Egyszerűen senkik vagyunk − Migráció és mi XVIII.
2015. szeptember 07. írta: Redakció

Egyszerűen senkik vagyunk − Migráció és mi XVIII.

migrans_keleti.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Egyszerűen senkik vagyunk

Pető Péter, a Népszabadság szerkesztőjének írása

 

„Egyszerűen senkik vagyunk, hej, hej!” – skandálhatjuk lelkesen a menekültválság apropóján, mert ma ez az egyetlen olyan rigmus, amelynek harmonikus a viszonya a valósággal. Ám mielőtt futballhuligánra lelkesednénk magunkat és bátran petárdát vágnánk egy alvó hajléktalanhoz, elidőzünk egy keveset a mondáson.

Például szólunk, hogy senkik vagyunk, mert felszámoljuk közösségeinket, amelyeket értékek, normák, kulturális minimumok kötnek össze. Nem titok, a baloldal is élen járt a kabarészerzésben, hiszen miközben a közösségeket tekinti létezése lényegének, elhitte, hogy az identitás nem elsősorban közösen megélt történelmen, emlékeken, elfogadott értékeken, univerzális helyett unikálison nyugszik. Elhitte, hogy a közösség semlegesítése nem vezet végül a szolidaritás gyengüléséhez, a részvétlenség uralmához. Eljutottunk oda, hogy ma progresszívek az úgynevezett versenyképesség nevében terveznek társadalmat. Hogy tudniillik kell nekünk, mondjuk, tizenháromezer bevándorló, mert hiányzik hét CNC-forgácsoló a tiszaföldvári gyárból, három asztalos Pécsről és így tovább, nem szólva a demográfiai krízisről, mert, ugye, fogy a magyar.

Elképzelnek egy világot, érzelem, hit, irracionalitás nélkül úgy, hogy mindezt egy eszme nevében teszik, ami – bizonyos mértékben – kódolja az irracionalitást, a hitet, hiszen a választott érték primátusán, az ahhoz való ragaszkodáson nyugszik. Ez az ellentmondás azonban sokakat nem zavar, fantáziálnak tovább kikalkulált társadalmakról. Csakhogy a közösség nem IKEA-bútor, amelyet az útmutató alapján összeillesztünk. Az integráció sikere, az elfogadás kultúrájának meghonosodása múlik történelmen, helyi politikai vezetőn, hangulaton, és a baloldalról nézve mindenekfelett az egyenlőtlenségek alakulásán. Elismételgethetem, hogy egyáltalán nem számítanak az etnikai, szociális, regionális különbségek, ám a kortárs világ elég erős bizonyíték ennek az ellenkezőjére.

Hiszen éppen a technokrata megközelítés volt az, amibe az Európai Unió belehalt. Mert − minden ezzel ellenkező híreszteléssel szemben ma nincs. Lehet, hogy még lesz, de most nem létezik. A magyar állam menekültválság idején előadott viselkedésénél visszataszítóbbat nem lehet elképzelni, de minden nyugatfetisizmusba belezavarodó kolléga kedvéért illik megemlíteni, hogy az EU-nál meg impotensebbet nem lehet kitalálni.

*

Az Európai Unió ma semennyire sem közösség. Sokkal inkább egy bürokratikus, döntésképtelen konstrukció, amely úgy roskad össze a menekültválság idején, ahogyan Mészáros Lőrinc a nyomás alatt a Gazdálkodj okosan!-partin, miután megtudja, lesz ellenfél a játékban. Persze meglehet, korai az ítélet, nincs kizárva, hogy az év végére összehívnak egy tanácskozást, amelyik előkészíti az intézkedési tervet, amely alapján eljárhat majd az addigra felálló testület, amely kidolgozza a javaslatcsomagot.

Nyomjuk tehát az „Egyszerűen senkik vagyunk, hej, hej!” rigmust Európában, hiszen se közös kultúrája, se közös identitása. Mármint hogyne lenne, hiszen tudjuk, a tőke szabad áramlása, azaz szabad mozgás, Erasmus-program meg euró… Oh, wait! Azaz állíthatjuk nyilván, hogy Európa a német, a francia, a benelux, az ezúttal együtt cselekvő visegrádi négyek meg nem értik, de akkor el kell vetni a feltételezést, hogy gazdasági helyzeten kívül bármi összefűzi e közösséget. Ami pedig csak a pénzen építkezik, az szükségszerűen érdekközösség.

Ha pedig az, akkor Orbán Viktort nem bírálni kell innen, hanem teherbe dicsérni, mert semmi mást nem tesz, mint bármilyen uniós közösségi célt kockáztatva küzd saját, így országa mozgásterének bővítéséért. Ha nem értünk egyet ezzel a változattal, akkor viszont el kell gondolnunk, hogy ez egy értékközösség, de a britek épp kilépnének, a tehetősebbek nézik, ahogyan a periféria küszködik kríziseivel, a görögöket meg a demokratikus választói akarat ellenére úgy csinálták ki, hogy másnak eszébe ne jusson a „lehet más” gondolata, mert a végén még veszélybe kerülne a tuti helye az eszmeileg kiüresedett, mainstream elitnek, amelynek a politikai lépéseit előre fel tudjuk mondani, s munkásságát csöppet sem befolyásolja a valóság. Például hogy a technológia hogyan változik, miként vált offshore-mulatóvá a világ, hogy a derivatív pénzügyi manőverek milyen károkat okoznak, hogy embercsempészek komplett üzletágat szerveznek a menekülők utaztatására, hogy a társadalmi viszonyok megmerevedtek, az egyenlőtlenségek fokozhatatlanok. Mindez nem számít, mert beszéljünk inkább a deficitről vagy a strukturális reformokról.

Képtelenség, hogy ne vegyék észre, a nemzetállamok közötti egyenlőtlenségek, illetve az országokon belüli társadalmi egyenlőtlenségek olyan helyzetet teremtettek, amelyekben a közös identitás nem élhető, mert az csak folytonos konvergencia esetén tarthatná össze Európát. Ha a periféria nem közeledik a centrumhoz, az érdekek és indulatok szükségszerűen és elkerülhetetlenül vezetnek széthulláshoz és bizalomvesztéshez.

*

De ha hazaértünk Európából, akkor végre itthon is kiabálhatjuk, hogy „Egyszerűen senkik vagyuk, hej, hej!” Mert miközben az európai közösség kiszenvedett, velehalt a magyar társadalom is.

Ráadásul mindkét esetben a menekültügy adta a méreginjekciót. Orbán Viktor még a legutóbbi időkben is sokat tett azért, hogy az amúgy is bizonytalan, intoleráns társadalom a végletekig atomizálódjon, és a gyűlölet legyen a részvétlenség trónörököse. Plakátkampányával jelezte: menekültügyben feltett szándéka összemosni a két vitát. A fő disputát, a minden korábbinál nagyobb kihívást jelentő migrációt az alapvető szolidaritásról szóló diskurzussal.

A schengeni határ védelme, illetve jelenlegi tréfának beillő nemvédelme, az Iszlám Állam hódítása idején ellenőrizetlenül bezúduló tömeg jelentette biztonsági kockázat, a kvótarendszer már ötletének pillanatában is csak karikatúraként értelmezhető erőltetése, a valósággal semmilyen viszonyt nem ápoló uniós álláspontok kritikája, a kulturális kihívás fontos és elkerülhetetlen felvetés, amelyekről nagyon komoly és gyors vitát kellett volna folytatni. Ám ez elmaradt, a magyar állam egyetlen válasza a szerencsétlenek alázása lett.

Orbán a komoly intellektuális és politikai munkát igénylő missziót odadobta rövid távú céljaiért, minek köszönhetően borzalmat teremtett. Gyerekeket hagytunk a kövön feküdni, csecsemőknek nem adtunk segítséget. Erre most elismételheti mindenki gyorsan, hogy tábor, egyébként pedig tiszteljék a törvényeinket, amelyekről magyarul tájékoztatjuk őket, de ideje megtudni: nem létezik olyan előírás, amely felülírná a jót.

Épp ezért baj, hogy ehhez az egészhez asszisztált a jobboldali értelmiség legjava, amelynek könyörtelensége, hallgatása módfelett elkeserítő. Mert ezzel jelezte, nem vállalja a közösségi minimumot. Iszlamizációtól rettegett esszékben, miközben humanitárius katasztrófa is kialakulhatott volna. A makrovitában, ami a bevándorlást, a probléma hosszú távú kezelését, a társadalmak „érzületi” teherbíró képességét illeti, még lehet igazuk is, de mostani részvétlen némaságuk után már nem lesz igazságuk.

És bambulhatunk az osztrákokra, akik ugyan sunyin politizálnak, csikicsukit játszanak a határon, okkal is szól oda nekik olykor a magyar kormány, de hát mikor hozzájuk érnek a menekültek, adnak nekik ágyat, ott, ahol vannak, adnak forró teát, majd segítik őket, hogy tovább menjenek, ha akarnak. Ennyi lett volna a mi missziónk, ám Orbán megint nem az igazságot, így a közösséget, hanem a politikai célt választotta. Igaz, ennek köszönhetően végignézhettünk egy lenyűgöző folyamatot, melynek keretében magyarok megszervezték magukat, s önfeláldozó munkával segítettek azoknak, akiknek nehezebb.

Viszont így tértünk meg oda is, hogy lettek a migránspártiak és a magyar családok támogatói. Így beszélünk most differenciálatlanul terroristatömegről vagy Teréz anya-klubtagokról. Így állunk megint szemben egymással, miközben lehetett volna úgyis, hogy mind segítünk az éheseknek, aztán vitatkozunk egymással arról, kell-e félni, hogyan állítsuk meg a tömeget, kinek van hely és hogyan. Ennek feltétele lett volna, hogy mind elfogadjuk, hogy aki viszont már itt van és ember, azzal úgy bánunk, ahogyan egy emberrel kell.

Talán minden más lett volna, ha korábban jön a hír, hogy a Real Madrid egy millió dollárt, a Bayern München egy millió eurót ajánl fel a menekültek megsegítésére, akkor tán már a Felcsút is éppen utalna.

*

Ám e hírek későn jöttek, úgyhogy nyugodtan skandáljuk itthon is: „Egyszerűen senkik vagyunk, hej, hej!”

Mert idehaza reményünk sincs. Mert míg az Európai Uniót depolitizálása döntötte romba, addig Magyarországot depolitizálásba vezető repolitizálása. Orbán ugyanis valóban mer, mond, állít, de minden esetben szembeállít, amivel nem engedi, hogy közösségeink politizálódjanak, vitatkozzanak, összetartsanak, mindig csak választaniuk kell. Mi vagy ők.

Ezért, az összetartozás hiánya miatt, önmeghatározásunk hiátusa miatt is vagyunk senkik. Senkik vagyunk, mert olyan államot működtetünk, amelyik nem segít embereken, akiknek semmijük sincs. Senkik vagyunk, mert nincsenek közösségeink, lokális, régiós, nemzeti identitásaink. Senkik vagyunk, mert tettünk arra, hogy változik a világ, és nem mertünk újat elgondolni. Senkik vagyunk, mert struktúráink, elitjeink, törzseink foglyai maradtunk. Senkik vagyunk, mert a politikai térből kitiltottuk a fantáziát. Senkik vagyunk, mert nem tudjuk, együtt kik vagyunk.

Nincs miért optimistának lennünk, ahogyan azt a menekültügy szépen megmutatta. Ám nem azért vagyunk, hogy tétlenek maradjunk.

Úgyhogy legalább skandáljunk együtt: a rigmus már megvan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr27766246

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pető Péter: Egyszerűen senkik vagyunk − Migráció és mi XVIII. 2015.09.07. 07:26:01

A magyar állam menekültválság idején előadott viselkedésénél visszataszítóbbat nem lehet elképzelni, de az EU-nál meg impotensebbet nem lehet kitalálni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.07. 07:08:33

A valóság: ezek nem menekültek, hanem segélyvadászok. Amíg ezt nem érti meg mindenki, nem lesz megoldás.

kilincs ami nincs 2015.09.07. 07:24:26

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így igaz, akik a szíriai háború elől menekülnek, és nem elég jó nekik egy török vagy libanoni menekülttáborban a teljesen normális élet lehetősége, azok mind segélyvadászok.

Virág et. 2015.09.07. 07:34:43

Az EU jelenleg még mindig inkább érdek-, mint értékközösség. És ez nem véletlen van így, ez nem kudarc, legalábbis nem az EU kudarca, hanem kiszámított tervezés eredménye. A "nemzetek Európája" projekt erre képes: egy laza gazdasági unióra, politikai, katonai hatalom, közös értékek nélkül. A gazdaságon túl maximum a turizmust segítő közös belső határokkal. Nyugatról nézve, mi piac vagyunk, bevétel és olcsó munkaerő. Keletről nézve az EU segély, lenyúlandó gazdag rokon. Közhely, de igaz: egy kapavágás nem volt ebben az országban 10 éve uniós pénz nélkül.
Számos alkalom volt, hogy ezen változtassunk: a tagállamok tiltakozásán mindig borult a terv. Mi jártunk élen az elmúlt öt év során, ha fékezni kellett az uniós integrációt. Mi volt az elsők, akik az asztalra csaptunk. Nem voltunk egyedül: Anglia is örök renitens ebben a kérdésben. Az az Anglia, amelyik most igyekszik ki az EU-ból és vissza az USA alá (mert ne legyenek illúzióink, oda tart), egy amolyan fordított gyarmati viszonyba. A szűklátókörűség diadala az lesz, hogy most Blair helyett egy Cameron fog talán egy Trumpnak vagy Clintonnak bólogatni. Mert ez egy olyan világ, ahol még egy relatíve erős ország sem ér semmit a világpolitikában, ha nem tagja a nagyfiúk klubjának. Az angolok ezt a saját bőrükön fogják megtapasztalni. Good riddance! Nekem nem fognak hiányozni. Ha ettől várják, hogy kevesebb jönnek majd a csalagúton, akkor súlyosan csalódni fognak. Anglia eddig sem volt része a schengeni egyezménynek.

Orbánék bűne a rosszindulat és a töketlenség volt. Hónapokig építik a kommunikációt, hogy ide senki ne jöjjön, hogy fujj-fujj arabok, meg hogy be kell zárni minden befogadó állomást. Aztán amikor mégis ideér a tömeg (meglepetés, biztos nem olvasták a budapesti magyar nyelvű plakátokat), akkor azt se tudják, mit kezdjenek vele. Szidjuk a németeket a csiki-csuki kommunikációért, de Tarlósra egy szava nincs senkinek, aki minden órában mást mond olyan alap dolgokról, mint a Verseny utcai ideiglenes tábor. Lesz, nem lesz, mindjárt kész, el se kezdjük, lehet hogy elkezdjük . Ahogy a szél fúj. Azt mondjuk, tartsák be az EU-s szabályokat és menjenek az állomásokra, ne a Keletiben legyenek vagy az autópályán, úton nyugatra. De amikor csak pár százaléka a tömegnek ezt megfogadja, akkor Röszke már összeomlik, 10 fokos (lesz a héten még négy is!) hidegben sátoroztatjuk őket a szabad ég alatt. Gondolom, majd a Vezér bölcs szavának gondolatai melegítik őket. De talán jobb is így, arról ugyanis, hogy Röszkén mi van a táborban bent jelenleg a nyilvánosságnak nem lehet tudomása, miután sem a civileket, sem a sajtót nem engedték be. Ez is beszédes.

Maradjanak, mert az szabály. Csak épp hely nincs. Egy hónapja még az a 2000 hely, ami volt, azt is be akartuk záratni.

A világ nem hülye. Látják Orbán kommunikációs trükkjeit. És most fogyott el a türelem. Az országnak ilyen rossz sajtója a Kádár-rendszerben nem volt. És nemcsak nyugaton, de keleten is. Ezen kéne elgondolkodni. Meg azon, hogy ezzel a balf-szsággal, ezzel az alkalmatlansággal, ami a vezetést jellemzi, ezt tökéletesen meg is érdemeljük. A belügyminiszter nyaralgat, miközben százezrek mennek át az országon: mindkét főszereplő szerv, a rendőrség és a bevándorlás is alá tartozik. De ő pihenget, mert megérdemli. A külügyminiszter olyan szinten fogalmatlan, hogy soha nem is találkozott az egész világot körbejáró képpel a vízbe fult szíriai kisfiúról, ami lényegében megváltoztatta Cameron menekültpolitikáját. Ő nem is látta. Azt se tudja mi az, eszik vagy isszák. Van rajta focilabda? Na ugye, hogy ugye?

Az írás sajnos pontos.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 07:54:46

@Virág et.: Szerintem meg Orbán-fóbiás. Az a szép, hogy a büdöskomcsiknak mindig csak utólag nagy a pofájuk.

Virág et. 2015.09.07. 08:01:35

@Bell & Sebastian: Ki Orbán fóbiás büdöskomcsi? Ausztria? Németország? A Guardian? A svájci kormánypárt koalíciós partnere? McCain? Clinton? Obama? A Kreml külügyi szóvivője? A francia külügyminiszter? A római pápa? Kicsoda? Beszélj ember, ne csak az ad hominem menjen!

Rám célzol? Én csak most, utólag magyarázom ezt? Nem itt koptattam a számat, hogy a kerítés sz.rt sem ér, hogy a magyar módosított menekültügy vissza fog ütni? Hogy Debrecen bezárása még ötletnek és agyament? Akkor én voltam a bevándorlás párti. Ma már talán látja minden birka, hogy szó nincs itt bevándorlásról. A menekülteket maximum erővel tudjuk itt tartani, magától mind menne tovább és megy is. Akár még a rendőrnek is nekimennek, csak ne kelljen maradniuk.

Ennyit a ti "bevándorlásotokról". Ezek olyan bevándorlók, akik csak éppen bevándorolni nem akarnak. És nehogy valamelyik eurofób, kilépéspárti narancshuszár nekem azt merje mondani, hogy neki az EU az "mi", mert rászakad a plafon!

gyalog.galopp 2015.09.07. 08:26:09

@Virág et.:

igen, a kibaszottorbán már emeli a benzin árát ezzel is a migránsokat sújtja, mert a csempészek emelni fogják a tarifát

kalhana 2015.09.07. 08:34:44

Semmik vagytok.
A föld ugyan fog sarkából kidőlni, de nem lesztek minden.
A bevándorló-ügy Pető állításával szemben éppen hogy nagy közösséget eredményezett. Még a baloldal nagy része is hallgat legalább.
Egyesek mániákusan igyekeznek, hogy az idegenek beözönlésének elutasítását a gyűlöletre vezessék vissza. Miért kéne ehhez bárkit is gyűlölni? A Pető-félékben sem a szeretet dúl ennyire megállíthatatlanul. Nyugat Európa pedig túl sokat eszik a lótuszból.

Conchobhar 2015.09.07. 09:03:22

"hát mikor hozzájuk érnek a menekültek, adnak nekik ágyat, ott, ahol vannak, adnak forró teát, majd segítik őket, hogy tovább menjenek, ha akarnak" - Hát ja. Ahogy jótündérke a pihe-puha ágyacskájában elképzeli a megfáradt és üldözött vándorokat (érdemes megnézni: www.youtube.com/watch?v=7L3eSbpETf8)

Furore Carcosa 2015.09.07. 09:11:07

Énrám semmiféle hatással nem volt a kormány plakátkampánya. Már jóval a megindítása előtt tele volt a tököm a migránsokkal, akik rohamos iramban (és a vak által is láthatóan) kriminalizálódó enklávét alkotnak a közvetlen lakókörnyezetemben.

Ugyanakkor ismerek itt Debrecenben egy szír orvost – nem közelebbről, csak páciensként a magánpraxisából –, akire egy rossz szavam se lehet, nagyon érti a dolgát, emberileg is szimpatikus, le a kalappal előtte. Csak éppen ő nem a papírjait széttépve meg az ujjait savval lemaratva jött át a zöldhatáron.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 09:21:18

@Virág et.: Mivel a posztot cinjáljuk és szóbaállok magával, nyilván nem tartom büdöskomcsinak.

Természetesen lesz pragmatikus megoldás, ami leginkább Orbán-módszerként kerül a köztudatba.

Hogy a maga által említett hölgyek és urak vértolulást kaptak? Az nem ránk nézve szégyen, hanem azokra, akik odasegítették ezeket az árulókat.

Nyugodjon meg, fent nevezettek addig fognak csak kukorékolni, amíg el nem csapják őket. Az új időkben nem lesz szükség szájtáti Obama-majmokra.

Egyébként a nyugati sajtóval -ezek után- azt lehet tenni, hogy nem foglalkozni vele.

Merkel még csak most kezdi felmérni, hogy mekkora vihart kavart, ahogy mondtam, alkotmányos válságot és elfűrészelte a karrierjét.

Bizonyára megérte neki, mert most nem úgy tűnik, hogy rá tudják ragasztani Orbánra a balhét. Hehe.

Virág et. 2015.09.07. 09:28:39

@Bell & Sebastian: Nyugtával dicsérjük a napot.

Orbánnak nincs módszere, kapkod és össze-vissza beszél. Nem is olyan régen még bezáratta volna azokat a szállásokat, amikben most 100-szor annyi embert akarna elszállásoltatni hónapokra, mint amennyi a befogadóképességük. Egyik nap azt mondja, hogy itt nem kapnak munkát, ide nem kellenek, itt nem látjuk őket szívesen, a másik nap meg csodálkozik, hogy senki nem akar maradni.

Amíg nem lesz rendezve a szíriai helyzet, jönni fognak. A koszovóiak eltűnésével a hozzánk érkezők többsége szíriai vagy iraki. A helyzet ott még rendezhető lenne, az lenne megoldás. Amit Orbán csinál az szánalmas kapkodás, közben a vak is látja, hogy azt kívánja elérni, hogy Magyarország sem az EU szempontjából, sem a menekültek szempontjából ne legyen partiképes. Azzal nem számol, hogy ennek lesz járulékos hatása is. Ezekből kapunk most egy kis ízelítőt. Lesz ez még sokkal rosszabb is.

Furore Carcosa 2015.09.07. 09:31:58

@Virág et.: „Az országnak ilyen rossz sajtója a Kádár-rendszerben nem volt.”

A nemzetközi sajtó (tisztelet a gyér számú kivételnek) pillanatnyilag majd beleszakad az igyekezetbe, hogy dokumentálhasson valami szaftos rendőri brutalitást, amit a magyar hatóságok követnek el a menekültek ellen. Eddig csupán pár tendenciózus körítésben tálalt fotót tudtak felmutatni egy önmagát és a családját bántalmazó figuráról, akit a rendőrök gyorsan, szakszerűen és minimális erőszakkal fékeztek meg, mielőtt bárkiben kárt tehetett volna.

„A menekülteket maximum erővel tudjuk itt tartani, magától mind menne tovább és megy is. Akár még a rendőrnek is nekimennek, csak ne kelljen maradniuk.”

Egyetértek. Kimondtad az alapvető érvet a kötelező európai kvótarendszer halva született ötlete ellen.

bispora 2015.09.07. 09:33:35

Európa határait előbb-utóbb úgyis le fogják majd zárni, csak az időpont kérdéses: egy év- két év vagy három.
A nyugat-európai középosztály szeret humánusnak látszani, de nem szereti ha integrálhatatlan milliók létpénzét fizettetik meg vele.
A kérdés inkább az, hogy a tíz éven belül többségbe kerülő nacionalista jobboldali kormányok az integrálhatatlan másod-harmadgenerációs muszlim söpredéket milyen konstrukciókkal távolítják majd el Európából- azaz lesz-e nem véres forgatókönyv?

Jean Sol Partre 2015.09.07. 09:36:30

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: ez egy nagy átverés. Az ISIS alibiből kicsit lerombolja az országot és megöl 400000 embert, csak hogy a maradéknak legyen indoka segélyt kérni. Azon aztán feleznek és röhögnek a markukba.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 09:37:34

@Virág et.: Kültakaróját váltogatva alkalmozkodik környezetéhez, mint egy kaméleon, köznapi nyelven mimikrinek mondjuk a jelenséget.

Lesakkozta a nagymenőket, ez a helyzet. Kicsit fáj vagy nagyon, de a zsidó kufárkodás szorozva a cigány lókupeckedéssel bejött neki, mert ilyesmire nincsenek felkészülve libsicék.

Azt meg álmában ne higgye, hogy nem egyeztet senkivel.
A szidó karvalytőke sem egy monolit tömb, hiszen ha az lenne, Putyinra nem tesz senki.

Márpedig komoly tétek vannak rajta, csak ez még nem nyilvánvaló. Ez a Púnijó így, ebben a formában, egy döglött paripa, nem megy sehová.

Sorry, ha ezt most mind tőlem kellett megtudnia.

access denied 2015.09.07. 09:47:44

Már senkik sem vagyunk.

Célt nem lehet "valami ellen" elérni, célt csak "valamiért" lehet elérni. minden negatív töltetű elbukott eddig, a progresszívok sokkal több erőforrással rendelkeznek. Az nem baj ha van fék rajtuk, legyen hangja a vesztesnek is, de aki az életét és életfilozófiáját teszi fel rá, a végén ott marad csalódottan.

Ennek az akciónak eredményeként újabb munkahelyek szűnnek meg, újabb eu-s pénzek maradnak el, újabb tízezrek-százezrek lépnek le.

@kalhana:
A mostani összeborulás csak a dacos idiotizmus megnyilvánulása, az összes patkány egy sarokban vicsorog.

Valamiért uraim, értik? Előre.

Virág et. 2015.09.07. 09:50:10

@Furore Carcosa: A rendőrséget komoly kritika nem érheti, egyelőre tisztességesen végzik a dolgukat. A kritika a vezetést illeti, de őket okkal.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 09:56:13

@acces denied: Egy Angliában dekkoló, rühes kutyától ez a megállapítás teljesen helytálló. :)

Bell & Sebastian 2015.09.07. 09:59:07

@Virág et.: A látványelemeket nem hanyagolták el, ez tény. Sajnos az emberiesség itt csorbát szenvedett, de az esetleges áldozatok száma még így is bőven a statisztikai hibahatáron belül van. Hogy ezek után nem akarnak idejönni? Meg tudom érteni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.07. 10:03:43

@Virág et.:

"És most fogyott el a türelem. Az országnak ilyen rossz sajtója a Kádár-rendszerben nem volt. És nemcsak nyugaton, de keleten is. Ezen kéne elgondolkodni."

Elgondolkodtam rajta: ez a sajtó hazudik egyszerűen.

kilincs ami nincs 2015.09.07. 10:09:31

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Szerencsére a hiteles illiberális sajtó megmondja az igazat (meg az internet okos kommentelői), és a kisember ráeszmél, hogy becsapták és máris bedől az liberális nyugat.

Bell & Sebastian 2015.09.07. 10:17:30

@kilincs ami nincs: Magától nem fog, de majd be fogják dönteni azok, akik féltik a pénzüket. Mert be kell látni, ez az út a semmibe vezet.

Jean Sol Partre 2015.09.07. 10:21:18

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: szerintem is, de azt reméltem, neked tetszeni fog.

I_Isti 2015.09.07. 10:35:17

"Gyerekeket hagytunk a kövön feküdni,"

idáig olvastam!

Virág et. 2015.09.07. 10:50:44

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ha legalább hazudnának. De nem. Adott épp elég okot Orbán, hogy ezt a kritikát kapja - és a kritikát ő kapja, személyesen.

Soroljam? A káosz a Keletinél, a Verseny utcai bohózat, a röszkei "senkinemnegedünkbekamerával", a vonatos hazudozósdi, a kerítés, a plakátkampány, a sorozatos nyilatkozatok és odamondogtások. Ezek előbb-utóbb beérnek.

Furore Carcosa 2015.09.07. 11:08:37

@Virág et.: „A kritika a vezetést illeti, de őket okkal.”

Amennyiben a kapkodásra, a rögtönzésekre, az általános felkészületlenségre és a határrendészet botrányos elhanyagolására gondolsz, akkor egyetértünk.

Furore Carcosa 2015.09.07. 11:12:18

@acces denied: "Már senkik sem vagyunk. "

Hát ti aztán biztosan nem. Örülök, hogy ezt ilyen őszintén belátod.

access denied 2015.09.07. 11:58:15

@Bell & Sebastian:
>>Egy Angliában dekkoló, rühes kutyától...
Most épp itthon vagyok, azért írok. Nem csak anglia, három másik nép is befogadott, nagy az igény a progresszív liberális "mosogatókra". És miközben kutyaütő buta magyar parasztnak születtem, az utamon mindvégig egyenes háttal és megalkuvás nélkül haladva, (nem volt könnyű!!!) nemzetközileg megbecsült ember lettem. Akár még neked is sikerülhet, csak ne ragadj le a németeknél, zs....ákutca.

You can only get smarter by playing a smarter opponent.

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Mindenki hazudik aki mást mond.

access denied 2015.09.07. 12:00:50

@Furore Carcosa:

The more sophisticated the game - the more sophisticated the opponent. If the opponent is very good, he will place his victim inside an environment he can control.

Furore Carcosa 2015.09.07. 12:55:03

@acces denied: Oh, my. Hell of a luck for me to run into such a sophisticated paragon of all-encompassing humanism.

access denied 2015.09.07. 13:10:34

@Furore Carcosa:

Bocsi, idézet volt, elfelejtettem "jelezni".

Lefordítani nem fogom, barbárság lenne.

Never again, i promise!

(ie:fuck off)

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.07. 14:35:45

Cseppet unalmas a ballib értelmiség mantrája a "Merjünk kicsik lenni" témakörben.

Aki ennyire lenézi és megveti a nemzetét, az legjobb ha otthagyja azt. Neki is, és a nemzetének is, hisz ez az agónia mindkettőjük számára csak agónia.

Az egyszeri ballib agonizál, mert főnökei, példaképei, összefogócskáznak éppen és beláthatatlan távolságba rugdosták magukat a kormányzás lehetőségétől.
Így megveti az egyszeri ballib az istenadta népet, mely nem lát át a szitán.
Nem lát át, mert nem a példaképeire adja a voksot.
Nem a példaképeire akik demokraták definíció szerint, mígy a másikok azok nácik, rasszisták, és diktatúrát tartanak fent.
Rendszerváltás óta mindenki aki nem ballib.

Akkor is ők a demokraták, mikor rommá adósítják az országot, megduplázzák a munkanélküliséget, és ellenzéki tüntetőket veretnek beazonosíthatatlan rendőrökkel tízezres nagyságrendben.
Ez a demokrata státusz, örök és megkérdőjelezhetetlen axióma, mely deklaráltan igaz.

Mindenki aki szemben áll, nem az.
Nem demokrata.

Akkor sem, ha az ország lakosságának mindössze 15%-a adná cirka a voksát, az össz népnezeti ballib összefogásra.

Akkor a 85% nem demokrata.
Vagy ahogy a szerző mondja, akkor a 85% senki és semmi.

Húzzátok inkább le magatokat a WC-n.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.07. 14:48:51

@Virág et.:

Mindennek a nyugat az oka, de ezt te is tudod.

Orbánnak összesen 2 hibája volt eddig ebben az ügyben:
- azt nyilatkozta pár hónapja, hogy Mo-nak nincs szüksége EU-segítségre a menekültekkel kapcsolatban,
- nem építette ki a kerítést időben.

HaCS 2015.09.07. 14:57:21

@Ballib Cenzúra:

Na azért azt is tegyük hozzá, hogy a másik oldalon állók meg sosem valódi magyarok, mert nem azt látják az ország érdekeinek, amit az igaz magyarok diktálnak.

Csak hogy teljes legyen a kép.

Medgar 2015.09.07. 15:10:59

index.hu/kulfold/2015/09/07/nehezen_birjak_munchenben_a_nyomast_tobb_onkentest_varnak/

„A helyzet nagyon feszült” – idézi Christoph Hillenbrandot felső-bajorországi kormányelnök nyilatkozatát az MTI. Simone Hilgers, a régió szóvivője azt mondta, hogy a hatóságok közelednek a teljesítőképességük határához, és az önkéntesek is panaszkodnak a növekvő terhekre.

Az ARD beszámolója szerint vasárnap a hatóságokat meglepte a Magyarországról Ausztrián keresztül érkező, menedéket kereső emberek hulláma. Eredetileg 7 ezer emberre számítottak, de 13 ezren érkeztek egy nap alatt.

Ezek melyik adót nézték eddig???

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.07. 15:29:11

@Medgar: Valamelyik parhuzamos univerzumban az ARD-t meg ZDF-et baszod :-) ott Merkel megmagyarazza, hogy minden rendben lesz, haza lehet menni.

En napi 50 euroert keszitek nekik vezetoi osszefoglalot a delmagyar.hu eppen aktualis menekultekrol szolo cikkerol, meg a Szenti Szabolcs + Police.hu aktualis adatairol, abbol ugy nagyjabol megsaccolhatjak, hogy mennyi ehes szaj fog erkezni Mo-rol a kovetkezo napokban. Ha jol emlekszem akkor a Hillenbrand meg azt is mondta, hogy tobb informacio kellene nekik a hatarokrol, de nem tudom elkepzelni, hogy nincs naluk legalabb egy magyar, aki fordithatna es segithetne az informacioaramlasban.

Ez a kep az süddeutsche-rol mindent elmond: http://polpix.sueddeutsche.com/polopoly_fs/1.2637455.1441620171!/httpImage/image.jpg_gen/derivatives/860x860/image.jpg Ezert qrvara megerte nekik idejonniuk Nemetorszagba. Jovo heten kezdodik az iskola, majd tesioran lesz par uj feladat: menekultek kozott szlalomozni, vagy menekult gatfutas...

Baratnom anyja mar teljesen be van izgulva, hogy mit kezd majd az osztalyaba kerulo migrans gyerekekkel, akik meg nemetul se beszelnek, ill. akkora a fluktuacio, hogy mire megtanulja a gyerek nevet, addigra mar viszik is csaladostol oket. Tavaly egy tankonyvszett 2-3 menekult gyereket szolgalt ki, ahol az egyik abbahagyta, mert kiutasitottak a szuloket, jott a masik es folytatta a tanulast.

Jean Sol Partre 2015.09.07. 15:37:23

@Medgar: Orbán garantálta a max 4000-et :D

napalm99 2015.09.07. 15:43:21

Megérdemlik a németek ezt a tömeget mert idáig csak a pofájuk járt.

GERI87 2015.09.07. 16:41:17

" Ennek feltétele lett volna, hogy mind elfogadjuk, hogy aki viszont már itt van és ember, azzal úgy bánunk, ahogyan egy emberrel kell."

Az hogy valaki csak "ember" egy semmitmondó, üres, önmagában tartalom nélküli fogalom, amihez nincs mit viszonyítani, mert nincs párhuzamosan egy másik hasonló!

A cikkben ez áll:
"a baloldal....Elhitte, hogy a közösség semlegesítése nem vezet végül a szolidaritás gyengüléséhez, a részvétlenség uralmához. "

Akkor miért is csodálkozunk hogy önmagába a 'az ember' nem vált ki mást sokakban csak közönyt és érdektelenséget?

Onnantól kezdve lett érdekes a menekült válság is hogy felruháztuk őket címkékkel és tulajdonságokkal:

arab, muszlim, menekült, illegális/gazdasági bevándorló, terrorista, munkaerő...

aki e szerint viszonyul hozzájuk és hogy ő ezekről mit gondol, soha nem csak az embert látja másokban.

Ez a probléma soha nem fog csak és kizárólag 'semleges humanitárius, emberi probléma' lenni!

Akik most segítenek civilként a menekülteknek, azok is a saját elveik, hitük, meggyőződésük bizonyságát, kivetülését látják bennük és abban amit tesznek, nem csak az embert!

MEDVE1978 2015.09.07. 16:57:10

Orbán szerepe tragikus az egészben. Ezt ugyanígy el lehetett volna játszani egy kicsit emberségesebben és felkészültebben. Egyszerűen rá kellett volna irányítani a Katasztrófavédelem készleteit és kezdettől fogva biztosítani nekik vizet, némi ételt (akkor még meleg volt, úgyhogy más nem kellett volna). Az egészet megúszta volna 100 mo Ft alatt az állam, emberbaráti szempontból sokkal jobb lett volna, illetve a médiában is jobban mutat. Orbán arra tett ehelyett, hogy elrettentsen: remélte, hogy a közvetített rossz viszonyok + az, hogy Mo. nem engedi tovább a menekülteket, oda vezet, hogy kevesebben választják ezt az útvonalat.

Az egész duplán égett a körmére azzal, hogy Merkel bejelentette, hogy a szíreket befogadják, ezáltal elérve, hogy a menekültek még akkor is átjöjjenek Magyarországon, ha itt ostorral ütik őket, illetve még embertelenül is bánt az állam velük, ezzel kiváltva a nemzetközi sajtó kiemelt figyelmét.

Persze tudom, hogy Orbán ezt miért csinálta és azt, hogy a cselekvése belpolitikailag is motivált volt. Ettől függetlenül a magyar állam jelenleg kegyetlennek tűnik a külföldi médiában, nagyon rossz a sajtónk.

A fentiek függetlenek attól, hogy az EU, ezen belül leginkább a németek és az osztrákok tényleg egy szomorújátékot adnak elő, illetve, hogy a nemzetközi sajtó mekkora opportunista gecihalom.

HaCS 2015.09.07. 17:13:01

@MEDVE1978:

Valóban tragikus, de nem ezért. Nem kellett volna szélnek ereszteni őket tökön-paszulyon át, hogy a Keleti legyen az ország zsibvására. Vizet, ételt kaptak, az a médiában nem mutat sehogy, az nem hír.

A sajtónk meg nem emiatt rossz, hanem sajnos az utóbbi öt év piszlicsáré hőzöngései miatt.

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.07. 17:16:34

@MEDVE1978: Olvasgassal nemet online sajtot, pl. focus.de alatt lehet kommentelni. Ott Orban a kiraly, aki megerti, hogy a nepe mit akar, es Merkel az, aki nem tudja mit is akarnak a valasztok.

Ebben a temaban nincs fekete meg feher, jo vagy rossz.

Ha Orban be is akarta volna tartani a szabalyokat, akkor is ketton alla a vasar. A menekult jon, kerelmet bead, de mivel tudja, hogy a magyar jog szerint nem kap menedeket, az elso adando alkalommal angolosan tavozott abba az orszagba, ahol mendeket es jobb szocialis szolgaltatasokat kaphat, mint Mo-n.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2015.09.07. 17:22:50

Nem megengedhető, hogy agresszív hindu és buddhista hordák átjáró háznak nézzék a Kárpát-medencét!

Bolgária tudja a megoldást, ott már épül a 4,5 méter magas, 2 méter széles vasbeton fal. Esetleg lehetne a példa a Balkán, nem pedig a tesze-tosza Európai Unió.

Végezetül álljon itt egy idézet: „Csak azon nemzetek lehetnek sikeresek, akik befogadóak és nyitottak a mások kultúrájára. Az a nép, amelyik korlátlanul beenged idegeneket, meggazdagszik, akik viszont falakat építenek, elszegényednek.” (Bölcs Boleszláv /Szófia, 1196.)

Köldök_szösz 2015.09.07. 17:25:18

létezik olyan aki nem opportunista?

Filmflash. 2015.09.07. 17:29:58

A jobberek (Fidesznyikek, konzervatívok, nemzetiek, Jobbikosok, nácik) szemében az EU minden héten épp k*rva nagy válságban van, és bármelyik percben várható összeomlása.
A migráció rengeteg munkaerőt ad majd a Föld legnagyobb gazdaságainak: a német, francia, angol iparnak és jó darabig inkább erősítik majd mintsem gyengítenék őket. Ha "átbillen" a dolog, lezárnak minden oszt jóccakát. A fasz Orbánon meg jót röhögnek. Mert soha nem tudja mi zajlik éppen a színfalak mögött!

bontottcsirke 2015.09.07. 17:37:49

@kilincs ami nincs: Igen, mert például egy 7,62*39mm elrepül az osztrák határig és ott egyszer csak lepottyan. Ezért kell odáig menekülni. Értem én.

bontottcsirke 2015.09.07. 17:38:30

@Korifeus: Szerintem te ezt el is hiszed.

Brix 2015.09.07. 17:48:21

@MEDVE1978: Orbán látta meg leghamarabb a problémát , de ott hibázott, hogy már hónapokkal ezelőtt el kellett volna kezdeni, egy erősebb kerítés építését és a törvényi háttér megváltoztatását. Nagyon elkéstek , mindennel...
Ha minden idejében áll, és az EU vezetők is meghozzák a megfelelő döntéseket- akkor most nem tartanánk az EU szétesése szélén..
Amit Merkel tett példátlan: felrúgta a hatályos jogredszert, és ráerőszakolta Magyarországra is, a káoszt és anarchiát...
Innentől kezdve soha többet egyetlen illegális migráns sem fogja komolyan venni az EU törvényeit és karhatalmi szerveit. Nagy a veszély, hogy 2017-ig nagyon rögös lesz az út Európában...
A kezelhetelen migráns probléma exkalálódni fog: lázongások, összecsapások lesznek a helyi lakossággal stb...
2016-ban kilép az UK , ami komoly változás lesz az EU életében...2017-ben Merkel bukik , és a szélsőjobb előrenyomul....Ausztriában a Szabadságpárt kerül hatalomra...Sajnos, jelen állás szerint, az EU-nak annyi...

Ad Dio 2015.09.07. 18:02:24

A feléig bírtam. Mea culpa.

Azért is elnézést, hogy nem látom éjsötéten a dolgokat. Mert nem.

Európa van és lesz is.

access denied 2015.09.07. 18:08:40

@Brix:

>>Innentől kezdve soha többet egyetlen illegális migráns sem fogja
>>komolyan venni az EU törvényeit és karhatalmi szerveit.

Na meg a többi marhaság, nem idézem ide, minek.

6 év fórumozás alatt nem voltál képes megtanulni gondolkodni, ez már inkább genetikai probléma. Mi lenne ha inkább innál?

Brix 2015.09.07. 18:18:11

@acces denied: Te meg jobb lenne, ha lehúznád magad a WC-n! Ha érveid nincsenek , akkor inkább ne ugass bele semmibe!

Alick 2015.09.07. 18:27:41

@Brix: ez ugyan a legrosszabb forgatókönyv, de a trendek nagyjából effelé mozdulnak.

access denied 2015.09.07. 18:36:40

@Brix:

Minek érv oda amikor :

>>... akkor most nem tartanánk az EU szétesése szélén..
>>... és ráerőszakolta Magyarországra is, a káoszt és anarchiát...
>>...soha többet egyetlen...

Ez mind túlzás, hülyeség, nem igaz. Meg a többi is. Minek ismételni?

Sört és/vagy vodkát?

budaörsi 2015.09.07. 19:01:00

@Virág et.: "Ki Orbán fóbiás büdöskomcsi? Ausztria? Németország? A Guardian? A svájci kormánypárt koalíciós partnere? McCain? Clinton? Obama? A Kreml külügyi szóvivője? A francia külügyminiszter?" Precízen felsoroltad a ballib világot és sajtóját. (A Kreml nem tudom, hogy kerül ide).

Tudományos libsizmus 2015.09.07. 19:09:53

Remélem, a Junckerre egyszer rátalál egy nigger és megöli. Mint azt a svéd himnuszt a niggerrel baszás közben éneklő liberális lunyvát.

Tudományos libsizmus 2015.09.07. 19:16:12

@Brix:
Németországban nincs szélsőjobb. Merkel, vagy legalábbis a mára már teljesen elliberálosodott CDU fog győzni 2017-ben, mert a szocdemek és a zöldek még náluk is hülyébbek. Ezért a CDU-ra fognak szavazni.

A CSU kicsit más, de az egy bajor lokálpatrióta egylet. Rájuk Bajorországon kívül senki nem szavaz.

Sajnos, ez van.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.07. 19:21:14

A rendszerváltás előtt simán megoldottuk ezeket e problémákat, amikor 68-ban a prágai események miatt a határon átjövő szlovákokat összefogdostuk a munkásőrökkel karöltve.

Tudományos libsizmus 2015.09.07. 19:21:42

@Tudományos libsizmus:
Így Németország előtt két út áll. Vagy összeomlik a társadalmi rendje, vagy csinálnak még egy forradalmat, mint 1989-ben. Utóbbi esetben valószínűleg megint a keletnémetek (poroszok, szászok) fognak cselekedni, mert azoknak van még vér a pucájukban. Legalábbis szerintem.

Tudományos Iibsizmus 2015.09.07. 19:22:17

@budaörsi: Ja, a világ ballib, csak mi vagyunk villamos.

paráznabillegető 2015.09.07. 21:18:01

@Brix: soká él, kit korán temetnek.
hogy az uk kilép... igencsak kabálnak most, de mikor meg majd tenni is kell valamit, akkor, mint múltkor a skótok, keményen számolni fognak - és inkább bennmaradnak. a nacionalizmustól dagad a fasz, de a pénztárca kevésbé. nem hülyék ezek. persze a német az hülye, de az audi meg a bmw az meg nem... persze...
a németeknél nem lesz szélsőjobb kormány, kizárt. az osztrákoknál talán összejön, de az nem számít, kispályás játékosok ők.
ez a migránshiszti is le fog járni, még idén. mint tette azt a csirkeinfluenza. vagy az izlandi vulkán füstje. vagy a londoni/szlovákiai éhséglázadások...
és jön valami új sláger.

Tom66 2015.09.07. 21:53:30

@Virág et.: Az írás sajnos pontatlan és erős csúsztatásokkal van tele. Az EU soha nem volt és nem is lessz erős, hiába próbálják erőszakos, sunyi módon összetartani. És ennek nem Orbán és nem is Gyurcsány az okozója, hanem maga az EU.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.07. 21:58:30

@kilincs ami nincs: Azon nem gondolkodtál még el, hogy miért ilyen magas köztük a fiatal férfiak aránya? Ez tipikusan a gazdasági bevándorlásra utaló jel.
Ha valóban menekültek lennének mind, sokkal kiegyenlítettebb lenne a kor és nemek szerinti megoszlás..

dadddd 2015.09.07. 22:15:35

Azért ne keverjük már Európát az EU-val!

hétköznapi libsizmus 2015.09.07. 22:30:03

Nem jó írás, hiába vannak benne részigazságok

Az európai felfogás, kultúra, életforma létezik. Ha leállok beszélgetni egy bármelyik országból való európaival, meg tudjuk érteni egymást, ha van közös nyelv. Ez akkor is igaz, ha vannak távolságok, kivel nagyobb, kivel kisebb

Ez a távolság ugrásszerűen megnő más emberekkel. Soha nem fogom tudni teljesen megérteni az ő világukat, és minél jobban belelátok, annál inkább idegennek érzem. Szó sincs arról hogy közel kerülünk egymáshoz aztán majd jön a haverság

A két világ találkozásának a mostani körülmények között csak egy vége lehet: a vad, kiéhezett, az erő alkalmazásána kívül semmilyen szabályt nem tisztelő hordák lerohanják az elpuhult, védekezésre képtelen Európát.

Azt az Európát, amit szinte kivétel nélkül és teljes mértékben bajban hagynak, elárulnak, kiszolgáltatnak a vezetői. Csak meg kell kérdezni az átlag polgárt Németországban, Magyarországon, az UK-ban vagy Lengyelországban, és ugyanez a vélemény jön ki. Pont ez bizonyítja, hogy Európa igenis létezik. Egyelőre még

hétköznapi libsizmus 2015.09.07. 22:38:13

@Tom66:
Az EU egy bukásra ítélt kísérlet jelen formájában

Akik formálgatják, azoknak fogalma sincs a hatalom természetéről, sőt még az emberi természetről sincs. Húsznál nagyobb létszámú testület például soha nem döntésképes, de igazából 15 körül van a felső határ

Ha pedig egy igazán hatékony, döntőképes irányítást akarnak, annak egyszemélyinek kell lennie. A következő feladat hogy megfelelő kontrollokkal igyekezzenek ezt az egyet féken tartani, de csak annyira, hogy azért ne veszítse el a cselekvőképességét

Mit látunk ezzel szemben az EU-ban? Nem is megyek bele, mert mingyár rám jön a zokogás

hétköznapi libsizmus 2015.09.07. 22:42:44

@paráznabillegető:
"ez a migránshiszti is le fog járni, még idén"

Ha ez is annyira jön be, mint a többi libsihiszti és orbánbukásjóslás, akkor nagy bajban leszünk nemsoká

hétköznapi libsizmus 2015.09.07. 22:49:49

@Brix:
Orbán hatalmas ellenszéllel szemben csinálja amit csinál. Ha fél éve csinálta volna, akkor háromszor akkora lett volna az ellenszél, egy éve megötször nagyobb

Most is csesztetik lépten-nyomon, egyszer azért amit csinál, egyszer meg amit nem csinál, és ráadásul ugyanazok. De a háttérben csendben már elfogadják, csak szemben, a nyilvánosság előtt nem merik kimondani

Veder1 2015.09.07. 22:56:12

@Korifeus: ez mindaddig működik, amíg hasonló kultúrkörből érkező emberekről van szó. Ugyanígy valószínűleg be tudnak illeszkedni a szír középosztálybeliek is, de bőven nem csak ők jönnek, és senki sem tudja, hogy valójában kicsodák (az isis gondolom kapva kap az alkalmon). A törökök is azért tudtak jobban beilleszkedni Németországban, mint az afrikaiak Franciaországban, mert mentalitásban (szekularizálódni próbáló állam az utolsó időkig) közelebb állnak hozzánk.

apanna 2015.09.07. 23:14:37

Ausztriában is önkéntesek végzik azokat a feladatokat, amiket itt a keletiben is, ez nem az állam feladata. A menekülteknek megszabott időn belül el kell jutniuk a megadott táborba. Ott kapnak megfelelő ellátást. Az osztrákoknál 700 ember feküdt a szabad ég alatt, nem kaptak segítséget. Dániában is az aurópályán mennek most Svédország felé. A regisztrációt megtagadják, ujjlenyomatot megtagadják. Olaszországban lázadnak a rossz körülmények miatt. Hollandiában egy egész városrészt nyertek a választáson, majd kijelentették, hogy rájuk csak a saria vonatkozik,világi törvények nem. Svédországban 5%a muszlimok aránya, a bűncselekmények 95 %-át ők követik el. Angliában a nőkkel erőszakoskodnak, ruhájukat rángatják, miközben mindenféle kurvának elmondják, mert nem visel hosszú ruhát. Igen,legyünk humánusak, segítsünk a rászorulónak, de ne bírkamód. Hogy a bibliára hivatkozzak: Légy szelíd mint a bárány, de ravasz mint a kígyó (Jézus szavai)

Szvidrigajlov 2015.09.07. 23:42:14

@I_Isti:
Szerintem az anyjuk, apjuk fektette őket kőre, nem mi. Szerintem az apja rántotta a gyereket sínre, nem mi.
Tudod mit mondott nekem egy zsidó anyuka egyszer (igazi, izraeli kibuclakó, itt Pesten turistaként, italoztunk együtt): akkor lesz béke Palesztinában, ha a palesztin anya annyira fogja szeretni a gyerekét mint egy zsidó anya. Sokig gondolkodtam ezen és rasszizmusnak gondoltam. Mostanáig. Most inkább azt gondolom, reality.
Nos, aki ötezer kilométert vonszolja a gyerekét és feláldozza egy kalyibában vízbefúlni, mikor Törökországban biztonságban van (volt) és főleg életben, az IDIÓTA!
Próbálnám erre én a nejemet kényszeríteni! Egy gyalogútra 5000 km-t? Egy tengeri útra egy deszkán?
Menetiránnyal szemben egy autópályán? Neki egy rendőrsorfalnak? A torkomnak esne, hogy veszélyeztetem a gyereket.

De ezeknek ez nem számít. A gyerek fogyóeszköz. Megsiratják, majd csinálnak egy másikat.

Idióta szülőknek pedig sérült gyerekei lesznek. Ezeket fogadjuk be? Legyen aki tizenöt év múlva elvágja a nyakunkat pár ezer forintért?

Gyűlölet szól belőlem?

Nem, ez nem gyűlölet. Ez megvetés.

Brix 2015.09.07. 23:50:15

@paráznabillegető: " ez a migránshiszti is le fog járni, még idén..." Ideiglenes a tél miatt lehet hogy lassul...De, jövőre újra kezdődik...Az utánpótlás korlátlan: tízmilliók jöhetnek...Miért is ne jönnének? Határőrízet nincs és világszerte csak annyit értettek meg Merkel beszédéből, hogy " mindenkit befogad "

@hétköznapi libsizmus: Szerintem minden nap Orbán malmára hajtja a vizet. Sokáig nem tud a Merkel sem, és a többi migráns-barát EU vezető sem a való világ törvényszerűségeivel szembemenni.
Én azt gondolom, hogy lesz valami nagyon komol,y sok ember életét követelő összecsapás.. De, ne legyen igazam..

Anti Liberal 2015.09.07. 23:58:09

Hollande a franciák faszkalapja azt mondja befogadnak 24 ezer menekültet 2 év alatt :) FASZTOJÁS ide 3 nap alatt érkezik annyi!!! Minden liberális tetvedéket fel kell rúgni az égig a menekültjeikkel együtt.

Anti Liberal 2015.09.08. 00:01:09

@apanna: pont ezt csinálja Orbán. Aki akar maradhat, kap enni, lesz fedél a feje fölött, kap orvosi ellátást. Nem egy Ritz hotel az biztos, és nem fog ezer eurókat kapni havonta, meg nem lesz lakása, de golyót sem kap a fejébe. Tudod, a liberális bal nem ezen a világon él. Nem szabad engedni nekik és a sajtó zsarolásainak.

Imrebá 2015.09.08. 02:47:47

"A regisztrációt
megtagadják, ujjlenyomatot megtagadják.
Olaszországban lázadnak a rossz
körülmények miatt. Hollandiában egy egész
városrészt nyertek a választáson, majd
kijelentették, hogy rájuk csak a saria
vonatkozik,világi törvények nem.
Svédországban 5%a muszlimok aránya, a
bűncselekmények 95 %-át ők követik el."

Furusina 2015.09.08. 04:41:52

@Virág et.: Nagyon szép, okos komment, akár poszt is lehetne, nekem már nemigen maradt írnivalóm. Talán annyit tennék hozzá, hogyaz osztrák kancellár szavaiból kikövetkeztethető a valóság: ...mindent szorosan egyeztetetnek a németekkel..., ...most krízis van, de nem sokáig maradnak nyitva a határok..., ...Orbán szavát adta, ogy csak 4000 menekültről van szó, de kezdetttől fogva nem hitt neki...,most Hende lemondott. Mindebből azt látom, hogy a valóságban orbán könyörögte ki Merkeltől, hogy jogellenesen vegyék át az itt ragadt menekülteket, ígéri, hogy 15- ig lezárja a határokat, és nem kér ilyet többé. Ehhez képest a balkáni lótolvaj holdudvara harsogja hogy a németek, osztrákok nem tartják be a szabályokat, mi pedig igen.

annamanna 2015.09.08. 06:49:42

@apanna: "Ausztriában is önkéntesek végzik azokat a feladatokat, amiket itt a keletiben is, ez nem az állam feladata. A menekülteknek megszabott időn belül el kell jutniuk a megadott táborba. Ott kapnak megfelelő ellátást."
Na most akkor az állam feladata, vagy nem az állam feladata? A menekülttábort az állam tartja fenn, ott kapnak megfelelő ellátást, tehát az államtól kapnak megfelelő ellátást!

@Imrebá: @Virág et.: ez egy jó cikk: vigyazo.blog.hu/2015/09/07/10_milliard_euro_ki_profital_a_nemet_menekultiparbol

Azt olvastam korábban, hogy a menekültipar a Rotschildokhoz köthető cégek kezén van, tehát nekik csengetnek a nyugati államok.

Mint Arany Fülemiléjében a bíró - akárhová is csap, mindig neki fütyöl a madárka.

Azért ennyit tudni kell a derék német humanizmusról. Sajnos még az is a Rotschildokat gazdagítja.

nu pagagyí 2015.09.08. 08:13:56

Amióta Magyarországon az utcai WC is "nemzeti" lett, egyre inkább úgy érzem, hogy megszűntünk nemzet lenni. Tolvaj és áldozat nem alkothat nemzetet, se közös kultúrájuk, se közös történelmük, se közös nyelvük nincs és nem is lehet. Ez nem az az ország, amiért érdemes harcolni, ezt a kultúrát nem kell megvédeni. Ez az állam nem szabad emberek közös műve, hanem néhány rabló magántulajdona. Ma, ebben az országban Széchenyit kiröhögnék, hogy saját vagyonából áldoz a nemzet felemelkedéséért, Móricz sajtópert kapna a nyakába, József Attila hajléktalan lenne, Kossuth és Petőfi pedig hazaáruló felforgató.

ördöngös pepecselés 2015.09.08. 08:24:49

Európa halott. Megölte a liberalizmus.

Tapsoljatak ehhez libbantak!!

ördöngös pepecselés 2015.09.08. 08:26:39

@Virág et.:

Ma már ne igyál többet Virág elvtárs olvtárs!!

dîszkorzo 2015.09.08. 08:39:05

Eszelosen jo iras,vegre van szinvonal.Kar volt leszoknom a Nepszabberrol.

nu pagagyí 2015.09.08. 08:42:45

@ördöngös pepecselés: Rólad szólt dolog, de nem neked. Te csak röfögjél tovább az ólban.

access denied 2015.09.08. 08:46:08

@nu pagagyí:

Sohasem voltunk nemzet. A törzseknél nagyobb méretben már nincs homogenitás, az ember nem képes 200-nál több személyes kapcsolatot menedzselni. A családi- helyi- üzleti kapcsolatokkal is kb 10k lehet egy együttérző összetartó közösség maximális mérete. Ahol pedig nincs rendszeres kontakt vagy közös élet, ott már nincs közösség sem. A magyart könnyedén lebontom sokszáz önmagukat egyediként definiáló különböző csoportra, ahol van a magyarságnál erősebb jellemző. Plusz az öndefiníció nélküli kóborlók.

Széchenyi a zsidók hatalmát irigyelte, egy saját bankházzal beiratkozott volna az érinthetetlen kasztba.

hétköznapi libsizmus 2015.09.08. 09:28:56

@Furusina:
"Orbán szavát adta, ogy csak 4000 menekültről van szó"

Minden attól függ, hogyan hangzott a kérdés. Ha azt kérdezte az osztrák kancellár, hogy hányan menetelnek most éppen Ausztria felé, akkor jó a becslés

Ha viszont azt kérdezte, hányan fognak összesen jönni, arra Orbán Brüsszelben mgadta a választ: milliók, de akár tízmilliók kerekednek fel

Egy hétvégére vonatkozóan a kettő között időarányosan kell keresni a választ. Feymann egy teljesen alkalmatlan, habozó természetű, cselekvésképtelen vén fax szoci. Hárításon kívül semmit nem tud

hétköznapi libsizmus 2015.09.08. 09:34:57

@Brix:
Biztos hogy lessz összecsapás, és vér fog folyni, halálos áldozatok is lesznek. A polgárháborús - vagy inkább törzsi háborút vívó - migránsok magukkal hozták Európába az erőszakot, rendetlenséget, káoszt, felfordulást

Akár fellépnek ellenük akár nem, itt véres jelenetek lesznek. Európát elérte a végromlás bűzös lehellete

Mr. Waszabi 2015.09.08. 10:13:07

Nagyon élettől elszakadtan fogják fel a később csatlakozó államok EU tagságukat, illetve az azzal járó jogokat és kötelezettségeket, felelősségeket. Az EU csatlakozás felzárkóztató programja szolgálja azt a hosszú távú célt, hogy a fejlett országokhoz képest jelentősen elmaradt ifjabb tagok és közöttük a szakadék csökkenjen. De, ez nem jelenti azt, hogy pusztán támogatásokból kívánják felzárkóztatni őket - mint ez az 1981 óta támogatott Görögország esetében sem hozta el az ideális állapotot.
A támogatás megkönnyítheti a felzárkózást, de nem helyettesítheti az egyes tagállamok erőfeszítéseit a felzárkózás tárgyában.
Túlzott várakozással nem a fejlett országok viszonyulnak a fiatalabbakhoz, hanem fordítva. A felzárkózás fázisában levő országoknak éppúgy kell magukon dolgozniuk, akárcsak a nagyoknak kellett az EU előtti korokban.
Aki holmi történelmi adósságokra, sérelmek, miegyébre alapozott ölbetett kézzel apanázst váró állapotban másoktól várja, hogy őt valamiféle vélt egyenrangúsága mentén tenyerükön hordozzák a fejlettebb államok, annak még van mit tanulnia.
És igen - aki picike, és még csak nem is szándékozik jobbítani saját helyzetén, csupán az ingyen pénzt tarhálja és herdálja eredmények nélkül, annak soha nem is lesz súlya ebben az államszövetségben.
Lehet a múltban turkálni, kifogásokat keresni, megsértődni, és indokolni, mit miért nem teszünk, de ez ostobaság.
Amint szintén ostobaság minden döccenőnél temetni egy még kialakulófélben levő államszövetséget vagy akár a valutauniót.
Tessen megnézni az USA-t, mennyi időbe telt, amíg alulról szerveződő módon kialakult a 2 szintű szövetségi rendszere. Ehhez képest a felülről szervezett EU még nehezebb helyzetben van, hisz sokkal nagyobb a nemzetállamok személetében az ellenállás. Türelmet kell tanusítani, különösen a magunkfajta fiatal és fejletlen EU tagoknak - legalább annyit, mint a fejlett tagállamok tanusítanak irányukban. Ezen persze sokat segíthetne, ha a saját politikusaink nem hazudoznának naponta x-szer az EU ellen, ahonnan a dellát lejmolják (amit aztán ellopnak).

pervie but hot (törölt) 2015.09.08. 10:36:07

@Jean Sol Partre: azt hiszed hülyeséget írtál, pedig nem.
Akik már nyugaton élnek, muszlimok, azok küldenek haza a tesóiknak pénzt dzsihádra. Sőt, a youtube-on vannak dokumentumfilmek olyan nyugaton élő muszlimokról (nem csak szír, de marokkói, algériai, jemeni, pakisztáni, szomáliai), akiknek utalják a segélyt, míg ők elmennek Szíriába az al-Nuszra, ISIS vagy FSA mellett harcolni. Egyik-másik elpatkol kint, mások visszatérnek. Dzsihád benefitekből, van ilyen is. A nyugatról utalt segélyek elég jó jövedelmet jelentenek a dzsihádistáknak.
Anjem Choudary is megmondta, hogy a benefit az olyan, mint a hitetlenek adója a muszlimok felé, ezért nem csak hogy nem haram (tilos), hanem egyenesen kötelessége minden muszlimnak segélyeket lehúzni a nyugattól.

Jean Sol Partre 2015.09.08. 11:59:33

@pervie but hot: azért aki épp előlük menekül, önként és saját akaratából talán nem küld nekik pénzt.

amúgy meg soha nem írok hülyeséget :)

annamanna 2015.09.09. 03:58:27

Szerintem inkább az a gond, hogy ők gondolják magukról azt, hogy senkik.
Azzal, hogy eljöttek otthonról, eltörlődött a múltjuk, kitörlődött az identitásuk, eltépik a papírjaikat, elfelejtik az eddigi életüket, nincs nevük, nincs semmijük, max. a bankkártyájuk és mobiljuk.

És ők, a senkik, jöttek senkiföldjére, ahol nem érvényes semmilyen szabály, nem kell betartani semmilyen törvényt.

Otthon - felteszem - nem hagynak maguk után ekkora mocskot, pl a buszba nem szarnak bele.

Itt miért csinálják meg? Mert nem számít, mert itt senkik, akiket nem lehet számon kérni.

Otthon számít, mert otthon van nevük, van múltjuk, van kétszáz rokonuk, és nem tehetnek meg bármit, mert ellenőrzés alatt állnak, a szomszédok és ismerősök figyelő tekintete alatt.

De itt senki sem tud róluk semmit, üvöltözhetnek, rongálhatnak, randalírozhatnak kedvükre. Már most is ezt csinálják, de még mennyivel inkább pl ezen a videón: www.youtube.com/watch?v=3O-KbNbhOQs

Nagyon különleges pszichés állapot az, amikor hirtelen megszűnik az ellenőrzés, megszűnnek a korlátok, hirtelen érvényüket vesztik az eddigi tabuk, és az élet megszokott keretei összeomlanak.

Ha segíteni akarunk nekik, akkor szerintem fontos a keretek, határok, szabályok újrateremtése, minél kötöttebb, zártabb, ellenőrzöttebb körülmények között. Nem szabad, hogy tovább zuhanjanak a nagy semmibe, a teljes szétesésbe.

Ha segíteni akarunk rajtuk, akkor az ő érdekükben (és a miénkben is persze) ZÁRT TÁBORBA kell őket vinni, és minimum fél évig ott tartani, utána is csak azokat kiengedni, akiken látszik, hogy képesek betartani a szabályokat.

Jelen pillanatban képtelenek betartani a szabályokat, nem akarnak alkalmazkodni, nem hajlandóak várni, nekik minden kell és azonnal, és ez nem pusztán a gaz Patásorbán hibája (bár persze azé is). Nem Orbán miatt követelőznek Németországban, hogy még ott se elég jó.

Pontosan arra van szükségük, amit a leginkább nem akarnak: HATÁROKRA.
Minden tekintetben áthágják, átlépik a határokat, országhatárokat, viselkedési normákat, stb.

Kaotikus csürhévé váltak, ide rend kell és fegyelem, szabályok, ellenőrzés, számonkérhetőség. Pontosan az, amit abszolút nem akarnak, mert nekik freedom kéne. De a freedom ára az önfegyelem, önuralom.

Merkel tanti amúgy irtó hatékonyan számolja fel a németek önazonosságát. Németország, mint hippiállam?

Tehát aki senki, arra semmi sem vonatkozik, annak a számára nem létezik semmilyen korlát.
Aki valaki, az képes az önkorlátozásra.
Ahhoz, hogy újra valakik legyenek, korlátokba kell ütközniük. Ez az egyetlen, ami most segíthet nekik is, nekünk is.
süti beállítások módosítása