Gyűlöld a hazádat! – beszédes balos falragaszok Németországban
2016. augusztus 01. írta: Zsigmond és Péterfy

Gyűlöld a hazádat! – beszédes balos falragaszok Németországban

hate_your_heimat_nyito.JPG

Bár tudjuk (vagyis reméljük), hogy csak egy szűk szubkultúrát képviselnek, azért nem mehetünk el szó nélkül a radikálbalos graffitik és falragaszok mellett, amik a német városok utcáit dekorálják. Budapesten összesen nem találkoztunk annyi kreatív tömény marhasággal, mint Németországban egy átlagos, közepes méretű egyetemi városban, a hamburgi dizájn pedig minden várakozásunkat felülmúlta. Bár az is lehet, hogy csak nem járunk eleget Megfelelő Toleráns Kocsmákba, ezért vagyunk elszokva az ilyen üzenetektől.

Németországban mindenesetre kiszúrták a szemünket az utcán a többnyire mindennemű hazafiasság (mint aljas náculás) megtagadására és migránssimogatásra buzdító firkák és ragaszok. Péterfy kollégával egész gyűjteményre tettünk szert az ilyenekről készült fotókból: most egy best of válogatást teszünk közzé. Van itt minden, birodalmi repülő csészealjaktól a meleg menekülteken át a szélbalos RAF-terroristák mentegetéséig. Jó szórakozást, vagy épp szörnyülködést!

no_love_no_border.jpg

Mivel tehát nem kell se nemzet, se határ, ebből egyenesen következik, hogy egész Lampedusát Hamburgba kell zsuppolni. Ezt, és hogy mind itt maradjanak, maguk a hamburgi hippinegyed lakói szeretnék.

lampedusa_in_hamburg_kesz.JPG

A toleranciából extra adagot kapnak a meleg menekültek, akik mellesleg nem is jönnének, ha bezárnák a Ramstein légi bázist.

ramstein_queer_refugees.JPG

Az „xy gegen Rechts” annyira bevett fordulat az ilyen matricákon, hogy már szemet se szúr. Még szerencse, hogy Péterfy kolléga résen volt és észrevette ezt a birodalmi repülő csészealjast. Reméljük, hogy ezúttal a másik oldal kifinomult és ironikus trollkodásáról van szó, mert annak tökéletes.

reichsflugscheiben.JPG

Ami viszont ijesztő, az Burkhard Garwegnek és társainak, a jelenleg is körözés alatt álló szélbalos RAF-terroristák mentegetése egy homlokzati molinón.

jav_burkhard_raf.JPG

Erről az antifasiszta (szovjet-stílusú?) munkatáborról sajnos lemaradtunk, szóval nem tudhatjuk, vicc volt-e:

antifa_workcamp.jpg

Még szerencse, hogy ez csak egy szűk szubkultúra. Különben még bejönne a konklúzió: „Soha többé Németországot”!

nie_wieder_deutschland_zaro.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr218927740

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsigmond és Péterfy: Gyűlöld a hazádat! – beszédes balos falragaszok Németországban 2016.08.01. 14:26:01

Németországban kiszúrják a szemünket a mindennemű hazafiasság (mint aljas náculás) megtagadására és migránssimogatásra buzdító utcai firkák és falragaszok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2016.08.01. 15:38:20

Érdekes...
A fent prezentált nemzet nélküliség még talán működhetne is, ha mindenki ugyanúgy gondolná. De amíg primitív véglények gépfegyverrel irtják a jónépet és egymást nem nagyon van létjogosultsága a hippinyárnak.

2016.08.01. 15:40:11

tavalyelőtt oroszország dőlt be minden nap, tavaly merkel bukott egész évben, most németország esik szét, jajaj a multikulti a vég, meg a migránsok, meg a kapitalizmus, na meg az euró, sőt holnap nigéria következik, jövő héten meg egyiptom.

nem muszáj az előírt módon szeretni a hazát, főleg nem parancsra, csatornapatkányok rikácsolásától kisérve.

az állam csak egyszerű fikció, nektek fixáció.

Dernovics László 2016.08.01. 15:45:07

Ezt a primitiv bejegyzest. Ha ezelött 5-10-20-30 evvel ezelött elmentek volna Zsigmond es Peterfy urek Hamburgba, Nyugat-Berlinbe vagy mas nagyvarosba, pontosan ugyanezt lattak volna - Lampedusa nelkül, de mindig aktualpolitikai temakkal. Urak, a butasaguk hatartalan.

vizipipa 2016.08.01. 16:28:43

Én inkább ezt ajánlom. Szörnyülködésre vagy ünneplésre. Kinek-kinek ízlése szerint.

demokrata.hu/hir/kulfold/nemetorszag-keresi-nemetorszagot-6

Bell & Sebastian 2016.08.01. 16:30:39

Tegyük fel, hogy mindenkinek igaza van. Ámde!

A tisztaságnak, rendnek és szervezettségnek is annyi, egyetlen év alatt legyilkolták azt, amit hetven év alatt felépítettek.

Ne mondja senki, hogy semmi sem változott, amikor a bevándoroltatás nem múló szeméthegyekkel jár. Utcán és fejben egyaránt.

Bell & Sebastian 2016.08.01. 16:35:18

@vizipipa: Ér egy ingatlan négyzetmétere 20 ezer eurót, Bibalybasznád-Alsón, Németországban? Mert ennyi az ára, ez a növekedés, a növekedés ára és a dinamit, ami majd robban.

Dernovics László 2016.08.01. 16:43:06

@Bell & Sebastian: Hanyszor jart az elmult egy evben Nemetorszagban?

Bell & Sebastian 2016.08.01. 18:04:23

@Dernovics László: Helytelen kérdésfeltevés. Mert? Drága? Naná.

Dernovics László 2016.08.01. 18:12:31

@Bell & Sebastian: mitöl helytelen kerdesfelvetes? honnan tudod, hogy szemethegyek vannak? azt sem tudod miröl beszelsz. a fejedben vannak irgalmatlan nagy szemethegyek.

Robinzon Kurzor 2016.08.01. 18:16:31

Mandikáim, csináljak nektek ingyé' egy "beszédes jobbos kommentek a Mandineren" válogatást?

Veridicus76 2016.08.01. 18:35:34

Az örök SZDSZ tértől, időtől függetlenül.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2016.08.01. 18:39:44

"A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. A cinizmus és a múlttalanság tobzódott minden este Berlin fülledt lokáljaiban. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén..."

/Bayer Zsolt

mortullus 2016.08.01. 18:57:56

@don Fefinho: Most is valami hasonló kellene.

2016.08.01. 19:15:32

@mortullus:

most is az lesz. csak nem nagyon szőke nagyon kékszemű hanem sötétszemű sötétbőrű sa egyenruhás legények fogják beverni az orrodat mikor elfelejtesz karlendítéssel köszönni nekik a hidak feljárójánál. a lányodat ne is említsük, biztos tetszeni fog neked amikor 12 évesen szolgálhat a fürdőházban.

rövid leszek: nagy marha vagy fiam.

Conchobar 2016.08.01. 19:22:17

@Dernovics László: "azt sem tudod miröl beszelsz. a fejedben vannak irgalmatlan nagy szemethegyek" - Az nem lehetséges, hogy esetleg te nem tudod, hogy ő miről beszél? Ha rám hallgatsz, még kérdezel tőle, semmint elhamarkodott kijelentésekkel kiröhögtesd magat

Conchobar 2016.08.01. 19:30:10

@az igazmodó juhász: "csak nem nagyon szőke nagyon kékszemű hanem sötétszemű sötétbőrű sa egyenruhás legények fogják beverni az orrodat" - Erre azért még ne vegyünk mérget. A müncheni kommün idején se gondolta még senki, épp onnan fognak majd később elindulni nagyon szőke nagyon kékszemű németek barna egyenruhában

Bell & Sebastian 2016.08.01. 19:33:14

@Dernovics László: Egy úr az űrből? Nanu-nanu. Oda kell menni, ahol migráncs is van, nem csak a hazugládát nézni. Itt például bőven van.

Bell & Sebastian 2016.08.01. 19:35:24

@az igazmodó juhász: Szerintem van egy határ, de te már túl vagy ezen.

Dernovics László 2016.08.01. 19:37:11

@Conchobar: egeszen jol ismerem Nemetorszagot.:) Pontosan tudom miröl beszelek.

Dernovics László 2016.08.01. 19:38:17

@Bell & Sebastian: itt is. nem migrans, menekült. ha annyira zavar miert nem mesz haza viktorhoz. ott nincs. neked valo hely.

2016.08.01. 19:43:17

@Bell & Sebastian:

en.wikipedia.org/wiki/Coat_of_arms_of_Germany#/media/File:Coat_of_arms_of_Germany.svg

fogadjunk hogy nem tudod mi ez és azt sem hogy mi volt ez?

Bell & Sebastian 2016.08.01. 19:44:52

@Dernovics László: Én itt otthon vagyok. És te, barátocskám, hol vagy otthon? A Negev -sivatagban?

2016.08.01. 19:45:55

Egy újabb poszt ami nem szól semmiről csak arról,hogy a hülyék mindenütt ott vannak.
Inkább írnátok arról hogy mi van a tónit joghurttal szembeöntő taggal? Továbbá arról, miért nem híg szarral tette amit tett?

Bell & Sebastian 2016.08.01. 19:47:32

@az igazmodó juhász: Mi a problémád a Weimari Köztársasággal? Fogadjunk, hogy behasaltál valamit, hátha összejön.

Dernovics László 2016.08.01. 19:49:00

@Bell & Sebastian: ugyan ugyan, arc es nevnelküli kis szanalmas senki vagy te.:) migrancsozzal, negevezzel nyugodtan.:) nevetseges vagy.

Bell & Sebastian 2016.08.01. 19:52:29

@Dernovics László: Lehengerlő érvek. Van szemét vagy nincs szemét, az egy évvel ezelőtti állapothoz képest?

Látsz-e összefüggést a szemét és a világ szemete közt, ami mind itt lebzsel?

Dernovics László 2016.08.01. 19:57:30

@Bell & Sebastian: megegyszer, ha nem tetszik, menj haza. vagy szedj szemetet. tedd magadat hasznossa. ha csak ezt latod az egeszböl erre vagy valo.

Conchobar 2016.08.01. 20:04:25

@Dernovics László: "egeszen jol ismerem Nemetorszagot" - Lehetséges, csakhogy én nem róla beszéltem. Egyébként villanyszerelőként jártál ott?

Conchobar 2016.08.01. 20:05:37

@Dernovics László: "nevetseges vagy" - Biztos vagy benne, hogy ő a nevetséges?

Bell & Sebastian 2016.08.01. 20:10:15

@Dernovics László: Ezt már mondtad. Mit keres itt egy ma, repülőgéppel érkezett indiai kontingens? Szerinted ezek honnan menekülnek? Vagy a múlt héten érkezett, mongol "delegáció". Csak nehogy téged verjenek ki először, no, nem a munkahelyedről, hanem aranyfüst-laposra, liberálisok gyöngye.

2016.08.01. 20:16:20

@Bell & Sebastian: DDDDDDD
A hasonlatokkal nincs baj, de most nem tudok nagyon nevetni így ha lehet kíméletesebben toljad.

272_1 (törölt) 2016.08.01. 20:22:09

@Bell & Sebastian:

egy háborúra felkészüléshez évek-évtizedek kellenek.

1990-ben hetek választottak el a panzergeneral indulásától, az oroszok odadobták koncnak ddr-t.
1999-ben a v4-et, 2002-ben romániát, 2008 bulgáriát, 2012 ukrajnát. a keleti fronton már csak fehéroroszország maradt. az elmúlt 2 év alatt hozzájuk vágtak 2millió menekültet, de mára ezt is abszolválták, még erősebben jöttek ki belőle.

az nem a weimari hanem az imperialista németország jelképe.

és a panzergeneral már megint a kulccsal babrál, most nem árja meg lebensraum meg horogkereszt, hanem eu- multikulti- szivárvány- lobogók. cél nem a hódítás hanem a felszabadítás.

most majd megvédenek. (right to protect)

Bell & Sebastian 2016.08.01. 20:23:00

@Diorella Queen: Azt már mondtam, hogy a "menekült" általános iskola igazgatója 47 -féle nációról számolt be a riporternek. Mi más ez, ha nem szervezett betelepítés a fajkeverés szándékával és -ezek szerint- a német követségek szervezésében.

Míg a fedősztori menekültekről szól. Ez egyszerűen nem igaz.

Dernovics László 2016.08.01. 20:26:23

@Conchobar: szegyen villanyszerelönek lenni?

Bell & Sebastian 2016.08.01. 20:29:29

@az igazmodó juhász: Már a felütés sem igaz. Gorbacsov nagyjából ugyanaz volt, mint Lenin - német ügynök. A csepp a pohárban Csernobil lett, rá egy évvel már meg is egyeztek, így a magyar ávósoknak volt idejük törpölni az átmentésen.

Már megtanulhattad volna, hogy a zsidó egyként tesz vörösre-feketére, egyedül a nullára nem.

Dernovics László 2016.08.01. 20:31:11

@Bell & Sebastian: te beteg vagy. indiai? mongol? nem lehet, hogy a Kempi mellett laksz? vagy meg jobb. szedd le az alufoliat az ablakokrol, talan ugy kilatsz.

Bell & Sebastian 2016.08.01. 20:31:19

@Dernovics László: Hülyének lenni szégyen. Ha villanyszerelő vagy, nem irigyellek, mert nagyon más a metodika, de legalább megtanulod rendesen a szakmát.

Bell & Sebastian 2016.08.01. 20:33:52

@Dernovics László: Nagyjából ennyit tehettem érted. A többit már magad is végignézheted.

Dernovics László 2016.08.01. 20:35:21

@Bell & Sebastian: huh, most megijedtem, hogy valami gond van a villanyszerelökkek.

Dernovics László 2016.08.01. 20:37:13

@Bell & Sebastian: szanalmas egy figura vagy te, hal' Istennek ott ahol elsz az emberek nagy resze mashogyan gondolkodik es latja a vilagot mint te.

Bell & Sebastian 2016.08.01. 20:45:11

@Dernovics László: Sokadik hazugságod, de miattam ne add fel. Hajrá!

272_1 (törölt) 2016.08.01. 20:46:29

@Bell & Sebastian:

ne csak politikai hanem gazdasági-katonai oldalról is elemezz. 90 előtt németország a varsói szerződéssel határos állam volt, gigantikus hadsereggel és túlfűtött gazdasággal, annyira megerősítve hogy paritásban volt a keleti blokkal. aztán a kelet összeroskadt és ott lett előtte a lehetőség, amit ki is használt.

ezért épül az anti-eu, usa-anglo érdekeket képviselő politikusokat ültetnek a vezetésbe varsótól-szófiáig, (mert a gazdasági-katonai-tudományos-kultúrális elitnek a német tervek jobban tetszenek), az usa és az orosz így próbálja lassítani germániát.

ezernyi részlet illeszkedik ebbe, még az is a része ahogy megvezetnek téged, másokat.

chrisred 2016.08.01. 20:50:41

Tömény marhaság falragaszokon? Azt hittem, kiírták ófelnémetül, gót betűkkel: "Ha Németországba jössz, nem veheted el a németek munkáját."

2016.08.01. 21:00:05

@Bell & Sebastian: Ugyan már.
Engedd el...--->

2016.08.01. 21:01:32

@chrisred: :
Vagy Merkel nagyasszony szüzességét:)

SzerződésSertés 2016.08.02. 00:44:26

Van itt bőven "STOP ISLAM" és "Merkel muss weg" felirat is, csak mondom. Megvan az egyensúly.

picur3ka 2016.08.02. 01:41:15

Ez ilyen logikus jelenség, mikor a zsidók vezetik (pardon, ba§ák szét az országodat), senkihez, semmihez, semmi közük nincs.

A lakosság és az ország vezető rétegének véleménye és akarata teljesen különböző. Amikor kizsákmányolt gyarmat vagy. Európa-szerte ez van.

hoplita 2016.08.02. 06:37:17

@Robinzon Kurzor:
Csinájjá' bazmeg
Másra úgysem vagy képes, gyökérgeci.

hoplita 2016.08.02. 06:43:44

@Bell & Sebastian:
Én a Vörös tenger aljára képzelem....ott jó helyen lenne.

annamanna 2016.08.02. 07:02:38

Divide et impera (Európát)

@don Fefinho: "Emilio Gentile a fasizmus 10 fontos alkotórészét különbözteti meg:

1) Különböző rétegekből származó tagságú tömegmozgalom, amelynek azonban mind a vezetésében, mind a tagságában dominálnak a középosztályból származó tagok, akik általában frissen kapcsolódtak be a politikai tevékenységbe; szervezett párt-milícia, amely identitását nem társadalmi helyzetére, hanem a bajtársiasságra alapozza, és a társadalom újjáteremtésére irányuló elhivatottságot érez; harcban állónak tekinti magát politikai ellenfeleivel szemben a politikai hatalom teljességének megragadásáért, a terror eszközeit is felhasználva, hogy egy új rendszert hozzon létre, amely felszámolja a parlamenti demokráciát.
2) Ideológiája „anti-ideológia”, pragmatikus, magát materializmus-ellenesnek, individualizmus-ellenesnek, antiliberálisnak, antidemokratikusnak, antimarxistának deklarálja, tendenciájában populista és antikapitalista; inkább érzelmileg, mint elméletileg fejezi ki magát, új politikai stílust hoz létre mítoszokkal, rítusokkal, jelképekkel, mintegy világi vallás formájában, amelynek célja a tömegek akkulturációja, szocializációja, hitének integrálása egy „új embertípus” létrehozása érdekében.
3) Miszticizmuson alapuló kultúra, az élet értelmének tragikus és aktivista felfogása, a hatalom akarásának manifesztációja, a történelmet alkotó ifjúság mítosza, a politika, mint életmodell és közösségi aktivitás végletes militarizációja.
4) A politika elsődlegességének totalitárius felfogása, a nemzetnek, mint az egyének és tömegek misztikus, erkölcsi fúziójának a felfogása, az ezen a közösségen kívül álló emberek elleni személyeknek, mint a rezsim ellenségeinek, vagy alsóbbrendű fajokként való meghatározása, diszkriminációja és üldözése.
5) A nemzeti közösség iránti önkéntes, fegyelmezett és totális odaadás polgári etikája, férfiasság, bajtársiasság és harci szellem.
6) Egyetlen állampárt, amelynek feladata a nemzet fegyveres védelme, a vezető káderek kiválasztása, a tömegek állandó érzelmi mozgósítása.
7) Az ellenzéki fellépések, eltérő törekvések feltárására és akár szervezett terrorral történő felszámolására létrehozott rendőri apparátus.
8) Felülről kinevezett személyekből álló politikai hierarchia, amelyet egyszemélyi vezető koronáz meg, akinek a személyét szent karizma övezi, aki végső soron a párt és a rezsim minden tevékenységét irányítja és koordinálja.
9) A gazdaság korporatív elvek mentén történő megszervezése, a szakszervezeti tevékenység elnyomása, az állami beavatkozás fokozatos kiszélesítése annak érdekében, hogy a gazdaság „produktív ágazatai” a technokrácia és a szolidaritás elvei alapján működjenek együtt az rezsim ellenőrzése alatt, a rezsim hatalmi céljainak elérése érdekében, de megőrizve a magántulajdont és az osztálykülönbségeket.
10) A nemzeti hatalom nagyságának mítosza által inspirált külpolitika, imperialista expanzió.

Stanley Payne (...) A férfiasság, a férfiuralom kiemelése, a társadalom erősen organikus szemlélete mellett.
Az ifjúság dicsőítése, a generációk közötti konfliktusok hangsúlyozása, legalábbis a mozgalom kezdeti szakaszában.
A tekintélyuralmi, karizmatikus, egyszemélyi vezetés hangsúlyozása, függetlenül attól, hogy az adott vezető miképpen került hatalomra.
Paxton szerint a fasizmus a olyan politikai tevékenység, amely végletes mértékben foglalkozik a közösség hanyatlásával, megaláztatásával, áldozattá válásával, és ezt kompenzálni igyekszik az egység, az erő, a tisztaság kultuszának ápolásával, elkötelezett militáns nacionalista tömegpárt segítségével, amely súrlódásokkal bár, de együttműködik a hagyományos elitekkel, elveti a demokráciát, és megváltó erőszak révén, etikai vagy jogi korlátok nélkül, törekszik a belső megtisztulásra és a külső terjeszkedésre."

A fasizmus közös definíciója a tényezők három csoportján alapulhat:

A fasiszta tagadások, azaz az anti-liberalizmus, antikommunizmus és az anti-konzervativizmus.
Nacionalista, tekintélyuralmi célok, szabályozott gazdasági struktúra kialakítása, modern, önálló kultúra létrehozása.
A romantikus szimbolizmuson, a tömegmozgósításon, az erőszak pozitív felfogásán, a férfiasság és ifjúság kidomborításán, karizmatikus vezetésen alapuló politikai esztétika"
hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus

Conchobar 2016.08.02. 07:36:58

@Dernovics László: " szegyen villanyszerelönek lenni?" - Nem. Nem kell szégyenkezned

Conchobar 2016.08.02. 07:48:59

@annamanna: Gondolod, hogy mások ezt nem találnák meg a Wikipédián? Netán az informatikai ismereteid csak a copy|paste-ra szorítkoznak, vagy ismered az élőkapcsot ('link') is?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.08.02. 07:49:34

@Bell & Sebastian: Állam=faj?

@annamanna: És mi ezzel a gond? Nagyon jól működő elvek és technikák. Csináljon jobbat, aki tud, vagy marad ez.

Robinzon Kurzor 2016.08.02. 09:31:45

@hoplita:

A (költői?) kérdés a szerkesztőkhöz szólt, de úgy látom, mindenképpen szeretnél szerepelni egy ilyen "jobbos" besztoftahó válogatásban.

Egy "gyökérgeci" azért ehhez még kevés lesz, szedd össze magad!

Nem és jellem 2016.08.02. 10:31:03

Minden baloldali nemzetbiztonsági kockázat.

272_1 (törölt) 2016.08.02. 10:56:45

@Nem és jellem:

befejezném a mondatodat.

....és minden buta jobboldali társadalmi kockázat.

lehet választani, kinek mi tetszik.

a nemzetre a butaság a legnagyobb veszély, amikor eddig hatalomba kerültetek az ország mindig összement. van még 93.000km2 elég lesz további 2-3 fordulóra, utána kihaltok vagy újrománként majd ott romboltok.

nu pagagyí 2016.08.02. 14:57:56

Kár, hogy a rácsodálkozó blogolónak halvány gőze sincs a német viszonyokról. Nem tudja miért és mi ellen és azt sem, hogy kik. Pont így nézheti egy békés demokrácia polgára a magyar állami "tudta?" kezdetű uszító plakátokból történő válogatást, ahogy mi ezt.

2016.08.02. 15:11:14

@Dernovics László: Die Frage ist ob warum du hier bist und Ungarisch schreibst, wenn du dich so wohl fühlst dort wo du bist (wahrscheinlich in D)?

incze 2016.08.02. 15:59:07

@Bell & Sebastian: én voltam két hete waldsassenben, ~8k lakos és ~100-150 migrács (belkvótáznak valamelyest, tudod?), és a dolog észrevehetetlen volt. szóval én is arra tippele, hogy a szeméthegy leginkább a fejedben van.

2016.08.02. 16:13:51

@bbwd: Szerinted hibás?

bbwd 2016.08.02. 16:16:11

fogadjunk ezeket a sternschanze környékén lőtték, ott egészen félelmetes antifa-anarchista szubkultúra tenyészik, ami eklatánsan a st. pauli meccsein képviselteti magát :)

2016.08.02. 16:16:22

@bbwd: ja most nézem... kimaradt egy "auf".... ez tény.
De hát csak ennyire beszéljen szarul mindenki magyarul...

2016.08.02. 16:20:18

@bbwd: Jut eszembe: mondatot nagy betűvel kezdünk.

2016.08.02. 16:21:55

@bbwd: ....valamint kérdés után kérdőjelet teszünk.... :-)

bbwd 2016.08.02. 16:22:54

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:

még mindig nincs meg? az ob és a warum nem áll egymás mellett, mert értelmetlen.

ebbe a mondatba csak a warum kellett volna

annamanna 2016.08.02. 16:25:06

@Counter: Tehát Bayer jó irányba mutatja az utat, mert ez jól működő elveken és technikákon alapul.
A háború vége felé volt egy német vicc:
- Mit csinálsz, ha megkötik a békét?
- Körbebiciklizem Németországot.
- És délután?

2016.08.02. 16:29:48

@bbwd: Hatalmas hiba, igazad van. Totál érthetelen lett az egész mondat. Az ide írogatók többsége az anyanyelvén több hibát vét egy mondatban.

bbwd 2016.08.02. 16:36:27

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:

neked értelmes, mert magyarul gondolkozol, de a németek néznének rád nagy szemekkel, az biztos...

azért írtam, hogy ha nem tudsz németül, és mivel ilyen hibát követsz el, akkor nem tudsz, ne villogj vele

vakapad 2016.08.02. 16:47:14

Egészen elképesztő az az erőlködés, amit a szegény szerző produkál itten, hogy a Dajcslandot negatív példaként, sőt, szörnyűséges példaként állítsa derék népünk elé.
A célja egyértelmű: menjünk el szavazni októberben, ki nem ugrál ... oppardon, ki nem szavaz, az nem igaz magyar, mert olyan borzalmas, migránsimádó, öntagadó Magyarországot akar, amilyen borzalmas, migránsimádó, öntagadó Németországot sugall nekünk a derék szerző.

Hogy ezek a feliratok Németország szempontjából annyira marginálisak, hogy a tizedesvessző utáni nyolcadik jegyben sem jelentkeznek, az senkit sem érdekel. A lényeg a heccelés, az azonosan gondolkodók felpiszkálása, akik aztán hamar meg is jelennek itten témára való ráharapási célból. Hogy milyen szövegekkel, azt nem taglalnám.

2016.08.02. 16:48:46

@bbwd: Ezt egy német tökéletesen meg fogja érteni, abban biztos lehetsz.

2016.08.02. 17:21:10

Ezek a tacepaók ugyanúgy kontraproduktívak, mint az ezekről írt tendenciózus cikkecske itt a Man Dinner-en.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2016.08.02. 18:08:37

Elmehettetek volna mellette szó nélkül. A fele olyan, hogy csak nem bírjátok, hogy valakinek nem az a véleménye, mint a tiétek, a másik fele meg tényleg ritka, mint a fehér holló.

Ez a magyar nácizmushoz képest sok nagyságrenddel kisebb baj.

Larry Silverstein 2016.08.02. 18:20:36

Megérdemlik a németek. Meg ezek a szarok is amit kapni fognak.

Larry Silverstein 2016.08.02. 18:22:03

@Brendel Mátyás: Ja a migrik pár száz embert kinyírtak csak idén, de nyilván a magyar nácizmus az sokkal veszélyesebb.

Igaz, Slomó?

Larry Silverstein 2016.08.02. 18:34:04

@vakapad: 'Hogy ezek a feliratok Németország szempontjából annyira marginálisak, hogy a tizedesvessző utáni nyolcadik jegyben sem jelentkeznek, az senkit sem érdekel.'

Vicces hogy ezt mondod, mert egy 'zsidókat a gázba' falfelirat miatt vinnyogna az egész 'német' sajtó 2 hétig, aztán mehetne elhatárolódni mindenki falusi polgármestertől felfelé.

De hát ki merné azt állítani, hogy a németeknek is lehetnek jogaik Németországban?

midnight coder 2016.08.02. 20:20:41

Nincs ezzel a menekültkérdéssel semmi gond. A németek most befogadják a szír, afrikai, stb menekülteket, mi meg majd 20 év múlva befogadjuk a németeket.

-JzK- 2016.08.02. 20:26:35

Nálunk is vannak olyan undorító nemzetellenes irányzatok, akik a füstösöknek pénzt, a buziknak meg jogokat akarnak adni, a magyarságot meg mucsaizzák. Régen az SZDSZ-ben tömörülnek, ma meg DK, Együtt, Migszol és hasonló szervezetekben. Németországban kétségkívül durvábban megy ez, hála a Schuldkult-nak (bűntudat-kultusz).

Alick 2016.08.02. 21:02:03

Anarchisták... a feliratok közül éppen csak a 12 majmos utalás hiányzik. :)

2016.08.02. 21:26:15

Huha, most éppen Németország esik szét? :DDD
Egyébként, ez a Fideszes blog vagy a kettős mérce?

Bell & Sebastian 2016.08.02. 22:55:57

@incze: Tippelni, azt lehet. Ön most nem nyert.

Aldou Raine 2016.08.02. 23:09:12

Na, egy ilyen posztra majd verheti magának a sok nagynemzeti mélymagyar hazafi és jobboldali Fideszhuszár, meg Jobbikos vérmagyar, hogy a magyar baloldal is gyűlöli a saját nemzetét. Sok baromarc.

Ján Slota az MSZPhez jár magyar gyülöletet tanulni 2016.08.02. 23:11:21

A baloldal, mindenutt egyforma, csak a magyar baloldal, magyar gyulolete meg hatvanyozottabb mint mashol, es sokkal regebbi.

2016.08.03. 00:17:25

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Miért kéne németül írni? Te talán rovásírással írsz? Ja, nem. Németül....

2016.08.03. 00:20:42

@Larry Silverstein: Szerintem is ki kéne söpörni a kereszténygyilkos fajzatokat Európából. Ugyanúgy, mint a kisfiúkkal fajtalankodó papokat. Vagy a turistaverő jobbereket. Vagy a robbantgató IRA tagokat. Akik mellesleg nacionalisták....

2016.08.03. 00:22:19

@Ján Slota az MSZPhez jár magyar gyülöletet tanulni: Miért is gyűlöli a baloldal a magyart? Ja, mert az oroszokkal paktál...értem.

2016.08.03. 00:32:48

@Bell & Sebastian: Tehát a kérdésre nem feleltél: jártál -e már Németországban,és mikor?
Szépen megkerülted, olyan fideszes módra.

wasserkopf 2016.08.03. 00:56:43

Tisztelt Szerkesztők!!!
Hát, nem tudom, hogy s mint vagytok vele, de én még fizetésért sem tudnék ennyire hülye lenni, mint ti. Sajnálom....

2016.08.03. 02:35:50

@brumm.a.tejbe: az igazi buzulmán nem nacionalista, az iszlám nem nemzetben és nem is rasszban gondolkodik, hanem csakis vallásban, az iszlám világban, az iszlámista közösségben, az ummah-ban. Az arab meg török nacionalisták jellemzően világiasabbak voltak, ha nem is nyugati értelemben.

@Dernovics László: az a jó ezekben a szélbalos aktivista csajokban, hogy nagyon gyorsan fekszenek. Egy megnevezni nem kívánt közép-európai hostelben egyszer egy ilyen szélbalos német lánnyal a kapitalizmus közeli bukásáról folytatott túlfűtött vitám velőtrázó kefélésbe csapott át. Bevallom, én csak azért vitáztam vele, hogy a lány elveszítse a fejét. Sikerült. Én a gaz anarchokapitalista bevertem neki a bevernivalót. A lánynak bólogató szélbalos mamlasz fiúcskák meg hoppon maradtak.

Ezek a szélbalosok lepattanóra játszó béta férfiak és folyton idegen faszra vágyó lányok, akik direkt egy harmadik világbeli kecskepásztorral futnak, hogy bosszantsák az unalmas, német középosztálybeli szüleiket.
Koszovói és afgán senkiháziak előszeretettek tartatják ki magukat ilyen német nőkkel.

nu pagagyí 2016.08.03. 05:56:15

Nézzünk szét egy picit! Ki a fasznak tetszik egy olyan "nemzet", amely Bayer Zsoltokból, sunyi képű Rogánokból és kopasz verőemberekből áll? És hozzátenném még az itt fröcsögő széljobbereket is. Na ez, az! Abból a "nemzetképből", amit ezek faszok akarnak ráerőltetni az országra én sem kérek.

MidlifeCrisis 2016.08.03. 06:45:36

@Colonel H. Stinkmeaner:
"az a jó ezekben a szélbalos aktivista csajokban, hogy nagyon gyorsan fekszenek. Egy ..."

Perfekter könnte die Definition der Nachfahren des "rot-grünen Drecks" gar nicht sein! :)

Nekünk azt hiszem, be kellene tolnunk egyszer egy jó kis Andechser Spezial Hell-t, a Starnbergersee partján. :)
És hogy egy kis szarkazmust is belevigyek a játékba: a legközelebbi hazautamat nem véletlenül időzítettem egy nagyobbacska fesztivál idejére... :)

"Mal schauen, was die freisinnigen Weiber draufhaben, wenn Sie mit Köpfchen arbeiten!"-alapon... ;)

nu pagagyí 2016.08.03. 06:51:09

Amikor a hatalomban levők erőltetik a "nemzeti eszmét" abból még nem sült ki jó. Hullák milliói szokták kikövezni ki ezt az utat.

Nekem a nemzet Kossuth és Petőfi, Széchenyi és Deák, és persze József Attila, Arany, Ady, Sánta Ferenc, Eszterházy, Kodály, az Illés együttes és még sorolhatnám. Béke van, szabadság kell az embereknek. Azok a gyűlölködő, kultúrátlan, hatalomra vergődött senkik, akik most szétlopják az országot és mesterségesen generálják a rettegést nem érdemlik meg, hogy a nemzethez soroljuk őket. Az ország szemetei, selejtes emberek egy szálig.

Én nem vagyok hajlandó rettegni sem a menekültektől, sem azoktól, akik szabadságot és békét akarnak és még van bennük emberi érzés. Nem akarok békeidőben szükségállapotban élni. A szabadság kockázatokkal jár, vigyázzon mindenki magára. De sokkal jobb egy kockázatos, de szabad élet, mint a ketrecbe zárt csúszómászó "biztonságos" élete.

Ha valakiktől félni kell, pont azok, akik profi módon félelmet keltenek. Na, nem a háború elől menekülőkre gondolok, hanem azokra akik ürügyként használják a helyzetet saját piszkos céljaikra. Nálunk semmi nem történt, mégis "háborús helyzetet" teremtett a hatalom, és ha már sikerült létrehozni ezt a pszichózist, akkor háború is lesz, hacsak vissza nem zavarjuk ezt a lelkiismeretlen bandát a bűzös lyukaikba, ahonnan előmásztak.

midnight coder 2016.08.03. 07:15:01

@nu pagagyí: Az a baj, hogy sok-sok mai baloldali polgárral együtt a múltban élsz. Ez a baloldal általános problémája - abszolút semmit nem tudnak kezdeni az olyan dolgokkal mint Pl. a globalizáció. A múltban élés tipikus példája a nácizmustól való rettegés is. A II világháború megvolt, Hitlerék veszítettek, Sztálinék nyertek, ki is irtottak utána kb. 20x annyi ártatlant mint a németek, igaz némileg több idejük és helyük is volt rá. Aztán Sztálin elvtárséknak is vége lett. Ami nem jelenti azt, hogy nincs és nem is lesz újabb probléma, akár toxikusabb is mint az előzőek. De kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. A történelem ugyan ismétli magát, se soha sem ugyanúgy. A következő népirtást Európában nem a nácik fogják véghezvinni - de hogy nem a Hitler bácsié volt az utolsó, arra mérget vehetsz.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.03. 07:55:52

Amint látom, mások is megfogalmazták a lényeget: szerzőkém nem tudom, mit szívott, de biztosan jó anyag... már ha az elhülyülés a cél.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.03. 07:57:07

@midnight coder: mert mint tudjuk, nácik nincsenek. Csak a takonygerincű utódaik.

Reszelő Aladár 2016.08.03. 08:42:07

Azert viccnek kicsit erős. Amúgy a maxi toleráns gondolom szívből gyűlöl minden kevésbe toleránst.

Pelso.. 2016.08.03. 09:50:10

@midnight coder: A globalizációval senki sem tud semmit sem kezdeni, ez sem "oldal"függő.

wirth6 2016.08.03. 10:29:33

Lauren Southern is összegyűjtött elég sok hasonló falragaszt egy videóban: youtu.be/AMm8EWnH3Xg

legvidámabb holokauszttagadó 2016.08.03. 10:46:28

@nu pagagyí: Ha a libsiket elinteznenk, az mindenkinek a hasznara valna.

Szalay Miklós 2016.08.03. 11:57:09

Akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai (és gazdasági) bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

$pi$ 2016.08.03. 12:47:59

@vakapad: "Hogy ezek a feliratok Németország szempontjából annyira marginálisak, hogy a tizedesvessző utáni nyolcadik jegyben sem jelentkeznek, az senkit sem érdekel."

Háppersze. Nálunk is csak elhanyagolhatóan gondolkodnak így. Ezért is veri az asztalt minden ellenzéki hónapok óta nehogy már népszavazás legyen. :D

Herr Stacheldraht Leger 2016.08.03. 20:42:55

kb a 70es évek óta divat ez a fajta szélbalos fikázás dájcslandban. a cikkíró csak idén volt először sörtúrán, hogy így rácsodálkozik?

Herr Stacheldraht Leger 2016.08.04. 20:07:51

@picur3ka: itthon azért ha az ember fia egy jófajta kocsma/rockpub illemhelyét meglocsolná, akkor jó eséllyel valami gázvízszerelő, fogyitabletta, nemzetirock, vagy konkurens klub reklámmatricájával szembesül. a lajtától nyugatra a nagyobb városokban kampfdemkapital anarcho-bal tapétára lehet félrehugyozni. a kisebb városban meg südtirol ist nicht italien, kraft für dOItschland a divat. még kisebb településen pomeránia felé a külföldiül beszélő eltűnik örökre a wc-ben, hacsak nincs insider helyi kapcsolata. skóciában mindenki verekszik mindenkivel, haverilag.

picur3ka 2016.08.05. 01:42:45

@Herr Stacheldraht Leger:

Az mind semmi az írekhez képest.

Igaz. Szóbelileg gondoltam.
süti beállítások módosítása