Tiszteletben tartjuk a magánéletet – Novák Katalin a Mandinernek
2016. január 18. írta: Redakció

Tiszteletben tartjuk a magánéletet – Novák Katalin a Mandinernek

novak_katalin.jpg

„Van egy nagyon jogos elvárás, hogy a kormányzat ne szóljon bele az emberek magánéletébe, amivel teljesen egyetértek” – mondja Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Mandinernek. Novák Katalin nem ért egyet a nemi alapú kvótával, de elismeri, hogy üvegplafon számos szempontból létezhet Magyarországon. Kitér arra is: a CSOK a Magyarországon letelepedő uniós állampolgároknak is jár, de ami kiemelten fontos, az a vidéki Magyarország értelmiségének és fiataljainak támogatása – a végső cél pedig a vágyott gyermekek megszületése. Interjúnk.

„A Népszabadságban megjelent egy cikk arról, hogy a CSOK elszívhatja az erdélyi fiatalokat szülőföldjükről. Valóban fennáll ez a veszély?

Az otthonteremtési program nyitott, és nem csak a határon túl élő magyar állampolgároknak, hanem – mivel európai uniós szabályok szerint dolgozunk – minden olyan európai uniós állampolgár számára is, aki Magyarországon telepszik le, életvitelszerűen itt lakik és itt fizet járulékot.

Tehát ez nem állampolgársághoz kötött támogatás?

Nem állampolgársághoz kötött támogatás, de a támogatások fókuszában a magyar családok segítése áll. Két hét telt el a program hatályba lépése óta, de a visszajelzések és a tömeges érdeklődés alapján látszik, hogy valóban kulcskérdés az otthonteremtés. Nem csak a fiatalok, hanem általában a gyermeket nevelők számára. Bízom benne, hogy olyan körülményeket tudunk teremteni, hogy bátran kezdjenek családalapításba a fiatalok, akik pedig már nevelnek gyermeket, merjenek még gyermeket vállalni, ha eddig ennek például csak az volt az akadálya, hogy nincs elég gyerekszoba.

Mi a helyzet a fővárosiakkal? Több cikk is foglalkozott azzal, hogy Budapesten szinte lehetetlen lesz önerő nélkül a szabályoknak megfelelő új építésű lakáshoz jutni.

A fővárosiaknak több támogatást kellett volna adni?

Nem, csak nekik jelentős önerőre lesz szükségük, míg vidéken akár önerő nélkül is hozzájuthatnak a családok az új otthonukhoz.

Olyan garanciákat kellett beépíteni a rendszerbe, amik biztosítják a reális körülményeket azok lakhatásához, akinek szánjuk; és kiszűrjük azokat, akik vissza akarnak élni a rendszerrel. Bár ahogy látom, már most megindult a kreatív gondolkodás a témában, és ebben a média is komoly partner. Bevallom, meglep, milyen intenzitással hívják fel egyesek a figyelmet a visszaélés, a csalás módjára. A lakáskérdést pedig a vidék oldaláról közelíteném meg: igenis fontos, hogy ne csak Budapest-fókusszal gondolkodjunk, hanem figyeljünk a vidéki Magyarország támogatására is. Fontos, hogy a vidéken élők egy ekkora támogatással reálisan akár minden önerő nélkül képesek önálló otthont teremteni maguknak. Ezzel a vidéki Magyarországot vonzóbbá tudjuk tenni az értelmiség és a fiatalok számára is, és én nem becsülném le ennek az erejét. Budapesten ráadásul jobbak a lehetőségek és a kereseti viszonyok, tehát az, hogy ez az otthonteremtési támogatás vidéken arányaiban nagyobb segítséget jelent, az szerintem jól van így.”

Kiss Brigi és Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr128282854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2016.01.18. 13:20:47

„a vidéki Magyarország értelmiségének és fiataljainak támogatása”

Ja, na most aztán nehéz választás elé állítottátok őket... éljenek továbbra is ezen a korrupt posztkommunista szemétdombon havi nettó 120 ezer fizetéssel, vagy havi nettó 52 ezres közmunkabérrel, és még adósítsák is el magukat egy életre mindamellett, hogy vegyenek a nyakukba még három éhes szájat... vagy húzzanak a picsába innen, és boldoguljanak Nyugat-Európában az alaphangon ötszörös, de nem elvétve tízszeres fizetésekből... nagy dilemma... :) Egy friss kutatás szerint soha ennyi fiatal nem akart kivándorolni Magyarországról. Ha lehet ez válasz a fentiekre...

Ezek a fideszes degenerált majmok mára olyan messzire rugaszkodtak el a magyarországi valóságtól, hogy már a földi gravitáció is alig hat rájuk...

bispora 2016.01.18. 14:11:59

@GNDL:
Sokszor ostoroztad már a Fideszt az alacsony fizetésekért. Nem tudom, csak kérdezem: a magyar bérek eltérése az egymást követő Antal-Horn-Orbán-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-Orbán kormányok idején hogyan változott, volt-e szignifikáns különbség?
A nyugati bérekhez képest a komplett kelet-európai térség van elmaradva. Nekem ilyenkor Pokol Béla jut eszembe, aki szerint az egyik legnagyobb hiba a rendszerváltáskor az volt, hogy a kelet-európai országok nem álltak össze és követelték a bérek gyorsabb kiegyenlítését, pont a szívó hatás miatt, amitől ezek az országok a legjobb munkavállalóikat veszítik/veszítették el.

Bell & Sebastian 2016.01.18. 15:19:16

Eljutottunk oda, hogy _mindenkit_ segíteni kell.

Okai a következők:
- nagycsalád (több generáció, együtt) felbomlása
- házasság intézményének aláásása
- jövedelmek drasztikus csökkenése
- vándormadár életmód

Könnyen belátható, hogy a fix otthon támogatása valahogyan nem illik a képbe, mint bugyin a flastrom, csak annyira.

Ó mondd, mi kéne még? (ha már Tibi bácsi nem intézi el)
- munkahely, helyben
- vissza, a faluba (erről írhatna a Mini egy másik dalt)
- jövedelem
- stabil értékrend

Az állam megszervezése az állam feladata. Az élhető országé pedig mindenkié. A katasztrófális demográfia a legelső probléma, amit a Fidesz felfedezett az Úr 2010 -es esztendejében.

Mire ezt kitalálták, eltelt 5 év. Ennyi idő alatt egy közepesen buta gyerek leérettségizik könnyített feladatsorokból, minek utána képes arra, hogy elemezze a helyzetet, felállítsa a diagnózist, javasoljon egy tüneti kezelést, amitől még gyógyulás nem várható, legfeljebb nem viszket (Antivakarin) - annyira.

A Fidesz egy közepesen buta gyerek, hogy ne mondjam, virtigli, született spanyol őrgróf.

B..zna de Bamba.

Bell & Sebastian 2016.01.18. 15:24:10

@bispora: Nem vagyok egy putyinológus, de ha a Naagy Orooszország kezelni volt képes a karvalytőkét törvények szintjén, egyszer mi is megpróbálkozhatnánk valami hasonlóval. Kezdjük ott, hogy addig adták egymásnak a stafétát a különböző poszkommunisták (Fideszt is beleértve), míg totálisan el nem szúrták az unijós csalatkozási szerződést.

Vagy diktált volt eleve, ami egy még rosszabb variáncs.

GNDL 2016.01.18. 15:54:23

@bispora: A rendszerváltás híján nyakunkon maradt posztkommunista korrupt politikai „elit” (nagyjából a Fidesz és az MSZP) az elmúlt 25 évben a Nyugat-európai bérszínvonal ötödéig tudta csak felzárkóztatni a magyarországi béreket. Annak az összehasonlításnak nincs semmi értelme, hogy melyik posztkomcsi dilettáns bagázs mennyiben javított a helyzeten, simán kijelenthetjük, hogy elkúrták mind... és ahol lehet ott ma is kúrogatják elfelé rendesen. :) A V4-ek közt ma már csak Lengyelországgal lehetünk versenyben, a csehek és szlovákok az egy főre eső GDP-t és a bérszínvonalat tekintve már utcahosszal előznek... szintúgy a velünk csatlakozott uniós tagállamok is látványosan szedik össze magukat. Lengyelországgal is csak azért lehetünk versenyben jelenleg, mert úgy tűnik ők is bevezetik az „orbanomicsot”, amivel ugyan úgy agyon fogják vágni a gazdaságukat mint a Fidesz-KDNP Magyarországét, így bár mi nem zárkózunk feléjük, de ők le fognak szakadni a mi szintünkre. :)

„nyugati bérekhez képest a komplett kelet-európai térség van elmaradva”

De van ahol dolgoznak rajta (lásd az első bekezdésemet), van ahol látványosan nem.

Ráadásul Magyarországon ismertek a bérfelzárkóztatás elmaradásának okai, ezt az OECD és az EU is évről-évre megemlíti ilyen-olyan jelentéseiben: a munkaadók rekord adóterhei, a rekord állami bürokrácia így a vállalkozások rekord adminisztrációs terhei, és az ötletszerű, program nélküli kormányzás és intézkedés, tehát a gazdasági és jogi helyzet bizonytalansága mind a gátja az ország termelékenysége javításának, a munkabérek európai felzárkóztatásának, és az egészséges gazdasági növekedésnek.

De ezt nem csak az OECD és az EU szervei hangoztatják, hanem a Fidesz-KDNP 2010-es (és egyben utolsó) választási programjában is gyönyörűen leírták a fentieket, beígérve, hogy ezen fognak javítani amint kormányra kerülnek:

„A program elsődleges célja a betarthatatlanul bonyolult és olykor önkényesen működtetett adórendszer egyszerűsítése, másodlagos célja a vállalkozások tevékenységét szabályozó előírások terheinek csökkentése.
...
A nemzeti ügyek kormányának felül kell vizsgálnia minden, a vállalkozások működését korlátozó előírás indokoltságát, életszerűségét, összevetve a betartásukhoz szükséges vállalkozói költségekkel. Csökkenteni kell az adók számát, egyszerűsíteni az adóbevallásokat, szélesíteni az egyszerűsített adózási módozatok körét. A hosszú és bonyodalmas előzetes hivatali engedélyezéseket is egyszerűsíteni kell vagy ki kell iktatni.
...
A változások eredményeképpen kevesebb előírásnak kell majd megfelelni: az új kormány felülvizsgálja az engedélyeket, hogy csak a tényleg szükségesek kapjanak szerepet, illetve csökkenti az adó- és statisztikai adminisztrációt.”

Na ehhez képest vezettek be vagy emeltek meg 2010 óta félszáz válságadót, bővítették közel újabb százezer fővel a állami bürokráciát, és vágtak ostobábbnál ostobább jogszabályok tucatjait a vállalkozások és munkaadók nyakába. Tehát, ahogy említettem, „kúrogatják elfelé rendesen” manapság is... :)

„kelet-európai országok nem álltak össze és követelték a bérek gyorsabb kiegyenlítését”

Kitől kellett volna követelniük szerinted?!

Bell & Sebastian 2016.01.18. 17:32:04

@GNDL: Ez egy jó kérdés. Némi gondolkodás után lökheted a választ saját kútfőből is, nagyívű eszmefuttatásod megkoronázandó.

Vagy van egy határ, ameddig a bátorság elér, azon túl a nyúúl?

Bloodscalp 2016.01.18. 20:28:01

@Sir Galád (már foglalt): semmi extrát nem mondott, fogadni mertem volna hogy mert nő és nem káder(?) gyorsan lehúznak vele egy riportot a szingliadós baromságot kompenzálandó. A fides sokoldalú és gondol mindenkire:) Főleg a magyar családokra.

GNDL 2016.01.18. 21:14:45

@Bell & Sebastian: Nem tudom mire/kire gondolt, pont ezért kérdeztem. Ha segítenél neki, gondolom megköszönné... én meg érdeklődve olvasnám. :)

antirandom 2016.09.06. 23:00:37

Kárelhárító nyilvános közérdekű bejelentés Dr. Novák Katalin államtitkárhoz!

Ismételten felhívom a figyelmét, hogy az Önök orvosai 1950 óta tudják, hogy életrövidítés és ivartalanítás, vagyis fajirtás a konyhasópótlás csökkentése és a káliumfogyasztás növelése is. 1950-ben kapták a Nobel díjat azok a kutatók, akik ezt patkányokkal és emberekkel végzett konkrét dózis hatás mérésekkel bebizonyították. Hagyják abba a Nemzeti Stop só programot és MENZAREFORM-ot, amivel a magyar lakosságot, a gyermekeinket is, „napi legfeljebb 5 gramm konyhasó és legalább 4,7 gramm kálium pótlására” kényszerítik, biztatják fel. Miközben tudják, hogy étkezésnél is a Ringer infúziós oldat szerinti víz:konyhasó és kálium dózisok a jók, mivel az élő ember testnedveiben ugyanilyen az aránya ezeknek a vérelektrolitot anyagoknak. vagyis pl. a napi 3 liter víz mellé 29 gramm konyhasót és 0,36 gramm káliumot lenne optimális az étkezéssel pótolni. Egyébként a Ringer infúziós oldat 99%-a tiszta desztillált víz. A Talmud egészségvédőként ajánlja a tiszta desztillált víz esővizet. Az ÁNTSZ-esek mégis életveszélyes méregnek tüntetik fel a tiszta desztillált vizet. Nem a desztilláltvíz ivás veszélyes, hanem az elrontott víz:konyhasó:kálium dózisarány. Amennyiben Önöket is átverték, azt javaslom, hogy indítsanak büntetőeljárást népirtásra felbiztatási váddal. Kárelhárításként tegyék közzé a tv-k és rádiók és óriásplakátok útján az alábbi családvédelmi tájékoztatást. Ha erre nem hajlandók, hatásmérés tudományi szakértőként ezúton felelősséggel kijelentem, hogy a FIDESZ-KDNP kormány tagjai tudatos népirtást folytatnak.

CSALÁDVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS

A magyar lakosság lélekszáma 1950 óta egyre csökkent, mert ezek gyilkolnak minket: 1./A klórrezisztens fertőző vírusos ürülékkel is szennyezett folyókból homok-kavics szűrőkkel és klórozással gyártott ivóvíz. 2./A kálium műtrágyákkal és a konyhasóba kevert kálisóval mérgezőre növelt káliumtartalmú ételek és italok. 3./A konyhasópótlás korlátozás. A 2. és a 3. ivartalanító hatású is és a 4. nemzedéket teljesen szaporodás képtelenné teszi, 1950 óta alkalmazzák ellenünk. Akkor kapták a Nobel díjat, akik a dózishatás méréseikkel bebizonyították, hogy patkányt és embert is megbetegítő, életrövidítő és ivartalanító, fajirtásra alkalmas a káliumtúladagoló és a konyhasóhiányos étkezés. Ezek ellen csak a „VEOP” táplálkozással lehet védekezni, lásd www.tejfalussy.com, Email könyv-1., 3.Videó és „MEHNAM”.

A fenti plakátszöveget jogos védelemként (Btk.) szabad terjesztésre közreadja:
(nemes Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc okl. mérnök, megbízás nélküli ügyvitel keretében kárelhárító Ptk.) korábban megbízott parlamenti szakértő
(Iratjel: MAGYAROK SZÖVETSÉGE NÉPMOZGALOM-oriasplakatszoveg160905 )
süti beállítások módosítása