A motoros futár épp úgy nem tudott semmit, ahogy az országban senki sem. Leszámítva persze az ellenzék vezérét és egy nagyon szűk, még a Fidesz elnökségénél is szűkebb kört.
Orbán Viktor biztos volt benne, hogy nagy lesz a hatás, azt azonban még ő sem tudta kiszámítani, merre fordulnak az események. Sorban a második választási veresége amúgy is óvatossá tette. Igaz, az őt legyőző miniszerelnök népszerűsége azóta jócskán esett, a kormánypártoké is, ő pedig némi bizonytalanság után gyorsan meg tudta erősíteni hatalmát pártja élén - nem utolsó sorban régi barátjának köszönhetően, aki a kasszakulcs őreként kezében tartotta a pártot. A körülmények tehát jók, most kell kijátszani a hónapok óta birtokukban lévő aduászt és nagyon nem kellene elszúrni - gondolta a vezér. Most nem bakizhat, nem vihet rossz stratégiát, mint abban a fél évvel ezelőtti tévévitában... Szóval időt kell hagynia magának, s csak akkor reagálni, amikor már látja, merre fordulnak az események a nagy durranás után.
Legjobb, ha nincs is az országban. Azzal időt nyer. A pártvezér tehát már a brüsszeli géphez készülődött épp, amikor az a mit sem sejtő motoros futár kikanyarodott a Lendvay utcából. Utóbbi mindössze annyit tudott, hogy négy cím van. És négy csomag. Az egyik a rádióba lesz, a másik az Indexhez, a harmadik az RTL Klubhoz, az utolsót pedig az Origo főszerkesztőjének kell kézbesíteni.
Az illető otthon volt, családi körben. A szép, szeptemberi vasárnapon esze ágában nem volt dolgozni. Nem repesett, amikor telefonon hívták azzal, hogy nemsokára csomagot kap, de átvette a futártól, akinek az arcát sem látta a bukósisak miatt. A csomagban két cédé volt. Az egyik egy háromperces. Betette. „Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” A miniszterelnök hangja.
Ez a vasárnap is ugrott: azonnali szerkesztőségi értekezlet! A másik cédén ugyanis ott volt a teljes beszéd. Ennyiben különbözött a csomagja a többiekétől, akik csak a háromperces, a legütősebb mondatokból álló egyveleget kapták meg. Azzal, hogy először az Origo hozhatja a bombasztikus anyagot.
Veszett telefonálás kezdődött a szerkesztőségek között, a többiek már nagyon hozták volna, de végighallgatni az egész anyagot, azonosítani, hogy Balatonőszöd, május 26., frakcióülés, szocikat felhívni, hogy valóban elhangzott-e, ami ott hallható, reakciót kérni a miniszterelnöktől...
Az újságírói munka időigényes. Egy fontos pártember forró dróton volt a rádió vezetésével, a nyomás egyre nagyobb lett utóbbiakon is, na, mikor hozzátok már, mikor... Az Origo cikke majdnem készen volt már, a rádió viszont nem bírt tovább magával, beelőzött. Délután volt még, amikor lejátszották a három perces kis részt. „Végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet.” „Böszmeség.”
Én ekkor kapcsolódtam bele az eseményekbe és persze fogalmam nem volt a fentiekről – tíz év beszélgetései, kérdezősködése után raktam magamnak össze a sztorit, ami persze lehet, hogy nem is így volt: rengetegen máig nem beszélnek azokról az órákról.
Számomra mindenesetre ez a verzió látszik a legvalószínűbbnek. Azt mindenesetre rögtön tudtam azon a pontosan tíz évvel ezelőtti napon, 2006. szeptember 17-én délután, hogy mennem kell. Kifele. A Parlament elé. Nem szólt senki. Sőt. Amikor úgy ötödikként vagy hatodikként kiértem a Kossuth térre és összefutottam egy fideszes cimborámmal, mutatta a telefonján a körsms-t. „Senki ne csináljon semmit, senki nem szervezhet semmilyen megmozdulást a párt nevében.” Valami ilyesmi volt, pontosan már nem emlékszem.
Lényeg, hogy a nem sokkal később lábra kapó balos pletyka ellenére, hogy ugyanis a Fidesz szervezte a „csürhét”, semmi sem volt igaz. Aznap biztosan nem. A Fidesz vezetése ezekben az órákban jóval tanácstalanabb volt, mint az a legfeljebb háromezer felháborodott állampolgár, aki aznap késő estére a Parlament elé gyűlt.
Mi legalább üvöltöztük már, hogy „Gyurcsány, takarodj!” Talán az első „Gyurcsótány”-ok is beleszálltak a pesti éjszakába. Szervezettség ebben nem volt semmi. Tíz éve az első néhány ezer embert az vitte ki a Kossuth térre, amit Sólyom László „morális válságként” írt le. A Fidesz itthon lévő vezetése tudtommal eközben gyorsan összerántott azért egy találkozót, a Viktor híján rangidős Kövér László pedig kifejezetten hűteni igyekezett a kedélyeket. Csapdát szimatolt, titkosszolgálati akciót, amelyet Gyurcsány szervezett, épp azért, hogy balhé legyen, amelyet aztán majd szépen megold. Sokakat meglepett a beszéd és a helyzet. Viktort hívták Brüsszelben, mit tegyenek. Semmi hirtelent nem tettek.
Én eközben csak álltam naivan a Kossuth téren és hittem a demokráciában. Abban, hogy annak van morálja. Ma már nagyon ciki ez a gondolat a jobboldalon, de akkoriban még erre a morálra hivatkozott a Fidesz is, ez alapján utasította el Gyurcsány átverős eljárását. Máskülönben nem is tehette volna.
A demokráciamorált persze elég nehéz körülírni, de az alapja az, hogy a hatalom a népé, a népet tehát nem verjük át a hatalomért. Vagy ha mégis, aztán ez kiderül: behúzzuk fülünket és farkunkat, aztán benyújtjuk a lemondást.
Nem azért, mert jogilag kötelező. Nem kötelező. A demokrácia morálja nem írott törvény. Nem törvényellenes az sem, ha az ember megcsalja a nejét. Mégsem helyes. Meg aztán ha egyszer csak bekerül az asszony postaládájába egy cédé, amelyen a férjecske erőteljes lihegések közben igyekszik csitítani a visítozó titkárnőjét, akkor azért valamit illik tenni. Lehet hazudni is. Az nem is úgy volt.
Gyurcsányék tíz éve ezt az utat választották. Igazságbeszéd. Az elmúlt 16 évről beszélt. Arról, hogy az egész politikai elit hazudott. Aha. Persze. Az meg ott a felvételen nem is Gizike. És nem is kéjes sikongatás az, csak szálka ment az ujja alá. Szálka. Ujj alá. Persze.
Ma van pont tíz éve, hogy Gyurcsány Ferenc hozhatott volna egy jó döntést az életében. Vagy ha ő ilyenek ellen be van oltva, hát legalább az akkor még létező SZDSZ, a koalíciós partner lehetett volna egy kicsit demokrata. Elengedhette volna az őszödi rétor kezét. Jobban jártak volna. Talán még ma is léteznének. A Jobbik meg nem létezne talán, de legalábbis nem a második legerősebb pártja lenne az országnak ma. És persze fideszes kétharmad sem lett volna valószínűleg soha, ha akkor Gyurcsány demokrataként viselkedik. Módja sem lett volna a Fidesznek arra, hogy az elvekkel különösebben nem törődve a pillanat uralásának könyörtelen taktikáját alkalmazza csupán.
Tíz éve ezen a napon Gyurcsány Ferenc meghozhatott volna egy döntést. Elmulasztotta. Abból az éppen tíz éve elmulasztott döntésből nőtt ki az a Magyarország, amely ma körülvesz bennünket. Amelyben magát komolynak tartó ember nem hisz már naivan politikai elvekben, morálban, láthatatlan, íratlan alkotmányban.
Boldog 10. születésnapot, Őszöd utáni Magyarország!
