Fordított gyarmatosítás? − Migráció és mi XII.
2015. szeptember 02. írta: Redakció

Fordított gyarmatosítás? − Migráció és mi XII.

migrans_11.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Fordított gyarmatosítás? − az idei Fekete Hattyú

Schöpflin György történész, politológus, egyetemi tanár, az Európai Parlament néppárti képviselőjének írása

 

Idén szembesült Közép-Európa egy újabb Fekete Hattyúval (Taleb), azzal a váratlan, sokkoló eseménnyel, amelyet népvándorlásnak, migrációnak, tömeges menekülésnek lehet hívni. Az, hogy tömegek érkeznek kiemelten része a problémának; rövid távon a folyamatnak az illegalitása talán kevésbé égető, de nehéz kérdéseket vet fel a modern állam hatékonyságára nézve.

Nyilvánvaló, hogy összeurópai szinten csaknem a teljes egymást meg-nem-értés érezékelhető – egyetértésről nem is szólva – a mediterrán térség országai onnan nézik, élik meg a menekültek hullámait, Közép-Európában pedig hajlamosak vagyunk elsiklani a déliek kihívásai felett, illetve fordítva. A nem front-országok leginkább kimaradnának a problémából. Ennek következtében bármiféle közös stratégia kialakítása igencsak kétséges, azonban róla gondolkodni nem árt.

Mivel az idei Fekete Hattyú tartós megzavarodást hozott létre, sokan gyakorlatilag a mediatizált tünetekből indulnak ki, a megható képekből, a szögesdrótot áthágó menekültek iránti szimpátiából, az érthető, de mégis félrevezető érzelmi hozzáállásból. Félrevezető, mert aki a szerencsétlenség e szintjén marad meg, képtelen lesz a mélyebb, távlati jelenséget beazonosítani. Erre az utóbbira teszek most kísérletet.

*

Fentebb már jeleztem a hatékony állam szerepét. Ez alatt a hagyományos weberi államot értem, amely számon tartja a lakosságot, „olvashatóvá” teszi őket, hogy hányan élnek a területén, fizetnek-e adót, fenntartja a rendet és elsősorban monopolhelyzetet teremt a legitim erőszak felett. A weberi állam egyben a demokrácia egyik alappillére: ha nincs rend, akkor nehezen lehet fenntartani egy a többség által elfogadott, lehetőleg közmegegyezéses uralmat. Most nem térek itt ki a weberi állam esetleges vadhajtásaira (elnyomás, rendőrállam stb.), illetve a jól ismert „vasketrecre”, stahlhartes Gehäuse-re. A hangsúlyt ez esetben a hatékony állam pozitív oldalára helyezem.

A váratlan, tömeges népvándorlást, mint látjuk, a hatékony állam képtelen kezelni, minek következtében az átlag állampolgár hite saját, önnön létében megkérdőjeleződhet. Miért is fizetem az adómat, ha az ezt beszedő állam nem adja meg nekem a biztonságot? És gondolom mindenki teljesen tisztában van azzal, hogy a bevándorló, Simmel idegenje, mindig is kettősséget hozott magával: az újítás lehetőségét a megszokott rend felborításával egyetemben.

Azt is tudjuk a nyugati államok több évtizedes tapasztalatából, hogy az újonnan érkezők (be)integrálása a többség által megszokott és követelt rendbe kivétel nélkül hosszú és fájdalmas folyamat, de a siker-kritériumnak elengedhetetlen része a kölcsönös befogadás, alkalmazkodás. Alapjában véve az Európán belüli migráció nagyrészt sikeres. Egy példa erre: Franciaországnak nem csak egy magyar származású államelnöke volt (esetleg még lesz), hanem egy ukrán származású miniszterelnöke is. Ezzel szemben, ha Franciaországnál maradunk, ott vannak a citék, az észak-afrikai bevándorlók lakótelepei: ezek effektíve zárványok, franciaajkú, de nem francia érzelmű lakossággal. A bevándorlók miatt Malmö városa külön világnak számít. És London, a világvárosok világvárosa, már nem fehér többségű.

Még egy példa: 1992-ben Schipholban (amsterdami reptér) lezuhant egy repülőgép egy a reptér szomszédságában található lakótelepi épületre, ahol nagyrészt migránsok éltek. A halálos áldozatok száma hivatalosan 43 volt, de ez a szám mai napig is vitatott, mivel a lakók közül sokan engedély nélkül tartózkodtak a telepen. Számomra ennek az a tanulsága, hogy még a magas hatékonyságú holland állam sem volt képes nyilvántartásba venni a bevándorlókat, mivel közülük sokan illegálisan éltek a lakóházban.

*

Eléggé egyértelmű, hogy ahol nagy számban, egységesen telepednek le a nem-európai bevándorlók, ott (egy kis understatement-tel) külön, elkülönített társadalmak alakulnak ki, szakszóval gyakran liminális állapotban: valójában nem tartoznak a többségi kultúrvilághoz, de már felmenőik eredeti világa sem mond nekik sokat. Ezek a zárványok nem tűnnek el, hanem távlatilag is újratermelődnek. Tudom, kivétel mindig akad, de egyedi példákkal az ellenérveket nem lehet alátámasztani. Remélem, hogy ebben a kontextusban senkinek sem jut most eszébe a multikulturalizmus – mindenki tudja, hogy az enyhén szólva délibáb, ábránd, de leginkább egy nagy kudarc.

Kérdéses, hogy ezekben a zárványokban milyen szerepet játszik maga az állam, képes-e a letelepedett lakossággal a rendet, saját gyakran eltérő rendjét elfogadtatni, fenntartani. Például szerepeljen a becsületbeli gyilkosságok továbbélése, nagycsaládok erkölcsi szabályozása és a polgári egyenlőség összeférhetetlensége, a nők alávetettsége, feltételezett alacsonyabb rendűsége, az első unokatestvérek közti házasság.

Mélyebb szociológiai elemzést igényel a kérdéskör, de alapvetőleg minden kultúra egy bizonyos erkölcsi rendszert tart fent, ezek a rendszerek nem egyszer radikálisan eltérnek egymástól, hellyel-közzel összeegyeztethetetlenek: úgy látszik, hogy a Huntington-féle kultúrák összecsapása részben itt, Európában is zajlik. Sajnos a konfliktus-megoldási mechanizmusok nehézkesen alakulnak, ha egyáltalán. Ennek híján tartós feszültségekkel kell élnünk.

Közép-Európában még nem igen néztünk szembe ezzel az integrálási kérdéssel, még azt sem nagyon tudjuk, hogy mit kezdjünk azokkal a bevándorlókkal, akik esetleg itt szeretnének maradni. Van valami igazság abban a némileg cinikus szlovák érvelésben, hogy Európa miért várja el tőlük a menekültek befogadását, amikor már évek óta csak azt hallják, hogy a roma kisebbséggel milyen csúnyán bánnak.

*

Az elmúlt évek tapasztalata leginkább azt sugallja, hogy még a leghatékonyabb modern állam is tanácstalanul néz szembe az integráció kihívásaival. Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a mostani menekült-áradat csak még intenzívebbé teszi az amúgy sem kimondottan sikeres folyamatot. Minél több az újonnan érkezett telepes, annál nehezebben lehet a többség által óhajtott széleskörűen értelmezett rendet fenntartani.

Telepeseket írtam, mert egyértelmű, hogy a mostani bevándorlók nem igen akarnak visszatérni eredeti hazájukba, hanem hosszútávon az általuk fénylőnek gondolt Európában fognak maradni. Ennek a jelenségnek van már neve ugyan, de ezt ebben a kontextusban szigorúan tilos kiejteni: történelmi távlatban megismétlődik az 1750 és 1950 közti folyamat, amikor Európa saját túlnépesedését szórta szét a világba – Amerikába, Ausztráliába, Dél-Amerikába, Afrikába, Oroszországba, általában az ottani, eredeti lakosságot leigázva.

Most ennek a fordítottját éljük meg. A korábbi folyamatnak gyarmatosítás a neve, tehát amivel most nézünk szembe: fordított gyarmatosításnak nevezhető. Természetesen itt nem valami birodalom küldi népeit a „lakatlan” földrészekre, hanem leginkább a globalizáció egy újabb aspektusával van dolgunk. 1989-ben a birodalom csak „visszaírt” (The Empire Writes Back), most már úton is vannak. Mondhatjuk, hogy itt Közép-Európában nem nagyon volt alkalmunk gyarmatosítani, már csak azért sem, mert mi is félgyarmati státusban éltünk – a lengyelek, a baltiak még ennyit sem élveztek –; de Afrikából, a Közel-Keletről nézve ez teljesen érdektelen: Európa az Európa.

A hatékony állam azonban tősgyökeresen európai: Európán kívül rosszul működik, gyakran egy szekta vagy csoport rabul ejti és saját érdekében gyakorolja az állam hatalmát a többiek kárára. A Közel-Keleten a határokat a gyarmatosítók hozták létre (Sykes és Picot tevékenysége erre a legkirívóbb példa), így az ezekre a területekre épített államok képtelenek voltak a politikai modernséget megvalósítani. Az eredmény: diszfunkcionális államok, amelyek erőszak nélkül képtelenek gyakorolni a főhatalmat, a közmegegyezéses hatalomgyakorlás nem jön létre, a vesztesek pedig elmenekülnek, lásd a szíriai keresztényeket. Nem bizonyult jó export cikknek a weberi állam.

*

Mi a teendő? (Oké, nem vagyok Lenin vagy Csernyisevszkij).

Ahogyan a globalizációban oly sok minden, a népvándorlási folyamat is visszafordíthatatlan, de valamennyire kezelhető, középtávon mindenesetre. Elsősorban sokkal szigorúbban kell majd felügyelni a letelepedési folyamatot, úgy, hogy zárványok minél ritkábban jöjjenek létre, vagyis meg kell akadályozni a bevándorlók magukkal hozott kulturális értékeinek újratermelődését. Amennyire csak lehet, a nagycsaládi kapcsolatrendszereket le kell bontani, mivel ez Európától idegen: igen, ez kegyetlennek tűnik, de ez egy elengedhetetlen siker-kritériuma a beilleszkedésnek.

A visszatoloncolás talán még ennél is kegyetlenebb, tömegesen amúgy is kivitelezhetetlen, de egyedi esetekben mégis alkalmazható, és ha igen, akkor kapjon szimbolikus kicsengést, hogy a lehető legszélesebb körben is érthető legyen. Egy-egy ilyen szimbolikus lépés mindkét irányba kommunikálná az üzenetet: a bevándorlók felé, hogy igenis, mégis léteznek korlátok, bármennyire is idegen, sőt visszatetsző számukra az európaiak erkölcsi rendje; másrészt Európa polgárai felé, hogy az államban mégis lehet bízni, mert képes fenntartani a többség által követelt erkölcsi szabályozást. Ilyen szabályozás nélkül sehova sem jutunk.

Sokak számára eltúlzottnak tűnhet ez a javaslat-csomag, jóllehet szociológiai alapokból indulok ki. Ugyanakkor a bevándorlási folyamatnak van még egy ezen is túlmutató olvasata: aminek tanúi vagyunk, az a strukturális erőszaknak egy válfaja (a fogalom többek között a kikezdhetetlenül baloldali David Graebertől származik). Némileg leegyszerűsítve: a népvándorlással szemben védtelenek vagyunk, akár szeretjük, akár nem; a folyamat az általunk felépített struktúrákat átszabja, a mi beleegyezésünk nélkül, tehát erőszakosan. Ez ellen engedélyezett a védekezés, a törvényes kereteken belül természetesen.

Magától értetődik: sokan egyből el fogják vetni ezeket a javaslatokat, azzal hogy embertelenek, szembe mennek az emberiességgel, megalázzák a bevándorlókat. Igen, ez is egy álláspont. Ha valaki már teljes egészében elfogadta az univerzalizmust, amely szerint csak egy egységes emberiség létezik, mert a kulturális különbségeket a gonoszok találták ki – ez a mostani poszt-liberalizmus kiindulópontja –, akkor nagyon nem fog neki tetszeni az, amit írtam. Legyen így.

De ez már nem számít racionális érvelésnek, hanem hitnek, sőt nem egyszer hiedelemnek. Tudjuk, a hívő minden a hittel szembeni ellenvetést elengedi a füle mellett, kizárja a „kényelmetlen” tényezőket, és kitartóan hirdeti saját igazságát. Hát igen, sok baj van a felvilágosodás örökségével, főként a kognitív gyarapodással, pláne akkor, amikor a tények megcáfolják legkedvesebb meggyőződéseinket.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1007750762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 07:55:10

Mit ne mondjak, többet vártam.

Először is a jelenséget betelepítésnek hívjuk, a közmegegyezés, feltételrendszerek, és így tovább, teljes hiánya mellett.

További felismerés (ez legyen mondjuk a második): az Unió átcsúszott magánvállalkozásba, pár ember eldönti (itt és ott) mi legyen, a többiek pedig elszemvedik mindennek az ódiumát.

Ha innen indított volna, talán ez a mese is rövidebbre sikerül. És igazra.

2015.09.02. 07:58:26

Ne forrófejűsködjünk! Egyáltalán semmi ok a pánikra vagy a csüggedésre!
Bízzunk a Külföldben, ők eddig is mindig segítettek, ha bajban voltunk, sose ártottak nekünk, mindig az érdekünket nézték. A Nyugat mindent jobban tud, hiszen ezért ők "a Nyugat", most is előállnak majd egy konstruktív, kompromisszumos és nagyon frappáns nyugat-európai megoldással.
A Nyugat velünk van! Mi kellhet ennél több? Ez a jövőbe vetett őszinte bizalommal kell hogy eltöltse szíveinket. Így nem történhet semmi baj!
Nagyon alaposan át kell beszélni, ideológiailag át kell gyúrni a kérdést. A tárgyalásból sose elég, és ebben a Nyugat nagyon jó. Megtárgyalják, megoldják. Pikk-pakk. Hisz még semmi sincs veszve. A csalóka látszattal szemben a helyzet még egyáltalán nem reménytelen.
Csak egy a fontos: a nyugatiak útmutatásait mindenben pontosan, betű szerint követni. Így rendben lesz minden.

"az államban mégis lehet bízni" - hát ez meg a másik. Az államban tényleg lehet bízni!
A Nyugat meg az Állam. Épeszű, józan ember csak ebben a kettőben bízik. Semmi másban.
A nyugati állam, főként pedig egy nyugati kvázi állam, az EU meg aztán a megbízhatóság, hatékonyság, racionalitás non plus ultrája.
Ugyanmár mi baj történhet, benne vagyunk az EU-ban!

Tündér_Lala 2015.09.02. 08:50:38

Miközben van benne igazság, nem következetes (csak vágyálmokat közöl valamiféle kompromosszum reményében.)
Mert ha az állam nem képes megvédeni területét ellenőrizetlen és ellenőrizHETETTlen emberek tömegeitől, a liberális álemberséges lozungok miatt, akkor miért reméli, hogy
letelepedésüket ellenőrizheti (jujuj röghözkötöttség, a szabad mozgás hiánya, stb)
hogy identitásukat, szokásaikat, amelyeket eszük ágában sincs akár részlegesen megváltoztatni felügyelheti
Stb.,stb.

Az különben használható gondolatnak tűnik (azokban a nyugati államokban, amelyek a kérdéskört már elrontották régen, hogy aki meg sem próbál alkalmazkodni és beilleszkedni, azokat ha ott született, ha nem vissza kell toloncolni. Ott - ha eltűrik neki - élhet társadalmon kívüli életet. Merthogy csak az előnyöket besöpörni nem lehet.

(Különben régen gondolom, hogy a beköltözők egy része egyfajta kulturális senkifödjén él. Nem hajlandók elfogadni a befogadó ország normáit, de a saját régi kulturájuk normáit sem tartják irányadónak. Ennek következtében lumpenesednek és csőcselékesednek (törvényen kívülivé válnak). Ezt pedig a neoliberális állam nem hogy letörné, de még támogatja is az őslakosságot korlátozva identitásában és szokásaiban. Korlátpzza a közösségek és egyének keresztállítási jogát, de nem korlátozza a Charli Hebdó féle valóban vérlázító provokációkat. )

Öszességében tehát megismétlem: vágyálmokat fogalmaz meg a cikk.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 08:53:32

@Заграница нам поможет, запад с нами.: Erről az egyszer már idézett, ősrégi, orosz vicc jut az eszembe:

Mása és Igor beszélgetnek a reggelinél:

- Te eteted a kutyát?
- Persze, hogy én! -csattan fel a férj felháborodottan.

- Akkor menj és ásd is el.

Virág et. 2015.09.02. 08:58:04

"sokan gyakorlatilag a mediatizált tünetekből indulnak ki, a megható képekből, a szögesdrótot áthágó menekültek iránti szimpátiából, az érthető, de mégis félrevezető érzelmi hozzáállásból. Félrevezető, mert aki a szerencsétlenség e szintjén marad meg, képtelen lesz a mélyebb, távlati jelenséget beazonosítani"

Ebben az országban él a szerző? Nálunk elsöprő többségű a menekültek és úgy általában minden idegen elutasítottsága a társadalom körében - politikai állástól függetlenül. Igen, a baloldalon is.
Milyen "sokan"?

Annyira jó a 125. "bátor" cikket olvasni, ami "bátran" leírja a magyar mainstream, kormányzati és társadalmi véleményt. Eredeti és hiánypótló. Mint a másik 124 volt előtte. Amikor reggel, délben és este is a liberalizmustól óvnak minket, az egy picit kezd komikus lenni. Főleg, hogy ez aztán nem jellemzi ezt az országot. Nálunk a liberalizmus szitokszó lett, a diktatúra meg mézédes vágyálom. Ennyire vittük 25 évvel a kommunizmus után.

Virág et. 2015.09.02. 09:03:50

@Заграница нам поможет, запад с нами.: A menekültek egyelőre még mindig "nyugatra" (értsd: tőlünk nyugatabbra) akarnak menni. Nem akarnak és nem is fognak integrálódni a magyar társadalomba, mert az azt feltételezné, hogy itt maradnak. Nem maradnak. A százezrek, akik rajtunk átmennek, fele részben Németországban MARADNAK. Onnan nem mennek már tovább sehova. Talán ezért nem butaság az ő véleményüket is figyelembe venni. Nem tudom, csak egy gondolat.

Tündér_Lala 2015.09.02. 09:09:39

@Virág et.: Nem. Az illető Londonban élt és látta a törvényen kívüli gettókat.

Virág et. 2015.09.02. 09:23:03

@Tündér_Lala: Akkor tessék Londonnak megírni ezeket a magvas gondolatokat. Anglia legalább célállomás, ellentétben velünk, ott ennek van értelme is.

Valaki tényleg leírhatná már, hogy mégis mi a fenének rettegünk az integrációjukon, amikor nem is akarnak itt maradni? Épp ez a konfliktus legfőbb forrása: el akarnak menni. El is fognak, nyilván. Nem lehet erőszakkal ennyi embert itt tartani. A németek már bejelentették: szíriaiak tekintetében nem alkalmazzák a dublini rendeletet. Ezt megtehetik (a foteljogászoknak mondom), mivel Dublin eleve csak jogot, de nem kötelezettséget jelentett. Az adott tagállam minden esetben mérlegelhetett eddig is - és mérlegeltek is, ez sem új. Ha tehát menni akarnak és van is, ahol befogadják őket, akkor mi miért játszuk a végvári vitézt, amikor erre senki nem kért minket?

Tessék regisztrálni az embereket, erről szól a jogszabályi kötelezés. Megindul az eljárásuk Magyarországon. Aztán hagyni, hadd menjenek. Ha valaki jogellenesen átlépi a határt, azzal majd foglalkoznak a másik oldalon. Ahogy eddig is.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 09:30:50

@Virág et.: Mivel maga csak az egyik felére művelt, szemléltetéssel kezdjük a korrepetálást, hogy kegyelem-kettessel átengedjék a foximaxin.

Amikor egy tartályban lévő gáz térfogatát csökkentjük, megélénkül a részecskék hőmozgása, ami belülről szemlélve a neoliberalizmus, kívülről nézve pedig kőkemény diktatúra.

A következő órán átismételjük: de mi hájcsá?

Bell & Sebastian 2015.09.02. 09:33:30

@Virág et.: Kiválogatják és a többit szétszórják a periférián. Nem kell belőlük, de még mutatóba se. Mit olyan kurva nehéz ezen megérteni?

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 09:40:04

@Bell & Sebastian:

Hát válogassunk mi is.
És amikor a szétszórós részhez érnek, akkor tudjuk mondani, hogy nálunk már betelt a létszám, mi már teljesítettük a kvótát.

Ehhez viszont kicsit több előrelátás kell, mint a "pillanat uralása".

Virág et. 2015.09.02. 09:41:49

@Bell & Sebastian: A tényeket?

Hány embert "válogattak ki" eddig és hányat "szórtak szét" a periférián? Tavaly a 60 000-ből 700 érkezett vissza és tavaly még nem függesztette fel formálisan is a dublini rendelet végrehajtását Németország, tehát akár 30 000 is jöhetett volna (miután a felük ott landolt). Az ideérkező tömegből 2-300 maradt csak nálunk, mint menekült.

Amit itt írsz, az megint 0 tényeken alapuló hiszti, ami teljesen ellentmond az eddig történteknek és a jelenlegi nyilatkozatoknak. Mit olyan nehéz megérteni azon, amit a németek mondanak: szíriait nem küldenek vissza. Értsd: nem szórják szét a periférián.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 09:42:38

@Robinzon Kurzor: Nagyjából ez lehet a magyarázata annak, hogy a többiek pénzt kapnak az ökörségért, te meg ingyen vagy hülye.

Virág et. 2015.09.02. 09:43:35

@Bell & Sebastian: Figyelj, két kommentből nem futotta neked többre két anyázásnál meg személyeskedésnél.

Ha csak ennyire telik, ennyit adott a Jóisten, akkor miért nem teszel egy szívességet és fogod be a szádat?

Bell & Sebastian 2015.09.02. 09:44:21

@Virág et.: Höhö, az ember-állat az egyetlen, ami / aki prekogníciós képességgel sújtott. Persze vannak kivételek.

Virág et. 2015.09.02. 09:46:45

@Bell & Sebastian: Prekognícós képesség a két nappal ezelőtti nyilatkozat? Az egész tavalyi év mérlege?

Ha a saját lázálmainktól rettegünk, akkor ezzel az erővel retteghetünk megszálló repülő csészealjaktól, chemtrailtől és drone-nal szétlőtt vörösiszap gátaktól... Bocsánat, rettegünk is. Országos televízióban ráadásul.

Tündér_Lala 2015.09.02. 09:47:02

@Virág et.: Semmi nem akadályozza a németeket, franciákat, osztrákokat, briteket, stb. hogy tömeges vizum kiadással segítsék TÖRVÉNYES tovább haladásukat, ha egyszer örömmel várják őket.

A regisztráció nem jogosít fel az EU-n belüli utazásra nem uniós polgárokat.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 09:47:06

@Virág et.: Melyik sebezte meg az Achilles -inát, hátha arra is van példabeszédem.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 09:51:27

@Virág et.: Minden okunk meg is van rá, hogy rettegjünk. Ha elképzelem ugyanezt a szituációt egy Gyurcsány-Bajnaival, maga már nyúlhatna a villanykapcsoló után.

Hát nem egyszerűbb lenne, ha előállna az a pár sötétben bujkáló és elmondaná, mi a lófaszt akar itt és mitőlünk? Mindent én találjak ki?

Virág et. 2015.09.02. 09:54:24

@Tündér_Lala: A vízum-téma többször elő is kerül. A lehetséges megoldások közül egyébként most ez az egyik legvalószínűbb, de a politika ott sem gyorsnaszád, idő mire idáig eljutnak. A menekültek meg addig is menni fognak, ha tiltjuk nekik a vonatot, akkor mennek ahogy tudnak. A tiltással szuper jogkevetőek leszünk, túlteljesítjük az elvárásokat, de emberéletek árán. Mert nem fognak itt maradni, tovább mennek. Gazdagítjuk az embercsempészeket és további szenvedéseket okozunk a földönfutóknak.

Mindezt miért? Igen, jogszerűen nem lehet elhagyni a magyar határt a menekült kérelem elbírálása alatt. De nincs schengeni határellenőrzés belül, nekünk a feladatunk, hogy regisztráljuk őket. Ennyi és semmi több. Ha ÁTLÉPIK (értsd, befejezik a cselekményt) valamelyik belső határt, akkor majd a túloldalon eljárnak velük szemben. Visszaküldik Dublinnal vagy befogadják. Azt már tudjuk, hogy a németek mit csinálnak.

Nincs olyan kötelezettsége Magyarországon, amit most a Keletinél csinálnak a rendőrök. Joga van, de kötelezettsége nincs az országnak. Ez túlteljesítés, hangulatkeltő hisztigenerálás. Az áldozatszerepre játszunk, hogy mi védjük egyedül a végeket, közben a segítő kezeket elugatjuk magunk mellől. Magyarországnak joga és lehetősége lenne az EU biztonságpolitikai együttműködésének keretében rendőröket, tolmácsokat vagy éppen még több pénzt kérni, de ezt meg sem próbáljuk. Aztán amikor 0 fő elhelyezését vállaljuk (nem elbírálását, nem vegzálását: elhelyezését), akkor meglepődünk, hogy nem kapunk az ELHELYEZÉSÜKRE pénzt az EU-tól.

Azaz lepődünk meg a fenét. Pont ez a cél, a színjáték. Az egyszeri választó nem látja ilyen mélységében a dolgokat. 5 éve megy a hangulatkeltés az EU ellen.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 09:54:41

@Bell & Sebastian:

Gyurcsány legalább lövetne.
Az egy olyan, nem?

Virág et. 2015.09.02. 09:56:04

@Bell & Sebastian: Elmondják: semmit. Regisztráljuk őket, azaz magyarul induljon meg a kérelmük. Aki itt akar maradni, azt emberi körülmények között el kell tudni helyezni. Ez talán 1-2000 fő lesz, ez azt hiszem megoldható. Nem erőszakkal kell odavinni és ott tartani az embereket. Aki továbbmegy, azt kezeljék a jogsértés helyszínén, azaz a szomszédos országban. Ha visszaküldik, akkor majd mi foglalkozunk velük.

Ennyi a kötelességünk, semmi több.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 09:58:29

Nos!

A sok vérnősző hajdeeurópéer idióta barom azt nem akarja fölfogni, hogy az Iszlám hit eleve kizárja az európai államfelfogást. Nincs is példa arra, hogy muzulmán dominanciájú országban európai típusú demokráciák jöttek volna létre --- és ez nem a véletlen műve.

Akár tetszik, akár nem, az európai polgári demokráciák alapja abban a középkori keresztény gyakorlatban gyökerezik, hogy az egyházi és világi hatalom világosan szét volt választva: nagyon világos hatáskörmegosztás létezett. Az Iszlám világban ez elképzelhetetlen, ott az vallási és világi törvény egy és ugyanaz, ezért államot csak vallási fundamentumokon vagy totális diktatúraként lehet működtetni.

Akik ma ideözönlenek, azoknak meghatározó része eszerint a felfogás szerint tekint az államra: ha nem lép fel spirituális igényekkel és/vagy szorongatja az állam acélos kézzel a torkát, abból azt a következtetést vonja le, hogy nincs is állam, tehát, joga van a maga törvényei szerint élni. Ezért nem lehet a muszlimokat integrálni, ők nem az államnak, hanem Allahnak és az imámnak tartoznak hűséggel.

Hogy ebből a muszlim megszállásból mi fog következni Európára nézve, nem nehéz előre látni --- csak az nem fogja föl, aki nem akarja.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 10:00:57

@Virág et.: Ránk kényszerített betelepülők. Fogja az adást?

A kötelességeinket úgy teljesítjük, hogy reggel hétkor Orbán megkérdezi, mi a napi parancs? Utána elgondolkozik rajta délig, hogyan tudna jól kijönni belőle úgy, hogy maradéktalanul végrehajtja.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 10:03:01

@bbjnick: Most majd az jön, hogy de ezek nem is muszlimok, csak nem szeretik a disznóhúst. És mindenki agysebész meg mérnök.

Virág et. 2015.09.02. 10:08:25

@Bell & Sebastian: Kényszerített betelepülők, akiket önként fogadnak ? Mert az ugye megvan, hogy MAGYARORSZÁGRA NEM TELEPÜL BE SENKI? Miért kell aggódni a németeken? Nagyfiúk, megoldják. Azt hiszem, nálunk jobban megoldottak eddig minden feladatot a történelem során, talán ezzel is elbírnak.

Én leszek az utolsó, aki megvédi Orbánt, de ő nem kap "utasításokat", amiket végrehajtana. Őt két dolog motiválja: 1. minél több pénzt keresni, 2. népszerűnek lenni. Ennyi az ember megfejtése. Ha Magyarország Németország lenne, akkor szeretné Orbán a menekülteket.

@bbjnick: Németországban 3 millió török él. Az USA-ban csak irániból 2 millió, arabokból mégegyszer ennyi legalább, afgánokból is százezrek. Mégsincs kalifátus vagy mi a fene, amivel most divat riasztgatni.

Eddig 450 ezer kérelem érkezett összesen Európába, amelyek egy jó része elutasításra kerül (a balkániak, egyes afrikaiak).

Virág et. 2015.09.02. 10:09:47

@Bell & Sebastian: Már miért jönne? Biztos van köztük vallásos ember is, meg nem vallásos is. Ahogy itt is van keresztény, díszkeresztény meg nem keresztény.

Meg van köztük mérnök, agysebész, meg analfabéta is.

Az iszlamofóbiával pont úgy nem lehet semmit kezdeni, mint a többi fóbiával. Jobbulást kívánunk, aztán annyi.

Tündér_Lala 2015.09.02. 10:17:45

@Virág et.: Nos próbaképpen elengedtek két vonatot. Az osztrákok és a németek felháborodottan tiltakoztak.

access denied 2015.09.02. 10:22:47

A vén zsi..vány. mekkora dumát lenyomott.
A saját népe 2000 év alatt nem tudott kultúrálisan beilleszkedni, meg nagycsaládos, meg problémás, meg ingyenélő, meg .... nem eszi a disznóhúst.

De most tényleg, mi van ha azért esztek disznót(na jó én is, de én csukott szemmel, zárt ajtó mögött), mert azt nem veszi el a zsivány tőletek. Mi van ha csak dafke vagy esetleg valami zsidókkal kapcsolatos gazdasági oka van?

rámenős 2015.09.02. 10:23:15

Méltányolom a Mandínertől ezt a félig meleg, félig hideg cikket. Már ez is nagy szó. Az, hogy a problémát meg sem világítja, már megszokott.
Leírtam egypár helyen. Ha valaki az ajtómon kopogtat és segítséget kér, beengedem. Ha a kerítésen akar bemászni, akkor vagy a furkósbotot veszem elő, vagy a kutyának szólok. Ennyire egyszerű a dolog, ha nem keverjük bele a valóságtól elrugaszkodott érveléseket.
Nem érdekel, hogy miért akar bemászni. Kopogjon.
A többi már valami aljas indokból elkövetett mesterségesen szított válság.

Virág et. 2015.09.02. 10:33:13

@Tündér_Lala: Azok a vonatok tavaly egész évben jártak. Az egyes osztrák politikusok nyilatkozatait meg helyén kell kezelni. Van Magyarországnak BELSŐ, osztrák-magyar határőrizeti kötelezettsége? Nincs. A schengeni határt őrizzük, az emberekkel szemben az eljárások megindulnak. Itt azért elég nagy a hatásfok, a többséget megfogják.

Ennek kell megfelelni, semmi más fantomelvárásnak.

Conchobar 2015.09.02. 10:37:37

@Virág et.: "Mégsincs kalifátus vagy mi a fene, amivel most divat riasztgatni." - A kalifátus semmilyen interpretációban se vonatkoztatták a jelenre, azt mindig a jövőre nézve vonatkoztatták. Buta ember az, aki azt hiszi, hogy ő mindörökre fiatal, friss és makkegészséges marad, hasonlóképp buta az, aki azt hiszi, hogy örökre megmarad a világban a Nyugat dominanciája. Márpedig a Nyugat hanyatlása, meggyengülése nagyon rossz idők eljövetelét ígéri a fehér ember számára a ma még (többnyire) csendes nem-európai kisebbségek jelenléte. Európában és az USA-ban is. Intő példát kellene jelentenie a Római Birodalom hanyatlásánal, valamint Dél-Afrika (és Zimbabwe) történetének. Manapság Dél-Afrikában nemcsak a fehérekre köszöntött be cudar világ, hanem a szomszédos országból származó feketékre is

Virág et. 2015.09.02. 10:41:57

@Conchobar: Pontosan ezért mondtam két olyan példát, ami már évtizedek óta fennáll. A törökök nem tavaly érkeztek Németországba. Az irániak 50 éve folyamatosan jönnek az USA-ba. Los Angelest sokan viccesen Los Teherangelesnek nevezik:

en.wikipedia.org/wiki/Tehrangeles

Okkal.

Nyilván semmi nem tart örökké, de minden nap ettől rettegni, az nem élet és nem perspektíva. Európa nemcsak azért Európa, mert jobb itt az élet, mint máshol, meg mert több a fehér ember, hanem mert vannak értékeink. Amiket nem tehetünk félre akkor sem, amikor ezeket a gyakorlatban is meg kéne mutatni. Ez idealistának hangzik, pedig nem az. Ráadásul ez tőlünk, magyaroktól akkora áldozatot nem is kíván.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 10:56:33

@Virág et.: Tévedni tetszik. Abban az esetben van csak igaza, ha ez nem Unió, hanem mondjuk mi a gyépés barakkban lakunk. Ez utóbbit bizonygatja évek óta, nem, hogy mi gyépések vagyunk?
___

Nem tudhatom, maga hogyan van a Próféta népével? Én igyekszem távolról csodálni őket. Magának is melegen ajánlanám, mert elsőként kerül a levesbe, bármekkora lúzer is a hitvitákban.

access denied 2015.09.02. 11:00:28

@Bell & Sebastian:

Ha távolból ismered őket akkor alapos tudás lehet a félelmed mögött.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 11:04:07

@access denied: Bajuszhúzgálás? Már beretválkoztam hétkor.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 11:19:49

@bbjnick:

15 perc világhír!
Gratulálok!

Virág et. 2015.09.02. 11:22:58

@Bell & Sebastian: Miben tévedek? Elég sokat írtam abban a kömmentben, mire gondolsz?

Bell & Sebastian 2015.09.02. 11:40:37

@Virág et.: Azért kell aggódni a németeken, mert még ők sem tudják, mit cselekszenek. Azon kívül, hogy alkotmányos válságba léptek. Mivel a csecsükön csüggünk, ez nekünk sem jó.

A németek és mémetek az nem ugyanaz, de nem ám!

Bell & Sebastian 2015.09.02. 11:42:11

@access denied: Az még nem derült ki, hogy beszél-e emberi nyelveken, de ezt nagyon ajánlanám.

karfreitagsgrill-weckdienst.org/

bolá 2015.09.02. 11:51:13

@bbjnick:
Hogy a muszlimok valaha is integrálódnának az európai kultúrába, az csak a liberók lilaködös, hagymázas ábrándképeiben van. De ezt nem is lehet elvárni tőlük. Tudniillik a kultúra nem abból áll, hogy elmegyek a zsidó fesztiválra meghallgatni egy koncertet. Hanem ezer és ezer szokásból, rítusból, hagyományból, gesztusból stb., amely belénk ívódik az életünk során, és ami meghatározza világképünk, azt hogy egy adott esetben hogyan reagálunk. Még ha akarnának is integrálódni, akkor sem lennének képesek erre, ezek a szokások átöröklődnek a körülöttük lévők példája nyomán [akár úgy is, hogy egy generációt átugranak (lásd a zsidó jobblétre szenderült jobbikos esete!)], és nem iskolában tanítják őket. Jönnek a liberók azzal, hogy van, aki tudott integrálódni, és ilyenkor a tanultakra mutogatnak. Ezek sem integrálódtak, csak a tanultságuk által képesek kezelni azokat a helyzeteket, amikor az öröklött és a tanult szokások ütköznek, és nem machetét rántanak azonnal. De akiket most ide öntenek, azok nem ezek lásd itt magyarhirlap.hu/cikk/34.. a női segítők esetét, akiket kurvának tartanak. De nem azért, mert lenézik a nőket, hanem mert számukra az a nő, aki férje nélkül van nyilvános helyen, csak kurva lehet; és ez csak egy az ezer és ezer szokás közül.

Virág et. 2015.09.02. 11:51:14

@Bell & Sebastian: Én azt gondolom, hogy elég megbízhatóan navigáltak eddig a háborúk után a németek kb mindenben. Nem hiszem, hogy nekünk kéne aggódnunk értük, akik kb mindent elrontottunk ugyanebben az időszakban. Jó, nem csak a mi hibánk volt, nyilván az oroszokról nem tehettünk. Ettől függetlenül, amikor már mi dönthettünk, akkor is elcsesztünk mindent, amit el lehetett.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 11:56:18

@bbjnick:

Ritkán lehet ilyen brilliánsan megfogalmazott marxista levezetést olvasni arról, hogy a zsiráf nem létezik, mert a termelő erők és a termelési viszonyok fejlettségi szintje nem teszi lehetővé, hogy bármilyen állatnak olyan hosszú nyaka legyen.

Vagyis a zsiráf nem létezik, ez immár tudományosan igazolt tény.

Bár egyes okvetetlenkedők közbevethetik, hogy ők láttak -- természetesen élőhelyén vagy állatkertben -- zsiráfot, velük szemben még türelmesen kell fellépni, de ha nem látják be tévelygésüket és nem gyakorolnak önkritikát, akkor karhatalmi eszközökkel kell őket jobb belátásra téríteni.

Conchobar 2015.09.02. 12:00:08

@Virág et.: "de minden nap ettől rettegni, az nem élet és nem perspektíva" - Nagyon nem akarod te érteni. A kalifátus dolog nem rettegés, hanem az maga a perspektíva

vizipipa 2015.09.02. 12:03:14

@Virág et.:

Leszögezem az elején, nem akarlak meggyőzni semmiről. A lehetetlen küldetés nem az én műfajom.

Pusztán csak megkérdem, mi lesz akkor ha..

Ennek a bevándorlás özönnek nem látszik a vége. Idén jön közel 1 millió (eu szint), jövőre akár 2, aztán van még tartalék legalább 3-4 évre láthatóan.
Tehát nem az idei akárhány százezerben kell gondolkodni, hanem 5-10 millióban. Aztán ki tudja hogy lesz tovább. Addig még a titokszolgák se látnak MOST.

Ezért egy értelmes ember nem azt hajtogatja, hogy ezt az akárhány százezret a németek benyelik, hanem azt: hány millióig nyelik be a németek és mi lesz az után?
Mert talán nem abszurd a feltevés, hogy amikor Angi kitűzi a megtelt táblát és ez még az 5-10 millió elfogyta előtt megtörténik, akkor határzár jön, meg tömeges visszatoloncolás. Ide, ahol regisztrálták.

Lehet, nehéz dolog 1-2 évre előre gondolni, de próbáld meg. Akkor mi lesz? Világosítsál fel.
Elő a farbával, a deus ex machinával, a bölcsek kövével, stb.

Nem kéne esetleg ezzel a forgatókönyvvel is számolni?

poldi.kalix 2015.09.02. 13:05:31

Es azt a kerdest miert nem tesszuk fel, hogy mi lesz Europaval, ha keptelennek mutatkozna sajat ertekrendjenek, eszmenyeinek megfelelni? Nem inkabb ebben az esetben kellene Europa romba dolesetol tartani? Mikozben az "ostromlo, illegalis" bevandorloktol feltjuk anyagi kincseinket, nem arra kellene-e inkabb koncentralni, hogy huek maradjunk vallott es - szamos EU tagallam altal gyakorolt is - ertekeinkhez? Valsag- es katasztrofahelyzetekben elsosorban a humanum, a segitokeszseg es a szolidaritas kerettetik szamon, minden egyeb megfontolas cask ezutan kovetkezhet.

access denied 2015.09.02. 13:06:06

@Bell & Sebastian:

Psy op. De ha neked jó, ki vagyok én hogy belekössek. Valószínűleg a rense.com német nyelvű kiterjesztése.

Innen indultam a kereséskor:

Raw WHOIS Record

Domain Name:KARFREITAGSGRILL-WECKDIENST.ORG
Domain ID: D168374464-LROR
Creation Date: 2013-04-07T11:07:16Z
Updated Date: 2015-03-31T13:50:05Z
Registry Expiry Date: 2016-04-07T11:07:16Z
Sponsoring Registrar:Wild West Domains, LLC (R120-LROR)
Sponsoring Registrar IANA ID: 440
WHOIS Server:
Referral URL:
Domain Status: clientDeleteProhibited -- www.icann.org/epp#clientDeleteProhibited
Domain Status: clientRenewProhibited -- www.icann.org/epp#clientRenewProhibited
Domain Status: clientTransferProhibited -- www.icann.org/epp#clientTransferProhibited
Domain Status: clientUpdateProhibited -- www.icann.org/epp#clientUpdateProhibited
Registrant ID:CR140622984
Registrant Name:Registration Private
Registrant Organization:Domains By Proxy, LLC
Registrant Street: DomainsByProxy.com
Registrant Street: 14747 N Northsight Blvd Suite 111, PMB 309
Registrant City:Scottsdale
Registrant State/Province:Arizona
Registrant Postal Code:85260
Registrant Country:US
Registrant Phone:+1.4806242599
Registrant Phone Ext:
Registrant Fax: +1.4806242598
Registrant Fax Ext:
Registrant Email:KARFREITAGSGRILL-WECKDIENST.ORG@domainsbyproxy.com
Admin ID:CR140622986
Admin Name:Registration Private
Admin Organization:Domains By Proxy, LLC
Admin Street: DomainsByProxy.com
Admin Street: 14747 N Northsight Blvd Suite 111, PMB 309
Admin City:Scottsdale
Admin State/Province:Arizona
Admin Postal Code:85260
Admin Country:US
Admin Phone:+1.4806242599
Admin Phone Ext:
Admin Fax: +1.4806242598
Admin Fax Ext:
Admin Email:KARFREITAGSGRILL-WECKDIENST.ORG@domainsbyproxy.com
Tech ID:CR140622985
Tech Name:Registration Private
Tech Organization:Domains By Proxy, LLC
Tech Street: DomainsByProxy.com
Tech Street: 14747 N Northsight Blvd Suite 111, PMB 309
Tech City:Scottsdale
Tech State/Province:Arizona
Tech Postal Code:85260
Tech Country:US
Tech Phone:+1.4806242599
Tech Phone Ext:
Tech Fax: +1.4806242598
Tech Fax Ext:
Tech Email:KARFREITAGSGRILL-WECKDIENST.ORG@domainsbyproxy.com
Name Server:NS1.WORDPRESS.COM
Name Server:NS2.WORDPRESS.COM

Tündér_Lala 2015.09.02. 13:27:48

Magyarország ebben a helyzetben egyet tehet: törvényesen jár el. Ez védhető. És bizony el tudom képzelni a zöld határ hermetikus lezárását is, akár tűzparanccsal is (ha más nem tart vissza.)
Tovább küldeni nem tudjuk őket, itt tartani nem akarjuk és tudjuk (esetleg 2-3 Szegednyi embernek "kulturált elhelyezést" és ellátást biztosítani. (Hiába kínlódik a hülye Vadai énekelve humanitást követelve a rádióban)
Kelepce ez bizony, aminek a jelen (ökör neoliberális) feltételek mellett nincs, csak radikális megoldása.

Elszabtuk 2015.09.02. 15:16:41

@Заграница нам поможет, запад с нами.: Hat nem tudom Towarisch, hogy miröl vagy hogy mekkora hülyesegröl beszelsz! Ha balhe van akkor egy nagy szart all melled Europa vagy akar az EU. Europat ill. az EU-t az amerikai kormany es emögött a Milliardos Jew-ok ugymint a FED, EZB, Rotschild, Rockefeller iranyitjak es ök finacirozzak ezt a nepvandorlast is, hogy ha mar az USA gazdasag a tönk szelen all akkor nehogy mar az EU erösebb legyen. 2 evet adok es nem letezik Nemetorszag. Kapkodd a fejed Towarisch, mert lesz ra okod!

Elszabtuk 2015.09.02. 15:26:47

@Tündér_Lala: Nem tudom, ki az a Vadai, de meg van veve a Merkel kormanytol. Olvasd el a Nostradamus erre az idöszakra megjosolt törtenelmet. A jelenlegi bevandorlok az EU Mafia es az USA. a Jew -s Bankok, Rotschild, Rockefeller csalad jövöbeni zsoldosai. Nem kell hosszu idö, ha fellazad az Europai nep, kezükbe adnak fegyvereket es minden zokszo nelkül kinyirjat a "hitetlen" Europai nepet. Kezsüljetek fel, mert Franciaorszagban fog a polgarhaboru elindulni es vegig fog terjedni egesz Europan! Nem vitatkozni kell ezen, hanem felkeszülni a legrosszabbra!

Virág et. 2015.09.02. 15:44:04

@Conchobar: A kalifátus dolog egy irreális és évről-évre feltűnő fantom, amitől szabad rettegni. Ez sem új, nyugaton már a török vendégmunkások idején ezzel riogattak mindenkit. Aztán ugyanez lement spanyol, francia és angol viszonylatban is. Egy ideje már azért unalmas.

@vizipipa: Ahogy írtam is, az ideiglenes befogadás mellett rendezni kell azonnal a szíriai helyzetet. Katonai erővel. Ez elkerülhetetlen, az ISIS-szel valamit kezdeni kell, nem fogja magát felszámolni, erre kár várni. Halogatja mindenki az elkerülhetetlent, pedig ebben partner lenne az egész világ: oroszoktól kezdve Iránon át Amerikával és Izraellel meg a szaúdikkal bezáróan. Lépni kéne mielőbb. Ha Amerika még teszetoszáskodik, akkor Európának kéne lépnie orosz-iráni-európai koalícióban. De valamit tenni kell, ez mindenki érdeke.

"Lehet, nehéz dolog 1-2 évre előre gondolni, de próbáld meg. Akkor mi lesz? Világosítsál fel.
Elő a farbával, a deus ex machinával, a bölcsek kövével, stb."

A dublini rendelet értelmében a transzporttal küldött ember fogadását jóvá kell hagyni, az csak akkor indítható vissza jogszerűen, ha azt a fogadó állam nyugtázza.
Ha milliókat indítanának meg, azt nem nyugtáznánk. Egyszer már beblöffölte a vezér a Dublin felfüggesztését - most meg is léphetné. A Dublin egy rendkívül puha, 10%-os hasznosságnál jobban soha nem alkalmazott szabály, ami ráadásul az utolsókat rúgja. Magyarország egy rakás rendeletet és irányelvet nem tart be, ha ez ekkora veszélyt jelent, majd ezt se fogja. Maximum indul egy 5-10 éves kötelezettségszegési eljárás ellenünk, amiből majd lesz valami vagy annak az ellenkezője. Hülye pálinkában meg ki tudja miben bevállaltuk a konfliktust, majd ebbe is bevállaljuk. Dublintól rettegni butaság.

Ha pedig attól félünk, hogy majd jogellenesen tolják vissza az embereket, akkor attól lényegében 24/7 retteghetünk, mert ehhez még mostani krízis és dublini rendelet sem kell. Ezzel az erővel elkezdhetik a törököket, szerbeket is visszatolni. Vagy a franciák, spanyolok az észak-afrikaiakat. Ez irreális félelem és értelme sincs. Nincs értelme fantom-problémát kreálni, van elég valós probléma is az életben, azokkal kell kezdeni valamit.

De visszakérdezek. Akkor te mit csinálnál? Mert 1. jönni fognak, akármilyen is lesz a kerítés. 2. nem fognak itt maradni, akárhány rendőr is áll a Keletiben, majd max. elmennek zöldhatáron nyugatra. A mostani káosznál nem lenne jobb egy rendezett helyzet? Nem várható a németektől, hogy mindenkit befogadjanak, ezért jó ötlet a kvóta. Unióban vagyunk sok országgal, legyen már némi bajtársiasság a 20+ nem érintett tagállamban. És igenis, vállaljunk be mi is valamennyit, ne 0 főt. Az nem mentség, hogy nálunk 100 ezrek vannak, mert ezt a 100 ezret akarnák éppen szétdobni és ha mi 0-t vállalunk, akkor azzal mi vonjuk ki magunkat a kvóta alól, míg a többiek teljesítik. Nekünk kéne elsőnek látni, hogy ha nem lesz kvóta és a németek is meggondolják magukat és mondjuk lezárják a határt (ami reálisabb veszély bármilyen visszaküldésnél), akkor mi ragadunk itt 100+ ezer emberrel. Ezen sem a kerítés, sem a gyoda, sem ezer rendőr a Keletinél, sem huszonöt tuti Rogános kalifátusozás, meg aggódó mandi cikkecske nem fog változtatni.

Gondolkodni kéne.

Virág et. 2015.09.02. 15:53:05

@vizipipa: Egy működő kvóta-rendszer visszatartaná azokat, akik csak gazdasági okból indultak útnak. Vannak még ilyenek: sokan nem szíriai arabok, csak annak adják ki magukat pl. Hogy a balkániakról ne is beszéljek. Ha a jövőbeli kérelmező pl. nem tudja, hogy bárhol is adja be a kérelmét, az teljesen kiszámíthatatlan, hogy ő most Berlinben vagy Barcelonában vagy esetleg Pozsonyban kerül végül elhelyezésre, akkor azért sokakban megfordul a gondolat, hogy megéri-e. Mármint azokban, akik tényleg üldözés elől menekülnek.

Lenne értelme. Másnak meg nincs értelme. Csodát várni egy drótkerítéstől butaság. Lőni, akánzni nem lehet, ezt gondolom, nem kell részleteznem. Ezt meghagyom a 12 éves fotelharcosoknak.

Virág et. 2015.09.02. 15:56:38

@Virág et.: "Mármint azokban, akik tényleg üldözés elől menekülnek." helyett "Mármint azokban, akik valójában nem üldözés elől menekülnek."

Bell & Sebastian 2015.09.02. 17:19:16

@Virág et.: Kik azok a mi, akik elcseszték? Ki vagy kik állították az eddigi helytartókat, mint ezt a mostanit?

Tessen szíves lenni azokon elverni a port, mert ezeket a nyelveket nem beszélem, amin érvelni tetszik, csak értem. Maga viszont még csak nem is ért az enyémen, így majdnem kvittek vagyunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 18:02:55

@Robinzon Kurzor: @bolá: @Virág et.: @Bell & Sebastian: és akit illet:

A zsidók ezt mondják: Uzayr Allah fia. És a keresztények azt mondják: A Messiás Allah fia. Ezt mondják ők a szájukkal. (...) Átok legyen rajtuk! (...)

Korán, 9. szúra, 30.

Allah megvásárolta a hívőktől a személyüket és javaikat, mivel övék lesz a Paradicsom. HARCOLNIUK KELL hát Allah útján, és ÖLNEK és MEGÖLETNEK. Ígéret ez, amely őt terheli és amely igazság gyanánt hirdettetett ki. (...) És ki az, aki Allahnál jobban betartja a megállapodást? Örvendjetek hát a vásárnak, amelyet vele kötöttetek! Nagy diadal az!

Akik készek a megbánásra, Allahot szolgálják, őt magasztalják (...) akik MEGPARANCSOLJÁK AZT, AMI HELYÉNVALÓ, és MEGTILTJÁK AZT, AMI ELVETENDŐ, és akik betartják Allah határt szó előírásait, azok az igazi hívők! Hirdess jó hírt e hívőknek!

Korán, 9. szúra, 111.-112.

(Nagybetűs kiemelések tőlem.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 18:04:16

@bbjnick:

határt szó előírásait=határt szabó előírásait

vizipipa 2015.09.02. 18:18:34

@Virág et.:

Hát akkor kvótázzunk! 5 millióra, először létszámarányosan (eu=500 millió).
- Nekünk: 2%, 100 ezer.
- Németeknek: 16%, 800 ezer - jó eséllyel meglesz, még idén.
- Luxemburg: 0,1%, 5 ezer.

Ha netán súlyozunk a GDP/fő-vel, mondjuk vásárlóerő paritáson, akkor kb. ezt kapjuk:
- mi 45 ezer,
- németek 840 ezer,
- Juncker papa 20 ezer.

Így gondoltad? És persze mindenki leteszi a nagy esküt, hogy ezt így folytatja 10 millióig, akkor pedig összehívnak egy konferenciát, sőt bizottságot is alakítanak.

Bell & Sebastian 2015.09.02. 21:11:10

@bbjnick: Mit ne mondjak, a Próféta példás és istenfélő életviteléből / és még alfabéka is volt szegény, ezért Gábriel arkangyal mondta tollba neki a Kegyes Koránt (nem röhög), a nagyobb hatás kedvéért és miheztartás végett / kiindulva minden lapja aranyat érhet ínséges időben.

Hol egy meteorit, hogy gyorsan mehessek egy kört.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 21:26:28

@bbjnick:

A kérdés nem az, hogy mi van leírva a Koránban.

Azt az ellentmondást kellene feloldani, hogy ha tényleg úgy lenne ahogy mondod (vagyis az iszlám hit ab ovo megakadályozza, hogy az illető bennszülötthöz fogható szinten önkéntes normakövető magatartást tanúsítson egy nyugati civilizációban), akkor mégis hogy tudott beilleszkedni gond nélkül több millió muszlim Nyugat-Európában és az USA-ban.

Hogy van az, hogy ezekhez képest elenyésző az a viselkedés, amit te -- most éppen egy Koránból vett idézettel -- kizárólagosnak és elkerülhetetlennek állítasz be.

A német válogatottban Mesut Özil beíveli fejre Thomas Müllernek, nem pedig a fejét vágja le -- pedig szerinted ez utóbbit kellene tennie, hiszen muzulmán.

vizipipa 2015.09.02. 21:38:43

@Robinzon Kurzor:

"akkor mégis hogy tudott beilleszkedni gond nélkül több millió muszlim Nyugat-Európában"

És ezt persze bizonyítani is tudod? Mert ha nem akkor ez egy hit. Ami nagyszerű dolog, csak nem feltétlen igaz.

Kezdetnek mondjuk magyarázd meg ezt:

"A "sikeres" németországi integrációhoz: nemrég olvashattunk arról, hogy sorra zárnak be a németországi gimnáziumok. Azokon a helyeken, ahol a törökök is megtalálhatóak, először csak agresszívitásuk miatt vanna problémák. A német szülők, ha tudják elviszik gyereküket másik iskolába, így lassan többségbe kerülnek a törökök. Ezután nmár nem csak német társaikat, de tanáraikat is terrorizálják (jé! milyen ismerős!). Az egyik ilyen gimnázium igazgatója bejelentette, hogy nincs tovább. Kérik az iskola bezárását. Hát ha ez a sikeres integráció, milyen lehet a sikertelen?"

Ez egyébként egy komment, innen:
mandiner.hu/cikk/20150902_vagy_integralunk_vagy_hazakuldunk#comment4175922

Elolvashatod az előtte lévő cikket is, mely szerint a német integráció sokkal sikeresebb, mint a francia.

Szóval várom a tényeket doktor úr! Mert hinni - a mondás szerint - a templomban és a pártgyűlésen kell.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 21:40:22

@Bell & Sebastian:

"Hol egy meteorit, hogy gyorsan mehessek egy kört." --- írja.

:-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 22:01:41

@Robinzon Kurzor:

Van arról tapasztalatunk, hogy hogyan viselkednek a muszlimok kisebbségben, van arról, hogy ez hogyan változik meg, ha valahol (akár relatív) többségbe kerülnek és van arról, hogy milyenek a muszlim államok.

Mit látunk? Azt látjuk, hogy a muszlimok bárhol (akár csak egy településen vagy egy városi kerületben is) többségbe kerülnek, azon nyomban elkezdik azt a maguk világképe szerint átalakítani, a maguk rendjére szabni.

Azt állítom, hogy ez az iszlám kultúrából következő magatartás:

Mit mond a Biblia?

"Mt 10.11
Ha egy városba vagy faluba betértek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó és maradjatok nála, míg tovább nem mentek!
Mt 10.12
Amikor házába léptek, köszöntsétek!
Mt 10.13
Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok.
Mt 10.14
Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról!
Mt 10.15
Bizony mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint annak a városnak!
Mt 10.16
Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!"

És mit mond a Korán?

"Ti hívők, miért maradtatok a föld felé görnyedve, amikor az mondatott nektek: Vonuljatok harcba Allah útján? Jobban tetszik néktek az evilág, mint a túlvilág? Az evilági élet élvezete ugyancsak kevés a túlvilágéhoz képest!

Ha nem vonultok harcba, fájdalmas büntetéssel fog büntetni benneteket és egy másik néppel cserél föl titeket. Ti nem lehettek az ő ártalmára semmiben. Allah mindenek fölött hatalmas."

Korán, 9. szúra, 38.-39.

Ha egy keresztény nagyon komolyan vallásos, mélyen éli meg hitét, annak elsősorban személyes konzekvenciái vannak, míg ha egy muszlim, annak elkerülhetetlenül társadalmiak is. Az Iszlám ugyanis effektív harcot követel híveitől a világ muszlim rendre való átalakításáért. Ez van.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 22:06:37

@vizipipa:

Ha bbj igazat ír, akkor minden muszlim ab ovo integrálódni képtelen személyiség.

A valóság ezzel szemben az, hogy a milliós számukhoz képest elenyésző arányban okoznak problémát.

Ebből pedig az következik, hogy a muszlim vallásból nem következik az, amit bbj állít.
Ha következne, akkor nem egyes muszlimokkal lenne probléma, hanem az összessel.

Nem olyan nehéz ezt felfogni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 22:08:53

@vizipipa:

A muszlimok megvetik a keresztényeket. Ezért nem is tudja tisztelni egy muszlim gyerek keresztény tanárát. Számukra a keresztények és a zsidók "becsületüket-vesztettek", mivel megkapták az Írást (Tóra, Biblia), de mivel nem követik Mohamed próféta tanításait, ezért félreértelmezik, meghamisítják azt.

Aki nem muszlim, egyébként sem egyenrangú ember egy muszlimmal (hiszen nem ismeri fel az igazságot), a zsidók és keresztények pedig különösen megvetendőek, a fentebb vázolt okok miatt.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 22:12:01

@bbjnick:

Ha-ha, már visszavonulót is fújtál!

Ez már egy teljesen másik állítás. (Ami még mindig nem igaz, de annyi baj legyen.)

Jól van, ennyit tudsz ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 22:13:42

@Robinzon Kurzor:

Delirálsz, buzi? Milyen visszavonulót?

Bell & Sebastian 2015.09.02. 22:15:52

@Robinzon Kurzor: Ez a mai világban nem számít reprezentatív mintának. Különben is, ki meri azt megjósolni, hogy melyik irányzat erősödik meg?

Tegnap még a harangzúgást reklamálta a libsije, holnap pedig örömmel hallgatja napjában ötször a müezzint?

Gettókban a jövő vagy erőszakos integrálás, no szegregálás, lesz, mint a cigóknak?

Hogy a csába van ez?

Bell & Sebastian 2015.09.02. 22:17:52

@bbjnick: Vallási vakhangya létére mekkora egy szakértő lett ez a töcsi, mi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 22:32:22

@Bell & Sebastian:

Nem értem, mit nem ért @Kurzorka. De szerintem ő sem érti, hogy mit nem ért:-]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 23:17:06

@Bell & Sebastian:

És van itt még valami, ha már eszembe jutott, leírom, ami talán némiképp magyarázza, hogy az individualizmusba, a narcisztikus önfelszopásba totálisan belehülyült liberálbuzi Európa nem érzékeli a veszélyt:

"A buddhizmus és a kereszténység minden korban újraébredő lényegük szerint a legmagasabb követelményeket támasztó vallások. Óriási sikerük mutatja, hogy mekkora mozgósító erő rejlik ebben a körülményben. Az Iszlám a legkevesebb követelményt támasztó vallás; azt bizonyítja, hogy lehetséges ennek az ellenkezője is. Amazok a természeti világ és a természeti ember megtagadásával hatottak, és hatnak. Mohamed azzal hatott, hogy mindkettőt igenelte, természetesen abszolút alárendelve az isten fenségének és irgalmának. Az előbbi vallások szerint szellem és hatalom, a vallási és a politikai hatáskör oly messzire került egymástól, amennyire csak lehetséges; hogy milyen gyümölcsöző lehet az így keletkező feszültség, az ismeretes. Mohamed szerint ez a kétpólus egybeesik, ő alig észlelt feszültséget a kettő között; az ellentéteknek e látszólag egyesítése révén az iszlám számára nyilván idegen maradt a keresztény világ számos megrázkódtatása és válsága, de idegenek maradtak azok a független alkotói vívódások is a szellem és a hatalom értelmezéséről és az ezen értelmezésért vívott harcban töltött igaz életről, amely minden szenvedés mellett, amelyet ez maga után vont, a nyugati történelem nagyszerűségét jelenti." (H. H Schaeder)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.02. 23:19:13

@bbjnick:

Európa nem érzékeli a veszélyt=Európa miért nem érzékeli a veszélyt

annamanna 2015.09.03. 05:19:30

@Заграница нам поможет, запад с нами.: @Bell & Sebastian: nekem pedig ez ugrott be róla: vimeo.com/12719846

@Virág et.: A magam részéről nem hiszem, hogy a német szívjóság mögött nincs semmiféle hátsó szándék, és nem valami disznóságra akarják felhasználni a migránsokat.

@bbjnick: Talán elkerülte a figyelmedet, hogy Szíria szekuláris, világi állam, és onnan jön a bevándorlók nagy része.
Hányan hoztak magukkal imaszőnyeget?
Láttál valahol (pl. a Keletiben) égnek emelt seggű, térdeplő muszlimokat?
Naponta ötször kellene látni tömeges imát.
Nekik is van vmiféle rózsafüzérszerűségük. Morzsolja bárki, miközben magában mormol?
Legalább a ramadánt betartották?
Hányszor lehet hallani tőlük Allah akbározást?
A magyar imám tartott nekik vmilyen szeánszot?
Ha nem tartott, miért nem tartott?
Látható rajtuk a gyakorló hitélet bármilyen nyoma?
Szerintem nagy részüket nem érdekli a muszlim vallás. Többek között attól is menekülnek. A nyugati vásárlás- és celebkultusz sokkal vonzóbb.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 07:43:13

@annamanna: Verekedni meg unalmukban szoktak.

Virág et. 2015.09.03. 08:29:10

@Bell & Sebastian: Mi, magyarok. Nem te, meg én személyesen nyilván. Nézd a XX. századi magyar történelmet, a döntéseinket végig. Lehet helytartózni, de a kádári kényelem ellen 30 évig nem lázadt senki. Jó volt az. És ez csak egy apró sunyi kis kompromisszum a sok közül.

@bbjnick:
www.youtube.com/watch?v=NzeJGlqD7YQ

@vizipipa: Valamit tenni kell. Jelenleg a káosz az egyetlen és a nap végén mindenki Németországban, Svédországban lesz. Kvóta kell, mert jobb, más ötlet nincs. És mert húsz Orbán-cikk után sem fognak megállni a menekülők.

@annamanna: Ezt nem tudom.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 09:40:50

@annamanna: A bevándorlók nagyobbik része egészen biztosan nem Szíriából jön.

A média ne tévesszen meg, ott minden bevándorló "menekült" és mindegyik "szíriai".

A keletinél épp azért tört ki verekedés, mert a pakik zászlót feszítettek ki, a többi pedig ugye "hivatalosan" szír.

nu pagagyí 2015.09.03. 09:41:25

Nemcsak rombolni, hanem építeni is kell. A zárványok rombolása csak akkor lehet eredményes, ha a zárványt elhagyó egyénnek felemelkedési esélyt nyújtanak. Az utóbbival vannak gondok és ehhez kellene a többségi társadalom jóindulata.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 09:47:29

@Robinzon Kurzor: Helyedben tanulmányoznám ezt a linket.

nemzeti.net/az-arabok-europai-fovarosa-rotterdam-3165585.html

Olvasd is el, ne csak a fotókat nézd. Ebből kiderül számodra, hogy az amit írsz marhaság, a muszlimok a demokráciát nagyon is jól fel tudják használni arra, hogy egész városrészeket takarítsanak ki. Onnantól pedig ahogy a mellékelt fotó is mutatja, már nincs szükségük demokráciára.

Itt nem milliós, hanem csak pár tízezres számban vannak. Akkor el lehet képzelni több százezres méretekben.

Egyébként a gazdagabb muszlim országok támogatják a kivándorlást kölcsönnel, hiszen az iszlám terjedése náluk olyan általános parancs, mint pld. a zsidóknál az, hogy az igazi zsidó csak a vérzsidó anyai ágról.

Ez azt is megmagyarázza, miért vannak ezek tele pénzzel.

access denied 2015.09.03. 09:49:41

@bbjnick:

Az iszlám behozatala európába tökéletesen illeszkedik az európaiságba.

Szerintem nincs veszély.

Hogy hülyeségeket írogatsz az iszlámról ie: idejét múlt interpretációk, szintén nem veszély. Még aki most el is fogadja amit írsz annak majd a mindennapi érintkezésből eredő tapasztalat megváltoztatja a nézeteit.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 09:49:46

@Virág et.: Úgy néz ki, a nyugati országok és a V4 megállapodhatott Orbánnal, hogy megfékezi a bevándorlást és ehhez politikai, illetve pénzügyi támogatást adnak.

Egy másik blogban mondja egy srác, hogy a német média már le is állt Mo. fikázásával.

Virág et. 2015.09.03. 09:52:02

@♔bаtyu♔: Orbán magára húzta Európa balekjának a szerepét akkor. A bevándorlást megállítani nem tudja, csak átvállalni a nyugattól.

Az emberek jönni fognak, ha tovább nem mehetnek, akkor addig is itt maradnak. Ez jó lesz?

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 09:53:07

@access denied: Nem az iszlám a lényeg, hanem az, hogy melyik részét (verzióját) pénzelik. Továbbá attól, hogy te mindennap érintkezel iszlám vallású emberrel és nincs belőle problémád, társadalmi szinten az égvilágon semmit sem jelent éppen fentiek miatt. Attól te még 10 év múlva simán költözni kényszerülhetsz.

nu pagagyí 2015.09.03. 09:55:10

@bbjnick: Mindegyik vallás megveti a más vallást követőket. Pont ezért vissza kell szorítani a magánéletbe és a templomokba. Száműzni kell az utcákról, közintézményekből és munkahelyekről. Mindenféle vallási alapú villongást meg kell torolni. Egy modern nemzetnek komolyan kell vennie az állam és egyház szétválasztását. A hitet is csak úgy lehessen gyakorolni, hogy másokat ne sértsen. Az állam a racionalitás terepe legyen, nincs helye hídszentelésnek, ájtatoskodásnak. A végzett munkával elszámolni a köznek, amihez Istennek semmi köze sincs.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 09:58:50

@Virág et.: Szerintem ez nem így van, mert Mo. teljesen más helyzetben van mint N.ország, hiszen nem célország, viszont folyosó és első Schengeni tagállam. (sajnos a görögök magasról szarnak ebbe, pedig ők az elsők)

Most Orbán vagy azt csinálja amit a görögök, vagy pedig azt amit most csinál, azaz Mo. betölti a Schengeni határ valódi szerepét.

Egyértelmű, hogy mind bel, mind külpolitikai szempontból a másodikat kell tennie, ezt is teszi.

Ráadásul nagyon ügyesen ráengedett párezer bevándorlót a többiekre, akik ettől rendesen beszartak és most megkapta a politikai és gazdasági támogatást a németektől. (A többi nem érdekes, a V4-től pedig ezt már 2 hónapja megkapta).

Szept. 15-től kezdve itt a bevándorlóknak már nem sok lehetőségük marad.

A bevándorlók semmiképpen nem maradnak itt, mert a májkonzervtől már a negyedik nap megundorodnak.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 10:00:59

@nu pagagyí: Egyelőre nálunk zsidó megmondóemberek szokták megsérteni a többieket. Általában azokat, akik s"szerintük" a "magyarok".

Nincs is nálunk nagy zsidókultusz, az tény.

Virág et. 2015.09.03. 10:07:50

@♔bаtyu♔: "Egyértelmű"

Mi ebben az egyértelmű? Szerinted a görögök miért tesznek az egészre, ha ez ennyire egyértelmű?

"A bevándorlók semmiképpen nem maradnak itt"

Továbbmennek nyugatra. Ennyit a hisztiről. Vagy komolyan azt gondolod, hogy hazamennek Szíriába?

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 10:16:40

@Virág et.: Nézz rá a térképre és megérted miért egyértelmű.

Szerinted mi lenne itt, ha orbánék a görögök politikáját csinálnák?

Eltaláltad, Mo. összes szomszédja szépen lezárná a maga határait. Az osztrák hatását pár napra már láttad.

Nem írtam merre mennek a bevándorlók, csak azt, hogy innen el. Ez szempontunkból lényegtelen is.

Virág et. 2015.09.03. 10:19:23

@♔bаtyu♔: És akkor mi lenne, ha lezárnák? Mi is lezártuk a teljes szerb határt, mégsem jön egy darabbal sem kevesebb.
A határzár sz.rt sem ér, mi vagyunk rá az élő példa.

Ami pedig az osztrákokat illeti: az így is be fog következni. Az emberek tovább fognak menni, ha fejre állunk akkor is.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.09.03. 10:21:33

Jó megoldásnak tűnik az újabb ötlet.

Déli határra tranzitzóna, Szerbia fele nyitott, Magyarország flee zárt formába.

Így a migránsok vagy megvárják az elbírálás végét, vagy máshol próbálkoznak.

Így persze még mindig mehet más EU-s ország irányába.
De ha pár EU-s ország ezt meglépte, akkor a többi is rájön, hogyha nem védi saját határait, akkor nála kötnek ki majd a migránsok.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.09.03. 10:23:45

@Virág et.:

Azért mert EU-s jogszabályok szerint gondokodni kell a menedékkérőkről, az kérelem elbírálásáig.

Ha a Déli határnál nem engedjük be őket, és tranzit zónában ellátjuk őket (EU-s pénzből), a bírálatig, akkor nem fogják ellepni az országot.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 10:24:27

@Virág et.: Mert valójában nem zártuk le a határokat, hiszen nem lehet lezárni 2 hónap alatt még 160 km-t sem. Nem csak az anyagi és jogi cselekményeket értem ezalatt, hanem a szükséges nemzetközi támogatásokat is. (Szükséges, tehát francia nem fontos, német és V4 fontos)

A határokat jogilag szept. 15-től zárjuk le, fizikailag pedig olyan decemberre.

Az osztrákoknak sem érdeke a rajtuk átvonuló kelet-nyugati kereskedelmi út elzárása, ez inkább afféle figyelmeztető pofonnak fogható fel

Van is sértődés Orbánék részéről és jogosan, hiszen Orbánékat a nyugati média heteken át basztatta azzal, hogy miért zárja le a déli határt. Többek között az osztrák is.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.09.03. 10:24:32

@Virág et.:
Ahogy látom az újabb ötletet az EU is támogatja:

index.hu/belfold/2015/09/02/a_nemet_nagykovetseg_honlapjan_uzent_a_menekulteknek/
A budapesti Német Nagykövetség az aktuális események fényében szeretné a következőkre felhívni a figyelmet: A dublini egyezmény érvényes európai jogszabály. Ennek értelmében a menekültstátuszt kérelmezőknek abban az országban kell regisztráltatniuk magukat, amelynek határán keresztül beléptek az Európai Unióba. A menekültügyi eljárást is alapvetően abban az országban kell lefolytatni.

index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/
Bajor kormányfő: Segíteni kell Orbánnak
Orbán Viktor magyar miniszterelnök megérdemli a támogatást a többi európai uniós tagországtól azért, ahogy kezeli a menekültválságot, és nem bírálni kell – jelentette ki szerda késő este Münchenben újságírók előtt Horst Seehofer bajor miniszterelnök. „Orbánnak segíteni kell, hiszen be akarja tartani a dublini szabályozást” – mondta, Seehofer, a bajor konzervatív CSU elnöke, Angela Merkel német kancellár egyik fő szövetségese az uniós menekültügyi szabályokra utalva, amelyek szerint a menedékkérőket abban a tagállamban kell regisztrálni, amelyben beléptek az EU területére. „Európának segítenie kell őt pénzügyileg és személyzettel” – tette hozzá.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 10:25:57

@Virág et.: Persze, hogy tovább fognak menni, de nem rajtunk át. A franciák nem véletlenül fenyegetőznek és a németek nem véletlenül egyeztek meg az olaszokkal, hogy szükség esetén lezárják az olasz - osztrák határt.

Az már nem a mi problémánk.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 10:28:59

@Trompf: Okosan csinálta Orbán. Rájuk engedett 4 vagon bevándorlót és megkaptuk a szükséges anyagi és "erkölcsi" támogatást.

A V4 többi részének több esze van mint a németeknek (ott nyilván a libsik nullák), mert náluk erre nem volt szükség.

access denied 2015.09.03. 10:29:39

@♔bаtyu♔:

Az iszlám csak a saját környezetében erős. A mindennapi kontakt a tőle idegennel átalakítja.

Természetesen mindig lesznek olyanok akik nem tudják elfogadni a változást, és ők helyenként összetömörülnek a saját ideológiai társaikkal, de sohasem fognak visszafordulásra kényszerítő erőt felmutatni.
Ez a nyekergés a saját "iszlámistáink" a mi konzervatívjaink reakciója. (mindegy milyen ideológiai háttérből jönnek) Most hirtelen jelentősnek látszanak, de szép lassan mennek a maguk dolgára, visszahúzódnak a saját barlangjukba.

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 10:42:43

@access denied: Ezért teremt saját környezetet. Mint pld. Koppenhágában.

"Ez a nyekergés a saját "iszlámistáink" a mi konzervatívjaink reakciója."

Persze és aki mellette van, az viszont csupa ballibsi.

Ez a politikai beosztás eleve baromság, hiszen az iszlám terjedésére konkrét tapasztalatok vannak. Neked is javaslom ezt a linket, amelyet elolvasván látod, hogy az iszlám hogyan alakítja át a környezetét és hogyan teremt olyan környezetet, amit már nem lehet visszaalakítani.

nemzeti.net/az-arabok-europai-fovarosa-rotterdam-3165585.html

Megérted, hogy ebben a környezetben már nincs politikai választásod, vagy áttérsz az iszlám hitre, vagy elköltözöl.

Ennek oka különben az, hogy az iszlámnak van egy olyan irányzata amely a terjedést kötelezővé teszi. A gazdag iszlám államok ezt pénzelik, ahogy a zsidóknál is sokkal jobban akad külső forrás holokausztra, cionista terjedésre, mint "csak úgy" a zsidó kultúra terjesztésére. Ezeket inkább a belső nem zsidó környezet, állam, önkormányzatok finanszírozzák. (és bíznak benne, hogy az is valósul meg, amire a pénzt adták).

Kivlov 2015.09.03. 10:57:54

Európa nem tudja "szép csendben" felszívni azt a többmillió arabot, aki ide akar jönni. És nincs határ. Ha befogadsz 10-et, jön 20, aztán mégtöbb.
A kamu menekülteket el kell zavarni. A többinek meg beleverni a fejébe, mint Putyin, hogyha idejössz, akkor a mi szabályaink szerint játszol.
És pl. nem tüntetgetsz, mert lassú a papírjaid ügyintézése...

access denied 2015.09.03. 11:46:02

@♔bаtyu♔:

Félreértetted. (szándékosan?)

A konzervatív nem csak politikai irányzat hanem gondolkodási-viselkedési forma. Direkt oda írtam hogy mindegy milyen ideológiai háttérből jönnek (magadra ismertél?).

Libsik nélkül reggel-este mehetnél misére, csókold meg a seggüket, miattuk írkálhatsz ide. Oszt még barmozol is miközben te vagy a hülye.

Az iszlám megváltoztatja a környezetét, ebben nincs semmi vita.
Európában van 2000 város és ebből talán ha 10 számottevő iszlám központ. mindez 50 évnyi bevándorlás után.

JELENTÉKTELEN

Az iszlám egyébként vallástoleráns, a kereszténység, zoroasztrianizmus és judeaizmus végig fentmaradt az iszlamizáció idején és környezetében.

Ps. ennyi év és még mindig a sötétben tapogatózol. Tv-d van?

Censored Trompf 2015.09.03. 11:53:17

@access denied:

Csakhogy edidg 5 év alatt kevesebben jöttek, mint most az év első 8 hónapjában.

access denied 2015.09.03. 12:15:41

@Censored Trompf:

Semmi sem állandó.

Most éppen menekült szezon van.

Majd csökken.

Vagy növekszik.

És?

paráznabillegető 2015.09.03. 12:43:32

engem leginkább az érdekelne, hogy ezek a menekültek mégis mit fognak csinálni, legyenek akárhol, mondjuk három év múlva?
kölyök, öregek, nők?
mind segélykéznek?

mert arra egyetemes összeurópai bazmeg (scheisse, fuck, merde, merda, caralho, kurwa, stb) lesz a válasz...

2015.09.03. 13:06:07

@Tündér_Lala: Marha vagy. Londont én látom. Jól öltözött, fehér nők, egyedül mennek munkaidő után bevásárolni a muzulmán boltoshoz. Nem támadja meg őket senki, nem fosztja ki, és nem rángatja, hogy miért nem hord fejkendőt, miért van rajta rövid szoknya.... nem kell a fölösleges feszültségkeltés, főleg, hogy sosem jártál még külföldön.

nu pagagyí 2015.09.03. 13:06:39

@♔bаtyu♔: Érdekes, te mindig sértegeted őket, ezek szerint te is?

access denied 2015.09.03. 13:08:28

@paráznabillegető:

Minden öt bevándorló egy plusz munkahely. Növekszik a belső fogyasztás, a termelés, a városiasodás, a kereskedelem, ... és a legfontosabb: növekszik az ingatlanok ára, ami a teljes rendszer pénzügyi alapja.

Magyarország a fordított spirálban mozog.

nu pagagyí 2015.09.03. 13:11:26

@♔bаtyu♔: Akkor nyilván Orbán vállalhatta az önkéntes hülye szerepét.

Trackers 2015.09.03. 13:21:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Hogy ki hazudik arról beszéljenek a helyi források.
Csak klikkelj bátran a linkben található linkekre, videókra, olvasgasd a beszámolókat:

www.gatestoneinstitute.org/5177/no-go-zones-britain
Native white Britons are already in the minority in London (45%). According to Ludi Simpson, 23 of London's 33 boroughs are now "plural." In the London Borough of Tower Hamlets (sometimes called "Britain's Islamic republic"), white Britons (31%) are outnumbered by Bangladeshis (32%).

Tower Hamlets and other parts of East London have been the focus of repeated attempts by Islamists to impose Sharia law on members of the public.

Extremist Muslim preachers — sometimes referred to as the Tower Hamlets Taliban — have issued death threats to women who refuse to wear Islamic veils. Neighborhood streets have been plastered with posters declaring: "You are entering a Sharia controlled zone. Islamic rules enforced." And street advertising deemed offensive to Muslims has been vandalized or blacked out with spray paint.
...
One victim, Mohammed Monzur Rahman, was left partially blind after being attacked by a mob in Cannon Street Road, Shadwell, for smoking during the Muslim holy month of Ramadan. "Two guys stopped me in the street and asked me why I was smoking," he said. "I just carried on, and before I knew another dozen guys came and jumped me. The next thing I knew, I was waking up in hospital."

A group of Muslim men attacked a 23-year-old American student, who had only been in the country for three days, after they saw him drinking on an East London street. The student suffered extensive injuries, including a smashed eye socket. The perpetrators are now in prison.

The owners of restaurants and shops in Brick Lane in Whitechapel, a popular area of London, have been warned that they faced 40 lashes if they continued to sell alcoholic products.

In Leytonstone in East London, the former Home Secretary John Reid was heckled by the Muslim extremist Abu Izzadeen who yelled: "How dare you come to a Muslim area." A four-minute video of the incident can be viewed here.

Muslim gangs have also been filmed loitering on London streets and demanding that passersby conform to Sharia law. In a series of videos, the self-proclaimed vigilantes — who called themselves Muslim London Patrol — are seen abusing non-Muslim pedestrians and repeatedly shouting "this is a Muslim area."

One video records the men shouting: "Allah is the greatest! Islam is here, whether you like it or not. We are here! We are here! What we need is Islam! What we need is Sharia!"

Trackers 2015.09.03. 13:29:26

Ja és ma még egy ballib hazugság mantráról lehullt a lepel.
Nevezetesen a több nyelvet beszélő migránsok mítoszáról:

index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/
A MÁV értékesítési igazgatója azt mondja, nincsenek rá felkészülve, hogy a világ minden nyelvén tájékoztassanak, az angol nyelvű tájékoztatás viszont megfelelő. Arra kéri az utasokat, hogy tájékozódjanak.
A TV2 riportere visszakérdez azzal, hogy napokkal ezelőtt kiderült, hogy ez a tájékoztatás nem működik, a migránsok jó része nem tud angolul.
"Az angol egy nagyon sokak által használt nyelv, a diplomáciában is ezt használják..." - kezdi cinikus választás a MÁV-vezér, aki azt állítja, nincsenek rá felkészülve, hogy arabul tájékoztassanak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 13:39:00

@nu pagagyí:

"A hitet is csak úgy lehessen gyakorolni, hogy másokat ne sértsen." --- írod.

De hát te most épp ezt teszed! Saját ateista-racionalista hitedet abszolutizálod, megtagadod mások jogát a saját világnézetük szerinti élethez.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 13:44:16

@bbjnick: Tudományos Libsi Mantra, első szúrás, legfelül. Magának ez nincs meg nyomtatásban?

nu pagagyí 2015.09.03. 13:54:29

@bbjnick: Nekem nincs bajom a te hiteddel, de az egy belsőleg alkalmazandó szer, nem kell magadra kenni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 14:11:55

@Virág et.:

Szappanoperákból tájékozódsz teológiai kérdésekről? Látod, ez lehet a baj!

♔bаtyu♔ 2015.09.03. 14:15:45

@access denied: "Libsik nélkül reggel-este mehetnél misére, csókold meg a seggüket, miattuk írkálhatsz ide. Oszt még barmozol is miközben te vagy a hülye. "

Persze, Petőék, Kunczéék kivívták a szabadságunkat.

El vagy te tévedve b+:))))))))))))))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 14:18:32

@annamanna:

Amikor Kiskunhalason, Röszkén, Debrecenben egymás késelése, tömegverekedés vagy autófelgyújtogatás közben allahakbaroztak, azt is csak afféle közkeletű (közkeleti:-)) szófordulat-használatként kell értelmeznünk?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 14:23:40

@Bell & Sebastian:

"Tudományos Libsi Mantra, első szúrás, legfelül. Magának ez nincs meg nyomtatásban?" --- kérdezi.

Bizonyára megvan, csak, tudja, nálunk három egymás mögötti sorban állnak a könyvek a polcokon, hogy valahogy elférjenek és ezt rég valamelyik leghátsó sorba száműztem:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 14:26:23

@nu pagagyí:

Értem. És te miért nem belsőleg alkalmazod a hitedet? Te miért kened magadra és miért próbálod rákenni másokra is?

access denied 2015.09.03. 14:33:44

@♔bаtyu♔:

Az angol-francia liberalizmus vívta ki.

Nem lehetne hogy ezeket a politikai mellékvágányokat elhagyod?

Advanced Flight 2015.09.03. 15:03:44

@Virág et.: "Miért kell aggódni a németeken? Nagyfiúk, megoldják. Azt hiszem, nálunk jobban megoldottak eddig minden feladatot a történelem során, talán ezzel is elbírnak"

Ja, szerintem is. Pl. "regisztrációban", bevagonírozásban és táborokba szállításban egészen zseniálisak, sztem a muszlimokat is bátran rájuk bízhatjuk, ha meg akarunk szabadulni ettől a problémától :-)

Trackers 2015.09.03. 15:05:19

Íme egy indexes percről percre kommentár:

"A Reuters tudósítása szerint a képen látható család el akarta hagyni az állomás területét. Nem derül ki pontosan, hogyan került a sínek közé az anya a néhány hónapos csecsemőjével, (egy másik riporter szerint földre vetették magukat, hogy így tiltakozzanak az útjuk folytatásáért), de a kép alapján úgy tűnik, hogy az apa őket akarta védeni, amikor a rendőrök körbeállták őket."

És a valóság:
indavideo.hu/video/Itt_a_magyarazat_a_bicskei_kepekre

Hányinger hazug indexesek...
Elég a bevándorló seggnyalásból, rendőrök lejáratásából !

Advanced Flight 2015.09.03. 15:13:01

@Virág et.: de a kádári kényelem ellen 30 évig nem lázadt senki.

De előtte lázadt az ország, aminek tudjuk, mi lett a vége. Ezt még egyszer nem akarták a túlélők, de annyi eredménye volt a forradalomnak, hogy az 50-es évek sztálinista terrorját már nem lehetett visszaállítani. Ez volt szted a sunyi kompromisszum.
A magadfajták egy forradalom idején elsőként lövetnének a tömegbe.

Advanced Flight 2015.09.03. 15:16:36

@Trackers: hát, pont mint a dzsipók. Hányinger.

stim 2015.09.03. 15:22:21

Martin Schulcz ismét felajánlotta a menekültkvótát mint megoldási lehetőséget. A kérdésem csak az ha mindenki a németekhez akar menni lakni de mondjuk Magyarországra kiszabnak egy kvótát akkor mi a garancia arra, hogy akit ide raknak az nem akar a németekhez költözni? Vagy korlátozzák őket a szabad mozgásban? Hogyan? Évekig táborokban fognak élni?

A másik kérdésem pedig hogyha a németek azzal hitegetik a menekülteket, hogy Európa befogadja őket akkor milyen alapon teszik ezt Európa nevében ha Európa nagy része nem akarja őket befogadni és mindenki simabeszédű, képmutató politikus csak addig támogatja míg el nem kell a nyilatkozatával számolnia a szavazói felé. Szóval ha a német politikusok hívják őket akkor vállalják is érte a felelősséget. Ez nem egy imázsépítő, jófejségi verseny ahol mindenki egészen addig nagyon befogadó amíg a határain meg nem jelenik egy vonatra való menekült. A nyilatkozatoknak súlya van; az emberek reménykednek és a szép szavaknak hisznek amikor útra kelnek. Aki ígér az tartsa is be!!! Aki ígér annak a felelőssége ha csak ígérni tud képmutató módon de a szavai miatt többezren érkeznek meg a magyar határra aztán érdekes módon hamis félmosollyal széttárják a karjukat, hogy hááát, nem jutnak el az ő országukig mert amikor már a vonaton ülének arccal Berlin felé akkor meg hirtelen mégse kellenek. Aki amit ígért azt tartsa is be.

Ha pedig Európán kívül akarják tartani a problémát de szükségük van szakképzett munkaerőre akkor fejlesszék fel az ÉszakAfrikai és Arab-félszigeti nagyköbvetségeiket. Abból a szempontból sem lene mellékes megoldás mert béke, víz és mezőgazdaság nélkül, újjáépítés nélkül úgy sem maradnak otthon és a nagykövetségeken keresztül lehetne segítséget nyújtani. Ha pedig attól tartanak, hogy terrorista robbanta nagykövetségen akkor inkább ott próbálkozzon ahol számítanak rá és fel vannak készülve mint akárhol Európa határain belül ahol talán számítanak rá de nem biztos, hogy mindenhol fel vannak készülve.

Szemita Anti 2015.09.03. 15:48:37

"valójában nem tartoznak a többségi kultúrvilághoz, de már felmenőik eredeti világa sem mond nekik sokat."

Ez a proletár internacionalizmus alapja. Létrehozni egy múlt nélküli, gyökerek nélküli jól irányítható masszát.

"És nem-zet-kö-zi-véhé-héhé lesz holnap-raa-világ"

gmihaly 2015.09.03. 15:54:57

Hát mi magyarok nemigen gyarmatosítottunk, inkább gyarmatosított minket török, osztrák.

Szemita Anti 2015.09.03. 15:55:44

"Kérdéses, hogy ezekben a zárványokban milyen szerepet játszik maga az állam, képes-e a letelepedett lakossággal a rendet, saját gyakran eltérő rendjét elfogadtatni, fenntartani. "

Ma a világ lakosságának a 8%-a fehér.

A színesek szempontjából most éppen ezen fehér kisebbség Európában élő zárványainak a beintegrálása folyik.

gmihaly 2015.09.03. 16:06:00

Nekün, K-európaiaknak talán nem kellene ezt a fordítottasdit nyomatni, mert ránk nem vonatkozik, inkább mi voltunk hódoltságok, gyarmatok.

dukeekud 2015.09.03. 16:18:28

TAPSOLJUK MEG A LIBERALISOKAT, SIKERULT NEKIK BUDAPESTEN HARMADIK VILAGBELI ALAPOTOKAT ELOIDEZNIUK, AZ ILLEGALIS BEVANDORLAS TAMOGATASAVAL.
GRATULALUNK !!!!!!!!

Viszont azt elertek, hogy ballibaknak, mar nem kell keszulniuk a 2018-orszaggyulesi valasztasokra, mert az biztos, hogy nem maradt egyetlen egy szavazojuk sem.

TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS ! TAPS !

Bell & Sebastian 2015.09.03. 16:27:04

@Trackers: Nem megmondtam, hogy a zsémédia kavargatja.

GERI87 2015.09.03. 16:32:38

" Egy példa erre: Franciaországnak nem csak egy magyar származású államelnöke volt (esetleg még lesz), hanem egy ukrán származású miniszterelnöke is. Ezzel szemben, ha Franciaországnál maradunk, ott vannak a citék, az észak-afrikai bevándorlók lakótelepei: ezek effektíve zárványok, franciaajkú, de nem francia érzelmű lakossággal. A bevándorlók miatt Malmö városa külön világnak számít. És London, a világvárosok világvárosa, már nem fehér többségű."

Következtetés:
Nem európaikat nem szabad beengedni!
Mert nem fognak integrálódni, csak a baj lesz velük.

Nem is értem hogy a németek hogy képzelik hogy majd a szírek meg egyéb ismeretlen keletiek fogják kitermelni a nyugdíjat, meg csökkenteni a munkaerőhiányt!
Hülyék ezek? Szelektálni? Hogyan?

Ott van akkor már Ukrajna: az is válságövezet, 40 millió potenciális migránssal, a nyelvet azok sem beszélik, nem képzetlenek, más munkakultúra stb. de legalább európaiak, a következő pár nemzedék pedig már echte német lesz, és a kutya sem mondja meg hogy nem germán ősei vannak...

"Most ennek a fordítottját éljük meg. A korábbi folyamatnak gyarmatosítás a neve, tehát amivel most nézünk szembe: fordított gyarmatosításnak nevezhető. "

Csakhogy Európa fejlettebb munkakultúrát, társadalomszervezést, "civilizációt" vitt el oda ahová elment hódítani.
Akár úgy hogy fizikailag megtelepedett ott, akár úgy hogy rákényszerítette erre az őslakosságot!
A mostani bevándorlók viszont csak szétcseszik azt ami van, nem építenek, rombolnak, nem fejlődés lesz, hanem romlás...

Ez nem 'fordított gyarmatosítás', hanem egy újabb 'népvándorlás'.
A legújabb kor hunjai, vandáljai....

Ez zajlik mérsékelten az USA-ban is:
A latinok a déli határ mentén kerülnek többségbe és eszük ágában sincs angol nyelvű jenkivé válni!

Sok lúd disznót győz.

GERI87 2015.09.03. 16:48:31

"A visszatoloncolás talán még ennél is kegyetlenebb, tömegesen amúgy is kivitelezhetetlen, de egyedi esetekben mégis alkalmazható,"

Pedig el kell dönteni mit akarunk:
Egy latin-Amerikához, Dél-Afrikához hasonló kontinenst, vékony elszigetelődő fehér középosztállyal és gettósodott, kevert rasszú/más rasszú és vallású milliós szegény réteggel, stagnáló, gyenge gazdasággal....leszakadó tízmilliókkal, társadalmi, etnikai, vallási feszültségekkel stb.
Vagy megállítjuk ezt a folyamatot és visszaküldjük őket oda ahonnan jöttek!?

Ha a délszláv népirtást és etnikai tisztogatást, (szerb) kitelepítést elnézte Európa....akkor ez már semmiség ahhoz képest mennyi bajt hoz!
Ez van.

Ha szír helyzetnek vége lenne is, precedenst teremtett hogy "ide lehet jönni".
És jönni fognak, ha állampolgárok lesznek, akkor pedig a családegyesítés címén is jönnek majd stb.

GERI87 2015.09.03. 16:56:29

@Virág et.:

"Valaki tényleg leírhatná már, hogy mégis mi a fenének rettegünk az integrációjukon, amikor nem is akarnak itt maradni? "

Azért mert ha nyugatabbra megy és ott nem fog integrálódni, az közvetetten nekünk ugyanolyan rossz lesz!
Mivel az hogy itt mi van és milyen az élet, nagyban befolyásolja hogy a "munkaadóknál" (nyugat) mi van!
Mit nem lehet ezen érteni? Felfogni?

nu pagagyí 2015.09.03. 17:24:21

@dukeekud: Nem a "liberálisok" miatt vannak a Keletiben a menekültek, hanem a kormány balfaszsága révén. Úgy gondolták riogatnak és nem lesz menekült egy se, de lett. Lehetett tudni, hogy lesznek, de nem készültek rá. A menekülteket segítők csak azt teszik, ami minden embernek kötelessége lenne, ha kiszolgáltatott embert lát. A magyar hatóságok nem végezték el azt a munkát, ami az EU-ban ránk hárul, nem tudni mit akarnak, mi a parancs. A kormány részéről a magyar lakosság uszításán kívül érdemi munka nem történt.

dukeekud 2015.09.03. 17:35:00

@Virág et.: "Valaki tényleg leírhatná már, hogy mégis mi a fenének rettegünk az integrációjukon, amikor nem is akarnak itt maradni? "

Europaban nincsenek hatarok, vagyis ha valaki nemetorszagaba koltozik, akkor egesz Europaba koltozik. Es mivel mi magyarok nem akarunk negerek es arabok millioi kozt elni, ezert azt sem nezhetjuk tetlenul, hogy a kozos europaba vandoroljon be valaki.
A tobbseget nem erdekli, hogy tud e, akar e integralodni, nem akarjuk oket es kesz, mert mi tovabbra is magyarok szeretnenk maradni, annak minden jelemvonasaval, nyelv, borszin, kultura.

Brix 2015.09.03. 17:42:15

@access denied: @♔bаtyu♔:
A lófaszt illeszkedik az iszlám az európai kultúrába! Minden európainak kötelezővé tenném a Korán elolvasását , hogy reális képet kapjon arról , hogy milyen destruktív , agresszív civilizáció akar teret nyerni Európában...
Rögtön a Korán 28-ik oldalán arra szólítja fel a hívőket , hogy a hitetlenek ellen harcolni nem választás kérdése, hanem KÖTELESSÉG. Az iszlám egy erőszakosan térítő vallás, amely alapjaiban tagadja meg a nyugati szabad világ alapértékeit

dukeekud 2015.09.03. 17:45:01

@nu pagagyí: "Nem a "liberálisok" miatt vannak a Keletiben a menekültek, hanem a kormány balfaszsága révén. "

Mar pedig a liberok, itthon es kulfoldon is akadalyozak a visitasukkal a problema kezeleset. Mekkora visitas lett volna ha a keritest fel evvel ezelott kezdik epiteni, amikor a negyed ekkora problema volt, mikozben mostmar katasztrofa van, de meg mindig folyik az ellen kampany a reszukrol.

Brix 2015.09.03. 17:53:41

Ekkora , Európába özönlő embertömeg integrációja közel lehetetlen küldetés, előbb még lábaljunk ki a gazdasági válságból és oldjuk meg a belső problémákat, mint:
-több 10 milliós EU munkanélküliség
-középosztály leszakadása, globalizációs kihívások
-görög anarchia, államcsőd és Dél-Európa válsága
-EU reformok meghozatala

Az EU nincs felkészülve, ekkora tömegű menekült beintegrálására. Még az évtizedek óta itt élőkkel is súlyos problémák vannak, az újak meg a lehető legrosszabb milliőbe csöpennek...
Az eddig viszonylag toleráns, humánus eurőpai emberek átmentek intoleránsba, mert a mostani , hirtelen emberözön már kikezdte a mérsékelten gondolkodó átlagember türelmét is. A legtöbben már inkább félelmet éreznek a mostani anarchikus folyamatok láttán és nem szolidaritást.
Az áruló vezetők , mit Merkel és Juncker most évszázadokra megpecsételik Európa sorsát, teljesen illegitim módon.

access denied 2015.09.03. 18:11:03

@Brix:

Ide idézed aztán majd kitárgyaljuk.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.03. 18:29:42

1. magas kerítés katonasággal(+bentlévők kiengedése/kirúgása a regisztráció után)

2. V4ekkel közösen lófaszt mondani a kvótarendszerre

3. Merkel fogadja a bevándorlóit, ha kedve tartja, de ne szürje ide a selejtjét a kvótarendszerrel

köszi

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 18:38:16

@access denied:

Elmélkedj rajta!

"A zsidók ezt mondják: Uzayr Allah fia. És a keresztények azt mondják: A Messiás Allah fia. Ezt mondják ők a szájukkal. (...) Átok legyen rajtuk! (...)"

Korán, 9. szúra, 30.

"Ti hívők, miért maradtatok a föld felé görnyedve, amikor az mondatott nektek: Vonuljatok harcba Allah útján? Jobban tetszik néktek az evilág, mint a túlvilág? Az evilági élet élvezete ugyancsak kevés a túlvilágéhoz képest!

Ha nem vonultok harcba, fájdalmas büntetéssel fog büntetni benneteket és egy másik néppel cserél föl titeket. Ti nem lehettek az ő ártalmára semmiben. Allah mindenek fölött hatalmas."

Korán, 9. szúra, 38.-39.

"Allah megvásárolta a hívőktől a személyüket és javaikat, mivel övék lesz a Paradicsom. Harcolniuk kell hát Allah útján, és ölnek és megöletnek. Ígéret ez, amely őt terheli és amely igazság gyanánt hirdettetett ki… És ki az, aki Allahnál jobban betartja a megállapodást? Örvendjetek hát a vásárnak, amelyet vele kötöttetek! Nagy diadal az!

Akik készek a megbánásra, Allahot szolgálják, őt magasztalják…, akik megparancsolják azt, ami helyénvaló, és megtiltják azt, ami elvetendő, és akik betartják Allah határt szabó előírásait azok az igazi hívők! Hirdess jó hírt e hívőknek!"

Korán, 9. szúra, 111.-112.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.03. 18:50:13

A szírek úgy beszartak Orbántól h már a jegesmedvék földjén át akarnak Merkelhez menni....nagyon helyesen!

www.wsj.com/articles/syrian-refugees-take-arctic-route-to-europe-1441273767

access denied 2015.09.03. 18:59:01

@bbjnick:

Uram, önt félrevezették a fordítók.

Az eredeti itt: quran.com/

kellemes olvasást, ne felejtse el az összehasonlítást, meglepetés garantált.

Attól még a biblia, a korán, lao ce, meg a zsidók összes könyve tele van marhaságokkal, azt hiszem az "idejétmúlt" a legpontosabb magyar szó a jellemzésükre.

Üdvözlöm a 21.században.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 19:01:54

@access denied: Hivatalos magyar fordításból is kettő van, a legújabb -ha jól tudom- '95 -ös és hol vagyunk még a magyarázatokba fulladó irányzatoktól?

Acsessz, már bocsi, de ez mellémente.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 19:21:13

@access denied: @Bell & Sebastian:

Összehasonlítottam az angol fordítást a magyarral és semmi érdemi differenciát nem találtam.

Az az igazság, hogy én ilyen ocsmány, személyiségzavaros, beteges hazudozót, mint @access denied: személyesen nem ismerek (nem mozgok olyan körökben:-)), úgyhogy érdemben nem is igen tudok reagálni az undorító magatartására.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 19:30:40

@bbjnick: Ezt nevezik előkelő unalomnak Angliában? Magam ugyan még nem jártam ott (követeket küldtem) de el tudom képzelni ezt a dekadenciát, nix foxvadászat, Sire Thelen pécézik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 19:59:39

@Bell & Sebastian:

Hogy jön ide Anglia?

access denied 2015.09.03. 20:03:31

@Bell & Sebastian:
@bbjnick:

"Vonuljatok harcba Allah útján?"

inkább

mondva volt hogy induljatok előre allah ügyében

A többi is hasonló, olvasni csak tudtok?

A hangyász úrnak külön köszönöm a diagnózist, tőle ez dicséret. ismertem valamikor egy hasonló nicknevű egyént, de vagy meghülyült vagy valami debil használja az accountot.

A skizó urat is csókoltatom, a rókát nem vadásszák hanem kézből etetik, unalom nincs most volt a madárvonulás, jön a delfinsimogató szezon, végre nincs meleg a hegyekben, a font brutál erős olcsó lett a világ, senki nem szól ha 30 évvel fiatalabb a barátnő, és hónapokig túl lehet élni net nélkül. Mondjuk még nem vagy itt/ott, még ezt is tönkretennéd.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 20:13:24

@bbjnick: Onnan, hogy ő is bolyongó idegeneket lát az ablakban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 20:14:17

@access denied:

"Indeed, Allah has purchased from the believers their lives and their properties [in exchange] for that they will have Paradise. They fight in the cause of Allah , so they kill and are killed."

Magyarázkodj csak, geci féreg!

Bell & Sebastian 2015.09.03. 20:16:19

@access denied: Ha az arabok is félreértették konkrétan ezt a szúrát, akkor mit vár el egy gyaurtól? Újszövetségből mikor vizsgázunk, mert nekem az van fölvéve az indexembe.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 20:17:59

@bbjnick: Na tessék fogott egy alvó terroristát.
___

Őrnagy Úr, figyel?

Robinzon Kurzor 2015.09.03. 20:22:44

@bbjnick: "Delirálsz, buzi?"

Na, a hobbikeresztényből előbújt az igazi énje.
Csak így tovább!

Robinzon Kurzor 2015.09.03. 20:25:12

@Bell & Sebastian: "Különben is, ki meri azt megjósolni, hogy melyik irányzat erősödik meg?"

Nem jósolgatásról volt szó, hanem történelmi szükségszerűségről.

access denied 2015.09.03. 20:28:52

@bbjnick:

A folytatásban ott van: ezt igéri az evangélium tóra korán. De sehol nincs benne felszólítás az ölésre, ez csak a harcosok paradicsomi útja.

Mondtam már hogy mesekönyvek, debileknek nem való.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 20:38:47

@Robinzon Kurzor: Akkor neked nyekk, geci, pusztán történelmi szükségszerűségből. A bábokat majd beveszi a Vitéz László műzeum.

Robinzon Kurzor 2015.09.03. 20:39:34

@♔bаtyu♔:

Akit már attól szédülés fog el, ha a falujának templomtornyától látótávolságon kívülre kerül, annak sokmindent be lehet magyarázni néhány valós tény és jópár további féligazság köré szőtt mesékkel.

Sok jelző, hatásvadász kifejezések, hivatkozás nélkül idézett nyilatkozatok... aki nagyon szeretné, annak nálunk is még a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 20:40:53

@access denied: Bocsánat, vallásérültet szokás mondani barokkosan cizellált sértegetésnél, másik geci.

Robinzon Kurzor 2015.09.03. 20:43:07

@Bell & Sebastian:

De fel tetszett indulni, Sebikém.

Kéne valami észérv, erre csak gecizés sikeredik.

Vagy te is tanyán nőttél fel, mint bébéjé? Akkor értem, és persze nem tehetsz róla.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 20:51:05

@Robinzon Kurzor: Mi az összefüggés a kettő között? Mármint a tanya és az akvarisztika közt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 21:04:41

@access denied:

Tiszta sor, beteges hazudozó vagy. Az "érvelésedben" nincs összefüggés mondaton belül a tagmondatok között, összevissza beszélsz.:-(

Bell & Sebastian 2015.09.03. 21:15:58

@bbjnick: No jó, de mi tényleg ketten vagyunk, neki a nehezebb, hiába hívta magát erősítésnek a gecik.

access denied 2015.09.03. 21:22:49

@bbjnick:

menjünk már vissza az elejére.
Jössz a rossz fordításokkal. Kiragadsz részeket egy összefüggő és kereszt hivatkozó szövegből. Nem veszed figyelembe hogy ósdi idejétmúlt ideológiák, idióta szövegek. Neked minden tény amit te annak látsz, még ha nem akkor is. Én türelmes marha meg válaszolok neked, de mint írtam ez csak nosztalgia, emlékeztetsz valakire, ezentúl majd figyelmen kívül hagylak, mint azt a libát aki ideidézi és linkeli a magyar net hulladékát.

A hazudozó tőled dicséret, ahogy kiforgatsz mindent én vagyok az Igazmondó Juhász, ami egyébként is én vagyok. Köszi.

Virág et. 2015.09.03. 21:29:56

@bbjnick: Az elnök emberei nem szappanopera, te filmguru, te.

@Advanced Flight: Eh. Én éltem abban a korban is. Hagyjuk ezt, felesleges. Mondogasd inkább, hogy Viktor-Viktor magadban és attól minden jobb lesz.

@dukeekud: Azt talán ne mi döntsük el, hogy ki költözzön Németországba. Azt majd a németek eldöntik. Ha kérik a véleményed, szólni fognak. Eddig nem szóltak.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 21:35:08

Te nem mondasz igazat. Viszont aki valaha is felütötte a lexikont Mohamednél, az mit lát? Vicces kedvű moszatosok az első kalifára keresztelték ezt a mostani ügynöküket.

És ez komoly.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 21:36:25

@Virág et.: Pedig az, ha se vége se hossza és még nyomokban sem tartalmaz valóságot. Hoppá.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 21:37:37

@Bell & Sebastian:

Szerintem szó sincs itt alvó terroristáról, sokkal inkább egy zavart szociopatáról (vagy valami hasonlóról).

Bell & Sebastian 2015.09.03. 21:38:52

@Virág et.: Kit tetszik németeken érteni? Aludt délután, mert pár ciffert kihagyott.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.09.03. 21:40:12

@Virág et.:

Hanem mi? Klasszikus szappanopera-dramaturgiára épülő, se eleje, se vége epizódfolyam.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 21:40:46

@bbjnick: Olyat én is ismerek. Anya-komplexus, csak nehogy magában ismerje fel. Mármint magában.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 21:57:39

Pont most taglalják a tévében, hogy micsoda mozgósító ereje van a teljesen etikusan, minden újságba betett képnek a tenger által kivetett, halott kisfiúról.

Hogy nem szakad rá az ég a mocskos, lélekkufár, német zsé-médiára!

Tudatos manipulációnak hívják tanyán az ilyet, nem mellékesen emberietlen cselekedet, aljas ösztönöktől vezérelve, mások empátiáját kihasználandó.

access denied 2015.09.03. 22:25:34

@Bell & Sebastian:

Mondtam már, ha azt mondják hogy befogadunk csak kérded hogy hányat.

Nem lett volna jobb önként?

Bell & Sebastian 2015.09.03. 22:47:01

@Az Igazmondó Juhász: Mert amit életünkben teszünk, az az örökkévalóságban visszhangzik. Aljas szándék nem teremthet ehető gyümölcsöt, továbbá: vérük az utódaik lelkén szárad

vizipipa 2015.09.03. 23:35:03

Na végre! Van itt egy igazi, jó kis elosztási lista, eu szinten, 160 ezer főre. Igény szerint fel lehet szorozni 1 millióra (x6,25) vagy 5 millióra is (x31,25).

index.hu/kulfold/eurologus/2015/09/03/ezzel_allhat_elo_juncker_menekultugyben/

Ebből 5 milliónál
- a németeknek 1 064 906,
- nekünk 89 500,
- Juncker papának 42 500 jut

Heuréka! Akkor erre kell mondogatni: jaj de jó, jaj de jó!

annamanna 2015.09.04. 06:51:52

@Virág et.: ne má', ilyen száni kis klippel akarod lenyomni a kereszténységet és a Bibliát?
Inkább olvasnád el, akkor biztosan nem linkelnél ilyen zombiknak való blődséget.

A Bibliát meg kell érteni.
Amit a klipben nyomatnak, azok ószövetségi rendelkezések.
Ma NINCS ÓSZÖVETSÉG, MA ÚJSZÖVETSÉG VAN.
MA SENKI NEM HIVATKOZHAT AZ ÓSZÖVETSÉGRE, mert azt a szövetségnek Isten véget vetett, és újat kötött helyette.

Nincs zsidó vallás.
Csak talmudista okkultista kultusz van.
Amit ezek ma művelnek, az bibliai értelemben véve nem vallás.

Persze az a mocskosság a részükről, hogy az ő nyomorult szarukat kenik rá a kereszténységre, aminek ehhez az egészhez semmi köze; de hát a szarkenés jellegzetes szokásuk.

Az ószövetség eleve arra épült, hogy mindenki belássa, efféle babonás rituálékkal sehová sem lehet eljutni, nem lehet megfelelni Istennek.
Hogy úgy mondjam, ez volt Isten iróniája a spiritiszta kultuszokkal szemben, de persze az okkultisták a végletekig beleélték magukat és túlhajtották.

Amúgy meg nem tudom, egy nap alatt változott-e a véleményed a drágajó befogadó németekről, akik pl
a pesti életmentő afgán fiút is börtönbe zárták: mandiner.hu/cikk/20150903_kalmar_szilard_fuck_germany

@bbjnick: aha, tehát ebben látszik a vallásosságuk?
Mutass nekem imaszőnyegen térdeplő, napi ötször Mekka felé fordulva, földre boruló imádkozó tömegeket, majd akkor beszélgethetünk tovább a Koránról, addig nem.

Advanced Flight 2015.09.04. 09:01:04

@Virág et.: fú, most aztán nagyot mondtál, tényleg :-)
Ha nem tudsz értelmesen érvelni, akkor inkább ne válaszolj, kevésbé ciki, mint ha ironizálni próbálsz; az ugyanis afféle intellektuális tevékenység, amire te nem igazán vagy képes.

Mekk Meister 2015.09.04. 09:06:21

@dukeekud: és @virág et: Az valahogy elkerülte a figyelmeteket, hogy a németek mégsem akarnak annyira tömegeket befogadni, ezért is dekkolnak a Keletinél. VAgyis eleve hamis indoklás az, hogy "úgyis Németországba mennek". Nem, nem mennek, csak akarnak. És az az egymillió sem jut oda, aki Merkel hívó szavára most és a napokban felkerekedett.

Virág et. 2015.09.04. 09:49:42

@Bell & Sebastian: @bbjnick: Az elnök emberei nem szappanopera, emberek. Egy szimpla drámai sorozat (volt, már nincs), amiből sok van. Ettől még egyik sem lesz szappanopera.

en.wikipedia.org/wiki/Soap_opera

Bell: a németeket értem a németek alatt.

@annamanna: Ehhez képest elég sokan hivatkoznak az Ószövetségre még ma is, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a mai Bibliának is része. Az idézet is erről szól: sok minden, ami a mai vallási iratokban van, az már nem naprakész, nem alkalmazható. Persze, Hollywood, de a lényeg ez.

@Advanced Flight: Eleve elmész személyeskedésre meg offolsz. Ennek nem itt a helye, nem veled fogom megvitatni a Kádár rendszert és nem itt.

Szevasz.

@Mekk Meister: Nem kerülte el. A b verzió, hogy itt maradnak. Ami nekünk és nekik sem jó.

annamanna 2015.09.04. 10:28:34

@Virág et.: "Ehhez képest elég sokan hivatkoznak az Ószövetségre még ma is"

Persze, a szövegre.
Amit itt idéznek, azok konkrét törvények, amik helyett egészen konkrétan új parancsok lettek adva, az új szövetségnek megfelelően.

Ez csak a talmudistáknak nem tűnik fel!
Ők azok, akik Jézust abszolút semmibe veszik!
Hol esett szó ebben a nyomorult klipben Jézusról?

Ne legyél megtévesztve, a Bibliát így csakis talmudisták értelmezik, és mindezt a keresztények fejéhez vágják, pedig a keresztényeknek ehhez az égvilágon semmi közük sincs.

Az ilyen betarthatatlan törvényekkel, ismétlem, Isten direkt az okkultizmusban, spiritizmusban fellehető babonaság értelmetlenségét bizonyította be.
Ezek sose voltak arra valók, hogy valaki is betű szerint betartsa őket; ha elolvasnád a Bibliát, tudhatnád.

Ilyesmit csak a talmudisták hajtogatnak, és azok verik be a tudatlan emberek fejébe, hogy a Bibliát azzal azonosítsák, amivel Isten azt akarta bebizonyítani, hogy ennek semmi teteje sincs.
Semmivel sem fog Istenhez közelebb kerülni az, aki nem vesz fel kétféle szövésű ruhát stb.
Jézus maga rengeteg példát adott arra, hogy betarthatatlan törvények miatt összetűzött a (talmudista) farizeusokkal. Talán egy neked is rémlik, például a szombati gyógyítások sora, vagy a mosdatlan kézzel való evés.
A Bibliára még a vasárnapi boltzár miatt se lehet hivatkozni. Talmudista észjárásra vall a Bibliát okolni a vasárnapi boltzár miatt.

Isten még a tízparancsolatot is kicserélte; ha emlékszel, Mózes összetörte a kőtáblákat, amikor meglátta az aranyborjút imádó tömeget (tehát okkultizmusba, hamis kultuszba merült embereket). Visszament a hegyre, és Isten új parancsokat adott, ez volt az az ószövetségi időkre érvényes tízparancsolat.

Bemásolom, hasonlítsd össze az elsővel:

Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, a melybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted.
Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket.
Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.
Hogy valamiképen szövetséget ne köss annak a földnek lakosaival, hogy a mikor isteneiket követvén paráználkodnak, és áldoznak az ő isteneiknek, és meghívnak téged, egyél az ő áldozatukból.
És feleséget ne végy az ő leányaik közül a te fiaidnak, hogy mikor paráználkodnak az ő leányaik isteneiket követvén, a te fiaidat is paráználkodásra vigyék, az ő isteneiket követvén.
Ne csinálj magadnak öntött isteneket.
A kovásztalan kenyér innepét megtartsad: hét nap egyél kovásztalan kenyeret, a mint megparancsoltam néked, az Abib hónap ideje alatt; mert Abib hónapban jöttél ki Égyiptomból.
Mindaz a mi az anyja méhét megnyitja, enyém legyen, és minden hímbarmod is, a mely a te tehenednek vagy juhodnak első fajzása.
De a szamárnak első vemhét juhon váltsd meg; ha pedig nem váltod, szegd nyakát. Fiaid közül minden elsőszülöttet megválts, és ne jöjjön üresen előmbe senki.
Hat napon munkálkodjál, a hetedik napon pedig pihenj; szántás és aratás idején is pihenj.
A hetek innepét is megtartsd a búza zsengének aratásakor; meg a betakarás innepét is az esztendő végén.
Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt.
Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor.
Áldozatom vérét ne ontsd ki kovász mellett, és a husvét innepének áldozatja ne maradjon meg reggelig.
Földed zsengéiből az elsőt vidd fel az Úrnak a te Istenednek házába. Ne főzz gödölyét az anyja tejében.
És monda az Úr Mózesnek: Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izráellel.
És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot.

Virág et. 2015.09.04. 10:57:49

@annamanna: A konkrét példa a filmben egy másik, ószövetségi idézetre válasz, amit a szőke rádiós hölgy idézgetett és amire az elnök más ószövetségi idézetekkel reagált. Ezért jó a jelent szűkebb értelemben.

Tágabb értelemben azt jelenti, hogy a vallásos szövegeket nem lehet szó szerint értelmezni. Temérdek olyan idejétmúlt szabály, intés szerepel bennük, amelyek ma már nem érvényesíthetőek. A vita pedig az egyik újdonsült iszlamofóbtól ered, aki megint Koránt idézett, hogy jajj-jajj abban benne van, hogy ezek itten jól megölnek majd minket.

annamanna 2015.09.04. 11:15:18

@Virág et.: "a szőke rádiós hölgy idézgetett"

ha jól emlékszem, a buzulás tiltását idézte, azt pedig az újszövetség is tiltja; tehát a buzulás tiltását nem lehet azzal semmibe venni, hogy a kétfajta szövetből készült ruha tilalmával vetjük egybe.

A nemiségre vonatkozó parancsok az újszövetségben nemhogy enyhültek volna, hanem drasztikusan megszigorodtak, Ferenc pápa most próbál ezen oldani, persze azért, mert a katolikus egyháztagok legnagyobb részének semmi köze a Bibliához, így meg tényleg gáz olyasmit követelni, amin valós hívők is megakadnak.

"Tágabb értelemben azt jelenti, hogy a vallásos szövegeket nem lehet szó szerint értelmezni. "

Nézd, ha el sem olvastad (az eddigiek alapján biztosan nem olvastad el), akkor sehogy sem tudod értelmezni. Sem így, sem úgy, mert nem tudod, mi van benne leírva. Először is el kellene olvasni, utána eldönteni, hogy miképpen tudod értelmezni.
Arról sem lehet fogalmad, hogy az újszövetségben milyen szabály és intés elavult és idejétmúlt, mi az, ami már nem érvényesíthető, ha nem ismered a szöveget. Olvasd el, ajánlom. Különösebben nem hosszú, bár nem könnyű olvasmány.

"A vita pedig az egyik újdonsült iszlamofóbtól ered"

Neki én is válaszoltam.
A muzulmán vallásnak elég látványos megnyilvánulásai vannak, például a napi ötször Mekka felé fordulva való földre borult imádkozás, imaszőnyegen.
Hányan hoztak közülük imaszőnyeget, hányan imádkoznak napi ötször Mekka felé leborulva?
Ez elég válasz bármilyen iszlamofóbnak.

Ha közülük valaki terrorista lesz, azt fix hogy nem a muzulmán hite fogja vezetni, mert jelen pillanatban egyikük sem tartja be a legalapvetőbb muzulmán előírást sem, lefogadom, hogy senki sem hozott magával imaszőnyeget, és nem teríti le napi ötször Mekka felé.

A terrorizmus valós veszély, csak nem a muzulmán hit az alapja.

Virág et. 2015.09.04. 14:00:29

@annamanna: Ó, olvastam én a Bibliát kiskoromban Máryás atyánál. Sőt, első áldoztam is. És bár Ferenccel ellentétben én nem rendszeresen vagy folyamatosan :), de azért bérmálkoztam is.
Keresztapa is vagyok, többszörösen is.
Időközben azonban lefolyt egy kis víz a Dunán.

A filmben egyébként a léviták könyvéből idéz a szőke nő, ezért volt Bartlet elnöknek is ószövetségi az ellenpéldája.

Az iszlamofóbiáról egyetértünk.

Virág et. 2015.09.04. 14:01:22

@Virág et.: Mátyás nem Máryás, akármi is akart az lenni. Bocsánat.

annamanna 2015.09.04. 16:05:24

@Virág et.: azt én értem, hogy onnan idéz, de megint írom: azért onnan idéz, mert a sorozatot talmudista megrendelésre írták.
Még véletlenül sem a Római levelet idézi, az Újszövetséget, mert arról nem akarnak tudni. Az számukra nem létezik.
Az egész jehovista mozgalom is milyen lukból bújt elő? Olyan szorgalmasan, keményen térítenek, ahogyan a keresztény egyházak összesen sem. Gazdaságilag is erősek, a központjuk még csak véletlenül sem Európában van. Ki mondatja azt ezekkel a megtévesztett emberekkel, hogy Isten neve Jehova, amikor az újszövetségben nagyon sokszor, világosan le van írva, hogy Jézus nevén kívül nincs más név, ami által üdvözülhetünk. Pl:

Csel 4,12 És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

Természetesen az ószövetségben és az újszövetségben nem két különböző Istenről van szó, de vannak szabályai, amiket figyelembe kell venni. És ha az Isten azt mondja, hogy Jézus, akkor senki nem mondhatja azt, hogy Jehova.
Ahogyan Ábel és Káin esete - Ábel azt vitte áldozatul, amit Isten parancsolt, ezért az ő áldozata el lett fogadva, Káin meg azt, ami eszébe jutott, az ő áldozata nem lett elfogadva, ezért dühében agyonütötte a testvérét.

Tehát visszatérve a részletre - most senki nem hivatkozhat ószövetségi törvények és parancsok betartására, mert az újszövetség parancsai vannak érvényben. Az újszövetség is tiltja a buzulást (tehát a valóságban a nő ezt válaszolta volna, még csak véletlenül sem akadt volna belé a szó); de a kétfajta szövetből készült ruha viselésének tilalma, vagy disznóhúsevés tilalma (hogy relevánsabb példát hozzak), vagy a körülmetélés kötelessége nem érvényesek, ezek elmúltak az állatáldozatokkal együtt, mivel jobb és tökéletesebb áldozatot fogadott el Isten, Jézus Krisztus vérét, rajta kívül semmilyen áldozat nem érvényes, mindenféle egyéb áldozat az ördögnek hozott áldozat. Jézus vérével új szövetség kezdődött, új parancsokkal.

Ez egy érdekes logika a Bibliában, de nagyon sokszor megismétlődik, például rögtön abban, hogy a romlandó világ is el fog múlni, és jobb, romolhatatlan világ veszi át a helyét.
Vagy hogy Ádámnak Isten először állatokat vitt, hogy válasszon közülük segítőtársat magának. Nem azért csinálta, mert bolond, hanem mert van egy alapvető logika a Bibliában, amit talán a kánai menyegzőből is meg lehet érteni: először a rossz bor van felszolgálva, és csak utána a jó.
Ennek oka pedig az, hogy mi, emberek megtanuljunk a rosszon is hűségesnek lenni. De ha már új szövetség van, akkor nem lehet és nem is kell az elavult ószövetségen nyammogni, annak nem most van az ideje. Ahogyan Ádám sem ragaszkodhatott Éva helyett még mindig az állatokhoz, amikor már ott volt előtte a felesége. Vagy Lót feleségének sem lett volna szabad visszanéznie Sodomára, ha már egyszer eljött onnan.
Tehát ahogyan most nem követelhetjük, hogy nyíljon meg az ég és váljon láthatóvá Isten, mert majd akkor hiszünk benne, ha látjuk (eljön ennek is az ideje); ugyanúgy az ószövetségnél sem ragadhatunk le, ha már új van.

Virág et. 2015.09.04. 16:27:58

@annamanna: "azért onnan idéz, mert a sorozatot talmudista megrendelésre írták"

Azért onnan idéz, mert dramaturgiailag így jött ki jól a riposzt. Ne menjünk már le retardo-jobbikos zsidózós szintre. Ebédeltem ma már, meg olyan szépen elbeszélgettünk eddig.

alegokosabb 2015.09.04. 16:49:57

A BETOLAKODÓK SEGITÉSÉT HAZAARULÁSNAK KÉNE NYILVÁNÍTANI, ÉS MINIMUM ÉLETFOGYTIGLANI BÖRTÖNNEL KÉNE BÜNTETNI, AKI AZ ELLENSSÉGGEL KOLLABORÁL, AKI HAZÁNK MEGSZÁLLÁSÁT BÁRMILYEN MODON IS SEGÍTI !!!

annamanna 2015.09.04. 17:00:49

@Virág et.: hát persze hogy így jött ki jól annak, aki gúnyolódni akar a kereszténységen. A keresztény bűnnek tartja a buzulást? Ó, hát akkor bizonyára meg kéne égetni azokat, akiken kétféle szövésű ruha van! (Noha megégetésről aztán végképp nem tud a Biblia, az ószövetség megkövezésre ítélt embereket, természetesen nem a kétféle szövésű ruha miatt).
Ha valamit le akarok járatni, a legegyszerűbb, ha gúnyolódok rajta. Úgy tűnik, mintha nagyon okos lenne a filmbeli elnök, csakhogy az USA-ban a valódi elnök ezt már csak azért sem tehetné meg, mert akkor soha nem jutna az elnöki székig.

Itt például: www.youtube.com/watch?v=Ik1bdoufPt0 Miley Cyrus durván gúnyolódik a republikánusokon, de az az érdekes, hogy csak olyan gúny jut eszébe, ami valójában saját maga felé irányuló öngúny, hiszen önmagát adja.

Ugyanígy a kereszténység kigúnyolása is csak úgy sikerült a részletben, hogy olyasmit támadtak, amivel a kereszténység nem törődik, csak a Talmud nyammog rajta.

Nagyon sok mindennel vádolható a kereszténység, de azzal nem, hogy bárkit is vegzálna azzal, milyen szövésű ruhát hord. A részletben viszont az elnök, különös módon nem rabbit támadott! Pedig azt jogosabban tehette volna, de milyen érdekes, nemde, hogy dramaturgiailag nem egy rabbival jött ki jól a riposzt :)
süti beállítások módosítása