Mintha ezzel szeretnének védjegyet kreálni maguknak – a csehek számtalan példáját adják különutasságuknak. „Németek” a szlávok között, pogányok a keresztény Közép-Európában, euroszkeptikusok az integráció hurráoptimista csúcsán, pacifisták háború idején.
A csehországi politikai élet a jelek szerint ma sem fordít hátat ennek a jól bevált hagyománynak, és amolyan švejkesen intézi az ország kormányzását. A régió országait nem követi az egyszínű kormányzás trendjében sem és bár migráció ügyében a visegrádi kollégákkal ért egyet, kenyértörésre azért nem viszi a nagy német testvérrel.
Belpolitikai téren ugyancsak valami más, valami új van készülőben Csehországban. Míg a magyarok, lengyelek és szlovákok a hagyományos politikai pártok és a profi politikusok által elfoglalt színpadon adják elő a Kormányzás c. folytatásos drámát, Csehországban a Nem vagyunk politikusok, mi dolgozunk című kortárs, kísérleti darab ősbemutatójának főpróbája zajlik éppen. Utóbbi ugyanis annak az Andrej Babiš milliárdos vállalkozó által alapított mozgalomnak (ANO) a szlogenje, amely alakulása után két évvel a második legnagyobb erőként került be a Képviselőházba 2013-ban – hogy aztán vezetője a kormány második embereként és pénzügyminiszterként követeljen új osztást a régi pártok jól kiszámítható, unalmas pókerpartiján.
Babiš jött, látott, de nem tetszett neki, amit látott – és most győzelemre készül. A másokat hónapok alatt csontig erodáló pénzügyminiszteri poszton harmadik éve töretlenül a legnépszerűbb politikus, és pártja is rendre 5-10 százalékponttal vezeti a kutatási eredményeket. Idén ősszel regionális (kb. megyei) illetve – az amerikai rendszerhez hasonló – részleges szenátusi választások lesznek. A pártok pedig a jövő évi általános országgyűlési választások főpróbájaként tekintenek erre a voksolásra, és úgy is készülnek rá.
Babiš nem csak a hagyományos pártok hatékonytalan és eredménytelen teljesítményének üzent hadat, de igazán népszerűvé az tette, hogy el tudta hitetni magáról, hogy valóban fel tud lépni az intézményesült és szinte a business as usual részévé vált korrupcióval szemben. A csehek egyébként nem aprózzák el: a gigantikus méretű, ipari jellegű lopás szinte minden nagy beruházás kötelező tartaléka. A költségvetés kasszakulcsát magához ragadó vállalkozó viszont ellenáll a pártok kifizetőhelyeként használt állami vállalatok politikusi feltöltésének, nem enged a különböző tárcáktól bejövő irracionális forrásigényeknek – és ez utóbbi az államháztartásban is kezd látványos eredményeket mutatni: a költségvetés többlete jelenleg 75 milliárd korona (közel 800 Mrd. Ft), amire a rendszerváltás óta nem volt példa.
A Babiš-jelenségnek ugyanakkor megvannak a maga árnyoldalai is. A politikusi szakma mára ugyanolyan professzionális mesterséggé vált, mint a kőfaragóké és a balett-táncosoké, a szakma szabályait pedig csak akkor érdemes felrúgni, ha számolunk annak következményivel. A bizniszben eltöltött évtizedek rutinját magával hozó Babiš nagy teherbírású, rengeteget dolgozik, de végeredményben egy mikromenedzser, aki nem bízik senkiben, nem delegál feladatokat, mindenben maga akar dönteni – közben pártja káderhiánnyal küzd és megfelelő szervezeti háttér híján van. Mivel ő problémamegoldó és intézményműködtető, nem csak a közép-hosszútávú víziói nincsenek, de szakpolitikai elképzeléseket, komolyabb programot sem tett még le az asztalra, sőt igazából ideológia, vagy világkép sem köti gúzsba a gondolkodását. Éppen ezért szinte kiszámíthatatlan, hogy mi jön, ha valóban miniszterelnök lesz jövőre.
Személyében ugyanakkor példátlan hatalom koncentrálódik, már most is. Vállalkozóként előbb Csehország második leggazdagabb embere lett, majd megunva a mérsékelt eredményességű kormányok és politikai szereplők számára ugyancsak visszahúzó erővel bíró ténykedését mozgalmat alapított az Elégedetlen Polgárok Akciója névvel. Pragmatikus üzletember révén hamar felismerte, hogy ha a nyilvánosságot meg akarja hódítani, akkor nyilvánosságot kell vásárolnia. Mára övé a cseh médiapiac egy jelentős szelete (két nagy országos napilappal, televízióval, rádióval). A gazdasági hatalom és a médiabefolyás mellé megérkezett a politikai/kormányzati pozíció és ma Babiš megkerülhetetlen figurája a cseh közéletnek.
Nem mondható a csehekről, hogy nem szeretik a színes figurákat a politikai életben. Az utóbbi évtized történelmét akár Hašek is írhatta volna a nemzetközi szerződés aláírásakor tollat csenő, feleségének pozsonyi nagyköveti helyet szerző Klausszal (aki így zavartalanul teniszezgethet sokkal fiatalabb, stewardess szeretőjével), az alkohol- és cigarettafüggő, élő adásban káromkodó, botrányhős Zemannal, a kormányfő feleségét a titkosszolgálatokkal megfigyeltető miniszterelnöki kabinetfőnökkel (akit az emiatt kitört kormányválság után az érintett miniszterelnök feleségül vesz) – és most a nagyvállalkozóval, aki nem szerette, ahogy a dolgok mennek az országban, ezért elhatározta, hogy vált egy jegyet a kormányfői székbe.
Fél szemmel ugyanakkor érdemes a régió jelenlegi politikai vezetőinek is odafigyelniük Csehországra. A hagyományos pártokat, politikusokat valami újra, kívülállóra cserélni akaró, protestáló tömegek nem csak az USA-ban hajlamosak nagy számban beállni az üzleti sikerek hullámán érkező reménység mögé. Hasonló dolog készülődik már a szomszédban is, a csehek pedig minden valószínűség szerint hamarosan megmutatják, működhet-e ez a gyakorlatban, vagy megmarad egy újabb különutas kísérletként a többi, groteszk cseh jelenség mellett.
