Babapajzs a határrésen − migránsok, média, manipuláció
2015. szeptember 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Babapajzs a határrésen − migránsok, média, manipuláció

hatarzar_baba.jpg

Magyarország az új Izrael? Na, nem úgy. És persze nem is szándékozok alaptalan párhuzamokat találni Izrael és a palesztinok viszonya, valamint Magyarország és a tegnap a magyar határzárat ostromló multikulturális világutazók összeütközése között. És nem fogok most igazságot tenni az Izrael kontra palesztinok meccsben sem. Mégis van egy párhuzamos jelenség, amiről beszélni kell, s amiről eddig a magyar hírfogyasztók nem nagyon hallottak. Ez pedig Pallywood, a palesztinok és más közel-keletiek szépen kiérlelt, jellemzően az izraeli rendészeti, katonai akciók ellen bevetett médiamanipulációs technikája, ami tegnapra begyűrűzött Magyarországra. 

Forgács István szép és elmélkedésre okot adó publicisztikát írt ma a Mandinerre arról, hogyan és milyen mértékben lehet megérteni elkeseredett emberek, embercsoportok irracionális viselkedését; amivel nem csak maguknak, hanem esetleg közeli szeretteiknek, akár karon ülő csecsemőiknek is sérelmet, kárt, veszélyt, életveszélyt okozhatnak. 

De bevallom, tegnap este, amikor először láttam a csecsemőikkel a röszkei frontvonalba menetelő apákat és anyákat, nem voltam éppen elmélkedő és megértő hangulatomban. Sőt. Egy pár hónapos gyermek apjaként fel nem tudtam fogni, mit látok. 

Mit képzel magáról, az életről, a világról az a szerencsétlen, aki − miközben egyértelmű a helyzet és az is, hogy mi fog következni szánt szándékkal, karon ülő csecsemővel beszáll egy legálisan védett határ elleni illegális áttörési kísérletbe, bele a vízágyúba és könnygázba, hogy aztán kifejezetten a világsajtó kameráit keresve mutogassa a síró gyerekét?

Mert hogy ez történt. Nem csak tegnap, már korábban is.

bicske.jpg

Hol a média? Hol a média? − kérdezték egymástól múltkoriban egy videófelvétel alapján a magyar sztrádán szürkületben vonuló migránsok. A médiától várták a megváltást a vándorlók.

Vagy ott van a múltkor megénekelt New York Times-cikk (melyben Frölich Róber főrabbi a holokauszthoz hasonlította a magyar migránshelyzetet), melynek Bicskén készült illusztrációja (fent) egy megtörten rácsokba kapaszkodó fejkendős asszonyt ábrázolt. Mintha a gonosz magyar hatóságok bezárták volna őt valahová, ahonnan nem tud eljönni. Miközben az a rács nem volt más, mint a bicskei állomás síneket elválasztó kerítése, amely természetesen mindkét irányban nagyon hamar véget is ér; és hát maguk a migránsok nem akartak onnan elmenni az alapvető szükségleteket kielégítő menekülttáborba.

Emlékezetes az a jelenet is, amely az első, világszerte bemutatott fotókon mintha azt ábrázolta volna, hogy a kegyetlen magyar rendőrök a sínekre lökik a családját védelmező szír édesapát. Aztán később derült csak ki, az eseményről készült felvételen, hogy pont az eszét vesztett férfi lökte erőből a hüledező rendőrök között a nőt és a csecsemőt a sínekre, azzal se törődve, hogy a gyerek fejét esetleg nekiveri a sínnek.

Talán a BBC-n láttam egy jelenetet tegnap, ahogy a tudósítót néhány épp a könnygáztól visszavonuló kemény legény arrébb ráncigálta, hogy neki és a kamerának mutassák egyik társukat és a karjában tartott, természetesen bömbölő gyermeket. Mégis, mire számított?

Mit képzelnek a szeretteikről, a védelmükre szoruló gyermekeikről azok a barbárok, akik a legforróbb szituáció kellős közepén átdugják a gyereküket (vagy más gyerekét?) a pengés-szögesdrótos akadályon egy szakasznyi rohamrendőr elé? Vagy ahogy ugyanezen a képen jobbra fent látszik, közvetlenül a szögesdrótnál, a magasban lóbálják a gyereket, súlyos sérülés veszélyének kitéve őt?

hatarzar_baba_1.jpg

Vagy a gyereket lóbálóknak és/vagy társaiknak még pont az lenne a hasznosabb, ha konkrét sérülést is okoznak a végtelenül irracionális akciózásaikkal? Hogy balesetet szenvedett, súlyosan megsérült gyerekekkel keressék a körülöttük forgató tévéstábok figyelmét? 

A játszmának persze csak az egyik részese a gyerekeket szándékosan veszélyhelyzetbe sodró tömeg. Kell hozzá a másik fél is, a szenzációhajhász média, ami a legősibb és legósdibb recepttel nyilvánvalóan harap a bajba került, síró-rívó gyermekek látványára. Ha kell, kivágva az előzményeket, elhallgatva az okok és okozatok valódi láncát, az eset körülményeit és szélesebb összefüggéseit.

Ez az a játszma, amit a nagyrészt anarchiába süllyedt Közel-Keleten már sokan megtanultak. Ez Pallywood: hogyan manipuláljuk a szenzációt kereső média figyelmét, tudván azt is, hogy a média amúgy is még tovább fogja torzítani az összképet. Saját nyomorunkat saját embertelenségünkkel, ártalmatlan és védtelen gyermekeink felhasználásával megspékelve kicsikarni a részvétet a világ nyilvánosságától.

Mi, európaiak, magyarok eddig csak a késő esti világhíradókban láthattuk ezt a bizarr jelenséget. Most viszont már itt dörömböl a határainkon. Szó szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr487795508

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jogos önvédelem és liberális hátraarc 2015.09.18. 12:12:38

Bassár El-Aszad szír miniszterelnök orosz sajtótájékoztatóján képmutatással vádolta a Nyugatot, aki sír a szír menekültek sorsa fölött, ugyanakkor – szerinte – támogatja a háborút, amely menekülésre készteti a lakosságot – írja a l’Internaute. Gyökérk...

Trackback: Rajcsányi Gellért: Babapajzs a határrésen − migránsok, média, manipuláció 2015.09.17. 16:26:02

Mit képzel magáról az a szerencsétlen, aki − miközben egyértelmű a helyzet és az is, hogy mi fog következni − szánt szándékkal, karon ülő csecsemővel beszáll egy legálisan védett határ elleni illegális áttörési kísérletbe, bele a vízágyúba és könnygázba,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.18. 05:25:05

@Holger Hartland:

Ez az Orbán-beszéd egy erősen demagóg szöveg, tele csúsztatásokkal, de valószínűleg így is a legkevésbé képmutató és a leginkább előremutató hang Európában.

annamanna 2015.09.18. 05:48:21

@bbjnick: sajnos csak hiszed, hogy "a legkevésbé képmutató". Ami növeli az erőszakot, az nem tiszta, és pláne nem előremutató.

"De a nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.
Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek:
Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!
Vajjon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserűt?
Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőlőtő fügét? Azonképen egy forrás sem adhat sós és édes vizet.
Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.
Ha pedig keserű irígység és czivódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen.
Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.
Mert a hol irígység és czivakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.
A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.
Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, a kik békességesen munkálkodnak."
(Jakab 3:8-18)

Péld 30,33 Mert miképen a ki tejet köpül, vajat csinál; és a ki keményen fújja ki az ő orrát, vért hoz ki: úgy a ki a haragot ingerli, háborúságot szerez.

A szerintem helyes megoldást leírtam eggyel feljebb.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.18. 06:16:32

@Bell & Sebastian: a magyarokat most köti vissza a megfelelő kábeltévére a beérkező amerikai páncéloshadtest. mi, illuminátusok egy ideig nézzük, mit szerencsétlenkedik a szotyis szapolyai, majd átvesszük a boltot habsburgosan. persze kiverjük a thewrewk inváziót Chief Commander Eugene Sawoyer vezetésével, de az újszerzeményi bizottság megkéri az árát és lesznek betelepítések is a megritkult országba. ezúttal nem svábok, csak hogy szokja a gondolatot.

Virág et. 2015.09.18. 07:32:28

@jose maria padilla: Ha még csak Gellért, de ahogy nézem lassan már a Morvai féle Nemzeti Jogvédők is. :)

Mondom én, hogy érik az izraeli zászlós kuruc címlap.

Pelso.. 2015.09.18. 08:49:36

@Herr Schnitzel Lutscher: Aki azt hiszi/akarja hinni hogy újszerzeményi bizottság idei alapítású és eddig nem igényelte (és kapta is) az összköltségek megtérítését, hát komplett hülye.
Akadt ugyan némi gond, mert a megegyezett szám elé a számla kiáálításakor többször be-becsúszott egy egyes, de hát nilyen polgár az, akit olcsón meg lehet venni??

I_Isti 2015.09.18. 09:58:33

@annamanna: valószínűen az volt a terv, hogy Magyarországon alakítanak ki egy hot-spot tábort, ami tele van folyamatosan 100-200 ezer moszlim "menekült"-tel, és ahonnan a nyugat-európai államok ki tudják halászni a - számukra olcsón foglalkoztatható - és munkavégzésre alkalmas embereket. A maradék meg - az analfabéták és a többi, gazdasági szempontból "hulladék" - itt maradt volna Magyarországon, és az idióta emberjogvédők, és humanitárius szervezetek ellátták volna őket olyan magas életszínvonalon, ahogy egyébként a Magyarországot "normálisan" megszálló igazi katonai hatalmakat a magyarok soha nem látták el. (Ötszáz éve még ki kellett valóságosan rabolni a magyarokat ahhoz, hogy valaki itt olyan ellátást kapjon, mint most a "menekültek".)

Úgyhogy ezt a táboros véleményedet szerintem igen hamar változtasd meg!

Ne legyen itt semmilyen tábor, ne legyen itt semmilyen tömeges bevándorás!

gyalog.galopp 2015.09.18. 10:40:15

@Herr Schnitzel Lutscher:

jut eszembe, mi újság a kerítés körül?

gyalog.galopp 2015.09.18. 10:42:36

@I_Isti:

ezt pont a mi édes anna mannánknak mondod?:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.09.18. 11:10:17

@bbjnick: Vannak alapvető stratégiai kérdések, és vannak specifikus részletkérdések. Ha valakivel száz konkrét kérdésben vitatkozom, továbbá sok hibát vélek látni a jellemében és a cselekedeteiben, de a stratégiában azért nagy vonalakban egyetértünk, akkor azzal a valakivel egy oldalon állunk. Ha valakivel száz konkrét részletkérdésben egyetértek, őt magát akár még becsülöm és kedvelem is, de a stratégiai irányról, a jövőről ellentétes elképzeléseink vannak, akkor azzal sajnos nem állunk egy oldalon. Ez rengeteg rossz és ellentmondásos helyzetet okoz, de ha nem akarunk elvakulni, akkor nincs más, tudomásul kell venni a világ és az emberek ellentmondásosságát, és ezzel a tudattal együtt élve meghozni a döntéseket: hová tegyük az ikszet majd 2018-ban, mit írjunk, mit mondjunk, hol tüntessünk (ha sehová, semmit, sehol, az is ugyanúgy döntés).

Agysebész migráns 2015.09.18. 11:13:13

"Mit képzelnek a szeretteikről, a védelmükre szoruló gyermekeikről azok a barbárok, akik a legforróbb szituáció kellős közepén átdugják a gyereküket (vagy más gyerekét?) a pengés-szögesdrótos akadályon egy szakasznyi rohamrendőr elé? "

Az ő kultúrájukban NEM számít se a nő, se a gyerek. Ha egy gyerek meghal, csinálnak másik kettőt helyette a nőnek, aki valójában nem társ, hanem jogfosztott cseléd.

Medgar 2015.09.18. 11:15:14

Lehet hörögni bármelyik oldalon, de a tény tény marad:

Magyarország sikeresen megvédte magát és polgárait.
Ha Gyurcsány tette volna meg ugyanezt most neki tapsolnék felállva, de Orbánnak sikerült. Ez nem teszi semmissé a többi bűnét és hibáját, de megmutatja, hogy igazi krízishelyzetben meg tudja találni a megfelelő utat akár szembe menve az EU mainstreamnek hitt véleményével is.

Eddig az összes szereplő körhintát játszott Orbán és a magyarok kivételével. És jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy ez volt az egyetlen helyes és hiteles út.

steery 2015.09.18. 11:20:02

Egy új ellenségnek minden taktika új. Ezért csinálják ezt velünk szemben. De egy idő után úgy fognak járni, mint a farkast kiáltó pásztorlegény. Olyan sokszor eljátszák ezt, hogy végül már senki nem fog ugrani a témára. És amikor tényleg, tiszta izomból elkezdődik a gyerekek lemészárlása, már mindenki csak legyinteni fog rá és elfordul a kamerájával, mondván: á, ezek már megint csak hisztiznek!

2015.09.18. 11:20:18

@annamanna: az indiai és a muzulmán kultúra is), ott a gyereknevelés során a nő nem fog hangsúlyt fektetni a tanulásra, a gyerektől nem vár el komoly teljesítményt."
Ezt a részt gondold át mégegyszer. A Uk tele van tanult indiai fiatallal. Sőt, ők adják az orvoslás gerincét. Nők is.

2015.09.18. 11:21:35

@Medgar: Lóf.... ha Gyurcsány teszi, szemkilövetős, szegényvándorölőnek nevezné a jobboldal.

2015.09.18. 11:25:35

@I_Isti:
Ne legyen itt semmilyen tábor, ne legyen itt semmilyen tömeges bevándorás!"

Akkor hogyan képzeled? Ja, sehogy, mit bánod te, csak maradj ki belőle.

Medgar 2015.09.18. 11:25:58

@annamanna: Ne a kereszténység rózsaszín szemüvegén keresztül ítéld meg a muszlimokat. Inkább a Koránt idézd a tisztánlátás kedvéért.

Medgar 2015.09.18. 11:27:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ahogy Orbánt nácinak a baloldal. Sajnos azonban a magyarok 90%-a egyetért eben a kérdésben

2015.09.18. 11:28:35

@Agysebész migráns:
Fradi drukkerek! Ébresztő! Itt vannak a migránsok, és elveszik a munkátokat!

2015.09.18. 11:29:34

@Medgar: Ha Orbán mondaná, hogy emberségesen kell bánni velük, merrt Gyurcsány könnygázzal löveti őket? Nem ez lenne az arány.

'it's cool to know nothing' 2015.09.18. 11:31:41

Azon azért elgondolkodtam, hogy vajon mi a célja a kődobáló embereknek. A határon való átjutás aligha, hiszen tudhatják, amint átlépik a határt letartóztatják őket, hiszen bűncselekményt követnek el, a rendőrség megtámadásáért mindenhol börtön jár. Ezért azt gondolom, hogy a kődobálók nem is akarnak átjutni. De akkor kik ők? Kinek az érdekét sérti legjobban a határzár? Hát leginkább az embercsempész csoportokét. Lefogadom, hogy ők, vagy az általuk felbérelt emberek csinálták a balhét.

A rendőrök helyében okosabb taktikát választottam volna. Időről időre engedtem volna áttörni nekik a kerítést látszólag megfutamodva, rést nyitva, és az átjutó kisebb csoportokat le lehetett volna tartóztatni.

Azért ez a helyzet iszonyúan veszélyes, mert könnyen megismétlődhetett volna, vagy még meg is ismétlődhet az 1914-es Ferenc Ferdinánd eset. Elég egy provokatőr, aki a határon átlő és megsebesít egy magyar rendőrt. A szerbek elbújtatják, mint a Gavrilo Principet, mi meg majd megpróbáljuk levadászni, megtalálni. Igen, ilyen kis dologgal kezdődött az is, de a dél-szláv háború is. (ott Horvátország függetlenné nyílvánította magát, megalakította a saját rendőrségét, de a horvát rendőröket a horvátországi szerb falvakban fegyverrel várta a lakosság, és rendőrökre lőttek. Aztán jött a horvát erősítés, meg a jugoszláv-szerb erősítés, és már dúlt is a háború).

Agysebész migráns 2015.09.18. 11:35:34

"Mi, európaiak, magyarok eddig csak a késő esti világhíradókban láthattuk ezt a bizarr jelenséget."

A nyugati ember ingerküszöbét nehéz felizgatni azzal, hogy párszáz buta tekintetű, villogó szemű színesbőrű férfi hármas ritmusra tapsikol, meg valami buzis pompom-lány koreográfiát ad elő PET-palackokkal az összehugyozott, koszos aszfalton.

Ezzel a cirkuszi produkcióval legfeljebb valami megrökönyödéssel kevert szánalmat lehet kiváltani.

Bár ha valami ütős zene, színes jelmezek meg egy látványos koreográfia is lenne hozzá, azzal egy ügyes producer véresre keresné magát ha színpadra vinné a produkciót valamelyik világvárosban.

Agysebész migráns 2015.09.18. 11:37:23

@'it's cool to know nothing':

"és az átjutó kisebb csoportokat le lehetett volna tartóztatni."

Pluszmunka lett volna a senkiháziakkal.

trigger happy 2015.09.18. 11:44:13

@Virág et.:

tökéletes. pont ugyanezt akartam leírni.
akik tavaly a gázai gyerekgyilkos katonákról írtak, most a kicsiket pajzsként maguk elé tartó arab hordákról vizionálnak.
mondjuk tegyük hozzá, hogy ha ez a kis affér nyitja fel a szemüket, már megérte.

trigger happy 2015.09.18. 11:45:27

@jose maria padilla:

azért te is nagy szarban vagy, hogy melyik kezedbe harapjál.

fidesz a mutyipárt 2015.09.18. 11:46:20

@'it's cool to know nothing':

Ezen jót röhögtem. Kitör a harmadik vh., mert belelőttek egy rendőrbe.
Olvass már utána, hogy ki volt az akibe Gavrilo beledurrantott, aztán gondold újra a sztorit.
Tedd hozzá magadban azt is és próbáld meg feldolgozni, hogy a csúti génselejtes orbánféreg nagy ívben leszarja ha egy rendőr megsebesül, mert ugye nem én vagyok az egyetlen akia fideSSjobbikor férgekkel ellentétben még emlékszik arra, hogy 2006-ban az agyhalott fideSSjobbik férgek szerint a kővel megdobott, törött lábú rendőr volt az agresszor, és a kődobáló a szegény szerencsétlen áldozat.

fideSSjobbik = az emberiség genetikai selejtje

trigger happy 2015.09.18. 11:47:35

@bbjnick:

a faszt működik, már bocsánat. azt csak a hozzád hasonló házmester identitásuak tudják félremagyarázni, elmismásolni.

Izo 2015.09.18. 11:50:00

Az a jó a nagycsaládban, hogy bőven van feláldozható gyerek.

I_Isti 2015.09.18. 11:56:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Viktor ez egyszer nagyon jót mondott: az eu-nak , az öböl menti gazdag olajmonarchiáknak kellene összedobni a pénzt a törökországi menekülttáborok lakóinak ellátására.

Mérnork 2015.09.18. 12:11:41

@Medgar:
"Magyarország sikeresen megvédte magát és polgárait.
Ha Gyurcsány tette volna meg ugyanezt most neki tapsolnék felállva, de Orbánnak sikerült."
Ne legyen kétséged, hogy a miferink fényesre nyalta volna ebben a helyzetben (is) az Eu.-s seggeket és csinált volna egy szép nagy menekülttábort Mo.-ból.

jog-ász 2015.09.18. 12:13:14

szerintem majd megtudjuk milyen kemények vagyunk ha lesz egy ukrán -orosz háború mondjuk a mi területünkön egyszer(ne legyen). addig nem tudjuk milyen érzés esetleg menekülni, és felhasználnánk-e gyerekünket vagy akármit hogy továbbjussunk.
addig a poszt szerzője csak nevelje békében újszülöttjét, reméljük ez így is marad.
attól még tartok én is attól, hogy veszélyben lehet az amiért évszázadokat dolgozott európa, de nem ítélném el azt hogy minden módszert megpróbálnak a jobb élet reményében..sztem mi is megpróbálnánk mindent ha menni kéne.

Agysebész migráns 2015.09.18. 12:16:36

@jog-ász:

" addig nem tudjuk milyen érzés esetleg menekülni"

A szóban forgó csürhében NEM menekültek vannak.

Úgyhogy nem kellene hülyeségeket kommentezgetni.

Eszter8826 2015.09.18. 12:16:57

Mi a gond? Náluk a Nő, gyerek az nem érték, (úgyis van belőle utánpótlás) A sok hülye menekültvédő balliba ezt akarj itt is.

KovácsGyuláné 2015.09.18. 12:24:53

Röszkén a rendőrök kinyitották a kaput, ahol beengedtek családokat gyerekkel, aztán kezdték visszaverni a többieket, nehogy betóduljanak. Közben elszakadt egymástól a család többi tagja. Az anyjához akarta átadni a gyereket az apja (vagy családtagja), hogy legalább együtt lehessenek.
Minden videón van mindkét oldalról. Sehol nem látni, hogy átdobta volna, mégis mindenki ezt állítja. A családegyesítés végül megtörtént, mindenkit visszaküldtek Szerbiába.

Sol Durka 2015.09.18. 12:28:13

Az érzelmekre játszanak, hogy a magatehetetlen gyermek megvédi őket a rendőröktől, katonáktól. Ez emberileg elfogadhatatlan, nagyon alja magatartás.

Willkommenskultur 2015.09.18. 13:02:01

@jog-ász: Azért azzal legyenek tisztában hogy a jobb élet azoknak is jár, akik azt létrehozták.

Nekik egyelőre a gumibot jár, de járhatnak rosszabbul is.

mikerbiker 2015.09.18. 13:07:10

És eljöve a döbbenet az impotenliberálisok arcára....

Különösen vidám dolog látni a sok idiótát amint szembesül a néhány héttel,nappal,ezelőtti saját ökörségeivel,és homlokegyenest az ellenkezőjét mondja mostmár...

Kiemelném hogy: a guglifillérbaszó rohadékok,akik minden lehetséges alkalmat megragadtak hogy lejárassák magyarországot,a nekik segget nyaló gyökerek akik szerint minden ami magyar az eleve rossz, ezek most nézzék meg alaposan a tükröt és gondolkodjanak el rajta hogy milyen: Embernek lenni,Magyarnak lenni. És mivel a személyiségük erre tutira alkalmatlan,javaslom kérdezzék meg azokat a rendőröket akik Röszkén helyt álltak. Respect mindannyiuknak!

Pelso.. 2015.09.18. 13:13:31

@mikerbiker: Nocsak, tehát "milyen Embernek lenni,Magyarnak lenni" a szerinted, ha már ilyen szépívű felszólítást dobsz be.

'it's cool to know nothing' 2015.09.18. 13:27:28

@fidesz a mutyipárt:
te szegény, no nem baj, ilyen embernek is van hely isten ege alatt
nem a politikai álláspontoddal van baj, az nem igazán érdekel, de hogy egyszerű mondatokat sem sikerült értelmezni...

Kandeláber 2015.09.18. 13:31:11

Van annak valamilyen diszkrét bája, amikor azok a libbantak, akik 2006-ban önfeledten tapsikoltak a szemkilövő, magyar zászlót bakanccsal taposó, egyetemistát-perui turistát-plébánost és amúgy minden utcán tartózkodó embert véresre verő rendőröknek, most kórusban sikítoznak, mert magyar rendőrök a magyar határ megvédésére vetemedtek kődobáló, artikulátlanul üvöltöző muszlim söpredékkel szemben...

annamanna 2015.09.18. 13:33:42

@I_Isti: ja azt te csak úgy gondolod, hogy több százezer egyedülálló fiatal férfi csak úgy szívesen ottmaradna egy ZÁRT táborban, ahol az "idióta emberjogvédők, és humanitárius szervezetek ellátták volna őket olyan magas életszínvonalon". És ráadásul még tanulásra is volna kötelezve! Nyelv, szakma, európai szokások és egyáltalán, Európa-ismeret. Ha így lenne megoldva a migránsok helyzete, akkor nem jönne ide egy se, vagy pár hét után menekülne hazafelé (vissza természetesen bármikor elmehetne).
Egyáltalán nem lenne olyan nagy buli vállalni azt, hogy csak akkor mehet el a táborból, ha biztos, hogy be tud illeszkedni, van szakmája, ismer egy európai nyelvet, és tisztában van az európai szokásokkal. Csak azok vállalnák, akik tényleg itt akarnak letelepedni, a többi nem jönne.

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mert ők már ott nőttek föl. Nyilván nem egy belső indiai viskóból estek be egy amerikai kórház sürgősségi osztályára. Indiában a lakosság nagy részének még vécéje sincs, nemhogy majd amerikai orvosok lesznek a nőikből.
Egyébként pedig az, hogy indiai nők Amerikában karriert csinálhatnak, csak azt jelenti, hogy az indiai társadalom nem ragaszkodik annyira a patriarchális családmodellhez, mint a muzulmán világ. Ha muszlim nő csinál karriert Amerikában, nyilván annak is az a feltétele, hogy szakítson a patriarchális családmodellel.
Ezzel egyáltalán nem mondasz nekem ellent. Ahhoz, hogy egy nő karriert csinálhasson (bárhol) az kell, hogy ne ragaszkodjon a patriarchális családmodellhez.

@Medgar: Ez szerinted "a kereszténység rózsaszín szemüvegén keresztül" való ítélet?
"A közel-keleti bevándorlóknál azonban az figyelhető meg, mint a cigányoknál: alig pár százalékuk fogható munkára, a többi a segélyen élősködik, randalírozik, erőszakoskodik. Ez már több évtizedes megfigyelés Európában, ahogyan az is köztudott, hogy az arab államok általában szegények és elmaradottak, a legfőbb bevételi forrásuk az olaj, anélkül borzasztó nagy volna az elmaradottság.
Emögött egy általános társadalmi minta áll, ami összefügg a nők helyzetével: amely társadalmakban a nő elnyomott, és nem dolgozik, hanem otthon van (ilyen a cigány, az indiai és a muzulmán kultúra is), ott a gyereknevelés során a nő nem fog hangsúlyt fektetni a tanulásra, a gyerektől nem vár el komoly teljesítményt. Ha a gyerek nem szokik hozzá, hogy muszáj tanulnia, akkor felnőttként is csak korlátozottan lesz munkára bírható. Emiatt aztán az egész társadalom elszegényedik (már csak azért is, mert a nők kiesnek a termelőmunkából), és a férfiak is felelőtlenebbek."

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 13:35:24

@mikerbiker:

Hát igen..

Legalább 3-5 hónapon keresztül ment a kormány fikázása, hogy nem gondokosik megfelelően a menekültekről. (Mikor napi 3000 érkezett, hónapokon keresztül).
Amikor az osztrákokhoz, németekhez áteresztettük őket, ott is, ahogyan most a Horvátoknál is összeomlott a rendszer.

A kerítést legalább ugyanennyi ideig fikázták cikkekben, blogokban, hozzászólásokban.
Azt a kerítést, mely tökéletesen ellátja funkcióját, és melynek köszönhetően, immár nem hazánkat hasznákja átjáróháznak az egyre agresszívebb muszlim honfoglaló horda.

A menekülteket pedig rózsaszín szemüvegen keresztül mutogatták írtak róluk.
Akikről kiderült, hogy amikor törvények betartását, határátlépés ellenőrzését kérik rajtuk számon, akkor köveket és gyerekeket dobálnak, gyerekeket és asszonyokat tolnak a rendőrök elé élő sorfalnak.

Plussz ráadás:
pestisracok.hu/nemetorszag-noket-es-gyerekeket-eroszakolnak-meg-tomegesen-a-menekulttaborokban/
NÉMETORSZÁG: NŐKET ÉS GYEREKEKET ERŐSZAKOLNAK MEG TÖMEGESEN A MENEKÜLTTÁBOROKBAN 7

TG69 2015.09.18. 14:03:19

Mégegyszer megkérdezném, hogy elkerüljük a politikai manupulációt (ha már a média manipulál és ezt ezek a "barbárok" kihasználják), mi is történt valójában?

a1) babapajzs (mandiner, Kovács Zoltán)
a2) rádobtak gyerekeket a rendőrkordonra (Kovács Zoltán, kifejezetten azt mondta, hogy miután áttörték a kerítést történt a gyermek "rádobás", tehát nem átdobták)
a3) átdobták a kerítésen és így kellett mentővel elszállítani őket (Bakondi György)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.18. 14:13:08

@TG69:

Miért, ezek közül melyik az EU-konform cselekedet?:-)

dukeekud 2015.09.18. 14:22:13

Kifejezhetetlen, mennyire ocsmany, undorito a liberalfasiszta media. Par napja keresztre feszitettek azt a szegeny not egy jelentektelen semmisegert, most pedig tokeletesen agyonhallgatjak ezt a VILAGBOTRANYT !!
Vagy eppen a nemetorszagi taborokban a "szegeny menekultek"" altal elkovetett eroszakokat.

Bobby Newmark 2015.09.18. 14:25:25

@annamanna: Aha, hát ez a megoldás végül is európai... Eredetileg német, 70 évvel ezelőtti. Hitlernek is nagyon szépen bejött...

Először csak munkatábor, aztán rájövünk, hogy sokkal kisebb vesződség, ha ki sem engedjük onnan, csak halálra dolgoztatjuk, végül praktikussági szempontok alapján ezt a folyamatot is meggyorsítjuk.

Ennél szerintem egyszerűbb a határon legéppuskázni őket, még olcsóbb, még gyorsabb, még kevésbé macerás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.09.18. 14:26:58

1. NEM dobálták át a gyerekeket, hanem átadták a magyar rendőröknek a kerítésen át:

gepnarancs.hu/2015/09/orbanek-hazudtak-nem-voltak-atdobalt-gyerekek/

2. "Amikor pár hete Szerbiából igyekeztem a menekülthelyzetről tudósítani, akkor beszélgettem menekültekkel a kerítésről, illetve arról, hogy mit fognak csinálni, ha állni fog a „fal”? Szinte minden gyerekes szülő azt válaszolta, hogy a gyerekét megpróbálja átjuttatni, ha nem megy máshogy, átdobja a kerítésen! Szülőként, apaként felszisszentem!
…és mi van akkor, ha megüti magát, ha eltörik keze, lába, mi lesz vele a szülei nélkül?
Erre egy végtelenül egyszerű választ kaptam: - Ő akkor már az Európai Unión belül van!
Azok a szülők, akikkel én beszélgettem, szó szerint a pokolból jöttek, mentették magukkal a gyermekeiket, vállaltak főként miattuk és velük bármilyen nehézséget, megaláztatást, eljutottak az Európai Unió kapujáig. Innét forduljanak vissza? Vigyék vissza a gyermekeiket a pokolba? Amikor tudják, hogy itt legalább esélye lesz békében felnőni még akkor is, ha egyedül marad?"

alexanderplatz.blog.hu/2015/09/18/dobjuk_a_gyerekunket_az_unioba_morbidus_hungaricus

annamanna 2015.09.18. 14:27:35

@Bobby Newmark: tehát a nyelvtanulás, szakma tanulása, európai szokásokkal való megismerkedés = nácizmus, haláltábor, ennél már az is jobb, ha a határon legéppuskázzuk őket.

Kíváncsi vagyok, drágám, hány osztályod van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.09.18. 14:38:58

Hát te sem vagy egy Chrudinák Alajos az biztos!:))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.18. 14:42:45

@Fedor:

Ennek nem mond némiképp ellent az, hogy a gyerekátdobálást követő éjszakán, magyar kezdeményezésre a szerbek közreműködésével, családegyesítéseket bonyolítottak le --- a magyar oldalon lefogott tüntetők közül néhányat és az átdobált gyerekeket visszakísérték a szerb oldalra a családjukhoz ---, felajánlották a gyerekes családoknak, hogy adják be a menekültkérvényüket nálunk, de ők visszautasították, mert menni Germany?

TG69 2015.09.18. 14:44:42

@bbjnick: Egyik sem, de ha már a manipulációra gerjed ergé, akkor érdemes lenne felkeresniük Bakondit és Kovácsot, hogy legalább hangolják már össze, miket hazudoznak a médiában :). Az egyik azt mondja, hogy átdobták a kerítésen a másik meg hogy a kapu ledöntése után rádobták a rendőrökre, miközben rohamoztak valakik (érdemes meghallgatni először azt akarja mondani, hogy a rendőrrohamra dobták rá ). 1.50-től van ez a részlet :

www.atv.hu/videok/video-20150916-kovacs-zoltan-eb

TG69 2015.09.18. 14:53:17

@bbjnick: Na bazd meg így legyen lottó ötösöm! Tudtam, hogy itt valami oltári nagy disznóság van, de hogy ekkora állatok Orbánék azt nem gondoltam volna.
Gratulálok a mandinernek, hogy beleáll a történetbe...

TG69 2015.09.18. 15:11:07

@bbjnick: gepnarancs.hu/2015/09/orbanek-hazudtak-nem-voltak-atdobalt-gyerekek/

1.20-nál nézd meg a videót, a kislányt és a kisfiút nem átdobják, hanem átadják a rendőröknek. Így ekkor meg sem sérülhettek!!! Bakondi is és Kovács is hazudozik ahogy a gazda parancsolja.

Bobby Newmark 2015.09.18. 15:17:02

@annamanna: Tudod, vannak a szép álmok, meg van a gyakorlati megvalósítás. Amit te előadtál, meg amit én felvázoltam, aközött csak pár év frusztrált és eredmény nélküli álomkergetés van.

annamanna 2015.09.18. 15:30:13

@Bobby Newmark: Amikor Isten Egyiptomból kihozta a népet, kerek negyven évig dekkoltatta őket a nagy semmiben, a pusztában, nem engedte őket Kánaán közelébe.
Kaptak enni mannát, tehát ellátta őket.
De azzal a mentalitással, amivel kijöttek Egyiptomból, nem engedte rá őket Kánanánra. Először meg kellett változniuk a rabszolgatudatból. A pusztában még vinnyogtak, hogy hol vannak az egyiptomi húsosfazekak, a fokhagyma meg az uborka. Egyáltalán nem bírták megbecsülni a szabadságot.

A migránsok megbecsülik Európát? Ugye hogy nem? Amíg meg nem becsülik, addig nem lehet őket Európára ráereszteni. Akkor fogják megbecsülni, ha ők is képesek lesznek úgy élni, mint az európaiak, tehát magukat fenntartani, és nem segélyért kuncsorogni. Ahhoz szakma kell és nyelvtudás, na meg az európai kultúra valamilyen szintű ismerete.
Enélkül csak a puszta meg a manna járhat jogosan.
Ne mondd azt, hogy ennél az is jobb, ha legéppuskázzák őket, mert aki a halálban látja a megoldást, az a saját életét sem becsüli.

Ezek az emberek, ha megfelelően tanítják őket, felmérhetetlen értéket képviselnek. Nem annyi az értékük, mint egy puskagolyónak!

Csak tudni kell ezt az értéket kihozni belőlük, ahhoz pedig tanulás kell.
De kinek van kedve tanulni? Senki sem járna iskolába, ha nem volna muszáj.
Olyan felnőtt embereket, akiknek nincs semmilyen anyagi hátterük, nincs ingatlanuk, nincs saját keresetük, vajon hogy lehet rávenni arra, hogy tanuljanak (és mondjuk ne álljanak be terroristának)? Muszáj volna a zárt tábor.

Ha ezt bevezetnék, a nagy részük egy hét múlva már otthon lenne, szó se lenne százmilliós tömegekről, akiket Európának kéne eltartani. Aki marad, azok közül is sokan időközben lemorzsolódnának és hazamennének.

Persze otthon is ugyanez volna a megoldás a számukra, mert csak akkor tudnak kikeveredni a háborúból és nyomorból.

Olvasd el ezt a cikket, amit TG69 linkelt be: "Több tudás - kevesebb félelem" www.origo.hu/nagyvilag/20150918-migracios-kampany-indult-lengyelorszagban.html

Eszter8826 2015.09.18. 15:36:55

@Sol Durka: Nem baj, őket is le kell lőni vízzel, könygázzal stb. Ebből nem fognak tanulni, és visszajönnek...

annamanna 2015.09.18. 15:42:35

@Bobby Newmark: ez az európai bölcsészek számára is hihetetlenül jó lehetőség lenne, mert a migránsok oktatása rengeteg munkanélküli bölcsésznek adna munkát, nem kellene mosogatónak meg pizzafutárnak elmenniük.
Pont most kellene rengeteg bölcsész, pont most derülne ki, hogy hatalmas gazdasági értékük van, mert a bölcsészek segítsége nélkül ezekből az emberekből nem lehetne a gazdaság számára használható munkaerőt képezni.
Szociális munkások, andragógusok, művelődésszervezők és egyéb, eddig csak "büfé-ruhatár" szakosnak csúfolt széplélek lehetne a világ megmentője.
Ehhez semmi más nem kell, csak politikai akarat. Ez nem álomkergetés, ezt meg lehetne csinálni, jóindulattal és főleg - ép ésszel! Ehhez leginkább mentális egészség kell(ene) a politikusok részéről!
Nem uszítás, hörgés, hadgyakorlatnak álcázott háborús felvonulás, vízágyú, gumibot és paprikaspray, na meg élesített lőfegyverek.
Vagy épp szájtátás az Emberi Erőforrás miniszter részéről: img.444.hu/balog_zoltan_emmi_miniszter_emberminiszter-animated.gif
Ez volna Balog Zoltán világtörténelmi lehetősége, és nem csinál semmit.

(Van egy feljebbi válaszom is, ott rosszul nyomtam meg a válasz gombot).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.18. 15:42:42

@TG69:

Szerinted, mi történik azokkal a gyerekekkel, ha a rendőrök nem nyúlnak utánuk?

TG69 2015.09.18. 15:55:16

@bbjnick: Mivel nem csecsemőkről van szó, hanem ránézésre 5-7 éves gyerekekről nagyjából semmi. Ha a szüleik ráparancsolnak, akkor megfogják a kerítést és szépen lemásznak egyedül. Egyéb releváns kérdés arról, hogy ki manipulál kit ?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.18. 16:01:38

@TG69:

Te is csak képen láttál még gyereket.

TG69 2015.09.18. 16:14:16

@bbjnick: 3 van öreg. Egyéb kérdés, vagy még rágódsz egy kicsit, hogy megint át lettél baszva?

gyalog.galopp 2015.09.18. 16:32:30

@bbjnick:

hagyd a fenébe, ezt a fajtát csak a globál média hoaxok izgatják föl

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 16:48:34

valasz.hu/itthon/igy-hasznalnak-migransok-elo-pajzskent-idegen-gyerekeket-reszletek-115103
A migránsok nem mindig saját gyermekkel érkeznek, hanem pajzsként használnak kiskorúakat. Magyarországra is százszámra hoztak magukkal idegen gyerekeket, mert „családosként” gyorsabb elbírálásban volt részük, például ők szállhattak fel először a buszokra és vonatokra. A gyermekeket pedig – ha már akadályozták őket – egyszerűen otthagyták az úton. A kicsik magyar gyermekotthonokba kerülnek.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 16:52:18

@TG69:

A ballibek ami nem illik a koncepcióba simán letagadják.

Hogy gyerekeket hajigálnak át kerítésen, hogy pajzsként hazsnálják őket.

Hogy a muszlim horda nőket, gyerekeket erőszakol szerte Európában, és menekülttáborokban.

A tagadás a ballibel lételeme.
Enélkül már nem léteznének.
Mondjuk így tagadással is egyre kevésbé léteznek.. :)

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 16:57:19

@TG69:

Mellesleg odaírták a linkedhez:

"Ez egy szeptember 4-i felvétel, és nem a határnál, hanem a tábornál készült."

TG69 2015.09.18. 17:01:12

@Ballib Cenzúra:

a1) Ilyenkor egy racionális ballib megnézi, hogy igaz-e a sztori. Az áthajigálás nem igaz. Ennyi.
a2) Elképzeli, hogy a több tízezer gyerekből mennyi lehet valóban nem saját gyerek és hogy ez valós probléma-e. Nincs adat nem riogatom magam.
a3) A megerőszakolt nőket nem tudom ki tagadta le, ilyen zárt csoportokban a szexuális erőszak megtörténik lsd papoknál :) is, itt megint a mérték számít.
a4) El lehet ezerszer mondani azt hogy integrálhatatlanok, de a tények ezt cáfolják :

index.hu/index2/#bloghu/pendulum/2015/09/16/mitoszok_es_tenyek_a_muzulman_bevandorlasrol

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 17:05:25

@TG69:

Mire alapozod, hogy nem igaz a sztori ?

Azon a szeptembe 4-i felvételen kívül, ami nem a határnál készült, hanem a táborban ?

TG69 2015.09.18. 17:07:41

@bbjnick: Pedig így van, 3 fiú. Egyébként konzervatív nevelést kaptak :).

És ha kellene a teljes reménytelenségből én is el tudnám őket szakítani magamtól.

Egyyébként az történhetett, hogy megsérültek a könygázos oszlatástól és muszáj volt orvosi ellátást kapniuk, ezért átadták/átvették őket. Ebből csináltak a gazemberek ilyen gyalázatos hazugságot.

TG69 2015.09.18. 17:12:35

@Ballib Cenzúra: Mért hol a bizonyíték, hogy átdobták? Egyetlen egy ilyen kép/videó sincs!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 17:25:59

@TG69:

Azért van jópár konkrétum is.
Nevezetesen, hogy mentők szállították el a gyerekeket, és látták el a sérüléseiket.
Illetve az időpontot is be lehet lőni.

Szerintem már a ballib firkászok már cáfolták volna, ha meg lehetett volna cáfolni.
Persze nincs kizárva, hogy éppen rád hivatkozva cáfolják majd meg holnap... :DD

Számomra semmi hihetetlen nincs ebben az ürgét látva a videón amint a feleségét, és gyermekét rántja magával a sínek közé.

Megjegyzem még jó hogy készült róla videó (a vonatos sztoriról), mert ezt is letagadnád, és a brutális magyar rendőrökről papolnál, mint a nyugati -sajtó ahogy megtette ezt az eset kapcsán.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.18. 17:26:46

@TG69:

Ember, te egy szeptember 4-i felvételt mutogatsz nekem egy szeptember 16-i eseményről? És még te prédikálsz itt hazudozásról! Elmécc te, tudodhova!:-D

gyalog.galopp 2015.09.18. 17:32:37

@TG69:
konzervatív nevelést kaptak, persze, májkrémet ettek olajos hallal

TG69 2015.09.18. 17:32:55

@Ballib Cenzúra: Persze :). Mindenki abban hisz amiben akar, de amikor "tényeket" közölsz, akkor azokat illik bizonyítani. Ha ilyen súlyos vádak hangzanak el, akkor a kijelentőnek kellene valamivel előállnia. Ha ezt nem teszi meg ignorálni kell az egészet. Egyelőre van egy videónk ahol egy kisfiút és kislányt átadnak a rendőröknek, és ez a mandis, ahol tartják a kisbabát. És van az hogy Bankondi és Kovás KÉT ELTÉRŐ sztorit ad elő ugyanarra az esetre. Ne vicceljünk már!

TG69 2015.09.18. 17:35:37

@bbjnick: Nem olvastam a kommenteket és a kislány+kisfiú kettős teljesen azonossá tette a két dolgot. De amíg nem bizonyítják, addig ne higgyem már el a két fasz hazudozásait. Egyébként a mandi sem ír átdobálásról. Szerinted?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 17:46:35

@TG69:

Tegyük fel hogy megtörtént az eset, ahogyan a feleségét és gyerekét a sinek közé lökő bevándorló sztrori is megtörtént.

A rendőrök akik szemtanúi az esetnek, és a mentőhöz kísérik a gyerekeket beszámolnak a feletteseiknek a gyerekek áthajigálását illetően.

Bakondi és Kovács egymástól függetlenül értesül az esetről, és mindketten tovább adják a sztorit.

MIlyen bizonyítékot vársz el tőlük ?
A kérdéses rendőrök, mint szemtanúk hauzgságvizsgálatát ? Vagy mi a túrót ?

Persze tudom a választ, és te is tudod. Semmit nem hiszel el, ami a prekoncepciódat cáfolja.
Kivéve ha videó van az esetről, mint a a feleségét, és gyermekét a sínek közé magával rántó bevándorló esetén.

Ismétlem.. Isteni mázli hogy erről készült videó, különben ezen is vitatkozhatnánk.

TG69 2015.09.18. 18:10:32

@Ballib Cenzúra: En azert megkerdeznem, hogy valoban ki latta az atdobast. Ha nincs aki igazolja a sztorit akkor azt hazudnak amit akarnak. Ez van.

Arcade Macho 2015.09.18. 22:33:11

jo ok van manipulacio, a.k.a pallywood, 2006os termes
de van youtube meg van fillerekert megveheto HD kamcsi

szoval szerintem vesztesre allnak a manipulalok

vuvuvu2 2015.09.18. 22:47:56

@Заграница нам поможет, запад с нами.: A minap jutott eszembe, hogy van még egy dolog amivel az illegális határátlépést büntetni kellene: okostelefon-elkobzással. 2 legyet 1 csapásra: további médiamanipuláció ellehetetlenítése, de ami még ennél is fontosabb, a potenciális terroristák kapcsolatának elvágása egymástól és az internettől. Minthogy 80%-uk nem szír menekült (EU statisztika, ma jelent meg), így nem hibázna kormány túl nagyot ha ezt meglépné. Biztonságpolitikai szakértő mondta a héten, hogy a menekültek között beszivárgó terroristák simán létrehozhattak egy kódolt nevű Facebook-csoportot, melyen előre egyeztetett, gyanút nem keltő kódszöveggel adott pillamatban EU több pontján indíthatnak merényleteket. Ennek megakadályozásához szükséges lenne az okostelefonok elkobzása.

Furore Carcosa 2015.09.18. 22:48:16

A szlovén határon is ugyanezt kezdik: a kisgyereket tolják a sorfalt álló rohamrendőrök képébe.

www.reuters.com/article/2015/09/18/us-europe-migrants-slovenia-corridor-idUSKCN0RI25120150918

annamanna 2015.09.19. 01:27:03

@Bobby Newmark: még annyit, hogy egyetlen ember felnevelkedéséhez olyan hihetetlen energiabefektetés kell, tehát az anya (és legtöbbször az apa) olyan döbbenetes áldozatot hoz egyetlen gyerek felneveléséért, hogy már csak ebbe belegondolva is, a gyémántnál drágábbnak kell tartani minden egyes emberi életet, és a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy hasznosan teljen.
Arról gondolkozni, hogy tömegpusztítás volna a megoldás, annyira abszurd őrültség, hogy fogalmam sincs, hogyan juthat eszébe olyannak, aki saját maga legalább egy gyereket nevel.
Egyetlen ember megölése is eszméletlen veszteség, mert egyszerűen az az energia, idő, figyelem és pénzmennyiség stb, amit belefektettek a felnevelésébe, semmilyen módon nem kárpótolható.

Trianon után a magyar politikai elit megmutatta, mi a megoldás: Klebelberg vezetésével világszínvonalra hozták az oktatást, aminek eredményeként sorban potyogtak a Nobel-díjak.
VAN MINTA ELŐTTÜNK!
Egy nehéz történelmi szituáció legjobb megoldása az OKTATÁS!
Minden mozdítható fillért az oktatásba kellene fektetni (és zárt táborok létesítésébe), és a káoszból valami csodálatos dolgot lehetne kihozni, ahogyan a Horthy-kor politikusai is a legjobbat igyekeztek kihozni a trianoni traumából, ezért aztán TANÍTOTTÁK A GYEREKEKET!!

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ilyesmit biztosan a svédeknél meg lehet csinálni, de nálunk nem, mert itt nincs hozzá elég forrás; de ez igenis nálunk volt, és Trianon után volt!! Egy vesztes világháború és az ország kétharmadának elvesztése után!! 5000 tantermet építettek! Mivel a legtöbb falusi helyen egy tanterem egyben maga az iskola is volt, tehát akár úgy is vehetjük, hogy ötezer iskolát építettek! És mindezt, mondom, Trianon után, úgyhogy nekem ne mondja senki azt, hogy valamit nem lehet megcsinálni!!

annamanna 2015.09.19. 05:16:12

"Magyarország az új Izrael?"

ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2015/03/27/londoni_gyermekek

A képeken látható gyerekek a nem angolok, hanem közép-európai bevándorlók, méghozzá konkrétan:

"The Irish were followed by East European Jews escaping the Polish pogroms and harsh conditions in Russia; as well as entrepreneurial Jews from the Netherlands. From the 1880s to 1970s Spitalfields was overwhelmingly Jewish and probably one of the largest Jewish communities in Europe with over 40 Synagogues."

Ez csak a cikk alatti kommentekből derült ki: A képek "Spitalfield-ben készültek, ami akkor London __legrosszabb__hírű része volt...

spitalfieldslife.com/2014/06/29/an-astonishing-photographic-discovery/ "

"Itt vmi olyan áll, hogy adománygyűjtés kapcsán a szegénységet voltak hivatva illusztrálni...

" the original usage of them to accompany the annual reports of the charitable Bedford Institute, Quaker St, Spitalfields, may have been as illustrations of poverty"

spitalfieldslife.com/2011/04/02/spitalfields-nippers/ "

"hugenottákkal indult

írekkel folytatódott

majd megérkeztek a kelet-európai zsidók...

www.spitalfields.co.uk/spitalfields-history/ "

"Saját nyomorunkat saját embertelenségünkkel, ártalmatlan és védtelen gyermekeink felhasználásával megspékelve kicsikarni a részvétet a világ nyilvánosságától."

höhh.

annamanna 2015.09.19. 06:21:33

@Könnyen elkaptuk, uram!: nahát, egy ütős példa:
"A lista második helyezettje a PepsiCo vezérigazgatója, Indra Nooyi, aki ötéves csúcsra járatta idén a snack- és italgyártó cégóriást. Ennek köszönhetően az idén ötvenéves cég soha nem volt ilyen erős, mint most."
hvg.hu/vallalat_vezeto/20150918_Hadiipar_es_zeneipar__ime_a_vilag_legsik

en.wikipedia.org/wiki/Indra_Nooyi

Imrebá 2015.09.20. 07:16:06

Fel kéne fognia a nyugatnak, hogy a mocskos üzelmeihez nem használhatja bűnbaknak a magyar nemzetet.
Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy lejárassanak bennünket a migránsoknak hazudott terroristákkal forgató nyugati médiaterror-szervezetek.
A terroristák a kamerának fesztiváloznak.
Ha nincs aki rögzítse a műsort elmarad az előadás.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.20. 08:59:36

@gyalog.galopp:

a kerítésnél még mindig az általam megjósolt "annyit ér a kerítés, mint a körítés" c. pángalaktikus fizikai alaptörvény érvényesül

mint tudjuk, röszkénél lendületből benyomták a migránsok, kellett pár száz zsaru (könnygáz stb.), hogy visszaverje őket. csak hát ha következő alkalommal nem kiépített úthálózatba kapcsolódó határátkelőnél, hanem valahol random a mező közepén adják elő ugyanezt, akkor nem lesz hirtelen pár száz zsaru helyben. ahogy egyre hosszabb a kerítéses határ, annál több élőerő kell a védelmére. az elvékonyodó védelem már a don-kanyarban is problémásnak bizonyult és idővel hiába hívod be tartalékosnak akár a sodrófás nagymamákat is, a migránsok tömegének növekedésével (alsó hangon napi 3.000) nem fogsz tudni lépést tartani. és végül a horvát kitérőt tett ezrekkel is az lett a megoldás, hogy átintettük őket ausztria felé, nemde?

szóval még nem bontanák pezsgőt a performanszra, önmagunkban képtelenség ellátni a végvári vitéz funkciót, szimpla matek.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.20. 09:33:58

@Pelso..: egy vérbeli konteó nem állhat meg holmi balkáni korrupciónál, minimum a szívcsakra megszerzése legyen a tét

Imrebá 2015.09.20. 11:38:34

" Mi, európaiak, magyarok eddig csak a késő
esti világhíradókban láthattuk ezt a bizarr
jelenséget. Most viszont már itt dörömböl a
határainkon. Szó szerint. "

A más gyerekét lóbáló-dobáló terroristákat levadászták-leleplezték már az "objektív opratőrök"?
Vagy már kész a göbbelszi propagandagépezet terve, hogy berlinben utcákat kell elnevezni a hős "szabadságharcosok"-ról?

Imrebá 2015.09.20. 12:25:06

m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/1509/bicske.jpg

"Leállunk.
Leállunk!
Leila, szenvedélyesebben azzal a kerítéssel.
Évek óta be vagy zárva, a gonosz nem ereszt, a helyzet kilátástalan.
Ez eddig nulla volt.
A nézők zaklatottak akarnak lenni, fel akarnak háborodni az emberi gonoszságon.
Nem ezért fizetünk.
Nem vígjáték, dráma.
Ha még egyszer elröhögöd a jelenetet mehetsz a határra követ hajigálni!
Smink!
Hol a smink?
Könnyeket rá, kék foltokat és vért.
Felvétel indul, nagyobb átélést!
Csapó 19.
És!
Drónkamera fölülről ráközelít!
Mi ez?
Mi ez?
Kapott mindenki forgatókönyvet nem?!
Rendőr nem öleli át az elhajított babát!!
Ki hívta a mentőt? Ez nem karitatív sorozat!
Mi ez az agyrém már megint?!
Leállunk!
Llleálllunk!"

Európának is mindenbõl a legnagyobb kell?
Csak nehogy ugyanúgy végezze mint Farrokh
Bulsara párszi indiai
származású énekes és zenész:

www.youtube.com/watch?v=t99KH0TR-J4&feature=youtube_gdata_player

gyalog.galopp 2015.09.20. 16:55:33

@Herr Schnitzel Lutscher:

az biztos, nagyon korai még bármire is pezsgőt bontani, a politikában jól meg lehet élni a sunnyogásból, úgy általában, de a történet most arról szól, abba kell hagyni a sunnyogást, cselekedni kell.... :)

Imrebá 2015.09.20. 22:01:20

@Herr Schnitzel Lutscher:

" hanem valahol random a
mező közepén adják elő ugyanezt, akkor
nem lesz hirtelen pár száz zsaru helyben."

Azé annyira random nem tud több ember észrevétlenül átbillegni a kerített ződhatáron.
Szerintem a média mozgását is érdemes követni.
A filmforgatások sajátossága, hogy a stáb is tisztában van a részletekkel nemcsak a statiszták.
Látott valaki valaha is olyan szabadságharcosokat híradásokban akciózni akiket soha sehol semmilyen kamera nem rögzített?

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.21. 06:23:03

@Imrebá: ma már a szabadságharcos kezében van a médiastáb videorögzítős okostelefon formában...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.21. 06:30:03

@gyalog.galopp: cselekvés itt akkor lesz érdemi siker reményével, ha ajrópa kimozdul a polkorrekt párnákkal bélelt fotelból. egyenként egyik tagállam se tud a megélhetési migránsizmussal mit kezdeni, túl sok a kéretlen ügyfél ehhez.

gyalog.galopp 2015.09.21. 12:14:43

@Herr Schnitzel Lutscher:

:) Cselekvés akkor lesz az érdemi siker reményével, ha valaki kirúgja a európát a polkorrekt párnákkal bélel fotelból. Aki lusta az önmagától lusta, ennélfogva önmagától nem fog megmozdulni, gondolkodni meg aztán pláne nem , mert olyat még soha nem is csinált.

Imrebá 2015.09.21. 16:44:13

@Herr Schnitzel Lutscher:

" ma már a szabadságharcos kezében van a médiastáb videorögzítős okostelefon formában..."

Az okostelefon megléte még nem jelent automatikusan operatőri,filmrendezői végzettséget.
Higgadt profikra van szükség,vágóasztalra.
Ha okostelefonos statiszta készítette volna pl. a Lászlópetra agresszivitásáról a leleplezőt,akkor rákerülhetett volna a videófelvételre a tény,hogy a hölgy hozzá sem ért a felbukó férfihoz. Az első két rugása célba ért, de a gáncs nem, sőt el sem érte a mozdulat a szabadságharcos apukát.

Ezek nem spontán civil megmozdulások,hanem pontosan megkoreografált,megrendelt jelenetek.
Petra kilógott a sorból. Neki nem adtak forgatókönyvet,sem instrukciókat,naná,hogy bakizott.

Monumentális, nemzeteket felülíró koprodukció van.
Katonás fegyelem van, a statiszta nem filmez okostelefonnal, az operatőr nem kövez rendőrt. (Kivéve,ha ettől eltér a forgatókönyv)
Mindenki tudja a helyét,szerepét a felvétel során.
A jeleneteket alig kell ismételni,mivel több kamera több szögből dolgozik egyidejűleg.
Profik a színészek,profik az operatőrök.
Nem kell gyötörnöm az agyam.
Egyéb dolgom sincs,csak élvezni a műalkotást,zokogni az üldözöttek kiszolgáltatott sorsán, és utálni a főgonoszt és a főgonoszt kiszolgáló lakájnépet.
Tükrömön nincs is egy steril hely,csak köpésnyom.
Kiszáradásig köpködöm a tükröm,ráadásul ingyér.
Bezzeg a statiszták jópízt kapnak, hősök.
Én meg utolsó féreg vagyok, nem sül le a bőr a képemről, mert kiszolgálom a főgonoszt, a menekültek ellenségét.
Grállovag legyek?
Ingyé?
A bankszámlaszámom .......-....-...-.......

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.21. 21:09:04

@Imrebá: lu-lu-gaga-hihihi-ööööö-gágágá-húúú

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.21. 21:12:16

@gyalog.galopp: yes sir yes sir: sunnyogás abbahagy, testnevelésből felmentett mandiszerkesztőséget besoroz és frontra irányít. kalifaellenes kampfkommando krumplipucol.

TG69 2015.09.22. 17:05:04

Na akkor ennyit a kormányzati manipulációrol :)

www.atv.hu/videok/video-20150921-bakondi-gyorgy-eb

11.20-kor beszél erről Bakondi: Nem dobták át a gyerekeket, hanem max átadták, de Bakondi nem látott semmit. Mondtam, hogy hazug disznók....
süti beállítások módosítása