Ha megbukik a népszavazás
2016. szeptember 26. írta: Redakció

Ha megbukik a népszavazás

kvotanepszavazas.jpg

Vendégszerzőnk, Jeszenszky Zsolt írása

 

Ha sikertelen lesz a népszavazás...

...megbukik a Fidesz?

Belecsap a ménkű Orbánba?

Felszedik a síneket a felcsúti kisvasúton?

Mészáros Lőrinc visszamegy gázszerelőnek?

Habony Árpád megkötözve köt ki egy rendőrőrsön, biliárdgolyóval a szájában?

NEM.

A kormány a helyén marad, ugyanúgy 2/3-os többséggel. A választások NEM most vannak.

Egyesek viszont diadalittas elégedettséggel verhetik majd a mellüket, oszthatják az észt, győzelmi mámorban úszva, mindenkit kioktatva, megbélyegezve (ahogy szokták).

Kik ők?

– akik szerint kizárt dolog, hogy a migránsok között terroristák lennének;

– akik szerint embertelen dolog a magyar kerítés (amely példát azóta számos nyugat-európai bezzegország követett és követ);

– akik szerint fasiszták, rasszisták, kirekesztők vagyunk mindannyian, akik felszólaltunk a kontroll nélküli bevándorlással szemben;

– akik rendre eltitkolni vagy bagatellizálni próbálják a migránsok által elkövetett bűncselekményeket (miközben a sajtószabadság magyarországi megsértéséről papolnak);

– akik a más kultúrákból érkező bevándorlók számára előírt alkalmazkodás, a törvényeink betartása, a mi kultúránk elfogadása helyett a kereszteket szedik le a templomainkról – hogy ne sértsük a bevándorlók érzékenységét;

– akik szerint a migránsok által tömegesen elkövetett megerőszakolásokra az a válasz, hogy a nők ne viselkedjenek, ne öltözzenek kihívóan;

– akik szerint kár, hogy a migránsok továbbmentek, és nem maradtak nálunk;

– akik szerint a szomáliai, eritreai, pakisztáni, stb., nyelveket nem beszélő, katonaviselt fiatal férfiak mind-mind Szíriából érkező bociszemű kisfiúk, elgyötört családanyák, esetleg fogorvosok és atomfizikusok;

– akik hamis fotókat terjesztettek a világban, lejáratni igyekezvén a rendőrségünket, az országunkat;

- Gyurcsány Ferenc, Martin Schulz, Soros György, Guy Verhofstadt, Angela Merkel, Jean-Claude Juncker.

Szeretnénk azok ünnepléséhez asszisztálni, akik miatt – közvetve vagy közvetlenül – a valódi menekülteket is kihasználva, Európa vígan beengedett egy milliós nagyságrendű, ellenőrizetlen, hódító, agresszív, alkalmazkodni nem tudó és nem is akaró embertömeget, köztük számos lehetséges terroristával?

Egy népszavazásnak szinte mindig van (bel)politikai vetülete. De továbbra sem Orbánról van szó, bármennyire is próbálják – bizonyos szavazók irányába sikeresen – róla szóló szimpátia-szavazásnak beállítani a népszavazást a megmondóemberek.

Orbánnal kapcsolatban lehet számos fenntartásunk, akár utálhatjuk is, de az esetlegesen sikeres népszavazás lélektani-politikai üzenete egy borzasztó fontos momentum lenne Európa további felébredésének folyamatában. Márpedig hiába a látszólagos finomhangolások az európai vezetők beszédében, ezek csak a látható népszerűségvesztésüknek szólnak. Valójában ugyanúgy nem hajlandóak szembenézni a valósággal, és csak megy tovább a hazug, álszent, politikailag korrekt beszéd a befogadásról, keresztény szeretetről, menekültekről, blabla.

Európa iszlamizációjának kapujában állunk, ahol a töketlen vezetők még mindig ugyanazt csinálják, mint anno Hitlerrel szemben: jogos sérelmekről, megbékélésről, stb. papolnak, és azokat nevezik gyűlölködőnek, akik minden eszközzel a veszélyre igyekeznek felhívni a figyelmet. A népszavazás egy politikai eszköz. Hatásos lehet Európa egészére, segítheti más országok népeit is, akár az ostoba, önsorsrontó vezetőikkel szemben. Néha nem a legszebb, legnemesebb módszerekkel lehet elérni a kívánt és fontos célokat.

Ne veszítsük el a józan eszünket. Ha valaki nem szereti a kormányt – és erre lehetnek akár teljesen érthető, jogos indokai is – de nem szeretne Európa öngyilkosságához asszisztálni, egész nyugodtan elmehet NEM-mel szavazni október 2-án. Aztán ha annyira utálja, majd 2018-ban elküldheti a Zorbánt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5511744391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ogli dzsí 2016.09.27. 15:30:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Majd kap a pofájára a líbiai maki. Mi az hogy ő nem védi a határait?

Az araboknál így kezdődik az alkudozás. A törökök rengeteg pézt kaptak, líbia is akar, ha ott lesznek a migritáborok, amúgy tök igaza van ebben az EUnak.

Dub hadnagy 2016.09.27. 15:33:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Líbia elsősorban tranzitország az Afrikából a Földközi-tengeren átkelők számára, az, hogy nem akadályozza meg a menekültek kiahajózásást nem sokban különbözik Orbánék buszoztatásától.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:33:24

@petivagyok innen:

- Az nem zavar, hogy nem álltunk háborúban az EU-val és most nem vesztes félként és nem békeszerződést kötünk vele?

- Azzal, hogy a NGZ jelentését az értelmezhetetlenségig kiterjeszted (ez közkedvelt ballibsi vitamódszer), még nem oldottál meg semmit, cxsak az értelmes vitát lehetetleníted el azzal, hogy egy szó közmegegyezés szerinti jelentését módosítod.

- "Logikus, hogy nem a már most sűrűn lakott részre telepítem az idegeneket, hanem az amúgyis elnéptelenedő keleti országokba."

Logikus, hogy az telepítse le őket a saját területére, aki behívta vagy beengedte őket. Avagy szerinted OK, hogy meghívom a népes rokonságomat, aztán átküldöm őket a te házadba, mert ott több hely van?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:35:44

@Dub hadnagy:

Mi is csak tranzitország vagyunk/voltunk, akár Líbia. Ha ez a mi problémánk, akkor Líbiának fokozottabban a saját problémája, mert először Líbián haladnak át.

ogli dzsí 2016.09.27. 15:37:26

@Dub hadnagy: 'az, hogy nem akadályozza meg a menekültek kiahajózásást nem sokban különbözik Orbánék buszoztatásától.'

Miért Orbán buszoztat? Én azt hittem kerítést épített.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:39:34

@ogli dzsí:

Ugyan már, te nem érted a ballisbi érvelést. Ha Orbán buszoztat, akkor orbánahibás. Ha buszoztatás helyett kerítést építtet, akkor is orbánahibás. Bármit tesz Orbán, orbánahibás. Mert csak.

ogli dzsí 2016.09.27. 15:46:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Merkel már tárgyal Egyiptommal és Tunéziával egy törökökhöz hasonló paktumról.

Líbiával szvsz azért nem, mert ott azt se lehet tudni kivel kell leülni, nem stabil az állam.

Ez is milyen már hogy Merkel jár tárgyalni, nem az EU? Mi a frásznak van akkor EU?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 15:50:45

@ogli dzsí:

"Líbiával szvsz azért nem, mert ott azt se lehet tudni kivel kell leülni, nem stabil az állam."

Ez igaz.

Talán azért Merkel tárgyal, mert gyorsabb és rugalmasabb egy kormányfővel tárgyalni, mint egy szervezettel, Merkel aztán úgyis átveri az EU-n a tárgyalás eredményét. Ettől persze még eléggé vicces és szomorú, jelzi, mennyire béna kacsa az EU.

közösperonos átszállás 2016.09.27. 15:55:06

@ogli dzsí: "Nincs ebben semmi extra, a média nincs ingyen. "

Ez rendben van, csak az az állításod, miszerint "2010 előtt ballib médiatúlsúly volt", nem igaz, amennyiben a mostani médiahelyzetet "jobboldali médiatúlsúly"-ként aposztrofáljuk. (De "médiatúlsúly" volt például a Kádár-rendszer alatt.)

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ennybit arról az EU-s fantazmagóriáról, hogy a migráció problémáit a keletkezésük helyén kell megoldani. Líbia szerint pl. a migráció Magyarország és az EU problémája"

Azt hiszem, azt a roppant reális és földhözragadt ötletet, miszerint az EU támadja meg és szállja meg Líbia egy részét, majd zsuppolja oda az összes menekültet (innentől a dolog meg láthatatlan is lesz, aka. MásValaki Problémája), elég frappáns úgy jellemezni, mint "az EU szeretné a problémáját Líbiára tolni". (Az megvan, ugye, hogy a dolog alanya a "menekültek, akik perpillanat az EU-ban vannak", nem pedig a "menekültek, akik perpillanat Líbiában vannak"?)

Dub hadnagy 2016.09.27. 15:56:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: csak arra gondoltam, hogy amikor itt még százezerszámra mentek át az országon a menekültek, akkor sem azon gondolkodtak, hogy itt kell nekik táborokat építeni, hanem minden eszközzel továbbtolták őket, cserébe most valami ilyesmit várnak el Líbiától

Dub hadnagy 2016.09.27. 15:59:33

@ogli dzsí: amíg nem volt kerítés, buszoztatott, nem tábort épített, amit most elvárna Líbiától

ogli dzsí 2016.09.27. 16:00:34

@Dub hadnagy: 'amikor itt még százezerszámra mentek át az országon a menekültek, akkor sem azon gondolkodtak, hogy itt kell nekik táborokat építeni, hanem minden eszközzel továbbtolták őket'

És nagyon jól tették, az osztrákok meg jöttek értük. Ha itt tartották volna őket, akkor most az lenne a baloldal baja hogy Orbán nem tudja garantálni a magyarok biztonságát.

Hogy kerültek ide azok a migráncsok? Nem jöttek át minimum 2 EU országon mielőtt megjelentek a magyar határon?

közösperonos átszállás 2016.09.27. 16:02:18

@ogli dzsí: "Az adókedvezmény az nem támogatás, hanem mérsékeltebb lehúzás. "

Ez is tárgyi tévedés; ha nekem valami miatt olcsóbbak a dolgok, mint másoknak, akkor én bizony támogatva vagyok.

Ugyanakkor a lényeg az, hogy ezeket a "szociális lépéseket" (családi adókedvezmény, SZJA-csökkentés, CSOK) az imént még te aposztrofáltad támogatásnak. Tarthatunk terminológiai vitát, hogy ez nem támogatás, hanem segítés, vagy őket kevésbé húzzák le, mint a többieket, a lényeg mindenképpen az, hogy az szociális lépés, ami a csórót támogatja. Aki igénybe tudja venni az új építésű lakás 5%-os ÁFA-kulcsát, az nem csóró, hanem a felső 10%-ban van. (Ami nem nagy kunszt, valószínűleg te is ott vagy. Én kurvára egyértelműen ott vagyok.)

Az ingyen tankönyvet egyébként próbáltad? Pont olyan, mint ha ingyen adnák a kenyeret a pékségben (napi max. 30 dekát): ha nem is ehetetlen, de minimum nehezen emészthető. Ráadásul a munkafüzet nincs ingyen, és ha összefirkálja/megrongálja a gyerek, akkor is ki kell fizetni. Saját tapasztalat alapján két év alatt elhasználódik egy tankönyv, de ha három, akkor is a tankönyvek fele-harmada fizetős.

közösperonos átszállás 2016.09.27. 16:03:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ettől persze még eléggé vicces és szomorú, jelzi, mennyire béna kacsa az EU. "

Kurva mókás ezt attól olvasni, aki egy órája még azt látta maga előtt lelki szemeivel, hogy "Brüsszelben" majd nyer "a jobboldal", aztán szívatja a magyar ballibeket. :-)

(Vagy te is csere-bere nick vagy? Eddig nem úgy tűntél.)

ogli dzsí 2016.09.27. 16:04:11

Na kurvafasza, muszlim horda magyarokat vert Németországban: www.pi-news.net/2016/09/fluechtlinge-pruegeln-mit-latten-auf-ungarn-ein/

be kell kéretni a kibebaszott nagykövetüket, hogy csináljanak már rendet

ogli dzsí 2016.09.27. 16:08:35

@közösperonos átszállás: 'Ez is tárgyi tévedés; ha nekem valami miatt olcsóbbak a dolgok, mint másoknak, akkor én bizony támogatva vagyok.'

Igy van, magyarországon a magasabb jövedelmüek fizetnek többet JELENLEG ugyanazokért a dolgokért, amit az alacsony jövedelmüek kevesebbet

*Az egyenlő adózás azt jelentené, hogy eltörlik a jövedelemadót, a munavállalói és a munkáltatói járulékokat, és a SARC mindenkinek 60.000 ft/hó lenne*

'Az ingyen tankönyvet egyébként próbáltad? Pont olyan, mint ha ingyen adnák a kenyeret a pékségben (napi max. 30 dekát): ha nem is ehetetlen, de minimum nehezen emészthető. Ráadásul a munkafüzet nincs ingyen, és ha összefirkálja/megrongálja a gyerek, akkor is ki kell fizetni. Saját tapasztalat alapján két év alatt elhasználódik egy tankönyv, de ha három, akkor is a tankönyvek fele-harmada fizetős.'

bezzeg azelőtt

ogli dzsí 2016.09.27. 16:10:00

@Dub hadnagy: De már van kerítés, és az EUn belül szabad a mozgás, az EUba be meg nem szabad a mozgás.

gondolom érted te ezt

közösperonos átszállás 2016.09.27. 16:13:25

@ogli dzsí: "Be is jött a dolog, sokkal többen dolgoznak és sokkal többet keresnek mint 6 éve."

Amúgy az első fele nem igaz, azt tudod? Csak ha a közmunkát is munkavégzésnek számolod (viszont az azért járó pénzt nem veszed az átlagkeresetbe, mert akkor az nagyon lehúzná). A munkanélküliség az, ami csökkent, elsősorban a külföldön dolgozók és a közmunka miatt. De hát ez köztudott.

"Vegyünk egy példát: 2010ben az átlagkereset (nem felső jövedelmim decilis) 130 nettó volt, most 173 nettó (ebben nincs családi adókedvezmény)..."

Korrigáltad már inflációval? (A hivatalos infláció is elég magas volt azért 2010-2012-ben, és most is van kb. 2%, csak a rezsicsökkentés eltakarja. Azt viszont fizetjük mindannyian, és ha nem lehet tovább folytatni (nem fenntartani, tovább folytatni!), akkor nem lehet vele tovább kozmetikázni a KSH-féle inflációs értéket.)

ogli dzsí 2016.09.27. 16:14:27

@Dub hadnagy: Nyugi nem ingyen lesznek azok a líbiai táborok, te meg én fogjuk fizetni mint a török táborokat, de senki nem tud jobb megoldást

ogli dzsí 2016.09.27. 16:17:15

@közösperonos átszállás: 'Amúgy az első fele nem igaz, azt tudod? Csak ha a közmunkát is munkavégzésnek számolod (viszont az azért járó pénzt nem veszed az átlagkeresetbe, mert akkor az nagyon lehúzná). A munkanélküliség az, ami csökkent, elsősorban a külföldön dolgozók és a közmunka miatt. De hát ez köztudott.'

Ez nem köztudott hanem sima hazugság, amit nem tudsz adatokkal alátámasztani.

'Korrigáltad már inflációval?'

Az infláció látványosan csökkent, úgyhogy megint nem tudom mit akartál ezzel mondani

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qsf001.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 16:17:42

@Dub hadnagy:

"csak arra gondoltam, hogy amikor itt még százezerszámra mentek át az országon a menekültek, akkor sem azon gondolkodtak, hogy itt kell nekik táborokat építeni"

Már miért kellett volna Magyarországon menekülttáborokat építeni? (Az EU hotspotoknak nevezve lényegében ezt akarta.) Állítólag nem is hozzánk jöttek, miért sértettük volna meg alapvető emberi szabadságjogaikat azzal, hogy itt tartjuk őket táborokban? Továbbengedtük őket oda, ahonnan hívták őket és aková ők is mennni akartak. Aztán amikor csökkenni kezdett a fogadókészség, akkor lezártuk a határokat. Nem mellesleg mindebben EGYEDÜLIKÉNT betartottuk az EU-s szerződéseket.

"hanem minden eszközzel továbbtolták őket, cserébe most valami ilyesmit várnak el Líbiától "

Drága, Líbia szomszédos vagy legalábbis sokkal közelibb ország, mint Magyarország vagy az EU. Nem mellesleg azonos kultúra és vallás. Aki Líbiában még menekült, az Európában már csak illegális bevándorló. Következésképp ne gyere azzal, amit Líbia is állít, miszerint áttoljuk Líbiára a MI problémánkat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 16:19:54

@közösperonos átszállás:

"(Vagy te is csere-bere nick vagy? Eddig nem úgy tűntél.) "

Nem vagyok az. De te idióta vagy, és eddig is annak tűntél. Próbáld meg lértelmezni, amit írtam, Nehéz, mi? A te eszeddel biztos az. :(

petivagyok innen 2016.09.27. 16:23:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mivel én "nem"--mel szavaztam az EU-ra és a NATO-ra, megszállónak tekintem őket. Gyakorlatilag semmiben sem külömbözik a KGST-től és a Varsói Szerződéstől.
A kérdésbe bele lehet magyarázni bármit, de attól még azt jelenti, amit. A britteknek is addig magyarázták a kérdést, hogy a szavazás másnapján azt se tudták, hogy mire is szavaztak.
A népsűrűségről írtakat figyelmeztetésnek szántam. Én el lennék itt, ha nem lakna más az országban csak pár haver meg a családja. A Föld kritikusan túlnépesedett. A lakosság felezése lenne indokolt globálisan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 16:25:51

@ogli dzsí:

Kíváncsi vagyok, vajon ezek a bűncselekmények megjelentek-e a német mainstream médiában. Mondjuk utánanézhetnék, de lusta vagyok így ebéd után és mosogatás előtt.

Dub hadnagy 2016.09.27. 16:28:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, elég jól ismerem a kormány érvrendszerét, amelynek a lényege, hogy mindenki másra tartozik a menekültkérdés, valakire azért, mert a szomszédból jötek, valakire azért, mert olyan vallásúak/kultúrájúak, valakire azért, mert valamikor gyarmatosította/nem gyarmatosította őket, stb., stb., csak ránk nem. Líbia a jelen esetben ugyanezt a cinikus hozzáállást mutatja, nem csoda, hogy nagy itt a fölháborodás

Jean Sol Partre 2016.09.27. 16:31:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: lol, ezzel szemben a jobboos érvelés: ha Orbán buszoztat, jó, ha kerítést épít, jó, mert csak. Nem vagytok ti sem jobbak náluk :)

ogli dzsí 2016.09.27. 16:32:46

@Dub hadnagy: pontosan, ránk nem tartozik a migrikérdés.

Ha beengednék őket, akkor persze egyik város sem akarná a tábort pont oda, ahol ők laknak, ahogy Franciaországban se akarja senki, hogy a kifüstöl(endő)calais-i dzsungelt odarakják hozzájuk.

Na ezt kell elkerülni.

ogli dzsí 2016.09.27. 16:35:55

@Jean Sol Partre: Ja jobbak nem vagyunk csak éppen a városunk parkját nem szarják tele a migrik.

nem kell megköszönni

Jean Sol Partre 2016.09.27. 16:42:55

@ogli dzsí: "amit nem tudsz adatokkal alátámasztani."

Mondjuk az általános munkaerőhiány elég jól igazolja.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 17:08:38

@ogli dzsí: "A munkanélküliség az, ami csökkent, elsősorban _a külföldön dolgozók_ és a közmunka miatt"

morph on deer 2016.09.27. 17:21:25

@ogli dzsí:
"...a fidesz jelenleg a legérzékenyebb szociálisan..."

Bullshit. Tisztán,

ogli dzsí 2016.09.27. 18:08:38

@morph on deer: Én azért felsoroltam pár példát...

ogli dzsí 2016.09.27. 18:11:04

@Jean Sol Partre: Alá tudod támasztani ezt adatokkal?

Mert a valóság az ellenkezője: a munkkanélküliség elsősorban a versenyszférában, másodsorban a közmunkka-szektorban, harmadrészt az itthon élő-külföldön dolgozó munkkahelyek mind3ának emelkedése miatt csökkent abszolút rekordszintre 1990 óta

ősbölény 2016.09.27. 18:16:47

@morph on deer:
Teljesen egyetértek, a vitának ez nem témája, de köztudott, hogy a Rote Armee Fraktion a 70-es években hasonló merényleteket követett el Németországban (a BRD-ben), mint most az iszlamisták, ugyan némi KGB segítséggel, de önerőből. Az USA pedig szintén maga termeli ki saját tömeggyilkosait, minden iszlám közreműködés nélkül, évtizedek óta, folyamatosan.
Kis hazánkban is voltak tömeg-, illetve sorozatgyilkosságok, gondolok a móri bankrablásra és a romagyilkosságokra, a plakátokra tehát indokoltabb lett volna ilyesféle szöveget kiírni: "A menekültválság kitörése óta Magyarországon nem volt tömeggyilkosság!"

Jean Sol Partre 2016.09.27. 18:20:54

@ogli dzsí: tényleg azért van orvoshiány, nővérhiány és pincérhiány, mert ezekből annyival több munkahely termett? vagy mert jobban tetszett nekik a közmunka? vagy mégiscsak a harmadik maradt, hogy _elmentek_?

ogli dzsí 2016.09.27. 18:25:14

@Jean Sol Partre: Egyszerre egy állításodat kértem alátámaztani, maradj annál.

2 nick már elpárolgott innen a kérdésre, ne te legyél a harmadik

Jean Sol Partre 2016.09.27. 18:30:58

@ogli dzsí: a KSH statisztikát megtalálod könnyen, ott van minden. És egész nyáron erről harsogott minden, nincs elég pincér és személyzet a Balatonra, meg máshová se. Az orvosokról évek óta tudjuk, hogy fogynak, a nővérhelyzet pedig már közhelyszámba megy. Mondom, KSH, nem fogok telefonon linket keresni, de megtalálod könnyen.

Az emberek elmentek innen, külföldön van munkájuk és azért, hogy téged megvezethessenek, beleszámolják őket a magyar foglalkoztatási statisztikákba.

ogli dzsí 2016.09.27. 18:38:42

@Jean Sol Partre: TE állítod azt hogy a munkanélküliség a közmunka miatt csökkent, nem én. Most komolytalankodsz?

Jean Sol Partre 2016.09.27. 18:43:35

@ogli dzsí: külön kiemeltem az idézetben, miről beszélek. A közmunka annyira egyértelmű, hogy nem is értem, mit kellene alátámasztani rajta, de amúgy az is ott van a KSH oldalain. Százakárhányezer ember, akit beleszámolnak a foglalkoztatási statisztikába. Persze a bérüket nem, az átlagbért csak a versenyszférából számolják.

morph on deer 2016.09.27. 18:44:56

Elnézést!
Szóval bullshit.

-családi adókedvezmény
- Csak az részesül, akinek egyáltalán van adóköteles bevétele. Akinek magasabb a jövedelme, az nagyobb kedvezményt kap, így még több pénze lesz, míg a nyomorgókon nem segít.

-szja
- A gond ugyanaz, mint fentebb: minél többet keres valaki, annál többet spórol meg, annál többet nem ad be az államháztartásba.

-rezsicsöki
- Kedvencem! Orbán csökkenti Gyurcsány villanyszámláját!!!
Mindenki ennyire hülye, hogy ezt jónak tartja???
Értelmes helyeken az energia ára piaci, a rászorulók meg támogatást kapnak!
Képzeld el, hogy az egyébként is deficitesnek igérkező Paks II termelését ráadásul áron alul fogják adni, még a milliárdosoknak is! A hozzáértés az egeket verdesi! Meg a csalánt...

-CSOK
- Nem ismerem a hatástanulmányokat, passz.

-ingyen tankönyv
- Ráadásul milyen..! És miért nem csak a rászorulóknak? Valamilyen válasz? És ez netán a tiszta WC-k helyett? Vagy a fűtés hiányát kompenzálják így..?

-ingyen kaja a sulik 2/3ában
- Gondolom a többiek fogyókúráznak..?
Szintén feltételezem, hogy a rászorulóknak jár csak, vagy ez sem?

-ingyen nyelvkurzusok bárkinek a munkaügyi központokon keresztül

-Vida Ildikónakvan munkája? És Kósának, lázárnak, Pintérnek?

Akinek van csepp józan esze, és a túlélési ösztönei is működnek, az persze oroszul tanul, kezdetnek mindjárt a KGB történetét javasolnám. Az látszik a leggontosabbnak, úgy néz ki..!

A helyedben inkább nem hivatkoznék ilyesmire, számtalan okból.
Az egyik ezek közül az, hogy nem igaz, hogy ezeknek bárminköze is lenne a szociális érzékenységhez.
Ahhoz ugyanis elsősorban emberi érzékenység kellene, empátia, avagy együttérzési készség.
Ahhoz meg mindenek előtt ember, szóval innentől már esélytelen a bizonygatás.

"Minden ember annyit ér amennyije van"

Azt meg tudjuk, hogy annyija van, amennyit nem szégyell!
Ellopni a közösből

ogli dzsí 2016.09.27. 18:45:08

@Jean Sol Partre: 'Az emberek elmentek innen, külföldön van munkájuk és azért, hogy téged megvezethessenek, beleszámolják őket a magyar foglalkoztatási statisztikákba.'

....:)))

A ballib hazudozással szemben, a külföldön dolgozó, magyarországon élőket mindig is beszámolták a foglalkoztatási statisztikába, orbán előtt ugyanúgy mint most. Ugyanígy számolják a foglalkoztatást mindenhol máshol is az EUban.

A külföldön élő, magyarországon dolgozókat pedig (Pl. a Suzuki munkásainak a fele) a szlovák statisztikába számolták bele.

Vagy te a BALLIB PROPAGANDÁNAK köszönhetően, a magyar lakosság leghülyébb 15%-ával együtt bevetted, hogy az EUSTAT úgy számolja ki a munkanélküliséget+foglalkoztatást, hogy egy munkás(ugyanaz a pali) ausztriában is és magyarországon is beszámít a foglalkoztatotti statisztikába, 2xesen csökkentve az EUs munkkanélküliséget?

Gratula..:)

ogli dzsí 2016.09.27. 18:47:20

@morph on deer: 'családi adókedvezmény
- Csak az részesül, akinek egyáltalán van adóköteles bevétele. Akinek magasabb a jövedelme, az nagyobb kedvezményt kap, így még több pénze lesz, míg a nyomorgókon nem segít'

És? Pontosan ez a jó benne. Még az baszna be ha a megélhetési gyerekgyárosokon segítene..:)

ogli dzsí 2016.09.27. 18:51:42

@morph on deer: 'szja
- A gond ugyanaz, mint fentebb: minél többet keres valaki, annál többet spórol meg, annál többet nem ad be az államháztartásba. '

Nagyon helyes, bár az igaz hogy ez nem szociállis intézkedés.

'-rezsicsöki
- Kedvencem! Orbán csökkenti Gyurcsány villanyszámláját!!!
Mindenki ennyire hülye, hogy ezt jónak tartja???
Értelmes helyeken az energia ára piaci, a rászorulók meg támogatást kapnak!'

Ez is olyan dolog, hogy előtte meg senkki sem kapott támogatást, csak rezsiemelést, ezért mondtam hogy az eredmények fényében eddig a fidesz a legszociálérzékenyebb párt.

ogli dzsí 2016.09.27. 18:55:31

@Jean Sol Partre: Ne idézzél, ennyi erővel elolvashatnék egy index cikket is..:) Az előbb a KSH-ról hamukáztál, úgyhogy ne kezdd a maszatolást. Veled ellentétben én a számokat is ismerem.

Vezesd szépen rá magad mekkora baromság, hogy Mo-n a közmunkka+a külföldön dolgozó/magyarországon lakók miatt van 600.000-el több munkahely mint 6 éve.

Jean Sol Partre 2016.09.27. 19:00:21

@ogli dzsí: és szerinted a magyarországi foglalkoztatás érdeme, hogy nekik van munkájuk? Ez a dicsőség?

ogli dzsí 2016.09.27. 19:04:23

@Jean Sol Partre: Nem, szerintem a mikulásé, de már kezdesz untatni.

morph on deer 2016.09.27. 20:57:10

@ogli dzsí:
"Ez is olyan dolog, hogy előtte meg senkki sem kapott támogatást, csak rezsiemelést, ezért mondtam hogy az eredmények fényében eddig a fidesz a legszociálérzékenyebb párt."

Ez konkrétan nem így van, mert tudom, hogy régebben volt gáz- és egyéb támogatás, de a részleteket nem ismerem, tekintve, hogy nem voltam érdekelt.

Azért a gazdagok támogatása még csak nem is súrolja a szociális érzékenységet, come on!
Alapvetően igazságtalan rendszer, hiszen a fogyasztás arányában támogat!
Ha többet fogyasztasz, nagyobb támogatást kapsz!
Ami ugye akkor történik, ha nagyobb házban/lakásban kakik valaki, több energiafogyasztó berendezéssel rendelkezik, és/vagy eszébe sem jut takarékoskodni..!

Ez biztosan nem Mari néni az özvegyi nyugdíjon tengődő, vagy Józsi a közmunkás, meg a családja...
Szijjártó, meg Mészáros tízezreket tud spórolni havonta, Mari néni még egy százast is aligha...

Ennyit a "szociális érzékenységről"!

Inkább nem kéne eröltetni, mert semmi köze a valósághoz...

ogli dzsí 2016.09.27. 21:04:26

@morph on deer: Nincs mindenkinek igazságos rendszer, vagy objektíve igazságos rendszer.

'Alapvetően igazságtalan rendszer, hiszen a fogyasztás arányában támogat!
Ha többet fogyasztasz, nagyobb támogatást kapsz!'

- Akkor az ÁFA meg igazságtalan, mert az ÁFA tartalomnál ez fordítva van (még a rezsin is van ÁFA)

- Az SZJAnál is megfordul a dolog, mert a nagyobb jövedelmü fizet többet

'Ez biztosan nem Mari néni az özvegyi nyugdíjon tengődő, vagy Józsi a közmunkás, meg a családja...'

Az volt a koncepció, hogy a tehetősek tudják beindítani a behalt gazdaságot, ami leszivárog. A gazdaság beindult, a bérek emelkednek, van +400ezer munkahely 2010hez képest csak a versenyszférában, tehát müködik. A leszivárgás pl. a rezsicsöki. Ne Mari néni meg Józsi bácsi legyen a preferencia, ha müködő országot akarunk, ez tök oké. Nekik nincs dolgozó rokonuk? Minek ahhoz az állam, hogy újraossza a többletet? Hogy ellophassák?

morph on deer 2016.09.27. 21:11:35

@ogli dzsí:
"...csak éppen a városunk parkját nem szarják tele a migrik."

Ilyenkor derül ki, hogy végül is szerencse, hogy a Kossuth téren kivágták a fákat, tehát nem is minősülhet parknak.
És, hogy ez már tíz éve is így volt, és akkor sem szarhatták össze a "migrik"...

Igazad van!
Magyar közterületre kizárólag magyarok szarhassanak!
Magyar parkba magyar szart!

Javaslom, hogy ez kapjon helyet az Alaptörvényben, valamint eleve kössük ki, hogy a parlament hozzájárulása nélkül ne lehessen parkba szarni!

Ne tűrjük el, hogy ezt Brüsszel a hozzájárulásunk nélkül engedélyezhesse, ezúton is csorbítva a nemzeti önrendelkezést!

Ugyancsak indítványozom, hogy ezen döntésünket népszavazással is erősítsük meg!
Ennek legalább lenne értelme...

morph on deer 2016.09.27. 21:15:31

@ogli dzsí:
" azért felsoroltam pár példát..."
Elnézést!
Már többször igéretet tettem, hogy utazás közben nem írok, mert megesik, hogy egyáltalán nem azt nyomom, amit kéne. Most épp megint nem tartottam be. (Ezért van vessző az utolsó szó után, sorry!)

ogli dzsí 2016.09.27. 21:17:02

@morph on deer: Hát nemtom te hogy vagy vele, de még simán lehet hogy a skandinávok visszavágnak ide 10-50.000 embert, legalábbis elkezdtek ilyesmikben gondolkodni.

Namost, a calais-i dzsungelben csak 10ezer van, de azzal sem tudnak már több mint 1 éve mit kezdeni, és elég nagy gondot okoz. Szóval ez nem vicces, a magyar városok nem fognak egymás sarkát taposva jelentkezni, hogy ide hozd őket! És akkor majd ŐK választanak egy helyet, és ott lesznek (mint calaisban) és annyi.

morph on deer 2016.09.27. 21:36:43

@ogli dzsí:
Ezért (is) tartom alapvető hibának, jogy Magyarország visszautasította az EU-s segítséget, arra való hivatkozással, hogy itt nem lesz menekülttábor, meg "megoldjuk magunk".

És lőn kerítés.

És nem lőn infrastruktura, felkészült munkaerő, és koncepció egy olyan szcenárió kezelésére, amilyen esetleg egy ilyen megoldás esetén előfordulhat.
A gyanúját is el akartuk magunkról terelni annak, hogy nálunk akár véletlenül is civilizált módon bánnának bárkivel.

Szó se róla, sikerült...

A tisztánlátás érdekében: én sem örülnék semmi ilyesminek, semmi okom rá.
De az ég szerelmére, hát mennyire gyagya az, aki mindent egyetlen elgondolásra épít fel - Nem, nem, soha! - és nincs B terv?

Ha ez így lesz, lehet vakarni a fejeket, és hálát adni a nagyeszű vezetőinknek, akik nem látnak tovább az orruknál!

Vagy a kerítésnél.
Amit, ha kritizálnak, meghosszabbítunk Bicskéig! És tripla ilyen magas lesz!
"És a hagymához is hagymát eszek!"

Így kell ezt..

ogli dzsí 2016.09.27. 22:17:47

@morph on deer: pontosan milyen segítséget utasítottunk vissza?

- ki gondolta volna, hogy a Nyugat migriwelkamozós politikája hamarosan migrikirugdosós politikára változik?

Nem mi változtattunk a véleményünkön, gondolom.

Szindbad 2016.09.27. 22:30:43

@ogli dzsí: uncsi, végtelenül sokat ismételgetett panelek.

picur3ka 2016.09.27. 23:30:33

Ez ugyanaz az ember? Ezzel a sok lüke szójátékszerű nikkel?

morph on deer 2016.09.27. 23:58:41

@ogli dzsí:
"A leszivárgás pl. a rezsicsöki."

Indokolatlan pénzkidobás, ráadásul igazságtalan.

Az áfa meg a legmagasabb az EU-ban, és ez ugyancsak a nyomorultabbakar sújtja jobban.
Világos, hogy az egykulcsos SZJA-t is meg kell fizetni valakinek... Ráadásul most már annak is, aki csak rosszabbul járt vele, míg a legtehetősebbeknél még több marad.

"Ne Mari néni meg Józsi bácsi legyen a preferencia, ha müködő országot akarunk, ez tök oké."

Nekem nem OK!
Az ország meg nem attól műkodik, hogy sikerült zsírosra hízlalni a rokonokat meg a haverokat, hanem attól, hogy azok az istenverte nihilista multik mégis csak termelnek valamit, mert valakinek azért azt is kell.
A nagy Nemzeti Sikertörténeteket meg legfelljebb a Süketek és Gyengénlátók Szövetségének lehet beadni. (Igaz, ott is csak a tíz év alatti meg a nyolcvan feletti tagok jöhetnek számításba.)
És akkor most nem is említem meg azt a CBA sikert, amiről mostanában lehet hallani..! (Tényleg, nem tudsz valakit, akinek van pár milliárdért kukoricakonzervje? Mert az a másik sikergyáros, a Szijjártó, épp nem tud mit eladni, amit megvennének, gondoltam megpróbálhatná..)

Továbbá soha nem látott mennyiségű EU-s pénzhez jutott az ország, tehát a térkövezők is jobban keresnek, ez igaz.

Az azért érdekelne, hogy például A. Vajna nagykorú vállalkozó hány munkaerőt is foglalkoztat, és azok mennyiében vannak az adófizetőknek per munkahely..?
Az általa birtokolt vállalkozások vajon mennyi adót fizettek mondjuk az elmúlt évben?

"Nekik nincs dolgozó rokonuk?"
Miért? Van?
És ha van, akkor biztos ami niztos, le lehet rabolni őket, aztán valakit majdcsak közelezünk arra, hogy eltartsa őket valahogy egy darabig, meg majd ássa is meg a sírjukat, mert az úgy olcsóbb...
Az államnak, ami ugye egyébként az ő pénzükből is költ minden szarra, ami bármelyik hülyének eszébe jut!
'Rossz fényt vetne az országra, ha leharcolt kocsikkal járnánk..'

"Minek ahhoz az állam, hogy újraossza a többletet? Hogy ellophassák?"

Kik, már megbocsáss a hülye kérdésért???
De tényleg?

Szerintem itt nyugodtan abbahagyhatjuk.
Ha neked ez így jó, helyes és igazságos, akkor ne mozdulj, mert még fel találsz ébredni.
Azért meg kár lenne!
Addig élvezd ezt az álmot ameddig lehet, mert a csengő biztosan meg fog szólalni, csak idő kérdése.

ogli dzsí 2016.09.28. 00:07:29

@morph on deer: Az ÁFA stimmel.

A rezsicsöki szerinted pénzkidobás, a másik oldal rezsit emelt. Te tudod.

Haverok? A fent egyszer már leírt példám szerint egy olyan pár, ahol az egyik minimálbéres, a másik átlagkeresetü, és gyerek nincs, már ők ketten is nyertek az SZJA reformmal.

'A nagy Nemzeti Sikertörténeteket meg legfelljebb a Süketek és Gyengénlátók Szövetségének lehet beadni.'

Érdekes szemüveged lehet, vagy fogalmad sincs mi történt a választásokon..:)

Szerintem is hagyjuk. Nem tudod megmondani kire szavaznál, aki jobb lenne mint a mostani rezsim(mert akkor seperc alatt meg lehetne számokkal cáfolni), de a jobbikra nem, a ballibek meg sosem vallják be hogy ballibek, más meg nincs.

Jóccakát.

chrisred 2016.09.28. 06:00:46

@ogli dzsí: "Haverok? A fent egyszer már leírt példám szerint egy olyan pár, ahol az egyik minimálbéres, a másik átlagkeresetü, és gyerek nincs, már ők ketten is nyertek az SZJA reformmal."

Ez volt az a példa?

"Vegyünk egy példát: 2010ben az átlagkereset (nem felső jövedelmim decilis) 130 nettó volt, most 173 nettó (ebben nincs családi adókedvezmény)....növekedés 173/130=33% kicsi infláció mellett. Mondjuk az illető átlagfizut keres és a párja minimálbéres."

1. Mi köze ennek az SZJA reformhoz?
2. 2002-2009 között a nettó átlagbér 77000 forintról 124000 forintra emelkedett. 124/77=61%. Az infláció évenként: 4,7%, 6,8%, 3,6%, 3,9%, 8,0%, 6,1%, 4,2%., átlagban 5,3%. A 2010-2016 közötti évek inflációja: 4,9%, 3,9%, 5,7%, 1,7%, -0,2%, 0,1%, átlagban 2,8%. Szóval ez igazán gyurcsányista érvelés lett.

chrisred 2016.09.28. 06:03:53

@ogli dzsí: És ha már az SZJA reformról beszélünk, azt is ki lehetne számolni, hogy mennyi lenne ennek a párnak a jövedelme, ha megmarad a keresetek minimálbérre eső részének adómentessége, gyakorlatban a nullás adósáv.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.28. 09:07:06

@morph on deer:

"Azért a gazdagok támogatása még csak nem is súrolja a szociális érzékenységet, come on!
Alapvetően igazságtalan rendszer, hiszen a fogyasztás arányában támogat!
Ha többet fogyasztasz, nagyobb támogatást kapsz!
Ami ugye akkor történik, ha nagyobb házban/lakásban kakik valaki, több energiafogyasztó berendezéssel rendelkezik, és/vagy eszébe sem jut takarékoskodni..!"

A rászorultság vizsgálata óriási apparátust igényelne, nagy költséggel járna. Jó eséllyel kiesnének a témogatott körből pl. az egyszemélyes háztartások, ahol az egy főre jutó jövedelem relatíve magas (holott az egy főre eső rezsiköltség is magas).

Nem tartom kizártnak, hogy így még mindig olcsóbb a megvalósítás - noha én magam is erősen igazságtalannak tartom azt, hogy a gazdagokat és az aránytalanul sokat fogyasztókat is támogatja a rendszer.

István Tamasi 2016.09.28. 09:33:43

@miszlik:
Tavaly azért átvonult az országon kb 4-500 ezer és egyik sem követett el nálunk terrorcselekményt és egyik sem erőszakoskodott magyar nőkkel mialatt magyarok kb 800 esetben erőszakoskodtak nőkkel.

István Tamasi 2016.09.28. 09:35:49

@S=klogW:
Ezzel az országgal igazából a fideszmaffia b.szik ki amikor tönkreteszi az oktatásügyet, pénzt von el az egészségügyből, ellopja az EU-ból felzárkózásra érkező pénzek 80-90 %-át.

István Tamasi 2016.09.28. 09:41:24

@bbjnick:
Drábik egy ótvartos ügynök aki évtizedekig idegen /USA/ állam titkosszolgálatának /CIA/ fizetett ügynöke volt.

István Tamasi 2016.09.28. 09:49:29

@Trackers:
Hazaáruló az, aki:
- szétverte az oktatásügyet
- milliárdokat von el az egészségügyből
- ellopta az emberek 3000 milliárdját
- közpénzből építtet kisvasutat, stadiont, makovecz stílusú kazánházat a gyep fűtésére a falusi háza mellé
- a bandájával ellop/at/ja az EU-ból felzárkózásra kapott pénzek 80-90 %-át

István Tamasi 2016.09.28. 09:53:08

@laci_52:
Nem vette észre, hogy mennyire hazug a népszavazásra feltett kérdés?
- Nem betelepíteni akar az EU, hanem menedékjogot akar adni az arra rászorulóknak.
- Kevesebb emberről van szó mint amennyinek letelepedési jogot adott a maffiaqrmány rogán, habony és társaik hasznára.

István Tamasi 2016.09.28. 09:55:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ön eléggé tájékozatlan. Az EU parlamentben jobboldali néppártok - amely csoportnak a fitymasz is tagja - vannak többségben.

István Tamasi 2016.09.28. 10:00:11

@chrisred:
Az azeri - muszlim - baltás a csúti g..i személyes engedélyével szabadult a börtönből.

morph on deer 2016.09.28. 10:11:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A rászorultság vizsgálata óriási apparátust igényelne, nagy költséggel járna"

Ahol ez működik, ott általában a hivatalos (adózott) jövedelem alapján történik, a különféle családi variációkra - egyedülálló, hány gyerek/eltartott, stb. - és lakáskörülményekre vonatkozóan sablon értékekkel számolnak, csak az eltérő eseteket vizsgálják egyénileg.
Vannak megélhetési sablon keretszámok, hogy például egy főnek X összegbe kerül a megélhetés, de ha kettő él közös háztartásban, akkor már kevesebb, mint a kétszerese kell, stb.
Az mondjuk alapvető, hogy az informatikai rendszerek átjárhatóak a hivatalok/hatóságok között, szóval a jobbkéz is tudja, mit adott/vett a bal.

Egyáltalán nem lenne lehetetlen, ha lenne szándék és komolyan gondolnák.
Persze a propaganda szemponjából így nem lenne ennyire hatásos, mindössze segítene pár millió embernek, az meg nem igazán mérvadó.
Kár.

István Tamasi 2016.09.28. 10:13:20

@ogli dzsí:
- A családi adókedvezmény és az egykulcsos SZJA a magas / kb 15-20 %/ jövedelműeknek kedvez, az alacsonyabb jövedelműeknek hátrányos
- a rezsicsöki egy nagy hasba akasztós kamu duma: az energiahordozók ára legalább 60 %-al csökkent amiből a maffiaqrmány lead a népnek 20 %-ot , a többit lenyúlja lásd a MET /Garancsi/ felesleges közbeiktatását
- a CSOK egy propaganda eszköz csak, mert olyan feltételekkel van körbebáűstyázva, hogy kevesen tudják igénybe venni és aki igénybe veszi az is a devizaalapú hitelhez hasonló csapdába lép bele
- ingyenes étkezés az iskolákban korábban is volt. Az egyszülős /még akkor is ha együtt éltek a szülők, de nem voltak összeházasodva/ gyerekek automatikusan kapták és kapják még akkor is ha nem rászorultak.
- Az ingyen/egyen tankönyvek tartalmi minősége kritikán aluli. Viszont számos önkori ingyen biztosította a tankönyvet a rászoruló gyereknek korábban is.
- az ingyen nyelvkurzust nem a maffiaqrmány fizeti hanem az EU.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.28. 11:35:36

@morph on deer:

Nem is azt állítom, hogy elvben lehetetlen lenne. Bár az az érzésem, hogy az ügyeskedők ezt a rendszert is kijátszanák. Lásd egyes parlamenti képviselőinket - bármely pártból -, akiket szegényeket még az ég is húz. Egy vállalkozó is ki tud mutatni olyan alacsony jövedelmet, amilyet csak akar.

ogli dzsí 2016.09.28. 12:00:07

@István Tamasi: '- A családi adókedvezmény és az egykulcsos SZJA a magas / kb 15-20 %/ jövedelműeknek kedvez, az alacsonyabb jövedelműeknek hátrányos'

- jó panel, csak nem igaz. 2 adókuls volt, a kisebb 18, a nagyobb 36%, ma egységes 15%
- mint fentebb írtam 33% nettó béremelkedés volt 2010 óta az ÁTLAGbéren, majdnem az egész REÁLbéremelkedés (mert írta rá vki, hogy a béremelés üteme az az előtti 6 évben is hasonló volt, ami igaz, csak akkor pont annyi volt a béremelkedés mint az infláció)

ogli dzsí 2016.09.28. 12:02:56

@István Tamasi: '- a rezsicsöki egy nagy hasba akasztós kamu duma: az energiahordozók ára legalább 60 %-al csökkent amiből a maffiaqrmány lead a népnek 20 %-ot , a többit lenyúlja lásd a MET /Garancsi/ felesleges közbeiktatását'

...:) Ja, ezt majd el is hiszik a rezsiemeléshez szokott emberek az ellenzéknek, mint láttuk a múltkor is

- a villany/víz/gáz ára csökkent 60%ot? Nem is tudtam.

morph on deer 2016.09.28. 13:01:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Egy vállalkozó is ki tud mutatni olyan alacsony jövedelmet, amilyet csak akar."

Ez így igaz, meg a többi is, amit írtál.

Ezért hivatkoztam az adatkapcsolatra, mert közvetlen adóhivatali adatokat lehet(ne) alapul venni.
Mondom, van ahol ez működik, itt meg erősen kérdőjeles, hogy valaha egyáltalán lesz-e olyan megoldás, amire esetleg hosszú távon is lehetne számítani.
Ez a "mandátumonként kibaszunk mindent és kezdünk mindent elölről" valami egészen elcseszett gondolkodásmódra vall.
Szerintem azért lehetne úgy pártzászlókat meg politikusokat cserélni, hogy az alapvető dolgokat lényegében attól még békén lehetne hagyni, hogy holnaptól más a neve a mindenhatónak.

Az még beleférne, hogy itt-ott utánaigazítanak, ki-ki ideológiai irányultságának megfelelően, de az alapjaitól való felforgatás rendszerint többet árt, mint használ.

Na de ez már egy másik szint lenne, az meg...!

ogli dzsí 2016.09.28. 13:34:56

Úgy néz ki Fico baromságot beszélt (amire ráakadt a ballib sajtó és tényként tálalta), és Orbánnak volt igaza: www.origo.hu/nagyvilag/20160928-juncker-ragaszkodik-a-migracios-kvotahoz-uzent-kelet-europanak.html

István Tamasi 2016.09.28. 15:40:31

@ogli dzsí:
Javaslom iratkozz be az elemi iskolába hátha megtanulsz olvasott szöveget felfogni:
Azt írtam, hogy az energiahordozók ára csökkent - most kiegészítem: a világpiacon - 60 %-al. Ehhez képest csökkentett 20%-ot a narancsmaffia elqrmánya 20 %-ot.
Az, hogy nem tudsz vagy nem akarsz tudni a MET- Garancsi közbeiktatásáról a gázüzletben az vagy a tudatlanságodat vagy a sunyiságodat bizonyítja.

István Tamasi 2016.09.28. 15:44:59

@ogli dzsí:
Feketén-fehéren kiszámolható, hogy az egykulcsos SZJA a magasabb jövedelműeknek - a jövedelemeloszlás felső 15-20 %-ába esőknek - kedvez és az alatta levőknek kevesebb nettót jelent.
Ugyanígy a családi adókedvezményt teljes mértékben csak a magasabb jövedelműek tudják igénybe venni, az alacsony jövedelműek csak egy részét, sőt a minimálbéresek szinte semmit.

István Tamasi 2016.09.28. 15:47:08

Szeretem a hazámat ezért nem megyek el okt.2-án szavazni.
Elhatárolódok a maffiaqrmány sunyi, hazug kérdésétől.

gyalog.galopp 2016.09.28. 16:19:52

@István Tamasi:

Szeretem e nőmet, ezért nem dogom meg, elhatárolódok a testiség bűnös mocskától.

De a nőm szeret engem ezért?

ogli dzsí 2016.09.28. 17:10:49

@István Tamasi: Akkor miért nem számolod ki?

Mert a népek kiszámoklták..fidesz2/3. 2014 után pluszban jön a brutál családi adókedvezmény...:)

ogli dzsí 2016.09.28. 17:11:28

@István Tamasi: Mi köze az energiahordozódnak a rezsihez?

Aranyi Gábor 2016.09.28. 17:43:41

@petivagyok innen: Számít pár milla muszlim, ui. 1500 éves "hittel" teszik azt, amit a cigók "ösztönösen"... A kérdés szuverenitási kérdés. Az EU kezében van a (nemzetközi) MENEKÜLTjog, a bevándorláspolitika meg tagállami hatáskör. Direkt kevernék a kettőt... A sz@rosgyuri által menedzselt, Szaúd által fizetett migrincezéssel megvalósítandó nemzetállam-szétverés globálkufár vircsaft. Az összes létező hazai és nemzetközi egyezménybe ütközik, a Human Rights-től kezdve a népirtás (és szomszédos passzusok) tilalmáig. Aki nem megy el és nem szavaz nem-mel, nem szimplán cionbérenc hazaáruló getziputtony, de TÁRSTETTES a fenti, uniós és sz@rosgyuris/IS-es bűntettekben.

Aranyi Gábor 2016.09.28. 17:47:18

@István Tamasi: Mijafactól határolódsz el, te retardált, génkezelt botsáska? Az EU döntsön kvótaügyben, megsértve a saját jog(alkotási)rendjét meg egy sor egyéb egyezményt, törvényt, vagy a honi képviselőtestület? A menekültjog nemzetközi, a bevándorláspolitika meg honi határkör. Panyjátno? Da. Nyeeet???

Pelso.. 2016.09.28. 19:37:40

@Aranyi Gábor: EU tagok vagyunk ugyebár, legalább is még, tehát a jogrend vonatkozik ránk.
Rosszul tudod, van az Úniónak bevándorláspolitikája. pl:

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex:52008DC0359

ogli dzsí 2016.09.28. 20:03:08

@Pelso..: Az unió bevándurláspolitikája már az első nap megbukott, amikor a görögök átengedték a hordát regisztráció nélkül

Ezt próbálnák megreformálni, de az első kvótadöntés(ami csak az első 160ezer menedékkérőre tehát cca 10%-ra vonatkozin) végrehajtása talán 3%-nál tart szóval ez is be fog szarni szvsz

Az egyetlen ami úgy ahogy müxik az a merkel-ÖRDÖGan paktum, az is a tüzparancstól meg a szögesdróttól

Pelso.. 2016.09.28. 20:06:44

@ogli dzsí: Megbukott vagy sem, megítélés kérdése. Viszont hatályon kívül nem helyezték.

ogli dzsí 2016.09.28. 20:10:28

@Pelso..: Mind1 senki sem foglalkozik az unijó bevándorláspolitikával, fél európában schengen is fel van függesztve

ogli dzsí 2016.09.28. 20:14:41

'rámutatott, hogy az EU jelentős előrelépéseket ért el, az EU-török megállapodás kézzelfogható pozitív eredményeket hozott, a menekültáradat drasztikusan visszaesett (a 2015 októberi napi 7000 és a tagállamok által elfogadott egyezmény végrehajtását megelőző hónap 1700 feletti napi áradatához képest június óta napi 85-re), de még sok tennivaló áll a tagállamok előtt - mutatott rá. A migrációs megállapodás keretében eddig 578 illegális határátlépőt szállítottak vissza Görögországból Törökországba.'

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ez_brusszel_velemenye_a_magyar_nepszavazasrol.621620.html

578! Király...:) Olaszországba csak júliusban érkezett újabb 25ezer

István Tamasi 2016.09.28. 20:31:13

@gyalog.galopp:
Erősen magánügy, hogy cölibátusban élsz és csomót kötsz rá, recskázol vagy szeretkezel.

István Tamasi 2016.09.28. 20:33:15

@ogli dzsí:
Csak Lenin örökbecsű tanácsát ajánlhatom a figyelmedbe: Tanulni, tanulni, tanulni.
Energiahordozóknak nevezik azokat amikből az energiát nyerjük. Például: földgáz, kőolaj.

István Tamasi 2016.09.28. 20:36:54

@Aranyi Gábor:
Hazug sunyi kérdéstől határolódok el: A fitymasz azt sulykolja - és az szerepel a feltett kérdésben hogy az EU "betelepítést" akar. Ez egy ordas nagy hazugság, mert az EU menekültekről és a nekik előzetes vizsgálat után megadandó menedékjogról beszél.
Akli nem képes különbséget tenni betelepítés és menedékjog között az egyszerűen szellemi, értelmi nihilista.

ogli dzsí 2016.09.28. 21:38:11

@István Tamasi: És mi köze ezek világpiaci árának a rezsihez?

Csak mert a rezsi mindenhol emelkedett, mo-n meg csökkent te idióta!

Nem úgy mint gyúrcsányod idején!

picur3ka 2016.09.29. 01:08:47

@István Tamasi:

A hülyeség alkotmános jog.

picur3ka 2016.09.29. 01:10:23

@Pelso..:

Sőt, ki lehet ebből a jogrendből lépni, mint megannyi ország teszi megannyi helyen és esetben.

maroz 2016.09.29. 07:12:57

@picur3ka: Még a hűjeamerikaiak is tuják: "The Constitution is not a suicide pact".

A magyar ballibsi szerint pedig de. Pusztuljon el minden és mindenki, de a mese mellett tartsunk ki akár az öngyilkosság árán is. Hűje ballib dzsihádjankók.

István Tamasi 2016.09.29. 12:17:48

@ogli dzsí: @
Már ajánlottam neked Lenin szavait: Tanulni, tanulni, tanulni. Nagyon rád férne. Ha 60 %-al olcsóbb a kőolaj és a födgáz, akkor a lakossági gáznak is annyival olcsóbbnak kellene lenni és nem csak 20 %-al, hacsak a fitymaszmaffia le nem nyúlja a különbözetet. Az elektromos áram előállítása is sokkal olcsóbb a gáz- és olajtüzelésű erőműveknek a 60 %-al olcsóbb energiahordozókból. Érted márt kis butuska?

István Tamasi 2016.09.29. 12:19:34

@ogli dzsí: A coclib kormányok idején volt csúcson az energiahordozók ára. Nyilvánvaló, hogy a lakossági energiaárakban meg kellett jelenni a magas áraknak.

picur3ka 2016.09.30. 00:01:08

@maroz:

'dzsihádjankók' - ez jó ezt átveszem.

Dzsihádjankók mítoszolnak vesztemre.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.10.03. 07:30:56

Oké, most már nincs szükség a feltételes módra: megbukott.
Az történt, ami várható volt a Fidesztől: hatalmas sikerként értékeli.
süti beállítások módosítása