Hetven éve nincs többé Magyar Királyság
2016. február 01. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Hetven éve nincs többé Magyar Királyság

korona.jpg

Habsburgosok és szabad királyválasztók, labancok és kurucok, szobarepublikánusok és fotelmonarchisták, népiek és urbánusok, szevasztok!

Ma hetven éve ért véget a Magyar Királyság mintegy 946 éves története. 1946. január 31-én a nemzetgyűlés megszavazta az 1946. évi I. törvényt, amit rögtön ki is hirdettek és ezzel hatályba is lépett; majd másnap, február 1-jén a nemzetgyűlés megválasztotta Tildy Zoltánt a Magyar Köztársaság elnökének. A népet nem kérdezték meg erről, az eset csak úgy megtörtént, mellékesen, a világháború utáni újjáépítés és stabilizáció sürgető feladatainak elvégzése közben.

Azóta demokráciát és köztársaságot építünk (vagy bontunk), hol népit, hol szocialistát, hol liberálist, hol illiberálist. Köztársaságunk hetven éve alatt át- és túlélhettünk sztálinista jellegű népnyomorító diktatúrát, forradalmi napokat, újabb forradalmi munkás-paraszt hatalmat, langymeleg szocialista állóvizet, gazdasági összeomlást és nyugatos újrakezdést, aztán újabb politikai-gazdasági-társadalmi válságot és újabb, nemzeti együttműködős újrakezdést.

Jobb lett nekünk mindettől?

Mi maradt mára a Magyar Királyság ezeréves örökségéből? Van még öröksége egyáltalán? Mit vesztettünk a királyság intézményének megszűnésével és mi az, amit nyertünk vele? Lehetett volna mást csinálni, jobban csinálni, vagy vonjuk meg a vállunkat, hogy ez történt, ez van és ez lesz mindörökké?

Van-e még miről beszélnünk, vitáznunk a királyság intézménye kapcsán? Örökre eltűnt a történelem süllyesztőjében a Szent Korona monarchiája, vagy még mindig minden megtörténhet a közelebbi vagy távoli jövőben? Kerülhet-e még valaha a korona bárkinek, érdemes vagy érdemtelen embernek a fejére? Vagy bármilyen erről való gondolkodás, vita csak fantaszták ártalmatlan hobbija?

Egy bizonyos: a Szent Korona, az ezeréves magyar államiság rejtélyeket is őrző jelképe, történelmi királyaink és királyjelöltjeink legféltettebb kincse itt van közöttünk. Bármikor megcsodálhatjuk a magyar parlament kupolája alatt, a mai magyar államiság fizikai és szellemi centrumának kellős közepén. Jó helyen van az ott. Ahogy a címerünkben is.

Csak az a kérdés, hogy mi, ezer év nemzetépítőinek kései utódai fel tudunk-e nőni hozzá és mindazokhoz a kihívásokhoz, amit a korona által képviselt magyar államiság megőrzése és megerősítése jelent? Vagy ott maradunk örökre meggörbülve ennek terhei alatt, s az ősi korona rejtélyes elferdült keresztje valójában a jövő Magyarországát jövendölte meg?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr748344286

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Hetven éve nincs többé Magyar Királyság 2016.02.01. 11:26:01

Ma hetven éve ért véget a Magyar Királyság mintegy 946 éves története. Azóta demokráciát és köztársaságot építünk (vagy bontunk), hol népit, hol szocialistát, hol liberálist, hol illiberálist. Jobb lett nekünk azóta?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tranquillius 2016.02.01. 10:24:04

Nincs többé? Azért mert most nincs, az nem jelenti azt, hogy eztán sem lesz.

ulpius66 2016.02.01. 10:40:06

I. TÖRVÉNYCIKK
Magyarország államformájáról

Magyarországon 1918. november 13-án megszűnt a királyi hatalom gyakorlása.

A nemzet visszanyerte önrendelkezési jogát. Négyszáz esztendős harc, az ónodi gyűlés, az 1849-es debreceni határozat, két forradalom kísérlete és az ezt követő elnyomatás után a magyar nép újra szabadon határozhat államformájáról.

Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés most a magyar nép nevében és megbízásából megalkotja azt az államformát, amely a nemzet akaratának és érdekeinek legjobban megfelel: a magyar köztársaságot.

A köztársaság polgárai részére biztosítja az ember természetes és elidegeníthetetlen jogait, a magyar nép számára a rendezett együttélést s a más népekkel való békés együttműködést.

Az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai különösen: a személyes szabadság, jog az elnyomatástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához és méltó emberi megélhetéshez, a szabad művelődéshez való jog s a részvétel joga az állam és önkormányzatok életének irányításában.

Ezektől a jogoktól egyetlen állampolgár sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül, és e jogokat a magyar állam valamennyi polgárának minden irányú megkülönböztetés nélkül, a demokratikus államrend keretein belül, egyformán és egyenlő mértékben biztosítja.
E cél megvalósítására Magyarország Nemzetgyűlése mindenekelőtt a következő törvényt alkotja:

1. § Az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosa a magyar nép. A magyar nép a törvényhozó hatalmat az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés útján gyakorolja.
2. § (1) Magyarország köztársaság.
(2) A köztársaság élén elnök áll. A köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés négy évre választja.

Tranquillius 2016.02.01. 10:55:34

@ulpius66: Ez egészen biztosan kamu. Károlyiék Népköztársaságot csináltak. hu.wikisource.org/wiki/1918._%C3%A9vi_n%C3%A9phat%C3%A1rozat

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.01. 11:20:35

Királyságot, most! Olyan királyságot persze, amihez a románok és a szlovákok önként csatlakoznának.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/06/szaz.html

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 11:26:59

@Tranquillius:

Mi köze Károlyinak egy 1946-os törvényhez?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 11:40:35

@Doomhammer:

Minek csatlakoznának? Ha akarnák, csinálnak maguknak sajátot.

Veridicus76 2016.02.01. 12:05:36

Rögzítsük a tényt: egy idegen katonai megszállás alatt álló országban illegitim "választás" nyomán létrejött, tehát valóságos jogérvénnyel nem rendelkező testület hozott egy önkényes döntést zéró legitimitással.
Milyen érdekes és beszédes, hogy a köztársaság- és népköztársaságmániások soha a büdös életben nem kérték ki a köz, a nép véleményét.
Azt is rögzítsük, hogy az 1918-as illegitim köztársaság, majd az 1919-es bolsevista diktatúra nyomán elveszett Magyarország kétharmada, az 1946-os illegitim köztársaság megnyitotta az utat a bolsevizmus kiteljesedéséhez és az újabb "népköztársasághoz", az 1989-es illegitim köztársaság pedig kiteljesítette Trianont, drámai vagyonvesztést eredményezve.
Rögzítsük: mindaz, ami Magyarországon érték, a több mint ezer éves Apostoli Magyar Királyság eredménye és sikere. A köztársaságok tobzódása csakis pusztulást, romlást eredményezett.
A feladat tehát evidensen adott: minden erkölcsös hazafinak kötelessége történelmi és egyedül legitim királyságunk helyreállításán, a köztársasági csürhe eltakarításán.

Veridicus76 2016.02.01. 12:06:07

Dolgozni. Ez lemaradt. :-)

2016.02.01. 12:06:40

Az európai monarchiák lakossága van legmélyebben eladósodva.

data.oecd.org/hha/household-debt.htm

Bell & Sebastian 2016.02.01. 12:09:57

@ulpius66: Ebbe nem fér bele se Brüsszel, se az atlantizmus, se a hármas, hatalmi tagozódás. (politikai- + gazdasági- + törzsi-)

@BircaHang Média: Más dolog a királyságban királlyal vagy Szentkorona uralma alatt élni. Az utóbbi a fontosabb.

Más dolog az általános választójog (alsóház) és kontinuitást biztosító felsőház megléte.

Külön egyik sem értelmes, pontosabban: olyan kiméra lesz csak belőle, mint ez mostani, micisapkás királlyal.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 12:19:21

@Bell & Sebastian:

Miért akarna egy román vagy egy szlovák a MAGYAR Szent Korona alatt élni?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 12:20:10

@260:

Az európai monarchiák zöme köztársaság,

A Vatikánt nem számítva, ma Európában már csak 2 országban van monarchia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.01. 12:20:26

@BircaHang Média:
Az, hogy a románok és a szlovákok mit akarnak, az tökre nem érdekli a Magyar Királyság restaurációjának a híveit.

Az ő számukra az aranykor az volt, amikor ez a közép-európai államalakulat kitöltötte a Kárpát-Medencét és ennek visszaállítására törekednek. Az ő gondolkodásukban az ősbűnt a francia forradalom követte el, mivel ennek hatásaként robbantak szét a többnemzetiségű birodalmak, mint az Osztrák-Magyar Monarchia is volt. Tehát ezt kell visszacsinálni.

Első lépésként egy olyan államalakulatra van szükség, ami nem kötődik olyan szorosan a magyar nemzethez. Ezért kellett mennie a Magyar Köztársaságnak, ezért vagyunk most Magyarország. A következő lépés a Magyar Királyság lesz, amelynek nem magyar származású (értsd: Habsburg) királya lesz, mivel ez teszi lehetővé, hogy a Kárpát-medence népei csatlakozhassanak a magyar dominanciától való félelem nélkül.

Hagymáz? Bizonyosan. Azonban a végrehajtása folyik. Az Alkotmány eltörlése, a Liget-projekt, a kormányzat Várnegyedbe költöztetése, az EU-ellenesség és a közép-európai regionalizmus mind ennek a hosszú távú tervnek a részei.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 12:22:16

@Veridicus76:

A történelem tele van illegitím változásokkal.

A Magyar Királyság addig töretlen kontinuitását egyébként egy Kossuth nevű ember törte meg 1849-ben. S már sosem lehetett visszaállítani az eredetit. Már az 1867-es visszaállítás is illegitím volt-

2016.02.01. 12:27:32

@BircaHang Média:

>>...Az európai monarchiák zöme köztársaság,

Hogy te mekkora király vagy! Egy mondatban cáfolod önmagad.

El Presidenté 2016.02.01. 12:55:43

Nincs problémám a monarchikus államformával, lehet jobb lenne, mint ez a semmilyen köztársaság, de aki a Habsburgokat akarja restaurálni, az szerintem nem normális.Az a dinasztia legalább annyit ártott a magyar nemzetnek, mint amennyit a török megszállás, vagy Trianon.

2016.02.01. 13:13:09

@El Presidenté:

Úgy érted hogy szerinted volt a török hódítás idejében "magyar nemzet"?

Vagy esetleg V. lászló, I. ferdinánd, meg a többi idejében?

Mert mit is adtak nekönk a rómaiak?
www.youtube.com/watch?v=l0LVO44vUu4

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 13:14:23

@Doomhammer:

Ez így oké, de nem hiszem, hogy sokan ezt értenék alatta.

Egyébként ha visszaállna a Magyar Királyság 1918-as területi épsége, akkor abban az országban a nemzetiségi viszonyok kb. ezek lennének, egyszer kiváncsiságból kiszámoltam:
- magyar: 40 %,
- román: 18 %,
- szlovák: 15 %,
- horvát: 11 %,
- szerb: 5 %,
- ruszin: 3 %,
- cigány: 2 %,
- német: 1 %,
- egyéb: 5 %.

Messzi Vetek 2016.02.01. 13:16:11

@BircaHang Média: a román valószínűleg nem szeretne, (a regátiak legalábbis bizonyosan nem). ezzel szemben a szlovákok és a horvátok is megkülönböztetik a magyart (ami a magyarul beszélők közössége (az egykor volt nemesség - zömében)), meg az uhort (ami a hajdani Korona népe).
a Sacra Corona Hvngarie ennélfogva mást jelent egy magyarnak (vagy egy románnak), mint egy szlováknak vagy horvátnak.

talán az sem véletlen, hogy ezek a részek önnállóak már és nincsenek a hódító országokba betagozódva.

ettől függetlenül nyilvánvalónak tűnik, hogy pillanatnyilag nem vonzó egyik népnek sem a Korona fennhatósága alatt élni (és ebben a magyar is benne van). még akkor sem, ha valószínűleg előnyösebb volna ezeknek a népeknek, ha egymást erősítenék inkább, ahelyett, hogy egymást sakkban tartják.

Pelso.. 2016.02.01. 13:24:43

@Veridicus76: Akkor itt az ideje, meg kell népszavaztatni a királyság kérdést. Előtte széles körben tájékoztatni a népet: mi változik, előnyök-hátrányok, mibe kerül stb. Nem is értem, miért nem történik ez, talán a mostaniak sem kíváncsiak a nép véleményére.

@Doomhammer: Mit szólna hozzá?:)

Messzi Vetek 2016.02.01. 13:25:51

@El Presidenté: a Habsburgok nem megkerülhetők. tehát vagy királyság, de akkor velük, vagy ha nem akarjuk őket, akkor marad a köztársaság (és/vagy egyéb államberendezkedések).

2016.02.01. 13:35:10

@BircaHang Média:

Köztársaságban nincs uralkodó.

Te pedig leköztársaságoztad az eu monarchiákat.
Idézlek: "Az európai monarchiák zöme köztársaság,..."

Tranquillius 2016.02.01. 13:44:07

@El Presidenté: A magyar nemzetnek a magyar nemzet ártott eddig a legtöbbet.

ulpius66 2016.02.01. 13:46:19

@Tranquillius: "Ez egészen biztosan kamu. Károlyiék Népköztársaságot csináltak."

Bocsika!

Én csak szó szerint bemásoltam az 1946. évi I. törvénycikkhez írt preambulumot.....

Ha ebben az akkori nagyok hülyeségeket írogattak, hát akkor ezeket másoltam be....

ulpius66 2016.02.01. 13:49:22

@260: "Az európai monarchiák zöme köztársaság,..."

Szerintem meg pont fjordítva van: Az európai köztársaságok zöme monarchia.....legalábbis így viselkednek, lásd Németország!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 13:52:05

@260:

Mi egy hagyományos monarchia célja? Az ország vezetése.

Mi egy alkotmányos monarchia célja? Az ország vezetése együtt a néppel.

Mi egy parlamentáris monarchia célja? A hagyományok védelme uralkodás nélkül.

Ha egyik sincs, akkor az egy álmonarchia. Ha te befested magadat feketére, néger leszel? Ugye nem? Ugyanígy nem lesz monarchia az a köztársaság, melynek örökletes államfője van, ha az nem tölti be szerepét. Mert az nem szerep, hogy az államfő idétlenkedik a bulvármédiákban - erre ott vannak a celebek, felesleges állami pénzből fizetni erre még egy embert.

Miféle monarchia az pl., ahol az uralkodó szentesíti az egyneműek házasságát, pedofíliát, más perverz dolgokat?

Azaz az európai látszólagos monarchiák zöme köztársaság.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 13:54:12

@Messzi Vetek:

Ha legitimizmus, akkor csak a Habsburgok lehetnek, ugyanis ők máig a törvényes magyar uralkodók.

Ha meg nem legitizmus, akkor minek uralkodó? Az uralkodók lassan nőnek ki, nem lehet csak úgy törvénnyel megalkotni őket. Ez csak amolyan vidámparki paródia lenne csupán.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 13:56:24

@Pelso..:

Az igazi monarchiának nem lehet alapja a népszavazás. Az igazi monarchia kinő a nemzet talajából. A népszavazásos monarchia olyan, mint a szex óvszerrel vagy a tablettás bor: csak halvány képe az eredetinek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.01. 14:18:57

@BircaHang Média:
"Ez így oké, de nem hiszem, hogy sokan ezt értenék alatta."

Mi alatt mit értenének? Magyarországon a királyság, pláne a Habsburgoké súlyosan népszerűtlen és okkal. De ez a royalistákat nem érdekli, tesznek ők a nép véleményére, ezért utálják a demokráciát is. A tervről viszont éppen ezért nem lehet nyíltan beszélni, csak lépésről lépésre lehet megvalósítani. Ha ma a Habsburg-palotába beköltözne egy Habsburg, a pesti nép lehet, vasvillával kergetné ki. 10 év múlva, mialatt szépen csendben átalakult az ország, már csak legyintenek rá. Legalábbis ez az elképzelés.

Addigra a Habsburg-palota üres lesz és az, hogy köztársasági elnök helyett király ül majd ott, olyan mindegy lesz. Csak néhány szót kell átírni a gránitkeménységű alaptörvényben és már kész is. Amit azért nem lehet alkotmánynak hívni, mert az alkotmány a történelmi alkotmány, ami persze ugyancsak királyságot tételez.

Pelso.. 2016.02.01. 14:20:11

@BircaHang Média: Ez esetben mit jelent, hogy kinő? S ki (tehát nem mi) lenne a nemzet erre hivatott talaja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.01. 14:21:39

@Pelso..:
"Mit szólna hozzá?:) "

Ki mit szólna hozzá? Nehezen hiszem, hogy az erdélyi románok vagy a szlovákok örömmel csatlakoznának egy ilyen államalakulathoz. Még a kárpátaljai ukránok se akarnak csatlakozni, még most se, hogy tiporja őket a háború.

Van egy elképzelés, miszerint a magyar kultúrnemzethez mindenki örömmel csatlakozna. A szomszéd népek azonban csak egy szegény, neurotikus országot látnak, ahonnan menekülnek az emberek. Ezen királyság vagy olimpia nem segít.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 14:22:51

@Pelso..:

Mint a liberális közgazdaságtanban: amint megérnek a piaci feltételek, a piac láthatatlan keze megteszi. Ugyanez itt: amint kialakul a természetes igény a monarchiára, az organikus módon kivirágzik.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 14:23:45

@Doomhammer:

Ha Mo. gazdag lenne, akkor se akarna egy román/szlovák/ruszin a magyar nemzet része lenni. Minek akarna?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.01. 14:39:20

@BircaHang Média:
Hát ez bonyolult kérdés. A skótokat például évszázadok óta a pénzzel zsarolják, hogy akarjanak a brit korona része lenni - utoljára éppen mostanában sikerült őket meggyőzni. A magyar politikusok is akármennyire akarnának ugrálni, az EU pénze egyelőre az Unióban tartja őket. Ugyanez a mechanizmus akár működhetne is a Kárpát-medencében is, feltéve, ha Magyarország gazdagabb lenne, mint a szomszédai. Azonban nem az és ez a probléma már a II. vh.-t megelőző visszacsatolások közepette is gondot okozott. A felvidékiek pl. nyíltan kimondták, hogy érzik, hogy a Magyarországhoz csatolással egy szegényebb országnak váltak részeivé.

A nacionalizmus (pl. ukrán) még ennek a tetejére jön.

Pelso.. 2016.02.01. 14:45:50

@Doomhammer: Erre voltam kíváncsi.

@BircaHang Média: Hogy alakulna igény (bármi) olyasmire, amely esetben a népnek fogalma sincs a beltartalomról? Valakik besulykolják a szubjektív s szelektált lényeget?
(ja, s a szex óvszerrel még mindig jobb, mint sehogy)

2016.02.01. 14:52:01

@BircaHang Média:

A monarchia még csak stimmel hiszen van uralkodó és van hozzá hatalom is, mégha nem is látványos és nem kihasznált. De végső esetben bármelyik uralkodó feloszlathatja a parlamentet és a helyi állami jelképpel hadonászva abszolutikus hatalmat vezethet be. Hasonló sajnos fenáll a mi esetünkben is, a kormányfő és a közt elnök ellopja a koronát és korlátlanul irányítja az országot akárhonnan, mindaddig amíg egy sikeres nemzetgyűlés meg nem fosztja.

A mai köztársaságok már inkább hazugság, hiszen egy rendes köztársaságban:
" A központ hatalma csak a polgáraitól ered, nincsen egyéb örökölt e világi, vagy túlvilági forrása és nem kötődik egyetlen társadalmi-gazdasági alakulathoz sem."

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 15:08:21

@260:

Nézd csak mikor oszlathatja fel a parlamentet mondjuk a spanyol "király"! Hozzá képest Áder egy teljhatalmú diktátor.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 15:09:05

@Pelso..:

Minek egy fércmonarchia? Helyette a tisztességes köztársaság jobb opció.

2016.02.01. 15:51:00

@BircaHang Média:

A királyhoz van rendelve az államiság jelképe, tehát akármikor feloszlathatja. Az hogy betart valamilyen megállapodást, csak a jóindulat megnyilvánulása. De bármikor felbonthatja a rendekkel kötött alkut és magához ragadja a teljesen vagy részben a hatalmat. Ez a nyugati demokráciák alapja, az állam mindig valami ellopható szimbólumhoz köthető, amire megalakulna az új állam addigra a környező országok segítségével visszaállítják a régi hatalmat. Az európai nemesség és nagypolgárság (elit) így védekezett a nép ellen.

Nekünk az amerikaiak adták vissza az esetleges puccs esetére tartogatott koronát, ami aztán meg is lett szervezve, ragyogóan kikerülve egy esetleges nemzetgyűlés rizikóit.

Igen, mao egyfajta diktatúra. A listás vagy pártszervezésben bejutott egyéni képviselők választják a közt elnököt. Magyarán szólva önmagukat képviseltetik.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 16:04:54

@260:

Most akkor lássuk a valóságot!

A spanyol "király" valóban feloszlathatja a parlamentet, akkor ha a döntését ellenjegyzi a parlament elnöke! S akkor is csak akkor, ha: a parlament annak megalakulása utáni 2 hónapon belül nem választ kormányt.

Ennél még Ádernek is több jogosultsága van.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 16:05:46

@260:

"Igen, mao egyfajta diktatúra. A listás vagy pártszervezésben bejutott egyéni képviselők választják a közt elnököt. Magyarán szólva önmagukat képviseltetik."

Diktatúra lenne egy hatalomnélküli államfő megválasztása?

Baines 2016.02.01. 17:45:23

Alaptörvényünk hitvallásában egyértelmű utalás van arra, hogy a királyság megszüntetését nem ismerjük el.

Éljen a király!

"NEMZETI HITVALLÁS
...
Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.

Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének."

satie · http://321.hu/sas 2016.02.01. 18:09:00

a feudalizmusnak szerintem nincs helye a modern Európában

bontottcsirke 2016.02.01. 18:20:52

Nekem nem lenne gond egy bölcs király, de sajnos a karvalytőkére nagyobb az igény.

Tehéntőgy 2016.02.01. 18:29:23

@Tranquillius: De ez az 1946-os törvény. Nem véletlenül fogalmaz persze így: az új köztársaságot a Károlyi-féle Népköztársaság folytatásaként fogta fel, az ellenforradalmi korszaknak pedig ebben a felfogásban egyszerűen a történelmi kisiklás szerepe jutott.

2016.02.01. 18:43:31

@Baines:

Az új állam megalakulását az összes érdekelt közvetlen akarata vagy ÖNKÉNTESEN képviselőkre bízott _parlamenterek_ akarata hozza létre. A szabadon választott népképviselet (aka parlament) nem egyenlő a nemzetgyűléssel mert az emberek kötelezve voltak a képviselőkre szavazásra.
Klasszikus puccs, média maszlag, mézesmadzag, buta emberek, katonák nem kellettek senkinek nincs fegyvere ellenállásra, végeredmény zsákolható.

Rinse and repeat.

Én így rövidítem le:

Most igérj nekik bármit, majd később csöndben felkakasztjuk őket.

És látom hogy mi történik a környezetemben, már a megnemszületett gyermekeik is rabszolgák.

És te is fiam. Leginkább te.

Pelso.. 2016.02.01. 19:01:38

@BircaHang Média:
Tökmindegy.
Vajon miféle eredmény születne, ha az emberek kapnának kezükbe egy sima kérdőívet:
Állítson fel az ön érdekei szerinti fontossági sorrendet az alábbiakban:
-királyság, köztársaság kérdése
- munkahely biztonsága
- oktatás, eü
-nyugdíj kérdés
-stb.
pl RG akár meg is valósíthatná itt ezt kicsiben, már amennyiben szabad neki ilyet.

Imrebá 2016.02.01. 20:42:17

Fel kéne kérnünk Orbán urat, hogy vállalja el a királyságot legalább az első húsz évre.
De minél előbb, mert már nagyon unom a demokrácicát.

pitcairn2 2016.02.01. 22:32:38

@Doomhammer:

speciel a "román" Hohenzoller-neknek relatíve jó sanszuk van a restaurációra

www.familiaregala.ro/

már csilivili királyi palotáik is vannak Romániában

en.wikipedia.org/wiki/Elisabeta_Palace

Romania: Former Monarch Wins Restitution Claim
www.rferl.org/content/article/1059599.html

pitcairn2 2016.02.01. 22:33:54

@Doomhammer:

EU ellenesség?!!

ez maga az EU

EU = oligarchikus szocializmus

pitcairn2 2016.02.01. 22:36:18

@260:

egy kissé zavarossá vált már ez a történet...

a legvadabb bukfenceket egyébként a britek hozták össze

a topic-ban az én kedvencem az alábbi titulus:)

Head of the Commonwealth
en.wikipedia.org/wiki/Head_of_the_Commonwealth

pitcairn2 2016.02.01. 22:40:59

@BircaHang Média:

a fene tudja, sokan úgy vélik, hogy pl. a brit uralkodó korántsem olyan jelentéktelen mint amilyennek első blikkre tűnik

pitcairn2 2016.02.01. 22:44:05

@Doomhammer:

a mi de facto alaptörvényünk már a lisszaboni szerződés

persze azzal az oligarchikus dokumentummal nincsen kibékíthetetlen ellentétben a monarchikus átalakulás

pitcairn2 2016.02.01. 22:53:04

@BircaHang Média:

pl. 1975-ben az angol uralkodó minden további nélkül megbuktatta a Whitlam-kormányt Ausztráliában

The Queen & the Whitlam Dismissal
www.youtube.com/watch?v=QgEHBjq5p2E

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.01. 23:10:25

@pitcairn2:
A brit uralkodó hetente találkozik a miniszterelnökével. Ha nem tudnak személyesen találkozni, telefonon beszélgetnek.

Biztos az időjárásról, mi másról.
www.royal.gov.uk/MonarchUK/QueenandGovernment/QueenandPrimeMinister.aspx

2016.02.01. 23:14:15

@pitcairn2:

Persze hogy zavaros. Ami most van, az több évszázadnyi kamarilla politika és horse trading folytatása és eredménye

Tv kikapcs, aztán 10 év múlva majd elkezded érteni.

Főleg az angoloknál van nagy kupi, meg volt (jelen) gyarmataik esetében(mi már megint oda tartozunk, nemrég volt itt a futár, nagy a baj, tolják a kínaiak a falovat (silk road) a mieink meg már a komp kulcsait keresik, nehogy felborítson a ránk dőlő ukrajna.

Itt mindenki azt hiszi hogy jöttek az usákok és rendet vágtak az európára erőltetett gladiátor világgal (najó parlamentáris demokráciának is nevezhetjük), pedig csak újabb rétegeket adtak a káoszhoz.

pitcairn2 2016.02.01. 23:26:56

@Doomhammer:

a __titkos tanács__még fincsibb történet ez adja az angol demokrácia sava borsát:)

Titkos tanács (Her Majesty's Most Honourable Privy Council)
hu.wikipedia.org/wiki/Titkos_tan%C3%A1cs

valami olyan rémlik, hogy meglehetősen "diszkréten" működik ez az archaikus szerv...

The Privy Council is an elitist throwback to a time before democracy
www.independent.co.uk/voices/the-privy-council-is-elitist-undemocratic-and-has-no-place-in-2015-a6687766.html

pitcairn2 2016.02.01. 23:32:42

@260:

különösen a "royal red box" intézménye tetszik

az "apolitikus" királynő gyakorlatilag mindenről soron kívül értesül

http://www.yorkshirepost.co.uk/webimage/1.7451233.1441782543!/image/2184360435.jpg_gen/derivatives/articleMaxWidth_620/2184360435.jpg

ichef-1.bbci.co.uk/news/560/cpsprodpb/17CF4/production/_85442579_queen.jpg

pitcairn2 2016.02.01. 23:34:50

@260:

de az a legédesebb amikor az Európai Unió kebelében utat törnek maguknak az __uradalmi jogok__:)

Property prices could suffer due to 'manorial rights' row
www.telegraph.co.uk/news/uknews/law-and-order/11360497/Property-prices-could-suffer-due-to-manorial-rights-row.html

Bell & Sebastian 2016.02.02. 00:47:33

@BircaHang Média: Sokadszorra nem linkelem be a Szentkoronatan idevonatkozó passzusát, amit azért ügyesen elbújtattak az Alaptörvényben is. Ami azért nem Alkotmány (német mintára), mert ideiglenes, egészen addig, míg nem egyesül újra mindaz, ami valaha a Szentkorona fennhatósága alá tartozott. Ha ez sohanapján lesz, akkor csak addig kell kibírni.

Ennél nagyobb esélye egy teknős-EU -nak a nyúl-EU mellé, bár a dákó románok setét ló az osztásban.

A bolgároknak és szerbeknek bizonyára nem lenne ellenükre. Ám ezzel előbb meg kell várnunk Ukrajna szétdarabolását, ami a következő, logikus lépés az amerikai héják részéről.

Dunamenti Köztársaság reloaded, csak kicsit másképp.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.02. 05:49:09

@pitcairn2:

Igen, pl. alkotmányos joga eldönteni milyen virágok legyenek ültetve a palota kertjében.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.02. 05:56:03

@Bell & Sebastian:

Ez a Szent Korona egy MAGYAR dolog. Egy szerbnek és bolgárnak ez kb. annyira vonzó, mintha egy magyarnak azt mondanák legyen lecseréve a magyar himnusz a bolgárra, a magyar zászló meg a szerbre.

A Szent Korona nem univerzális jelkép, hanem csak magyar. A magyarokon kívül mindenki másnak ez egy IDEGEN jelkép.

Veridicus76 2016.02.02. 07:50:11

@BircaHang Média: a Kossuth nevű ember nem törte, nem törhette meg a Magyar irályság folyamatosságát. A debreceni összejövetel magánemberek joghatály nélküli együttléte volt. Kossuth Lajos pedig Magyarország legkártékonyabb sírásóinak egyike.

pitcairn2 2016.02.02. 09:28:36

@BircaHang Média:

Még az „abszolút uralkodó” is csak egy hatalmi koalíciót képviselt és kb. annyi tényleges hatalma volt amennyit személyesen képes volt kivívni magának az intrikák által megfertőzött udvarban

Pl. eklatáns példaként lásd a „mögöttes” hatalmi „koalícióval” szembeforduló Kuang Hszü császár tanulságos esetét

hu.wikipedia.org/wiki/Kuang_Hsz%C3%BC

aki a nyugati reformkísérlete után __házi őrizetbe__ kerül, végül pedig megmérgezték…

pedig elméletileg ő lett volna a „menny fia”, az isteni császár…

ezzel szemben pl. a brit politikai életben a látszólagos jelentéktelensége ellenére még ma is a királynő és a királyi család a legstabilabb pont

ki tudja, hogy mit kavar a háttérben… csak úgy diszkréten, csendben…

a karrierpolitikusok gyünnek, mennek a királynő azonban már több 60 éve a helyén van… a királyi család meg több száz éve…

az anyagi hátterük és a tényleges (mögöttes) politikai tevékenységük is meglehetősen nehezen átlátható

az általuk patronált szervezetek működése sem transzparensebb, lásd pl. a Pilgrim Society esetét, meg hasonlókat…

Messzi Vetek 2016.02.02. 13:15:22

@BircaHang Média: az az aranyozott abroncs-kalap valóban; azt lehet "jelképnek" tekinteni. de a Korona mint absztrakt entitás (államalakulat) értelemben nem _csak_ magyar, mint ahogyan az Egyesült Királyság sem _csak_ angol.
a bolgároknak meg a szerbeknek persze nincs hozzá közük, ők mindig inkább fenyegetést láttak benne. de őket a differenciált EU-val kapcsolatban keverte ide B&S, úgy sejtem.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.03. 00:04:02

ideje, hogy lépjünk egy nagyot a

Nemesiallűrös Elmebaj Regnálása felé

az udvari krónikás már be is jelentkezett

Pelso.. 2016.02.03. 13:12:12

@Herr Stacheldraht Leger: Amennyiben a számok valósak az alábbiakban, királyság esetén az ilyesmiért mi járna....?

gepnarancs.hu/2015/12/471-millio-forint-kozpenzt-sikerult-elverni-egy-honlapra/

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.03. 17:49:47

@Pelso..: skandináv, vagy sivatagi királyság? amúgy per pill csak egy fokhagymaszagú csákmáténk van, de ergé szerint legalább tehetségesen böfög

Pelso.. 2016.02.03. 20:12:45

@Herr Stacheldraht Leger: Hát az utóbbi. Ott még nem uralkodik az interlibsicionproli-tengely métely.

pitcairn2 2016.02.03. 23:42:17

@Herr Stacheldraht Leger:

esetleg az Európai Unió élére is pakolhatnánk vmi császárt:)

vagy a brit minta alapján vmi örökletes "kápót":)

Head of the Commonwealth
en.wikipedia.org/wiki/Head_of_the_Commonwealth

pitcairn2 2016.02.03. 23:51:05

@Herr Stacheldraht Leger:

bár a nemzetközösségi "kápó" még nem örökletes cím, de a királynő keményen dolgozik azon, hogy az legyen:)

Queen hints at Charles soon becoming the next head of the Commonwealth as she praises the Prince of Wales in Malta

Read more: www.dailymail.co.uk/news/article-3336292/Queen-hints-Charles-soon-head-Commonwealth-praises-Prince-Wales-Malta.html#ixzz3z9FIC1Sq
Follow us: @MailOnline on Twitter | DailyMail on Facebook

2016.02.04. 00:35:12

@pitcairn2:

Csárli akkora ökör hogy senkinek sem kell,

Bármi áron ki kell zárni az öröklésből, mert a skótok másnap reggel kilépnek a korona alól,direkt erre az esetre van nekik saját készenlétben tartott uralkodójuk. (Tilda Swinton)

Majd ha a muter megkrepál, depresszióba esik és öngyilkos lesz. Next please....

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.04. 21:43:19

@pitcairn2:

eu császár? minek... csak a gyenge emberek sóvárogják a vasmarkú uralkodót, kell egy segg amitől szaros lehet a szájuk

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.04. 21:48:05

@pitcairn2: az angolszász hagyomány 1689 óta a burger kinget "uralkodik, de nem kormányoz" menüben tálalja, kb. tökmindegy hova rakod melyik tagját dísznek

Imrebá 2016.02.05. 22:19:53

A jelenlegi államformánk elavult.
Mennyi idő amíg bevezetik a királyságot?

pitcairn2 2016.02.05. 22:20:51

@Herr Stacheldraht Leger:

sokáig én is így gondoltam, de mostanság vhogy kételyeim támadtak, a királyi család politikai tevékenysége egyébként meglehetősen átláthatatlan, mivel a többi közszereplő hasonló tevékenységével szemben magánügynek minősül
www.royal.gov.uk/TheRoyalHousehold/FreedomofInformation%20policy/FreedomofInformationplane.aspx#Q5

a vagyonuk is meglehetősen átláthatatlan mivel túlnyomórészt un. "trust"-okban van, szóval összességében a világ leggazdagabb emberei között vannak

ráadásul itt nem egy magányos partizánról van szó, hanem egy komplett családról, akik 16 államban viselik az államfői méltóságot

Erzsók szűkebben értelmezett birodalma 18,6 millió négyzetkilométer és 140 millió alattvalója van (Commonwealth realm), a brit nemzetközösségben pedig 2,4 milliárd ember él

zavaros ez a történet az elejétől a végéig, de korántsem olyan jelentéktelen mint amilyennek első blikkre tűnik

Pelso.. 2016.02.06. 09:22:50

@Imrebá: 5 perc. S mi van másnap?

murcielago 2016.02.06. 14:52:10

@pitcairn2:

A Szász-Gotha-Coburg (Windsor)-ház Drábik J. kutató szerint a „13. vérvonal”, vagyis Dan-törzs-Meroving leszármazott. Nem mondom, hogy hidd el, csak érdekességként említem.

Nem sok regnáló uralkodó járt Bp-en, de Erzsók igen (fokhagyma-fűzért és kolbászt is vásárolt a Nagycsarnokban), apámmal is találkozott, mint piaci vásárlóval, és még egy-egy szót is váltottak :)

Pelso.. 2016.02.06. 16:44:00

@Imrebá: Kiben, kikben?:)
Ja, bocs, semmi, haladok tovább.

Imrebá 2016.02.06. 16:53:00

@murcielago:

"apámmal is találkozott, mint piaci vásárlóval, és még egy-egy szót is váltottak"

- Weisz bácsi, nem tudja, hol kaphatnék paprikát?
- De Bözsikém, nálam, féláron.
- Kérnék egy kilót Weisz bácsi!
- Tíz kiló lett, maradhat Bözsikém?

murcielago 2016.02.06. 17:47:33

@Imrebá:

Miért nem járt jól Bözsike? Féláron vette és darabig kitart.
Az más kérdés, hogy aztán rárohadt...

savanyúaszőlő (törölt) 2017.01.10. 19:47:19

@Tranquillius:
"A svábkurzus elején az antijudaizmus mellett a legitimizmus és az irredenta bő elfedezékel
ési alkalmakat nyújtották a német hódítás számára. A legitimizmus ezekben a napokban még jutányos
harci formája lehetett a német faji sovinizmusnak, hogy visszakövetelje a magyar trónra a testvérvérű uralkodóházat. Aztán jött a hitlerizmus."

(Szabó Dezső)

savanyúaszőlő (törölt) 2017.01.10. 19:50:19

"A svábkurzus elején az antijudaizmus mellett a legitimizmus és az irredenta bő elfedezékelési alkalmakat nyújtották a német hódítás számára. A legitimizmus ezekben a napokban még jutányos harci formája lehetett a német faji sovinizmusnak, hogy visszakövetelje a magyar trónra a testvérvérű uralkodóházat. Aztán jött a hitlerizmus."

(Szabó Dezső)
süti beállítások módosítása