A liberálisok legnagyobb rémálmáról
2016. november 21. írta: Redakció

A liberálisok legnagyobb rémálmáról

trump_film.jpg

Vendégszerzőnk, Jeszenszky Zsolt írása

 

2016 november 8-án, ahogy ez a póló is mutatja, az amerikai választók történelmet írtak. Március 9-én reggel pedig a safe space-ekkel, trigger warning-okkal, politikailag korrekt beszédmóddal körbebástyázott liberálisok életük legrosszabb napjára ébredtek. Megtörtént a megtörténhetetlen, amiről egyikünk sem gondolta, hogy még valaha is megtörténhet: egy republikánus lett Amerika új elnöke.

Addig patásördögözték az előző két választás republikánus indulóját (John McCain, Mitt Romney), amíg most meg nem kapták valóban a (számukra) patás ördögöt. A folyamatosan farkast kiabáló fiú csapdájába estek: egyre kevésbé vették őket komolyan, és mire megjött az igazi patás, elkoptak a szavak. Donald Trumpról minden lepergett. Bármilyen stigmát aggattak rá naponta, ő csak ment előre, nem foglalkozott velük. Bármilyen más republikánus jelölt ezekre (rasszizmus, homofóbia, iszlámellenesség, stb., dögunalom) védekező üzemmódba kapcsolt volna, a liberálisok forgatókönyve szerint reagálva. Trump azonban rá sem hederített mindezekre, totálisan felrúgott minden kottát, forgatókönyvet, ami a demokrata pártnál valaha is felbukkant. És megválasztották az Egyesült Államok 45. elnökének. És ez még csak előjátéka a liberális rémálomnak.

Hogy mi lehet a folytatás, ahhoz először menjünk vissza kicsit a múltba. A II. világháború lezárását követő évtizedekben folyamatosan jelen volt Amerikában (pláne Európában) a baloldali, marxista ideológiák iránti lelkesedés az egyetemisták, fiatal értelmiségiek körében, jelentős átfedéseket mutatva a hippi-mozgalommal. Nagyon fontos közös szerepük volt többek között a vietnami háború ellen szervezett tüntetésekben. A vesztes háborúnak „köszönhetően” – mivel a kezdetektől szemben álltak vele - jelentősen felértékelődött a pozíciójuk. Utána egyik fő ellenségük, Richard Nixon botránya (Watergate), majd pedig az elnökkel szembeni sikeres vádemelés újabb hatalmas impulzust adott nekik. Jimmy Carter alatt az idősebbek már hatalmi pozícióba is kerültek közülük, a fiatalabbak pedig különböző, a Demokrata Párthoz kötődő intézetekben, think tankekben helyezkedtek el. Közben életkoruk előrehaladtával radikális marxistából lassan átalakultak szociálliberálissá.

Ronald Reagan győzelme óriási csapást jelentett az amerikai baloldal addig folyamatosan felfelé ívelő pályájára. Reagan elnöksége a XX. századi Amerika egyik legsikeresebb periódusa: egyrészt sikerült végletesen megroppantani a Szovjetuniót (háború nélkül!), másrészt fantasztikus gazdasági növekedést, prosperitást hozott szinte mindenki számára. Ebben a helyzetben, amikor gyakorlatilag az ország egésze jelentőset lépett előre, nagy volt a realitása annak, hogy a republikánusok akár évtizedekre is berendezkedhetnek a hatalomba. Reagan 1984-ben 525-13 arányú elektori szavazattal nyerte meg Walter Mondale-lel szemben a második terminusát, ennek lejártát követően az idősebb George Bush is 426-111 arányban győzte le Michael Dukakis-t.

A liberális körök, akik időközben már egyre magasabb pozíciókba kerültek a felsőfokú oktatásban, pánikolva látták, hogy végleg kiszorulnak a politikai hatalomból; az egyre jobban élő, a választásokon aktívan résztvevő (akkor még túlnyomóan fehér) szavazók körében esélyük nincs. A '80-as évek Amerikájában nem volt semmilyen valós rasszizmus, faji ellentét. Bocs mindenkitől, aki máris jobban tudja, de személyesen ott voltam… Két évig láttam kicsiben és nagyban. A suliban semmilyen ellentét nem volt a fehér és a néger diákok között. A legnépszerűbb énekes Michael Jackson volt, sportoló Kareem Abdul-Jabbar, színész pedig (az azóta sajnos pedofíliáért bíróság előtt álló, de kiváló komikus) Bill Cosby. A fekete lakosság előtt nyitva voltak a lehetőségek, nem voltak etnikai ellentétek. Az afroamerikai lakosság jelentős része azonban nem volt aktív politikailag. (Nem csak a valóban létező gettókban nyomorgók, hanem az alsó középosztályhoz tartozók sem.) Emellett milliós nagyságrendű volt már a mexikói bevándorlók száma, és egyre többen érkeztek Ázsiából, először elsősorban a Távol-Keletről, aztán egyre inkább a muzulmán területekről is. A végzetesen háttérbe szorult baloldal felismerte, hogy jelentős számú korábban inaktív, illetve újonnan érkező potenciális szavazót állíthat maga mellé, sőt, csak így lehet képes valaha is újra a hatalom közelébe kerülni.

Közben az egyetemeken ugyanez a kör kinevelt egy szélesedő réteget, amely már az ő elvei szerint gondolkodott – és szavazott. Ezek az „elvek” pedig egyre inkább a különböző deviáns viselkedésekkel szembeni nagyfokú toleranciáról, a hagyományos gondolatok, értékek, vallás, stb. háttérbe szorításáról szóltak. Bill Clinton személyében megtalálták a tökéletes poszterfiút az egyetemekről frissen kikerült, lelkes és aktív, radikális fiatalság szavazatainak megszerzéséhez. Ez persze nem lett volna elég, de ott volt mellé az a „szivárvány-koalíció”, amit a különböző nemzeti, etnikai és egyéb kisebbségek megszólításával sikerült összerakni. Mindezzel alapvetően nem is lett volna baj, hiszen üdvözlendő, ha korábban inaktív rétegek is elkezdenek érdeklődni a politika iránt, részt vesznek a demokratikus döntésekben.

Ez a koalíció viszont rendkívül ellentmondásos volt: együtt szerepeltek benne a tankseggű nőkről mesélő, a gyenge férfiakat lebuzizó szexista néger rapperek, ugyanakkor a férfigyűlölő feministák és a melegek is, mellettük a hispánok és az egymást egyébként mindenki másnál jobban utáló, anyaországaikban nemrég még egymással harcoló különböző ázsiaiak. Továbbá az antiszemitizmustól folyamatosan rettegő humánértelmiségi zsidók (a gazdasági életben meghatározó zsidók mindig inkább a republikánus párthoz húztak), ugyanakkor a valódi, létező, fizikális antiszemitizmust napi szinten gyakorló muzulmán bevándorlók is.

Ez a „szivárvány-koalíció”, belső feszültségeiből eredően annyira ingatag volt, hogy ki kellett találni valamilyen eszközt, a „legkisebb közös többszöröst”, amivel együtt lehetett tartani. Mi sem alkalmasabb erre, mint a vélt vagy valós hátrányos helyzet folyamatos tudatosítása és természetesen egy külső ellenség kijelölése, a vele szembeni folyamatos hergelés, lázítás. Igen, nem volt nehéz kitalálni: ez az ellenség a fehér ember lett.

Paradox dolog, de az történt, hogy egy szűk, fehér politikai elit használta ki a kisebbségek vélt vagy valós sérelmeit, és erre építette föl saját politikai (újra)felemelkedését. Mindehhez létrehozták a PC (politikailag korrekt) nyelvezetet, amely sajátos (és a maga nemében zseniális) elegye a különböző kisebbségi csoportok közös sérelmeire kitalált, és őket ezzel ügyesen összefogó szlogeneknek, valamint azoknak az előírásoknak és tilalmaknak, amelyek segítségével egyre szélesebb körben, egyre kérlelhetetlenebbül tették a kisebbségekhez nem tartozók számára kötelezővé a liberálisok által megszabott gondolkodáshoz való alkalmazkodást.

Obama megválasztásával mindez a csúcsra is jutott, ami egyébként egy nagyszerű és örömteli dolog, hogy egy afroamerikai az USA elnökévé válhatott. Alatta azonban a végletekig túltolták a PC-terrort. Amiből egyre inkább elege lett azoknak, akikre folyamatosan próbálták ráerőltetni. Beszédes adat: 2012-ben a fehér lakosságnak csak a 60%-a szavazott a republikánus Romney-ra (40% Obamára, egy fekete elnökre, ennyit a rasszizmusról – és ha esetleg valaki azzal az ostobasággal jönne, hogy a maradék 60% azért szavazott Romney-ra, mert rasszista, annak tényleg fölösleges továbbolvasnia ezt a cikket), most viszont 75% szavazott Trumpra. Persze nyilván erre is megvan a liberális mantra, hogy újabb 15% az, aki „elrasszistásodott”, a valóság ezzel szemben az, hogy tényleg iszonyatosan túltolták a politikai korrektséget, a he/she helyett szabadon választható, mások számára viszont előírt 43 féle névmással, a safe space-ekkel és trigger warning-okkal.

A lakosságnak annál a részénél, amelyiknél még nem volt sikeres az agymosás, és nem sikerült „átkattintani”, azoknál előidézte a kijózanodást. Obama elnökségének megítélése egy külön cikket érdemelne, itt és most csak annyi a lényeg, hogy az ő elnöki periódusának legnagyobb „vívmánya” a szabad WC-használat a transzneműek számára. Amíg az őt hatalomba emelő liberális elit ilyen „fontos” kérdésekkel foglalkozott, a gazdasági válság hatására rengetegen vesztették el munkájukat, ám az ezt követő fellendülésből csak az elit húzott hasznot, az „Átlag Joe” nem tudta kivenni belőle a részét, sőt, egyre lejjebb csúszott. És miközben egyre nehezebben tudta biztosítani családja számára a megélhetést, továbbra is azt hallgatta a nagyvárosokban kávézgató megmondóemberektől, hogy mit kell gondolnia a melegekről, a muszlimokról, a „társadalom hibáiból” rablógyilkossá vált bűnözőkről, stb. És azt is hallgatnia kellett, hogy mindenről ő, a vidéki bunkó, rasszista, kirekesztő, intoleráns fehér ember tehet.

Annyiban tehát igazuk van a most vészharangot kongató liberális megmondóembereknek, az amerikai nagyvárosok utcáit ezekben a percekben is lángokba borító, a nekik nem tetsző demokratikus választási eredményt elfogadni nem akaró tüntetőknek, a Kanadába emigrálással fenyegető celebeknek, hogy a vidéki Amerika most fellázadt. De ez nem egy „whitelash”; nem bunkó, fehér, privilegizált rasszisták szavaztak Donald Trumpra, hanem az egyre szűkebb lehetőségekhez, élettérhez jutó, valóban hátrányos helyzetbe került, egyszerű, dolgos, hétköznapi emberek. És Donald Trump megtalálta velük a hangot.

Persze, hogy ő egy milliárdos, valamilyen formában az elit része, nem pedig közülük való – de hisznek neki! Mert hiteles. A pali zseniális, és erre most jöttem rá, amikor végignéztem néhány korábbi szereplését; amikor valóságshow-hős volt, amikor egy WWE pankráció meccsen „ringbe szállt” és kopaszra borotválta a szervezet elnökének (Vince McMahon) fejét, vagy amikor Big Mac menüvel ünnepelte az előválasztásokon aratott győzelmét. Tökéletesen érti az amerikaiak lelkét, ismeri a számukra ikonikus dolgokat (pankráció, Big Mac), teljesen közéjük valónak érzik. Ugyanakkor megtestesíti az amerikai álmot is.

És - és ez egy nagyon fontos „és”, egy aduász - győzelmi beszéde igazi államférfiúi beszéd volt. Befogadó, mindenkinek kezet nyújtó, közös országról szóló, tökéletes. Miközben a vesztes Hillary Clinton eltűnt; tényleg káromkodott, tört zúzott, vagy rosszul lett, vagy olyannyira nem gondolt senki a demokratáknál a vereségre, hogy még beszédet sem írtak erre az eshetőségre.

Hogy jó elnök lesz-e Trump? Nem tudhatjuk? Reaganhez felnőni gyakorlatilag lehetetlen feladat. De hozzá hasonló rémálmot okozhat a liberálisoknak. Ha Trump alatt az emberek – beleértve most már a politikailag aktivizálódott kisebbségeket, bevándorlókat is – jobb életszínvonalhoz jutnak, akkor a baloldalnak hosszú időre vége. És most nem lesz honnan új, felhergelhető szavazókat szerezni. A legnagyobb rémálmuk tehát nem egy Trump-elnökség. Hanem egy SIKERES Trump-elnökség.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr4311985616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.21. 16:40:03

Ha elindul a nép, mindig a liberális elitnek van igazán félnivalója. Ez Mo-ra is igaz: ha egyszer felkelés lesz, amit a lagvadabb ballib megmondóemberek vizionálnak, először a liberálisok lesznek elsöpörve.

Bloodscalp 2016.11.21. 16:53:14

Nagy lesz a koppanas ha a most tövig kinyalt seggü trumpi sem áll majd szóba viktórkával ☺meglepő nem lenne, de ez a reménykedés szánalmas☺

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.11.21. 16:57:09

". Igen, nem volt nehéz kitalálni: ez az ellenség a fehér ember lett."

Tudjuk, a fehér ember - különösen a fehér férfi - el van nyomva (ásítás).

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/01/szemet.html

Ha tovább folytatjuk ezt a gondolatmenetet, akkor rájövünk, hogy az oroszok a szövetségeseink (mert ők is fehérek), a mexikóiak és az iszlamofasiszták viszont nem (mert ők nem fehérek).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.11.21. 16:59:37

@Bloodscalp:
Arra emlékszik, hol volt Kubatov, amikor kipattant a kopaszbotrány?

index.hu/belfold/2016/03/03/hiaba_keresik_kubatov_gabort_o_az_amerikai_elnokvalasztast_figyeli_kozelrol/

Ő vitte az eredetileg Putyin számára kitalált ötleteket az amerikaiaknak. Az ilyesmiért köszönet jár.

Bell & Sebastian 2016.11.21. 17:12:23

Fura dolog lehet ez a politikailag korrekt beszéd, ha egymás közt az elvtársak nem használják, inkább nyíltan kimondják, kit és hogyan futtattak lyukra, sőt, még a volt főbíró halála is politikai gyilkosságként szerepel (virágnyelven) Clintonné nyilvánosságra hozott magánlevelezésében.

Az egy dolog, hogy a kiemelkedően intelligens Cartert mogyorótermesztő parasztnak adták el, vagy az, hogy az eddigi, egyetlen katolikus elnöküket lepuffantották, Obamának hamis a születési anyakönyve, mert csak amerikai lehet(ne) elnök, Bush a sajátjait irtatta a szaúdiakkal egy prosperitást hozó háború reményében, az ISIS közös gyermeke az izraeli-amerikai titkosszolgálatnak, miközben Hassan-Barack -ot anti-cionistának festik..., sorolhatnám a végtelenségig.

Színház ez a világ, ömlik a hazugság, amennyi a csövön kifér.
___

Micsoda véletlen, Kína az idén először megelőzte GDP -ben az USA -t, a(z amerikai) fúzió Európával egyre csak késik. Megjegyzem, a britekkel és az EU külsőseivel mi eleve nagyobbak vagyunk nálunk.

Már nem sokáig főzi be a nagymamát Sammy, elmúlt a világa dicsősége, aminek legfőbb oka -szerintem- az, hogy megbomlott a Rothschildok egysége, polarizálódott a család, a fele áttette a tétjét másik lóra.

Nincs itt semmi látnivaló, összevesztek a zsidók, elmaradt a vásár.

Bell & Sebastian 2016.11.21. 17:16:33

j.: náluk (mármint, az amerikai gazdaságnál nagyobb Európáé, csak nekünk nincsen annyi hordozónk)

Robinzon Kurzor 2016.11.21. 17:47:01

Hogy Hillaryban mit találhat visszataszítónak egy átlag republikánus, az értem, sőt, megértem.

De hogy ennek hazug, nőket inzultáló tajparaszt tahónak csak egy igazi proli (ha így jobban tetszik: cselédek és disznópásztorok ivadéka) tud örülni, az is biztos.

Akinek inge, vegye nyugodtan magára.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.21. 17:58:22

@Bell & Sebastian: "Már nem sokáig főzi be a nagymamát Sammy, elmúlt a világa dicsősége, aminek legfőbb oka -szerintem- az, hogy megbomlott a Rothschildok egysége, polarizálódott a család, a fele áttette a tétjét másik lóra."
Csak részben értek egyet, szerintem a fő ok az, hogy elfogyott a nagymama. Új hami után kéne nézni, ha nem volnánk sokkal lustábbak, mint amennyire okosok. Mindegy, a harci demokraták húznak annyi időt, amennyi kell - felkoncolni vagy megalkudni - mindegy is.
Azonban, érdeklődve várom a dakota olajvezeték-szindróma megoldását az új elnöktől - sokatmondó válaszok ígérkeznek :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.21. 18:12:15

@Bloodscalp: nono, azért nem lesz az olyan rossz viszony, mintha a hilleri engedte volna szabadjára az openszoszájetit, de az is tuti, hogy más az első számú kedvenc az eu keleti felén:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/megeloztek_orbant_trump_mast_valasztott.624625.html

a lengyelek - amellett, hogy nálunk nagyobbacskák és amerikai szavazóbázisuk is van - kongó stadionok helyett korrekt haderőt építenek, stabil atlanti elkötelezettségük nem kérdéses és illib kurzusukat nem családi maffia diszkrét bűze lengi körül, ami a hangsúlyos "drain the swamp" programpont miatt trumpnak sem teljesen mindegy.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.21. 18:20:49

@Herr Stacheldraht Leger: Azon a diszkrét bűzön még Maga csodálkozik? Nem beszélve a kifinomult orráról, amivel nem biztos, hogy a nemzetközi "szürke" diplomaták rendelkeznek. Két szóval: a következtetés merész.
Több szóval:
- milyen sajtót olvas?
- nincs kedvenc, csak érdek
- "drain the swamp" látott élő politicust, aki a programpontjait betartotta volna?
- Polak, Węgier, dwa bratanki
;)

gyalog.galopp 2016.11.21. 18:44:16

@Robinzon Kurzor:

Figyelj, én minden hátsó gondolat nélkül, komolyan aggódom az egészségi állapotodért. Ne tévesszen meg az őszben tavasz, azért itt a tél és meg fogsz fagyni meztelen, legalább egy inget vegyél magadra.
De komolyan.

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.21. 18:47:56

@Mihint:

bűzön csodálkozni? attól hányni szokás, kert végi kisvasutas vezírek meg flepnis falusi fáraó imázsával bírnak, get used to it.

- sajtó?! 21. században? pfffffff kackackac
- kedvenc azért kedvenc, mert = érdek, nem tudta? és ha a viki bácsi szemlátomást hátul kullog a tribünjegyért sorban állók közt, az bizony sem "kedvenc", sem "érdek" szempontból nem látszik top prioritynek
- sorban kaszálódnak el az enyves múltú republikánus jóharcosok is trumpnál, átaludta maga a transition team átvariálódását?
- igen, jól mondja, ha már saját jogon nem igazán töri magát trump a vekker miatt, hátha a lengyel haverok beviszik magukkal a tribünre a kabátjuk alatt

ui.: bezony, a tusványosi óvatos trump melletti kiállás után nem kellett volna óvatosan kihátrálni, ezt a csiki-csukit a GOP részéről se tolerálta/ja túlzottan trump. késő bánat.

Pelso.. 2016.11.21. 19:00:55

@Mihint: Érdek, hát nekem itt megtorpant a történet.
Amazoknak ugyan mi, itt s most, velünk...?

Bell & Sebastian 2016.11.21. 19:01:57

@Mihint: „Én nem a katolikusok jelöltje, hanem a demokrata párt jelöltje vagyok, aki történetesen katolikus.” / Kennedy /

„Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” / USA alkotmány, Második módosítás /

Ebből lett egyéni jog 2008 -ban, de van még lejjebb.

Bell & Sebastian 2016.11.21. 19:09:40

@Herr Stacheldraht Leger: Mi a megmondás? Körbeveszik és lepuffantják a kékek a dakotát, vagy meghagyják a cirkuszi produkcióját, kap mellé italmérést, játékbarlangot és üvegpadlós kilátót?

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.21. 19:18:34

@Bell & Sebastian: egyszerűen messze nem számít annyit a vitya, hogy komolyan vegyék fontos partnerként (mint ahogy szeretné), vagy komolyan vegyék félresöprendő problémaként (mint ahogy a "demokratikus ellenzék" szeretné).

Gery87 2016.11.21. 19:21:53

Én mindig mondtam, mondom hogy a 80-as évek király volt (Amerikában) zenében, filmben, gondolkodásban, divatban stb...és mindig újra és újra megerősítést is nyer:D

Bell & Sebastian 2016.11.21. 19:37:04

@Herr Stacheldraht Leger: Ehhez képest a Mutti népboldogító tudománya és führeri kvalitásai halványodnak, itt Sérült Térd meg sose nem lesz.

Ne azt kérdezd, melyik oldalon állsz, hanem azt, ki a barátod?

Szóval, tovább szedi a pénzt a jó levegőért, pompás kilátásért.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.21. 19:41:28

@Herr Stacheldraht Leger: Uggyan-uggyan, a kisvasutas vezírt megcsinálták, játékon belül vannak, miről beszél?
- Trumpi nem az isten, csak játékos
- Orbi se' különb, monta valaki, hogy más?
- a történetben az észrevétlen diszharmónia az érdekes, amit - nem furcsa módon - Maga az orbi helyzetével tud igazán jól érzékeltetni
- a kérdések maradnak :) nekem sincsen jobb sajtóm, mint Magának.

u.i. higgye mán' el végre, orbinak ebben nem osztottak lapot.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.21. 19:44:12

@Pelso..: Velünk semmi. Az ő érdekeik meg a mienk legfeljebb részletekben ha találkoznak. Arra céloztam, hogy nehéz úgy tekinteni ezekre, mintha a "cui prodest" nem létezne, azonban ha figyelembe vesszük(a cui prodest-et), akkor ebben mi nem játszunk, alsó hangon sem.

Sir Galád 2016.11.21. 20:04:42

Nem olvastam el. Gondolom a szokásos elfogult és bármilyen objektivitásra képtelen írás Zsolttól. Csúnya libsik blablabla, szuper konzervek blablabla, majd a jövő blablabla. Szerintem ide is csak azért írogathat, mert együtt jártatok vele a polgárkörbe vagy teniszezni.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.21. 20:20:34

@Bell & Sebastian:
"Rám itt ne számíts,
Felkelek utószor,
Sziklás folyómnak partja csobban,
Szívem temesd el ott."

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2016.11.21. 20:20:41

A jelek szerint Zsoltihoz még nem jutott el a hír, hogy Trump teljes mellszélességgel állt ki a safe space-ek mellett. Kőkemény, polkorrektséggel leszámoló republikánusok, lehetne egy iciripicit vastagabb is az arcbőrötök ennél. :D

"The Theater must always be a safe and special place.The cast of Hamilton was very rude last night to a very good man, Mike Pence. Apologize!"
twitter.com/realDonaldTrump/status/799974635274194947

Bell & Sebastian 2016.11.21. 20:35:12

@Mihint: Az a szép, az a szép...

- dakota nincs is, csak lakota
- az eredeti versnek nincsen köze indiánhoz
- itt a film:

vimeo.com/112639971

- amiről természetesen (a kritikus -származásúak) alaposan leszedték a keresztvizet

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.21. 20:58:05

@Bell & Sebastian: Na jó, az első részt tudom Anna Jürgen-től, ám a közérthetőség miatt ugye.
A második részről meg majd tájékoztatom, ha megnéztem a filmet, meg utánnajártam :)
Köszönöm, amúgy.

Szindbad 2016.11.21. 21:09:25

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: De hát a liberálisok már el vannak söpörve.

Bell & Sebastian 2016.11.21. 21:40:14

@Mihint: Gyorsan tegyük hozzá, hogy a sziúkról van szó, akik több törzsre tagozódtak és mindenki máshogyan mondta / másképpen értették a nevét. Az idézet két darabból áll, a farka leválasztható, mint a gyíknak, neki visszanő, vagy fővárosi művésznek, akinek nincsen rá szüksége.

GNDL 2016.11.21. 22:56:30

Te jó ég, mit olvastam már megint a Mandineren... :D Vagyis a Mandinerrel kapcsolatban már rég nem is az a kérdés hogy mit, hanem hogy mi a francért... :)

Joggal mondják, hogy a cipész maradjon a kaptafánál, az ingyenélő jogdíjtroll meg az ingyenélő jogdíjtrollkodásnál... vagy ilyesmi. Te figyu, töki, itt most nem arról van szó hogy a konzervatívok állnának szemben a liberálisokkal... bár elég komoly a fixációtok manapság a liberális- és polgári szabadságjogokkal és az ezeket értéknek tekintőkkel szemben (annak ellenére is hogy magatokat előszeretettel állítjátok be polgárinak, ez legyen a legkisebb gond veletek amikor magatokat kereszténynek beállítva két kézzel fosztogatjátok az adófizetők pénzét), de ezt most hagyjuk is, úgysem tudnátok megmagyarázni mert azért nem igazán ti, talpnyaló korrupt fideszesek vagytok a magyar értelmiségi elit svájci bicskái... ha egyáltalán maradt még Magyarországon értelmiségi elit, és nem mind Londonban mosogat vagy Berlinben recepciós...

Nem tudom feltűnt-e, de a republikánusok nagy többségükben eleve nem támogatták Trumpot már a kampányban sem, és a mérsékelt republikánus elit (értsd nem a KKK vagy a náci párt fórumainak törzsközönsége) továbbra is fenntartásokkal kezeli a lökött faszit. Más kérdés, hogy mintha maga Trump sem számított volna arra hogy végül is a trollkodásával és elképesztően primitív szlogenjeivel megválasztják, mondják is hogy mintha csak a kampányt élvezte volna de megválasztása óta elégé letörtnek mutatkozik, de ma már ott tart a dolog hogy egyelőre még mindig nem a „rozsdaövezet” alacsony képzettségű (ha egyáltalán) pórul járt fehérjei számára dolgozza ki kormányprogramját, amivel naggyá teheti őket (ígéretei szerint, bár az igazságnak azt a részletét sosem bontotta ki igazán mit ért az alatt hogy „naggyá”), hanem a legkomolyabb kételyek azzal kapcsolatban fogalmazódtak meg még az elmúlt napokban is, hogy otthagyja-e a luxuskörülményekkel rendelkező Trump Towerjét a Nagy Almában, vagy most tényleg költözzön-e be a csóringer, számára proliknak való Fehér Házba... :D

Már ne haragudj, de ha te a fideszes felkapaszkodott paraszt haverjaiddal azt gondoljátok, hogy na végre, legalább az illiberális ámokfutásotok miatt nem éri majd szó a ház elejét, akkor nem kicsit tévedésben vagytok. Bár egy Trump-féle fazontól tényleg nem lehet elvárni, hogy majd a polgári szabadságjogok ütőerén tartja a rövid ujjait, de mégis csak egy republikánusról van szó, ráadásul arról a fajtáról akit ti a kommunista rezsifórumaitokon előszeretettel neveztek „neoliberálisnak”. Tehát próbálj belegondolni (vagyis fenét, egy magadfajta iskolázatlan fasz ezt sosem fogja ép ésszel felfogni), hogy ha a demokraták csak kitiltották a jenki befektetőknek konkrétan anyagi károkat és versenyhátrányt okozó áfacsaló fideszes korrupt gecijeiteket az USA-ból, akkor Trump és csapata bazmeg a rátok nézve legszerencsésebb esetben is egy külön FBI irodát fog nyittatni Budapesten, hogy ők maguk csípjék nyakon azokat közületek akik lopnak tőlük... a másik véglet, hogy drónokkal fogják a korrupt fideszes haverjaitokat levadászni a picsába. :)

Szóval itt mint fentebb említettem nem ideológiai síkon megy az örömködés. Egyszerűen egy suttyó faszt sikerült a jenkiknek megválasztaniuk, és a magatokfajta suttyó faszok ennek valamiért örülnek. De a helyzet nem változik ezzel, félreértés ne essék: Trump is, és ti is csak suttyó faszok maradtok... :) Trump elnökségének sikere egyáltalán nem Trumpon, hanem most már inkább majd a csapatán múlik. De ennek nincs olyan végkifejlete, amiből ti bármikor is jól jönnétek ki... próbáljátok megemészteni, hogy a közpénztolvaj korrupt geciket sehol nem szeretik. :)

Bell & Sebastian 2016.11.21. 23:25:17

@GNDL: Nagy dolog az önszuggesztió, ha az alsó bordáidat kivetetnéd, lehetne ezt még fokozni.

GNDL 2016.11.21. 23:29:19

@Bell & Sebastian: Jól fogsz szórakozni: www.youtube.com/watch?v=JUWSLlz0Fdo :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 01:50:19

@Bell & Sebastian: merkel néni árnyékában könnyű rázni a szablyát, csak hát trump bácsinak a merkli = klintonizmus utolsó bástyája, érdekes lesz a kettő közti pávatáncot lesni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 01:53:16

@Mihint: a mártír marionett bábú elmélettel tessék az óvodás közönség előtt házalni.

annamanna 2016.11.22. 03:03:48

@Herr Stacheldraht Leger: "A tények alapján Orbán Viktor valóban jobban hasonlít Clintonra, mint Trumpra: 26 éve parlamenti képviselő, ebből tíz évet kormányfőként töltött el, nincs nála meghatározóbb, fontosabb politikusa a rendszerváltozás utáni magyar politikának. Mégis, politikai kommunikációja és megújulási képessége eddig alkalmassá tette arra, hogy ne ezt lássák benne a választók: kormányfőként, európai vezetőként is képes harcot hirdetni és vezetni a politikai elittel szemben. Ugyanakkor az idő ezen a téren biztos nem neki dolgozik: előbb-utóbb eljön majd az a pont, amikor túl sok embernek lesz nyilvánvaló, hogy ez az ország már az övé, és változást csak ellenében lehet végrehajtani." alfahir.hu/torok_gabor_akik_mar_lemondtak_arrol_hogy_a_fidesz_valaha_is_legyozheto_kaptak_nemi_remenyt

annamanna 2016.11.22. 05:05:13

"Obama elnökségének megítélése"
www.youtube.com/watch?v=bB-vYuYhdSE

Ők azok, akik nem szavaztak Clintonra (se). Ugyebár nem Trump nyert, hanem Clinton vesztett. A szivárvány-koalíciót nem lehet a végtelenségig egyben tartani.

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 07:00:09

@annamanna: mindenki bástya elvtárs életére tör.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.22. 07:00:21

@Herr Stacheldraht Leger: Látom ám, mindegy is, ki az elnök, csak mogyorózza meg a Patást. Hazai ellenzék utolsó reménye, ragyogjon csillagod!
Nem kell annyira az ovisokat lenézni, némelyik a végére meg is tanulja, nem úgy, mint az ellenzék.
A (páva)táncnak bizony nagyon zárt a koerográfiája, aki nem lép egyszerre, stb. de ha azt hiszi, hogy az orbi csak úgy lopkodhat, ahogy a kedve tartja, akkor majd rájön.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.22. 07:05:27

@Bell & Sebastian: Dee Brown-t is olvastam eleget, mégsem tudtam meg, mi belőle az igaz. És az is igaz, hogy komolyabban nem olvastam utána.

Pelso.. 2016.11.22. 07:08:31

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Ma, Mo.-n mind az öt liberális? (persze elit, úgy jobban lehet hörögni) Mégis, miben valósul meg ma nálunk liberális befolyás?
Mi lesz, ha rájön a nép, hogy fantomokkal eteted őket, s nem a várt irányba indul el?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.22. 07:22:23

@Bell & Sebastian: Pontosabban, hallottam egy máig le nem zárt vitáról, hogy az amerikai államszervezésbe mennyit merítettek az irokézek háziszabályaiból, vagy mennyit nem. A téma érdekes, de szinte semmi többet nem tudok ennél:

kommentar.info.hu/iras/2014_5-6/irokez_gyokerek

Pelso.. 2016.11.22. 07:34:24

@Mihint: Talán kicsit viselkedni illik a kocsmában, s nincs mogyorózás, sőt, még ki is szolgálnak.
A jó kapcsolat első bizonyítéka meg talán az lenne, hogy DT gyorsan feloldja a ...... közeli üzletemberek kitiltását. Várjuk meg.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.22. 08:01:55

@Pelso..: Pontosan, az álmoskönyvek szerint se jelent jót, ha a kocsmáros kedvenc beszállítóját rúgja valagba az ember. Régebben az ilyesmiért ópiumháború járt :)
"A jó kapcsolat első bizonyítéka meg talán az lenne, hogy DT gyorsan feloldja a ...... közeli üzletemberek kitiltását. Várjuk meg. "
Egyetértek, semmi komolyat nem tudunk még.

Bell & Sebastian 2016.11.22. 08:46:53

@Mihint: Hehe, egyszer mindenki volt indián, bizonyára Orbán is olvasta a A Seuso-tó kincsét.

Teljesen hihető verzió, hogy a pionírok átvették a hely szellemét, hiszen spirituális vákuumban találták magukat, amit aztán feltöltöttek azzal, amijük csak volt, helyi hagyománnyal, otthonról hozott, ködös emlékekkel, mesterséges katyvasszal.

Az "elkanászodott, orosz turisták" halomra lődözése az a kultúrsokk, ami máig hat, munkál a mélyben, eszi a lelküket, mert ha valami, akkor a felszámolt életmód igazán öko- vagy környezettudatos volt.

Érdekes, hogy a katolicizmus nem vált egyeduralkodóvá, helyette inkább mindenféle génmódosított vagy megkreált eredetmítosznak nyitottak tág teret.

Ha mást nem is, legalább azt megtanulhatták volna, hogy a technikai civilizáció ugyan képes a hatalom alapjának, a földnek megragadására, csakhogy azt nem elég egy kontraktussal birtokba venni, meg is kell élni a földet, ami visszahat, átalakítja a testet-lelket.

Ezt azóta is rendszeresen eltévesztik, nem a lakónak van földje, hanem pont fordítva.

Wounded Knee óta nem tanultak ezek semmit!

Erre emlékszik-e?
www.youtube.com/watch?v=d-exUl-TnQ0

Hogy mekkora egy harci induló volt! Valaha...

Conchobar 2016.11.22. 09:39:44

"Reagan elnöksége a XX. századi Amerika egyik legsikeresebb periódusa: egyrészt sikerült végletesen megroppantani a Szovjetuniót (háború nélkül!)" - Legalábbis a hívei szerint. Ehhez képest elég sokat egyezkedett a szovjetekkel a leszerelésről (pl."1986. október 11-én Gorbacsov–Reagan csúcstalálkozóra került sor az izlandi Reykjavíkban, ahol a középhatótávolságú nukleáris rakéták kérdését vitatták meg. A találkozó eredményeként 1987-ben aláírták a Középhatótávolságú Nukleáris Egyezményt"). Nem az USA magatartása vezetett a Szovjetunió összeomlásához, hanem a kommunisták új nemzedékének hatalomra kerülése (Gorbacsovval az élen)

Bell & Sebastian 2016.11.22. 09:51:02

@Conchobar: Lenin volt a német tapasz az amcsi küldött, Trockij forradalmán, amit előbbi alaposan le is késett, ezért sok, utólagos hamisításba került, míg felcserélték e kettő, felbérelt gazembert.

Gorbacsov vajon kinek küldötte lehetett? Segítek, a németeké, ezúttal a jelzős szerkezet elhagyásával.

Putyin kinek a küldötte? Segítsek?

Bell & Sebastian 2016.11.22. 10:25:40

@Conchobar: Fogalmazzuk át, hogy az egysegg sugarú libsi is érte!

- Amerika hozta létre a Szovjetuniót
- Németország éltette
- Hitler át akarta venni
- Amerika nem engedte
- Németország szétverte
- Amerika nem tudta benyelni, Németország (Putyinnal) megint átvette
- Amerika jól beakasztott a frigynek és létrehozta az Ukrajna -nevű gyepüt vagy korridort
___

Mi ebből a tanulság? A FÁK jobb léte ezen kettők viszonyának függvénye. De nem feltétlenül mozog együtt az operatív-, taktikai- vagy stratégiai érdekük, sőt!

A világkormány vagy -elit megosztott annak az alapkérdésnek a megválaszolásában: ki nyeljen le kit, és ezt milyen sorrendben tegye.

Még mindig arról van itt szó, csak nagyban, ki vezesse a Nyugatot?

Conchobar 2016.11.22. 10:41:52

@Bell & Sebastian: "Amerika hozta létre a Szovjetuniót" - Azért nem ennyire egyszerű ám a világ. Az igaz, hogy egy bittel csak így lehet megérteni, de azért ne az "egysegg sugarú libsi" legyen az etalon. Gyorsan szögezzük le: 1917-ben a szépszavú és szépreményű Uncle SAm csak másodhegedűs volt. A császári Németország ugyan mindent elkövetett, hogy Oroszországban minél nagyobb felfordulást tudjon csinálni Lenin és köre, de a meghatározó mégis a belül összegyülemlett feszítő erő volt Oroszországban. Napjainkban ízelítőt kaphattunk az elittel szembeni elégedetlenségből (Trump és a Brexit kapcsán), de nem mérhető ahhoz elitellenességhez, amely Oroszországot jellemezte az 1.világháború vége felé

Bell & Sebastian 2016.11.22. 11:09:54

@Conchobar: Ugyanmá. Ha más nem is marad Leninből, legalább ez:

"- Ha nem tudod irányítani, állj az élére!"

Kettő feladata volt, amit maradéktalanul teljesített, a békekötés és a zsidók visszateleportálása a hatalomba. (A cári család bestiális legyilkolása kicsinyes bosszúnak tűnik, amit a semmirekellő zsidók kiűzéséért kellett elszenvednie.)

Az egész szovjet-sagából Hruscsov története az érdekes még. A hatalomért vetélkedő Magas Felek megegyeztek a leghülyébben, akiről mindegyik azt gondolta, hogy bábként fogja tudni mozgatni. Erre nem önálló életre kelt a parasztja!

Ugye, milyen ismerős alaphelyzet. Csak mostanság már biztosra mennek, Zsánklód nem fog asztalt verni a levetett cipőjével, mert egyedül ki sem tudja fűzni.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.11.22. 11:40:42

csak ami az utóbbi pár napban kiderült, a csávó annyira fogalmatlan már a saját hazája jogi és alkotmányos berendezkedésével kapcsolatban is, hogy már az is csoda lenne, ha az első évét kitöltené. a hülyék azért többnyire hülyeségeket szoktak csinálni, nem a rák gyógyszerét találják fel.

feketeesfeher 2016.11.22. 11:43:03

Hát, ma is nagyot alkotott a külpolitikai elemzésben a diszkópápa.
:)))

elismert felhasználó 2016.11.22. 11:44:39

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Nem oly rég azt mondták oly sokan, hogy kisebbfajta csoda lenne, ha egyáltalán a jelöltségig eljutna.
Tehát óvatosan a jóslatokkal és a tuti elemzésekkel.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.22. 11:57:55

@Conchobar:

Lenin azzal nyert, hogy senki se vette őt komolyan.

A németek leszállították őt Szentpétervárra, keltsen kis zűrzavart. Azt álmukban se gondolták volna, hogy ott megszerzi a hatamat fél év múltán.

Az orosz belpolitika se vette komolyan. Lenin pártja minipárt volt, az ország 95 %-án nulla struktúrával rendelkezett, sajtója alig volt, s még a nagyvárosokban se volt komoly tagsága. Kb. annyira kellett tőle tartani, mint attól, hogy jövő tavasszal Mo-on Juhász Péter hatalomra kerül, elsöpörve egyszerre Gyurcsányt, Orbánt, Vonát, MSZP-t.

Bolsi Buster 2016.11.22. 12:10:15

'Megtörtént a megtörténhetetlen, amiről egyikünk sem gondolta, hogy még valaha is megtörténhet: egy republikánus lett Amerika új elnöke.'

Trump nem republikánus, már a jelöltállításkor és utána folyamatosan belharcok dúltak miatta a pártban, és fognak még a jövőben is a kongresszusban+szenátusban. Ő a politikában kívülálló )volt).

De különben jó poszt.

Bolsi Buster 2016.11.22. 12:13:29

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Lenin kapott pár bőrönd pénzt propagandára, amivel minden nyomdát megvettek pillanatok alatt egész Oroszországban. A bolsevik vezetőség zsidó volt, ahogy az összes orosz nyomda (akkori média) is.

Tehát azért olyan nagy csoda nem történt, csak termékeny talajra hullott a dolog, azaz nyomor volt és rezsimellenes hangulat már eleve.

Kovi1970 2016.11.22. 12:18:30

Felfoghatatlan hogy miként lehet ennyire korlátolt és ostoba egy értelmisége családban felnőtt fiatalember, akinek ráadásul lehetősége volt rálátást kapni a dolgokra, mennyire sommás üres hülyeségeket tálal fel itt nekünk, mennyire ignorálja a valóságot és tálal fel jól hangzó ostobaságokat.

Az értelmiség árulása, egyben a legcsúnyább hazaárulás is, nincs mit ezen szépíteni.

" körbebástyázott liberálisok életük legrosszabb napjára ébredtek"

A hangulatkeltő hazudozás netovábbja, mert mindenkinek rossz volt ere ébredni, akit érdekelt, hogy Magyarország gazdasága és társadalma merre halad, akit zavar, hogy hogy van egy fenyegető agresszor a fenekünkben aki semmit sem tud kínálni az embereknek, pár kollaboránson kívül akit hatalomhoz segít. Nem leszünk gyarmat? Hát az a helyzet hogy itt egyetlen gyarmatosító van a környéken, és az Putyin.

Nagyon kellett volna Clinton nekünk (minden magyarnak aki szeretné, hogy az országa fejlődjön), és sokkal nagyobb veszélyben vagyunk egy idióta elnökkel.

Nagyon gáz ez a folyamat, még a legvalószínűtlenebb helyeken is Putyinnak kedvező emberek kerültek hatalomra, és az első jelek szerinte ezt maximálisan ki is használja...

Bicepsz Elek77 2016.11.22. 12:21:00

McCain egy pszichopata volt es ma is az. Obama volt a jobb megoldás

Bolsi Buster 2016.11.22. 12:22:47

@Kovi1970: 'Nem leszünk gyarmat? Hát az a helyzet hogy itt egyetlen gyarmatosító van a környéken, és az Putyin. '

Akkor nem Soros lopózott be Ukrajnába 3 éve, hanem Putyin? Nem így emlékszem.

Bell & Sebastian 2016.11.22. 12:25:10

Meddig tart az ebédszünet a CEU -n. Keveslem az idiótázó idiótákat.

Kovi1970 2016.11.22. 12:26:21

A leggázabb az a pofátlan hazudozás amivel a szerző egyáltalán nem létező dolgokat akar lefesteni, Mccain (vagy Dole, eselteg Bush) nem volt patás ördög.

GW Bush volt a patás ördög, és ne véletlenül.

A szerző pofátlanul hazudozik és a valóság ellenkezőjét próbálja bevetni valami elborult köd alapján: Obama egyetlen érdeme? Komolyan ekkorát akar nekünk hazudozni vagy csak bízik benne hogy senki sem olvas semmilyen amerikai forrást?

Obamacare, aktív külpolitika partnerek bevonásával, kereskedelmi megállapdások, és ami számunkra fontos: Putyinnal szembeszállni.

GW Bush ugyanolyan osotba gendával érkezett: az ő elnöksége nagyjából 9/11 től a pénzügyi válságig tartott, közben 1 erősen nem megalapozott 2 pedig gyenge lábakon indokolt háborúval.

De Bush semmi sem volt Trumhoz képest. Bush politikusi dinasztia, kapcsolatokkal és tapsasztaltokkal.

Trump egy átkozott politikai troll volt, aki meghekkelte a republikánus pártot, majd egy elmebeteg személyeskedő és lehetetlen kampánnyal elérte a lehetetlent.

Az utolsó pillanatig még a republikánusok sem támogatták, Schwarzenegger, Bushék, és még sorolhatnám.

Bolsi Buster 2016.11.22. 12:34:54

@Kovi1970: 'De Bush semmi sem volt Trumhoz képest. Bush politikusi dinasztia, kapcsolatokkal és tapsasztaltokkal. '

- Bush szar elnök volt, kétség nem fér hozzá, még Obamánál is szarabb. Persze ez a dinasztia dolog nem biztos hogy jó irány, gondolom ha Orbán Ráhel követi Orbánt a trónon akkor rögtön hátrány lesz (ugyanez áll a Clinton family-re is).

'és ami számunkra fontos: Putyinnal szembeszállni. '

- ezen mi és a régió kizárólag bukott, a kereskedelmi embargó miatt. Az ukrán CIA puccs előtt Putyin semmit nem tett ellenünk, nem tudom pontosan mivel kellett itt szembeszállni.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.22. 12:35:04

@Kovi1970:

Marhaság.
Putyinnal és Kínával szembeszállni egyaránt őrültség.
Sorosék ráparancsoltak Obamára, az meg pincsi kutya módjára robbant ki háborúkat Ukrajnától, Szírián keresztül Libanonban, Irakban, ...

Az Amcsiknak le kéne állítani a demokrácia exportot, ami hazavágta a közel-keletet, és meg kéne próbálni szaros gazdasági okok miatt elkerülnia konfliktust másokkal.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.22. 12:37:25

@Kovi1970:

Hála az égnek a magadfajta eltorzult világképű ballib szarháziak jóval kevesebben vannak.

Ontják magukból a ballib ökörségeket, amik rövid úton az egész világ pusztulásához vezetnek.

Értelmiségnek titulálják magukat, miközben csak a komcsi kádereket tolják maguk elött, és ugyanakkor eladnák az országot, egy forintért.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.11.22. 12:45:53

Jó írás, bár részigazságokat tartalmaz, néhány ponton ezért kiegészíteném.

1) Trump mögött is egy vegyes koalíció van, a mellette szavazók legfőbb érve az, hogy ő nem Clinton. Ez gondot okozhat sok választási ígéreténél (egy példa: a kampányban ígérte az Obamacare eltörlését, amit üdvözölt a rá szavazó gazdaságilag jobboldali szavazóbázis, most már visszakozott, amit üdvözöl "rozsda-amerika" lakossága). Ahogy telik az idő, Trump-nak nem csak a csalódott Clinton-szavazókkal, de a saját választói közötti ellentétekkel is szembe kell néznie.

2) Clintonék eléggé elrontották a kampányt, valószínűleg meg voltak győződve róla, hogy Obama politikája döntően pozitív benyomással van az emberekre (a legtöbb üzenete egyfajta "folytatjuk" volt).

3) Amerika gazdasági helyzete jelenleg nem hasonlítható össze a Reagan éráéval. Az ország adóssága nő és csak idő kérdése, hogy ez a lufi mikor pukkan ki. Kérdéses, hogy Trump ebben a helyzetben mit fog reagálni (kimenti-e a bankokat vagy sem). Ezzel kapcsolatban az alábbi interjút érdemes meghallgatni:

www.youtube.com/watch?v=fHdpV4H5AJM&

teleorman 2016.11.22. 12:47:10

Most már csak az a kérdés, hogy a belgák hová álljanak. (Mármint azok, akik utálják a túltolt kisebbségvédelmi ultraliberós pc idiotizmust, ám Trumpot attól még egy sötét tahónak tartják. Nagyjából az Ortega lázadó tömegeinek élére álló primitív demagógnak. Bár nyugtával dícsérd vagy szapuld a napot, még akár máshogy is alakulhat a trumpi presidency. Ha azonban az elnökség a választási kampánynak megfelelően pörög föl, megkockáztatható: a tömegdemokráciának - ahogyan azt megismertük és gyakoroltuk - nagyjából vége.)

Mi az IP címem pecás? 2016.11.22. 12:56:29

A libsik most majd meglátják ahogy az USA és csatlósai által támogatott finánctőke a saját képére alakítja a világgzdaságot, a humánus szovjet társadalmi modellt visszaszorítva.

Robinzon Kurzor 2016.11.22. 12:59:15

@Kovi1970: "Trump egy átkozott politikai troll"

Ezért örülnek neki a trollok: beteljesíti az álmaikat, hogy még egy ilyen troll is lehet az USA elnöke.

maroz 2016.11.22. 13:10:00

@Robinzon Kurzor: Bízzunk abban, hogy majd ti, nemtrollok miután mindenki mást trollnak bélyegezve kirekesztettetek és idővel már csak egy, egyetlen egy Igaz Nemtroll marad az mielőtt távozna eloltja a villanyt. Belőled például ki is nézném, amint egy "Utolsó Nemtroll" trikóban vonulnál a kultúrliberális Valhallába.

Bicepsz Elek77 2016.11.22. 13:17:52

@maroz: troll=aki "kimodja a király meztelen" es tönkreteszi a liberosok vagyalmait!

Szelid sunmalac 2016.11.22. 13:20:11

"Mi sem alkalmasabb erre, mint a vélt vagy valós hátrányos helyzet folyamatos tudatosítása és természetesen egy külső ellenség kijelölése, a vele szembeni folyamatos hergelés, lázítás. "

hmmm....honnan is ismeros ez annyira????

Tata86 2016.11.22. 15:21:43

Nagy hagyománya van az álmodozó seggnyalásnak.
A magyar "jobbereket" mindig bántották a jenki demokraták, azért már csak dacból is a republikánusoknak szurkoltak. Most hogy győzött Trump azt hiszik, sorban állhatnak a jutalomért.

Trumppal kapcsolatban néhány felvetés:
- Az elnök nem diktátor. Nem fog (ellen)forradalmat csinálni. Obama 8 éves kormányzása az Obama-care-re és a buziházasságra volt elég, de az USA USA maradt.
- Putyinnak és Trumpnak nincs sokkal több közös érdeke, mint Putyinnak és Obamának.
- Trumpot lehet, hogy nem fog annyit pedálozni a káeurópai emberjogi izékkel, ugyanakkor valószínűleg agresszívebben nyomja majd az USA pénzügyi érdekeinek képviseletét.
- Trump egy f*sz. Célba ért az idiokracy. Aki tényleg örül a győzelmének ne álmodozzon, semmi köze a jobboldalhoz. Errefelé a művelt gelntleman az ideál, nem egy ilyen prolibohóc.
- Mivel semmilyen korszerű pozitív üzenete nincs Trumpnak, kizárt, hogy érdemi eredményeket érjen el. Ergo 4 év múlva újult erővel fog támadni a PC és progresszió. Ahogy látom ma egyedül a libsik szállnak magukba, és kérdezik miért? Lehet, hogy találnak is válaszokat. Pedig a konzervatívoknak kéne... nekünk jelöltünk sincs, csak duzzogásra telik. Miért?

Tata86 2016.11.22. 15:23:30

@Bicepsz Elek77: Szerintem mindenkire ráfér a kognitív disszonancia. A libsik most gondolkodnak. Sajnos a konzik azt hiszik, nyertek, ezért nekik nem kell.

Négy év múlva a libsik okosabbak lesznek.

Bell & Sebastian 2016.11.22. 15:44:19

@Tata86: Mi ütött magába, amikor valaha példaként tekintettünk a megszólalásaira.

Az természetesen igaz, hogy az elején próbálja átnyomni az ígéreteit, amik persze megfeneklenek itt vagy ott, következően a meghekkelt demokrácia mibenlétéből.

Ha végképp nem boldogulnak vele szép szóval, majd viszik egy kört kabrióval.

De azért az is valami, ha meg tudja akasztani az alkotmány erodálását és széthordását - magánszéfekbe.

Próbálom itt sulykolni, teljesen sikertelenül, hogy visszavonhatatlanul bebukták a vezető szerepet, az erőszakoskodásuknak, lustaságuknak és nagy pofájuknak köszönhetően.

Ha ebből úgy akar kijönni, mint Oboa, hogy tudni illik, blokkolja Európát, akkor itt tényleg rosszabb lesz, mint volt és jöhet Putyin.

Vagy beveszik az Oroszt a játszmába és megint csak jön Putyin.

Summa subversion: mindenképpen jön Putyin.

Tata86 2016.11.22. 16:26:49

@Bell & Sebastian: Putyin nem jön sehová. Az orosz termékénységi ráta 1.25, gazdaságuk egyedül a nyersanyagkészleteik konjunktúrájára épül(, vagy azon bukik), a társadalma rekorder az önpusztításban.

Agresszióval és túlfinanszírozott katonasággal még életben tarthatja az illúziót, hogy az oroszok számítanak, de aztán kampec.

Abban reménykedjünk, hogy a látványos pusztulásukban(, hiszen drámai vég nélkül semmit nem ér a hiszti) mi kivételesen nem veszünk részt, pláne nem az oldalukon.

Bell & Sebastian 2016.11.22. 16:51:57

@Tata86: Ezt hol olvasta, a NYT írta meg? :)

Persze, én is hibás vagyok, mert a kapcsolatok normalizálását "bejövetelnek" mertem nevezni.

Miközben a német menedzserek tucatjával repkednek Moszkvába, de naponta, ha ügyvéd létére oroszul is tud valaki, degeszre keresheti magát egy hónap alatt, pusztán a közvetítéssel.

Az nem lehet, hogy mi itt Magyarországon megint nagyon át vagyunk baszva, amit szabad Jupiternek -alapon?

Nem Putyint kellene szidni, hanem Putyin zsidaját, aki finanszírozza, csak ahhoz ugye nincsen elég bátorság.

Tata86 2016.11.22. 17:14:43

@Bell & Sebastian: Nem az a kérdés, hogy lehet-e üzletelni az oroszokkal... (Azért itt megemlíteném: az kössön velük üzletet, aki elég erős ahhoz, hogy alkalom adtán kiverje belőlük, amit ígértek.)

Az a bajom, hogy sokan messiást látnak a medvében, aki majd felébred a téli álmából és elhozza a konzervatív mennyországot.

Bell & Sebastian 2016.11.22. 17:35:13

@Tata86: Azt ugyan nem fogja. De minden szövetkezés terület -alapú, márpedig Európa az Urálig tart.

A normális közeledés kerekébe Amerika dugta be a biciklipumpát, hogy megakadályozza a Berlin-Moszkva tengely ismételt létrejöttét, Merkel nem is titkos céljának elérését, az Unió kinyújtását Jeruzsálemig.

Pontosan az Obama -féle verziójában szorultunk az üllő és kalapács közé, nem is a Merkel-Orbán-Putyin félében.

Az egy jó kérdés, hova álljanak ebben a helyzetben a balgák? Nyilván a nyerő oldalra. Csak az a probléma, még nem tudjuk, melyik az?

GNDL 2016.11.22. 17:48:44

@Bell & Sebastian: „Csak az a probléma, még nem tudjuk, melyik az?”

Amíg ezen gondolkoztok addig magyarok százezrei választottak már térfelet, és évenként újabb tízezrek csatlakoznak hozzájuk, mert úgy tűnik ők már megtalálták a „nyerő oldalt”... ráadásul nem csóringer rezsiharcosokról, mihaszna közmunkásokról, vagy trumpista málészájú hülye gyerekekről van szó, hanem a legképzettebbekről és legrátermettebbekről.

A nyerő oldal már megvan, évtizedek óta az a nyerő oldal és nem úgy tűnik hogy a következő évtizedekben elveszítené ezt a pozícióját. Már csak az a kérdés, hogy a rendszerváltás híján Magyarországon egyelőre még hatalmon maradt moszkovita elit meddig képes ezt lehazudni a szélesebb közvélemény elől...

maroz 2016.11.22. 17:48:52

@Tata86: Hehe, de érdekes ez a keleti szél, hol kamanyizmust hoz hol konzervativizmust, követve a vetésforgót.

Olyanok a népek mint a kiéhezett kiskatona, mindegy, hogy mi jön, csak jöjjön már valami. Mára már az elitet is áthatotta a torrent-gondolkodás, azt hiszik, hogy az ideológiát le kell tölteni, holott valójában azt meg kell csinálni.

Olyan cuki, hogy ma ideológiák helyett csak tradicionalizmust látunk és nagyjából mindegyik valami hasonló motívum mentén terebélyesedik: legyen minden megint ugyanúgy, ahogyan az valójában soha nem is volt. A baloldaliak valamiféle skandináv jóléti szociáldemokráciát sírnak vissza, a jobboldaliak azt, amikor még ők voltak a liberálisok, de arról, hogy mi legyen, ha arra jutunk, hogy beszart az időgép egyik oldalon sem hallani semmi érdemit. A neoliberális ideológia uralkodik, nem nehéz, hiszen érdemben más nincs is. Feszkó, az van, de ideológia, ami egy alternatív jövőképet skiccelne fel a neoliberális túlnyeréssel szemben az speciel nincs. Hátha a maci elhozza, mert az olyan.

maroz 2016.11.22. 18:02:13

@GNDL: "hanem a legképzettebbekről és legrátermettebbekről"

Egy ilyenről én is hallottam nemrég. A szoclib kormány alatt fontos állami pozícióban volt, azaz ő is abba a bandába tartozott, akik elbaszták. Egy kontraszelektált elitkémrél van szó, aki ezüstkanállal a seggében születve megkapta az országot autókázni és miután durván elbaszta elhúzott nyugatra.

And now we wait:

s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/e9/55/15/e95515bbb9e8bdda20b35439d3acd262.jpg

Bell & Sebastian 2016.11.22. 18:48:50

Ha csak a puszta tényeket nézzük e délibábos pusztában, a magyar bib-lib-bal a legnagyobb antiszemita, mert állandó áskálódásával megpróbálja megakadályozni, hogy a Szuperuniót innen, a muzulmán mentes övezetből kormányozzák urai, egyben azt is, hogy Lakatos Leuncióból kertész lehessen Nagyságos Doktor Gróf Vitéz Grün Úréknál. Esetleg elektromos autót atommal feltöltögető a MOL világcégénél, a Dzsavel -nál.

Itt valójában minden fordítva van, csak tükörből nézzük.

Bell & Sebastian 2016.11.22. 18:51:34

@GNDL: Szavazni, azt lehet, mindkettőnké egyet ér. Csak így meg minek?

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 19:00:27

@Mihint: az amerikasegíccs/ajrópasegíccs típusú nyaf-nyaf GNDL blogtársunk specialitása, vele beszélje meg. azt meg nagyon is jól ismert, hogy orbi nem lopkodhat kedve szerint, pechére kénytelen minimum visszaosztani a nagytesók felé, meg néha a közveszélyes adatigénylőknek beszámolni... zavarja is a drága jó pártfőtitkár efftárs urat, igazán és őszintén együttérzek, brühühü, mit nem kell elszenvednie, hogy a királylánykának végre méltó kastélya lehessen, brühühü

Bell & Sebastian 2016.11.22. 19:37:33

@Herr Stacheldraht Leger: Nem merik megmondani neki, hogy az ájfónja automatice adatfelhőbe ment, ha akarja, ha nem? Ellopni cigó szokás.

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 20:02:07

@Bell & Sebastian: ha még csak az ájfón lenne... backdoor-os mikrofos fut az összes hivatalban, azt nem szívják le, amit nem akarnak a fijugg az nsa-nál.

GNDL 2016.11.22. 20:09:53

@Bell & Sebastian: A kivándorlásra utaltam fentebb, úgy érzem ez a rezsiharcos tábornak nem jött le... :) Nem Oroszországba, meg Orbán kedvenc sztyeppéire menekülnek a jól vagy egy fideszesnél jobban képzett magyarok, hanem nyugatra...

GNDL 2016.11.22. 20:21:03

@Herr Stacheldraht Leger: „amerikasegíccs/ajrópasegíccs típusú nyaf-nyaf GNDL blogtársunk”

Hát ezt is rosszul tudod, de hát veled kapcsolatban már tök mindegy, nagyjából kijelenthető hogy mindent rosszul tudsz... :) Én személy szerint pont azt tartanám szerencsésnek, ha tényleg senki nem próbálná a nyugat-felől megtanítani késsel-villával enni a magatokfajta suttyó parasztokat, mert ha mindig jön valaki és kihúz titeket a szarból, akkor sosem tanuljátok meg mennyire hitványak és életképtelenek vagytok, és mit kéne máshogy csinálnotok. Ez a probléma jelenleg az uniós forrásokkal is, amit a „rothadó imperialista nyugat” biztosít számotokra és ami még egyelőre valamilyen szinten fenntart titeket a balkáni mocsaratok felszínén, mert bár uniós források nélkül rég éhen haltatok volna, most azért egyébként vígan lefetyelitek a hasznát. :)

Nem, töki, a szittya parasztnak nem kell segítséget nyújtani, meg kell várni míg ennek az iskolázatlan parasztnak a nyakába szakad az a sok szar amit az elmúlt években maga köré hordott... legfeljebb éhen hal, na bumm, szerencsés esetben majd végre egy prosperáló államot lehet létrehozni a kádárista proli-hullahegyeken... főleg ha már nem járnak majd szervezetten posztkommunista korrupt bűnszervezeteket kormányra szavazni... :)

Szindbad 2016.11.22. 20:56:02

www.vintag.es/2014/03/iranian-woman-in-era-before-islamic.html

Iráni nők 1960-ban, mielőtt szétkúrták a hozzátok hasonló faszfejek, drága poszter.

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 20:57:57

@GNDL: (na megint okoskodik einstein a pornófilm közepén)

Bell & Sebastian 2016.11.22. 21:01:41

@GNDL: Ki az a barom, aki a Nyugathoz fut elnyomásért, korrumpálható ítéletekért, feudális hierarchiáért, maga mögött hagyva a biztos megélhetést, jogbiztonságot és mintamókus demokráciát? Neveket akarok hallani!

GNDL 2016.11.22. 21:08:49

@Bell & Sebastian: „maga mögött hagyva a biztos megélhetést, jogbiztonságot”

Lásd mondjuk hol fog tartani jövőre a magyarországi nettó minimálbér (260 EUR, de szerintem megérdemlik a prolik, ennél többet semmiképp:), vagy hogyan választ alkotmány nélküli alkotmánybírákat a Tisztelt Ház... :D Biztos megélhetés és jogbiztonság a faszom... és még visszafogott voltam. :)

GNDL 2016.11.22. 21:13:17

@Herr Stacheldraht Leger: Ebben a mandineres légkörben ha tehetném és valamilyen módon idefinganék komment formájában, tekintve „ennek az oldalnak” (Fidesz-Jobbik) az intellektuális szintjét, még az is okoskodásnak számítana... :) Sajnálom, egyszerűen nem tudok annyira bárgyú paraszt lenni mint a szittya magyarok... el kéne veszítenem az intelligenciahányadosom túlnyomó részét hogy „lefideszesedjek”, de még akkor is én lennék az okostojás... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 21:15:30

@Szindbad: ölelj kebledre pár milla migráncsot és budapesten is fasza kalifátus lesz, szarhatod a sűnt napszámban :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 21:17:15

@GNDL: (einstein addig számolja a lehetséges spriccszöget a pornófilm közepén, míg be nem alszik a művésznő mellette)

GNDL 2016.11.22. 21:20:57

@Herr Stacheldraht Leger: Szerintem neki nem a migráns/iszlám témában vannak problémái, hanem a vallási fundamentalizmus az ami gyilkos... és ebben a témakörben tényleg tök mindegy, hogy melyik vallásról van szó, lásd arrafelé az iszlamista iskolázatlan pöcsök pusztítanak, errefelé meg a magukat kereszténynek gondoló felkapaszkodott parasztok... :)

Pelso.. 2016.11.22. 21:30:24

@Herr Stacheldraht Leger: Nekünk már a kebelre ölelés sem maradt, nem hülyék azok, hogy nálunk csináljanak kalifátust.

@Bell & Sebastian: a hanyatló Nyugathoz....:)?

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 21:30:30

@GNDL: (a pornófilm közepén szerencsétlenkedő einstein megpróbálja felébreszteni a művésznőt egy káprázatos algoritmus felidézésével, majd inkább rezignáltan a koton nyúlási tényezőjét kezdi vizsgálni)

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 21:41:39

@Pelso..:

anglia 1960:

photos.francisfrith.com/frith/luton-george-street-c1960_l117087x.jpg

anglia pár évtizeddel később:

www.jihadwatch.org/wp-content/uploads/2014/12/muslims-march-for-sharia-law-zones-in-the-uk_772214.jpg

ajjjaj, szinbád sz*rjon sűűűűűűűűűűűűnt, tönkretette angliát az a sok fundikeresztény... oh wait...

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 22:00:30

@Szindbad:

posztíróval rokon keresztény szélsőségesek Semjén Controlled Zone felállítását követelik:

9502-presscdn-0-95.pagely.netdna-cdn.com/wp-content/uploads/2016/10/sharia-uk.jpeg

sühühűűűűűűűűűűűűn

GNDL 2016.11.22. 22:03:14

@Herr Stacheldraht Leger: Az egyik vallási fundamentalizmusnak nem egy másik az ellenszere, hanem az iskola bazmeg... ki kell járni, nincs mese... :) Ja, és legfőképp a szekularizáció.

Szindbad 2016.11.22. 22:12:17

@Herr Stacheldraht Leger: De hát pont ezek kúrnak szét mindenhol mindent. Ezek ellen szóltam, nem tűnt fel?

GNDL 2016.11.22. 22:14:44

@Herr Stacheldraht Leger: Hát, Magyarországon nem jellemző hogy muzulmánok keltenének bármiféle feszültséget, vagy okoznának károkat a polgároknak... ellenben itt vannak ezek a korrupt szuperkeresztények:

67.media.tumblr.com/cec70c8a0e4958a2595b78fc1b1ceb6d/tumblr_nkdks6343K1qabuh5o1_1280.gif

i.kinja-img.com/gawker-media/image/upload/moohvnivzpgspmyyf7jc.gif

De mindegy, nem fogod megérteni... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 22:15:01

@Szindbad: egy percig sem vitás, hogy fullkonzi keresztény apácák erőltetnek párhuzamos társadalmat a világi demokráciára: i.dailymail.co.uk/i/pix/2015/03/14/26A6832A00000578-0-image-a-9_1426369392947.jpg

sűűhűűűűűn!

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.22. 22:17:08

@GNDL:

anti-szexista, világi oktatáshoz való hozzáférést követelnek a borzalmas keresztény elnyomás kárvallotai:

www.thecommentator.com/system/articles/inner_pictures/000/005/699/original/sharia_britain.jpg?1426157218

2016.11.23. 00:17:15

@maroz:

és ugye visszajárna köpködni a magyarokat

Szindbad 2016.11.23. 00:48:24

@WiteNoir: A magyar nép esszenciáját köpködik, szégyeljék magukat.

annamanna 2016.11.23. 01:37:10

@Szindbad: "Mohammed Mosszadeket – akit két alkalommal is képviselőnek választottak (1923 és 1944), majd 1951-től az ország miniszterelnöke volt – államcsínnyel távolították el a hatalomból. Ezt a brit és az amerikai titkosügynökségek szervezték meg („Ajax-hadművelet”). Jó néhány történész úgy gondolja, hogy ez azért történt, mert Moszaddek államosította Irán kőolajkészleteit.

Moszaddek bukását követően a sah egyre diktatórikusabban kormányzott. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság hathatós támogatását élvezve ugyan tovább modernizálta az iráni ipart, de eltiporta a polgári szabadságjogokat. Uralma, melynek része volt a szisztematikus kínzás, és más emberi jogi megsértése, végül 1979-ben az iráni forradalomba torkollott, melyben rezsimjét megdöntötték."

"valószínűleg nem a képeken szereplő jómódú fiatalok voltak a változás támogatói, hanem ők: www.flickr.com/photos/43671966@N00/719569607 "

"Jók a fotók, bár ez is csak Irán akkori nyugatias kirakata volt, amit utazási irodákban lehetett mutogatni... a magyarországi jómódot is lehetne illusztrálni valamelyik budai plázával és az ottani lakónegyedekkel.
A szegényebb rétegek természetesen változást akartak."

"Én meg úgy olvastam, hogy a sah legkomolyabb ellenzéke pont az ilyen nyugatos, városi polgári értelmiségi réteg volt. Akik pont nem akarták tovább a korrupt uralkodóréteget és elnyomást tovább, de nem iszlám államot akartak helyette Hanem valamiféle választott demokratikus rendszert, Moszadek nemzeti/nacionalista, de nem vallásos rendszerének folytatásféléjét. Csak aztán kellett némi kényszerű szövetséges is ehhez, és itt lépett be a siíta papság akik amúgy egy ilyen világi rendszertől is féltették persze a saját hatalmukat. És amikor a sah elmenekült, elöször egy ilyen polgári ellenzéki, Sapur Baktiar lett miniszterelnök és nemzeti egységkormányt csinált és ő engedte vissza Khomenei-t. Na őt buktatták meg aztán belülről a radikális siiták. hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%A1ni_forradalom

Azért érdekes ezt ilyen részleteiben is nézni, mert hasonló volt elötte az 1917-es orosz, az 1918-as magyar, de a kubai forradalom forgatókönyve is. Elsőként egy mérséklet, polgári ellenzék kezdi hosszan az ellenállást, győz aztán jönnek és döntenek a radikálisok."

"Sah egy nyugati mintájú országot akart csinálni, a gyakorlatilag még középkori viszonyok között létező Iránból. Nagyon gyors volt a tempó ahhoz, hogy főképp a vidéki társadalom képes legyen elfogadni a változásokat, de ahhoz elég gyors volt, hogy a városokban kialakuljon egy polgári réteg, amely számára meg a Sah diktatúrája volt elfogadhatatlan. A rendszer nem volt optimum, igazán senkinek sem volt jó, minden jobbító szándéka ellenére. A külső tényezőkről, mint a hidegháború, meg az 53-as USA puccs, meg a többi még nem is beszéltünk. A jelenlegi rendszer, még ha számunkra fel se fogható, hogy mi jó benne az ott élőknek, közelebb áll az optimumhoz, bár messze nem az."

"A Sah bukásakor kb az irániak fele tudott írni-olvasni. (az uralkodása elején meg kb a 20-25%-a) polgári szabadságjogok hiányában látni a bukását leegyszerűsített történet. Kétségkívül az uralkodása kitermelt egy városi, tanult réteget, ami kezdeményezője volt a változásoknak, de ez önmagában igen kevés lett volna. Ahogy láthattuk pár éve is, hogy egyedül mennyire kevés."

"Ez olyan patyomkin effektus. Pár ember jól él, azokat fényképezgetik, reklámozzák, a maradék 99% meg nyomorog."

"Szerintem a probléma az volt, hogy a Sah fényűző és pazarló élete élt eszméletlen korrupció mellett. Az elnyomás is olyan volt, hogy egyes kínási módszereket még Szaddam rendszerében is durvának számított volna. A baj az volt, hogy a Sah elzavarásának ára az volt, hogy egy vallási idiótát rakott a helyére... A szart lecserélték fosra..."

"A többség nem élt akkor sem jobban Iránban, aki meg megteheti, az most is az aktuális divat szerint öltözik, csak a vallási előírások miatt picit rálóg a hajára a kendő. Keressetek rá nyugodtan az iráni nők keresőszóra, és ámuljatok. Divatos a techno, a rock, az alkoholgőzös bulik, csak épp jattolni kell.

A különbség a hatalom legitimációjának származtatása. Anno amerikai-brit báb volt a sah, akinek nem tetszett, hogy a Nyugat elviszi az olajból származó profitot és ezáltal szegénységbe taszítja a népet, azt a CIA megpuccsolta. Ő volt Mosszadek, a nacionalista politikus. Természetes, hogy kétségbeesetten kerestek B megoldást, amit Khomeini kínált is. Nem gondolták, hogy ez lesz belőle. Az olajpénz most mások zsebében landol, a többség ugyanúgy él, a hatalom demokráciát színlel, az USA meg azóta is sértődött, elbukta a gyarmatát, ezért aztán a fél világ baszogatja őket, olajat meg nem vesz tőlük. Cseberből vederbe estek. Járt ott ismerősöm a forradalom előtt, ilyen volt a jómódú teheráni réteg, mint a képen, csak teli volt a hócipő, és nem ilyen emberekkel volt teli az utca."

idézetek innen: ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/01/24/irani_divat_a_hetvenes_evekben

annamanna 2016.11.23. 02:24:57

@Szindbad: ez nappali felvétel www.youtube.com/watch?v=tpA85ZpO_pc

ez megint egy bulizós videó www.youtube.com/watch?v=jFwWJmi2iKY

ez otthoni produkció www.youtube.com/watch?v=f564Brix00U

Valaki a Ritkán látható történelem blogba ezt írta, még a hetvenes évek kapcsán):

"Valamiért mégis telelett a hócipőjük. Talán a 100.000 teheráni prosti miatt, a nyomor és kiszolgáltatottság miatt. (ne tévesszen meg semmit ez a magazinoknak készült fotóanyag.)"

A százezer teheráni prostihoz ennyi kiegészítés tőlem:
A kánaánita kultúrában a lefátyolozott nő volt a kurva. És ezt pontosan jól tudják azok, akik most a muszlim nőket csadorba kényszerítik.

"Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá magát, és leűle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezető úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák őt annak feleségűl.
Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját.
És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az ő menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?
És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd?
És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyűrűdet, gyűrűd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté.
Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvevé az ő özvegyi ruháját.
És megküldé Júda a kecskefiat az ő Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.
És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van az a felavatott parázna nő, a ki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: Nem volt erre felavatott parázna nő.
Visszatére tehát Júdához, és monda: Nem találám azt meg, a helység lakosai is azt mondák: Nem volt erre felavatott parázna nő.
És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk; ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg őt.
És lőn mintegy három hónap múlva, jelenték Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: Vigyétek ki őt, és égettessék meg.
Mikor pedig kivitetnék, elkülde az ő ipához, mondván: Attól a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: Ismerd meg, kérlek, kié e gyűrű, e zsinór, és e pálcza.
És megismeré Júda és monda: Igazabb ő nálamnál"
(1Móz 38:14-26)

Mai ellenzéki fiatalok www.youtube.com/watch?v=SNocyz1NRjA

Ha érdekel, további képek a 70-es évekből: www.youtube.com/watch?v=dF47rrHd7wo

maroz 2016.11.23. 06:49:49

@Szindbad: Elhagyja a kurvázó, részeges, segghülye apuka a családját és az új szeretőjének kígyót-békát kiabál a régi családjára. Hogy az egy totálisan elbaszott család, de hát azzal a büdös kurvával és az idióta kölkeivel mi a fenét lehetne kezdeni, hogy ott rohadna meg a fajtája ahol van.

Tudod, az az érdekes, hogy az ilyen visszaköpködők valamiért nem akkor fedezték fel, hogy ez egy kibaszottszar ország, amikor a már eleve kontraszelektált szülők (egészen konkrétan az mszmp-ről, majd mszp-ről van szó, mint munkáltató, felfogod te ezt?) kitaníttatták, hazai és külföldi egyetemeken polírozhatták magukat fényesre, már taknyoskorukra megkapták játékszereiket, a vezető beosztásokat, és akkor tegyük már fel a kérdést, hogy miért nem ekkor ismerték fel, hogy ez egy szar, sutyerák ország, és miért nem nem ekkor rohantak ki akár a faszomba is, nagy köpködve?

Élvezték a születési előjogaikat, a pártállami előnyöket, amelyeket a szüleik és a mispóche kapcsolati tőkéje jelentett, éltek, habzsoltak, elkezdték elfoglalgatni a vezetői helyecskéket és azzal a boldog tudattal néztek a jövő elé, hogy ők az arisztokrácia. Elbaszták, mert alkalmatlanok, ezért amikor kiesett alóluk a szék pontosan úgy viselkedtek, mint a seggberúgott, alkalmatlan inas: kilépve a házból kígyót-békát kiabálnak a családra.

Te például már tudod, hogy az egyik vincentes, a doktordömény mekkora egy emblematikus fasza a kontraszelektált, seggbuta, de annál arisztokratikusabb tudatú kommerfattyaknak, lám, annak még annyi esze sincs, hogy a fejlettnyugatra alijázzon, de tudod-e, hogy honnan jött, mi volt, mit csinált például az a kettes sorszámú Bourbon?

Ha tudnád te is, akkor se jelentene semmit, mert te simán felmentenéd őket, de hát jót akartak, fejlettnyugatot meg zigazidemokráciát, nem ők tehetnek róla, hanem a zorbánsátán, és ugyanott tartanák, mintha semmit se mondtam volna neked, tehát végső soron jól van ez így, ahogyan van, ezen érdemben már úgyis csak a nyaktiló tudna segíteni, semmi más. Nehéz műfaj a bourbonok, ha meggyőzésről van szó. ;)

felhasználós 2016.11.23. 08:04:54

@GNDL: Hatalmas a kontraszt az író és a kommentelők között. Pár kommentelő nem kultúrember.

hacsaturján 2016.11.23. 12:36:46

@annamanna:

én azér nem szerettem eszt a hüje sahot, mer amíg őkelme a mi balatonunkon hajókázott, addig nekünk a parton köllött zászlólengetni, így nem tuttuk alaposabban szemügyre venni a sahnét, pedig egészen jó bige vót a drága. hja, kérem, így nézett ki a komenizmus a maga liberális valóságában hajdanán.

hacsaturján 2016.11.23. 13:52:15

@hacsaturján:

köszi! de, ha komeini ajatollahnérul tanálsz hasonlót, akkor saját dugomba fogok dőlni.

Robinzon Kurzor 2016.11.23. 13:57:00

@maroz: " miután mindenki mást trollnak bélyegezve"

Meg kéne tanulni olvasni, kicsi huszár.
Menni fog egyedül is egy viszonylag egyszerű mondat megértése?

Nem "bélyegeztem" (te amúgy egy járási párttitkáról tanultál beszélni a 70-es években?) mindenki mást trollnak; pontosan leírtam, hogy kit és milyen kritérium alapján tartok trollnak.
Hogy magadra vetted és emiatt megbántódtál ... leszarom, dolgozd fel!

maroz 2016.11.23. 15:08:05

@Robinzon Kurzor: Kicsi huszár? A bajorművészúr meg a hetihetes édesanyanyelvét műveled, és rajtam is ezt kérnéd számon?

Én csak azt nem értem, hogy miért folyton az állat jön elő belőled. Most a reszkető állat, aki félti a moslékját, jajj, istenem, mi lesz, ha a gazdi már nem önti elém. De szar neked, hogy ilyesmi miatt kell nettó agresszív idiótának lássalak...

Pelso.. 2016.11.23. 20:08:26

@Herr Stacheldraht Leger: Realitása nálunk most elenyésző. Ha majd elfogy az olaj, hát nincs az a kerít

Herr Stacheldraht Leger 2016.11.23. 20:23:05

@Pelso..: mindig úgy kezdődik, hogy ááá úgyse lesz baj belőle

Robinzon Kurzor 2016.11.24. 18:55:56

@maroz:

A dolog úgy áll, hogy a kicsi huszár (Bajor nélkül is) megszólítás tűnt adekvátnak ahhoz a szellemi szinthez, amit kieresztettél magadból.

Hogy ugyanis nem voltál képes értelmezni egy elég egyszerű mondatot (kit neveztem trollnak és milyen alapon), de cserébe elővetted a járásipártitkár-nyelvezetet ("bélyegezted").

Most erre persze jöhetsz a moslékos-reszketős vágyálmaiddal, de a lényeg mégis csak az, hogy nagyon egyszerű magyar mondatokat sem vagy képes megérteni.

maroz 2016.11.24. 19:19:21

@Robinzon Kurzor: Bajor nélkül te se tudnád, ne vakíts már. Felsőbbrendűségi rohamaid vannak a hetiheteses műveltségedre? Vedd raccsolósra, azt már próbáltad? Olyan sótlan vagy így, már meg se haragudj, de ez a kicsihuszározás öt évvel ezelőtt is kínosan lejáratott volt...

Pelso.. 2016.11.24. 19:37:06

@Herr Stacheldraht Leger: Lesz. Bár a célországok sorában ugyancsak hátul vagyunk. Valamint minap a tyirityán is utalt rá, hogy majd megvéd.

gyalog.galopp 2016.11.24. 21:04:47

@maroz:

már a maceszhuszárt is túlhaladtuk

maroz 2016.11.24. 21:58:54

@gyalog.galopp: Kezd unalmassá válni. Régen még voltak jó kis köpőversenyek, de mára semmi szellem, semmi innovatív harákolás, csak az az ökölbe szorult arc, csikorgó fogak és kicsihuszározás. Nosztalgia kéne, mondanám, de hát még az is jobb volt régen.

gyalog.galopp 2016.11.24. 22:09:03

@maroz:
Valami úgy fixálódott egyes emberekben, hogy mentálisan visszafejlődtek. Na, ez így hülyén hangzik, de mikor azt hallom egy kb 50-es hölgytől, neki azért nem lehetett gyereke, mert ő egy második generációs túlélő, akkor elveszítem a fonalat.

annamanna 2016.11.25. 03:38:55

@gyalog.galopp: "A zsidó párkereső oldalon töltött időszak nagyon tanulságos volt. Betekintést nyertem a pesti zsidóság egy bizonyos szegletébe, aminek hatására hamar öngyűlölő zsidóvá vállam. A zsidó párkereső volt a legkiábrándítóbb netes portál.
Tele önértékelési zavarokkal, hamis, torz önképpel rendelkező, kultursznob szüfrazsettekkel. Addig feszítettem a húrt, amíg végleg ki nem tiltottak a társkeresőről, ahol is rengeteg ellenséget szereztem."
hvg.hu/kultura/20121215_Megszallott_szexfuggok_ki_mennyit_er_a_ne

maroz 2016.11.25. 04:44:06

@gyalog.galopp: Transzgenerációs meddőség, ez nagyon jó!

Akinek meg sok lett az mondhatná azt, hogy azért, mert ő Ratkó-unoka. Már ugye ha szintén hülye lenne.

gyalog.galopp 2016.11.25. 11:54:39

@maroz:
Ahogy elnéztem a hölgyet, inkább szegény nagyi lehetett a szenvedő, aki túlélőként szülte a "második generációs "unoka anyukáját.
Aki ebből megfejti hogyan transzgenerálódott a meddőség, az kap egy Nobelt.

gyalog.galopp 2016.11.25. 12:02:45

@annamanna:

Jó a linked, de gondoljuk tovább.
A szex önálló iparággá, szolgáltatássá vált, fogyasztási termékké, amitől ugyanúgy besokall az ember, mint bármi mástól, alkoholtól, paprikáskrumplitól, akármitől, ha sok .
Ott fekszik ugye a fiatalember egy gyönyörű 22 éves nőn és csak egy fantázia kép segítségével tud merevedni.

Szóval máris megfogalmaztuk a liberalizmus lényegét.

annamanna 2016.11.26. 04:15:22

@gyalog.galopp: Az adott esetben a hiba nem a túl sokkal volt, hanem a túl kevéssel. Valamiből túl kevés volt. Egyszerű a megfejtés: saját magából volt túl kevés. Pocsék önbecsüléssel, folyamatos kamuzással nyomult, mintha a nők meghágásával helyre tudná állítani az önértékelését. De nem tudta, mert a szexuális teljesítmény nem úgy működik, mint a többi teljesítmény. A szex az önbecsülést csak akkor javítja, ha az ember valóban azt érzi, ad vele és nem elvesz. Ez intimitás, tartós, kölcsönös megbecsülésre épülő párkapcsolat nélkül lehetetlen, ez pedig őszinteség nélkül lehetetlen.

"Amikor egy kifejezetten szimpatikus, jó fej, érzéki lánnyal találkoztam, akkor egy pillanatig átsuhant az agyamon, hogy érdemes lenne vele komolyan is megpróbálni. Ilyenkor mindig azt reméltem, hogy a segítségével kikecmereghetek az internetes társkeresők pöcegödréből. De amikor haza mentem és az asztali naptáramra tévedt a tekintetem, ahol előre: napra, volt hogy órákra lebontva sorjáztak a lány nevek, mindig elvetettem a lehorgonyzás ötletét, hiszen ezek a lányok mind rám vártak. Akkor úgy gondoltam, hogy egy nőért, hülye lennék feladni a több tucat kiéhezett nőt."

Itt sem mond igazat (mármint nem ismerem az illetőt, de szerintem ez kamu). Azért nem horgonyzott le egyetlen jó fej, szimpatikus nőnél sem, mert tisztában volt vele, hogy rövid idő alatt kiderülnének a jellembeli hiányosságai, na meg az, hogy csóró munkanélküli; és akkor oda a varázs. Semmiképpen sem akart lelepleződni. Nem a többi nő kipróbálásának vágya vonzotta, hanem a megközelíthetetlenség, a titokzatosság, az, hogy nem kell őszintén bevallania, felvállalnia a hibáit.
Azért is menekült el inkább egy másik kontinensre, hogy ott megőrizhesse az idegenségérzetét.

Óriási vonzerő van abban, hogy másoknak fogalmuk sincs róla, ki vagyok. Minél inkább szégyelli magát valaki, annál inkább vonzza a titkolózás, az ismeretlenség. A népvándorlás, a külföldre költözés, a nagyvárosi dzsungelekben való elbújás, az atomizálódás, a társadalom szétesése mögött jórészt a szégyen és bűntudat áll.
A szégyen és bűntudat hajtóereje pedig az istentelenség, hitetlenség, hiszen a vallás (mármint a keresztény vallás) pontosan a szégyent célozza meg legegyértelműbben: a bűnvallással, a szégyen takargatásáról való lemondással.

"Izraelben,kibucokban töltöttem a fiatalságom egy részét. Tudtam, hogy egy kibucban a néha kemény fizikai munka elvégzését követően nem lesz időm neten latorkodni, és a jókora távolságnak betudhatóan randizásra sem lesz alkalmam. A végleges kiégésem előtt két választásom maradt: vagy kidobom a laptopomat vagy elutazom jó messzire, ahol nincs lehetőségem fűvel-fával randizni. Erre egy kibuc tűnt a legjobb választásnak."

A kibucnak számára kettős haszna van: egyrészt a fizikai munkával helyreállíthatja a hiányos önbecsülését; másrészt eleve oda szocializálódott, talán az első szexuális élményeit is ott szerezte, a kibuc világa közel áll hozzá, ott nem kell szégyenkeznie, mert a többiek is hasonlóan viselkednek, mint ő.

A zsidó szexuális kultúra sok esetben valóban hajmeresztően más, mint a keresztény. A keresztény jelző az európai társadalomra akkor is igaz, ha már kultúrkereszténységről is csak fenntartásokkal beszélhetünk; a párkapcsolati szokásokra azért még hatással van a vallási múlt. "A lakosság nagy részének átlagosan 2-10 szexuális kapcsolata volt, nagy számokat csak az 50 feletti férfiak mondtak: 14 %-uk 50-nél több partnerről számolt be." hvg.hu/elet/20161115_Hanyszor_bujik_agyba_a_magyar_es_miert_aggodik_kozben
Amellett, hogy érdekes ez az ötven fölötti nagyotmondás (talán még igaz is, és összefügg a pártállami időszak antikeresztény légkörével, plusz a hatvanas évek, a popkultúra rakenroll hatásával); azért a többség mégsem él promiszkuívan. Azzal szexel, akit ismer (legalábbis a felmérés ezt mutatja).
Sőt, ez vonatkozik a cigányokra is (mármint a tartósabb, átláthatóbb kapcsolatok), ami valahol összefügghet azzal, hogy számukra nem jelent nagy problémát a szégyenről való lemondás (hiszen meglehetősen nyilvánvaló velük kapcsolatban minden, nem titokzatoskodnak). Lehet, hogy az átláthatóság az egyik oka még annak is, hogy viszonylag könnyen kaphatók a kereszténységre. Nem tartják halálos veszélynek azt, hogy mások számára kiderülnek a dolgaik, kívülről belelátnak a "kártyáikba" ( www.youtube.com/watch?v=BOfz2Y6LjIA&t=67s - itt konkrétan is szóba kerül a kártya(vetés), és egy kiszólás erejéig a TV2, ami szellemileg a sötét cigánysággal tart kapcsolatot.
Ez pedig egy gyülis cigány esküvő, ezen is látszik, milyen természetes számukra az "ákosizmushoz" való igazodás www.youtube.com/watch?v=a-60r2kzp-c ).

annamanna 2016.11.26. 04:46:37

@gyalog.galopp: De ha már itt tartunk - szerintem az európai népekbe is azért gyökerezett bele erősen a keresztény vallás, mert nem jelentett számukra olyan nagy problémát a keresztény előírások betartása.

A zsidók viszont, akik elvetik a Messiást, és ragaszkodnak a szégyen takargatásához, egészen meghökkentő módon képesek a titkolózásra, hamiskodásra, és emellett a kicsapongásra.
Konkrétan egy zsidó nővel beszélgettem sokat (neten); amit elmesélt magáról, attól lehidaltam. Bár ő legalább őszintén mesélt a dolgairól, mert nem tartotta szégyennek az összevissza kefélést. A kicsapongás mellett pia, drog, kórházból ki-be (amúgy külkeres, orosz irányban). Olyan (szerintem borderline) személyiségzavarban szenvedett, hogy ahhoz képest Albert Györgyi depressziója kismiska. Annyira zavaros és agresszív volt, hogy a fórumozók nem győztek menekülni előle, mert "nem normális". Ő meg persze – az áldozati kultúrát elsajátítva - minden nyavalyáját azzal magyarázta, hogy a magyarok antiszemiták. Sajnáltam, mert nyilvánvalóan szenvedett, de nem tudtam rajta segíteni. Azt hiszem, egy idő után a kabbalába kapaszkodott, mert abban legalább van némi struktúra. A saját lelkében csak káoszt talált.

Belőle kiindulva próbálom meg elképzelni, milyen légkör uralkodhat a zsidó netes társkeresőn.
A másik forrás, ami bepillantást enged ebbe a világba, Bartis Attila Nyugalom c. regénye ( film.indavideo.hu/video/f_nyugalom ) A regényben konkrétabban is szóba kerül a zsidó identitás, és például olyan emlékfoszlányok, miszerint az anya, a lánya, és valamelyikük pasija együtt gruppeneznek. A filmbe csak az került be, hogy a fiú gyerekként megujjazta az anyját, felnőve pedig az apja szeretőjének a szeretője lesz. A tartós és őszinte párkapcsolatra képtelen, ilyen neveltetés után természetesen szexfüggő fiú azt mondja: "mi úgy élünk, mint az állatok".
Az alábbi könyvet az Index kritikája "realistának" nevezi index.hu/kultur/klassz/drmarias és azt írja: "a fülszövegre nem ártott volna még egy figyelmeztetés: "Megtörtént esetek alapján"". Elgondolkoztató, miféle szokásokat tart egy indexes újságíró reálisnak.
www.partyzoo.hu/cikk/2010-04-25-hihetetlen-tortenet-meghalt-a-livanok-uj-hose-a-pedofilvadasz - ennél a sztorinál pedig konkrétan emlékszem, hogy az apa bírósági keresetét azért kaszálták el, mert a zsidó pedofilmaffiával nem lehetett szembeszállni (akkoriban még működött a Náczivadász oldal, ott írták "öngyűlölő zsidók").

Persze, ha ilyesmit valaki kívülállóként megemlít, akkor ajjaj. És itt kerülünk vissza a szégyen takargatásáról való lemondáshoz, ami nélkül lehetetlen a kereszténység közelébe kerülni, akár még kultúrkeresztény szinten sem.
A legerősebb szégyenérzet állítólag pontosan a szexualitáshoz kötődik. Más függőséget könnyebb felvállalni, nyíltan bevallani, mint bármilyen szexuális helytelenkedést, perverziót (függőséggel foglalkozó pszichológus szerint).

"Szóval máris megfogalmaztuk a liberalizmus lényegét."

Igen nagy hiba, hogy a liberalizmust összekeverik a szabadossággal, ahogy azt már az apostolok is megfogalmazták:

"Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől,
Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.
Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.
Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.
De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe." (2Péter 2:18-22)

"Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.
Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.
Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.
A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. (...)
Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek." (Gal. 5:13)

"Mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái." (1Péter 2:16)

"De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok valamiképen botránkozásukra ne legyen az erőteleneknek." (1Kor 8:9)

"Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant." (1Kor 9:25)

maroz 2016.11.26. 06:19:25

@annamanna: "Ez intimitás, tartós, kölcsönös megbecsülésre épülő párkapcsolat nélkül lehetetlen, ez pedig őszinteség nélkül lehetetlen. "

Na, látod, például erről is mesélhetnél kicsit. Hogyan élted meg a promiszkuitás időszakát, mi volt az, ami hiányzott, vagy mitől volt rossz, ilyesmik.

annamanna 2016.11.26. 06:56:03

@maroz: Nyugodtan várj a mesére ítéletnapig.

maroz 2016.11.26. 08:15:21

@annamanna: Hiaba varnek akarmeddig. Azt hiszem, hogy toled bibliai idezeteken tul semmit sem erdemes varni. Illetve meg okoskodast, olcso es ertelmetlen szofosast olyasmikrol, amikrol neked semmifele megelt elmenyed nincs, csak jaratod a szadat. Ennyire elbaszott eleted volt? Ugy gondolod, hogy igy, a vege fele mar mindegy, feladtad es megelegszel annyival, hogy egy szaros forumon baromsagokat irogass vegtelen terjedelemben? De kar...

gyalog.galopp 2016.11.26. 08:17:33

@annamanna:

Amikor a liberalizmust említettem nem a szabadosságra gondoltam, hanem arra a virtuális világra, amit elképzel magának.

Ott fekszik a csávó egy jó nőn, de nem rá gondol, hanem egy távoli, idealizált alakra a következőre.
Nem a jelenben él, hanem egy elképzelt, idealizált jövőben. A jelent ehhez az idealizált képhez méri, és természetesen mindig kevésnek találja, ezért nem is értékeli, lenézi.

A mai szexipar nem azonos a prostitúcióval, annál sokkal több. Egy filmet, regényt nem lehet eladni szex nélkül, a kőműves is a" napi szexi lány" képére szeli a reggeli szalonnáját. A szex és annak mindenféle perverziója üzlet, óriási pénzt mozgat meg. Ez a szexipar szabadság címén egy virtuális világod ad el , amitől boldogabb nem leszel, csak egy mentális roncshalmaz.

annamanna 2016.11.27. 03:52:12

@gyalog.galopp: Oké, de a fantáziálásnak és a liberalizmusnak nincs köze egymáshoz. A liberalizmus kapcsán maximum arról lehet elmélkedni, hogy mit értünk szabadság alatt.
A liberalizmus a szexben az, hogy mindenki úgy és azzal szexel, akivel csak akar, az a szabály, hogy nincs szabály. De ez persze nem működik, a legvadabb liberális is kénytelen valahol határt húzni a szabad és nem szabad közé.
A Bibliában van egy egyszerű határ: Máté 7:12 Ezért amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek, azt tegyétek ti is velük! Ez a törvény és a próféták tanításának lényege.
A nemi erőszak és a pedofília semmiféle liberalizmusba nem fér bele.

"Nem a jelenben él, hanem egy elképzelt, idealizált jövőben. A jelent ehhez az idealizált képhez méri, és természetesen mindig kevésnek találja, ezért nem is értékeli, lenézi."

Ez az idealisztikus gondolkodás. "az idealista gyógyíthatatlan romantikus, aki inkább arra fókuszál, hogy "mi lehetne", ahelyett hogy mi van valójában az itt és mostban. Abban hisz, hogy az élet tele van lehetőségekkel, amiket csak ki kell aknázni." lelektanitipusok.hu/nf.html

Az idealisztikus emberek jó képzelőerővel rendelkeznek, mert a fantázia birodalma mindig tökéletesebb, mint a gyarló valóság.
"A képzelet az ösztrogénnel függ össze. A korábban említett nemet váltott beteg arról számolt be, hogy háromhavi tesztoszteronkezelés után „kevesebbet képzelődött”, „fantáziavilága erősen beszűkült”, és gondolkodása konkrétabbá vált. A tudósok egyre jobban értik, hogyan befolyásolja az ösztrogén a képzeletet – a memóriarendszeren keresztül. Az agy elsődleges memóriaközpontja, a hippokampusz tények és más információk összekapcsolásával összefüggő múltbeli és jövőbeli jeleneteket épít. A hippokampusz pedig rendkívül érzékeny az ösztrogénre. „A géniusz valójában nem sokkal többet jelent, mint az érzékelés szokatlan módját” – írta William James pszichológus. A szokatlan – fantáziadús – gondolkodásban pedig a tárgyalók tündökölnek. Épp erre születtek." (Helen Fisher)
Ha Helen Fishernek igaza van, akkor azoknak a személyeknek, akiknek jó a képzelőerejük, viszonylag magas az ösztrogénszintjük. Ez férfiakra is vonatkozhat, Fisher szerint. A mentalitást, az agyműködést befolyásolja, nem a nemi jellemzőket.

Pl Martin Luther King biztosan erősen idealista beállítottságú férfi volt, akit az éltetett, hogy milyen lehetne a világ, és nem az, hogy konkrétan milyen. Hallgattam kicsit Böjte Csabát, és azt vettem észre, hogy a kedvenc fordulata, amit gyakran ismétel, ez: "Milyen jó lenne, ha..." Tehát ő is idealista. De ettől még nehéz volna liberálisnak nevezni.
Sőt, még Hitlert is az idealista típusba sorolják, aki az ezer éves birodalomról szőtt ábrándokat. De hogy nem volt liberális, az elég nyilvánvaló.

"A mai szexipar nem azonos a prostitúcióval, annál sokkal több."

Nem is jutott eszembe. A kicsapongáshoz nem szükséges iparűzés. A szexiparnak viszont minden formája prostitúció, teljesen mindegy, minek nevezik, vagy milyen törvények vonatkoznak rá. A prostitúciót a pénz élteti, az a lényege; tehát minden üzletszerű szexuális tevékenység prostitúció. Ilyen alapon a kitartott nők is prostituáltak, és ezt a férfiak elég jól tudják. Melania Trump, Vajna Tímea vagy Rogán Cecília is prostituáltak, utóbbiakat így is nevezik: "nemzeti főkurvák".

"Ez a szexipar szabadság címén egy virtuális világod ad el , amitől boldogabb nem leszel, csak egy mentális roncshalmaz."

Ez pláne a pornóra igaz. Egy film arról, hogy keresztények hogy képzelik a pornófüggőségből való gyógyulást: www.kegyelem.net/videok/film/tuzbiztos-hazassag-szerelemproba-video_c9fc72dc1.html (Sokaknak tetszett, persze nem biztos, hogy azoknak, akik tényleg érintettek a témában).

@maroz: Fantasztikus, milyen találóan jellemzed saját magad.
Amúgy, ha ez a véleményed, miért is akaszkodsz folyton rám, mint egy kullancs? Van jobb társaságod, ki is kerülhetsz; se elolvasni, se engem kommentelni, utánam koslatni nem kényszer.
Pontosan mi a célod azzal, hogy folyamatosan szarozol? Egyszer leírod, pont. Sőt elég volna benyomni a szűrőgombot, hogy véletlenül se kényszerülj olvasni, vagy rám reagálni, és ennyi. Miért kínzod magad velem? Nincs jobb dolgod?

maroz 2016.11.27. 05:32:25

@annamanna: Hangember, neked ez az életed egyetlen értelme, hogy ideszarsz és szólnak hozzád, maszatolják, annyira, amennyire, de mégiscsak. Foglalkoznak veled.

Én csak arra próbáltam meg egy óvatos javaslatot tenni, hogy ha már így jársz el, akkor próbálj már meg olyant szarni, amit legalább gyurmázni lehet, hogy nekünk is legyen valami örömünk.

Most nem mennék bele abba, hogy te kezdted el szopni a faszomat, nem linkelném be a kommentjeidet a saját blogomról, mert úgy látszik, hogy a valóságellenőrzős járatok nálad már végképp nem állnak meg, de végső soron soha nem az a lényeg, hogy ki kezdte, hanem hogy ki hagyja abba.

Kovi1970 2016.11.27. 21:28:46

@Ballib cenzúrázók réme 19: az "amcsik" segítették lábra állni Kínát. Volt egy jó sztori, hogy amikor annektálták Hong Kongot, egyszerűbb lett volna a kontinentális kínának átállni jobbkonrányosra, annyira a kerékpár volt a sztenderd közlekedési eszköz.

Putyin egy vicc, van egy máséfl méetországnyi lakosságú országa ami semmire sem képes csak nyersanyagot és káoszt exportálni. 100 éve ezzel operálnák és a debil magyar jobbosok most bekajálták a hülyeségüket.

Kína gyakorlatilag az amerikai ipar telephelyeként (az USA segítségével) vált ipari hatalommá , egyúttal a világ legnagyobb és legnyitottabb autópiacává.@Bolsi Buster: Ukrajnával ugyanazt szerették volna elérni, mint ahogy Kína is beszállítóként erősödött meg.

Ukrajna remek gyártóbázis lett volna, ők sikeresen iparosodhattak volna, mint mi vagy Lengyelország (az ipari hagyományuk megvan). Sajnos ott volt a hernyó Putyin, akinek az az érdeke hogy 50 milliós Ukrajna ne nőjön fel oroszország konkurensévé , hanem nyomorogjon olcsó gázon.

Kovi1970 2016.11.27. 22:01:34

@Ballib cenzúrázók réme 19: melyik pöcegödörből szedik össze a sok "antiglobalista" de csak facebookból művelődni hajlandó jobbikos a marhaságait?

Nemrég egy vicces szakmunkás oktatott ki, hogy Kossuth volt a liberalizmus ősellensége.

Nem vaze, a sok hülye szélsőjobber az aki fordítva ül a lovon. Egymást smacizzák a közös "világellenség" ellen, miközben bármikor meg tudnák folytatni egymást egy kanál vízben.

A jelenlegi liberális rendszernek még mindig nincs alternatívája, ez legkésőbb akkor leeshetett volna megint, amikor a gyűlölet tilalmát felváltatotta annak tilalma, hogy mit ne csinálj vasárnap...

pitcairn2 2016.11.30. 18:08:03

@Kovi1970:

modern "liberalizmus" =/= klasszikus értelemben vett liberalizmus

annamanna 2016.12.15. 17:52:06

@Szindbad: Iránnal kapcsolatban: amiket a múltkor kikerestem és linkeltem, ez a cikk szomorúan ellenpontozza: mno.hu/kulfold/bulizas-miatt-allitottak-elo-100-embert-iranban-1376663

"Az iráni rendőrség 120 embert előállított „alkoholfogyasztás és bulizás” miatt egy teheráni kávéházban tartott razzián – mondták el igazságügyi források csütörtökön.
A hatóságok az engedélyezetlen partik ellen idén indított kampányuk részeként vették őrizetbe a férfiakat és nőket, akik közül 15-en erősen felöntöttek a garatra. A rendőrség 15 üveg alkoholt kobozott el.
A kávézóban őrizetbe vett bulizók között két énekes is volt, akik nem rendelkeztek engedéllyel az ottani előadáshoz – tette hozzá Abbász Dzsafari Dolatabádi főügyész.
Legutóbb júniusban volt példa hasonlóan nagyszabású rajtaütésre, akkor 132 embert állítottak elő az iráni főváros egyik külvárosi éttermében.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta érvényben lévő törvények tiltják az alkoholfogyasztást a muszlim vallásúak számára.
Ugyancsak tilos az ellenkező nemmel táncolni, kivéve ha családtagról van szó, a nőkre pedig szigorú öltözködési szabályok vonatkoznak, köztük a fejkendő viselete.
A kihágásokért komoly büntetés járhat: tavasszal mintegy harminc fiatalt ítéltek egyenként 99 ostorcsapásra, mert részt vettek egy ünnepségen Irán északi részén, ahol alkoholt is felszolgáltak."

Plusz: "Most nagyon úgy tűnik, hogy az Org egykori keleti embereire és információira támaszkodva szervezték meg az 1953-as iráni puccsot, ahol a demokratikusan megválasztott Mohamed Mossadegh helyett a kicsit korábban eléggé náci-szimpatizáns Pahlavi-dinasztia tért vissza, azzal a sahhal az élen, aki az elkövetkezendő negyed évszázadon keresztül a jenkik tenyeréből evett, amíg az a nagyszakállú ember vissza nem tért Párizsból."

Az Org egy (poszt)náci szervezet: en.wikipedia.org/wiki/Gehlen_Organization

pitcairn2 2016.12.19. 13:13:23

@Szindbad:

már bocsi, de az utolsó perzsa sah a briteket és az amerikaiakat okolta az iszlamisták hatalomátvételéért...

"Mohammad Reza Pahlavi himself asserted that, "If you lift up Khomeini's beard, you will find MADE IN ENGLAND written under his chin," in the later days of his reign as monarch"
en.wikipedia.org/wiki/British%E2%80%93Ruhollah_Khomeini_conspiracy_theory#Claims_by_Mohammad_Reza_Pahlavi

ez a sommás megjegyzés valószínűleg arra épült, hogy Khomeini-ból a BBC perzsa nyelvű adása csinált országos sztárt Iránban...

"criticized the “BBC Overseas Services” for broadcasting Ayatollah Khomeini’s instructions to the people.” He said he regarded this as a very “improper” use of “a publicly funded station.” He drew a distinction between what he termed “the coloured work done in the basement cellars in BBC Bush House” where they “interfere in other people’s politics”"

The BBC Persian Service and the Islamic Revolution of 1979
core.ac.uk/download/pdf/9831730.pdf

az iszlamisták brit és amerikai támogatásához valószínűleg a British Petroleum (leánykor nevén Anglo-Persian Oil Company...) és az iráni kormány közötti viták vezettek...

en.wikipedia.org/wiki/British%E2%80%93Ruhollah_Khomeini_conspiracy_theory#British_Petroleum

a sah rendszerének a kegyelemdöfést végül a Carter adminisztráció adta meg...

Washington OUSTED the Shah and paved the way for Khomeini (ABC WORLD NEWS VIDEÓ 1979-ből...))
www.youtube.com/watch?v=iX5a37XXlsA

pitcairn2 2016.12.19. 13:15:13

@annamanna:

az első keményvonalas iszlám állam összegründolása is tanulságos történet:)

Britain & Wahhabism
youtu.be/-dcPTeRv5rI?t=151

annamanna 2016.12.19. 23:39:16

@pitcairn2: Nekem a Biblia alapján az a benyomásom, hogy valahol a közel-keleti sivatagos pusztaságban lehetett az a bizonyos Nód földje, ahová Káin Isten elől futott. Ez a környék a történelem eleje óta kegyetlen volt: www.youtube.com/watch?v=-evIyrrjTTY
A Közel-Kelet a kereszténységet is kivetette magából. Nekik Mohamed kellett. Aztán jöttek az asszaszinok. toriblog.blog.hu/2010/02/04/az_aszaszinok_i_resz_az_eredet Hol voltak még akkor az angolok?

pitcairn2 2016.12.20. 14:12:49

@annamanna:

a XX. század elején a Közel-Kelet még a masszívan "européer" - jóformán nyugatmajmoló - kalifa-szultán befolyása alatt állt...

aki a neobarokk palotájában kedvenc hobbijának az olasz operának hódolt...

"Sultan Abdulhamid II was particularly fond of this art form and took great pleasure in attending operas at the theatre in Yildiz Palace, to which he appointed an Italian by the name of Arturo Stravolo director."

OPERA IN TURKEY
www.turkishculture.org/performing-arts/opera-in-turkey-93.htm

a britek a __divide et impera__ rég bevált birodalmi receptje alapján ellene használták fel a vahabita fanatikusokat

en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Darin

akik később a mekkai sharif ellen is hasznosnak bizonyultak, mivel az nem volt hajlandó megbékélni a a brit és francia gyarmati tervekkel, illetve a Palesztinába megálmodott cionista projekttel

"After World War I Hussein refused to ratify the Treaty of Versailles, in protest at the Balfour Declaration and the establishment of British and French mandates in Syria, Iraq, and Palestine. He later refused to sign the Anglo-Hashemite Treaty and thus ____deprived himself of British support___ when his kingdom was invaded by Ibn Saud. "

en.wikipedia.org/wiki/Hussein_bin_Ali,_Sharif_of_Mecca

kb. innen indul a szélsőséges iszlám térnyerése, illetve szalonképessé válása...

1914 előtt - a hivatalos diplomácia szintjén - ezekkel fanatikusokkal jóformán szóba sem állt senki...

annamanna 2016.12.21. 04:04:59

@pitcairn2: Körülbelül ugyanoda tértünk vissza, mint amit a kubai témánál. Amit írtál és linkeltél, az mind oké, mind elhiszem. Biztosan nagyon fontosak a politika felső szintjén zajló események, és döntően képesek befolyásolni egy ország történelmét.
De szerintem még ennél is fontosabb egy adott ország lakóinak átlagos, általános mentalitása.
Például a mohácsi csata után egy osztrák zsoldos ilyeneket irkált rólunk: "És ha kúthoz érkeztünk és húzni akartunk belőle / a magyar asszonyok megtagadták tőlünk a vizet annyira kiéheztünk / hogy a mezőn a pocsolyából ittuk a vizet / míg csak nem értünk Németországba."
Nekem ez volt a legmegdöbbentőbb részlet a szövegből, de vannak ott más csúfos dolgok is:

"árulás folytán némely magyarok éjszaka a faluban ránk gyújtották a házat / veszekedés robbant ki ugyanis két szálláscsináló, a magyar királyé / és az esztergomi püspöké közt / amikor összeakadtak / szállást keresvén / és mindegyik a maga urát akarta odaszállásolni / és az esztergomi szálláscsinálója azt mondta / miért nem / az én uram a király , és miért a tied / ezt emiatt pálcára ítélték / és fütykössel úgy megverték / hogy belehalt. (...) nem is volt rend a seregben / és a magyarok egymást is agyonverték és lelőtték"
"De egy gyerek is beláthatta / hogy néhány magyar még a királyát is el akarta adni és árulni / Olyan ügyetlenül vezették a hadat / soha meg nem szemlélték / soha csatarendet nem állítottak / hogy legalább kipróbálják / komoly dologban mihez tartsák magukat."
"sok magyar gazember nem gondolt sem a hűségre, sem a barátságra / csak a csúf menekülésre. Néhányan a javaikat is kidobálták a szekerekből / hogy könnyebben menekülhessenek / és sokan elhajították a páncéljukat"
"Köztudomású volt a táborban / hogy a török császár két pénzzel teli hordót / küldött néhány magyar úrnak / hogy segítsék be Magyarországra / ezért írta meg a magyar királynak, hogy maradjon nyugton / minek szólítaná hadba a népét / hiszen ő megvett egy országot, és most meg akarja nézni és el akarja foglalni"
"És ha kúthoz érkeztünk és húzni akartunk belőle / a magyar asszonyok megtagadták tőlünk a vizet annyira kiéheztünk / hogy a mezőn a pocsolyából ittuk a vizet / míg csak nem értünk Németországba. Item vagy háromszáz landsknecht is volt ott / akik a maguk költségére, mentek le oda / annyiba se vették őket, mint a kutyát / (...) nem hiszem, hogy egy is megmenekült közülük / mert ha egy megmaradt volna / azt a magyarok ütik agyon. Egyébiránt a magyar király (...) senki sem tudja, mi lett vele / Azt hiszem, hogy néhány magyar megölte és elrejtette / mert a török nem találta meg."
mult-kor.hu/cikk.php?id=5564

Tehát lehet néhány nevet kiemelni, akik miatt elveszett az ország; de valahol Kölcseynek van igaza, aki sommásan annyit mond: "hajh, de bűneink miatt".

Vagy nézzük Németországot. Igaz, hogy borzasztó dolgokat vittek véghez a világháborúban, de utána elképesztően gyorsan visszanyerték a gazdag, jómódú országimázsukat.

A cseheknél, a románoknál, a lengyeleknél stb is vannak olyan jellemző elemek, amik miatt a történelem különböző fordulatait csehesen, románosan, lengyelesen (vagy épp magyarosan) dolgozzák fel.
Csodálkozik bárki azon, ami a Szejmnél történt? Vagy a román exelnök fenyegetőző levelén? Vagy azon, hogy miközben Pesten letarolják a Városligetet, Prágában parkosítanak?

Ideig-óráig ki lehet billenteni egy országot a rá jellemző mentalitásból, és rövid időre rá lehet kényszeríteni valami nagyon durván mást. De hosszú távon vissza fog rendeződni, és a dolgok az ország eredeti lelkiállapotának megfelelően fognak alakulni. Szerintem.

Különböző mentalitású emberekkel különböző dolgok történnek. Vagy ha ugyanaz történik velük, valahogy akkor is másképp vesznek benne részt, más lesz a történet végső kimenetele.

pitcairn2 2016.12.21. 09:17:27

@annamanna:

nézd ha mindenképpen általánosítani akarunk, akkor - történelmi perspektívában nézve - teljesen egyértelmű, hogy a mohamedán gyakorlat sokkal toleránsabb volt a kereszténynél, elvégre maga Mohamed ismerte el az un. medinai alkotmány keretében a "könyv népeinek" a szabad vallásgyakorlással kapcsolatos jogait

és - néhány kilengéstől eltekintve - ez marad a fő csapásirány egészen a XX. századik

pl. az Oszmán Birodalomban teljes belső autonómiát élveztek a keresztények és a zsidók - azaz nem a sária, hanem a saját vallási törvényeik hatálya alatt álltak
en.wikipedia.org/wiki/Millet_%28Ottoman_Empire%29

oszt jöttek a britek és az általuk futtatott szaúdi vahabiták és egy egészen elvadult radikális szekta került a szent városok - azaz Mekka és Medina - élére...

kb. 1000 év történelmének vetve véget...

"Hashemites – who ruled Mecca continuously from the 10th century until its conquest by the House of Saud in 1924. "

en.wikipedia.org/wiki/Hashemites

pitcairn2 2016.12.21. 10:56:57

@annamanna:

a szent városokat hagyományosan uraló Hasemiták ma csak Jordániát irányítják, ott kb. ilyen lenne a keresztények helyzete

en.wikipedia.org/wiki/Christianity_in_Jordan#Role_in_Jordanian_Society

We are Jordanian Christians!
www.youtube.com/watch?v=W_zkKral8w8

annamanna 2016.12.22. 05:58:01

@pitcairn2: Konkrétan saját tapasztalatból egy dolgot tudok ehhez hozzátenni: a háború előtti Szíriáról mindenki azt mondja, milyen biztonságos, nyugodt, békés ország volt, ahol békében éltek együtt a vallások és virágzott a gazdaság stb. Ez biztosan mind igaz is. De én a háború előtt ismertem két szírt, akik Magyarországon tanultak.
Nem akartak hazamenni.
Az egyik megkapaszkodott és itt maradt; a másik túl erősen kötődött az arab világhoz, nem tudott gyökeret ereszteni, és hazament. De nem szívesen. Ő sem akart visszamenni (nem tudom, él-e még).
Pedig Magyarország nem nyugat, és ugye állítólag nálunk egyetlen migráns sem akar letelepedni. Nos, ők ketten nagyon is itt akartak volna élni, az egyiknek sikerült, a másiknak nem.
Konkrétan nem tudom, mit találtak ennyire vonzónak Magyarországon, vagy mi taszította őket Szíriában. De a hétköznapi, kisemberi tapasztalataik alapján mindketten inkább Európára szavaztak volna, még ha itt nincs is nyugati jómód.
Inkább a mentalitás lehet az, ami tetszett nekik. Az általános emberi megnyilvánulások. A szabadabb légkör. A férfiak és nők egyenrangúsága, a férfi- és női szerep, a nemiség és családkép meglehetősen eltérő volta. Nem tudom pontosan.
Mindenesetre szerintem nem az ország vezetői, a nagypolitika fogta meg őket. Az is fontos, persze; de az élet hétköznapi tapasztalatait mégiscsak több millió ember egymás mellett élése alakítja ki, és nem a nagypolitika.
Az emberi viszonyokat pedig évszázadok, évezredek tapasztalata csiszolta, a nemzedékek adták át egymásnak; nem a politikusok adják át a népnek. A mentalitás alakításában a politikusok igencsak a felszínt kapargatják.

Az viszont igaz, és sokszorosan beigazolódott, hogy ha pökhendi nyugatiak a maguk birtokának és vadászterületének, zsákmányának tekintik a közel-keleti országokat, azzal hihetetlen szenvedést zúdítanak az ott élő népekre.
A legnagyobb szarkavarás nyilván Izrael létrehozása volt a nyugati államok részéről, de ez a cikk is épp elég nyilvánvaló: www.atv.hu/kulfold/20161219-kitalalt-a-volt-cia-ugynok-oriasit-tevedtek-szaddammal-kapcsolatban

"Az egykori CIA-s azt állította, hogy ha Szaddám hatalmon maradt volna, akkor az Iszlám Állam ilyen mértékű térnyerése gyakorlatilag nem történt volna meg.
„Nem valószínű, hogy egy Iszlám Államhoz hasonló szervezet ilyen sikereket érhetett volna el egy ilyen elnyomó rendszerben, amit egy síita vezetésű bagdadi kormány irányít” – olvasható a könyvben.
Az ex-ügynök úgy véli, Szaddám nagy veszélyt jelentett a virágzó dzsihadista mozgalmakra, amiket rendszeresen sikerrel tiport el. „Szaddám úgy érezte, hogy a szélsőséges iszlamisták jelentik a legnagyobb fenyegetést az uralmára és biztonságára, ezért gyökerestül irtotta őket” – fogalmazott Nixon."

Nem tudom, bizonyos nyugati körök honnan veszik maguknak a bátorságot arra, hogy úgy intézkedjenek a Közel-Keleten, mintha az ott élő emberek gyámság alá szorulnának, és a Nyugatnak kellene meghoznia minden fontos döntést szegény hülyék helyett.

"„El fogtok bukni Irakban, mert nem ismeritek a nyelvet, a történelmet, nem értitek az arabok gondolkozását” – fogalmazott az iraki diktátor."

Szaddam Husszein tehát az emberek általános mentalitására apellált, az emberek millióiból álló finom tudati szövetre, amit évezredek emlékei, tapasztalatai formáltak.
Az ISIS hiába robbantotta föl a műemlékeket, az emlékezet másképp működik.

pitcairn2 2016.12.22. 15:26:34

@annamanna:

erre csak egy chart-ot kapsz 2007-ig jóformán senki sem akart eljönni onnan

Syria - Net migration rate (migrant(s)/1,000 population)
www.indexmundi.com/g/g.aspx?c=sy&v=27

pitcairn2 2016.12.22. 15:29:21

@annamanna:

saddam-ot is a CIA pakolta hatalomba:)

Regime Change: How the CIA put Saddam's Party in Power
www.hartford-hwp.com/archives/51/217.html
süti beállítások módosítása