Kommentszűrés
’15 sze
10
11:01

A kommentelők lázadása − a 444 küzdelme a Nem Megfelelő Véleményekkel

Írta: TuRuL_2k2

444_no_komment.png

Vajon mikor tiltjak be a 444-en a kommentelest?

A totalis narrativaosszeomlas fenyeben, mind a hivatkozott kulfoldi cikkeknel, mind a 444-es kommentek eseteben.

Szabaly: reszleges betiltas kenyes cikkeknel is ervenyes. Vagyis ha csak a cicas gifeknel szolhatsz hozza, akkor effektive be van tiltva a kommenteles.

Tipp: 2015. szeptember 23.” – ezt csotany írta a mikroblogján 2015. szeptember 7-én. Nos, nem kellett szeptember 23-ig várni.

Szeptember 9-én délutántól estig a 444 friss posztjaihoz nem lehetett hozzászólni. Az egyes szerzőknek eddig is lehetősége volt kikapcsolni az egyes bejegyzéseknél a kommenteket kiszolgáló Disqs platformot, most azonban mindegyikük egyszerre döntött úgy, hogy az olvasói vélemények csak elvennének a cikkek értékéből (hogy nem a Disqus akadozik, az kiderül a státuszoldalukról, 100%-os volt a szerdai rendelkezésre állásuk).

Pedig alighanem lett volna mondanivalójuk például erről az interjúról („A hangulat végig feszült volt a kocsiban, Andrásék Malboróval kínálták a menekülteket, azok szerb cigit adtak vissza. Később Haribót ettek, a férfiak arabul énekeltek nekik.”) vagy erről a fotóposztról.

A szabad kommentelés nem túl hálás dolog, ezt elismerem, dicséretet nem, elmarasztalást viszont bőven kap érte az újság, ha szabadon engedi a hozzászólásokat, ráadásul sokan előszeretettel mossák össze az olvasói magánvéleményeket a szerkesztőségi tartalmakkal.

Hogy a 444 szerkesztősége a gyűlölettől fűtött hozzászólásoktól sokallt volna be? Azokból korábban sem volt hiány, az elmúlt napokban csak annyi változott, hogy a hozzászólók és a szerkesztőség elégedetlenségének iránya látványosan elvált egymástól, a mindenkimenekült attitűd a törzskommentelők jelentős részénél sem talált nagy megértésre. A 444 nincs egyedül ezzel a helyzettel, számos más, a migránsokkal-menekültekkel kapcsolatban nagyon megengedő és megértő álláspontot képviselő szerkesztőség is azzal szembesül itthon és a nagyvilágban, hogy a máskor velük jellemzően egyetértő olvasók egy jelentős részének nem tetszik ez a megközelítés. Nagyon nem.

Persze az is elképzelhető, hogy csak pillanatnyi megingás volt az egész: a csütörtök reggeli posztokhoz már újra hozzá lehet szólni.

Frissítés: Többen felvetették, hogy nem csak technikai hibáról van-e szó. Nem, nem arról. Ahogy a posztban is írtam, a Disqus-nál egyetlen online diagnosztikai oldal és a saját státuszoldaluk szerint sem volt fennakadás a nap folyamán. Az egyik szerző, Sarkadi Zsolt egy hozzászólásban ismerte el, hogy ő kapcsolta ki a kommentfunkciót a saját posztjainál: „Ez nem büntetés, sajnálom, ha így élitek meg, egyszerűen a saját mentális épségem miatt döntöttem úgy, hogy nem szeretném látni a posztjaim alatt azt, ami a kommentszekuóban az elmúlt hetekben ment.”

444_sarkadi_komment.png

Címkék: komment 444

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr57774416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balogh Ákos Gergely: A kommentelők lázadása − a 444 küzdelme a Nem Megfelelő Véleményekkel 2015.09.10. 12:39:05

Hogy a 444 szerkesztősége a gyűlölettől fűtött hozzászólásoktól sokallt volna be? Azokból korábban sem volt hiány, az elmúlt napokban csak annyi változott, hogy a hozzászólók és a szerkesztőség elégedetlenségének iránya látványosan elvált egymástól.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

GNDL 2015.09.10. 23:33:55

@♔bаtyu♔: „Fidesz - jobboldali, Jobbik - jobboldali radikális”

Most már csak az kéne, hogy tisztában legyél a politikai ideológiákkal. :) A Fidesz és a Jobbik ma már tökéletesen egyforma, két radikális baloldali populista gittegylet. A szavazóik pedig értelem szerűen baloldaliak, vagy hozzád hasonlóan műveletlen prolik, akiknek az ideológiák semmit nem jelentenek, az már inkább, mennyit ad nekik az állam... mert az ugye jár...

Ha a Fidesz talál ki valami baromságot, lásd kommunista rezsiharc, akkor a Jobbik próbálja felülmúlni: mi jobban csökkentenénk. Ha Jobbik jön elő hasonlóan eszement baromsággal, lásd határőrség visszaállítása, a Fidesz próbálja felülmúlni: kerítés és honvédség bevetése. Semmi különbség, csak ha az egyikük megőrül, a másikuk próbálja felülmúlni...

GNDL 2015.09.10. 23:35:27

Magyarországon nincs is jobboldal... észrevennénk, ha lenne, legkésőbb a szektoradók szakmányban történő kivetésekor verték volna az asztalt, pedig az nem ma volt. :)

vazzup 2015.09.11. 00:19:31

@Arcade Macho: irod mindezt a magukat konzervativnak hazudozo komcsik oldalan a Mandineren. Vagy van humorerzeked, vagy hazudsz.

Sir Galád (már foglalt) 2015.09.11. 00:22:09

@panelburzsuj: A mandineren szokott megjelenni cikke.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:02:48

@I_Isti: másik dolog, hogy egy vészhelyzetben a muszlim is bármit megehet, akár egy egész sertést is. Valamint ha nincs is vészhelyzet, akkor is, ha nem tudja mit eszik, hogy abban van sertéshús, az nem bűn. Mint a vegánság vagy a zsidó kóser előírások: ha tudja, hogy vétkezik, akkor vétek, ha nem tudja, hogy amit eszik, az nem vegán, nem kóser, nem halal, akkor nem probléma. Tehát a májkrémet is nyugodtan megeheti a muszlim, ha nen tudja, hogy van benne szalonna, ha vészhektzetben van, akkor úgy is, ha tudja, hogy sertéshúst eszik, Ramadán idején meg semmilyen korlátozás nem vonatkozik azokra, akik betegek, öregek, terhesek, dzsihádot folytatnak, úton vannak. Ezek az illegálisok több okból is mentesülnek az étkezési tilalmak alól: dzsihádot folytatnak Európa ellen és úton vannak, utazók.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:26:26

@Szárnyathy Géza: "A gond az, hogy olyan stílusú és olyan tartalmú kommentek árasztják el a posztokat és cikkeket, amelyeket nem tűrhet el sem a nyomtatott sem a netes média." - a 444 és index sok esetben már a posztban olyan meredek dolgokat ír, ami a társadalom többsége szerint tűrhetetlen, ezért kommenteznek keményebb hangon. Persze mindig vannak ballibek, akik bólogatnak a posztokra.

"S ezek a kommentek nem a bejegyzéshez kapcsolódnak, a posztokat pusztán a gyűlölködés helyszíneként kezelik." - sok esetben maguk a posztok sem mások, mint a magyargyűlölet megnyilvánulásai.

"A zsidózás (ami hogy is jön bármilyen menekültes sztorihoz?) mellett a legzsigeribb gyűlölet és rosszindulat árad a kommentek jelentős részéből." - amikor a Magyar Helsinki Bizottság a Auschwitzhoz hasonlítja a magyar befogadóállomásokat, amikor Szanyi Tibor a zsidótörvényeket emlegeti Európai Parlement képviselőinek küldött körlevelében, amikor Frölich Róbert az illegális betolakodókkal kapcsolatos jogszerű, EU jog alapján álló magyar intézkedéseket a holokauszthoz hasonlítja, akkor ki is zsidózik? A ballib zsidózik, relativizálja a holokausztot azzal, hogy egy illegálisokkal kapcsolatos jogszerű eljáráshoz hasonlítja.

"Például aligha lehet épelméjűnek tekinteni azt, aki az operatőrnő rugdosását úgy kezelte: Igaza volt, legalább le lett tudva egy abortusz." - a magyarokat kollektíve alemberezni, moslékzabálózni, gyalázni meg européer dolog... Tudjuk.

"Ez egyszerűen nem tűrhető el, ebben nem lehet vita akkor sem, ha a menekült kérdésben eltérőek a vélemények." - de eltűrhető, csak a ballib nem tűri.

" Egy kislány kiutasításáról lehet vitát folytatni, arról azonban nem, hogy de jó, hogy meg lett rugdosva." - bármiről lehet vitát folytatni egy demokráciában, csak a ballib szerint nem. Arról is lehet vitatkozni egy demokráciában, hogy mennyiben felelős vagy hibás vagy mennyire hat közre egy nő kihívó magatartása a megerőszakolásáért. Mennyi a hamis erőszak vádak aránya. Ez is csak a ballib számára tabu.
Ballib szerint lehet kollektíve magyarokat gyalázni magyarságuk miatt.
Ballib szerint nem lehet az iszlámot kritizálni, a kereszténységet meg lehet, sőt kell... Szerintem mindent lehet.

"És mivel az ilyen tárgyú, és még ennél cifrább kommentek egyszerűen kezelhetetlenek, nincs más megoldás, mint ezeket leirtani." - valóban, a ballib szerint ez a megoldás, egy liberális szerint viszont ebben semmi kezelhetetlen nincs, nem kell minden nekünk nem tetsző ellenvéleményt "kezelni".
A ballib szerint nincs más megoldás, mint a tiltás. Egy liberális szerint nincs szükség "megoldásra". Mi a f@szt kellene egy kommenten megoldani? Mindenkinek a véleményét meg kellene oldani? Azt mégis hogy? Meg főleg minek?
A ballibek szemében az övékétől eltérő vélemény PROBLÉMA. Egy liberális szemében csak eltérő vélemény. Nem probléma. Nem kell mindenkit egynemű masszába gyúrni.
Ja, ebből is látható, hogy Magyarországon nincs liberális párt. Akik ilyen név alatt futnak, azok valami ballib SZDSZ maradékok.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:48:05

@Szárnyathy Géza: "Például aligha lehet épelméjűnek tekinteni azt, aki az operatőrnő rugdosását úgy kezelte: Igaza volt, legalább le lett tudva egy abortusz." - és? Nem tartod épelméjűnek a kommentelőt. Ő meg téged nem tart annak. Mit tennél ezekkel az őrültekkel? Gyógyszer, meggyőzés, terápia, eutanázia, gázkamra? Ő is ezt tenné veled, mert ő meg téged tart őrültnek.

"Ez egyszerűen nem tűrhető el, ebben nem lehet vita akkor sem, ha a menekült kérdésben eltérőek a vélemények. Egy kislány kiutasításáról lehet vitát folytatni, arról azonban nem, hogy de jó, hogy meg lett rugdosva." - ha valaki akár csak felveti, hogy le kéne zárni a határt, regisztrálni kellene őket az EU jognsk megfelelően, táborban kéne ellátni, nem a Keletiben várakoztatni, "jogvédőknek" őket nem kellene hergelni, aki nem működik együtt, azt lehetne kiutasítani, aki még nem nyert menekültként elismerést azt nem menekültnek hazudni... Nos, az ilyesmit felvető embereket csuklóból lenácizzátok. Aki a kislányt kiutasítaná, arra kilövési engedélyt adtok ki, listázzátok, levadászással fenyegetitek. Ez a ballib.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 02:53:06

@Szárnyathy Géza: "Ez egyszerűen nem tűrhető el" - de kurva egyszerűen el lehet tűrni. Csak ehhez ballib helyett liberálisnak, demokratának kellene lenni.

"ebben nem lehet vita akkor sem" - sajnos sok dologban nem lehet vita a ballibek szerint.

"ha a menekült kérdésben eltérőek a vélemények" - nem engedtek eltérő véleményt. Rögtön repül a náci jelző.

gabest1 2015.09.11. 03:10:40

Csak az tiltja meg kritikát, aki tudja hogy bűnös dolgot művelt. A kommentek letiltása ennek beismerése. Pont olyan, mint egy újságírot lecsukni.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 05:57:16

A lényeg, Putyin támogassa a ballibsik elleni kampányt.
Ez közírói munkásságom lényege.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 06:00:46

@pervie but hot: " Aki a kislányt kiutasítaná, arra kilövési engedélyt adtok ki, listázzátok, levadászással fenyegetitek. Ez a ballib."
Na idézzél egy ilyet!

gmihaly 2015.09.11. 07:19:44

Maguk alatt vágják a fát az olyan okostojás bloggerek, akik "cenzúráznak", nem "moderálnak". Sajnos egyre többen vannak. A papírmédia is arra fázott (fázik) rá, hogy nem lehet olyan szabadon kommentálni, helyre tenni a benne foglalt, esetenként vérlázító gondolatokat.

2015.09.11. 07:48:55

Tehát akkor kimondhatjuk, a mai liberális hozzáállás szerint a véleménynyilvánítás szabadsága addig terjed, amíg azt mondod, amit hallani szeretnének. Ha mást mondanál, akkor neked kuss van.

access denied 2015.09.11. 07:58:37

@Pillanatragasztó:

>>Tehát akkor kimondhatjuk,...

Kimondhatod de attól még nem lesz igaz.

Baldrick68 2015.09.11. 08:05:44

Nekem az a rész tetszik a legjobban, ahogy az iszlámellenességet próbálják összemosni a rasszizmussal.

Az hogy valaki nem szeretné az iszlám életmódot, vallást, szokásokat, ideológiát etc. beengedni európán belülre az nem rasszizmus.
Akkor ennyi erővel a hidegháború alatt az is rasszizmus volt, hogy küzdöttek a kommunizmus ellen a nyugati országok.

Google 2015.09.11. 08:08:16

Nagy demoktata szegyenkezea vasarnap Orban miatt
Felvonulnak azok, akkknek maguk miatt mar nincs szegyenkeznivalojuk..

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:33:06

@Bell & Sebastian: Ja, maga szerint mindenki középen áll. A szélsőliberális is.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:34:32

@maxval bircaman meghízott szerkesztő: Ne görcsölj, nem tévesztünk téged össze az eredeti Brcával. Az ugyanis veled ellentétben nem ostoba.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:36:43

@Baldrick68: A cionista zsidó ellenesség sem rasszizmus, hanem önvédelem.

Persze a cionista amikor támadják nyilván egy normális zsidót ránt maga elé, Radnótit, a zsidó szomszédokat a házból, stb.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:38:29

@Pillanatragasztó: Érdemes megfigyelni egy-két libsit, szabályszerűen beteg attól, hogy más véleményt olvas. Tajtékzik, beveti különböző nickjeit.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.11. 08:40:17

Mi ebben a megelepő ?

A ballibek Rákosi óta előszeretettel cenzúráznak.

Lásd index címlapos ballib bloggerek.

berkecz, vincent, europakavezo, tenytar, ....

Nem is igazi vérbeli ballib, aki nem cenzúrázik.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:43:54

@GNDL: Vitatkozhatnék arról, melyik párt populista, de most éppen az MSZP követeli Orbánéktól a rezsicsökkentést.

Az pedig egy másik dolog, hogy a populizmusnak köze nincs a politikai oldalakhoz, az azt jelenti, hogy azt mondják, amit te hallani szeretnél.

Azaz, aligha te vagy az aki ebben a témában bármit is tanácsolhat nekem.

Mercel 2015.09.11. 08:45:55

A kommenteket olvasva valahol megértem ha a 444 besokallt.

Valószínűleg ott sem az ellenvéleménnyel volt és van baj hanem az esztelen gyűlölködéssel.

Mindenesetre "vicces", hogy egy tipikusan rezsim szekerét toló blog kritizál egy független újságot.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:46:49

@Ballib Cenzúra: Igen, egyik sem bírja ki nélküle. Ez azért van, mert kommunista korukban megszokták, hogy az ellenvélemény az egy bűnözési forma.

Elárulják magukat, itt is van olyan "liberális", aki csupán véleményekre letöltendőt osztogatna.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 08:47:56

@Mercel: Szerintem inkább az a vicces, hogy szerinted a 444 "független újság".

Szerintem többen hangosan felröhögtek.

Mercel 2015.09.11. 08:49:13

Ja, lehet hörögni - a saját lelkinyugalmam érdekében most becsukom ezt a lapot.:)

Jolka40 2015.09.11. 09:08:43

@♔bаtyu♔: Nem az a baj, hogy jobbradikális vagy. Az az igazi baj, hogy bunkó vagy.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 09:14:56

@Mercel: Az régen úgy volt, kiírták az alcímben, hogy például ez az elefánttenyésztők lapja. A Mandinerről tudható, hogy ki élteti, ami szerintem nem probléma, mert a posztok többsége éppenséggel nem püspökfalat-ízű, másrészt: ha nem tetszik, 5 másodperc alatt szétszedhető. Nagyon sokszor több az értékes információ a hozzászólásokban, mint magában felvetésben, lásd: maratoni sorozatok erről-arról.

Ezeknek a fiúknak rengeteg hibája van, de a jószándékot eddig még senki nem vonta kétségbe, meg aztán élniük is kell valamiből, cipőt venni a gyereknek.

Ám ha valaki beáll mindenféle, homályos érdekek szócsövének (alcim.: zsizsik felforgatás) az viselje is következményét, mert előbb-utóbb a tulok-orrára hűzza a tisztelt közönség.

A bepróbálkozás és lebukás közt eltelő idő egyre rövidebb, ami az információs szabadság hátránya, legalábbis a zsizsi lapokra nézve.

Ettől még nem dőlnek a kardjukba, mert a bekábításnál (és szavazásnál) a mennyiség számít, nem a minőség.

Csakhogy a legfőbb probléma az, ezek az ordas propaganda-lapok kívülről vezéreltek és sokmindenre nem terjed ki az alkalmazott, szolgálati szabályzatuk.

Váratlan helyzetekben, ha nem jő az ukáz a gazdától, beszarik az amúgy is halott. Ha pedig rossz a parancs (mert a központ messze van) vagy késik (mert elalszanak), egyből kilóg a pata.

Mit lehet itt tenni? Új műsorhoz új férfi kell, ahogyan az operett kitalálói mondják.

De sok köcsög se csinál nyarat - ez meg a másik tanulság.

Dr.Démonmac1 2015.09.11. 09:28:24

Több dolog jutott eszembe, a 444 - el kapcsolatban.
Találtatok már olvasószerkesztőt? (helyesírás, hülye fogalmazás, miegymás)

Annak az oldalnak az az előnye, hogy kommentálni lehet, ha az megszűnik egyszerűen nem éri meg odamenni, mert bulvárjellegű híreket lehet olvasni másutt is (pl Dailymail, ahol részletesen kifejtik képekkel is:) (ja meg kommentelni is lehet:)

Anyázásos, durva posztok, valamit valamiért kategória, elismerem egész jól pörgeti az ember agyát némelyik különösen makacs kommentelőtárs (akit legszívesebben megtaposna az ember :D

"Liberálisok lincselnének" Ezzel kapcsolatban, aki "vegytiszta" liberális az nem lincsel. Soha semmikor.
Mivel pont az "eszme" ellen van.

Virág et. 2015.09.11. 09:38:51

@Ballib Cenzúra: Rákosi nagy liberális volt, igen...

Soroljam, engem eddig hány blog alól cenzúráztak vagy bannoltak? Volt, hogy egy kommentem volt csak és az össz bűnöm az volt, hogy nagyon okos szerzővel ellentétben nem vettem készpénznek, hogy az ukránok lőtték le a maláj gépet. Az eset másnapján, persze. Ő már akkor mindent tudott nyilván az ellenhang meg bannolást ért.
Véget ért a szólás szabadság? Libsi lett a jobbikos-fideszes blogger? Ugyan már.

A Magyar Idők alatt miért nem tudok kommentelni? Orbán facebook oldaláról miért bannolnak annyi embert, hogy saját csoportot alapítottak már? Az is ballib cenzúra? Ha a MH-MNO-s moderátor töröl, az is ballib cenzúra?

Ha Papcsák Ferenc, Lázár János feljelent egy kommentelőt a véleményéért, az is ballib cenzúra? Arra a mandis fiúk valahogy nem ugrottak, nyilvána sz.ros büntető bíróság az SEMMI ahhoz képest, hogy a 444-en 3 és fél órán át szünetelt a kommentelés egy hétköznap este és azóta is meg azelőtt is 24 órán át folyamatosan működik.

Exploiter 2015.09.11. 09:48:14

@Virág et.:

Minek jársz ilyen helyre?

"Papcsák Ferenc, Lázár János feljelent egy kommentelőt a véleményéért"

Ja, hát pont az ilyenek miatt nem szavaz az ember rájuk. Ellenben a fentin nincs meglepve, mert nincs is olyan illúziója, hogy bizonyos értékekkel kapcsolatban egy oldalon állnának. Ellentétben azokkal az emberekkel, akikről most szó van.
De mennyivel volt jobb az a politikai csapat, amelyik konkrétan a vélemény közlését tette jogilag büntethetővé...?

GNDL 2015.09.11. 09:51:59

@♔bаtyu♔: Látom sikerült megragadnod a lényeget (dehogy). :D De sokat elmond a magadfajta szellemileg korlátolt fideszesekről, hogy nincs a napnak olyan perce, amikor ne az MSZP-hez méricskélnétek magatokat... látod lent a mélyben azt az apró kis pöttyöt?! Na az ott a ti színvonalatok, Fidesztől Jobbikon át MSZP-ig... a balkáni suttyó magyar. :)

pamut 2015.09.11. 10:12:12

Ez a poszt nem igaz dolgokat állít. A "narratívaösszeomlás" szó értelmezhetetlen semmi ilyesmi nem történt. Törzskommentelők abszolút nem rágtak bea 444-re. Ellenben jött egy csomó új troll akik megpróbálták lerohanni a 444et. Erősen kurucinfós szagúak, de ezek szerint vegyült bele mandiner-szag is. Volt pár cikknél pár órás kommentt-letiltás, de ebbe a semmiségbe mindazt belelátni, belehazudni ami ebben a posztban van: lol :)) Mindegy, az ittenieknek jó lesz a szokásos hamis narratíva-építéshez, gondolom majd még hivatkozni is fogtok rá :))

Egy dolog érdekes viszont, én csak a felső kommenteket szoktam olvasni, nem lapozok lefelé, és nem emlékeztem erre a Sarkadis kommentre. Most utánanéztem. Hát mélyen, mélyen, nagyon mélyen van, ezek szerint a mandiner teljes hosszában monitorozza a 444-et, jó tudni :)) Eddig csak a kurucosokról meg Bayerről, erről a tündérbogár éteri tisztaságú és jóságú széplélekről lehetett tudni hogy lógnak a 444-en és gyűlölik és keresik a legkisebb ürügyet is a 444 ellenes gyűlölködésükre, de úgy látszik a mandiner sem marad ki a mókából és a mandineresek sem sajnálják az energiát ürügykeresésre hogy aztán ilyenek hazug posztokat írjanak :))

Jean Sol Partre 2015.09.11. 10:15:50

@Bell & Sebastian: nem vagyok túl jó töriből, köszi a részletekért, érdekes.
De nem ez volt a lényeg, Birca flegmán benyögött ostobaságára szerettem volna valami hasonlót írni, meg is bántam, nem volt jó poén, de itt nem lehet visszavonni a kommentet, ez van. Sajnos munka mellett előfordul, hogy átgondolatlan ötletfoszlányokat is submittálok, abban a pillanatban jó ötletnek tűnik.

Virág et. 2015.09.11. 10:18:05

@Exploiter: A holokauszttagadós törvény ellen nem szavazott a fidesz sem. Sőt, májusban tovább szigorították.

Én egyébként nem értek egyet vele, akkor sem értettem, óriási hibának tartottam.

Jon Bovi 2015.09.11. 10:19:16

@GNDL: "Úgy hogy elmehet a πcsába mindenki a telezabálva ugat szentenciákat hónapok óta éhező emberekre."

Takarodj, és magyarozz otthon, te undormány bolsevik!

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:20:30

@pamut: Akkor minden rendben, nincs itt semmi látnivaló, mehet tovább, átutalás indít - ha kormány bukik.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:26:50

@Jolka40: Ez igaz, mindenkivel bunkó vagyok, aki velem is az, hiszen ha udvarias lennék, akkor félreértené, az nem az ilyenek világa.

KUHULIN 2015.09.11. 10:28:33

@Virág et.: "A holokauszttagadós törvény ellen nem szavazott a fidesz sem. Sőt, májusban tovább szigorították."
FideSS! Hehehe.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:29:44

@Virág et.: Mindenkinek kötelező, aki rossz oldalra sodródott. Nem láttam a négyhatalmi egyezményt, de biztosan van benne ilyesmi.

Annál is inkább, mert O. legelső dolga volt megnyugtatni az amcsikat, hogy perkáljuk tovább, amit ránk kiróttak és szétosztanak a zsidóknak.

Az alapgondolat (holohit) roppant egyszerű, mivel nem jár zsinagógába a többség (vajon miért?), új hitet kell beléjük plántálni, mert könnyen belátható, a dogmatika művi és bőven a háború után barkácsolták.

Kádár nyilván nem engedte túlhangsúlyozni, ez az egyik oka annak, hogy olyanok is pocskondiázzák, akiket ő nevelt fel és még a baromi nagy ellenállásukat (idézőjelben) is elnézte nekik.

Mindenféle művészkém, kádergyerekek, értelmisik, SZDSZ -alapítók és bibóista, belügyminiszteri oviba járók.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:29:48

@GNDL: Elvtársam, én nem az "MSZP-hez méricskéltem magunkat", pusztán leírtam, hogy az MSZP követeli Orbánéktól a rezsicsökkenést. Ugyanis te vádoltad populizmussal a jobboldali pártokat.

Mielőtt más színvonaláról beszélsz, érdemes szerintem neked kétszer elolvasnod a hsz-eket, hogy fel is fogd.

shitgun 2015.09.11. 10:31:57

A 444 eleve arra építette fel magát, hogy provokatív kommentvadász posztokkal/cikkekkel vonzza a trollokat, akik nyomják felfele az olvasottságot, meg pörgetik az oldalt, úgyhogy most elég álságos azon sírniuk, hogy a csúnya gonosz kommentelők szétverik a fórumot. Ez volt a cél, csak kicsit túl jól sikerült, hát bontsanak inkább pezsgőt. Ha tehénszart dobálsz az udvarra, ne lepődj meg, ha ellepik a döglegyek a birtokot.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:32:42

@Bell & Sebastian: Igen, úgy tűnik a holokauszt ideológia lesz.

bgp 2015.09.11. 10:37:07

@♔bаtyu♔: Észak Koreában is szilárd a hatalom, hajrá.

pamut 2015.09.11. 10:38:56

@Bell & Sebastian: Nem tudom, hogy utalni akartál valamire, vagy valami viccel próbálkoztál?

pamut 2015.09.11. 10:40:45

@shitgun:
Nincs semmi ilyen sírás, csak a mandiner szeretne botrányt és elefántnak láttatni a bolhát.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:42:30

@bgp: Most aztán nagyon okosat mondtál, a szilárd hatalom nem azt jelenti, hogy az diktatúra. Egyébként pld. Dániában, vagy akár nálunk szilárdabb a hatalom, mint É-Koreában.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:45:47

@pamut: Van benne minőségi szűrő, ezt onnan tudom, hogy én tettem bele. Ezek szerint nem neked szólt, elfogulatlan majomkám.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 10:47:27

@♔bаtyu♔: De nem nekünk szól, ezért dolgunk sincsen vele.

GNDL 2015.09.11. 10:50:07

@♔bаtyu♔: „én nem az "MSZP-hez méricskéltem magunkat", pusztán leírtam, hogy az MSZP követeli Orbánéktól a rezsicsökkenést”

Akkor ennek tükrében, ha szellemi korlátaid engedik, találd meg a fent idézett saját véleményedben egyrészt az ellentmondást, másrészt kérdés: ha a Fidesz jobboldali, akkor miért követeli tőlük az MSZP nevezetű posztkommunista testvérpártjuk, hogy folytassák baloldali politikájukat a hatósági energiaárakat illetően?! :)

„te vádoltad populizmussal a jobboldali pártokat”

Nem vádoltam, hanem tényként említettem, nem a jobboldali pártokat hanem legfőképp a radikális baloldali Fidesz-KDNP-t (a nemzeti szocialista Jobbik szóra sem érdemes), és nem „sok egyébbel”, hanem konkrétan rekord adóemelésekkel, államosításokkal, központosításokkal, erős állami befolyással a piacgazdaságra, szocialista osztogatásokkal, valamint többek közt erősen baloldali populista, helyenként szélsőbaloldali Nyugat-, Európa-, multi-, bank- és vállalkozás-ellenes retorikával. Ez mind olyan távol áll a jobboldaliaktól mint átlag Fidesz-szavazó a nyolc osztály elvégzésétől. :)

pamut 2015.09.11. 10:50:19

@Bell & Sebastian: Szóval nálad a majmozás a "minőség", értem :))

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 10:52:48

@Bell & Sebastian: Nem értek vele egyet, mert nem lehet rákényszeríteni az emberekre, hogy ne tagadják a holokausztot, ha nem akarják. Ennek egyszerűen nincs jelentősége, hiszen a holokauszt jól dokumentált, tagadni kizárólag provokatív céllal lehet, ami megszűnne, ha ez a felháborító tv. is megszűnne.

A holokauszt részleteiben történő tagadás büntetése pedig pláne értelmetlen, hiszen rengeteg mendemonda, ferdítés található. Ha nem tudni honnan hazugság, akkor azt sem lehet tudni, honnan tagadod.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:00:27

@GNDL: Ne kínlódjál már, minden párt populista. Ha nem lennének azok, nem szavaznál rájuk.

Itt görcsölsz b+, ahelyett hogy végiggondolnád, a pártok a társadalom tükörképei ami logikus, hiszen társadalmi képződmények. Kizárólag teljesítményben és a hatalomgyakorlás módszereiben van különbség az egyes pártok között, ezt értékelik 4 évente. (legalábbis azok, akik választása teljesítményalapú).

" helyenként szélsőbaloldali Nyugat-, Európa-, multi-, bank- és vállalkozás-ellenes retorikával."

Már említettem, a pártok a társadalom tükörképei, nincs az kőbe vésve, hogy feltétlenül nyugat, vagy multibarátnak kell lennie egy pártnak. Nem pozitívum, vagy negatívum. A demokrácia a lényeges.

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:01:48

@Bell & Sebastian: érdekes hely ez a középpont, milyen sokan állunk ott és mégsem ugyanazon a helyen.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 11:05:58

@pamut: Sajnos ezt sem érted, pont ettől vagy majom.

@♔bаtyu♔: Ez az, mert a végén még követelni fogják, ha tiltott gyümölcs. Pontosan így kezdődött az egész: a Tudás Fájának Almájával.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:10:09

@Bell & Sebastian: Valójában egy ország figyeli kívülről ezt az egészet. A holokausztot senki sem tagadja , de nem a törvény miatt, de leginkább mindenki beleszarik, mert nem érdekli, azon pedig senki nem lepődik meg, hogy jópár zsidó és nem zsidó a marxizmusról átnyergelt a holokausztra.

GNDL 2015.09.11. 11:10:50

@♔bаtyu♔: „minden párt populista”

Tipikus sértett óvodás hozzáállás: ha már nem tudod cáfolni, akkor egyébként mindenki az. :)

„pártok a társadalom tükörképei”

Egy szóval nem állítottam, hogy a népszerűségben vezető politikai szervezetek alapján Magyarország az atomfizikusok és agysebészek országa lenne... sőt, ellenkezőleg, azt állítom, pont ebből kifolyólag is, hogy Magyarország egy leszakadó posztkádári sötét balkáni koszfészek, a buta és műveletlen szavazópolgároknak köszönhetően... tisztelet a kivételnek, bár azok meg százezer számra menekülnek az országból külföldre. Tehát ebben egyet fogunk érteni... azt hiszem. :)

„teljesítményben és a hatalomgyakorlás módszereiben van különbség az egyes pártok között”

Szinte semmi, hacsak annyi nem, hogy hatalomgyakorlás terén a Fidesz-KDNP még több korrupt szemétséget engedett magának pár év, mint az MSZP-SZDSZ nyolc év alatt. Teljesítmény?! Viccelsz... :) Két évtizede a Fidesz-MSZP van kormányon a szittya magyar választópolgároknak köszönhetően, Magyarország pedig nyílegyenesen szakad lefelé, már nem a velünk-, hanem az utánunk csatlakozott európai tagállamok szintjére... pár hónap aztán lehagynak minket ők is.

„nincs az kőbe vésve, hogy feltétlenül nyugat, vagy multibarátnak kell lennie egy pártnak”

Az nincs... de itt azért élesen elválik, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali. :)

pamut 2015.09.11. 11:10:57

@Bell & Sebastian: Micsoda bravúros érvelés, micsoda lehengerlő intelligencia, micsoda elképesztő elegancia és civilizáltság... :DDD Nagyon jól tolod, fogadok itt a mandineren helyi celebnek számítasz :D

GNDL 2015.09.11. 11:22:43

@♔bаtyu♔: „itt azért élesen elválik, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali”

Főleg egy olyan országban kellene kínosan ügyelni az efféle hozzáállásra, ahol rendszerváltás híján még mindig az MSZMP elitje van hatalmon... teljesen mindegy, hogy MSZP vagy Fidesz logókkal. :)

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:26:07

@GNDL: Baromság, Mo. nem nagyon különbözik a többi országtól, Merkel is csak a szavazói miatt mondd mást hétfőn mint kedden és szerencsétlen osztrákok is csak a szavazóik miatt nem tudják eldönteni, hogy akkor most mi a lófaszt csináljanak a bevándorlókkal.

Nincs jelentősége ki a jobboldali vagy baloldali, annak van jelentősége, hogy a győztes kormányra melyikük szavaz, mert a kormány inkább azok elvárásait fogja teljesíteni.

A kormány és holdudvara pedig értelemszerűen a bukástól fél és ennek elkerülése sarkallja. Aztán ehhez vagy van tehetsége, vagy nincs.

Ne szarjál be, hanem nézd rá Gyurcsányék, majd Orbánék gazdasági teljesítményére. Mit gondolsz, ha Orbánék olyan gagyik lennének mint a ballibsik kormányoznának? A nagy lófaszt, a kukából pillognának ők is ki, mint kedvenceid.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:28:23

@GNDL: Miért kellene ügyelni?

Az a baj, hogy a magadfajta megszokta, hogy valaki cselédjének kötelező lenni.

Hát nem kötelező.

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.09.11. 11:33:16

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Az inkvizíció egy modern bírósági módszer volt. A korábbi elavult rendszert váltotta fel. A mai bíráskodás alapja az inkvizíciós eljárás."

Istenem, de hülye vagy!
Talán linkelnél valami hivatkozást, hogy mondjuk mitől volt modernebb, mint az angol eljárási rendszer? Hogy ne is beszéljek a római jogról....Birka, belőled csak a prionok beszélnek. Agyad már rég nincs.

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.09.11. 11:34:20

@♔bаtyu♔: Az a baj, hogy a magadfajta megszokta, hogy valaki cselédjének kötelező lenni. "
Mi ez a libsi tempó? Hát meggyalázod a régi magyar hagyományokat?

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:35:31

@♔bаtyu♔: ". Mit gondolsz, ha Orbánék olyan gagyik lennének mint a ballibsik kormányoznának?"

miért, kormányoznak?

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.09.11. 11:36:44

@♔bаtyu♔: Épp most van egy cikk a munkanélküliség alakulásának elemzéséről. Ajánlom figyelmedbe, hamár gazdasági fejlődésről beszélsz....
Egyhelyben topogás van, kezünkre játszott az elhúzódó válság amerikai és európai kezelése.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:37:56

@Jean Sol Partre: Jól láthatóan, kormányoznak. Legalábbis a többség szerint, sőt a gazdasági elemzők szerint is.

Szerencsére lehet kormányozni a nélkül is, hogy az ellenzéket el kellene a rendőrökkel veretni.

jaaskinnen 2015.09.11. 11:38:43

mandis Megfelelő Vélemények, hej!

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:39:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha Gyurcsányék ennyire egy helyben topogtak volna mint Orbánék, Gyurcsánynak hívnák ma a miniszterelnököt.

♔bаtyu♔ 2015.09.11. 11:39:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért libsi? A libsik a legnagyobb cselédek.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 11:47:51

@Jean Sol Partre: Nem látok tömeget magam körül, a Kereszt árnyékában, csak egy csomó latrot innen is - onnan is.

Bell & Sebastian 2015.09.11. 11:50:44

@pamut: Mi is téma, elfelejtettem.

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:50:55

@♔bаtyu♔: ja, ha csak a plakátokat látod

Jean Sol Partre 2015.09.11. 11:54:13

@Bell & Sebastian: ezért mondom, érdekes hely ez a közép. Nagy a tömeg, aztán még el se látunk egymásig. Mondjuk mi legalább olvassuk egymást.

GNDL 2015.09.11. 11:54:44

@♔bаtyu♔: „Mo. nem nagyon különbözik a többi országtól”

Mármint milyen tekintetben?! Mondjuk menekültkérdésben? Hát, elég nagy a különbség, lásd még a horvátok vagy bolgárok kormányfői is képesek európai politikushoz méltóan nyilatkozni ebben a kialakult helyzetben. Valamint lehet több ezer menekült ellátása és elhelyezésük szervezése problémát okozhat egyes tagállamoknak, de más az, hogy folyamatosan próbának segíteni rajtuk, vagy az, hogy „ne gyertek mert szarunk rátok”.

„Nincs jelentősége ki a jobboldali vagy baloldali”

Hát azért van egy pici, mivel Magyarországon baloldali populista kormányzás folyik évtizedek óta, és ennek a hátrányai ma már a napnál világosabbak (rekord versenyképtelen gazdaság, rekord adók, szocialista lomha állam, szocializmust idéző újraelosztás, az országból százezrével menekülő képzett és rátermett szakemberek, többek közt), pont ideje lenne lassan ha a jobboldal is hatalomra kerülne... bár őket meg a magadfajta prolik nem szavaznák meg, mert előbb ikszeltek kommunista rezsiharcra és családi pótlékra, vagy ingyen osztogatott zsák krumplira és két kiló cukorra, mint a gazdaságunk versenyképességének javítására a rekord adó- és járulék valamint adminisztrációs terhek csökkentésével (aminek költségvetési fedezete pont a szocialista osztogatásaitok beszüntetése lenne, a korrupciós ügyeitek felszámolása mellett, értsd például a kommunista rezsiharc vagy közmunkások tenyésztésének vége).

Valamint talán legfőképp az a jelentősége, hogy te mint nyugat- és maszekellenes radikális baloldali rajongó ne híreszteld már magadról, hogy jobboldali lennél, egyrést ez a magamfajta jobboldaliakra nézve ciki, másrészt ezzel a közvéleményt tévesztitek meg: lehet lenne majd egy jobboldali politikai szervezet, amelynek esélye lenne hatalomra kerülni, de azért nem tudnának jelentős támogatottságot elérni, mert a szélesebb közvélemény előtt ti lennétek kirakatba állítva mint „jobboldaliak”... holott az ember gyomra kifordul tőletek. :)

„a kormány inkább azok elvárásait fogja teljesíteni”

Ez főleg nem állja meg a helyét, mivel legjobb tudomásom szerint 2010-ben többek közt radikális adó- és bürokrácia csökkentés, korrupció felszámolása, az államigazgatás racionalizálása, és nem utolsó sorban az MSZP-SZDSZ korrupciós ügyeinek feltárása, a felelősök elszámoltatása lett beígérve, a választók erre szavaztak... elméletileg. De megvan még a Fidesz-KDNP 2010-es választási programja, ezt mind így szó szerint megtalálod benne, nézz utána. Ellenben amint kormányra került a Fidesz-KDNP, ennek pont ellenkezőjét kezdték végrehajtani, a korrupció felszámolása tekintetében pedig nagyságrendekkel korruptabbak mint elődeik... Annak a magyarázatát pedig, hogy ennek ellenére, ráadásul akkor már meghirdetett és nyilvános program híján miért szavaztak rájuk 2014-ben is a kedves választópolgárok, megtalálod fentebb, ahol azt ecseteltem, hogy a magyar választópolgár Európa balfék tahója. :)

„nézd rá Gyurcsányék, majd Orbánék gazdasági teljesítményére”

Ha csak a főbb számokat nézzük, a gazdasági növekedésünk átlaga 2010-től jelenleg pár tized százalékponttal magasabb mint az MSZP-SZDSZ idején 2002-2010 között, tehát hibahatáron belül szinte egyforma, azt is figyelembe véve, hogy az MSZP-SZDSZ-nek volt egy kemény, 7%-os recessziója is. A munkanélküliségi adatok jelenleg a közmunkások és a külföldön dolgozók becsült száma nélkül nagyjából a 2008-2010 közti rekord szinten van, alig pár tízezer fővel csökkenhetett öt év alatt, tehát ez is ugyan az. Államadósság tekintetében pedig hát elég ha olvasod azoknak a hitelminősítőknek a véleményét, amelyek nagyjából 2-3 éve képtelenek felminősíteni Magyarország hitelbesorolását, holott Orbánék trükkök százaival manipulált gazdasági adatai alapján akár fel is minősíthetnének: az államadósság még mindig rekord magas, és nem látszik, főleg a kormányzatnak nincs nyilvános programja, célja ezzel kapcsolatban, hogyan szeretnék ezt már rövidebb távon is kordában tartani.

Tehát nem értem, milyen gazdasági adatokra veritek magatokat, ami 2010-ben problémát jelentett, az ma is probléma, ha nem nagyobb mint volt.

„Orbánék olyan gagyik lennének mint a ballibsik kormányoznának?”

Tehát szerinted az MSZP-SZDSZ kitűnően kormányzott 2002-2006 között, hiszen újraválasztották őket 2006-ban, sőt, még akkor ezek szerint Orbánék pocsékul kormányoztak 2002-ig, hiszen leváltották őket a prolik. Így van, ez a törvényszerűsége a dolognak?! :) Vagy esetleg az van, hogy a választópolgároknak nagyjából lövése sincs a valós teljesítményekről, hanem általában inkább a legprosztóbb szocialista ígéretekre szavaznak többségükben: ingyen lesz ez, ingyen lesz az, több pénzt a Zembereknek, rezsiharc, osztogatás, ez a harc lesz a végső... :)

GNDL 2015.09.11. 12:01:30

@♔bаtyu♔: „mint kedvenceid”

Számtalanszor megemlítettem már, bár most már elég nyilvánvaló, hogy a szellemi korlátaid miatt képtelen vagy ennek megértésére, de akkor megint: én nem a balkáni posztkádári lövészárkaitokból jövök, ahol aki nem a korrupt posztkommunista Fidesz rajongója az csak a korrupt posztkommunista MSZP rajongója lehet, és fordítva. A világ ennél színesebb, elvtársak, még akkor is, ha ez nektek meglepetésszámba megy. :)

Ha már egyszer elutasítom a korrupt posztkommunista Fideszt, mert radikális baloldaliak én pedig inkább jobboldali vagyok, akkor szerinted a korrupt posztkommunista MSZP-t kellene támogatnom, akik ugyan olyan mocskosul baloldali populista tetvek mint a Fidesz? :) Szélesebb látókör, elvtársak, annak vagytok híján legfőképp... általános műveltség és eziránti tisztelet mellett. :)

„magadfajta megszokta, hogy valaki cselédjének kötelező lenni. Hát nem kötelező.”

Azért dugta fel Orbán apád a fejét Putyin valagába, nyakig. Értem... :)

Abba már bele sem megyek, hogy Magyarország elméletileg az Európai Unióhoz csatlakozott, és számtalan kötelezettség mellett azt is vállaltuk, a választópolgárok többségének szavazataival (ugye, ez a kedvenced), hogy az európai érdekek mellett az európai értékek mentén is felzárkózunk Európához. Amit ti és elvtársaitok csinálnak évek óta, az ennek pontosan az ellenkezője. Semmiféle „cselédségről” nincs szó, egyszerűen csak hitvány hiteltelen férgek vagytok, ennyi... :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 12:12:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Javasolnék egy jogtörténeti könyvet, mondjuk az eljárásjogi részt nézd.

Az angolszász és a római típusú jog közötti különbség NEM ebben van. Az angolszász eljárásjog is inkvizíciós típusú.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 12:16:53

@GNDL:

"a horvátok vagy bolgárok kormányfői is képesek európai politikushoz méltóan nyilatkozni"

Mievl jól ismerem a helyzetet, elmondom.

Jelenleg nem Horvátország felé mennek az emberek, így ott a probléma minimális. Ők pont ezért félnek a magyar kerítéstől, mert esetleg ez feléjük tereli a segélyvadászok áradatát.

Bulgária pedig megoldott a problémát saját erőből. A bolgár kerítés elterelte a tömeget, ötödére csökkent a BG-ba bemenők száma. A tengeri határon pedig MINDENKIT visszafordítanak, át se vesznek menedékojog-kérelmet. Pluszban a lecsökkent illegális bejöjők 80-85 %-át a bolgár határőrök visszakísérik a határ másik oldalára - ha nem megy az ember, akkor határozottan, pl. gumibottal. Eredmény: a probléma pár hónap alatt a töredekére csökkent. Eltrejedt a segélyvadászok körében: nem érdemes BG felé menni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 12:18:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Hogy ne is beszéljek a római jogról"

Ezzel most saját tudatlanságodat ismerted el. A római jog elsősorban és szinte teljes egészében polgári jog, nem büntetőjog.

Az inkvizíció pedig kizárólag büntetőjog.

GNDL 2015.09.11. 12:28:12

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: „nem Horvátország felé mennek az emberek”

Akkor most itt hirtelen lezárnám az efféle magyarázkodásokat a hivatalban lévő francia, német és osztrák politikusok nyilatkozataival... oda mennek a menekültek, sőt ebből kettő kifejezetten célország, mégis tudnak mérsékelt „decens” nyilatkozatokat tenni.

„bolgár kerítés elterelte a tömeget”

A görög-bolgár határszakaszra... :D

Potyka Kálmán 2015.09.11. 12:34:16

Elárulom neked a tutit: a Guardian ugyanakkor állította le a kommentelést és ugyanúgy (aktuálpolitikai híreknél nem lehet kommentelni, máshol igen).

Szóval ez csak a "menekültkampányban" résztvevő internetes portálok kézivezérlése volt.

Azóta egyébként a 444!!! visszavett egy fokozatnyit, most már a menekültekkel kapcsolatos "kis színesek" környékén is lehet kommentelni. (példa: Izland befogad 500 menekültet). A véleménycikkeknél még mindíg nem.

A Guardian meg az amerikai választással kapcsolatban engedi ugyanezt.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 13:19:30

@GNDL:

"görög-bolgár határszakaszra"

Nem, hanem a görög-macedón határra.

GNDL 2015.09.11. 13:28:09

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A kb. 200 kilométeres török-bolgár határszakaszon csupán csak 30 kilométeren épült meg a kerítés. Ránézel azokra a térképekre, amelyeken a menekültek főbb útvonalait látod, előtted is nyilvánvaló lesz, hogy ezrével haladnak át Bulgárián is, a kerítésük lófaszt sem ér.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 13:45:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hidd el a joghoz értek! Mindent elolvastam, hogy tudjam mikor évülnek el az ügyeim otthon.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.11. 13:51:09

@GNDL:

A terület legkönnyebben járható részén van kerítés. Máshová alig megy illegális határátmenő a nehéz területviszonyok miatt.

leader of noobs · http://sjwriporter.blog.hu 2015.09.11. 15:42:00

Ez nem új dolog. Máshol is van törekvés a kommentezés megszűntetésére: archive.is/17tWy

Az autoriter baloldaliak (semmi közük a liberalizmushoz) nehezen tűrik az értékrendjüktől eltérő véleményeket. Szinte minden külföldi oldalon jelenség, hogy a kommentelők szétszedik a cikkeiket.

tavolirokon2 2015.09.11. 17:12:15

Google Sidewiki.
Vagy a csillio masik fuggetlen kommentelesi/forumozasi lehetoseg.
Ha sokat szaroznak az ujsagok a kommentekkel, siman atszokunk valahova, ahova nem er el a kezuk.

P1sty 2015.09.11. 18:07:11

@Agysebész migráns: Adja már az ég, én is ezt várom. :) :) Ahol eddig UP megjelent, sok dolog nem maradt.

TuRuL_2k2 · http://mandiner.hu 2015.09.11. 23:43:06

@Virág et.:
'Ha Papcsák Ferenc, Lázár János feljelent egy kommentelőt a véleményéért, az is ballib cenzúra? Arra a mandis fiúk valahogy nem ugrottak, nyilvána sz.ros büntető bíróság az SEMMI ahhoz képest, hogy a 444-en 3 és fél órán át szünetelt a kommentelés egy hétköznap este és azóta is meg azelőtt is 24 órán át folyamatosan működik.'

Nem könnyű erre finoman válaszolni...
mandiner.blog.hu/2013/04/10/politikusok_a_kommentelok_ellen_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccclxxv
mandiner.blog.hu/2012/11/11/papcsak_ferenc_meg_az_internetek_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxliii
mandiner.blog.hu/2013/03/04/buntetoeljaras_papcsak_ferenccel

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Blogger Betti · http://bettiangyalai.blog.hu/ 2015.09.14. 01:45:29

Ha már úgy is a kommentelés volt a cikk témája, hadd dobjak ide egy spamet :-)
bettiangyalai.blog.hu/