„Úgy voltam vele, hogy ebben már nem veszek részt” – német elitklubban tálalt ki Balog Zoltán
2016. március 08. írta: Redakció

„Úgy voltam vele, hogy ebben már nem veszek részt” – német elitklubban tálalt ki Balog Zoltán

balog_zoltan.jpg

„Szörnyű, buta” – ezekkel a szavakkal írta le a tavaly nyáron felállított magyar határkerítést Balog Zoltán Frankfurtban, a Hayek Clubban hétfő este a Mandiner értesülései szerint. A humánminiszterben akkoriban felvetődött, hogy ebben már nem is vesz részt. A miniszter a tavalyi bevándorlós plakátkampányról is önkritikusan beszélt a frankfurti klubban. Balog ugyanakkor megvédte a magyar migránspolitikát, az Orbán-kormány sikereit, miközben a kétharmad elvesztését nem bánja. A miniszter beszólt az osztrák kancellárnak is.

Balog Zoltán a témával kapcsolatban kifejtette: a „szörnyű, buta” kerítés építésekor úgy volt vele, hogy lelkészként és miniszterként sem tud részt venni ebben. A tavalyi bevándorlós kormányplakát-kampánnyal kapcsolatban hasonlóan kritikus hangot ütött meg a közel százfős hallgatóság előtt.

„Ezek az emberek áldozatok, ezt le kell szögezni. Én is odamentem, osztottam ételt, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet; de közben ezt el kell választani az állam feladataitól: a jog, a biztonság, a rend garantálásától. A kampányunkkal mindenesetre összemostuk a két szintet. Amikor azt írtuk plakátokra, hogy »Nem veheted el a magyarok munkáját!«. Így, tegeződve. Magyar nyelven. Azt hiszem, nem tettünk kellő különbséget a szükséget szenvedő ember, az áldozat és az áradat, a folyamat között. Utóbbit meg kell akadályozni a magyar határon, az európai határokon, azt viszont, hogy hús-vér embereket utáljanak, nem engedhetjük meg magunknak.

A miniszter kijelentette: noha a kerítésállítást éjszakákon át vitatták akkor, ma már úgy látja, azzal Magyarország ugyanazokat az értékeket védi, amelyeket annak idején a határnyitással: a szabadságot. A főként a politikai, gazdasági, tudományos és médiaelitből álló Hayek Club tagsága ezt a kijelentést nagy tapssal jutalmazta. Balog felhívta a figyelmet a német és az osztrák politika felelősségére is. „Az önök kancellárja és a bécsi... A kettőt mondjuk nem lehet összehasonlítani. Emberi minőség szempontjából nagy a különbség. Merkel kancellár javára. Minket mindenesetre jogsértésre hívtak fel mindketten. A schengeni szabályok értelmében nem fogadhattuk be ezeket az embereket. Biztonságos harmadik országból érkeztek.”

A miniszter utalt arra is, hogy Görögország 2009 óta nem teljesítette határvédelmi és menekültügyi feladatait, s közölte azt is, hogy a migránshullám „nem volt spontán”„Nem csak a magyar titkosszolgálat tudja ezt, tudják Brüsszelben és Berlinben is: Katar és Szaúd-Arábia 15 ezer dollárt ad a menekültek kezébe, hogy elinduljanak Európa felé. Az embercsempészek megszervezik az utat. Évi hatvan milliárd dolláros üzlet ez. Az embercsempészet ma jobb üzlet mint a drog.”

Stumpf András írását Migráció.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr18454000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.08. 12:14:54

@jose maria padilla:
Igaza van, mehet a süllyesztőbe. Az ilyen nyivákoló frontlógósokkal nem fogjuk megmenteni a fehér ember civilizációját.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/01/szemet.html

GNDL 2016.03.08. 12:29:10

Úgy voltam vele, hogy ebben már nem veszek részt... aztán mégis... szörnyű buta kerítés... aztán mégis... az MNB nyeresége közpénz... aztán mégis... ezek az emberek áldozatok... most már?! Esetleg valami bizonyíték arról a százezer ukránról?! Hozzácsapva az ezer kopt keresztényt?! Esetleg fotó, MTI propaganda az állítólagos ételosztásról?! Esetleg befejezitek majd valamikor a kettős beszédet és hazudozást?!

2016.03.08. 12:32:06

"Évi hatvan milliárd dolláros üzlet ez. "

Egymillió menekült/migráncs, ha mindenki embercsempész kuncsaft lenne akkor

60.000$ per fő. ~55.000 euró

Miközben legálisan bevándorol ügynökségek szervezésében, munkavállalási engedéllyel, lakással, cakkumpakk:

10.000 euróért.

"Katar és Szaúd-Arábia 15 ezer dollárt ad a menekültek kezébe,"

Rendes tőlük, mi még egy levest sem adunk.

Steve the Great 2016.03.08. 12:39:55

Lehet, hogy igazak a hírek és valóban erősen inog a miniszteri széke. Így jobbnak látta, hogy ha nekik kezd rugalmasan elszakadni a kormánytól.
Mondjuk azért jellemző, hogy a nagy erkölcsi dilemmájában mégis inkább a miniszteri széket választotta.

2016.03.08. 12:52:15

@Doomhammer:

A prof eltévedt.

Mert szerinte a migráció a szakrális irányába halad, tehát akkor mi most szakrálisak vagyunk, amit egyébként mindig tagad mondván hogy pont a szakralitás hiányzik.

Most akkor meg kell menteni a bokorugró meztelenseggű benszülötteket szülő törzsi civilizációnkat, vagy sem?

Robinzon Kurzor 2016.03.08. 13:04:05

@Steve the Great:

A Fodor-interjúban az hangzik el -- illetve legalábbis az jelent itt meg --, hogy anno Pokornit és Balogot is hozta a Fideszbe, az ő szakértői stábjában dolgoztak.

Kérdés, hogy mi van róla (mármint Balogról) Orbán páncéljában (és ez még a jobbik eset, hogy az ő páncéljában), megengedheti-e magának egyáltalán, hogy eljátssza a megtévedt, megtévesztett, esendő politikust.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.08. 13:11:13

@260:
A bokorugrókat a nemszakrális birodalmisták akarják megmenteni, akik számára az immár szemétnéppé züllesztett fehér ember nem számít, sőt örülnének is, ha fizikai valójában is eltűnnének. Eltűnnénk.

Mi most nem vagyunk szakrálisak, az egyetlen esély a túlélésre, hogy újra szakrálisok leszünk. Ekkor mellénk áll majd a spirituális szakralitás hatalmas ereje és a Birodalom a porba hullik.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/05/eros-varunk-spiritualis-szakralitas.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.08. 13:16:00

@Robinzon Kurzor:
"Kérdés, hogy mi van róla (mármint Balogról) Orbán páncéljában (és ez még a jobbik eset, hogy az ő páncéljában),"

Szerintem a helyzet ennél egyszerűbb. Balog hozta magával a német (CDU-s) kapcsolatot, mivel a CSU-val Orbán személyesen is jó viszonyt ápol. Volt egy interjú, amiben az szerepel, hogy valami Fidesz-összejövetelen Balog hívta Merkelt és rajta keresztül beszélt Orbán Merkellel.

Most, hogy a CDU-val a kapcsolatok fagypontra hűltek, mivel valakik értő kezekkel Jobbik-szerű szélsőjobboldali pártot kezdtek el gründolni Németországban, Balog már nem tudja hozni, ami a legfontosabb és amiért megengedték neki, hogy szétkúrja a magyar oktatásügyet és egészségügyet - mivel ezek nem fontosak, amíg a hatalom stabil. Ezért most kaparnia kell, különben meginog a széke. Ezt a kaparást látjuk most. Újra megpróbálja eladni a rezsimet a német döntéshozóknak.

I_Isti 2016.03.08. 13:45:19

Emberi minőség szempontjából nagy a különbség.

Conchobar 2016.03.08. 14:55:38

"Azt hiszem, nem tettünk kellő különbséget a szükséget szenvedő ember, az áldozat és az áradat, a folyamat között" - Baszki! Téged nem ők választottak meg, téged nem ők helyeztek pozícióba, te nem az ő jóvoltukból lettél országvezető. És mint választás nyomán lett országvezetőnek, neked nem az ő szenvedésükre kellene figyelned, neked nem az ő érdekeikre kellene ügyelned, neked nem az ő áradásukat kellene segítened (de még csak nem is Orbán és köre áradását). Itt Európában szívesen hivatkozunk demokráciára, de (nyugati országokkal együtt) még legalább olyan messze vagyunk a demokráciától, mint voltunk 40 évvel ezelőtt

2016.03.08. 15:19:22

@Doomhammer:

Amikor mi utoljára szakrálisok voltunk pont a birodalom szolgájaként közdöttünk a homoki- és egyéb szakrálisok ellenében.

Kétezer év alatt meglehetősen összenőttünk a birodalommal, a kölcsönös köpködés inkább csak a rendezetlen pénzügyek miatt van.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.08. 16:32:18

A legcsekélyebb kételyünk sem lehet afelől, hogy mindenfajta helytelen eszmét bírálnunk kell. Természetesen nem helyes tartózkodnunk a bírálattól és tétlenül szemlélnünk a helytelen eszmék elburjánzását, és megengednünk, hogy tért hódítsanak. A hibákat bírálnunk, a mérgező gaz ellen küzdenünk kell, akárhol jelentkezzenek is. Ez a kritika azonban nem lehet dogmatikus; nem szabad metafizikus módszerrel történnie, hanem törekedni kell dialektikus módszerrel eljárni. Tudományos elemzésre és teljesen meggyőző érvelésre van szükség.

Tehéntőgy 2016.03.08. 18:52:36

"Katar és Szaúd-Arábia 15 ezer dollárt ad a menekültek kezébe, hogy elinduljanak Európa felé. Az embercsempészek megszervezik az utat. Évi hatvan milliárd dolláros üzlet ez."

Szaúd-Arábia teljes állami bevétele 2015-ben 162 milliárd dollár volt. Kataré 112,79 milliárd.
Balog miniszter úr szerint (aki véletlenül sem egy mindenféle debil összeesküvéselméletet beszopó futóbolond) e két állam az együttes összbevétele több mint ötödét tavaly arra költötte el, hogy menekülthullámot finanszírozzon. Aha.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.08. 19:19:33

@Tehéntőgy:

A világban bonyolultak a dolgok, amelyeket különböző tényezők határoznak meg. A problémákat különböző oldalakról kell megvizsgálnunk, és nem csupán egyetlen oldalról.

Tehéntőgy 2016.03.08. 19:56:32

@Herr Stacheldraht Leger: Valóban, mintahogyan ugyanazon dolognak több oldala is van, különös tekintettel a sokoldalú emberekre.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.08. 20:14:26

@Tehéntőgy:
Aztán majd a végén kiderül, hogy akiket kinevettek összeesküvéselméletek miatt, azoknak volt igazuk.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/11/kleine-fische-gute-fische.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.08. 20:16:15

@Tehéntőgy:
Az idézet Mao Ce-tung vörös könyvecskéjéből van.

Pelso.. 2016.03.09. 08:29:59

@Herr Stacheldraht Leger: De nem ám. Egyetlen oldal, s egyetlen szempont létezik csak: az üzletmenet stabilitásának fenntartása. Bármi és bárki alárendelhető ennek, s alá is van rendelve.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.09. 18:11:05

@Pelso..:

Síkraszállunk az önerőre támaszkodás mellett. Reméljük ugyan a külső segítséget, de attól nem válhatunk függővé; saját erőfeszítéseinkre, az egész hadsereg és az egész nép alkotóerejére támaszkodunk.

Pelso.. 2016.03.09. 18:47:36

@Herr Stacheldraht Leger: Önerőről már hallottam, az tök jó. Pl nemrég nagyember pereputtya fordult a közpénzen felvásárolt-felhizlalt bankhoz. Kapott pénzt bőven, még visszafizetni sem kellett, pedig hitel volt. Így hát önerőből le tudott pattanni a lével a fickó.
Itt a vége, mindenki bekaphatja.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.09. 19:04:59

@Pelso..:

legutóbbi években napról napra fejlődnek a kapitalizmus spontán erői, mindenfelé új kulákok jelentkeznek, és sok jómódú középparaszt arra törekszik, hogy kulákká váljék

Pelso.. 2016.03.10. 09:23:13

@Herr Stacheldraht Leger: Új kulák réteg, helyes. Majd ha a padlásukat sepri a párt, nem lesz nagy arcuk.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.10. 18:06:06

@Pelso..:

A forradalmi párt a tömegek irányítója, és még nem volt olyan forradalom, amely ne szenvedett volna vereséget, ha a forradalmi párt tévútra vezette a tömegeket. Annak biztosítása érdekében, hogy forradalmunkban ne vezessük tévútra őket, és biztos sikert érjünk el, okvetlenül gondot kell fordítanunk arra, hogy egységre lépjünk igazi barátainkkal igazi ellenségeink megtámadására. Ahhoz, hogy megkülönböztessük az igazi barátokat a valóságos ellenségtől, okvetlenül általános elemzést kell készítenünk a társadalom osztályainak gazdasági helyzetéről és a forradalom iránti magatartásáról.

Pelso.. 2016.03.10. 19:15:04

@Herr Stacheldraht Leger: Ezt a forradalmat nem feszegetném ennyire, pl Robespierre se úgy gondolta a végét. Legyen inkább a kipróbált polgári átalakulás eszméje, amely ugyan termék, de alapszintű elérése nálunk legalább sokáig tart.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.10. 19:52:04

@Pelso..:

Ellenségeink mindazok, akik szövetségre lépnek az imperializmussal: a hadurak, a bürokraták, a komprádor-osztály, a nagybirtokos osztály és az értelmiségnek a hozzájuk szegődő reakciós része. Forradalmunk vezető ereje az ipari proletariátus. Legközelebbi barátaink a félproletárság és a kispolgárság. Ami az ingadozó közép-burzsoáziát illeti, jobbszárnyuk ellenségünk, balszárnyuk viszont barátunk lehet, de állandóan résen kell lennünk, és nem szabad megengednünk, hogy szétzilálják arcvonalunkat.
süti beállítások módosítása