Tokajbéli víg napjaim − tíz nap Hegyalján
2015. augusztus 02. írta: Redakció

Tokajbéli víg napjaim − tíz nap Hegyalján

tallya_1.jpg

Tíz nap Tokaj-Hegyalján, tíz naplóbejegyzés, rengeteg élmény és nagyjából 130 bor. Jenei Balázs borrovat-szerkesztőnk feljegyzései.

 

Régóta terveztem egy hosszabb túrát Tokajban, végül úgy alakult, hogy Hegyalját a legnagyobb nyári hőségben sikerült körbejárnom. Legalábbis egy részét. Számomra a túra során a borokon volt a hangsúly, így szinte minden nap pincét vagy pincéket látogattam, dűlőtúráztam, borászokkal beszélgettem. Emellett persze a gasztronómiai kalandok sem maradtak ki az út során.

Tokaj-Hegyalja hihetetlenül változatos. Ha csak a borokat kóstoljuk, nem is igazán lehet megérteni, miért tud annyira különböző lenni egy mádi, egy tarcali, egy tállyai vagy egy tolcsvai bor. Azonban ha kimegyünk a dűlőkbe és végigsétálunk rajtuk, megértjük: minden dűlő teljesen más, különböző kőzettel, különböző talajjal. Érdemes megnézni őket, hiszen több helyről a kilátás is pazar, és emlékeztethetjük magunkat: a tokaji borvidéken nagyjából 300 dűlő van és 380 vulkán alakította ki egykor a borvidék felszínét. Kis túlzással egy dűlő, egy vulkán. Ez Hegyalja.

Talán a termőhelyben lévő változatosság, vagy a borászok eltérő személyisége, stílusa, vagy a kettő együtt járul hozzá ahhoz, hogy Hegyalján rengeteg igazság van. Ki így, ki úgy képzeli a tokaji bort, Hegyalját és annak jövőjét. A beszélgetések közben persze elhangzott rengeteg történet, gondolat, és nagyon izgalmas emberi portrék rajzolódtak ki néha. A naplóval az élményeim bemutatása mellett ezt a sokszínűséget is szerettem volna megmutatni szavakkal és képekkel.

Jenei Balázs írásait Mandiner.bor oldalunkon olvashatják, alább egy kis ízelítő belőlük.

bor.jpg

Tíz napig Tokaj-Hegyalja lesz az otthonom. Amit azonnal megéreztem a borvidéken, az a friss levegő ereje. Az első napi célállomás Tállya.

Szent Benedek, Sauska Tokaj, Homoky Dorka, TR Művek, Szóló. Ha egy borvidéken vagy, megesik, hogy véletlen belefutsz egy kóstolóba és egy nap alatt 40-45-féle bort kóstolsz meg összesen.

Mennyi idő megírni egy nap élményeit? Lehet-e édesebb egy szamorodni egy aszúnál? Tényleg van Tokajban egy sor rkatsiteli? Ez a kérdések napja, de szerencsére megvannak rájuk a válaszok.

A csütörtöki napot lecsóval foglaltuk keretbe, hiszen a Paulay Borháznál ez volt a reggelink, míg a Gizella Pincénél ez volt vacsoránk. Közte azonban remek hangulatban bejártuk Tarcal dűlőit, megkóstoltuk a Kikelet pince és a Degenfeld Szőlőbirtok borait, valamint megnéztük a borvidék egyik legmodernebb új pincéjét.

A borvidéki túrám ötödik napján egyre inkább érzem azt, hogy annyi mennyiségű információ zúdul rám, hogy feldolgozásához még el kell telnie egy hosszabb időnek. A dűlőket járva hitetlenkedés közben tényleg az jut az ember eszébe: itt valaha lüktetett a föld.

Az eddigi nagy nyüzsgés után jól esett egy picit lassítani. Egy pincészet mögött, egy bor mögött is külön kanyargós sztorik lehetnek, és a dűlőkről még nem is beszéltem, amelyek története már több száz éve íródik.

Mit lehet csinálni Tokaj-Hegyalján, ha valaki nem akar borozni? Egy bormentes nap a borvidéken.

Viharosan kezdődött a második hét, de délre már kisütött a nap. Olaszos hangulat és a klasszikus értékek keresése. Ebéd a legjobb vidéki étteremben és értékteremtő útkeresés az Oremus birtokon Bacsó Andrással.

Hatalmas tartályok, építkezés, megújulás, fel sem fogható számok. A Tokaj Kereskedőház méretei teljesen mások, mint amihez szoktam. Lehet enni jó halat is Hegyalján, és az Erzsébet pincénél is egyre inkább minden a helyére kerül.

Az utolsó napra is jutott még egy dűlőtúra Bacsó Andrással, majd a tíz napot keretbe foglaltuk azzal, hogy Tállyán az Oroszlánosban ebédeltünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr187670900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása