Közel-keleti pályaudvar
2015. szeptember 02. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Közel-keleti pályaudvar

keleti.png

A Nyugat keleti kapuja a Keleti nyugati kapuja.

Sok erős képet láttam már a migrációs válságról, de ez a fenti fotó mindent visz. Balogh Zoltán (MTI) fotója. Az összetömörült migránsok látványa, ahogy előre meg hátra tekintenek a Magyarország polgári és civilizációs fénykorában épült, mára megkopott Keleti pályaudvar gyönyörű, bezárt kapui előtt; ahonnan az álmaik földjére, Németországba juthatnának a vonatokkal, de zárva vannak előttük az elképzelt földi mennyország, pontosabban az egyre valóságosabb Európa-erőd kapui.

Knockin’ on Heaven’s Door. Az történik.

Közelről látom az egészet. Egészen közelről. Én vagyok az az újságíró, aki a nap 24 órájában ezzel a belső-budapesti migránsválsággal foglalkozik. Ezzel kel és fekszik. Szó szerint. Napközben azért, mert firkász vagyok és csak erről szólnak a hírek. Estétől reggelig meg azért, mert ott lakom a környéken. Az ablakomon keresztül látom és hallom, ami a Keletinél zajlik. Hetek óta. Napról napra fokozódik a helyzet. Ami tegnapelőtt még elképzelhetetlen volt, holnaputánra már szép emlék lesz az akkori állapothoz képest.

De nem, nem én vagyok az, aki egy kényelmes fotelből, kellő távolságból világvégét vizionál az olvasóinak. A helyzet rossz, de lehetne még rosszabb is. Persze holnapra rosszabb is lesz − ennyit megtapasztaltam az elmúlt hetekben. Ami elromolhat, az el is romlott, hello Mr Murphy.

*

keleti_2.png

A Keleti környéke, jó száz éve, csak úgy

Ami a Keletinél van, az nem állapot. Ami itt van, az senkinek sem jó. Sem a migránsoknak, sem a város lakóinak. Nem kellene ennek történnie. Magyarország többet érdemel. Budapest többet érdemel. A menekültek is többet érdemelnek.

Olyan nincs, hogy egy nyugati főváros egyik főterén hetekre berendezkednek valódi személyazonosító okiratok nélküli, jobbára ismeretlen hátterű, távoli országokból jellemzően illegálisan érkező emberek, főleg fiatal férfiak, de nők, gyerekek, családok is. Aztán csak úgy ott vannak, léteznek, lébecolnak egyik napról a másikra. Úgy, hogy a minimum minimumán túlmenően gyakorlatilag nincs normálisan megszervezve az ellátásuk. El tudnánk ugyanezt képzelni mondjuk a Brandenburgi kapunál? A Trafalgar téren? A washingtoni Capitolium dombján?

Valami itt csúnyán félrement.

Ami itt mostanra kialakult, az anarchia. Amikor ezeket a sorokat írom, nem az EU tétovaságára, nem a németek össze-vissza beszélésére, nem a nyugati sajtó újabb, kettős mércés Magyarország-gyalázásaira gondolok. Az mind egy másik téma.

Most Magyarországra, a magyar államra, a hatóságokra gondolok. És arra, hogy itt már rég rendnek kellene lennie. Első blikkre, egy rövidke ideig, az akkori körülményekhez képest elfogadható volt, hogy a Baross téren kapnak valamiféle ellátást, egyfajta létezési keretet a migránsok az úgynevezett tranzitzónában. De az elmúlt két hétben ez már messze nem volt elég. Közbiztonsági, közegészségügyi, rendészeti és nemzetbiztonsági problémagóc alakult ki. Rég meg kellett volna szüntetni az egészet. Rég rendet kellett volna vágni. A mai magyar kormánynak, élén Orbán Viktorral állítólag pont ez az erőssége. Hogy van akarat és van képesség az akarat megvalósítására. Van válságstáb? Hol van a válságstáb? Az egy főre jutó két kormánybiztos országában miért nincs már egy kijelölt, felelős, megbízott személy, aki kiáll és elmondja, mi van, mi lesz és miért? Nem csak nekünk, magyar állampolgároknak, de a migránsoknak is, tisztán, érthetően, világosan.

Lehet, hogy a Keletinél kialakult helyzet meghaladta politikai vezetőink és a magyar állam különböző szerveinek, a vasútnak, a rendfenntartóknak, a városi közszolgáltatóknak, közterület-fenntartóknak a képességeit? Mert Ausztria és Németország zavaros reakcióitól, politikai és médiaelitjüknek szemforgató álszentségétől függetlenül nem kellett volna, hogy kialakuljon ez a Baross téri, semmiben lebegő purgatórium.

Mert purgatórium ez, bizonytalan, büntető, testileg-lelkileg megviselő átmeneti állapot a migránsok és a körüllakó magyar állampolgárok számára is. El kellett volna kerülni, nagyon el kellett volna kerülni a hétfői vonatindításokat. Aztán a vonatindítások lefújását. A rendőrök hol kemények, hol jóságosan megengedők. A MÁV hol ezt csinálja, hol azt. Vannak, akiket elvisznek valahová, vannak, akik maradnak. Vannak, akik elmehettek a vonattal, és vannak, sokan vannak, akiknek maradniuk kell. Zavar támadt a rendszerben, hatalmas zavar. Ha valami embertelen, akkor ez, a remény belebegtetése majd visszavonása az.

Ha nem lesz most már egy gyors változás, egyre többen fogják azt hinni, hogy a keménykedést plakátokon, nemzeti konzultációkon és sajtótájékoztatókon nagy kedvvel gyakorló kormány egyre képtelenebb a valódi cselekvésre, méghozzá az állam egyik legalapvetőbb feladata, a belső rend fenntartása terén. Amire pedig oly szívesen hivatkozik. Egy hozzám közel álló ember ezt úgy fogalmazta meg: „Ha még az SZDSZ lenne kormányon, megérteném, hogy ez és ennyi történik. De hogy az Orbánék alatt...”. És azért ez igen kellemetlen állampolgári kritika az orbáni állam hatodik évében, nem? Mi van, ha a migránsokon túl egyre több magyar állampolgár is úgy fogja érezni, ott hagyta, cserbenhagyta őket az állam, a kormány, a város a Baross téri felfordulásban?

A migránsok tényleg az általuk elképzelt földi mennyország szó szerinti kapujában állnak itt, hiszen hosszú útjuk során tényleg a Keleti az, ahonnan először lehet elérhető módon közvetlenül eljutni az idealizált Németországba (melynek pőre, valóságos hétköznapjaiban éppen most az év eleje óta a 340. támadást (!) regisztrálták a menekültszállások ellen. 

Közben itthon, a lenézett, lerasszistázott, leidegenellenesezett Magyarországon nincsenek ilyen támadások. Feszültség persze van. A magyar emberek, a Keleti környékén élők vagy szívják a fogukat, vagy morognak magukban vagy útitársaiknak. Hallom nap mint nap, reggel és este a saját fülemmel. De balhé, az nincsen. Némi katasztrófaturizmuson kívül spontán kialakult egy párhuzamos társadalom, ahol mindkét fél leginkább ignorálni akarja a másikat. Bár ma már volt dulakodás, de a migránsok és a rendőrök között. A helyzethez képest a fővárosiak, a környékbeliek türelemmel viselik az egyre vállalhatatlanabb körülményeket.

De fáradok. A feleségem is fárad. A kisfiunk, az nem, mert még nem fogja fel, mi történik odakint. Remélem, még sokáig nem is fogja. Ő reményt ad. Ahogy a migránsoknak is a saját gyermekeik. Közelről látom ezt is: ha kinézek az ablakomon, pont a szemközti ház aljában a falnál húzódik meg egy többgyermekes család, a bezárt Habos Oldal söröző kopott bejáratánál. Feleségem az előbb levitt nekik egy kis csomagot, takarót, élelmiszert, csokit. Ülhetnének ők is egy kényelmes kis lakásban és ülhetnénk mi is kint, előttük egy idegen város utcájának mocskában − gondol ő is bele a helyzetükbe. Ilyenkor mindannyiunkban megszólal az elemi szolidaritás vészcsengője.

A migránsok maguk szintén türelemmel viselik az állandósult átmeneti állapotot. Csoda, hogy még nem történt nagyobb dühkitörés, zavargás. Részemről persze mélyen elítélném, ha ez történne. És bizonyára vannak olyanok is, nem is kevesen, akik alig várják, hogy egy ilyen jó kis szaftos migránsbalhé legyen. Hát ne legyen. Rendszeres füttykoncertjeik, összecsődüléseik, azok vannak, most már jó pár napja, kora reggeltől késő estéig. De egyelőre senki haja szála nem görbült, senki nem rongált meg semmit. A lehetőségekhez képest civilizáltan tűrik a remény és reménytelenség lelki hullámvasútját.

De mindez nem mehet tovább. Oldják meg végre az elhelyezésüket egy legalább minimálisan humánus módon és környezetben! Szüntessék meg végre ezt a bizarr belvárosi menekülttábort! Érvényesüljön a JOG és a REND, a law and order uralma! Ennyit a migránsok is érdemelnek. Ennyit mi is érdemlünk

Csak ennyit kérünk mi, Keleti környékén élők, budapestiek, magyarok.

*

És amíg a fenti nyitóképet nézem, belegondolva a migránsok, a magyarok, a hétköznapi polgárok, a döntéshozó elitek, egész Európa helyzetébe, Bob Dylan örökbecsűje jár körbe-körbe a fejemben, értse mindenki úgy, ahogy akarja.

 Mama take this badge from me
I can't use it anymore
It's getting dark too dark to see
Feels like I'm knockin' on heaven's door

Mama put my guns in the ground
I can't shoot them anymore
That cold black cloud is comin' down
Feels like I'm knockin' on heaven's door

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr897756920

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar felhatalmazási törvény 2015.09.04. 02:29:33

1933. március 23-án a náci Németországban megszavazták az ún. felhatalmazási törvényt. A törvény törvényalkotó jogkörrel ruházta föl a végrehajtó hatalmat, hogy törvényt alkosson. Ez a kancellár-államfőnek, Hitlernek tejhatalmat biztosított.   Ég...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veder1 2015.09.02. 23:29:34

Kétségtelen, hogy lassúak vagyunk az unortodox megoldásaink ellenére. A bürokrácia azért itt sem enged gyors megoldásokat. Azért nem ilyen rossz a helyzet, hiszen csak két napja van ez a probléma a Keletinél, ez is amiatt, mert az osztrákok és a németek leszóltak, hogy lassítsunk vagy azért mert Pintérből előtört a szabálykövető rendőr (tényleg Bakondi hol van?). Az előkészületeket úgy látszik megtették:

index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/a_rendorok_mintha_elhalasztanak_barmire_is_keszultek/

Inkább az érdekelne engem, amit a cinken is írtam:

nem kellene inkább a közvéleményt érdeklő kérdésekre válaszokat keresni és tudósítani?

pl.:

kik a menekültek?
honnan jöttek?
ki és miért jött?
mit remél?
milyen nemzetiségűek (a nyilatkozók közül legalább annyi az afgán, mint a szír)?
a menekült kérelmet a hatóságok mennyi idő alatt bírálják el?
mi alapján?
mire fogja jogosítani őket a döntés?
mi lesz azokkal akik nem kapnak menekült státuszt?
stb.

És itt nem a papíron levő jogszabályok az érdekesek, hanem a gyakorlat, meg valóság, de semmi. Minden újságíró köldöknéz, meg elmélkedik...

rinaldo-rinaldini 2015.09.02. 23:32:57

A fideszes allamigazgatas elkepesztoen centralizalt, minden egy kezben fut ossze, mindenrol egy szemely dont. Sajnos most az a helyzet, hogy ez a szemely, akinek dontenie kell, most nagyon elfoglalt: keszul a magyar-romanra. A foci az elso, minden mas csak a foci utan kovetkezik.

rinaldo-rinaldini 2015.09.02. 23:35:33

Ami most itt van, az szintiszta karolyi mihalyizmus. Aki nem erti, hogy hogy omolhatott ossze 1918-19ben a magyar allam, hogy lehetett ennyire tehetetlen, gyengekezu, tetova a magyar allamigazgatas, most egyenes adasban vegignezheti.
Nincs magyar allam, csak a Fidesz, egy ocska kis PR ugynokseg az egesz Orban kormany.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.03. 01:59:03

Micsoda szánalmas frontlógós rinyálás ez? A fehér ember civilizációjáért, a keresztény Európa muszlim kézre kerülésének megakadályozásáért folytatott epikus harc csak most kezdődött el és a post írója holmi skandálások miatt sír? Mi lesz akkor, amikor az Iszlám Állam harcosai vívják a Keleti Pályaudvart, akkor majd azonnal megadást követel majd a szerző, hátha az iszlamizálásért cserébe meghagyják a rongy életünket?

Az egri vár védői nem így gondolkodtak és minekünk méltóknak kell lennünk hozzájuk. Most mi állunk a végvár falain, most nekünk kell kizsuppolni az invazív migráns népvándorlókat. Szó szerint a civilizációnk sorsa múlik ezen.

2015.09.03. 03:19:29

Újabb migránsellenes poszt. De unalmas már ez a sok begyöpösödött agyú mészáros lőrinc és orbán viktor.

Imrebá 2015.09.03. 03:41:33

@Diorella Queen:
Legyen kedves visszafáradni a falvédõre.

@Doomhammer:

Amikó a budai várat csellel elfoglalták a migráncsok, ammikó es vót?

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.03. 04:05:52

majd immortan joe eldönti, ki mehet fel a citadellába

2015.09.03. 04:16:32

@rinaldo-rinaldini: A költségek, melyek a hatalom fittogtatására pazarétoltatnak, e hatalom alapjait ássák alá. De a legrosszabb, legszemtelenebb kormány, ha azon kívül csapás nem éri, sokáig nem tartathatja fel magát!”Eötvös József Eszmék, gondolatok 1876. sorszámú gondolat.

"Már az is nagyon veszélyes, ha a kormányzat néha, mint Platón engedélyezte, hazudik. De mindinkább bizonyossá válik, nincs nagyobb veszély, mintha a kormányzat semmi egyebet nem tud, és nem tesz, csak hazudik, vagyis ha az egész államkormányzat a hazudozáson nyugszik." Hamvas Béla

Pelso.. 2015.09.03. 07:07:07

@Herr Schnitzel Lutscher:
" Érvényesüljön a JOG és a REND" - ezt szeretné RG 2015 szeptemberében.
Végre, a jövő elkezdődött, este iszom egy pohárka vörösbort.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.09.03. 07:22:00

Az az alapprobléma, hogy a Fidesz nagyon tud kommunikálni. A legtöbb esetben szinte mindent meg lehet oldani kommunikációval. Épp ezért nem is nagyon rendelkezik más képességgel. Ha baj van, kidumálja, tesz néhány látványos, bár kétséges hasznú intézkedést és ez eddig bevált. A választó elsősorban a cselekvés illúzióját díjazza és nem az eredményét.
Azonban vannak kivételek, amikor ez elégtelennek bizonyul pl. a nagy márciusi hóvihar. Az osztrákok hókotrókat küldtek, a BM vicces SMS-ket. Ennyire tellett a képességekből. Hasonlóan a migrációs krízist se lehet csak kommunikációval megoldani, ezért látod ennyire kontrasztosnak a kormányzat kudarcát. A többit se tudta megoldani, de azokat ki lehetett dumálni.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 07:39:13

@Diorella Queen: kérdés, mit keresnek ezek a pályaudvarokon, amikor jog szerint befogadóállomásokon lenne a helyük. Egy magyar hajléktalant már lecsuktak volna, ha közterületen tartózkodik életvitelszerűen, pedig neki nincsenek ezer eurók meg ájfón a zsebében, nem otthagyta a hazáját egy német segély reményében, hanem esetleg az asszony rakta ki vagy a független magyar bíróság a házából.

Azért vannak ezek az elemek a pályaudvaron, mert Merkel össze-vissza hazudozott arról, hogy mehetnek.
A németek közölhetnék a felheccelt tömeggel, hogy a jogszabályok szerint mindenkinek itt kell maradni, akit itt regisztráltak és útlevél+vízum nélkül senki se mehet hozzájuk.
A német követség egyik tisztviselője kimehetne oda és elmagyarázhatná a tömegnek, hogy a Bundeskanzlerinnak elment az esze és ne tessék arra figyelni, amit mond, hisz csak a népszerűségért teszi.

@Lord_Valdez: persze, a Fidesz-kormány egy sóhivatal, de a megoldáshoz itt az kellene, hogy az illegálisok önként bevonuljanak a kijelölt táborokba. Ezt nem teszik, ezen erővel lehetne segíteni. Akkor kitörne a világbotrány. Vagy lehetne azt csinálni, amit a görögök. Továbbítani, beleszarni. De akkor Merkel Bundesfőmuff tajtékzana rombuszban tartott kezekkel. Akkor elválna a szar a májtól, hogy valójában befogadnak-e minden szírt. Vagy mindenkit, aki szírnek adja ki magát.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 07:41:08

@Lord_Valdez: Merkelék meg az EU mást se csinál csak félrebeszél, félrekommunikál.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.09.03. 07:58:13

@Pelso..: tudtommal már rég 2 hét alatt rend van meg jobban teljesítés minden fronton. ez a cikk aláássa a forradalom vívmányaiba vetett hitet. nem tűrhetjük, efftársak.

access denied 2015.09.03. 08:24:40

>>Csak ennyit kérünk mi, Keleti környékén élők,
>>budapestiek, magyarok.

Csak a magad nevében zsivány. Népvezér (még) nem vagy.

>> Én vagyok az az újságíró, aki a nap 24 órájában
>>ezzel a belső-budapesti migránsválsággal foglalkozik.

meg is látszik: hazugság, alaptalan spekuláció, csúsztatás, uszítás.

>>Érvényesüljön a JOG és a REND, a law and order uralma!<<
A net nem felejt, 20 év múlva is viszontlátod.

Ez már a média iskola hatása, profin manipulálsz. És ha nem nevetsz nagyokat a saját irományod olvasása/írása közben akkor te is a hatása alatt vagy.

Virág et. 2015.09.03. 08:34:45

@Doomhammer: Dobó Viktor és Bornemissza János :)

@pervie but hot: Addig örülj, amíg nem mennek a befogadókra. Óvatos becsléssel tízszer annyian vannak, amennyi azok kapacitása.

gyalog.galopp 2015.09.03. 08:47:21

A címfotó valóban szenzációs, a kategóriában világbajnok, a többi pedig ízlések és pofonok kérdése.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.09.03. 09:03:55

óéjdesfaszom! hát nem ajicsomagot visz ergé csaja? :))) ahelyett, hogy lőne az ablakból.

valaki írta a titokjósdán, hogy azért pikáns, hogy közelkeletiek tüntetnek a keletinél, hogy német vonatra szálhassanak. szóval vicces az egész.
az alember horda majd eltakarodik. elszivárog ejrópába, robbantgat, erőszakolgat, gyerekeket behernyóztat, egyebek. izrael-usa így nyeri meg a háborút ejrópa ellen.
vagy ejrópa felébred, megkeresi az egyetlen hiteles ejrópai politikust, bocsánatot kér magyarországtól. és orbán végre fasizálja egész ejrópát.

gyalog.galopp 2015.09.03. 09:17:27

Ez egy emblematikus felvétel fotóskám, ne add olcsón.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 09:17:41

@Virág et.: ki a pöcs hívta őket? A dán jóléti rendszerre utaznak. Otthon kellett volna felépíteni egy működő országot, bárhol a Földön lehetne dán jólét, ez az embereken múlik (igen, a magyarok se állnak fényesen). Az iszlám még azokat a helyeket is elég szörnyűvé változtatja, ahol az olajkutak ontják a dollármilliárdokat és se ész, se szorgalom nem kell a túléléshez.

Merkel hívja őket, majd visszadobja őket a német rendőrség. Na ki vívja, bíztatja, bujtogatja őket? Tante Angela. Ki nem fogadja be őket? Dojcsland.
Kit szívat ez az egész helyzet? Kit gyaláz Európa ballib média által agymosott plebs-e? A magyarokat.

Virág et. 2015.09.03. 09:27:26

@pervie but hot: Rossz hírem van: jönnek hívás nélkül is. Szíria stabil ország volt, működött elég hosszú ideig, de tudod elég komoly erők vették célpontjukba, hogy ez ne legyen így a jövőben. Ilyen erők bármelyik országot szét tudnának verni, akár Dániát is. És ez legkevésbé a dánok hibája lenne. Afganisztán sem kért egyik hódító seregből, de a pakisztáni titkosszolgálat által szervezett tálibokból sem. Mégsem kérdezte meg őket sem a szovjet vezetés, sem az amerikai a bevonulás előtt.

"Az iszlám még azokat a helyeket is elég szörnyűvé változtatja, ahol az olajkutak ontják a dollármilliárdokat és se ész, se szorgalom nem kell a túléléshez."

Ennek semmi köze a valláshoz. A monarchikus, diktatorikus berendezkedés az oka az egyenlőtlenségeknek. Mindezek ellenére, aki szerint az Emirátusok szörnyű hely, az nem tudja miről beszél. A korábban valóban borzasztó rabszolgamunka jó része megszűnt, illetve átment Katarba. Kérdezz meg egy filippino munkást bármelyik dubaji építkezésen, hogy szívesen van-e ott. Nem fogsz olyat találni, aki azt mondaná, hogy nem. Fillérekért dolgoznak, de ez is többszöröse annak, ami otthon lenne. És nagyon megbecsülik a munkájukat, nem is balhéznak.

"Merkel hívja őket, majd visszadobja őket a német rendőrség. "

??? Akik eljutnak egyáltalán Németországba, azok 90%-a státuszt is kap. Mármint a szíriaiké nyilván, a koszovóiaké nem. Német rendőrség kit dobott vissza? Nem az osztrákokkal kevered?

"Ki nem fogadja be őket?"

Ezeket te honnan veszed? 90% feletti az eddig befogadott szíriaiak aránya.

"Kit szívat ez az egész helyzet?"

Aki magát szivatja és hirtelen Európa rendőrbácsija akar lenni. Miközben a segge kilóg a gatyából. A gazdag sógor nyilván megköszöni, csak azt nem értem, hogy a nyáj miért asszisztál hozzá.

zuuu 2015.09.03. 09:36:08

a világ médiumai, kameralencsék százai várják lihegve, hogy élőben tudósíthassanak az első könnygázgránátról, lövésről, sebesültről a keletiből. mihelyt valaki valóban rendet akar teremteni, ez lesz az elkerülhetetlen következő lépés. a határon, a keletiben és a kökin is megmutatták már a migránsok, hogy ha akarnak, komolyan ellenállnak, és nem cselekszenek az ország törvényei szerint. nem mentem fel a rendőrség töketlenkedését, de tipikus van sapka - nincs sapka helyzet lebeg felettük gordiuszi csomóként.

access denied 2015.09.03. 09:42:20

@zuuu:

Szerinted lesz balhé, és miért ha igen/nem?

Pelso.. 2015.09.03. 09:51:24

@Herr Schnitzel Lutscher: Nahát, számodra már ennyi képes aláásni?? Különben is, nekünk nincs hozzáférésünk a megértéshez, s nem is lesz, mert nem az a funkciónk.

@Lord_Valdez: -hogy kommunikációval (ferdítés, mellébeszéd, csúsztatás, szimpla hazugság) minden -bármi, de kinek kedvezően-, megoldható lenne feltételezem, itt ironizálsz.

Tündér_Lala 2015.09.03. 09:59:12

Miközben bizonyos szempontból értem a cikket, azért kíváncsi lennék arra, hogy ha a rendfenntartók erőszakkal eltávolítanák ezket az embereket (mert eszük ágában nincs egy tapodtat sem mozdulni, csak Németországba) mit írna a szerző alapvetően libsista szemszögéből.
Persze a nagyon barátságos libsi nyugat is kéjes örömmel tudósítana a nagyon fasisztoid Ovi erőszakáról.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:05:59

Bobdilén, te jóságos Allah, van-e még lejjebb?

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:09:43

@Tündér_Lala: Hámongyuk Németországba nemigen mennek a héten, mert nincsen hová és alaposan le van maradva az adminisztráció, továbbá éppen Alaptörvényt buzerálna a Mutti, ami pont nem arat osztatlan lelkesedést.

Mondom, hogy éppen alkotmányos válságba viszi a Szövetségi Köztársaságot.

TG69 2015.09.03. 10:10:06

@ergé: Látod ez az, amikor a PR szövegelést a valóság már nem engedi győzedelmeskedni. Ez lesz majd akkor, ha elkezd a gyereked iskolába járni és hetekig nem lesz tankönyve, nem lesz elég kaja az étkeztetésben és egyre több rossz tanár tanítja egyre több tananyagra stbstb. Ráülsz az új esztergomi vasűtra és lasabban érsz be, megszépül a Széll Kálmán tér és közben marad a dugó. a kötségvetés látszólag rendben van miközben mások a régióban teljesen lehagynak és esélyünk sem lesz a felzárkózásra és csak remáénykedsz hogy a gyermekeid közül legalább egy itthon marad, amikor már nincs szakember az építkezésnél (ha eljutsz odáig) és nincs orvos a szüleidnek. A focialista forradalom elnyeli gyermekeit :).

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:12:41

@TG69: Álmodik a nyomorod. Majd a szír mérnökök és agysebészek megoldják a problémádat.

gyalog.galopp 2015.09.03. 10:16:29

@Bell & Sebastian:
haggyad má, rajta még egy szír agysebész sem segítene.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2015.09.03. 10:24:21

Ott hédereznek szegények a Keletinél, miközben bazi stadionok állnak üresen, sátrazásra igen alkalmas gyeppel.
Tegyük Nemzeti Befogadóvárossá Felcsútot!

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:24:43

@gyalog.galopp: Fölnyitná, aztán leesne a füle.

TG69 2015.09.03. 10:27:08

@Bell & Sebastian: Hogy jön ez ide móriczka?

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:27:10

@Hepci: Egyszerű ez, ajtó bezár, vonat indul, Bivalybasznád stop, wagon out, KZ in.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:28:09

@TG69: Annak is szokott lenni egy elképzelése.

TG69 2015.09.03. 10:28:21

@gyalog.galopp: Mi van faszikám szembe nem mersz pofázni?

TG69 2015.09.03. 10:30:53

@Bell & Sebastian: Végülis legyen most az egyszer neked igazad. A kormány, mint mindig, most is mindent jól csinál, sőt nem is lehetne másképp. A szakértelem az szakértelem.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:31:17

@TG69: Nem ugrik ki a monitorból, még nem vagy veszélyben.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:34:00

@TG69: Sose mondtam. Azt mondtam, hogy kénytelen úgy táncolni, ahogy M. fütyül. Húgyos Juci meg a lóvét adja hozzá, hacsak be nem szarik.

Itt a mi nyakunkba semmi nem folyik.

TG69 2015.09.03. 10:34:04

@Bell & Sebastian: Mi van ti egy vagytok? :) Akkor is alember tempó, ahogy a klasszikus mondaná ... De ha neked tetszik, akkor minden rendben, mert az furcsa lenne ha közben nekem is.

gyalog.galopp 2015.09.03. 10:35:57

@TG69:
Az első bunyóimat az óvodában játszottam le, 10 éves koromtól van bicska a zsebemben. Biztos hogy találkozni szeretnél velem?

TG69 2015.09.03. 10:36:20

@Bell & Sebastian: Azért jók ezek a helyzetek, mert beárazza Orbán, minket meg hát titeket is :).

TG69 2015.09.03. 10:37:01

@gyalog.galopp: Hülye vagy nyuszi? Veled ? :)))))))

gyalog.galopp 2015.09.03. 10:43:28

miről ismerszik meg a hülye?
hát erről.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 10:43:28

@Hepci: ebben van ráció, maga nem egy elveszett ember

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:44:53

@TG69: Alemberezni júdó szépszokás. Kommentmezőben pöcsméricskélés szintén. Eddig az volt a baj, hogy kitört az államférfi-hiány.

Nesztek, most itt van egy, hát nézzétek tágrazárt segglyukkal, ha másként nem megy.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 10:45:23

@Hepci: amúgy is most költöttek/költenek egy jelentékeny, már szabad szemmel is látható összeget a felcsúti vasútra, ott a stadion is. Csak csirkehálót kell rá tenni és kész a láger.

TG69 2015.09.03. 10:51:41

@Bell & Sebastian: Ezt a bicskás haveroddal beszéld meg, meg a zsidó? falangistával :). Már megint móriczkázol, de most anál alapon. Pihenjünk Bell :).

Bell & Sebastian 2015.09.03. 11:07:40

@TG69: Most nézd meg, mit bír még kitalálni a júdósajtó, amely te agyadat is elbirizgálta!

www.welt.de/

(kell magyarázat is hozzá, vagy fogod?)

Veridicus76 2015.09.03. 11:23:34

Ideje feloszlatni a Keletinél a disznóólat. Begyűjteni az ordítozó, követelőző csürhét, és zárt táborba vinni az összeset. És amelyik ellenáll, azt móresre kell tanítani. Koszos csőcselék

Veridicus76 2015.09.03. 11:25:03

Egyébként sikerült besorolni a ballib kretének mögé, miszerint Orbán a hibás. Mintha ő hívta volna ide ezt az agresszív csürhét, és mintha ő szopkodná őket, nem mindenféle ballib férgek.

gyalog.galopp 2015.09.03. 12:10:30

Nézem a fotót, többet ér , mint 10 ezer professzori leütés, ez a kép tankönyvekben lesz illusztráció.

access denied 2015.09.03. 12:26:38

@gyalog.galopp:

Már csak a félhold kell a keletire oszt mecset lehet belőle. Majd én is megnézem, cipő le, csodálom majd a szír kőművesek díszeit, a libanoni festők virágait, a kézzel szőtt paki szőnyegeket, a magyar takarítók gyorsaságát

Leborulok allah nagysága előtt.

István Tamasi 2015.09.03. 12:30:14

Szövetségeseink - a NATO-ban - hathatós segítségével erősödött, nőtt az Iszlám Állam ami elől milliók menekülnek!

gyalog.galopp 2015.09.03. 13:00:15

@access denied:
hát pont ez az, ebben a képben még ez is benne van.

Azt nem értem, hogy az én adómból fizetett politikusnak, hogy van pofája kerítést átvágni, mikor a kerítés alatt átbújók, egy halál kaminonban tudnak csak tovább utazni.
30 km-es sor áll az osztrák nem sengeni határon.

Zb74 2015.09.03. 13:06:25

Tulajdonképp tényleg elképzelhető, hogy az alapvetően az ország kifosztására, saját zsebeik kitömésére, valamint muszkavezetésre szakosodott kormánypárti politikusaink tényleg képtelenek/alkalmatlanok arra, hogy államférfiként viselkedjenek, és legalább egyszer az életben a haza üdvére cselekedjenek. Ám szerintem nem kimondottan kormányzati bénázásról van itt szó.

Hamarosan az országgyűlés elé kerül az a törvénytervezet, amely - még a jelenleg érvényes Tákolmánnyal is ellentétes módon - lényegében rendkívüli állapot bevezetését tenné lehetővé "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" esetén. Ilyenkor a sündőr behatolhat a lakásodba házkutatási parancs nélkül, ha pedig gumilövedékkel lövi ki a szemedet, az nem minősül lőfegyver-használatnak. Ezt ebben a formában még Fletóék sem merték bevezetni. Mármost ha ez ellen csak néhány TASZ-aktivista tiltakozik, akkor semmi probléma; ennyit nyugodtan le lehet szarni. Ámde ha a Zemberek megint úgy megindulnak, mint a netadó miatt tették, akkor baj van. Ezért olyan helyzetet kell teremteni, hogy a Zemberek önként hajtsák igába a fejüket, sőt, maguk követeljék a szigorúbb fellépést. Erre a Keletinél eszkalálódó helyzet tökéletesen alkalmas. Ami tehát az államapparátus bénázásának tetszik, az valójában a tömegek szándékos manipulációja.

Ezt a célt pedig a fentihez hasonló blogbejegyzések is segítenek elérni. Akarva vagy akaratlanul.

picur3ka 2015.09.03. 13:38:17

Szerintem pedig a liberális városokban van a helye az összes mencsinek.

access denied 2015.09.03. 13:48:36

@Zb74:

A hadsereg újabb civilek elleni felhasználása a gond, a kopóknak eddig is megvolt a lehetőségük. Rendőrből kevés van, magyar a vezetésük és jelentéktelen erőt képviselnek. A katonaság viszont brutál tűzerő, a megbízhatő egységek integrálva a nato regionális parancsnokságokba.

A nyugati demokrácia alap tétele, (papíron) a hadsereg nem avatkozik bele az ország belügyeibe.

access denied 2015.09.03. 13:55:47

@gyalog.galopp:

>>....hogy az én adómból fizetett politikusnak....<<

Védelmi pénz. Cserébe dolgozhatsz, van villany a drótban és nem kell közgép tetoválást viselned a tarkódon. Morogni attól még lehet, ez itt pont a morgás helye:

Pelso.. 2015.09.03. 16:10:56

Holnap vélhetően lesz szokásos Kossuth rádiós intejú, talán e téma is felvetődik.
Gellért, megtennéd, hogy lefordítod majd nekünk itt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.09.03. 16:18:48

@Imrebá:
"Amikó a budai várat csellel elfoglalták a migráncsok, ammikó es vót?"

Szerintem ne ragadjunk le annál a szomorú végjátéknál. Vegyük nemzetünk történelmének azt a szomorú pillanatát, amikor migránsok rontottak rá a magyar királyi seregre, akiknek éberségét előzetesen a Fuggerek ügynökei ballib szólamokkal elaltatták az "emberi jogok" és "Európa" nevében. A segítségre szoruló migránsokról hirtelen kiderült, hogy vérszomjas, kíméletlen harcosok és ami egy humanitárius mentőakciónak indult, abból nemzeti tragédia lett.

A mohácsi vészről beszélek. Ez forog itt kockán. Vagy egy új Trianon, valamelyik a kettő közül.

hoplita 2015.09.03. 20:08:19

"...A kisfiunk, az nem, mert még nem fogja fel, mi történik odakint. Remélem, még sokáig nem is fogja..."

Mire meg felfogja kanyec filma.
Nem baj, lesz talán még ideje megköszönni az egészet a felmenőknek.

hoplita 2015.09.03. 20:19:07

@Bell & Sebastian:
Kemíny, mi???:)))))

Apropó. megvan még ez a metélt felforgató?
Mer' ideje lenne mán, hogy Jahve intsen nekije.:)

Bell & Sebastian 2015.09.03. 20:47:17

@hoplita: Megvan, de ő azért kivétel, mert náluk minden felmenő magyar, akárcsak nálunk. Csak hát ugye a magonc kicsit más lett.

bkkzol 2015.09.04. 02:14:12

Pofátlan amit ez az NDK-s öregasszony művel! Lázít, uszít Berlinből amikor meg megérkeznek a vendégei a nyakunkon hagyja. Sőt még jön a Genfi, Dublini egyezménnyel. Kifele szoci befele náci.

Ad Dio 2015.09.04. 07:02:32

A kormánynak nem érdeke most a túlzott rend. Egyfelől ezekkel az áldatlan állapotokkal kommunikál az úton levőkkel: ne gyertek ide, másfelől felturbozza a bel és külföldi véleményformálást.

Szerencsétlen bevándorlók meg szívnak.

Bár tudnám mi lesz egy hónap múlva, amikor még hideg is lesz a tetejében...

na4 2015.09.04. 07:05:44

Hadsereget, rendörséget, mindent bevetni és takarítsák ki a feka migráns mocskot, csöcseléket Európából, Magyarorszâgról! Húzzanak a gazdag Közel Keletre, Szaúd Arábiába, Kuwaitba, Iránba, stb. Közel azonos nyelvek, vallás, és sokkal közelebb van, mint Európa. Húzzanak innen, hagyják békén Magyarországot, Németországot, Európát! Takarodjanak!

Exploiter 2015.09.04. 09:09:12

Az, hogy főváros kellős közepén ez van, tarthatatlan valóban. Bár valaki csak ügyel a számokra, már napok óta tart ez, azóta napi 3000el többen kéne hogy legyenek. Ez a show, a többi lepattant már, gyalog, vagy fulladozva egy teherautóban.

Azt azért valaki majd árulja el, hogy fizikai erőszak nélkül hogy lehet egy tömeget terelgetni, ha az nem akar menni. Gondolom raolvasással.

Medgar 2015.09.04. 09:09:40

@Virág et.: Ez elég autentikus forrás, vagy ezt is Orbán szerkeszti saját kis kezeivel?

www.budapest.diplo.de/

FONTOS TUDNIVALÓ
A budapesti Német Nagykövetség az aktuális események fényében szeretné a következőkre felhívni a figyelmet:
A dublini egyezmény érvényes európai jogszabály. Ennek értelmében a menekültstátuszt kérelmezőknek abban az országban kell regisztráltatniuk magukat, amelynek határán keresztül beléptek az Európai Unióba. A menekültügyi eljárást is alapvetően abban az országban kell lefolytatni.

Virág et. 2015.09.04. 09:14:19

@Medgar: Te most gondolom viccelsz.

Kivlov 2015.09.04. 09:31:45

jól picsán kell rúgni mindent, "oszt jónapot..."

ob,szerver 2015.09.04. 09:58:03

@Virág et.:

Én meg azt nem értem ti miért asszisztáltok ahoz, hogy Nyugat Európa minden illlegális bevándorlót Magyarország nyakába varr, miközbe senkit nem enged be magához ?

Miért jó nektek hogy köztereinket, falvainkat, városainkat ellepik a migránsok ?

Tetű ballibek !

sas70 2015.09.04. 10:17:54

Jól látszik az Orbáni rendszer totális csődje!

sas70 2015.09.04. 10:18:34

@Kivlov: Persze, adni nekik két kokit, meg sallert és hazamennek!

Kivlov 2015.09.04. 10:23:35

@sas70:
pontosan. a határnál...

Kivlov 2015.09.04. 10:24:06

@sas70:
jól látszik a liberalizmus és az elcseszett szociális jóléti államok csődje...

nu pagagyí 2015.09.04. 10:34:22

A médiakormányzás akkor szokott befuccsolni, ha valós probléma jelentkezik, mint jelen esetben a hús-vér migránsok. Pedig milyen klasszul lehetett riogatni velük, amíg nem voltak itt. Azt hiszem, nincs a dologban semmi meglepő.

nu pagagyí 2015.09.04. 10:37:18

@Kivlov: Annak ellenére látszik jól, hogy itt már egyik sincs. Nagyon szívósan akar jól látszani.

Kivlov 2015.09.04. 10:42:55

@nu pagagyí:
Nem is hiányzik ide egyik se. Mert akkor mi is célország lennénk...

csepke 2015.09.04. 10:44:55

@nu pagagyí: . szerintem most még klasszabbul lehet. már ha valakinek ez klassz, hogy leamortizálódik és tartósan használhatatlan egy frissen felújított köztér. és igen, ezek az emberek csak figurák a nagypolitika sakktábláján. nem számítanak senkinek. és ebbe bele lehet érteni európát az összes politikusával úgy egészben

sas70 2015.09.04. 10:51:42

@Kivlov: De Magyarország, már illiberális és nem jóléti állam! Akkor?

sas70 2015.09.04. 10:52:30

@Kivlov: Akkor mit keresnek Budapest közepén?

Kivlov 2015.09.04. 10:58:34

@sas70:
szerintem még nem találták fel a teleportot...

patkányarcúáginéni 2015.09.04. 11:18:19

@Doomhammer: Teljesen egyetértek. A postoló rinyál, miközben háború zajlik ellenünk.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 11:23:21

@Ad Dio: +1 . Amikor meg hideg lesz, akkor verekedni fognak a befogadóállomási helyekért. Vagy betagozódnak a nyóckerbe. Papírok nélkül csak az alvilágig jutnak, mely nem lesz kegyes. Miért lenne? Ezek az emberek teljesen kiszolgáltatottak papírok nélkül.

csepke 2015.09.04. 11:36:39

nnna lassan a németeknek most már színt kell vallaniuk. mennek tüntetni a nagykövetségük elé. valójában ez a szép a politikában, hogy hogyan lehet másokkal úgy sakkozni, hogy elérjék a mi céljainkat.

xclusiv 2015.09.05. 00:27:50

ergé, respect.
Amúgy meg: orbán meccsen van, pintér meg nyaral.
Magyarország, én így szeretlek...

xclusiv 2015.09.05. 00:29:23

@na4: te külföldről kommentelsz nagy magyarként, vagy csak annyira balfasz vagy, hogy nagy magyarként nem tudsz beállítani egy magyar billentyűzetkiosztást?
süti beállítások módosítása