Nem pontosan értem, mi a felhördülés tárgya a kötelező, mindennapi ének bevezetésével kapcsolatban, habár a Kodály-rendszerű ének-zene oktatást lehetne élvezetesebben is csinálni az iskolákban, szó se róla. Mindenesetre ha a svéd-skandináv modell a menő, akkor a baloldalnak épp ezt az ötletet kellene támogatnia, ez ugyanis készségfejlesztés és a teljes mentálhigiéné, valamint a személyes kreativitás szempontjából is hasznos dolog volna. Nekem azonban vannak még plusz ötleteim a kötelező tananyagokkal kapcsolatban. Ha mindenkinek vannak javaslatai a tanrendre, itt vannak az enyéim.
Valóban kérdéses, belefér-e az időbe, főleg amikor a tananyag csökkentése van terítéken, de csodálkozom, hogy a készségfejlesztés felé való hangsúlyeltolódás nem talál megértésre a baloldalon. De lehet, hogy ők tényleg csak érzékenyítő tréningeket és genderórát látnának szívesen napi, kötelező jelleggel.
A svédeket az intenzív iskolai ének-zenei készségfejlesztés tette zenei nagyhatalommá, poptól a metálig − más kérdés, hogy a metálegyütteseik fele giccses, dagályos izét játszik, de az értelmes, hallgatható, izgalmas zene is több, mint egy átlag európai országban (a finn metál általában sokkal giccsesebb, lásd Nightwish és Children of Bodom, meg HIM). Végre egy pozitívum a svédekkel kapcsolatban.
Én még két dolgot tennék kötelezővé az iskolában, függetlenül attól, hogy akkor és ott utálnák a diákok: a táncot, erős hangsúllyal a magyar néptáncokon, de belefoglalva keringőt, rockyt, némi latint vagy más stílusokat is. Legkésőbb egyetem alatt hálát adnának a diákok, hogy van valami közös dolog, amit mindannyian tudnak. Ha van némi tánctudása mindenkinek, ami, igen, fejleszthető, főleg kicsi korban, akkor később senki nem fog félrepislogni, amikor fel akarják kérni az egyetemi gólyabálon, meg akárhol, és aki táncolni akar, annak sem kell nagyítóval keresnie, hogy ki is tud olyat.
Másik régi mániám, hogy legyen kötelező egy szomszéd nyelv, ami nem a német (tehát a választék: román, szlovák, ukrán, szerb, horvát, szlovén) tanulása egy vagy két évig, együtt az adott nép történelmével, kultúrájával, hogy ne legyen annyira egzotikum a körülöttünk élő népek világa számunkra. De azt is lehet, hogy a kötelezően választandó nyelv mellett a kárpát-medencei népek kultúráját oktatjuk általánosan, bevezető jelleggel, vagy egyszerűen a különféle humán tárgyak anyagában hangsúlyosabban jelenik meg, bár ez valószínűleg az elsikkadáshoz vezetne.
Mindenesetre amikor hasít a román filmművészet, értékelhető a román, a szlovák, az ukrán irodalom, a horvátról és a szlovénről nem is beszélve, akkor nem ártana némi kötelező tájékozódás mindezzel kapcsolatban, hogy aztán akit jobban érdekel, már el tudja helyezni magát és el tudja mélyíteni tudását. Angolul valamilyen szinten úgyis mindenki meg fog tanulni, akkor is, ha nem tanítják; a cégek pedig azt fogják kérdezni az állásinterjún, hogy az angolon kívül milyen nyelven beszélünk még. A kis népek nyelveit pedig kevesebben beszélik, bizonyos esetekben jobb az esély velük az elhelyezkedésre is. Gondolom, a baloldal örömujjongások közepette támogatja a népek közti békét és megértést szolgáló javaslatomat.
