Lengyelország az új Magyarország
2015. december 08. írta: dobray

Lengyelország az új Magyarország

kaczynskiorban.png

A lengyelországi helyzet megvitatására készül az Európai Parlament. A kezdeményezés az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok európai parlamenti frakcióinak soraiból indult. „Európát” ugyanis Tomasz Siemoniak, a PO volt kormányfőhelyettese és nemzetvédelmi minisztere szavai szerint „nagyon nyugtalanítja az, ami Lengyelországban történik”.

Lengyelországban – szól a vonatkozó hír – felborzolta a kedélyeket az alkotmánybíróság összetételének az utóbbi napokban történt részleges megváltoztatása. Az októberi parlamenti választások nyomán abszolút parlamenti többséget szerző, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) érvénytelenítette az előző parlamenti ciklus végén megválasztott öt alkotmánybíró kinevezését, helyettük öt új bírót választott meg, akiket Andrzej Duda elnök később ki is nevezett. Az alkotmánybíróság a múlt héten két, még az előző, PO-többségű parlament által megválasztott bíró kinevezését alkotmányellenesnek minősítette, három bíró megválasztását azonban törvényesnek találta.

Az üggyel kapcsolatban több nyugati lap, valamint a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális újság is egy „tekintélyelvű állam” kialakulásáról beszélt. Többen párhuzamot vontak a lengyel és a magyarországi belpolitikai helyzet között.

Ha van eszük a lengyeleknek, most felhívják Orbán Viktorékat és összehasonlító európai parlamenti tanulmányokat folytatnak. Megkérdezik, hogy is volt ez Orbánékkal, miként kell kezelni az EP-s hisztériát.

Komolytalan EP

Mert mi folyik itt? Orbán az illegális bevándorlás permanens problémája kapcsán karakteres tényező lett. Lengyelország az Európai Tanácsban a németek árnyékában elnökösködő Donald Tusk pártja, az egyértelműen EU-párti, atlantista, liberálkonzervatív, kapitalista Polgári Platform kikerült a hatalomból, és helyére érkezett a karcosabb, nemzetibb, EU-szkeptikusabb, kevésbé kapitalista, de ugyanúgy atlantista, russzofób Jog és Igazságosság.

Ahhoz képest, hogy Putyin magyarországi látogatása körül még arról szóltak a hírek: Orbán már a lengyelekkel is összeveszett és itt a lengyel-magyar barátság vége – aminek amúgy szerintem, Putyin ide, Putyin oda, a baloldal titokban bizonyára örült, hiszen régóta szálka szemükben a lengyel-magyar jobbos tandem –, most minden korábbinál nagyobb összeborulás várható. Budapesten elhalkult az oroszbarátság, Varsóban pedig az Orbán mellett csak ímmel-ámmal kiálló liberálkonzik pedig kénytelenek voltak visszaadni a kormányrudat a két ciklussal korábban legyőzött ellenfeleiknek, akik sokkal nyíltabban felvállalják a Fidesz-barátságot.

A magyar jobboldal régóta csodálta a lengyeleket, akik mindig tökösebbnek, magukért jobban kiállónak, öntudatosabbnak, bátrabbnak  egyszóval szuverénebbnek és döntésképesebbnek – tűntek. És most, nem sokkal a lengyel-magyar viszony elhidegülése után minden korábbinál érezhetőbb az egy húron pendülés: most a lengyel vezetés csodálja a magyart. Ritka alkalom. A varsói gyors úgy látszik, egyre gyakrabban teszi meg a Varsó–Budapest-távot. Lassan követhetetlen lesz, épp hova érkezik meg.

Azt nem tudom, jobban szeressük-e a PiS-t a PO-nál; túl harsány a retorikájuk, de úgy tűnik, a PO már elszürkült és egyre inkább a németek uszályában találta magát. Akárhogy is, így választottak a lengyelek. Boldog egy nép, ahol egy PO és egy PiS a két fő választási opció. Nekem mindkettőben van, ami szimpatikus és van, ami nem az.

Azonban ha valaki orbáni módszereket másol – ami nem biztos, hogy mindig jó ötlet –, annak számolnia kell azzal, hogy jól kiszámíthatóan ugyanolyan hisztis kritikát fog kapni az EU-ból, mint Orbán kapott.

Két dolog tisztán látszik: szó sincs arról, hogy „Európa” aggódna; pusztán az Európai Parlament egyes képviselői aggódnak Lengyelországért, hiszen ugyebár nincs is más fontosabb és égetőbb probléma Európában. A migráció kapcsán Európán végigsöprő orbánista hullám után nehezen mondható, hogy az EP-ben bármi is tükrözi „az emberek” akaratát, márpedig demokráciában élnénk, vagy mi a szösz.

Az látszik, az az, hogy az EP szégyenpadjára pártalapon lehet odakerülni: a Fideszt mindig a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és a kommunisták próbálták odaültetni, az Európai Néppárt pedig kiállt mellette  – őszintén vagy kénytelenségből, az most mindegy. Ha más nem, törzsi alapon zárt össze. A PiS azonban az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának tagja, abban az angol torykkal (és tavalyik Bokros Lajossal!) együtt alkotják a két legnagyobb csoportot. Ez annyit tesz, hogy mivel nem a Néppárthoz tartoznak, a PiS-ért a Néppárt frakciója sem áll ki, hanem ugyanúgy betámadja őket.

Orbánista hullám Európában?

Déjá vu lengyel módra: február elsejével bevezetnék a bankadót, lengyel balosok jelentgetik fel az új kormányt nyugaton, ott sopánkodnak egy sort, a nyugati újságíróknak csak elég lesz elővenni az Orbán ellen írt cikkeiket, és kicserélni benne Orbán nevét Jarosław Kaczyński nevére. Újra-újra körbepásztázzák az uniós terepet, felbukkan-e valahol az orbánizmus ügynöke.

Figyelni kell, mert két ilyen országgal, főleg Közép-Európából és talán elbírnak, de mi lesz, ha a példa ragadósabb lesz? Ha máshol is felbátorodnak, és karcosabb, populistább (azaz demokratább) kormányok kerülnek hatalomra egyre több helyen szerte Európában? Nem csak amolyan színtelen-szagtalan establishment-pártok, amik ugyan jobboldalinak mondják magukat, de igazából lehetnének akár középbalosak is, mert ha vakkóstolásban ízleljük meg őket, eltakarva a marketinget, akkor mind ugyanolyan ízűek? Vajon elférnek-e mellettük harsányabb, markánsabb, frissebb pártok? Amiket címke nélkül is felismerünk? És akkor még meg sem említettük David Cameront, aki ugyan angolosabban, de hasonlóakat képvisel Európa ügyében, mint Orbán, csak hát Nagy-Britanniát ki merné raportra hívni?

Az EP-ben a demokratikusan megválasztott nemzeti kormányok ellenőrzése helyett a valódi problémákkal foglalkozhatnának. Vannak ilyenek bőven. Bár ahhoz valódi döntési felhatalmazás, hatalom is kellene. Abból meg csak „soft” jutott az EP-nek. És mindeközben felkészülhetünk arra: Lengyelország lesz az új Magyarország.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr768146704

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2016.01.07. 12:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2015.12.08. 09:54:37

Mivel az elmúlt években a velünk csatlakozott uniós tagállamok mindegyike, így a lengyelek is elhúztak mellőlünk a gazdasági versenyben (is, felkészül Románia és Bulgária), valamint esélye sincs annak, hogy a közeljövőben Magyarországon európaira forduljon a politikai kultúra a jelenlegi suttyó balkáni parasztkodás helyett, így másként nem vehetjük fel újra a versenyt a régiós tagállamokkal, csak ha exportáljuk azt a gyomorforgató debil populizmust és az unortodox (más néven dilettáns) ötletezést, amit Orbán elvtárs és korrupt posztkommunista bűntársai művelnek évek óta kormányzás helyett... mivel a Fidesz-KDNP-vel esélyünk sincs újra felvenni a versenyt a lengyelekkel (sem), majd az orbanomics és a habonyizmus megteszi a hatását, és hazavágja a lengyeleket is. :)

egyetmondok 2015.12.08. 09:59:34

" És akkor még meg sem említettük David Cameront, aki ugyan angolosabban, de hasonlóakat képvisel Európa ügyében, mint Orbán, csak hát Nagy-Britanniát ki merné raportra hívni? " --

már hogy pl. a bírói hatalmi ág ügyében,egyáltalán a rule of law ügyében Cameron hasonlókat képviselne, mint Orbán és a lengyel PiS ? Nem, erről szó nincsen, az Cameron azonnali végét jelentené.

GNDL 2015.12.08. 10:07:42

„magyar jobboldal régóta csodálta a lengyeleket”

Ez pontosan melyik oldal?! A Pozsgay-Tasnádi-Matolcsy-Martonyi exkomcsi, egykori MSZMP és/vagy három per akárhányas besúgó oldal?! :)

Magyarországon nincs jobboldal. Annak lennének jelei, mondjuk évek óta vernék az asztalt Orbán radikális/szélsőbaloldali populista ámokfutása miatt...

egyetmondok 2015.12.08. 10:13:57

Elnézve a PiS programját,az bizony keményen balos,szociális demagógia, simán szabadon Medgyessy Péter után..., ha komolyan is veszik, az tutira fel fogja zabálni azokat a gazdasági eredményeket, amiket a lengyelek az elmúlt kb tíz évben felmutattak. Nyugodtan lehet ellene visítani, sőt, kell is.
Belefogni a magyar pl. különadós történetbe, csak hogy pl. nyugdíj korhatárt lehessen csökkenteni, vagy családi pótlékot emelni, hát, ha ilyenek miatt kell egy másik alkotmánybíróság..., az gáz, de nagyon gáz.

IdomitottFoka 2015.12.08. 10:39:52

No. Volt néhány poszt a közelmúltban, ami nem nyalta közvetlenül fényesre Viktor fenekét, gyorsan kompenzálni kellett. Ugorgyung.

György Szokolai 2015.12.08. 11:00:53

@GNDL: Ha elhagynád a "toleráns" jelzőid, mi maradna kommentedből?

GNDL 2015.12.08. 11:03:52

@György Szokolai: Ebben a kontextusban pontosan mit jelent a „tolerancia”?!

Bell & Sebastian 2015.12.08. 12:01:39

Én is nagyon nyugtalan vagyok, mert kötelező és általános hadkötelezettség helyett csak leporellós mesekönyv lesz a honvédelemről az iskolásoknak, liberális közkívánatra.

Három hónapot egy férfias férfi csak kibírna, agyas bubuknak fél év. De nem.

Rátérve a zsidaly lendzelekre, megint a gazdag zsé - szegény zsé ellentét, uniós dimenziókba emelve. Mi, volt szoci lázadók, úgy 65 milliónyian lehetünk.

Az NDK -t ideszámítva lenne esélyünk, másként csak az ugribugri permanencs.

Ugye, milyen okosan kitalálták elvtáskás Hornék a bulit? Ha valaki 25 évet lát előre, az se amerikai agysebész.

Jól bebaszott nekünk a német, demilitalizált közösülés.

Bell & Sebastian 2015.12.08. 12:02:59

@GNDL: A tolerancia a Zsiguli húzóereje.

Bell & Sebastian 2015.12.08. 12:11:40

@egyetmondok: Ha az igaz, hogy egyazon brancs két, különböző csoportja birtokolja Európát, szakadunk, mint a teszkós lepedő, amit József Attila hajtogatott össze a nővérével a padláson.

Erre még rá is kell játszani ugyebár, hogy hamar-gyorsan bejöjjön.

egyetmondok 2015.12.08. 12:39:37

@Bell & Sebastian:
Ha a PiS győzelmével a lengyel nép is rájött arra, szinte áramütés - szerűen, mint mi, hogy a jogállam teljes megcsúfolása a hatalom bírói normakontrollja, akkor bezony,mint a teszkós lepcsi...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.12.08. 12:50:43

Dobray pedig az új Géfodor.
Bár jó kérdés, hogy ez most melyiküknek kínosabb.

1000bocs 2015.12.08. 12:58:13

Ha a lengyeleknél is diktatúra lesz, még a végén ők sem plázázhatnak vasárnap. Mi lesz akkor?

TG69 2015.12.08. 13:45:34

@Bell & Sebastian: Ugyan ezekre már csak a mandi ugrik, le kell szarni az egészet, vegyenek egy kokós senkiházi faszt, mint ez itt :

index.hu/belfold/2015/12/08/habony_arpadot_levideoztak_a_hedonistak_paradicsomaban_ibizan/

aki "mindent" elintéz. Persze vannak utóhatásai, de azt a lengyelek még nem tudhatják, hiszen annak még mi is előtte vagyunk.

Bell & Sebastian 2015.12.08. 13:58:19

@TG69: Mindig mondom (de csak kevesen értik, mert nem jártak még hasonló cipőben): a sok (ebül szerzett) pénzzel az a gond, hogy nehéz értelmesen eltapsolni.

Vagy a család, vagy a buzibár, középút nincsen.

Bell & Sebastian 2015.12.08. 14:06:48

@egyetmondok: Tudtommal arrafelé még nem keverik a kollégiumi tablóképet egy rablóbanda körözési plakátjával.

A szolgálataik (állítólag) nagyon jók, kérdés az, pályamódosításra kényszeríthetőek-e? A bűnüldözés (és adófizetés) pártatlansága az az alap, ami a felépítmény terhét tartósan elviseli.

Ezért gondolom, hogy Orbán vághatja a centit.

Pelso.. 2015.12.08. 14:16:11

Várhatóan MINDEN itthoni epizód hullámként megvalósul Európában?)

Mészáros Laci 2015.12.08. 14:25:28

" a PO már elszürkült és egyre inkább a németek uszályában találta magát" - az teljesen rendben van, a németeknek még az uszálya is tele van pénzzel.

Robinzon Kurzor 2015.12.08. 14:45:26

Szerintem @dobray túl szigorú Habonyival meg az ibizai drogpartijával kapcsolatban.

(Bocs, nem volt időm elolvasni a posztot, de nyilván erről szól és nem megint valami seggbebújós mellébeszélés. Az nem vallana a Mandinerre.)

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.08. 15:15:28

Két, a történelmeben semmire nem vett ország csodálja és másolja egymást: a polákok és a hungarók.

Hát ez aztán sikerjelentés, ugrabugráljunk örömünkben: két lúzer ország bünöző galerije másolják egymás diktatúrúját. A barom agyhalott hívei meg éltetik, hogy megint lerabolják egy generáció életét.

Ez kell a magyarnak a mucsai világ, nem pedig Európa meg a jólét. Meg is érdemli ez a társadalom, hogy már csak a legnagyobb hülyék és a legostobábbak maradnak meg az országhatáron belül, mindenki más lelépett a mocsárból.

TG69 2015.12.08. 15:56:41

@Bell & Sebastian: Igen az értelmetlenül elvert pénz ill. a nyugdíjas/asszony verés kombója lehetne egy ilyen indikátor :). De a földügyeket is megtanulhatná a lengyel kormány kezelni a két tiszta képlet (állami maradjon vs eladjuk és vevő lehet az, akinek több pénze van) helyett talált egy harmadikat nem lesz állami tulajdon, de csak a haverjaim vehetik meg. Lesz még egy pár kokós buli azt hiszem...

pragmatika2 2015.12.08. 15:58:35

@GNDL:

" Magyarországon európaira forduljon a politikai kultúra a jelenlegi suttyó balkáni parasztkodás helyett, így másként nem vehetjük fel újra a versenyt a régiós tagállamokkal, csak ha exportáljuk azt a gyomorforgató debil populizmust és az unortodox (más néven dilettáns) ötletezést, amit Orbán elvtárs és korrupt posztkommunista bűntársai művelnek évek óta kormányzás helyett"

Lefordítom amit írtál.
Szívunk már lassan 6 éve, senki nem kíváncsi ránk, mert köcsögök az emberek, nem hajlandóak a szart lecserélni a még szarabbra.

TG69 2015.12.08. 16:04:47

@Pásztor Miklós: Ezek amolyan piszlicsáré dolgok, amikhez komcsi szakértelem kell, hol van ez a kultúrák harca szintjétől? Hol lehetne akkor fröcsögni ideológiai alapon, miközben a kormány meg sem érdemelte sosem, de majd most a lengyelek is beállnak a sorba! Jaj de jó, lesz már két hülye a csapatban :)...

GNDL 2015.12.08. 16:05:49

@Voznyák Pista: „Szívunk már lassan 6 éve”

Mármint „mi” magyarok?! Sok-sok évtized az, nem hat év... de legutoljára a 90-es évek elején lehetett volna végre felül kerekedni a félművelt korrupt politikai elitünkön, akkor sem sikerült, annak is már több mint két évtizede... :)

„mert köcsögök az emberek”

Hát elég nyilvánvaló, hogy nem a magyar választópolgár a „legsvájcibb bicska” intellektusú Európában... osszon az állam pénzt, adjon nyugdíjemelést, segélyt, rezsiharcot... két évtizede csak a prosztószocialista bullshittre szavaz a hülyemagyar...

„nem hajlandóak a szart lecserélni a még szarabbra”

Dehogynem... mondom, ez megy alaphangon több mint két évtizede... :)

György Szokolai 2015.12.08. 16:14:44

@GNDL: Próbáltam e-mailben reagálni, cím hiányában nem ment át. Nickekkel általában nem vitázom.

pragmatika2 2015.12.08. 17:43:11

@GNDL:
" de legutoljára a 90-es évek elején lehetett volna végre felül kerekedni a félművelt korrupt politikai elitünkön, akkor sem sikerült, annak is már több mint két évtizede... :)"

Ebben egyetérthetünk, az azonban békés úton nem sikerülhetett. A dolog ott csesződött el, hogy elkezdődtek a "kerekasztal" tárgyalások.

"Hát elég nyilvánvaló, hogy nem a magyar választópolgár a „legsvájcibb bicska” intellektusú Európában"

Egyetértek. Ezért tudott Szoci kormány kormányozni 12 évig.
Szerencsére azonban a legveszélyesebb nosztalgia szavazók kihátráltak a szavazásból.

pragmatika2 2015.12.08. 17:50:37

@Börtönbe most már a fideszesekkel!:

" nem pedig Európa meg a jólét."

Milyen jólét te igen egyszerű.

A haverjaid (OK, hogy értsd a szocik) már a rendszerváltás alatt, ill. azt követően beállítottak bennünket a lúzer sorba a spontán privinek nevezett nagyívű mutyilavinával. Azóta hiú ábránd a jólét, lévén, gyakorlatilag nincs saját iparunk.
Az itt összeszereltető multi, meg annyit ad fizunak, amennyit akar.

Bloodscalp 2015.12.08. 18:55:53

lengyelek lengyelek...aztán egy orbán seggnyalásra futja ezúttal is csak:(

Tudományos libsizmus 2015.12.08. 19:55:13

Az EU-t ma vezető agyhalott liberális "politikusok" és pártok épp olyanok, mint a kommunisták voltak annak idején. Az ég világon minden ideológiai szemüvegen keresztül tudnak csak szemlélni. A sorsuk is ugyanaz lesz.

egyetmondok 2015.12.08. 20:23:41

@Bell & Sebastian:
Nem hinném,hogy Orbánnak oka lenne bármi centit is vagdalni. Ma is a lokalitás visz mindent.

MACISAJT 2015.12.08. 20:26:24

"Gyurcsány Ferenc cége a lengyel fejlesztéspolitikát vizsgálhatja nagyjából 400 ezer euróért, vagyis 120 millió forintért, a cég már meg is kötötte a szerződést az Európai Bizottsággal –"

Sebaj, drága lengyelek...
Most a magasságos EU rátok küldte az öszödi elmebeteg böszmét és apró antall pereputtyának altusát...

Van még gazeta vyborczátok is, adam michnikkel, anette applebaumotok is, bekötve Washingtonba...
mi kell még?
Máris kint vagytok a vízből.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.08. 20:40:25

nemzetstrategia.blog.hu/2015/12/04/a_szemelyisegi_kultuszrol

A magyar közélet vakfoltja az orbán körüli személyiségi kultusz.

az orbán körüli személyiségi kultusz megtöréséhez bizonyos KONKRÉT dolgokat ki kell mondani.

Amíg ez nem történik meg, addig mindig a "jó a király csak rossz tanácsadókkal van körülvéve", meg a "nincs a viktornak alternatívája" dadogós- nyálcsorgatós idiotizmusa fog az emberek fejében menni.

dobray e cikke is a személyiségi kultuszt építi.

A mandarinoknak még az is meg van engedve hogy a néha a rendszert kritizálják, de a vajda személye TABU.

Aki vajdát kritizálja, MEGHAL. Kirúgják, rázúdítják a NAVot, utcára kerül, stb stb. Ez a magyar valóság.

Ha a személyiségi kultusz megmarad, még 2023-ban is a vajda fog itt uralkodni.

pamut 2015.12.08. 20:51:31

Helló.

Csináltam egy tesztet, amin kiderül melyik újság valóban újság, azaz a valóság híreit leadja, és melyik újság nem újság csak egy gerinctelen fideszes propaganda-kiadvány.

Az alábbi fideszbűncselekmények és ordas fideszes hazugságok, illetve a demokrácia elárulása csupán egy rövid válogatás elmúlt hetek terméséből. Amely újság ezeket lehozza az nyilván nem fideszes bérnyalonc újság, amelyik csak párat, vagy netán egyet se, azaz eltussolni akar, az bérnyalonc.

A lista:
- 1. Aktuális V. kerületi fideszes ingatlan-panama:
Rogán fideszbűnöző utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter fideszbűnöző és bandája a piaci ár harmadáért készül eladni egy ma még magyar közvagyonba tartózó kb. 200 milliós ingatlant.

- 2. Világkiállítás, Szőcs Géza fideszbűnöző mutyi-sorozata:
34x-esen túlárazott honlap, összeférhetetlenség milliárdos megbízásban, 130 milliónyi szerződés be nem mutatása, stb.

- 3. Farkas Flórián fideszbűnöző bűncselekmény-sorozata (felsorolni most nincs kedvem)

- 4. Schmidt Mária fideszbűnöző családi cégének az állami vagyonkezelő tender nélkül adott el a BIF részvénycsomagjából

- 5. A fideszmaffia megakadályozta a népszavazásos kezdeményezést, ismét. Az hogy nem lehet népszavazást csinálni az országban, ilyen itt utoljára Kádár János alatt volt, azaz már nem is tagadják a fideszkomcsik hogy ők a kádári kommunizmus valódi örökösei.

Van még, de már unom, a teszthez elég ennyi is. Na de lássuk a teszt eredményét:

A mandiner blog eme 5 gátlástalan bűnügy és a demokrácia-árulás közül hányat hozott le, vagy éppen eltitkolva próbálta eltussolni?

Egyet?
Kettő?
Vagy mind az ötöt?
Vagy egyet sem?

Mondjuk biztos mindet lehoztátok és dörgedelmes posztokban szedtétek ízekre, követleve a rendőrség/ügyészég beavatkozását és a fideszbűnözők letartóztatását, hisz ti nem vagytok fideszes bérnyaloncok, ti egy tök független újság vagytok amely soha nem hallgatná el a gyalázatos fideszbűnözéses híreket.

Pásztor Miklós 2015.12.08. 20:56:36

@Tudományos libsizmus: "Az ég világon minden ideológiai szemüvegen keresztül tudnak csak szemlélni. "
Bazz, ezt mered mondani miközben liberálisozol? Ha liberálisozol az mi ha nem ideológiai szemüvegen keresztül ítéled meg őket? Megint bemutattad milyen korlátolt vagy KISZ titkárka!

Pásztor Miklós 2015.12.08. 20:57:38

@MACISAJT: Megint csak a Gyurcsánnyal foglalkozol. Ostoba, csőlátásos barom vagy.

Herr Stacheldraht Leger 2015.12.08. 21:01:24

a szikra nyomda jobban teljesít

♔bаtyu♔ 2015.12.08. 21:28:15

Miként kell kezelni? Le kell szarni. Nem az EU-s libsik és cselédeik választanak itt.

Legalábbis egyelőre.

Dr.Korász 2015.12.08. 21:36:49

@Pásztor Miklós: a Napi.hu olvashatatlan, mert dilettáns, bulvár-gazdasagi lap. Ja, és persze Orbán-gyűlölő

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.08. 22:15:19

@Pásztor Miklós:

Ha valamit pirosnak látsz, akkor az nem feltétlenül azért van, mert piros szemüvegen át nézed.

♔bаtyu♔ 2015.12.08. 22:21:45

@Nemzetstratégia: Orbánnak nincs szüksége személyi kultuszra, ameddig OK, a kormányzás.

Ha pedig nem OK, a személyi kultusz sem menthetné meg.

Ezek azért ostoba indokok, mert a személyi kultuszhoz eleve elnyomás, besúgóhálózat stb. kell.

♔bаtyu♔ 2015.12.08. 22:22:42

@Tudományos libsizmus: Szerintem ezek csak elvtelen kiszolgálói as USA-nak. Ahogy a komancsok voltak az oroszoknak.

♔bаtyu♔ 2015.12.08. 22:25:12

"Két dolog tisztán látszik: szó sincs arról, hogy „Európa” aggódna; pusztán az Európai Parlament egyes képviselői aggódnak Lengyelországért,...."

Magukért aggódnának inkább, az EU-ban a libsiknek leáldozott.

GNDL 2015.12.08. 23:55:36

@György Szokolai: „Nickekkel általában nem vitázom.”

Dehogyisnem... ezzel nyitottál... :)

@Voznyák Pista: „az azonban békés úton nem sikerülhetett”

A hajlandóság hiányzott... meg a politikai akarat... meg persze a „demokratikus ellenzék”... mindez máig... :)

„Ezért tudott Szoci kormány kormányozni 12 évig.”

Meg a Fidesz... egyelőre 9+ évig, bár demokratikus elköteleződésüket és alázatukat a választópolgárokkal és a közszolgálattal szemben figyelembe véve bennük is van 12 elcseszett posztkommunista év... :)

GNDL 2015.12.09. 00:01:42

@Voznyák Pista: „a legveszélyesebb nosztalgia szavazók kihátráltak a szavazásból”

Lófaszt... két évtizede a kádárista suttyó proli dönti el a választásokat Magyarországon, ezért is válthatja egymást két évtizede Kelet-Európa két legkorruptabb posztkommunista bűnszervezete kormányon.

we dont want arabs here..So what 2015.12.09. 00:13:22

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Mi lenne ha elmennél a kurva anyádba te hazátlan féreg? Miért nem takarodik az ilyen a németek csodálatos országába??? Miért vagy még itt köcsög?

Pásztor Miklós 2015.12.09. 06:14:05

@we dont want arabs here..So what: Óóóó!! Itt egy másik szép, konzervatív nevelésben részesült! Anyukád tanított a szép beszédre?
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt mondtam én is@Tudományos libsizmus: -nak.

Pásztor Miklós 2015.12.09. 06:15:43

@♔bаtyu♔: Ááááá... itt a másik, aki csak libsizni tud. Nem vennéd le a libsi szemüveget?

Pásztor Miklós 2015.12.09. 06:22:38

Azért ez beszédes, hogy a beruházások szinte mind kormányzati pénzből, vagyis alapvetően úniós pénzből voltak.

kep.index.hu/1/0/1057/10572/105725/10572517_996c16c654fda9db805261fe7f32879e_wm.jpg

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.12.09. 07:49:05

Én nem értem, hogy egy magát konzervatívnak képzelő szerző miért örül a primitív populista pártok győzelmének. Az ochlokráciát tradicionálisan minden létező kicsit is konzervatív szerző elítéli.
Ráadásul az se túl valószínű, hogy ez jó lesz a lengyeleknek, mert az ilyen pártok elég sok kárt szoktak okozni.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.09. 08:18:06

@MACISAJT:

Úgy látszik az EU-s szocik Gyurcsányt uszítják azokra a nemzetekre akik kiebrudalták a ballibeket a kormányzat lehetőségétől, és ahol az első két helyen jobboldali pártok tanyáznak.

Szánalmas ez az EU-s szoci bagázs.. Már a látszatra se adnak.
Egy elmebeteg acsarkodó Gyurcsány nevű őrült jut már nekik is csak.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.09. 08:20:06

@Lord_Valdez:

A primitív populista pártok ott a parlamentbe jse jutottak be.

Itt is már csak összefogva tudnak produkálni egy harmadik helyet.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.09. 08:22:07

@Börtönbe most már a fideszesekkel!:

Öröm olvasni a ballib hazaáruló gyülevész népség, ahogyan egyre őszintébben nyilvánítja ki, mennyire gyűlöli a magyar nemzetet, és az országot ahol élünk.

Én becsülöm az őszinteséged. Te hazaáruló féreg ! :)))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.09. 09:03:23

@Pásztor Miklós:

Akkor értelmezd újra, amit írtam. Vagy inkább hagyd...

konrada 2015.12.09. 09:35:30

@Pásztor Miklós:

Jaja! Hát hogy pixába meri észre venni azt, hogy a ... cége pont csak azt az országot kapja meg vizsgálandónak, mely ugyanazon körnek lett kényelmetlen a választásával.
Pedig elég egyértelmű, hogy ez csak véletlen! (Kaphatta volna a másik 26 ország bármelyikét, csak ezt dobta ki a rulettkerék...) és
Ezért a témához nem is illő volt ez a válasza, hiszen a blog Lengyelországról szól!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.09. 17:50:23

@Pásztor Miklós:

Parancsolj a kedves családtagjaidnak. Talán ha megkérnél...

hívőlélek 2015.12.12. 21:34:40

@we dont want arabs here..So what: Mi lenne ha elmennél a kurva anyádba te bozgormigáns műmagyar féreg? Miért nem takarodik az ilyen vissza a szőrőstalpuak országába? .....mi közöd neked a magyarokhoz?

Sir Galád 2015.12.14. 21:42:18

Ez a cikk olyan rossz, hogy el se olvastam. Ha valaki szerint a populizmus, és a demagógia szent, az minek vallja magát gondolkodónak egyáltalán?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.14. 21:53:40

@Sir Galád:
"Ha valaki szerint a populizmus, és a demagógia szent, az minek vallja magát gondolkodónak egyáltalán? "

Azért, mert ez a modern konzervativizmus lényege. A konzervatívok mindig is az általános választójog ellen voltak mondván, hogy a szegényebb néposztályok túlságosan manipulálhatók, szavazataik könnyen megvásárolhatók. Új variációja ennek az ötletnek az, hogy modern média-módszerek segítségével úgy tartjuk őket, mint a gombát: sötétben és trágyával etetjük. Vagyis bármilyen üzenet mehet, ami érzelmi reakciót vált ki és azt eredményezi, hogy a szavazó azonosul a "konzervatív" politikussal, meg lehet nyomni például a szavazó beépített előítélet-gombjait (ezért mondja Orbán, hogy le a politikai korrektséggel, mivel ő pont azt látja, hogy a politikailag nem korrekt üzenetek a leghatékonyabbak).

Miután a szavazók megvannak, a "konzervatív" politikus csinálja, amit akar, hiszen innentől kezdve hivatkozhat a népre.

Sir Galád 2015.12.14. 22:02:47

@Doomhammer: Ez még nem válasz arra kérdésemre, hogy miért tartja magát gondolkodónak. De érdekes elmélet, az kétségtelen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.12.14. 22:20:42

@Sir Galád:
Mert a populizmust a tömegeknek szánja, ő meg közben teljesen más logika alapján hozza a valódi döntéseket. Néha kibukkan ez a logika, amikor pl. fideszes honatyák nem hajlandók riportereknek nyilatkozni mondván, hogy forduljon a kommunikációs felelőshöz. Ők hoznak egy döntést, de nem kötik a nép orrára, milyen megfontolások alapján. Aztán a népnek teljesen más alapon adják be - tipikusan félelmeikre és előítéleteikre építenek egy történetet, aminek semmi köze nincs a valódi motivációkhoz, egyetlen követelmény ezzel a történettel szemben az, hogy olyan érzelmi reakciót váltson ki a hallgatóból, hogy az a kormánydöntéssel való azonosulást segítse.

Ezért használ a Fidesz kommunikációja kádárista vagy akár szélsőjobboldali paneleket is - mindegy, csak működjön.

És most vissza a maga kérdéséhez. Ez a gyakorlat nem éppen egyszerű. Egyszer dönteni kell, ha lehet, jól. Lengyelország élesen oroszellenes, a magyarok viszont annyira oroszbarátak, hogy Ukrajnában már Kis Oroszországnak hívják Magyarországot. Hogy lehet ezt összeegyeztetni? Ez egyszer egy nehéz feladat. Aztán amikor megvan a döntés, akkor történetet kell gyártani hozzá a népnek. Ez egy kicsit könnyebb feladat - most az "Orbán meghódítja Európát" panelt használják, ami vészesen emlékeztet a "Gyurcsány újra győzelmet aratott" panelhez, amit a bukása előtti 2 évben használtak.
süti beállítások módosítása