A jobbos Amerika-fixációról
2015. november 24. írta: dobray

A jobbos Amerika-fixációról

middleeastexplained.png

Ki a felelős a párizsi vérengzésekért? Mivel az Iszlám Államnak az Egyesült Államok külpolitikája ágyazott meg, ezért végső soron az Egyesült Államok. Kinek az érdeke Európa gyengítése? Az Egyesült Államoké, mivel piacot akar. Ki küldte ránk a migránsáradatot? Mivel küldték, ez nem vitás, ennyi ember csak úgy nem indul el, tehát a felelős az Egyesült Államok.

Körülbelül ez az általános megfejtés egyes jobboldali körökben a világ jelenlegi állásával kapcsolatban. A szemét Egyesült Államok eltaktikázta magát, vagy inkább tudatosan félrekezelte a Közel-Keletet, piac kell neki ott is, itt is. Minden mögött az Egyesült Államok rejtőzik.

Mintha a világon csak az Egyesült Államok lenne az egyedüli cselekvőképes politikai faktor, úgy fejtik fel az események mögöttes ok-okozati viszonyait a kocsmatársaságok és a jobbos közírók.

Az Európai Unió persze tud okot adni minderre: ha esetleg az Egyesült Államok mellett a másik potens faktorként Oroszországot fedezik fel a kommentátorok, akkor sem teszik hozzá az EU-t. Ebben igazuk is van, az Európai Parlamentben, Strasbourgban ugyanis most ilyesfajta témák vannak napirenden: a 2016 és 2020 közötti időszakra szóló állatjóléti stratégia; az emberi jogok az EU és Vietnam közötti kereskedelmi tárgyalások; a déli kékúszójú tonhal védelméről szóló egyezmény kiterjesztett bizottságában való tagság elnyerése (Accession to the Extended Commission of the Convention for the Conservation of Southern Bluefin Tuna!); vita az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő ügyekről: Kambodzsa, Afganisztán, véleménynyilvánítás Bangladesben.

Nos, az Egyesült Államok nem mindenható. Nem az USA Arisztotelész első, mozdulatlan mozgatója, a tengerentúli államszövetségnek nincs abszolút hatalma, nem tud mindent és mindenkit a kedvére mozgatni.

Lehet, hogy a világ első számú hatalmaként persze próbálkozik, de hogy nem sikerül neki, az bizonyos. A Közel-Kelet mégiscsak egy átláthatatlan szövedék. Lásd a fenti és az alábbi képet!

Ebből az USA-kapcsolatok a Közel-Keleten:

middleeastusa.png

Az Egyesült Államok nyilvánvalóan a világ egyik leghatékonyabb diplomáciájával, legerősebb hadseregével és legokosabb think-tankjeivel rendelkezik, de ez sem biztosít totális ellenőrzést a politikai folyamatok felett a földgolyó minden pontján. Nem tud senki olyan okosan kombinálni még a Pentagonban és a washingtoni külügy irodáiban sem, hogy mindent átlásson és mindent előre lásson.

A Közel-Keleten ott van Törökország, mint regionális nagyhatalom, és ugyan Törökország az Egyesült Államok szövetségese és NATO-tag, ettől még nem pusztán a washingtoni érdekek kiszolgálója (mi is NATO-tagok és az USA szövetségesei vagyunk ugyebár...) Az ilyen szövetségesek legalábbis várnak cserébe valamit: nem csak Washington kér ezt-azt Ankarától, de időnként Ankara is kérhet ezt-azt Washingtontól. Mint ahogy így működik a legtöbb diplomáciai kapcsolat: „egyszer majd kérni fogunk magától valamit, Pelikán elvtárs!”

Törökország mellett súlyos és fontos regionális nagyhatalom Irán, Szaúd-Arábia és Egyiptom is, de a kis olajsejkségeknek is fontos szavuk van az adottságaik miatt. Globális léptékben nincs távol Oroszország és Pakisztán sem, mint két közel-keleti érdekekkel rendelkező atomhatalom. A minden mögött az USA érdekeit látó konteók kissé leegyszerűsítik a dolgokat. A Közel-Kelet plurális világ, és nem Washington mozgat minden szálat – csak néhányat. Utálják ott elegen egymást amerikai beavatkozás nélkül is.

És ha már épp az oroszok rendezkednek Szíriában: miért nincsenek ilyen népszerű konteók az oroszokra? Vagy ha már épp jön felfelé Kína, mint a talajvíz, és róka fogta csuka helyzetben van az Egyesült Államokkal, miért nem talál ki valaki olyan magyarázatokat, ami a kínaiakra keni az egészet? Elvégre elég sokan vannak, lehet, hogy kell nekik a hely, előtte csinálnak egy kis tereptisztítást. Mi van, ha ők küldték a migránsokat? Amúgy is az ókori Európát felszámoló népvándorlás is valahol a mai Kína területéről indult! Energia, olaj nekik is kell, nemhiába terjeszkednek már Afrikában. Szóval mi van, ha Kína áll a migránsáradat mögött? Mindig és mindenre ki lehet találni egydimenziós, végtelenül leegyszerűsített elméleteket a valójában egyre bonyolultabbá váló, Szíria kapcsán pedig végtelenül összegabalyodott világpolitika megmagyarázására.

A hazai jobbos Amerika-ellenesség tőlünk nyugatra a radikális baloldalon divat. És nem, nem örülünk neki, amikor hazai jobbosok büszkén közlik, hogy itthon a jobb a bal. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr608104854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyalog.galopp 2015.11.24. 14:44:49

Mivel a törökök épen most lépték át a Rubicont, ez a pókháló érdekes változásoknak, szakadozásoknak lesz kitéve.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.24. 14:55:01

"A hazai jobbos Amerika-ellenesség tőlünk nyugatra a radikális baloldalon divat. És nem, nem örülünk neki, amikor hazai jobbosok büszkén közlik, hogy itthon a jobb a bal. "

Lásd erről:
bircahang.blog.hu/2015/11/20/a_nep_ellensegei_838

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.24. 15:02:33

"itthon a jobb a bal"

Valójában a magyarok balosok. Mármint abban az értelemben, amiben a bal-jobb ellentét szokott lenni. Mert - a közhidelemmel ellentétben - nem az bal-jobb választóvonal lényeg, hogy ki akar buzikat házasítani és ki nem. Ez egy MÁSIK választóvonal: a konzervatív-liberális választóval.

A magyar nép zöme baloldali konzervatív, s magához még a baloldali liberálist is közelebbinek érzi, mint a jobboldali liberálist vagy konzervatívot.

Manapság ez már nyugaton sem szokatlan, hasonló hozzáállás jellemző a francia Nemzeti Frontra, vagy a görög kormánykoalíció kisebbik pártjára (ANEL).

Európán kívül meg ez nem szokatlan egyáltalán. Latin-Amerikában pl. abszolút jellemző, hogy a baloldal konzervatív, a jobb pedig liberális. A katolicizmus pedig szinte teljesen össze van ott fonódva a baloldallal. Míg a protestantizmus ott elsősorban jobboldali és idegen elem.

Lásd pl. Nicaraguát: ugyanazok harcolnak az abortusz és a homokos perverzió ellen, akik a nagytőke és az amerikai politika ellen.

aszekelyek 2015.11.24. 15:10:44

Azzal még egyet is lehet érteni, hogy nem kizárólag Amerikai érdekek mozognak manapság. hanem azért egy efféle védőbeszéd egy olyan USA mellett , mely állandóan beavatkozott a második világháború lezárása után és a bőrébe soha nem fért - Korea , Vietnam.. és ne feledjük , alig pár évvel a II. WW után a hidegháborút - vicces nekem. Hogyne , zajlik az újrafelosztás és ennek több hadszintéren folynak a munkálatai, minden nagyhatalom részéről. Még ezzel is egyet lehet érteni. csak fel nem menteném azt az USA-t, mely nem méltó arra. nagyon vastagon vannak benne ebben. Az afrikai terjeszkedésén Kínának egyenesen felnyerítettem. Több ezer évig zárt társadalom, mely senkit nem nagyon háborgatott, a szomszédain kívül, némi határmenti csetepatékat leszámítva... erős túlzás , hogy ezt a mostanit , a közel-keleti ideszervezett vándorokat a német nyugdíjkassza kisegítésére:D , ők szervezik. Afrika már az 1800-as évek vége felé bizonyos amerikai kiváltságosok , emberkereskedők valljuk be,. meg gyémántbányatulajok kezén volt.
De mindenki más is benne volt abban is könyékig.
Az USA gazdaságának úgy kell ez a háborúsdi, mint egy falat kenyér. tájékozottabbak ismerik a tényt, a fegyvergyártásuk pörgeti és a kereskedelme persze , a dolgaikat csak az valahogy sosincs rendesen elszámolva..:D Mindenkinek ők akarnák előírni, hogy legyen demokrata de minden efféle lózung mögött a saját gazdasági érdekeik vannak. Tényleg, most miért kell efféle butaságokba búkni, hogy jobb vagy bal, vagy ki mi és keleten vagy nyugaton. Ameerikának is érdekei vanna, meg az összes többinek is. Ahogy a cikkben is írva van. Minden úgy történik, hogy szépen leboltolják,-- és " egyszer majd kérnek érte valamit" Az EU vezetése is azért opportunista, mert nekik nagyon is komolyak az érdekeik.. , ezért együttműködőek, hogy finom legyek, olyan, lakosságnak nem tetsző dolgokban i s,.. másoké meg nagyon nem izgatta őket ezelőtt sem.
perem _gyarmatnak tekintett és kezelt- országoké főleg nem, mint az ex szocik, akikkel már nem először etetik meg, amit ők rondítottak bele a tálba.

gyalog.galopp 2015.11.24. 15:14:21

@maxval bircaman BircaHang Média:

Tehát, a jobb-bal, liberális -konzi kifejezéseket el kéne felejteni végre, mert a világ nem így működik, ezeknek már semmi értelmük, nem fejeznek ki semmit a használatukból csak értelmi és morális káosz keletkezik.

Andras J Fazekas 2015.11.24. 15:28:47

Hülyeség az egész…

A baloldalt, a magyart és az európait is, az elvtelensége és korrumpálhatósága miatt felvásárolta kilóra a multinacionális tőke, ezért ugyan a hagyományos baloldal nevében lépnek fel, de egyáltalán nem azt képviselik.

A magyarországi jobboldal viszont megpróbálja kiegyenesíteni vagy visszacsinálni – időnként baloldalinak tűnő de valójában nem az – állami beavatkozásokkal, a posztkommunista baloldal által elfuserált, az ország számára életveszélyessé vált, privatizációt.

Továbbá a magyar jobboldal nagyjából annyira "baloldali", mint annak idején Henry Ford volt, amikor kijelentette, hogyha jobban megfizeti a munkásait, jobban ki tudja zsákmányolni őket.

A magyar jobboldal Amerika ellenessége pedig nem politikai, hanem onnan ered, hogy az USA demokrata pártjának egy agytrösztjét alkotó tanácsadó testület kiagyalta azt az abszurdot, hogy jobb lesz az amerikai kormánynak, hogyha szembeköpi a hagyományosan Amerika barát magyarországi jobboldali támogatóit, és lepaktál a volt kommunistákkal illetve azok utódaival, csak mert azok korruptabbak, gerinctelenebbek, rossz a lelkiismeretük, ezért kezelhetőbbek, könnyen átvihetők általuk az amerikai érdekek.

Tehát szó sincs itt a politikai oldalak felcserélődéséről, a helyzet csak látszólag zavaros, kis odafigyeléssel világosan áttekinthető.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.24. 16:25:20

dj dobbi most épp republikánust játszik, majd holnap zokszó nélkül büszkén beáll a nem-rákosista nem-pártállamista kórusba.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2015.11.24. 16:56:49

Oroszország az új Nyugat, az új világrend ékszerdoboza pedig BOLGÁRIA!

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.24. 17:01:55

@Andras J Fazekas:

"Tehát szó sincs itt a politikai oldalak felcserélődéséről, a helyzet csak látszólag zavaros, kis odafigyeléssel világosan áttekinthető."

pontosan. majd bástya efftárs megmondja, hogy éppen oceániával vagy eurázsiával álltunk mindig is hadban.

Bell & Sebastian 2015.11.24. 17:38:46

Ezt most nem tudom hová tenni.

Amennyiben D. keresztény, mint aminek hiszi magát, az igazságtalan (támadó) háborút kellene elsőként megtagadnia, mégha megelőző csapásnak is hívják, másodikként azonnal az átverősdit amerika szinonimája.

Európára a bamba birka szerepét osztották, amit Amerika terelget, na hová?

Hát a háborúba. Hát nem érdekes, hogy ezek után mindenki Uncle Sam -re mutogat? Nem.

Bell & Sebastian 2015.11.24. 17:42:06

jav.: ...az átverősdit, mert mindkettő Amerika szinonimája.

quodlibet 2015.11.24. 18:04:29

Jó írás. Részben bolsi, részben náci hagyaték az USA ellenesség.

chrisred 2015.11.24. 18:26:05

"És ha már épp az oroszok rendezkednek Szíriában: miért nincsenek ilyen népszerű konteók az oroszokra? Vagy ha már épp jön felfelé Kína, mint a talajvíz, és róka fogta csuka helyzetben van az Egyesült Államokkal, miért nem talál ki valaki olyan magyarázatokat, ami a kínaiakra keni az egészet?"

A kínaiak nem szoktak a világ másik felén beavatkozni (legalábbis politikai úton), az oroszokról meg vannak konteók, ugyanolyan hihetőek, mint az amcsikról szólók.

Helyes Írás 2015.11.24. 19:17:46

Nem értem, mi szükség van az ilyen írásokra? A Mandiner szerkesztőségén egyébként is átüt az utóbbi időben az amerikai neokonzervativizmussal és az ún. "globalizációval" szembeni alacsony kritikai attitűd, s egy ilyen szöveg után akár kritikátlan USA-imádattal is vádolhatná valaki a szerkesztőséget.

Aki szerint "minden mögött az Egyesült Államok rejtőzik", azt nem méltó egy ilyen nívójú lapnak tollhegyre tűzni. Azt azonban nem értem, hogy mi alapján kérdőjelezhető meg az afganisztáni, az iraki és a szíriai állapotokkal kapcsolatban, vagy az ún. arab tavasz előidézésében az Egyesült Államok felelőssége? A felelősség porciózható és porciózni is kell, de akárhogy porciózzuk is, mindenképp nagyobb annál, mint amit a következmények kezelésében és elhárításában az USA magára vállal.

A muszlim menekülthullám nem valószínű, hogy magától indult meg Európa felé. Nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy terelés is van mögötte, de nem az USA terel, hanem inkább a törökök és a távolabbi menekültekkel terhelt vagy nem terhelt (pl. Szaúd-Arábia) iszlám államok. Nem életszerű, hogy "hódítás" céljából terelnek, ugyanakkor több, mint figyelemre méltó, hogy a "hódítás", mint cél jó ideje kimondottan jelen van az arab iszlám "teoretikusok" körében.

Az Egyesült Államok külpolitikája nem képes teljes vagy akár részleges ellenőrzést sem gyakorolni a világban zajló társadalmi-politikai folyamatok felett. Ez magától értetődő összefüggés. De, mintha az amerikai külpolitika üstjét kevergetők nem ennek megfelelő óvatossággal, a történeti és társadalom-szociológiai összefüggéseket figyelembe véve állnának bele a cselekvésbe. A "demokrácia-import" stratégia pl. ilyen öntelt és felszínes doktrinérség.

És hát vannak az Egyesült Államok külpolitikájában jócskán megmagyarázhatatlan vagy csak az önérdekkel magyarázható lépések. Mi indokolja az európai szövetségesekkel szembeni intenzív kémkedést, lehallgatást? Mi indokolja az Oroszországgal szembeni konfrontatív politikát? Ukrajna és Szíria minden eszköz bevetésével történő leválasztását az orosz érdekszféráról? Az EU-orosz gazdasági kapcsolatok szétveretését? Az olyan pitiáner játszmákat, mint amelyeket a magyar kormány gyengítése és lecserélése érdekében folytatnak? S a világ morális és politikai kioktatásának közepette a szaúdi feudális luxusdiktatúrával való együttműködést? Vagy mi ez a szabadkereskedelmi egyezménynek becézett titkos nyomulás, amelynek során alighanem lábon megveszik az EU hivatali apparátusát és politikusait annak érdekében, hogy kiszolgáltassanak bennünket az amerikai multiknak és az amerikai lakosság egészségét is romboló termékeknek és szabályoknak?

Miért csodálkozik azon szerkesztő úr, hogy a "jobboldal" bizony nem lelkesedik már úgy az Egyesült Államok iránt, mint a rendszerváltozás idején. Ha ma eljönne meglátogatni bennünket az amerikai elnök, nem valószínű, hogy olyan egyöntetű lelkesedés fogadná, mint annak idején az öreg Bush-t. A mindenkori birodalmak fenekét nyaló magyar ellenzék persze kivonulna, abban a reményben, hogy a gyűlölt Orbánt jött "leváltani".

Ugyanakkor azt is mindannyian tudjuk, hogy az Egyesült Államok nélkül és a NATO nélkül esélyünk sincs sikerrel megvívni a jövőben ránk váró konfliktusokat. Hogy az USA minden disznósága ellenére a természetes szövetségesünk. Ugyanakkor az összkép nem igazán lelkesítő.

gyalog.galopp 2015.11.24. 19:50:42

@Helyes Írás:

itt egy nagyobb Izrael állam kezd kirajzolódni

GNDL 2015.11.24. 19:53:16

Te jó ég baszki... látom a rezsiharcos „zártkörű” fideszes lakossági fórumok kádárista szimpatizánsai is kiöntötték lelküket ide... :D

A Fidesz-KDNP politikája: rezsiharc, államosítás, közmunka a foglalkoztatás bővítése érdekében, szocialista tervgazdálkodás uniós forrásokból, rekord adóemelések, gazdasági szektorok adókkal és jogszabályokkal kivéreztetése majd államosítása, gyed, gyes, gyedextra, szocialista osztogatások, szavazatvásárlások, krumpliosztás, cukorosztás... emellett Nyugat- (lásd fent), Európa-, befektető-, multi-, vállalkozásellenesség (csak hogy a kádárista fideszes prolik is értsék „maszekellenesség”)... „keményen dolgozó kisemberezés” és büdös lábszagú kádárista retorika... ez bizony radikális baloldali, helyenként szélsőbaloldali attitűd. Nincs mit szépíteni, nem lehet szépíteni.

Nem kéne ezen annyit rugózni, elvtársak, a történet az, ami... ahogy mondják ha úgy totyog, úgy hápog, és úgy is néz ki, akkor az bizony az. A Fidesz-KDNP posztkommunista kádárista radikális/szélsőbaloldali pöcsök. A jobboldal pont ellenkező irányban van, mint amerre a Fidesz-KDNP megy hatodik éve.

Ennyi...

Bell & Sebastian 2015.11.24. 19:56:58

@GNDL: Neked még a pináról is Orbán jut az eszedbe, elbaszott Móriczka.

GNDL 2015.11.24. 20:02:20

@Bell & Sebastian: Le sem írtam az elmeháborodott generalissimótok nevét... következetesen Fidesz-KDNP-t említettem, az már más kérdés, hogy a gyógyszeres kezelésre és szigorú orvosi felügyeletre szoruló főnökötök jelenti ma a Fidesz-KDNP-t... egy személyben... a főtitkár elvtárs... a gózeri Gózer... a szaros csizmájú suttyó paraszt... :)

gyalog.galopp 2015.11.24. 20:05:09

@GNDL:

Annak a büdös, lábszagú kádárista retorikának a művelői most épen amcsibarát liberálisok.

GNDL 2015.11.24. 20:11:02

@gyalog.galopp: Erről beszélek... még az úgynevezett baloldali és liberális ellenzék is a Fidesz-KDNP-től jobbra helyezkedik el a palettán... :) Az milyen, amikor az MSZP és a PM képviselői nyilatkoznak arról, hogy ideje lenne a munkabérek adóterheit csökkenteni, mert ez az igazi gátja a bérfelzárkóztatásnak?! :D Röhej, baszki... főleg annak tükrében, hogy a fideszes elvtársak radikális adócsökkentést ígértek 2010-ben...

gyalog.galopp 2015.11.24. 20:48:41

Nézegetem ezt a pókhálót, hát akárhogy forgatom, szűröm, sehogy nem jön ki belőle Kína, vagy az orosz, mint felforgató elem, a kapcsolati háló nem adja ki.
Ezzel szemben látszik, hogy Izraelnek az usán és eun kívül csak ellenségei vannak. Az ISIS még jobb, neki csak ellenségei vannak, ehhez képest egész jól el van mindkettő. Termékeny lehet az a sivatag, vagy a bibliai manna potyog nekik az égből nagy titokban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.24. 21:44:34

Nem az a baj, hogy az USA uralja a világot, hanem hogy mostanában rosszul uralja. Megmondja ezt a tekintélyes Cato Institute (szintén amerikai).
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/03/a-vilag-ahogy-ma-ismerjuk.html

Bell & Sebastian 2015.11.24. 22:07:57

@gyalog.galopp: Amcsi, ádventi kalendár, minden ponton van egy csoki és azt mutatja, milyen sorrendben eszegeti meg.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.24. 22:33:06

@chrisred: A kínaiak eléggé nyomulnak Közép- és Dél-Amerikában, ami ezek szerint nem a világ túlsó fele még Kínából se.

@Helyes Írás: "Mi indokolja az európai szövetségesekkel szembeni intenzív kémkedést, lehallgatást?"

A kémkedés természete. Ez mindig is így ment, amióta a világ világ.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.11.24. 22:54:06

@maxval bircaman BircaHang Média: direkt csinálják a mandis konzis zsúrfiúk. mert el nem hiszem, h ennyire ostobák legyenek, hogy azt higgyék, itt csak annyi a történet hogy van bal és jobb. itthon mindenki balos, akinek egy csöpp esze van, még a jobbosok is.

aki nem balos, az vagy ostoba, nincs tisztában bizonyos infókkal, vagy korrupt, mint az szdsz-es kóka pl, vagy mint bokros

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.11.24. 22:58:07

@quodlibet: és ahhoz nincs köze, hogy a jenkik folyamatosan, gerinctelenül, és gátlástalanul hazudoznak két népirtás között?

b* hogy ennyi ostoba él a földön. ezeknek sose lenne szabadna igazi demokráciában élni.
csak bábel lenne belőle

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.11.24. 23:02:01

@Helyes Írás: imádom, amikor a mandin a kommentelőknek ezerszer több esze van, mint a posztírónak.

éshát ez elég gyakran előfordul.
melyik is volt az utolsó ergé agykiütős poszt? múltkor eszembe volt, de most nem ugrik be, hihetetlen ostobaságokat képesek írni, úgy mint egy 16 éves buta gimnazista

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.25. 05:03:10

@Doomhammer: egyszerű a megoldás: meghosszabbítjuk camp david-ig a felcsúti kisvasutat.

chrisred 2015.11.25. 05:23:51

@Counter: "A kínaiak eléggé nyomulnak Közép- és Dél-Amerikában, ami ezek szerint nem a világ túlsó fele még Kínából se."

Gazdaságilag, ezért fűztem hozzá a zárójeles megjegyzést.

Barbaarb 2015.11.25. 09:12:57

Nem tudom észrevetted-e kedve író, hogy a közel-keleti eseményekbe az USA avatkozott be, nem Kína, és nem Oroszország (illetve ő már csak akkor, amikor már folyt a migráció).
Én nem mondom, hogy az USA szándékosan a migránsáradat elindításával akar Európának keresztbe tenni, de az tény, hogy az ő beavatkozásuk okozta a káoszt a Közel-Keleten, aminek következménye a migráció.

Peetee 2015.11.25. 10:00:05

Én eddig úgy tudtam, hogy a Gyurcsány a hibás...mit fognak most bégetni a Fideszbirkák ezentúl?
Nem jó ez így, a birkák nem tudnak összefüggésekben gondolkodni, össze fognak zavarodni így és még a végén 1-2 megvilágosodik...nem jó ez így!

Veridicus76 2015.11.25. 10:03:14

Remélem, csörög a kassza New York-ban. Ingyen elég kínos hülyének lenni.

Köldök_szösz 2015.11.25. 10:18:10

USA ellenesség, nyugat ellenesség... annyira ne legyen már senki hülye hogy azt higgye bármelyi szuperhatalom szentebb a másiknál. Viszont ha már választani kell inkább a nyugat legyen mint az oroszok, de ezt biztos a Rákosy ,Kádár korszak meg amit még azóta is itt maradt belőle érezteti velem, vagyis amit hallottam róla de az meg nyilván mocskos hazugság, hamisított történelem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.25. 10:22:51

@TrójaiVasParipa: A magyar nemzet utoljára Rákosi és Kádár alatt virágzott fel istenigazából.

Rákosi alatt évi több tíz-, néha százezer fővel nőtt a magyarság létszáma, Kádár alatt pedig virágzó kisvárosok, kertek, háztájik lepték el a magyar vidéket, békés, dolgos gyarapodás folyt. A lelkekben pedig nem szíthatott viszályt a politika, hiszen ezek a kérdések egy erre kijelölt, hozzáértő centrális erőtérben lezajlottak.

Boldogok voltak a népek, béke volt és biztonság.

Ezt folytatni, megújítani kellett volna 1989-ben, nem szétverni.

konrada 2015.11.25. 10:34:28

@I_Isti:
Az egy másik világ volt.
Az oroszok mindig is ki akartak jutni az Indiai-oceánhoz, s az iráni forradalomban esélyt láttak erre.
..s köztük volt az az Afganisztán, ami így felértékelődött, s ezért az addig ott érdektelen USA keményen puccsolni kezdte az oroszbarát afgán kormányt.
(Mindezt nem az oroszok védelmére írom le, csak magyarázatként a világhatalmak működésére: az amcsik már ott voltak közép- és közel-keleten, így ők sem akartak kimaradni...)

Oda ezért vonultak be az oroszok, de rá is faragtak.
...de az amcsik is.

konrada 2015.11.25. 10:37:43

@TrójaiVasParipa:
Csak az a választásunk lehet, hogy valakinek mindig tövig benyalunk, majd mélyre hajolva széthúzzuk a farpofánkat??

Köldök_szösz 2015.11.25. 10:48:58

@konrada: nem, nyilván ezzel a gazdasági és haderővel ami van kéne az egész világot agyonütnünk ...

Ad Dio 2015.11.25. 11:02:42

A világ első számú szuperhatalmával szemben bizalmatlannak lenni nem üldözési mánia, hanem túlélőtulajdonság :-).

Ez persze a többi szereplőt sem kell hogy kivonja a krtika alól, de az USA valóban erős az (ön)érdekérvényesítésben és ezt nem árt tudatosítani. Ráadásul aktívan gyakorolja is a hatalmát. Épp Ukrajna példája mutatja, hogy ha nem vagyunk NAGYON kritikusak, simán a saját érdekeink ellenében fogunk cselekedni.

Ettől még azUSA nem ellenségünk, csak kritikusan kell tekinteni a dolgainkra és tudni kell felismerni az olyan helyzeteket, amikor eltér az érdekünk az övéktől.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.25. 11:09:12

@konrada: "Az oroszok mindig is ki akartak jutni az Indiai-oceánhoz, s az iráni forradalomban esélyt láttak erre.
..s köztük volt az az Afganisztán, ami így felértékelődött, s ezért az addig ott érdektelen USA keményen puccsolni kezdte az oroszbarát afgán kormányt."

He?!
Egyrészt volt szovjet-iráni határ, nem volt köztük Afganisztán.
Másrészt a megelőző afgán kormány is szovjetbarát és puccsista volt, csak sajnos fellázadt ellenük az ország.

Hát könyörgöm...

tralalala 2015.11.25. 11:10:33

Ja én azt hittem az lesz a lényeg, hogy mindenért Orbán a hibás.

konrada 2015.11.25. 11:41:42

@TrójaiVasParipa:
Aham. Szóval te csak azt ismered, hogy vagy ütsz, vagy nyalsz.
Nem lehet egyszerű az életed!;))

konrada 2015.11.25. 12:04:30

@Counter:
...ja, fellázadt ellenük az ország, és ebben az USA-nak nem volt semmi része.

...egyébként meg: nem ártana utána olvasnod Afganisztán geopolitikai helyzetének a történelem tükrében.(Kapcsoltan az afgán, indiai (ma pakisztáni) iráni tartománnyal kapcsolatban is.)

...aztán ha végig rágtad magad Nagy Sándortól az orosz birodalmi törekvéseken keresztül az angol expanzión át az 1. világháború után kialakuló határokig, utána a könyörgésedre majd beszélhetünk, miért is volt fontos mind az USA-nak, mind az oroszoknak az a terméketlen, vad vidék....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.25. 12:17:34

@konrada: Igen, egy szovjetbarát, vérengző puccs ellen maguktól soha nem lázadnak fel a népek.

És izé, akkor fel tudnád sorolni a "keményen puccsoló amerikaiak" tényeit? Hogyan, mikor, hányszor ültettek az amerikaiak bábkormányt Afganisztán élére a szovjet bevonulást megelőzően, vagy tettek legalább kísérletet erre?

konrada 2015.11.25. 12:55:36

@Counter:
Mint írtam volt, amíg Iránban USA bábkormány volt, addig Afganisztán nem volt fontos nekik, így - az egyébként mindig véres, és mindig lázadó afgán törzsi háborúkba sem szólt bele, elismerve a Teheráni béke ex-lex állapotát.

..az általad írt évszám viszont beszédes. Az iráni forradalom olyan új helyzetet teremtett, melyben meggyengült a helyzetük, ezért kezdtek bele az afgán kalandba, amiben végül nyertek is ...egy tálib rendszert, meg a hozzá tartozó al-kalidát..

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.25. 13:09:56

@konrada: Afganisztánban a Szovjetunió igyekezett a maga javára billenteni a status quot.

Ne terelj Iránra, másik ország.

Ad Dio 2015.11.25. 13:18:05

@TrójaiVasParipa:

Ebben nagy adag igazság van, csakhogy az EU és országai akár önmagukban is tényezők lehetnének, ha nem állnának álandóan valakinek az árnyékába.

Úgyhogy ha lehetne olyan választást, hogy "egyiknek sem teszünk hűbéresküt, de mindenkivel konstruktívan együttműködünk", akkor én erre voksolnék... az egész EU helyében.

Barbaarb 2015.11.25. 13:19:49

@I_Isti:

Ott az oroszok voltak köcsögök, de hogy jön ez a mostani migránsáradathoz?

hosaka 2015.11.25. 13:20:22

@gyalog.galopp: az igénytelenek koponyája azonnal összeroppanna a vákuumtól, ha kiszeded belőle a jobb- és baloldalozást meg az olyan szavakat, hogy liberális (az mi a répa?) meg konzervatív (szintén valami répa, csak ez folyton azzal foglalkozik, ki hova dugja be).

Zselérendszerek, zselékategóriákkal. Egy szétkent takony, ahol bárki megmagyarázza Istennek, Allahnak és a Higgs bozonnak, hogy pontosan mit gondolhatnak,de azt is csak ritmusra és engedélyre. Pedig dehogy.

Szalay Miklós 2015.11.25. 13:23:39

Az emberek szeretik egyszerűsíteni a világot a fejükben. Figyeljük meg azonban, hogy a baloldaliakra ez ugyanúgy igaz, mint a jobboldaliakra. A megoldás: próbáljunk megállni középen.

Apropó, akit érdekel egy elég alapos összefoglaló az emberi gondolkozás sajátosságairól (köztük a dolgok egyszerűsítéséről), az a következőt nézze meg:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid057

(A legfelső sor a kép tetején, "Az emberek gondolkozása". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

hosaka 2015.11.25. 13:31:55

@Barbaarb: "Ott az oroszok voltak köcsögök, de hogy jön ez a mostani migránsáradathoz?"

Áradhatsz még te is meg én is. Akkor majd letisztul a kép és lesz mindenre szép és igaz magyarázatunk. Addig pedig okoskodjunk.

hosaka 2015.11.25. 13:48:57

@Szalay Miklós: "Az emberek szeretik egyszerűsíteni a világot a fejükben ... Akit érdekel egy elég alapos összefoglaló ... a következőt nézze meg: egyvilag.hu/temak.shtml#temaid057 ... Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja ... érthetően elmagyarázni ..."

Nem lesz ez akkor túl komplikált nekik? Vagy én is csak szaporítom a gondjaimat, hogy ettől tartok?

Akkor is elolvasom, ha beledöglök is :) Többiek meg le vannak ...

hosaka 2015.11.25. 14:08:24

@Szalay Miklós: " egyvilag.hu/temak.shtml#temaid057 "
Kedves Miklós! Ez igen jó! Köszönöm.

Bloodscalp 2015.11.25. 20:02:46

Wow! Egészen értelmes szösszenet...plusszban még hozzátette volna hogy Szírián belül, még szövevényesebb a helyzet, és még egy ennél is bonyolultabb ki-kivel van ábrát lehet felrajzolni (vannak is ilyen ábrák a neten, nem egyszerű átlátni) - teljesebb lett volna. Az ellenségem ellensége nem feltétlen a barátom. És a barátom barátja sem mindig az én barátom..

közösperonos átszállás 2015.12.01. 12:49:51

@GNDL: "Az milyen, amikor az MSZP és a PM képviselői nyilatkoznak arról, hogy ideje lenne a munkabérek adóterheit csökkenteni, mert ez az igazi gátja a bérfelzárkóztatásnak?! :D"

A PM speciel jobboldali párt.

S=klogW 2016.07.18. 15:45:29

Nocsak,

a kormány(+lakájmédia) meghirdette a rugalmas elszakadást

Régen phaszától?
süti beállítások módosítása