Kisokos: így csökkenti táborát a tudatos feminista
2015. szeptember 12. írta: dobray

Kisokos: így csökkenti táborát a tudatos feminista

teddy-bear-sitting-alone-on-road.jpg

1. Használj olyan nyelvészeti torzszüleményeket, mint a „ciszheteró”, és az öt egyetemi és jogvédő haverodon kívül senki nem fog érteni. Főleg használj ilyeneket, ha amúgy költő vagy.

2. Tegyél úgy nyugodtan, mintha a veled ellentétes véleményen lévők egyszerű, hülye idióták lennének, akik „vissza akarják küldeni a nőket a konyhába”. Főleg akkor, ha az illető, akivel vitatkozol, sikeres nő, te pedig férfi vagy.

3. Tegyél úgy, mintha csak a feministák állnának ki a nőkért.

4. Tegyél úgy, mintha a családon belüli erőszak és a nőverés elleni küzdelem csak a feminizmus égisze alatt valósulhatna meg.

5. Tegyél úgy, mintha veled vitatkozó, antifeminista ellenfeleid nem ismernék el a feminizmus egyes eredményeit, ezzel együtt pedig mintha a nők helyzetének javulása pusztán a feminizmusnak lenne köszönhető.

6. Tégy úgy, mintha tényleg nem volnának semmilyen antropológiai különbségek nők és férfiak között („Természet”), amelyek bizonyos munkák, tevékenységi területek esetében befolyásolják, hogy inkább nők vagy férfiak választják; s mintha nem hallottál volna az erről szóló szakirodalomról, s ezzel tedd magad nevetség tárgyává.

7. Mutass példát abból a szemellenzős, faék egyszerűségű, lenéző hozzáállásból, amivel épp te vádolod a veled egyet nem értőket.

8. Játssz olyat, mint a japán katona a Kincs, ami nincsben: tégy úgy, mintha örökké tartana a nagy háború.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr537730162

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szilvay Gergely: Kisokos: így csökkenti táborát a tudatos feminista 2015.09.12. 20:00:03

Tegyél úgy nyugodtan, mintha a veled ellentétes véleményen lévők egyszerű, hülye idióták lennének, akik „vissza akarják küldeni a nőket a konyhába”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.09.12. 08:26:03

Van olyan hogy feminista, vagy az a baszatlan piha másik neve valójában?

Bell & Sebastian 2015.09.12. 09:12:40

@Diorella Queen: Igen, de ő ezt nem is szeretné.

Szeretetlenség _és_ viszontszeretésre képtelenség egyszerre, evolúciós örvény.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 09:15:08

S mi a gond ezzel? Az emberiségnek jó, ha a feminizmus saját magát teszi nevetségessé.

pervie but hot (törölt) 2015.09.12. 09:17:23

Utolsó ponthoz:
Ha nincs permanens forradalom, akkor elzárják a dúsan csörgedező norvég olajpénz-csapokat és az amerikai követség se fog ám ilyen-olyan ösztöndíjakkal, gyakornoki helyekkel, képzésekkel megdobni.
Ha kiderülne, hogy hülyeség az, amit femi-gender vonalon hápognak, akkor ugrik az egyetemi katedra. Akkor el kellene kezdeni dolgozni valami produktívat a rideg magánszférában. Ahova nem elég a szociológia vagy kommunikáció szakos diploma meg egy féléves kiruccanás valami holland egyetemen. Ilyen interdiszciplináris társadalomtudományi területen sokáig lehet a szart köszörülni, mielőtt kiderül, hogy az egésznek semmi értelme. Egymást igazolják a terület megmondóemberei, egymás pozícióit biztosítják.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.12. 10:23:35

dobray (az alányalás apostola) a reggeli gyantázás és sminkelés után ihletet merítve ismét sikeresen megragadta azt a legfontosabb közéleti témát, mely alapjaiban veszélyezteti a konzervatív polgári demokrácia kiteljesedését Kin Ir Szotyi éleselméjű iránymutatása mentén.

nem lennék a feministákok helyében!

Serathis 2015.09.12. 10:24:36

Ti ezt nem értitek. A NŐK NEM SZAVAZHATTAK!!! (Mondjuk a férfiak sem, ha nem volt tulajdonuk. Ha volt akkor a nők is, akár több szavazattal is) ¡

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.12. 10:25:19

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

nem érted ezt.

Az ellenforradalmár, nyavalygó, feminista bandát ütni kell

access denied 2015.09.12. 10:38:32

Na csak várjatok amíg a feministák is beszállnak a rezsicsökkentés versenybe. A vazelint már most megrendelhetitek.

aszterixagall 2015.09.12. 11:30:32

Egyelőre a poszt jobbnak tűnik, mint a hozzászólások, de még nincs veszve minden. Hajrá!

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.12. 11:32:10

@Bell & Sebastian: ááá, dobray (az alányalás apostola) tegnap csak szimplán a sárga földig leitta magát a budavári borfeszten. másnaposan arra még emlékezett, hogy valami F betűs témát kéne szapulnia. végig vette a lehetőségeket: F... fanatikus isis-hekkerek, akik vérdíjat tűznek mingránsgáncsolókra? fociultrák? fasiszta menekültszállás gyújtogatók? fellegi közbeszerzései? jajj, ezekből a témákból még baja lehet szegény dobbi manónak. így tehát összeszedte minden tudományát és az Élő Istenbe vetett hitét, majd halált megvető bátorsággal klaviatúrát ragadott a feministák ellen.

tiszta chuck norris

Bell & Sebastian 2015.09.12. 12:07:21

@Herr Schnitzel Lutscher: Szakújságíróról maga még sosem hallott? Mindenkinek van kedvenc vesszőparipája, Dobray a femineket ostorozza, maga Dobrayt, ha a nyakába venne éngemet, kinyúlna a Sanyi és eladnánk a bűrét.

zoelogist 2015.09.12. 13:41:17

Ahogy te próbálod a szélsőségeket középnek beállítani, úgy próbálnak téged a középen állók lerázni. Gratula. Nincs hiteled.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.12. 14:08:39

Hiányolom a postból annak kritizálását, hogy a feministák nem emelik fel a szavukat az ellen, hogy a migránsokat kibocsátó muszlim társadalmak elnyomják a nőket. Ha továbbra is álhumanista megfontolások alapján engedjük az új népvándorlást, hamarosan a magyar nőknek is csadort kell viselniük és akkor majd leshetik a feminizmusukat.

Hol vannak a feministák, amikor a lázadó népvándorlók ellen kell megvédeni a nőket?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.12. 14:13:12

Mit szólnak a feministák ahhoz, hogy hamarosan kendőt kell viselni a magyar asszonyoknak is?

Orbán Viktor:
24.hu/belfold/2015/09/12/orban-viktor-jart-a-keletinel-de-nem-ment-be/
"Az iszlamizáció veszélyéről szólva kiemelte, hogy tiszteli az iszlámot, de a bevándorlás révén a belátható jövőben többségben lesznek a muzulmánok Európában, és ha Európa “megengedi a kultúrák versengését, akkor a keresztények fognak veszíteni”."

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.12. 14:48:56

@Bell & Sebastian: ahol fűrészelik a feministát, ott repül a dobray

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.12. 15:10:47

@Doomhammer: és mit szól ahhoz, hogy mutti a derék dietrich-günther átlagpolgár lakását sajátítaná ki a migráncsok elszállásolására?

www.faz.net/aktuell/politik/fluechtlingskrise/bund-und-laendern-pruefen-angeblich-zwangsvermietung-an-fluechtlinge-13798684.html

ulpius66 2015.09.12. 15:50:22

Nekem az tetszett a legjobban, amikor a beteg szír migráns nem engedte, hogy a magyar doktornő meggyógyítsa, sőt hozzáérjen, mert a doktornő NŐ volt...
(hozzá ugyanis csak FÉRFI orvos érhet....)

annamanna 2015.09.12. 15:57:18

@Doomhammer: ha Európa “megengedi a kultúrák versengését, akkor a keresztények fognak veszíteni”."
Orbán és a keresztény kultúra:

abcug.hu/felnottkent-fogjak-kezelni-a-birosagok-a-menekult-gyerekeket/

" a feministák nem emelik fel a szavukat az ellen, hogy a migránsokat kibocsátó muszlim társadalmak elnyomják a nőket."

Gondolom, a feministák pont emiatt támogatják az ottani nők elmenekülését: www.joy.hu/sztarok/41753_angelina_jolie_sokkolo_beszede_a_szexualis_eroszakrol.html

Bloodscalp 2015.09.12. 17:58:14

Tegyél úgy mintha keresztény lennél, és a feminizmus lenne a 2015-ben a fő gond magyarban, mutogass az idegenkre és közben bizonygasd a világnak hogy mennyire befogadó nép a magyar LOL

Imrebá 2015.09.12. 18:38:42

@annamanna:

"Orbán és a keresztény kultúra:"

Aztat azé ne felejcse el, hogy a keresztény kultúra az ószövetségi zsidó alapokra épül.
A héber próféta is helyén kezelte az õt gúnyoló kiskorúakat.
Az, hogy a migránsokat nem lütték lefele mikor beillegáliskodták magukat a zõdhatáron, még nem jogosítja fel õket az elpofátlanodásra.
Olyan nyelven kell õket megszólítani amelyiken értenek.
Ha kell, az erõ nyelvén.
Az értelmesebbik felével kell szót érteni a kölkökkel.
Egy sarijához szokott csemete kiröhögi a demokrácia nyelvét.
Ezzel nem a sarija bevezetését szeretném indítványozni.
Inkább valami erõteljesebbet a sarijánál.

" ha Európa “megengedi a
kultúrák versengését, akkor a keresztények
fognak veszíteni”."

A keresztények mindig is vereségre voltak ítélve amikor a világnézetek háborúját kizárólag fizikai módon próbálták megvívni.
A kereszténység ideológiája gyõzelemre van ítélve, akár a keresztényekkel, akár nélkülük.
Nem ez itt a kérdés, hanem az, hogy a keresztények akarnak-e megmaradni a gyõztes ideológiánál, vagy materialista, netán botcsinálta humanista módjára közelítenek-e alapvetõ dolgokhoz.
Mert eddig úgy tûnik, evilág romlott stílusának bomlott megoldásaihoz dörgölõznek,
szimpátiáèrt, elismerésért kuncsorognak, ahelyett, hogy tennék a dolgukat.

access denied 2015.09.12. 18:59:07

@Imrebá:

>>... hogy a keresztény kultúra az ószövetségi zsidó alapokra épül.

Akkor nincs semmi baj, mert az iszlám is. Egy nagy család az egész.
Milyen dolog az hogy összefog a két idősebb testvér a kishúg ellen?! Nem féled hogy hazagyün a gazda?

kalbász 2015.09.12. 20:05:34

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A feminizmus kinyírja a világot és rendszert, ami létrehozta őt. Minél erősebb a feminizmus, annál sebezhetőbb a rendszer amiben meg tud élni.

kalbász 2015.09.12. 20:09:28

Egyébként saját tapasztalat:

Az ilyen ultrafeminista nők, egy közel-keleti nyaralás alkalmával csoportosan megtalálták a nagy ő-ket néhány egyiptomi animátor személyében.
Esküvő egyszerre, ultra nagy boldogság is volt, kapcsolatmegszakításig menő sértődés az ellenző családtagokkal. Kb 1 évig, aztán már mutatkoztak a bajok.
Most mára gyerekekért megy a harc és próbálnak eltűnni a nagy ő-k és családjuk elől, a férjek ugye már mind magyar állampolgárok.

Bell & Sebastian 2015.09.12. 20:13:29

@Imrebá: Hogy egymásra épül, az erős túlzás, inkább visszaható metasztázisa az Örömhírnek, de nem orvosi, hanem irodalmi értelemben, azaz: az Ószövetség a felelősség áthárítása, pusztán csak üdvtani szempontból tartottuk meg.

Se nem elrettentő példa, se nem kontrapunkt, inkább olyan mítikus előszó-szerűség az Ember felemelkedéséről / kiemelkedéséről.

Önmagában értelmezhetetlen az Újszövetség az Ó- ismerete nélkül, hiszen eredetileg Jézus kulturális, vallási és szociológiai közege. A lokális vallásreformerkedést Szent Pál fellépése terjesztette ki népek felettivé.

Innen már ismert a sztori, mindenkit megfogott, csak pont a célközönséget nem.

Pelso.. 2015.09.12. 21:30:12

@Herr Schnitzel Lutscher: Volt már feminista csajom. Nem volt rossz, hetente egyszer kihisztizte magát, megérte kibírni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.12. 21:53:32

@Herr Schnitzel Lutscher:
Mit szólnék? A nagy migránsvédők meggondolhatnák, hogy erre Magyarországon is szükség lehet, ha a népvándorlásnak nem sikerül gátat vetni. Akkor majd a feministák hirtelen azzal szembesülhetnek, hogy beköltöztetnek hozzájuk egy muszlim családot és fejkendőt kell hordjanak és szerencsések lehetnek, ha nem erőszakolják meg őket, ahogy a muszlim férfiak szokták.

Akkor majd meggondolják, hogy jobb lett volna, ha a fehér férfiakra hallgatnak és még csírájában folytottuk volna el az áradatot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.12. 22:01:47

@annamanna:
Megértem az érzéseit, de a menekült nők és gyerekek egy más kultúrkörhöz tartoznak és ha beengedjük őket, akkor annak a kultúrkörnek a szokásait fogják meghonosítani nálunk is. Szeretnének a feministák másodrendű állampolgárok lenni, mint a muszlim nők a hazájukban? Beszéljünk nagyon őszintén elvetve a politikailag korrekt mismásolást: ezek az emberek két lábon járó terrorista atombombák, amelyeket úgy próbálnak a civilizációnk alá csempészni, mint a cigányokkal tették.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/05/jatszani-is-engedd.html

Imrebá 2015.09.12. 23:14:55

@acces denied:

az iszlám mint családtag...
elõbb egyeztesse óráját Teremtõjével.

@Bell & Sebastian: ( 2015-09-12 20:13:29 )
Annyi kedvezményt kap, hogy nem sznobozom le a metasztázisért, ha eltalálja a kilencedik parancsolatot.

metasztázis.
nem illik a maga hajához ez a feminista stílus.
" 1. Használj olyan nyelvészeti
torzszüleményeket, mint a „ciszheteró” (vagy a metasztázis*), és
az öt egyetemi és jogvédő haverodon kívül
senki nem fog érteni. "

Abszolút Igazság 2015.09.12. 23:27:42

A feministákat beszéltetni kell.
Semmi sem járatja le őket jobban, mint ha hagyjuk kiderülni az igazi céljaikat.

hazafias blog szerk. · http://hazafias.blog.hu 2015.09.13. 00:00:25

Miről lehet tudni, hogy egy nő feminista? Mije működik másképp, mint egy egészséges nőnek?

annamanna 2015.09.13. 01:29:17

@Imrebá: Jézus és a gyermekek:

Máté 18:1-6: Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajjon ki nagyobb a mennyeknek országában?
És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,
És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.
A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.
És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.
A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.

Máté 19,13-14: Ekkor kis gyermekeket hozának hozzá, hogy kezeit vesse azokra, és imádkozzék; a tanítványok pedig dorgálják vala azokat.
Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.

Máté 21,15-16: A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, a melyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, a kik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna a Dávid fiának; haragra gerjedének,
És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?

Mk 9,36-37: És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:
A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.

Mk 10,13-15: Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák.
Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.
Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba.

Lk 9,47-48: Jézus pedig látván az ő szívök gondolatát, egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt,
És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem elküldött; mert a ki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy.

Lk 18,15-17: Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat.
De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jőjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.
Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen nem megy be abba.

Jézus és a gúny:

Lk 16,14 Hallák pedig mindezeket a farizeusok is, kik pénzszeretők valának; és csúfolák őt.

Mt 20,19 És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.

Mt 27,29 És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!

Mt 27,31 És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt.

Mk 10,34 És megcsúfolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad.

Mk 15,20 Mikor pedig kicsúfolták őt, leveték róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltözteték; és kivivék őt, hogy megfeszítsék.

Mk 15,31 Hasonlóképen pedig a főpapok is, csúfolodván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott, magát nem bírja megtartani.

Lk 18,32 Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik;

Lk 22,63 És azok a férfiak, a kik fogva tarták Jézust, csúfolják vala, vervén őt.

Lk 23,11 Héródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz.

Lk 23,35 -36: És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja.
Csúfolák pedig őt a vitézek is, odajárulván és eczettel kínálván őt.

Ézs 53,7 Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!

"Mert eddig úgy tûnik, evilág romlott stílusának bomlott megoldásaihoz dörgölõznek,
szimpátiáèrt, elismerésért kuncsorognak, ahelyett, hogy tennék a dolgukat."

Valóban, ebben tökéletesen egyetértünk: a keresztények, úgy tűnik, nem teszik a dolgukat, hanem evilág bomlott agyú, romlott megoldásaihoz dörgölőznek. Pontosan ezt csinálják Erdő Pétertől a bomlott agyú Balog Zoltánig (aki képzeletben 1000 kopt családot bújtat) és tovább. Szimpátiáért, elismerésért kuncsorognak, ahelyett, hogy csinálnák a dolgukat.
Mi lenne a dolguk? Mondjuk az, amit ebben a videóban a krisnások tesznek: www.youtube.com/watch?v=2MMP_Xw_dAA

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.13. 02:10:02

@Pelso..: meglehet ugyanazt nyúztuk, de nekem az agyamra ment

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.13. 02:22:48

jujj, mandikáim, a femini-hiszti helyett a rendőrzúgolódásból lesz itt baj:

index.hu/belfold/2015/09/12/rendorseg_roszke_etel_kiborulas/

ha a szegény zsaruk tudnák, hogy a ki nem utalt kajájuk költségének hányszorosát vágja zsebre a nerlakájmédia, nem úsznátok meg a közúti ellenőrzést egy gumibotos végbéltükrözés nélkül

ui.: szerkesztőségből hányan mennek kerítést építeni cöfös sztahanovizmus keretében? :DDD

annamanna 2015.09.13. 03:27:35

@Herr Schnitzel Lutscher: katonafeleségek egymás közt:

"Gyűlölöm már ezt a csonka család üzemmódot. :("
"menni kell elvileg a Román határra is épiteni 60 vagy 80 km-t."
"Hàt amit igértek azt se fizetik.szar a kaja kevés."
"Ja meg fél 9kor még nem kapják meg a vacsorát... meg az ebéd is késik órákat.. vicc."
"Ja mint tegnap 4-kor vagy hogy még ebéd sehol"
"Nem jönnek haza 16-án az tuti.csak igérnek füt fát"
"Ha nem változik nállunk is apa megy a határra."

Most még csak ennyi a bajuk, pár hét múlva több is lesz, sajnos.

@Imrebá: mellesleg én jó keresztényként tavalyelőttelőtt óta százezer kopt családot bújtatok, csak sajnos nem mondhatom meg, hogy hol. Titok! Magyar állampolgárságot sajna nem sikerült szereznem nekik, de a vatikáni állampolgárság lazán sikerült!

Az ilyen jótéteményekért cserébe az Isten fix szolgáltatást ígért: meleget!

@Doomhammer: pont a Bándy Kata-témánál írtam elég sokat arról, hogy az államok kialakulása milyen hatással volt a családszerkezetre, és hogy ez a hatás azokon a terülteken látszik a legerősebben, ahol a föld legrégibb államai vannak, tehát pont a Közel-Keleten, Indiában, vagy Európában Olaszországban.

A legutóbbi évtizedekben, amióta nagyon erőssé vált a globalizáció, a nyugati média (televízió) miatt (is) komoly ellenhatás éri a hagyományos családszerkezetet. A televízió, a filmek egy egészen más nemi kultúrát mutatnak be. (A televízió a cigányokra is erős hatást gyakorol).

Persze a globalizáció más módon is erodálja a hagyományos családszerkezetet; a nyugatra vándorló muzulmán tömegek már évtizedek óta más világban élnek, más világról számolnak be, mint ami otthon megszokott.

A nyugati hatások miatt erős lett a szekularizáció is, a vallástalanodás (pl a mostani migránsok soha nem imádkoznak olyan tömegjelenetekben, mint amit a közel-keleti képeken megszoktunk, de egyénileg se, legalábbis még egy képen se láttam imádkozó muzulmán menekültet, pedig aztán nagyon ráértek volna a Keletinél).
A családszerkezet nem vallási, hanem társadalmi konstrukció, a vallás legfeljebb "szentesíti" és bebetonozza a hagyományt; de mivel erősen erodálódik a vallás is, így a családszerkezet is bomlaszthatóvá válik.

Feltűnő a rengeteg egyedülálló férfi idevándorlása. Egy részük nyilván otthon hagyta a családját, de sokuknak, felteszem, nincs családja, ami szintén a hagyományos családszerkezet erős bomlásának a jele.

Tehát, mondjuk úgy, ezek az emberek azért vándorolnak ide, mert nem akarnak hagyományos módon élni, és ebbe a hagyományba a muszlim családmodell is beletartozik.

Ennek ellenére azért természetesen lehet félni az agressziótól és brutalitástól, ezt két módon lehet megfékezni:
1. minimum fél évig minden migránsnak zárt tábor (akinél indokolt, annál inkább egy év; és ha sehogy sem integrálható, akkor inkább menjen hazafelé).
2. egyébként is minél hamarabb haza kell küldeni az egyedülálló férfiakat, mert otthon várnak rájuk az egyedülálló nők. Nem itt várnak rájuk, hanem ott, úgyhogy menjenek haza.

Amíg itt vannak, addig viszont egy másik kultúrát lehet nekik tanítani.

Tehát szerintem ez egy kezelhető kérdés. Nehéz és fájdalmas, veszélyes probléma, de kezelhető.

Ahol az egészet a leginkább meg lehet fogni, az szerintem a nők munkavállalása. Ha az ideköltöző muszlim nők munkát vállalnának, akkor onnantól kezdve nem tűrnék el a terrort. Addig lehet a nőket a végtelenségig megalázni, ameddig nem részei a társadalomnak, mert nem vesznek részt a termelésben. Amint kilépnek a négy fal közül, onnantól kezdve nem lehet őket alsóbbrendű állatként, szolgaként vagy házikurvaként kezelni.
Amíg a nők megelégednek a védett otthonok védett falaival, amik mögé el lehet bújni, és majd a férfi gondoskodik róluk, addig sajnos nincs olyan önbecsülésük, ami erőt adhatna nekik a férfi agressziójával szemben.
A cigány család is akkor változik, ha a nő változik; és a muzulmán család is akkor változik, ha a nő változik. Úgyhogy a nőkre kellene hatni leginkább, és ezt legegyszerűbb az iskoláztatással kezdeni, onnan lehet felépíteni egy dolgozó felnőtt nőt.

Akármilyen rémes és túlhajtott is a nyugati feminizmus, sajnos sok tekintetben igaza van, és ezt nem lehet eltagadni. Például a cserdi polgármester elvitt egy szakajtó cigánylányt a pécsi egyetemre, hogy nézzenek körül, a tanulás is egy perspektíva, így is lehet élni, nem muszáj tizenéves kortól egy tucat purdét a világra potyogtatni.

annamanna 2015.09.13. 04:01:11

@Doomhammer: ugyanez fentről így hangzik: alfahir.hu/angela_merkel_is_rajott_arra_hogy_a_bevandorlok_nem_tudnak_nemetul

Ez egyáltalán nem a ciszheterós ribancmenetes femenista feminizmus, hanem teljesen normális és szükséges követelmény, például ennek a mintájára:

"Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál."
"Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek."

Ez két kiragadott mondat a Biblia egyik híres helyéről, a Derék asszony dicséretéből: biblia.hu/biblia_k/k_20_31.htm

A szövegben megkérdezi a nő a férjétől, hogy mit csinálhat vagy mit nem? Kér tőle engedélyt bármire is? Nem. Viszont 3000 évvel ezelőtt pénzt keres, és ez azért elég hajmeresztő.
A derék asszony dolgozik, és emiatt meglehetősen öntudatos és van önbizalma. Kábé erről szól a szöveg. 3000 évvel ezelőttről való. Egy szó sem esik a szövegben a férfinak való alázatos behódolásról, szexuális praktikákról, szerelmi enyelgésről, vagy az "anyák éjjel sírnak"-féle mártíromságról. A nő nevet a következő napnak, tehát magabiztos.
Ez tehát a vallási modell. Különös, nem?
Mi köze van mindennek ahhoz a patriarchális, elnyomó, nőket alsóbbrendűként kezelő modellhez, ami ellen fellázadt a 20. sz-i feminizmus?
Semmi köze sincs. A patriarchális modell nem a vallásból következik, hanem az állami logikából; az alattvalók elnyomása maga után vonja a nő elnyomását a férfi által.
Ebből úgy lehet kitörni, ahogyan azt Merkel, a feminizmus és a 3000 évvel ezelőtti Derék asszony dicsérete ajánlja: a nőknek is ki kell venni a részüket a termelő munkából. Akkor lesznek annyira magabiztosak, hogy nem lehet őket állati sorba kényszeríteni.

access denied 2015.09.13. 08:37:13

>> Ha az ideköltöző muszlim nők munkát vállalnának....
>>1. minimum fél évig minden migránsnak zárt tábor (akinél indokolt, annál inkább egy év; és ha sehogy sem integrálható, akkor inkább menjen hazafelé).

Zárt táborban integrált emberek? rákérdezhetek?
Internáló tábor?
Mert abban mi nagyon jók vagyunk.

"A szabadságvesztés indoka és alapja az esetek többségében nem jogerős bírói ítélet volt, hanem az a körülmény, hogy a vétkest a nép a rendszer ellenségévé nyilvánította."
www.leleplezo.hupont.hu/116/internalotaborok-kistarcsatol-recskig-dr-ilkei-csaba

>>az alattvalók elnyomása maga után
>>vonja a nő elnyomását a férfi által.
Férfiak nélkül persze nehogy már elnyomják a nőket.
Azt pedig KONCENTRÁCIÓS TÁBOR-nak hívják.

>> mert otthon várnak rájuk az egyedülálló nők.
>>Nem itt várnak rájuk,...
Oszt még csak nem is feminista, de akkor mi?

Bell & Sebastian 2015.09.13. 09:42:44

@Imrebá: Sajnálom, Imre bácsi, ez jutott először az eszembe. Azt szerettem volna körbeírni, hogy egyszerre visszaható és hárító jellegű. A kifejezést az orvosi latin csak kölcsönvette és más tartalommal ruházta fel.

Magyarán: az Újszövetség felől nézve elutasítjuk a régit.
(A hárítás is vastagon benne van az Ószövetségben, hiszen vidáman vérnősznek benne, Isten oltalma alatt, mintha csak ólomkatonák lennének a homokozóban.)

A kereszténység lényege: hit a feltámadásban, anélkül, hogy ez minden részletében ki lenne bontva. Közvetlenül utána jön a feloldozás az Ősbűn, azaz eleve elrendeltetettség alól, azaz: belép a szabad akarat és Isten Útja, hogyan teljesíthetjük be küldetésünket, megint másképpen: mi az élet értelme?

Bell & Sebastian 2015.09.13. 09:56:37

Egyébként mai ésszel is igazolható a kinyilatkoztatás, ha információ-csomónak tekintünk önmagunkra. Egy része eleve továbbél a leszármazottakban, míg az egész elnyelődik (anyagi hordozójától megszabadulva) és újra kisugárzódik.

Az pedig ordas tévedés, hogy okosabbak lennénk az elődöknél, hiszen már Bruno kolléga is eljutott -teoretikus úton- a multiverzumig.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.13. 18:28:17

@Bell & Sebastian: mindeközben tágul a Zuniverzum: mandiner.hu/cikk/20150913_igy_jonnek_at_harman_a_3_meteres_keritesen

ez a kerítésezés a Zistennek se akaródzik forradalmi sikercikké válni

húzzon sorszámot a következő honvédelmi miniszter jelölt

annamanna 2015.09.13. 23:20:37

@acces denied: nézd, a probléma lényege a határok áthágása. A probléma megoldása a határok húzása. Orbán megoldása a kerítés. Szerintem is a kerítés a megoldás, csak nem kizárni kéne őket, anélkül, hogy egy pohár vizet is adnánk nekik; hanem a kerítésen belül kellene biztosítani az ellátásukat. Aki kér, annak adj! Aki a legalapvetőbb biológiai szükségleteket megtagadja éhező, fázó embertömegektől, az kvázi gyilkos. Pláne, hogy még mindig lazán megtehetné Európa, hogy ad, gond nélkül el lehetne látni mindenkit. Félmilliárd ember lakik az EU-ban, az idén kb félmillió menekült érkezett. Ez azért nem túl vastag szám ahhoz, hogy az EU összeroskadjon a súlya alatt.

Ami hiányzik a politikai akaratból, az a rend. Ezek az emberek olyan helyről jönnek, ahol megszűnt a rend, a STRUKTÚRA, a társadalom szövete, a rokonok, barátok, ismerősök, szomszédok, munkatársak szociális hálója, és egyáltalán minden rendezettség összeomlott, káoszba süllyedt. Ők pedig úgy rohannak át földrészeken, mint a disznócsorda. Ez nyilván nekik sem jó.
Ahhoz, hogy teljesen ne essen szét a személyiségük, és ne zuhanjanak bele az anómiába, az kell, hogy minél előbb minél átláthatóbb, rendezettebb struktúra részeivé váljanak.

Elvesztették a nevüket, a papírjaikat, az identitásukat, a múltjukat, a házukat, a kutyáikat, a fényképeiket és mindent az égvilágon.
Aki ilyen helyzetbe kerül, az joggal érzi úgy magát, mint a törvényen kívüli - őrá nem vonatkoznak a törvények, a társadalmi normák és viselkedési szabályok, hiszen ő maga kikerült a társadalomból.

Egy új, rendezett közösség részévé kell válniuk, ehhez pedig keretek és határok kellenek, tudni kell, hol van a közösség határa.
Arra pedig egy zárt menekülttábor a legmegfelelőbb.

Mire jó mindez?
Egy zárt táborban idő van arra, hogy
- a menekülteket rendesen regisztrálják
- orvosilag megvizsgálják, ellássák, a járványveszélyt kiküszöböljék
- felkészüljenek az integrációjukra, ezen belül:
- tanuljanak nyelvet, esetleg szakmát, esetleg írás-olvasást
- elsajátítsanak európai szokásokat (pl. hogy itt a nők is dolgoznak!!!!!!!!!!!!)
- alaposan megfigyeljék őket és kiszűrjék közülük a közösségre veszélyes elemeket, rendbontókat, terrorista gyanúsakat (mint amilyen pl. a fellökött pacák)
- és fokozatosan engedjék rá őket az eus lakosságra, annak arányában, ahogyan megszerezték az alap nyelvtudást, van számukra munkalehetőség, tiszták, dolgosak, a közösséget előreviszik és nem hátráltatják.

Erre lehetne szánni egy záros határidőt, pl. egy hónaptól egy évig terjedő időt, amit zárt táborban kell tölteniük; akiket egy év múlva sem lehet onnan kiengedni, azokat ki kell toloncolni az EU-ból.

Mire volna jó még mindez?
Arra, hogy azok az emberek, akik ide potyalesőként érkeznek, el se induljanak.
És azok közül is, akik már idejöttek, sokak kedvét el lehetne venni a további itt maradástól, ha kiderülne, hogy csak azokat fogadja be az EU, akik itt dolgozni fognak, akár férfiak, akár nők.
- Tehát eleve nem kellene sokmilliós áradatra számítani,
- és az EU lakossága sem volna terrorveszélynek, pániknak, káosznak, járványveszélynek, mocsoknak, erőszaknak kitéve,
- ugyanakkor a menekültek is pöpecül el lennének látva. Nem a Hilton hotel szintjén, hanem szimpla, egyszerű tábori körülmények között
- ahol könnyebben lemondhatnak arról az ábrándjukról, hogy ide valami mesevilágba érkeztek, ahol szájukba repül a sültgalamb.

Ha hazamennek, akkor sem töltötték haszontalanul itt az időt.
Mert végül is a végső cél csak az lehet, hogy közülük minél előbb minél többen hazatérhessenek.
De akármeddig is maradnak, azt az időt STRUKTURÁLTAN töltsék, nem káoszban, félelemben, zűrzavarban, éhezve, fázva.

A táborok rendszere mellékesen nagyon sok európainak is munkát adna, most aztán minden szociális munkás végzettségű bölcsész elhelyezkedhetne, és az eus katonaságot sem kerítésépítésre vagy lövöldözésre kellene használni, hanem a táborok őrzésére.

Imrebá 2015.09.13. 23:21:12

@Herr Schnitzel Lutscher:

Dehogyisnem sikeres a kerítésépítés.
Leleplezi a törvénysértõket, akikre immár a törvény szigorával (gumilövedék, aknazár, karóbahúzás stb.) le lehet súlytani.

Ha nem lenne forradalmi sikercikk, akkor a zsidóktól az angolokig több náció nem alkalmazná.
Bevált, s ez fáj sokaknak.
Nyilván nem jelent 100%-os védelmet, de nem is ez volt a cél.
Nem kell itt eljátszani, hogy Orbán ötlete volt a kerítés a földgolyón.
A kínaiak kerítését talán õ találta ki?

Imrebá 2015.09.13. 23:51:43

@annamanna:
" Aki
kér, annak adj! Aki a legalapvetőbb biológiai
szükségleteket megtagadja éhező, fázó
embertömegektől, az kvázi gyilkos. "

fárasztó, hogy készakarva jácca az ostobát.
ha valaki többezer euróval a zsebében nekiáll éhezni és fázni, azon maga ne akarjon segíteni.
Elõször segítsen a sajátjain, hozzátartozóin, honfitársain, önmagán.

annamanna 2015.09.14. 00:13:48

@Imrebá: Nem mindenkinek a zsebében van több ezer euró, mert akkor a menekülteket kibocsátó országok már rég lekörözték volna Svájcot.

Azt pedig pontosan magyar bűnügyből tudjuk, hogy gazdagék addig etették fénnyel a szerencsétlen kisbabájukat, amíg az ki nem lehelte a lelkét. Gazdag papa 600 szürkemarháját is fénnyel akarta etetni, úgyhogy 600 szürkemarha is ennek a sajátos diétának az áldozata lett.

"Elõször segítsen a sajátjain, hozzátartozóin, honfitársain, önmagán."

Pontosan azt csinálom.

"Aranyam és ezüstöm nincsen nékem."
"Gondolkodtam, mit is adhatnék neked.
Amit csak én adhatok, amiről te is tudod,
hogy igazán én vagyok.

2. Minden gazdagságom hangok és szavak,
Néhány általuk kimondott gondolat.
Egyet elmondtam neked, hogyha igaznak hiszed,
Mondd el mindenkinek!

R. Kívánj a szónak nyílt utat,
És a dalnak tiszta hangokat,
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.

3. Csak arról énekelek, amit igaznak hiszek,
S csak akkor szól neked, ha te is úgy hiszed,
Hisz te is úgy élsz, ahogy én,
Te is azt álmodod, amit én,
Legalábbis úgy szeretném."
www.youtube.com/watch?v=O1bJhAneFrw

Imrebá 2015.09.14. 04:29:11

@annamanna:

"Nem mindenkinek a zsebében van
több ezer euró, mert akkor a menekülteket
kibocsátó országok már rég lekörözték
volna Svájcot."

Marhaság.
Megint nem gondolkodott mielõtt írni kezdett volna.

Több ezer euróval (mondjuk 10 ezer euróval , azaz kb. 3millió forinttal nem nagyon körözi le svájcot egy pakisztáni, bangladesi, nigériai, vagy afgán "menekült".
Ennyibõl még talán Röszkén se nagyon kapna házat.
Szegeden meg pláne nem.

Tételezzük fel, hogy valaki szíriából menekül.
Itt Magyarországon már õ sem számít menekültnek, mivel nem ez a számára biztonságos országok közül az elsõ. Nem is a második.
Még a legszegényebb "menekültek" sem rejtik véka alá, mennyibe fájt nekik eddig(!) az ideút, hogy mennyibe van nekik az ön által emlegetett állítólagos "róccsildi menekültbiznic" támogatása.
Azt sem tagadják, hogy németben szeretnének német életszinvonalon(!) élni.
Ennyi minimum jár nekik a sok szenvedésük után - vélik.

Az eddig említett bibliai idézetei közül egyik sem vonatkoztatható rájuk.
A bibliában azok kérnek akiknek nincs, azt amijük nincs.
Akiknek megvan a rávalòjuk azok a bibliában nem kérnek. Azoknak nem kell adni a biblia szerint. Akkor se ha úgy könyörögnek, mintha nem lenne nekik.
Az ön bibliája bölcs.
Akiknek megvan a kalácsra, melegruhára, embercsempészre valójuk, és mégis panaszkodnak, hogy éheznek, fáznak, lassan érnek a beígért kánaánba, azoknak nem pénzt, nem melegruhát, nem kalácsot kell adni,
hanem tanácsot.
A biblia szerint az "aki kér tõled, annak adj" nem arra vonatkozik akire nem, hanem arra akire igen.

Tanácsolnék magának.
Pár napra pihentesse írási kényszerét.
Helyette olvassa szorgalmasabban bibliáját, imádkozzék buzgón, hogy meg tudjon térni-, meg tudjon szabadulni az egetrengetõ ostobaságból.
Ezt követõen szívesen olvasnám rövid, velõs, józan sorait.
Üdítõ lesz.

access denied 2015.09.14. 05:56:30

>> nézd, a probléma lényege a határok áthágása.
>>A probléma megoldása a határok húzása.

A probléma lényege a határok, a szuverenitásunk. Mert ez az idióta rendszer követeli a jogot hogy korlátlanul őrjöngjön a határainkon belül. Ezért húzott el innen a sok ember, és ezért nem kellünk már a menekültnek sem.
Akkor már inkább gyámság alá az országgal, ezt a milosevics klónt és segítőit pedig a hágai bíróság elé, még most, mielőtt nagyobb bajt csinálnak.

annamanna 2015.09.14. 07:24:13

@Imrebá: És monda nékik: Ki az közületek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret,
Mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie;
Az pedig onnét belőlről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked?
Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell.
Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
Melyik atya pedig az közületek, a kitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki?
Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki?
Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik.

És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.
Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált.
Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.
Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem!
Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.
Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.
Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.

Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült.
Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.
Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök;
Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.
Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!

www.biblia.hu/biblia_k/k_6_9.htm

Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.

annamanna 2015.09.14. 07:28:27

@acces denied: A probléma megoldása az egyének számára az, hogy megpróbáljanak olyan belső határokra szert tenni, amin az állam nem tud behatolni.
Hogy ezen mit értek, arra mondok pár példát.
Az egyik az Ötödik pecsét kisemberei, akiket a Latinovits által jelképezett náci rendszer megpróbált a maga részévé tenni, együttműködésre rábírni. A kisemberek megmakacsolták magukat, és egy bizonyos embertelen határt már nem voltak hajlandóak átlépni. De!!! Mire idáig eljutottak, már ki kellett volna építeniük egy láthatatlan ellenállást, gyakorlati tettekből. Ezt csak az órás csinálta meg, és az ő látszólagos behódolása egy sokkal izmosabb, mélyebb és erősebb ellenállást takart, mint a többiek kitartása.

A másik az Iskola a határon sztorija, ahol Medve szert tesz egy erős belső ellenállásra a rendszerrel szemben; azzal párhuzamosan, ahogyan ezt kiépíti magában, a külső ellenállása látszólag megszűnik. De valójában csak sokkal mélyebbre helyeződik, megerősödik a benne levő ellenállás azzal, hogy kiépít magának egy ellenvalóságot, ami képes ellensúlyozni a külső környezetet, amiben eltölti a napjait. Így nem lesz szüksége arra, hogy lázadjon a körülményei ellen. És amikor a kis Tóth Tihamér nekimegy a külső rendszernek és lerombolja azt, addigra Medve és B. B. már sajnálják, hogy összeomlik az a külső rossz valóság, ami nekik már nem is okoz gondot.

A harmadik példa az 1984, amiben a Testvériség ugyanúgy együttműködésre akarja rábírni az ellenállókat, mint az Ötödik pecsétben Latinovits. És ez akkor sikerül, amikor Winston hajlandó megtagadni azt a legmélyebb belső valóságot, amivel ellentételezi a Testvériség világát, tehát amikor hajlandó megtagadni a Júliával való kapcsolatát.

Mindebből az következik, hogy valójában nem arra van szükség, hogy egy külső rossz rendszer összeomoljon, hanem arra, hogy belül kiépüljön egy ellenvalóság. Amikor ez az ellenvalóság elég erős, akkor lehet, hogy képes szétverni a külső valóságot, de az is lehet, hogy csak arra elég, hogy az egyén képessé váljon elviselni vele azt, ami körülveszi.

Talán még a Mátrix példája is jó ide: először is ki kell építeni egy olyan valóságot, erőforrást, ami a külső hatalom számára láthatatlan, nem zavarja, tehát a két valóság képes párhuzamosan létezni egymás mellett.
Mikor ez elég erőssé válik, akkor esetleg képes teljesen megváltoztatni és átírni a külső valóságot; de ez mindenképpen úgy fog bekövetkezni, hogy az egyén (legalábbis látszólag) feladja a rendszerrel szembeni heves ellenállását.

Hogy konkrét példát hozzak erre, számomra Böjte Csaba tűnik erre a legjobb mintának. Ő elég hajlékony ahhoz, hogy képes legyen minden ellenállás nélkül együttműködni a politikai rendszerrel; de lefogadom, hogy amit létrehozott, az sokkal erősebben és mélyebben rendszerellenes, mintsem azt bármilyen milosevicses hatalom képes legyen megdönteni. Jézus maga így jellemezte ezt a fajta ellenvalóságot: "De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat."

Nem azt mondom, hogy csak a vallásos minta jó egy belső ellenvalóság kiépítésére (az sokszor csak üres képmutatás); nagyon sok minden jó hozzá. Például a migránsokat segítő civilek olyan belső munícióra tesznek most szert, ami sokkal mélyebben segít fenntartani egy AUTONÓM belső valóságot, mint egy felszíni lázadás.

Végül is rájöttem, mi a helyes kifejezés: AUTONÓMIA. Ezt kell kiépíteni, és ehhez nem szükséges összeomlasztani a külső rendszert.
Persze az össze fog omlani, a maga idejében, mert minden összeomlik, semmi sem tart örökké. De nem szükséges ennek a végét várni; annál szükségesebb viszont a belső, autonóm valóság kiépítése.

A menekültekkel szerintem pont az a probléma, hogy ők sem egy autonóm belső valóság kiépítésével foglalkoznak, mert akkor ott maradtak volna, ahol voltak; hanem ehelyett a külső valóságon próbálnak változtatni, és mindent el akarnak követni azért, hogy a külső valóságot olyanná formálják, ahogyan az számukra a legkényelmesebb.
Csakhogy a külső valóság sohasem lesz ilyen, és így vagy úgy, de mindig határokba fognak ütközni, és azzal kell szembesülniük, hogy a külső valóság keményen ellenáll az ő kívánságaiknak; minél erősebben próbálják a maguk képére formálni a külső valóságot, az annál keményebben fog ellenállni ennek a törekvésnek. Szerintem nem ezzel érdemes próbálkozni, tehát nem a külső valóság átformálása a helyes út.

Ami pedig az ítéletet illeti: azt szerintem a legjobb rábízni arra, aki valóban igazságosan ítél, és akinek a kezéből senki sem menekülhet; azaz nem a hágai bíróság ítélete lesz igazán ütős és mérvadó, hanem az Utolsó Ítélet. Amilyen ítéletet ott valakire rámérnek, abból egyetlen pillanat sem lesz elengedve, mert az az örökkévalóságra szól. Ennek az ígérete biztosabb, mint a halál, úgyhogy nem kell félni, mindenki megkapja, ami neki jár, az igazságosan ítélő Bírótól.

Imrebá 2015.09.14. 17:45:05

@annamanna:

Jók az idézetei.
Azokkal semmi gond.
Nem igazán tudja vonatkoztatni az adott helyzetre.
Nem az a bizonyos "aranyalma ezüsttányéron".
Nem helyén van mondva.
Egy keresztény hölgytõl többet várok, minthogy pár kulcsszó alapján rákeres a vonatkozónak vélt mondatokra, és bemásolja.
Illeszkendie kell az idézeteknek az adott témához, különben kontraproduktív a próbálkozás.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.14. 22:21:16

@Imrebá: hát hombre, a sajtóhíreket figyelve bizony se a nemzeti csirkedrót 1.0, se a végleges kerítés nem tart vissza az ég egy világon senkit, jönnek csőstül, egyre többen. nem ősbűn zárósat játszani, mert valóban van más országokban működő ilyesmi, no de ott van a kerítéshez körítés is. teccik tunni a kerítés önmagában nem több, mint egy jelzés, hogy elvileg innen lesz valami bajod, ha átsurransz. tesznek rá a migránsok, ha csak tájdísz. labancz szomszédaink bárminemű kerítés nélkül is simán csiki-csukiznak schengennel, hja, ott elég jól felkészült és ellátott élőerő (rendőr, hadsereg) van migránst hajkurászni. nálunk ugye eddig nem volt se elég nagy számú őrség, pláne semmi érdemi szankció. most ez szerencsére már változott és ELVILEG ez már tudna érdemben javítani a helyzeten, ha és amennyiben nem vágja haza a projektkoordinációt a kontraszelektált csókos vezetés, ami forradalmisztánban már eddig is számtalanszor vezetett meglehetősen szórakoztató, de még költségesebb epic failekhez.

Imrebá 2015.09.14. 23:17:44

@Herr Schnitzel Lutscher:

csapataink harcban állnak.
rövidesen megtudja az egész világ, hogy a magyarokkal nem lehet kukoricázni.
Rettegni fognak tõlünk, mint Attilától az isten ostorától.

annamanna 2015.09.14. 23:24:31

@Imrebá: Máté evangélium 25. fejezet
Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.
Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.
Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.

Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.
És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: (...)
Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután (...)
Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

Imrebá 2015.09.15. 04:05:51

@annamanna:

Ez az idézet akkor állná meg a helyét, itt, ebben a konkrét magyar helyzetben, ha befogadásra szoruló jövevényekrõl lenne szó.
Nem a magyarok (azaz egy náluk is elesettebb, rosszabb egzisztenciájú, szerencsétlenebb anyagi helyzetû nép) segítségére, befogadására szoruló jövevények. Nem bibliai értelemben vett jövevényekrõl van szó a németbe, angolba, dánba, svédbe bevándorolni szándékozók esetében.
Van pénzük. Nem minõsülnek önellátásra képtelen szomjazóknak, éhezõknek.
Az átvonulókat sokkal inkább nevezhetnénk hazárdôröknek, szerencsevadászoknak, aranyásóknak, akik nem az átlagmagyar életszinvonalról ábrándoznak.
Euróezreket költöttek embercsempészekre, taxira és további euróezreket kívánnak elkölteni embercsempészekre, törvénysértésre, illegális határátlépésre, egyéb bûncselekményekre.
Nem az életük mentéséröl van szó itt már.
Nem minôsülnek bibliai értelembem sem jövevényeknek, sem éhezõknek, sem szomjazóknak, sem rászorulóknak.
De ezzel szerintem ön is tisztában van.
Az ön dolga keresztényként nem az, hogy bedõljön a látszatnak, és etesse itassa befogadja a nemrászorulókat, hanem, hogy kijózanítsa õket.
Európa és Magyarország sem vár tárt karokkal szélhámosokat, élõsködôket, sültgalambfogyasztókat.
Van belõlük nekünk is elég.
Ne nézzék hülyének a magyarokat.
Nekik bibliai szempontok alapján az alábbi segítségre van szükségük.
Tanácsra.
Az életfelfogásuk megváltoztatására.
Szinészkedjenek, képmutatóskodjanak ott, ahol erre megvan a befogadókészség.
A pokolban várják a csalókat, nyomorúságot szìnlelõket, azokat, akik hagyják-, elvárják, hogy náluk rászorulóbbak kiszolgálják õket.
"Némelyeket rettentéssel is mentsetek meg."
Pl. "Megdöglötök mint a kutyák, pokolra juttok pokoli földi élet után, ha kutyaként éltek és tovább gazemberkedtek a nálatok elesettebb magyarokkal"
Ez szerintem teljesen korrekt, teljesen reális, teljesen biblikus üzenet a gazembereknek.
Ezt kéne hirdetnie önnek is az aktuális célközönségnek, meg azt, hogy a keresztények, keresztény nõk nem agyatlan libák akiknek rabszolgaként teljesítenie erõszakos, kõvetelõzõ embertársaik minden vágyát.
Persze, nyilván ehhez arra is szükség van, hogy ez valóban így legyen, és a keresztény nõk ne viselkedjenek agyatlan libaként, ne akarjanak ész nélkül, átgondolatlanul segíteni, eszes, agyafurt, dörzsölt színészeknek, olyan gazembereknek, akiknek lételeme a megtévesztés, hazudozás, félrevezetés, színlelés, színészkedés, élõsködés, szélhámoskodás.
Ne hagyja magát félrevezetni, kihasználni.
Nem volt még elég?

annamanna 2015.09.15. 05:37:33

@Imrebá: "Megdöglötök mint a kutyák, pokolra juttok pokoli földi élet után, ha kutyaként éltek és tovább gazemberkedtek a nálatok elesettebb magyarokkal"

A szív teljességéből szól a száj.
Imrebának ez az üzenete; Jézusnak egészen biztosan nem ez.
Az "agyatlan nők" pedig bemutatják azt a keresztényt nőideált, az önzetlenül segítőt, amire az egyház nem hajlandó.
A migránsok számára az agyatlan libsi nők mutatják be azt az európai kereszténységet, ami a templomokban már nem létezik.

Ha elmegyek vendégségbe valahová, ott is megkínálnak a háziak, és nem azt mondják: "Van pénzed, eredj oszt vegyél magadnak kaját a boltban! Mi nem adunk, mert nem szorulsz rá!"

Jobb is, ha nem csatangolnak mindenfelé, nem fogdosnak össze mindent és nem terjesztik a bacikat szerteszéjjel. Maradjanak csak egy viszonylag elkülönített helyen (ha már a kormány nem hajlandó zárt táborokba vinni őket); de akkor is minél kisebb helyet foglaljanak el a vándorlásukkal az országból, és inkább ott kapjanak enni, minthogy teljesen ellenőrizhetetlenül, totál szétterüljenek mindenfelé.

A legjobb, amivel csak a migránsok találkozhatnak Európában, az európai nőideál, ami szabad és önálló és cselekvő, és nem olyan megalázott, elnyomott, passzivitásra kényszerített, mint az ő saját nőik. A legjobb, hogy rögtön olyanoktól kapnak segítséget, akiket egyébként otthon megvetnének, de itt nem tehetik. Ez eleve egy erős üzenet a számukra.

Azt pedig tényleg nem tudjuk, hogy külön-külön milyen élmények után kerültek ide.
Nyilván vannak köztük szélhámosok, de sokan valós traumát hagytak maguk mögött.
Ezt nem a mi dolgunk megítélni, pláne nem látatlanul.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.15. 07:06:19

@Imrebá: vész esetén behívjuk a femen pjunszikat, azoknak nem csak a szája jár, mint dobray-nak (az alányalás apostola), hanem szétcsapják a jumurdzsákokat: mandiner.hu/cikk/20150914_felmeztelen_feministak_zavartak_meg_egy_muzulman_konferenciat_franciaorszagban

méghogy nincs haszna a femicsodaistákoknak

Imrebá 2015.09.15. 07:26:41

@annamanna:

" Ha elmegyek vendégségbe valahová, ott is
megkínálnak a háziak, és nem azt mondják:
"Van pénzed, eredj oszt vegyél magadnak
kaját a boltban! Mi nem adunk, mert nem
szorulsz rá!"

Nem vendégségbe jöttek.
Nem mi vagyunk a célállomás.

" sokan valós traumát hagytak maguk mögött."

És még több fogja érni õket, ha nem nyitjuk fel a szemüket.
Az embercsempészek nem nyújtanak számukra továbbra sem karitatív szolgáltatást.
Kérdések õszinte megválaszolása hiányában és együttmûködés megtagadása esetén még Jézustól sem számíthatnak segítségre.
Még az agresszívan berepülõ sültgalamb esetén is szükség van kinyitott szájra, különben sérülhet a fogsor és éhen marad a sebesült.
Nem minden aranyásó talál aranyat.

Imrebá 2015.09.15. 08:08:51

@annamanna:

Vendégséggel kapcsolatban.
Magának mint hívõnek tudnia kell, hogy Jézus bácsi is vendégségbe hívja egy nagy vacsorára az embereket.
Még az Úristennek is vannak elvárásai a vendégekkel.
mennyegzõi ruha stb.

Imrebá 2015.09.15. 18:25:16

@Herr Schnitzel Lutscher:

hát ilyen hiányos öltöztû 90 éves feminista hölggyel én se szívesen találkoznék egy sötét sikátorban.
de nem mindenki olyan szégyenlõs és félénk mint én.
ahogy vannak névleges keresztények, úgy lehetnek olyan névleges muszlimok is
akik nem ilyen félõsek
és hajlandók
a bármire.

annamanna 2015.09.16. 05:21:03

@Imrebá: Gondold át, mire való egy ember, mennyi az értéke. Egyetlen emberé, nem egy tömegé. Ha egy ember megfelelő pszichés, mentális, fizikai állapotban van, mennyi hasznot tud hozni mások számára?
Nemrég láttam egy cikket arról, hogy egy tanár elképesztő mértékben képes hozzájárulni egy ország gazdasági erejéhez. Persze nem azonnal, hanem később. Böjte Csaba gyerekei mennyi hasznot hoznak Romániának? Valószínűleg sokat, de az teljesen biztos, hogy sokkal többet, mintha nem foglalkozott volna velük.

Ha ezekkel a migránsokkal normálisan foglalkoznak, tanítják őket stb, akkor hasznosak lehetnek, bárhová is mennek, akár az EU-ban maradnak, akár visszatérnek a hazájukba.

Soha nem lehetek biztos benne, hogy egy emberből mennyi jót lehet kihozni. Ismerek olyan félcigány testvéreket, akiknek az apja megölte az anyjukat. Felnőttek, ketten kamionsofőrök lettek Angliában, egy pedig oktató a MÁV-nál. Ilyen háttérrel. Annyi a titok, hogy nem vetették meg őket, a pedagógusok normálisan kezelték őket és normális felnőttekké váltak, hasznos és törvénytisztelő állampolgárokká.

Lehet az embereket (fákat, kutyákat stb) teljesen haszontalannak is tartani, akikbe nem érdemes energiát fektetni, mert nincs semmiféle értékük.
És lehet ugyanezeket az embereket (fákat, kutyákat stb) rendkívül értékesnek is tartani, akiket/amiket megéri megbecsülni; mert később még hatalmas hasznot hoznak (persze nem muszáj a hatalmas haszon ígérete miatt megbecsülni az embereket és más lényeket, vagy magát a Földet, elég csak azért is, mert megérdemlik, mert Isten teremtményei).

Akármennyire is becsülök meg egy embert, IGAZAM LESZ vele kapcsolatban, mert annak megfelelően fogok belőle hasznot látni, amennyire megbecsültem.

Egyetlen fiúval futottam össze a munkám során, aki talán pszichopata volt. Azt mondta, katona akar lenni, hogy embereket ölhessen. Nem ecsetelem a dolgait - nagyon utálatos volt. Akkoriban épp fegyelmezett keresztény voltam, és külön gondot fordítottam a nehezen elviselhető fiúért való imádkozásra. Az történt, hogy kicsapták az iskolából és megszabadultam tőle. Ennyi. Nem okozott bajt.
Mi lett volna, ha nyíltan ellenségesen viszonyulok hozzá? Ha megszégyenítem, durván beszélek vele? Szerinted sírva kért volna bocsánatot a saját szemétkedéseiért? Vagy valami sokkal rosszabbat tett volna? Megszabadultam volna tőle? Pláne baj nélkül?

Ha valaki veszélyes, rosszindulatú, vagy csak egyáltalán roppant ellenszenves, utálatos, és az ember nehezen türtőzteti magát vele kapcsolatban, akkor fokozottabban szükség van irányában a civilizált viselkedésre, a normális hangnemre, az udvariasságra, tiszteletre. Ez első körben alapvetően fontos ahhoz, hogy ne sérüljek.
Keresztényként pedig van lehetőségem imádkozni is érte, és ezzel Istent felhatalmazni arra, hogy jó irányba fordítsa az eseményeket; olyan irányba, ami nekem is, a másik félnek is jó, vagy legalábbis szabályszerű.
Talán megszabadulok tőle, baj nélkül. Vagy ő fordul jó irányba. Akárhogy is, a problémám vele kapcsolatban nem növekedni fog, hanem csökken.
(A migránskérdésben viszont a magyar politikai lépésekkel a probléma egyre csak eszkalálódik).

Többször előfordult, hogy olyanokkal kerültem kapcsolatba, akik valamit nem tisztességesen csináltak. Nem az én dolgom volt ítélkezni; miután már nem voltam velük kapcsolatban, valahogy számon lettek kérve, utolérte őket az ítélet. De az ítélet nem az én dolgom volt; nekem az volt a dolgom, hogy megtanuljam elviselni a különböző embereket.

Meglehetősen sokszor tapasztaltam a saját vagy mások életében, hogy Isten valamilyen módon jó irányba fordítja a dolgokat. Sokszor nem úgy, ahogyan szerettem volna (vagy ahogy más szerette volna), de mégiscsak hasznosan. Tehát hozzászoktam, hogy Isten egy cselekvő személy, akinek az utasításait nagyon is érdemes betartani.

De ugyanezt nem látom a te álláspontodból. Hogyan nyilvánul meg a te számodra Isten, miképp cselekszik rajtad keresztül? Miképp óhajtod ezt az igét betartani:
"És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!"

Most a muszlimok idejönnek, és te attól tartasz, hogy iszlámmá akarják tenni Európát? Jézusnak már nincs hatalma? Amikor 150 évig éltünk a török hódoltságban, muzulmánná váltunk?

Nem mindegy, minek jöttek ide? Az a lényeg, hogy ha már itt vannak, az remek lehetőség a megtérítésükre, az evangélium hirdetésére.

Egyáltalán nem értem, hogy létezik, hogy valaki számára nem ez az elsődleges szempont, amikor a Máté evangélium konkrétan ezzel a paranccsal fejeződik be.

Olyan nem létezik, hogy valaki kereszténynek mondja magát, és pontosan az ellenkezőjét teszi annak, mint amit Jézus parancsolt!
Ezzel próbálkozik Orbán, másnak nem kéne utánoznia!

Baldrick68 2015.09.16. 08:09:16

@kalbász:
Erről még mesélhetnél pár dolgot.
Érdekes történet lehet.

Imrebá 2015.09.16. 22:17:42

" Nem mindegy, minek jöttek ide? Az a
lényeg, hogy ha már itt vannak, az remek
lehetőség a megtérítésükre, az evangélium
hirdetésére.
Egyáltalán nem értem, hogy létezik, hogy
valaki számára nem ez az elsődleges
szempont, amikor a Máté evangélium
konkrétan ezzel a paranccsal fejeződik be."

Rizsa, elvaras, otlet van maganal doszta.
Eddig az on altal felkesett muszlimok kozul hanyan reagaltak pozitivan az on "megterest hirdeto" uzenetere?

A valasza ket szambol alljon:
1.hany muszlimnak mondta az evangeliumot
2.hanyat tudott "megteriteni"

rizst, mellebeszelest, bibliaidezetet nem fogadok el.
Ontol.
Mastol igen.
Nalam eljatszotta a renomejat.

annamanna 2015.09.17. 02:42:19

@Imrebá: Életemben egyetlen muszlim hívővel találkoztam, vele beszélgettem is. Ő, amikor idekerült orvosi egyetemre, beiratkozott a katolikus teológiára is.
Meglepő? Nagyon meglepő, de ő kíváncsi volt. Mire én találkoztam vele, az már évekkel később volt, és az ő részéről jó pár tapasztalattal beljebb.
A hittudományi főiskoláról annyit mondott, hogy ő beszélgetett a püspök szeretőjével is, szóval egy vicc az egész vallás.
Ezen kívül az is történt vele, hogy megismerkedett egy magyar lánnyal, elment hozzájuk vendégségbe, ott szépen leterítette az imaszőnyegét a kellő időben - erre a lány apja elővett egy bikacsököt, és azzal verte ki a lakásból, mondván, nála ne imádkozzon egy muzulmán, mert ő jó katolikus! (Az nem zavarta, hogy a muzulmán keféli a lányát, csak ne imádkozzon nála). Mivel ismerjük a papát is, így mindkét fél ugyanazt mesélte el, a muszlim nem hazudott. A lány apja fidesz tag, és jól csengő ószövetségi vezetékneve van.

Tehát én mindezen tapasztalatok után találkoztam és beszélgettem az illetővel. Valóban nem mentünk sokra, ott megakadtunk, hogy a zsidók meghamisították a Bibliát, mert például Lót próféta volt és emiatt biztosan nem baszott a lányaival, ezt a szörnyűséget csak a zsidók találták ki, és csempészték bele a szövegbe.

Már csak azért sem mentünk sokra, mert az az ismerősöm, aki engem korábban tulajdonképpen megtérített és bevont a kereszténységbe, nem sokkal később lefeküdt az arabbal. Hát erről ennyit.

Ilyen tapasztalatokat szerzett az illető az európai kereszténységről.

Más muzulmán vallásúval még nem találkoztam.

Viszont a beszélgetésünk igen nagy hatással volt rám, mert ez nyitotta fel a szememet arra, hogy a cionizmussal valami nagyon nem stimmel (addig mindent bekajáltam). Úgyhogy őmiatta gondolkoztam el ezen a kérdésen, és mondhatom, számomra nagyjából földrengéssel ért fel az, amire jutottam.

Akkor most visszakérdezek: imrebá hány magyart térített meg?

Imrebá 2015.09.17. 18:54:59

@annamanna:

" A valasza ket szambol alljon"

annamanna 2015.09.18. 03:14:06

@Imrebá: Aha, tehát nem érdekli. Pedig igen érdekes dolgokról írtam. Vegyük sorra:
1. Az ismerősöm, aki keresztény létére lefeküdt az arabbal. Miért tette?
Mert a keresztény feljebbvalói korábban belemanipulálták egy olyan házasságba, amibe ő nem is akart volna belemenni. "Már 24 éves vagy, megy feletted az idő, már nagyon benne vagy a korban" stb, ilyeneket mondogattak neki, amíg bele nem ment abba, hogy házasságot kössön azzal, akivel valójában nem akart.
Persze hogy nem sikerült a házasság, az ismerősöm elvált, és nyilván dühös volt, és talán úgy gondolta, a legjobb levezetése a haragjának, ha mindent belead az ellenkezőjébe annak, mint amihez eddig tartotta magát.

Nagyon sok embert dühítenek fel és keserítenek el az egyházi vezetők. Egy dolog miatt már én is eljutottam arra a pontra, hogy arra gondoltam, akkor lássak keresztényt, amikor a hátam közepét.

De végül mindenki megkapja a maga jutalmát, az üresfejű, üreslelkű, pöffeszkedő, lelkekkel kereskedő, élősködő senkiháziak is, a ézsaiási gonosz kutyák!

2. "Lót próféta volt és emiatt biztosan nem baszott a lányaival, ezt a szörnyűséget csak a zsidók találták ki, és csempészték bele a szövegbe."

Érdekes, hogy most elfelejtette kifogásolni a szóhasználatomat! Nem véletlenül fogalmaztam így. A baszik kifejezés szótöve a "basz", kapcsolatban áll a boszorkány szóval:

"boszorkány - 'varázshatalmú gonosz asszony a mesékben'; '<régebbi keresztény hit szerint> az ördög szolgálatába állt s annak segítségével varázslatokat művelő nő, esetleg férfi' Ótörök eredetű szó: üzbég "baszargan" ('boszorkánynő') csatagáj "baszirgan" ('lidércnyomása van'). Ez és sok hasonló szó a török nyelvekben a "basz" ('nyom') ige származéka, (lásd BASZIK), tehát olyan lidércre vonatkoznak, amely a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat idéz elő.
A 'lidérc' -> 'ártó szellem' -> 'ártó varázslást űző nő' jelentésfejlődés részben az átadó török nyelvekben is kifejlődhetett. Az első jelentés eleven lehetett a pogány hitvilágban, s a keresztény tiltás folytán a népmesék világába költözött át; a második viszont a kereszténység felvétele után keletkezett. A "boszorka" népnyelvi, talán játékos-becéző elvonás lehet."
(Tótfalusi István: Magyar szótörténeti szótár)

(Sőt, ha Varga Csabának igaza van, akkor a szógyöknek ennél nyilván jóval nagyobb bokra lehet, és lehet, hogy kapcsolatban áll vele a bosszant, bosszú, botlik, botor, botorkál, botránkozik kifejezés is (a botránkozik a botlikból ered, ez biztos.)

De most elégedjünk meg azzal, hogy a baszik és a boszorkány ugyanabból a tőből erednek.
A boszorkányságnak tehát nagyon erős köze van a nemiséghez, a szexuálmágiához.
Egészen konkrétan ezt gyakorolták Sodomában is, és nyilván Lót lányai is gyakorlottak voltak benne.
Lót tehát konkrétan baszott a lányaival, annak okkult, boszorkányos, szexuálmágiás értelmében.
Konkrétan ezért használtam pontosan ezt a kifejezést.
A baszás szexuálmágia, a boszorkánykultusz része.

Lót lányai azt csinálták, hogy az apjukat szexre kényszerítették, noha éber állapotában nyilván nem akarta volna ezt csinálni a lányaival. A szexre való kényszerítés, az abba való belemanipulálás is boszorkányság. Ha valakit olyan házasságba, olyan szexuális együttlétbe manipulálnak bele, amit az illető valójában nem akar, az feketemágia, boszorkányság.

3. cionizmus - na erről aztán végképp nem óhajt sokat tudni imrebá, de ha mégis, akkor majd szívesen felvilágosítom.
Addig is érjük be a cionizmus atyja, Herzl Tivadar unokatestvérének, Heltai Jenőnek örökbecsű soraival (Vallomás c. vers):

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.
Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szivének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát! szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én, aki angyal nem vagyok?

Olyan kevés amit kivánok...
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült,
ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden
poézis.
És az enyém: csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe, kérem, nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat!

Nos, ezzel röviden el is jutottunk Sodomától a cionizmusig.

annamanna 2015.09.18. 03:40:56

@Imrebá: nótát majd' elfelejtettem mellékelni: www.youtube.com/watch?v=aHfsUnSOUDI

Ezek is kihagyhatatlanul fontosak:
A halál kamionja www.youtube.com/watch?v=DltXa-WyU3I

Túl sok ember él a földön www.youtube.com/watch?v=iVwrKkAXJMg

Nacionálé www.youtube.com/watch?v=MBDY1Rgg7mc

Kelet-európai zombi www.youtube.com/watch?v=vGPSANtwYAQ

A jószívű rendőr barátom c. nótának már csak a címe fér ide.

annamanna 2015.09.18. 07:20:50

@Imrebá: és még egy: vers arról, hogy a házasságra, szexre való manipuláció boszorkányság: www.youtube.com/watch?v=l7IP8v7m98g

"Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörge Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
Tetteti, hogy mit se hajt:
"Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár."
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
"Nesze, lyányom? e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!"
- "Hadd jöjjön hát a kasznár."
Hess, madár!"

paulettejarvi 2015.10.06. 00:22:36

@Imrebá: „…három napig sötétség lösz.” „Villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya.” „Azt jósolta, hogy ezret élünk, ezret nem.” „Azt mögjósolta, hogy ekkor és ekkor, kétezerbe el fog veszni a világ.”
„…kelet felől gyün a fekete sereg, ami elsöpri a népet.” „…a fekete sereg keletrű fog elindúni, és egészen nyugatig mögy körösztül a világon.” „gyünnek a vörösök, utána gyünnek a sürgük, akkó lösz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért.” „Majd a Szöged városánál lösz a legnagyobb háború, ezt az egyet tudom.”
süti beállítások módosítása