Helló újra, történelem! − Mandiner2015 IV.
2016. január 08. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Helló újra, történelem! − Mandiner2015 IV.

tortenelem_1.jpg

A történelem 2015-ben újra bekopogott és átgyalogolt rajtunk. Szó szerint. Nem kicsit, nagyon. Nem jött el a történelem vége, satöbbi, satöbbi. Ismerjük ezt. Amit viszont nem ismerünk és sejtésünk sem lehet róla: a jövő alakulása, sem rövid, sem hosszú távon. Történelmi időket élünk. Nyugat-Európa több mint fél évszázados és a hozzá csatlakozó Kelet-Európa negyed évszázados, jól elrendezett (elrendelt) és kiszámítható (kiszámított) történelmi pályája a végéhez közeleg. Útelágazásokhoz, csomópontokhoz, neadj'isten zsákutcákhoz érkeztünk. Remélhetőleg mindenki felismeri, hogy hova jutott és hogy mit kell tennie a jövő(képesség) visszaszerzéséhez.

Az Európai Unió intézményrendszere és jelenlegi szerkezete például zsákutcába jutott. Csak a saját tehetetlenségi ereje hajtja még... nos, hogy előre-e, az kérdéses. Az EU gyakorlatilag nem jutott előrébb az elmúlt évtizedben: nagyjából az európai alkotmányozás kudarca, majd az euróválság kitörése óta a saját recsegő-ropogó szerkezetének megmentésével van elfoglalva. A még több, még szorosabb együttműködés, valamint a nemzetállami érdekek híveinek csatája dübörög, győztes nincs és nem is lesz. Egyszerűen képtelenség azt feltételezni, hogy az EU28-ak szintjén megvalósulhatna egy Európai Egyesült Államok. Ahogy az is képtelenség, hogy azt gondoljuk, teljes mértékben fel kellene számolni az európai közösséget. De a mostani köztes állapot sem tartható fenn. Nem is tartja fenn magát. Az európai együttműködés híveként és az Unió erényeinek elismerőjeként kellett idén nagyot csalódnom az egész rendszer kudarca miatt, különös tekintettel a menekültválság félrekezelésére és a válaszul kitalált, megkésett, téves, bornírt és megvalósíthatatlan migránskvóta ötletére, amihez máig ragaszkodnak. A migrációs válság felerősítette az EU szerkezeti krízisét, és a megoldás még nem látszik. Addig is mindenki a maga szerencséjének vagy szerencsétlenségének a kovácsa lehet.

Ha valaki az európai vezetők közül ezzel az utóbbival tisztában van, az Orbán Viktor. Ahogy a kollégák is írták, a magyar miniszterelnök 2015-ben újra elemében volt, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Lehet lelkesen egyetérteni vele vagy megrögzötten gyűlölni őt − ő már mindkettőt megszokta , de hogy nem árul zsákbamacskát és hogy nem váltogatta nézeteit a 2015-ben történtek kapcsán, az biztos. Magyarország elsőként és a leghatározottabban lépett fel a migrációs válság kezelésében. Nehéz és kemény döntéseket meghozva, a maga önérdekét követve ami viszont egybeesett az EU önérdekével is, de ezt persze hónapokkal később merték csak hangoztatni, amikor Európa vezetése rájött a nyilvánvalóra, hogy a külső határok védelme, a határon átjövők ellenőrzése, szűrése, és a migránshullám lehető legnagyobb mértékű csökkentése a megoldás. Magyarország elvégezte a házi feladatát. Nem örülünk a határkerítésnek, de senki nem jókedvében építette; az pedig tény, hogy a részünkről megoldottuk az EU és Schengen külső határainak védelmét, a részünkről lezártuk a migrációs válságot. Itt nem jönnek keresztül.

*

Mi cselekedtünk. És 2015 a cselekvők és a tehetetlenek közötti, minden korábbinál élesebb választóvonal éve a világpolitikában és itthon is. Természetesen cselekvő az Egyesült Államok. És úgy általában az angolszász országok, amelyeket nem bénít meg az elsősorban a kontinentális Európát lebénító több évtizednyi ideológia-halmaz és tünetegyüttes, amit nézeteinktől vagy vérmérsékletünktől függően nevezhetünk progressziónak, politikai posztmodernizmusnak, politikai korrektségnek, emberijogizmusnak, szimpla naivitásnak vagy javíthatatlan önfeladásnak. Az angolszászok még tudnak cselekedni. Oroszország tud cselekedni. Kína tud cselekedni. Izrael tud cselekedni. A muszlim nagyhatalmak tudnak cselekedni. A kontinentális Európa nagyhatalmai, jóléti kishatalmai, Dél- és Kelet-Európa perifériára szorult országai és maga Brüsszel viszont különböző okokból, de defetistán, bénultan, valós és hatékony cselekvés helyett álmegoldásokba és szellemi légvárakba kapaszkodva próbálják kibekkelni a történelmi változásokat − mintha látszódna azok vége. Pedig nem. A politikusi tehetetlenség, döntésképtelenség miatti vergődés két ritka szánalmas példáját szolgáltatta Werner Faymann osztrák szocdem kancellár és Milanovics horvát baloldali miniszterelnök: emlékszünk még a Faymann-féle bornírt „ajtócska oldalelemekkel” magyarázatra az osztrák határkerítés kapcsán?

Az év legdöbbenetesebb esete viszont maga Németország: hogy Európa dohogó motorja, az öreg kontinens szívének évezredes kultúrnemzete, a 20. századi, jelentős részben maga okozta kataklizmákból újra és újra felálló, 2015 elejére az európai dominanciát végre békésen megszerző Németország a történelmének egyik legsikeresebb pillanatában hogyan kezdte el maga alatt kivágni a saját, virágzó fáját. Az óvatoskodó merkeli politika éppen a migránsválság kapcsán váltott át konok doktrinerségbe a jelentős részben beazonosíthatatlan közel-keleti, harmadik világbeli tömeg felső korlát nélküli beengedésével. A merkeli vezetés, a német mainstream média és a gazdasági elit határozott támogatásával a német polgárok megkérdezése nélkül, az ő fejük fölött Németország több évtizedes sorsát meghatározó döntést hozott − ami mellett máig kitart. Mondjuk ki: egy ilyen léptékű döntés szinte egyszemélyi meghozatala, a döntést támogató elitek dölyfössége, a kritikus hangok sarokba szorítása, az egyszeri választópolgárok meg nem kérdezése súlyos demokrácia-problémákat vet fel. És akkor még nem beszéltünk a menekültszállások elleni mindennapos támadásokról, a széljobb újraéledéséről, a menekültszállásokon történő vallási és etnikai villongásokról és nők elleni vagy férfiak egymás közti erőszakoskodásairól; valamint a korlátlan migránsbefogadás német közigazgatást, bürokráciát, tartományokat és településeket nyomasztó terheiről, az ezzel járó szociális feszültségekről.

De nem csak Németországról és nem csak 2015-ről van szó. A kölni események és más kirívó esetek csak apró epizódok a nagy történetben. A nagy történet pedig az, hogy Nyugat-Európa elhibázta és végzetesen elrontotta a társadalompolitikáját az elmúlt mintegy fél évszázadban. A demográfiai bezuhanás, a népesség és munkaerő egyre korlátlanabb bevándorlással való pótlása, majd a multikulturalizmus téveszméje miatt mára több nemzedéknyi új és idegen underclass jött létre Európa jóléti felében. És ebben az underclassban jelentős számban vannak integrálatlan, anómiás, értékvesztett, szellemi és morális nihilben felnövő, elidegenedett, kirekesztett vagy magukat szándékosan kirekesztő , őseik kultúráját elhagyó vagy már nem ismerő, új „hazájuk” kultúrájához, ethoszához hozzá nem férő vagy az iránt nem is érdeklődő, jellemzően sokadgenerációs és fiatal tömegek. Akik persze  ez alapvető emberi motiváció kapaszkodókat keresnek az őket körülvevő nihilben, és ez a kapaszkodó az a fanatikus, gyűlöletteli, radikális, „sötét magjára sűrített, lepárolt” iszlám lesz, amiről olyan érzékletesen beszélt egy vallását emiatt elhagyó amerikai, ex-muszlim doktornő. Ennek eredményeit pedig a 2015-ös európai terrortámadásokban, azok elkövetőinek élettörténeteiben látjuk. Európa elszúrta. Végzetesen elszúrta.

És ha van 2015-nek tanulsága Magyarország számára, az az, hogy mi ne menjünk bele ebbe a végzetes zsákutcába. Egyáltalán nem ideális az állapotunk, nem vagyunk Kelet Svájca, nem vagyunk Európa tündérkertje, akut és súlyos saját válságokkal küzdünk mi magunk is. De hogy a mi saját problémakoktélunkra még ráeresszünk egy idegen, integrálatlan underclass-t, hogy olyan problémákat kelljen nekünk megoldani, amiket a nálunk jóval gazdagabb, jóval fejlettebb, jóval több lehetőséggel bíró nyugati államok fél évszázad alatt nem tudtak megoldani, nos, ez teljes nonszensz. Ezért kell kimaradnunk a lehető legjobban az egész migrációs hullámból, a majd amúgy is kudarccal végződő migránskvótából és minden járulékos jelenségéből, beleértve a terrorizmusig vezető hálózatok határainkon kívül tartását. Ez nem jelenti a határok hermetikus lezárását, ez természetesen megvalósíthatatlan a 21. században, és ne is kívánjon senki második Észak-Koreát teremteni. De csak és kizárólag a szigorúan ellenőrzött és korlátozott, a magyar gazdaság és munkaerőpiac igényeinek megfelelő és azt kielégítő bevándorlást szabad engedélyezni, különösen ezekben a turbulens időkben.

A turbulens idők egyik legfőbb okozója a Közel-Kelet, ebben nincs meglepetés; ahogy abban sem, hogy a muszlim világ belső ellentétei emelik igazán a tétet. De 2015 a szunniták és a síiták másfél évezredes konfliktusának újbóli fokozódásáról szól, ami csak tovább erősödhet 2016-ben. A vallási irányzatok és ezzel párhuzamosan az eltérő etnikumok közötti konfliktus nyílt és pusztító háborúba torkollhat Szaúd-Arábia és szövetségesei, valamint Irán és szövetségesei, és a világ térségben érdekelt összes nagyhatalmai között, kiegészülve az Iszlám Állam és más hasonló kalózalakulatok ámokfutásával. A Közel-Kelet az elmúlt évtizedekben sem volt a béke szigete sőt, gyakorlatilag az ott megszülető emberi civilizáció, a történelem kezdete, 8-10 ezer év óta forrong. De arra kell felkészülnünk, hogy az iszlám belső háborúskodásai és a muszlim világ határvidékeit folyamatosan sújtó konfliktusok csak erősödni fognak a következő években, évtizedekben; sőt, minden bizonnyal a mi életünkben nem is lesz azoknak vége. Ezt a konfliktust Magyarország nem tudja megoldani, még beleszólni vagy az eseményeket befolyásolni sem tudja. Egy megoldás van lásd fent: minden erőnkkel kívül maradni belőle, hogy a közel-keleti konfliktus legtávolabb nyúló csápjai se érjék el hazánkat.

*

S hogy mindeközben mi folyik Magyarországon? Egyik szemünk sír, a másik nevet. Kezdjük a jó hírrel: rég volt ilyen jó állapotban a magyar államháztartás, mint most. Sőt, ha önmagában a számokat nézzük, leeshet az állunk, talán a rendszerváltás óta nem láthattunk ilyen szép összképet. A maastrichti kritériumok egyben a legfontosabb makrogazdasági mutatók kapcsán örülhetünk annak, hogy gyakorlatilag nincs infláció; hogy rendkívül alacsony sőt egy időre év közben meg is szűnt a hiány és hogy csökken az infláció. Ezzel párhuzamosan láthatóan növekszik a gazdasági teljesítményünk, miközben a mélyben van az alapkamat. Nőnek a bérek, nő a minimálbér, nő a fogyasztás, nőnek az adóbevételek. Dőlnek az uniós pénzek. Rendbe van téve az ország?

Na, azért ne dőljön senki hátra, különösen a döntéshozók. Az örömteli helyzet az, hogy az államháztartás jelen pillanatban tényleg rendben van, és tankönyv szerinti konzervatív politikával féken van tartva a költekezés, a hiány, az infláció, az államadósság. De két jelentős alrendszerben, az oktatásban és különösen az egészségügyben reformokra van szükség. Az oktatás terén jó hír a bérfejlesztés, mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban: egyre kevésbé érezhetik magukat durván alulfizetettnek a pedagógusok, oktatók. De a közoktatás Orbánék által kitalált rendszere, a központosított KLIK továbbra is ezer sebből vérzik, a rendszer nem nyújt megoldást az oktatás nagyon érzékeny és sokszínű világára: nehézkes bürokrácia, késedelmes kifizetések és feladatelvégzések rontják a működést. Pozitív fejlemény, hogy 2015 folyamán hozzányúltak a KLIK-hez és elkezdtek feladatokat és döntési jogköröket visszaterelni a regionális, helyi szintek felé.

Az oktatásnál sokkal rosszabb helyzetben van a magyar egészségügy. Felsorolni sem lehet még a legfontosabb problémákat sem, nem hogy a részleteket. A kórházak állapota, az orvosok és ápolók alulfizetettsége és elvándorlása, a hálapénz, a várólisták, az egész rendszert átható feudalizmus mind-mind egy évtizedek óta megoldatlan problémagóc elemei. Orbánék megharcoltak már minden létező és kitalált ellenséggel 2010 óta, de az államháztartás rendbetétele után itt az idő, hogy a mindenkori magyar kormányok legnagyobb adósságával, az egészségügy rendbetételével is megküzdjenek. A Simicska utáni új oligarcha kör éhségének lecsillapításával például egész szép összegeket lehetne átcsoportosítani a közhasznú állami feladatok finanszírozására. Ezt a feladatot nem lehet plakátkampánnyal és nagygyűlési beszédekkel megoldani.

*

Mert az utóbbiak persze mennek, még mindig mennek a kormánypártnak, különösen Orbán Viktornak. A mandineres kollégák részletesen megírták a napokban, hogy több szempontból is Orbán éve volt 2015. Ezt én is így látom: a 2014-es választások utáni rövidke békeidőben megzavarodott a jobboldal, hirtelen nem volt ki ellen verbálisan és gyakorlatilag is küzdeni. Jöttek is rögtön a hibák, előtörtek a belső feszültségek, és még a jobboldali törzsszavazóknak is elegük lett a Fidesz-elit túlzásaiból és harácsolásaiból. A migránsválság ezért jött rendkívül jól a belpolitikában Orbánék számára, különösen úgy, hogy a probléma magját nézve helyes és józan válaszokat adtak a kihívásra. Erről írtam fentebb eleget. Az viszont igaz, hogy émelyítő, lebutított és végtelen kormánypropagandával, plakátokkal és konzultációkkal tolták az arcunkba a témát és annak kormányzati értelmezését, aminek a végén már tisztességben megőszült jobboldali emberek mondták e sorok írójának, hogy például a köztévé soha nem volt ennyire rossz és elviselhetetlenül egyoldalú propagandacsatorna, mint most. Szóval a gyakorta túlmozgásos kormánypárt és csatolmányai a migrációs válság hazai kiaknázását is túltolták, amíg már a törzsszavazóknak is elege lett belőle. Viszont 2015-2016 végére újra egy a tábor, egy a zászló, a Fidesz stabilan uralja az országot a nyilvánosságban és a közélet minden területén. Orbán pedig az év folyamán előbb Simicska Lajos, majd pedig Lázár János alól húzta ki a talajt, így sem a gazdasági hátországban, sem a kormányzatban nincs most olyan ember, aki a kelleténél jobban bele tudna szólni a miniszterelnök féltve őrzött politikai manőverezési képességeibe és hatalma zavartalan birtoklásába.

Ezzel szemben 2015-ben, a turbulens viszonyok ellenére az ellenzék egy tapodtat sem jutott előrébb, csak saját tehetetlenségében vergődik. A baloldali-liberális ellenzék ezért, a radikális jobboldali ellenzék azért. Semmi újat nem tudunk mondani az MSZP-től az LMP-ig terjedő ellenzéki pártokról: mintha nem is léteztek volna, semmilyen emlékezetes esemény, kijelentés, javaslat nem fűződik a nevükhöz 2015-ből. Ja, a szocik több pénzt adnának az embereknek, Gyurcsány hazavitt pár migránst, Szigetváriék mémeket gyártottak és elmélkedtek a baloldalról, az LMP egyik politikusa trágyát öntött egy köztérre, ilyesmi. S hogy a balliberális értelmiség hol tart? Az ÉS-ben Bauer Tamás méltatja Bokros Lajost. Igen, itt tartanak.

A Jobbik sem jutott előrébb 2015-ben. Ugyan elnyerték első egyéni körzetüket egy időközi választáson, de a migrációs válság egy radikális jobboldali párt politikai aranybányája értelmezését a kormánypárt és vezetője az egyrészt józan és támogatható döntéseivel, másrészt pedig a túltolt és mindenhonnan harsogó propagandájával teljes mértékben kicsavarta a Jobbik kezéből. Emlékszem egy 2015-ös jobbikos tüntetésre, ahol a szónokok, beleértve Vona Gábort, nem tudtak többet, mást vagy keményebbet mondani, mint ami már a kormány vagy holdudvara részéről elhangzott és ami még innen van a teljes vállalhatatlanságtól. Orbánék a Fidesz hatalmának legjelentősebb belpolitikai kihívóját, a Jobbikot 2015-ben is karanténban, korlátok között tudták tartani.

*

És álljon itt egy happy end egy szomorú eseményeket és nyomasztó fejleményeket hozó év után. Mi, magyarok még mindig a világ legfejlettebb és legjobban élő 10-20 százalékához tartozunk. Legnagyobb többségünknek van fedél a feje fölött, nem éhezünk, nem szomjazunk, nem fázunk; van egy-két-három szobánk, kettő vagy négy kerekünk, hozzáférhetünk az internethez, a világ tudásához, az interneten vagy a köztéren szabadon jártathatjuk a szánkat, szidhatjuk a rendszert vagy a rendszer ellenfeleit, egymást és bárkit. És nem jön értünk egy feketébe öltözött alak, hogy lecsapja a fejünket, ha valami kellemetlen dolgot mondunk. Gondoljunk most bele azoknak az embertársainknak (millióknak, milliárdoknak) az életébe, akiknek mindezek most, ebben a pillanatban nem adatottak meg. De hogy Tim Montgomerie-t, az általam 2015-ben megismert egyik legérdekesebb figurát idézzem: nekünk és az emberiség többségének, mindent összevetve „most a legjobb élni!”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr988251648

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Helló újra, történelem! − Mandiner2015 IV. 2016.01.08. 11:39:03

A történelem 2015-ben újra bekopogott és átgyalogolt rajtunk. Szó szerint. Nem kicsit, nagyon. Nyugat-Európa több mint fél évszázados és a hozzá csatlakozó Kelet-Európa negyed évszázados, jól elrendezett (elrendelt) és kiszámítható (kiszámított) történelm…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2016.01.08. 21:52:43

@Disznóvári: De mitől védi az országot? Senki nem akar itt maradni. Én sem. :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.08. 22:08:12

@Szindbad: Tényleg ki akarod provokálni belőlem, hogy azt írjam, hogy akkor húzz el a picsába? :)
Nyilván te is tudod, hogy akiket itt regisztráltak (volna), azokat ide is küldték volna vissza. És akkor most nem beszéltünk azokról a károkról, amik csak az időleges itt tartózkodásukkal és átutazásokkal jártak volna. (Mondom: tök fölöslegesen. Mert az alapproblémát nem oldja meg a multikulti ideológia alapú befogadás Európába. Max. új problémákat generál.)

Szindbad 2016.01.08. 22:10:46

@Disznóvári: És akkor mi az európai unió szintű megoldás? Olyan megoldás érdekel, amiben nem szerepel humanitárius katasztrófa.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.08. 22:33:55

@Szindbad:

Az EU-szintű megoldás az, hogy az EU senkit nem enged be terültére, csak miután kimerítő vizsgálatokat követően döntés született befogadhatóságáról. Aki menekültstátuszt szeretne vagy bevándorlási engedélyt az eltipeg annak az országnak a nagykövetségére, ahová pályázik vagy egy menekülttáborban lévő EU-s kirendeltségre és benyújt egy kérvényt és a szükséges tanúsító iratokat. Az illetékesek alaposan utánajárnak a kérvényező nacionáléjának, múltjának, jelenének és ha mindent faszintosnak találnak, és úgy ítélik meg, hogy a kérvényező személye kívánatos a befogadó országban, akkor engedélyezik beutazását.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.08. 22:36:37

@Szindbad: Erre tettek már mások is javaslatokat. Ha nem olvastad volna, pl.
"1. Indítsanak expedíciókat a 3. pontban foglalt kérdés tisztázására: mi történt tavaly óta Afrika és Ázsia egymástól távoli országaiban, ami a migrációs robbanást előidézte, s az áldozatok hogy jutnak el idáig?

2. Anyagi áldozatokat és diplomáciai erőfeszítéseket nem kímélve szervezzék meg a schengeni határokhoz érkező illegális bevándorlók haladéktalan és emberséges hazaszállítását."
mandiner.blog.hu/2015/08/31/a_zurzavar_fele_migracio_es_mi_vii?full_commentlist=1#comments

Szindbad 2016.01.08. 22:36:55

@bbjnick: És mit csinálsz a napi 10000 migráncsal?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.08. 22:41:23

@Szindbad:

Ha nem engedünk be napi 10000 migráncsot, nem fog jönni napi 10000 migráncs.

Szindbad 2016.01.08. 23:05:14

@bbjnick: Hanem? Sodorja inkább a partra a hullájukat víz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.08. 23:15:55

@Szindbad:

Ha kérdés úgy merül fel, hogy egy csónak süllyedjen el vagy egy kontinens, akkor süllyedjen el a csónak.

Más megfogalmazásban: "Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni, de biz én inkább a magam gyermekét conserválom és a másikat kilököm."

Bell & Sebastian 2016.01.08. 23:26:53

@bbjnick: Én nem gondolom szuverén személyiségnek Európa egyetlen vezetőjét sem. Abban lehet különbség, ki éppen melyik alördögnek szolgál? Ezek a szatellit, kvázi-személyiségek csak golyófogónak jók, ezért arra is tartják, de mindet.

Akiket védenek és szolgálnak, azok teljességgel megfoghatatlanok, nevük kimondhatatlan, személyük ismeretlen, legalábbis halandó számára. Olyan ez, mint amikor a bábművész eljátssza Vitéz Lászlót a jobb kezével és az ördögöt a ballal.

Bármelyiket is választjuk, egyszerűen képtelenség hibázni.

A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a migráncsokkal eljátszott cirkusz csak egy gigantikus terelés és ezért értelme önmagában nincsen.

Veszélytelenül lehet állni bármelyik oldalra, mert csak az a fő, hogy rágja a nép, mint paraszt a szalonnahéjat.

Csak hogy bevághassák az igazi bombát.

Szindbad 2016.01.08. 23:36:42

@bbjnick: Ez egy áldilemma, nagyrészt mesterségesen keltett félelem következménye. Európa sok millió arabot fogadott már be, és nem süllyedt el.

Viszont amikor ehhez hasonló áldilemmák kaptak teret (pl az, amikor Németországot éppen a zsidók süllyesztették el), súlyos következményei voltak Európára nézve.

Egyébként a magyarok nagyon bepörögtek erre. Ismerőseim is ülik a győzelmi tort, nagyjából azért, mert valahol nőket erőszakoltak meg Európában. Semmilyen racionális kommunikációt nem lehet velük folytatni semmilyen témában. Fogynak a standardok, fogynak a morális korlátok, én ezt egyre zavarosabb időszakként élem meg. Ezek nagyon veszélyes tendenciák, csak szólok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.08. 23:52:25

@Szindbad:

Az a te valódi problémád, hogy okosabbnak hiszed magad, mint amilyen vagy. Pedig súlyosan tévedsz, a migránskrízis természetét illetően is és embertársaid megvezethetőségét illetően is. Majd rájössz...

Bell & Sebastian 2016.01.08. 23:53:53

@Szindbad: Már közeledünk az igazsághoz, mert könnyen belátható, hogy a jelenség teljes egészében immorális, ezért racionális vagy morális megoldása nincsen.

A párhuzam a kettő beözönlés között szintén nem alaptalan, de át is fogalmazhatom az alapproblémát, Hitlert nem az antipárja szabadon engedésével kellene feldolgozniuk a zsidóknak, mert a végeredmény ugyanaz lesz: népirtás. Nagyobb eséllyel azok kárára, akik most -a változatosság kedvéért- nem trad. Szentföldre, hanem az Újvilágba akarják terelni a kiválasztottakat.

És itt el is érkeztünk a katarktikus felismeréshez, amit nem én találtam ki, hanem a beavatottak mondogatják: sokan vagyunk a vállalatnál, ezért drasztikus elbocsájtások állnak a küszöbön.

Magyarul: itt éppen háborút szítanak és megint népirtás lesz belőle. Ha én európai vagyok, legfőbb ideje már most megkezdenem az aggódást, ha ráadásul még európai zsidó is, a becsomagolást, ha már egyszer hí a haza.

Mert hozza a szél a pernyét.

Szindbad 2016.01.08. 23:59:34

@Bell & Sebastian: Hát nekem inkább úgy tűnik, hogy maguk akarnak itten háborút, ahogy látom, a tendenciáknak maguk kifejezetten örülnek. Azon persze nem lepődöm meg, hogy másra kenik, ezt természetesnek veszem, ez része a mechanizmusnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.09. 00:03:37

@Bell & Sebastian:

"sokan vagyunk a vállalatnál, ezért drasztikus elbocsájtások állnak a küszöbön" --- írja.

Nyilvánvaló, hogy erről van szó. Miért beszél például Lovelock arról, hogy a Föld népessége ötven éven belül a jelenlegi tizedére fog csökkenni, hét milliárdról hétszáz millióra?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.01.09. 00:04:34

@Szindbad:

Mondom, hogy nem vagy te olyan okos, mint amilyennek hiszed magad.:-)

Szindbad 2016.01.09. 00:06:38

@bbjnick: Maguk itten drukkerek, egy meccset néznek, ahol a játékos Orbán Viktor, és egyre kevésbé számít bármi, ami nem a meccsről szól. (Korrupió? Ugyan. Egészségügy? Kit érdekel? Az számít, hogy Orbán nemzetközi politikus lett.) Maguk egyre inkább szellemi huligánokká válnak, és észre sem veszik.

A nagymama meg meghal a korházban. Most mondjam azt hogy megérdemlik? Mást nem nagyon tudok reagálni.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 00:09:25

@Szindbad: Ki az a maguk? Mert én biztos nem. Egészen jól elvoltunk, itt a Megyénél, de bányásztörp ellen nincsen orvosság.

Ha arra teccik célozni (ami nekem nem tetszik), hogy O.V. egy jobbosnak festett néppárt élén áll, melynek szavazóbázisa a jobboldali nép, akkor olvassa el figyelmesen mégegyszer a teljes beszélgetést, egészen onnantól kezdve, hogy kútmérgezés.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 00:11:17

@bbjnick: Lehúznak egy nullát. Majd hozzáírják a tartozáshoz.

Tündér_Lala 2016.01.09. 10:01:01

@bbjnick: Nézze, a világ urai ma a zsidók. Közös bizniszük a holokauszt projekt és a neoliberalizmus. A holokauszt biznisz biztosítja az összetartozást és a félelem fenntartását saját tomegeiken belül, a neoliberalizmus pedig a konkurens társadalmak szétverését vallás, család, nemzetállamok.
Úgy tűnik, hogy az amerikai és szentföldi vezetés között törés keletkezett a migráns projekt kapcsán. Az amerikaiak nem haboznának beáldozni néhány százezer esetleg millió saját embert (nem elösször), amit a szentföldi vezetés nem támogat. (Nyilvánvalóan egy polgárháborús helyzetben nagyon sok ártatlan kisember hagyná ott a fogát az övéik közül is.)
Ovi a szentföldi álláspont mellé állt, ami elég nyilvánvalóan a hazai társadalmi béke megörzését és a fejlődés lehetőségének megörzését jelentheti. (Nem engedhet meg magának az eredeti projektek elleni bármilyen engedményt, mert kétfrontos harcot nem bír el. Legfeljebb a neolibsizmus ellen tesz lépéseket, mert az az ország teljes szétzüllésével anyagi és morális értelemben fenyegetett. Az igazság pedig mint régóta sejtjük, semmit nem számít, soha nem is számított ezekben a játszmákban.)
A kérdés legfeljebb a következő: Érdekeink per pillanat egybe esnek vagy mégiscsak létezik a "Rózsadombi alku", amelynek keretében Keletközép-Európát muszlimmentesen szeretnék megőrizni, mint menedékhelyet. Ebben az esetben érthető, hogy itt megengedtek/nek némi különutas politikát.
Európa minden vezetője (bábuja) ebben a körben mozog kényszerpályán.

Valami ilyesmi.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 10:34:39

@Tündér_Lala: Ezért a külföldi fellépését nem is bíráljuk. A belföldi- attól nem jó, hogy úgy akarja kihúzni a szőnyeget az igazi Rózsadombi Paktum kedvezményezettjei alól (mindenfajta -származásúak), hogy hagyja belefulladni őket a saját mocskukba.

Ennyi időnk nincsen, hogy ennek végét kivárjuk. De sokminden másra sincsen.

Ha komolyan gondoljuk, hogy Európa is megy a levesbe és minden ország, amelyet puhapöcsűvé aszaltak a libsik, zsoldosoknak való alapanyagot gyűjt, akik majd harcolnak értük, mi, mint ütközőzóna, mitől maradnánk ki a buliból?

Vagy kétuldalról foglaljuk el Ukrajnát, amit az amcsi héják addigra már sűrűre telepítettek rakétákkal?

Akárhogyan is nézzük, Oblama (számunkra) legmocskosabb húzása az volt, amikor rátette a patájáját az orosz krajnára.

Ezért azt gondolom, a szerencsétlen mócok sorsán mérhetjük a magunkét is. Az a lakmuszpapír.

Krutzifix 2016.01.09. 11:05:11

@BircaHang Média: Élvezetesen nagy marhaságokat tud írni, komolyan szórakoztató ez a stand-up-os írási vágy!

Ad Dio 2016.01.09. 11:12:52

A szilveszteri események számomra a migráció megítélését nem befolyásolják.
Sokkal inkább megdöbbent viszont a német hatóságok és a média elhallgatási kísérlete. Valahol mélyen még élt bennem a remény, hogy a "liberális véleményterror" csak egy túlzás, amin a józan ész majd felülemelkedik. Főleg a németeknél. Hát nem...

Demokrácia deficit? Ha ez nem az, akkor semmi sem. ÍGY kell lerombolni Európa értékeit.

Tündér_Lala 2016.01.09. 11:16:59

Ukrajna az amcsik hídfőállása. Egyrészt elválasztja Keletközép-Európát a medvétől (a fene se akarna a karjaiba bújni), másrész birizgálja vele a lengyeleket, félelem a medvétől, esetleg nagy Lengyelország is bekacsint.
A pénz pedig elég nyilvánvalóan az amiknál van, annyit csöpögtetnek belőle a különböző régiókba amennyit jónak látnak. Ez meghatározza a hazai mozgásteret. (Tudom, tudom legalább morzsák juthatnának másnak is. Csakhogy szükség van támasztó pillérekre, amíg nem a pillér akar irányítani.)

Bell & Sebastian 2016.01.09. 11:24:58

@Ad Dio: Ha erkölcsi megfontolásból importálnának (befogadásról szó sincsen) millió, harcedzett idegent, nem gyalogoltatják őket ezer kilométert menetfelszerelésben.

A német (vagy amcsi) rendőrállam működéséről -szerencsére- egy átlag-magyarnak fogalma nincsen.

Aki kidumál a csoportképből, azt úgy elviszi a Gestapo, mint a huzat.

Ad Dio 2016.01.09. 11:26:21

@Bell & Sebastian:

Remélem ezt csak amolyan kontúrerősítő túlzásnak mondod.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 11:32:49

@Tündér_Lala: De ha nem gyakják le a perzsákat, Izraelnek (most) csak időt nyertek. Ha így nézzük, akármennyire is nyerítünk a karámban, hogy márpedig énisz kancát akarok, itt majd akkor ungabunga, ha a csikós jónak látja.

Ad Dio 2016.01.09. 11:38:49

Az európai integráció valóban döglődik. A bal-liberális oldal - régi jó szokása szerint az európai polgárok megkérdezése nélkül - megcélozta az Európai Egyesült Államok végcélt, de ez nem fog menni. EZ a projekt valóban halott.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az európai közösség mint olyan elvetélt ötlet. Ami működik azt meg kell tartani, de nem kell európai birodalmat építeni.

nb. minden is hiányzik a világtérképről, mintsem egy újabb birodalom :-(

Európára világtörténeti szerep várhat, de azt nem mint birodalom, hanem mint államszövetség tudja végrehajtani.

Tündér_Lala 2016.01.09. 11:39:49

@Bell & Sebastian: Erre való a Szaudi-Iráni egymásnak feszülés. Ha elég ostobák és egymásnak esnek, akkor hátradőlnek és egy kávét kérnek. Az üzletről (mindkét fél fegyverellátása) már nem is beszélve.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 11:40:02

@Ad Dio: Nem mernék megereszteni egy holokamut németül (se), mindenféle kommunikációs eszköz vásárlásához személyi igazolvány (- kis szívem, Bródy Pubi nyomán) kell, csak 150 ezernek nincsen bankszámlája a 83 millióból, és ezt sokallják.

Kell-e még púderrel ecsetelnem a ragyás pofáját az ilyen államnak?

Bell & Sebastian 2016.01.09. 11:42:19

@Tündér_Lala: Feltéve, hogy nem pattan szikra a szomszéd nádtetőre, mert akkor megyünk háztűznézőbe.

Hattáb 2016.01.09. 11:43:57

@I_Isti: Az a fegyverzet és létszám egy Nato - szovjet konfliktus lehetősége miatt volt fenntartva. Ahogy ez a lehetőség elmúlt, nem volt sok értelme fenntartani a tömeghadsereget.

teleorman 2016.01.09. 11:56:29

"Ezzel párhuzamosan láthatóan növekszik a gazdasági teljesítményünk, miközben a mélyben van az alapkamat." Egy ilyen rövid összefoglalóból sem maradhat ki az a szomorú tény, hogy az egyedül az adóprés csavarásában leleményes, elhájasodott állami bürokrácia (nem csak én mondom, lázárjani is!) súlya alatt nyögő magyar vállalkozások döntő többsége nemzetközileg nem versenyképes. Innovációs teljesítményük csekély, beruházási kedvük úgyszintén. Az EU-s apanázs előbb-utóbb, leginkább 2020 után kivezetődik a rendszerből, s akkor nagy növekedési krízisre kell számítani. Röviden: nem látszik, mitől indulna meg a felzárkózás, akár csak a V4-hez is. Ezek sajnos makacs tények, amelyeken a szokásos bugyuta propaganda-szöveg sem tud változtatni.

Kampfer 2016.01.09. 11:57:44

Üdvözlet!

ErGé! Azt hiszem, mindent összefoglaltál. Elolvasva minden sort, csak azt tudom írni: egyetértek. Minden elkövetett hibát sajnálva, minden sikernek örömködve a leírtakat nagyon jó összegzésnek érzem. Respekt! Üdv!
Kamp.

BiG74 Bodri 2016.01.09. 12:17:46

Éljen V. Orbán, csak mi legyen az első néggyel?
Tetszik, nem tetszik, a 2015 -ös kört a Vitya vitte. Hogy néhol gyomorforgatóan túltolta a szekeret, már nem számít. Kezdem komoly mértékben meggyűlölni az ellenzéket, mert ilyen csökött önimádó, impotens bandát ritkán lehet láni. Ráadásul az ellenzéknek jutó mimimális erőforrásokat csak eltapsolják, felélik.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 12:38:52

@Krutzifix: Ne bánts a juhot, hisz ő is él, különben is, a mi kiküldött munktársunk és nem önként ment. A bolgárkertészkedés hosszú távon elég frusztráló tud lenni.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 12:47:40

@Tündér_Lala: Föladott egy magas labdát, amit ezennel le is ütnék. Izrael a mi barátunk, Izrael Putyin barátja, aki kiverte az amcsi zsizsikeket az országából, akiknek mi (többek között) a 400 eurós csúcsjövedelmet "köszönhetjük".

Ezen tények figyelmébe ajánlásával csak mekkérdem: Mása és a Medvegyev mitől lenne a gonosz birodalma, ha egy csónakban evickélünk. Ha még a komcsi időszakban is többet engedett az elvárhatónál?

Vagy csak nem a bányásztörp harcolta el itt magát? Mert azért valljuk be, a lé a tét, az ennyi.

Ha valakinek eltáncoljuk a menüettet, legalább fizessen a látványosságért. Ne hagyjon a sorosunkra.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.01.09. 12:52:38

@Szindbad:
maga és a magafélék jobb ha elmennek innen a picsába.

Tündér_Lala 2016.01.09. 13:14:54

@Bell & Sebastian: Nos hát csak azért, mert a szentföld is az amcsi pénzeszsáktól és fegyverektől függ végsősoron, akár bevallja akár nem. Neki sokmindent lehet amit másnak nem, így nem verhetjük le a karót. Vagyis táncolunk, ahogy az ostor csattog és próbáljuk a seggünket védeni.

Exploiter 2016.01.09. 13:29:59

@Szindbad:

Áldilemma?
Azt vágod, hogy a világon több milliárd ember él olyan körülmények között, ahogy európában még az állatokat sem lehet tartani. Érted, ez mekkora szám? Egyáltalán fel tudod fogni? További vicc, hogy ez a szám évente növekszik, igen gyorsan.
Ez maga a humanitárius katasztrófa. Felfoghatatlan mértékű tömegek élnek olyan helyen, ami erre nem alkalmas. Ahogy növekszik a szám, ez a "hely" lényegében már a földet jelenti.
Nincs olyan opció, ami nem jár humanitárius katasztrófával. Max annyit lehet elérni, hogy ne itt történjen, hanem messzebb. Az úgyis ment már eddig is, nagyon régóta, megszokta már a világ.

Ad Dio 2016.01.09. 13:39:15

@Exploiter:

Félek Szindbad ezt nemigen fogja fel. Szélsőséges elveit vallja a maga politikai szegmensének.

A jobbszéltől sem várom el azt, hogy megértse a problémát.

Viszont nem hiszem hogy a végén járnánk az emberiség nagy útjának.

Bizonytalan hátterű és alapú vesszőparipám, hogy a kultúránk egyes nagy paradigmái párhuzamba állíthatóak a kultúránk polgárainak személyiségfejlődésének bizonyos szakaszaival. Számomra úgy tűnik, hogy épp egy borzasztóan hányattatott kamaszkor/ifjúkor végére értünk el és épp a légüres térben lebegünk. Azok a folyamatok amiknek le kellett zajlania, lezajlottak, már nem hajtanak előre. Felnőtté kell válni. Felnőtté válni pedig csak egy életfeladattal szemben lehet.

A világ élhető szinten tartása ez az életfeladat.

maroz 2016.01.09. 14:03:43

@Exploiter: Ő ezt nem értheti. Megkapja a multitól a havi 6-800 eurós bérét és ezért cserébe neki ek kell hitetnie elsősorban saját magával, higy ez a rendszer jó, hiszen ő megkapja a 6-800 euróját, csak Orbán elrontotta picit, de majd ha az igaziliberalizmus megeszi uzsonárra a zorbánt akkor minden jobb lesz.

Ezeknek az ostoba bendőlényeknek beszélhetsz, úgyis hiába. Amíg a pofájukba tolják a magyar jobbágyhoz képest mégiscsak jelentősebb fizetésüket addig ezek a majmok akkor se fognak kilátni a szemellenzőjük alól, ha a tőke már elrágta a saját rokonaik nyakát is. Totálisan reménytelen alakok, és ők a mai rendszer alappilérei, miattuk működhet úgy a világ, ahogyan. Valójában itt is ők a probléma és nem Orbán.

Aranyi Gábor 2016.01.09. 14:04:45

@Szindbad: Ha a kiindulási partszakaszt napi kétszer bombáznánk szarrá, két hét múlva nem lenne olyan barom, aki elindulna. És akkor ESETLEG, ez a kibaszott, erőszakolni még 8000 km megtétele után is képes 1-1,5 millás mopszlim csürhe nekirontana a nyomorult hazájában a nyomorult elnyomóinak, és kiskanállal megenné uzsonnára az egészet. De nem, dögöljenek meg a kurd-jazidi-szír nők, akik 15-30 évesen fegyverrel küldik Allahhoz/a pokolba (ugyanaz a postacím...) a kecske- és tevebacó tarroristabaromarabállat "férfiakat"! Itt meg a Főtéren (!!! nem Mucsa II-n!!), a kölni főtéren IS pont ezt az évjáratot erőszakolják. No, majd jön a B-közép, és rendet csinál... Heil, Winkler!

maroz 2016.01.09. 14:06:37

@Ad Dio: Hogyan tartható élhető szinten, ha nincs semmiféle közmegegyezés arról, hogy miért élünk egyáltalán? Mit jelent az élhető szint? Ki mondja meg, hogy abba mi fér bele? Isten ilyesmire mostanság nem ér rá, mert megöltük, de akkor ki?

Conchobar 2016.01.09. 14:32:18

@Ad Dio: "Európára világtörténeti szerep várhat" - Lehet, hogy mondta valaki 1900-ban, hogy Németország csatlósára, a Osztrák-Magyar Monarchiára világtörténeti szerep vár. Végülis 1918 utánra kialakult egy erős szövetség (Kis-Antant), de Németország újbóli femelkedésével kiderültek a gyengeségek. Hasonlóképp az is nagy illúzió, hogy az USA-csatlós EU-tól azt várni, hogy majd világtörténeti szerep vár rá. Nemcsak a külső tényezők (legfőképpen új riválisra nem vágyó Uncle SAm) fogják akadályozni, hogy az EU-ból egy erős és önálló tényező váljék, hanem a belső tényezők sem, amelyek az érdekek mentén a széthúzást generálják. Nemcsak a Kelet-Európa és Nyugat-Európa közt húzódó érdekellentét, hanem magában Nyugat-Európában is (legjellemzőbbjeként a brit különutasság)

Ad Dio 2016.01.09. 14:33:23

@maroz:

Ezek nagyon fontos kérdések, de azt hiszem a gordiuszi csomó azért átvágható.

A maslow piramis legalsó szintjéről beszélünk: víz, nyersanyagok, technológia, vetőmag. Ezen felül mindenki úgy teremti meg a maga jólétét ahogy csak bírja ;-).

Nem kell azért ezt túlfilozofálni.

btw: Isten nem halott. Ha létezett valaha, akkor most is létezik, ha nem akkor sosem létezett :-D. "Isten halála" egy ódivatú és kissé már avétos szlogen, semmi több.

Conchobar 2016.01.09. 14:48:13

@Ad Dio: "A kényszer nagy úr" - Való igaz. Napóleonnak is, aztán később Adolfnak is sikerült többé-kevésbé megvalósítani az Európai egységet. De éppen a kényszeressége miatt bukott meg a próbálkozásuk

Ad Dio 2016.01.09. 14:57:01

@Conchobar:

Nem hiszek az Európai Egyesült Államok jellegű "birodalmi" egységben. De nagyon tudok hinni egy közös cél megoldására (közös baj elhárítása) született szövetségben.

Conchobar 2016.01.09. 15:05:21

@Ad Dio: "De nagyon tudok hinni egy közös cél megoldására (közös baj elhárítása) született szövetségben" - A NATO-ra célzol? A V4-re? Ha közös baj elhárításáról beszélsz, akkor talán célszerű lenne Oroszországgal és Kínával is szövetkezni (nemcsak az USA-val és Nyugat-Európával). Egyáltalán miféle közös bajról beszélsz?

Ad Dio 2016.01.09. 15:09:29

@Conchobar:

A közös baj Európa felett van. Ebben nem osztozik velünk sem az USA, sem Kína. Oroszország is csak valamelyest (bár egy működő megoldásból nehezen kihagyható).

maroz 2016.01.09. 17:49:52

@Ad Dio: Hát, te tényleg nem filozofálod túl. ;)

De akkor mi is a lényeg?

Ad Dio 2016.01.09. 18:37:29

@maroz:

Ne legyenek túlzó elvárásaid, csak egy senki vagyok, nem hiszem hogy a Nagy Megfajtésre képes. De senkiségem teljes tudatában mégis úgy vélem, hogy Európának (és talán a Nyugatnak) át kell lépnie egy új paradigmába. Ez két oszlopon nyugszik: erős önvédelem és aktív (nem fegyveres!) célirányos fenntartói működés a krízis régiókban.
A gazdaságaink ezentúl nem 3, hanem 4 szektorból állnak: a mezőgazdaság, ipar, szolgáltatás mellé bekerül a fenntartói/szabályzói/gondviselői működés is. Ki lehetne talán dolgozni egy modellt arra, hogy a segítséget milyen minimális feltételekhez kötjük (segítő cégek és azok embereinek/tulajdonának biztonságának garantálása, alapvető jogállami vállalások). Ezen felül ez egy egyoldalú segítség, amiért cserében nem vár Európa gazdasági erőforrásokat vagy épp előjogokat.

Ez az ára annak, hogy Európa az maradhasson ami: liberális, keresztény, demokrata és végső soron ez a záloga annak is, hogy a jóléti társadalmaink fennmaradhassanak.

Senkiségem teljes tudatában úgy vélem, hogy ez az új paradigma megmozdíthatja a megfeneklett kultúránkat és beindíthatja a gazdaságainkat.

maroz 2016.01.09. 18:58:39

@Ad Dio: Csak hát ugye ehhez ismerni kéne Európa címét, tudni, hogy hová lehetne elküldeni ezeket a sóhajokat, de nekem fogalmam sincs, hogy amikor valaki azt mondja, hogy Európa akkor valójában mire is gondol.

Ad Dio 2016.01.09. 19:49:27

@maroz:

Én - ebből a szempontból - egy nemzetszövetségre gondolok. Nem egy mindenható birodalomra, hanem egy nemzetszövetségre, amit a közös cél konstituál és nem valamiféle ideológia.

Közös célok:
- határvédelem
- bevándorlás legalizálása
- külső fenntartói működés (a hozzá kapcsolódó K+F-el és termeléssel)

Ezeket közös európai projektekként kellene managelni.

Az EU-ban nem biradalomként, hanem nemzetszövetségként kellene működnie.

Bell & Sebastian 2016.01.09. 19:53:01

@maroz: Csakis Merkelre, senki másra. Gondolhat még Orbánra vagy Putyinra is, de ez esetben úgy néz ki a szendvics: FSZB / Mossad / CIA.

Ha létezne olyasmi, hogy szavazni lehet rájuk, minden három elemis paraszt elbújna előle a vermelt zöldség mögé, mert ezek még külön-külön is képesek teleportálni bármit, közülük tetszőleges kettő párban, bármikor képes egy fekete lyukat ütni a téridőben, amin átnyúlva elviszik nagypapi falióráját, felhúzás közben, azt se mondva: kakukk.

maroz 2016.01.09. 22:01:52

@Ad Dio: És az jó, amikor erre gondolsz? ;)

maroz 2016.01.09. 22:09:13

@Bell & Sebastian: Látod, közben meg szegény átlagember elhiszi, hogy számít az, amit ő Európa jövőjéről elgondolna és komoly fejjel mondja a javaslatait. Holott ugye az ésszerű a kaszaegyenesítés lenne...

gyalog.galopp 2016.01.09. 23:02:28

Az EU-t a jelenlegi formáig a gazdasági érdekek hozták létre. Minden bent lévő, vagy belépő tagállam tudni vélte, hogy mért teszi azt , amit tesz.
Az újonnan belépők előtt az aranyborjú lebegett, ehelyett gazdaságilag teljesen alárendelt helyzetbe hozták őket és kaptak mindenféle szabályzókat, nehogymá talpra tudjanak állni.
A brüsszeli gépezet nem szól másról, mint a magországok egyéni gazdasági érdekeink képviseletéről, aki nem áll be a sorba az náci, diktátor, de minimum büdösbunkó keleti.

Az a skizofrén helyzet állt elő, hogy egyesek egy európai egyesült államokról hablatyolnak, de ugyanezek foggal körömmel ragaszkodnak a saját egyéni nemzeti pozícióik megtartásához . Britek, franciák, németek, egyik sem akar a másik alá befeküdni, mindegyik úgy képzeli el, hogy majd ő lesz a unió.
A másik oldala a dolognak, egy darabokra esett Európa nem versenyképes a feltörekvő gazdaságokkal.
Az EU vagy megtalálja a tagállamoknak megfelelő közös gazdasági érdekeket, vagy fölzabálják a migránsok.
Csak gondoljatok bele , az EU megszabja, hogy melyik országgal kereskedhetsz, melyikkel nem, de az egyik tagállama a hasára üt és becsalogathat egy millió migránst. Az egy millió migráns keresztül gyalogol Európán és ahol átvonul, mindenütt több milliárdos károkat hagy maga után minden államban.
Mi ez , ha nem agyhalál?

Bell & Sebastian 2016.01.09. 23:22:09

@gyalog.galopp: Számszakilag együtt többek és jobbak vagyunk az amcsiknál, mire ők szólnak Kanadának, mi az angoloknak és viking népségeknek, erre ők egyesülnek Mexikóval. Mire fölébred a maci, hogy kinézzen, melyik vadász csenget?

A gyorsan és agresszíven levezényelt, politikai manipulációk mind arra mutatnak, hogy csak meggyengítve bír lenyelni. Ebből az következik, hogy még erősebbebbek vagyunk nála.

Kérdés az, hogy meddig? Káeurópa lenyisszantása borítaná az egyenletet, ezért a migráncsoltatás után ezt fogják megkísérelni kierőszakolni. Utána nix ugribugri, jobbról is fal, balról is fal, előttünk a szakadék, mögöttünk Gyurcsány szelleme.

Ad Dio 2016.01.09. 23:32:18

@maroz:

Elnézést, de ez egy értelmetlen kérdés.

Pillanatnyilag ez tűnik számomra a legjárhatóbb útnak.

Ad Dio 2016.01.09. 23:35:02

@maroz:

"Holott ugye az ésszerű a kaszaegyenesítés lenne... "

Ha majd az jön, azt is megteszem. De addig még szerencsére messze-messze nem jutottunk el.

A mostani migrációs hullám egy jelmezes főpróba csupán. Fájdalmas, de tanulunk belőle napról napra.

Ad Dio 2016.01.09. 23:46:47

@Bell & Sebastian:

Európa nem birodalom. És nem is lesz az. A birodalmi léthez erő kell és mi katonailag gyengék vagyunk. Csakhogy ez nem baj. A katonai megoldások egyre kevesebb sikert hoztak az elmúlt évtizedekben és ez a tendencia nem hiszem hogy megfordulna.

gyalog.galopp 2016.01.10. 06:47:27

@Ad Dio:

Európa nem birodalom, az má biztos, mert a birodalomhoz először is vezető kell, gazdaság kell és természetesen saját haderő kell.
Európának ebből csak a gazdaság jutott.

Brüsszel, mint központ csak a tagállamok felett fejt ki gazdasági és politikai hatalmat, ez a hatalom pedig a tagállamok túlnyomó többsége számára birodalmi allűröket mutat. Brüsszel nemzetközi szerepe mínusz nulla.
A katonai védelmet a NATO-ba tagozódott hadsereg biztosítaná, amit az USA kézi vezérel.
Tehát, ha a birodalom ismérve az erő, a haderő, akkor itt az USA a birodalom, ott van a gazdasági és politikai katonai irányító központ.
Nincs itt semmi értelme liberálisozni, meg konzervatívozni, amíg Európa azt képtelen eldönteni, hogy önálló gazdasági, politikai tényező akar lenni, vagy továbbra is befekszik az USA alá, ahol egyébként esélye sincs, mint egy USA tagállamnak.

maroz 2016.01.10. 07:20:08

@Ad Dio: A mesében, ott tényleg járható. De ott a hétfejű sárkány is többé-kevésbé szabadon amortizálható.

maroz 2016.01.10. 07:22:20

@Ad Dio: Ti tanultok belőle, azt mondod? Azért így már érthető amiket korábban írtál, ha az ember többesszámban beszél, akkor ott sok minden érthető.

Remélem Merkel hallgat rátok.

Ad Dio 2016.01.10. 09:16:16

@maroz:

Uram, a maga lelke öreg, de legalábbis fáradt. Nem osztom a pesszimizmusát.

Európa tanul a hibáiból. Egyik dolog, amit lassan megtanul, az az hogy a willkommenskultur egy nagy önámítás és zsákutca. Annak hogy Európa Európa maradhasson az egyik záloga az, hogy a határain bekeményít. Hogy ez működjön, arra kell ügyelnie, hogy túl nagy migrációs nyomás ne alakulhasson ki. Ezért kell aktívan beleállnia a fenntartói feladatba. Csak mellesleg azt gondolom, hogy az itt keletkező K+F és termelés valódi motorjává válhat a gazdaságnak. Ez sokkal jobb fajta redisztribúció, mint a menekültek segélyezése.

Ad Dio 2016.01.10. 09:20:00

@gyalog.galopp:

"Európa nem birodalom, az má biztos, mert a birodalomhoz először is vezető kell, gazdaság kell és természetesen saját haderő kell.
Európának ebből csak a gazdaság jutott."

Pontosan.
Vezetőt még talán idei-óráig tudnánk prezentálni, de a katonai erőre alapozott siker nélkül ez pipafüst. Márpedig katonai erőnk nincs és nem is lesz (belátható időn belül).

Az USA-tól való kritikus távolságtartásban egyetértünk.

Ad Dio 2016.01.10. 09:33:59

@maroz:

Ez is egy vélemény. Nem értek vele egyet.
Maradhatunk ennyiben, a jövő meg majd megmutatja hogy mi marhaság és mi nem. Lehet még látni fogjuk.

maroz 2016.01.10. 09:37:06

@gyalog.galopp: Kis idő, és eljutnak majd oda is, amikor már nem Merkelnek, a tőke képviselőjének írnak, hanem közvetlenül a tőkének. Alakul, alakul. :)

maroz 2016.01.10. 09:39:04

@Ad Dio: Oké, találkozunk háború után hatkor, a Kehelyben. ;)

Ad Dio 2016.01.10. 10:12:37

@maroz:

Háborúra sajnos valóban van kilátás.
Elsősorban a Balkánon, másodsorban épp Németországban (itt inkább lokális zendülés, esetleg lázadás néz ki). A kontinensen belül pillanatnyilag nincs annyi mély törésvonal, ami ezt a puhány Európát táncba vinné - teszem hozzá _szerencsére_.

maroz 2016.01.10. 10:30:41

@Ad Dio: Hát persze, Magyarország is az egységesség szigete, itt sincs semmiféle törésvonal, de ha van, akkor majd megoldja azegységesülőeurópa, a kápluszef, meg a hasonló rágógumik. Miért írsz, ha fogalmad sincs semmiről? Ilyenkor olvasni kéne inkább.

Ad Dio 2016.01.10. 11:18:08

@maroz:

Told már át az ágyad a másik sarokba, rendre rossz lábbal kelsz fel :-).

Úgy véled Magyarországon (polgár)háborús veszély van?
Kettőnk közül az egyik TÉNYLEG nem tudja mi az a (polgár)háború, de az nem biztos hogy én vagyok ;-).

maroz 2016.01.10. 12:58:10

@Ad Dio: Hát persze, hogy nem te vagy. Na, mehetsz a ballibjeim után, neked elég hamar megismertem a gondolkodásod.

Ad Dio 2016.01.10. 14:36:51

@maroz:

Ellenség lettem? Valóban?

Tudod a madmax jövőért nem kell tenni semmit. Be kell dobni a gyeplőt és kész. Jön magától.

Én az őseimtől azt tanultam, hogy sose adjam fel. Most sem teszem.

maroz 2016.01.10. 15:00:56

@Ad Dio: Lettél? :)

És mit csinálsz azon túl, hogy mezei tudatlanságból hülyeségeket beszélsz? Falvédőre hímezed, hogy "sosem adom fel"?

Ad Dio 2016.01.10. 15:06:30

@maroz:

Még mindig jobb, mint poháralátétre írni azt, hogy "énmegmondam" ;-).

De ezt a magasröptű csevejt itt be is rekeszthetjük. Tudok úgy élni, hogy nem értesz velem egyet.

maroz 2016.01.10. 15:21:56

@Ad Dio: Tudom, mind tudtok. Mindig ezt mondjátok, még utána is. Lejárt lemez.

gyalog.galopp 2016.01.11. 06:10:08

@maroz:

Nem tudom mennyire ismered tótékat, de már ez a szöveg is meglepő tőlük, ettől többre ne számítson senki.
Nekem az a rész tetszett, hogy" ön az én kancellárom is."
Ha lenne pénzünk simán visszavásárolhatnánk tőlük, amit elvettek.

gyalog.galopp 2016.01.11. 06:24:17

@Ad Dio:

Nem katonai erőben vagyunk gyengék, hanem motivációban.
A görögöknél több ide-oda furikázó katonát láttam, mint rendőrt, ha az EU a migránsok átengedésétől tenné függővé a görögök finanszírozását, két nap alatt megoldódna migráns kérdés.

Ad Dio 2016.01.11. 07:40:30

@gyalog.galopp:

Ahhoz vagyunk katonailag gyengék, hogy birodalomként viselkedjünk. Az önvédelemhez talán rendelkezünk elég erővel (a görögök ebben még ki is emelkednek).

maroz 2016.01.11. 09:48:46

@gyalog.galopp: De ki ez a "mi"? Végre elárulhatná valaki, vagy pont ez a trükk? Ha nem mondom meg, akkor bármi mehet? ;)

gyalog.galopp 2016.01.11. 10:12:21

@maroz:
Teljesen igazad van, ez a tizés, mizés egy ősi libsibolsi kommunikációs trükk. Mint a mesében, mikor a lány úgy megy a király elé, hogy van is rajta ruha , meg nincs is.
Bár nekem is föláll a hátamon a szőr tőle, de annyira beleette magát a közbeszédbe, hogy időnként én is használom. Mea culpa...

A tizés, mizés célja a felelősség áthárítása, elkenése, aki használja az valójában kivonja magát a a felelősség alól. Azt érezteti a többiekkel, tudom, rossz , ami épen zajlik, de én legalább annyival különb vagyok tőletek, hogy ezt látom, változtatni szeretnék, de ti képtelenek vagytok rá, miattatok nem megy, sajnos, hogy egy levegőt kell szívni veletek.

maroz 2016.01.11. 10:29:55

@gyalog.galopp: Ennek Európa vonatkozásában ezen túl még értelemzavaró hatása is van, mert addig szép, amíg itt "mi", magyar blogkárosultak meg akarjuk védeni "Európát" a migránsoktól és bármi egyéb csúnyaságtól, de mit gondoljunk el arra az esetre, ha egyszer csak "mi" is kívül kerülünk azon a bizonyos mítikus európai "mi" -n? Ma védenénk a mit is, Európa, Istenkém, csak egyszer rajzolná rá valaki magának a térképre, hogy legalább lássa, szóval ma védenénk, de ha holnap már kívül kerülünk a kerítésen akkor hogyan tovább?

A lengyelek most kezdik feszegetni azt, hogy Európát talán előbb újra kéne definiálni, mert egy megfoghatatlan katyvaszt védjen meg a tököm, és én eléggé egyet tudok velük érteni, pláne, amikor azt is hozzáteszik, hogy káeurópa már eleget volt félgyarmat, most már picit vissza illene venni a pofából, dehát ugye a tőke az Merkel fölött van, így visszavenni se fog magától vagy szép szóra. Nem nagyon látom én azt az Európát, amit érdemes lenne megvédeni, az illúziójáért meg dögöljön meg inkább Günther, neki vastagabb jut.

közösperonos átszállás 2016.01.11. 11:13:29

@Disznóvári: "Már hogyne, például, hogy kerítést épít, de ostoba korcs."

Ahamm, tehát a kerítés egy közös EU-s határőrizeti rendszer előszele, amit az is mutat, hogy... hogy mi? Az EU ki akarja fizetni? Az EU (esetleg csak Szlovénia, vagy Lengyelország, vagy Szlovákia) is ilyet kezd építeni? Vagy hogy bárki is úgy tekint rá?

A kerítés arra szolgál, és csak arra szolgál, hogy MINKET a migráncsok elkerüljenek, ahol a "mi" az EU egy igen pici részhalmaza (Magyarország, jelesül). Ez lehet épp szép cél, ámde ergé (meg most te is) azt bizonygatja, hogy ezzel az EU-t is védjük, ami nyilvánvalóan baromság. Csak ő legalább visszavonult, mikor látta, hogy ez a vonat elment, te meg nem.

Asszem ennyit arról, ki is az ostoba.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.11. 11:18:47

@közösperonos átszállás: " ő legalább visszavonult, mikor látta, hogy ez a vonat elment, te meg nem"

A lófaszt látta. Belátta, hogy egy vitaképtelen fasz vagy.
Az EU-t is védené, ha az egész EU-t kerítés védené, te is beláttad. Mi építsünk máshova is kerítést, te ostoba, antimagyar szarházi hulladékember?

gyalog.galopp 2016.01.11. 11:53:12

@maroz:

Igen, én kicsit más irányba gondolkoztam.
Van egy Európai Unió, aminek tagja vagyunk, amiről épen most derül ki, hogy nem európai, vagy nem unió.

Ennek a katyvasznak az irányítását átvette egy német luvnya, aki saját hatáskörben tárgyal, dönt, intézkedik az állítólagos unió egészére meghatározó jelentőségű kérdésekben.
Saját hatáskörben megint, megfenyít, megfenyeget, minősít országokat, beleszól a pénzügyi , gazdasági belpolitikai dolgaikba, becsalogat több mint 1 millió ellenőrizetlen, azonosítatlan migránst, több száz milliárdos értelmetlen kiadásokba, közbiztonsági kockázatokba sodorja fél európát.

Mára kiderült, hogy nem egy európai unió tagállama vagyunk, hanem egy német unió része. Merkel kiiktatta Brüsszelt.

De most tényleg, akkor hol is tartunk? Már én se tudom:(

maroz 2016.01.11. 17:14:11

@gyalog.galopp: A jó kérdésnél: ki irányítja Merkelt? Szerintem a tőke. Előbb-utóbb úgyis ki kell mondani, csak ugye ma még retteg mindenki tőle, mert hátha sarló és kalapács nyől a nyelvére annak, aki kimondja. ;)

gyalog.galopp 2016.01.11. 17:31:39

@maroz:

aaa, sarlókalapács nem, inkább le antiszemitázzák, súlyos esetben kinevezik holotagadónak és lecsukják.
süti beállítások módosítása