Orbán éve, nem vitás – Mandiner2015 III.
2016. január 07. írta: Stumpf András

Orbán éve, nem vitás – Mandiner2015 III.

orban_viktor_fekete.jpg

A Mandiner 2010 óta minden új év első napjaiban évértékelő sorozatokat közöl, idén is így teszünk. Stumpf András írása.

 

 

A hagyomány fontos – egy konzervatív portál esetében ez aligha szorul különösebb magyarázatra. A Mandinernek is megvannak a maga hagyományai – az egyik ilyen például az évértékelők körmölése. Nem egyszerű ez így, 2016 elején. Ugyan kit érdekel már a tavalyi hűhó? Engem például mérsékelten. Aki törött szemüveggel a Holdon töltötte az elmúlt évet, még az is pontosan látta, miről „szólt” 2015 a magyar bel- és külpolitikában… Említeni is alig érdemes.

Migránsok. Nyilván.

Ha a kérdés meg az, hogy „kiről?”, ugyanúgy nyilvánvaló a válasz. Orbán Viktorról, természetesen.

A miniszterelnök 2015 elején nagy gondban volt. Már 2014 őszén vissza kellet táncolni a netadóból, pedig ő nem visszatáncolós fajta. Gyülekeztek a fellegek a gazdasági hátországban is, s noha a bomba csak később robbant, ő 2015 januárjában pontosan tudta már, hogy az újévben nyíltan is bajuszt fog akasztani addigi legfontosabb emberével. Vagy azzal, akinek ő maga volt a legfontosabb embere. Talán éppen ez zavarta Orbánt, hogy kicsit sem egyértelmű már a felállás. Mindenesetre: Simicska Lajossal.

A bomba végül februárban robbant a gecigate-tel, miután pedig az ellenzék győzött két időközin is, még a tavaszi napsugár sem Orbánra sütött. Ekkortájt a miniszterelnök-pártelnök annyira labilisnek érezte a hatalmát, hogy át akarta vinni: már az 2015 végi Fidesz-kongresszuson válasszák meg a párt 2018-as miniszterelnök-jelöltjének. A következő, 2017-es dzsemborin érzése szerint erre már nem számíthatott volna biztosan. (Már ha verebeim jókat csiripeltek, persze.) Quaestor- és mindenféle pénzintézeti ügyek is előkerültek ekkortájt, a moszkvai kapcsolat Goodfriend távozása ellenére továbbra is szúrta az amerikaiak szemét, szóval volt itt külső és belső bizonytalanság, a gazdasági- és a médiaháttér újjászervezésének feladata, plusz vereség és népszerűtlenedés... Ez volt tehát a helyzet 2015 áprilisában.

Innen lett erősebb Orbán 2015 végére, mint valaha volt. Semmi szüksége nem volt már arra, hogy jelöltté avassák, a zászló neki áll. A Simicska-csata eldőlni látszik, s csupán háromnegyed év alatt ráadásul tényező lett még az európai politikai színtéren is.

Köszönhetően négyszázezer, a déli határainkon beözönlő migránsnak.

*

Baloldali és liberális oldalakon szokás mindezt a kormánypropagandával magyarázni, hazugságokkal, gyűlöletkeltéssel és populizmussal, de ezek a magyarázatok csak nagyon kis részben kielégítőek. Orbán mindent megtett és sikerrel tett meg, hogy – a betörések megállításában meglátva a nagy politikai kitörési lehetőséget – „visszahozza a kormányzást a szarból”, csakhogy ezt azért tudta megtenni, mert igaza volt. Egyszerű igazságai, határozott döntései kifejezetten jól is állnak neki, amikor valódi helyzet van. 2015-ben a magyarok többsége érezhette: de jó, hogy ez a fickó van a miniszterelnöki székben, nem mondjuk Bajnai Gordon!

És ez tényleg jó volt most. Nem csak a konkrét helyzet miatt, hanem mert jó volt tapasztalni, hogy nem kötelező beállni a kollektív elhülyülés táborába. Nyomni az EU-rizsát, a politikailag korrekt mantrát, inkább elhallgatni azt, amit a saját szemünkkel látunk. Bajnaival lett volna rokonszenves pislogás, kvótamegszavazás, nagyon nagy ajróperség, 2015 szilveszterén meg mondjuk nem csak a kölni pályaudvaron ment volna a „Ficki, ficki!, hanem a Keletinél is. Aztán meg a szöveg, hogy nem is bevándorlók voltak, vagy ha mégis, hát akkor az nem is lényeges szempont.

Ez egyébként szintén a 2015-ös év nagy fejleménye, újdonsága: Magyarország az EU tagja lett. Mármint az ország népe. Megtörtént, ami eddig elképzelhetetlen volt: a cigiárus, trafikos néni Angela Merkel előző napi nyilatkozatát idézi pontosan, mély felháborodással. A kocsmákban Merkelről, a svédekről folyik a szó, na meg Szíriáról, Irakról. Ami nem sikerült annyi EU-közpénzen támogatott, ideologikus értelmiségi projektnek, azt Angela Merkel megoldotta néhány jól irányzott összevissza-beszéddel, politikai bénázással: megteremtette az európai démoszt. Országhatárok fölött egyesítette a népet, amelyet most már érdekel saját európai jövője, hiszen veszélyben érzi azt.

Éles helyzetekben leegyszerűsödnek a kérdések, a döntéseket gyorsan kell meghozni, szötymörgésre nincs idő és lehetőség. Mint kiderült, Merkel ebben gyenge, Orbán viszont ilyen helyzetekben működik jól. Ilyen alkat. Hadvezértípus. Szerencséjére volt is valódi csata, amelyet megnyerhetett. Ebből a szempontból nem csak Orbán Viktor járt jól azzal, hogy ő volt a miniszterelnök 2015-ben, de Magyarország is. Más szempontból sem járt rosszul az ország: a csatázós, extraadós hozzáállás megint termett gyümölcsöt, a makrogazdaság hozta a célokat, az államháztartási hiány és az infláció gyakorlatilag eltűnt.

*

A gond csak az, hogy a hadvezérek kényelmetlenül érzik magukat békeidőben. Nem is nagyon érdekli őket. Ha nincs ellenség vagy az túl gyenge, leszámolnak a belsővel vagy azzal, akit annak neveztek ki. A rombolás is építés, a szakértelem meg bolsevista trükk, tehát ha mondjuk oktatásról van szó, ide a szablyát akkor is! Ne szöszöljünk! Az unalmas, érdektelen. Vágjunk rendet, KLIKK-esítsünk! − csak a végén aztán rosszabb a helyzet, mint az elején volt. Egészségügy? Majd csak lesz valahogy. Kit érdekel?

A hadvezér mentalitása sajnos más ügyekben sem szolgálja az ország javát. Már amennyiben elfogadjuk, hogy annak javát a polgárivá válás adná. A jelző a 2015-ös év elejének kulcskifejezése lett, amikor az akkor még elemzőként megjelenő, ma már hecchonlap-főszerkesztőként vitézkedő G. Fodor Gábor közölte, hogy a polgári Magyarország amúgy sem jelentett semmit.

Nos, de, jelentett és jelent. Azt jelenti például, hogy a miniszterelnök nem szotyizgat együtt a legfőbb ügyésszel stadionok VIP-várójában. Volt másfajta jobboldali miniszterelnökünk egyébként: Antall József. Az a fajta önkorlátozás, amelyet akkor gyakorolt, amikor elköszönt hivatalt viselő barátaitól és nem is beszélt velük miniszterelnökként, az bizony a polgári erény kifejeződése volt. Nem tilos másként tenni, nem ütközik törvénybe, csak éppen egyetlen gesztussal megkérdőjelezi az írott alkotmányt is, a demokratikus rendszer egészét. (És nem, az Antall-kormány részbeni sikertelensége egyáltalán nem abból fakadt, hogy Antall komolyan vette alkotmányos szerepkörét s nem lépte át azt.)

Ilyesmi persze keveseket érdekel elméleti szinten, de az „informálisan legalább ide minden gazdasági és társadalmi hatalmat”-elv, a „saját kádereket lehetőleg mindenhova”-mentalitás és a kizárólag hűség alapján választott végrehajtók/alattvalók gyakorlata szükségképpen kontraszelekciót és rossz döntéseket szül hosszabb távon. Ismét csak a liberális oldalon épp ezért a puha kádári diktatúrával szokták párhuzamba állítani Orbán rendszerét − ami azért érdekes egyrészt, mert annak a puha diktatúrának egykori természetes szövetségeseik, a szocialisták voltak a kontraszelektált főkáderei (az önkritika mondjuk szép dolog); másrészt meg azért izgalmas ez, mert teljes félreértése a helyzetnek.

*

Orbán sokkal inkább olyan, mintha a Valami Amerika lenne a csengőhangja. Mint aki ebből a helyből a működő republikánus paradicsomot akarja létrehozni. Nem csupán a politikában, hatalomtechnikában, Finkelstein tanácsaival, de a társadalomban is. Mintha csütörtöki olvasónapjain a miniszterelnök kezébe került volna Jonathan Franzen Szabadság című regénye, amelyben sarkítva bár, de tömören van ott a minta. A Bush elnökkel baráti kapcsolatban lévő milliárdos, aki látszólag gyönyörű környezetvédelmi célra, a szépséges madárka (kék poszáta) megmentésére áldoz milliókat, valójában azonban időben tudta meg, hogy bányakoncessziókat érdemes venni, az egész akció tehát az elit információs előnyéből szerzett gigantikus vagyonszerzés, valami mellékes szósszal, hogy a népnek is legyen mit ízlelgetnie.

Itthon is volt már erre példa korábban, a legjobb talán a dohánykoncessziók kiadása, amelynél sikerült a gyerekekre meg az ő egészségükre hivatkozni; miközben persze nem ez volt a motiváció, hanem az, hogy a várható hasznot a kiválasztottak kapják − de a 2015-ös évben lett mindennél nyilvánvalóbb, hogy rendszerszintű az egész.

Tényleg nagyon nagyon amerikai. Kell néhány tucat család, akik meggazdagszanak, akikre a politikus számíthat a kampányban, akik számíthatnak a politikusra, amikor az hatalmon van. Letelepedési kötvény-ügy vagy a legújabb, amikor az állami bank ad pénzt a kormányfő nagytőkés barátjának, hogy vegye meg a Kopaszi-gátat, amelyen építsen lakóparkot, ami eddig rossz biznisz lett volna; csakhogy most, amikor a sok gyereket vállalók az államtól tízmilliókat kapnak, hirtelen jó üzlet lett... Ez mind amerikai modell. Csak kicsiben, magyarban, bénábban és tapasztalatlanabbul. Újabb „eredeti tőkefelhalmozás”, amilyen volt már egyszer a kilencvenes évek elején, amikor a Gyurcsány-félék szerezték a vagyont. Ahogy szerzik most is egyébként: Bajnai-munkatársak, Kóka János köre simán érdekeltségeket szerezhetnek az irányított bizniszekben. Nem ideológiai, személyi kérdés ez, kérem. Elitépítés és nyugalommegőrzés. Ügyes.

*

Attól nem is nagyon kell tartani, hogy a magyar köznép majd fellázad. Nem kádárizmus van, mondom. A magyar köznép fogyaszthat, a gazdasági kilátások elég jók, ráadásul nem hitelből. Ezt a felállást, hogy vannak az urak, a nadrágos emberek, meg mi, a parasztok – elég jól tűri a magyar. Egészen addig, amíg viszont hirtelen fel nem lázad, fel nem robban az egész és ki nem fordul a világ a tengelyéből.

Persze egyáltalán nem jó, ha felrobban és kifordul. Csak néha. Mondjuk megszálló csapatok esetén. Szerencsére megszálló csapatok nincsenek az országban, de olyan figura sem látszott 2015 második felében, aki képes lenne becsatornázni bármilyen elégedetlenséget, ha az netán tömeges méreteket öltene. Schiffer András? A legmélyebb tiszteletem, de... A kormánypárt által uralt  migránsügy nem erősítette, hanem elgyengítette a Jobbikot, a ballib ellenzéknek 2015-ben meg jóformán már nem is volt politikai képviselete. Csak Gyurcsány az egyetlen tényleg hiteles ballib. Ő migránst vitt a villájába, nem csak szövegelt. Más kérdés, hogy a nép rendkívül bölcsen megállapította az akciója után, hogy „ez tényleg hülye”, és levonta a következtetést: ezek tényleg ide akarnak telepíteni egy rakás muszlimot. Gyurcsányon kívül a ballib oldalon tehát csupán  értelmiségi szabadcsapatok akadtak, akik a valósággal folytatott évszázados küzdelmük során viszont sosem veszítettek még ilyen látványosan csatát Magyarországon, mint tették azt a mögöttünk hagyott évben – éppen a migránsok kapcsán. Jó frusztráltak is lettek ettől. A kedvenc példám alant.

„Nem is találkozom már olyan ismerőssel, aki ma az uszítás, a gyűlölet, az irgalmatlanság oldalán áll, aki a kerítést védené a menekültekkel szemben vagy – ő is egykori barátom – letagadná a gyermekéhezést. A képmutató jelszót a párbeszéd fenntartására teljességgel hamisnak tartom.”

A mondat a magyar liberálisok egyik referenciaszemélyétől, Radnóti Sándortól származik, 2015 végéről. Sok magyarázatot nem igényel. Az értelmiségi, a filozófus nem válogat. Témák, ügyek nincsenek. A tápanyag csak menüben kapható, s Radnóti jó napközis tanerőként oda is áll a nebulók asztalához. Olyan nincs, hogy a krumplis tésztát nem kéred, Bandika. Vagy megeszed az egészet levesestül-tésztástul, plusz lekváros tekercs, vagy irány az igazgatói és ki vagy rúgva! Csak a tekercs kellene? Olyan nincs. Nem szereted az erőszakos nyomulást a kultúrában, de támogatod a kerítést? Mondom, hogy ilyen nincs! Támogatod a kerítést, tehát embertelen vagy, tehát biztos a Magyar Művészeti Akadémia terjeszkedését is nagyon szereted. Meg egy kis szalonzsidózás, na, neked tuti az is belefér. Nem vagy feminista, tehát tuti, hogy utálod a nőket. Nem fogadsz be migránst, tehát őket is utálod. Igaz, én sem fogadok be a lakásomba egyet sem, de én legalább nagyon humánus vagyok interjúkban. Meg még valami vagy egyébként, egészen biztosan, logikus következményeként a fentieknek. Ákos-rajongó. Az.

*

2015-ben szinte sosem témákról beszélgettünk és szinte mindig személyeskedtünk. Nagyon ritkán foglalkoztunk azzal, mit mond a másik és nagyon gyakran azzal a szándékkal, amelyet önkényesen neki tulajdonítottunk. Jelképként tekintettünk a másikra, csak a legritkább esetben gondolkodó lényként − igaz, erre sok és jó okunk volt.

Oda-vissza működik ez persze, nem csak ballib irányból jön. Az ottani frusztráció ráadásul érthető: a kormány tényleg mindig bepattintja a hisztiszikrát. Ha kell, Szabadság téri emlékművel vagy Hóman-szoborral, bár utóbbira végül nem lett szükség: a migránsok kitettek magukért, még követ is dobáltak Röszkénél.

Néhány liberális nagyágyú azért megengedte magának a gondolkodás és az önálló véleményformálás luxusát. Konrád György, például. Én pedig elképedve figyeltem, hogyan került Konrád a megfellebbezhetetlen ikonéból az „inkább fogná már be” kategóriába, amiért is migránsügyben Orbánnak adott igazat.

Aztán megértettem. Ebben a szekértábor-megközelítésben vannak a jó emberek meg a rossz emberek. Konrádot a rosszak közé sorolni azért kínos lenne arrafelé; ha meg gondolkodni kellene arról, amit mond, zavar keletkezne az erőben, szóval inkább fogja már be. A megoldások ebben a megközelítésben ugyanis sosem praktikusan, hanem mindig morálisan jók és rosszak. Az erkölcsileg jó megoldásokat márpedig az erkölcsileg jó emberek képviselik, akiknek szava arany, fingja rózsaillat; a vállalhatatlanokat meg a gonoszok képviselik, azért mégpedig, mert ők gonoszok, akiknek kénköves a lehelete. Ebbe tehát nem férhet bele, hogy Konrád jó ötletnek tartja a kerítést. Nem a kerítés a kérdés. Orbán a kérdés. Akinek nem lehet jó ötlete. Egy sem.

Hiszen ő aztán tényleg a jelkép maga.

Ez persze nem 2015 óta van így, hanem nagyjából negyvenezer éve. Már nem Orbán Viktor, ő annyira nem öreg azért − az ember maga olyan, hogy jelentést tulajdonít az őt körülvevő világnak. Jelentése ugyanis nincsen semminek és senkinek. Akkor lesz, abban a pillanatban, amikor tulajdonítunk neki egyet. Orbánnak például azt, hogy a Patás (vagy A Nemzet Miniszterelnöke, így, csupa nagybetűvel, kitűzőn).

A jelenség tehát természetes és mélyen emberi, csak éppen mértéktelen fogyasztása és az önreflexió hiánya károssá teszi nagyon. Olyan zárt, provinciális, szűkös hellyé változtatja ezt a szellemi teret, ahol csak azzal beszélgetünk, aki biztosan ugyanazt gondolja, amit mi. Eltunyult agyú, egymást gyengítő figurák gyűjtőhelyévé változtatja tehát, olyanná, amelyben Radnóti Sándor talán már Konrád Györggyel sem áll szóba.

Hogy a nemzetközi helyzet idáig fokozódik, azt azért nem hittem volna tavaly ilyenkor. Ahogy azt sem, hogy majd Orbán Viktor éveként tekintek vissza a 2015-ösre.

Aztán az lett belőle mégis.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr68236806

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Orbán éve, nem vitás – Mandiner2015 III. 2016.01.07. 09:00:39

Orbán mindent megtett és sikerrel tett meg, hogy – a betörések megállításában meglátva a nagy politikai kitörési lehetőséget – „visszahozza a kormányzást a szarból”, csakhogy ezt azért tudta megtenni, mert igaza volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoplita 2016.01.07. 09:32:05

Szép vót bandi.
Fáradj a kasszához, de orbán eftás üzeni, hogy most elég egy darabig, mert elzsibbadt a prosztatája ettől a nyelvmunkától.

Bell & Sebastian 2016.01.07. 09:50:02

Kínomban kétszer néztem meg A hobbit -ot a szövetségi tévén, egyszer hanggal, másszor anélkül. Mondhatni, úgyszólván semmi különbség.

Azok kedvéért, akik esetleg nem látták, se hanggal - se anélkül, összefoglalnám:

- Bányásztörpök, jó nagy fegyverekkel, vonulnak ide-oda, miközben számtalan történés esik meg velük. A sárkány által őrzött aranyból meglehetősen lehetetlen lopni. A nagy láb kétségtelen előnye annyi, hogy a gazdáját nehezebb hanyatt lökni.
___

- Hej, ha ezt galambocskátok, Árpád Árpádovics Árpi még megélhette volna! De nem élte meg.

Mezőbándi 2016.01.07. 10:05:07

@hoplita: Érdekes, ezeket a sorokat a jelek szerint átugrottad: "Kell néhány tucat család, akik meggazdagszanak, akikre a politikus számíthat a kampányban, akik számíthatnak a politikusra, amikor az hatalmon van. Letelepedési kötvény-ügy vagy a legújabb, amikor az állami bank ad pénzt a kormányfő nagytőkés barátjának, hogy vegye meg a Kopaszi-gátat" stb.

Jean Sol Partre 2016.01.07. 10:22:00

@Bell & Sebastian: akkor te a második részt láttad, de van egy harmadik rész is

Bell & Sebastian 2016.01.07. 10:28:24

@Jean Sol Partre: Akkor hurrá, van még remény, legalábbis az aranyat illetően. Hanyattlökhetetlenség, az marad?

gyalog.galopp 2016.01.07. 10:36:56

@Mezőbándi:

Érdekes Orbánt olyasmiért basztatni, ami a gazdaságpolitikájának a lényege, célja, értelme.
Magyarországon kell kb. 7 , max 10 db európai mércével is mérhető méretű cég, ezekhez kapcsolódva néhány tucat közepes, és így tovább lefelé, természetesen hazai központtal.

Enyhén skizofrén állapot, egyszer azon siránkozni, hogy nincs hazai gazdaság, utána meg oligarcházni egyet.
Az a gazdaság amelyik most fideszes, az a fidesz bukása után az újhoz fog dörgölődni, mert a gazdasági beruházások megtérülése, működése nem 4 éves ciklusokból áll.
A világ összes nagy cége az adott államhoz kötődő kapcsolatának köszönheti fejlődését, talpon maradását.

hoplita 2016.01.07. 10:47:16

@Mezőbándi:
Dehogy ugrottam.
Egy jó akciókrimiben is van sara az imádható főhősnek, de attól még a végén ő kúrja meg a legjobb csajt.
És mindenki ájuldozik.

Bell & Sebastian 2016.01.07. 10:48:30

@gyalog.galopp: Tévedés, mert manapság nem a cégnek van bankja, hanem a banknak cége. Ha az egész ország egyetlen cég lenne, még úgy is lenyelné egy közepes amcsi, ha akarná.

Ami persze nem azt jelenti, hogy semmit nem kell csinálni.

A problémát inkább abban látom (jegybank), hogy nincsen lehetőségünk önálló gazdaságpolitikára, megy tovább a pénz elszívása, stagnálnak a bérek és nyulat tenyésztünk, pedig még a gereznája is semmirevaló.

A honi feltőkésítésnek akkor lenne értelme, ha itt forgatnák meg a pénzt, ami csak forint, nem svájci frank.

Szóval, a termelés újra-szétosztása nem lenne éppen ördögtől való gondolat, ha ettől a magálamok el nem zárkóznának. Kiéheztetni sem bírjuk őket, mert már az amerikai szemetet eszik így is.

Egyszóval, nem látni itt még középtávra tervezést sem, nem hogy stratégiát. Kínlódás van előírva, hát azt is műveljük.

Jean Sol Partre 2016.01.07. 11:15:32

@Bell & Sebastian: simán lelövik. aztán összevesznek az aranyon. a szokásos történet

Jean Sol Partre 2016.01.07. 11:21:15

@gyalog.galopp: csak ezek a cégek nem valódi cégek. Ha nem lenne az állami emlő, nem lennének sehol, a piacon lófaszt sem érnek. Egyetlen céljuk, funkciójuk és értelmük a közpénzek kicsatornázása, természetesen Orbán és a slepp zsebébe. Faékegyszerűségű gazdaságpolitika.

"A világ összes nagy cége az adott államhoz kötődő kapcsolatának köszönheti fejlődését, talpon maradását."

Ez persze nem igaz, kurvára nem.

GNDL 2016.01.07. 11:52:05

„konzervatív portál”

:))))

„a gazdasági kilátások elég jók”

:))))

„Írta: Stumpf András”

:))))

Orbán hasznos idiótái...

Pelso.. 2016.01.07. 12:09:52

@GNDL: Már a „konzervatív portál"-nál megtorpantam.
Ugyanakkor nem értem a polgári jelző mellőzését. Csak nem elavult az eszme? - sebaj, a "jelkép maga" bőven kompenzálja.

GNDL 2016.01.07. 12:17:37

@Pelso..: Nézd, végül is... több évtizednyi, de manapság hatványozottan tomboló szocializmus után... van azért ezekben a fideszes ficsúrokban valami „konzervatív”... :)

„nem értem a polgári jelző mellőzését”

Én eddig azt nem értettem, hogy miért használják?! :)

Robinzon Kurzor 2016.01.07. 13:20:56

"egy konzervatív portál esetében"

Ott igen, de a Mandiner mitől lenne konzervatív?

Szindbad 2016.01.07. 13:22:01

Az ember, ha lát valamit, amire nem vigyáz senki, akkor elveszi. Ez nem lopás, ez a világ működése. Ha megteheted, tedd meg, hiszen, ha nem te teszed meg, megteszi más.

Robinzon Kurzor 2016.01.07. 13:23:11

"Ebben a szekértábor-megközelítésben vannak a jó emberek meg a rossz emberek."

Ezek után meg leírod, hogy az a "gondolkodó ember", aki veled egy ritmusra nyalja Orbán seggét.

Meglepő, hogy ennyire igénytelenül csinálod ...

gyalog.galopp 2016.01.07. 13:44:39

@Bell & Sebastian:

Nincs közöttünk akkora ellentét, mint amekkora a cikken belül leledzik.:)

@Jean Sol Partre:

Ne Hellerektől, meg Konrádoktól tanuld a világ működését.

Bell & Sebastian 2016.01.07. 16:09:44

@Jean Sol Partre: És mondja csak, Sajókám, mi lesz a sárkány tojásaival? Hereperkelt?

Jean Sol Partre 2016.01.07. 16:12:10

@Bell & Sebastian: én nem a pornó verziót láttam, nem voltak tojások.

TG69 2016.01.07. 17:44:03

Na ez nem is lett olyan rossz. Kérdés : mért kellett a jogi határzár?

Bell & Sebastian 2016.01.07. 18:04:46

@Jean Sol Partre: Ez akkor a hobbit fia lehetett. Ki is mentem a vetítőteremből, nézzen ilyet olyan, kinek kenguru az anyja.

Bell & Sebastian 2016.01.07. 18:07:40

@Bell & Sebastian: Ja, és akkora a házimozi, hogy 120 migráncs kényelmesen tud állni, plusz 6, a csilláron csimpaszkodva.

toportyánzsóti 2016.01.07. 19:58:09

Drogosok,hány leszarom tablettával küzditek le napjaitok?Tudjuk hogy loptok,még ha bebeszélitek magatoknak hogy erre évszázados kiváltságotok van.

☉ ☾ 2016.01.07. 22:50:41

Ennek a blognak a a főszerkesztője üzemelteti az orbanviktor.hu oldalt is...

Szar lehet nektek, hogy annyira lent vagytok, hogy felfelé már csak a népvezéretek segge van.

Szalay Miklós 2016.01.07. 23:13:02

Apropó, akit érdekel, annak itt egy higgadt és módszeres írás arról, hogy milyen erők tartják össze a csoportokat, pártokat. (Többek között a vezér, az ideológia, az ígéret és az ellenség.)

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid065

(A legfelső sor a kép tetején, "A csoportok alapvető jellemzői". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

annamanna 2016.01.08. 00:49:38

"Attól nem is nagyon kell tartani, hogy a magyar köznép majd fellázad. Nem kádárizmus van, mondom."
"szinte sosem témákról beszélgettünk és szinte mindig személyeskedtünk. Nagyon ritkán foglalkoztunk azzal, mit mond a másik és nagyon gyakran azzal a szándékkal, amelyet önkényesen neki tulajdonítottunk. Jelképként tekintettünk a másikra, csak a legritkább esetben gondolkodó lényként "
"Olyan zárt, provinciális, szűkös hellyé változtatja ezt a szellemi teret, ahol csak azzal beszélgetünk, aki biztosan ugyanazt gondolja, amit mi. Eltunyult agyú, egymást gyengítő figurák gyűjtőhelyévé változtatja"

A magyar mentalitásnak nem csak befelé vannak érdekes következményei. A hvg 2015. november 14-i számában olvastam egy megdöbbentő cikket, Nem maradtak semlegesek a címe, alcíme: Menekültügyi sikertörténet: 56-osok Svájcban. Ebből idézek:

"Sok menekült becsapva érezte magát, és egész csoportok fenyegetőztek azzal, hogy - illegálisan - visszatérnek Ausztriába. Nem csoda, hiszen a menekültekről még egy hivatalos értékelés is úgy szólt, hogy mentalitásuk "erőteljesen különbözik a mienktől, továbbá a legtöbbjük a nyelv miatt képtelen közvetlenül megértetni magát a környezetével, és azok a teljesen hamis elképzelések, amelyek a nyugati világ helyzetéről bennük kialakultak, olyan problémákat gerjesztettek, amelyek csak az idő múlásával fognak megoldódni."
Az idézet a svájci Igazság és Rendőrségi Minisztérium 1957. május 10-ei, diplomatikusan őszinte dokumentumából való. Ugyanott olvasható az 56-os magyar menekültekről az is, hogy "a munka keménysége és intenzitása szintén teljesen új e külföldiek számára, ami gyakran azt a benyomást kelti, hogy a menekültek többségének nincs kedve dolgozni."
(...) A kezdeti gondok közé tartozott, hogy sok menekült nem akarta elfogadni a neki felajánlott munkát, mondván: tengerentúli továbbutazásra vár, hiszen Ausztriából való elszállításukkor ezt ígérték nekik. Korabeli svájci hivatalos iratok szerint sok türelem kellett a meggyőzésükhöz; e munka mérsékelt sikerét jelzi, hogy a svájci delegáció vezetője az ENSZ Menekültalap végrehajtó bizottságának 1957. január végi ülésén arról számolt be, hogy egész csoportok készültek inkább visszaszökni Ausztriába. (...)
1957. február elején azonban Markus Feldmann igazságügyminiszter már azzal állt a sajtó elé, hogy "az események brutalitásából született lelkesedés és buzgalom átadta a helyét a kiegyensúlyozottabb érzelmeknek vagy az egyébként mindkét fél részéről megfigyelhető megfáradásnak és nem kevés csalódottságnak." Márciusban egy országos rendőrségi értekezleten Neuchatel kanton küldötte kifejtette, hogy "a nálunk levő magyarok 10-15 százalékának sajnálatos magatartása teljesen megsemmisítette a svájci lakosság erőfeszítéseit és lelkesedését."
Mégis igyekeztek mielőbb munkába állítani a magyarokat, akár a gazdasági, akár a munkaerőpiaci szempontokat is háttérbe szorítva. A neuchateli rendőr által emlegetett 10-15 százalékkal szemben a többség - köztük sok jól képzett magyar - végül könnyen beilleszkedett a svájci munkaerőpiacra. 1957. augusztus végére 72 százalékuk már kereső tevékenységet folytatott, főként az iparban.
Svájcban sikerült elkerülni azt, amire például Nyugat-Németországban, Angliában, Írországban akadt példa: nem tudták gyorsan felszámolni a táborokat, ezért lázongások és éhségsztrájkok is voltak. Igaz, a gazdag Svájcban a pénz nem számított. A berni kormány májusi összesítése szerint a magyar menekültek befogadására 30 millió (akkori) svájci frankot költöttek, amihez még hozzájött a parlament által megszavazott további 7 millió frank. (...)
Az igazságügyminisztérium illetékesei 1957 májusában így vonták meg a mérleget: "mindent összevéve a tapasztalatok nem rosszak - mindenesetre nem annyira rosszak, mint amennyire bizonyos, magukat makacsul tartó híresztelések alapján hihetnénk. A valóban nemkívánatos magyar menekültek száma kétségkívül 7 és 10 százalék között ingadozik. Sok további [menekült] tulajdonképpen nem tekinthető nemkívánatosnak: inkább a miénktől alapvetően különbözik a mentalitása. Kétség sem férhet hozzá, hogy ők viszonylag rövid idő alatt be fognak illeszkedni az országunkban fennálló feltételek közé."
(...) Az 1950-es évek közepének hidegháborús légkörére jellemző, hogy Markus Feldmann igazságügyi és rendészeti miniszter - 1956-ban egyúttal államfő - a novemberben Ausztriában tartózkodó 40 ezer magyar menekültet katonai kockázatnak is tekintette. Ausztriából ugyanis csak előző évben vonták ki a világháború vége óta ott állomásozó nyugati és szovjet csapatokat. Feldmann november 4-i naplóbejegyzéséből kitűnik: attól tartott, nehogy visszajöjjenek az oroszok. "Ausztria tehermentesítésével a saját érdekeinket is szolgáljuk; mindenképpen meg kell akadályoznunk, hogy a szovjet-oroszok "rendfenntartási okokból" ürügyet találjanak egy ausztriai beavatkozásra" - írta."

Bii­visz 2016.01.08. 00:52:29

Kedves András!
Minden szava arany!
(Szerettem olvasni már a Heti Válaszban is.)

Végre egy publicista, aki nem csak ír, de gondolkodik is.
A legnagyobb érdem, hogy e gondolatokat meg meri és közérthetően meg is tudja osztani.

(S bár e közérthetőséget némelyik komment nem tükrözi, de ez nem a szerző hibája.

:-)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.01.08. 05:39:12

"Orbán éve, ..."
Éve?
Lassan évtizede!

Ad Dio 2016.01.08. 07:38:07

@annamanna:

Érteni vélem a párhuzamodat és nem is tekintem minden szempontból alaptalannak, de...

- az akkori migráció minimum egy nagyságrenddel kisebb számot tett ki (150-200.000)
- mint a cikk is említi több mint 70%-uk fél éven belül munkát tudott vállalni, a mai migráció esetében ez prognosztizálhatóan 5-8%-ot nem fogja meghaladni (10%-ot becsülnek egy éven belül).
- a nyugat akkor éppen vadul prosperált, nem úgy mint ma
- nem elhanyagolható szempontként épp a hidegháború legszebb éveit éltük, ami nem kis lendületet adott az ellenség ellensége a barátom jellegű logikának

Ad Dio 2016.01.08. 07:46:19

"Ez egyébként szintén a 2015-ös év nagy fejleménye, újdonsága: Magyarország az EU tagja lett. Mármint az ország népe. Megtörtént, ami eddig elképzelhetetlen volt: a cigiárus, trafikos néni Angela Merkel előző napi nyilatkozatát idézi pontosan, mély felháborodással. A kocsmákban Merkelről, a svédekről folyik a szó, na meg Szíriáról, Irakról. Ami nem sikerült annyi EU-közpénzen támogatott, ideologikus értelmiségi projektnek, azt Angela Merkel megoldotta néhány jól irányzott összevissza-beszéddel, politikai bénázással: megteremtette az európai démoszt. Országhatárok fölött egyesítette a népet, amelyet most már érdekel saját európai jövője, hiszen veszélyben érzi azt."

:-)

Pontosan.

Netuddki. 2016.01.08. 08:11:40

Ma reggel volt a csuti tolvaj a Kossuthon. Hantált valamit arról, hogy a családoknak jó lesz. A bamba bemondó baszott megkérdezni, hogy akkor mesélhetne a saját családjáról is egy kicsit. Miből tudtak összesen 1500 hold földet összekaparni a legutóbbi árveréseken?

Szóval, igaza van a poszternek, 2015 valóban az orbán család éve volt. Hatalmával visszaélve, sikkasztva megint sikerült a családi vagyonkát növelni. Remélem egyszer még börtönbe kerül miatta!

Netuddki. 2016.01.08. 08:18:12

"Attól nem is nagyon kell tartani, hogy a magyar köznép majd fellázad."

Ja igen, a reggeli monológban úgy említette magát a lengyel elnökkel, mint kommunista ellenállók! Mármint, hogy mint kommunistaként álltak ellen, vagy a kommunistáknak álltak ellen, nem derült ki. Szerintem előbbi, mert az orbán redszerben benne van a magunk mögött hagyott (legalábbis azt hittük) kádár rendszer minden mocska.

Szóval poszter, az idő előrehaladtával, a mutyik számának a növekedtével, wishful thinking az a "magyar nép úgysem lázad fel" szöveg. De ha egyszer betelik a pohár...

megtorolom 2016.01.08. 08:26:35

Na én megyek vissza a Poker Starsra, mintha ott jobbak lennének az esélyeim:))

annamanna 2016.01.08. 08:27:44

@Ad Dio: Nem párhuzamot vontam, hanem megdöbbentem. Kik lehettek azok az emberek, miért viselkedtek így? Hol nőttek ki a földből, milyen családi hátterük volt? Nem értem az egészet. Sosem gondoltam, hogy a lustaság ekkora feltűnést keltsen egy nagyobb csoport esetében. Nagyon megdöbbentem, hogy hasonló problémák jelentkeztek, mint az ázsiai migránsok esetében, még akkor is, ha jóval kevesebb embernél, mint most.

Ad Dio 2016.01.08. 08:54:31

@annamanna:

Akkoriban Magyarország krémje menekült (és valóban). Zömében városiak, jól képzetek, polgári hátterűek.

A "lustaság" egy nagyon relatív fogalom. A mai nyugati társadalom az akkori szemében minden bizonnyal "lusta", ahogy a vergődő kommunizmus társadalma is az lehetett a prosperáló kapitalista berendezkedés szemében (kis túlzással a kommunizmusban az volt a menő, ha NEM töltötted ki a 5x8 órádat, a kapitalizmusban meg az, ha nem omlottál össze a napi 6x12 óra alatt).

Ma Finnországban feltétel nélküli alapjövedelemmel riogatnak. Az 50-es években Svájcban ezt a koncepciót nem tudtad volna kifejteni anélkül hogy be ne verjék a fejedet :-D.

Az, hogy a kivándorolt magyarok 70+%-a munkába tudott állni FÉL ÉVEN BELÜL azért sok mindent elmond a "lustaságukról".

Nb. szvsz az, hogy a mai migránsok ilyen alacsony számban tudnak előre láthatóan kapcsolódni a munkaerőpiacunkhoz, az inkább a képzettség és a nyelv hiányának tudható be, mint "lustaságnak".

Lustaság helyett inkább a kulturális távolság kifejezés a találó szvsz. Számukra akkora ez a távolság, hogy lebénít(hat)ja őket.

megtorolom 2016.01.08. 09:05:10

@annamanna:
Nem akarok túlzottan beleszólni, csak finoman felhívnám a figyelmedet az évjáratra. 1957! Épp hogy túl vagyunk a háborún, és a Horty korszakon. Vagyis szocializálódásban és tanultságban akkor még nagyon nagy a különbség mi és a nyugati polgár között! Akkor még nem okos telefonnal és Nike szerkóban menekültek. Ezt nem szabad egy síkra venni a mostani körülményekkel! Abban az időben azért nagyon sokan munkába álltak. Persze egy tömegben mindig vannak kakukktojások. Ezek az arabok abszolúte nem is akarnak dolgozni, hanem követelik a nekik megígért ellátást. És nem is akár milyent. Ha figyelemmel kíséri az ember a dolgaikat, egyszerűen döbbenet a követelődző stílusuk. Szerintem nagy bajok lesznek még velük.

Exploiter 2016.01.08. 09:07:43

@annamanna:

Nekem az idézett szövegből annyi jött le, hogy mentek volna az ígéret földjére, mint előttük évszázadokon át egy rakás európai, csak lekésték a mayflowert. Aztán amikor kiderült, hogy nem jutnak tovább, beilleszkedtek. Gondolom legalábbis, mert asszem svájcban nincs magyar gettó.
Amit el kellett nekik magyarázni,az az volt, hogy ott nincs kommunizmus, úgyhogy dolgozni is kell. Gondolom nem kellett nekik felvilágosítást tartani a nők kezeléséről meg a jogrendrszerről, főleg nem vallási toleranciáról.
Nem látok semmi hasonlóságot.

Jean Sol Partre 2016.01.08. 09:37:16

@Bell & Sebastian: végülis a Hobbit is egy csomó migránsról szól.

annamanna 2016.01.08. 09:41:51

@Exploiter: pontosan a nők társadalmi szerepvállalása a lényeges különbség. Vegyük a meséket. Amíg a nyugati mesékben a lányoknak hősszerepük van, és szorgalmasan dolgoznak (Jancsi és Juliska, Hófehérke, Hamupipőke, Piroska és a farkas, Holle anyó, Jégkirálynő, A kis gyufaárus lány stb) addig a magyar népmesékben a lányok alig szerepelnek, de akkor is teljesen passzívak, csak jutalmak, akiket az öreg király a hős fiúnak ígér; vagy a sárkány foglyai, akiket meg kell menteni. Ez összességében egy jóval keletiesebb társadalomfelfogásra utal (ld. Kovács Ákos és Kövér László által a nőknek kiosztott szerepeket). Abban a társadalmi rendszerben, amiben a nő passzív szereplő, a férfi is jóval kevésbé hajt ("keleti kényelem"). Persze ez nem csak keleties felfogás, a délebbi társadalmakra is jellemző, míg az északi és nyugati társadalmakban a nők egyenrangúbbak és az egész társadalom szorgalmasabb.
Ady sajnos nem írt teljesen hülyeséget, amikor ezt írta: epa.oszk.hu/00000/00022/00008/00186.htm

Persze ez nem ugyanaz, mint amit a mostani migránsok művelnek; de nem idealizálhatjuk egyszerre a patriarchális társadalomfelfogást és a nyugathoz tartozást, mert a kettő kizárja egymást. Vagy nyugat, szorgalom és női egyenrangúság; vagy kelet és nők alárendelt szerepbe szorítása, általános tunyaság.

Például Hosszú Katinka a szorgalmas, keményen hajtó nyugati hősnő - Gyárfás Tamás a tunya, "beleszarok" keleti kényúr. Sándor Mária a szorgalmas, keményen hajtó nyugati hősnő - Balog Zoltán a tunya, "beleszarok" keleti kényúr. És még sorolhatnám.
A társadalmunkat nagyon erősen megosztja ez a kettős értékrendszer, mert se ide, se oda nem tartozunk egyértelműen, nálunk elég durván keveredik a két felfogás, és nyugatinak érezzük magunkat, miközben keletiesen viselkedünk (sokszor).

marko11 2016.01.08. 10:18:59

Miért is kellett a kerítéshez már tavaly tavasszal megindítani a gyűlölet és fosató kampányt?
Talán mert ez már az ifj. Bushnak is sok szavazatot hozott 9/11 után!?
Muszáj volt az emberek legsötétebb félelmeire játszani?
E nélkül nem lehetett volna megértetni a jónéppel, hogy pillanatnyilag a kerítésnél nincs jobb megoldás?

Írt ezekről valamit a szerző?

gyalog.galopp 2016.01.08. 10:48:37

@Jean Sol Partre:

aaa, még ő is le van maradva. Szeretem nézni az amcsi filmeket, sorozatokat.
Nem tudom megérteni, az a pórnép hogy tudja elviselni azt a mindent átszövő mérhetetlen korrupciót, erőszakot.
Azon csodálkozok, hogy csak kb hetente durran el valamelyik agya és kezd el lövöldözni ész nélkül, hogy még nem fogtak össze.

Jean Sol Partre 2016.01.08. 11:38:51

@gyalog.galopp: no meg az a Hangyaember is, röhej az az egész ország, volt nekik Lee van Cliff, meg Rambo (mondjuk ő külpolitikában utazott, abban jó is volt), meg Riggs felügyelő, de még mára se, még Thorral együtt se tudnak végre rendet tenni odahaza.
Nekünk mázlink van Orbánnal, hogy ilyen okos, erős, tisztességes, és még rendes is velünk, pedig film se készült róla.

Ad Dio 2016.01.08. 12:08:35

@annamanna:

Huh.

Ez nagyon messzire vezet, de a mesék nem pont arról szólnak amiről gondolod.

A Jégkiránylő, a Holle anyó és a Kis Gyufaáruslány nem népmese.

Piroska és a farkas egy szimpla oktatómese, hogy nem engedjük idegen férfiaknak, hogy khm... beleturkáljanak a kosarunkba (sose térjünk le az útról, kövessük az útmutatásokat mindig).

A Hamupipőke (csak az alapja népmese, a három tündér már Grimm ráköltés) oktatómese a dolgos, szerény, csendes, szófogadó lányról, aki végül ezen jó tulajdonságaiért elnyeri a jutalmát: felesége lesz a hercegnek. Főgonosz: nő. Férfiak mind pozitív szereplők.

Jancsi és Juliska gyerekekről szól, nincs nemi üzenete. Jancsi és Juliska gyakorlatilag felcserélhetőek benne. A főgonosz azonban egyértelműen nő.

A Hófehérke az egyetlen ami kissé kilóg a képből, de valójában Hófehérke sem a kreativitásával győz, hanem bizony az alkalmazkodó képességével és a háziasságával. A negatív szereplő megint nő, a férfiak egytől-egyig pozitív szerepben vannak.

A többi nép meséit csak szórványosan ismerem, a magyar mesevilágot azonban sokkal jobban. Itt tudok mondani jó példákat. Gondolj csak bele: Mátyás és a bíró lánya? Az "okos (furfangos) lány" egy ismert magyar mesealak. Mellette nem kis számban akadnak mesék amik ostoba, együgyű férfiakról beszélnek, akik semmire nem vinnék a rátermett feleségeik nélkül.

Bii­visz 2016.01.08. 16:17:38

(Kicsit még visszatérve Konrádhoz)

Ha újra lesz Európában holokauszt (kb. 50-60 év múlva), akkor annak ismét Németország lesz az "epicentruma". Csak a németeknek akkor már nem lesz köze hozzá (ahogy az országukhoz se).

Ez ma már szerintem a zsidók számára is egyre nyilvánvalóbb, de Konrád volt az első a "nagy"-ok közül, akinek volt bátorsága - szélsőséges Orbán-fóbiájával szembe menve - ezt felvállalni.

Tisztelet neki érte!

Európa az iszlám (arab) invázió következtében elveszítheti évezredes kultúráját (a vallását már nem, azon már túl van - saját erőből), de az egyének - az alkalmazkodni, beolvadni képesek - túlélhetik.
Az európai zsidóságnak viszont létkérdés (!!!) hogy Orbán migránspolitikája kerekedjen felül.

annamanna 2016.01.09. 05:04:53

@Ad Dio: Tudom, hogy messzire vezet, ezen a vonalon elindulva nagyon sokat hosszasan lehet elmélkedni. Szerintem borzasztó fontos, az emberi létezés egyik alapkérdése, és sokkal inkább meghatározza a rá épülő társadalmak politikai berendezkedését is, mint ahogy azt gondolnánk; tehát ha valamiféle hibát próbálunk javítani egy társadalomban, akkor azt csak sokkal mélyebb szinten tehetjük meg, minthogy egyik pártot a másikra cseréljük. Hogy ennek semmi értelme sincs, azt Gyárfás Tamás is jól példázza, akinek számára teljesen mindegy, hogy melyik párt van éppen hatalmon, mert mindenkinél jól fekszik.
Sokkal érdekesebb lejjebb szétnézni. Karinthy Frigyes a Capillária előszavában azt fejtegeti, hogy a háborúknál is fontosabbak a nemek közti viszonyok. Sokkal alapvetőbb dolgokat döntenek el, és ez szerintem is így van.

Persze, jól tudom, hogy a felsoroltak közül nem mind népmese, és persze az okos lány meséje is eszembe jutott.
De Andersen is egy nyugat-európai meseíró, és az ottani mentalitásnak felelnek meg a hősei. Andersen számára is természetes, hogy lányokat főszereplőnek tegyen meg (el is felejtettem a kis hableányt, de volt ott még Hüvelyk Panna is meg más meseíróktól a Szépség és a szörnyeteg, Alice csodaországban, Dorothy Óznál stb). A lányok/nők a nyugati mesékben ugyanolyan fontosak, érdekesek, mint a fiúk/férfiak. És persze nem csak pozitív, hanem negatív főszereplői is a meséknek, hemzsegnek bennük a gonosz mostohák, boszorkányok, lusta és elkényeztetett, páváskodó, beképzelt lányok, akik pórul járnak.
A nyugati (európai) gyerekek ilyen meséken nőnek föl, mind a fiúk, mind a lányok számára természetes, hogy a világ a férfiakról és a nőkről szól. Maguk körül is azt látják, hogy a felnőttek világa tele van dolgozó nővel, a nők nincsenek elkülönítve a férfiaktól.

A keleti gyerekek más mintákat szívnak magukba.
Én a magam részéről utáltam a magyar népmeséket, mert nem tudtam velük azonosulni. Nem érdekeltek a tüzet fújó sárkányok, meg a büdös sárkányvárak. Amúgy a magyar népmesékben is gyakran előfordul a gonosz nő, a boszorkány, a csúf vasorrú bába. Még akkor is ocsmány, ha épp nem gonoszkodik, hanem jó varázsló. Ezekben a mesékben a nő szerepe, ha aktív, a varázslat, mások elámítása. Ráadásul az aktív nő öreg és ronda.

Akárhogy is, a mesék nagy tanítások a gyerek számára, hogy milyen felnőtt szerepre készüljön. A keleti mesékben nincs női aktivitás.

Jancsi és Juliska szerepe nem felcserélhető. Ez hasonló a Jégkirálynőben leosztott szerepekhez, vagy a szintén Andersen által írt Vad hattyúk meséhez, ahol a lánynak kell megmentenie a fivéreit.

Amilyen társadalomban aktív a nő, ott elképzelhetetlen, hogy a férfi tunyuljon. Ahol viszont a legfontosabb női erény a passzivitás, ott a férfiak is tohonyává válnak, és a társadalom fejlődése megreked.
A társadalom mozgását, fejlődését a nők aktivitásával lehet leginkább szabályozni. Ha a nő elkezd mozogni, a férfi rohanni fog.

Erre ez a cikk jó példa: nepszava.us/bartus-laszlo-katinka-es-a-magyar-karakter/
"Már Sándor Mária kiállása is azt mutatta, Hosszú Katinka fellépése pedig egyenesen bizonyítja, hogy egyetlen bátor és jellemes ember képes megváltoztatni az országot. Csakhogy eddig ilyen nem volt. Magyarországon a két legerősebb és legbátrabb férfit Máriának és Katinkának hívják."

Nyilván fordítva is áll a tétel: akik meg akarják állítani a társadalmi fejlődést, akik be akarnak betonozni egy bizonyos helyzetet, azok legjobban teszik, ha a nőket próbálják passzívvá tenni.

Ad Dio 2016.01.09. 09:08:16

@annamanna:

A meséket illetően nem értünk egyet, de nem baj.

Viszont kihallom a gondolataidból azt, hogy szeretnél több teret a nőknek a világban és ezzel nálam nyitott ajtókat döngetsz.

Nem hiszek semmiféle "nemzeti karakterben", a világunk folyamatosan változik. Volt, hogy Európa élvonala voltunk a nőkhöz való hozzáállásunkban, a népmeséink ennek a lenyomatát viselik. Pár éve olvastam egy tanulmányt, hogy mennyivel nagyobb mozgástere és mennyivel több joga volt egy magyar nőnek a 19. században mint egy németalföldinek. A nők szavazati jogával megelőztük Amerikát is, Svájcot meg több mint 50 évvel :-P.

Ehhez kellett egy bátor politikus is, de magában az kevés lett volna, ha a társadalom nem kész rá.

Ma sajnos nem vagyunk az élvonalban, de akinek okos ötletei vannak hogy ez javuljon, azt én támogatni fogom.

Ad Dio 2016.01.09. 09:10:56

@annamanna:

Egyébként nekem modern mesében az etalonom a Shrek :-). Aktív női és férfi karakter, nem egymás ellen hanem egymás mellett.

annamanna 2016.01.10. 05:36:41

@Ad Dio: szavazati jog, piha. A Szüfrazsett c. filmet nem láttam, bár ezt a cikket elolvastam: 24.hu/tudomany/2016/01/08/emberek-e-a-nok/
Ugyan minek választanék hazug, tolvaj élősködők között? Én Istent választom meg saját magamat, ahhoz pedig nincs szükségem szavazati jogra.
A nyugati mesékből nem a választójog következik (bár nyilván az is következhet), hanem Sándor Mária és Hosszú Katinka, és millió másik nő, akik rengeteget dolgoznak, keményen teljesítenek, és nem a puncijukkal keresik a kenyerüket (ahogyan azt Kövér László és Kovács Ákos elképzeli).

Ha elolvasnád a Capilláriát, talán jobban értenéd. Karinthy könyvében az oihák (nők) a világ urai, akik teljes egészében a bullokokból élősködnek. Ez utóbbiak már nem is férfiak, hanem csupán nemi szervhez hasonlító véglények, akiket az oihák egyszerűen megesznek, vagy a bullokok által előállított termékeket (pl. épületeket) használják fel a maguk céljaira. Az oihák nem értik a bullokok céljait, nem értik, azok mire törekednek; számukra csupán a kényelem és az élvezet számít, és nemes egyszerűséggel elsajátítják mindazt, amit a bullokok előállítanak.
Karinthynak tehát nagyon keserű a véleménye a nőkről. Ő az "úri osztály" tagja volt, "úrinők" között nőtt fel, és feleségül is "úrinőt" vett. Az úrinők pedig ki voltak kímélve, gyakorlatilag végigléháskodták az életüket, számukra az élet értelme és célja valóban az volt, amire Kövér és Kovács utalt: egy férfihoz tartozni, gyerekeket szülni, és ennyi. Karinthy szemében ez kizsákmányolás, élősködés, parazita tempó, mert folyton humoreszkeket kellett írnia, hogy legyen elég pénze kielégíteni a nője kívánságait, és közben semmiféle komoly teljesítményre nem jutott el.
A léha, kitartott nőt nevezzük mondjuk keleti modellnek - ez visszahúzza a férfit is, és nem engedi szárnyalni, mert elszívja az energiáit.

Ezzel szemben áll a nyugati nő, akinek emblematikus figurája a számomra Luther Márton felesége, Katharina von Bora, aki egy önálló, döntésképes, rendkívül tevékeny nő volt. Azzal kezdte, hogy megszökött a zárdából. Aztán elvetette magát Lutherrel, tehát ő volt az, aki kijelentette, hogy szeretne a "Doktor úr" felesége lenni (ez mondjuk nem épp példaértékű, de jól mutatja Katharina önállóságát). Mint feleség, Katharina szekerezett, sört főzött, panziót vezetett, konyhakertet művelt, felnevelt 16 gyereket (saját maga hatot szült, a többi elhalt rokonoktól maradt rájuk). Gyógyítgatta a folyton betegeskedő Luthert. Bibliát nem olvasott. És különösebben nem is volt hajlandó azt csinálni, amit Luther mond, mert volt annyi magához való esze, hogy saját magát is tudta irányítani, nem érezte magát gyereknek, akit gyámság alá kellene helyezni. Úgy élte az életét, hogy Luther anyagi erejére tulajdonképpen nem is volt szüksége, saját maga előteremtette mindazt, amire neki és az óvodányi gyereknek szüksége volt. Úgyhogy Luther energiáját nem szipkázta el a maga számára, szabadon hagyta, hadd törjön előre. Luther az európai történelem egyik legfontosabb alakítója lett, ez vitán felül áll. Nélküle nagyon más lenne a mai világ. Érdekes megfigyelni, hogy Isten milyen feleséget adott ennek a "nehézsúlyú bajnokának", mert Katharina von Bora nyilván tükrözi Isten nőkkel kapcsolatos ízlését, gondolatait, szándékait is, elég ehhez elolvasni a "derék asszony dicsérete" című fejezetet a Példabeszédek könyvéből.
De ha a Bibliára nem hivatkozom, elég annyit is tudni, hogy Katharinát senki sem akarta megégetni boszorkányságért, eretnekségért, feminista lázadásért; a maga korában nem lógott ki a német nők közül, tehát a német nőideál 500 évvel ezelőtt is a dolgos, szorgalmas nő volt.
Általában ilyen a szegényebb néprétegek nőideálja is, tehát azoké az embereké, akik nem tehetik meg, hogy a nőt kitartják, és a nőnek más dolga se legyen, mint "beteljesíteni a női princípiumot". Az európai, azon belül is a nyugati és északi területekre jellemző nőideál a "célszörű szögény embör" (Tömörkény) nőideálja; akinek muszáj dolgozni, és a teljesítménye révén azonos megítélés alá esik a férfival, döntési joga van a családon belül, mert másképp nem is lehet megszervezni az életet. A keleti és déli területek "elnyomott" nője az úri morálnak megfelelő nőtípus; nem vesz részt a termelésben, és különösebben nem felelős semmiért.

"Aktív női és férfi karakter, nem egymás ellen hanem egymás mellett."

A férfi és nő egymás elleni játszmáját az motiválja, ha ki akarják használni egymást.
Hogy ezt megtehessék, tudniuk kell, mi a másik gyenge pontja, amin keresztül manipulálhatják;
hogy ezt megtegyék, meg kell vetniük egymást;
hogy ezt megtegyék, meg kell vetniük önmagukat;
hogy ezt tegyék, bűntudatosan kell élniük;
a bűntudathoz az kell, hogy ne végezzék el a feladataikat;
ehhez pedig az kell, hogy azt gondolják, joguk van lazsálni, majd az alsóbbrendű csicskák dolgoznak helyettük.
A nemek háborúját a gőg motiválja, akárhogy is nézem. A gőg lustasághoz, hiányérzethez, vádaskodáshoz, békétlenséghez vezet, és a két fél szembefordul egymással.

NekemNemEzKell 2016.01.16. 14:14:31

@annamanna: Jó sokat írtál, de minek? Jó sok ostobaságot.... :-(

pocaklakó minimanó 2016.02.05. 15:57:31

Olyan jó látni/hallani ballib ismerőseimet mocskosmigránsozni. :)

2016.02.28. 15:45:26

@gyalog.galopp: A kormány kizárólagos létcélja az, hogy a felső tízezer gond nélküli egzisztenciáját és akadálytalan meggazdagodását biztosítsa, és ezeket a privilégiumokat korlátlanul vigye át utódaira, és minden nem oda tartozót, ezen privilégiumoktól távol tartson, és azokból kizárjon.
Ebből a helyzetből való elmenekülésre csak egy út volt: a kivándorlás. Magyarország ezúton a háborút meg¬előző tíz év alatt több mint másfélmillió embert vesztett el, Az ország komoly és tisztességes elemeinek nagy többsége csaknem teljesen visszavonult a politikai arénától, amely a nagybirtokosok, a rövidlátó vármegyei potentátok és a finánc-tőke ipar lovagjainak működési terévé lett... A szellemi munkás középosztály nagyobb része proletár színvonalra süllyedt.
A széles néprétegeknek az, az érzése, hogy az ország nem a népé, hanem néhány tízezer emberé, akik a ha¬talmat gyakorolják, és a hatalommal visszaélnek, hogy minden állami intézmény milliók szenvedése árán csak eme kevesek rövidlátó politikáját és önző céljait szolgálja
Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás, Bécs, 1920. szept,
... Amerika és kivándorlás nélkül az oláh parasztlázadásnál rettenetesebb lázadás törne ki Magyarországon... a magyar politikusoknak ezer évig kellene sírniuk legalább. Sírjanak és bömböljenek, uraink, nagy férfiak. Ami átok ül ezen a szerencsétlen országon, mind önökért ül. Ami bűnt elkövettek, mind önök követték el. A Zápolyák, a nagy hazafiak, a politikusok. Ady: Jegyzetek a napról Budapesti Napló 1907. júl. 3.
A magyar politika pár éve teljesen belemerült a reakcióba, s egészen a kiváltságosak osztályát szolgálja. A nép vándorol ki. „Ha csak a jó sors nem segít, ez az ország pár évtized alatt össze fog omlani."

Ady Endre: István király országa, 1902. aug. 20. 100 éves jubileuma lesz-e?

gyalog.galopp 2016.02.29. 19:56:16

@lényeglátó:

Nem igazán értem, mit akarsz ezzel.
Az USA a kivándorló többször tíz milliók országa. A ki nem irtott , mára csekély számú őslakókon kívül mindenki bevándorló.
A franciák, németek, lengyelek meg a többiek miért vándoroltak ki, ha nem azért, amiért a magyarok?

2016.03.01. 03:39:05

Orrodnál fogva vezetnek, ezért nem látod meg!
A közértelmesség színvonalának ilyen süllyedése, amely az utolsó két évtizedben szinte már ijesztő méreteket öltött! Sükösd Mihály ÉS ben
. "Tudja Móricz úr, csak a magyarok olyan hülyék, hogy ők elhitték, hogy ők nem hunok, mert mi nagyon jól tudtuk, hogy a magyarok hunok, s az indiánok is hunok. Most maga rájött, de ne beszéljen erről, mert kár lenne magáért. Majd csinálunk mi magából olyan nagy tudóst,
Valóban Magyarország?

Született egy ország, melynek uralkodó osztálya (idegen lévén) mindig a nép ellen, és saját önzése szerint élt! Akik soha nem átallottak idegen hatalomra támaszkodni, azt kiszolgálni saját uralmi helyzetük fenntartása érdekében.
1956 4000 páncélos hívása, lóháton, lánc ingben helyett, lánctalpon! Hitler Oroszországot, Hruscsov/Kádár Magyarországot támadta + ennyivel!
„István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, kinek kóbor lovag-szállítmányairól talán csak a liberális angol premier tudhatna méltón megemlékezni.” Ady:
Polgári hagyomány:
A magyar urak ezer éven keresztül mindig szem előtt tartották, hogy hatalmuk csak addig biztos, amíg nincs magyar etnikumú polgárság. Nem szabad követniük a nyugati népek példáját, ahol minden társadalomban volt viszonylag erős, saját etnikumú polgársága. Azt egyetlen királyunk nem engedte meg, hogy a városok polgárai magyarok legyenek, ellenben örömmel fogadták a Galíciából, Ukrajnából ide igyekvő zsidókat.

tireless treehugger 2017.10.16. 16:54:10

@Doomhammer:

Attol hogy dilis meg hazaarulas miatt fel lehet kotni, a summary execution regota bevalt formaja politikai problemak kezelesenek. Aztan majd elvitatkozhatnak a hozzaertok hogy mennyiben volt helyes dontes.

De aki ennyi rosszat tett az orszagnak annak nem jar kegyelem, aki ennyi torvenyt szegett meg annak nem jar torvenyes targyalas, aki ennyi szovetsegest es baratot arult el annak nem jar kendo vagy csuklya sem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.10.16. 17:29:35

@tireless treehugger:
Komolyra fordítva a szót: gyakran hallani, hogy pl. a sorosozás milyen fantasztikus taktikai csel a közbeszéd meghódítására vagy a fehér ember civilizációjának megvédése a barna bőrű vadaktól mennyire csak a magyar ember idegengyűlölő előítéleteinek kihasználása egy nagyobb jó érdekében.

De mi van, ha a magyarázat sokkal egyszerűbb? Mi van, ha Orbán, akitől ezel az ötletek jönnek, ezt tényleg hiszi is? Mert akkor valóban pszichológiai eset.

tireless treehugger 2017.10.16. 21:12:44

@Doomhammer:

Szerintem valoban hulye, de ez regi dolog, nagyon konnyu kihasznalni mert barmilyen hulyeseget kepes magara venni ha azt hiszi hogy o talalta ki.

Viszont ez mar egy komplett rendszer, ilyenkor ugy szokas hogy a rendszer emblematikus vezetojet/vezetoit ritualisan felaldozzak, szoval a kovetok inkabb az uj rendszer hivei lesznek es igy nem akadalyozzak az uj rendszer kiepuleset.

Es lathatod ahogy a patkanyok menekulnek a sullyedo hajorol, az egyetlen baj hogy a jobbikon kivul senki sem vallalja fel oket. Marpedig egy orszag elitjenek a felet nem lehet kotodes nelkul hagyni, es pont itt tartunk most, az meg hagyjan hogyha az uniohoz kotodnek de a lokalizmus es szeparatizmus is erosodik az pedig tobbevtizedes valsagot jelent.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.10.16. 22:01:59

@tireless treehugger:
Egy olyan országban, ahol az "elit" a rendszerváltás után is gond nélkül átmentette a hatalmát (eklatáns példa Földi László, aki akadálytalanul lett III/I-es ügynökből titkosszolgálati operatív igazgató, most pedig civilszervezeti munkatársak kiiktatásáról fantáziálhat), nem hiszem, hogy zökkenőktől kellene tartani az Orbán-rezsim esetleges bukása után. Szépen átsorolnak majd a győzteshez és folyik tovább az állam centralizálása és egy Kádár-rendszerhez egyre jobban hasonlító ország kiépítése. Mindaddig, amíg el nem fogy a pénz, mert ez az új Magyarország nem lesz valami hatékony a pénztermelésben, annál inkább az elosztásban.

Van olyan közvélekedés, hogy 8 év után lejár az Orbán-rendszer ideje és látni is, hogy emelkednek a lázadók és nyugtalankodnak a rezsim emberei. Én azért nem látom, hogy a rezsimszolgák *túlságosan* idegesek lennének. Tehát olyan nagyon rossz dologra nem készülnek.

Pelso.. 2017.10.22. 19:42:15

@Doomhammer: Az átsorolás képlete kissé összetettebb.
Ki-milyen szolgáltatást ajánl fel (itt bármi szóba jöhet, a kényeskedés a gyengék attitüdje), ezekkel közvetlenül vagy közvetve mennyi (köz)pénzt lehet kitermelni, s mi az osztozkodási arány, a végén felszorozva az egész a zsarolási potenciállal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.10.22. 21:22:28

@Pelso..:
Láthatjuk, hogy Földi László milyen szolgáltatást ajánlott fel.

Kiiktatást.

Ezek után nem hiszem, hogy kényeskedés, mint probléma felmerülhet.
süti beállítások módosítása