Kommentszűrés
’16 okt
5
07:01

Törött cserepek − népszavazás után

Írta: Redakció

osztrakon.jpg
Vendégszerzőnk, Gágyor Péter írása
„A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.” (Márai Sándor)

 

monyon le

Mintha megismételtük volna a szégyenteljes 2004-es év december ötödikét. Sőt! Akkor, a határon túli magyarok ellen sikerült elszabotálni a lelkiismeret szavát, és lám ez az akkori a csenevész szándék megerősödött és most már az egész nép ellen fordult.

Az ellenzéki álbaloldali líderek ugyanúgy, mint annak idején hamis, magabiztos mégis semmitmondó mosollyal arcukon hirdetik elkoptatott szentenciáikat, ami mögött most sincs több/más, mint a „monyonle” viceházmesteri hőzöngése. Vagyis, az Eurostat-statisztikák szerint (és nem a kormány önreklámozása alapján, illetve nem úgy, mint tette azt az IMF kölcsönből a magyar pumát hirdető balliberális pártpropaganda) – az eddig legsikeresebb kormányzat húzzon azonnal a redvesbe. Ez a vágy akkor volna logikus, ha mutatkozna a politizálás gyakran valóban (világszerte is!) gyanúsan áttekinthetetlen labirintusában egy jobb alternatíva. Ezt a nálunk nem érzékelhető lehetőséget viszont nem lehet helyettesíteni mással.

A jelenlegi vezetés baklövéseivel (mert vannak – és nem is kevés) szemben is, bizony kevés, ha egy összeverődött csoport, pártocska, civilnek mondott szponzorált mozgalom, amelyik összeül egy víkendház kertjében vagy egy belvárosi presszó teraszán. Kapásból programot hirdet, szerénytelenül: „százezrek, vagy milliók a jobb jövőért” címmel felcsörtetnek az elektronikus (olykor zug-)média valamelyik linkjére, majd politikai-társadalmi tényezőként furmányosan fertőzik meg a gyalogemberek véleményét.

osztrakon

A népszavazás ősi találmány, Periklész korában (és vesztére!) a titkos cserép szavazás működött. A szavazók bedobták osztrakonjaikra, cserépdarabkáikra karcolt szavazataikat, amiket nyilvánosan összeszámoltak. Svájcban, Felső-Appenzellben összegyűltek még a múlt század vége felé is a férfiak, és nyilvánosan nem szavazták meg a nők szavazati jogát.

A közösségi döntések sosem voltak egyszerűek, ma sem azok. Mint ahogy a népszavazás rendszerével is gondok vannak. Mert ha mindenki szavazna, akkor az igen és a nem aránya meghatározná a döntés többségi hitelességét.

De mi van azzal, aki nem szavaz? Értelmezhetnénk ezt úgy, hogy ráhagyja a többségre: előre egyetért velük. Egyéb értelmezések csak zavart okozhatnak, a lényeget vonják kétségbe. Ha a szavazás kihagyó, elszabotáló (temetőlátogatással, érme feldobással eljelentéktelenítő, stb.) polgár némi önmutogató szándékkal kilép ebből a társadalmi rituáléból, akkor bizony etikai gondok vannak. Nem tartja tiszteletben a demokrácia alapját, ethoszát, a többség döntési jogát. A többségi alapon szerveződő társadalmi berendezkedés viszont nem helyettesíthető a posztmodern, neoliberális utópiák kaotikus elképzeléseivel. Ezeknek a minden realitást nélkülöző kísérleteknek káros következményeit bizony megsínyli Európa (benne az E-unió), és ez sajnos majd nagyon hosszú ideig tart.

az ethoszról

Unokám kérdez az ethoszról. Keresem a megfelelő választ: „Az igazat mondd, ne csak a valódit!” Így fogalmazta meg József Attila válasz gyanánt, bár ezt nem erre a nem igazán gyermeki kérdésre írta.

Márai Sándor a polgár új civilizációt teremtő erejéből, a művelt középosztály eredendő tisztességéből és a felelősségéből szőtte, szabta a korszerű ethosz megálmodott fogalmát.

Az ethosz tehát nem aszkézis, nem társadalmi pozíció, nem stratégia, nem dac − és nem érdekszövetség, és nem is filantrópia. Talán az életforma esszenciája. Talán közös túlélésünk eszköze. Talán őszinte mérlegelése sorsunknak, szerepünknek e földi közös létben, valamint fenn a magasban elképzelt hazában. Mindenképpen alaptétel. Axióma. Gondolkodásunk, ítéleteink, előítéleteink, bűneink és erényeink mérlege és origója.

Mindig változik az ethosz is, bár lényege megmarad. Felszívja a bővülő tudásunk új eredményeit, azokat osztályozva a helyükre illeszti ezeket. Az ethosz rangsorolja a tetteinket és azt is, amit nem tettünk meg, de megtehettünk volna, a magánélettől a politikáig, az oktatástól a betegellátásig, a művészettől a giccsig, a számítógéptől az atombombáig, a gyógyszertől a kábítószerig. Számba veszi az aljas háborúkat, a cinkelt békéket, a környezetrombolást, a kultúra rombolását és a népirtásokat, a genocídiumokat és ezek rejtett formáit az asszimilációba csomagolt kultúr-cídiumot. Az ethosz a legmagasabb szellem, maga az erkölcs alapja és illemtana. Kérdez. Mit tettél te, amikor szakadt a gát és ropogott a jég? Mert mindig ropog és mindig szakad. Aki nem hallja meg, az nem is akarja meghallani. Ma az ethosz az, ami ebben a sűrűsödő szellemi gazdasági és erkölcsi káoszban a leginkább hiányzik.

Az ethosz mértéktartás is saját (olykor akár hasznos) rögeszméink szédületében. Saját érdekeink kritikája és tudatos korrekciója. Intellektuális önkritika, melynek nincs semmi köze az alibista szemfényvesztéshez és bármilyen utópikus ideológiák rituáléihoz, akár posztmodern divatokban manapság a filozófus irányzatok által liberális mezbe bujtatott új-marxista kísérlethez/kísértethez, vagyis a kommunista pártmagatartás hamis kódexének nevetséges, tragikomikus gyakorlatához. Magában hordozza az emberi szolidaritás szociális gesztusait is. Több a felebaráti szeretetnél. Emberré válásunk is általa, az ethosz jegyében történt. Az ethosz az egón túli felelősség embertársainkkal szemben, mely túllép a fajfenntartás ösztönös cselekedetein.

Kezdetei megelőzik írott történelmünket. Olyan ősemberi csontmaradványok árulkodnak róla, amikor súlyosan elváltozott csontvázú (tehát vadászni, gyűjtögetni már képtelen) beteg ősünk teteme mellett ételmaradványokat találtak. Az etikus emberi gondoskodás lenyomatait.

Büszkék lehetünk rá, hogy a kutya a hűséget az ősembertől, tőlünk tanulta. Ideje volna ezt a szép tulajdonságot visszatanulnunk tőle. Az ethosz emberi gesztus. Önkéntes cselekedet. Belső kényszer. Sosem teljesít külső parancsokat.

ha majd lefagy a mosoly

A győzelmek mámora múló tünemény. Az álgyőzelmeké még inkább az. Török Bálint és Majláth gróf a Jedikulában, a képzeletünkben a mai napig azon vitatkozhatnak, hogy Habsburg- vagy nemzeti király tudta volna az egységes nemzetre támaszkodva megmenteni a hazát. Kinizsi is bánkódhat, hogy szétverte a Fekete Sereget… és kapásból még ezernyi legendát gyárthatunk… mi lett volna, ha? Végül is Zrínyiknek, Szondyknak – Dugovics Titusznak (személye, története valóság avagy legenda volt-e – mindegy) volt és van igaza.

Az álgyőzelem (mert valóban nem volt az! – sőt még pyrrhusi sem igazán) dicsekvő, posztoló kávéházi hőseinek, akik mégis csak az értelmiség soraiba tartozóknak számítanak és oda is sorolják/vallják magukat, talán össze kellene hozni egy „Lefagyó mosoly” alapítványt. Akár a kisnyugdíjak egy százalékából. Megérné! Ösztöndíjakat folyósítana nekik az alapítvány és semmit sem kellene tenniük, csak addig ott élniük Marseille, London, Brüsszel, Malmö (ésatöbbi!) migránsokkal túltelített negyedeiben, amíg le nem fagy és belső hitelét veszti arcukon az a bizonyos magabiztos mosoly. 

Címkék: közélet társadalom demokrácia népszavazás ethosz Gágyor Péter kvótanépszavazás

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6711767447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Robinzon Kurzor 2016.10.05. 08:38:26

A "Menetrendszerkesztés" tantárgy több száz oldalas módszertani jegyzetének végén -- legalábbis így mondják -- ez a mondat áll:
"A gyakorlatban a menetrendet a tavalyi menetrend alapján készítik."

Szóval akkor tekintsük meg az ethoszt a gyakorlatban, hogy ne csak az "igazat", de a valódit is lássuk:
444.hu/2016/10/02/a-jobbik-fele-hajoltam-mert-orban-nagyon-radikalis

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.05. 09:00:29

@Robinzon Kurzor:

Kétségtelen, a 444.hu is egyfajta ethoszt képvisel.

Robinzon Kurzor 2016.10.05. 09:05:00

@bbjnick:

Megláttad magad a tükörben, és most a tükröt hibáztatod azért, amit ott láttál.

Tetszik vagy sem, Orbán népe, az "Új egység" jórészt ezekből az emberekből áll.

Terniak 2016.10.05. 09:08:03

"az eddig legsikeresebb kormányzat húzzon azonnal a redvesbe."

Ja, ezt nagyon könnyű hangoztatni. Csak éppen kinek a munkája árán? Merthogy a Kormány hóbortjait, mi fizettük, mi fizetjük, lassan hat éve nem érdemes megtakarítani, nem sorolom (kamatadó, tranzakciós illeték, 27%-os áfa stb.m manyup), az ember nem használja az állami egészségügyet, amiért egyébként járulékot fizet sztm nem kell részletezni, hogy miért nem, hanem a jól megadóztatott jövedelméből inkább elmegy magánorvoshoz és a többi.

Egy kicsit több alázattal, amikor arról van szó, hogy ki sikeres és miért. (megjegyzem én azt az óriási sikert sem látom a környezetemben, aki még bírja, az szinten tud maradni, de fejlődés, siker? hol éltek Ti?)

Pelso.. 2016.10.05. 09:16:44

Az alapítvány ötlet ott a végén tetszik. Finanszírozhatná az MNB, mint a többit, századannyi lé elég.

GNDL 2016.10.05. 09:29:40

„az eddig legsikeresebb kormányzat”

Hát ezt betudjuk a nyilvánvalóan egyre erősödő demenciádnak... :) Meg a többi hülyeséged is...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.05. 09:37:08

@Robinzon Kurzor:

Nekem semmi problémám nincs azzal, amit látok, én nagyjából-egészében értem azt a közeget (és azonosulok vele), amelyben élek. És nincs szükségem a 444.hu kommentárjaihoz, sorvezetőihez ahhoz, hogy értelmezzem. (Figyelted, ha a 444.hu kipakol egy "megkérdeztük a bennszülötteket"-jellegű videót, mindig értelmezési segédlettel látja el! Gondolom, rád és a hozzád hasonlókra tekintettel.:-))

Bell & Sebastian 2016.10.05. 10:02:29

Az én famíliámban elegendő lenne egyetlen szavazat is, felszorozva öttel.

Abban nem vagyok biztos, hogy a DK -nak is megfelelne ez a megoldás, mert az erdei körökben átlagosan háromszor nősülnek, mint egy közepesen hithű muzulmán, csak nem egyszerre, aminek bizonyára az az oka, hogy politikailag összekülönböznek, élénk ufójárás közben hányják egymás szemére a sóletet: nem megmondtam, bontott vállalatot hozzál!

Miközben az a szép az egészben, hogy akiknek a jövőjét herdáljuk, azoknak szava se lehet az egészhez, mert hát ugye, kiskorúak még.

Ezt mi, fontolva haladó konzervek, úgy oldjuk fel, hogy visszük a kiskorú gyerekeket a fírhang mögé, ők ikszelnek, csomagolnak és dobozolnak, csak én mutatom, melyik a büdöskommunista és leszármazottja, a világfi neolibsi, az apja pénzén és anyja picsáját.

S=klogW 2016.10.05. 10:07:03

Sanyi bácsi, te hamis próféta.

Bell & Sebastian 2016.10.05. 10:07:05

@bbjnick: A 444 a Stinger, amit az amcsik osztogatnak helikopterre és kisvasútra. De mivel túlzásba vitték (az osztogatást), minden verebet ezzel próbálnak leszedni, ami egy idő után kiváltja a verebek jogos nemtetszését.

S=klogW 2016.10.05. 10:10:43

@S=klogW: sőt képmutató: kaliforniai kényelemből könnyű szenvelegni, te szandiégói szélhámos

Bell & Sebastian 2016.10.05. 10:18:45

@S=klogW: Magának se ártana egy kisebb, tömeges orgia a rozsdamentes levegőn, utána sokkal élesebben látná, melyik pohár alatt van a kocka?

Amit gondosan egy másik alá tesz a bank, mint amelyikre pont mutat.

Szindbad 2016.10.05. 10:37:05

@bbjnick: Jó, hát te Észak Koreában is jól éreznéd magad.

Vödör1 2016.10.05. 10:47:52

@Bell & Sebastian: "csak én mutatom, melyik a büdöskommunista és leszármazottja"

Most miért kell Orbánozni?

TG69 2016.10.05. 10:51:27

"Az ethosz mértéktartás is saját (olykor akár hasznos) rögeszméink szédületében. Saját érdekeink kritikája és tudatos korrekciója."

Mi van akkor Gágyor, ha a népszavazást kiíró nem tartja tiszteletben a demokratikus normákat és
a1) nem enged értelmes kérdéseket népszavazásra bocsátani
a2) a népszavazást saját megerősítésére használja (vö drága közvéleménykutatás ergétől) egy olyan kérdéssel ami értelmetlen, nincs jogi következménye és mocskos kampánnyal kivánja legitimálni.

Ami most igazán posztmodern kormányzás, azt a fidesz csinálja az örökké változó narratíváival, a pillanat uralásával, a politikai termékeivel. Ja és igen van egy "sikeres" stabilizáció, aminek az ára a versenyképességünk beesése, a jövőnk felélése (oktatás/eü/korrupció), a társadalmi különbségek drasztikus megemelése és a legjobbak elvándorlása. Nem kellene ezt állandó kritikával szemlélni, hogy ez a fránya ethosz ne bohózatként hangozzék jobbról???

Bell & Sebastian 2016.10.05. 10:54:40

@Vödör1: Valóban, volt olyan is, hogy a Kitörés Napját koszorúztuk meg inkább, jobb híján.

Bell & Sebastian 2016.10.05. 11:03:05

@TG69: Engem inkább az aggaszt jobban, hogy az uniós jog eddig minden esetben felülírta az Alaptörvényt, pontosabban: felülíratták.

Az sem alaptalan félelmem, hogy mindezek végén egy firnájszos szakállú, amerikai ügyvéd keresetet nyújt be (30 százalékos jutalék kikötésével) Strasszburgban ellenünk a szíriai genocídium okozásáért, ha lecsúszik a szaúdiak pénzéről, amit a 9/11 -ért fognak kifizetni, ahelyett, hogy Bushra vallanának, aki tulajdonképpen beszámíthatatlan.

S=klogW 2016.10.05. 11:05:08

@Bell & Sebastian: rozsdamentes levegő? das verstehe ich nicht.

Sir Galád 2016.10.05. 11:15:30

Hát ez valami ritka nagy zagyvaság volt. Kezdve az Eurostat statisztikával, József Attila idézetének fordított alkalmazásával, az "új vallás az ethosz" bibliai szintű magasztalásával, a kutya a hűséget az embertől tanulta nevű marhaságon keresztül. És mit tanultunk? Miért nem mindenki azt csinálja, amit én gondolok? Váó. De tényleg. Váó...

Bell & Sebastian 2016.10.05. 11:18:12

@S=klogW: Nem barna és sosincs tél, de belehányhatnak a kabrióba.

S=klogW 2016.10.05. 11:22:24

@Bell & Sebastian: áhá, már nem tudtam mire gondoljak

az jutott csak eszembe, hogy az a levegő rozsdamentes, amiben nincs oxigén

TG69 2016.10.05. 11:25:40

@Bell & Sebastian: Ehhez is csak józan paraszti ész kellene. Nem kellenek ezek a látványos nagy nekirugaszkodások pl az alaptörvényben, csendben lehetne tenni a dolgukat, hogy a migráns is jóllakjon meg az EU is. De mivel ez az ügy nem rólunk szól, hanem a soha véget nem érő eredeti tőkefelhalmozás tarakásáról, ami bármi áron folyik, ezért ez is teljesen lényegtelen dolog. Legalábbis számukra. Megpróbálják, beleírják, tudják hogy holnap ki kell venni aztán kiveszik. Tiszta mátyás király ajándéka.

Bell & Sebastian 2016.10.05. 11:29:31

@TG69: A Kalaptörvény másolt. Csak pont a pikáncs részeket nem tette át a Nagyeszű, ezért most nem mondhatjuk, ha a németek jó, akkor nekünk is az.

@S=klogW: Lazíccson, nem itt dől el.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.05. 11:52:35

A népszavazás megerősítette a létező politikai spektrumot, a megerősítette, hogy nem a Jobbik, hanem a ballibek a fő ellenzék, miközben a Fidesz is örühet, hogy nem gyzőhető el. Ennyi az egész.

Pelso.. 2016.10.05. 12:21:38

@bircaman maxval szerkesztő: Ma, azaz szerdán már nem a Jobbik. Meglehet, light adóforintban számolva lesz némi költség, persze aprópénz a többi mellet.
A megerősített spektrumot meg felmutatjuk a határon, ha megindul a tömeg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.05. 12:22:54

@Szindbad:

"Jó, hát te Észak Koreában is jól éreznéd magad." --- írod.

Ha oda születtem volna és ott élnének velem a szeretteim, meglehet. Ott sem végeznek ki mindenkit naponta háromszor.

Igaz, hogy nincs 444.hu, hogy megmondja, mi a 444; anélkül pedig az ember csak nyomorult páriának érezheti magát. [........../.]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.05. 12:27:10

@Bell & Sebastian:

"A 444 a Stinger, amit az amcsik osztogatnak helikopterre és kisvasútra." --- írja.

Hát, az biztos, hogy doktrinerebb és hazugabb szar, mint anno a Szabad Nép volt.

hacsaturján 2016.10.05. 14:02:46

@bbjnick:

magátul eccerűen égnek áll az ironijaméterem. óvasna csak dörmögő dömötört!

Bell & Sebastian 2016.10.05. 16:52:29

@bbjnick: Pedig mivé lennénk nélküle, ha 666 az igazság.

@hacsaturján: Nem kell szomorodni, igyék sört.

Robinzon Kurzor 2016.10.05. 21:00:46

@bbjnick: "nincs szükségem a 444.hu kommentárjaihoz"

Amit láttál, az nem egy kommentár, hanem jó esetben a Fidesz-bázis nagy része, akivel egy követ fújsz.
Rossz esetben te magad is egy vagy közülük.
És nyilván szar lehet így szembesülni saját magaddal.

Hogy ez mennyire így van, az abból is látszik, hogy egy szavad sincs a videóra, az abban megszólaló emberekre, csak a médiumot szidod, amelyik megmutatta, hogy micsoda erkölcsi és intellektuális potenciál mentette meg Európát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.10.05. 23:39:36

@Robinzon Kurzor:

Nos, a videoanyag, amit a 444.hu közöl, műfajilag egy riport, az értelmezés, amivel írásban kiegészítik, egy kommentár, te pedig egy fogalmatlan hülye troll vagy.

Egyéb?

Bell & Sebastian 2016.10.06. 09:37:30

@Holger Hartland: @bbjnick: Gondolom, a kommentár a Látottak és Hallottak Helyes Értelmezése miatt kellett, hogy Kurzor és barátai is tudják, mit _kell_ gondolniuk, ha már önálló véleményalakodásra képesek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.10.06. 09:50:32

@Bell & Sebastian: Tudják maguktól is. Nem hiszek a mindenható "agymosásban". A média és benne a véleményipar nagyrészt azt adja a közönségének, amit az egyébként is kapni akar.

Bell & Sebastian 2016.10.06. 10:10:33

@Holger Hartland: Ez a megállapítása veszélyes következtetéseket von maga után, mert nem jelent mást, mint azt, hogy az interaktív előadást a zemberek maguk rendezik, bizonyos, visszacsatoló mechanizmusokon keresztül időnként kilöknek vagy beengednek valakit a villába / darabba, annak érdekében, hogy közben a paraván mögött zavartalanul folyhasson a...

(nem tudom befejezni, mert pont el kell mennem és nagyon úgy néz ki, ezt a témát egy darabig ne is firtassuk)

maroz 2016.10.06. 10:13:45

@bbjnick: Mondja, amire kondicionálták.

Vannak olyan vélemények, hogy a neoliberális populizmus egyes elemeit simán tekinthetjük akár rasszizmusnak is:

"Míg a magyar társadalomnak a nemzeti diskurzusba nem bevonható (kisebbségi) elnyomott szegmenseivel kapcsolatban magas szinten tudatosítják, hogy a tanulatlanság, deviancia stb. nem az alacsonyabb rendű emberi minőség jele, hanem a társadalmi interakciókban betöltött inferior pozíció következménye, a magyar társadalom egészével, s különösen a nemzeti diskurzusba bevonható részével szemben a globális hierarchiák alsóbbrendűségi szimbolikáját használják. A magyar társadalom
nemzeti diskurzusba bevonható részével kapcsolatban ez az oldal olyan részletes szimbolikus világát dolgozta ki az emberi alsóbbrendűség kifejezésének, amely teljes mértékben kielégíti a rasszizmus Chari és Verdery-féle meghatározását. Mivel a jelen cikkben nem követem a rasszizmus fogalmának elszakítását a bőrszín kérdésétől, ezt a jelenséget mint az antipopulizmus egy speciális, helyi hatalmi harcokban kialakuló mutációját kívánom a további kutatások figyelmébe ajánlani."

fordulat.net/pdf/21/F21_Gagyi_antipopulizmus.pdf

A 444-es videó ebben a rasszistaközeli lenézésben segíti a balliberálisokat. A kipécézett csoport alacsonyabb rendű, és ez annyira jól van bemutatva, hogy még egy robinzonkúrzor is könnyedén képes magát übermenschnek azonosítani, és ezzel már el is foglal egy pozíciót: ő a nyugati értelemben vett minőség, és általa Magyarországot is ellephetné ugyanez a minőség, de nem lehet, mert az alacsonyabb rendű nép, aki most pillanatnyilag a többség ezt megakadályozza. Nem azzal, hogy egy vitában, egy diskurzusban esetleg más álláspontra jut, mint a balliberális, hanem pusztán az alacsonyabb rendű emberi minőségével.

Te, aki egy diskurzusban a bemutatott csoportéhoz hasonló véleményre jutottál guilt by association bűnös lettél, nincs neked megengedve, hogy az álláspontod egy legitim álláspont legyen, hanem te is be lettél sorolva az alacsonyabb rendűek közé, tehát az eltérő véleményed nem egy eltérő vélemény, hanem egy alacsonyabb rendű ember téves, az alacsonyrendűségéből szervesen fakadó hibás ítélete.

Bell & Sebastian 2016.10.06. 10:25:37

@maroz: A kultúr-rasszizmus büszkén vállalható, csakhogy nem lehet önigazolás arra, hogy a szegény és buta (vagy annak tartott / bemutatott) embereket büntetlenül be lehet csapni, ki lehet fosztani és le lehet darálni.

Mit lehet, ez kötelező!

Márpedig ez folyik, elegendő csak a hihetetlen mértékű tőkekoncentrációra, vagy a hetvenes évek óta stagnáló reáljövedelmekre gondolnunk.

Ez a szemlélet honnan máshonnan ered, ha nem a judaizmusból? Annak is egy speciális válfajából.

Ez a három rasszista a leggecibb, a zsidó, muzulmán és hinduista. Az elkapart cigányságot a kasztrendszerükbe merevedett hindiknek tekintve.