Kommentszűrés
’16 máj
26
11:31

Magyarországra menekülnek németek a menekültek elől

Írta: Zsigmond és Péterfy

nemet_magyar.jpg

Riportot közölt a német közszolgálati televízió olyan németekről, akik a migrációs helyzet miatt menekülnek Németországból − Magyarországra.

A bajor tévé riportja szerint sok német kifejezetten a menekültek miatt akar Magyarországra, a Balatonhoz költözni. A riport szerint ingatlanügynökök a Balaton térségében arról számolnak be, hogy tavaly szeptember óta új jelenség tapasztalható a német ügyfelek körében: a menekülés a menekültek elől. Egy ingatlanközvetítő azt mondta, hogy tíz német ügyfél közül nyolc a menekültek miatt akar kivándorolni Magyarországra.

A német kivándorlók értékelik, hogy a Balaton környékén nagy német közösség él, jó a klíma, hosszúak a nyarak és olcsó az élet. Újabban viszont az is számít nekik, hogy a magyar lakosság túlnyomórészt keresztény, és „alig vannak migránsok” – áll a riportról készített összefoglalóban, amely szerint a németek cserébe megbékélnek azzal, hogy Magyarország európai összevetésben a szegény tagállamok közé tartozik.

Na de mit szólnak ehhez a kifordított szituhoz a német kommentelők? A német közszolgálati ARD Facebook-oldalának kommentárjaiból szemezgettünk.

*

„Menekültek szép lenne, ha Magyarországon úgy bánnának velük, mint a menekültekkel itt. És hogy integrálódnak ott? Megtanulták már a nyelvet?”

„Nagyszerű. Emberek, akik nem akarnak idegeneket, úgy gondolják, hogy idegenként befogadják majd őket máshol. Na jó. Aki menni akar, ne legyen feltartva.

„Kérjük a leggyorsabban a német útlevelet leadni és másik állampolgárságot felvenni. Nehogy még eszébe jusson ezeknek a menekülteknek, hogy szükség esetén Németországban kapjanak egészségügyi ellátást, kihasználva a szociális rendszerünket.”

„Hahahaha, nem lehet segíteni az embereken. »Félek a menekültektől és ezért én is menekült lettem.« Avagy: »Nem bírom az idegeneket, ezért én is idegen leszek, és ezért tényleg mindenki idegen lesz«. Nagyszerű komédia.

„Én az AfD és a jobboldali erőszak elől menekülnék, csak az a kérdés, hova, egzisztenciálisan. Ha az EU mind a 28 tagállama pozitívabban reagált volna, akkor itthon is valószínűleg más lenne a helyzet politikailag.”

„Megkönnyezem! Ti németek, akik Magyarországra jöttök, nem tudjátok, mire cseréltek. Itt ti idegenek vagytok, a vidéken még inkább, mint városban. Tényleg olyan rossz volt Németországban? És mit tudtok Orbán úr politikájáról? Nem fogad be migránsokat, és ennyi. Kicsit kevés. El lehettek keseredve. Tényleg minden jót kívánok, talán találkozunk a Balatonon. Egy Soproni vagy Dreher mellett.”

„Milyen ostobaság. El nem tudom képzelni, hogy van ilyen. Egyébként rendben. Így megszabadulunk a rasszistáktól és több hely lesz olyan embereknek, akik nálunk akarnak élni.”

„Én szép életet kívánok nekik Magyarországon! Ezzel a gondolattal játszadozok én is, az invázió óta, ezt a színes Németországon nem lehet tovább kibírni!”

„Nem kell feltartani a távozni akarókat! Menjenek csak oda, ahol a legtöbb és legrosszabb náci él Európában. Majd meglátjuk, ott jobban érzik-e majd magukat?”

„Van még hely Magyarországon? Megértem ezt, Wiesbadent hozom példának: egykor egy gazdag és szép fürdőváros, tele szépséggel. Hétvégén menekültem onnan. Csalódtam. Lepusztult, szegény, aszociális, jól megértem ezt. Ahogy az ember látja, ahogy elsodorja az ár Németországot, az fájdalmas. Egykor szép volt itt.”

„Magyar szemszögből a német menekülteket rögtön visszafordítanám. Hiszen egy biztonságos országból érkeztek.”

„Ez már valami, minden beszarit és rasszistát Magyarországra! Heil Orban!”

„Kihasználják a magyarok szegénységét és felvásárolják a földet. Ez is egyfajta elfoglalás.”

„Minden idegengyűlölőt és nácit Magyarországra, aztán kerítést köréjük, ez nem is egy rossz ötlet.”

„Tegyük hozzá: a magyarok kultúrájára etnikailag Pakisztán, India és a törökök hatottak.”

„Milyen szabadságszerető ember költözik önként Magyarországra? Abszurd.”

„Sok sikert a magyartanuláshoz :)”

„Ejj, emberek, Magyarországon CSAK külföldiek élnek.”

„Ez egy vicc?”

Címkék: migráció menekültek Magyarország Németország

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr368748334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bell & Sebastian 2016.05.26. 11:55:34

Mivel a mai nap is parancsolt ünnep, hát ráérek megtetézni az ökörséget. :)

Hír abból lesz, amiből csinálnak.

Magyarország egyáltalán nem a politikai viszonyai miatt vonzó, akik eddig is átjöttek (franciák, németek, hollandok, ...) nem életvitelszerűen tartózkodnak itt és az egyik lehetséges magyarázat valóban a multikukitól ódzkodásuk. Jut eszembe, ezek sem Ózdot lepték el. :)

2016.05.26. 12:19:25

>>Hétvégén menekültem onnan. Csalódtam.
>>Lepusztult, szegény, aszociális, jól megértem ezt.

a náci őshaza éledezik, a zsiványok meg menekülnek, jó helyre jönnek, a balatonnál épp most szerződnek a munkaközvetítők által hozott ukrán nácik.

sztrelnyikov 2016.05.26. 12:20:56

Azt kéne - és akkor a fent idézett kommentelők is megnyugodhatnának - hogy menekült-csere programot másolunk Merkel-Erdogan paktumból: minden egyes ide települő németért cserébe átadunk egy magyar libsit.

Egy idegen gyűlölőért cserébe egy migráns imádót. Mindenki jól járna!

Robinzon Kurzor 2016.05.26. 12:30:40

Nesztek, parasztok, lássatok világot: a Mandiner elhozza nektek a Német Kommentelők véleményét.

Megkérdeztük az utca emberét Soros Györgyről, az is lesz?

Veridicus76 2016.05.26. 12:37:02

Elklpesztő, patologikus egyes "németek" öngyűlölete. A 71 éve tartó agresszív agymosás sajnálatos módon sikeres volt.

Bell & Sebastian 2016.05.26. 12:38:49

Német vélemény

- Jájá, Herr Szaros... großartige Spekulant, aber Er zahlt sein Tax nicht bei uns. Vielleicht in Madagascar?

Bell & Sebastian 2016.05.26. 12:41:57

@Veridicus76: Nyugi, mert csak ezek elenyésző része valódi hozzászólás. Ha jól tudom, össz-vissz 65.000 NSA alkalmazott tevékenykedik szerte a világban, ebből legalább 10.000 Németországban. Vajon mivel töltik ki ezek a munkaidejüket, ha nem kommenteléssel.

Robinzon Kurzor 2016.05.26. 13:05:14

@Bell & Sebastian:

Mert az NSA nyilván azzal éri el célját, hogy kommentel.
Esetleg a Máúnika sóban is ők voltak a közönség?

"Ha jól tudom" ... szokd meg, hogy rosszul tudod.

2016.05.26. 13:26:39

@Robinzon Kurzor:

"sock puppets"
és
"online personal management"

a gchq 40.000 profilmenedzser egyéni vállalkozót fog össze a világban, ez kb egymillió profil.

minden online újságnál jelen vannak, ők írják a cikkek után a hazugságokat legitimizáló pro-kontrát.

apanna 2016.05.26. 14:13:45

Azért ilyen vehemensen nem náciznék...

Bell & Sebastian 2016.05.26. 16:45:56

Mondjuk ez eddig eszembe nem villant, hogy szintén zenészként ezeknek toljátok a bringát, pedig kézenfekvő. Nem lehetünk túlságosan fontosak, ha csak egy jutott. ki önmagát sokszorozza.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.26. 19:31:21

kivándorol magyarból évi 40.000 piacképes fiatal, bevándorol 400 német nyugdíjas

újabb forradalmi siker, nem lennék a kételkedők helyében

Bell & Sebastian 2016.05.26. 19:49:11

@Herr Stacheldraht Leger: Nyilván a német sem hülye, de a teremtés koronájának sem mondanám. Elképzelhetetlenül sok az idős, szegény, szerencsétlen ember, hogy ne mondjam kukázó (magas a betéti díj, megéri).

Ugyanakkor azt látja, hogy csak fújják és fújják a dalt a migránsokról, benga négert tanítanak kalapácsot reszelni a Mercinél, ami nálunk valaha hetedikes anyag volt gyakorlati órán. Miután 30.000 jelentkezőből egyet sem talált alkalmasnak a Merci arra. hogy felvegye.

Az osztrákok már belengették, küldenék haza a káeurópaiakat (igen, minket is, akikkel egy monarchiában csücsültek) és szívnák fel a migránsokat, az olcsó munkaerőt, fő a versenyképesség, Szent Piac, meg az anyjuk picsája.

A magyar jöhet pénz költeni, síelni vagy jódli tanfolyamra, mert másuk úgyse nagyon van nekik.

Vesszek meg, ha értem, miért akarja egy libsi-bibsi legyilkolni a saját nemzetét, azt, amelyik etette és nem csapta falhoz, születése napján.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.26. 20:40:45

@Bell & Sebastian: kérem szépen az együtemű ajrópa létrehozása a cél. na nem a keleti blokkot akarják felhozni, hanem magukat mihozzánk süllyeszteni diszkont bérszintügyileg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.26. 22:25:11

Aztán majd brutálisan megölik azokat a német nyugdíjasokat, mint tették Turonyban máig ismeretlen tettesek.
www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/a-szomszedja-talalta-meg-a-turonyban-meggyilkolt-nemet-nyugdijast-665596

A többi meg rémülten hazafut Németországba, mert rájön, hogy a migránsok kevésbé veszélyesek, mint a magyarbűnözők.

Bell & Sebastian 2016.05.26. 23:40:00

@Herr Stacheldraht Leger: Ezek szerint újra kell olvasnom az Autóvárost, mert erre a trükkre nem emlékszem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.26. 23:48:01

@Bell & Sebastian:
Nem mindig. Azok a bűnözők, akik élve temettek el egy német nyugdíjas párt Mohácson - markológéppel! - németek voltak. A főkolompos köztük egy brémai hentes, bizonyos Manuel Werner Kronschnabel.
www.borsonline.hu/aktualis/elve-asta-el-a-nyugdijasokat-a-hentes/31364

Joggal aggódhatnak a Magyarországra települő német nyugdíjasok, hogy hasonló kínhalál lesz osztályrészük.

Tehéntőgy 2016.05.27. 08:32:08

"a németek cserébe megbékélnek azzal, hogy Magyarország európai összevetésben a szegény tagállamok közé tartozik"

:-))))))
Az ideköltöző német, amint valahogy nagy nehezen megbékél azzal, hogy Magyarországon töredékét viszi el a nyugdíjából a megélhetési költsége az otthonihoz képest, de fő, hogy nem jön szembe az utcán a négermuszlim?
Hosszú volt az út az Ufitól idáig srácok, de csak így tovább, egyre erősebb lesz a kontent.

Kivlov 2016.05.27. 13:45:07

Merkelt rég el kell volna zavarni, retkek.

Advanced Flight 2016.05.27. 14:08:09

Mindenesetre tegnap nagy szaladgálás lehetett az Index szerkesztőségében, amikor néhány hírportál lehozta a sztorit :-) aztán gyorsan rittyentettek egy cáfolatnak szánt valamit és kitették főoldalra (az eredeti hírt persze nem közölték), ami mondjuk messze nem azt cáfolta, amiről a hír szólt, de sebaj :-)

room_101 2016.05.27. 14:10:56

OFF
Magyarország egész kellemes hely, ha van pénzed. Ezt tapasztalatból tudom. De ezt csak azért, hogy érzékeny lelkedet felborzoljam.
ON
Pár balatoni ingatlanközvetítő cáfolta a hírt.

sztrelnyikov 2016.05.27. 14:30:30

@room_101: jaja, index erőlködik keményen, hogy a nekik nem tetsző híreket hoaxnak minősítsék, a saját hoaxaikat meg mainstream objektivitásnak :)

Amúgy még ha igazuk is volna, akkor is több német jön így, mint ahány migránsimádó maradt itthon. Szóval szívesen kicserélném őket xenofób német nyuggerekre.

BALTAZÁR 2016.05.27. 14:42:26

A német kommentelők sem sokkal okosabbak a hazaiaknál. :-) Nem is értem miért nevezik menekülteknek a szóban forgó nyugdíjasokat. Ugyanúgy ahogy a kint dolgozó kelet-európaiak sem menekültek, az idetelepülő német, holland nyugdíjasok sem azok. Az EU egy "közösség" aminek a határain belül , bizonyos szabályok netartásával ugyan, de szabad a mozgás. Menekülteknek a mostanság nagy tömegbe érkező afrikai, ázsiai szerencsétlen nincstelenek számítanak.
Akik a Kanári szigeteke-en töltik nyugdíjas éveiket, azokat sem hívja senki migránsnak.
Vihar a biliben.
Eddig is jöttek ide németek és oda magyaraok, ezután is fognak. Ez teljesen rendben van így.

nu pagagyí 2016.05.27. 14:44:50

Azóta már tudjuk, hogy ingatlanforgalmi adatok alapján nincs jele német népvándorlásnak a Balcsinál. Persze lehet, hogy nem ingatlant vesznek, hanem szükségszállásokon húzzák meg magukat.

nu pagagyí 2016.05.27. 14:46:37

@BALTAZÁR: A riport szerint az otthoni "tarthatatlan" viszonyok elől menekülnek, akárcsak a szírek.

Jean Sol Partre 2016.05.27. 14:52:55

És a német menekülteket miért engedjük be egyáltalán???

IdomitottFoka 2016.05.27. 15:02:07

@Jean Sol Partre: Ők már nyugdíjasok, nem veszik el a munkát. Meg tisztelik a törvényeinket.

BALTAZÁR 2016.05.27. 15:02:52

@nu pagagyí:
A riportban rendben volt. Én cikkben olvasható német kommentelők hozzászólásairól beszéltem.
A lényeg az, hogy az EU-n belül oda mehetünk ahová akarunk. Olyan mintha Sopronból elköltöznék Szegedre. Lehet persze, hogy a szerintem tarthatatlan viszonyok miatt "menekülök", de attól még nem lettem menekült. Na mindegy, nem gondolom, hogy az ideérkező németek száma akkora nagyságrend lenne, hogy megérje ezt a vitát. :-)

Jean Sol Partre 2016.05.27. 15:16:28

@IdomitottFoka: viszont simán lehetnek terroristák!

room_101 2016.05.27. 15:16:57

@sztrelnyikov:
Nem csak az index erőlködik.

Széljobbos haverom meg közben azon háborog, mikor a büszke német felhúzza a német lobogót a telkén, mikor megérkezik. Neki egykutya, ha nem Magyar.

Ad Dio 2016.05.27. 16:21:30

Ennek az egésznek SEMMi értelme nincs.
A politikusoknak lassan fel kellene nőniük a kialakult helyzethez - a Lajtán innen és túl is.

Megoldás helyett ideológiai csata-színjátékot kapunk. Hihetetlenül fárasztó.

nagyati67 2016.05.27. 16:57:11

Az ARD facebook-oldalán szét kellene nézni! Érdekes, hogy csak a Magyarországra települőket elítélő kommenteket hozták le. Bőven van egyetértő is! Pláne, ha beleszámítjuk azt a tényezőt is, hogy az ARD-t az agyhalott libsik olvassák-nézik, plusz a pártoló kommentek fele bérkommentelőktől származik.
Személyes tapasztalat: Magyarországon először járó Hannover környéki nyugdíjas turistákat idegenvezettünk. Egy bácsi már az itt töltött pár nap alatt elhatározta, hogy ide fog költözni. Jó oka volt rá, ugyanis az önkormányzat fekákat akart betelepíteni a házába, ahol egyedül lakott. A többieknek kb. a fele azt mondta, hogy elgondolkozik az áttelepülésen, mert lassan tele van az országuk muszlimokkal, és mert Magyarország csodálatos ország. Persze nem a Saújhely-Ózd-Salgótarján tengelyen vittük őket, de Németországnak is vannak lepukkant részei. Pláne No-Go zónái.

Nzoltan 2016.05.27. 17:20:25

Már régóta jönnek a nyugdíjasok. Nem csak Németországból, hanem Hollandiából is. A betelepítés csak lökést adott az egésznek.

Bell & Sebastian 2016.05.27. 17:33:53

@Doomhammer: Nem is hinné, hányféle német van. Tartományon belül ha vándorolnak, kényszerből teszik a magasabban kvalifikáltak. Ha már nagyon muszáj kimenni belőle, akkor is maradnak a blokkjukban.

Nem igazán bírják keverni őket, ezért _is_ a feketeleves a nyakukba.

Minden kívülálló úgy hiszi, velünk (magyarokkal) a sváb a rokonlélek. Pedig a bajor, vagy méginkább a felső-osztrák.

Kínjukban most éppen bicikliket osztogatnak a migránsoknak, tekerik is, mint az őrült, más, hasznos elfoglaltság híján.

jágör68 2016.05.27. 17:37:58

Von Clausewitz- doktrína:
a háború a politika folytatása más eszközökkel.

Mindenkinek a saját belátására van bízva, hogy maradt- e még politikai lehetőség a tömeges bevándorlás megállítására.

sztrelnyikov 2016.05.30. 08:44:57

@room_101: A magyar kisbetű!

Amúgy indexnek sikerült megtalálnia azt a három darab ingatlanost, akik annyira lúzerek, hogy kimaradtak a zsíros német bizniszből. Pedig nagyon egyszerű, kocsiba pattannak és végighajtanak a Balaton-felvidék falvain. A legtöbb házban már németek és hollandok laknak. Kapálgatnak, füvet nyírnak. Ha kérsz egy pohár vizet - "nem beszélni magyar". De ha elmutogatod, vagy mondogatod, hogy wasser, trinken, akkor adnak.

Azért mert találtak három hülyét, nem jelenti azt, hogy nem létezik a jelenség.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.30. 18:55:20

@Bell & Sebastian:

itten az együtemű trabant, imhol az ajrópaszerte óccsó munkaerő (naivan remélt) receptje: www.zeit.de/wirtschaft/2016-04/mindestlohn-fluechtlinge-ausnahmen

nem kell többé kínába áutszórszólni, pláne, hogy az esti műszak arrafelé ipari kémkedi az ájfónt és holnaptól húhahej konkurenciát hegeszt

Bell & Sebastian 2016.05.30. 19:47:39

@Herr Stacheldraht Leger: Erre még várhatnak egy darabig, ott az osztrák, intő példa a törökkel. Úgy egzisztálnak, mint nálunk az aranytartalék, aki jól megél a farkából.

Vannak persze kivételek, de nálunk se mind OTP nagyvezír.

Herr Stacheldraht Leger 2016.05.30. 20:03:25

@Bell & Sebastian: ne aggódjon, honecker efftárs is töretlen bizalommal építette a működésképtelen plánvircsaftot. helyi mentális sajátosság.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.05.31. 10:48:57

@Tehéntőgy:

a jelenség alapvetően nem mostani, sőt. a hanyatló nyugatról már jó ideje "menekülnek" errefelé idősebb emberek (kevésbé idősek meg "hétvégi ház" funkcióval). az ok meg természetesen az, amit te is említesz: itt többet ér a nyugdíja, nagyságrendekkel olcsóbban vehet házat/telket (mondom, már azért is megveszik, hogy évente pár hetet itt üdülhessenek, mert belefér a keretbe), vagyis parasztromantika, kertművelés, vidéki idill és társai (esetleg kötegelve) óccsóért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.10.11. 11:27:55

Ki védi meg a magyar embereket a német nyugdíjasbűnözőktől?

www.bama.hu/baranya/kozelet/szaguldva-menekult-a-rendorok-elol-az-oreg-688036
"Még az év elején, januárban történt egy érdekes eset, egy idős német férfit Hímesházán szerettek volna ellenőrizni a rendőrök, de amikor leintették, ahelyett, hogy megállt volna, elhajtott a személygépkocsijával, megpróbált elmenekülni.

A rendőrök a vádlottat szirénázva kezdték üldözni, ám hiába vezettek helyenként óránkénti 140-150 kilométeres sebességgel, nem érték utol. A gépkocsi megállításához ezért rádión kértek segítséget. A gépjármű feltartóztatásába ezek után több rendőri egység is bekapcsolódott, így nem sokkal később, egy járőrgépkocsit az úttesten keresztbe állítottak, míg az egyik járőr karjelzéssel megpróbálta megállítani a száguldó gépkocsit. A német férfi azonban még ekkor sem állt meg nem tett eleget a rendőri jelzésnek, az útpadkára hajtva igyekezett a rendőrségi gépkocsit kikerülni. A rendőrnek az autó elől el is kellett ugrania, de a kezét a száguldó autó visszapillantó tükre így is elérte.

A 74 éves férfi ezt követően lakóhelye irányába közlekedett mintegy 150 kilométeres sebességgel, majd ott átült egy, szintén az ő tulajdonában lévő képező másik autóba, s és azzal is folytatta a száguldást, s továbbra sem állt meg az őt szirénázva üldöző rendőrjárőröknek. Végül a rendőrség a lakásán fogta el a férfit.

Az idős német férfit 2013-ban véglegesen eltiltották a közúti járművezetéstől, ennek ellenére továbbra is folyamatosan vezetett. A vádlott cselekménye hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettének a megállapítására alkalmas."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.11.17. 08:02:57

A Mandíner itt is megtette a hazáért, amit meg kellett tennie.

444.hu/2017/11/16/a-nemet-kozteve-riportja-szerint-magyarorszag-kulfoldi-szelsojobboldaliak-buvohelyeve-valt
"A ZDF német köztévé külföldi szélsőjobboldali mozgalmakkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

Az Auslandsjournal című külpolitikai magazinműsorban szerdán leadott, Búvóhely Magyarországon című riportban kiemelték: Orbán Viktor kormányfő vezetése alatt Magyarország „a világ minden tájáról érkező szélsőjobboldaliak csomópontja lett”. A különböző mozgalmak gyakran tartanak találkozókat és konferenciákat az országban, és vannak olyan szélsőjobboldaliak is, akik Magyarországra költöztek – hangzik el a műsorban."

Ha egyszer ez a nemzeti érdek.

tireless treehugger 2017.11.18. 17:50:59

@Doomhammer:
Nemzeti érdek?
Ahhoz még kellene német barna fordulat is, mi itt hiába bújtatjuk a kunbélákat meg himmlereket ha otthon nem indul a szélsőjobb forradalom.
Most kellene egy újabb migráncshullám, dehát már a migráncs is hiánycikk.
Hát kit fognak így utálni a német nacionalisták?, hogyan lesz így gyűlöletben egyetértés??

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.11.18. 19:02:20

@tireless treehugger:
Ejnye, mit nem implikál maga itten.
Hogy a barnabőrű nemkeresztény áradat elől azért bújtatna Magyarország igazi nyugati konzervatívokat, hogy azzal támogassa a szélsőséges pártok térhóditását saját országukban?
Mennyiben lenne ez különböző attól, ahogy az orosz propaganda zűrzavart kavar a világon mindenhol, pl. az amerikai választási kampányban vagy Katalóniában? Sőt, mennyiben különbözne attól, hogy egyes országok terroristákat bújtatnak, akiket biológiai fegyverként szándékoznak használni egy másik ország ellen?

Ilyet biztos nem akart mondani. Mert az ilyesmire általában a célpont-országok határozott és gyakran igen agresszív válasza szokott következni. Például olyan, hogy ha te beletúrsz az én választásomba, akkor én is beletúrok a te választásodba.

Bele se merek gondolni, mit jelent ez a jövő tavaszi magyar választással kapcsolatban.

A Mandíner meg végképp nem adhatta ilyesmihez a nevét, ők szolíd, jómódú német szőlősgazdákra gondolhattak csak.

Pelso.. 2017.11.26. 20:18:32

@Doomhammer: Most látom, maga célpont-országokat emleget.
Na akkor:
index.hu/kulfold/2017/11/26/ha_europa_fenyegeti_iran_megnoveli_raketainak_hatotavolsagat/

Emlékszik, velük fejlesztünk közösen 25 megawattos nukleáris törpeerőművet, első hírek szerint mi fizetjük a bulit.