Mi is tehetünk a magyar fociért!
2016. június 27. írta: Redakció

Mi is tehetünk a magyar fociért!

lurko.jpg

Czotter András kommentárja

Most már hagyjátok abba az „Azért szép volt fiúk!” tartalmú postokat, légyszi!

Ha jót akartok tenni a magyar focival, keressétek meg a településeteken működő utánpótlás egyesületet és támogassátok!

Ha nincs ilyen egyesület, akkor kezdeményezzétek, hogy legyen! ÖNÁLLÓ gyerekfoci egyesület, NE a felnőtt csapat mellett működő utánpótlás csapat, ez nagyon fontos!

Egy önálló gyereksport egyesület mindig sokkal könnyebben talál támogatókat, akár szponzorokat is. Ha tenni akartok valamit, ez az egyik legfontosabb lépés!

Halustyik János barátommal és még jó pár gyáli cimbivel, akiket itt felsorolni sem tudok, ilyen megfontolással alapítottuk a Lurkó FC-t 2002-ben, ahol azóta talán öt-hatszáz gyerek is focizott és focizik jelenleg is, lettek nagy tehetségek, vagy csak szimplán megszerették ezt a sportot. 

Szép lesz, fiúk és lányok!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr588848054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2016.06.27. 15:45:58

Egy önálló gyerekfoci egyesület marad ki leginkább a TAO-pénzekből és az infrastruktúra fejlesztésből.

Ha nincs pálya, akkor nincs utánpótlás nevelés sem.
Ha a Lurkó FC-nek ezt sikerült megoldania, akkor remek.

De én azt látom, hogy az ilyen egyesületek állandó pálya gondokkal küzdenek.
A jelentősebb utánpótlás egyesületek közül talán egyedül a Grundnak van saját létesítménye.

Azt kell először megoldani, hogy az ilyen tisztán gyerekfoci egyesületek is infrastruktúrához jussanak.
Ha nem is saját tulajdonban, de mondjuk az önkormányzati pályákhoz ők is férjenek hozzá.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.06.27. 15:47:57

na geci, gondoltad pénzt szereztek? az ilyen foci körül sertepertélő, semmihez nem értő pénzéhes kis geciket, meg a velük egy szinten lévő szarházi gyerekedzőket kellene picsába zavarni a foci tájékáról is.
akadémiák kellenek, külföldi edzőkkel, új edzőképzés.

GNDL 2016.06.27. 15:53:04

„keressétek meg a településeteken működő utánpótlás egyesületet és támogassátok”

Amíg államosított foci van Magyarországon, amíg lopott közpénzek milliárdjait tolják a fociba a kormányzati elvtársak és tűnnek el ezek a milliárdok a kormányon lévőkhöz közel álló korrupt haverok zsebében bármiféle felmutatható eredmény nélkül (lásd csak a Felcsút kapta a legtöbb tao-lenyúlást mégis kiestek a „mennyeiből”), addig józan ember egyetlen forintot se fizessen a magyar fociért, főleg annak tükrében hogy fizet épp eleget erre a célra a rekord magyarországi adóterheket tekintve... többek közt versenyképes oktatás és hatékony egészségügy helyett.

Magyarországon ahol közpénzek vannak ott dilettantizmus van a vezetői- és döntéshozói szinteken, ott nepotizmus van amely eleve lehetetlenné teszi a szakemberek jelenlétét, ott korrupció van amely felemészti és nyomtalanul eltünteti ezeket a közpénzeket. Lásd a közigazgatás és közszféra minden területét, kezdve a fent említett egészségügytől oktatáson át a gazdaság versenyképességéig és az uniós források hitvány és értelmetlen felhasználásáig.

A magyar focit, az utánpótlást és szakemberképzést csak az mentheti meg, ha kivesszük a lopott közpénzeket a fociból, privatizáljuk a stadionokat és klubokat, még akkor is, ha ennek következtében legfeljebb félamatőr vagy amatőr bajnokságot lehet csak indítani, mert nem lenne meg az UEFA által elvárt nyolc klub a profi bajnokság indításához, amelyek piaci alapon képesek lennének magukat fenntartani.

Úgy nem lehet felzárkóztatni a magyar focit a belgák ellen tapasztalt európai szintre, amíg bármiféle teljesítmény- és eredményességi elvárások nélkül öntik a lopott közpénzt a kormányzati elvtársakhoz közel álló korrupt haverok klubjaiba. Ne az a klub kapjon milliárdokat, főleg ne közpénzből amelyik kedves az éppen hatalmon lévő elitnek, hanem az a csapat érvényesüljön piaci alapon tisztább versenyhelyzetben, amely jól játszik, amely eredményeket ér el, tömött lelátók előtt rendezik a mérkőzéseket, van bevételük szurkolókból, reklámokból, támogatóktól, játékosmenedzsmentből, és van megfelelő utánpótlásuk... és így kézzel fogható eredményeket érnek el.

GNDL 2016.06.27. 15:55:30

De gondolom a kapitalista dumámra nem vevő a kádárista proli... :)

Robinzon Kurzor 2016.06.27. 15:58:11

@jose maria padilla:

A dolog úgy áll, hogy sok helyen az ilyen gyerekfoci egyesületekbe menekülnek azok a fiatal edzők, akik pont ki akartak maradni a pinyők és bognárgyurik uralta hivatalos, orbáni magyar labdarúgásból.

Az egyik ilyen huszonéves srác nagyobb országos gyerekfoci bajnokságot szervez már negyedik éve, 5 korosztályban, mint az MLSZ.
Állami pénz nélkül, a résztvevő egyesületekkel közösen, az MLSZ fúrása közepette.

Sir Galád 2016.06.27. 17:54:22

Vagy fordítsuk a felesleges stadionokba ömlő pénzt és tao támogatást (akarom mondani legális áfacsalást) az utánpótlásra. Meg aztán hiába is adnám a pénzem, ha rossz edzők nevelik ki a gyerekeket, ahogy az elmúlt 30 évben.

Bell & Sebastian 2016.06.27. 19:35:51

Ebben van valami.

Valaha természetes volt, hogy suli után ebéd kutyafuttában, majd irány a libaszaros legelő, szandál le, csapatválasztás és aggyá neki. Mindenki tudott focizni. Amíg nem jöttek az agresszív kismalac -testvérek, akik hárman voltak és egy csapatot alkottak, viszont maradt rajtuk a cipő, cserébe a létszámfölényünkért, ami aztán nagyban növelte a sérülésveszélyt, de a labda meg a miénk volt, valamelyikünk toronyőrként kitelepített rokona küldte a klottgatyás maradéknak Ulmból. Tesóék meg antifasiszta alapon rugdaltak odébb bennünket, szigorúan a kommunista ideológiai irányelveket követve, no hiszen, felvidéki tótok valának eredetileg, valamikor régen, turmixolás előtt.

A gyereknek fociznia kell, amihez hozzáértő is szükséges, a kisgecik elhajtására.

Vagy nem kell, lehet nyomkodni konzolon is, csak akkor úgy járunk, mint kormányunk a barom-méterrel. Nagy Imre előtt hajbókol, közben Hómant seggbe harapja.

Maccabi a kakiba. Ha lesznek ebihalak, kerül majd tó is.

Zb74 2016.06.27. 21:45:23

@Sir Galád: Az kiderült, hogy a német reformok működnek. Ha a klubcsapatoktól is elzavarják a semmirekellő edzőket, és németeket hívnak a helyükre (persze csak jókat), és mindent megadnak nekik, amit csak kérnek (a haveroknak és egyéb hozzá nem értőknek viszont semmit), akkor talán lesz valami a klubfutballban is.

Robinzon Kurzor 2016.06.27. 22:11:51

@Zb74:

Bizony.
Az összes edzői jogosítványt felfüggeszteni és csak azokat engedni a gyerekek közelébe, akire a Storck-stáb azt mondja, hogy in Ordnung.

2016.06.28. 07:11:26

Valamikor nem focipálya és hiper-szuper stadion kellett, hanem először is labda. Mert akinek volt egy fűzős focija, az volt a " király ".

Természetes volt hogy mindenki focista szeretett volna lenni, hiszen minden kis srác--velem együtt-- vagy Tichy, Albert, Bene , Farkas, Sándor Csikar, vagy Mátrai, Páncsics, netán Sipos, Göröcs, Zámbó vagy Machos akart lenni. Mert ezeket láttuk--fekete fehérben -de örültünk hogy meccs volt és nézhettük !

És ha a mezőn, az udvarban fociztunk, akkor nem az ideológiai maszlag számitott, hanem a foci !! Mert akkor még volt foci .Aztán a mezitlábas kis falusi csapatoknál--mint az én szülőfalumban is--örültünk, ha az edző bá ', beállított. Kopott mezben, bő gatyában, szöges stopnyis focicsukában, de ingyé és lelkesedésből játszottunk. Mert szerettük a focit !!

Ja és innen is vittek fel fiatalokat az akkori NB/ I-be. Nem is egy srácot. Aztán jött a gengszterváltás és az addigi vasárnapi "falusi népünnepély " eltünt, a focipályával együtt. Mert az első dolga volt az új parasztnak, hogy felszántsa a pályát, mert a kárpótlási jegyből megvett terülten, zajongtak és fociztak a gyerekek. És ez őt nagyon zavarta.

Ma már iskola sincs a faluban, mint ahogyan focipálya és lassan gyerek sem. Akkor kinek is támogassam a sportot ? Hiszen amint látom, itt , ebben a fatornyos kis szülőfalumba nem hogy stadion nem épül, nem hogy kisvasút nem lesz, hanem előbb-utóbb kihalnak az emberek. Ide, ahol valamikor egy falusi derbin, 600-700 ember szurkolt, hozta el családját a meccsekre,ma már csak álmunkban focizunk, lássuk a gyerekeinket focizni, mert már ők is elmentek , ki-ki a világ más tájára.

Akkor tessék már mondani,milyen tömegsportról és iskolai sportról beszélnek ? Mert aki azt állitja hogy ez mind megvan, az hazudik !! Nem kicsit, nagyon nagyot. Olyan hatalmas orbitális baromságot .

És egy megjegyzés--ha még belefér a leirtakba.
@Bell & Sebastian minden leirt betűjével egyetértek .

Conchobar 2016.06.28. 08:38:01

@jános515: "Valamikor nem focipálya és hiper-szuper stadion kellett, hanem először is labda." - Puskás is a grundon kezdte. Csakhogy mindennek már valóban bealkonyult. A mostani siker épp arra mutat rá, hogy teljesen fölösleges stadionok tucatjait építeni orrba-szájba, teljesen fölösleges idetelepíteni kisvárosnyi német és holland edzőt. A fociválogatott (viszonylagos) sikere nem függ a magyar foci többi részétől. Ráadásul azok a hasonló sorsú országok is csak ritkán érnek el valódi sikereket, amelyeknél létezik foci. Horvátok, csehek, ukránok, oroszok, románok ugyanúgy elbúcsúztak az EB-től, mint a mieink. Ráadásuls náluk nem volt olyan eufórikus a hangulat, mint nálunk

Bell & Sebastian 2016.06.28. 10:06:46

@Conchobar: Modern harci játékok, válogatott gladiátorokkal, az akarat diadala. Mi még azt hisszük, ha tömegmozgalommá tesszük, akkor szinte nulla befektetéssel kimoshatjuk az aranyat a meddőből és indul az úthenger.

Pedig ezzel csak ép testben ép lelkeket nyerünk. Az arénában ennél sokkal több kellene. Úgy kellene a sakkot játszani, hogy a bástyának is vannak önálló elképzelései arról, melyik futót ütné szívesebben.

Akárhogyan is csűrjük-csavarjuk, ez is egy olyan _játék_, aminek művelése eredetiben nagyobb öröm, mint a bambulása.

Szerencsére LMBTKQ játékosok szerepeltetését még nem tették kötelezővé, a női foci másik műfaj.

Valamiféle kontinuitás a magából kifordult világban, talán azért kapaszkodunk belé / kapaszkodott bele Róma is, utolsó lehelletéig. Pedig ha többet forgatják a gladiust és nem csak nézik, mi is egy másik mesében csücsülnénk.

gyalog.galopp 2016.06.28. 10:19:49

Nem vitatkozva, hanem kiegészítve.
A világ híres-neves focistái, se régen, se mostanában nem magánkórházakban, vagy otthonokba telepített csilivili technika és féltucatnyi fizetett személyzet által biztosított körülmények között születtek. Származási helyüket tekintve legjobb esetben is az alsó középosztály gyermekei, de még inkább lejjebb.
Miért van annyi színes az európai menő klubokban? Hát nem az intolerancia miatt, hanem a motiváció miatt.

Puskásék generációja még nem a komcsi rendszerben szerezte a motivációt, ezt úgy hozták magukkal. Ezt a motivációt a 60 -as évektől a politika ideológia tárgyává tették és egyéni, anyagi haszonszerzéssé degradálták.
Lásd, "Mért beteg a magyar foci", 82-es totó botrány.
Ez a szemlélet a mai napig nem változott, pontosabban tegnapig. A magyar foci olyan mélyre süllyedt, hogy egy bajnoki meccs végignézetésével kényszer vallatni lehet.
Nézd meg az EB válogatottban kik játszottak, Mucsáról, kispadról kerültek be, korábban nem fértek be a " nagyok " közé.

Conchobar 2016.06.28. 11:06:52

@Bell & Sebastian: "Szerencsére LMBTKQ játékosok szerepeltetését még nem tették kötelezővé, a női foci másik műfaj." - Mikor majd megteszik, mikor majd meg merik tenni, az majd azt fogja jelenti, hogy a focinak bealkonyult, a focinak lőttek. Amíg a fociban hatalmas dohány van, addig a politikai divatok követői nem merik megkockáztatni a foci-biznisz köreinek háborgatását

Conchobar 2016.06.28. 11:21:10

@gyalog.galopp: "Nézd meg az EB válogatottban kik játszottak, Mucsáról, kispadról kerültek be, korábban nem fértek be a 'nagyok' közé." - És vélhetően éppen ez motiválta őket, ez a 'mi majd megmutatjuk a minket lesajnáló-lefinnyázó világ'-nak, hogy...Mindazonáltal nem fog változni a szemléletük, se az EB-ről hazajötteké, sem a itthoniaké, se magyar edzőké. Szalai továbbra is elüldögél a cserepadon jó pénzért és Dzsudzsák se fogja összetörni magát. A kocsijait, azt igen

Robinzon Kurzor 2016.06.28. 13:20:28

@Conchobar:

Nyugi, az " LMBTKQ játékosok szerepeltetése" még csak Sebikém titkos vágya (különben miért említette volna), az ő kedvéért meg nem lesz még ebből semmi.

gyalog.galopp 2016.06.28. 14:10:14

@Robinzon Kurzor:
Na és akkor mi van, ha LMBTKQ, meg vegyes ivarú válogatottak mérkőznek?
Semmi. Ki kell egészíteni a szabályokat a nemi orientációknak megfelelően. Ez is majd kiforrja magát.

2016.06.28. 17:29:57

@Bell & Sebastian:

ha pénz lesz benne, márpedig lesz, akkor majd az is lesz.

ez a hangoskodó bunkó csőcselék az olcsó mobilnet eredménye, még csak most kapaszkodtak ki a hetiválasz/lánchídrádió nyomorból, amikor megtalálják valódi identitásukat majd boldogan vásárolják a szivárvány söröket, klánszínű latex nadrágokat.

nincs megállás, a fartúróké a jövő, a főnököd már látja is:

cruxnow.com/vatican/2016/06/26/pope-backs-apology-gays-says-not-just/

Robinzon Kurzor 2016.06.29. 00:05:48

@gyalog.galopp:

Akkor már ketten szeretnétek.
Legalább.

gyalog.galopp 2016.06.29. 07:35:09

@Robinzon Kurzor:
Nem érted a lényeget, a hazai bajnokságban a játék még a lőtéri vak, süket, vadászkutya ingerküszöbét se éri el, de ha pl. egy vegyes ivarú sorfalban nem magukat, hanem egymást takargatják, az legalább a részvevőkben megmozgat valamit.

2016.06.29. 08:04:37

@gyalog.galopp:

majd ha a politikai mágusok rámozdulnak az nb1-re, akkor lesz érdeklődés meg közönség.

kizárólag propaganda kérdése, itt van az orrod előtt ahogy a 0:4-ből, meg az előtte semmiből hogyan csavartak nemzeti büszkeséget.

(na mondanom sem kell milyen kiszámíthatóan felkaptátok a fonalat, és boldogan játszottátok a hasznos hülyéket, de ez nem számít, mert ti észre sem vettétek magatokat, amit nem észleltek az meg nincs. UGYE?)

gyalog.galopp 2016.06.29. 08:58:00

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:
Baszki, te fogadjunk, hogy ott hagytad az ujjad, amikor a rácsok záródtak.

2016.06.29. 09:13:56

@gyalog.galopp:

a futárt lövöd, az üzenet megfejtése helyett. miért is?

gyalog.galopp 2016.06.29. 11:26:21

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

ejnye má! a rossz üzenetet hozó futárt a kor technikai fejlettsége és divatja szerinti eszközökkel mindig kivégezték.
Nahát!
süti beállítások módosítása