Brexit: demokrácialecke progresszíveknek
2016. június 28. írta: dobray

Brexit: demokrácialecke progresszíveknek

brexit_7.jpg

Ha az istenadta nép nem úgy dönt, ahogy mi szeretnénk, olyankor elég könnyen meglesz róla a véleményünk (hülye, felvilágosulatlan, manipuláció áldozata); ha meg úgy, ahogy mi szeretnénk, akkor persze végre a nép felnőtt a feladathoz és a józan eszével döntött, amire mindig érdemes hallgatnia a politikusoknak.

A Brexit-népszavazás kapcsán különös tudathasadás ütötte fel fejét a bent maradást pártoló progresszió köreiben: miközben a progresszió képviselőinél az önképük szerint nagyobb demokratákat nem hordott magán a föld, addig az eddig becsben tartott angolokat most ócsárolni kezdték. Mert mertek demokraták lenni és nem félni.

*

A saját cizelláltságát kirakatba helyező progresszió most meglehetősen leegyszerűsített vádakkal kel ki a „tudatlan, tanulatlan, vidéki öreg” angolok ellen, akik egy csapással romba döntötték az „okos, képzett, világlátott, nagyvárosi, fiatal” angolok és skótok jövőjét. Egyes ízléstelen Facebook-mémek szerint a kilépésre szavazó idősek még azelőtt meghalnak, hogy döntésük következményeit viselniük kellene.

Kérdéseim: akik most ennyire haragszanak az idősekre, azoknak vajon lenne bátorsága megvonni tőlük a népszavazási jogot? És vajon lenne-e bátorságuk népszavazási jogot adni mondjuk a kiskorúaknak, vagy épp – magyar ötlet – a szavazásra még nem jogosult gyermekek szüleinek, a gyermekeik nevében? Elvégre övék a jövő! S ha már ennyire kikelnek az idősek ellen, lenne-e bátorságuk megkurtítani a nyugdíjat, ami egyre inkább elveszi a jövőt az azt finanszírozó fiatal munkavállalók elől?

További kérdések: a tudatlan vidékieket szidalmazó progresszívek hajlandóak lennének-e műveltségi vagy vagyoni cenzushoz kötni a szavazati jogot? Hiszen ez következik álláspontjukból. Esetleg a demokrácia nagyobb dicsőségére eltörölnék a népszavazás teljes intézményét?

Tudják-e a „provinciális” angolokat szidalmazó progresszívek, hogy nem a fővárosnak van országa, hanem az országnak fővárosa? Ha eddig annyira tetszett az angol gyep, akkor most hirtelen miért lett tilos gyepre lépni?

Anglia nem csak London, Anglia a vidék Anglia is és a kisvárosi Anglia. Meg az iparvárosok Angliája. Mert a Brexit nem előzmény nélküli e tekintetben.

*

Demokratának lenni nem csak azt jelenti, hogy nem félünk. Demokratának lenni nem csak azt jelenti, hogy fel vagyunk világosodva. Demokratának lenni nem csak azt jelenti, hogy műveltek, toleránsak, nyitottak vagyunk. Demokratának lenni nem csak azt jelenti, hogy széles a látókörünk. Demokratának lenni nem csak azt jelenti, hogy európaiak vagyunk. Főleg nem azt, hogy kivétel nélkül minden téren progresszívek vagyunk.

Félelem nélkül élni jó, felvilágosultnak, műveltnek, nyitottnak, toleránsnak, széles látókörűnek lenni jó − egy bizonyos fokig. Európainak is jó lenni − részben. Progresszívnek lenni nem annyira − szerintem .

Demokratának lenni viszont annyit tesz: a démosz felségében hinni, a népre bízni a döntést. Ennyit és semmi mást

Hogy a megoldás a nép további felvilágosítása lenne? Ez eléggé lehetetlen projektnek tűnik, ha már az angolok sem számítanak elég felvilágosultnak ennyi évszázad után. Sem a hollandok, sem a franciák, és így tovább. Én nem tudom, hogy hülyék-e az angolok. De a demokrácia ilyen: a nép döntött, az ügy le van zárva. Plebs locuta, causa finita.

Tömegdemokrácia, így kell szeretnünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr418848410

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szilvay Gergely: Brexit: demokrácialecke progresszíveknek 2016.06.28. 11:00:01

Az eddig becsben tartott angolokat most ócsárolni kezdték. Mert mertek demokraták lenni és nem félni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 14:21:22

@GNDL:

S mi lesz, ha Mo. zárja el a nyugat pénzcsapjait? A brüsszeliták pánikba esve kezdenének fasisztázni.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2016.06.28. 14:22:06

@pitcairn2: Ó, cukorfalat, Gyurcsány hazudozásait is nyugodtan tekinthetjük szubjektívnek és relatívnak, sőt, bizonyos (fene se tudja, milyen) szempontok szerint a Gyurcsányi éra maga volt a kirobbanó dzsídípí és a rekordmély államadósság irigylésre méltóan tökéletes megtestesítője.

GNDL 2016.06.28. 14:22:44

@Az apokalipszis lovasa: „mintha te nem pont ezt csinálnád”

A liberalizmus szembeállítása az európai- és demokratikus értékekkel és emellett a liberálisok például hazaárulónak bélyegzése tipikus „ellenségkép gyártás” a legvadabb összeesküvés-elméletek alapján, a legrégebbi bolsevik hagyományokhoz méltón.

A populizmus és a nácizmus pedig egyébként például Európára nézve szélsőséges, káros politikai ideológiák.

Én büszkén vállalom hogy liberális vagyok, európai alapérték (lásd alapjogi charta), nincs ebben semmi szégyenkeznivaló. Akkor egyébként a fideszes rezsiharcosok miért vélik „lejáratásnak”, ha annak nevezzük őket, amik valójában?! :)

Legalább annyi gerinc lenne bennük, hogy büszkén felvállalják „értékeiket”, és nem hazudják maguknak másnak... vagyis legalább ebben nem hazudoznak végre.

„te legalább megad elhiszed amit mondasz?”

Hát egyszer biztosan feltűnik errefelé valaki aki remek érvekkel elbizonytalanít majd... :)

pitcairn2 2016.06.28. 14:34:10

@kesztió:

én az UKIP kapcsán reagáltam, egy időben többé-kevésbé rendszeresen néztem a MEP youtube csatornájukat, sokkal informatívabb "EU hírforrás" volt mint az uniós honlapok látogatása....

pitcairn2 2016.06.28. 14:35:31

@GNDL:

egy komment erejéig sem vagy képes visszafogni magad...

pitcairn2 2016.06.28. 14:37:43

@GNDL:

nincs sok közöd a klasszikus liberális értékekhez, a kommentjeid alapján inkább szocialistának tűnsz...

(mondjuk ezzel nem vagy egyedül az un. "modern liberálisok" között...)

GNDL 2016.06.28. 14:38:14

@BircaHang Média szerkesztősége: „Ehhez add meg a "fideszes" meghatározását!”

Például az ilyen és ehhez hasonló nyilvános fórumokon szinte változtatás nélkül, szó szerint böfögik vissza a legostobább fideszes kampányszlogeneket is... lásd a hozzászólásaid nagy része. :)

„Elfogult, ultraliberális források.”

Mindenesetre egybecseng más hivatalos és civil források véleményével, tanulmányaival: nol.hu/belfold/lesujto-a-velemeny-magyarorszagrol-idegengyulolet-korrupcio-megfelemlites-1611189

Az pedig egy teljesen lényegtelen, figyelmen kívül hagyható igen apró részlet a történetben, hogy te ezeket a véleményeket elfogadod, vagy sem. :)

„van idegenellenesség Mo-on, ami azonban nagyrészt teljesen természetes dolog”

Hát az idegengyűlölet vagy a rasszizmus nem igazán „természetes dolog”, de az ilyesféle kijelentéseiddel is csak alátámasztod, mennyire korlátolt a gondolkozásod ezzel kapcsolatban.

„Mert csak a ballibek avatkozhatnak be, nem?”

Óvónéni nem is én voltam hanem ő... tényleg nem tudsz erről az infantilis szintről elrugaszkodni, ugye?! :)

„Napjainkban fő elnyomó eszméje a liberalizmus”

Arról a liberalizmusról van szó, amely alapjogként határozza meg többek közt a gondolat-, a lelkiismeret-, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát?! :) Látom értesz hozzá, mi az amit gyalázol...

„Nem utálok egyetlen liberálist se, csak a liberalizmust.”

Amit véleményeid alapján nem is ismersz. Hát, jó gyűlölködést, tökfej... :)

„Jelentéktelen kérdés, melyet családellenes fújtak fel.”

Majd felfüggesztett börtönbüntetés lett az ítélet... tényleg, jelentéktelen. :) Fideszesek és a jó erkölcs, sokadik felvonás... :)

„Jelentéktelen, apró esetek.”

Igen, a szervezett választási csalás minden demokráciában tök jelentéktelen... főleg hogy a szabad választás a demokrácia egyik alapköve, de mindegy. :)

„Te elhitted? Én nem.”

Ez nem hit kérdése. És nem is az az érdekes benne, hogy hazudtak vagy sem, átverték szavazóikat vagy sem... az igazán fontos, hogy a fideszes elvtársak saját szavazóikat is hülyére veszik, de ezek annyira ostobák, hogy ezt élvezik. :)

„Ez ballib mese.”

Hát, az EKB erősen vizsgálja, az Eurostat pedig visszamenőleg fogja a hasonló mutyik miatt módosítani az államadósságra és a költségvetés hiányára vonatkozó adatait, és akkor fogják a legutolsó lapot is kipöckölni Orbán kártyavárként felépített unortodox gazdaságpolitikája alól. :)

GNDL 2016.06.28. 14:40:28

@pitcairn2: „kommentjeid alapján inkább szocialistának tűnsz”

Megint, érvek nélkül, jó kis anyázós hangulat... fasza... :)

GNDL 2016.06.28. 14:51:55

@BircaHang Média szerkesztősége: „mi lesz, ha Mo. zárja el a nyugat pénzcsapjait?”

A mit???? :D

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 14:52:18

@GNDL:

"Például az ilyen és ehhez hasonló nyilvános fórumokon szinte változtatás nélkül, szó szerint böfögik vissza a legostobább fideszes kampányszlogeneket is... lásd a hozzászólásaid nagy része. :)"

Ballib szemszögből mindenki fideszes, aki mást mond, mint ők...

"Hát az idegengyűlölet vagy a rasszizmus nem igazán „természetes dolog”, de az ilyesféle kijelentéseiddel is csak alátámasztod, mennyire korlátolt a gondolkozásod ezzel kapcsolatban."

Természetes reakció, hogy egy közösség elsősorban a saját tagjait kedveli, nem az idegeneket. Innen az "idegenkedés" szó is.

Majd akkor beszélj ez ellen, ha példát mutatsz magad is, pl. a szomszéd gyerekeknek ugyannyi ajándékot veszel, mint a sajátodnak...

"„Mert csak a ballibek avatkozhatnak be, nem?”
Óvónéni nem is én voltam hanem ő... tényleg nem tudsz erről az infantilis szintről elrugaszkodni, ugye?! :)"

Pedig ez a lényeg.

"Arról a liberalizmusról van szó, amely alapjogként határozza meg többek közt a gondolat-, a lelkiismeret-, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát?! :) Látom értesz hozzá, mi az amit gyalázol..."

A mai, modern liberalizmus nagyon messze van a klasszikus liberalizmustól, ez te is tudod.

"„Nem utálok egyetlen liberálist se, csak a liberalizmust.”
Amit véleményeid alapján nem is ismersz. Hát, jó gyűlölködést, tökfej... :)"

Magam is ex-liberális vagyok. Évekig hittem ebben az eszmében.

"„Jelentéktelen kérdés, melyet családellenes fújtak fel.”
Majd felfüggesztett börtönbüntetés lett az ítélet... tényleg, jelentéktelen. :) Fideszesek és a jó erkölcs, sokadik felvonás... :)"

A családok belügye legyen a családoké.

"a szervezett választási csalás minden demokráciában tök jelentéktelen"

Ilyen sosem volt az országban 1990 óta.

"az igazán fontos, hogy a fideszes elvtársak saját szavazóikat is hülyére veszik, de ezek annyira ostobák, hogy ezt élvezik"

Minden párt kampánya tele van butaságokkal és hazugságokkal. Ezért kampány,

"az EKB erősen vizsgálja, az Eurostat pedig visszamenőleg fogja a hasonló mutyik miatt módosítani az államadósságra és a költségvetés hiányára vonatkozó adatait"

Várjuk ki a végét!

"és akkor fogják a legutolsó lapot is kipöckölni Orbán kártyavárként felépített unortodox gazdaságpolitikája alól"

Ez a politikai alapvetően helyes, ez mára nyilvánvaló.

Conchobar 2016.06.28. 14:52:49

"vádakkal kel ki a 'tudatlan, tanulatlan, vidéki öreg' angolok ellen, akik egy csapással romba döntötték az 'okos, képzett, világlátott, nagyvárosi, fiatal' angolok és skótok jövőjét" - Hát hogyne. Mindenki a maga igazát véli kihallani a történtekből. Vannak sokan, akik a népszavazást összekeverik az iskolai vizsgával, azt próbálják erőltetni, hogy ilyen választásnál van helyes válasz, meg van helytelen. Nem akarja megérteni, hogy a választáson afelől nyilatkozunk, hogy mi mit tartunk érdekünkben állónak. Hogy mi az én érdekem, azt egyedül csak én dönthetem, mondhat bármit akárhány diplomás tudós professzor. Ami a brit választást illeti, ott azok szavaztak a kilépés mellett, akiknek semmit nem hozott az EU, akiknek semmi haszna sincs az EU-tagságból. A kilépés ellen meg nyilván azok szavaztak, akik haszonélvezői, vagy reménykednek (mert ők még fiatalok), hogy a haszonélvezői lesznek

pitcairn2 2016.06.28. 14:54:06

@BircaHang Média szerkesztősége:

érdemes észben tartani azt, hogy az un. "modern liberalizmusnak" már jóformán semmi köze sincsen a klasszikushoz...

pitcairn2 2016.06.28. 14:55:17

@GNDL:

szimplán ténymegállapítás...

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.06.28. 15:04:45

"Demokratának lenni viszont annyit tesz: a démosz felségében hinni, a népre bízni a döntést."

Ezért is próbálták megakadályoznia fideszesekhez ezer szállal köthető kopaszok Nyakó népszavazási kezdeményezését, ugye? Ezért állt át a kormány a rizikós népszavazásokról a teljesen súlytalan konzultációzásra?

GNDL 2016.06.28. 15:09:00

@BircaHang Média szerkesztősége: „Ballib szemszögből mindenki fideszes, aki mást mond, mint ők”

Az enyém inkább „jobblib” szempont, és szerintem elég világosan megfogalmaztam: ha a tényleg bicskanyitogatóan ostoba primitív fideszes szlogeneket hangoztatod (lásd majd te elzárod a nyugati pénzcsapokat), akkor te bizony egy bicskanyitogatóan ostoba primitív fideszes pöcs vagy. :)

„egy közösség elsősorban a saját tagjait kedveli, nem az idegeneket”

Nem, az inkább megtorpanás az emberré válás egy igen korai szakaszában, ha te az alapján határozol meg más embereket, hogy milyen a bőrszínük. Az emberek legfőbb értéke a tolerancia, de hiába magyarázom ezt egy hungaristának...

„szomszéd gyerekeknek ugyannyi ajándékot veszel, mint a sajátodnak”

Akkor vezesd le nekem legyél szíves, hogy pontosan miért kellene ezt tennem? Mi lenne ebben a mozgató rugó?

„Pedig ez a lényeg.”

Igen, mert a magadfajta rezsiharcosok igen infantilis szinten állnak hozzá mindenhez. Felnőtt embereknél már nem ez a lényeg... :)

„mai, modern liberalizmus nagyon messze van a klasszikus liberalizmustól”

Igen, nagyon szeretem olyanok értekezését olvasni a liberalizmusról, akiknek alapvetően lövésük sincs, hogy mi is a liberalizmus. :)

„Magam is ex-liberális vagyok. Évekig hittem ebben az eszmében.”

Soha az életben nem voltál liberális, töki... olyan nincs, hogy valaki egyik nap liberális, a másik nap meg egy hungarista gyökér. Ilyesféle metamorfózisra emberek közt nincs példa... sikeres transzplantációról pedig még nem tudunk ezen a téren... :)

„Ilyen sosem volt az országban 1990 óta.”

2014-ben illetve 2016-ban is...

„Minden párt kampánya tele van butaságokkal és hazugságokkal.”

Óvónéniiiii.... :D

„Várjuk ki a végét!”

Oké, de készülj a legrosszabbra, és akkor nem fog meglepetést okozni a döntés. :)

„Ez a politikai alapvetően helyes, ez mára nyilvánvaló.”

Vagyis ellenkezőleg, uniós források nélkül ma is valahol a 2009-es mély válságban lenne az ország: www.portfolio.hu/gazdasag/megis_hogyan_neznenk_ki_eu-tamogatasok_nelkul.223003.html

Tehát elég nyilvánvalóan nem csak hogy helytelen, de nem is működik. :)

Ja, tudom... a Portfolio egy geciliberális média... :)

GNDL 2016.06.28. 15:12:21

@Conchobar: „azok szavaztak a kilépés mellett, akiknek semmit nem hozott az EU, akiknek semmi haszna sincs az EU-tagságból”

Ezzel szemben ott szavaztak a legtöbben az EU-kilépésre, ahol a legjobban függnek az EU-tól gazdaságilag: index.hu/mindekozben/poszt/2016/06/26/termeszetesen_ott_szavaztak_a_legtobben_az_eu-kilepesre_ahol_a_legjobban_fuggnek_az_eu-tol_gazdasagilag/

Milyen hasznos dolog populista balfékek ostoba kampányaira hallgatni, igaz?! :)

GNDL 2016.06.28. 15:17:31

@Conchobar: „azok szavaztak a kilépés mellett, akiknek semmit nem hozott az EU, akiknek semmi haszna sincs az EU-tagságból”

És főleg többségükben azok szavaztak kilépésre, akik bizonyos természetes emberi korlátok miatt egyébként is jóval kevesebbet élnének az unióhoz csatlakozott UK-ban mint azok akik a maradásra szavaztak: hvg.hu/gazdasag/20160624_A_nyugdijasok_dontottek_el_a_brit_nepszavazast

Populizmus és demagógia... eh be szép is ez... :)

GNDL 2016.06.28. 15:20:02

@Conchobar: „azok szavaztak a kilépés mellett, akiknek semmit nem hozott az EU, akiknek semmi haszna sincs az EU-tagságból”

Oké, ez az utolsó ilyen, a végére hagytam a legjobbat... :) Jellemzően az idősebb, vidéki és iskolázatlan szavazók voksoltak a kilépés mellett: www.theguardian.com/politics/ng-interactive/2016/jun/23/eu-referendum-live-results-and-analysis

A „jól tájékozott értelmiség”, mi?! :)

Conchobar 2016.06.28. 15:22:03

@GNDL: "Ezzel szemben ott szavaztak a legtöbben az EU-kilépésre, ahol a legjobban függnek az EU-tól gazdaságilag" - Mert szerinted a függés az kurva jó dolog? Szerinted az kurvajó dolog, hogy a magyar ipar a német járműgyártás függvénye? (az igaz, hogy addig nem érezzük a hátrányát, amíg a németek piacot találnak a kocsijaiknak)

Conchobar 2016.06.28. 15:24:32

@GNDL: "Milyen hasznos dolog populista balfékek ostoba kampányaira hallgatni, igaz?!" - Tőlem hiába kérdezed, én nem szavaztam. Te meg hiába vered magad, hiába okoskodsz, hogy teszerinted hogyan kellett volna nekik szavazniuk

GNDL 2016.06.28. 15:26:39

@Conchobar: „Mert szerinted a függés az kurva jó dolog? Szerinted az kurvajó dolog, hogy a magyar ipar a német járműgyártás függvénye?”

Az nem olyan függés, mint a magyar függés. Ott főként brit (rész)tulajdonú cégek állítanak elő terméket majd exportálják az EU-ba. Magyarországon meg németországi autóipari cégek gyártatnak majd azt exportálják többnyire az EU-ba is.

Ég és föld.

pitcairn2 2016.06.28. 15:28:34

@GNDL:

akkor is itt termelnének ha nem lennénk EU tagok...

pénz beszél, kutya ugat, karaván halad...

Conchobar 2016.06.28. 15:32:14

@GNDL: "Jellemzően az idősebb, vidéki és iskolázatlan szavazók voksoltak a kilépés mellett...A 'jól tájékozott értelmiség', mi?!" - Valamennyire tudok angolul, de nem tudom abból a cikkből kiolvasni, hogy nekik mit adott az EU-tagság, nekik mi hasznuk van belőle. Ember! Még mindig nem érted? A szavazás az nem keverendő össze az iskolai vizsgával, a szavazásnál nincs helyes válasz, se helytelen. A szavazásnál az érdekeid felől nyilatkozol

GNDL 2016.06.28. 15:32:24

@Conchobar: „Tőlem hiába kérdezed, én nem szavaztam.”

Magyarországon a legutóbbi két országgyűlési választáson ugyancsak ilyesféle populista balfékekre szavaztak többségükben a választópolgárok. Pont emiatt tépem fentebb a számat, hogy ez a fajta populizmus (a poszt szerzőjének ostoba véleményével ellentétben) nem való demokráciákba, és a mérsékelt politikai elitnek mindent meg kellene tennie az ellen, hogy ez a fajta szélsőség teret nyerhessen.

Conchobar 2016.06.28. 15:35:01

@GNDL: "Ott főként brit (rész)tulajdonú cégek állítanak elő terméket majd exportálják az EU-ba" - Akkor az igazából nem is függés (ezután is szállítani fognak. Kilépésről szól a beszéd, nem embargóról)

pitcairn2 2016.06.28. 15:36:17

@GNDL:

az efféle populizmus elől kb. akkor menekülhetsz el ha mindent privatizálsz és deregulálsz...

GNDL 2016.06.28. 15:36:32

@Conchobar: „szavazásnál az érdekeid felől nyilatkozol”

Vagy éppen megfelelő kampányokkal gyűlöletet keltenek, felbujtanak, hogy a bevándorlók elveszik a munkádat... holott egyáltalán nem áll érdekedben sem a bevándorlók kivágása az országodból, sem az hogy ilyesféle kampányokkal feltüzelt idióták bevándorlókra, egyelőre lengyelekre vadásszanak az országodban.

Ráadásul egy nyugdíjasnak ilyen esetben már az lenne az érdeke, hogy arra szavaz, amire a fiatalok... végül is ez egy olyan kérdés lenne, ami nem őt, hanem pont a fiatalokat érinti leginkább.

GNDL 2016.06.28. 15:38:38

@Conchobar: „Kilépésről szól a beszéd, nem embargóról”

Hát, uniós előnyök nélkül ha továbbra is ugyan olyan feltételekkel tudnak termelni, majd szállítani, akkor ezt megúszták... de nem úgy tűnik, az EP képviselői és jó néhány uniós tagállam vezetői éppen arra készülnek, hogy elvegyék a kedvüket az ilyesféle populista kalandoroknak a további unió-ellenes hangulatkeltéstől.

Conchobar 2016.06.28. 15:39:11

@GNDL: "Pont emiatt tépem fentebb a számat, hogy ez a fajta populizmus (a poszt szerzőjének ostoba véleményével ellentétben) nem való demokráciákba" - Nekem úgy tetszik, mikor valaki szónoklatot próbál tartani (mert azt képzeli, hogy a zsebében lapul a bölcsek köve) másoknak, hogy mi való a demokráciába, meg mi nem

pitcairn2 2016.06.28. 15:39:17

@GNDL:

az igazat megvallva udvarias voltam a "szocialista" jelzővel, a fasiszta sokkal találóbb az esetedben:)

annamanna 2016.06.28. 15:40:19

Na jó, akkor én leírok valami egészen más magyarázatot. Persze nagyon naiv magyarázat lesz ez, hiszen rengeteg tényezőt nem ismerek, amivel köteteket lehetne megtölteni.
1526-ban a mohácsi csatában állítólag mocsárba fulladt II. Lajos. Szerintem ez egy 500 éve fenntartott nemzeti hazugság, mert a királyt valójában megölték, és az akkori pletykák igazak voltak. Az is logikus, hogy pont Zápolya öccse volt a tettes, a végső felbujtó pedig az őrült hatalomvágyó anyjuk. De persze, ha még igaz volna is a királygyilkosság teóriája, ez nem egyetlen ember bűne, ez egy egész ország bűne, és meg is kaptuk érte a jutalmat. Az átkot. Amit a Himusz éneklésével próbálunk lemosni magunkról, miközben továbbra is hazudunk. És valamiért sehogyse bírunk megszabadulni a depressziótól.
1997-ben állítólag balesetben elhunyt Diana, a "szívek hercegnője". Erről ugyanúgy pletykálnak, rengetegen nem hiszik el, hogy valóban közúti baleset volt a halál oka, és nem tudatos orgyilkosság. Szerintem erről ugyanúgy egy nemzet hazudik, és ez valamiképpen egy egész ország bűne. Vagyishát valamiképpen megtestesíti egy ország bűnét, ami persze sokkal több, mint egyetlen ember halála.
Az utóbbi öt évben eszméletlen energiákat mozgatnak meg annak érdekében, hogy mindenki úgy lássa, van egy új Diana. Kate Middletont a lehető legnagyobb mértékben igyekeznek Dianával azonosítani. Ez pl az egyik legutóbbi, tudatmódosításra használt kép: 2.bp.blogspot.com/-u8D_ZL3h-Ko/V15e7COnkvI/AAAAAAAJgOs/dGQC8XbK55cL49Xqe15KLvIIwRX77vNbwCLcB/s1600/index.png
Tudatosan játszanak arra, hogy Kate Middletonnal újrajátszassák Diana történetét.
Csakhogy Kate Middleton ebből a szempontból pont olyan robot, mint egy stepfordi feleség, és hátborzongatóan emlékeztet a kísérlet a Metropolis robot Máriájának sztorijára. Kate Middleton pont olyan sötét hasonmás, pont olyan démoni figura, pont olyan Gólem, mint a filmben életre keltett robotnő. És ezért (szerintem) pont olyan pusztító is. Mint valami gyűjtőlencse, magába szívja a diabolikus (azaz szétszóró*) erőket, és kisugározza a környezetére.

* "Egy kis etimológia kedvéért szembeállítható a szümbolon szóval a diabolosz szó, mely melynek jelentése ellenpontként is értékelhető: széttörő, szétszedő, szétdobáló. A diabolosz tehát azt az erőt képviseli a világban, ami a hasadás, a viszály, a „két-ség”, a kettétörés irányába hat, míg a szimbólum az egység felé mutat." www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kc_150.html

Arról eddig is meg voltam győződve, hogy Kate Middleton beemelése tönkre fogja tenni a királyi családot, a bukásukat fogja okozni. De hogy ennél sokkal nagyobb szabású bukás következik be, azt nem gondoltam.

Persze Diana és Kate Middleton csak egy-egy ember, egy-egy nő; de pláne azért, mert az angol király(nő) egyben az anglikán egyház főpapja is, a brit királyi família mindenképpen kap valamiféle transzcendens "vajszínű" árnyalatot; a sztorijuk némiképp szimbolizálja azt, ami az országban zajlik.

Persze, tudom, hogy nagyon bonyolult történetről van szó, például most sok millió ember szavazott.
Tisztában vagyok vele, hogy nagyon gyermeteg dolog erre fogni a történet ilyen alakulását; de ami mindennek a mélyén van, ami elvakította a választókat, az az elbizakodottság, a gőg, az önteltség.
Ez döntötte romba a középkori magyar államot, és ez dönti romba Nagy-Britanniát. Ezért képesek bálványozni egy senkiházit, és ezért gondolják, hogy magasabbrendűek a többi európainál, és egyedül jobban boldogulnak, mint másokkal együtt. (Mi talán nem ezt gondoljuk? Nem ezt csináljuk?)

Az EB-n való elbukást is végső soron a gőggel magyarázzák. Valóban különös, hogy a brexittel egyidőben a foci EB-n is ilyen csúfosan elbuktak, egy hobbit-ország csapata verte ki őket, ahol annyian laknak, mint egy magyar megyében.

„Ez Anglia történetének legmegalázóbb éjszakája volt a nemzetközi porondon.”
"A Daily Mail újságírója, Martin Samuel földrengésként jellemezte a kudarcot"
„Az ország azért nem tud kapcsolódni a játékosokhoz, azért nem érez velük együtt, mert túl sok az ego – írta Ian Herbert a The Independent című lapban. – Túl híresek, túl fontosak, túl gazdagok, túlságosan is hatalmasak… Ez a mostani angol válogatott.”
www.nemzetisport.hu/foci_eb_2016/eb-2016-anglia-tortenetenek-legnagyobb-kudarca-az-izland-elleni-2510015

Péld 16,18 A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság.
"Góg és Magóg fia vagyok én." "A lelkem ódon, babonás vár, Mohos, gőgös és elhagyott."

GNDL 2016.06.28. 15:41:57

@pitcairn2: Továbbra sem szükséges érvekkel alátámasztanod a mondanivalódat. Nyugodj meg, felmentettelek eme számodra elég nyilvánvalóan igen komolynak tűnő szellemi megterhelés alól. :)

Conchobar 2016.06.28. 15:44:25

@GNDL: "Hát, uniós előnyök nélkül ha továbbra is ugyan olyan feltételekkel tudnak termelni, majd szállítani, akkor ezt megúszták..." - Kisebbet fognak majd a tulajdonosok, meg a részvényesek ezentúl kaszálni. Sírtál, amikor megtudtad, hogy "Súlyos vagyonok úsztak el a brexittel" (www.origo.hu/gazdasag/20160628-sulyos-vagyonok-usztak-el-a-brexittel.html). Miért kellene, hogy ez zavarja a kilépésre szavazó angol melóst?

Conchobar 2016.06.28. 15:47:48

@GNDL: "éppen arra készülnek, hogy elvegyék a kedvüket az ilyesféle populista kalandoroknak a további unió-ellenes hangulatkeltéstől" - Hát persze. Majd jól megszakciózzák Angliát is (Oroszország után), igaz-e? Te tényleg azt hiszed, hogy a világon egyedül csak Orbán szokott hantázni?

Pelso.. 2016.06.28. 15:48:48

@Conchobar: Való igaz, hogy szavazásnál az érdekei felől nyilatkozik az ember. Nyilatkozni, azt lehet, aztán meg jól pofára esik. Sokszor meg az érdekek tisztán látása, prioritása is zavaros (zavarossá kutyult).

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 15:52:01

@GNDL:

A Mo-ról való pénzkisíbolás lehetőségeit.

Conchobar 2016.06.28. 15:56:57

@GNDL: "Vagy éppen megfelelő kampányokkal gyűlöletet keltenek, felbujtanak, hogy a bevándorlók elveszik a munkádat.." - Apropó! Te soha nem érezted még úgy, hogy esetleg valakik gyűlöletet próbálnak kelteni benned, felbujtanak, mikor azt suttoogják a füledbe, hogy Orbánék lerombolják a demokráciát, megszüntetik a sajtószabadságot, gyűlöletet keltenek a hazátlan menekültek iránt, a Jobbik újabb holokausztra készül, a nacionalisták háborúba visznek, stb.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:01:48

@GNDL:

"Az enyém inkább „jobblib” szempont"

A ballibaság jobboldali eszme. Csak Mo-on a bal/jobb mást jelent, mint nyugaton.

Nyugati ismerőseim szerint én keresztény baloldali vagyok. Mo-on meg majdnem szélsőjobbosnak számítok ugyanezzel. De erről nem én tehetek...

"tényleg bicskanyitogatóan ostoba primitív fideszes szlogeneket hangoztatod"

Csak azokat, melyek mögött igazság van.

"te bizony egy bicskanyitogatóan ostoba primitív fideszes pöcs vagy"

Mindenki az, aki nem balliba, ezt tudjuk...

"te az alapján határozol meg más embereket, hogy milyen a bőrszínük"

Tök mindegy kinek mi a bőrszíne.

"emberek legfőbb értéke a tolerancia"

Kevered a toleranciát az önfeladással és a butasággal.

"hiába magyarázom ezt egy hungaristának"

Vicces egy hungarista lennék pont én...

„szomszéd gyerekeknek ugyannyi ajándékot veszel, mint a sajátodnak”

"Akkor vezesd le nekem legyél szíves, hogy pontosan miért kellene ezt tennem? Mi lenne ebben a mozgató rugó?"

Ha kizárod az idegen gyereket, akkor miért baj, ha x közösség x-eket akat y-ok helyett?

GNDL 2016.06.28. 16:01:49

@Conchobar: „mikor azt suttoogják a füledbe, hogy Orbánék lerombolják a demokráciát, megszüntetik a sajtószabadságot, gyűlöletet keltenek a hazátlan menekültek iránt”

Ehhez nem kell senkinek suttognia, elolvasom a napi híreket, és elég nyilvánvaló, hogy ezt teszik évek óta... :)

Egyébként:

„Te tényleg azt hiszed, hogy a világon egyedül csak Orbán szokott hantázni?”

Nem, de ez a félkegyelmű rekordernek tűnik ezen a téren... :)

GNDL 2016.06.28. 16:03:04

@BircaHang Média szerkesztősége: „A Mo-ról való pénzkisíbolás lehetőségeit.”

Tehát megszüntetik Matolcsy alapítványoknak álcázott bűnszervezeteit, és felszámolják a fideszes elvtársak és korrupt holdudvaruk offshore-érdekeltségeit?! :)

Conchobar 2016.06.28. 16:04:01

@Pelso..: "Sokszor meg az érdekek tisztán látása, prioritása is zavaros (zavarossá kutyult)" - Nem. Nem zavaros. Az ember érzi a bőrén, hogy valami jó neki, vagy rossz. Ha meg se egyik, se másik, akkor esetleg hajladozik ide is oda is, de a döntésénél alighanem majd a közössége többi tagjához fog igazodni (és akkor ő se fog tovább az SZDSZ-re szavazni, vagy épp ő is a Fideszre szavaz majd). Természetesen mindig lesznek kivételek (egyéniségek, elvakult fanok, politikusokon átlátók stb.)

Conchobar 2016.06.28. 16:05:21

@GNDL: "Ehhez nem kell senkinek suttognia, elolvasom a napi híreket, és elég nyilvánvaló, hogy ezt teszik évek óta..." - Nem lehetséges az, hogy a szemedbe suttognak?

Conchobar 2016.06.28. 16:07:40

@GNDL: "Nem, de ez a félkegyelmű rekordernek tűnik ezen a téren..." - A te szemedben Orbán akkora, hogy tőle nem vagy képes látni másokat.

2016.06.28. 16:10:41

@Pelso..: Nem az érdekei, hanem az akarata felől nyilatkozik. Hoz egy döntést, amit nem kell indokolnia és nem kell magyaráznia sem érdekekkel, sem mással. Ez a szuverenitás lényege.

Az pedig sima szemforgatás, ha valaki azt játssza, hogy aggódik a kilépésre szavazó britekért. Az ő életük, az ő országuk, senkit nem érdekel rajtuk kívül. Az Unióért vagy Magyarországért aggódni már más dolog, mert az minket érint, de akkor arról kéne beszélni, nem arról, hogy milyen rossz lesz majd a vidéki Angliának.

GNDL 2016.06.28. 16:10:55

@BircaHang Média szerkesztősége: „ballibaság jobboldali eszme”

Igen, hát nem lettél sokkal okosabb az elmúlt egy órában... :)

„Nyugati ismerőseim szerint én keresztény baloldali vagyok.”

Nézd, a te ismerőseid... nem az a svájci bicska intellektusú társaság lehettek. :)

„Csak azokat, melyek mögött igazság van.”

Akkor nem érted, mire utaltam azzal, hogy „bicskanyitogatóan ostoba”...

„Kevered a toleranciát az önfeladással és a butasággal.”

Inkább köze sincs egyikhez sem.

„kizárod az idegen gyereket, akkor miért baj, ha x közösség x-eket akat y-ok helyett?”

Tolmácsot kérek... :)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:12:03

@GNDL:

"olyan nincs, hogy valaki egyik nap liberális, a másik nap meg egy hungarista gyökér"

De van, bár én nem ez az eset vagyok.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:13:25

@GNDL:

"Vagyis ellenkezőleg, uniós források nélkül ma is valahol a 2009-es mély válságban lenne az ország: http://www.portfolio.hu/gazdasag/megis_hogyan_neznenk_ki_eu-tamogatasok_nelkul.223003.html"

S hogy néznénk ki, ha az ország megtermelte profit nem lenne kisíbolva?

GNDL 2016.06.28. 16:14:10

@Conchobar: „Nem lehetséges az, hogy a szemedbe suttognak?”

De, főleg amikor olvasom, hogy a mérsékelt fideszes européer konzervatívok éppen elfogadták például a közérdekű adatok titkosításáról szóló törvényeket, majd látom őket híradóban hogy büszkén vállalják is, akkor tudnak ám igazán félrevezetni engem... :)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:14:19

@GNDL:

Megszüntetjük azt az állapotot, hogy a magyar gazdaság idegen kezekben van.

GNDL 2016.06.28. 16:15:14

@BircaHang Média szerkesztősége: „ha az ország megtermelte profit nem lenne kisíbolva?”

Uniós források nélkül szolid recesszió lenne... próbáld ezt megérteni. :)

pitcairn2 2016.06.28. 16:17:31

@GNDL:

eurokonform megoldás, így működik az EU:)

pitcairn2 2016.06.28. 16:18:04

@GNDL:

helyesebben: valódi változás lenne:)

GNDL 2016.06.28. 16:18:39

@BircaHang Média szerkesztősége: „a magyar gazdaság idegen kezekben van”

Sőt, egyrészt uniós források nélkül komoly recesszióban lenne a magyar gazdaság, multik nélkül meg a sötét középkorban... :)

Nem tudom mire vagytok úgy oda, olyan hogy magyar gazdaság szinte nem is létezik. A multi is csak a relatív olcsó munkaerőért, de legfőképp az állami szubvenciókért telepíti ide az igen alacsony hozzáadott értéket képviselő munkahelyeit (gyártósorok). A jól vagy jobban képzett munkaerő meg egyenesen menekül az országból, már nem csak a „távoli” Nyugatra, de Szlovákiában is jobban megéri dolgozni mint Magyarországon.

Kutyának sem kell a gazdaságotok... még a magyarok igen nagy részének sem. :)

GNDL 2016.06.28. 16:19:59

@pitcairn2: „valódi változás lenne”

Komoly változás lenne... maradjunk ennyiben. :) Például rezsiharc vége, azonnal... a fideszes kádárista proli meg bőgne, mert állambácsi nem tartja el. :)

pitcairn2 2016.06.28. 16:20:22

@GNDL:

ide vezetett hazánk európai integrációs folyamata:)

pitcairn2 2016.06.28. 16:22:21

@GNDL:

az Európai. Szociális Karta kitűnően ill3eszkedik a késő-kádári hagyományokhoz:)

GNDL 2016.06.28. 16:22:46

@pitcairn2: „ide vezetett hazánk európai integrációs folyamata”

A mi??? :D Elkezdődött ez egyáltalán? Mert a lakosság nagy része még mindig kádári nosztalgiában él... nem úgy tűnik, hogy itt bármiféle „integrációs hullám” sörpört volna végig. :)

pitcairn2 2016.06.28. 16:23:35

@GNDL:

az EU keretében különben még a menekültek is pacsira kapnak zsét (ezzel jutalmazzák az illegális határátlépést:) )

pitcairn2 2016.06.28. 16:24:10

@GNDL:

az igazat megvallva már befejeződött:)

ez már maga az EU:)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:24:36

@GNDL:

Hagyd a süketelést!

Hagyjuk a fideszezést, hungaristázást, meg a hasonló butaságokat.

A lényeg: két eszmeiség küzd:
- úgy lesz jó az országnak, ha másoljuk a nyugatot, szót fogadunk nekik, támogatjuk, hogy az ország a nyugati tőkéé legyen, elnyomjuk a magyar népet most, ez majd a jövőben elvezet oda, hogy Mo-on nyugati életszínvonal lesz,
- a rendszreváltáskor választott út fatális tévedés, vissza kell csinálni belőle, amit lehet, függetlenség kell, a nép érdeke kell legyen elől, s vállalni kell a nyugattal való határozott, de óvatos konfrontácit, csak ez hozza el a magasabb életszínvonalat.

Na most, a ballibek az elsőt választják, míg a Fidesz (2010 óta), a Jobbik, az LMP a másodikat.

Ez itt a lényege mindennek.

Ha a mésodik opció általam való védelme fideszesnek minősít, legyen így, bár a valóságban nem vagyok az. Se 2010-ben, se 2014-ben nem a Fideszre szavaztam.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:26:04

@GNDL:

Az ország nyugati lerablása nélkül meg nem kellene úniós forrás... ezt vedd észre.

GNDL 2016.06.28. 16:26:51

@pitcairn2: „ez már maga az EU”

Jártál vagy dolgoztál már valaha nyugati uniós tagállamban? Mert jobb ha te tapasztalod meg a különbségeket, én egy egész fesztiválhét alatt nem tudnám elzongorázni neked... főleg hogy nem is tudok zongorázni. :)

GNDL 2016.06.28. 16:31:39

@BircaHang Média szerkesztősége: „két eszmeiség küzd”

Hát, akkor már három, mert amit te írtál, annak túlnyomó része a tőled megszokott bődületes ostobaság... bár:

„rendszreváltáskor választott út fatális tévedés, vissza kell csinálni belőle, amit lehet”

Ebben van valami, ugyanis a Fidesz-KDNP hatodik éve dolgozik a szocializmus restaurációján, sajnos igen nagy sikerrel... most éppen valahol a hatvanas évek közepén járunk, de nem sok kell hozzá, hogy visszacsússzunk az ötvenes évekbe, annak minden „sajnálatos eseményével” együtt...

„ország nyugati lerablása nélkül meg nem kellene úniós forrás”

Lásd akkor újra: www.portfolio.hu/gazdasag/megis_hogyan_neznenk_ki_eu-tamogatasok_nelkul.223003.html

A lényeg a végén: „Az elmúlt évek fiskális pályáját adottnak véve a felgyorsult EU-s támogatások nélkül a magyar gazdaság lényegében véve semmiféle növekedést nem tudott volna felmutatni, s megrekedtünk volna a 2009-es mélypont körüli szinten”.

Röviden: uniós források nélkül éhen haltok. Nem kicsit, nagyon. :)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:34:34

@GNDL:

Az alapprobléma más: az, hogy az ország gazdasága külföldre termel profitot.

Amíg ezen nem tudunk változtatni, semmi se fog változni.

A ballibek és a Fidesz között ez ügyben a hasonlóság: egyik se csinál semmit ez ellen. A különbség: a ballibek még örülnek is ennek, a Fidesz nem, de nem mernek fellépni keményebben.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 16:35:54

@GNDL:

Igen, Orbán helyesen meglátta a problémák gyökerét, de kényszerzubbonyban nehéz ugrálni. De már maga a meglátás is egy eredmény.

pitcairn2 2016.06.28. 16:38:53

@GNDL:

EU =/= Európa

Az EU egy jogi és pénzügyi eszközökkel rendelkező szervezet...

egy olyan szervezet amely a strukturális és a kohéziós programjai révén az elmaradott európai PERIFÉRIÁN játssza a legjelentősebb szerepet

ergo

az EU valódi arcát olyan államokban fogod megtalálni, mint pl. Görögország, Románia vagy éppenséggel Magyarország...

az európai magterület gazdagságához gyakorlatilag semmi köze sincs az EU-nak...

soha nem is volt...

annamanna 2016.06.28. 16:41:42

@BircaHang Média szerkesztősége: Azt remélem, tudod, hogy pontosan a bolgárokra haragszanak nagyon. Illetve a bolgár bevándorlók az egyik része annak a csoportnak, amire leginkább fújnak:

"A FÉSÜLETLEN BRIT VÉLEMÉNY

Egy telekommunikációs cégnél dolgozó magyar ismerősömet kérdeztem a témáról, aki viszont továbbpasszolta egy angol kollégájának, úgyhogy igazi exkluzív tartalomként meg lehet végre tudni, hogy mire gondol Rob, egy felső középosztályú brit fiatal, amikor a bolgárokról és a románokról kérdezik:

G

Y

P

S

I

E

S

(seriously)
Rob őrülten viccesen foglalja össze azt, hogy miért is fúj mindenki rájuk. Szerinte a magyarok, a csehek és a lengyelek rendes munkások és csak félig komcsik, miközben a bolgárok és a románok full komenisták. Egyébként az a véleménye, hogy ha az angol kormány tudta volna, hogy a csehekkel ennyi lengyel érkezik, akkor valószínűleg már akkor próbáltak volna gátat szabni az egésznek. Rob még egy dolgot hozzátesz, és az pedig az idősebb generáció megítélése. Szerinte ha megkérdeznénk a szüleit, hogy kik a rohadék kommunisták, akkor nem mondanák sem Csehországot sem Magyarországot a forradalmak miatt, viszont Albániát, a volt Jugoszláviát és a poszt-Szovjetuniót nem nézik jó szemmel ma sem."
cink.hu/miert-nem-utaljak-a-magyarokat-angliaban--mikozben-a-le-144016432

Zb74 2016.06.28. 17:21:11

Az, hogy egyesek - egyébként egy közvélemény-kutatás alapján, hiszen maga a szavazás titkos volt - egymásnak ugrasztják az unokákat és nagyszülőket, helytelen.

Szintén helytelen a meglevő feszültségeket tovább szítani a vidéki és a városi angolok között - még akkor is, ha ez már nem közvélemény-kutatás, hanem a tényleges eredmények alapján történik.

Az viszont, hogy "a nép döntött, az ügy le van zárva", nem igaz, hiszen nem ügydöntő népszavazás volt.

Bell & Sebastian 2016.06.28. 17:35:26

@annamanna: Még ennél is egyszerűbb a magyarázat, a kétkezi dolgozik és spórol, nem fog léhűteni köztereken, a diplomás, aki kihurcolkodott, feloldódik a nemzetközi establishmentben. Az angol vidéken nincs is magyar.

A német se egy észlény, nem először hallom, mi vagyunk a Balkán csúcsa és cigó-szláv-harci huszár keveréknek tart, az orosz ugyanez, csak összetéveszt a törökkel.

Mindegyiknek újdonság, hogy keresztények lennénk. A keleti diplomákról pedig általánosságban úgy vélekednek, vagy Photoshop, vagy semmit nem ér.

A baromság csúcsa, amikor levezetik az angol, éhes igéből népségünk elnevezését.

Mindig azt hittem, hogy butaságban egy amerikait nehéz leverni, pedig nem az. A végképp elszomorító pont az osztrák, akivel egy monarchiában csücsültünk.

Tényleg hamarabb engednek be egy csokit vagy félbarnát / ferdeszeműt, mint egy káeurópait. Az nem is ember, inkább félmajom, aki az utcán végzi a dolgát. Valóban megesik, de hogy éppen török vagy magyar az illető, az itt teljesen egyre megy.

Bármilyen hihetetlen, de szagról megmondják, ki a kóser, ki a nem.

nudniq 2016.06.28. 17:41:49

@kesztió: mert szerinted a szavazás _nyertesei_ kezdtek őrült guglizásba?

Még véletlenül sem azok, akik remain-pártiként el sem tudták képzelni az országot az EU-n kívül, el is mentek szavazni,h bentmaradjon, és mikor látták,h vesztettek, akkor rémülten elkezdték megpróbálni megtudni,h mi vár most rájuk?

Szerintem az utóbbi verzió sokkal életszerűbb, mint az első, hiába sulykolja az elsőt a média.

2016.06.28. 17:53:59

@Bell & Sebastian:

>>Az angol vidéken nincs is magyar.

paff nekem, mert stuttgartból nem látod, ezért nincs, mégha van is, de nincs.

annamanna 2016.06.28. 17:57:35

@Zb74: "Az viszont, hogy "a nép döntött, az ügy le van zárva", nem igaz, hiszen nem ügydöntő népszavazás volt."

Ez így van, de valamiért a politikai elit lezártnak tekinti az ügyet. És nemcsak Cameron, hanem az EU vezetői is. Hopp, máris kiugrott egy komplett terv az asztalfiókból, hogy hogyan kéne Nagy-Britannia nélkül tovább menni. www.portfolio.hu/gazdasag/europa_mar_a_brexit_utani_jovore_keszul.233957.html

Érdekes, hogy amíg az EU vezetői ennyire pontosan látják előre a jövőt, Nagy-Britanniában senki sem tud semmit, senki sem mond semmi értékelhetőt és nincs semmiféle terv a jövőre nézve:

"Cameron: Még nem tudunk semmit, de majd kitaláljuk
David Cameron kormányfő a brit parlament alsóházában magyarázza a magyaráznivalót, eddig a következőket mondta:
Még nem tudják, milyen kapcsolatot akarnak kialakítani az EU-val, ezért még nincs is miről tárgyalni"
index.hu/kulfold/2016/06/27/brexit_nepszavazas_utan/?p=0

@Bell & Sebastian: akkor ehhez képest az amerikai Született feleségek sorozat rendkívül jó píárt jelentett, ha nem is nekünk, de legalább a románoknak. Ott az egyik család egy román takarítónőt alkalmaz, akiről kiderül, hogy eredetileg egyetemi tanárnő, matematikus. Hú, de jól jön, mert így legalább a gyereket is korrepetálni tudja, amire a modell kinézetű anyuka úgysem lenne képes.

@annamanna: még az jutott eszembe (magunkkal kapcsolatban) hogy nálunk valamiért szokás egy vezető megölése, aztán a hatalmas bukás átélése. Csak a 20. sz-ból ezek az esetek jutnak eszembe: Ferenc Ferdinánd, Tisza István, Teleki Pál, Nagy Imre. (Előtte nem sokkal Rudolf herceg különös halála és az Erzsébet elleni merénylet). Nyilván sohasem egyetlen ember halála miatt bukik az ország, de talán van valami abban a mágikus világképben, ami szerint egy pici részletből következtetni lehet az összképre.

"Tisza Istvánnak, a vértelen forradalom egyetlen áldozatának halála sok szempontból aztán szimbolikusnak bizonyult, hiszen mindaz, amit személye a tömegek számára megtestesített, az elkövetkező napokban hozzá hasonlóan sírba szállt."
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_oktober_31_tisza_istvan_meggyilkolasa/

Egy szög miatt a patkó elveszett;
a patkó miatt a ló elveszett;
a ló miatt a lovas elveszett;
a lovas miatt a csata elveszett;
a csata miatt az ország elveszett -
máskor verd be jól a patkószeget!
(angol népköltés)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2016.06.28. 17:57:46

@nudniq: Muhaha.
Ennél még az is hihetőbb, hogy a szocik bérelték fel a kopaszokat saját maguk ellen a választási irodánál.

Most tényleg. Ha az a kurva szerecsen az istennek sem kezd el fehéredni, akkor még drágább szappannal kezded el csutakolni? :D

Amúgy szinte hótt mindegy, ki guglizott, de az biztos, hogy baszottul sokan tették. Így az egész népszavazás hitelessége valahol a brek(eg)sz-itt segge alatt van.

2016.06.28. 18:03:18

@Bell & Sebastian:

na még ez is:

>>Az nem is ember, inkább félmajom, aki az utcán végzi a dolgát.

rendes kultúrországban szokás az utcai hugyozás, a kultúvendég pedig követi a helyi tradíciókat.

nudniq 2016.06.28. 18:06:36

@kesztió: most meg már hótt mindegy,h ki guglizott???

Az előbb még arról volt szó,h azok gugliztak (a szavazatuk leadása UTÁN), akik a brexitre szavaztak, és ez bizonyítja,h nem is tudták, miről szavaznak?

Most meg már nem is fontos,h ki guglizott, csak az,h sokan? És még te muhaházol le engem? :(

2016.06.28. 18:12:57

@annamanna:

valahogy nem jött le nálatok amikor arról beszélek hogy a briteket kidobta a centrum, pedig a dolog régóta érik, sokszáz előjele volt.

útban voltak, sok gond volt velük, na meg elég is volt belőlük.

lehet a magyar helyzetre vetíteni, mekkora szart fognak itt keverni mind az úniósok mind az atlantisták, a keleti irányultak, a hobók, a parasztok, a szittyák, a cigók, léhűtők és ingyenélők, na meg a többi. és közben hallgathatjátok az orbáni: "ebben az országban rend van" süket dumát.

annamanna 2016.06.28. 18:16:54

@kesztió: www.youtube.com/watch?v=JoGuWIJRT9E
"Időnként bolondot lehet csinálni az emberekből.
- Közben igazán jól szórakoztunk."

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.28. 18:16:57

@annamanna:

A bulgáriai cigányok inkább Németországba mennek, nem Angliába, azaz ez így furcsa. A cigányok okosak, tudják hová kell menni: a németek ugyanis meg se mernek mukkanni.

Az Angliába menő bolgárok 95 % dolgozik, kevés a parazita,

Meg a bolgár kitántorgóknak nem Anglia a fő célországuk, ellentétben a lengyelekkel és magyarokkal.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2016.06.28. 18:26:16

@nudniq: Látom. Nem érted.

Természetesen handabanda, hogy főképp a kilépés ellen szavazók gugliztak, hacsak nem hiszünk a legócskább összeesküvés-elméleteknek, miszerint a „sajtó” mindig el akarja titkolni az igazságot (bezzeg a tisztánlátók!)

De ***ETTŐL FÜGGETLENÜL*** nem is olyan fontos, hogy ki guglizott, mert ez MINDENKÉPP hitelességi problémát vet fel, akárkinek a részéről is legyen.

Harmadjára is szívesen elismétlem, ha továbbra sem világos, hogy nincs itt semmiféle ellentmondás.

annamanna 2016.06.28. 18:40:51

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: mégis kinek voltak útjában? Nagyon sokan mondogatják, hogy az EU politikája volt hibás, azért lett elegük a briteknek.
Vagy például ez egy érdekes vélemény, bár az igaz, hogy maga a cikk elég butácska: "Németország bombázta szét az EU-t. Sajnos a Németekkel valami nagyon nincsen rendben, mindent tönkretesznek, amihez hozzányúlnak. Különös érzékkel választanak meg újra és újra alkalmatlan idióta diktátorokat főnöknek." dornyeij.blog.hu/2016/06/27/eu_a_brexit_utan_rogton

"Különcök
A különbségek két fő eleme a kapitalizmus jellege és a politikai hagyományok rendszerszintű hatása.
A britek egyfelől hagyományosan a kapitalizmus egy jóval szabadosabb, vállalkozásbarátabb formáját képviselik, szemben a szabályozó, szociális Európával.
Másrészt a briteknek például nincs írott alkotmányuk, és a szuverenitásnak történelmi okokból olyannyira a parlament a letéteményese, hogy a hatalmi ágak elválasztása is csak néhány éve kezdődött el, pont az EU-s kényszer miatt."
index.hu/kulfold/2016/06/27/brexit_elonyok/

Pont a vállalkozásbarát gazdaságpolitika miatt tudott annyi kelet-európai munkavállaló odacsődülni. Pont ez pörgette a gazdaságot, és azok is termelték nekik a rengeteg GDP-t, akiket annyira utálnak.
Miért a centrumnak van igaza ebben a dologban, miért nem nekik?
És vajon miféle jót hozhatnak azok a tervek, amikkel máris előrukkolt a centrum? www.portfolio.hu/gazdasag/europa_mar_a_brexit_utani_jovore_keszul.233957.html

@BircaHang Média szerkesztősége: köszi a kiegészítést, ez elég érthető. Illetve ehhez képest tényleg furcsa a cikk állítása. Bár az is furcsa, hogy a bolgárokat itt is szemérmesen elhallgatták:
"A TVP Info úgy tudja, hogy a visegrádi négyeken (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kívül a görög, a spanyol, a román és a szlovén külügyminiszter, valamint David Lidington, a brit külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára erősítette meg részvételét. A tizedik részt vevő államot a közszolgálati televízió tudósítója nem említette, de Rafal Sobczak külügyi szóvivő a PAP-nak nyilatkozva Bulgáriát nevezte meg."
index.hu/kulfold/2016/06/27/brexit_nepszavazas_utan/brit_kulugyes_is_talalkozik_varsoban_szijjartoekkal/

annamanna 2016.06.28. 19:00:26

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: lehet, hogy ezt nagyon rosszul látom, de nekem az ugrik be, hogy olyasmi ez, mint egy válás, amivel anyagilag mindkét fél nagyon rosszul jár.
Lehet, hogy a britek játsszák itt a hisztis és sértődékeny feleség szerepét, de hiába gondolják azt, hogy "majd én megmutatom, hogy nélküled többre viszem" ez nem igaz: www.youtube.com/watch?v=MX7MbG6MiQs
Sem rövid, sem hosszú távon nem igaz.

És ha nagyon bugyután megpróbálom összefoglalni, nekem úgy jön le, hogy a gyarmatbirodalmuk szétesésébe beleszegényedtek; pont emiatt kényeskedtek, és nem működtek igazán együtt a többi európai országgal. Aztán, amikorra teljesen elnyomorodtak, jött Thatcher, és mind a brit gazdaságot lendületbe hozta, mind az európai országokkal való kapcsolatokat megerősítette.

"Thatcher, a közös piac anyja
Még így is az egyik legnagyobb befizetők voltak, ezért az 1975-ben még a tagság mellett kampányoló Margaret Thatcher (...)
Margaret Thatcher viszont nem blokkolni akarta az EGK-t, hanem elmélyíteni. Oroszlánrészt vállalt benne, hogy 1986-ban megszülessen az EU-hoz vezető Egységes Európai Okmány, és vele az igazi közös piac, aminek az egyik alapja a munkaerő szabad áramlása.
Pontosan ez az, ami miatt most őrjöngtek a britek, holott ebben is kulcsszerepet játszott az euroszkeptikusok által istenített Thatcher."
index.hu/kulfold/eurologus/2016/06/25/miert_logtak_ki_mindig_a_britek_az_eu-bol/

Tehát a gazdasági fellendüléshez igenis szükségük volt a többi európai országgal való együttműködésre, enélkül nem fog sikerülni.

nudniq 2016.06.28. 19:10:31

@kesztió: az általam ismert tény mindössze csak annyi,h durván megnőtt Britanniában az brexit következményeire való guglizás azután,h kiderült: még az állítólag olyan híresen jólértesült fogadóirodák sem találták el,h mi lesz a szavazás eredménye.

Azután ezt a tényt úgy értelmezték sokan,h _nyilván_ a brexitre szavazók azok, akik a szavazás után kezdtek el érdeklődni erről. (Egyelőre tekintsünk el attól,h szerinted ez nem is fontos, mert hiába nem fontos, ettől még erről beszéltünk.) Szerintem ez életszerűtlen magyarázat. (Biztos akadtak ilyen brexit szavazók is, de nem hiszem,h ezekkel magyarázni lehetne ezt a megugrást.)

Szerintem sokkal valószínűbb,h sokan nem is hitték el,h reális a brexit (nemcsak --- és főleg nem --- a brexit szavazók közül, hanem a remain-ben reménykedő EU-pártiak közül is nagyon sokan), hittek a közvéleménykutatóknak és a bukiknak. És miután kiderült,h mégis brexit van, megrémültek.

Ezt az én verziómat te handabandának minősítetted, csak azt nem értem miért?

És mi az a tuti infó, ami miatt azt állítod,h az első (számomra hihetetlen) verzió nemhogy nem handabanda, hanem kifejezetten tény? A google tudja,h az aktuális keresést végző személy szavazópolgár-e, és azt is,h hogyan szavazott? (Szavazott-e egyáltalán, vagy nem is érdekelte, de mikor minden híradás ezzel lett tele, rákeresett,h mi a francról is beszélnek most? --- Ne feledjük,h csak 34 millióan szavaztak egy 64 milliós országban!) És ezt a szenzitív infót is részévé tette a Google a statisztikának, és ebből kiderült,h tényleg a brexitre szavazók gondolkodtak ilyen későn? (Vagy ha nem így történt, akkor honnan tudja ezt a sajtó? Nem összeesküvéssel vádolom a sajtót, hanem wishful thinking-nel.)

nudniq 2016.06.28. 19:16:35

@kesztió: arról pedig,h nem is lényeges,h ki guglizott:

Ha kiderülne,h az ezen a szavazáson szavazati joggal nem is rendelkező EU-citizen British resident-ek rémültek meg hirtelen a nem várt eredménytől, és ők produkálták a megugrótt brexit-guglizásokat (aggódván,h akkor most velük mi lesz), az milyen hitelességi problémát vet fel a szavazók kompetenciájával kapcsolatban?

Ha kiderülne,h a politikailag inaktívok, akik nem is szavaztak, a szavazás eredményén szörnyülködő híradások hatására gugliztak rá arra,h "mi az az EU?" --- az hol vetni fel a szavazásra elmenő politikailag aktív emberek döntésével kapcsolatban a hitelességi problémát?

Nem állítom,h ezek a tuti magyarázatok a tényekre, de nem kizárható opciók, és szerintem igenis pont olyan lehetőségek, amik mégsem tudják a kívánt álláspontodat alátámasztani.

2016.06.28. 19:17:22

@annamanna:

a britek az atlantista (militarista) frakciót erőltették. a németek mindegyik nato buliból kimaradtak, emlékezz a horvát különegyezségre, az afgán külön parancsnokságra, az iraki líbiai szomáliai, szudáni most meg a szír háborúból kimaradásra.

a németek a merkantilista európát akarják, gazdasági érdekközösségként,

_minden a gazdaság-kereskedelemnek alárendelve._

épp a katonai-politikai előnyt kereső angolok vádolják politikai nyomással a németeket, pedig ez átlátszó hazugság, orbán esete teljesen ugyanaz.

az ellentétek 2011 végén nagyon eldurvultak, amikor az északi áramlat beindult, és az anglosaxon energia cégek elveszítették a németek feletti zsarolási képességet. aztán meglett a német-holland kiegyezés, és megindult a rotterdami olajkikötő és finomító bővítése, amivel orosz olajat dolgoznak fel, és a németek ezzel újabb önállóságra tettek szert, valamint összekapcsolódtak az oroszokkal. közben leváltak az atomról és saját zöldenergia ipart hoztak létre, kínával különalkut kötöttek, az iráni blokádot naponta megszegték, és a brics fejlesztési bankba (ellen-imf) azonnali belépési lehetőséget kaptak.

európai politika egy mondatban, rakd el, mert bármikor pontos iránytű a történésekhez:

keep germany down and russia out.

az angolok mindent megtettek a németek elnyomására, az embargókat (irán, orosz) ők meg az atlantisták hozták össze, keleti végeket ők lázítják, a baráti országokat egyesével lerombolják, a kereskedelmet ha politikával nem megy akkor katonai úton blokkolják.

a propaganda háború csúcsán vagyunk, már a kérdések sem igazak, sok évtized gazdasági-politikai tapasztalat nélkül nehéz az eligazodás.

2016.06.28. 19:34:34

a gazdaságról:

a németek és kínaiak 20 éve 25%-át exportálták a termékeiknek, mára 50%-át.
japán-kína-eucentrum mozgatja a világkereskedelmet, a többi vagy kihasználja vagy ellene dolgozik.

mi a szarkeverőkhöz tartozunk, miközben a külföldi beruházók nélkül itt csak import terméket lehetne kapni. a hazai tulajdonú-tőkéjű-tudású értéktermelés közel zéró, (ha lehet ne gyertek a jelentéktelen startupokkal, támogatott mezőgazdasággal, kalocsai terítővel, pls.)

annamanna 2016.06.28. 19:45:39

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Sajnos ezekről nem tudtam, ennyire nem figyeltem a világpolitikát, tehát nem is tudok mit hozzátenni. Ez az egyetlen tagmondat az, amivel még én is tisztában vagyok: "mi a szarkeverőkhöz tartozunk" - és ez szintén nem igényel több kommentet. Tehát csak kösz a többi infót.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2016.06.28. 19:52:18

HA demokrácia, akkor előregisztrációt, műveltségi/iskolázottsági/tájékozottsági/életkori cenzust, kiskorú szavazati jogát a gondviselőjéhez. HA.

Az ún. progressziónak meg bentlakásos elmeotthont valamelyik sarkvidéken.

nudniq 2016.06.28. 20:29:21

@Kinyílott a pitypang. Megírom.: "kiskorú szavazati jogát a gondviselőjéhez"

Ez az egyik, amit sohasem értettem. Hogy lehet a "kiskorú szavazati jogát" és a "kiskorúra való hivatkozással valaki másnak a dupla szavazati jogát" akár csak egy lapon is említeni egymással?! Nemhogy nem hasonló dolgok, hanem az utóbbi az előbbinek éppen a cinikus megtagadása megalázással kiegészítve.

Egy 16-17 éves tinédzser jogilag kiskorú, de mégis karakteres saját véleménye van, ami (pont a korának megfelelő okokból) tipikusan dacosan ellentétes a szüleinek a véleményével.

Ha _neki_ adunk szavazati jogot, amivel _ő_maga_ élhet, az tényleg új érdekek, új látásmódok és új vélemények behozása a politikába, és a szavazati jog tényleges kiterjesztése.

Ha ellenben az ő puszta létezésüket (és az érdekeik létezését) ürügyként használva plusz szavazati jogot adunk azoknak, akik egészen máshogy élik meg a dolgokat, mint ők, az megalázza és politikailag méginkább jogfosztottá teszi őket. (Hiszen azzal dupla súlyt adunk pont annak a véleménynek, ami alkalmasint ellentétes az ő véleményével.)

Mintha valaki párhuzamot vonna a nőknek megadandó szavazati jog és a továbbra is csak férfiaknak járó, de a nők létére és létező érdekeire hivatkozva a nős férfiaknak duplán járó szavazati jog között... azt hiszem, ez utóbbival egyik szüfrazsett sem lett volna elégedett, sőt!

Pelso.. 2016.06.28. 20:49:55

@Conchobar: Azért tartom zavarosnak, mert senki, azaz senki nincs ma még tisztában a középtávú hatásokkal sem, a találgatások száma meg végtelen. Érezni, az itt kevés. Nem nevezném optimális helyzetnek, ha az ember érzések alapján alakíthatja a jövőjét, általában sem, a brit esetben főleg.

@grundigg: Kb igaz. Viszont a szuverenitáshoz itt (is) elengedhetetlen körülmény az egyén racionális mérlegelése, mint döntés előkészítő fázis, valid infokkal tele.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.28. 21:37:16

@Pelso..:

A demokrácia a reményekről, a félelmekről, a rokon- és ellenszenvekről, a bizalomról és bizalmatlanságról szól. Te arra szavaztál az elmúlt huszonöt évben, ami történt? Arra szavaztál, amiben bíztál vagy az ellen, amitől féltél. A konkrét esetben az EU-ban maradás melletti szavazás éppoly ugrás a sötétbe, mint az EU-ból való kilépés melletti szavazás.

pitcairn2 2016.06.28. 22:05:49

@Pelso..:

"Viszont a szuverenitáshoz itt (is) elengedhetetlen körülmény az egyén racionális mérlegelése, mint döntés előkészítő fázis, valid infokkal tele.
"

a demokratikus döntéshozatal soha sehol sem szólt efféléről...

Rational ignorance and public choice theory
en.wikipedia.org/wiki/Rational_irrationality#Rational_ignorance_and_public_choice_theory

és ez a jövőben sem lesz másként...

PS.: attól még, hogy nem egyetemi professzorok sorakoztak fel a kilépés mellett akár még briliáns ötlet is lehet az...

pl. anno az USA függetlenségi háború is őrültségnek tűnt...

annamanna 2016.06.29. 01:44:09

@pitcairn2: azért nem mindegy, hogy olyan döntést hoznak a szavazók az urnánál, ami csak négy évre szól, és négy év múlva biztosan újra kell gondolniuk; vagy olyan döntést, ami visszafordíthatatlan és nagyon súlyos következményekkel jár. Az előbbinél elég lehet a sima többség; de a parlamenti szavazásnál is nem véletlenül van olyan szabály, hogy bizonyos törvényeket csak kétharmados felhatalmazással lehet meghozni vagy megváltoztatni.
Mondok egy más példát: a filmekben gyakran elhangzik az esküvői szertartás közben (nyilván a valóságban is, nem voltam még katolikus esküvőn) - hogy ha valaki tud valamilyen ellenérvet, akadályt, az most szóljon, vagy hallgasson örökre. Ezzel vétójoggal ruházzák fel a vendégeket; a résztvevők közül bárki megszólalhat, és egymaga megvétózhatja a házasságkötést, ha elég nyomós ellenérvet tud felhozni.
A templomi házasságkötés is visszafordíthatatlan döntés (legalábbis elvileg). Ehhez nem elég a szimpla szótöbbség, nem elég, hogy a vendégek 51%-a egyetért vele, és 49%-a ellenzi. Ha bárki tud ellenérvet, akkor a pap össze se adja a pár tagjait.

A brexit szavazás nem a demokrácia megnyilvánulása volt, hanem manipuláció.

@nudniq: a primitívebb közösségekben a döntéseket a vének tanácsa hozta. Azt mondják, most is a "nyuggerek" döntöttek a brexit mellett. A kifejezésen jól látszik az öregek megbecsülésének változása, illetve az is, hogy manapság mennyire válnak bölccsé az emberek idős korukra. A mostani hetvenévesek a hippi korszakban voltak fiatalok, amikor az volt a jelszó, hogy senkiben ne bízz harminc felett.
A tekintélyüket vesztett időseket senki sem szimbolizálhatja jobban, mint Károly herceg, a nyugger korú trónörökös.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2016.06.29. 08:41:34

@nudniq: Nem írtam "dupla szavazati jogot", nem írtam, választójogi korhatárról. Említést bátorkodtam tenni viszont (többek között) életkori cenzusról is. Hogy segítsek a megértésben: ezt a szépkorúaknál sem úgy képzelem, hogy egy adott életkor fölött pofa be, csak érdemesnek tartanám valamiképpen súlyozni a nettó eltartott nyugdíjas és a GDPtermelők véleménye között. És hogy tovább segítsek, például a műveltségi cenzust sem 0-1 rendszerben képzelném. Valamint írtam kiskorúakról, ez mindközönségesen és általánosan 0-14 éveseket szokott jelölni. Talán az nem túl merész, hogy 14 alatt nem döntésképes önállóan az ember fia/lánya. A többit vagy összerakod, vagy nem.

közösperonos átszállás 2016.06.29. 16:09:51

@Kakucsi Ödön: "Gyurcsány teljesen szar példa, ő folyamatosan félrevezette a népét a kormányzása alatt, hogy hatalmon maradjon, ez derült ki és jött (volna) a puccs... "

Összekeverted kicsit az időrendet, de hát megesik. Mindenki Ferije 2004. szeptembere végén lett miniszterelnök (volt hátra a ciklusból másfél év), két évre rá, 2006 szeptemberében került nyilvánosságra az őszödi beszéd (amit amúgy 2006 májusában mondott). 2009 márciusában mondott végül le, így az, hogy végighazudozta a négy és fél éves kormányzását, és emiatt rágott be rá az ország szűk két év utána, teljes képzavar. (Egyúttal Fidesz-maszlag is, mert a "hazudozás" (= azt hajtogatta, hogy nem süllyedünk, sőt, egyenesen emelkedünk) tartott másfél évig, miközben pont akkor nem nagyon kormányzott (egy ciklus utolsó egyharmadában már nemigen lehet), a Fidesznek viszont pont passzol, hogy a hazudozást összekapcsolja a "reformlázzal".)

nudniq 2016.06.29. 16:11:07

@Kinyílott a pitypang. Megírom.: Az egy dolog,h szerinted a "kiskorú" az "14 éves kor alattit" kellene,h jelentsen, de a magyar jog szerint 18 év a korhatár (amit nagyon speciális egyedi esetekben le lehet vinni 16-ra). 18 éves kor alatt "kiskorú", afölött nagykorú az állampolgár.

A magyar jog persze ismeri a 14 éves korhatárt is a (jogi értelemben cselekvőképtelen) "gyermekkorú" és a (jogi értelemben korlátozottan cselekvőképes) fiatalkorú állampolgár között. (A gyermekkorúak és a fiatalkorúak összefoglaló kategóriája a kiskorúaké.)

Szóval én lennék a legboldogabb, ha már a 14 év felettieknek is járna szavazati jog! Anno gimnazista koromban nagyon dühös voltam, amiért engem kirekesztettek a választójogból, és attól,h már nagykorú vagyok, meg tudom érteni azokat a fiatalkorúakat, akik most ugyanígy politikailag jogfosztottnak érzik magukat, mint én annak idején, és velük vagyok szolidáris. (Sőt, én már 12 éves koromban is szavazni akartam volna, és máig úgy érzem, egyetértenék az akkori választási döntésemmel. Bár ez azt is jelentheti,h azóta sem nőtt be a fejem lágya.)

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.29. 22:34:51

ez a cikk dobray újabb sikertelen kísérlete, hogy átvegye KK/TT-től a blog bohóca pozíciót

Pelso.. 2016.06.30. 12:30:03

@pitcairn2: Lehet, bár ahhoz nem kell profnak lenni, hogy átgondolt döntést hozzon az ember.
A szürke valóság ismerete mellett meg nekem is lehetnek gyermekien naiv ideáim. Itt is általában gondolva, nem brit ügyre szűkítve: a döntéshozatal elé illeszthetünk bármely jelzőt, ami oly szépen hangzik, ha maga a döntéshozó befolyásolt, manipulált.

annamanna 2016.07.01. 02:30:11

"Tömegdemokrácia, így kell szeretnünk."

www.youtube.com/watch?v=TjX6TEcE7dk
"Méghozzá nem is akárhogyan, hanem szigorúan a demokrácia talaján került magas hivatalba a nép egyszerű fia! Most tört csak ki az igazi Bélaság!"
süti beállítások módosítása