A kormányzó Horthy Miklós unokája kizárólag a Mandinernek mesél páratlanul érdekes életéről és spirituális útjáról, amely a Szubud mozgalmon át az iszlámra való áttérésig vezetett. Igen: Horthy Miklós unokája napi ötször imádkozik szőnyegen Allahhoz, Mekka felé fordulva. Nagyapját, aki mint kiderül, inkább apja volt, megvédi a támadásoktól; és kijelenti: mind a szélsőjobb, mind a balliberálisok félreértik a kormányzót. Orbán pedig nem épít új Horthy-kort. Horthy István Sharif kisgyerekként kis híján magyar király lett, de nem bánja, hogy nagyapja lesöpörte az ötletet az asztalról: mérnökként is megtalálta a számítását, évtizedeket élt Indonéziában, aztán az Egyesült Államokban. Ma Londonban él, meglepetésünkre mégis saját, budai hegyoldalon lévő villalakásában fogadta a Mandinert. Döbbenetünket csak fokozta a kiváló magyarság, amelyen az országból három és fél évesen elhurcolt Horthy megnyilvánult, ahogy a hasonlóság is: mintha csak a kormányzóval ültünk volna szemközt. Portréinterjúnk.
„Nagyapjára, a kormányzóra emlékszik?
Nagyon tisztán. Édesapámat nem ismerhettem, úgyhogy valójában ő volt az apám. Fantasztikus ember volt. Korához képest nagyon fiatal. Mindig úgy bánt velem, mintha felnőtt lettem volna. Sokat beszélgettünk, együtt úsztunk. Nagyon szeretett úszni.
Komoly dolgokról is beszélgettek?
Persze. Főleg a fiatalkoráról mesélt sokat. Nagyon élveztem azokat a beszélgetéseket. Az a kép, amely sokakban él a nagyapámról, éppen az ellenkezője az igazságnak.
Horthy-fasizmus, nagybirtokrendszer, antiszemitizmus, diktatúra…
Pontosan. Ezekre gondolok. Azért nem értem, mert ezeket a vádpontokat mind a szovjet érában találták ki. Az teljesen logikus is volt. Egy megszálló hatalmat szolgálni nem nagy dicsőség, márpedig akkori kormányaink ezt tették. Azzal lehet javítani a képen, ha elhitetik, hogy előttük még rosszabb volt. Logikus. Mindenki tudta, hogy ez hazugság, hiszen jóformán minden hazugság volt, amit a szovjetek mondtak. De hogy most kinek használ, kinek jó ez, hogy még mindig ezt mondják… Ezt nem értem. (…)
Többször felvetődött, hogy akár király is lehetne a kormányzóból.
Valóban, de épp nagypapa volt az, aki ezt határozottan visszautasította. Mindkét alkalommal, amikor fölvetődött. Először az első világháború után, aztán akkor, amikor édesapám meghalt.
Akkor az volt az ötlet, hogy önt koronázzák meg.
Igen. Mert mindenki hisz a Szent Koronában. Még ha kicsi is a fejem, ha rákerül, az majd megold mindent… Ez annyira kedves. És annyira magyar. Nagyapám mindenesetre mindkét alkalommal rögtön visszautasította a lehetőséget. Elfogadta alkotmányos szerepét és azt mondta: ha hirtelen a korona után nyúlna, az akkora árulás lenne, hogy a testvére sem fogna vele többé kezet.
Ön viszont így nem lett király.
Valóban. És a saját nagyapám vágott el a lehetőségtől!
Bánja?
Dehogy. Cseppet sem. Nagyon örülök, hogy megúsztam ezt a problémát. A politikát. Nagyon jó és érdekes életet éltem, élek. (…)
Jézus ön szerint próféta, ahogy az iszlám tanítja, vagy Isten fia?
Ki tud a kettő között különbséget tenni? Pontosan ez a gond a vallásban. Hogy mindenből vitatéma lett, mindenki ilyesmin veszekszik. Hány százezer embert öltek meg, mert nem hitte el, hogy próféta vagy hogy Isten fia…
Ma, az Iszlám Állam idején elég aktuális a téma.
Igen. Pedig micsoda ostobaság ez! Ha a Koránt olvasnák, tudhatnák, hogy embert ölni bűn.
A Koránt elvileg arabul lehet csak olvasni. Ön tud arabul?
Csak kicsit. Ha lesz majd időm, rendesen megtanulom.
Az iszlámhoz egyébként mit szólt az édesanyja? Azt is olyan jól fogadta, mint a Szubudot?
Ez nagyon érdekes volt. A mostohaapám, John Wallace Guy Bowden az ötvenes évek végén katonai attasé lett Irakban – akkor, amikor Kasszem megpuccsolta a királyt és átvette a hatalmat. Ő személyesen ismerte Kasszemet, ugyanis tanította korábban, ezért kérték fel a posztra. A mama is kiment vele Irakba. Nem volt sok dolga, de megismerkedett egy sor muszlim nővel, akik bevitték a mecsetbe is. Erről mind nem tudtam, aztán egyszer csak, amikor közöltem vele, hogy muszlim hitre térek, elkezdte nekem a Koránt idézni. Arabul. Megdöbbentem. »Ezt honnan tudod?« Akkor mesélte el az iraki emlékeit. Közöttünk tehát sosem volt feszültség. Nagyon szerencsés voltam édesanyámmal.
Muszlimként egyébként mit szól a tömeges bevándorláshoz? Baj-e, ha azt mondjuk: más kultúrából jövő tömeget nem engednénk rá Európára? S hogy nem akarunk no-go zónákat.
Bonyolult kérdés ez, de Angliában nincsenek no-go zónák. Ezt csak az amerikai jobboldal találta ki, a Fox News-on hangzott el. Nincsenek olyan városrészek, ahová fehér ember nem mehet be. A most érkező szírek ráadásul sokkal közelebb állnak az európai kultúrához, mint a pakisztániak, akik százezer számra érkeztek korábban. Semmilyen nehézség nem volt a befogadásukkal. Elvben nem gondolom tehát, hogy problémát jelentene a bevándorlás. A gond az, hogy ami most történik, az csak a kezdet. A jéghegy csúcsa. Ha ugyanis ezek az emberek azt látják, hogy minden nyitva van, további milliók jöhetnek. A probléma nem a vallás, hanem az, hogy borzasztó körülmények vannak a Közel-Keleten és Afrikában. Mélyebb szinten kell megnézni, hogyan élhetjük túl az elkövetkező száz évet. 10-11 milliárd ember lesz a bolygón. A mostani civilizációnk, az individualizmus, a verseny, a nacionalizmus ezt már nem fogja tudni kezelni. A legjobb az volna, ha ott lehetne jobb életet teremteni ezeknek az embereknek, ahol születtek. Ehhez azonban először békét kellene teremteni.
Lehet, hogy ön az első fecske és száz év múlva már mindenki muszlim Magyarországon?
Lehet. Nem baj. A fontos az, hogy jó muszlimok legyenek. Ne olyanok, amilyenek az Iszlám Állam harcosai.”
Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.