A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon néven egy helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levedíának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták.

Ezen a helyen, az imént említett Levedíában folyik a Chidmasz folyó, melyet Chingilúsznak van neveznek. De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból szabartoi aszfaloinak nevezték. A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az előbb említett Levedi.

Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal. Kazária fejedelme, a kagán, vitézségükért és szövetségükért nemes kazár nőt adott feleségül a türkök első vajdájának, akit Levedinek neveztek, vitézségének nagysága és nemzetsége fénye miatt, hogy tőle gyermeket szüljön, de a sors úgy akarta, hogy az a Levedi nem nemzett azzal a kazár nővel gyermeket.

A besenyők pedig, akiket korábban kangarnak neveztek (ugyanis ez a kangar név náluk a nemes származás és vitézség értelmében voltos használatos), ezek hát a kazárok ellen háborút indítván és legyőzetvén, kénytelenek voltak saját földjüket elhagyni és a türkökére letelepedni. Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidéken telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szabartoi aszfaloinak hívják, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre, amely helyeken mostanában a besenyők népe lakik.

Kevés idő múltával a kagán, Kazária fejedelme üzenetet küldött a türköknek, hogy küldjék el hozzá első vajdájukat, Levedit. Levedi tehát megérkezvén Kazária kagánjához, tudakolta, hogy mi okból hívatta magához őt. A kagán azt mondta neki: „Azért hívattunk, hogy mivel nemes származású, értelmes és vitéz vagy, és a türkök közt az első, nemzeted fejedelmévé emeljünk, és engedelmeskedj a mi szavunknak és parancsunknak.”

Ő pedig válaszolva a kagánnak, azt mondta, hogy: „Nagyra veszem irántam való hajlandóságodat és jóindulatodat, és illő köszönetemet nyilvánítom neked, minthogy azonban nincs elég erőm ehhez a tisztséghez, nem fogadhatok szót neked; azonban van rajtam kívül egy másik vajda, akit Álmosnak neveznek, akinek fia van, név szerint Árpád; ezek közül akár az Álmos, akár a fia, Árpád fejedelem legyen inkább, aki rendelkezésetekre áll”.

Megtetszett annak a kagánnak ez a beszéd, és embereit vele adván, a türkökhöz küldte őket, és ezek megbeszélték ezt a türkökkel, a türkök pedig jobbnak tartották, hogy Árpád legyen fejedelem, mintsem atyja, Álmos, minthogy tekintélyesebb volt, s egyaránt nagyra becsülték bölcsességéért, megfontoltságáért és vitézségéért, és rátermett volt erre a tisztségre; és így a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén, fejedelemmé tették.

Ez előtt az Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a nemzetségéből lesz Turkia fejedelme. Néhány év múlva a besenyők rátörtek a türkökre, és fejedelmükkel, Árpáddal együtt elűzték őket. A türkök tehát megfutamodván, földet kerestek, ahol megtelepedhetnének, s odaérkezvén elűzték Nagy-Moravia lakóit, s megszállták azok földjét, amelyen a türkök mindmáig laknak. És attól fogva a türkök nem vették fel a harcot a besenyőkkel.

(Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár: A birodalom kormányzásáról − részlet)

*

Innen volt szép végigcsinálnunk ezt az elmúlt ezeregyszázvalamennyi évet, először és elsősorban Szent Istvánnak köszönhetően. Voltunk, vagyunk, létezünk. Boldog születésnapot, Magyarország!