„Félreértettük a helyzetet” – önkritikát gyakorol migránsügyben Schiffer András
2016. február 22. írta: Redakció

„Félreértettük a helyzetet” – önkritikát gyakorol migránsügyben Schiffer András

schiffer_andras_1.jpg

Mára beláttam, hogy a klasszikus emberi jogi érvelés egyszerűen kicsorbul a valóságon – mondja a migránsügyben önkritikát gyakorló Schiffer András a Mandinernek. Az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint alávaló az uniós migránsügyi zsarolás a fejlesztési pénzek megvonásának belengetésével, Merkel kvótája pedig nem működhet, ráadásul „ezt a tömeget Európa egészen biztosan képtelen integrálni”. Schiffer szerint ennek az EU-nak így nincs jövője, csak a szakadás. Schiffer saját és pártja jövőjéről is beszélt. Na meg a kockás ingről. Nagyinterjúnk.

 

„Alig várjuk az önkritikát!

A helyzet az, hogy nemcsak mi, de európai testvérpártjaink is, félreértettük a helyzetet. Abból indultunk ki, hogy van a klasszikus menekültszituáció, amelyet többször is megtapasztaltunk a 20. században: a második világháború alatt, ötvenhatban, vagy a délszláv háború idején, amikor Magyarország egyébként példásan vizsgázott. Vagy a nyolcvanas években, amikor erdélyi magyarok menekültek hozzánk Ceausescu elől...

Azért is csatlakoztunk a Genfi Egyezményhez.

Igen. És itt is vagyunk a lényegnél. A Genfi Egyezmény tipikusan 20. századi menekülthelyzetre reagált 1951-ben. Egytől-egyig olyan helyzetek voltak, ahol te mint menedéket adó ország nagyjából látod, mely területről érkeznek a menekültek és maximálisan mekkora lehet a létszám. Ezzel a helyzettel kell számolunk egyébként az ukrán polgárháború kapcsán is.

Plusz: a szomszédos országból érkeztek, nem a világ másik feléről.

Pontosan. Ötvenhatban anyám unokatestvére műegyetemista volt, fegyverrel rohangált, jobbnak látta hát, ha a forradalom vérbefojtása után veszi a nyúlcipőt. Traiskirchenben berakták egy menekülttáborba, fél évig ott volt, amíg megkapta a meghívólevelet Franciaországból és továbbállhatott. A genfi menekültügyi rezsim felett mára mindenesetre eljárt az idő. Annyiban persze nem, hogy ha előállna egy klasszikus menekülthelyzet, ne adj Isten Kárpátalján, alkalmaznunk kellene. Függetlenül attól, hogy keresztény-e, magyar-e, ha Túristvándinál, gólyózápor elől menekülve, átúszik valaki a Tiszán, nem lehet elvárni, hogy szabályszerűen adja be a menekültkérelmét és a hivatalos átkelőn jöjjön inkább. Ha annak idején boszniai muzulmán jött, hatvan kilométerről, a népirtás elől akkor is alkalmaznunk kellett a genfi megállapodásban foglaltakat. Azt viszont nem kellő pontossággal láttuk egy éve, hogy ez a migránshullám teljesen új jelenség, amelynek kezelésére a Genfi Egyezményben foglaltak, illetve annak fél évszázad alatt kialakult értelmezési kultúrája nem nyújtanak eligazítást..

Szóval nem Orbán kreálta álproblémáról van szó, hanem új jelenségről.

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr268410762

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kvótanépszavazás nem az, amiről szól 2016.02.25. 04:27:57

  Az Orbán-féle kvótanépszavazással kapcsolatban végre világosan láthatjuk, miért tolódik a magyar politika jobbra, sőt miért tartunk a fasizálódás felé. Igaz, hogy a média nem nevezi meg a fasizálódás okait, de mindez jól kiolvasható hvg.hu és a Kett...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paveway 2016.02.22. 13:46:12

Ideje volt felébredni. Már csak Merkelnek kéne észhez térnie, haladnánk végre.

GNDL 2016.02.22. 14:34:56

„alávaló az uniós migránsügyi zsarolás a fejlesztési pénzek megvonásának belengetésével”

A baloldaliak (például a fideszesek és Schifferék) téves közhiedelmeivel ellentétben nem azért kapjuk az uniós forrásokat, mert „piacot vettek nálunk”, hanem azért, hogy az egységes piachoz Magyarország „emberi időn belül” fel tudjon zárkózni, valamilyen szinten egyenrangú partnere lehessen a régebbi uniós tagállamoknak.

Ez viszont nem történik meg, sőt, egyre csak lejjebb szakadunk Európától, a magyarok termelékenysége még a fele sem az unió átlagának, így ez a magyar piac sem termelési, sem fogyasztási szempontból nem versenyképes az unióban... tehát üzleti szempontból hülyeség a „piacot vettek” opció, ki adna pénzt valami használhatatlan szarért? Problémát vettek... nagypofájú posztkommunista korrupt politikai kalandorokat, nagyjából. :)

A „nettó befizetők” pénzét viszont csak arra használja fel a jelenlegi adminisztráció, hogy megússzák a strukturális reformokat, letenni az európai felzárkózás alapjait. Tehát elég nyilvánvaló, hogy „kár belénk” az a rengeteg _uniós közpénz_, ami jelenleg tulajdonképpen Orbánék hatalmon maradását, és a korrupt fideszes gazdasági holdudvar feltőkésítését szolgálja, semmi mást.

Így a „nettó befizetők” szempontjából teljesen jogos a felvetés, hogy ha sem felzárkózni, sem együttműködni nem akarnak a régi/új szocialista tagállamok, akkor ne kelljen nekik a „nettó befizető” tagállamok adófizetőinek pénze sem.

A jellemzően gyengébb értelmi képességű fideszeseknek ezt úgy tudnám a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy az uniós tagsággal nem csak jogok járnak és zsák pénzek, hanem _kötelesség_ is. Egyik nincs másik nélkül.

gyalog.galopp 2016.02.22. 14:44:38

@GNDL:
Neked teljesen igazad van, hagy is a picsába ezt a hülye pórnépet. Add el a házad vegyél egy másikat a sógoréknál, vagy akárhol a Lajtán túl , etessél még két tucat migránst és legyél rá kurva büszke, csak soha többet, sehova ne írjál magyarul.

GNDL 2016.02.22. 14:47:17

@gyalog.galopp: „csak soha többet, sehova ne írjál magyarul”

Ja, tényleg, bocs, elfelejtettem valamelyik suttyó kádárista paraszttól engedélyt kérni a véleményem megírásához... :)

Bell & Sebastian 2016.02.22. 15:14:15

ElBandi esete más kultúrákkal. Csak jobb az NGC -n nézni Hitler őrvezető kalandjait a Nagy Háborúban, mint befűzni a következő hevedert a géppuskába.

gyalog.galopp 2016.02.22. 15:30:55

@GNDL:
Ez nem engedély kérdése, csak ha utálom a túrós csuszát, akkor nem eszek túrós csuszát.
Én csak segíteni szerettem volna neked, te hülyegyerek, hogy ne szenveggyé.

GNDL 2016.02.22. 15:37:21

@gyalog.galopp: „ha utálom a túrós csuszát, akkor nem eszek túrós csuszát”

Látod, ilyen egyszerű... van jobb is: ha alapvetően utálom az Európai Uniót, akkor nem ácsingózok az uniós adófizetők pénzére sem. Tényleg nem kell túlzásba vinni. :)

„csak segíteni szerettem volna neked, te hülyegyerek”

...és annak ellenére, hogy ezt bármiféle kérés nélkül önként teszed, legalább a kedvességed nem hagy maga után kívánni valót. Tényleg, egy könnycsepp is szökött most a szemembe... :)

gyalog.galopp 2016.02.22. 15:40:52

@GNDL:
nekem is, na itt egy fél csomag papírzsepi, a másik felét már elhasználtam.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 16:11:41

@GNDL: Az össztermék 3 százalékáról beszélsz, ami mellett a hatszorosa kimegy, így vagy úgy. Nem ezt nevezik jó üzletnek.

Időnként csodálkozom, mekkorát képesek hazudni emberek csak azért, mert hallották valahol és pont jó ide érvnek.

GNDL 2016.02.22. 16:45:47

@Bell & Sebastian: Magyarország egyelőre az egyik „legszerencsésebb” nettó haszonélvezője az unió támogatási politikájának. Az, hogy ezzel a lehetőséggel _sem_ tudnak élni az egymást váltó magyarországi inkompetens posztkommunista kormányzatok, nem igazán az unió hibája... nem is a multiké, és lehet neked döbbenetesen újszerű lesz ez, de a zsidóké a legkevésbé, ha egyáltalán... :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 17:24:06

Pelso, nem megmondtam, hogy létre kellett volna hoznod a zöldgárdát? Dehogynem.

Militánsan pacifista ekopolicáj.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.02.22. 17:46:52

Nagy lépés volna egy rendes baloldal felé, ha eltűnne az MSZP-DK-Együtt-PM-stb, és maradna helyettük az LMP. Na ja, persze csak az utóbbi az, amelyik egyszerűen csak bal, az előbbiek ballibek.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 17:56:58

@GNDL: Nem kellene fölényesen röhögni azon, ami tragikus. Holnap elveszem a pénzedet, de megpályázhatod a hatodát. Jaj de kurvajó! -gondolod. Én meg Hátrányosné, idösanyádra.

hívőlélek 2016.02.22. 18:10:14

@Holger Hartland: Az LMP és Schiffer is csak egy Orbán báb. Már a veszprémi időközin is megmutatkozott .....olyan mint amikor a Thürmer féle Munkáspárt reklám anyagait a Fidesz teríti. Pedig Veszprémben valamikor volt respektje az LMP-nek.
Sic transit glória LMP.

hívőlélek 2016.02.22. 18:30:06

@GNDL: Valamikor azt gondoltam hogy az LMP mögött komoly szellemi tőke van .. Sajnos ez nem igaz.
A migráns válságnak egyetlen célja van az elöregedő vezető nyugati gazdaságnak életerős munkaképes tömeg biztosítása ... mivel erre a munkaerőre bármi is történik szüksége van ezért ha megakasztják a keleti országok a közel keleti nagy tömegű bevándorlást akkor bizony nyugat rákényszerül arra hogy a v4-ektől vegyen el munkaerőt. .... ez másképp nem lehet hogy a netto befizető országok visszafogják magukat. Tekintve hogy pl a magyar növekedést is csak az ideáramló eu-s források generálták ez katasztrófális lenne mint demográfiailag mint gazdaságilag. Valójában Magyarország elemi érdeke lenne támogatni Merkelt.

Újabb 100ezres nemzőképes magyar kivándorlása megpecsételné a nemzet sorsát

GNDL 2016.02.22. 18:32:12

@Bell & Sebastian: Az uniós támogatáspolitika egyértelmű nyertese az ország, jóval többet kap mint ad. A multik szubvencióját az állam osztogatja, sok esetben még akkor is, ha az unió ezt a) nem nézi jó szemmel; b) vagy egyenesen tiltja ezt a fajta beavatkozást. A multik fizetik a legtisztességesebben a munkavállalóikat, persze a magyarországi lehetőségekhez mérten (ugye a munkaadó által kifizetett bér felét veszi el az állam, majd a maradék félnek további negyedét fogyasztási- és szektoradókkal).

Szóval ki veszi el a pénzedet? A magyar államon kívül...

Pelso.. 2016.02.22. 18:43:58

@Herr Stacheldraht Leger: Miért, hogy aztán meg kínlódni kelljen a néppel...? Valamint fontos dilemma, hogy lesz-e még mit ellopni, ha nem, hát minek az egész cécó.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 18:48:03

@Pelso..: államosíthatod a mészáros gyesznófarmot, deal?

gyalog.galopp 2016.02.22. 18:52:24

@hívőlélek:

A migráns politika mögött egyetlen érv van, a divide et impera, ami tökéletesen szétbomlasztotta az EU-t.
A migráns politika évtizedekre vetette vissza mindazt, amit reméltünk az EU-tól.

Pelso.. 2016.02.22. 18:57:30

@Herr Stacheldraht Leger: Nem. Már tanultam: inkább kérek egy (három) ugyanolyat.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 19:03:05

@hívőlélek: van egy rossz hírem, a szegény menekült = szuper munkaerő nevű merklista álom ippeg összeomlott (jééé):

www.n-tv.de/wirtschaft/Wenige-Fluechtlinge-im-Job-integriert-article16915011.html

utána köthetünk fogadásokat, vajon a legjobban , vagy a leggyengébben képzetteket fogják leosztani a többi eu tagállamra (persze szigorúan humánus megfontolások által vezérelve).

szóval a dolog inkább úgy néz ki, hogy egyfelől a kelet európai munkaerő továbbra is mehet nyugatra (ámde most már csak szocpol light jogokkal, így több profitot hoznak), helyükre meg küldenek vissza közelkeleti migráncsot, csatolva bónusz dörgelmes nyilatkozattal az emberi jogaik és intergrációjuk szépségét hangsúlyozva.

tapsoljunk.

hívőlélek 2016.02.22. 19:18:57

@Herr Stacheldraht Leger:..de hogy is omlott össze. ...van még idejük.

A magyarság omlik össze ha migránsok helyett magyarokra kényszerül a nyugat. ...megfizetni megtudja őket s forrás csökkenéssel kivándorlást generál. ..minél rosszabb Magyarországon annál többen mennek majd ki.
Orbán nemzeti színűre festette a kötelet s a többség dalolva teszi hurokba a fejét. (buta a magyar????)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 19:27:12

@hívőlélek: mondom h ne bánkódj, hisz minden egyes kivándorolt magyar helyére küld mutti 2 csillogó szemű migránsot. kész nyereség (kinek is?). ha nem sikerül integrálni őket, az csakis a te kirekesztő és dehumanizáló hozzáállásod miatt van.

gyalog.galopp 2016.02.22. 19:32:32

@hívőlélek:
Közép-Kelet-Európa államainak jól jött a mostani megállapodás, hiszen visszafogja az elvándorlást. Ennél keményebb szabályozás is borítékolható volt.
A tőkének sem érdeke, hogy a szakképzet munkaerő elvándoroljon a keleti gyáraikból mosogatni nyugatra.
Az alja munkát helyben majd elvégzik a migránsok, a szakmunkát meg a keleti gyárakban az őslakók.

Az egész egy műbalhé.

hívőlélek 2016.02.22. 19:42:31

@gyalog.galopp:miért fogná vissza??
Elékeztetnélek az olasz miniszterelnök szavaira.... lehet kevesebbet is adni a V4-eknek. Kevesebb eu-s pénz kevesebb munka itt KEVESEBB MUNKA TÖBB GAZDASÁGI MENEKÜLT NYUGATRA. ....ja és még kevesebbet is kell majd fizetniük... már most az osztrákok vissza vennék a családi pótlékot.

.... a hollandok is szavazást akarnak.

hívőlélek 2016.02.22. 19:45:35

@gyalog.galopp: .....ja és nincs olyan hogy szakképzett munkaerő. -ez csak mese. minden multi saját maga tanítja be az embereket.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 19:47:01

@hívőlélek: hol a gond? kevesebb eu pénz = kevesebb könnyű mutyi. uniós források híján kénytelen lenne az elit érdemben gazdaságbarát és ösztönző politikát folytatni, hisz ha csak helyi birkát lehet nyírni, azt kénytelen etetni (vagy legalább hagyni legelni).

minden világok legjobbikában élünk :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 19:51:19

@gyalog.galopp: óóó peeeeerszeee :DDD

"Winston feladata az volt, hogy a decemberi adatokat a későbbi adatoknak megfelelően helyesbítse. Ami a harmadik üzenetet illeti, az egy nagyon egyszerű tévedésre vonatkozott, amelyet néhány perc alatt helyre lehetett igazítani. Nemrég, februárban a Bőség-minisztérium szavatolta ("kategorikus ígéret" volt rá a hivatalos kifejezés), hogy 1984 folyamán nem fogják csökkenteni a csokoládéadagot. Ám a csokoládéadagot, miként Winston már értesült róla, a hét végén harminc grammról húsz grammra csökkentik. Csak arra volt szükség, hogy az eredeti ígéretet egy figyelmeztetéssel helyesbítse, amely szerint április körül valószínűség szükségessé válik az adag csökkentése. "

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 19:59:14

@hívőlélek:

"ja és nincs olyan hogy szakképzett munkaerő. -ez csak mese. minden multi saját maga tanítja be az embereket."

hümm, mintha kevernéd a betanított munkást a szakképzett munkaerővel. utóbbinál kell egy olyan szolid alap, ami révén önállóan tud újabb termelési eljárásokat elsajátítani, vagy akár kezdeményezni külön pesztra nélkül.

hívőlélek 2016.02.22. 20:34:45

@Herr Stacheldraht Leger: az elit főleg a magyar inkább megnyúzza azt a birkát. ....szarik a magyar birka életére a magyar elit. ...elég csak az egészségügyhelyzetére gondolni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 20:39:49

@hívőlélek: sebaaaaaj, ha megdöglik a birka, majd hozunk helyére tevét a sivatagból. ez lesz a nyitott rabszolgatársadalom, sorosgyuri jóváhagyásával.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.02.22. 20:53:12

@hívőlélek: Ezt rossz helyre tetszett címezni: nekem semmi bajom azzal, ha Orbán-bábnak nevezik Schiffert és az LMP-t... akik ebben a címkézésben utaznak, azokkal szemben ugyanis kb. bárkire leszavazok, akár Orbánra is. :)

hívőlélek 2016.02.22. 20:53:37

@Herr Stacheldraht Leger:na igen. ..a sorosgyuri mega gyurcsanyahibás és már meg is van oldva .....

...de az előbb írtam hogy hülye/buta a magyar! ...s ezt még a sorosgyuri is tudja már!

GNDL 2016.02.22. 20:53:57

@Herr Stacheldraht Leger: „minden egyes kivándorolt magyar helyére küld mutti 2 csillogó szemű migránsot”

Várjál, várjál, várjál... amióta egészen konkrét opcióként beszélnek uniós vezetők arról, hogy a migránskérdésben nem együttműködő, legfőképp a keleti régi/új szocialista tagállamokat az uniós forrásokkal való izmozással teszik kezesbáránnyá, mintha Orbán vezír is puhította volna eddigi álláspontját... na nem szóban, egyelőre csak írásban, de ami késik.... Jelenleg nagyjából hónapokra vagyunk attól, hogy a fideszesek nem csak hogy elfogadják majd ezt a kvótás dolgot, de egyenesen Orbán ötletének tartják majd. :)

„ha nem sikerül integrálni őket, az csakis a te kirekesztő és dehumanizáló hozzáállásod miatt van”

Már párszor megjegyeztem, ez így nem igazán állja meg a helyét. A fideszes/moszkovita szavazókat sem sikerült még az európai kultúrkörbe integrálni, most pár ezerrel több vagy kevesebb „kultúridegen” életforma Magyarországon már igazán nem oszt, se nem szoroz. :)

hívőlélek 2016.02.22. 20:56:11

@Holger Hartland: összenő ami összetartozik. .....lmp&fidesz=tisztességes baloldal????????????

GNDL 2016.02.22. 21:02:38

@gyalog.galopp: „hiszen visszafogja az elvándorlást”

Addig állj féllábon... :) Akik ezekre a segélyekre és szociális ellátásokra utaznak, azok Orbán balkáni cigány rokonai: szerbek, macedónok, koszovóiak... nem a keleti régi/új szocialista tagállamok.

Sőt, én ezt a fajta szabályozást általánossá is tenném az unióban, legyen tiszta helyzet. Bár pont Orbán és baloldali elvtársai harcolnak ellene, így meg nehéz lenne... :)

„tőkének sem érdeke, hogy a szakképzet munkaerő elvándoroljon a keleti gyáraikból mosogatni nyugatra”

Leszarják... majd mennek még keletebbre, egy telefon az egész...

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 21:06:43

@GNDL: pontosan, hisz ha nem egy vakkomondoros, hanem egy vahabita veri félholtra az asszonyt, akkor az a multikultúra csodája. ha részegen ténfergő drukkerek helyett csont józanul támadó dzsihódisták kezdenek zsidózásba, az vallásközi párbeszéd lesz. so much win!

(és készítsd a commenteket szilveszterre: egyedi eseeeeeet)

GNDL 2016.02.22. 21:14:10

@Herr Stacheldraht Leger: Lásd ugye a szegedi karrierista börtönőrt, aki egy általa „migránsnak vélt” fiatal barátnőjének törte ripityára az arccsontját... mert ott és akkor éppen ő és hordája voltak a fasza gyerekek...

A kiugrott dzsihád dzsonik ma már legfeljebb csak színesíteni tudják az összképet Magyarországon, rontani már emberi számítások szerint is képtelenség ezen a színvonalon. :)

GNDL 2016.02.22. 21:18:56

@Herr Stacheldraht Leger: BTW: „vajon a legjobban , vagy a leggyengébben képzetteket fogják leosztani a többi eu tagállamra”

Ugye és akkor itt visszakanyarodhatnánk oda, hogy ha Orbánék nem kapitulálnak közvetlenül a legelső felmerülő nehézségeket követően, akkor akár még mi válogathattuk volna össze azt az ezerakárhányszázat, tetszőleges szempontok szerint, akiket kvótákkal „távolról sem kötelezően” babusgatni kell majd.

Ahogyan szoktam említeni, tényleg nincs olyan aspektusa a történetnek, miszerint Orbánék a xenofób ámokfutásukkal némi ultrarövidtávú politikai haszonszerzésért cserébe ne kúrták volna el alapjaiban ezt a dolgot, már a legeslegelején.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 21:22:01

@hívőlélek: izé, nem a soros meg csatolt atlantista pajtásai emelték be a politikába személyes kedvencedet, az ördögpatás viktorka nevű ifjút és csapatát? meg támogatta a "jókommunista" elmélet mentén, a hörr-hörr-hortizmus feltámadásától versenyben fosva márkapálma követúrral az mszmp/kisz gyöngyszemeinek (gyurcsi stb.) átmentését, szadeszos összeborulását? oszt meg sírsz a posztkádári világ miatt, ejnye.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.22. 21:29:09

@GNDL: akkor nem értem, miért gyújtogatnak immár kétnaponta migránsszállót a derék németek (akik nyilván ajrópai kultúremberek a szalonnanáci magyarcsürhéhez képest)...

a) nácik, hisz németek
b) unatkoznak
c) ők így kapcsolják fel a villanyt
d) elég komoly együttélési gondok vannak az eltérő kultúrával, hiába szépít a statisztika
e) egyedi eset!
f) psssszt, erről egy szóóót se

GNDL 2016.02.22. 21:34:46

@Herr Stacheldraht Leger: „miért gyújtogatnak immár kétnaponta migránsszállót a derék németek”

g) Nem csinálhattam mindenkit én. :)

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 22:09:03

Az idei davosi világgazdasági fórum résztvevői szerint 10-15 éven belül a mai betanított munkásuk helyét gépek fogják átvenni. Sőt nem csak a betanított munkásokét, hanem a pincérek, sofőrök, könyvelők helyét is. A jóslatok szerint a század közepére már csak a mai dolgozói létszám negyedére lesz szükség.
Akkó' meg minek ez a sok migráncs? 20 évig még az elöregedett németek is kihúzzák munkaerővel.

A humanitárius érvelés szerint pedig azért kell befogadni őket, mert szerencsétlen sorsú háborús menekültek akiket ideiglenesen be kell fogadnunk.
De akkó' miért akarjuk őket integrálni? Ez annak a beismerése lenne, hogy már soha az életben nem térhetnek haza a szülőföldjükre. Pedig az ember (a gazdasági bevándorlókat leszemítva) alapvetően a szülőföldjén szeretne élni és boldogulni. Hol van itt a humanizmus?

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 22:33:19

@260: Nem az a legfontosabb kérdés, hogy a 25%-nak milyen tudásra és képességekre lesz szüksége a jövőben, hanem az, hogy mi lesz a maradék 75%-kal.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 22:43:21

@Laikus Érdeklődő: Nem is sejti? Nem ivott még homogenizált tejet? Próbálja ki egyszer, abban van a megoldás.

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 22:50:49

@Bell & Sebastian: A megoldás a chemtrailben van.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 22:51:15

@GNDL: Elbaszott egy propagandista lehetsz te a vígaszágról. A multik itt kevesebbet fizetnek a legócskább zug-béténél. Szubvenciók nélkül nem ide jönnek, akkor meg az a baj.

Legutóbb már 40+ millió jutott egyetlen munkahelyre, ezért mondhatnók, fizet a munkás (helyett az állam) azért, hogy egy török köcsög németül ordítsa le a fejét - Magyarországon.

Inkább bojkott alá kellene venni az itt gyártott ipari hulladékukat, nem pedig hallelujázni azért, hogy méltóztatnak kifosztani.

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 22:54:11

@Bell & Sebastian: Az Ön neve nem rákattintós hivatkozásként jelenik meg a válaszomban. Ez is gyanús.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 22:58:05

@Laikus Érdeklődő: Na mindegy, adok egy rávezető magyarázatot. Az összes spermát összekeverik egy tartályban, akinek lesz engedélye 1 db gyerekre, annak kiutalnak két decit lefagyasztva, megveszi az Inszeminátor Kézikönyvet és kitölt egy tippmixet színre-fajra-nemre-vallásra. Ha egyet eltalál - nyalhat.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 23:04:29

@Laikus Érdeklődő: Állambiztonsági oka nincs, én pedig tudom követni, mert egyszerűen tipizálhatóak a beutaltak.

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 23:04:59

@Bell & Sebastian: Áhááá! Most már érteni vélem.
De mi köze ennek a migráncsokhoz? Vagy ezért jönnek többségében fiatal férfiak?

Bell & Sebastian 2016.02.22. 23:09:43

@Laikus Érdeklődő: Gondolom, van még hely a tartályban és a biodivrzitás kitölti a rendelkezésére álló teret. Az esélyt is csökkenteni kell, mert még mindig túl sok a nyalakodás.

picur3ka 2016.02.22. 23:16:29

@Holger Hartland:

El fognak tűnni. Muszlim koalíció lesz. Gyurcsi belógathatja a tábláját.

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 23:19:27

@Bell & Sebastian: A homogenizált tejet még mindig nem értem.

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 23:22:58

@Laikus Érdeklődő: Az van a tartályban, vagy az európaiak farkában? vagy az arabus telivérekében?

Bell & Sebastian 2016.02.22. 23:28:10

@Laikus Érdeklődő: Maga műhülye vagy igazi? Nem mindegy, mert a válaszhoz igazítanám a válaszom, ha elárulja.

2016.02.22. 23:28:12

@Laikus Érdeklődő:

Eltartott lesz.

- A tőkés megtermeli, a társadalom meg elveszi. Ha többet és jobban termel akkor többet és jobbat vesznek el tőle.
mandiner.blog.hu/2016/02/12/a_liberalis_gnoszticizmus_vege/full_commentlist/1#c29562608

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 23:29:36

@Bell & Sebastian: Ezt kikérem magamnak! Én nem vagyok mű.

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 23:35:17

@260: De akkor miért dolgozzon a 25% ha eltartottként is jól megélhet?
Ha meg csak nemjól élhet meg, akkor az nem eltartott, hanem rabszolga. Unatkozó rabszolga. Vagy lázadó.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 23:40:01

@Laikus Érdeklődő: Tulajdonképpen ez így rendjén is van, magam sem tartom normálisnak mások fejét a falba verni.

Az igazi tej tehénspecifikus, még az is megtudható belőle, mit reggelizett a négycsöcsű asszonyság.
A homológ tej a statisztikai átlagot adja, ezért se íze se bűze, még tejszerűnek sem érezzük.

A probléma itt kezdődik, mert elárulja a technológia által elleplezett csalást, ami a rendszer mélyén megbúvik.

Ugyanis előállítottuk azt a tejet, ami a legkevésbé tejszerű, hogy miért, az legyen részletkérdés.

A génturmixolással pedig az a baj, hogy a legkevésbé emberszerű ember jön ki a végén. Olyan bio-robot féle.

A Merkel-félék kurvaannyának legnagyobb örömére, meg azokéra, akik ezt elrendelték és továbbra sem szándékoznak vudu hitű négerbabával összeszűrni a levet.

Laikus Érdeklődő 2016.02.22. 23:47:31

@Bell & Sebastian: Navégre!
A mesterséges génturmixolást én is hülyeségnek tartom, különösen ha erőszakos módszerekkel végzik.

picur3ka 2016.02.22. 23:54:22

@Bell & Sebastian:

Tényleg, Merkelt bassza már meg valamelyik arab.

2016.02.22. 23:57:49

@Laikus Érdeklődő:

- Nem él jól az eltartott.
- motiváció
- még nem tudunk szuperembert gyártani, az intelligencia véletlenszerű, lásd még humánállatfarm.

Fő ok: hatalom = terület+létszám.

Bell & Sebastian 2016.02.22. 23:58:50

@Laikus Érdeklődő: Höhö. Torontó Jegyzökönyvek, ... . fejezete, mert minden, farizeus marhaságot én sem tárolok a lapozófájlban. Nézze meghát, ha szarva közt a tőgyit akarja.

Garancia nincsen, ne nálam reklamáljon, menjen a feladóhoz, ha ismeri. Ha nem, kezdje Elek Gábor gumiszobájában, ott szok lenni ördögidézés általi megszállás.

Én a másik csapatban vagyok, inkább űzöm.

Laikus Érdeklődő 2016.02.23. 00:00:47

@picur3ka: Csak méretes legyen és rezegjen közben.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 00:00:51

@picur3ka: Nem kizárt, hogy sémita hézagpótolja.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 00:03:56

@Laikus Érdeklődő: Tudok egy repedt és újraöntésre szánt D -harangot, azt rá lehetne borítani.

picur3ka 2016.02.23. 00:05:02

@Bell & Sebastian:

Én ezek közül a fiók közül gondoltam, akik bűzlenek már a képernyőről a határon.

Zsohár Zsuszska hanyadik feleség lett, azt tudni?

picur3ka 2016.02.23. 00:06:47

@Laikus Érdeklődő:

Remegni fog a keze, akárki csinálja. Pláne, ha vén.

Laikus Érdeklődő 2016.02.23. 00:17:27

@Bell & Sebastian: Hallottam én is, hogy a Szép Új Világban az emberi faj is olyan szép egységesre tervezett lesz, minta a hamburger a mekdonáccban. Mindenhol egyforma.
Csak nem tudom elhinni, hogy ezt valaki komolyan gondolja. Nem véletlenül alakultak ki a különböző rasszok az evolúció során. Az eszkimó génekkel nem sokra mész afrikában és vica versa. Vagy az éghajlatot is uniformizálni akarják?

Bell & Sebastian 2016.02.23. 00:17:54

>>>
Menekültek áradata

Ha pedig a nemzetállamok mozgásterét a nemzetközi gazdaság, a globális kereskedelem, valamint a különböző válsággócok kezelésére indított költséges ENSZ-programokkal sikerült a minimálisra korlátozni, akkor a Terv készítői szerint szabadon lehet alakítani az emberek gondolkodását is: „Ez a független gazdaság kizárólag a mi törvényeink alapján fog működni, és ezáltal globális tömegkultúrát hozunk létre. Az általunk irányított nemzetközi média segítségével új kultúrát hozunk létre, ami azonban egységes lesz mindenki számára, és ezzel kizárjuk annak lehetőségét, hogy a jövőben bárki is újat alkosson. A jövő művészei olyanok lesznek, amilyeneket mi szeretnénk, különben nem lesznek művészek. Nem kell tehát többé attól tartanunk, hogy olyan független alkotások jönnek létre, amelyek a múltban oly gyakran veszélyeztettek minket globális törekvéseink megvalósításában.
<<<

www.azidokvege.hupont.hu/6/hatterhatalom
mutat.net/?http://vigyazo.blog.hu/2015/10/16/20_eve_rejtely_ki_irta_a_torontoi_jegyzokonyveket

Bell & Sebastian 2016.02.23. 00:20:20

@picur3ka: Aknamezőn vagy plázában kiderülne, az alfanőstény után már csak az alfahím van.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 00:28:12

@Laikus Érdeklődő: A kultúrát akarják uniformizálni, ami a tudat maga, nagy vonalakban.

Nincsen multikulti, multikuki van és egyféle kultúra.

Ezért nincsen önellentmondásban Merkel, rendszertanilag bár zagyvaság a beszéde, de mégis van benne rendszer. Vagy rendszerfelettiség.

picur3ka 2016.02.23. 00:36:21

@Bell & Sebastian:

Beképzeltek. Majd a cigók megbasszák őket is.

Laikus Érdeklődő 2016.02.23. 00:41:23

Az uniformizált kultúra nem kultúra, hanem moslék. Mintha összeszednéd a világ legfinomabb ételeit és összeturmixolnád. Az már nem lesz se finom, se gusztusos.
Hasonló a helyzet a rasszokkal. Ezt semmiféle háttérhatalom nem tudja megtenni, mert nem lehet titokban csinálni. Ha Merkel tényleg ezt akarja akkor meg fog bukni. Vagy már meg is bukott, pedig még szinte el se kezdte.
Szóval én nem aggódok tólságosan. Az emberek nem hülyék. Még a zemberek sem.
Na jó éjt.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 00:43:43

Az egyféle kultúrán természetesen a mikiegereset értjük, lobógóból készült alsőgatyával, hogy a patriotizmus is megjelenítésre kerüljön. Azon, hogy hetente beáldozunk-e egy komplett iskolát valamelyik túltenyésztett Rambónak, még vita van. Ám az oskola az életre az életre tanít, érezze az a kölyök a szívében is, hogy szart sem ér élete, ha behatolnak a biztonságos terébe holmi megcsömörlött, belső terroristák.

Ezért valószínúleg azt is bevezik, száz ember vagy százmillió, mit számít, Moloch éhes és etetni kell, teljesen elégő áldozatra nyaldossa csak igazán a szája szélét, mindenki vigyen magával még valakit. lehetőleg az elsőszülött fiát és egy éles kést, elvágni a torkát az áldozati kövön.

Elmebeteg, kibaszott farizeusok, a pokol kapuin áradó ajándéka e világnak.

Bell & Sebastian 2016.02.23. 00:51:16

@Laikus Érdeklődő: Így van, a franciák és németek már a moslékot eszik - szoros és átvitt értelemben egyaránt. Kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a belinkelt tájékoztatót (amíg egyáltalán van lehetőség linkelésre) vagy kérje ki személyes istene tanácsát, mi itt a megoldás?

Személyes harcában.

2016.02.23. 03:13:49

Képes az önkritikára. Ritka ez manapság. Persze támadják is a ballibek, mert mer józan ész mentén néha egyetérteni Orbánnal is.

Arthur Bloch 2016.02.23. 05:14:27

@Laikus Érdeklődő: Elképesztő - Létezik ekkora Tahóság?

hívőlélek 2016.02.23. 08:09:04

@Herr Stacheldraht Leger: .... persze le lehet menni böszmébe s azzal indokolni a történteket hogy a sorosgyuri liberálkomcsi mocskos finánctőkés zsidóvilágkongresszus tehet mindenről de akkor áttételesen el is ismerjük azt a valós tényt hogy BÖSZME A MAGYAR! ....egy részt böszme mert megtehették vele. ....másrészt akkor is böszme ha nem ők tették vele de elfogadja indoklásként a sorosgyurizást és a felsoroltakat.

Az elmúlt évek közbeszédét figyelve úgy tűnik ténylegesen pusztulásra ítéltetett a nemzet. ....ahol egy sorosgyurizással , gyurcsányozással, liberálbolsizással el lehet takarni a mindennapok gondjait ott már hiányzik az a nemzeti életösztön amely megóvná a magyarságot a kipusztulástól. Ennek az életösztönnek a hiánya tartja hatalmon a kleptomán Orbán rezsimet. ... megszűnt a valós nemzeti összetartás a nemzet hosszútávú érdekeinek felismerése és az azért való tevékenység. A kárpát medencében élőket ma már a következő pillanat túl élése vezérli mindenféle emberi - nemzeti szolidaritás nélkül. S élni fog/él itt egy arctalan, embertelen böszme tömeg amely majd/már semmilyen nemzeti közösséghez nem hasonlítható.

I_Isti 2016.02.23. 11:13:46

@hívőlélek: "Az elmúlt évek közbeszédét figyelve úgy tűnik ténylegesen pusztulásra ítéltetett a nemzet. "

Nekem ennél jobb reménységem van. Egyszer már előfordult a történelem során, hogy gyakorlatilag az egész nemzet önszántából megtért -- nem, ez nem a Szent István-féle tűzzel-vassal katolicizálás volt, hanem a XV. században a protestantizmus terjedése. Bármikor előfordulhat, hogy ez még egyszer megtörténik.

picur3ka 2016.02.23. 16:49:29

@Bell & Sebastian:

Egyébként ez a dokumentum választ ad korunk azon kérdésére is, hogy miért a dohányzást és dohányosokat, a legkevésbé ártalmas drogfogyasztókat, egyébként is legális, üldözik a kormányok, miközben az iskolák tele vannak illegális drogokkal.

picur3ka 2016.02.23. 16:53:32

@hívőlélek:

Maga szerint ez mitől 'BÖSZME MAGYAR' jelenség? Ha ennyire járatlan a világpolitikában, akkor nyugodtan magára veheti a böszmét.

hívőlélek 2016.02.23. 17:06:22

@picur3ka: ....ahol egy sorosgyurizással , gyurcsányozással, liberálbolsizással el lehet takarni a mindennapok gondjait ott már hiányzik az a nemzeti életösztön amely megóvná a magyarságot a kipusztulástól. Ennek az életösztönnek a hiánya tartja hatalmon a kleptomán Orbán rezsimet. ... megszűnt a valós nemzeti összetartás a nemzet hosszútávú érdekeinek felismerése.

...magyarul: böszme a magyar.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.23. 17:34:26

@hívőlélek: cimbora, ha valamilyen fedőrizsára fogékony a nép, akkor az többnyire nem alap nélkül van úgy, mert egybeesik a szerzett tapasztalattal. aztán van a még kellemetlenebb vetület, hogy 25 éve igérődik a namaaajdmostaztán számonkérés meg igazság lészen, oszt menetrendszerűen elmarad. a nagybötűs nép ugye nem egészen akkor szedi a sátorfát és koccol odébb végleg, ha csak a regnáló elitből van elege, hanem ha az alternatív elitben sem hisz, attól sem remél semmit.

hívőlélek 2016.02.23. 18:27:36

@Herr Stacheldraht Leger: persze hogy nincs alap nélkül... a magyar jellemtelenség az alapja. ..a házmester szemlélet , az 57-es május elsejei fél milliós behódolás, ..az eltűrt Kövér féle kommunistázás ...és és a mérhetetlen emberi butaság. ...úgy egészében a magyar böszme lét az alapja.

picur3ka 2016.02.23. 18:43:43

@hívőlélek:

Nem értette meg a kérdést, legalábbis nem sikerült rá válaszolnia.

hívőlélek 2016.02.23. 18:46:29

@picur3ka: nem érti a választ, nekem meg úgy tűnik.

esetleg tegye fel a kérdést újra.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.23. 21:38:45

@hívőlélek: oh ja igen, persze, hogyne, tutira, mármegintahüjjenépahibás, ofkorz

picur3ka 2016.02.23. 22:49:04

@hívőlélek:

szerintem kártyázzék inkább

hívőlélek 2016.02.24. 02:59:24

@Herr Stacheldraht Leger: szó szerint HÜLYE A MAGYAR! ...jól tetszik látni.

@picur3ka: kártyázom. S az istennek sem érti ugye? ...pedig a magyar böszmeség már mindent visz.

ténylegesen pusztulásra ítéltetett a nemzet. ....ahol egy sorosgyurizással , gyurcsányozással, liberálbolsizással el lehet takarni a mindennapok gondjait ott már hiányzik az a nemzeti életösztön amely megóvná a magyarságot a kipusztulástól. Ennek az életösztönnek a hiánya tartja hatalmon a kleptomán Orbán rezsimet. ... megszűnt a valós nemzeti összetartás a nemzet hosszútávú érdekeinek felismerése és az azért való tevékenység. A kárpát medencében élőket ma már a következő pillanat túl élése vezérli mindenféle emberi - nemzeti szolidaritás nélkül.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.24. 18:37:54

@hívőlélek: van egy rossz hírem: a demokrácia nevű bigyulában sose az kerül a tutiba, aki lehülyézi a népet. aki nem képes ezt a faék egyszerűségű összefüggést felismerni, az mindenképpen hülyébb, mint a nép akit lehülyéz. örülök, hogy segíthettem.

ikab 2016.03.08. 07:39:34

@paveway: Olvasd végig először a cikket, szó sincs felébredésről. Egy félszívű, se íze, se bűze, tessék-lássék módosítás ez, pont a lényegben semmi nem változott. A kultúrák egyenértékűek, semmit nem számít az európai zsidó-keresztény civilizáció, az egész migránsválság mögött az öko dolgok vannak, az iszlám csak egy szó, nem jelent semmit.
süti beállítások módosítása