Hogyan lehet népszavazást hekkelni?
2016. február 24. írta: bakó.bea

Hogyan lehet népszavazást hekkelni?

erdosi_laszlone.jpg

„− Tudjátok mi a vicc? Hogy a néni egyértelmű kérdést adott be! − Na és? Mi van, ha nem kezd el aláírásokat gyűjteni?”

 

A fenti párbeszéd tegnap este zajlott le a baráti társaságban, persze az NVI-nél történt botrányos események kapcsán. Az első sajtóreakciókat olvasva úgy tűnik, jórészt mindenki a kopaszok tülekedésén és a kérdés beadásának módjánál ragadt le (érthető módon, hiszen ilyen szintű demokráciahekkelésre azért senki nem számított), magára a kérdésre nem sokan figyeltek.

Arról már tegnap írtam, hogy a vasárnapi nyitvatartással kapcsolatos eddigi kamu-kezdeményezésekkel ellentétben Erdősi Lászlóné kérdése egyértelmű, tehát jó esély van arra, hogy hitelesítik. Az azonban nem jutott eszembe, amire egyik barátom nagyon is jogosan felhívta a figyelmet: mi van, ha hitelesítik a kérdést, azután pedig Erdősi Lászlóné vígan elüldögél Herceghalmon a babérjain és eszében sincs aláírásokat gyűjteni? Négy hónapig ezzel is meghekkelheti a vasárnapos népszavazás ügyét.

*

Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak?” – egészen pontosan ezt a kérdést nyújtotta be tegnap az NVI-hez a kopaszok által támogatott néni, akiről azóta kiderült, hogy a herceghalmi exfideszes polgármester felesége. Ez a felszólító módú „tartsanak” megfogalmazásnak köszönhetően teljesen egyértelmű: aki azt szeretné, hogy a jövőben ne tartsanak zárva a boltok vasárnap, az szavazzon nemmel.

Bár ha az NVB nagyon megerőlteti magát, biztosan bele tudja magyarázni, hogy a kérdés a parlament számára nem egyértelmű, mert nem lehet biztosan tudni, hogy milyen jogalkotási kötelezettség ered egy „nem”-eredményből. De azért túl magas szintű logikai eszmefuttatás nem kell hozzá, hogy belássuk: nyilván az, hogy a 2014. évi CII. törvény szerint ne tartsanak zárva a boltok vasárnap, ergo módosítsák ezt a törvényt. Hogy ezen utóbbi fordulat nincs a kérdésben kifejezetten benne, az nem kizárt, hogy az NVB-nek megkerülhetetlen problémát okoz, de talán nem vagyunk túlságosan optimisták, ha azt feltételezzük: a Kúrián másodfokon már mindenképp képesek lesznek a jogalkalmazók az absztrakt gondolkodás ilyen magasságaiba szárnyalni és a kérdést végül hitelesítik. Mindenesetre induljunk ki ebből.

Ekkor szembesülünk a fentebb említett problémával: tegyük fel, hogy hitelesítik a kérdést, Erdősi Lászlóné megkapja a hitelesített aláírásgyűjtő íveket, amiket szépen hazavisz, aztán beteszi őket a fiókba és megvárja, hogy leteljen az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló négy hónap, anélkül, hogy egyetlen szem aláírást is összegyűjtött volna. Akkor mi van?

Akkor az van, hogy további négy hónapra meg lett hekkelve a vasárnapi nyitvatartós népszavazás. A népszavazási törvény ugyanis a „párhuzamossági moratóriumot” nem csak a kezdeti, hitelesítési szakaszban írja elő, hanem ezt kiterjeszti az egész kezdeményezési időszakra is. Tehát amíg az aláírásgyűjtés zajlik, vagy az aláírásgyűjtési időszak eredménytelenül le nem zárult (vagyis nem sikerült határidőn belül kétszázezer aláírást összegyűjteni), esetleg amíg a népszavazást meg nem tartották; addig nem lehet ugyanolyan tárgyban kérdést benyújtani.

*

Hogy miért is tudjuk elképzelni, hogy az idős asszony esetleg hazaviszi és ráül a hitelesített íveire? Mert már eddig is furcsa lépései voltak: a titokzatos néni szerint a népszavazási kezdeményezése „magánügy” és érdekes módon népszavazás-kezdeményezőként egyáltalán nem kívánt nyilatkozni a nagy nyilvánosságnak a tegnapi napon, amikor pedig minden figyelem rá irányult. Milyen kezdeményező az ilyen, mit akar elérni?

Így aztán ha utóbb meggondolja magát és úgy dönt, hogy mégse kezd aláírást gyűjteni – hiszen nyilván ez is „magánügy” –; akkor azok, akik tényleg akarnának népszavazást kezdeményezni az ügyről, kénytelenek lesznek kivárni az aláírásgyűjtésre nyitva álló idő leteltét, vagyis 120 napot.

Arra ugyanis nincs reális esély, hogy a baloldal vagy bárki, aki a vasárnapi zárva tartást ellenzi, önszorgalomból beálljon a néni kezdeményezése mögé. (Hiszen tulajdonképpen ez is megfelelő kezdeményezés lenne, egyszerűen a baloldalnak a nemmel kellene kampányolnia.) Ennek az az oka, hogy a kétszázezer aláírást a népszavazási kérdésnek az NVB által hitelesített mintapéldányán és az erről készült másolatokon kell összegyűjteni és benyújtani. Ez teljesen logikus, korábban is így volt: normális esetben a kezdeményezők szívesen osztogatják ezeket a másolatokat, hogy minél többen gyűjtsenek nekik aláírást.

Azonban ha valaki vissza akar élni a népszavazás intézményével, akkor vissza tud. Jelen esetben ezt a hitelesített mintapéldányt Erdősi Lászlóné fogja megkapni, ha pedig ő úgy dönt, hogy nem gyűjt aláírást, sőt, mások se gyűjtsenek – mivel ez az ő „magánügye” –; akkor egyszerűen megteheti, hogy nem ad senkinek másolatot a hitelesített kérdésből és kész. Így nem fognak összegyűlni az aláírások, nem lesz az egyébként egyértelmű kérdésről népszavazás, és a vasárnapi zárva tartás további négy hónapig jegelve lesz.

Joggal való visszaélés? Az. Nevetséges? Az.

Főleg annak fényében érthetetlen a Fidesz részéről a népszavazás megtartásától való beteges félelem, és az ennek elkerülésére bevetett, demokráciákban eddig elképzelhetetlennek gondolt eszköztár; hogy az új alkotmányban ötven százalékra emelték a részvételi küszöböt.

Vagyis a népszavazás eleve érvénytelen, ha nem megy el a választópolgárok fele szavazni – akkor is, ha a szavazáson résztvevők kilencven százaléka amúgy a vasárnapi nyitvatartásra szavazna. Eleve a vasárnapi boltzár megtartásának hívei valószínűleg az otthonmaradásra buzdítanának, mert egy érvénytelen népszavazás a legtutibb az ő szempontjukból. Különösebben mondjuk erre nem is kell buzdítani, mert a magyarok politikai aktivitásának ismeretében eléggé valószínű, hogy az 50 százalék alatt maradna a részvétel egy ilyen népszavazáson.

*

Hogy miért kell akkor ez az egész tragikomédia az értelmetlen kérdésekkel és az aláírásgyűjtés esetleges elszabotálásával? Talán mert a kormányoldalon is emlékeznek arra, hogy a népszavazás milyen jó kormánybuktató eszköz – és még akkor is elég komoly politikai ereje van, ha a szigorított részvételi küszöbnek köszönhetően nem lesz eredményes a népszavazás.

Az NVI-nél történtek (meg egyáltalán, a vasárnapi nyitvatartós népszavazási saga) után a cinikus időzítés csimborasszója, hogy a miniszterelnök ma bejelentette: a kormány népszavazást kezdeményez az uniós migránskvótáról. Egész pontosan így hangzik a kérdés: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy milyen leleményes jogértelmezéssel fogja ezt a kezdeményezést az NVB átengedni. Ugyanis az alkotmány egyértelműen leszögezi, hogy népszavazás tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet. Uniós szabály tehát nem.

Én magam sem értek egyet a migránskvótával, de egy jogállamban, következetes jogalkalmazás mellett erről a jelenlegi szabályok szerint nem lehet Magyarországon népszavazást tartani.

Már a görögök adósságrendező népszavazása kapcsán is írtam arról, hogy miért értelmetlen, ha egy tagállam önkényesen népszavazást tart EU-s ügyekről. Ennek így semmi értelme. A migránskvótát EU-szinten döntötték el, és EU-szinten is kell megpuccsolni, például a már megindított semmisségi keresettel, ami akár be is jöhet. Vagy összeurópai népszavazással, kár, hogy ilyen nincs. Ezt persze Orbán is tudja és az NVB is. Kérdés, hogy utóbbi hajlandó-e asszisztálni Orbán újabb parasztvakító show-jához.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr698415856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.02.24. 14:41:13

Az élet és ezen belül is különösen Csabai József bámulatos jövőbelátási képessége máris kiegészítéssel látta el a cikket, ha jól vélem ;-)

Zb74 2016.02.24. 14:42:43

"Kérdés, hogy utóbbi hajlandó-e asszisztálni Orbán újabb parasztvakító show-jához."

Szerintem nem kérdés, de majd meglátjuk.

GNDL 2016.02.24. 14:55:42

„túl magas szintű logikai eszmefuttatás nem kell hozzá”

Csak azt felejted el, hogy az NVI-ben is Orbán lojális talpnyalói ülnek, akiknek egyetlen kibővített mondat jogi értelmezéséhez is 30 napra van szükségük... legalábbis arra még nem volt példa, hogy ne húzzák el az utolsó pillanatig az állásfoglalást. Mondjuk nem csoda, a szellemileg jellemzően erősen korlátolt fideszesek egyetlen szavas választási programokhoz és primitív kampányszlogenekhez vannak szokva, így Orbán NVI-ben naplopó haverjainak az ilyen kérdések hitelesítése valószínűleg életük meccse... :)

„Kúrián másodfokon már mindenképp képesek lesznek a jogalkalmazók az absztrakt gondolkodás ilyen magasságaiba szárnyalni”

Igen, mert ott nem Orbán lojális talpnyalói ülnek... vagyis, várj... :)

Kár hogy megint nem a lényegről beszélünk: a Fidesz-KDNP nácijai tegnap egészen konkrétan bűncselekményt követtek el, mivel megakadályozták, hogy Nyakó elsőként leadhassa népszavazási kezdeményezését. A rendvédelem nem volt sehol, az állam még itt sem látta el feladatait, a Fidesz-KDNP korrupt gecijei pedig voltak olyan pofátlanok, hogy a szocialistákra fogják a „balhét”.

Ellenben ma, amikor aktivisták tiltakoztak az illiberális putyinista eszközeitek ellen, már szerencsére volt elég rendőr a helyszínen, hiszen vasággyal is csak ötven kilós bölcsészeket kellett vegzálni: index.hu/mindekozben/poszt/2016/02/24/demokracia_felfuggesztve

Hányni kell tőletek...

I_Isti 2016.02.24. 14:58:34

"„Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak?”"

Ezt ez a nyugdíjas néni még kimondani sem tudja, nemhogy átgondolni, hogy mit jelent.

Yorik 2016.02.24. 16:09:00

"a kérdés a parlament számára nem egyértelmű, mert nem lehet biztosan tudni, hogy milyen jogalkotási kötelezettség ered egy „nem”-eredményből."

Pont úgy.

Veder1 2016.02.24. 16:13:30

En meg azt hittem ez nyiovanvalo es direkt "nem jutott eszedbe". Most nem tudom melyik a szomorubb megoldas.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.02.24. 18:01:38

@I_Isti:
a nyugdíjas nem minden esetben hülye. csak a komcsi nyugdíjas.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.24. 18:08:55

beja néni, pofa súlyba:

jog.mandiner.hu/cikk/20160224_alapjogokert_kozpont_alaptorvenyszeru_a_kormany_nepszavazasi_kezdemenyezese

a szakértelem ócska imperialista trükk, ide forradalmi gógyi kell. ha bástya efftárs azt mondja rendben van, akkor rendben van.

Pelso.. 2016.02.24. 18:43:18

@Herr Stacheldraht Leger: Alapjog, az ám.
Ki kellene már rakni párezer óriásplakáton a népnek, hogy mi is az ő tényleges alapjoga. Meglehet,SL állná a költségek egy részét, s talán tartalomba is besegíthetne, felidézve a párt kemény mag néhány zárt megbeszélésén elhangzottakat.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.24. 19:10:23

@Pelso..:

i639.photobucket.com/albums/uu116/ekozlony/plakat12.jpg

kételkedés helyett kemény meló visz a fényes jövő felé (ártunk és ormányunk útmutatása szerint)

Bryan élete 2016.02.24. 19:11:16

@Herr Stacheldraht Leger: tegnap még az is kiderült, hogy bástyaettársat a két relikvia gyüjtögető még gondolatban sem akarta a hatástalanított rozsdás gránátokkal likvidálni.
Felháborító.

Arcade Macho 2016.02.24. 19:18:18

"Vagyis a népszavazás eleve érvénytelen, ha nem megy el a választópolgárok fele szavazni – akkor is, ha a szavazáson résztvevők kilencven százaléka amúgy a vasárnapi nyitvatartásra szavazna."

ez biztos?
mintha ugy emlekeztem volna hogyha kevesebb mint a fele megy el, akkor ertelemszeruleg a 25%nyi valasztopolgari akarat mar dont, jelen esetben pl a 40% -nak a 90% -a ami 36%

Bloodscalp 2016.02.24. 19:27:21

Nem kell azon se meglepődni ha a ""Civilek Herceghalomért Egyesület" majd elkezd szignókat gyűjteni, természetesen semmi közük nem lesz fizesshez.

Burgermeister 2016.02.24. 19:28:52

megérdemeljük, már régodakellettvooonabaszni apicsábamáááá

Burgermeister 2016.02.24. 19:31:45

amugy meg nem lesz semmiféle népszavazás ...csak szólok, mert ha mindenen átmegy a kérdés....márpedigátmegy..:) mer'anyugger helyett jólmegírták akkor csakis ismétlem csakis ők gyűjthetik a kéccáezer aláírást, tehát nem más, nem az mszpdklmpakárki emberei, csakis ők....na most ők meg nem szednek össze kéccáezret oszt jónapot.....mitlehetmégellopni????? kérdezi a nagyÚr.

Netuddki. 2016.02.24. 20:26:31

Kedves Beja! A kérdés sajnos nem egyértelmű.
Feltesz egy kérdést, amit ha jóváhagynak a zemberek akkor gyakorlatilag nem változik semmi. Akkor mi értelme feltenni a kérdést?

De végül is mindegy, mert a választási bizottságnak a történtek fényében nem szabadna jóváhagynia az orbánfarturkász nyanya beadványát.

Gyorgy Nagy 2016.02.24. 20:27:34

Herceghalom leszarja az öreglányt a férje meg bucsuzhat apolgármesteri stelungnak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.02.24. 20:49:46

@Arcade Macho: Figyelmedet elkerülhette, hogy az elmúlthatév során közjogi rendszerünket újraírták.

Köztük ezt is.

A szabály értelmében minél inkább egy irányba húz egy népszavazásra bocsátott kérdésben a választópolgárok véleménye, annál esélyesebb az érvénytelenség, hiszen szavazni hajlandó ellentábor hiányában nincs az az isten, hogy összejöjjön az érvényességi küszöb. (Még a gyurcsánybuktató népszavazáson is csak valami fél százalékkel billent 50% fölé a részvétel, s volt 15% körüli ellenszavazat. No de akkor még valóban az általad írott, életszerűbb szabályozás volt, melynek célja az volt, hogy a nép eldönthessen kérdéseket a népszavazáson, nem pedig az, hogy nehogy.)

@Bloodscalp: Dehogy kezd el. Vagy elkezd, de 20nál megáll és majd megírja a nézőpont, a magyaridők, az alapjogok központ, a pestisrácok, a magyarhírlap és finomkodva tán a mandiner is, hogy lám, az embereket nem is érdekli ez.

GNDL 2016.02.24. 22:31:28

Pálffy elvtársnő ATV-s szereplése megvolt ma este? :) A kurva anyátokat, fideszes szarok... már a látszatra sem adtok...

niklex 2016.02.24. 23:08:21

Szarházibbak ezek a legsötétebb kommunista agitproposnál is

xclusiv 2016.02.25. 00:49:02

Ezzek egy korábban is egyértelmű tényre kaptunk egyértelmű bizonyítékot:

NINCS OLYAN PÁRT, HOGY KDNP, EZ CSAK A FIDESZ MÁSIK NEVE!

Szóval nem "baszódjál meg kdnp", hanem "baszódjál meg orbán viktor" a dal helyes refrénje, pontosabban annak a kezdete.

Más. Nem tudom eldönteni, hogy ennek a kubatov gárdás fellépésnek mi volt az oka, ere 3 reális lehetőséget látok erre:
1. valami nagyon durva disznóságra készülnek (ezermilliárdok), és ez csak az álcázás, hogy ezen csámcsogjon a nép
2. amíg ezen bűncselekmény miatt megy a bírósági eljárás (sok év), addig se lehessen a témában népszavazást kiírni
3, ezek ezt a fentiektől függetlenül jó ötletnek gondolták, és az pl. az eszükbe se jutott, hogy ezzel egy várhatóan többtízezres tömeget ráhúznak a várhatóan amúgy se kicsi pedagógustüntetésre (március 15 várhatóan). Mert ezt a törvényt talán még többen utálják, mint a netadós koncepciót...

Ad Dio 2016.02.25. 07:18:21

Amit a Fidesz a népszavazás intézményével csinál, az kimondhatatlanul kártékony.

$pi$ 2016.02.25. 07:25:06

" Ugyanis az alkotmány egyértelműen leszögezi, hogy népszavazás tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet. Uniós szabály tehát nem."

Nincs úniós szabály a migránskvótákról. Ez a negyedik blog az index címlapon, ahol azt hazudják, hogy van ilyen szabály és ezért nem lehet népszavazást tartani róla.

Ballib Cenzúrázók Réme 6 2016.02.25. 08:52:21

Tévúton jártok.

Ha te azt hiszed, hogy a kopaszok valakinek a két szép szeméért mentek oda, és nem pénzért akkor szerintem óriásit tévedsz.
Viszont ha kopaszokat bérelsz azok vélhetően dolgoztak már meccsen.
Egyetemista koromban én is dolgoztam meccseken, koncerteken, még Fradi meccsen is.

És ha pénzt fizetett volna valaki azért, hogy egy általam soha nem látott öreg mamit kísérjek a választási irodába, akkor elkísértem volna.
Tudva, hogy az összes média ott lesz, csak sok pénzért tettem volna ezt meg.

Viszont abban biztosak lehetünk, hogy a kopaszokat valaki fizette.
És mivel Erdősné mappáit hurcolták, Erdősnét védték, és neki segítettek, azt hiszem nem túl meréz feltételezés, hogy Erdősné fizette őket.

Az egyetlen kérdés, hogy Erdősné kinek dolgozik.
A többi az konteó.

Menjünk tovább.

Odáig eljutottunk, hogy a kopaszokat Erdősiné fizette.
Nomármost teljesen nyilvánvaló, hogy bérelhetett volna az Újpest, az MTK, vagy akár a Walton, vagy más biztonsági cég emberei közül is megfelelő számú kopaszt, ugyanúgy, ahogyan azt megtette a Fradi emberei esetén.

Erdősiné tudta hogy botrány lesz az ügyből.

És azt is tudta, hogy a Fradi Kubatovhoz kötődik, azaz csak egy értelme volt annak, hogy éppen a Fraditól bérelte a kopaszokat, nevezetesen, hogy Erdősiné nagyobb balhét akart.

Ismétlem..
Az egyeteln kérdés, hogy Erdősiné kinek dolgozik.

Tekintve hogy a férje papucsban a Fideszzel, nem hiszem hogy nekik.
De persze mindenki abban hisz amiben akar.
Még te is, meg a többi blogger is.

maroz 2016.02.25. 09:17:19

@Arcade Macho: A nato-csatlakozás miatt buherálták '97-ben 25%-osra, mert féltek, hogy a nép nem akar annyira erősen csatlakozni, és igazuk is volt. Orbán aztán visszacsinálta 50%-osra, tehát ma mindenkinek el kell menni, ha azt üzeni. Négymillió ember, ez azért ma kihívás. Gondolom én, aztán meg ki tudja, ezek tényleg kreatívok, nem mint a ballib törmelékek.

De szerintem ez az egész tök lényegtelen. Mutass már egy olyan embert, aki azért aggódik, hogy milyen hatással lesz a saját sorsára akármilyen népszavazás.

Pont az 1997-es nato-betagozódásunk hogyanja mutatja meg napnál is világosabban, hogy a döntés nem Magyarországon születik meg, és ha azt nekünk végre kell hajtanunk, akkor végrehajtjuk, bármi áron. Ha a népszavazás intézményét kell miatta seggtörlésre használni, hát azt fogjuk tenni. De valójában egyetlen olyan népszavazást sem tudok az elmúlt 25 évből felidézni, amin lett volna érdemi izgulnivalója az átlagembernek.

Például az már egy érdemi kérdés lenne, hogy államosítsuk-e a kereskedelmi és szolgáltatási szektorban nálunk garázdálkodó külföldi vállalkozásokat. De amíg csak ilyen parasztvakítások jönnek sorra, addig nekem az a meglátásom, hogy kábé ezt és nem többet kéne rá reagálni: -Basszák meg az urak a sarkantyújukat!

$pi$ 2016.02.25. 11:01:42

@Kuviklacz: Okés, és ebben hol van az, hogy nekünk be kell fogadnunk bárkit is?

Arcade Macho 2016.02.25. 15:39:20

@Counter: @maroz: ok koszi a kiigazitast

szamomra az tunt mindig is logikusnak hogyha nincsen meg az 50% reszvetel, akkor a 25% ugyanazon szavazat ervenyes, de akkor nem igy van
habar a ketharmad szamitasa utan gondolhattam volna hogy a jozan paraszti esszel elkepzelt matek az a valasztasoknal nem mukodik

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.02.25. 22:09:59

@Arcade Macho: Ez olyankor észszerű, ha a szabályozás célja az, hogy népszavazáson kötelező érvényű döntés születhessen.

Ha viszont a szabályozás célja, hogy a népszavazás intézményét el nem törölve a lehető legbiztosabban garantáljuk, hogy ne születhessen kötelező érvényű döntés... no, hát igen. Ha így gondolta volna a jogalkotó, pont úgy szabályozta volna, ahogy most szabályozva van.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.27. 09:59:03

@Counter: mindig ezek a negatív hullámok. belegondolt abba, hogy a kapukopasz performansz után immár nem az a kérdés, hogy a következő (parlamenti) választásnál jön-e az EBESZ a választások tisztaságát felügyelni, hanem hogy hány embert küld a legutolsó falu legutolsó szavazókörébe végigsasolni a népakarat alakulását?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.02.27. 10:31:42

@Herr Stacheldraht Leger: És ki fogja odaengedni őket a szavazókörökbe? Ha az NVI előterében ilyen torlódás alakul ki, akkor majd pont a faluházban lesz megoldott az akadálytalan közlekedés?

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.27. 15:44:51

@Counter: saját maguk. ellenkező esetben az illib helyett az illegitim hatalomról kapnak hivatalos igazolást, annak minden kellemes velejárójával.

Laikus Érdeklődő 2016.02.27. 16:33:39

@Counter: "Ha viszont a szabályozás célja, hogy a népszavazás intézményét el nem törölve a lehető legbiztosabban garantáljuk, hogy ne születhessen kötelező érvényű döntés..." ... akkor az Európai Uniós gyakorlatot kell követni. Ugyanis összeurópai szinten még a véleménynyilvánitó népszavazás is gyakorlatilag lehetetlen, az ügydöntő népszavazás pedig elméletileg is kizárt.

Ezért nem lehet EU szinten népszavazni a migráncskvótáról vagy a TTIP-ről, de még olyan szibolikus kérdésekről sem, hogy Legyen-e 28 csillag az EU zászlójában.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.02.27. 16:54:14

@Herr Stacheldraht Leger: Na nehogy már valami gyüttment nemzetközi gittegylet legitimálja a magyar nemzet kétharmados egységbe forrott akaratnyilvánítását...!

@Laikus Érdeklődő: Mak-mak. A cél az volt, hogy népszavazás anélkül ne legyen, hogy kivezetnék az intézményét.
Megoldva. Kicsit még túl is biztosították ezzel a Patyival, de neki személyes törlesztenivalója is van.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.27. 17:27:03

@Counter: majd stumpfiboj rákérdezhet a következő dan baer interjúban.

Laikus Érdeklődő 2016.02.28. 10:56:44

@Counter: A népszavazás csak akadályozná a Nemzeti Együttműködés Rendszerét a Jobban Teljesítésben.
Ezt a Vezér már 2010-ben elmonta:
"A parlamentáris hagyományt szeretném folytatni Magyarországon. Ha elkezdünk népszavazást kiírni, mondjuk, az alkotmány kérdésében, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én ezt nem szeretném. Azért választják meg a parlamenti képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, szerinte ezért csak kivételes esetekben kell népszavazást tartani."
Stumpf pedig jól megkritizálta a fentieket polgárilag:
valasz.hu/publi/orban-ellentmond-onmaganak-30937

A helyzet azért különleges, mert most nem lehet a jó Európai Uniós gyakorlatra hivatkozni, ugyanis az még a magyarnál is antidemokratikusabb.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.04. 11:33:49

@Herr Stacheldraht Leger: Jövő hétre beterjesztünk egy egyéni képviselői indítványt, melynek értelmében a Kúria este 7-től Curia néven működik tovább, erre hivatkozva pedig az eljáró tanács tagjainak kinevezése megszűnik.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.04. 18:20:25

@Counter: pompás, de a szakmai előkészítést azért a KubiKonzult 2000 Kft-re bízzuk. A bíró elég, ha a nevét le tudja írni a papírosra, hisz Pol Pot óta tudjuk, hogy nem lehet megbízni a szemüvegesekben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.03.05. 15:06:39

@Herr Stacheldraht Leger: Népi bíróságokra van szükség, ahol a józan ész alapján születnek megfellebbezhetetlen ítéletek, 8 napon belül.

A népi bíróságok személyi állományát pedig a gazdagon burjánzó magyar civilekből töltjük föl, hiszen ők érdeklődnek a közügyek iránt, ők elkötelezettek egy tiszta magyar közélet iránt. (Megj.: bekéretni Friczet.)

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.06. 09:34:12

@Counter:

Síkra kell szállnunk az egész érdekeinek figyelembevételéért. Minden párttagnak, minden részmunkának, minden szónak vagy minden cselekedetnek az egész párt érdekeiből kell kiindulnia, ezt az elvet semmi körülmények között sem szabad megsérteni.

Pelso.. 2016.03.06. 11:01:59

@Herr Stacheldraht Leger: Ez tetszik, amolyan mindenki mindenkiért program is lehetne, a vájtfülüek számára meg fogjuk meg s vigyétek. Az még megfontolandó, hogy pl a közmunkások belül lehetnek-e a körön, hisz indenki nem szállhat be, ugye említésre került már ellenségkép vonatkozásban a tartalék képzés.
Persze sok jó fritztomi sok jó írása kell majd, hogy a kerítésen (majdnem rácsot írtam, nahát) kívül-belül egyaránt próbálja ezt megértetni a drága néppel.

2016.03.06. 13:39:25

@Pelso..:

A közmunkás már az állam része. Kinyílvánította a csatlakozási akaratát, akarom mondani feladta akaratát.
Először kapát kap, meg fűkaszát, aztán sárga mellényt, majd igazolványt. Egyszercsak közfeladatot fog már ellátni, gumibot rádió, majd géppisztoly.
Lesz kerítés bőven, azt meg őrizni kell.

nyugi csak vicceltem, van még néhány akadály és egyre magasabbak.
süti beállítások módosítása