Túléltük a Fradi-Újpestet!
2016. szeptember 26. írta: Zsigmond és Péterfy

Túléltük a Fradi-Újpestet!

bode_papa_13.JPG

Aggódtunk egy kicsit, ám a Magyar Nemzet fotósával ellentétben minket lazán beengedtek a szombati Fradi-Újpest derbi sajtópáholyába, ami azért is volt nagyon fontos, mert Zsigmond kolléga élete első meccséről van szó. És valószínűleg nem az utolsóról! Azok után ugyanis, hogy barátai olyasmikkel próbálták letörni a kezdeti lelkesedését, hogy nézze inkább a megye 2-t, mert az is szar, de legalább nem kerül sokba, meglepően pozitív csalódás volt számára a meccs.

Volt egy csomó gól, az unalmas részek alatt a vicces szurkolói molinókat és akciókat lehetett figyelni, illetve röhögni a bírót habzó szájjal szidó Fradi-drukker firkászokon a sajtós szektorban. A végeredmény egyébként 3-3 lett, de simán lehetett volna 4-3 is, ha a sztárbíró Kassai Viktor megadja a Fradi gólját az utolsó percekben. Ilyen volt az őszi Derbi, képről képre, jelenetről jelenetre!

Már a népligeti aluljáróban magával ragadott bennünket a meccs hangulata, és kicsit bánjuk, hogy nem vettünk ettől a kisfiútól egy plüss lila majmot.

kissrac_arus.JPG

lila_majom.jpg

A népligeti aluljáró Ági presszójában remek hangulat fogadott minket. Meg egy csomó készenlétis rendőr, szolidan megteremtve a közbiztonság szubjektív érzetét. És a szomorú hír, miszerint elfogyott a barna bajor. Korsója 400 Ft. Bátrabbak rámehettek a Fradi saját márkás viszkijére is.

fradi_viszki.jpg

agi.jpg

A stadionba menet közelről is megnézhettük a hírhedt vénaszkennert a beengedő kapuknál, ami részben az oka annak, hogy az ultrák kitartóan & következetesen bojkottálják a Groupama Aréna-beli meccseket. 

venaszkenner.JPG

A focimeccsek hamisítatlan hangulatából valamennyi a sajtópáholyban is érzékelhető volt, bár sört sajnos nem adtak. Ásványvíz és kávé viszont korlátlan mennyiségben rendelkezésre állt.

szotyis_csendelet.JPG

Aztán elkezdődött a meccs előtti parasztvakítás sasröptetéssel és egyéb sasos bohóckodással.

sas.JPG

gyulolet_nem_palya.JPG

A bevonulásnál egyébként arra is rá kellett jönnünk, hogy minden focista bűnöző :(

bunozo_focistak.JPG

Zsigmond kolléga készített egy foci-eksön képet is azért, hogy legyen róla, ahogy kergetik a labdát.

foci_ekson.JPG

Szerinte a szurkolók sokkal fotogénebbek voltak. Főleg az egyetlen sarokban eldugott újpestiek tetszettek neki, akik a meccs nagy részében simán leordították és ledobolták a halkabb szavú fradistákat. Meg persze petárdáztak is, Péterfy kolléga becslése szerint ez jó százezres büntetésbe fog fájni az Újpestnek.

ute.jpg

ujpest_drukkerek.JPG

Nézzék, kit láttak szemeink lila pulcsiban a Provident-páholyban tündökölni!

somogyi_zoltan.jpg

A füstös-háborús állapotok közepette is sikerült lekapnunk egy gólt azért. Ezzel a büntetővel 1-3-ra sikerült feljönnie az Újpestnek, amit aztán a Fradi a második félidőben végül két szép góllal behozott.

gol_11es.JPG

fradi_b_kozep.jpg

A kapu mögötti székek amúgy nem azért üresek, mert senkit nem érdekelt a meccs (sőt, bemondták, hogy majd' 12 ezer néző volt, ami bár nem túl sok, alig félház a Fradi-katlanban, ebben a szezonban mégis rekordnak bizonyult), hanem mert ezt a szektort biztonsági okokból zárva tartják. Innen csak a rendőrök nézhették a meccset, legalábbis egy darabig. A második félidő közepén látványosan eltávoztak, valószínűleg ekkor kezdődtek kint a balhék.

rendorok_foci.JPG

Sikerült túlélnünk az estét anélkül, hogy megvertek volna, sőt, a sajtót a helyszínen a meccsről alkotott véleményükről tájékoztatót edzők miatt végül semmilyen balhét nem láttunk, csak annak távoli jeleként egy szirénázó vízágyús kocsit. Thomas Doll, a Fradi német mestere odaszúrt azért egyet Kassai Viktornak, ironizálva azon, hogy a bírónak soha semmilyen felelőssége nincs. Az éjjel közepén az erzsébetvárosi Wichmann-kocsmában még egy teljes harci díszben pompázó Újpest-drukker lánnyal is találkoztunk, aki eléggé meglepődött, mikor Péterfy kolléga egy fradis szurkolói kártyájával próbált bevágódni nála.

Mindenesetre ha minden NB1-es meccs olyan tudna lenni, mint a szombat esti Fradi-Újpest, simán vennénk egy bérletet. A vénaszkennelésre azért még alszunk egyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3911651328

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsigmond és Péterfy: Túléltük a Fradi-Újpestet! 2016.09.26. 12:52:01

Már a népligeti aluljáróban magával ragadott bennünket a meccs hangulata, és kicsit bánjuk, hogy nem vettünk egy plüss lila majmot.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2016.09.26. 12:55:56

Akit az államosított foci érdekel, az annyit is ért hozzá...

andris89 2016.09.26. 13:01:28

most, hogy már évek óta nincs Derby, kimentetek egyre?

Veridicus76 2016.09.27. 05:37:32

Mehettek a kasszához. "Focimeccsek hamisítatlan hangulata", hahaha!
süti beállítások módosítása