Mai. Magyar. Krimi. Benne a Mandinerrel − Kondor Vilmos új könyvéről
2015. október 10. írta: pinter.bence

Mai. Magyar. Krimi. Benne a Mandinerrel − Kondor Vilmos új könyvéről

kondor-abuntolkeletre-300dpi-jpgs.jpg

Mai. Magyar. Krimi.” – ezzel a szikár szlogennel reklámozza a Libri Kondor Vilmos új, A bűntől keletre című regényét, amely ennek megfelelően egy napjainkban játszódó krimi. Fontos dolog ez, nem sok ilyen van. Varga Bálint fiktív és valódi magánnyomozókról szóló könyvében (Magándetektívek. Agave Könyvek, 2005) összesen egy regénnyel kapcsolatban állapította meg, hogy esetében kortárs magyar krimiről beszélhetünk. Ez Tar Sándor Szürke galamb című, nagyon lehangoló, mégis remek könyve volt egyébként. Azóta biztosan született már pár kortárs környezetben játszódó magyar krimi, de az ingerküszöbömet valahogy nem ütötték át.

Kondor Vilmos természetesen átütötte az ingerküszöbömet. A szerző öt regényt és egy novelláskötetet magában foglaló, időben 1936-tól 1956-ig ívelő Bűnös Budapest-sorozata olyan volt a zsáner hazai történetében, mintha egy évek óta lakatlan lakásban hirtelen kinyitnánk az összes ablakot. Kondor megmutatta, hogy igenis lehet magyar környezetben, magyar témákra felfűzve iszonyatosan jó krimiket írni. Csináltam is a rejtőzködő szerzővel egy interjút még 2012-ben, amikor megkérdeztem: el tud képzelni magyar krimit kortárs környezetben?

Kondor a következőt válaszolta: „El, de megírni már nem tudnám, és kedvem sem lenne hozzá. Biztosan meg lehet írni a mai magyar valóságot, meg az érdekes bűneseteket. Ha valakinek sikerül, biztosan elolvasom a végeredményt. Igaz, egyszer megírtam egy kortárs környezetben játszódó regény szinopszisát, de aztán úgy döntöttem, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni“. Még szerencse, hogy most, három évvel később végül másképp döntött.

kondor-abuntolkeletre-300dpi-jpg.jpg

Innentől moderáltan spoileresek leszünk.

2015-ben járunk, Magyarországot egy nyugatbarát, EU-párti polgári kormánykoalíció kormányozza, melynek nincsenek igazán ellenfelei: van egy gyönge, bénult baloldal és egy hangos, de szintén nem túl izmos szélsőjobb. A miniszterelnök (aki Orbán Viktor helyett talán inkább Simicska Lajosra emlékeztet, mint azt egy molyos értékelő helyesen megjegyezte) éppen születésnapját ünnepli egy budai étteremben, amikor váratlanul belefejel egy tányér minestrone levesbe és elhalálozik. Az ügyben nyomozó csapat tagja lesz Ferenczy nyomozó, aki nem igazán elégedett a kormány és a szakszolgálatok magyarázatával, miszerint egy szélsőséges szervezet tagjai követtek el merényletet a miniszterelnök ellen. Az alkoholista és gyógyszerfüggő Ferenczy rálel egy nyomra, s miközben az ország már a tettesek elfogását ünnepli, vidékre utazik, hogy kinyomozza az ügyet. Nyomában pedig ott vannak a titkosügynökök.

Kezdjük a világgal: Kondor kissé alternatív Magyarországának politikai élete olyan érzést nyújt, mint amikor a külföldi sajtó ír hazai ügyekről: kicsit egyszerűsíti a valódi helyzetet, kevésbé jönnek ki benne konfliktusok, motivációk. A regényben ez nem baj, nem politikai thrillert olvasunk: az áthallásokat pedig teljesen le lehet venni. Hozzájön még ehhez az is, hogy egy ponton Ferenczy gondolatban megjegyzi: ha a regénybeli miniszterelnök nem nyugatbarát lett volna, hanem a keleti nyitás híve, akkor is ugyanennyi híve lett volna. Az ügy megoldása szempontjából fontos, így nem áruljuk el részletesen, de egy, az elmúlt évben jelentős ügy is szerepet kapott a regényben.

A politikán túllépve Kondor ismét remek képet ad Budapestről: ritka és nagyon jó élmény, hogy a helyszíneket tényleg el tudom képzelni. Ott zötykölődünk Ferenczyvel az életveszélyes hármas metrón, jövünk fel vele a mozgólépcsőn a Klinikáknál vagy az Árpád hídnál, ott iszunk vele a nyolcadik kerületi romkocsmában, keresgélünk a Szabó Ervinben vagy eszünk a terézvárosi kifőzdében. Ugyanígy működnek a veszprémi helyszínek, vagy a vége felé a falusiak, amiről egy az egyben a VS múltkori, reménytelen helyzetben tengődő falvakat bemutató anyaga jutott eszembe. Egész egyszerűen jó érzés tényleg tudni, hogy hol vannak a szereplők, Kondor pedig igazán jó partner ebben.

kondor-vilmos-2.jpg

 

Kondor Vilmos

Ferenczy egészen remek karakter lett, Hammett-i értelemben vett kemény nyomozó, eleinte még a rendőrség kötelékében, aztán a szó legszorosabb értelmében magánnyomozóként: az hajtja előre, hogy felgöngyölítse az ügyet, amíg ki nem derül a nagybetűs Igazság. Nem állíthatja meg semmi: hiába van egyedül a világ ellen, hiába szól ellene minden odds: megy előre, kérdez, utánajár, menekül, ha kell, és visszaüt, ha úgy hozza a sors.

Emellett pedig alkoholista és gyógyszerfüggő. Az egész sztorit belengő piaszagról, az ezzel kapcsolatos fejlődési történetről egy sűrített, Lawrence Block-féle Matthew Scudder jutott eszembe. Az egyetlen igazán homályos pont is ehhez a vonalhoz kapcsolódik: számomra nem volt világos, hogy akkor, amikor már közel a megoldás, mi értelme volt iszonyatosan bedrogozni szegény Ferenczyt. Az értelmét második olvasásra sem látom, viszont az azt követő remek párbeszédek a képzelt arccal egészen remekre sikerültek.

Apropó, párbeszédek. Most már biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebb történelmi környezetbe életszerű párbeszédet írni, mint egy kortárs regénybe. Míg a Budapest-sorozatnál sosem merült fel bennem, hogy tényleg beszél-e így valaki, most volt pár pont, pár kifejezés ahol ez megfordult bennem. Ettől a néhány kivételtől eltekintve a szöveg megfelelően hozza a szerzőtől megszokott minőséget.

Nem maradt más hátra, mint magának a feloldásnak az értékelése. Sok karakterre nem gyanakodhatunk a regényben, nem egy Agatha Christie-féle fejtörőről van szó. Egy ponton, legkésőbb a regény harmadik harmadában teljesen egyértelművé válik, ki lehetett a gyilkos, aztán nagyon hamar azt is össze lehet rakni, hogy miért. Annyit árulok csak el, hogy nem voltam csalódott: mind az ügy megfejtése, mind az erkölcsi igazságtétel teljesen kielégítő, az utolsó oldalak pedig kellőléppen izgalmasak − a regény pedig végül pont ott ér véget, ahol véget kell érnie. A regény vége felé még a Mandiner is előkerül.

A félbehagyott (?) Szent Korona-sorozat vontatottsága után Kondor Vilmos újra izgalmas könyvvel jelentkezett, ami végre egy rendesen megírt, rendesen átgondolt magyar krimi. Még sok ilyet szeretnék látni, akár Kondortól, akár mástól. 

Utóirat: Az viszont nem derült ki számomra, hogy a cím mire vonatkozik. Ha erre van valakinek ötlete a kötet elovlasása után, szívesen fogadom a tippeket az impresszumban megadott email-címen.

Kondor Vilmos: A bűntől keletre

Libri, 2015.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr337952670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.10. 09:36:43

Kondornak egy kicsit meg kellene erőltetnie magát a kortárs krimivel kapcsolatban, mert a téma az utcán hever. A politikai korrektség miatt nemigen lehet a migránsbűnözésről krimit olvasni, itt az ideje, hogy a hiányt valaki bepótolja.

Lehetne például egy migráns, aki az okostelefonján tárolt pornóképekkel folytat sötét üzelmeket és ennek lennének a gyilkosságok a következményei.

Imrebá 2015.10.10. 13:53:03

" Az viszont nem derült ki számomra,
hogy a cím mire vonatkozik."

"A bűntől keletre."

A cím szerint keletről a bűn merre van?
Északra?
Délre?

Wikus Van De Merwe 2015.10.10. 18:48:20

@Doomhammer:

Hát ez elég gyönge...
Egy "igazi" kortárs krimiben egy feldarabolt migráns teteme mellett talált mobilon lévő pornográf videók alapján az alkoholista és családi problémákkal küzdő zsaruk felgöngyölítik az európai neonácik és a közel-keleti dzsihadisták által létrehozott bűnszervezetet.
Közben lecsapnak a gyermekpornográfiával kapcsolatban lévő "neoegyházináci" bandára,megakadályoznak egy pokolgépes merényletet és kiszabadítanak 72 szüzet egy aleppoi rejtekhelyről...stb...stb...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.10. 19:09:30

@Wikus Van De Merwe:
Elismerem, az ötletem nem volt valami alaposan kidolgozva. De örömmel látom, hogy elindított egy pozitív folyamatot a mai magyar valóságról szóló krimi létrehozása terén.

A gyermekpornográfiás szál tetszik. Lehetne az, hogy gátlástalan muszlim embercsempészek HIV-vel fertőzött eritreai és szír gyerekek újkori népvándorlását váltják ki csak azért, hogy legyen elég áldozatuk a gyermekpornó-bizniszben? Lehetne egy, a migránsok által okozott járványügyi veszély ellen küzdő doktornő, aki mondjuk depressziós és családi problémákkal küzd, akárcsak a főhős nyomozó, de ebből egy szerelmi szálat lehetne kikanyarítani. Problémás szerelmesek a bűnösen hömpölygő emberáradattal szemben!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.10. 19:17:20

@Imrebá:
"A cím szerint keletről a bűn merre van?"

Ez elég egyértelmű. Ha a cselekmény a bűntől keletre játszódik, akkor a bűn nyugatra van, ez mindenkinek egyértelmű, aki volt már erdei táborozáson és mutattak neki egy iránytűt.

Imrebá 2015.10.11. 07:21:01

@Doomhammer: Bence utóiratával kapcsolatban fogalmazódott meg bennem pár kérdés.
Következtetések levonására nem vállalkoztam.
Nem gondolja Ön, hogy elkapkodta a megállapítását?
Sok kérdést fel kéne még tenni ahhoz, hogy ennek a bonyolult címnek a megfejtéséhez közelebb kerüljön egy egyszerű földi halandó.
Közvetlenül az írót kéne megkérdezni.
Mit akart üzenni ezzel a címmel.
Kinek akart üzenni?
Miért?
Akart-e egyáltalán üzenni?
Ironizált?

annamanna 2015.10.12. 02:44:58

A bűntől keletre a büntetés/bűnhődés van. Erre érvként itt van rögtön Dosztojevszkij regénye, amiben Raszkolnyikov Péterváron gyilkol, és büntetésként Szibériába száműzik.
De a klasszikus sztori mégiscsak ez:

"És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját."

"És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre."

"És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól. Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a Jordán-melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig. Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt."

Ennek inverze, amikor az emberek direkt nyugat felé mennek bűnt elkövetni (tehát a bűn nyugaton van):

"És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost."

Jákób becsapta az apját és a bátyját, és csalással megszerezte az elsőszülöttségi áldást. A szülei ezek után keletre küldték:
"Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére."

A száraz keleti szél eleve büntetés:
"És ímé azok után hét vékony s keleti széltől kiszáradt gabonafej nevekedik vala."
"Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét Égyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lőn, a keleti szél felhozá a sáskát."
"Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről."
"A keleti széllel összezúzod Tarsis hajóit."
"Mérték szerint ítélted őt, midőn elvetetted! Reájok fútt kemény lehelletével a keleti szél napján."
"Mint keleti szél szórom szét őket az ellenség előtt, háttal és nem arczczal nézek reájok az ő pusztulásuk napján."
"És ímé elplántáltatott, jó szerencsés lesz-é? Avagy ha a napkeleti szél illeti őt, nem szárad-é el teljesen, ültetésének ágyában nem szárad-é el?"
"De kiszaggattaték Isten haragja által, a földre vetteték, és a napkeleti szél elszárasztá gyümölcsét; letöretének és elszáradának erős ágai; tűz emészté meg."
"Nagy vizekre vivének téged a te evezőid, a keleti szél összetört téged a tengerek szívében."
"Széllel táplálkozik Efraim és fut a keleti szél után. Mindennap szaporítja a hazugságot és a sanyargatást, és frigyet szereznek az Assirussal és Égyiptomba visznek olajat."
"Mert bár a testvérek közt ő a legvirágzóbb: feljő a keleti szél, az Úr szele támad fel a pusztából; kiszárad kútfeje, elapad forrása: az rabolja ki minden drága kincseinek tárházát."
"És lőn napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendele Isten, és a nap rátűzött a Jónás fejére, és ő elbágyada. Kiváná azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem!"

A bűnért való áldozatot az oltártól kelet felé vetik:
"A begyét pedig rútságával egyben vegye ki, és vesse azt az oltár keleti oldalára, a hamu helyére."
"Azután vegyen a tuloknak véréből és hintsen újjával a fedél felső színére napkelet felé; a fedél előtt pedig hétszer hintsen újjával a vérből."

Az Úr kelet felé űzte az ellenséget:
"És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék őket és űzék őket egészen a nagy Sidonig és Miszrefót-Majimig, és Mispának völgyéig napkelet felé, és leverék őket annyira, hogy senki sem maradt közülök életben."

Kelet fiai a büntetés eszközei:
"Mert ha vetett Izráel, mindjárt ott termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájok törtek."
"És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében:"
"Ezokáért ímé adlak téged Kelet fiainak örökségül, hogy felüssék sátraikat benned, s felállassák benned lakóhelyeiket, ők eszik meg gyümölcsödet, s ők iszszák meg tejedet."
"Megnyitom Kelet fiainak, Ammon fiaival együtt adom örökségül, hogy emlékezetben se legyenek többé Ammon fiai a népek között;"

"A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket."
(tehát a bűnhődés a megváltás miatt elválik a bűntől).

A bűnhődés végét is keleten veszik észre először:
"Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala."

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.10.12. 16:24:25

hát, nem keltetted fel az érdeklődést a regény eránt, sőt csak Frei "írókolléga" jutott róla eszembe.
Viszont ha már disz/utópia, akkor Spiró Feleségeversenye, ahol a Mandi kommentelői lövik az ATV betelefonálóit és viszont :P
süti beállítások módosítása