Magyarország svédasztalon
2015. szeptember 29. írta: Redakció

Magyarország svédasztalon

menekult_svedorszag.jpg

A díszvendég Magyarországot tálalták fel és csócsálták a svéd szervezők a vasárnap véget ért Göteborgi Könyvvásáron, a sors fintorának köszönhetően olyan magyar cigányzenészeknek is kellemetlenséget okozva, amilyen a Budapest Bárt vezető Farkas Róbert. Két nap alatt a Mandiner főmunkatársa is belekóstolhatott a fegyvergyártó ország kötelező humanizmusába, a svéd politikai korrektség kétarcúságába, ahogy remek osztrigába és vendéglátásba is. Helyszíni riport a magyar szempontból botrányosra sikerült nemzetközi eseményről.

„Ez azért már sok. De a svédek nagyon jószívű emberek. Nem fogják megállítani.” A taxisofőr mondja mindezt, akit elém küldtek a reptérre. Elénk. Éltesebb, rezignált lengyel költő is utazik velünk, elvégre a híres Göteborgi Könyvvásárra tartunk, az meg, mint hamarosan kiderül, kulturális, könyvügyi, de legalább ennyire ideológiai-politikai esemény, szóval rendben is van indításnak a költő meg az újságíró a közös taxiban.„Szóval ön egy diktatúrában él” − kezdi a lengyel az ismerkedést. Azt hiszem, viccel. Nem. Komolyan kérdi. Megnyugtatom, hogy a vesémet azért még éppen nem verik le, ha cikket írok. Megnyugszik. Vagy csak ugyanolyan rezignált marad. Mindegy. Engem jobban érdekel a sofőr. Őt már én kérdezem arról, mit szól a mostani migránsügyhöz. Erre mondja a fent idézetteket.

Eddig uncsi, ugye?

Igen ám, csakhogy sofőrünket Abdulnak hívják. Abdul éppen negyven éve érkezett Pakisztánból. Imádja Svédországot, a munkát, a biztonságot, a szociális rendszert, de nem kér az utánpótlásból. Főleg, hogy az abból fakadó gondok rá is rossz fényt vetnek, plusz az a fene nagy szociális biztonság sem olyan már, mint húsz éve volt... Szóval mindenkit azért szerinte nem kellene befogadni, viszont „a svédek melegszívű, jó emberek”

Stumpf András helyszíni riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr557861676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.09.29. 09:56:42

B.E. és Mong megírta már a maga verzióját?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.29. 10:30:31

Seppele nem is ment el? Biztosan lefizette őt a Zorbán.

Virág et. 2015.09.29. 10:33:32

"Megnyugtatom, hogy a vesémet azért még éppen nem verik le, ha cikket írok. "

:D :D :D Andris, a nagy mókamester. Súgok: szerintem nem a kormányoldal lieblingjeire gondoltak ők sem. Meg veseleverés sem kell, de még diktatúra sem igazán ahhoz, hogy azért egészséges közéleti- és sajtó-állapotokról ne beszélhessünk. Abban viszont igazad van, hogy ellenzéki sajtó egyelőre még létezik Magyarországon. Abban már nincs, hogy azért ne lettek volna, ne lennének kormányzati erőfeszítések ennek megváltoztatására. Halottról jót vagy semmit, úgyhogy a médiahatóság előző vezetésének lépéseit most csak megemlítem és nem minősítem. A közpénzen érlelt habonyista és a g-nap előtt Simicska-kézben lévő médiabirodalom építgetése se semmi. Az indexet nem az MSZP-kormány csinálta adópénzből (különösen, hogy 99-ben fidesz-kormány volt).

Orbán diktátorozása ugyanakkor nyilvánvaló túlzás. Wannabe autoriter akar lenni, Putyin-light, de azért még szalonképes nyugaton. És közben meggazdagodni, mint mindenki más a kormányon. Nagyjából ennyi a motiváció, nincsenek itt elvek, soha nem is voltak.

Bryan élete 2015.09.29. 11:46:27

@Virág et.: ez a meggazdagodni, mindig felidegel. Mit is jelent a gyakorlatban, van valami felső határa, amikor már azt mondja valaki, nna, most már elégedett vagyok, meggazdagodtam, többet nem lop....szerzek.
Példaként mondom a történetet, ez lehet általános is.
Közeli hozzátartozóm orvos, szerény ügyfélkörrel: doboz tojás, télen hurka, cserép virág, öreg nénik cipősdobozban házi cérnametélt.
Beszéltünk többször róla, hogy ha az orvosokat jól megfizetnék,nem fogadnának el hálapénzt.
De mennyi az a jól megfizetés? egymillió nettó, kétmillió? lenne annyi erkölcsi érzék az orvosban, hogy valóban visszautasítana ezután mindenféle honoráriumot?

Hozzátartozóm szülei mindketten orvosok jó helyen, jó időben, friss nyugdíjasok. A mára felhalmozott családi vagyonuk cca 250 misi, háromévente kocsicsere.
Ja, és teljesen az alapokról kezdték, panelban.
Ez csak egy példa arról, hogy ha az ember pénz közelébe kerül, leállíthatatlan és gátlástalan a harácsolásban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.29. 12:51:37

Nem csak Malmoben verik a sved postasokat a bevandorlok, de a sved noket is eroszakoljak tomegesen a masfele kulturajuak. Tudom, mert a kozteve hiradoja mondta, az meg miert hazudna?

Bell & Sebastian 2015.09.29. 14:08:36

A magyar nem szereti a devianciát, mint ezt valaki már tegnap megjegyzte, igen találóan.

A mindenféle szexuális- és politikai túl-elhajlókkal nemcsak az a baj, hogy sérült az elméjük, hanem még a lelkük is fekete, mint az ördög segge.

Egy amerikai luvnya megint túlnyalakodta magát a saját kiterjedésén, ennyi történt.

Egy normális országban elviszi az ilyet a kozák és bikacsökkel téríti jobb belátásra, nem pedig végighallgatják a meszziről jött sületlenségeit.

Függetlenül az esettől, Orbánt is legalább ennyien basznák pofán, mint ezt nemet tévesztett, nemtelelen teremtményét a pokolnak.

Leginkább gazdasági okokból, ami nem pont ugyanaz, mint amit a zsi-ci média szajkózik. Vagyis a másik zsi-ci média, hogy pontosak legyünk, mert mind ugyanaz, mint ugyanannak a színe-visszája.

Bell & Sebastian 2015.09.29. 14:13:25

@Doomhammer: Minek mentek oda?

Erőszakoljon otthon kiskorú szüzet, ha pont éjces az a tündibündi migráncs. Vagy kecskét / darázsfészket / Akrapovics-kipufogót, tetszés szerint. Nem értek a Koránhoz mélyebben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.29. 15:19:02

@Bell & Sebastian:
A Koran szerint lehet nem muzulman rabszolgakat tartani es rajuk nem vonatkozik a hazassag elotti testi kapcsolat tilalma.

Ez mondjuk a Biblia szerint is igy van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.29. 17:01:15

@Doomhammer:

"Ez mondjuk a Biblia szerint is igy van." --- írja.

Ez mondjuk éppen nem igaz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.29. 17:17:09

@bbjnick:
Mózes második könyve, 21:7-11:
"És ha valaki az õ leányát szolgálóul adja el, ne úgy menjen el, mint a szolgák mennek.
Ha nem tetszik az õ urának, hogy eljegyezze õt magának, akkor váltassa ki; arra, hogy idegen népnek eladja, nincs hatalma, mivel hûtelen volt hozzá.
Ha pedig a fiának jegyzi el õt: a leányok törvénye szerint cselekedjék vele.
Ha mást vesz magának: ennek ételét, ruházatát és házasságbeli igazát alább ne szállítsa.
Ha ezt a hármat nem cselekszi vele: akkor menjen az el ingyen, fizetés nélkûl. "

Figyelmeztetem, hogy jócskán van még idézet a tarsolyomban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.29. 17:32:03

@Doomhammer:

Szent Pál Filemonnak írt levél

"(...)

Filem 1.8
Ezért bár Jézus Krisztusban parancsot is adhatnék rá, hisz kötelességed megtenni,
Filem 1.9
mégis a szeretetre hivatkozva inkább kéréssel fordulok hozzád, én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek.
Filem 1.10
Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben adtam életet.
Filem 1.11
Egykor haszontalan volt számodra, most pedig számodra is, számomra is hasznos.
Filem 1.12
Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet.
Filem 1.13
Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek,
Filem 1.14
beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald.
Filem 1.15
Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad,
Filem 1.16
de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is.
Filem 1.17
Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem.

(...)"

Szent Pál arra "kéri" Filemont, hogy fogadja vissza Onezimuszt, egykori rabszolgáját, aki rég megszökött tőle, de már ne mint szolgát, hanem mint családtagot.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.29. 17:36:22

a kihelyezett diplomatáinkat meg két pezsgőszürcsölés közt elemi meglepetésként érte az a teljesen váratlan fordulat, hogy a skandiliberók nem hagynak ki egy konrádos ziccert a kiadós narancsfacsaráshoz. pláne nincs benne a teendőik közt, hogy ilyen esetekre készülve legyen tarsolyban egy csokor finom célzás pölö stockholm külvárosának tűzvédelmi gondjaira, női egyenjogúság érvényesülése malmöi kontextusban etc.... avagy eleve utalás olyan apróságokra, hogy semleges rendezvényeken se nem túl elegáns, se nem túl demokratikus abzúgolni, ellenben igazán szívesen látjuk az aggódókat a nagykövetségben v. előtt megbeszélni a dolgokat.

és persze lehet próbálkozni stumpfi módra bedobva a zatomot, hogy nincs diktatúra, pedig lövethetnének is :D

Bell & Sebastian 2015.09.29. 20:26:56

Doomy, eltévesztette a házszámot, mert bizonyára a vállfaárus vigéceknek szánta az idézetét az Ószövetségből.

Alapvető tájékozatlanságra vall, ne mondjam, antikeresztény attitűdre, hogy megint olyasmivel szeretne agyonütni, ami nem állja ki a fokhagyma-próbát.

A zsidók rendhagyó szexuális szokásait a Migráncs -címszó alatt találja, ha pedig iddézni akar, üsse csak fel bátran a Katolikus Lexikont, oszt rögtön nem fog akarni idézni kőkorszaki baromságot.

Bell & Sebastian 2015.09.29. 20:40:37

@Herr Schnitzel Lutscher: Azt akarta mondani tán, hogy aki a Kék Osztrigába készül, öltözzön köcsögnek?

A tolerancia hol marad?

A diplomáciai kart érintő kritika azért jogos, mert ez elsősorban szakma (lenne), másodsorban: szart se ér a harag hatalom nélkül. Elegánsan megszívatni egy szakajtó libsit, nos, ezt még csak Prőhle tudta, kész csoda, hogy még nem rúgta ki érte Nyeszlettkandúrka, elsősorban rigmus-felmondó.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.29. 22:39:31

@Bell & Sebastian:
De hát hiszen maga idézetet akar!!! Ki vagyok én, hogy megfosszam magát ettől az élvezettől. Ha nem haragszik, a Katolikus Lexikon vagy a Katekizmus helyett inkább a Bibliát veszem elő, ezúttal az Újszövetséget. Így szól Jézus a rabszolgákról (Lk 12:43-48):
"43.
Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!
44.
Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt.
45.
Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni:
46.
Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja.
47.
És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;
48.
A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle."

Nézze csak, hát itt az urak verik a szolgákat, sőt, ha igazán elégedetlenek velük, ketté is vágatják.

Ugye tudja, a fenti sorokat kinek tulajdonítja Lukács? Remélem, nem kell hozzá a Katolikus Lexikon?

Szemétkedés helyett (mellett) hadd pontosítsam, miről beszélek. Az iszlámot azzal szokás vádolni, hogy bennragadt a középkorban. Pedig nem az iszlám vallás ragadt benne a középkorban, az haladt rendesen a korral együtt, a kereszténységhez hasonlóan, hanem néhány fundamentalista muszlim. A veszély tehát nem az iszlám terjedése, hanem a fundamentalizmusé, ami szó szerint veszi ezeket az írásokat (a Bibliát vagy a Koránt), amelyeket teljesen más korban írtak.

Így történhet meg, hogy egyes muszlimok megengedhetőnek tartják, hogy nem muszlim nőket használjanak ki, hiszen a Korán megengedi a nem muszlim rabszolgákkal való szexuális érintkezést házasság előtt. Így történhet meg, hogy egyesek a biológiatankönyv borítójára a Genezisből vett idézetet tesznek, vallási fundamentalizmus végett bezáratják vasárnap a boltokat (pedig a Biblia nem is ír elő ilyesmit) vagy más vallású menekültek ellen gyűlöletkampányt szerveznek.

Ja, ez utóbbiak nem is a muszlimok voltak.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.30. 05:37:23

@Bell & Sebastian: de bizony ki lett rakva Prőhle bácsi, csak aztán mint egyszeri gátőrt időnként elő-előszedik az emmi seprűkamrájából, ha vészesen magasan áll a vízszint és a mikrofonállvány nem bizonyul jó homokzsáknak, nemhogy kék osztrigának.

amúgy aki meg a kék osztrigába készül, ízlés és ingerencia szerint lehet köcsög, vagy csak öltözhet köcsögnek, vagy akár maradhat hideg hümér is, de semmiképp se csodálkozzon, ha felkérik egy tangóra.

Virág et. 2015.09.30. 08:34:10

@Spániel: Pont az orvosokra van példa: ahol magasak a bérek, ott a hálapénz fogalma ismeretlen. Nem szokás nyugaton borítékokat lökdösni az orvosnak. Tehát ott úgy látszik van elég. Nálunk az orvosokat nem tudja az állam fizetni, de amikor a magántőke bevonása volt a terítéken, akkor nemzetárulás meg az egészség nem üzlet volt. Lenépszavazta az istenadta, tessék élvezni a mostani lassú rohadást. A piac most is ott van, csak a privát biztosításod helyett direktbe fizetsz az orvosodnak.

Csak a Fidesz!

Politikusok más fából vannak faragva. Annyit lopnak, amennyit hagynak nekik. Nyugaton annyi talán az előny, hogy nem tudták leépíteni a választók ütemes tapsolása mellett az azóta nálunk szitokszóvá vált "checks and balances" rendszert, ezért ha valami disznóság kiderül, az minimum a politikai karrierbe kerül. Nálunk semmibe. Családi összefogás. Nem taggyűlés. Gázszerelőből Rockefeller pár év alatt, állami megrendelésekkel.

Nincs itt semmi látnivaló, tessék oszolni.
süti beállítások módosítása