért nyernek a cigányok tehetségkutatót. Meg ügyesek a táncban, énekben. Mert biztosan sok bennünk a belső érték, meg a fel nem fedezett csoda.

Rémes azt olvasni, ahogyan a butaság teret nyer, és egyesek szerint mi, cigányok tudunk csak igazán szeretni, igazán zenélni, igazán táncolni és igazán élni ebben az országban. Mulatási. Ennek párhuzama az, hogy latin táncot biztosan csak a latinok tudnak igazán táncolni, és kosarazni is a feketéknek lehetne valójában, mert a Jóisten biztosan arra teremtette őket. Kosarazási. Agyrém. És ezt a sekélyes, nevetséges megközelítést nem utasítja vissza a budapesti liberális értelmiség, amely hiszi (sőt, élteti!) a multikulturalizmust, de tőlem elvárja, hogy cigány feleségem legyen; hiszen milyen példát mutatok, mit képviselek, ha így, ebben a formában is elárulom a „népemet”.

Mindezekből aztán az jön elő, hogy a legtöbb cigány fiatal vidéken Gáspár Győzike, Radics Gigi és Mága Zoltán akar lenni. Ezzel nincs baj. Legyenek. Nyilván nem lesznek.  Azzal van gond, hogy ha buszvezető, postás, targoncás, óvónő, asztalos, pincér vagy varrónő nem lehetnek, mert nekünk (ennek a teljes társadalomnak) rájuk lenne szükségünk. A buszvezetőre, a postásra, a targoncásra, az óvónőre, a pincérre és a varrónőre.

10. A saját gyarlóságunk felismerése

Egy olyan dolog, ami nem etnikum-specifikus, maga az ember működik így. Nagy kérdés, hogy egy olyan nehéz helyzetben lévő etnikum, mint a hazai cigányok, vajon megengedheti-e magának, hogy folyton elbújjon a kifogások mögé? Hogy mindig valaki más legyen a hibás? Hogy a saját magunk által megtehető, egészen apró dolgokat sem tesszük meg sok helyen, mert „mi nem fekszünk le a parasztoknak”?

Így nem lehet a többség bizalmát visszaszerezni. Miközben anélkül nehezen megyünk előre. Furcsa megélni, amikor négyszemközt bevallja valaki, hogy bizony nekünk, cigányoknak is sok feladatunk lenne; aztán néhány nappal később hangosan követeli, hogy a cigányoknak kvóták járjanak ebben az országban…

Az önkritika a legnehezebb. Annak a belátása, hogy a gyermek lábán nem biztos, hogy csak azért nincsen cipő, mert a Questorban ellopták a pénzt. Vagy mert a többségi politikus is lop. Meg hogy az egész ország lop. Meg hogy itt utálják a cigányokat. És innen csak egy lépés az, hogy nem is lehet őszintén beszélni. Sőt, sehogyan sem. Maradjon a cinkos hallgatás arról, hogy mennyi a drog, a családon belüli erőszak számos cigány közösségben, vagy hogy éppen miért olyan alacsony az iskolai végzettség, vagy éppen miért nő a korai iskola-elhagyók száma Borsodban, miért nő a koraszülöttek száma szintén Borsodban, vagy, hogy miért cigányosodnak el immár falvak tucatjai szerte az országban… Pedig ha valamiről beszélni kell, akkor pont, hogy ezeket kellene végre kitenni az asztalra és foglalkozni velük. Őszintén, nyersen, finomkodás nélkül.

Nagyon bízom benne, a fenti gondolatokkal sokan tudnak majd azonosulni. Nekik biztos, hogy kellően nyitott lesz a fülük és a szívük a sorozat további részeire is, amikor konkrét szakmai javaslatok jönnek a legfontosabb témakörökre vonatkozóan.

Folyt köv.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3712042679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kill004 2016.12.12. 13:45:42

Én édes istenem! El se olvasom.
Ez a gyökér látott már borsodi, abaúji cigányt?

" A klasszikus szociológia nem érti a cigány-ügyet és nem érti a 21. századi cigányokat – gyakorlatilag felesleges"

Tesó, az a helyzet, hogy Doomhammerrel együtt te sem.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.12.12. 13:55:21

vicces kis írás! kedvencem az, hogy magyarországnak minden gyerekre szüksége van! :)
egy nagy lófaszt!

kill004 2016.12.12. 14:11:24

@jose maria padilla: Mér'? Nagyon szép, okos cigánypurgyék vannak Borsodban.

maroz 2016.12.12. 16:11:38

@kill004: Mainstream szociológiára gondolhatott inkább.

Valóban nem érdemes elolvasni, mert minek? Miben lehetne reménykedni egy olyan országban ahol a társadalom 80%-a mára olyan helyzetbe jutott, hogy semmi érdemi életkilátásai nincsenek? Amikor a kisember, akit azzal hülyítettek hogy polgár, hogy középosztály visít félelmében, mert érzi, hogy le fog csúszni? Esély sincs arra, hogy ilyen viszonyok közepette bárki is meghallja egyáltalán azt, ha valaki a cigányok speciálisabb nyűgeiről szeretne szólni.

Aki nem a neoliberális kapitalizmussal, mint minden problémánk ősokával foglalkozik az csak maszatol, és ez az itteni írás is pont ezt csinálja. Kicsit másként maszatol, mint a szokványosak, de mégiscsak maszatol.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.12.12. 16:32:18

@maroz: ez az írás azért maszatol, mert nem veszi tudomásul, hogy a magyar társadalom nem is kívánja megoldani a cigánykérdést. cigányok nélkül akar élni és kész.
majd mikor az orvostudomány a rák gyógyítását a daganat integrálásával oldja meg, akkor reménykedhetünk, hogy valamiféle analógia alapján...

Jean Sol Partre 2016.12.12. 17:15:52

@jose maria padilla: "majd mikor az orvostudomány a rák gyógyítását a daganat integrálásával oldja meg, akkor reménykedhetünk, hogy valamiféle analógia alapján... "

nevetni fogsz, van ilyen vonal és egész ígéretes

kill004 2016.12.12. 17:31:52

@maroz: Nem, nem. Azért egészen egészséges embereket csak és kizárólag a viselkedésük, "kultúrájuk" miatt érdekel egy cigó. Szó nincs itt lecsúszásról, érzésről, csakis tapasztalatról. Nincs szó különleges nyűgről, hanem mint padilla mondta, nem akarnak velük együtt élni.

Tündér_Lala 2016.12.12. 17:59:08

Tündér_Lala 2016. december 12. 17:54
Jó cikk ez. Kíváncsian várom a folytatást és a megoldási javaslatokat.

Egy dolog bizonyos: Iszonyatos kárt okoztak a neolibsi jogvédők, akik nem a változást szorgalmazták, hanem a problémák bebetonozását, (tisztelni kell a másságot, holott a kivezető az nyilvánvalóan az, hogy ne a pillanat örömeinek éljenek /csupán/, hanem a jövőnek is.) és a cigány rasszizmus felkeltését erősítették. Ha valaki segítene, de a segítség áldozatokat kíván, küldik a fenébe, mert nem érti őket és ez ugye tisztelendő. Külön kiemelném, hogy mélyen egyet értek a rossz üzenetek ostorozásával. Szoktam hallgatni a rádióban a cigány félórát: Művészekről beszélnek, olyanokról akik operatőrködésre tanítják a gyerekeket, holott nyilvánvaló, hogy a 99,99 %-uk a közelébe sem kerülhet ezen tevékenységek hivatásszerű űzéséhez. A valódi lehetőség, hogy egy egy jó szakmunkás váljon belőlük (és ez hatalmas ugrás az életükben).
Azt gondolom, hogy az integráció a kívánatos út. A francos em érdekli, hogy valaki cigány vagy sem. Az a fontos, hogy milyen ember és milyen az életmódja.

Mégegyszer kívéncsi vagyok a megoldási javaslatokra. Elképzelésem nekem is van, többször leírtam.

Tündér_Lala 2016.12.12. 18:21:09

@jose maria padilla: Valóban a gyerek a társadalomnak akkor érték, ha nem csupán kivesz a közösből, hanem vissza is tesz. (Csúnyán hangzik, de igaz.) Vannak humanitárius szempontok, de csak objektív akadályoztatás esetén (betegség).

maroz 2016.12.12. 18:22:56

@kill004: Ez értelmetlen, hiszen én sem akarok velünk együtt élni, és akkor mi van? Muszáj.

Bell & Sebastian 2016.12.12. 18:28:12

@Tündér_Lala: Az integráció nem kívánatos, mert az olyan, mintha végigtolnák a fűnyírót, mindenki rosszul jár. Asszimiláció van meghatározva.

A Soros -féle neolibsizmus tolta meg a szekeret azzal, hogy kiképezte mindegyik politikai oldalt a prolitenyésztésre. (Belső migráncsok.) Mert ez már régen nem _csak_ cigánykérdés, sok fehér is úgy él, mint cigók.

A probléma kvóta -jellegű, az áruló, magyar értelmiség legteteje vagy zsidó, vagy cigó, vagy ezek valamelyik permutációja, szóval: genealógiai bolsevik. Ami ugye -a szép és új neolibsizmusban- nem számít. Kivétel a fehér, katolikus gyevi bíró, Áder János, akinek a lecserélése egy bizonyos balkezes lelkészre éppen folyamatban van.

Európában egyetlen, pozitív példa létezik csak a beilleszkedésükre, az is csak részleges és spanyol, gyaníthatóan Franco egyik érdeme.
___

Érdekelne a folytatás, de ezzel a cigány értelmetlenséggel (Farkas vagy a szintén köztörvényes elődje) nagyjából az lesz, mint eddig volt: amit adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!
___

Evangelizáció, minek értelme a munka, mely felszabadít, mint tudjuk. Ha nincs elég munka, az bizony nagy baj. Akkor egy stadion és egy olimpia közt bizony seggre estünk, Győző fia, Győző.

maroz 2016.12.12. 18:28:48

@jose maria padilla: Jó, és akkor mi van? A magyar társadalom (név és cím a szerkesztőségben) már manifesztált egy ilyen nemakarást és mi lett a vége? Ugyanezt el kéne ismételni a cigányokkal is? Jól mutatna, hogy majd az akkori vezető egy Kolompárnak csókolna kezet úgy, ahogyan Orbán a Laudernak?

nepszava.hu/picture/62917/normal/251/00251106.jpeg

maroz 2016.12.12. 18:32:26

@Jean Sol Partre: A másik, a puszta akarással működő sokkal ígéretesebb. Én még csak az analóg változatát láttam (le kell írni százszor egymás után azt, hogy "nem akarok a rákkal együtt élni"), de állítólag egy tizennégy éves programozó zseni már írt rá egy appletet is. Amint megjelenik androidra letöltöm én is, hátha prevencióként is beválik.

Bell & Sebastian 2016.12.12. 18:38:55

@Tündér_Lala: Mindenféle szempontból a gyerek a legdrágább befektetés. oszt vagy megtérül, vagy nem.

De ha a társadalommal fizettetik ki kétszer a rajoskodást árát, ott éppen nem mondhatni, hogy piaciak a körülmények. Amiben az a szép, hogy ilyesmi még az általában igen kreatív kommunistáknak sem jutott az eszükbe.
___

Ha génháború az evolúció, amit egyébként teli pofával hirdetnek a materialisták, akkor az miért van, hogy tücsök-bogárnak pozitív diszkrimináció, mert megérdemli a testük, hangyának meg nesze, itt van még egy púp!

Esetleg veszik őket valahol, aranyárban?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.12.12. 18:58:11

@Tündér_Lala:
meg akkor érték, ha nem állatias arcú, nyolcvan iq-s, gummikalapáccsal, herbállal egyengetett sorsú baromállat.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.12.12. 18:59:42

@maroz: nyilván akkora világhatalmi tényező a magyar cigányság, mint a zsidóság. maga idióta. :)

maroz 2016.12.12. 20:17:14

@jose maria padilla: Mintha világhatalom kéne ahhoz, hogy minket elpicsázzanak...

Szóval a te válaszod a nemakarás. Izgi.

maroz 2016.12.12. 20:20:33

@Bell & Sebastian: Azért a jogvédelem még ma is szépen fizet. Norvég alap és társai, néhány milliárdocska, nem egy komoly pálya, de még mindig jobb, mint a hamburgergyárban megkérdezni a szerencsésebb sorsú juppitól, hogy lehet-e szuperszájz.

GNDL 2016.12.12. 20:54:23

Mondjuk nem kicsit vicces, hogy pont egy „ilyen” blogon keresztül akarsz valamiféle társadalmi vitát generálni a cigányság helyzetéről, ráadásul még „szakmai” javaslatokkal is kacérkodsz, de mindegy is... próbálnál egy vegán fórumon a sztékek pácolásáról és a sztéksütés rejtelmeiről írni, nagyjából ugyan azt kapnád vissza mint itt...

Azért ha akad ezen kívül más munkád akkor inkább azzal foglalkozz, mert ez így ebben a formában veszett fejsze nyele. Ha egyébként meg ez a munkád, akkor már kezdem érteni, miért van bajban a cigányság... :)

tireless treehugger 2016.12.12. 22:14:10

jáj istenem be szépen összegyüttetek.

volna egy kérdésem.

szerintetek ki kerül többe a társadalomnak, az orbán féle rablóbanda vagy a cigányság?

szeretném hogyha a válaszkor figyelembe vennétek hogy ti vagytok a cigányság helyén (mandiner szerkesztő "urak" is!!!!), mert amikor orbánék leselejteztek titeket és átkerültetek az újradefiniált "középosztályba", akkor ti meg kiszorítottátok a cigókat az ő területükről. és mivel kevesebben vannak, kevesebb hatalommal, kevesebb kapcsolattal nekik már csak lefele volt életterük.

a "középosztály" néven futó "underutilized" réteg jelenleg a cigók helyén parkol. Amíg ti nem lesztek igazi középosztály aztán így lehetőséget adva a "mélyszegény"-"lehetőség szegény"-"kevésbé képes" réteg részére, addig ők sem tudnak felemelkedni.

nem először írom hogy ti vagytok azok a cigók, és most megint saját magatokkal baszakodtok.

akinek nem inge ne vegye magára, de azért felpróbálhatja mert mi van ha mégis .....

további szép estét

Bell & Sebastian 2016.12.12. 22:16:52

@maroz: Fizetni jól fizet, csak bújnak a vita elől, mint Orbán a kevlármellénybe, ha beteszi a lábát a válogatott, garabonciás ügyvédövéi közé. Arról nem is szólva, hogy míg általában mindenkinek három szomszédja van, egy jobbról, egy balról és egy szemben, neki csak egy, az is lakatlan telek.

No, ez a trükk lényege, ha eladó a szomszéd ház, gyorsan meg kell venni, be ne költözzenek Integrálték plusz a pereputty, napi 24 órában jófajta dáj-dáj zenével, permanens jövés-menéssel és sztentori ordítozással.

Még mindig jobb beáldozni pár gurigát, mint az egész, hátralévő életben a mediterrán, kurva anyjukat szidni.

Ámbár, akkora zajt csak nem csapnak, mint egy zsé -kategóriás focimeccs a vasparipás rezervátumban.

Bell & Sebastian 2016.12.12. 22:18:52

@még nem: A két halmaz átfedése meglehetősen ugyanaz, ezért erre a kérdésre képtelenség válaszolni.

Piftike 2016.12.12. 22:23:19

Ez így nagyon kevés lesz, kedves posztoló!
Beszélgess el Cserdi polgármesterével a témáról, ő tud valamit- sőt eddig ő tud(ott) a legtöbbet és esetleg kövesd a példáját!
A szájtépés ( bocs! ) nagyon kevés!

Bell & Sebastian 2016.12.12. 22:23:31

@még nem: Uraságod meglehetősen tapasztalatlan a magyar, vállalkozói réteg anyatermészetét illetően. Úgy értem, egy gátlástalan kisebbség mozgatja az egészet, ami kettő.

Bell & Sebastian 2016.12.12. 22:25:11

@Piftike: :) Most jól leskizofrénezted.

tireless treehugger 2016.12.12. 22:37:59

@Bell & Sebastian:

nincs itt vita én csak felemlítem hogy orbánék a cigókkal verik a csalánt, és azoknak meg nem sok lehetőségük van nemet mondani.
mára már teljesen a nyugger-cigó-csóró-tolvaj réteg a fidesz támogatója, ebből a cigó-nyugger-csóró annyira kiszolgáltatott hogy nem tud máshova ikszelni.

a cigó szakszervezeti vezetők ugyanazt játsszák mint a vasas-vasutas-rendőr-egyéb szakszervezetek vezetői, eladja a hozzákötött rabszolgák életét a maffiának.

hol van itt a cigónak beleszólási joga?, ha viszont ugyanolyan szorult helyzetben van mint az átlagmagyar, akkor meg miért őket baszogatjátok?

Piftike 2016.12.12. 22:38:00

@Bell & Sebastian:
Csak próbáltam visszahozni a valóságba...:-)

Piftike 2016.12.12. 22:41:01

Amúgy a cigányok tényleg nem ilyenek vagy olyanok, hanem OLYANOK.

Piftike 2016.12.12. 22:49:34

@még nem:
Hol van itt a cigónak beleszólási joga?......
megmondom aranyom, hol van.
Joga is van, meg beleszólása is. A mindennapi életünkbe, amikor torkaszakadtából üvölt a teraszáról a rokonaival egy héten négyszer, amikor a látogatója hosszú dudaszóval és nem a csengővel jelzi, hogy megérkezett, amikor a szemetét kiteszi az utcára a másik telke elé és még sorolhatnám.
És mikor a rendőrt ráhívod éjfélkor, akkor hozzád csönget be, jóllehet előtte megkérdezte, hogy szeretnél-e inkognitóban maradni. Ennyit a cigók jogairól......, meg arról mibe van beleszólása. Csak a mindennapi életedet határozza meg a puszta szomszédsága. Először egy alapos nevelés és utána jogok, meg beleszólás.....

Bell & Sebastian 2016.12.12. 23:02:05

@még nem: Én ugyan nem, igyekszem őket nagyon távolról csodálni. Szabad szemmel, nem is távcsövön keresztül. Már az utcájukba se megyek be, no-go zónának nyilvánítottam.

tireless treehugger 2016.12.12. 23:03:07

@Piftike:

van nekem otthon ilyen cigó szomszédom az utcában, nagyon jóba vagyok velük, úgy nagyjából mindenki más is.

a gyerekeim meg igazi román oláh családdal, tök aranyosak, nagyon kedvesek, pedig első ránézésre te biztos rendőrt hívnál.

élni és élni hagyni, próbáld ki, még az is lehet hogy megérted.

nyugi csak vicceltem,

tudom hogy egy süket marha vagy, semmi esélyed hogy ember legyél.

Piftike 2016.12.12. 23:10:59

@még nem:
Arany csillagom! Teljesen megértelek, hiszen teljesen hasonlít a stílusod a barátaidéra. Látom sikerült azonosulnod velük! Te egy igaz ember vagy, ez innen is látszik! Te olyan vagy, én meg ilyen marha....

Piftike 2016.12.12. 23:14:06

@még nem:
Amúgy a szövegértés nem nagyon megy, ha már az "élni és élni hagyni"-val nekem példálódzol!!!

Jakab.gipsz 2016.12.13. 01:08:03

Köszönjük Forgács úr tematizált elsorolását amelyből egy dolog egészen biztosan kitűnik, éspedig az hogyan nem lehet a cigány ügyet megoldani.
Ugyanis a többségi elsősorban magyar társadalom senki helyet sem tud, írni,olvasni és számolni megtanulni.
Gyereket csinálni minden hülye tud, (unalmában) na de úgy felnevelni egy gyereket, hogy abból felnőtt emberként helyt álljon egy európai kultúrában, és megteremtse a majdani családjának egy biztos anyagi és kulturális értékrendet, ezt csak rendszerezett és következetes, tanulással és munkával érhető el.
És pontosan itt van a hazai és a nyugati szociológia tudományának a kontra-produktív volta, a behaviorista szemléletű filozófia csődje.
Egy eleve elhibázott tudomány filozófia, a neoliberalizmus úgy marhaság ahogyan azt elmebajos (sajnos, zsidó) filozófusok kitalálták, ahogyan van.
A cigányság mint kisebbség sorsa ezeket a libsi teoretikusok a legkevésbé sem érdeklik, a nyomorukat felhasználva és a cigányok hátán felkapaszkodva, zsarolnak ki önmaguknak vezető és irányító közhatalmat, (az amcsiknál ugyan ez az eszköz a négerkérdés) és a többségi társadalomnak egy a szellemi sötétségbe szándékosan tartott kisebbséggel, szembeni bűntudat keltés ócska trükkje került bevezetésre.
Ugyanis a fehér felsőbb rendűség nem faji, terminus, hanem a görög filozófián a metafizikán alapuló kultúrájának és a protestáns etikán alapuló attitűd, ennek a szétverése a valódi cél, enélkül viszont nem létezik humánum.
Természetesen erről a teológiai-filozófiai háborúról a cigányságnak fogalma sem lehet, itt neki csak a börtöntöltelék szerepe a biztos, miközben a többségi társadalom gondolkodás módját, gúzsba kötik a politikailag korrekt új-beszéddel. Itt tartunk most.

cardiobascuralis 2 2016.12.13. 03:14:44

A cigány-ügyet én sem értem.
A cigányügyet már esetleg.

Ha valaki ennyire írni akar, miért nem tanul meg?

A zenét azért szeretem jobban, mert ha valaki ennyire hülye hozzá, azt a többiek nem engedik zenélni, mert az ő produkciójukat is elbaszná.

"amikor valóban farkast kell kiáltani"
Nem farkast, baszd meg, hanem Farkast. Pontosabban Farkas Flóriánt.
Felelősségre vonás nélkül elbaszott állami 1,6 milliárd forint mond valamit?

archangel1528 2016.12.13. 05:25:15

A lényeg:

A cigányok feladata:

1. Tanulni.
2. Dolgozni.
3. Betartani a törvényeket.
4. Civilizáltan viselkedni.

Az állam feladata:
A tanulást és a munkát segíteni, a civilizált viselkedést és a törvényeket betartatni.

Ez ennyire egyszerű.

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.13. 06:05:41

@még nem:

"élni és élni hagyni"

erről vagy ismert prüntyike, aha, peeersze :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.13. 06:11:45

@GNDL:

szevasz Gross-Nazi-Deutscher-Lagerführer, már megint fasiszta módra uszítasz az európai értelemben vett demokratikus párbeszéd helyett? ELHATÁROLÓDNI!!! :))))

E.Katolnai 2016.12.13. 06:21:54

Valamit fontos lenne végre megérteni és elfogadni; két gyereket könnyebben lehet etetni, ruházni, tanitattni, mint hatot-nyolcat. Segitünk százon, jövőre már 150-en lesznek, segitünk 150-en és máris kétszázan vannak.
Az első lépés a cigányság felemelkedéséhez: álljanak le a felelőtlen szaporodással, az eszméletlen gyerekgyártással ... hiszen a II. világháboru végén nyolcvanezer volt a számuk, ez ma több mint hatszázezer! Mi lenne, hol járnánk ha minden európai nép ilyen arányban szaporodott volna?
Aki evvel a kőrdőssel nem foglalkozik az inkább irjon a Dörmögő Dömötör kalandjairól!

PomberMaci 2016.12.13. 06:50:47

@cardiobascuralis 2:
A szadesz 120 mrd-ot baszott el a cigányokra nyom nélkül. Ameddig a cselédértelmiség (liberálisok, jogvédők, egyéb entellektüel hulladékok) fényesen meg tudnak élni egy problémából, akkor az a probléma perzisztálni fog, sőt még el is fogják mérgesíteni, hiszen egyre több pénz kell egyre több megmondóembernek.

A problémát meg egyszerűen meg lehetne oldani, aki bűnözik, azt lecsukni, a szabadlábon lévők száma hamar visszaesne kezelhető méretűre.

igazi hős 2016.12.13. 07:01:41

Nagy kérdés, hogy egy olyan nehéz helyzetben lévő _nép_, mint a _magyar_, vajon megengedheti-e magának, hogy folyton elbújjon a kifogások mögé? Nem, mégis megteszi. A kisebbség csak követi a példát. Mi is azt mondjuk, hogy "Á, nekünk már úgy sem lesz jobb", ők elismétlik. És ez egy önbeteljesítő mondat, akár többségi, akár kisebbségi szájból hangzik el.

maroz 2016.12.13. 07:02:04

@Herr Stacheldraht Leger: Mint a balhés kocsma. Ide nem megyünk be, mert ez egy balhés hely. Úgy általában nem az, de ha bemegyünk!!!

maroz 2016.12.13. 07:05:43

@PomberMaci: Valójában a szadesz (you name it) sem tudna pályát fogni ebben a tematikában ha nem lennének az általad is hangoztatott okosságok, ha nem az lenne, hogy a szar ellentéte is szar, szokás szerint.

Ha te inkább hallgatnál, vagy megpróbálnál valami kevésbé lükeséget mondani, mint ez a zárjukbörtönbeosztjólesz, akkor az eszdéesz is kevesebb elánnal tolhatná az álhumanista biciklijét. Pech, te valójában te tartod el őket, nem más.

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.13. 07:14:50

@maroz:

fantasztikusan egybecseng a megélhetési rettegde szólama óperencián innen:

hvg.hu/vilag/20161212_Balavany_Ilyen_lesz_a_Negyedik_Birodalom

és óperencián túl:

3.bp.blogspot.com/-anfsHZsvKWs/Vm9d6Vv1GpI/AAAAAAABXhE/kaxiXebc244/s640/2%2Bdavid%2Bhorsey.jpg

különdíjas a spiegel, ahol ippeg elkeseredetten a tv moderátor passzivitására próbálják fogni, hogy a progresszió összevont erői premier plánban irgalmatlanul lebőgtek a integrációs téma árnyoldalait feszegető thilo sarrazin-nal szemben:

www.spiegel.de/kultur/tv/der-heisse-stuhl-bei-rtl-mangelnder-anstand-als-sendungskonzept-a-1125612.html

pompás ez az év és ez még csak a kezdet :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.12.13. 07:23:13

Nagyon halkan kerdeznem meg...ott ahol nem tudjuk ki a cigany (jogilag)....ugyanis tilos etnikai listakat vezetni.ott hogyan van ciganyugy?
Vagy beirjak a szemelyibe:cigany....vagy nincs ciganyugy.
Van alkolol es drogproblema.melyszegenyseg.csaladi erőszak.tanulatlansag stb.de tan a magyar gyereket ez nem sulytja?csak a ciganyt?
Ezeket kell megoldani ha mar a ciganyugyet nem sikerult.

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.13. 07:55:02

@maroz: szerintem az álhumanisták max olaj a tűzre, számtalan esetben vannak gondok a kolompár szomszéddal "úgy magától" is. ezen tapasztalat szerint a drákói szigor egy-két fokkal jobban segít a naiv simogatásnál, tartós sikerrel persze a kettő kombinációja kecsegtet: az érdemben felzárkózni akaróknak segítség, a rajkodóknak sittre vágás. nem spanyolviasz, anno a szocreál egynémely helyes húzása közül ez a taktika az egyik volt és több sikert tudott felmutatni, mint az 89 utáni szőnyeg alá söprési és tünetkezelési variánsok.

new_boy_on_the_block 2016.12.13. 08:18:34

Engem szerencsere mar akart bokni cigany mert nem tetszettem neki. Elszigetelt eset amit a hihetetlen Gyori melyszegenyseg termelt ki.

M1nd3gy 2016.12.13. 08:27:54

A cigánykérdés pont az a probléma, amit még soha senkinek nem sikerült megoldani, nem csak magyarországon, hanem máshol sem. Ideig -óráig érhetnek el eredményeket a különböző kisérletező kedvű emberek, de hosszútávú eredménye nem volt és nem is lesz. Sehol a világon, tehát nem pénzkérdés.

maroz 2016.12.13. 09:13:47

@Herr Stacheldraht Leger: Mutass ma egy, egyetlen darab olyan munkat, ami a mai rendszerben nem egy nyolcosztalyos ciganynak, hanem peldaul mondjuk pont nekem tudna biztositani valami olyan eletet, ami mar van annyira csabito, hogy inkabb azt valasszam, mint a gumibotot es a hatosagi vegzalast. Regen volt, de ma mar nincs. Startup nation, aztan az utolso majd oltsa el a villanyt, mielott kivandorol. Illetve meg ez is csak duma, mert hol lesz mar akkorra a villany...

Marengoo 2016.12.13. 09:37:50

Ha egy populáció szaporodik, az azt jelenti, hogy a populáció jól él (hisz képes arra, hogy növekedjen).
Ha egy populáció csökken, akkor az a populáció nem él jó (hisz nem tud szaporodni).
Ezért szerintem Magyarországon nem a cigányokat, hanem a magyarokat kellene az államnak támogatnia.

Pl. a cigányok dolgoznak, adót fizetnek, s az általuk befizetett adót kiosztják a magyar gyerekeknek. Ez lenne a normális.

Bell & Sebastian 2016.12.13. 09:39:14

@E.Katolnai: Rossz adat, ha csak funkcionális alfabékából van vagy 800 ezer, mert ennyit vallott be Balog Svájcban, a saját előadásában, akkor valójában mennyien lehetnek? Egyszer itt valaki kiszámolta statisztikai módszerrel: nagyjából másfél milliónyian.

Származásilag, persze, de cigánynak csak azt tartjuk, aki úgy is viselkedik. Ettől még -a lezüllött fehérekkel együtt- reális lehet a szám.

Nem semmi, 15 százalék. Minden hetedik.

Bell & Sebastian 2016.12.13. 09:41:29

@Marengoo: Nem igaz, nincsen köze a jólétnek a szaporodási rátához - általában.

A magyar eset is tipikusan megélhetési gyerekgyártás, a jóléti rendszer megfejése.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.12.13. 10:00:39

@Bell & Sebastian:
ha a cigányok önkéntes sterilizálását magasan díjazza az állam, lehet közelíteni a probléma megoldásához :)

Árpád Mészáros 2016.12.13. 10:03:29

Jó buli ez a cigány buli.Jobban el lehet rágódni rajta,mint a migráns kérdésen.Abban biztos vagyok,hogy hamarabb kezdjük majd unni az életet a Marson,mint hogy a dzsipszi kérdés megoldódna.Amúgy érdekes népség ez a roma.Váltig állítják,hogy ők majd megszakadnak az erőlködéstől.hogy beilleszkedjenek a többségi társadalomba.Itt büdösödnek a nyakunkon vagy 3oo éve,akkor,hogy a túróba nem sikerült eddig?Nyilván azzal vágnak vissza,hogy mert a rohadt magyar ott tesz nekik keresztbe ahol csak tud.No de kedveskéim,az hogy lehet,hogy ugyan ez a szitu Bulgáriától kezdve,Olaszországon át ,Nagy-Británián át,egészen Norvégiáig?Mindenhol gonoszak a sápadt arcúak?Be kellene végre látni,hogy genetikailag úgy vannak kódolva,hogy alapból büdös a meló.Az a temérdek pénz amit ezeknek az átnevelésére elbasztak,ha rendelkezésre állna,simán ott lennénk Európa élmezőnyébe.De talán majd most,hogy olyan vezér ül a bársonyszékben akinek az ereiben csörgedezik néhány hegedű-vonásnyi,hátha gondol rájuk is.Csak előbb le kellene állni a sunyi lopkodással.

Treff Bubi 2016.12.13. 10:04:44

Vicces, kb. pontosan lehet látni minden kommenten, hogy az illető végigolvasta-e a bejegyzést.
Kicsit offtopic: érdekes kísérlet lenne egy alternatív valóságban, ha a cigányok kapnának egy tablettát, amitől a jellegzetes testi adottságaik (pl. bőrszín árnyalata, egyeseknél a hanghordozás, akcentus) eltűnnének, és mondjuk egy hétig úgy járnának-kelnének a világban, hogy átlagos magyarnak nézné őket mindenki. Vajon hogyan reagálna egy ilyen ember arra, hogy ugyanúgy viselkednek és kommunikálnak vele, mint bárki mással? (Nem kell kioktatni, köszi).

Attila64 · www.sagaontour.ca 2016.12.13. 10:25:58

A cigányok kiválóan ismerik a jogaikat, de a kötelességeikről még csak nem is hallottak.
(Vagy ha már hallották ezt a szót, akkor lefordították maguknak: "ez rasszizmus"!)
.
Na, ez a kiindulópont.
Jöhet a bréjnsztórming!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.12.13. 10:32:14

@maroz: "neoliberális kapitalizmussal, mint minden problémánk ősokával"

azt akarod mondani, hogy kommunista vagy?

Ciklon Bé importör 2016.12.13. 11:21:42

"Így oldd meg a cigányügyet! I."

Egy icipicit radikalisabb megoldasra szamitottam, amiben peldaul szerepet kaphat egy bizonyos ciklonB nevu vegyulet is.

maroz 2016.12.13. 11:46:08

@Zka: Nem. Azt akarom mondani, hogy a neoliberalis kapitalizmus olyan sulyos problemakat okoz a vilagban, hogy par even belul osszeomlik az, amit ma civilizacionak es kulturanak gondolunk. Ez minden tovabbi nelkuk vegiggondolhato ugy is, hogy figyelmen kivul hagyjuk azt, hogy mi lennek en, mert ez kurvara erdektelen.

Amugy kommunistazni azok szoktak, akik ugy szeretnenek elutasitani egy szamukra ideologiai diszkomforterzetet okozo informaciot hogy lekommunistazzak a forrast. Esz nelkul kommunistazni csunya szorostalpu szokas.

maroz 2016.12.13. 11:53:25

@jose maria padilla: A Vincentesek meg arrol abrandoznak, hogy majd milyen jo is lesz nekik amikor Szijjarto a koruton menekul egy szal vietnami labujjkozos papucsban a nepharag elol.

Nem gondoltal meg arra, hogy kalandbol idonkent kicserelhetnetek egymas kozott a nedves almaitokat? Milyen izgi lenne, ha a Vincentesek abrandoznanak arrol, hogy ok bizony nem akarnak egyutt elni a ciganyokkal es te almodoznal menekulo Szijjartokrol. Igy legalabb mindenki elott egyertelmu lenne, hogy mennyire egy verbol valoak vagytok ti, halalosan unatkozo kvaziokos kvazielit kvaziertelmisegi izek.

gigabursch 2016.12.13. 12:32:44

Le kéne má' gyünni a Rózsadombrú...

Jó reggelt való világ.
Csak tessen már elmenni Pest megyében a turai vagy a dányi vagy az örkényi cigánytelepre oszt megnézni, hogy mi folyik ott.
Meg a környezetében.
Mert az összes folyton környezetet rombol.
De bezzeg velük szemben a környezetkárosítás vádja nem áll meg, pedig ez maga a létük...

Egyebekben volt erre régen egy mondóka
Egy sor akác
egy sor fűz
egy sor cigány
egy sor...

Ez mondjuk tényleg megoldás lenne...

cardiobascuralis 2 2016.12.13. 14:47:29

@PomberMaci:
Az a baj, hogy utoljára Kádáréknak volt valami (erőtlen) kísérletük a cigányok beillesztésére, de azóta semmi.

Mondjuk az ingyen óvszer osztogatása, illetve a nagycsaládok támogatása helyett a max. 2-3 gyerek utáni sterilizálás anyagi támogatása (nem kell itt kikötni, hogy cigányoknak, mindenkinek) jótékony hatású lenne legalább a soha dolgozni nem akaró, a dolgozó népesség által eltartott herék arányának csökkentésére. Legyen az cigány vagy nem cigány.

A másik, hogy kegyetlen vagy nem, de ahol nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy a gyerekek normálisan éljenek és tanuljanak, ott el kell venni a gyereket a szülőktől, és valami intézetben, lehetőleg normális felügyelet mellett felnevelni (a mai nevelőintézetek sajnos nem ilyenek), tanítani, aki butább, annak szakmát, aki okosabb (van ilyen is), azt továbbtanítani.De szigorúan a mostani cigány közösségektől elszakítva, mert amíg ott vannak, addig ott is maradnak, a kitörést nem a többségi társadalom gátolja meg, hanem a többi cigány húzza vissza azt a keveset is, akinek lenne agya a kitöréshez.

Amíg ez nem lesz meg, a cigányok soha nem fognak beilleszkedni.

Zeuska 2016.12.13. 15:04:57

Megoldásként! biztosítani(bérelni) kellene nekik egy Szabolcs és Borsod megyényi területet nekik Szibériában(10 rövidke esztendőre), hogy bizonyítsák be azt, hogy mennyire életképes nép ez a isteni cigányság.
A Magyarországon élő, minden népcsoport megjárta már a maga poklát, csak a cigány nem.

Bell & Sebastian 2016.12.13. 15:39:58

@jose maria padilla: A csehek megpróbálták ezt is, utána okos ügyvédekkel perelték az államot nemzetközi fórumokon az "áldozatok" - és nyertek még egy valag pénzt, így ennek a megoldásnak is lőttek.

MEDVE1978 2016.12.13. 16:23:30

Az egészet nagyon nehéz a környezete nélkül értelmezni, Forgács István pedig részben ezt teszi. A mai globális piacgazdaságot, versenyt az jellemzi, hogy az egyre specializáltabb szaktudással lehet csak munkához jutni, illetve, hogy egy bizonyos típusú szaktudással már nagyon nehéz egy egész életet végigdolgozni. A globalizáció annyira rohan és olyan erős technológiai fejlődést hoz magával, hogy talán először az emberi történelem során úgy tűnik, hogy végzetesen felborul a munkaerőkínálat és munkaerőkereslet közötti egyensúly a világban, valamint a társadalmak között. Egyszerűen nagyon gyorsan keletkeznek új munkakörök, új technológiák, amelyeknek az ellátásához / elsajátításához hosszas és ebből adódóan drága képzés kell. Az államok - mivel a nemzetközi tőke adóparadicsomokba menekül és kivonja magát az adóteher alól - tendenciózusan egyre kisebb erőforrásokat tud fordítani a népesség képzésére. Ennek társadalmi hatása az, hogy egyszerre van specializált munkaerőhiány, valamint képzetlen munkaerőből túlkínálat. A specializált ismereteket a jelen rendszerben - egyre brutálisabb terhek árán - csak a tehetősek, illetve anyagi eszközökkel rendelkezők tudják elsajátítani, a leszakad néprétegek, így a cigányok nem. A jelen rendszer tehát egyre inkább bezárja a világot a képzetlen és szegény néprétegek előtt, a cigányok előtt is.
A másik jellegzetes ismérv a gettósodás, ami főként Észak-MAgyarországra jellemző. Egyes helyeken olcsó a lakhatás - cigányok mennek oda. Döntően alkalmi munkások, közmunkások, munkanélküliek. Ahogy beköltöznek, a falu, ahol eddig laktak még kevésbé válik vonzóvá a nem cigány népesség számára, így elköltöznek. A fiatalok már korábban egyébként is elmentek, mert nincsenek munkahelyek, az infrastruktúra fejletlen. A tőke sem megy oda, mert bár munkaerő lenne fillérekért, a dolgozók képzetlenek, illetve a közlekedési-szállítási infrastruktúra sem működőképes. Ez egy ördögi kört hoz létre, ami egy privát gazdasági kudarc. Ez azt jelenti, hogy a piacgazdasági motívumok, szinte bármilyen nagy fellendülés esetén sem fogja felemelni ezeket az embereket. Ebből következik, hogy ilyen esetekben állami szerepvállalás kellene. Ennek mikéntje megint kérdéses, de nem vagyok túl bizakodó. Ha a cigányok nagyvárosi része megmenthető lenne a lecsúszástól és kriminalizálódástól már az is óriási eredmény lenne.

inebhedj - szerintem 2016.12.13. 16:24:39

@Treff Bubi:

:)

Arra gondolsz, hogy ha mondjuk egyes vezető politikusaink és vállalkozóink az elmúlt 26 évből kapnának egy tablettát, amitől tisztességes, erkölcsös emberré változnának, és valóban hasznos tevékenységet végezve hozzájárulnának a nemzetgazdaság gyarapodásához, ahelyett, hogy csapolnák azt, másképp reagálnánk rájuk, másképp kezelnénk őket?

Átfogalmazva: álláspontod szerint a Fidesz, MSZP, SZDSZ, KDNP, MDF, Együtt, DK, Jobbik, LMP, stb. utálat valójában rasszizmus, amit az táplál, hogy külsőségek miatt (pökhendiség, szupervagyonok, rongyrázás, átláthatatlan üzleti, baráti és rokoni kapcsolatok, gátlástalanság, hazudozás, műveletlenség, korrupció, stb) hajlamosak vagyunk elítélni embereket, ahelyett, hogy megpróbálnánk elfogadni a másságukat, és az embert, az érző, égő lelket látni bennük?

@Tündér_Lala:

Az a kérdés, hogy valójában alternatívát kínál-e a szakmunkás karrier számukra?

Ne felejtsük el, hogy ugyanazon fogyasztói társadalomban élnek, illetve ugyanahhoz az X, Y és Z generációhoz tartoznak. A jövedelmi és fogyasztási szokások, elvárások a meghatározó, véleményformáló, a közösségben így-vagy úgy, kisebb-nagyobb befolyással bírók, illetve az "üzletemberek" körében sokkal nagyobbak, mint azt a szakmunkáslét kínál.

Ezeket az elvárásokat jelenleg - jellemzően bűncselekmény, szabálysértés, stb útján -, ad hoc jelleggel ki lehet elégíteni (carpe diem), teszem azt, ha egy lány, miután a családi felügyelet mellett elvesztette a szüzességét, prostituáltnak áll, akkor egyfelől a napi kristályszükséglete fedezve van, az állami ellátásból (bármikor értékesíthető) ingóságra is szert tehet, ha pedig a társadalmi hiearchiában elfogadott, sikeres vagy ígéretes (ahogy régen a katonaviselt számított férfivá serdültnek, úgy ma ez jellemzően a börtönviselt) férfit is sikerül megfognia, akkor a szükségletei kielégítésre kerültek (jó persze, időről időre fizikai-lelki erőszak áldozata lesz, de ez teljesen elfogadott - egyébként ezen, közel másfél milliós társadalmi csoportnak hála, mondhatják el a feminista felmérések, hogy minden 5. nőt ér erőszak a családjában, ami sajnos még akkor is igaz, ha egyébként az erőszaktevők fele is nő).

Ergo, miért próbálna szakmát tanulni, és elhelyezkedni mondjuk varrónőként, hogy háromszor annyi munkával, tized annyi pénzért, kötelezettségek közé ékelve élje le az életét, miközben a közösség jó esetben is lenézi?

Messzi Vetek 2016.12.13. 17:55:21

Uraim, megrökönyödve látom, hogy elzárkóznak egy prominens (insightful) cigányember ötletei és megoldási javaslatai elől, csak így: látatlanba'. pedig gondolkodott, dolgozott rajta és én megelőlegezem, hogy a jó szándék vezérelte őt.
Forgács úr, én kíváncsi vagyok a javaslataira, kérem, folytassa az eszmefuttatását. aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.

maroz 2016.12.13. 18:03:05

@Messzi Vetek: "pedig gondolkodott"

Végső soron ha szigorúan vesszük akkor azt a folyamatot, amelynek a végén ez a prominens cigányember tök jó szándékkal idebaszta elénk a Mandinerre az idebaszottakat akár gondolkodásnak is nevezhetjük.

Persze nekem lenne pár kérdésem, de hát hol van az már, amikor a prominens nem csak idebassza, hanem kotlik is rajta egy picit, mondjuk költi kifelé velünk közösen, ha már vezérli ez meg az.

inebhedj - szerintem 2016.12.13. 18:06:23

@Messzi Vetek:

Nem, nem zárkóztunk el.

Én legalábbis az első rész után mindössze számba vettem a felmerülő kérdéseket, feladatokat (a teljesség igénye nélkül).

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.13. 18:14:34

@maroz: nem mintha vitatnám a hazai gazdasági helyzet önsorsrontó tendenciáit a gengszterváltás óta, ámde felvetésedre a cinikus válasz röviden mégis csak annyi lenne, hogy a kvalifikált és nem kvalifikált munkaerőt igénylő betöltetlen állások száma a (neo)lib kapitalista államok felé történő masszív kivándorlás miatt havi bontásban gyarapszik kis hazánkban. nem kevésbé emiatt a multiktól a magyarvállalkozókig lassan de biztosan azt is kezdik belátni, hogy ezt a munkát nem ártana megfizetni. hovatovább ha a munka és a bicskásrablósdi profitja közt nem elég nagy az anyagi különbség, az legfeljebb magyarázat, de nem mentség a "megélhetési bűnözésre". pláne, hogy ugye atomfizikától az árokpucolásig lehet jól is keresni pár házszámmal nyugatabbra is, ha itt valaki nem találja meg a becsületes megélhetést, vannak ezzel így pár százezren.

Bell & Sebastian 2016.12.13. 18:28:17

@Herr Stacheldraht Leger: Herr Úr, ezzel is úgy lesz, mint a közlekedési kultúrával, nem mi emelkedünk fel hozzájuk, hanem ők süllyednek le hozzánk, a lidérc-mocsárba.

Bár arrafelé mintha ritkábban bíznának komplett adóhivatalt futóbolondokra, akiknek egyetlen feladatuk a nyomok eltüntetése a tetthelyről.

Bell & Sebastian 2016.12.13. 18:34:32

@Messzi Vetek: Bizakodva nézünk a jövő mögé, mert elé nem látunk. De ide is érvényes: a jó kérdésfeltevés már fél, jó válasz.

Magyarán, a helyzetelemzésen, ami a kiindulás alfája, múlik minden, a megoldás ómegája.

Ha nincs elit (van, de árulók), akkor mitől lesz? -hogy csak egyetlen példát ragadjak ki. Remélem, a második részben kiderül, ki a gyilkos? Lelökni a tetőről - egyelőre nem elvárás.

Herr Stacheldraht Leger 2016.12.13. 18:44:11

@Bell & Sebastian: a willkommen-bohózat és a marxi karikatúrába illő juppimanager profitvadászat mentén aszondom: nem áll messze a valóságtól a feltételezés. ámde a sokat és sokszor nem alap nélkül szidott nyugatnak történelmi tapasztalat szerint van egy trademark képessége, hogy utolsó (utáni) pillanatban korrigálja a kurzust, még ha elég rázós átmenetek árán v. után is. főleg, hogy az időben történő figyelmeztetésekre kasszandra nevű néni óta nem divat figyelni.

Bell & Sebastian 2016.12.13. 18:56:58

@Herr Stacheldraht Leger: Na ja, Nyolcadik Heering, angol kiráj és vallási szakadár, vérnősző barom oldschool értelemben pornográf leveleit is a Vatikán őrzi. Azt most nem taglaljuk, hogyan kerültek oda.

Ha őrzi az őrzőket is valaki, magának lesz igaza. Ha nem, akkor a Németországot, Japánt és a többit megszállóknak. Hej, migráncsok!

maroz 2016.12.14. 11:06:00

@Herr Stacheldraht Leger:

"havi bontásban gyarapszik kis hazánkban"

Nem reprezentatív, viszont nagyon is életszerű és azért nem teljesen szűkkörű megfigyeléseim szerint nem a munkahelyek száma szaporodik, hanem csak a volatilitás nőtt meg hirtelen, illetve tágult ki. Mostanság annak, aki fel tud mutatni egy közel olyan bérmunkási kvalitást amit a munkaadó elvárna megnőtt az érdekérvényesítő képessége, mert el tud húzni messzebb is eladni a munkaerejét ha úgy adódik.

A rövidtávú munkaerőhiányt leginkább az okozza, hogy a munkaadókat is kényszerek igazgatják, egészen egyszerűen képtelenek a profitráta szentségével nem szembemenő bérezési szisztémát kialakítani, így marad az az elvárás, hogy ugyanolyan kvalitású munkavállaló végezze a munkát közel ugyanannyiért, mint eddig. A megfigyelésem az, hogy ma már ugyanannyi pénzért csak rosszabbat kap, de az meg nem kell neki. Nehéz túllépni ezen, erősek a kényszerek, van, ahol már el se bírná a biznic az érdemibb élőmunkateher-emelkedést. Nyilván, így az a látszat, hogy rengeteg a betöltetlen _új_ munkahely, de szerintem a valóság inkább a megnövekedett volatilitás.

Treff Bubi 2016.12.14. 16:17:58

@inebhedj - szerintem: Hát azt nem tudom, hogyan jött az analógia a személy szerint ismert és utált politikusokkal... Nem, én konkrétan arra gondoltam, hogy adott egy ember, akiről nem tudunk semmit, nem ismerjük az előéletét, csak ránézünk, beazonosítjuk hogy "hopp, cigány", és máris óvatosabbak vagyunk vele, a közértben jobban a sarkába állunk (nehogy lenyúljon valamit), meg ilyenek.
süti beállítások módosítása