Házasság, gyerek, család: közös munka, közös vállalás
2015. december 20. írta: pinter.bence

Házasság, gyerek, család: közös munka, közös vállalás

csalad.jpg

A minap megtudtam, hogy családomban nem is én vagyok a „családfő”. Telefonos felmérésben vettem részt, ahol a demográfiai adatoknál a hölgy fahangon nekem szegezte a kérdést: a háztartásban egyébként ön a családfő? Nem tudtam hirtelen válaszolni, nem beszéltük meg a házasságkötéskor, hogy ki a családfő, én pedig nem vindikálnám magamnak ezt a címet végtére is, mire fel? Megkérdeztem tehát, mi dönti el, hogy ki a családfő. Hát, aki a legtöbbet keresi! –  jött a válasz. Így tudtam meg, hogy egészen a közelmúltig nem is én voltam a családfő.

Aktuális téma ez manapság. Kövér László kezdte feszegetni a nőtémát: ő azt mondta, hogy „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. Tőle függetlenül, de a témába vágva Kovács Ákos arról beszélt az Echo TV-nek egy hosszú interjúban, hogy úgy érzi: a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak. „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. (…) [A dolguk] a női princípiumot betelejesíteni, nem? Valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni” − mondta.

A Telekom Ákos szavai nyomán felmondta az énekessel kötött szponzorációs szerződést, mire a kormány erre felmondta a minisztériumok Telekomos szerződését azóta pedig arról beszélnek, hogy a Telekom megsértette az alaptörvényt, mert véleménye miatt diszkriminálta” Ákost. Kész is a botrány.

*

Akkor első körben tisztázzunk pár dolgot: ez nem diszkrimináció. Ákosnak megvan a joga a véleményéhez, a Telekomnak meg a sajátjához. Egy magáncég egy előadóval kötött szponzorációs szerződést. Az, hogy ezt felmondja, mert nem érzi vállalhatónak a művész világképét, az a cég és a művész magánügye. Semmilyen alkotmányos jogot, de még jogot sem sértett a Telekom ráadásul az egészhez semmi, de semmi köze a kormánynak. Óvodás tempó és durva félrevezetés folyik a témában ráadásul a hírt úgy tálalták először, hogy az összes szerződését bontja fel a kormány, csak később javítottak a jóval kisebb léptékű verzióra. Mozgott is a Telekom-árfolyam rendesen.

Képzeljük el a fordított esetet: XY művész mondjuk a melegházasság mellett szólal fel nyilvánosan, mire az őt szponzoráló cég felmondja vele a szponzorációs szerződést. Nyilván hatalmas felháborodás övezné a lépést egyik, csendes támogatás másik oldalon – mint most, csak fordítva. A kormány vajon ebben az esetben is kiállna a véleményszabadság mellett és felmondaná a szerződést az adott céggel? Vagy csendben bólogatna? Igazából mindegy: a kormánynak akkor sem lenne hozzá az ég világon semmi köze.

Most, hogy letudtuk a fenti kötelező köröket, beszéljünk arról, amit Ákos mondott.

*

Nem tudom, van-e egyáltalán olyan, hogy ez vagy az lenne a nők dolga. Férfi nem tud gyereket szülni, erre csak a nők képesek – de nem muszáj nekik. Ugyan sokak szerint van még mit dolgozni az emancipáció terén (van is), de az is tény: a folyamat legfontosabb szakaszán már túl vagyunk Magyarországon is. Ez van. A nők jogilag egyenlőek, hivatalosan semmiféle megkülönböztetés nem érheti őket. Magyarul: ugyanazért a munkáért bizony keressenek ugyanannyit mint a férfiak. Pont.

Számos példán látom a környezetemben, hogy a gyerekvállalás és a karrier nem feltétlenül zárja ki egymást; a gyerekvállalás kitolódásában pedig a karrierjüket esetlegesen féltő nők mellett ugyanolyan komoly szerepet játszanak a gyermeteg, elköteleződéstől rettegő férfiak – ők általában pontosan tudják, mi lenne a nő dolga, csak a magukéval nincsenek tisztában. Egy családbarát politika feladata nem az, hogy a visszacsinálhatatlan emancipációt visszacsinálva a nőket visszakényszerítse a szülés-takarítás-főzés hármasságba, hanem az, hogy anyagilag könnyebbé tegye a gyerekvállalást. Ezen a fronton viszonylag jó irányba halad a kormány politikája, ahogy arról Novák Katalin szakállamtitkár Kövérénél és Ákosénál jóval szimpatikusabb nyilatkozatai is beszámolnak.

Ákos szerint a női princípium beteljesítése” a következő elemekből áll: tartozni valakihez, gyereket szülni valakinek. Az én fülemet is bántja ez a megfogalmazás. Én nem azt akarom, hogy a feleségem hozzám tartozzon, hanem azt, hogy egymáshoz tartozzunk; és azt sem akarom, hogy nekem szüljön gyereket, hanem hogy nekünk szüljön. Nem az én tulajdonom az a gyerek, de az övé sem; ez nem valami szerződéses munka, ahol egyszer csak megkapom a leszállított terméket. Házasság, gyerek, család: közös munka, közös vállalás nem külön női vagy férfi princípium.

De én már minden bizonnyal Soros-féle genderőrületes „feminin férfi” vagyok. Például részt vállalok a házimunkában is. Családfő” sem voltam egy jó ideig, ugyebár. Nem gondolom azt, hogy a férfiak dolga lenne megmondani, hogy mi a nők dolga. Ha a feleségem úgy döntene, akkor a gyerekkel is otthon maradnék. Miért is ne?

Vállalom, ha Kövér László ezért nem akar engem. Nem is bánom.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr528182126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Bence hülye lenne? Vagy csak egyszerű médiafogyasztó? 2015.12.22. 09:06:07

Mert nagyon úgy látszik, hogy pár dolgot nem nagyon volt képes megérteni. Jelen esetben a vita nem véletlenül alapjogi vita, és nem véletlenül nem azonos súlyú az általa felvetett alternatívával, és nem véletlen az, hogy a postjában való aljas sugalmaz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2015.12.21. 15:05:22

@Haloperidol: A nők tudnak szülni, a ferfiak nem tudnak szülni. A tudomamy mai allasa szerint ez meg nagyon nagyon sokaig igy lesz...
Namarmost, ha nekem az a dolgom, hogy szuljek, akkor a ferfinek meg az a dolga, hogy biztositsa szamomra ugyanazokat a felteteleket amiket gyerek nelkul tudnek magamnak.
Ha tanulok, dolgozom es karriert epitek akkor: "mocskos karrierista" vagyok. Ha koran ferjhez megyek es szulok, akkor meg ingyenelo vagyok. Ha a kettot egyutt probalom meg, akkor meg ertelemszeruen olyan part valasztok mag melle, aki egzisztencialisan is megfelelo es tudja biztositani az anyagi biztonsagot amig en kiesek a mhnkabaol. Amikor pedig visszaterek a munkaba, elvarhatom, hogx osztozzon velem a gyereknevelesben es az otthoni teendokben.
(Igy viszont meg anyagias ribamc vagyok) barmit csinalok belefognak kotni.
P.S
1. Csak a kizeli ismerettsegi koromben 4 hazaspart ismerek ahol a no akar gyereket a ferfi meg nem. (Akkor itt ki a hibas?)
2. Az elobbi statisztikai adat oka mindenhol a megfelelo feltetelek hianya.
A gyerek, az penz kerdes. Ha tetszik, ha nem. Es amig nem lesznek jobban tamogatva az egy es 2 gyermekes csaladok, (elsosorban csaladi adokedvezmennyel) addig nem varhato emelkedes a szuletesek szamokban.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.21. 15:17:44

@Zsuzsi25: "A gyerek, az penz kerdes. " - Az, ha felelősen, a társadalom számára értékes, sikeres, boldog embert akarsz nevelni belőle.

csakférfi 2015.12.21. 15:19:54

@annamanna: Mi az értelme létezésünknek, és mi értelme egyáltalán az élőlények életének? Erre a kérdésre válaszolni nem egyéb, mint vallásosnak lenni.---Albert Einstein.
Azért eléggé sok kört futsz az írásaidban. :) "Sok beszédnek sok az alja"
Kíváncsi lennék a férjed véleményére is ,meg a gyerekeidére is 30 év múlva. :)
Ákos felesége ezt nyilatkozta:Sok energiám van abban, hogy négy gyerkőccel és egy művész apával működjön a családunk a mindennapokban. Ákosnak mi vagyunk az állandóság a sűrű életében. Gyanítom, hogy a kialakult rendszer szétesne, ha én „önmegvalósítanék”, és elmennék dolgozni napi 8 órában –, de erre a legkevésbé sem vágyom."
gondolom ez a harmonikus család meglétére utal.Nem arra hogy libsiliba nyafkák győzni akarnak a férjük felett.Márha van nekik.
"Három lányunk és egy fiunk van, így kiélvezhetjük az apa-fia, anya-lánya kapcsolatot is. Ákos Marcival gyakran csinál fiús programot, én meg bevallom, nagyon élvezem a lányos együttléteket. A fiam azért kamaszos kritikával is szemléli édesapját, múltkor azt mondta egy tévéműsor kapcsán: nem is érti, miért szeretik annyira apát, amikor a beszélgetések során mindig ugyanazokat a poénokat mondja…"
Ez meg a békés viccelődő közös egyűttlétekre utal.ami nem jelenti azt hogy nincsenek konfliktusok és időnként veszekedések.tehát ez a családi normalitás.Meg a normális xcsalád.Ákos nyilatkozatai erre utalnak.Nem arra hogy "teherbe,teherbe"--Elljél..elljél..Ezeket az ostobaságokat nem mondta .Csak azok a libák és birkák gondolnak erre akik egyébként is személyiségi problémákkal küzködnek.Magyarul frusztráltak.betegek. Erre találta ki Freud bácsi az analízist!A gyógyszergyártók meg a gyógyszereket. :)

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.12.21. 15:32:35

Ha egy férfiembernek nincs jobb dolga, akkor keressen csomót a kákán, vagy végezzen házimunkát.

hívőlélek 2015.12.21. 15:32:45

@Zsuzsi25: pénz kérdés? családi adókedvezmény? NEM!
A társadalmi közeg és a jövőkép hiánya miatt fogy a magyar.
Nagyapáméknál nem volt adókedvezmény mégis 8 gyereket neveltek fel. ..... de volt számukra egy elfogadható jövőkép hogy gyermekeik is meg tudnak itt élni-e hazában. ... de mi van ma? Ki az aki tervszerűen tud gondolkodni-gondoskodni gyermekei jövőjéről?
Látjuk hogy az oktatás ma már nem arra való hogy anyagi egyenlőséget teremtsen .... annyira lezüllött hogy magyarok ezrei íratják már gyermekeiket osztrák iskolákba vagy mennek ingyen egyetemre Dániába, Norvégiába.
Amíg ez az álszent rezsim lesz hatalmon nem is jöhet létre az a társadalmi közeg amelyben a gyermek érték.
így marad a kivándorlás , az egyke és a nemzet halál lehetősége.

Andy73 2015.12.21. 15:43:41

Ez az egész cirkusz arra jó, hogy ráirányítsa a figyelmet a demográfiai válságra. Most terjesztették ki a CSOK-ot, aminek egyébként jó reklám lehet ez az egész, bár nem a lényegről folyik a vita.
A lényeg az egyéni felelősség - és persze a párok felelőssége is, de a párválasztás is egyéni felelősség. Azokat persze nagyon sajnálom, akik szeretnének gyerekeket, de egészségügyi okból nem lehet.
Egyébként meg van, aki szegényen is sok gyereket vállal, van, aki meg gazdagon is egykézik. Sőt, az anyagi jóléttel inkább csökken a gyerekek száma az egész világon. A körülményeket lehet okolni, kifogásokat mindig lehet keresni és találni, de az ember változtathat a körülményein is, ha akar.
Történelmi távlatokba meg nem érdemes belemenni, mert most egész más a helyzet, mint x éve, különösen a fogamzásgátlás elterjedése előtt.

csakférfi 2015.12.21. 15:44:20

@Zsuzsi25: Ha tanulok, dolgozom es karriert epitek akkor: "mocskos karrierista" vagyok.--Ez hülyeség.Mások véleménye!
Ha koran ferjhez megyek es szulok, akkor meg ingyenelo vagyok.----Ez hülyeség, megint mások véleménye.
(Igy viszont meg anyagias ribamc vagyok) barmit csinalok belefognak kotni.---Igen! ÉS???
A gyerek, az penz kerdes. Ha tetszik, ha nem.--Hazugság.
Mások véleményére többet adsz mint saját női mivoltodra!Bizonytalan vagy és gyenge.Na ezek nyírják ki a "normális" családok sokaságát.Úgy hogy rágerjednek az éppen ideálisnak erősnek látott férjekre!Azok meg olyan hülyék hogy a fiatal húsra gerjednek.Mert a szaros pelenke és a mosogatás elvette a szaglásukat meg a kedvüket a szaxtől.Azok állítják teljes meggyőződéssel hogy 40-felett a sex munka és kötelesség a feélleséggel. na ilyen lett a világ nektek köszönhetöen Mrs.Hisztérika!!

Andy73 2015.12.21. 15:49:13

Az illusztráció egyébként arra jó, hogy egy gyereknek 2 szülője van. De ha egy párnak csak egy gyereke, az régen rossz a demográfia szempontjából - a népesség feleződése generációnként, ha ez a minta, illetve ha ez lenne az átlag.
Ákos és Kövér is erre akarta felhívni a figyelmet, a maga módján. A szavakon lehet lovagolni, de a demográfiai mutatók attól még siralmasak.

midnight coder 2015.12.21. 15:50:45

@hívőlélek: Ugyan már. Ma egy átlagpolgárnak 100x több lehetősége van tanulni mint a Kádár-rendszerben, és 1000x több lehetősége van mint előtte bármikor.

Az hogy a gyerek nem tanul és hülye marad nem elsősorban az oktatási rendszer hibája, hanem a szülőé aki szarik arra hogy hülye marad-e a gyerek. Illetve az oktatási rendszer hibája annyiból, hogy amíg az önkormányzatoknál voltak az iskolák, addig sok iskola a béka segge alá vitte a színvonalat hogy a hülye Pistike el ne menjen a suliból, és inkább megkapta az ötöst akkor is ha felsőben sem tudott írni-olvasni. És bizony ezek a reflexek megmaradtak sok mai iskolában is: ha Pistike hülye és nem tanul, az a pedagógus sara és nem a gyereké és a környezetéé. Apuka pedig inkább karatézni és focizni viszi Pistikét, az mégis csak egyszerűbb mint leülni vele matekozni vagy kikérdezni a házit.

csakférfi 2015.12.21. 15:50:56

@Andy73: Történelmi távlatokba meg nem érdemes belemenni, mert most egész más a helyzet, mint x éve, különösen a fogamzásgátlás elterjedése előtt.---nem mondod hogy régen a politikusok,nem loptak?A királyok nem háborúztak.a szegények nem lázadtak?A gazdagok nem lettek gazdagabbak?A nők nem csaltak-a férfiak nem csaltak?...stb?A véleményedért keresztre feszítenek?.Miért mi volt X ÉVE?Ami most nincs?

csakférfi 2015.12.21. 15:55:30

@Andy73: Ákos és Kövér is erre akarta felhívni a figyelmet, a maga módján. A szavakon lehet lovagolni, de a demográfiai mutatók attól még siralmasak.----Már megbocsáss de a demográfiai (népességi) mutatók azok számok.Ki a tökömet érdekel az hogy mennyi a magyar ha szeretnék gyereket mert van egy szerető férjem-feleségem?Hm..Vagy akkor elállsz a családtól ha azt mondják a családosok szarul élnek a szinglikhez képest?

Andy73 2015.12.21. 15:59:59

@csakférfi: A demográfiai helyzetet elemezve, ami itt a fő téma, régen nem voltak modern fogamzásgátló eszközök. Persze akkor is volt születésszabályozás, pl. a 60-as években több abortusz, mint élve születés - a demográfiai válság már akkor javában tartott.
Most csak arra utaltam, hogy nem az a lényeg, hogy mi volt régen, ahogy egyes kommentelők teszik, mert nem feltétlen visz közelebb a megoldáshoz. Most élünk, aki gyereket szeretne, annak most kell tenni érte.

csakférfi 2015.12.21. 16:00:52

@midnight coder: Ugyan már. Ma egy átlagpolgárnak 100x több lehetősége van tanulni mint a Kádár-rendszerben, és 1000x több lehetősége van mint előtte bármikor.--a kádár korban nem voltak zsenik?A gyerek tehet arról hogy nem tanul.Az meg hogy nem tanul azért van mert a "got talentben "nem a matek ötösért kapnak tapsot.Az édes életben sem az Einstein palánták szerepelnek.Most meg azon rinyálnak hogy maradj itthon.Akkor meg (kádár kor) "Ha én külföldön dolgozhatnék milyen boldog lehetnék".....

csakférfi 2015.12.21. 16:03:19

@Andy73: :) A jót tenni kell.Az nem munka az"tevékenység". :) :) Lehetőleg a felséggel -férjjel! :)

Andy73 2015.12.21. 16:05:59

@csakférfi: Engem érdekel, hogy hány gyerek születik az országban, mert jobban szeretnék egy (lélekszámban is) gyarapodó országban élni, mint egy fogyóban és elöregedőben. És a jelek szerint Ákos és Kövér is hasonlóan gondolkozik. Ezzel együtt lehet velük vitatkozni, nem muszáj mindenben egyetérteni.

Nekünk egyébként már van három gyerekünk, CSOK nélkül is, de drukkolok azoknak is, akiknek ez segít.

Netuddki. 2015.12.21. 16:09:47

Egy kis játék a szavakkal:
„A férfiaknak nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a nők. Én így érzem. (…) [A dolguk] a férfiúi princípiumot beteljesíteni, nem? Valakinek gyereket csinálni. Valakinek a gyerekét eltartani”

A mákos dolog meg már nagyon unalmas, bármennyire is előtérben akarja tartani a fidesz, elterelve más botrányokról a figyelmet.

cönde 2015.12.21. 16:10:08

@Bell & Sebastian: A rengeteg betű mögött egy icipici mondanivalót sem fogtam fel az írásodból? Én vagyok ostoba vagy te írsz zagyvaságokat folyton?

Jean Sol Partre 2015.12.21. 16:10:20

@midnight coder: "Ma egy átlagpolgárnak 100x több lehetősége van tanulni mint a Kádár-rendszerben, és 1000x több lehetősége van mint előtte bármikor."

Hát ez bizony nem igaz, sőt, pont az ellenkezője.

Netuddki. 2015.12.21. 16:11:13

@Andy73: Akkor csinálj még hármat és kussolj! Ne más farkával verd a csalánt...

csakférfi 2015.12.21. 16:12:01

@Andy73: nem vitázom veled.ugyanis azt mondtad van három gyereked.Ezt tisztelem,becsülöm!Nekem is van három egy az előzőből kettő a mostaniból.Nem mondanám hogy neveltek,inkább neveletlenek. :) :) de azért összességében jól kijövünk-így négy év után.A lényeg az hogy engem nem érdekelnek a demográfiai mutatók sem nem az " elöregedő" társadalom.A nyugdíjam nem ettől teszem függővé.Így nem zavar a jővőm a pénz szemponjából!

hívőlélek 2015.12.21. 16:12:02

@midnight coder: B+ Te hol élsz????????????????

Neked valakik nagyon átmosták az agyad vagy nem itt élsz.
Közvetlen környezetemben van olyan család akiknek a gyermeke Dániában egyetemista. Kétkezi melósok. Idehaza az ingyenes oktatást nem tudták volna finanszírozni .... kint a fiúknak gyakorlatilag ingyen van az egyetem.
....néhány napos adat ,hogy 17ezerrel kevesebb a tanuló a felsőoktatásban.
... mostani botrány hogy jó néhány tanárnak több havi bérével tartozik a KLIK.

Te valami kitartott Fidesz fan vagy???

Netuddki. 2015.12.21. 16:12:21

@midnight coder: "Ma egy átlagpolgárnak 100x több lehetősége van tanulni mint a Kádár-rendszerben, és 1000x több lehetősége van mint előtte bármikor."

Főleg ha a saját lábán meg tud állni mint az orbán lánya...

Netuddki. 2015.12.21. 16:13:22

@hívőlélek: "Te valami kitartott Fidesz fan vagy???"

Bingó!

De miből találtad ki? Muhaha!

csakférfi 2015.12.21. 16:14:05

@hívőlélek: Te hiszel isten létezésében?"hívőlélek"?

csakférfi 2015.12.21. 16:19:54

@hívőlélek: Az nem jelenti azt hogy hiszel egy "isten" vagy valami természetfeletti lény létezésében. Tehát hiszel vagy nem?

hívőlélek 2015.12.21. 16:25:21

@csakférfi: lényeges? .... van olyan pillanat amikor már kételyeim vannak - főleg ha Erdő Péter vagy Kis Rigó László vagy a Magyar Katolikus Püspöki Kar megnyilatkozásait olvasom.
.... de hiszek s hiszek a Bibliának ... mert majd ama napon .....

csakférfi 2015.12.21. 16:27:35

@hívőlélek: Márcsak azért mert meg vagyok keresztelve,bérmálva,meg elsőáldozva..stb..de nem hiszek,isten létezésében.Nem akarok "belédállni" ez miatt.Csak kíváncsi vagyok mert elég normálisan írsz a világról. :)

csakférfi 2015.12.21. 16:29:12

@hívőlélek: Ugye mondom.!Nem mindenki ember ha katolikus! :)

élhetetlen 2015.12.21. 16:35:48

@csakférfi: Nem érted. Azzal senkinek nincs baja, hogy Ákos felesége ezt érzi élete céljának. Csak Ákos ne mondja azt, hogy csak ez a normális, a mindenképpen követendő, elvárható. Mert ezzel azt mondja, hogy az a doktornő, aki életeket ment, és emellett gyereket is nevel, az értéktelenebb a feleségénél, rossz úton jár, mert csak tartoznia kéne valakihez, és gyereket kéne szülnie neki. Nem övé az igazság. Egy csomó ismerősös család van, ahol mindkettő diplomás, nevelik a gyerekeket, (jól), a háztartás meg ketyeg, aki előbb hazaér, az főz. Ez miért nincs olyan jó, mint Ákos receptje. Ez miért ne lehetne harmonikus? Ezeknek a pároknak, akiknek beszólt Ákos, (mert a szövege azt jelentette, hogy nem normális kapcsolatban élnek, nem igy kéne), miért is „frusztráltak.betegek”?

csakférfi 2015.12.21. 16:39:13

@élhetetlen: Mert nem mondta hogy ' az a doktornő, aki életeket ment, és emellett gyereket is nevel, az értéktelenebb a feleségénél, "--Te értetted félre.Asszociálsz.Képzavar.

high up! 2015.12.21. 16:40:34

Igaz az a story, hogy miután Kósáné leszülte a gyerekeket a férjének, úgy önmegvalósította magát, hogy lelépett Risztov Évávál?

FOLYTASSUK!

csakférfi 2015.12.21. 16:40:37

@élhetetlen: Ezt sem mondta: csak ez a normális,---Bazdki,nem veszed észre hogy Te vagy rosszindulatú.Hisztizel?

hívőlélek 2015.12.21. 16:41:30

@csakférfi: az emberség nem függ az Isten hittől. Látott már a világ igaz ember ateistát és gazember katolikust is, meg protestánst, zsidót, muszlimot.
..... már a X. -században is.

Máglyákat raknak Krisztus lábnyomán,
fanatizmusra uszít a Korán,
a szúfi csak azt látja, ami nincsen,
a panteistának a kő is isten,
a hindu fél, hogy százszor is újjáéled,
a hedonista bőg, hogy egy az élet.
Az általános elmegyógyintézet
osztályain zavarosak a dolgok:
vannak hitetlen és hívő bolondok.

Abul-Alá Al-Maarrí verse a 10. szd-i Szíriából

csakférfi 2015.12.21. 16:43:07

@élhetetlen: . Egy csomó ismerősös család van, ahol mindkettő diplomás, nevelik a gyerekeket, (jól),---Honnan tudod hogy jól?Majd 20 év múlva kiderül a gyerekről ha megnősűl.Most csak azt látod hogy JÓL----Nem élsz velük.

csakférfi 2015.12.21. 16:45:53

@hívőlélek: 12
Jaj a gonosznak, gonoszul lesz dolga, mert kezeinek cselekedete szerint fizetnek néki.
13
Népem nyomorgatói gyermekek, és asszonyok uralkodnak rajta; népem! a te vezéreid hitetők, és ösvényidnek útját elrejtik előled.
14
Előálla perelni az Úr, és itt áll ítélni népeket.
Azért ez gáz nem, hogy évezredek óta "modernizálódik" az ember? :)

csakférfi 2015.12.21. 16:48:43

@élhetetlen: Ez miért ne lehetne harmonikus?
Mert a diplomának és a pénznek semmi köze a harmóniához.Olvass utána .

csakférfi 2015.12.21. 17:06:32

@hívőlélek: @élhetetlen: Na megyek aludni.Éjszakás vagyok!hja a háromműszak......! :) Reggel meg alszom ujra.Utána meg...Boldog Karácsonyt mindkettőtöknek.Meg Jobb Újévet.Hívőlélek:-örülök hogy "öszefutottunk! :)
@élhetetlen---Nehogy a jobbikra asszociálj,csak mert nem Boldog Újévet kívántam! :) Amúgy is rühellem a fanatikusokat. :)

David Bowman 2015.12.21. 17:25:46

Ígyis, úgy is kihalunk. Legalább vágjunk jó képet hozzá, és tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne.

Netuddki. 2015.12.21. 17:42:28

@David Bowman: De ha úgyis ki kell halni, akkor ne má, hogy az ilyen orbánfélék a mi nyakunkon átlagon felüli életszínvonalon éljenek...

élhetetlen 2015.12.21. 17:50:30

@csakférfi: Mit mondott? Hogy a nő feladata „Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni” . Óh, nem mondta, hogy a doktornő értéktelen, tényleg. Csak azt mondta, hogy egy nőnek mi lenne a feladata. Nem orvosnak lenni. Mit értettem félre? Igen, azt sem mondta, hogy ez lenne a normális, csak azt, hogy ez lenne az alap funkció. Mi a különbség aközött hogy szerinte ez az alap, vagy ez a normális (az én szóhasználatommal)? Én is leírhatom, hogy „Bazdki”, attól igazam lesz? Vagy neked, mert leírtad?
Tudod, vén vagyok, mint az országút, és az ismerős családok, akikre hivatkoztam, már felnevelték a sikeres gyerekeiket, akik szintén egy szinten házasodtak, azaz, nem gond a diplomás feleség, aki dolgozni is akar, lehet ezt így is. Azért nem múlt időben írtam a „nevelik”-et, mert a most harmincas barátaimról is feltételezem, jogosan, mert értelmesek, hogy ugyanilyen „jól” fogják felnevelni a két, három gyereküket.
Elköszönés: Legyen boldogabb, gondtalanabb éved, és legyen elég időd aludni!

Bell & Sebastian 2015.12.21. 18:12:58

@cönde: Döntsd el magad, hogy neked szól- e a rengeteg betű? Ha nem haladja meg a képességeidet.

Behajtó70 2015.12.21. 18:15:06

Neked lehet véleményed büntetlenül, de nekik nem? Ugye, seggfej!

bkkzol 2015.12.21. 18:46:57

@David Bowman: Miért halnánk ki? A LIberális testvérek behoztak pár millió muszlim emberszerűt akik 1 évben kétszer szülnek....

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.21. 18:55:50

@élhetetlen: Nézd meg a Csók anyu c. filmet ,és rájössz, hogy miért nem jó..

Gabor Jeges 2015.12.21. 18:57:38

Engem Az lepett meg, hogy Ákos egyetlen interjún belül, beszélt arról, hogy mennyit kellett küzdenie a szüleivel, és azok sztereotip gondolkodásával, hogy bebizonyítsa, az a szakma, amit űz, az igazi szakma, és a férfi nem csak a vállával keresheti meg a kenyerét. Majd pár percen belül jött azzal, hogy a nőknek a csípőjük a férfiaknak a válluk a lényeg, és ezen tulajdonságuknak kell meghatároznia, hogy milyen tevékenységet végeznek. Egész életét átható küzdelmeit tagadta meg ezzel a kijelentésével.

Balt 2015.12.21. 19:08:00

"Magyarul: ugyanazért a munkáért bizony keressenek ugyanannyit mint a férfiak. Pont."

És mehessenek ugyanúgy 65 évesen nyugdíjba. Sőt, a halandósági mutatók alapján még később. OK, ez egyértelműen a kormány sara, pedig pont nem ellenük szólalok fel.

Ákos azt nem mondta, hogy egy nő kevesebbet keressen, pláne a munkája kevesebbet ér, ez messze félreértelmezés. Azt mondta - az interjúban kiderült: anyja ellenkező értelmű példája nyomán, akit a feministák épp ócsárolnak -, hogy nem kell feltétlenül a nőnek arra törekednie, hogy többet keressen a férfiaknál.

Hogy egy bérrabszolgákat tartó, és az anyákat kimondottan diszkrimináló multi épp ezt tűzi zászlajára, az eléggé vicces. Pláne a hagyományok tükrében valami erkölcsi piedesztálról előadni mindezt:
hu.wikipedia.org/wiki/A_Magyar_Telekom_montenegr%C3%B3i_%C3%BCgye

Zsuzsi25 2015.12.21. 19:52:26

@csakférfi:
1. Van gyerekem. 2. Egy percre nem bantam meg. 3. Ez az igazsag. A gyerek penz kerdes.
Ez pedig a sajat velemnyem. Valami dobbentes penz megteremteni a megfelelo feleket. Sok novel ellentetben, megtehetnem, hogy otthon maradok, de nem teszem mert az anyasag nekem keves.
Viszont barmelyil not megkerdezed magad korul, gondolkodas nelkul felmondana a munkahelyen, ha tehetne, es eleg lenne a ferje keresete.....es o lenne a legboldogabb, hogy csak az otthoni melo lenne a gyerekekkel
. De sokszor nem eleg egy kereset. Mindket leresetre szukseg van. Es itt jon kepbe az a resz, hogy sok no azt mondja, kossz inkabb nem szulok,mert eleg a munkahelyemen helytallni.
.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.21. 19:52:57

@Gabor Jeges: Én úgy tudom hogy az anyja egy komoly karriert befutott nő, aminek viszont ő látta az árnyoldalait.
Egyébként ma már sztem az számít a konvenciókkal való szembemenetelnek, ha egy nő a családjának szenteli az életét és sok gyereket szül..

élhetetlen 2015.12.21. 19:56:14

@A megvalósult amerikai ólom..: „Nézd meg a Csók anyu c. filmet ,és rájössz, hogy miért nem jó.” Nem nézem meg. Nem lehetne, hogy elmagyarázd, hogy miért nem jó? Egyáltalán, mi nem jó? Miről beszélsz?

Bell & Sebastian 2015.12.21. 20:23:52

@élhetetlen: Abban jönnek-mennek a népek, akik egy család tagjai és cédulákon üzengetnek egymásnak, mert sosem találkoznak. Ebből sok bonyodalom származik.

Akarunk mi sok bonyodalmat?

Etniez 2015.12.21. 20:56:07

Hogy erre a mandinerre mennyi hülye jár kommentelni.

csak egy néző 2015.12.21. 21:02:40

Hogy mit meg nem ér az ember.
A HÍR tv-ben a birkamenetes Bencsik elvtárs nyilvánosan, adásban lebunkózta és kikérte magának Ákos mondatait.
Pedig már azt hittem, hogy már szervezi a birkamenet Ákosért.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.21. 21:16:03

@élhetetlen: A film nagyon jól bemutatja, hogy milyen egy testvérpár sorsa, akiknek mindkét szülője látástól mikulási gályázik, és akikkel gyakorlatilag csak a hűtőre ragasztott üziken keresztül érintkezhetnek. Tényleg jó film, érdemes megnézni . Koltai és Udvaros Dorottya a főszereplők, és a 80-as években játszódik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.21. 21:17:09

@Etniez:

Te is egyikük vagy. Meg persze - önkritikusan - én is.

SZMLT 2015.12.21. 21:46:06

Kövér László és Ákos semmiben nem téved. A liberális fajzatok tévednek de kurva nagyot! Kezd elegünk lenni belőlük de nagyon.

SZMLT 2015.12.21. 21:47:40

"Krisztusként keresztre feszítve néz reánk kétezer évnyi emberi civilizáció. De nem az utolsó húsz-harminc év törpéi feszítették meg.

Akik megfeszítették, még óriások voltak. Bűnben óriások legalább – a jakobinusok. A mostani törpék nem lettek volna képesek erre. Ők csak arra képesek, hogy a megfeszített emberi civilizációt körbetáncolják, gúnyolják, leköpjék, és falkába verődve ugyanezt tegyék mindazokkal, akik a megfeszítettel vannak.

- Nem mondhattok ki többé szavakat! – lihegi a falka. – Nem mondhatjátok, hogy nő, szülés, princípium! Azt sem, hogy unoka, nekünk, vagy férfi, férfiasság, azt, hogy buzi, pláne nem! Az erő nem férfierény többé! És nincsen többé férfi sem és nő sem, ezek nem maradhatnak önálló fogalmak! Az ember nem az, aminek születik, hanem ami lenni akar! A régi fogalmak nem érvényesek többé, majd mi adunk nektek újakat! Itt a gender, az jó lesz! Új vitákat nyitunk, a szabadság nevében! Pisiljenek a férfiak is ülve! És legyenek semleges nemű öltözők azoknak, akik még nem tudták eldönteni, fiúk-e, vagy lányok! A külső nemi jellegek semmit sem jelentenek már! Felcserélhetők, átvarrhatók, átültethetők! A nőies férfi és a férfias nő ideje érkezett el, sőt! A nőből lett férfié és a férfiből lett nőé! Akinek nem tetszik, üldözzük!

Új világ van! Új szépség, új ideál, új művészet, új szerep, új társadalom, új hitek, új nemek, új parancsok – új szabadság van! Vagy elpusztítunk!

A nyilvánosság vesztőhelyein pusztítunk el, és kijárjuk, hogy egzisztenciá­lisan is ellehetetlenülj! Majd rászólunk a szponzoraidra, hogy ne szponzoráljanak többé, és egy idő után már szólnunk sem kell, mert mindenki tudni fogja magától, mit szabad és mit nem!
Így.

S csak állunk, megkínzott, kivégzésünkre váró Gyugyuként, és még kissé riadtan kérdezgetjük, legbelül: – Hát akkor „dúlt hiteknek kicsoda állít, káromkodásból katedrálist?”

De jó hírem van! Lassan ébredezünk már. Érezzük, egyre többen, hogy azt a katedrálist nekünk kell felállítanunk. És ránk vár a másik feladat is: nekünk kell átvinnünk a szerelmet, fogunkban tartva, a másik partra.

A másik parton ugyanis tücsökhegedű vár. És muszáj lesz elvinni magunkkal kétezer év emberi civilizációját is.

De hogy elvihessük, le kell vennünk a keresztről. Az utolsó húsz-harminc év törpéi ezt mindenképpen meg akarják akadályozni. Mégpedig úgy, hogy belecsimpaszkodnak a megfeszítettbe, mintha hozzá tartoznának, mintha közük lenne hozzá. És amikor mi menteni akarjuk, azt visítják, hogy őket akarjuk kizárni, kihagyni az egészből.

Nem tudjuk sajnos megúszni, illetve nem is akarjuk annak kimondását, hogy igen, ezeket ki akarjuk hagyni az egészből. Igen, csak mi akarunk visszamenni a túlsó partra. Ahol tücsökzene vár. És az ősök, és nagymamám süti a tócsnit. És ott vannak princípiumok, és Európa is ott van, s még inkább ott a hazánk. Ott a férfi férfi, a nő pedig nő, mert mi ennyire földhözragadtak és provinciálisok vagyunk, bizony.

Az utolsó húsz-harminc év törpéit pedig itthagyjuk, és rájuk hagyományozzuk a Brian életét, leginkább azt a részt, amikor egypár kretén zsidó megbeszéli az egyenjogúságot:

„- Azt hiszem elidegeníthetetlen joga minden férfinak…
- És nőnek!
-…a férfiatlanság…
- Vagy a nőietlenség.
- Úgy van!
- Miért jössz állandóan a nőkkel, Stan?
- Az akarok lenni.
- Mi?
- Nő. Mostantól mindannyian hívjatok Lorettának! Egy férfinak joga van ehhez. Gyerekeket akarok…
- Gyerekeket akarsz?
- Minden férfinak joga van gyerekeket szülni, ha akar.
- De te nem szülhetsz gyereket!
- Ne nyomj el engem!
- Nem nyomlak el, de neked nincs méhed! Hogy fogod kihordani a magzatot? Belerakod egy szatyorba?
(Stan zokogni kezd.)
- Nekem van egy ötletem! Gondolom, abban mindannyian egyetértünk, hogy nem lehet gyereke, mivel nincs méhe, amiről senki nem tehet, még a rómaiak sem. De ettől még joga lehet hozzá, hogy gyereket szüljön!
- Remek ötlet! Harcolni fogunk, hogy ismerjék el a szüléshez való jogotokat!
- Miért harcolnánk, hogy legyen joga szülni, ha egyszer nem szülhet?
- Ez egy szimbólum. Az elnyomás elleni küzdelmünk szimbóluma!”

Igen. Pontosan ez a ti világotok. És mi pontosan ezt szeretnénk elhagyni. Mert sokáig azt hittük, nekünk kell Gyugyu életét választanunk, mert muszáj vértanúságot vállalnunk.

Nem muszáj. Egyszerűen le kell vegyük a megfeszített kétezer éves civilizációt a keresztről, és benneteket el kell hagyni. A muszájvértanúság helyett muszáj-Herkulesnek kell lennünk. Mert nekünk kell rettentenünk a keselyűt. Hogy a dédunokáink is láthassák még az emberi arcokat, a tieitek helyett."

tnsnames.ora 2015.12.21. 21:53:26

Több ponton tragikus a poszt (megközelítése) és hozzá külön fájó, hogy a mandineren. Nem mentő körülmény az sem, hogy az értelmesebb "Ákos-ellenes" (értsd jól) írások közül való.

Kit érdekel, hogy jogszerű volt-e a Telecom lépése vagy mennyiben? Az a kérdés, szvsz, hogy
- "Illik-e" ilyet csinálni egy régi partnerrel, horribile dictu "felmondási idő" nélkül (még ha a szerződés nem is tér ki rá)?
- Volt-e bármi más motívum/cél azon kívül, hogy ütni akart a Telecom Ákoson, érzelmi politizálás révén?
- Egyenjogúság terén mindent megtett a Telecom, például a női dolgozóinak fizetése terén, avagy szimplán csak "egyszerűbb" Ákosba rúgni?
- Egy zsíros állami szerződésekkel kistafírozott Telecomnak, nem lenne-e ildomos kicsit csendesebbnek lenni (ha már oly nagy károkat okozott internetpenetráció terén a rendszerváltás utáni privatizáció nyerteseként). Vagy legalább háromig elszámolni?

Számomra brutálisan sántít az ellenpélda is, hogy melegházasságról beszélő művésztől vonjon meg hasonló körülények között egy magyar cég szponzorációt. A példa csak annyiban állja csak meg a helyét, hogy az állam valszeg tényleg élne a kettős mércével, de ebben semmi meglepő nincs, továbbá tök irreleváns itt, plláne odavetés (és nem körbejárás) szintjén.

Ugyan szépen kijelenti a posztíró, hogy a nők "ugyanazért a munkáért keressenek többet", csak éppen "elfelejt" utána menni ténybelileg, különösen ugye Telecom vonatkozásban.
Szavakban ugyanis jóval könnyebb ezt követelni, mint a valóságban detektálni, hiszen akkor kilógna a nagy büdös Telecom-lóláb (is).
A multik ugyanis pofátlanul disznó diszkriminatív módon bánnak női alkalmazottaikkal (is), hosszú évekig voltam benne, tudom miről beszélek.
És nyilván Ákoson könnyebb rúgni egyet, a téma okán, mert az olyan "trendi".

Szomorú, hogy még egy mandiner-es poszt sem képes mindezt átlátni.

tnsnames.ora 2015.12.21. 22:16:07

@tnsnames.ora:

És ha végre egyszer sikerülne túllendülni azon a problémán, hogy az egész szörnyű sztoriban a legnagyobb húnyó a Telecom (nem Ákos és nem a rossz és rosszabb között választásra kényszerülő kormány) akkor talán egyszer érdemes lenne mélyebben belegondolni Ákos ritkán idézett érdemi mondandójába, például a "munkaerőpiaci versenyzésbe".

Egyre kevesebb embernek van egyre kevésbé érdemi és jó munkája. Növekvő emberiségben egyre kevesebb ember képes már előállítani ugyanazt a GDP-t, a technológiai fejlődésnek köszönhetően. Van aki szerint a munkatortára elég az emberiség 20%-a. (Nyilván akkor lehetne több munka, ha tartozna hozzá több erőforrás: pénz, stb.)

Magyarán Ákos gondolatmenetéből horribile dictu levezethető az az asztalról nemfeltétlen könnyedén lesöpörhető olvasat/aggódás, miszerint férfiak és nők egymás és a család rovására versenyeznek a torta minél nagyobb szeletéért (most tömeges léptékben nézve a dolgot).

Nyilván egyénileg/családilag lehet boldogulni, sikeresnek lenni jelen állás szerint is, de ugyanakkor társadalmi léptékben nő(het) a problémafeszítő feszültség.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.12.21. 22:17:13

@tnsnames.ora: "A multik ugyanis pofátlanul disznó diszkriminatív módon bánnak női alkalmazottaikkal (is)"
Azaz a férfiakkal és a nőkkel is pofátlanul bánnak. Nincs itt semmiféle nemi megkülönböztetés, rabszolgaként kezelik a férfiakat és a nőket is, nekem meg ez a tapasztalatom. Persze, mivel ez a trendi, nyomatják a nőjogi dumát, miközben a férfiak és a nők személye is annyit ér nekik, mint egy árucikk, vagy mint egy változó egy számítógép-programban (egyébként tényleges az is).
Ákost meg azért basztatják, mert bírálni merészelte Németország migránspolitikját.

hívőlélek 2015.12.21. 22:34:42

@SZMLT: Kövér egy sztálinista komcsi fszfej. Ákos meg a seggét nyalja.

FionaG 2015.12.21. 22:38:15

Mélyen egyetértek veled.
Hozzáfűzném még, hogy szerintem az Ákos-féle világszemlélet nem csak a nőket degradálja "gyerekgyárrá", hanem a férfiakat is "pénzgyárrá". Az egyenjogúság szóljon arról, hogy a nők is kereshetnek annyit mint a férfiak, éppúgy építhetnek karriert, ha ez a vágyuk, és az apák is egyenlő mértékben részt vehetnek a gyermekeik nevelésében. Mert így teljes a család.

Arcade Macho 2015.12.22. 00:24:57

hozzam megiscsak kozelebb all Kover unokas megjegyzese meg Akos megjegyzese mint a kreten dajcstomika a drogos kurvakkal valo entyempentyemje, ugy hogy agyerek otthon figyel
es ezert en kerek ezert elnezest

Koverrol amugy kiderult hogy mennyi MINOSEGI idot tolt el unokazassal, hogy a szuloket tehermentesitse, vagy csak a pofaja volt nagy?

Meridian74 2015.12.22. 00:49:27

mindenki megfeledkezik egy nagyon csúnya és konkrét TÉNY-ről: amikor a MT szponzori szerződést kötött Ákossal, már akkor is köztudott volt az, hogy Ákosnak ez a saját személyes véleménye a nőkről. Az telekomos PR-os is tudott erről. Hiszen elég gyakran támadták ezért és ezzel Ákost a liberális agyhalottak. No, akkor ez akkor nem zavarta a Telekomot?
Most mi volta baj, hogy statáriálisan ítéletet mondtak felette, és észvesztve rohantak mindent leszerelni az még koncert előtt aznap!

Szeretném azt is látni, hogy ugyanilyen észtvesztő kapkodással sietve rohannak - ha nem is minden, de a többszörösen bejelentett és már húzodó - hibabejelentéseket is javítani, elhárítani! Mert ugye ezen a területen már nem annyira működik ez a dolog, pedig hát az ügyfél élmény emelése van kiadva ukászba a vezér részéről, egyébként teljesen jogosan és ésszerűen.

Ákos helyében pedig perelnék. Nemcsak a szerződésszegés okán, hanem az személyiségi jogok megsértése okán is. Ugyanis az sem állja meg a helyét, amely indoklással mondta fel a MT a szerződést, miszerint ők mindent megtesznek a női emancipációért. Ehhez elég csak megnézni 8:1-hez a női vezetők aránya a flérfiakéhoz képest, és ha a fizetéseket is elkezdenénk elemezgetni, ugye, no ott kibukna a szöhg a zsákból rendesen... nem mellesg ez sem az ördögtől való, egész egyszerűen az, amit a MT állított az nem létezik. A nőket alkalmazni vezetői posztban mindig kockázatosabb mint férfiakat, és ennek ára van. Csak akkor éri meg, ha kevesebbért vállalják el, és ez van. Ez sosem fog megváltozni, mivel a 2+2 az mindig 4 lesz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.22. 07:33:25

@Meridian74: "Ákos helyében pedig perelnék. Nemcsak a szerződésszegés okán, hanem az személyiségi jogok megsértése okán is. "
Hehehe.. és nem perel, hanem eltűnt a szem elől. :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.12.22. 07:35:38

@csak egy néző: "A HÍR tv-ben a birkamenetes Bencsik elvtárs nyilvánosan, adásban lebunkózta és kikérte magának Ákos mondatait."

- Mert azt egy rohadt libsi.

Meridian74 2015.12.22. 09:05:09

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
"- Mert azt egy rohadt libsi. "

És egy barom is.

Pelso.. 2015.12.22. 09:05:32

@Meridian74: Olvastad a szerződést? Felbontásának indokai nagy valószínűséggel szerepelnek benne.

Meridian74 2015.12.22. 09:08:10

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: ez az ő döntése. Én mondjuk perelnék. De látszik az, hogy Ákos egy tisztességes ember. Nem foglakozik ezzel, nem perel, pedig simán nyerne. Úriember módjára viselkedik. amúgy mélyen vallásos is, és sztem emiatt sem kezd az ilyen elvtelenséggel harcba szállni (aki disznókkal birkózik az disznószaros is lesz), inkább ahogy az ő példaképe tanítja, odafordítja a másik orcáját is, vagy megbocsát.

Meridian74 2015.12.22. 09:10:01

@Pelso..: te olvastad-e azt a szerződést? Na szóval, ne okoskodj itt nekem, nem fog ez menni. Inkább próbáld azt előbb megemészteni, hogy amikor a szerződést KÖTÖTTÉK, már akkor is ez a dolog köztudott volt Ákossal kapcsolatban. Emiatt ne okoskodj mellédumálással.

Pelso.. 2015.12.22. 09:19:44

Nem olvastam, azért kérdeztem. Gondolom, megkötése előtt az MT mérlegelt, úgy döntött, rendben.
A "köztudott" - nem szempont szerződés kötések esetében:)

Meridian74 2015.12.22. 09:24:02

@Pelso..: dehogyisnem... ez pont olyan, mintha a Jobbikkal kötött volna támogatási szerződést az MT, aztán egyszer csak valamelyik alkalommal amikor Vona Gábor kirohanást intéz az EU faszságai ellen, vagy pocskondiázta volna a multikat (szándékosan nem zsidózást hozom fel - mert Ákos sem mondott semmi olyat, amit a többség egyébként ne vállalna fel, ugyanis ez az emancipációs baromságot csak egy izgága kisebbség zajolja teli vele a médiát, a többség pont leszarja, meg egyet is ért Ákossal) arra besértődtek volna és felrúgják a szerződést. Nem nem hosszabbítják meg, hanem azonnal de most megszakítjuk.

Ajtony 2015.12.22. 09:45:48

@Doomhammer: mert majd a migráncsok ágytálat fognak cipelni? - LOL, a torkodat fogják elnyiszálni azért, amid van, aztán amikor nem lesz kitől és mit elvenni, majd továbbállnak, pardon, menekülnek :D

Pelso.. 2015.12.22. 09:52:01

@Meridian74: Az ilyen szerződések tartalmában szerepel, hogy mely tényezők lehetnek a felbontás azonnali indokai. Kötve hiszem, hogy az MT lépett volna, ha nem ezek alapján dönt, - ugye mindkét fél áttanulmányozott és aláírt anno.
Ákos a szerződésben a művészi pályafutásából adódó reklám-média értékét kínálta fel (jól tette), magánvéleményének, bármekkora valós v.vélt többség legyen mögötte, nincs piaci értéke.
Per előtt a felperesek szokták alaposan átgondolni, érdemes-e, mármint forintálisan.

Conchobar 2015.12.22. 09:52:43

@Ajtony: "mert majd a migráncsok ágytálat fognak cipelni? - LOL, a torkodat fogják elnyiszálni azért, amid van, aztán amikor nem lesz kitől és mit elvenni, majd továbbállnak, pardon, menekülnek" - Nem most fog elkezdődni. Ez a történet már régóta zajlik (amelyben még nem az újkeletű migránsok a főszereplők). Időnként tovább is állnak, például Kanadába

sas70 2015.12.22. 10:20:21

Én azt szeretem, ha a családban mindenki a helyén van!
Én az autót vezetem, a feleségem a háztartást, az anyósom meg az áramot!
Amúgy a nagyon jól látszik, hogy ki a családfő amikor az ember egy áruházban megnézi a vásárlókat. Annyira szép, amikor apuci faarccal tolja a bevásárlókocsit anyuci intéseire.

-Gézám, de rég láttalak, hogy vagy?
-Hogy is vagyok, drágám? -kérdezi a feleségét.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.12.22. 10:46:33

Németországban van pénz és van "családbarát" politika.

A világon talán a legalacsonyabb a fajnémetek lakosságarányos szaporulata. Cigányok, hauszák, pakisztáni népek meg mint a gomba.

Hát akkor ennyi. Most végre igaz a mondás. Bizony bizony nem a zsemle kicsiny. Hanem a pofátok hatalmas. De mint a bécsi kapu. Nem akarásnak MINDIG nyögés lesz a vége. Ha valakinek nem az a fontos, nem lel tiszta, igaz örömet és megelégedést a nagy családban, a sok gyerekben, akkor nem lesznek gyerekei.

Ennyike.

A léhe, élveteg, úrhatnám, egocentrikus népek meg kivesznek. Egy kicsit visszaveti majd a civilizációt, de végső soron jobb, mint egy atomháború.

Ez nem politikai, még csak nem is igazán ideológiai kérdés, mert ez csak olyan kreált ideológia, mint amikor valaki megindokolja, hogy miért nem kell még felmászni a létra tetejére és kitakarítani az ereszt.

Azon már igazán nem lehet segíteni, ha maguk az emberek szarok.

Peterpapo 2015.12.22. 11:10:53

Én csak egy dolgot szeretnék kérdezni. Ha a nőknek törvény adta joga, hogy 40 év munkaviszony után elmenjenek nyugdíjba, akkor a férfiak miért nem. Még sincs egyenjogúság? Félreértés ne essék! Semmit sem sajnálok a nőktől, mint ahogy ezt a jogukat sem, csak akkor hol van az egyenjogúság?

Ajtony 2015.12.22. 11:22:02

@annamanna: Nagyon jól fogalmaztad meg a két nem szerepét, ami szinte egyáltalán nem jelent alárendeltségi viszonyt, sokkal inkább a családok legtöbbjére jellemző munkamegosztást. Értem én a főző és mosogató "férfi" világképét, amit ez a kellemesen feminin fiatalember előadott a posztjában (a cikk erős kifejezés lenne), de ahogy a természet osztogatta a tulajdonságokat, jól odafigyelt arra, hogy mindenkinek meglegyen a szerepe - amitől néhány alapvetésnél nem is lehet eltérni (bár Bence kipróbálhatja a szülést is). :D

Ajtony 2015.12.22. 11:30:36

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: nem szabad elfelejteni, hogy a szaporaság nem jelent kiválóságot, sőt, a kiválók igyekeznek az életterük megtartására - azaz nem szaporodnak túl. A németek meg már azért is elnézést kérnek, hogy élnek - nem tudom elfelejteni azt a képet, amikor - már maguk se tudják milyen nációjú - a müncheni pályaudvaron ötéves gyereklányok zászlócskákkal és lufikkal várták a nagyrészt faszikból álló "menekülteket". Szerintem nem kell tíz év, és lázálomnak fogják látni ezeket a pillanatokat, vagy inkább az akkoriakat.

Afrika steht an der Elbe 2015.12.22. 11:53:48

@sas70:
"Amúgy a nagyon jól látszik, hogy ki a családfő amikor az ember egy áruházban megnézi a vásárlókat. Annyira szép, amikor apuci faarccal tolja a bevásárlókocsit anyuci intéseire."

Pontosan.

Afrika steht an der Elbe 2015.12.22. 12:25:06

A libsik álma ez:
www.origo.hu/tudomany/20151221-ossejt-ivarsejt-eljaras-azonos-nemu-parok.html

Rendkívül költséges minden egyes generációt buzivá nevelni. Célszerűbb buzik genetikai állományát mesterségesen beleépíteni az új generációkba.

Az USA mezőgazdasága már így működik. Szaporodásra képtelen növényeket gyártanak. Ettől nem sok választ el minket szaporodásra képtelen emberek gyártása.

Afrika steht an der Elbe 2015.12.22. 12:28:01

@Afrika steht an der Elbe:
... gyártásáig. Elnézést az elírásért.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.12.22. 12:43:11

@Ajtony:

1, a németek nem ugyanazért nem szaporodnak amiért a böszörmények előtt hajbókolnak. Sőt igazából még jól is esik nekik, hogy elhitethetik magukkal a könnyű megoldás sikerességét, hogy egyszerűen elég "importálni" a lakosságot.

Gyereket nevelni, gyerekről gondoskodni hatalmas feladat, ha nem csak úgy tartják, mint a rideg juhot, de még az utóbbiban is van bőven kihívás.

Annak a számára, aki valamelyest igényes, olybá értve, hogy nem akarja, hogy megszólják, törvény elé citálják gondatlanságért; nem akarja, hogy az állam tartsa el a gyerekét ÉS fenn akarja tartani az "életszínvonalát", utazgatni, szórakozni, a hobbijának hódolni, az élettel játszani is akar, annak egyszerűen az esetek többségében vállalhatatlanul nehéz ez a feladat.

Ezért olyan népszerű nyugaton az a liberális nézet, ami pont azt adja ezeknek az embereknek, amit akarnak. Megváltást a gyerekvállalás, a családi kötelezettségek alól. Ez egy alacsony energiaszintű döntés, mint a legtöbb elfajzott nyugati "érték" újabban. Gyereket nem vállalni könnyű, nulla nehézségű cselekedet.

Ha valaki erre még felmentést is ad, mondván a Föld túlnépesedett, a férfiak, a nők ilyen-olyanok, nem alkalmasak párnak, lesz nyugdíj, lesz ország is, jobb is lesz, mint most, mert kulturálisan csak sínesebb, gazdagabb lesz, az persze, hogy igent mond arra, hogy akkor hátra lehet dőlni és élvezni az édes életet.

Én pedig meg vagyok győződve arról, hogy jobb is, ha az ilyen ember, az ilyen nép kiiratkozik a életből és az egyetemes civilizációból. Akkor már inkább Mahomet és az ő követői.

2, a kiváló pedig nem a környezetéhez alkalmazkodik. Ez valami konfuciánus-taoista, esetleg buddhista harmóniára épülő társadalomban ésszerű filozófia, mint Kína, Korea vagy Japán.

A nyugati embernek nem ez a filozófiája, a nyugati embernek utat kellene törnie a jobb jövő felé. Ha kevés a hely, akkor meg kell művelni a Szaharát is, új megoldásokkal meg kell menteni a tengerek élővilágát, gombát, algát tenyészteni-termeszteni, új energiaforrásokat találni és törni előre, hogy a vágyait beteljesítse.

De akinek minden vágya a langymeleg semmi, a szociális "egyenlőség" olyan posványa, ahol nem a gyenge emelkedik erőssé, hanem kiverjük minden farkas fogát és a mindenható Nagy Testvér állama, mindenkinek egyformán szerény és gyatra életet oszt le, hogy ne legyen nehézség és konfliktus, azt a jelen technikai szinten, bizony itt Európában, amíg ők élnek talán fenn lehet tartani.

És ez nagyjából elég is sokaknak. Nagyon kevés az igazán, önérték szerint kiváló ember. Aki saját maga tud valami olyat alkotni, olyat adni az emberiségnek, hogy az őt, mint személyt kiválóvá teszi. A többieknek maradna a megosztott siker, a betársulás, a kemény, sokszor monoton, de kreatív munka és a család, nép, nemzet, civilizáció fenntartása, a gyermekek, a következő nemzedék. Az euszociális siker és önmegvalósítás. Ha a társadalmi cél valami egyszerű és langymeleg semmi, akkor pedig olyan dekadens semmi lesz, mint Európa.

Amerika már elhúzott, de ott legalább európai telepesek voltak. Most lehagy minket a Távol-Kelet és India, és majd jön Afrika is, a jövő történészei meg majd vizsgálhatják, hogy mi ment félre, mint minden régi bukott civilizációnál.

Meridian74 2015.12.22. 13:53:32

@Pelso..: "Az ilyen szerződések tartalmában szerepel, hogy mely tényezők lehetnek a felbontás azonnali indokai"

Ilyen biztosan nem szerepelhetett a szerződésben - mert akkor létre sem jött volna, eleve. Mivel eleve köztudott volt az, hogy Ákos konzervatív, erősen konzervatív, és példának okáért a riporter is tudott róla, pont hogy a riporter kérdezett rá erre a témára, hogy még mindig tartja magát a korábbi nézeteihez?, címszóval.

Amúgy meg az MT megnézi kivel szerződik, főként egy szponzori szerződést nem pofára szokták kötik, mert húú, hát Ákos olyan híres és jóképű énekes, nosza társuljunk hozzá! :D
Egy ilyen szerződésnél az illetőt előtte igencsak körültekintően leinformálják, és csak utána kötnek szerződést vele. Az élettörténetében, pályafutásában nem először támadják pont ugyanezzel, a riportert is pont emiatt érdeklődött, hogy ma, most mi a helyzet ezzel?

Továbbá ennél súlyosabb dolgok is voltak/vannak Ákos pályafutásában.
Íme, ez sem új dolog - és nem egyszer érte emiatt kritika:
www.youtube.com/watch?v=Awp4Ziw-Y60

Meridian74 2015.12.22. 13:58:56

Itt van egy korábbi kritikus véleménye Ákosnak, amiért szintén támadták már:
www.youtube.com/watch?v=zH_YOLIhovQ

Meridian74 2015.12.22. 14:00:57

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: " Egy kicsit visszaveti majd a civilizációt, de végső soron jobb, mint egy atomháború."

Aha. Amúgy tudod mi jöt a Római Birodalom bukása után, ugye? A sötét középkor.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.22. 17:04:45

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

Sajnos igen sok igazság van abban, amit leírtál. Te főleg az egyén felelősségét hangsúlyoztad, és ez igaz is, ám az államnak is megvan benne a saját sara. Ahol a nemzet, a nép nem több termelőerőnél, kiaknázható erőforrásnál - és a mai nyugati államokban nem több ennél -, ott kézenfekvő, hogy hazai források hiányában importálnak: nyersanyagot, árukat, munkaerőt és végül embereket.

hívőlélek 2015.12.22. 17:48:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: .... azt meg honnan veszed hogy a mai nyugati államokban nem több ennél???
Ez valami régi Maci-Laci tananyag?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.22. 18:40:07

Milyen jól jött a ballibbantaknak ez a felfújt Ákos-botrány, így most csak egy eldugott hír lett ez is:

inforadio.hu/hir/kulfold/ingyenes-internetet-koveteltek-az-olaszorszagi-bevandorlok-785141

Szóval a kedves "menekültek" ingyenes internetet és takarítónőt is akarnak, mert rühellnek kitakarítani maguk után a számukra a város által bérelt villákban. Követelésük megerősítésére szemeteskukákat borogattak fel a város utcáin. A város fejenként napi 10 ezer forintot költ az ellátásukra.

A saját hajléktalanjaira vajon mennyit költ?

Most pedig a kedves ballibbantak K. Ákoson rugóznak, ezzel terelnek el az egyre pofátlanabbul követelőző "menekültjeik" újabbál újabb rendbontásairól.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.22. 18:41:27

@hívőlélek:

Úristen, téged még nem szűrlek? Na, most megtettem.

hívőlélek 2015.12.22. 18:42:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ...maga nem az Angi Vera tetszik lenni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.22. 18:44:00

Belpolitikai feszültséghez vezetett Olaszországban egy csoport afrikai bevándorlónak a tiltakozása, akik a számukra biztosított ingyenes szálláson és ellátáson túl internethez való hozzáférést és ideiglenes otthonaik takarítását is követelték.

A kétezerszáz lakosú Cerenova településen elhelyezett huszonnégy afrikai bevándorló a főutcán rendezett ülősztrájkkal követelte, hogy ingyenes internetes összeköttetést biztosítsanak számukra, valamint a helyi önkormányzat takarítónőt fogadjon fel szállásaik rendben tartására.

Követeléseik nyomatékosítására a bevándorlók Cerenova utcáin felborították a hulladéktárolókat is. A polgármester és a rendőrség fellépése kellett ahhoz, hogy a bevándorlók visszatérjenek a nekik bérelt két családi villába.

Az afrikai férfiak a nyáron érkeztek meg a dél-olasz partokra és júliustól a lombardiai Cerenova fogadta be őket. Egy szociális munkát végző szövetkezet törődik a migránscsoporttal. Cerenova naponta fejenként 35 eurót (több mint tízezer forintot) fizet a bevándorlók eltartására.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.12.22. 22:25:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne hergelje magát azzal, ami úgyis nyilvánvaló. Ez a része már beteljesedett, az európai népek nem kívánják a határok nélküli betelepülőket.
A valóban érdekes része csak most jön, figyeljen rá Maga is.

annamanna 2015.12.30. 04:55:30

@Ajtony: köszönöm, de szerintem nem mondtam különösebben ellent Bencének.

"ahogy a természet osztogatta a tulajdonságokat, jól odafigyelt arra, hogy mindenkinek meglegyen a szerepe -"
Na ja: 2.bp.blogspot.com/_Nwx5pGtacrA/R8vB_r4GpdI/AAAAAAAAAjQ/Wem1OFuMvwQ/s400/evolu.jpg

www.facebook.com/photo.php?fbid=773895159406781&set=a.385033944959573.1073741832.100003589128648&type=3&pnref=story

Nőőőőőőőőőőő bábdibidibidibdibdib
Nőőő takarítónőőő takarítónőőő a takarítónőőő jee
Ki takarít itt és ki takarít ott?
A takarítónő mindenhol kitakarított
Mert ő egy szuper vumen egy szuper nő
Szupernek teremtette a Teremtő
Mert nem mindenki képes arra amit ő csinál
Kefét fog a kezébe és sika-sikál
és ha csillog utána a padló
tudod, hogy ott járt
Ki?
A takarítónőőő takarítónőőő takarítónőőő a takarítónőő jee
Nőőő takarítónőőő takarítónőőő a takarítónőő jee
(...)
Felőlem lehet Gizike Marika vagy Terike
Csak vigyázni kell arra, hogy mi kerül a kezibe
S ha nem seprűnyél akkor is rángatja
Csak nem föl-le hanem yobbra balra
Ez egy apró bökkenő de megoldható
Egy kis gyakorlással könnyen megtanulható
Yo nő kell, hogy legyen és hódító
és máris szívesebben leszek én az oktatónőő
Takarítónőőő takarítónőőő a takarítónőő jee
Nőőő takarítónőőő takarítónőőő a takarítónőő jee
Nőőő takarítónőőő takarítónőőő a takarítónőő jee
Nőőő takarítónőőő takarítónőőő a takarítónőő jee

@csakférfi: sajnos nem értem, hogy kapcsolódsz ahhoz, amit írtam, tehát nem tudom, milyen választ vársz tőlem.

Úgyhogy inkább még kiegészítem a fenti gondolatot az apa-anya szerepéről.
A gyerek totálisan ki van szolgáltatva az anyának, maximálisan tőle függ, az ő világába nő bele, ő az anyja folytatása, illetve az anyja az ő folytatása. Ahogyan az anya látja az apát, úgy fogja látni a gyerek is. Ha az anya bízik az apában, a gyerek is bízni fog benne. Ha az anya nem bízik az apában, sőt szemben áll vele, háborút folytat vele szemben, akkor a gyerek is lázadni fog az apa ellen. Csakhogy, a gyerek számára a legfontosabb, első számú tekintély az apa. Ha a gyerek lázad az apa ellen, akkor minden egyéb tekintélyt is elutasít. Ha a gyerek elutasítja a tekintélyt, akkor nem hajlandó alárendelődni neki, és ha erre nem hajlandó, akkor NEM KÉPES TANULNI; ha nem tanul, akkor nem tud fejlődni. Ha nem fejlődik, akkor nem tud teljesíteni; ha nem teljesít, sikertelen lesz és dühös, agresszív, boldogtalan; egy zabolátlan, fékevesztett korcs. (Zsid 12,8 Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.)
A fiúknak szerintem azért van gyakrabban tanulási nehézségük, mint a lányoknak, mert ők még szorosabban kötődnek az anyjukhoz, mint a lányok, így még kifejezettebben átveszik az anya szembeszegülő, lázadó magatartását, és erőteljesebben lázadnak a tekintély ellen, így aztán nehezebben tanulnak, nehezebben fejlődnek, nehezebben illeszkednek be. (Ilyen anyai előzmények után kíváncsi leszek a fiúk tanulmányi eredményére: www.borsonline.hu/20151030_lazadt_a_voros_borruhaval_rogan_cili )

A szülők háborújában a lányok sokszor vagy az apjuk oldalára kerülnek (vagy sehová). Ha az apa mellé állnak, és az anyával kerülnek szembe, akkor ugyanúgy fellép náluk is a tekintélyellenesség. Erre Bihari Viktória jó példa, aki leírta egy Ákos-vita miatti szövegében (sajnos azóta kitörölte), hogy gyerekkorában folyton azt érezte, hogy az anyja őt "utasítgatja" és "fojtogatja", és az egész külvilág is ezt csinálta, és neki ebből mennyire elege volt, és élete nagy élménye, hogy látta, Angliában a lányok a boltban beletúrnak a sminkes cuccokba, magukra kenik, ledobják a földre stb és ezért senki sem szól rájuk. Tehát tetszik neki a káosz és rendetlenség.
Ezen felül azt is tudni kell róla, hogy majdnem minden szövege az apja iránti leplezetlen imádatáról szó. Nyilván egész pici korától kezdve az apja mellé állt, és az anyjával került szembe.
Egy másik szövege arról szól, milyen céltalannak, üresnek, tartalmatlannak látja az életét:
"Volt helyette viszont önsajnálat (hajaj!), depresszió, pánikbetegség, köldöknézegetés, olvasás, alvás és légvárépítés, arra érdemtelen trógerekbe való plátói beleszeretés, álmodozás, sírás.
Úgyhogy irtó kellemetlen beszélgetésem lenne a kapucnissal, ugyanis én még nem voltam boldog, és ha elvinne, azt érezném, hogy nem vagyunk egálban, én befizettem a vidámparkba, de nem kaptam élményt, nem történt velem semmi."
"Nem lehet tudni, hova suhant el az élet, ki a hibás azért, mert nem volt teletömve annyira tartalommal, mint egy másfél órás hálivúdi film"
"miért választottam a tetőtéri 6 négyzetmétert bezárt ajtóval az ÉLET helyett és miért adtam oda a legszebb éveimet a pánikbetegségnek."
"Én addig nem moccanok innen, míg meg nem kaptam a jussomat, mert a boldogság igenis alanyi jogon jár."
www.facebook.com/bihari.viktoria.3/posts/10208401089886898

annamanna 2015.12.30. 04:57:08

A szülők háborújában résztvevő gyerek mindenképpen megsínyli azt, hogy az egyik szülő a maga "katonájaként" szembeállítja a másik szülővel. Ez a manipulációs manőver legtöbbször inkább az anyának sikerül, és a gyerek túlnyomórészt inkább az apával kerül szembe. Pláne, ha fiúgyerekről van szó.
Bihari Viktória arra példa, hogy mindez fordítva is lehetséges, de minden variációra igaz, hogy a szülők háborúja miatt a gyerek élete céltalanul folyik el.

A Star Wars 7. részében a fiú lázadását látjuk az apa ellen. Ehhez hozzáteszem, hogy a fiú nem fog lázadni az apa ellen, ha a lázadást az anya nem támogatja. Tehát, ha az anya az apa mellett áll, akkor a fiú is az apa mellett fog állni. Ha ezt az "apróságot" nem felejtették volna ki a filmből az alkotók, máris hitelesebb és drámaibb lett volna a sztori (tehát nyugodtan ábrázolhatták volna a szülők közti feszültséget, szembenállást, háborút. Úgy sokkal érdesebb és érdekesebb, izgalmasabb, kerekebb lett volna a történet). Az odáig oké, hogy a film szerint a fiú más tanítónak (azaz a nagybácsi kiképzésének) sem veti alá magát, a nagybácsi ellen is fellázad; de az már nem oké, hogy valamiféle gonosz nagyúrnak engedelmesen alárendelődik, mert épp az engedelmes alárendelődés válik lehetetlenné a lázadó számára, így logikusan a gonosz nagyúr sem tudná képezni. Ha a fiú képes lenne alárendelődni, tanulni, akkor sem az apja, sem a nagybátyja ellen nem lázadt volna fel. Épp ez a lényeg.
Sajnos, amíg Lucas eredeti trilógiája hatalmas hangsúlyt fektetett a tanulásra, fejlődésre (és az ehhez szükséges alárendelődésre, tekintélytiszteletre), addig az új részben "még nagyanyám is tudná használni a fénykardot", annak használatához semmiféle tanulásra, alárendelődésre nincs szükség. Amíg a régi részekben az idős generáció tagjai erejük teljében levő harcosok voltak, a mostani veteránok önmaguk karikatúrái, annyira erőtlenek. Az új hős a fellázadt birodalmi harcos; ami önmagában nem is lenne baj, de a gonosz hatalommal való szembenállást meg kellene előznie a jónak való alárendelődésnek, mert az alárendelődés az, ami kiszoríthatja a gonosz hatalom uralmát az egyén lelkéből. Mint ahogyan a Mátrixban Mr. Anderson először alárendelődik Morpheusnak, elfogadja annak a tekintélyét és feltételeit, és csak ezt követően válik le a Mátrixról. Saját erejéből ezt nem tudta volna megcsinálni. Aki a jónak való behódolás, alárendelődés nélkül lázad egy gonosz hatalom ellen, az utólag sem fog a jóhoz csatlakozni, erre kitűnő példa a kommunista és egyéb forradalmárok életpályája. A jónak való alárendelődés nélküli lázadó a zsarnok helyére ül és maga is zsarnokká válik.
Tehát, ha a Star Wars logikus sztori lenne, akkor a lázadó fiú a gonosz hatalom ellen is lázadna; vagy elbukna ellene (és pozitív hősnek lehetne tekinteni, hiszen jó ügyért halt meg, de valójában lázadóként), vagy győzne, és ő válna a legfőbb gonosszá.
Petőfi lázadt az apja ellen és lázadt a Habsburg uralom ellen. Elbukott és pozitív hősként halt meg. Rudolf herceg lázadt az apja ellen, és lázadt a birodalom ellen. Elbukott és pozitív hősként halt meg. Hitler szembenállt az apjával és szembenállt szinte az egész világgal. Nyert, és főgonoszként halt meg. A Gladiátorban Commodus lázadt az apja ellen, nyert, és gonosz úrként halt meg. A filmben Maximus alárendelődött a császárnak, és Commodus ellen sem lázadt, nem is érdekelte a lázadás. Böjte Csaba apja a komcsik börtönében halt meg, mint rendszerellenes lázadó (pozitív hős). Böjte Csaba először is behódolt Jézusnak, azóta folyamatosan ellenáll a gonosznak, de nem lázad semmi és senki ellen. Ezt sokkal nehezebb végigcsinálni, mint fellázadni.

A tanulás és fejlődés előzetes gesztusa az alárendelődés. A tanulásból következik a tudás, a tudásból a teljesítmény, a teljesítményből a siker. Alárendelődés nélkül mindez lehetetlen. Mivel a gyerek számára az elsődleges tekintély a szülő, ezért a fejlődés alapkérdése a szülőnek való alárendelődés. A szülőnek való alárendelődéshez pedig BIZALOM kell. Ahhoz, hogy a gyerek bízni tudjon a szülőben, az kell, hogy azt lássa, a szülei is bíznak egymásban. Ha az anya bízik az apában és alárendelődik neki, akkor ezt a mintát a gyerek automatikusan követni fogja; ha nem fecsérli el az életerejét a lázadásra, hanem könnyedén alárendelődik, akkor könnyen tanul, könnyen fejlődik, sokat teljesít, sikeres lesz.
Ezt a viselkedési mintát leginkább az anya tudja megtanítani neki, mint ahogy a rossz mintát is tőle veszi át a gyerek. Az egyik szülővel szemben a másik képtelen lesz fejleszteni, tanítani a gyereket. A gyerek fejlődéséhez a két szülő közti bizalomra van szükség, mint alapvető viselkedési mintára.

annamanna 2015.12.30. 04:58:33

Ebből talán az is érthetőbbé válik, miért van olyan sok "alacsony IQ-jú" gyerek a cigányok között, miért reménytelen a felzárkóztatásuk, valamint, hogy a migránsok is miért képzetlenek, miért állnak ellene konokul az oktatásnak. Sőt, még az is érthetőbbé válik így, hogy a világ egyes területei miért fejlődnek, míg más területek (pláne azok, ahol a nőket elnyomják) miért nem bírnak fejlődni. Ha a nőket elnyomják, automatikusan lázadóvá teszik őket, mert az elnyomás automatikusan lázadást generál. Ha a nő lázad a férfi ellen, a gyerekeit is lázadóvá teszi; ha a gyerek lázad, nem lesz hajlandó tanulni.
A Lenin Összes 33. kötet 490. oldala szerint: "Államapparátusunk megújítása érdekében a következő feladatot kell mindenáron magunk elé tűznünk: először - tanulni, másodszor - tanulni, és harmadszor - tanulni, és aztán ügyelni arra, hogy tudásunk ne maradjon holt betű, vagy divatos frázis (ami nálunk minek is tagadnánk, bizony igen gyakran megesik) hogy a tudás valóban a vérünkbe menjen át, hogy teljes mértékben és igazán mindennapi életünk alkotórészévé váljon."
süti beállítások módosítása