A Lenin-fiúkról és gyászos örökségükről
2016. március 21. írta: bödők.gergely

A Lenin-fiúkról és gyászos örökségükről

fegyverbe_fegyverbe.jpg

„Gyilkosság elkövetésére irányuló szövetség”, „emberölésre való szövetkezés”, vagy „Lenin-fiúk”. Ezekkel a fogalmakkal jelölték a vádat azokban az 1919 őszén indult perekben, amiket a Magyarországi Tanácsköztársaság terrorista szerveihez tartozó egyénekkel szemben folytattak le.

A mintegy kéttucatnyi fegyveres csoport közül a legrettegettebbek a fővárosi alakulatok voltak. Tagjaikat gyakran használták fel ellenforradalmi mozgalmak leverésében, túszgyűjtő akciókban és megtorlásokban. Nevezték már őket „közönséges haramiáknak”, de voltak „a proletárforradalom hűséges katonái” is.

De kik voltak és mit követtek el a Lenin-fiúk és társaik? Utánuk néztünk a Tanácsköztársaság kikiáltásának 97. évfordulóján.

1_1.jpg

1919. március 21.

Az 1919. március 21-én, Budapesten kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság orosz-bolsevik típusú politikai berendezkedést, államvezetést és hatalomtechnikai gyakorlatot vezetett be, és létrejötte az újkori magyar történelem talán legradikálisabb politikai fordulatának számít. A proletárdiktatúra az állami berendezkedés, a társadalmi és gazdasági lét, valamint a kulturális szféra területén egyaránt gyökeres változásokat hozott.

A kormányt a Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács váltotta fel, az új miniszterek pedig népbiztosoknak nevezték magukat. Az irányítás kezdettől fogva az egykori kolozsvári újságíró és pénztári tisztviselő, Kun Béla kezében volt, aki a Kommün bukásáig a mindvégig kulcspozíciónak számító külügyi népbiztosi posztot töltötte be.

Vörösőrök, terroristák, terror

Az 1919. március 21-i kikiáltástól kezdve a proletárdiktatúra rendszere mindössze négy és fél hónapig létezett. Ugyan Kaposváron március 10-én háromtagú szociáldemokrata direktórium alakult, másutt pedig voltak szórványos utóvédharcok, a kommün időszaka a historiográfiában leginkább „133 napos uralomként” terjedt el. A hatalom biztosítására március 26-án hozták létre a Vörös Őrséget. Az új – a Belügyi Népbiztosság alá rendelt – karhatalmi szerv a korábbi csendőrséget és rendőrséget váltotta fel. A szervezetbe ugyan munkásokat is besoroztak, de tagságának zömét többnyire frontot járt katonák, régi csendőrök és rendőrök alkották, akiknek a lojalitásához komoly kérdőjeleket fűztek.

Épp emiatt hoztak létre Vágó Béla belügyi népbiztos kezdeményezésére és – feltehetőleg – Kun tudtával és támogatásával még ugyanebben a hónapban úgynevezett terrorcsapatokat. Ezek a Tanácsköztársaság akciórádiuszába tartozó nagyobb városokban alakultak, azonban leghírhedtebbekké azok a fővárosi- és Budapestről az ellenforradalom vidéki helyszíneinek „pacifikálására” ki-kiküldött csoportok váltak, amelyeket Cserny József, Szamuely Tibor és Korvin Ottó vezettek. Az általuk végrehajtott gyilkosságokat, kínzásokat és rekvirálásokat őrizte meg az emlékezet vörösterrorként.

2_2.jpg

„Tíz zsákmányleső, ugrásra kész, borzalmas alak”

„Engem az elfogatás után zöld tolvajautón a hajnali derengésben a Parlament miniszteri feljárata elé vittek. Nyílt az ajtó: tíz zsákmányleső, ugrásra kész, borzalmas alak áll a lépcső sárosra taposott bíborszőnyegén − részint klasszikus fekete bőrkabátos és bőrnadrágos Lenin-fiúk (egy kézigránát elől a mellszíjba fűzve, két másik oldalt a csípő fölé, részint rongyos álig fegyveres civil csirkefogók.”

Egy hónappal a proletárdiktatúra bukását követően így örökítette meg fogvatartóit Pekár Gyula országgyűlési képviselő, a Friedrich-kormány vallás- és közoktatásügyi államtitkára, majd tárca nélküli minisztere. A létrehozott alakulatokhoz mintát a Szovjetunióban 1917-ben felállított titkosrendőrség, a Cseka nyújtott, feladatuk pedig ehhez hasonlatosan „az ellenforradalom és a szabotázs elleni harc” volt.

A terrorkülönítmények külsőségeikben is eltértek a többi csoporttól. A „Lenin-fiúknak” jellegzetes bőrkabátjuk, bőrnadrágjuk, tányérsapkájuk volt, és jól el voltak látva katonai felszerelésekkel – kézigránátokkal, gyalogsági ágyúkkal, aknavetőkkel is. A mintegy 200 fős – főhadiszállásul a Batthyány-palotát kisajátító – csoport valóságos erődöt hozott létre. Ugyan eredetileg csak a Szamuely Tibor vezette csoportot nevezték „Lenin-fiúknak”, az elnevezést utóbb szervesült és a korszakban zömmel a fegyveres terroristák általános megjelölésére szolgált. Maga a név egy tudatos legendásítás eredménye, amely szerint Szamuely Tibor közoktatásügyi népbiztos és hadügyi népbiztoshelyettes, amikor május végi, moszkvai útja során Leninnel találkozott, a szovjet vezető ezüst sapkarózsákat küldött magyarországi „fiainak”. A hangzatos „eredetmítosznak” ellentmond, hogy a Batthyány palota homlokzatán már március végén a „Kun-Vágó laktanya – Lenin-fiúk” felirat adta hírül a kormányzótanács terrorcsapatának működését.

A Szamuely, Cserny, Korvin és mások vezette csapatok szerepe a „burzsoázia” elleni harc mellett az volt, hogy helytálljanak az országszerte szárba szökő ellenforradalmi megmozdulásokkal szemben, és biztosítsák – ha nem is a hátország lojalitását – legalább a lakosság passzív magatartását. A prevenció mindvégig fontos elemnek számított. Már Szamuely is – a Vörös Újságban megjelent – februári cikkében a forradalmi terror célját megelőző csapások végrehajtásában jelölte meg. Ahol a Tanácsköztársaság rendjét veszély fenyegette, ott automobilokon vagy a rettegett páncélvonaton leutaztak, a helyszín „pacifikálásához” szükséges mennyiségű terroristával és a helyszínen a legelemibb legális háttér látszata nélkül sokakat kivégeztek. Az országszerte szárba szökkenő ellenforradalmak több helyen már eleve fegyverrel a kézben várták az ilyen alakulatokat, sokuk pedig nem is a megtorláskor, hanem a tűzpárbaj során vesztette életét.

3.jpeg

Micsoda szép halottak lesznek ezekből!”

Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel a Markó utcai fogházba őrei ijesztgették a letartóztatott notabilitásokat. A túszgyűjtő akciók – a szovjet vörös- és fehérterror példájához hasonlóan – mindvégig zajlottak ezekben a hónapokban, de a legnagyobb hullámra 1919 áprilisában, a húsvéti ünnepekre időzítve került sor. A nagyszabású akciót a magyar Vörös Hadseregnek a románoktól elszenvedett vereségével indokolták. A visszavonuló csapatok nyomán ezért a hátrahagyott és kiürített városok elitjéből Cserny József a túszokról készült listát „cetlikre” bontotta és felosztotta a terrorfiúk között, úgy, hogy minden csoport 8–10 nevet kapott, akiket még az éjjel össze kellett gyűjteniük.

A Lenin-fiúk „begyűjtő osztagai” mellett, vagy azokat kiegészítve több esetben detektíveket, vörösőröket vagy vöröskatonákat is megbíztak a feladattal. A túszok neveit pedig a lakásjegyzékből, az Országos és Nemzeti kaszinók névjegyzékéből állították össze. Az országos viszonylatban az 1500 főt is meghaladó letartóztatások áldozatai zömében a békeidők „hagyományos” elitjéből kerültek ki. Egykori képviselők és miniszterek, a történelmi arisztokrácia grófi és bárói tagjai, gazdasági vezetők, vállalatigazgatók, ügyvédek, kereskedők, állami tisztviselők, papok, hírlapírók, földbirtokosok, katonatisztek és egyetemi tanárokat találunk körükben.

Feloszlatás és újraszervezés

A terrorista „akciók” a Kormányzótanács köreiben sem nem váltottak ki osztatlan lelkesedést, hamarosan Kun és Vágó is a radikális csoportok megzabolázását szorgalmazta. Maga Böhm Vilmos, a Vörös Hadsereg főparancsnoka már április végén a feloszlatásukra szólított fel, amire a Cserny-csoport esetében május 17-én Gödöllőn sor is került.

Ezen csoport fegyveres erejét jól tükrözi a lefegyverzésükkor átadott fegyvereik és lőszereik mennyisége, amelyek négy vagont is megtöltöttek. Többek között 6 aknavetőt, 7 gépfegyvert, 130 láda kézigránátot, 807 láda aknavető- és ágyúlőszert illetve 8 személyautót és 6 teherautót is elkoboztak. Tagjaik zömét ezt követően a frontra vezényelték.

Cserny ugyanakkor a Politikai Nyomozó Osztály kötelékébe tartozva hamarosan új csapatot kapott. A mintegy 40-50 fős második csoport a korábbi tevékenységét „űzte”, „nyomozó” minőségében újra a hátországban folytatta önkényeskedéseit, számos esetben a Szamuely Tibor vezette „Lenin-fiúkkal” közösen végrehajtva akcióit. A katonaság kivezényelt alakulatai mellett nagy szerepet vállaltak az országban megszaporodó felkelések – mint a Duna-Tisza-közi és a június 24-i fővárosi ellenforradalmi akciók – elfojtásában is. Sőt: Cserny a fővárosban aratott „sikert” egyenesen magának és csapatának vindikálta, a jövőben pedig a terror fokozására szólított fel.

A rövid ideig hezitáló Kormányzótanács végül – engedve a szociáldemokraták nyomásának  a csoport lefegyverzésre határozta el magát. Fegyvereiket elvették, tagjait pedig Cserny-zászlóalj néven újra a frontra küldték. A rövid frontszolgálat után, július közepén viszont már újra Budapesten voltak. Hazahozatalukat ekkor maga Kun Béla kezdeményezte, aki a hátország fokozottabb biztosítására és az engedékenyebb jobboldali szociáldemokrata politikusokkal szembeni erőfelmutatásra akarta használni erejüket. Segítségükkel sikerült is megakadályozni egy Kun Bélával szembeni puccsot, igazi „bevetésükre” azonban már nem került sor.

A Tanácsköztársaság augusztus eleji bukását követően a proletárdiktatúra legfőbb vezetőihez hasonlóan, a különböző fegyveres csoportok tagjai is igyekeztek külföldre menekülni vagy idehaza láthatatlanná válni és „felszívódni”. Azokra, akiket mégis elfogtak, általában rövid bírósági procedúrát követő hosszabb-rövidebb börtönbüntetés, néhány esetben pedig halálos ítélet és kivégzés várt.

4_1.jpg

„Gonosztevők”, „közönséges haramiák”, „vért szomjazó fenevadak”

A terroristákkal kapcsolatban a „barbár”, „vérgőzős” és „közveszélyes” minősítéseket már az országból 1919-ben elmenekült egykori szociáldemokrata vezetők is megfogalmazták. Az országban berendezkedő ellenforradalom múltértelmezői az 1919-es kommunista kísérletet a magyar történelem folytonosságában bekövetkező törésnek és „bolsevista rémuralomnak” tartották, az új rendszer szimpatizánsai szemében a terrorista karhatalmi alakulatok pedig véreskezű gyilkosokként és hóhérokként jelentek meg.

A közvélemény tájékoztatására már 1920 januárjában megjelentették a budapesti királyi ügyészség vezetőjének, Váry Albertnek a Cserny József és társai elleni perben mondott vádbeszédét, egy hónappal később pedig a főtárgyalást elnöklő Stocker Antal kúriai bíró ítéletét is kiadták. A terrorfiúk és a Tanácsköztársaság elfogott funkcionáriusai ellen 1919 őszétől induló perekről a fővárosi lapok – általában tárgyalási naponkénti bontásban – rendszeresen beszámoltak.

Különösen nagy visszhangja volt Cserny József és a hozzá kötődő tizenhárom terrorista 1919. december 18-i kivégzésének, amelyet a nagyfokú érdeklődés miatt kirendelt karhatalommal biztosítottak. Az események közvetlen hatása alatt született visszaemlékezésekben és riportokban az általános-, elmarasztaló értékítéleteket és dühödt minősítéseket általánosak, nemegyszer az elkövetők legelemibb emberi tulajdonságait is megkérdőjelezve. De a proletárdiktatúra emlékét övező indulatok még a korszak végén is elevenen éltek, és ha tompult is a leírások élessége, a naplókban, történeti-jellegű munkákban, a túszokról kiadott albumokban a minősítések csak keveset változtak.

„A Magyar Tanácsköztársaság hős védelmezői”

A második világháborút követően, a szovjet érdekszférába került Magyarország „hivatalos” történelemszemléletében a Tanácsköztársaság piedesztálra került, a Horthy-korszakkal szemben pedig erőteljes ellenkultusz bontakozott ki.

Ennek közreműködői a két világháború közötti apologetikus minősítésekhez hasonlóan ugyanolyan kritikátlanul közelítettek a korábbi időszakhoz, mint az ellenforradalmi rendszer történetírói, történetpolitikusai és propagandistái, csak immár ellenkező előjellel. A két világháború közötti minősítésekhez képest a Horthy-korszakot nemcsak leminősítették, de az ellenkultusz felépítői szemében a magyar történelem mélypontjává süllyedt. Rövid átmenet után az addig szelektíven vállalt Tanácsköztársaságot 1956-ot követően a magyar történelem egyik csúcspontjaként kezdték emlegetni.

1918–1919 negyvenedik évfordulóját országosan megünnepelték, ebből az alkalomból számos helytörténeti kiadvány, dokumentumkötet, album, regény, brosúra és cikk is napvilágot látott. 1959-ben március 21. emlékét a magyar országgyűlés törvénybe iktatta, „Forradalmi Ifjúsági Napok” címmel pedig igyekeztek összemosni március 15. és március 21. emlékét is. 1960-ban jelent meg az első olyan munka, amelynek már a címe is Lenin-fiúk volt.

Szerzője a később humoristaként karriert befutott újságíró, Árkus József volt, aki a „Magyar Tanácsköztársaság hős védelmezőit” kívánta megörökíteni. A regényszerű kötethez írt előszóban elfogult és apologetikus kijelentéseket találhatunk. A karhatalmi alakulatok tagjai az „ellenforradalmárok ellen” „rettenthetetlenül, a forradalom szent ügye iránti páratlan hűséggel és odaadással harcoló” fegyveresekként szerepelnek, akik nem csak „szerették a népet”, de „maga a nép voltak”, és „kíméletlenül sújtottak le” ellenségeikre. Az elfogult minősítések sorát Árkus azzal gazdagította, hogy a kivégzett „fiúkat” mártíroknak minősítette.

5_1.jpg

A hatalom szempontjából kiemelt jelentőségű téma centrális szerepéből adódott, hogy a történetírás professzionalizálódása ellenére a Tanácsköztársaság történetének árnyoldalaival – így a vörösterrorral szemben is – a hetvenes évek közepéig tapintatos hallgatás volt a jellemző.

Ugyan ettől kezdve a vörösterror már szerepelt néhány munkában, még a rendszerváltás hajnalán is jelent meg olyan doktori disszertáció, amely a Lenin-fiúk gyilkosságait továbbra is csak az „ellenforradalom sajtója” által szórt „rágalmaknak” minősítette, amelyre „csak azért volt szükség, hogy halálra ijesszék a polgári lakosságot, hogy bosszút álljanak a proletárforradalomért. A vörösterrorról szóló nagy lárma arra való volt, hogy elterelje a fehérterror ezer és ezer áldozatáról a figyelmet. Mindaz a rágalom és hazugság, amit az ellenforradalom sajtója rájuk szórt, nem fedte a valóságot” − olvashatjuk.

6.jpg

A rendszerváltást követően az ideológiai korlátoktól végképp megszabaduló történetírás szellemében születő szintézisek mindegyike hangsúlyosan kitért a vörösterrorra és a Tanácsköztársasághoz kötődő terrorszervezetek működésének bemutatására is.

Az mindenesetre tény, hogy a magyar történetírás kétségtelen eredményei ellenére mindmáig hiányzik egy, a Tanácsköztársaság eseményeire és ennek árnyoldalaira – így a vörösterrorra – is harag és részrehajlás nélkül tekintő monografikus feldolgozás.

Ez a hiány is hozzájárulhat ahhoz, hogy a proletárdiktatúra fegyveres alakulataihoz tartozó terrorista csoportokról néha még a mai közbeszédben és publicisztikákban is olyan túlzások, tévedések, féligazságok keringhetnek – és nem egyszer propagandisztikus véleményeket is megfogalmaznak –, mint a rendszerváltás előtt, az ötvenes években vagy a két világháború közötti időszakban.

***

Képek forrása:

1. Lenin-fiúk egy csoportja

2. Lenin fiúk

3. Plakát

4. Szamuely Tibor Leninnél, 1919 május

5. Kun Béla beszédet tart.

6. Plakát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr188508374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bödők Gergely: A Lenin-fiúkról és gyászos örökségükről 2016.03.21. 11:13:01

„Gyilkosság elkövetésére irányuló szövetség”, „emberölésre való szövetkezés”. Kik voltak és mit követtek el a Lenin-fiúk és társaik?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2016.03.22. 13:15:10

@I_Isti: Ez a nő mindenképpen meghülyült, csak erről lehetetlen meggyőzni. Menetel a lemmingek közt, rendíthetetlen.

MACISAJT 2016.03.22. 13:17:58

A világ második bolsevik állama volt. Kétes egy "dicsőség".

Egyik emblematikus figurája Lukács (Löwinger) György.
A Kommunista Pártba 1918-ban lép be, 1919 elejétől a Vörös Újságot szerkeszti. A Tanácsköztársaság elején előbb a közoktatásügyi népbiztos helyettese, majd a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, végül a Vörös Hadsereg politikai biztosa.

Lukács és Szamuely volt a terror két legfőbb apostola. Lukács szerint „a vörösterror a hatalomra jutott proletárosztály elszánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait eltakarítsa a maga útjából”. Egy 1919 tavaszi cikkében pedig, amely a Népszavában jelent meg, egyebek mellett ezt olvashatjuk: „Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!”

Elv- és harcostársa, Szamuely pedig így szónokolt Győrben: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Most szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!”

A terror, a gyilkosságok, az erőszak elméleti megalapozása mellett Lukács György tevőlegesen is részt vesz emberek meggyilkolásában.
Lukács György Poroszlón sorba állíttatta, majd megtizedeltette őket. Így személyes parancsára nyolc embert lőttek főbe a poroszlói árokparton.
Lukács a patkánylázadás után sokáig bujkált, majd Bécsbe emigrált, ahol a város szocdem polgármestere tárt karokkal fogadta őket.

Lukács tagja lesz a magyar kommunista párt Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának, amelyből 1921-ben kilép. Az úgynevezett Landler-frakció tagjaként vesz részt a III. Komintern munkájában Moszkvában. Megnősül, majd 1926-tól a Marx–Engels–Lenin Intézet tudományos munkatársa.
A háború után visszatér Budapestre. Beválasztják 1948-ban a Tudományos Akadémia rendes tagjai közé, 1949-től országgyűlési képviselő. Erről a tisztségéről 1951-ben lemond, de 1953-ban már újra képviselő. Tart egy előadást 1956-ban a Petőfi-körben, de Nagy Imrével, annak „programnélkülisége” okán nem keresi a kapcsolatot. A forradalom leverése után ő is a jugoszláv követségre menekül, de kijön onnan, és a szovjetek letartóztatják. Romániába viszik őt is, ahonnan hamar, 1957 áprilisában hazatér.

1967-ben rehabilitálták, felajánlották neki az MSZMP-tagságot, méghozzá visszamenőleges hatállyal, jogfolytonosan. Ezt Lukács elfogadta.

Tanítványai, a „Lukács-óvoda” tagjai közül számosan a rendszerváltás idején az SZDSZ soraiban politizáltak. Ezek közé tartozott Kis János, Heller Ágnes is.
Lukács György egyik tétele: „az ember nem öli meg az anyját, csak ha osztályellenség”.
Nyolcvanhat évesen, 1971-ben halt meg, ágyban , párnák között.
Lukácsnak ma szobra áll Budapesten, emlékét feltétlen tisztelettel illik emlegetni. Akadémiai tagsága jogfolytonos.

Afrika steht an der Elbe 2016.03.22. 13:25:29

Kommunistázó libsik, most védhetitek a kommünötöket.

pitcairn2 2016.03.22. 13:35:32

@MACISAJT:

az első szovjet külképviselet pedig a Wall Street-en jött létre, az is kétes dicsőség...

1919 New York (Wall Street) - Russian Soviet Government Bureau
en.wikipedia.org/wiki/Russian_Soviet_Government_Bureau

igaz a "forradalmat" sikerre vivő Trockij is innen indult meglepően jól feltőkésítve...

high up! 2016.03.22. 13:50:05

@bandiras2:

Én is szurkolok Orbaneszkunak, hogy vezesse ki az országot az EU-ból. Oszt akkor majd az Átlaghülemagyaroknak elfogy az ellensegük, oszt a szögesdrot mögé zárva visszatérnek egymás aprításába. Mert ez a magyar genetikai drive: mindenkit szidni, egymást aprítani! Oszt pont ezt érdemli meg egy nép, amelyik akárhány esélyt kap a történelemben, rendre seggrecsücsül a nagyokos eszétől. Mert neki mindenki ellenség!

És a hülyemagyarja megint futja az ámokot: naygokos eszével felfedezte, hogy az EU-ban van ott 27 judeobolsevik ország, tele judeobolsvik kormánnyal és judeobolsevik ellenzékkel. Még a civilke is judeobolsevikok.

Hábammeg, nehogy má a fajtiszta magyar náci gyökérparaszt gójja bennmaradjon a 27 között! Hánemmá!!

Megint csak mi, történelmileg birkamagyarnak alakult népünk a egyetlen a világon, amelyik felismerte, hogy a világ megint ellenünk világösszesküszik, a mi kifosztásunkkal tartják fenn az ő jóletüket és még a vizünket is el akarják inni.

Jaj de jó, hogy megint olyan okosak vagyunk mint mindig a történelemben! A mi okos magyar fejünkkel így jutottunk mindig az újabb és újabb magasságokba. Miközben a Nyugat lerohadt és megvert sereg lett belőlük.

FOLYTASSUK!

high up! 2016.03.22. 13:54:35

@Afrika steht an der Elbe:

miújság nácika, nem mesélnél nekünk a legnagyobb kommunista családokrol? Az Orbaneszku, Kövér, Ól Simon és a többi fideszes góré fajtiszta MSZMP komcsi családjáról?

Annyira megnézném azt a március 15-i csőcseléketeket, amikor nemcsak úgy általában röhögtök a lúzer komcsikon, hanem amikor konkrétan a fideszes komcsi famíliákon röhögtök.

FOLYTASSUK!

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 14:04:22

@Conchobar:

A Calaisnél rostokolók ott is lokális probléma.
1 millió migráncs még nem fogja "történelmi léptékben" befolyásolni Európa életét.
A miénket pedig, mivel konkrétan itt nincs egy sem, még annyira sem.

Az, amit a magyar kormány ma ebben a témában művel, az pedig a probléma része és nem a megoldásé.
A csodakerítés szart se ért, nem állított meg senkit, nem akadályozott meg semmit, egyetlen migránccsal sincs kevesebb Európában azért, mert áll a szögesdrót.

A lényegi kérdés az, hogy a mostani 1 millió migráncsból ne legyen 10 vagy 100 millió, mert az már tényleg történelmi léptékben változtatnál meg Európát, ellenben nincs az a kerítés, ami megállítana egy ekkora áradatot.
Ahhoz közös EU-szintű fellépés kell, komoly parti őrség EU-parancsnokság alatt és megegyezés a törökökkel (EU-szinten).
Orbán pedig folyamatosan ezzel szembe megy, minden lehetséges módon bomlasztja, erodálja a közös fellépést.

Merkel előbb-utóbb meggondolja magát (vagy lemond) és Németország is beleáll az ügybe, de Orbán akkor is marad a megbízhatatlan szövetséges, aki bárkit bármikor hátba támad, ha a családi birtokairól vagy a kórház néven futtatott halálgyárakról kell elterelni a keményen dolgozó kisemberek figyelmét.

Conchobar 2016.03.22. 14:21:12

@Robinzon Kurzor: "1 millió migráncs még nem fogja 'történelmi léptékben' befolyásolni Európa életét." - Nem ugye? Olvasol újságot? Még jóformán meg se érkeztek, de már egész Európa velük van elfoglalva. Már kínjukban Törökországot is bevennék az EU-ba. Nem beszélve a mai robbantásról. És milyen 1 millióról beszélsz? Miért hallgatod el szemérmesen a többi milliót, amely nem tavaly érkezett?

2016.03.22. 14:26:09

@Robinzon Kurzor:

>>...vagy a kórház néven futtatott halálgyárakról....

Már előttük is az volt. Ők csak rájöttek hogy kevesebb pénzből eredményesebben működnek. Meg aztán a nyugdíjpénz is fogyóban, így most hozzáigazítják a nyuggerek számát.

Conchobar 2016.03.22. 14:29:03

@Robinzon Kurzor: "A csodakerítés szart se ért, nem állított meg senkit, nem akadályozott meg semmit, egyetlen migránccsal sincs kevesebb Európában azért, mert áll a szögesdrót" - Mi ez az agyament baromság? A magyar kormány nem Európa köré húzta a kerítést, hanem csak Magyarország köré, márpedig Magyarországot azóta elkerülik. Meg jószerével Ausztriát is, mióta ők is kerítésépítésbe fogtak

Conchobar 2016.03.22. 14:33:28

@Robinzon Kurzor: "Merkel előbb-utóbb meggondolja magát (vagy lemond) és Németország is beleáll az ügybe, de Orbán akkor is marad a megbízhatatlan szövetséges, aki bárkit bármikor hátba támad" - Miért a te fejed fáj Orbáné helyett? Nehogy kitaláld már, hogy a magyar kormánynak az a feladata, hogy másokban a megbízható csatlós benyomását keltse. Ami azt illeti, maga Merkel is megbízhatatlan (különben minek hallgatták volna le az amerikaiak)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.03.22. 14:38:53

@BircaHang Média: Kossuth a saját felelősségének elmaszatolása érdekében lekaraktergyilkolta Görgeyt és haláláig szította a háborús hangulatot. Orbán is lekaraktergyilkoltatott már sokakat és ő is folyamatosan szítja a háborús hangulatot.
Tényleg hasonlítanak... ;-)

bandiras2 2016.03.22. 14:55:15

@high up!: i.imgur.com/ur66UWR.png
Fine with me.
És minden EU nyaló elköltözhet a zseretett EU-ba. Lehet hogy nem lesz akkora a luxus és a kényelem, de jövőnk legalább lesz. Nem úgy mint a migránsözönben fuldokló EU-nak.
Gondolatkísérlet:
200 éven belül hány NÉMET lesz németország területén? hány FRANCIA lesz fro területén?
A római birodalom bukása után ezer éven keresztül békében irtottuk egymást, és túléltük mindet. És most jönnek a judeobolsevik megmondások, hogy fel kell adni népeinket, és meg kell szűnnünk nemzetnek

Most ácizhatsz, de amikor a rabbik és egyéb zsidók adják ukázba a híveiknek, hogy terjesszék a multikulti igét, akkor a tények makacs dolgok. Tudom, facts ara overrated.
www.youtube.com/watch?v=MFE0qAiofMQ
youtu.be/tHBRshQtexw?t=7s
www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4299673,00.html

Bezzeg ha egy Izraeli modell akarna hozzámenni Dicaprióhoz, akkor fajgyalázást kiáltanak ugyanezek a multikulti nagyokosok:
www.haaretz.com/news/jewish-extremists-to-model-bar-refaeli-don-t-marry-dicaprio-1.266457
Némá a másik fajgyalázót a facebook vezér is!
www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/156204

Érdekes. Úgy tűnik, hogy csak a fehér embernek kötelező niggerekkel és arabokkal keveredni, nekik még fehérekkel sem javallt, mert veszélyezteti a faji tisztaságukat. Nem ezt hívják kettős mércének?
Ja nekik szabad.

Conchobar 2016.03.22. 15:26:05

@Frady Endre: "Kossuth a saját felelősségének elmaszatolása érdekében lekaraktergyilkolta Görgeyt és haláláig szította a háborús hangulatot" - Ha haláláig szította, akkor minek akarta volna egyszersmind elmaszatolni? Ilyen nyakatekert vélekedés helyett nem lehetne elfogadni a legegyszerűbb és legéletszerűbb dolgot: Kossuth is másképp gondolta, meg Görgey is, és Kossuth (valamint a követői) szempontjából Görgey gyáva megalkuvó. És ami azt illeti, se Károlyi Sándor, se Apponyi Albert nevét nem övezi dicsőség. Miért lenne kivétel Görgey

Bell & Sebastian 2016.03.22. 15:34:01

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: Tán a halálán van, hogy ennyire cionikus?
___

Elképzelem a vidéki terrorelhárítást, második fokozatban. A mezőőr kiáll sósflintával a letámasztott robogója mellé a tanácsháza sarkára és szúrós szemmel néz. Ettől a terrorpistáknak inukba száll a szociális támogatás iránt benyújtandó kérelmük.

Pöstön meg a TEK tart tavaszi seregszemlét, hadd érezze a nép a Bölcs Kádi törődését, aki mindezt előre látta, ami nem volt nehéz, hiszen ő rendelte el.

Bell & Sebastian 2016.03.22. 15:35:11

@Robinzon Kurzor: Szójanyádnak, dobjon le szotyira pénzt.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:44:24

@Bell & Sebastian:

Sebikém, neked a beugró kérdés továbbra is a Midwaynél szerinted direkt beáldozott japán hordozók ügye.
Azt dolgozd ki szépen, aztán majd, esetleg, beszélhetünk másról is.
Ha úgy tartja kedvem.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:46:34

@Conchobar:

Orbán szerint megvédtük Európát a csodakerítéssel.
A valóságban néhány terroristát mi vonatoztattunk tovább.

A fejem meg nem Orbán miatt fáj, hanem amiatt, hogy Magyarország fog miatta szopni.

Conchobar 2016.03.22. 15:47:27

@Robinzon Kurzor: "Orbán szerint megvédtük Európát a csodakerítéssel." - Ezt honnan szeded?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:50:34

@Conchobar: "Még jóformán meg se érkeztek, de már egész Európa velük van elfoglalva."

Az hogy ki mivel van elfoglalva, és mi az, ami "történelmi léptékű" változást hoz, nem ugyanaz.
Előbbiből nem következik az utóbbi.

Magyarország meg egyáltalán miért is van velük elfoglalva? Nincs itt belőlük egy sem. Akkor?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:52:33

@Conchobar: "Orbán szerint megvédtük Európát a csodakerítéssel." - Ezt honnan szeded?

Ő mondta azzal a szájával, amivel még sohasem hazudott:
mandiner.hu/cikk/20150703_orban_mikozben_megvedjuk_magyarorszagot_megvedjuk_az_europai_uniot_is

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:56:00

@Conchobar: "A magyar kormány nem Európa köré húzta a kerítést, hanem csak Magyarország köré, márpedig Magyarországot azóta elkerülik. Meg jószerével Ausztriát is, mióta ők is kerítésépítésbe fogtak"

És akkor szerinted is az a megoldás, hogy minden ország külön-külön körbekeríti magát?
Aztán majd lövünk, amíg el nem fogy a lőszer, mint egy ZS-kategóriás zombifilmben?

Szemben azzal, amit én mondtam, hogy az EU-t az EU-nak kell megvédenie, méghozzá legkésőbb a görög partoknál.

Conchobar 2016.03.22. 15:56:56

@Robinzon Kurzor: "A fejem meg nem Orbán miatt fáj, hanem amiatt, hogy Magyarország fog miatta szopni." - Nem kedvelem Orbán, de ez akkora hülyeség, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül. Egy kormányfőnek az a feladata, hogy a megbízói (azaz a választók, azaz az ország) érdekeit képviselje. Ezt még a Merkel-kormány is akceptálja (hiszen erőltetik a kvótázást. Az csak önkéntes). Ráadásul nem szabadna hallgatni arról, hogy nem egyedül Magyarország volt az, aki beintett Merkeléknek. A csehek és Ficoék mindvégig egy csónakban eveztek velünk. Akire Merkel neheztelhet, az nem Orbán, hanem az osztrák Fayman

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:02:06

@Conchobar:

Ha te tényleg azt hiszed, hogy Orbán "a megbízói (azaz a választók, azaz az ország)" érdekeit képviseli bármiben, akkor engedd meg, hogy a továbbiakban ne vegyelek komolyan.

Conchobar 2016.03.22. 16:05:05

@Robinzon Kurzor: "És akkor szerinted is az a megoldás, hogy minden ország külön-külön körbekeríti magát? Aztán majd lövünk, amíg el nem fogy a lőszer, mint egy ZS-kategóriás zombifilmben?" - Ha a többiek nem akarnak keríteni, akkor kénytelen az ember egyedül keríteni. Ha a migránspártiak elcsendesednek, akkor lőni se kell. Amúgy rátapintottál. Ezek migránsok és nem gépiesen mozgó zombik. Egyébként meg, ha igaz az, hogy a háború és a lövöldözés elől menekülnek, akkor a legkézenfekvőbb lőni rájuk, vagy feléjük, mert akkor biztosan irányt változtatnak

Conchobar 2016.03.22. 16:08:11

@Robinzon Kurzor: "Ha te tényleg azt hiszed, hogy Orbán 'a megbízói (azaz a választók, azaz az ország)' érdekeit képviseli bármiben" - Hogy te mekkora barom vagy

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.03.22. 16:19:52

@Conchobar: A vereség felelősségét kente Görgeyre. Ő addig harcolt volna, míg mindenki bele nem döglik. Pontosabban nem ő harcolt, ő "csak" halálba küldött másokat. Ő persze nem ragadott kardot...
Ha rajta múlik, talán mindenkit lemészároltak volna és mi már meg sem születünk... ;-)
Na, dalra fel:
www.youtube.com/watch?v=YoHHkYXFXuM
:)

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:21:07

@Conchobar:

Ezt a barmozást -- mint vitakultúrát -- hol lehet felszedni?

Válaszod egyébként van? Tehát tényleg azt hiszed, hogy Orbánt a választóinak a valós érdekei vezénylik?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:22:53

@Conchobar: "Ha a többiek nem akarnak keríteni, akkor kénytelen az ember egyedül keríteni."

Konkrétan miért is?
Mert hogy _ide_ nem akart jönni egyik sem.
Szóval szó nincs arról, hogy Magyarország kénytelen lett volna keríteni.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:24:23

@Conchobar:

Kaptál linket arra, hogy Orbán szerint a kerítéssel megvédjük Európát.

Akkor legalább abban egyetértünk, hogy Orbán tényleg ezt mondta?

Conchobar 2016.03.22. 16:32:51

@Frady Endre: "A vereség felelősségét kente Görgeyre." - Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy Kossuth meg Görgey a szabadságharc alatt végig vicsorogtak egymásra. Nem csípték egymást. Ami (már az emigrációban) igazán felhúzta és gyanakvóvá tette Kossuthot, az az volt, hogy míg Görgey némi ausztriai száműzetéssel megúszta a dolgot, Batthyány meg a tábornokok sokkal rosszabbul jártak. Ami meg a "Ha rajta múlik, talán mindenkit lemészároltak volna és mi már meg sem születünk" mondatodat illeti, remélem nem azt akarod mondani, hogy el se kellett volna kezdeni 1848.március 15-én. Tudod, nem a gyávaság és a megalkuvás tart össze egy nemzetet

Conchobar 2016.03.22. 16:34:41

@Robinzon Kurzor: "Mert hogy _ide_ nem akart jönni egyik sem" - Ők maguk nem akartak jönni, de a lábuk hozta őket, ugye?

Conchobar 2016.03.22. 16:44:06

@Robinzon Kurzor: "Tehát tényleg azt hiszed, hogy Orbánt a választóinak a valós érdekei vezénylik?" - Nem hiszek én semmit. Én azt mondtam, hogy 'Egy kormányfőnek az a feladata, hogy a megbízói (azaz a választók, azaz az ország) érdekeit képviselje'. Migránsügyben bizony nem a migránsok érdekeit képviseli. És még azt is mondtam, hogy 'Nem kedvelem Orbánt, de ez akkora hülyeség, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül'. Érted már

2016.03.22. 16:46:41

@Conchobar:

melyik nem-zetre gondoltál? Mert mint "magyar" akkoriban volt kialakulóban.
Lásd még nacionalizmus.

>>Tudod, nem a gyávaság és a megalkuvás tart össze egy nemzetet

Minket például a ránkerőszakolt országhatárok tartanak össze, most hogy lehet menni és van hova menni, menekül ki merre lát.

Miattad és előled.

Conchobar 2016.03.22. 16:48:11

@Robinzon Kurzor: "Akkor legalább abban egyetértünk, hogy Orbán tényleg ezt mondta?" - Hát ha mondott olyant, akkor mondott olyant. Veled ellentétben, én nem vagyok vevő Orbán rizsájára. Se így, se úgy

Conchobar 2016.03.22. 16:50:11

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: "Minket például a ránkerőszakolt országhatárok tartanak össze" - Ez a baj, hogy nem érted. Én nem országról beszéltem, hanem nemzetről.

Conchobar 2016.03.22. 16:54:51

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: ""Mert mint 'magyar' akkoriban volt kialakulóban." - Akkoriban? A reformkorról szóló történelemórákat te átaludtad

Jean Sol Partre 2016.03.22. 16:55:03

@Conchobar: és az miaz? definiálnád, mit értesz nemzet alatt?

Conchobar 2016.03.22. 17:08:54

@Jean Sol Partre: "definiálnád, mit értesz nemzet alatt?" - Én azt a saját identitással rendelkező embercsoportot tekintem nemzetnek, amelynek egyedei egyazon etnikumhoz tartoznak, közös történelmi hagyományaik, hőseik és tudatuk van, egyazon kultúrához tartoznak. Mindezek mellett él bennük az egymáshoz tartozás érzése

2016.03.22. 17:21:17

@Conchobar:

>>...amelynek egyedei egyazon etnikumhoz tartoznak,

cigány, román, ruszin, szlovák, tót, horvát, szerb, zsidó, kínai, sváb, bolgár, jász, kun, ....

Marad 3 millió "magyar"

sok sikert a nemzetépítéshez.

Conchobar 2016.03.22. 17:27:09

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: "amelynek egyedei egyazon etnikumhoz tartoznak" - Nem sokat tudhatsz te jászokról és a kunokról, ha te berakod őket a "cigány, román, ruszin, szlovák, tót, horvát, szerb, zsidó, kínai, sváb, bolgár" közé.

Conchobar 2016.03.22. 17:30:59

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: "Marad 3 millió 'magyar'" - Hogy maradna már! Egyetlen-egy se tud maradni. Ha te külön népnek tekinted a jászokat, kunokat, akkor külön népnek kell tekintened a somogyiakat, palócokat, szögedieket...de még a budapestieket is

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 18:02:05

@Conchobar:

Az a lábuk, ami idehozta őket, vitte is őket tovább.
Aztán már a MÁV vitte őket.

Nem ide jöttek, nem akartak itt maradni.
De szerintem érted te ezt pontosan.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 18:03:19

@Conchobar: "Migránsügyben bizony nem a migránsok érdekeit képviseli."

De nem is a magyarokét.
Szóval kár volt egyáltalán ezt belekeverni, ha te sem hiszed, hogy a saját érdekén kívül bármi mást képvisel.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 18:07:21

@Conchobar: "Veled ellentétben, én nem vagyok vevő Orbán rizsájára."

Felhívtam a figyelmedet, hogy Orbán miket rizsál.
Kifejezetten rákérdeztél, hogy mikor és hol mondott olyat.
Megkaptad.

Azóta állítólag te vagy az, aki "nem vevő Orbán rizsájára", én pedig igen ... LOL

Jean Sol Partre 2016.03.22. 19:37:55

@Conchobar: akkor ezek igen picike közösségek, de legalább rengeteg

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.22. 19:52:01

@Bell & Sebastian:

herkulopter ügy? ja semmi extra. válasszon egy lehetséges opciót:

a) az oroszok kivonják csapataik javát szíriából, hát az usákok meg küldik utánuk az ukrán frontra az elhárítóbigyulákat

b) mélyfagyasztott szívcsakra a kárpát medencéből

c) chemtrail és haarp alkatrészek, hogy az elfajuló elnökválasztásnál megmanipulálják a zombiszavazókat

d) fegyverszállítmány a puklista felforgatóknak

e) húsvéti ajándék és levélforgalom a távoli családtagoknak

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.03.22. 20:24:20

@Conchobar: Jó ötlet a forradalom, de tudni kell abbahagyni, amikor már nem él senki, akiért kitört... :)

$pi$ 2016.03.22. 21:09:52

@Robinzon Kurzor: "Mert hogy _ide_ nem akart jönni egyik sem.
Szóval szó nincs arról, hogy Magyarország kénytelen lett volna keríteni."

Jesszus, te még itt tartasz? Haverjaid már azért gyalázzák orbánt amiért nem épített kerítést két évvel előbb... :D

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 21:20:18

@$pi$: "Haverjaid"

Ostoba birka vagy.
Ha tudsz vitatkozni azzal, amit írtam, akkor tegyél egy próbát.
Ha nem, akkor sincs baj: nyalhatsz.

pitcairn2 2016.03.22. 22:30:17

@high up!:

89 előtt jó kommunista lett volna belőled (45 előtt meg derék nyilas...)

pitcairn2 2016.03.22. 22:32:42

@Robinzon Kurzor:

"Ahhoz közös EU-szintű fellépés kell, komoly parti őrség EU-parancsnokság alatt és megegyezés a törökökkel (EU-szinten)."

ja, az egész "spontán" happening erről szól...

több hatalmat a brüsszeli szovjetnek...

pitcairn2 2016.03.22. 22:34:49

@Bell & Sebastian:

anno sok helyütt igen remekül ment a vidéki terrorelhárítás:)

en.wikipedia.org/wiki/Posse_comitatus

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 22:35:16

@pitcairn2:

Pedig a járási kormányablak is milyen kiválóan megoldaná a problémát.
Csak hát az a fránya EU nem engedi, pfúj.

pitcairn2 2016.03.22. 22:35:58

@Robinzon Kurzor:

mi a fenének kevered ide ezt az USA által kiprovokált háborút?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 22:40:09

@pitcairn2: A kurszki csatáról jutott eszembe. Hogy az hogy került ide? Arról Sebikémet kérdezd, ő hozta fel.

pitcairn2 2016.03.22. 22:41:32

@Robinzon Kurzor:

nézd meg inkább a posse comitatus linket

ott nem volt probléma se a migránsokkal, sem pedig a "terroristákkal"

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 22:48:45

@pitcairn2:

Észak-Koreában sincs probléma sem migránsokkal, sem terroristákkal.

pitcairn2 2016.03.22. 22:53:01

@Robinzon Kurzor:

attól tartok, hogy tévedsz, elvégre az ország élén terroristák állnak, a lakosság 90%-a meg 48 óra alatt lelépne, ha kinyitnák a határt...

gyalog.galopp 2016.03.23. 06:59:09

@Robinzon Kurzor:

Szerinted hogyan lehet elválasztani a kettőt, mármint a tankönyvet a konkrét történésektől?

Ami pedig Kun Miklóst illeti, a történészkedésnek objektív és szubjektív elemei vannak. Ha csak objektív elemekből állna, az egy száraz adathalmaz lenne, ha csak szubjektív elemekből állna, akkor manipiláció, történelem hamisítás lenne.
Kun Miklós jelen állapotában sok adatot, aránylag kevés szubjektumot prezentál, legalábbis láthatóan erre törekszik. Nyilvánvalóan az adatok kiválogatása is eleve szubjektív, de minél több az adat, annál kevesebb szubjektív kicsapongást enged meg, különösen, ha gondolkodik is a hallgató.

Emlékeim szerint a Lenin fiúkról két mondattal , Kun Béláról, Szamuelyről , Korvinról , felsőfokon emlékeztek meg a tankönyvek és utcákat laktanyákat neveztek róluk.
Tehát minimális nem tényszerű adat, sok szubjektív elemmel összekötve.

Robinzon Kurzor 2016.03.23. 07:41:10

@pitcairn2:

Vannak migráncsok Észak-Koreában?
Robbantgatnak?

A többi részletkérdés.

Robinzon Kurzor 2016.03.23. 07:46:59

@gyalog.galopp: "Emlékeim szerint a Lenin fiúkról két mondattal , Kun Béláról, Szamuelyről , Korvinról , felsőfokon emlékeztek meg a tankönyvek és utcákat laktanyákat neveztek róluk."

Igen, így volt.
Ez nettó történelemhamisítás, a Kádár-rendszer eredetmítoszának a része.

És ebben Kun Miklós is vastagon benne volt.
Most úgy tesz ő is (meg még sokan), mintha mindehhez neki semmi köze nem lett volna ("történészként").

Bell & Sebastian 2016.03.23. 09:44:15

@pitcairn2: Nem győzöm ismételni, hogy a seriff-rendszer bevezetése nem az MDF -en múlt, hanem a geci SZDSZ -en, ami megfúrta.

Kakastollat vizionáltak, nem minden alap nélkül, tegyük hozzá. Majd a jobbik melegítette fel e káposztát, amit pedig az SZDSZ ifjúsági tagozata vétózott meg.

Mégiscsak jobb, ha egy maffia kezében a gyeplő, mintha egy se lenne.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 09:46:48

@Herr Stacheldraht Leger: Hordják szét a német demokráciát, inkább erre szavaznék.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 09:50:13

@Robinzon Kurzor: Megakadt a tű? Kérj új identitást a tartótisztedtől, oszt maj meglássuk, javítasz-e a találati arányodon, Pinakkijó.

gyalog.galopp 2016.03.23. 10:00:39

@Bell & Sebastian:

Nem az a lényeg, minek nevezzük, hanem az, hogy mit engedünk meg neki.
Ez pont olyan , mint a madam, a bútor, meg a lányok.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 10:18:49

@gyalog.galopp: A hatalom központosítása itt a lényeg, bár makk hetes ütés csak, de mindent visz. A szó soros értelmében.

Márpedig aki a civilektől fosik, annak hatalma nem lehet legitim, bármit is szajkózzon kétharmadról, hazáról és svájci taníttatásról, legújabban terrorveszélyről. Ami -kizárásos alapon- nem külső, csakis belső lehet. Kapa-kasza elől futni nem kell félnetek jó lesz.

mojoking77 2016.03.23. 10:32:01

@BircaHang Média: Szanalmas vagy. Remelem megerte.

gyalog.galopp 2016.03.23. 10:33:39

@Bell & Sebastian:

szarügy, mikor betliben a makkhetes ütni akar, de meg kéne tanulni renoncot mondani.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 10:37:58

@mojoking77:

A kurva anyádat. Remélem, megérted. Ha nem, add meg címedet, s felkereslek és agyonverlek Sorosoddal együtt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 11:12:38

@Bell & Sebastian:

Elkanászodott ez a balliba, így kiérdemelt egy pofánverést.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 11:43:06

@BircaHang Média: Bizonyára sajog neki, virtuálisan.

pocaklakó minimanó 2016.03.23. 12:02:39

@Robinzon Kurzor:

"A csodakerítés szart se ért, nem állított meg senkit, nem akadályozott meg semmit, egyetlen migránccsal sincs kevesebb Európában azért, mert áll a szögesdrót."

Vö. korábbi bekezdésed: "...itt nincs egy sem, még annyira sem."

Jaj, de muris! :)

pocaklakó minimanó 2016.03.23. 12:06:15

@Robinzon Kurzor:

"És akkor szerinted is az a megoldás, hogy minden ország külön-külön körbekeríti magát?
Aztán majd lövünk, amíg el nem fogy a lőszer, mint egy ZS-kategóriás zombifilmben?"

Van olyan megoldás is, hogy felveszed az iszlámot, ha akarod, ha nem és aztán felrobbantod a hitetlen rokonaidat.

Ha már delirálsz, delirálj így is. :)

mojoking77 2016.03.23. 15:57:24

@BircaHang Média: Gyere fiam.
Cedar Hills, Cedar Avenue west, Forways, Johannesburg
Ha akarod kicsi trollocska, meg a repterre is kimegyek erted.
Amugy meg eleg lett volna, ha elmondod, hogy elloptal egy bejaratott nick-hez tartozo kepet, es azzal csinalod itt a fesztivalt.
Szanalmas kis buzika lehetsz az eletben, szivesen megneznelek magamnak...

Bell & Sebastian 2016.03.23. 16:19:49

@mojoking77: Mongyő, milyen az élet arrafelé? Mandula szobor mér nincs még a főtéren?

mojoking77 2016.03.23. 16:24:24

@Bell & Sebastian: Mi Budapest fotere?
Talan a Hosok tere? Vagy a Kossuth ter? Esetleg a Deak? Nem mondanam pongyolanak a kerdest, csak egy kicsit...
Amugy mar vagy 15 eve van a Mandela Square-en egy hat meteres bronzszobra.
Kovetkezo kerdes?

Bell & Sebastian 2016.03.23. 17:27:11

@mojoking77: Nyíháhá, akkor az Orbánnak is lesz, de bronzaranyból. Minden téren.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.23. 18:49:54

@Bell & Sebastian: a svájci jobb. ráadásul ott a kopaszok is népszavazni járnak.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 19:14:53

@Herr Stacheldraht Leger: Rossz helyen kopogtat, a kutyával együtt tisztában vagyunk ezzel. Egész jó hely lenne, de a bukott, káeurópai büdöskomcsik nélkül, akik mind itt verik el a lopott pénzt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.23. 19:38:39

@Bell & Sebastian: nekem svájcban egyedül az este 10 utáni wc lehúzási tilalom nem tetszett. de tudja mit? irány a bodeni tó alldeutsch háromszöge, pár perc sétával másabb német demokráciába válthat igény szerint. körteschnaps meg mindegyik oldalon van jófajta.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.24. 07:58:30

@Disznóvári:

mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.03.24. 06:57:52
@BircaHang Média: @mojoking77: Hajrá, fiúk, a vascsövet otthon ne felejtsétek!

Majd a liberális aljaember gondoskodik erről. Minket ez hidegen hagy.

Jean Sol Partre 2016.03.24. 10:34:42

@Herr Stacheldraht Leger: na és hogy hétvégén nem lehet az udvaron ruhát teregetni? :) Legalábbis bizonyos kantonokban.
Van ott pár érdekes szabály még a sublótfiókban, mert nem éri meg róla népszavazást kezdeményezni. De mióta a Coop is nyitva tart este 10-ig és nem csak a HB-n van vasárnap bolt, elég élhető hely lett, ha kicsit unalmas is.

Jean Sol Partre 2016.03.24. 11:21:59

@Bell & Sebastian: ki is egyeznék vele, mert együtt jár a nyugalommal.

Bell & Sebastian 2016.03.24. 15:36:22

@Jean Sol Partre: Na ja, az a jó hely, ahol egyetlen politicus nevét sem tudják fejből a népek.

Túlmozgásos ugribugri csak csak a fogalmatlanok közt dívik.

Robinzon Kurzor 2016.03.24. 17:11:58

@pocaklakó minimanó:

Ilyen kurvajó nicknévvel mint a tiéd (mindig is irigyeltem), nagyon gáz játszani a hülyét.

- És te mivel foglalkozol?
- Éjjelente vámpírokat irtok.
- Mi? De hát nincsenek is vámpírok?!
- Szívesen, köcsög!

Szóval nem a kerítés miatt nincs itt migráncs, hanem azért, mert ide nem akar jönni senki.
Ha akarnának jönni, akkor Ausztria felől most is jöhetnének és akkor onnan is kellene kerítés, de hát nincs, mert nem jönnek, mert nem célország vagyunk, hanem tranzit.

Amikor nem volt kerítés, akkor sem akart itt maradni egyik sem, direkt úgy kellett kibaszni velük és küldözgetni Pécsre, onnan meg Debrecenbe, hogy minél többen lássák őket.

Amikor már félig volt kerítés (és a kormány már nem akarta, hogy migráncsokat lássanak a magyar emberek), akkor vidáman vonatoztattuk őket a horvát határról Hegyeshalomig. (Köztük az egyik párizsi merénylőt, ugye.)

Szóval látom, hogy te például nagyon szeretnél hinni abban, hogy ide akar jönni ez a sok migráncs.
Írj a Jézuskának, talán hoz neked karira.
Szófogadó alattvalónak tűnsz, biztos kapsz egyet a fa alá...

Pelso.. 2016.03.24. 19:28:33

@pocaklakó minimanó: Mire megoldás és milyen események előznék meg, hogy "felveszed az iszlámot, ha akarod, ha nem és aztán felrobbantod a hitetlen rokonaidat" ?

mojoking77 2016.03.24. 20:50:43

@BircaHang Média: "A kurva anyádat. Remélem, megérted. Ha nem, add meg címedet, s felkereslek és agyonverlek Sorosoddal együtt. " ===> "Majd a liberális aljaember gondoskodik erről. Minket ez hidegen hagy."
Nevesithetjuk, mint a skizofrenia minositett esetet? Ha gondolod keresek orvost a neten, aki segithet.

Bell & Sebastian 2016.03.24. 23:05:07

@Robinzon Kurzor: Nem csörtetnek át rajtunk vidáman, mint azokon a szép napokon, amikor még nyár volt és pesti aktivisták kentek szójazsírt a kenyerükre. Ez is valami.

Robinzon Kurzor 2016.03.25. 10:11:12

@Bell & Sebastian:

Sebikém, a csörtetés azért volt, mert nem engedték őket vonatra szállni.
Aztán amikor engedték, meg utána különvonatokkal fuvarozták őket (Kebeb-expressz naponta 5x fordult Gyékényes-Hegyeshalom), akkor megszűnt a csörtetés.

Érdekes mellékszál, hogy míg a magyar állam büntetlenül fuvarozhatta a migráncsokat határtól határig, addig sokéves börtönöket osztottak gyorsított eljársában azoknak, akik pár héttel korábban ezt saját zsebre tették.
Ez is nyilván valami természettörvényből következik, nagyon egyenesen.

Robinzon Kurzor 2016.03.25. 10:11:47

@Bell & Sebastian:

Kebab lesz az, természetesen

pocaklakó minimanó 2016.03.31. 14:30:15

@Robinzon Kurzor:

"...te például nagyon szeretnél hinni abban, hogy ide akar jönni..."

Dehogy, cicabogár, dehogy! Nagyon jól tudom, hogy aki menekül, az csakis a skandinávoknál lel nyugalmat, hiszen ott kipihenheti az üldöztetéseket és még dolgoznia sem kell annyira.

Már azelőtt megírtam, mielőtt bepróbálkozott vele az orwelli merkelanyó és a többi liberális zsizsik, hogy ennek a nagy befogadásnak az lesz a végeredménye, hogy a befogadók majd jól le akarják pattintani máshová a "menekülteket", mert azért mégsem toleránsak ők annyira.

És lőn! Pár hétre rá elkezdtek jönni a kötelező kvótákról szóló ömlengések, mert ezek a kvóták annyira jók, hogy azoknak a torkán is le kell nyomni őket erővel, akik egyrészt nem akarnak dzsídípínövelő, orvosmérnök "migránsokat" vendégül látni, és akikhez nem szívesen menekülnének a demográfiai szakadékot szaporodással betölteni vágyó "menekültek", mert ott esetleg nem kapnak minden bemondásra.

Nagyon szépen bejött, csak hátra kellett dőlni és kiröhögni a ballib zsizsikek nyafizásait.

És még nem lefutott a meccs, jön a kellemes tavaszi idő. :)

pocaklakó minimanó 2016.03.31. 14:31:38

@Pelso..:

Semmire nem megoldás. Viszont a kerítés, ha már muszáj, jobb.

Örülök, hogy segíthettem.

pocaklakó minimanó 2016.03.31. 14:32:57

@Robinzon Kurzor:

"...mert nem engedték őket vonatra szállni."

Akinek futja embercsempészek kifizetésére, az tudjon megvenni egy Röszke-Hegyeshalom teljesárú egyirányút is.
süti beállítások módosítása