Tíz pont a bevándorlókról − Migráció és mi VII.
2015. augusztus 31. írta: Redakció

Tíz pont a bevándorlókról − Migráció és mi VII.

migrans_7.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Tíz pont a bevándorlókról – Vagy mi megyünk oda (segíteni), vagy ők jönnek ide (lakni)

Lányi András, az ELTE docensének írása

 

1. Hetek óta figyelem a tranzitzónák lakóit, megfigyeléseimet bárki ellenőrizheti. Úgy találtam, hogy az ott képtelen zsúfoltságban várakozó ázsiai családok, köztük a jövevények többségét alkotó fiatal férfiak igyekeznek a nomád körülményekhez képest kulturált módon berendezkedni. Őszintén szólva, nem tartom valószínűnek, hogy hasonló helyzetben honfitársaim ilyen fegyelmezetten viselkednének.

Aki valaha foglalkozott tartósan hátrányos helyzetű csoportokkal, azt is nyomban látni fogja, hogy a tranzitzónák lakóinak többsége nem ezek közül kerül ki. (Mondjuk, a Keleti pálaudvar környékén nem nehéz elvégezni az összehasonlítást.) A mögöttük álló út viszontagságaihoz képest meglepően jóltáplált és jólöltözött, méltósággal viselkedő emberek többsége odahaza nem a társadalom alsó rétegeihez tartozott, és életükre nem lehetett jellemző sem az állandó nélkülözés, sem a tartós üldöztetés.

Úgy tűnik tehát, az afgánok, szírek, pakisztániak, bangladesiek közül is elsősorban azok vállalkoznak a viszontagságos nyugati utazásra, akik a magyarok közül: az értékesíthető tudással, jó munkavégző képességgel rendelkező közepes helyzetű csoportok, s nem azok, akiknek az élete, biztonsága odahaza közvetlen veszélyben forog. Persze ilyenek is akadnak köztük, a migrációnak azonban szemlátomást nem ez a fő oka, legalábbis azoknak az esetében nem, akik egyáltalán eljutnak Magyarországig. A megtizedelt, földönfutóvá lett áldozatok, akiknek egyik napról a másikra kellett elhagyni az otthonukat, rendszerint a legközelebbi biztonságosnak vélt országba vagy országrészbe jutnak csak el, és általában nincsenek abban a helyzetben, hogy a költséges tengerentúli utazásba belevágjanak.

*

2. Minden bizonnyal más a helyzet az Afrikából érkezők körében, akik Dél-Európa partjait ostromolják. A fekete kontinens a világ legszegényebb része, és itt növekszik a népesség a leggyorsabban. A bronzkori termelési és higiénés viszonyokat felváltó hirtelen modernizáció robbanásszerű változásokat hozott. A népesség megsokszorozódott, mert a megszülető gyermekek többsége megéri a felnőttkort, ugyanakkor a megélhetésüket biztosító természeti források beszűkültek. Szélsőséges hatalmi és vagyoni különbségek alakultak ki, melyek fennmaradását az egymással hadakozó kegyetlen terror- és erőszakszervezetek korszerű fegyverzete szavatolja, állandósítva a véres belháborúkat. A tudatlanság és a nők jogfosztottsága lehetetlenné teszi a családtervezést, az exportra termelő mezőgazdasági monokultúrák földéhsége a táplálék megtermelését, a klímaváltozás az ivóvízellátást. Az afrikaiakat az elemi ínség készteti, hogy elhagyják otthonaikat, és a gazdag Európába költözzenek.

Akár az ázsiai, akár az afrikai bevándorlókat nézzük, úgy találjuk tehát, hogy helytelen és megtévesztő a tömeges migrációt a menekült-kérdés és a menekült-jog fogalmi keretei között tárgyalni. Ami a tényleges üldöztetés elől menekülőket illeti, az új helyzet inkább nehezíti ügyük megkülönböztetett, a nemzetközi jognak megfelelő kezelését. Annál is inkább, minthogy a bevándorlók egy jelentős része úti okmányok nélkül érkezik, lehetetlenné téve, hogy kilétüket, származásukat, jogosultságukat az európai hatóságok ellenőrizhessék (ami jóhiszeműségre aligha vall).

*

3. Bárkinek, aki felelős módon kíván véleményt formálni a mostani tömeges migrációról, először arra kell elfogadható magyarázatot adnia, hogy az Európa határain megjelenő illegális bevándorlók száma miért ugrott meg egyik évről a másikra, éspedig a Földközi-tengeren keresztül és a Balkánon át érkezőké ugyanakkor, az Ázsiából illetve Afrikából útnak indulóké egyidejűleg.

Mi történt vajon? E távoli országok lakói egymással össze nem beszélhettek; a terrorcselekmények közvetlen hatása sem kielégítő magyarázat: az érintett térségekben eddig is folytak helyi háborúk. A legtöbben mégis idén döntöttek úgy, hogy sok ezer kilométert tesznek meg idegen országokon, földrészeken, sivatagon, hegyláncokon, tengereken át, viszontagságos körülmények között, nem egyszer életüket kockáztatva.

Annyi bizonyos, hogy az utaztatásukat szervező és bonyolító hálózatoknak ez a hirtelen tömegessé lett transzkontinentális turizmus hatalmas üzletet jelent. Ezért okkal feltételezzük, hogy a migrációs láz gerjesztésében az utóbbiak aktív szerepet játszanak, akár üzleti, akár politikai célzattal teszik, s akár rábeszéléssel, akár ennél erőszakosabb eszközökkel érik el céljukat (a kettő természetesen nem zárja ki egymást). Annyi bizonyos, hogy a migrációs trendekben világszerte és egyidejűleg bekövetkezett hirtelen változásra elfogadható magyarázattal még senki nem állt elő.

*

4. Milyen hatással lesz Európára a majdnem kizárólag muzulmán országokból érkező tömeges bevándorlás? Földrészünkön jelenleg kb 20-25 millió muszlim él, e családok túlnyomó többsége az elmúlt fél évszázadban telepedett le kontinensünkön. Ha a mostani migrációs trendek tartósnak bizonyulnak – amit nincs okunk kétségbe vonni , akkor számuk egy-két évtizeden belül megkétszereződhet. Tudni kell azonban, hogy a jövevények termékenységi rátája az európainak a többszöröse. Ezért elképzelhető, hogy egyes célországokban az iszlám kultúra már ebben az évszázadban többségbe kerülhet.

Európa bűnei számosak: felelősségünk a globális klímaváltozásért, más földrészek lakóinak elnyomorodásáért tagadhatatlan, bűnhődni azonban most erényeinkért fogunk. A tudatos – ha nem is okvetlenül morális célokat követő – önkorlátozás, amelyet a szaporodás terén a huszadik század második felétől kezdve az európaiak tanúsítanak, sajnos, nem a helyi ökoszisztéma újjáéledését teszi majd lehetővé, hanem a fehér embernél szaporább jövevények térhódítását és többségbe kerülését. Az ökológiai gondolkodás klasszikusai már a múlt században rávilágítottak erre a kínos összefüggésre: egyesek racionális önkorlátozása rövid távon csak az irracionálisan önző mások számára biztosít előnyt, akiknek terjeszkedése (szaporodása) viszont hosszabb távon az egész ökológiai-társadalmi rendszer összeomlásához vezet, ami végül minden szereplőt maga alá temet.

*

5. A folyamat valóságos neve: népvándorlás. Népvándorlás és honfoglalás – emberek milliói a természeti és/vagy társadalmi viszonyokban bekövetkezett változások hatására felkerekednek, és új hazát keresnek ott, ahol az életkörülmények kedvezőbbek. E kedvezőbb életkörülményeket valaki megteremtette: ezek minden esetben egy olyan civilizáció gyümölcsei, amit a más civilizációs mintákat követő jövevények tömeges letelepedése és az ennek nyomán kialakuló kezelhetetlen konfliktusok válságba sodornak. Idővel azután a bennszülötteknél szaporább bevándorlók kiszorítják a régebben ott élőket, vagy a saját kulturális mintáik átvételére kényszerítik az addigra jócskán meggyengült befogadó népességet. A római birodalom hanyatlásának és bukásának története szépen példázza ezt a folyamatot.

Ha a fogadó országok nem tanúsítanak ellenállást, a honfoglalóknak nem kell okvetlenül erőszakhoz folyamodniuk. Míg a Nagy Népvándorlás idején a népek közötti érintkezés meghatározó módja a fegyveres harc volt, a mostani Még Nagyobb Vándorlás történetében a háborúskodás egyelőre alárendelt szerepet játszik, inkább oka, mintsem következménye a migrációnak. A végeredmény ettől még ugyanaz marad. Civilizációkat általában nem az ellenük viselt háború pusztít el, hanem az őket hordozó népesség eltűnése, s ez az eltűnés a régészek tanúsága szerint nem kihalást jelent, hanem beolvadást, elkeveredést.

Jelen esetben mégsem számíthatunk arra, hogy civilizációnk békés körülmények között tűnik el. Európa ugyanis egyike a leginkább túlnépesedett földrészeknek, s jólétét köztudomásúlag már régóta annak köszönheti, hogy technológiai-gazdasági és katonai fölényét más földrészek természeti forrásainak kisajátítására és felélésére használta. Ezek az egyenlőtlen csereviszonyok lassan bár, de mérséklődnek, s ennek következtében az öreg kontinens még a jelenlegi népességet sem fogja tudni a mostanihoz hasonló színvonalon eltartani, nemhogy annak a másfél- vagy kétszeresét. Az Európai Unió keretében zajló folyamatok máris jelzik ezt: a centrum-országok kíméletlen igyekezete, hogy gazdaságukat a periféria rovására tegyék fenntarthatóvá.

Az erőforrások és a hely szűkössége előbb-utóbb óhatatlanul egymás ellen fordítja majd a befogadó és a bevándorló társadalom szegényeit, miközben a gazdag üzletemberek váltig örülnek az olcsó munkaerőnek, az arab milliomosok bevásárolják magukat az európai gazdaságba, és a politikailag korrupt uniós bürokraták nyitottságról fecsegnek. Azokon a településeken, ahol a színes bőrű, muzulmán többség érvényesíteni akarja majd jogos autonómia-igényét vagy bevezeti az iszlám törvénykezést, a kor szavára süket őslakosság ellenállása polgárháborúhoz fog vezetni.

*

6. Az új népvándorlást elsősorban a globális ökológiai katasztrófa váltotta ki. Az emberiség szaporodása már régen meghaladta a Föld eltartó képességének mértékét, eddig is csak más fajok kiszorítása, elpusztítása árán volt fenntartható. A megnövekedett népesség eltartását olyan tömeges hatású, nagyléptékű technológiák alkalmazása tette lehetővé, melyek rohamos ütemben pusztítják tulajdon létünk természeti alapjait. Az ipari társadalmak lakói ráadásul a jólétet összetévesztették az anyagi javak egyre gyorsabb ütemű elhasználásával, s miután ez a korcs életideál a kifosztott népekre ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol, világszerte elterjedt, ami még inkább sietteti az élővilág pusztulását.

Elsőként – a klímaváltozás és a környezetszennyezés együttes hatására az egészséges ivóvíz vált tartósan elérhetetlenné nagyjából az emberiség 15%-a számára. Figyelem! Ha egymásra helyezzük azoknak az országoknak a térképét, ahol a leggyorsabban süllyed a talajvíz szintje, a migránsokat kibocsátó országok térképével, döbbenetes egybeesést tapasztalunk. (Kína, amely hasonló ivóvíz-hiánnyal küzd, tömérdek energia felhasználásával képes jól-rosszul kezelni ezt a problémát.) Megváltoztatja-e a migrációs konfliktus megítélését, ha azt az ökológiai válság következményeként azonosítjuk? Erre a kérdésre rövidesen visszatérünk.

*

7. Sokan úgy gondolják azonban, hogy az elöregedett kontinensnek mindettől függetlenül, kifejezetten jól jön a kívülről érkező vérfrissítés. A bevándorlók főleg olyan szakmákban helyezkednek el, ahol hiány van munkás kezekben, megjelenésük tehát felpezsdíti a gazdaságot, és segít eltartani az életkor meghosszabbodásával arányosan növekvő nyugdíjas népességet. A délről és keletről érkező milliókból idővel jó európaiak lesznek, a velük beáramló kulturális sokféleség pedig gazdagítja, színesíti majd életünket.

Ha pár évtizeddel ezelőtt gondolhattunk is ilyesmit, a tények azóta rácáfoltak a várakozásokra, melyekből legfeljebb a bevándorlók olcsó munkaerejére alapozott üzleti számítások teljesültek. Ezért az olcsóságért azonban hatalmas árat fizetnek Európa nagyvárosai. A bevándorlók többsége nem vált „jó európaivá”, nincsenek is ilyen szándékaik. Az első nemzedék élete rendszerint rámegy a civilizációs szakadék áthidalásának igyekezetére, a beilleszkedésre. A második bosszút áll a kudarcért, ami szüleiket a munka világában, őket magukat az iskolában éri. (Aligha véletlen, hogy az iskolában sikeres, „hajtós” kelet-ázsiai fiatalokkal van a legkevesebb baj.) Mint a téma szociológus kutatói megállapították, az életformák és szokások sokfélesége nem multikulturális társadalmat teremtett, hanem frusztrált, egymással szemben is ellenséges kisebbségeket, és legalább ennyire frusztrált befogadó társadalmat, katasztrofális közbiztonságot, hanyatló közoktatást, túlterhelt infrastruktúrát, egekbe szökő szociális kiadásokat.

A helyi társadalmat összetartó bizalom és szolidaritás alapja, az intézmények működőképességének elengedhetetlen feltétele ugyanis az a közös nyelv (volt), amit kultúrának nevezünk: egyetértés a szavak és cselekedetek értelmét illetően. Minden újabb nemzedék, minden újabb jövevény hozzátesz valamit ehhez az értelemhez, és ez által a rend nem sérül, éppen ellenkezőleg, új elemekkel gyarapszik. De hogy a régi és az új szervüljön, s ne keletkezzen véres zűrzavar, az mérték és idő kérdése. Néhány évtized leforgása alatt sokmillió jövevény beáramlása romba dönti a civilizációt, amelyet néhány ezer vagy tízezer idegen érkezése csak gazdagítana. (Ha a nyár folyamán részletekben hullik le ránk az a pusztító felhőszakadás, amely augusztus közepén elborította Budapestet, áldás lett volna a városra nézve.)

*

8. Az emberi jogok védelmezői szerint azonban nem ez a kérdés. Sőt, mindez nem kérdés. Az alapvető szabadságjogok ugyanis minden embert egyformán megilletnek, s ezek között a szabad költözködés jogát Európa nyugati felén immár félezer éve nem szokás elvitatni. (Egészen pontosan azóta, hogy a földjeikről elűzött angol parasztok uraiktól cserébe ezt a „jogot” kapták: mehetnek, amerre látnak.) Megtagadhatjuk-e a jobb életre vágyakozó ázsiaiaktól és afrikaiaktól, hogy ott telepedjenek le családjaikkal, ahol akarnak?

Erre a kérdésre általánosságban határozott igennel kell válaszolnunk: megtagadhatjuk, mert az egyén szabadságjogai nem játszhatók ki a népek önrendelkezési joga ellenében. A népfenség elvén (fikcióján, oké) működő demokratikus jogállam kizárólagos joga, hogy az általa képviselt közösség nevében eldöntse, kit és milyen feltételekkel bocsát be a maga területére. Kötelessége az ország törvényes rendjének, területi integritásának, lakói biztonságának védelme bárkivel szemben, így az állam egyes polgáraival és más államok polgáraival szemben is. A közszabadság és a közjó azért élvez ilyenkor elsőbbséget az egyén jogaihoz képest, mert az egyén szabadsága és erkölcsi méltóságának tisztelete nem valami velünk született adottság, hanem történelmi vívmány: elismerésükre tehát csak a közösség tagjaiként számíthatunk, amely elkötelezte magát ezen értékek mellett.

A közösség érdekében és felhatalmazásával az állam feladata, hogy korlátozza a bevándorlást és szabályozza a letelepedést a maga földjén. Határainak illegális átlépését éppen ezért bűncselekményként szankcionálja. Más a helyzet akkor, ha a határsértők nagy tömegben lépik át egy ország határait. Ezt rendszerint ellenséges támadásnak szokták minősíteni. A félreértések elkerülése végett: a migránsoknak én sem ellenséges, sem támadó szándékot nem tulajdonítok. De nem azért, mert fegyvertelenül lépik át a határt. Előfordulhat ugyanis, hogy épp a fegyvertelenség a legerősebb fegyverük.

*

9. A népszuverenitásra történt fenti hivatkozást azonban vagy fel kell adnunk, vagy meg kell védenünk egy jogos ellenvetéssel szemben, ami a bevándorlókat (pontosabban a bevándorlást) támogató álláspont morális alapját képezi, ez pedig így szól: az emberiség ma már, a globális egymásrautaltság korában egyetlen közösséget alkot. Az úgynevezett űrhajó-etika álláspontja szerint mindannyian egyetlen, Föld nevű űrhajó utasai vagyunk. A közösségen belüli szolidaritás parancsa tehát bennünket a bevándorlók költözési szabadságának elismerésére, azaz befogadására kötelez. Ha ezt a követelményt összekapcsoljuk azzal a korábban elfogadott vélekedéssel, mely szerint az őket otthonuk elhagyására késztető okok minden bizonnyal összefüggenek a globális ökológiai válság következményeivel, ezekért pedig mi mint a modern ipari civilizáció haszonélvezői igenis felelősséggel tartozunk, akkor elháríthatatlannak tűnik a végkövetkeztetés, hogy ügyük a mi ügyünk, és nekünk tárt karokkal kell fogadni őket.

Az űrhajó-modell érvényességével szemben azonban súlyos rendszerelméleti aggályok merültek fel. Garret Hardin szerint az űrhajó hasonlat elsősorban azért sántít, mert a Föld és a földi folyamatok általunk elvben és lényegében is kormányozhatatlanok, ténylegesen pedig senki sincs, akit az utasok felhatalmaztak volna a kormányzásra. Ilyen felhatalmazással továbbra is csak a kisebb közösségek, nemzetek vezetői rendelkeznek. Globális felelősségünk és – mondjuk így – lokális cselekvőképességünk szembeállítása szinte megoldhatatlan erkölcsi dilemma elé állít bennünket. Ebből a lehetséges következményeket latolgatva keresünk kiutat. E következményeket Hardin szerint az űrhajónál hitelesebben írja le a mentőcsónak-hasonlat. Mindannyian a globális ökológiai katasztrófa hajótöröttjei vagyunk. A szerencsés vagy élelmesebb utasok mentőcsónakon menekülnek, a többiek megpróbálnak feljutni a máris túlterhelt és ingatag járművekre. Ha felvesszük őket, elsüllyedünk, senki se jár jobban, ezen a módon tehát nem vagyunk képesek megmenteni őket, legfeljebb mi is velük pusztulunk.

Létezne vajon a megmentésükre más módszer is? Igen, és a népvándorlás áldozatain csakis ez segíthet. Többségük ugyanis ugyanúgy nem „szeretne” Európában élni, ahogy a hajléktalanok többsége nem szeret a híd alatt aludni. Befogadásuk vagy elutasításuk épp ezért egyaránt afféle csővégi megoldás, vagyis egyáltalán nem megoldás, még csak nem is érinti a probléma lényegét.

Megoldást az jelentene, ha békén élhetnének a szülőföldjükön. Pont. Nincs más megoldás. Ehhez a feltételek hatalmas áldozatok árán - de még így is: aránylag könnyebben – helyreállíthatók: „csupán” a javak eloszlásának szélsőséges egyenlőtlenségét kellene enyhíteni; hozzájuttatni őket – helyben és ellenszolgáltatás nélkül - az ökológiai változásokhoz való alkalmazkodás eszközeihez; s mindenekelőtt felszámolni a terror-államok, terrorista csoportok rémuralmát, amely az egész világ biztonságára nézve a legkomolyabb fenyegetést jelenti. Íme ez az, amit globális felelősségünk elismerése megkövetel, s ami a mentőcsónak utasait is megmenti a pusztulástól.

*

10. Azonban mindig felmerül a képmutatás gyanúja, ha valaki olyan megoldást javasol, ami nem áll a hatalmában, hogy ne kelljen megtennie azt, amit ő maga is tehetne. „Addig is”, amíg Európa vezetőit sikerül meggyőzni arról, hogy ne a letelepedésben, hanem az otthonmaradásban támogassák a kontinens határait szó szerint ostromló tömeget, mit kezdjünk velük?

Láttuk, a jobb élet reményében ide igyekvő embermilliókra mindenképpen csalódás vár, mert a folyamat, ami Európába sodorja őket, megállíthatatlan, és rövid időn belül itt is felszámolja a viszonylagos jólétet, biztonságot és társadalmi békét, amelynek reménye őket otthonuk elhagyására késztette. (Ha pedig kiderülne, hogy mégiscsak kényszer hatására keltek útra, akkor útjuk egyengetésével e kényszer alkalmazóit s nem áldozatait jutalmazzuk.) Ezért rövid távon egyvalamit tehetünk: igyekeznünk kell csillapítani és korlátozni a bevándorlási lázat. Nem csak a magunk érdekében, ezt jól véssük az eszünkbe! Kimondani is kegyetlenség, azonban igaz: minden fekete kisgyerek megmenekülése, akit kimentenek a Földközi-tenger hullámai közül, három másik afrikai gyereket ítél hasonló szenvedésre. (Gyengébbek kedvéért: természetesen ki kell menteni őket.)

Közhely a közlekedéstudományban: a túlterhelt útvonalak gondját nem kiszélesítésük oldja meg – az csak vonzza a forgalom növekedését , hanem az út beszűkítése, az áthaladás útjába állított akadályok, amelyek az autósokat más megoldások felé terelik.

*

A gyakorlati tennivalók megállapításához a publicista hozzáértése ritkán elegendő, két javaslatot azonban az alkalommal élve mégis megkockáztatnék. A felelősen gondolkodó magyar civilek, mindjárt akár a Mandiner szerkesztői, szerzői és olvasói kezdeményezhetnék országunk s még inkább az Európai Unió vezetőinél az alábbi intézkedéseket:

1. Indítsanak expedíciókat a 3. pontban foglalt kérdés tisztázására: mi történt tavaly óta Afrika és Ázsia egymástól távoli országaiban, ami a migrációs robbanást előidézte, s az áldozatok hogy jutnak el idáig?

2. Anyagi áldozatokat és diplomáciai erőfeszítéseket nem kímélve szervezzék meg a schengeni határokhoz érkező illegális bevándorlók haladéktalan és emberséges hazaszállítását.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr197748050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pervie but hot (törölt) 2015.08.31. 16:20:14

@Disznóvári: ez elképesztő ötlet, tekintve, hogy az amerikaiak által felszerelt fegyveresek borították lángba a térséget, de szerintem még Hussein Obama sem ilyen befogadó liberális.

pervie but hot (törölt) 2015.08.31. 16:49:18

@Robinzon Kurzor: "Egy európai társadalomnak képesnek kellene lennie "felvenni" a saját lakosságának 1%-át kitevő, az integrálódásra képes és hajlandó idegent."

Ja, képesnek kellene lennie felvenni " számú embert. Tegyük fel, hogy képes. Ezt egyedül a német társadalomból nézem ki, de abból is alig. Van még pár millió csóró ott is meg olasz, spanyol, görög, török, orosz, ukrán bevándorló, akik nem nagyon beszélik a nyelvet.
De tegyük fel optimistán, hogy a németek erre képesek.És erről ki dönt, hogy ténylegesen felvegyék-e ezeket a szíreket, afgánokat, szomáliaiakat, pakisztániakat? A politikusok, társadalmi mérnököt játszó szociológusok, ballib megmondóemberek. Megkérdezik a népet is, aki a számlát állja majd? Akinek együtt kell majd élni a muszlimnégerekkel? Köteles-e együttélni velük? Mondhat-e nemet anélkül, hogy lenáciznák?

Nem lenne úgy ésszerűbb, ha csak a képzett, szükséges munkaerőt hívná be Németország? Minek 5 orvosért meg 7 programozóért behívni és eltartani 30000 másik, teljesen használhatatlan embert? Tessék lefejvadászni a képzett munkaerőt pakisztáni, indiai, kínai, magyar, orosz, ukrán, szerb, brazil, egyiptomi egyetemeken. Ehhez ilyen brutális népvándorlás sem kell. Nem kell az etnikai arányokat mesterségesen felborítani, az sose vezetett jóra a történelem folyamán.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.08.31. 17:00:13

@pervie but hot: Poénnak szántam.
Amúgy kíváncsi lennék, az USA-ban évente hány arab országból származó személy kap letelepedési engedélyt?

Bell & Sebastian 2015.08.31. 17:04:48

Turul álma (a priccsen)

Ukrajna amerikai érdekszférába vonásával elvágták a keleti blokk országainak esetleges visszaútját az oroszokhoz. A Birodalom Európában kicseréli a Mátrix minden elemét a saját szája ízére. Merkel csak fújja a magáét (miközben meghágja az Alaptörvényen kívül az uniós egyezményeket), a hétvégére tervezett (valószínűleg kibővített) V4 -es csúcson közös fellépést sürgetű Orbán Viktort ...

(Itt ébredt fel, mert oldalba vágták valami keménnyel, ezért már sohasem tudhatjuk meg, mi lett a vége?)

>>>
A mi életünket a háború határozta meg, ti békében élhettetek, egészen idáig. Ez lesz a ti háborútok.
/ismeretlen német Luftwaffe-invalídus/
<<<

pervie but hot (törölt) 2015.08.31. 17:05:47

@Disznóvári: irániakról (jó, ők nem arabok) tudom, hogy az USA-ba nem mehetnek semmilyen indokkal, ezért ők Kanadában meg Ausztráliában kötnek ki (persze nem a két szép szemükért engedik be őket oda se). Az angolszász országok praktikusabban gondolkodnak erről a kérdésről is.

bispora 2015.08.31. 17:24:58

@access denied:
Látom van gyűlölet rendesen Lányi doktorral szemben...
De hát fikázni mindig könnyebb: ha már Afrika, és "gigafarmok termésének repatriálása", akkor talán fontosabb megjegyezni a kínai jelenlét másik árnyoldalát, a földek levadászása és nagyüzemi termelésbe állítása után a tönkrement kisfarmok tulajdonosainak városokba kényszerülését, mert ez valóban duzzaszthatja a migráns tömeget.
Az európai népesség lecserélése arabokra és feketékre eléggé abszurd ötlet, tekintve az előbbiek elképesztően jobb kognitív képességeit, kreativitását. Erre szerencsére fellelhetőek ténybeli adatok- elég megnézni a PISA eredményeket őslakos, első és másodgenerációs diák bontásban- valóságos szakadék látszik, és az generációk alatt sem változik (kb az afroamerikai fehér gaphoz hasonlóan az USA-ban).
Versenyképességet készakarva csökkenteni lakosságcserével, csak egy hanyag és buta gazda képes, aminek ellentmond, hogy Európa gazdájának meg csak valami briliáns erő tud lenni.
Amúgy akkor Kínának meg Japánnak, meg az Oroszoknak nincsen helytartója? Hogyan lehet, hogy ők nem a friss erőt látják a migráns tömegekben?
A hazaszállításon sem kéne nagyon rugózni, ha az ausztrál típusú protokollt választja Európa- minden ereje meg van hozzá, csak a nagypofájú balos-egaliter politikai elitet kell lecserélni, ami spontán módon egy évtizeden belül minden európai országban végbemegy majd a jobboldal hihetetlen térnyerése miatt. Ideje is lenne, ha az általunk megválasztott vezetők a lakosságot képviselnék végre.

A vége a legbénább: akarsz fogadni, hogy Svédországból a szomáliai migránsok 1%-a sem fog nyugdíjas korára hazatérni?

Bell & Sebastian 2015.08.31. 17:32:08

Tulajdonképpen az általam nagyrabecsúlt Lányi is terel akkor, amikor meg sem említi Amerikát, mint a Nagy Bábjátékost, az eltervezőt és fegyelmezett végrehajtót, felbujtót és szponzort.

Összerakható a puzzle. Az önállóság itt erősen konvergál a nullához. Ezért nem lesz közös, európai fellépés.

Azért nem az USA fogadja be őket, mert saját földjétől igyekszik távol tartani a háborút. Inkább dob egy csóvát a szomszéd ereszére.

bispora 2015.08.31. 17:46:30

@pervie but hot:
A fejlődő országok "smart" frakcióját elcsábítani szerintem a legkontraproduktívabb ötlet- hiszen annak híján annak a régiónak csökken majd az önfenntartó képessége és nő a migráns kibocsátása.
Az igazi kérdés a migráció kapcsán az európai értelmiség legnagyobb bűne, annak szőnyeg alá söprése és elhallgatása, hogy a nyugati társadalmak nem önfenntartók az egy felé közelítő fertilitási ráta miatt.
A filozófusok, politikusok és szociológusok felváltva hallgatnak arról, hogy generációnként feleződik az őslakosság. Pedig ennek nem kellene így lennie. Igaz paradigmaváltásra lenne szükség ahhoz, hogy a társadalmak a reprodukciót szem előtt tartva osszák újra a forrásokat. Merkel azt nyilatkozta pár napja, hogy 800 ezer szír befogadása nem lehet probléma, hiszen annak tízmilliárd euros tételénél kétszer nagyobb az évi német aktívum. Belegondoltam, húszmilliárd euroból milyen méretű népesedési programot lehetne indítani a németeknél. Ekkor már nem csak üveggyöngyöket lehetne lökni a gyerekes családoknak, hanem ki lehetne fizetni azt amibe a munkáskezek bővített újrateremtése kerül.
Ez a lépés különben a migráns kérdés alfája és omegája, ami nélkül Európa jövője sajnos nem kétséges.

ikaruss 2015.08.31. 17:54:38

Felvetődött bennem egy kérdés. Azt hiszem azzal mindenki egyetért, hogy a migrációs/bevándorlási/stb.. helyzet elég súlyos. Mikor szólal meg a miniszterelnök?

Kuktamaki 2015.08.31. 17:59:27

Szuper íràs.Igen,csak az maradt ki belőle,hogy Európànak felelősségre kéne vonni USAt valamilyen formàban. Ők habosítjàk a szart ezekben az orszàgokban,a fegyver,olaj és egyéb lobbi pénzkeresése okàn.Mi meg isszuk a levét.Szerintem repülőkkel meg anyahajókkal kéne odaküldeni egyszerre sokat,majd megnéznénk hogy lőnék ki őket mielőtt partra úsznak. Mikor jut el a vilàg végre a holisztikus szemléletre,hogy egyben làssa a dolgokat?Hogy a karma nagyban is működik,és a vilàg túl kicsivé vàlt ahhoz hogy a màs földjén rendezett hàborúk ne üssenek vissza?

bispora 2015.08.31. 18:06:24

@Bell & Sebastian:
Szerintem amerika bajkeverése kevésbé tudatos volt. A kinek használt ez az egész?- kérdésre a válasz talán Izrael. A zsidó államot körbevevő és egyre erősödő arab államok szorongató gyűrűje szétszakadni látszik. Meg érdekes konteora utal az igen hatékony izraeli kerítésrendszer 2013-as elkészülte is.
Szóval a primer cél elérése túl jól sikerült, nem hiszem, hogy a mai következményeket látta bárki is 2011-ben.
Az más kérdés, hogy ez a bevándorló hullám és annak öngyilkos kezelése olyan, mintha a svéd modell léptéknövelése zajlana- ami meg egy elszabadult multikulti projekt.

access denied 2015.08.31. 18:15:28

@bispora:

Gyűlölet nincs.

Kína is belejátszik, de a gabonafelhalmozás adatait ezen az oldalon ismerem, az árutőzsdék raktárai is főleg nyugaton vannak.

Az európai a saját magára szabott teszteken teljesít jól, ez a szép a talpnyaló bürokráciában. Meg a birkákban akik elhiszik.

A tulajdonos nem csak napi érdekek alapján dönt, a bevándorlás költséges meg problémás, de hosszú távon nélkülözhetetlen. Aztán meg el kellene kezdeni a jó oldalát nézni, ezernyi módon lehet előnyt szerezni velük, mert versenyképességünk a birodalom növekedése miatt rohamosan csökken.

A nép kussoljon 95%-a agyhalott idióta.

>> Ideje is lenne, ha az általunk megválasztott
>> vezetők a lakosságot képviselnék végre.
Ideje lenne felébredni.

>>akarsz fogadni, hogy Svédországból a szomáliai >>migránsok 1%-a sem fog nyugdíjas korára hazatérni?
Látom tapasztalom hogy hazamennek. Már ahova lehet, szomália 20 év múlva a kánaán lesz. és mi leszünk az új szomália, azazhogy mintha már most is az lennénk. Felnőtt emberek a tinédzser korukban rögzültekhez ragaszkodnak legjobban, aki felnőttként elvándorol mindig visszavágyik, ez a gyarmatosítás/imperializmus egyik alap alapja.

Béna vagy sem, ez van. Holnap is jövök.

Bell & Sebastian 2015.08.31. 19:20:21

@bispora: A fény az éjszakában, hogy Merkel óvatosan visszatáncol, igyekszik kifogni a szelet a hétvégi V4 vitorlájából.

Olyan belpolitikai válságot sikerült kavarnia az amcsi segg kinyalásával, mint még soha.

Úgy gondolom, Obama most nem mondott neki semmit, azon kívül, hogy: oldd meg!

Abban van igazság, hogy túllőttek a célon / visszapattant a lövedék.

Bell & Sebastian 2015.08.31. 19:31:23

Ja, és még valami fontos kiderült ma: a bevándorló-ellenességgel kapcsolatba hozható bűncselekményekben a fel- és középnémetek vezetnek 150 : 61 -hez, az alnémetek (endékások) ellen.

Azaz: itt szó sincsen szélsőbal nácikról, hanem alkotmányos válságot sikerült előidéznie, amiből a geci zöld-komcsik úgy jönnek föl, mint lidérc a mocsárból.

Ezt pedig végképp nem aharhassák a libsi-demokraták.

aribarika 2015.08.31. 21:17:11

@pervie but hot: Assad diktatúra? Kb annyira diktátor, mint amilyen vegyi fegyverei voltak Száddámnak.

Robinzon Kurzor 2015.08.31. 22:26:37

@I_Isti: "És te meg tudod mondani, hogy ki képes, és akar?"

Emberekről beszélünk, sokféléről, nyilván nincs algoritmus.

De azért heurisztikus megközelítések működhetnek: egy családos, nyugati nyelvet beszélő, tanult, városias körülmények közül jövő szír vagy iraki valószínűleg igen.
A menekülése előtt a saját faluján túlra még soha nem jutott, nyelvet nem beszélő, iskolázatlan, afgán kecskepásztor meg valószínűleg inkább nem.

Robinzon Kurzor 2015.08.31. 22:33:51

@pervie but hot:

Mondjuk egy magyar falu saját kis népszavazással eldöntheti, hogy kell-e neki egyébként SOTE-n végzett "muszlimnéger" háziorvos, vagy végleg lemondanak erről a luxusról, természetesen a lenácizás veszélye nélkül.

annamanna 2015.09.01. 02:19:42

"Figyelem! Ha egymásra helyezzük azoknak az országoknak a térképét, ahol a leggyorsabban süllyed a talajvíz szintje, a migránsokat kibocsátó országok térképével, döbbenetes egybeesést tapasztalunk. (Kína, amely hasonló ivóvíz-hiánnyal küzd, tömérdek energia felhasználásával képes jól-rosszul kezelni ezt a problémát.) Megváltoztatja-e a migrációs konfliktus megítélését, ha azt az ökológiai válság következményeként azonosítjuk?"

Szíriában és a többi közel-keleti országban már az idők kezdete óta öntözéses földművelésre szorultak az esőhiány miatt; az öntözés elszikesítette a talajt, tehát ezek a társadalmak eleve az ökológiai katasztrófából nőttek ki.
Arról nem is beszélve, hogy pl a Holt-tenger partján már a kőkorban volt olyan közösség, mi 60 nm-es, szögletes alakú házakat épített, gipszpadlóval! A gipsz kiégetéséhez a környék összes fáját eltüzelték, úgyhogy egy idő után el kellett menekülniük, hacsak nem akartak tömegesen kihalni. Kőkorszaki leletekről van szó.
Az öntözéses földművelés pedig kézi erővel, vödrös módszerrel a halálnál is rosszabb rabszolgaságot feltételezett, ezt másképp nem lehetett megcsinálni. Ezeknek az embereknek az ősei CSAK azért tudtak az adott területen virágzó civilizációt létrehozni, mert rabszolgatartó rendszert hoztak létre. Sokezer éve a diktatúrához vannak szoktatva, ez átjárja például a családi kapcsolataikat is, a férfi-nő közti viszonyt, a nő megvetését, szolgai alárendelését.

Egy bizonyos földrajzi környezet nagyon alapvetően befolyásolja a rajta lakó népesség mentalitását, attól függően, hogy milyen lehetőségeket kínál a megélhetésre.
Ezzel nyilván Lányi úr van a leginkább tisztában, ezt az írást is teljesen biztosan ismeri: www.okotaj.hu/szamok/33-34/ot33-15.htm

Ebből az következik, hogy az európai liberális, egyéni szabadságjogokat tiszteletben tartó mentalitás csak kis részben történelmi vívmány, sokkal inkább fakad az európai táj bőségéből, ami lehetővé tette az európai emberek számára, hogy AUTONÓM, EGYÉNI módon boldoguljanak, tehát pont azt, hogy NE SZORULJANAK RÁ A KÖZÖSSÉG GYÁMOLÍTÁSÁRA.

A közel-keleti kultúrákban viszont olyan mostohák a természeti feltételek, hogy amiatt az egyén csakis a közösséggel együtt volt képes mindig is életben maradni, egyedül maradva a biztos pusztulás várt rá; ott tehát az egyénnek valóban alá kellett rendelődnie a közösségnek, mindenek fölött a közösség számított, nem az egyén. Sokezer éve tart az a nagyon erős alávetettség, ami a történelem hajnalán alakult ki náluk, az öntözéses földműveléssel, ami maximálisan közösségi tevékenység, nem egyéni biznisz.

Ezzel kapcsolatos az ún. "ázsiai termelési mód"kifejezés is: mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-442.html
"fennáll a termelés és tulajdon eredeti közösségi egysége. Az „ázsiai termelési mód” fő vonása a termelési eszközök (a föld) ősi, törzsi eredetű közösségi tulajdona és egyéni (családi) birtoklása, amelynek megfelelően az egyén csupán a közösségbe tartozása révén juthat hozzá a termelési eszközhöz, azaz a földhöz."

" az "ázsiai" társadalmak alapzatát a törzsi-községi földtulajdonban találta meg, melynek lényege az, hogy az egyén csak törzse, közössége tagjaként viszonyulhat a földhöz." terebess.hu/keletkultinfo/weiner.html

Ezt Marx szembeállította az antik és a germán tulajdonformákkal; ez utóbbi az ázsiai fordítottja, tehát az egyén előbb tulajdonos, aztán tagja a közösségnek (már, ha jól emlékszem).

A fentebb idézett Peterdi-szöveg pedig az orosz példán keresztül világít rá az orosz történelemben mindig is jelen levő közösségi szellem gyökerére, azaz az éghajlati kényszerre.

Oroszországban is mostohábbak a természeti feltételek, mint Európa nagy részén; rövid a tenyészidő, lóhalálában kell elvégezni a mezőgazdasági munkákat, sokáig viszont nem lehet csinálni semmit a fagy miatt stb... ezek a tényezők nagyon erősen meghatározzák a tájban élő emberek mentalitását.

Éppen így az európai kontinens kedvező adottságai is meghatározták azt, hogy az itt élő emberek fontosnak tartsák az egyén szerepét, méltóságát, az egyéni szabadságjogokat, és ez tette lehetővé, hogy az európai államok viszonylag gyengék maradjanak az egyénekkel szemben, és erősek legyenek a liberális késztetések. Jóval inkább, mint más földrészeken.

"az egyén szabadsága és erkölcsi méltóságának tisztelete nem valami velünk született adottság, hanem történelmi vívmány: elismerésükre tehát csak a közösség tagjaiként számíthatunk, amely elkötelezte magát ezen értékek mellett."

Tehát ezen a magam részéről rendkívül csodálkozom; épp az ökologikus, azaz az embert a természet részének tekintő gondolkodás miatt.
A történelem legnagyobb része inkább csak elvette az egyén méltóságát, és nem kivívta azt.

annamanna 2015.09.01. 03:20:41

"A második bosszút áll a kudarcért, ami szüleiket a munka világában, őket magukat az iskolában éri. (Aligha véletlen, hogy az iskolában sikeres, „hajtós” kelet-ázsiai fiatalokkal van a legkevesebb baj.)"

Ennek a gyökere is a fenti logikában keresendő. A közel-keleti kultúrákban a nők elnyomottak, és nem végeznek termelő tevékenységet, otthon vannak. Mivel sok tekintetben kívül állnak a társadalmon, ezért nem is érzik a súlyát a közösségi normák betartásának.
Persze a férfiak társadalmi fölénye miatt a nő ha akarná, se kérhetné számon a társadalmi normák betartását; az ő szerepe a szimpla bólogatás és passzív tűrés.
Ha pedig a nő nem tartozik a férfiak közösségébe, nem vonatkoznak rá a normák és nem is kérheti számon azokat, akkor az ő számára ezeknek a jelentősége elhalványul. A családban nem követelheti meg a normák betartását, a gyerekeitől nem követelheti meg őket, és nem is követeli meg.
A nő a gyerekeivel szemben is passzívan tűr, ez pedig oktatási csődhöz vezet.
A gyerek CSAK ott fog komolyan teljesíteni, ahol az ANYA megköveteli a gyerektől a teljesítményt; az anya pedig akkor fog a gyerektől teljesítményt követelni, ha megteheti, mert joga van rá, és akkor van joga rá, ha ő is része a társadalomnak, azaz nincs a férfiak közösségéből kirekesztve.
Ha csak az apa követel teljesítményt, de az anya megengedő, akkor a gyerek az anya megengedését veszi komolyan és lázad az apa ellen.
A gyerek csak azt a követelményt veszi komolyan, amit az anya is megkövetel tőle.

A távol-keleti társadalmakban azt lehet látni, hogy a nők is általánosan dolgoznak, termelőmunkát végeznek.
Például állítólag a kicsi kínai lakásokból eleve kispórolják a konyhát. Minek konyha, ha a nő úgysincs otthon?

Ha a nő dolgozik, akkor társadalmi jogai is vannak, és követelhet, erre a feministák is rájöttek.

A családon belül ez úgy működik, hogy a dolgozó kínai nők nem tűrik el, hogy a gyerek lazsáljon, muszáj tanulnia, ez pedig nagyon megkönnyíti a nyugati társadalmakba való beilleszkedést.

Általánosan is igaz, hogy ahol a nő nem dolgozik, azok a társadalmak nagyon erősen inkompatibilisek az európaival. A cigány társadalom pontosan ezért maradt kívülálló, hiába élnek itt 500 éve. Éppen ez az oka annak, hogy a cigány családmodell oktatási csődhöz vezet.

Például egy kora újkori német nő, Luther Márton felesége szekerezett, panziót vezetett, sört főzött, konyhakertet művelt, és emellett 16 gyereket felnevelt. És nem lógott ki a társadalomból, senki nem mondta róla, hogy "feminista boszorkány".
Próbálná meg mindezt a mai Szaúd-Arábiában!
Az európai (legalábbis germán) nő soha nem volt olyan elnyomott, alávetett, mint a közel-keletiek.

A közel-keleti társadalmakra hasonlító patriarchális családmodell Európában leginkább Olaszországban jellemző, ott még az 50-es, sőt talán a 70-es években se nagyon volt elképzelhető, hogy a nő házon kívül dolgozzon.
És mit ad Isten, pont Olaszországban vannak legerősebb történelmi gyökerei a birodalmi gondolkodásnak, tömeges rabszolgatartásnak, az állam túlsúlyának az egyénnel szemben.
A magánéletben a többezer éve beégett minták nagyon kitartóan megmaradtak.

"Többségük ugyanis ugyanúgy nem „szeretne” Európában élni, ahogy a hajléktalanok többsége nem szeret a híd alatt aludni. Befogadásuk vagy elutasításuk épp ezért egyaránt afféle csővégi megoldás, vagyis egyáltalán nem megoldás, még csak nem is érinti a probléma lényegét."

De, szerintem akik ide jöttek, azok nagyon komolyan gondolják ezt, és eszük ágában sincs hazamenni. Végleg itt akarnak letelepedni, aminek legfőbb oka szerintem az, hogy totálisan elegük van a hazai viszonyokból, a keleti mentalitásból, és megfogta őket a világhálón, a filmeken és a tévében elérhető nyugati világ, a szabadság-szabadosság varázsa, a szekuláris, liberális világkép, és ennek a részévé óhajtanak válni.
Csak még azt nem tudják, hogy ez nem fog menni, mert hiába költöztek nyugatra, ha a zsigereikben magukkal hozták a keletet. Ahhoz, hogy nyugatiakká váljanak, először haza kell menniük, és a hazai viszonyokat kell megváltoztatniuk.
Tehát saját maguknak kell kibocsátani magukból azt a nyugati eszmeiséget, ami már a filmekből etc magukba szívtak (mert csak az lesz működőképes, amit mentálisan feldolgoztak, megemésztettek és saját maguk hoztak működésbe, tehát nem az, ami készen pottyan az ölükbe, de ők maguk nem látják át és nem értik a mélyebb összefüggéseit. ez utóbbi persze ránk is vonatkozik: soha nem az ment meg minket a szenvedéstől, amit készen kapunk, hanem amit működőképessé tudunk tenni a vágyott ideáinkból).

"Megoldást az jelentene, ha békén élhetnének a szülőföldjükön. Pont. Nincs más megoldás."

Lehet, de mivel ez PONT nem elérhető, ezért egyelőre más, átmeneti megoldást kell keresni.
Sajnos a béke sem olyasmi, ami jelen pillanatban csak úgy az ölükbe hullhat.
Ha pedig mások vívják ki nekik, akkor félő, hogy azon erők uralma alá kerülnek (mint mi a Habsburgok uralma alá).

annamanna 2015.09.01. 03:54:55

Mivel azonban saját erőből nem képesek legyőzni az őket a térképről leradírozó terrorállamokat, ezét táborokba kényszerülnek Törökországban, Jordániában, Libanonban - é szerintem pontosan ugyanezt kellene tenni itt is.

Csak az állítja meg a menekültáradatot, ha belátják, hogy semmi értelme az embercsempészeknek átadni minden vagyonukat, mert itt sem repül a szájukba a sült galamb.
Itt is csak táborok várják őket, mint a hozzájuk közel eső országokban (még ha jobb táborok is, de akkor is csak táborok).

Ha erőszakosan lépünk fel ellenük, akkor arra ők is erőszakkal reagálnak, és az esetleges fegyveres összetűzésbe csakis a védtelenek halnak bele, akár a migránsok, akár a magyarok közül.

Az erőszak bármilyen formája kerülendő, szerintem.
És most megint visszatérek az ökológiai gondolkodáshoz: a Kárpát-medence formája nem más, mint egy gödör.
Miért ás az ember gödröt? Hogy ami oda belekerül, az onnan ne jöjjön ki. Mi is olyan végvár voltunk a történelem során (legalábbis ezzel szeretünk dicsekedni), ami felfogta az áradatokat, és tőlünk már nem tudtak továbbáradni. Idáig jöttek a rómaiak, és itt megálltak. Idáig jöttek a tatárok, és nem tovább, a törökök, és nem tovább, az oroszok, és nem tovább.
A bevándorlók kapcsán is ezt a dicsekvést hallom.
Az rendben van, ha ezzel dicsekszik a kormány, de akkor tegyen is így: építsen "víznyelőket", zárt táborokat, amik elnyelik az áradatot, és nem engedik tovább.

"Ezért rövid távon egyvalamit tehetünk: igyekeznünk kell csillapítani és korlátozni a bevándorlási lázat."

Pontosan a táborokkal lehetne ezt elérni, mert nyilván nem fáradnának el Európáig akkor, ha tudnák, hogy csak tábor vár itt is rájuk. Szinte azonnal leállna a további migránshullám.

gyalog.galopp 2015.09.01. 05:55:54

@annamanna:

Szerintem senki nem vonja kétségbe a zárt tábor jelentőségét, de a tranzit útvonalon senki nem akar ilyet a saját területén, a célállomások meg úgy gondolják, hogy szelektálás után szétterítik a periférián a maradékot.

Magyarán, hiába írod le ezerszer, hogy zárttábor, ha mindenkinek mások a céljaik.

annamanna 2015.09.01. 06:57:21

@gyalog.galopp: Igen, sajnos elég nyilvánvaló, hogy azért nem lehet ezt megvalósítani, mert sok politikai és gazdasági erőnek céljai vannak a menekültekkel, valamire használni akarják őket.
Nem azért írom le, mert ezekre az erőkre hatni lehetne. Hanem azért, mert a különféle pol-gazd erők által működtetett média úgy tesz, mintha a helyzet kilátástalan volna, és nem volna pofonegyszerű megoldás. Pedig van, csak könnyebben elhisszük, hogy nincs jó megoldás, ha a média azt sugallja, hogy nincs.
De szerintem van. Legalábbis szerintem ez jó megoldás, és ha azt gondolom, hogy van jó megoldás, akkor máris nem érzem annyira nyomasztónak a helyzetet. Azért írom le, hogy legalább azt a néhány embert ne dühítse a helyzet kilátástalansága, aki hajlandó elolvasni, amit leírok. Ha ennyit tudok tenni, akkor ennyit teszek. A düh, keserűség, harag rossz tanácsadó. Ha azt gondolom, a helyzet reménytelen, keserű leszek és szorongó. Ha viszont azt gondolom, hogy van megoldás, akkor nyugodt maradok. És szerintem elég fontos, hogy ne veszítsük el a fejünket és ne pánikoljunk, hanem maradjunk stabilak. Ha nem is oldódik meg a probléma, de legalább nyugodtabban fogadjuk.
A "Hát nem szörnyű, mi megy Csecsenföldön?" kérdésre nem csak az a nyugodt és stabil válasz létezik, hogy "Leszarom, Jones."

I_Isti 2015.09.01. 07:00:09

@Robinzon Kurzor: Véletlenül ösmerek egy ilyen, Szíriából jött, értelmes, szorgalmas, nyelvül beszélő, satöbbi, embert.
1) valutaváltásból él.
(elég jól.)
2) a gyerekeit az egyetlen arab iskolába járatja Budapesten (nna, ennyit az integrációról.)
Ennyi.

pervie but hot (törölt) 2015.09.01. 07:06:33

@Robinzon Kurzor:

Volt afrikai nigger orvosom meg vietnami is, akiket a SOTE képzett ki ingyen, mint baráti szocialista ország fiataljait. Persze ők basztak visszatérni kis dzsungelfalujukba, maradtak Magyarországon, ez oké, legálisan maradtak, kaptak egy ingyen diplomát, a szoci rendszerben ez volt a vonal. Ők az egyetemet is magyarul végezték, előtte pár évig magyar nyelvi előkészítő kurzusra jártak.
Aki ma a SOTE-n végez angol nyelvű programban és muszlimnigger vagy izraeli zsidó, amerikai vagy norvég, az fizet érte milliókat. Következésképpen el is húz az országból, a magyar nyelvet se tanulja meg, gyakorlatilag magyarokkal alig érintkezik a képzés ideje alatt. Albániában olasz nyelvű orvosképzés van, amire olasz diákok járnak, jó pénzt fizetnek érte, nem maradnak Albániában. A fizetős orvosi egyetem után mindenki oda megy, ahova akar. Egy muszlimnégernek a legritkább esetben pálya egy magyar zsákfalu. Esetleg annak igen, aki még szoci rendszerben ingyen végzett a SOTE-n. De aki tizenhatmilliót szurkolt le a diplomájáért, annak még Németország se biztos, hogy jó karrierlehetőség. Inkább Svájc, Svédország, Szingapúr, Szaúd-Arábia.
Legálisan jöjjön aki akar és fizetőképes, illegálisan jövőknek meg golyót a tarkójába.

pervie but hot (törölt) 2015.09.01. 07:07:10

@Robinzon Kurzor:

Volt afrikai nigger orvosom meg vietnami is, akiket a SOTE képzett ki ingyen, mint baráti szocialista ország fiataljait. Persze ők basztak visszatérni kis dzsungelfalujukba, maradtak Magyarországon, ez oké, legálisan maradtak, kaptak egy ingyen diplomát, a szoci rendszerben ez volt a vonal. Ők az egyetemet is magyarul végezték, előtte pár évig magyar nyelvi előkészítő kurzusra jártak.
Aki ma a SOTE-n végez angol nyelvű programban és muszlimnigger vagy izraeli zsidó, amerikai vagy norvég, az fizet érte milliókat. Következésképpen el is húz az országból, a magyar nyelvet se tanulja meg, gyakorlatilag magyarokkal alig érintkezik a képzés ideje alatt. Albániában olasz nyelvű orvosképzés van, amire olasz diákok járnak, jó pénzt fizetnek érte, nem maradnak Albániában. A fizetős orvosi egyetem után mindenki oda megy, ahova akar. Egy muszlimnégernek a legritkább esetben pálya egy magyar zsákfalu. Esetleg annak igen, aki még szoci rendszerben ingyen végzett a SOTE-n. De aki tizenhatmilliót szurkolt le a diplomájáért, annak még Németország se biztos, hogy jó karrierlehetőség. Inkább Svájc, Svédország, Szingapúr, Szaúd-Arábia.
Legálisan jöjjön aki akar és fizetőképes, illegálisan jövőknek meg golyót a tarkójába.

Jean Sol Partre 2015.09.01. 09:20:44

" elsősorban azok vállalkoznak a viszontagságos nyugati utazásra, akik a magyarok közül: az értékesíthető tudással, jó munkavégző képességgel rendelkező közepes helyzetű csoportok, s nem azok, akiknek az élete, biztonsága odahaza közvetlen veszélyben forog."

Miért zárná ki a kettő egymást? MINDNEK veszélyben foroghat az élete, és valóban közülük azok indulnak messzebre, akik látnak valami esélyt, hogy ott is tudnak élni.

Jean Sol Partre 2015.09.01. 09:32:05

@I_Isti: szerintem aki ide akar jönni, az hajlandó integrálódni is. És jó eséllyel tud is. Csak ne vegyük el a kedvét tőle.

bispora 2015.09.01. 10:11:51

@access denied:
Természetesen a bevándorlók származásától nagyban függhet a nyugdíjkor körüli hazatelepülés, de azt hiszem a szomáliaiak nyugodtan párhuzamba állíthatóak a Franciaország és Belgium marokkói bevándorlóival. Mivel ezek szinte az első tömeges migránsbefogadó országok voltak, innen már vannak adatok a hazatérőkről is:

" In older receiving countries, notably in France and Belgium, the situation is not so favourable, especially if we control for the duration of stay. For instance, the participation rate of Moroccans in Belgium does not exceed 35% and is as low as 14% for women. But still this does not mean that these people have strong incentives for returning, because the labour market prospects in their origin country may not be significantly better, or may even be worse. Furthermore, even if these migrants have
usually kept strong links with their origin country, their livelihood is now shared between two spaces and return as such is generally not in their plans, except maybe at retirement age, but very few seem to do so. "

www.un.org/esa/population/migration/turin/Symposium_Turin_files/P11_Dumont(OECD).pdf

access denied 2015.09.01. 10:36:45

@bispora:
>>except maybe at retirement age, but very few seem to do so.

Ezzel a kontra böffenettel már 1:1, messze vagyok még a vélemény változástól.

Robinzon Kurzor 2015.09.01. 12:21:00

@I_Isti:

Ja, Ausztriában meg van bolti tolvaj magyar, tehát te is az vagy.
Ennyi.

Robinzon Kurzor 2015.09.01. 12:24:46

@pervie but hot:

Hogy a muszlimnéger dokinak jó-e a magyar zsákfalu, illetve a zsákfalunak jó-e a muszlimnéger doki, azt ne akard már eldönteni helyettük.

Robinzon Kurzor 2015.09.01. 12:26:33

@pervie but hot: " illegálisan jövőknek meg golyót a tarkójába"

Mert ez egy keresztény nemzet, ugye.
Köszöntem.

Messzi Vetek 2015.09.01. 14:43:38

@Robinzon Kurzor: honnan veszi, hogy pervie but hot keresztény...?
egy másik vallás alapján összeállt ország gyakorlatához jobban hasonlít ez a megoldás, mint bármely keresztény nemzet által alkalmazotthoz.
miért nem ezzel a vallással azonosítja a fent említett úr javaslatát? talán mert keresztényezni maga szerint nem gusztustalan.

pervie but hot (törölt) 2015.09.01. 16:02:02

@Messzi Vetek: zsidó se vagyok, de jogos a felvetés, hogy miért pont keresztényezni kezdett Robinzon kommenttárs.
Izraelben nem lacafacáznak, falat építenek, lőnek. Ahogy érdekes módon mondjuk a muszlin és dúsgazdag Szaúd-Arábia se nagyon kapkod a muszlim "menekültekért". Lehet, hogy arrafelé sortűz és aknazár fogadná az illegális bevándorlókat? Ez lenne a híres religion of peace?

Messzi Vetek 2015.09.01. 16:22:33

@pervie but hot: nem feltétlenül csak a zsidókról beszélek; beleérthető az iráni siita is.
vagy a híresen ateista Észak-Korea.
whatever.

Robinzon Kurzor 2015.09.01. 21:53:51

@Messzi Vetek: @pervie but hot:

Nem állítottam, hogy @perive but hot keresztény, és azt sem, hogy nem az.

Azt állítottam, hogy az alkotmány preambulma szerint, de legfőképpen a kormányon lévő párt meghatározása szerint Magyarország egy keresztény állam.

Ez lenne a "keresztényezés"?

Ennél valami tartalmasabbal kellene próbálkozni ...

Emlékeztetőül: a kérdés az, hogy egy önmagát keresztényként meghatározó állam milyen erkölcsi alapon lövet tarkón tömegesen és válogatás nélkül "illegális határátlépőket".

kheiron 2015.09.02. 14:16:09

@Robinzon Kurzor:

A kereszténység hagyománya például a muzulmán terjeszkedéssel szembeni védekezés.

Hunyadi János meg Dobó István például.

Egyéb kérdés?

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 17:20:40

@kheiron:

Ha Hunyadi meg Dobó, akkor hadban állunk.

Ha hadban állunk, akkor Orbán hazaáruló, ha nem lövet.
Miért nem lövet?

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 17:23:00

@kheiron:

Most nyilván az olyan csip-csup apróságon átléptem a kedvedért, hogy fegyvertelen emberekre, nőkre-gyerekekre kellene lőni.

Te egyébként keresztény hagyományilag mit gondolsz: fel kellene-e szentelni a skulót, mielőtt lelövik vele az embereket?
Vagy a szekularizált sortűzben jobban bízol?

Old Asshole 2015.09.02. 17:33:54

@Robinzon Kurzor:
Na nemá hogy rátolod az egészet a katolikusokra!

Nem kell szentelés - elég az áldás.

De azt ökumenikusan.

Legyen minél teljesebb az a gyönyörű tabló.

Robinzon Kurzor 2015.09.02. 17:36:21

@Old Asshole:

Valóban, megáldásra gondoltam, csak pontatlanul fogalmaztam.

annamanna 2015.09.02. 22:07:05

@Robinzon Kurzor: A fidesz már 2006-ban is éles lőszerrel lövette volna az embereket: kuruc.info/r/7/74812/

"Csupán a kétharmad okozta gőggel és elbizakodottsággal tudom magyarázni, hogy a Fidesz nyilvánossá tette a dokumentumot, abból ugyanis főként éppen a narancsosokra nézve derülnek ki vérlázító, megdöbbentő dolgok."

"a tévéostrom másnapján azt rótták fel az MSZP-s vezetésnek, hogy a karhatalom miért nem verte le durvább, kevésbé liberális módszerekkel a felkelőket. Sőt, azok után, hogy Petrétei József elmondja, hogy – bár egy figyelmeztető lövéssorozat volt – azért nem használtak fegyvert a tüntetők ellen, mert „ha a rendőrség a fegyverét használja, akkor több halálos áldozattal kellene most, ma szembenéznünk”, a Fidesz képviselője mégis a vért hiányolja. Nyitray András, a Fidesz országgyűlési képviselője, a bizottság tagja ugyanis a jegyzőkönyv szerint azt rója fel a rendészeti miniszternek, hogy a rendőrök miért nem használhatták a fegyverüket a tüntetőkkel szemben. Értik, ugye? A tévéostrom másnapján, 2006. szeptember 19-én a Fidesz képviselője a titkosított ülésen azért hibáztatja az MSZP-s vezetést, mert az nem lőtt éles lőszerrel a tömegbe. Ma pedig ugyanez a Fidesz kéri számon az akkori vezetésen, hogy miért lőtt gumilövedékkel a tüntetőkre. Micsoda gusztustalan, hazug álszentség ez?"

@kheiron: Hunyadi és Dobó kapcsán miből derül ki, hogy keresztények voltak?

Egyetlen várvédelemről tudok a török időkből, amikor teljesen biztosan lehet tudni, hogy a védőket a keresztény hit vezette, és ez nem más, mint Kőszeg 1532-es ostroma.

Kőszeg totálisan védhetetlen vár volt, egy aprócska semmiség. Jurisich, a vár kapitánya eleve nem is készült a védelmére, mert Kőszeg nem tartozott a seregek vonulási útjába; a hadak akkoriban inkább vízi úton közlekedtek, az gyorsabb volt (tehát a törököknek elvileg Dunán kellett volna felhajózniuk Bécsig, de valószínűleg annyira sokan voltak, hogy az ellátásukat szárazföldi úton könnyebb volt biztosítani). Amikor Jurisich megtudta, hogy a török Kőszeg felé tart, csak azért maradt, mert rengeteg paraszt bemenekült a környékről, ráadásul a városban is sokan laktak, és Jurisich úgy gondolta, FELELŐS ezekért az emberekért, a vár környékén lakókért, úgyhogy lesz ami lesz, kitart.

Jurisichnak volt 8 gyalogos, 10 nehézlovas és 28 könnyűlovas (huszár) katonája.
Vele szemben állt Szulejmán serege, amivel Bécset akarta elfoglalni; a sereg létszámát 60 és 120 ezer fő közé becsülik a történészek. (És természetesen úgy felszerelve ágyúkkal, lőszerrel, amivel Bécset is el lehetne foglalni; a kőszegieknek alig volt lőpora, fegyvere).

1532 augusztus 5-től három hétig a török sereg folyamatosan ostromolta és lőtte a várost és a várat.
A város tele volt szalmatetős házakkal; a házak padlásai tele voltak csépeletlen gabonával; elmondhatatlanul nagy volt a tűzvész veszélye. És megállás nélkül lőtték őket.

Három hét után Szulejmán feladta és eltakarodott, nem ment tovább Bécsig.

Jurisich beszámolt az ostromról Ferdinándnak, és minden mondatában hangsúlyozta, hogy tudja, hogy nem ők, hanem a Megváltó Jézus Krisztus védte meg a várat.

Na, ebben az esetben valóban biztosan lehet tudni, hogy a védők keresztények voltak, és a hitük segített nekik.

A többi esetet racionálisan lehet elemezni, Kőszegre NINCS RACIONÁLIS MAGYARÁZAT, CSAK A HIT.

ingyenebed 2015.09.03. 11:27:57

én tkp örülök ennek a migráns cirkusznak.

azért örülök neki, mert rúg egy jókorát a 19 századból itt ragadt közgondolkodáson.

mi az hogy keresztény kultúra? a higgs bozon keresztény? vagy mitől fennséges a szent péter bazilika? attól, hogy kereszt van a tetején? és ha leveszem a keresztet? akkor már nem is érdekes? és ha félhold lenne rajta, lerobbantanánk?
nem a struktúra, a monumentalitása a felemelő benne, hanem a kereszt? nem az egyetemes emberi tehetség és tudás ami a tartalmát adja? a festmények szépsége, a hatalmas boltivek statikája? a statika az keresztény?

vagy a jogállam, a jóléti állam a keresztény? a 22 ezer ft havi "álláskeresési támogatás" a keresztény? vagy ha egy muszlim veri a feleségét, az nem gond, mert az más kultúra, ott lehet, mi közünk hozzá?

vagy egy kereszténynek értelmetlen ha meditál mert ő más kultúra?
egy indiai vagy nepáli agya máshogy működik mint egy európaié, mert van köztük 10000 km ? a keresztényre máshogy hat a meditáció?

vagy mert az arab terroristák itt majd "keresztényeket" fognak ölni? és ha ateistát ölnek? vagy az is keresztény mert csak? vagy ha buddhistát ölnek? az nem érdekes, az más kultúra?

sztúpák elé miért nem mennek a kopaszok dobálni? abból is egyre több van. mocsok buddhisták kilopják alólunk a keresztény magyarországot. :-)
bezzeg erdélyben meg probléma a román állami pénzekből tolt ortodox templomok sora, pedig azok is keresztények. sztúpa oké, bazilika nem oké, mecset sem oké. mi van?

ilyen alapon azt is tilthatnánk, hogy a miskolciak budapestre migráljanak, mert a miskolci az idegen kultúra ami majd romba dönti a budapesti kultúrát.

@ndtomas 2015.09.03. 13:56:11

@ingyenebed: gyere ki nyugatra szétnézni valamelyik NO-GO zónába, és majd rájössz kivel van itt gond. előtte ne felejts el végrendelkezni.

Csumpitáz Alfréd 2015.09.03. 18:46:23

"Megoldást az jelentene, ha békén élhetnének a szülőföldjükön. Pont. Nincs más megoldás. Ehhez a feltételek hatalmas áldozatok árán - de még így is: aránylag könnyebben – helyreállíthatók: „csupán” a javak eloszlásának szélsőséges egyenlőtlenségét kellene enyhíteni; hozzájuttatni őket – helyben és ellenszolgáltatás nélkül - az ökológiai változásokhoz való alkalmazkodás eszközeihez; s mindenekelőtt felszámolni a terror-államok, terrorista csoportok rémuralmát, amely az egész világ biztonságára nézve a legkomolyabb fenyegetést jelenti. Íme ez az, amit globális felelősségünk elismerése megkövetel, s ami a mentőcsónak utasait is megmenti a pusztulástól."

Valóban ez jelentené a megoldást, de ennyire idealista végkövetkeztetést nem vártam volna ettől a - csúsztatásai ellenére - korrekt irománytól. Ettől a megoldástól vagyunk a legmesszebb...

KU DE TA 2015.09.06. 17:38:53

Alapvetően jó, "okos" érvelésekkel, de aki tud a sorok között olvasni, az láthatja, hoogy csupán okoskodás egy "vezető magyar véleményformálótól", telis-tele oltári baromságokkal: "Annyi bizonyos, hogy a migrációs trendekben világszerte és egyidejűleg bekövetkezett hirtelen változásra elfogadható magyarázattal még senki nem állt elő." - Ezt jobb, ha le sem írta volna. "Ha a mostani migrációs trendek tartósnak bizonyulnak – amit nincs okunk kétségbe vonni –, akkor számuk egy-két évtizeden belül megkétszereződhet." Nyilvánvalóen ez baromság vagy elírás. Még az egy-két éven belüli megkétszereződés is szerény alábecsülés. "Anyagi áldozatokat és diplomáciai erőfeszítéseket nem kímélve szervezzék meg (az Európai Unió vezetői) a schengeni határokhoz érkező illegális bevándorlók haladéktalan és emberséges hazaszállítását." - Hova, te főhülye? Szíriába? (Ahol nincs népírtás, mint Szíriában, oda persze mehetnek vissza a többiek.) Ezért az utolsóért ünnepélyesen tanársegéddé fokozlak le, docenském!

Pomi42 2015.09.07. 11:33:39

Az összefoglalás szerintem is jó, a végéről viszont hiányzik néhány pont, valami ilyesmi:
3. béketeremtés a kiinduló országokban
4. működőképes társadalom és gazdaság megteremtése ezekben az országokban (nem kívülről rájuk erőltetve, hanem a belső fejlődést segítve)
5. olyan szociális (gazdasági, jogi, szellemi életre kiterjedő) rend kialakítása világszerte (Európában is!), amely polgárait nem emberanyagnak, munkaerőnek, hanem valóban embereknek tekinti. Csak ez esetben nem termelődik ugyanis újra ez a konfliktus.

Pomi42 2015.09.07. 11:35:10

@Csumpitáz Alfréd:
Miért, van más értelmes végkövetkeztetésed? Szívesen hallanám.

Pomi42 2015.09.07. 11:37:15

@KU DE TA:
Minden fő- alhülyézőnek: ez a hangnem téged minősít. Elhiszem, hogy ki kell ereszteni a gőzt, de nem ez az a hely, ahol ezt kéne tenned...

H.Krisz 2015.09.07. 15:40:06

@Robinzon Kurzor: Ezt a nézetet én is osztom. Szerintem is nem történik ökológiai katasztrófa a jelenben ha 7,5 millió embert befogad Európa. Azzal is lehet vitatkozni, hogy például itt Hollandiában újra divat a 3 és 4 gyerek. Amikor felméréseket végeznek azok mindig csak az aktuális helyzetre tudna adni következtetést. Nem tudjuk megmondani, hogy 10-20-50 év múlva mennyi Európai gyökerekkel rendelkező embernek lesz kedve újra nagy családokat alapítani. Illetve, hogy mennyi "bevándorló" leszármazott fogja felvenni az európai kultúrában népszerűbb 2 gyerek/család típust. Jelenleg is ismerek sok olyan muszlim vallású embert akik még 5-8 testvérrel rendelkeznek, de ők már csak 2 esetleg 3 gyereket vállaltak.
Vannak akik nagyon tartanak attól, hogy Európában üldözöttek vagy elnyomottak lesznek a keresztények, holott a teljes Európai lakosság körében 72% keresztény és csak 8% muszlim. (ebben benne van teljes Törökország lakossága is) szerény számításaim szerint ahhoz, hogy ez az arány 40-40% legyen, mintegy 474 millió muszlimnak kéne Európába érkeznie. Szóval azért ez bőven távol áll. (mellesleg sok olyan muszlimnak számolt ember is él itt és menekül ide akik nem tartják a vallási szokásaikat és nem hisznek istenben)

H.Krisz 2015.09.07. 15:54:30

@@ndtomas: Én Eindhovenben pont ott laktam amit a szélsőséges oldalak NO GO zónának neveztek. Még a 12 éves lányom is ott lakott és egyedül járt haza a suliból, de soha nem történt semmi. Nem volt a bűncselekménye száma sem számottevőbb a város más részeivel szemben. Akkor miért volt NO GO? Azon egyszerű oknál fogva, hogy azon városrészbe picit több bevándorlót költöztettek. Majd amikor valakinek egyszer egy hülye bevándorlóval gondja volt onnantól kezdve úgy gondolták, hogy ahol többen laknak nagyobb az esélye, hogy baja eshet. Soha semmilyen atrocitás nem ért 1,5 év alatt amíg ott laktunk. Sőt Amszterdamnak is sétáltunk olyan részén ami elvileg NO GO zona lett volna a szélső jobb oldal szerint, de nem volt ott se semmilyen különös dolog. Ez az egész kicsit hasonlít a 8. kerületet kerüld el, meg a nyírségi kis falvak közelébe ne menj dologra.
Ugyan akkor érdekes, hogy hófehér angol tizenéves kölykök játszanak bandákba verődve ki tudja leütni azt a járókelőt játékot. Válogatás nélkül fiataltól öregig, nő-férfi, fehér-színes bőrű nekik mindegy. Csak valakit megüssenek és felvegyék a telefonjaikkal. Skóciában belefutottunk ilyenbe, csak nem jártak jól a kiterült kölykök.

@ndtomas 2015.09.09. 11:42:34

@H.Krisz: ezek olyanok, mint ahogy a krokodil növekszik. különböző időpontokban, különböző stádiumban vannak. az is, amíg tojásban van, ártalmatlannak tűnik, kikelve legfeljebb furcsa, csúnya, aztán ahogy növekszik, kezdi kimutatni valódi énjét.

az általad ismert terület valószínűleg nem érte el a teljes kifejlődés állapotát. de vannak bőven már olyan területek, ahol az állam már nem érvényesítheti akaratát, kvázi állam az államban viselkedik. és ezt nemcsak a jobboldali média közli le. tessék egy rövidebb cikk az ATV-ről, majd egy bővebb írás utána a Hetekről, ami szintén nem éppen jobboldali weboldal:

www.atv.hu/kulfold/20141116-europai-kalifatus-iszlam-enklave

www.hetek.hu/fokusz/201501/muszlimok_europaja

Jean Sol Partre 2015.09.09. 12:05:39

@@ndtomas: többek között attól is válhat ilyenné, ha NO GO-nak minősíted és senki más nem jár arra. A közösségeknek szokni kell egymáshoz, nem hülyeség az integráció, oda-vissza.

@ndtomas 2015.09.09. 12:25:09

@Jean Sol Partre: nézzél szét pár ilyenben, és rájössz! London, Leytonstone kerületében tették fel a kérdést az oda érkező akkori belügyminiszternek, John Reidnek: „Hogy merészel muszlim területre lépni?”

"olyan, hogy mérsékelt iszlám, nem létezik" - ezek Hamasz egyik vezetője fiának szavai, aki áttért keresztény hitre, és leleplezte egykori vallása tagjainak valódi szándékait, ami a területfoglalás, bármi áron:

www.atv.hu/egyeb/20100314_szeresd_ellensegedet_kereszteny_hitre_tert_a_hamasz_alapito_fia

Jean Sol Partre 2015.09.09. 12:30:13

@@ndtomas: nem azt mondtam, hogy nincs ilyen, hanem hogy mitől alakulhat ki. Ha nem engedjük a szeparációt, pláne nem izoláljuk mi el őket, akkor kisebb az esély.

@ndtomas 2015.09.09. 12:37:14

@Jean Sol Partre: ez a te elméleted. a gyakorlatban ez úgy működik, hogy eleinte csak megfélemlítik az ott élő nem-muszlimokat, majd elkergetik, és végül be se engedik még a hatóság embereit sem

@ndtomas 2015.09.09. 13:51:07

@Jean Sol Partre: "A libertárius-konzervatív Daily Caller újság beszámolója szerint májusban, a Svédország déli részén található Landskronában a svéd rendőrség – miközben egy gyanúsítottat üldözött – betévedt egy ilyen övezetbe. Mivel az autójukat szétverték, a rendőrök kénytelenek voltak kiszállni. Közel 50 ellenséges „gengszter” vette őket körbe, akiket az erősítésre váró rendőrök előrántott fegyvereikkel próbáltak visszatartani. A segítségükre érkező rendőröknek fél mérföldre a tett helyszínétől kellett megállniuk, a no-go övezeten kívül. A rendőrparancsnok nem merte beküldeni az embereit, attól tartva, hogy a helyzet elmérgesedik. A csapdába esett rendőrök csak magukra számíthattak. Szerencséjükre egyikük ismert néhány helybélit, akik meggyőzték a muzulmán bandát, hogy hagyják őket elmenni.

A svéd rendőrség a 2013-as stockholmi gettólázadás óta – amelyben több száz autót és lakást gyújtottak fel – nem tett komolyabb lépést arra, hogy felvegye a harcot ezekkel az övezetekkel. A rendőrség arról számolt be, hogy muszlim bandák most már ellenőrzőpontokat is felállítottak ezeknek a no-go zónáknak a határain. A konfrontáció helyett a svéd hatóságok alkalmanként úgynevezett „párbeszéd hivatalnokokat” küldenek hozzájuk, a kapcsolatépítési program részeként. "

@ndtomas 2015.09.09. 13:55:00

@Jean Sol Partre: "Malmőben – éppen úgy, mint számos más svéd városban, sőt Európa-szerte – muszlim miniállamok sora alakult, amelyek a saria jog alapján állva elutasítanak mindenfajta nyugati értéket. Az elutasítás nem csak elvi álláspont: az állami szolgáltatások biztonságos működése sem biztosított ezekben az úgynevezett „no-go” zónákban, ahová a mentők, a postások, a rendőrök is félve lépnek be – ha egyáltalán belépnek: az állam gyakorlatilag elvesztette a kontrollt saját területe fölött. Ezek a zónák a nem muszlimok számára kifejezetten veszélyesek – különösen a nőknek, ha nem tartják be a szigorú muszlim öltözködési szabályokat. A harmadik legnagyobb svéd város, Rosengrd negyede az egyik ilyen hely, ahol a közelmúltban a muszlim fiatalok a lángra gyúlt mecsetet is megvédelmezték az oltani igyekvő tűzoltóktól, kövekkel dobálva meg őket."

"Nagy-Britanniában például a 2010-ben alapított Muslims Against Crusades (Muszlimok a Keresztesek Ellen) szervezet – amelynek egyik vezetője a hírhedt brit gyűlöletprédikátor, Anjem Choudary – azért kampányol, hogy 12 angol várost, köztük „Londonisztánt” független iszlám állammá nyilvánítsák (Iszlám köztársaság Londonban. Hetek, 2012. április 6.). Az úgynevezett Iszlám Emirátusok kizárólag a saria jogrendszert elismerő autonóm enklávéként működnének, a brit igazságszolgáltatási rendszeren kívül. Álláspontjuk szerint a muszlimok nem kötelesek alárendelni magukat az otthonukul szolgáló ország törvényeinek."

Jean Sol Partre 2015.09.09. 14:08:10

@@ndtomas: mint mondtam, nem az ilyen negyedek létezését tagadom, sőt. Ezeknél mind engedték a szeparációt, sok esetben pedig maga az őslakosság igyekezte izolálni a betelepülőket. Utólag meg veszett fejsze nyele.

@ndtomas 2015.09.09. 14:29:24

@Jean Sol Partre: úgy látszik nem figyeltél. csak tovább ismételgeted az elméleted. a valóságban maguk a muszlimok sürgetik a szegregációt a még nem is muszlim többségű terülteken. ez maga a vallásuk lényege az önkényes területfoglalás és hódítás.

@ndtomas 2015.09.09. 14:39:38

@Jean Sol Partre: “Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – nyilatkozta Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, aki több ezer társával az ISIS által el lett üldözve.

"Az ISIS Irakban megsemmisítette az egyik legősibb keresztyén közösséget Maalulában. Ezen a területen a keresztyén közösség tagjai a mai napig Jézus Krisztus nyelvét beszélték az arámi nyelvet! Az ISIS emberei tűzzel, vassal kényszerítették az itt élő keresztényeket, hogy vegyék fel az iszlám szunnita vallást. Karakosban az ISIS emberei ártatlan gyermeket fejeztek le és eltemették. Egyes csöppségek fejét pedig póznákra tűzték."

és ezeket engedik be számolatlanul, ellenőrizetlenül Európába. nem láttál még olyan képösszeállításokat, ahol ugyanazok a katonák egyiken az ISIS harcosaként felfegyverkezve láthatók, másikon meg civil ruhában, ahogy Európában a menekültek közül integetnek. ezekkel te mit akarsz együtt élni, ember? hülyének néznek hogy a közeledbe engeded őket. nem hálát éreznek, hanem, hogy eljött az ő idejük, amiről a vallásuk évszázadok óta tömi a fejüket, hogy egy nap majd legyőzik a világot.

www.atv.hu/kulfold/20140906-lefejezett-gyerekek-megrazo-uzenettel-fordultak-a-vilaghoz-a-kozel-keleti-keresztenyek

Jean Sol Partre 2015.09.09. 15:28:11

@@ndtomas: "a valóságban maguk a muszlimok sürgetik a szegregációt"

erre mondom: nem szabad hagyni.

@ndtomas 2015.09.09. 15:42:53

@Jean Sol Partre: LOL és mégis mit akarsz tenni? átírod a Koránt? hogy nem lehet felfogni, hogy ők NEM akarnak beolvadni, értékközösséget vállalni, toleránsak lenni más vallásokkal, kultúrákkal? téríteniük KELL, ha nem sikerül meggyőzéssel, akkor csalással, ha az sem, akkor nyílt erőszakkal, különben nem jó muszlimok, és a vallásukból lesznek kiátkozva.

mint a Duracell nyuszi: nem áll le, csak ha kiveszed belőle az elemet. nincs türelmes muszlim. nincs mérsékelt muszlim. csak muszlim van, akinek mennie kell előre, ahogy az imám sürgeti. ha nem megy, akkor jön az ISIS és lefejezi.

access denied 2015.09.09. 16:03:25

@@ndtomas:

>>....hogy nem lehet felfogni,.....

Nálam a tapasztalat. 5 év kemény iszlám ország, 2 év féliszlám, 20 év bevándorlókkal teli országokban. Abszolút normálisak, nem alkoholizálnak, jó kajájuk van, a lányok élvezettel szopnak-basznak.

>>....akinek mennie kell előre, ahogy az imám sürgeti.
>>ha nem megy, akkor jön az ISIS és lefejezi.
Inkább te vagy valami duracell idióta.

Jean Sol Partre 2015.09.09. 16:03:53

@@ndtomas: mittudomén.
azért egész sok helyen egészen békésen élnek már jó ideje a helyiekkel.

@ndtomas 2015.09.09. 16:24:28

@acces denied: “Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – nyilatkozta Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, aki több ezer társával az ISIS által el lett üldözve.

Jean Sol Partre 2015.09.09. 16:36:52

@@ndtomas: nem tudok youtube-ot nézni a munkahelyen. mi van rajtuk?

@ndtomas 2015.09.09. 16:44:01

@Jean Sol Partre: békés muszlim és afrikai lakosok ismerkedése a görög, és az olasz nyaralóhelyekkel, de ne maradjon ki a spanyol se:

www.youtube.com/watch?v=_nOoApMMz88

access denied 2015.09.09. 17:48:38

@@ndtomas:

1500 éve élnek az iszlám többséggel együtt. Hogy a picsába nem nyírták ki még őket?

A fickó ausztrál püspöki széket kapott jutalomként.

@ndtomas 2015.09.09. 19:43:57

@acces denied: 1400 lesz az. de mit számít a múlt, ha most ilyen a jelen? ha neki nem hiszel, aki már elszenvedte, akkor majd megtanulod a magad kárán. csak az a baj, hogy apád, nagyapád is sújtani fogja és nekik nem sok közük van ahhoz, hogy te kísérletezel a multikultival a magad szórakozására.

neked jutalom, elhagyni ősei földjét? akkor költözz vissza hozzájuk, csak Európát kímélnétek meg a nyomorotoktól

@ndtomas 2015.09.09. 19:47:53

@Jean Sol Partre: mit "és"? neked ez rendben van?! ez a békés egymás mellett élés ékes példája?

az ember azt hinné, hogy magyarul csak olyanokkal beszélhet, akik okultak a mohácsi vészből. de látom, a 40 év ateizmus úgy megkavart benneteket, hogy azt se tudjátok fiúk vagytok-e vagy lányok. na, akkor ölelgessétek a gyilkosaitokat!

access denied 2015.09.09. 20:24:38

@@ndtomas:

>>...de mit számít a múlt, ha most ilyen a jelen?

Előtted a fényes jövő, oszt itt nyekeregsz. Nézd inkább hogy mennyi potenciális újkeresztény jön, istenben már hisz, már csak győzd meg hogy nem allahnak hívják.

Előre!

@ndtomas 2015.09.09. 20:57:25

@acces denied: 150 év se volt rá elég, majd pont most fognak betérni, amikor azt látják, hogy ti is szembeköpitek őseitek hitét? nem, most már megérdemlitek, hogy benneteket fognak innen eltakarítani, mielőtt rájuk is eljön a végítélet.

azon azért csodálkozom, hogy ennyi életösztön sincs bennetek. de hát, ez a csúfos kudarcotok bizonyítéka, hova vezet a hitetlenség.

access denied 2015.09.09. 21:05:39

@@ndtomas:

Ezek az emberek átvágtak a tisztító tűzön, készen állnak az új hit felvételére. Valaki be fogja őket téríteni, a liberális, a náci, a cionista, vagy mondjuk te. Már írtam erről, kikeresheted.

Engemet ne félts, belőled fél tucat halott lenne a helyemben.

@ndtomas 2015.09.09. 21:20:18

@acces denied: ezek egyet fognak tenni csak, amit eddig Szíria meg Irak területén csináltak: gyilkolni, rombolni.

nem téged féltelek, hanem az ártatlanokat, akik a fajtád miatt fognak szenvedni.

túlélésből te nekem nem tudsz leckét adni. egyik nagyapám a Don-kanyart is túlélte, a szovjet hadifogságból az utolsók közt ért haza, ahol teljes vagyonelkobzás, és 20 év kényszermunka várta, mégis jócskán túlélte még a rendszerváltást is, és a feltámadás reményével halt meg, ahogy ezer évig őseink is.

neked viszont csak ez az élet adatik, bárhol is bujkálj közben, csak a rettegés marad, hogy egyszer utolér, és csak elkaparnak mint egy kutyát, ami egy bolsi-libsi-bibsi öröksége

access denied 2015.09.09. 22:02:49

@@ndtomas:

Az én apukám sokkal erősebb.

@ndtomas 2015.09.09. 22:21:22

@acces denied: vegyük csak számba ki milyen csapatban játszik: ezer év alatt, tatár, török, labanc, ruszki se pusztította el ahova én tartozom. míg a tieid 1948 óta egy fél generáció alatt becsődöltek, mostanra már a hóhéraitokat is magatokra engeditek. te engem temetnél hatszor, miközben te ásod a magad és ártatlan szeretteid sírját is. rám túlélési technikát, reményt, és egyenes derekat hagytak örökül. rád meg ön- és közpusztítási zsigert.

access denied 2015.09.09. 23:02:33

@@ndtomas:

Nono, a lib az emberi civilizáció ultimate tömegpusztító fegyvere.

1., eszme tehát nincs ellene védelem
2., nem ötven hanem ötszáz éves
3., a legtöbb embert miatta gyilkolták le, a kereszténység vagy a zsidók indukálta háborúk sehol sincsenek
4., le tudta bontani a vallás uralmát, ez világrekord szintén, vallást másoknak csak egy másik vallással sikerült, a libsik a semmit ajánlottak cserébe és nyertek.
5., a liberalizmusból fejlődött ki a szocializmus, kommunizmus, nacionalizmus, individualizmus, .... ezek önállóan is hatalmas pusztítást végeztek.
6., A kapitalizmus bázis ideológiája, a gazdaság független az államtól.
7., A lib legnagyobb érdeme viszont a populizmus, ezzel értünk el a modern társadalomba, központi fűtés, autó, twerking, deep-throat, internet. Minden van mindenkinek, mit akarsz? Szeretnél transznemű muszlim táncosnő lenni egy vlagyivosztoki bárban? lehetsz. vagy szeretnéd a kölyköt bankárnak taníttatni? azt is lehet. Akarsz menekülteket rugdosni a határon?

BÁRMIT LEHET!!!! TIED A VILÁG!!!

apróbetűs rész:
Áldozatokkal jár, tartós tejet már ne vegyél.

@ndtomas 2015.09.09. 23:12:36

@acces denied: miért, eddig nem ezt mondtam volna, hogy pont ez a gondolkodásmód ágyazott meg annak az önpusztításnak, amit most levágtok önnön hóhéraitok számolatlan magatokra húzásával?

@ndtomas 2015.09.09. 23:15:02

@acces denied: önmagad áldozata te leszel, én már rég tisztes távolból figyelem az agóniátok. itt tehén van, békén legel, csak fejnem kell

@ndtomas 2015.09.09. 23:20:15

@acces denied: anyáddal. de inkább elszaladtam

access denied 2015.09.09. 23:24:43

@@ndtomas:

Akkor maradj a tehénnél, és még apunak sem kell hogy szólítsalak.

@ndtomas 2015.09.09. 23:32:15

@acces denied: a te apád a Vörös téren van kitömve. de majd a próféta fiai megtanítják ki az Atyaúristen

Jean Sol Partre 2015.09.10. 09:16:08

@@ndtomas: vissza a békés keresztes hadjáratokhoz?
Nézd, nem tudom, mi van a videókon mert nem mondtad el értelmesen. Így csak kérdzni tudok róla, ez van.

Jean Sol Partre 2015.09.10. 09:40:50

@@ndtomas: erre majd térjünk vissza 2000 év múlva

@ndtomas 2015.09.10. 13:40:39

@Jean Sol Partre: majd lerajzolom, jó? az elég értelmes lesz neked?

vagy 2000 év alatt csak beszerzel egy videólejátszót. de ne felejts alá kommentelni, hogy megtaláljam hova írjam a választ

Jean Sol Partre 2015.09.10. 15:16:59

@@ndtomas: nem tudom, háború, vagy valami balhé? Biztos nehéz leírni. De ha csak nem a muszlimok általi teljes megszállásról van videó, akkor mellétehetjük a focihuligánok randalírozásait? Követeled, hogy tiltsák be a focit?

"a tieid 1948 óta egy fél generáció alatt becsődöltek"

ezt meg miből vezetted le?

@ndtomas 2015.09.10. 16:36:34

@Jean Sol Partre: arra utal, hogy 89-ig húzta az előző rendszer, ami egy fél emberöltő. de amúgy nem neked lett írva.

videó meg azért videó, mert látni kell

@ndtomas 2015.09.10. 18:09:52

@@ndtomas: különben részemről befejeztem a társalgást, mert semmi értelme. se te, se a hozzád hasonlók nem fogjátok fel, hogy itt nem az iszlám, meg az arabok elleni szokásos előítéletekről van szó.

hosszú évek óta nem élek már Magyarországon, és igaz, hogy most Európában nyomom, de legtöbbet Ázsiában töltöttem, és hamarosan megyek is vissza, és maradok is ott. a nacionalizmus se érdekelt soha, életemben nem szavaztam egy pártra se. úgyhogy én igazán nem vagyok érdekelt abban, hogy mi történik ezzel a földrésszel, meg a lakóival. eszemben sincs védeni a staus quót.

de az nemcsak nekem szembeötlő, hogy mennyire nincs bennetek egy egészséges önvédelem. annak fényében, hogy lassan 15 éve van egy terrorellenes protokoll az egész világon, mindennapos az iszlám szélsőségesek akciója, külön be is jelentik, hogy mik a céljaik Európával, rengeteg a negatív tapasztalat a velük együttélés kapcsán, és még mindig dugjátok a fejetek a homokba.

de dugjátok! kit érdekel? csak ne akarj már meggyőzni arról, hogy én vagyok a hülye, és festem az ördögöt a falra! téged nem érdekelnek a tények, ám legyen! majd kiderül úgyis kinek volt igaza. erre nem kell sokat várni.

de kopjál már le rólam addig, és hadd legyen meg a saját véleményem a dolgokról, és ne akarj már ezzel az idióta agitpropos stílussal nyomulni, mert rohadtul nem érdekel a nyomorod. írjál blogot, gyűjtsél híveket, puszilgassátok a menekültjeiteket, de szakadj már le rólam. nem fog sikerülni se elhallgattatnod, se nem érdekel a mantrád, akármeddig ismételgeted.

részemről befejeztem ezt a meddő társalgást, mert se érvek, se tények nem hatnak meg, csak fújjátok a magatokét, mint a komcsik tették anno, nem érdekelték azokat se, hogy a hülye szervezési módszereik miatt nem lendült fel semmi, hanem még az is elromlott, ami addig működött, míg csődbe nem ment az egész ország pár évtized alatt; meg ahogy a liberálisok tették 89 után, miközben a nagy szabadelvűségnek az lett a következménye, hogy senki nem lett szabadabb, csak a gazdaságot követve a társadalom is lezüllött a béka segge alá. most megkapják a kegyelemdöfést a saját ellenségeikkel.

tudom, képesek vagytok ódákat zengeni a multikulti szépségeiről, meg az együttérzésről, a társadalmi felelősségről, blabla. el is hiszem, hogy ezt a legtöbben be is veszitek, mert olyan szépen hangzik, és beleillik a 68-as THC-álmokba. de aki nemcsak a mainstreamet olvassa, és nemcsak ma kezdett el szétnézni a világban, nem is a közös ateista vályúból iszik, azok tudjuk, hogy mire megy ki a játék.

az öntudatos fehér, keresztény morálú rassznak kell átadnia a helyét az új, kevert, lebutított társadalomnak, ami készen áll majd a világkormány alatt menetelni az Apokalipszisbe. tudjuk, hogy ez így lesz, elkerülhetetlen, eszemben sincs feltartóztatni, annál hamarabb takarodtok el erről a bolygóról, és hamarabb látom viszont őseimet a feltámadásból.

de nem kell addig se a vaker. tartsátok meg a propagandát! nem kell már szépíteni a dolgokat, már nyílt ellenségeskedés van. hozzátok be Röszkénél a kivégzőket. innentől már nincs pardon, nincs szükség diplomatikus megfogalmazásra. azt felrúgtátok.

megértem, nektek az kell, de nekünk meg ez. de nem lesz soha, de SOHA egy húron pendülés, se közös bólogatás, kézrázás. csináljátok meg gyorsan amit szándékoztok, én nem fogok visszalőni, de bólogatni se. akármeddig elmehetne ez a vita, utolsó leheletemig is csak ugyanezeket fogom leírni.

dugjátok fel az arabjaitokat, ha nektek az kell, meg húzzátok anyátokra, húgaitokra, asszonyaitokra - mert úgyis az lesz!!! - de nekem nem lesznek a barátaim, se tőlem welcome drinket nem kapnak. húzok innen jó messzire, hogy ne is lássam mi zajlik, engem nem fog érinteni az egész. majd visszatérünk erre 2000 év múlva, ahogy mondtad. addig meg idézet, copy-paste, videó megosztás, belinkelés amivel társalogsz, ha nekem címzed a dumád, de nem tisztellek meg, hogy lemegyek a szintedre, mert nem vagy becsületes, hogy amikor cáfolatot kapsz az elméletedre tényekkel, statisztikával, nem írod felül a mondókád, még el se gondolkodsz, csak ugrik egyet a lemez, és ugyanott folytatod, akár a papagáj. ha neked ez kell, rárakrak a robotomra, és ellesztek. mert észérvek kár belétek.

na, ne erőlködj a válasszal se, mert magasról teszek rá!

@ndtomas 2015.09.11. 14:56:40

@Jean Sol Partre: azt majd te vágod, amikor leszakad valamid, ahogy valamelyik dédelgetett cimborád a több ezerből levegőbe röpíti magát melletted. "Just wait..."

www.express.co.uk/news/world/555434/Islamic-State-ISIS-Smuggler-THOUSANDS-Extremists-into-Europe-Refugees
süti beállítások módosítása