Lopásmorál
2015. december 09. írta: Stumpf András

Lopásmorál

korrupcio.jpg

„Holló a hollónak nem vájja ki szemét, tolvaj tolvajának megbocsát az ég.”


Csak aranyerük ne legyen! Mindjárt itt a bejgliszezon, s ki kívánna kínzó testi fájdalmakat akár Deutsch Tamásnak, akár Gyurcsány Ferencnek? Én ugyan nem. Tényleg nem. Aggódva figyelem hát a nagy erőlködést, amelyben egymásra kenegetnék a köz- és üzleti élet legbűzösebb végtermékét.

Korrupció!

Deutsch ugye az ellen ágál, hogy Brüsszel már megint megbízta Gyurcsány cégét, ami szerinte korrupciós botrány, úgyhogy az illetékes uniós szervhez is fordul. Az őszödi rétor másik vállalkozása, a kommunikációs hobbicég, becsületes nevén Demokratikus Koalíció meg erre azzal jön, hogy Orbán veje, az mennyi megrendelést kapott itthon, s hogy ugyanaz az illetékes uniós szerv már vizsgálódik is az ügyben.

Te vagy a nagyfejű! Nem, te vagy!

*

Kár az erőlködésért, tényleg. Tessék lehiggadni. Mindkettőnek igaza van ugyanis. Mindkettőnek nagyon nagy a feje. Sok ész fér el benne, arra mindenesetre volt mindig, hogy kitalálják, hogyan kell állami eszközökkel helyzetbe hozni rokont, ismerőst, boldog őst. Aztán kasza.

Igen, mindig volt. Mert lehet most hőbörögni, hogy múlt héten kivették az új közbeszerzési törvényből az állami vezetők családtagjaira vonatkozó tiltást, csak jó tudni, hogy ilyen tiltás most ősz előtt sosem volt a közbeszerzési törvényben. Magyarán: Gyurcsány veje teljes nyugalommal indulhatott állami közbeszerzéseken.

De nem tette! − huhoghatná erre az egyszeri dékás. És bizony igaza lenne neki.

Gyurcsánynak az ő regnálása alatt ugyanis nem volt veje. Volt viszont cége, amelyet vissza lehetett venni alkalomadtán. Kóka Jánosnak volt azért jó sógora, Lepp Gyula, akinek többek között az állam töltötte fel üresen kongó, frissen gründolt szerverhotelét, ha emlékszünk még a Dataplex-ügyre. Tiszta képlet volt. Állami megrendelésekkel felturbózzuk a sógor vackát, aki nem sokkal később, amikor az már tényleg ér is valamit, milliárdos haszonnal továbbadja az egészet (mínusz ingatlan).

Az utóbbi években meg Orbán Viktor veje nyert sorra állami közbeszerzéseken. Business as usual, oda se bagózott volna senki, ha véletlenül túl nem szigorítják a közbesztörvényt októberben, kizárva szegény rokont a további kaszából. Kizártak egyébként sok mást is, elég életszerűtlenül, de ha már visszapuhították a szabályt a többi állami vezetőnél, legalább a miniszterelnök esetében meghagyhatták volna a hozzátartozó indulásának tilalmát. Szép fa a fügefa, hasznos a levele.

Tényleg nem szakadna ránk a magas ég, ha Tiborcz István kibírná néhány évig állami megrendelések nélkül. Csak addig, amíg az apósa miniszterelnök. Igaz, ez most elég hosszú időnek tűnik, de sok millió magyar kibírja állami gigabizniszek nélkül akár egy életen át is. Esküszöm, lehet így élni.

Mégsem kellett megtartani a szigorú szabályt kormányfői hozzátartozók esetében sem, mégpedig azért nem, mert az ügy roncsoló hatása politikailag csekély. A konkrét ügyek bonyolultak, céghálók vannak bennük, Ciprusra vezetnek szálak – fene vesződik ezzel. Aki meg igen, a törzsbázis, az kifejezetten helyeselni fogja a puhítást. Márpedig ő számít. Jó kampánnyal, egy-egy népszerű intézkedéssel kell még hozzá majd néhány százezer szavazat, de ha ő megmarad, az már fél siker.

A törzsbázisok (mindegyik) pedig ugye nulla összegűnek látják a politikai játékot. Mi vagy ők. Nem tetszik a rokonok gazdagodása? Akkor utáld a határkerítést is! Tetszik a kerítés? Értsd meg, hogy jó helyen van az a kis haszon a vejnél. A szomszéd tehene? Az dögöljön meg.

Ha esetleg nem döglik meg, akkor legalább tejeljen nekünk. Holló a hollónak... Lásd még: elszámoltatás. Vagy: Bajnai-emberek a Rogán-féle letelepedésikötvény-bizniszben.

*

Ami ugyanis nem minket hizlal, az őket hizlalja. Tőlük elvenni, törvényt hozni, saját körbe vonni nemhogy aggályos, de kifejezetten elvárható. E logika szerint az „ők” romba döntené a hazát, ezt meggátolni pedig úgy lehet, ha mi vagyunk az erősebbek. Amúgy is tolvaj privatizátorok. Márpedig ugye: tolvaj tolvajának...

Így válik erkölcsössé, egyenesen kívánatossá, hogy állami erőfölényt használva hozzanak létre monopóliumokat a dohányterjesztéstől a kaszinókig, hogy állami vezetők átmenetileg rokonok vagy bizalmasok által tulajdonolt cégei kapjanak busás megrendeléseket. Ezért nem okoznak gondot a megszűnő szerződések, a félbehagyott utak, a borítékolható győztesek.

Hogy lelkileg melyik van előbb a döntéshozóknál, azt egyébként nem tudom. Előbb van-e a kapzsiság, s annak gyárt később ideológiát az egyszeri hatalomban lévő elméje? Lehet így is. Nyilván senki sem szereti magát piti tolvajnak érezni. Netán tényleg van valami hit, hogy ez nemzetstratégia, s a központosítás, a magam alá rendelés, a sajátok helyzetbe hozása csak nem különösebben esztétikus, de szükséges kelléke a nagy nemzeti vízió építésének?

Persze ez sem vagy-vagy kérdése. Biztosan van pitiáner nyerészkedő és valamiben hívő, az irányított gazdaságot a politika természeti szükségszerűségeként magyarázó – itt is, ott is. Tapasztalataim szerint valahogy úgy megy ez manapság, hogy mivel az enyémmel szemben álló világképnek mindig lesznek nemzetközi erőforrásai (Soros, netán majd Zuckerberg alapítványai), jó cél, hogy az én üdvözítő, közjót valóban szolgáló világképemnek is legyenek. Nemzeti erő meg honnan szerezzen erőforrást, ha nem a nemzettől? Végső soron a nemzet is jól jár, hiszen az érdekét én képviselem. Meg amúgy is EU-pénz.

*

A térfoglalás tehát nem csupán szükségszerűség, de morális tett, maga a helyes cselekvés. Úgymond közérdek.

Utóbbi fogalmat annak hagyományos értelmében nem is használják már egyébként, még akkor sem nagyon, amikor amúgy lehetne. Például: a kormányfői vej ledlámpái valószínűleg tényleg energiatakarékosak, az azokkal teletelepített települések népe akár jól is járhat velük hosszú távon. Az új, törzsszavazós fénytörésben a közérdek egészen más. Közérdekké válik az is, hogy Habony Árpád megfáradt arcát ibizai diszkófények élénkítsék. Ha egyszer hozzájárul a jó ügy sikeréhez, hát a nemzet érdeke, hogy neki megfelelően tudja kipihenni a fáradalmakat.

Ezért ostorozza hiába Hont András a békemeneteseket vagy hívja fel a figyelmet Tóta W. Árpád arra a nyilvánvaló ellentmondásra, amely Habony Árpád életvezetése és az általa elvileg építeni kívánt ország között feszül. Tényleg feszül, majd' elszakad. 

A törzsszavazó viszont nem azt akarja, hogy Habony Árpád érezze magát komfortosan az országban. Olyan országot akar, amelyben ő maga komfortosan érzi magát. Orbánban bízik, s hogy ő kivel és hogyan dolgoztat e cél érdekében, nem érdekli. Komfortosabban érzi magát néhány millió közel-keleti migráns nélkül? Igen. Orbán húzott kerítést? Igen. Ennyi.

Ezért nem lesz különösebb hatása az ibizai videónak, de a vej sikersztorijának sem. Kár egyébként, ha nem lesz neki. Hogy mi lenne a kívánt hatás? A régimódi értelmezés visszatérte. A köz érdeke ugyanis tényleg nem az urambátyám, hanem az, hogy szükséges beruházások valósuljanak meg országszerte, méghozzá a legjobb ár-érték arányon.

Persze tudom, hogy hiába károgok itt mint a varjú. 

A hangomat magabiztosan nyomja el a baglyok huhogása.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr458151638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2015.12.09. 15:02:10

Most tényleg a rendszerváltás híján nyakunkon maradt egyik posztkommunista utódpárt korrupt politikusbűnözőit méricskéled a másik posztkommunista utódpárt korrupt politikusbűnözőihez?!

„Komfortosabban érzi magát néhány millió közel-keleti migráns nélkül? Igen. Orbán húzott kerítést? Igen. Ennyi.”

Hát majd meglátjuk hogy uniós források és adófizetők nélkül hogyan megy majd tovább ez a kádárista faszverés, amit évek, évtizedek óta csináltok... legkésőbb 2020-ra ugyanis mindkettő alaposan le fog fogyni... :)

TG69 2015.12.09. 15:14:36

Hát valahogy így!

Jean Sol Partre 2015.12.09. 15:37:04

És kire fogsz szavazni majd András?

Laikus Érdeklődő 2015.12.09. 16:01:01

Egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni az ilyen Gyurcsány-Simicska kottából játszó nemzetellenes újságírókat.

Valójában a Fidesz elkötelezett a korrupció elleni harcban. A polgári kormány célja a közpénzekkel való felelős gazdálkodás, ezért Európa legszigorúbb közbeszerzési törvényét alkottuk meg és ezt a célt szolgálják az új párt- és kampányfinanszírozási törvény és az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény módosításai is. Kedvező hatású intézkedéseket hoztunk az áfa- és adócsalások visszaszorítása érdekében, emellett az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer és az online pénztárgépek bevezetése is nagymértékben hozzájárult a feketegazdaság visszaszorításához.

Mára magunk mögött hagytuk a 2002 és 2010 közötti időszakot, amikor Európa legkorruptabb kormányzása működött. A Gyurcsány-Bajnai-kormány volt minden idők legkorruptabb kormánya azoknak a szocialistáknak a támogatásával, akik most a leghangosabbak korrupciós ügyekben. A baloldal kormányzása alatt gátlástalanul talicskázta ki a közpénzeket és osztotta saját magának. Gyurcsány Ferenc költségvetési trükkök százairól beszélt és maga is beismerte, hogy »hazudtunk reggel, éjjel meg este

TG69 2015.12.09. 16:30:04

"hazudtunk reggel, éjjel meg este". Ezt a részt sosem elemezte végig senki helyesen. Gyurcsányék pont munkaidőben 8.00-tól 18.00-ig nem hazudtak (tehát fényes nappal) !!!

Egyébként tényleg, régen a mandi milyen lelkesen tárta fel a szoci hálózat lopásait. Most is csak általánosságra futotta, pedig azért biztos lehetne egy-két cikk, amik a régi szép időkben olyan jól estek! Elfáradt az oknyomozás, vagy már nincs aki súgjon? :)

Jean Sol Partre 2015.12.09. 16:55:04

@TG69: most is tárja fel az akkori baloldal akkori lopásait? nosztalgia? :D

Pelso.. 2015.12.09. 17:54:07

Ha a szerző úgy véli, hogy írása bármit, bármennyire elfed, bagatellizál, összemos, elleplez, - hát téved.

A baglyok is fognak szavazni, persze minek.

2015.12.09. 18:24:24

@Pelso..:

Ha meg nem úgy véli, akkor meg a kommentelő téved. Vélelmek helyett ezért tán érdemesebb a leírt szövegekkel foglalkozni.

Pelso.. 2015.12.09. 19:06:42

@grundigg: Így van. Mindenkinek jogában áll tévedni. Nahát, majdnem azt írtam, - hülyének lenni..

Bell & Sebastian 2015.12.09. 20:36:18

A hájzet azért ennél sokkal bonyolultabb. Nincsen kedvem pontokba szedni, csak önkényesen kiragadott címszavakva gyömöszölve huhogom el.

Kormányzati átláthatóság, összehányt törvénykezés, szelektív bűnüldözés és -jogszolgáltatás. Önálló bírók, herélt bikányi ésszel. Gigantikus elvonás és -újraosztás. Pályázz, hogy megadasson, ami amúgy járna. Aranytojás megzabálása, míg nektek nadrágszíj-összehúzás.

Mikulás-basztatás gyerekek bevonásával, állami erőforrásokat nem kímélve, évvégi jutalom reményében.

Kétsebességes / -sávos internet, Európa és Magyarország.

Köcsög politicusok, átvedlett Kádár-káderek. Más nincs, nem volt, nem lesz. Örökélet, tücskök és ganajtűrő bogarak, háztetőn hegedülés. Mindennapi holobuli ...

Máté 5:3-12

Bell & Sebastian 2015.12.09. 20:39:18

@TG69: Az oknyomozásra nincsen igány, sem fönn (érthető okokból), sem lenn (bonyolult), sem a magas hivatal részéről (valahol ő is nyakig szaros).

Hát akkor meg minek?

Bell & Sebastian 2015.12.09. 20:41:15

igény sincs, igány meg végképp

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.09. 21:08:12

kis harááácsony, nagy harááácsony
kisült-eee már, a korrápsön

legeslegujabbkor 2015.12.09. 21:37:31

"A törzsszavazó viszont nem azt akarja, hogy Habony Árpád érezze magát komfortosan az országban. Olyan országot akar, amelyben ő maga komfortosan érzi magát. Orbánban bízik, s hogy ő kivel és hogyan dolgoztat e cél érdekében, nem érdekli. Komfortosabban érzi magát néhány millió közel-keleti migráns nélkül? Igen. Orbán húzott kerítést? Igen. Ennyi."

Törzsszavazó az a Fideszre szavazó. Aki bármennyit is lop a pártja, helyesnek ítéli a közösből lopást.

Ha nem vetted volna észre, az emberek legalább fele azért nem tud senkire sem szavazni, mert nem hajlandó korrupt politikusokat látni a kormánynál. Ezek a szavazók a baloldali szavazók.

pamut 2015.12.09. 21:43:05

Ezt az izzadt erőlködést hogy kétségbeesett gyurcsányozással mosd össze a fideszes bűnözést :)

A 2010 előtti posztokban meg erőltetett orbánozással mostátok össze az akkori lopásokat ? :) Vagyis... ja, hogy akkor még nem volt relativizálás, összemosás, szarkenés, akkor csak sima gyurcsányozás volt...

Előzmény:
A fideszmaffia 2010 óta folyamatos LOP. Az államból maffiaállamot csináltak. (Ez amúgy minőségben és nagyságrendben is sokkal durvább mint bármilyen szoci lopás.). A mandiner 2010 óta kussol a lopásokról. (Ha éppen nem a fidesz seggét nyalja, vagy kormányról is az ellenzéket basztatja.) tegnap a pofátokba röhögve felsoroltam hogy csak az elmúlt hetekből hány fideszlopást hallgattatok, kussoltatok el. Erre ma nekiláttok úgy emlegetni egy amúgy mellékes törvényt, nem pedig tényleges, megvalósult lopásokat, hogy ez is színtiszta gyurcsányozásnak hasson :)

Hogy lelkileg melyik van előbb a mandiner blognál, azt egyébként nem tudom. Előbb van-e a szolgalelkűség, a kettős mérce, s annak gyárt később ideológiát az egyszeri mandineres elméje? Lehet így is. Nyilván senki sem szereti magát piti propagandistának érezni. Netán tényleg van valami hit, hogy ez nemzetstratégia, s a központosítás, a magam alá rendelés, a sajátok helyzetbe hozása csak nem különösebben esztétikus, de szükséges kelléke a nagy nemzeti vízió építésének?

pamut 2015.12.09. 21:48:47

És még egy.

Ti itt szemlézés címkéje alatt rendszeresen leraboltok hosszú évek óta fél-, néha majdnem egész cikkeket.

"Lopásmorál"

Na most ezek jó része még a régi, vérfideszes Magyar Nemzetből és Hír Tv-ből származó vérfideszes propaganda-cikk volt.

Hány ilyen cikk volt? Pár száz? Pár ezer?

Csak mert a azóta bevallották, hogy őket hetente eligazított a fidesz, azaz bevallottan fideszes propagandát nyomtak. Ti meg ezt a propagandát vettétek át, nyomtátok az olvasóitok képébe.

Most hagyjuk hogy mindenki tudja hogy ti sem voltatok és most sem vagytok különbek, nálatok még senki nem tálalt ki.

Most csak azt nézzük, hogy a Magyar Nemzet és hírt TV-s szemlézésetek ÉVEKEN át propaganda-szemlézés volt, azaz propagandát toltatok.

Csak egy picike kis kérdésem van: Bocsánatot kértetek-e már az olvasóitoktól azért, hogy a színtiszta fideszes propagandát toltátok éveken át a képükbe?
Vagy gyávák vagytok beismerni azt amit mindenki - ti is - pontosan tud?

TG69 2015.12.09. 23:24:15

@Bell & Sebastian: En itt a lelki kielegulesrol ironizalok. Hogy akkor most lehetseges, hogy a mandit nem is az igazsag erdekli, hanem a gazda aktualis elmebajanak kiszolgalasa? Regen hetente tartak fel a fiuk par millas lopasokat, most meg kussolnak milliardok felett? Ehhez ez a minkenki lop mar keves lesz, korabban Ferenc mar reg mini putyin volt :-). Vicces szar ez az egesz, inkabb olvaslak teged :-).

Robinzon Kurzor 2015.12.09. 23:26:42

@Jean Sol Partre:

András nagyon kritikusan, magasra helyezett erkölcsi mércével, de érzelmeit az ország érdekében félretéve a Fideszre fog szavazni.
Helyettünk is. Hiszen ő sem örömében teszi ... csak hát valakinek ezt is meg kell csinálnia.

Bell & Sebastian 2015.12.09. 23:34:20

@pamut: Nem'tom, mekkora rálátásod van a fejlettnyugati médiára és az szerkezetjére?

Ezért (mert tájékozatlan vagyol), kénytelen leszel bemondásra elhinni, hogy a magyar viszonyok még aránylag istenesek.

Sajnos, mióta sok pénz és impozáns infrastruktúra szükséges az agymosatáshoz (minden propaganda), meg aztán a családot is el kell valahogyan tartani, nincsen más, mint a bérhegedülés (a háztetőn), mert kinek van ilyesmire pénze?

De van még nagyon sok, nagyon függetlennek kátszó blog is, ahol ugyanezt rágják, végső soron ugyanezek, ugyanazoknak a pénzén, amikkel azonosulni lehet - vagy nem.

Mondhatnók: két út van előttünk, de a másik járhatatlan.

pamut 2015.12.09. 23:53:18

@Bell & Sebastian:

Bepróbálkoztál egy jó kis relativizálással? :)
Mások még mocskosabb szopós kurvák, erre hivatkozol? :)

Hát ez most nem jött be. Próbálkozz mással. De az se fog bejönni....

Bell & Sebastian 2015.12.10. 00:06:31

@pamut: Próbálkozni a kutya szokott. Ne itt ríjá bazmeg, inkább anyád szoknyája alatt.

pamut 2015.12.10. 00:08:38

@Bell & Sebastian:
Mondtam én neked hogy nem fog bejönni. Azért nem, mert amit védeni próbáltál, azt nem lehet védeni.
De látom ezt te is beláttad mert már csak személyeskedéssel próbálkozol.

igazi hős 2015.12.10. 00:11:20

Igaz a cikk, nem lesz semmi hatása, bármennyit is lopnak. Pedig látjuk, érezzük a folyamatot: eleinte 7-8%, a maradékból pedig értelmes dolgokat kellett csinálni, lehetőleg jól, aztán a fülkeforradalom után felment 12-15-re a marzs, de még számított, hogy mi és hogyan készül el. Aztán volt egy elég hosszú belháború, amit Lajos, a nemzet beszólóművésze megnyert, és elszabadultak a lovak, 30-70%-ot kértek a kijáróemberek, cserébe mindegy volt, hogy milyen az eredmény, a lényeg a sok pénz elköltése lett. Ilyen feltételekkel persze "nagyjából becsületes" ember nem szállt be a bizniszbe, de mindig van, aki a helyükbe lép.
És sen5i nem számolja ki, hogy az az 500-1000 mrd, ami eltűnik, az bizony neki (és mindenki másnak, de ugye a más és a közös kárával nem szoktunk törődni) egy egész havi fizetését jelenti.

Bloodscalp 2015.12.10. 00:20:54

Szóval ha a """"nemzet"""" csinálja, akkor nem mutyi/lopás/adópénz eltűntetés...:)

Mindig akkor ha a másik! Most már értem!

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.10. 17:32:56

Ezen elemzés is hűen követi a fideszholdudvar szolgamédiájának alapvető törvényét:

Mindent lehet, csak a vezetőt bírálni nem.

Konkrétan Tiborczot piszkálja kicsit a firkász, dehát ugye ő sem OrbánViktor, különben is, melyik apa ne szeretné a lányának a férjét, na ugye kérem.

nemzetstrategia.blog.hu/2015/12/04/a_szemelyisegi_kultuszrol

KÖTELEZŐ ELOLVASNI!

Amíg orbán nincs megbírálva, addig a következő gondolatmenetek fognak szállingózni az emberek agyában minden egyes alkalommal amikor a fidesz gazemberségeiről van szó:

"az orbán jó(t akar), csak a tanácsadói rosszak/nem hagyják"

"orbán viktornak nincs alternatívája"

"orbán viktor a legtehetségesebb politikus, igazi államférfi"

stb stb.

Amíg ezen önjáró zombivírusok támadnak az emberek agyában, addig még 2025-ben is töretlenül folytatódni fog az ország kifosztása, maga Orbán Viktor vezénylete alatt.

gyalog.galopp 2015.12.10. 17:54:27

@Nemzetstratégia:

Ha meg a te haverjaid lennének hatalmon, akkor meg te lennél a szolgamédia, de ebben nincs semmi különleges.
Ha nem vetted volna észre, a modern demokráciákban azért tartanak választásokat, hogy a haverok pozícióba kerüljenek.
Ami neked furcsa lehet, az az, hogy a te haverjaid elkúrták a gazdasági poziciók lehetőségét. A lopott pénzt a párnacihába rakták és nem foglalkoztak hazai termelő gazdaság fejlesztéssel, mert ahhoz genetikusan nem is értettek. Csak a seftelésből nem lehet megélni, ha nincs mivel seftelni, késő bánat ...

hívőlélek 2015.12.10. 18:31:42

Lopni nem bűn. ....csak ha lebuksz! ....de hát azért van az ügyészség hogy ne bukj le.

..... ja hogy téged nem az ügyész véd? PECH. Miért nem vagy fideszes?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.10. 18:35:17

@gyalog.galopp:
Az én haverjaim még sosem voltak hatalmon.

Te olyan vagy, mint a Vietnámból hazatért megzakkant veteránok, akik még 30 év múltán is vietkonggal harcolnak... a fejükben.

A szocik 2010-ben végleg megbuktak és sosem fognak visszajönni, szerencsére. Ideje lenne már földolgozni e traumát és túllépni rajta.

Bell & Sebastian 2015.12.10. 22:30:10

@hívőlélek: Höhö. A felsőbbrendúség elleni küzdelem azzal kezdődik, hogy kinevezzük magunkat egyenrangúvá, azaz felsőbbrendűvé.

Most válaszd ki a nácit e kettőből sötétben és üveg mögül, hogy ne lásd a pofáját és érezd a szagát. Vajon menni fog?

Mibe, hogy nagyobb eséllyel kapod ki a holosérültet, mint az antiszemcsit.

Bell & Sebastian 2015.12.10. 22:32:57

@pamut: És? Valami érdemi, esetleg? Médiakurválkodásról beszélgettünk, ha még emlékszel, nem is zárdaszüzekről.

pamut 2015.12.11. 13:09:05

@Bell & Sebastian:
Ha szerinted a mandiner a fidesz kurvája, amelyik pl. az Echo Tv-hez hasonlóan hazug propagandát nyomat, illetve már témaválasztásaival is elhallgat-manipulál, akkor egyetértek veled, nincs miről vitatkoznunk.

hívőlélek 2015.12.11. 17:21:24

@Bell & Sebastian: náci hogy lehetne felsőbb rendű????
sok sok kis pirinyó zakkant akit még a fsz merevedés is elkerült s mások legyilkolászásában élte ki elfojtott nemi ingereit.
nem véletlen hogy a náci párt az SS tele volt buzival. ...még hogy felsőbb rendű .... nooormális maga Margit?

Bell & Sebastian 2015.12.11. 19:46:15

@hívőlélek: Nem érted te esztet, kutyafejű, a náci akkortól válik megnáculttá, mikortól _egyenrangúnak_ tekinti magát egy holohitűvel. Azaz ő is felsőbbrendűvé válik - ami nagyon fáj a tévhitűeknek.

Mi az hogy tele volt! Csupa buziből állt. És másod- harmadosztályú zsidóból - is, ugyanis az csak utólag lett nyilvánvaló, mi is az igazi progresszivitás?

@pamut: Vannak fokozatok, se nem többet - se nem kevesebbet állítottam. Mondok egy példát is.
Az ATV honismereti sorozata is jó meg a Borbásmarcsi -féle, disznóhús hájaskaláccsal is.

Pedig propaganda mindkettő.

hívőlélek 2015.12.11. 21:47:46

@Bell & Sebastian: Margit! ....hogy a fsz ba jön ide a holohit??? Semmi köze hozzá. a náci az attól náci hogy homályökör és erővel akar kompenzálni s az Istennek se megy neki. ....nincs itt semmi féle holohit.
Kell egy jó sexuálpichológus s ha szerencséje van a nemzetnek akkor kigyógyul. ..... persze most nem úgy látszik.
Pusztul a magyar s minél inkább nácul annál inkább pusztul. ....a NER keretében igazán írhatnának föl a nemzetnek egy kis Viagrát. ..... vagy hagyni kell hogy Zazrivetz polgártárs meghágja Orbán polgártársat ha arra fáj a foga s ha megy neki. ...legfeljebb becsukjuk a szemünket mint Szálasi meg Rákosi idejében.
A holohit és a holohitezés csak tangabugyi hogy ne látszódjon annyira a lankadt farok.
Régen baj ha már minden mentális problémát holohitezéssel akar megoldani a nemzet. E zemút már ejrópa noooormális felén .

Bell & Sebastian 2015.12.12. 00:35:29

@hívőlélek: És semmi különbséget nem látok egy becsületes náci és egy Makkmatyi közt. Ha mindegyik ugyanazt akarja: hogy dögöljön meg a másik.

Érted már, Zygóta?

hívőlélek 2015.12.12. 02:07:41

@Bell & Sebastian: ..nem látsz? Talán valamelyik nemzeti pride után találtad a szemüveged?
.... meg hogy becsületes náci .... csak legalább 2 lett volna akkor lehetett volna szaporítani - 2 fiú vagy 2 Angi Vera.

..... meg hogy dögöljön meg a másik ..... azt azért már nem, mert az annyira nemzeti jellegzetesség itt a Kárpát medencében,..... hogy dögöljön meg a másik az az egyetlen igazi Hungarikum. .....no ezt az egyet nem adhatjuk se a náciknak se a Makkmatyiknak.
Hajrá magyarok, hogy dögöljön meg a másik. .......

gyalog.galopp 2015.12.12. 05:37:20

@Nemzetstratégia:

Rendben,a te haverjaid még nem voltak hatalmon, de a nép, az istenadta nép az látott már szűz kurvát, nem egyet hidd el, mert ugye az MSZP kivételével mind szűznek mondta magát..
Csak azért mondom, mert a szőnyegbombázás szerű korrupciózás az álmoskönyv szerint semmi jóra nem vezet, ez nemzetstratégiai szempontból egy öngyilkosság.
Amennyiben a haverjaid beállnak a viccpártok közé, a korpába való keveredés esete fog fennforogni.
Addig nem illik korrupciózni, amíg a korrupció fogalma , tartalma sem tisztázott.
süti beállítások módosítása