„A végén még Magyarországra menekülök!” Osztrákok az Orbán-beszédről
2015. július 27. írta: bukovics

„A végén még Magyarországra menekülök!” Osztrákok az Orbán-beszédről

hc_strache_orbant_posztolt.jpg

„Ennek magától értetődőnek kell lenni” – ezzel a kommentárral osztotta meg Heinz-Christian Strache, a közvélemény-kutatásokban magabiztosan vezető jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt, vagyis az FPÖ elnöke Orbán Viktor idei tusványosi beszédéről szóló Die Welt-cikket, amely az Európa maradjon az európaiaké címet viseli. A szabadságpárti osztrák kispolgárokból sorra jöttek elő az orbánista comingoutok. Szemle!

„Orbán Viktornak teljesen igaza van! Remélhetőleg elég magas lesz a kerítés! Míg nálunk? Itt a széplelkek nem győznek betelni a gazdasági bevándorlókkal! Na ja, ők mind intelligens, jól képzett fiatalok, akikre sürgősen szükségünk van a jövőnket tekintve!” (Sylvia)

„Kis előny: Magyarországon keresztül már nem jön menekült ;)” (Karl-Johann)

„Sajnos csak egy KIS előny!!!” (Sylvia)

„Orbán Victor lesz a 2015-ös év hőse Európában! A magyarok bontották le a vasfüggönyt, most meg építhetik vissza. Csak kiderült mostanra, hogy a jó öreg vasfüggöny egészen a lebontásáig mekkora védelmet jelentett Ausztriának.” (Ernst)

„Azt írja a Welt: irritáló a beszéd, holott Orbán semmi mást nem csinált, csak kimondta az igazságot. A baloldalról is, illetve arról, amit terveznek: az európai kultúrák szétrombolásáról. Jellegzetessége a német médiának, hogy ha valaki megvédi a népét, az rögtön jobboldali „diktátor” lesz.” (Thomas)

„Nem bírom Orbánt, de ebben a témában 100 százalékban igazat adok neki.” (Andreas)

„Bravó a magyaroknak, nekik még van büszkeségük, nem úgy, mint a menekültkormányunknak. Döntsön a nép, lásd Svájcot! Nem tudtok 3000 embert Traiskirchenben elszállásolni. Ez összesen 70 000 ember lenne. 30 euró naponta, ami egy hónap, egy év alatt milliárdokat jelent! Jó éjt, menjetek szorgosan dolgozni, jo so is!” (Josef)

„Komolyan szimpatikus nekem az Orbán. A végén még Magyarországra menekülök!” (Sven)

„Most egyszer igaza van Orbánnak! Európa maradjon Európa, ne Euroafrika!” (Katalin)

„Orbán: egy férfi, akinek van agya. Bravó!” (Helga)

„Egy széles látókörű államférfi!” (Thomas)

„Tetszik nekem ez az ember, csak így tovább!” (Johannes)

„Orbán olyan politikus, aki az ORSZÁGÁÉRT és NÉPÉÉRT dolgozik! A mi politikusaink csak a BANKSZÁMLÁJUKÉRT dolgoznak!” (Gretl)

„Tőle kéne a mi Ringen dolgozó idiótáinknak tanulniuk.” (Ewald)

„Igaza van!” (Sonja)

„Végre valaki gondolkodik!” (Walter)

„Egyike a kevés ügyes politikusoknak!” (Gerti)

„Háromszoros hurrá, Viki!” (Robert)

„Vajon őrá is lehet szavazni Ausztriában…? :-)” (Gary)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr437658476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Migránsok 2015.07.28. 09:20:57

A téma rendkívül fontos. Ahogy az szokott lenni ebben a fantasztikus európai csodakavalkádban, mindenki nagyon ért a témához, mindenkinek van véleménye és természetesen ellenvéleménye, csak egy dolgot felejtünk el: a bevándorlók tojnak a fejünkre, és e...

Trackback: Bukovics Martin: „A végén még Magyarországra menekülök!” Osztrákok az Orbán-beszédről 2015.07.27. 15:26:01

„Komolyan szimpatikus nekem az Orbán. A végén még Magyarországra menekülök!” Az osztrák kommentelő kispolgárokból sorra jönnek elő az orbánista comingoutok. Szemle!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DZoli 2015.07.27. 15:46:24

Gondoltátok volna 5-6 évvel ezelőtt, hogy majd az Osztrák Szabadságpárttal szimpatizáló kommentelők hozzászólásairól(!) kell blogbejegyzést írnotok, hogy Orbánnak valamifajta nemzetközi vagy "nyugati" elfogadottságát tudjátok bizonyítani?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.27. 15:58:27

Ez nem lehetséges! Én ugyanis több balliba médiában is azt olvastam, hogy Nyugat-Európa lakosságának 90 %-a elutasítja undorral a cigány, fasiszta Orbánt embertelen, észak-koreai típusú - de valójában annál rosszabb! - diktatúrával együtt, a maradék 11 % pedig Putyin által lefizetett ember.

freehckr 2015.07.27. 15:59:06

Fruzsiról valami hír?! :)

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2015.07.27. 16:49:43

Azért röhejes, hogy Viktorunknak egy virtigli magyarellenes párt szavazói tapsikolnak, a mandi meg annak tapsikol, hogy a kedves osztrák szélsőjobberek a vasfüggöny iránt nosztalgiáznak.

Bell & Sebastian 2015.07.27. 17:19:44

Tényleg furcsa, hogy amikor ezek ormányoztak a szomszédban, mindig kiszedtek rendszám alapján és ment a kérdezz - talán felelek. A legjobb az volt, amikor kirántotta a zsandár a régi, még leporellós jogsimat, hátha hamis, amit kínai evőpálcikákkal bírtam csak visszagyömöszölni.

Ezért melegen ajánlom: minden magyar azonnal tanuljon meg kínaiul - enni!

poor 2015.07.27. 17:40:14

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
Ballibázó barom! Meddig gyilkoljátok még a magyarokat? ORBÁN ÉS BANDÁJA GYILKOS!!!!!

poor 2015.07.27. 17:42:41

Még mindig sok a magyar tehát ellophatjátok a maradék pénzt is az egészségügyből!!!! Gyilkososk!!!!!!!!!!!!

program készítő 2015.07.27. 17:46:07

Vigyétek el magatokhoz,persze csak arra a részre ami osztrák,a BIBAS kollégistákkal együtt.

Lattimer 2015.07.27. 17:46:34

Már csak arra kellene ráeszmélniük, hogy miattunk léteznek még egyáltalán. Ha mi nem tartóztatjuk fel évszázadokon át a törököt, ma nemhogy FPÖ nem lenne, de valószínűleg egy germán ivadék sem élne az egész spermium alakú országukban...

Pelso.. 2015.07.27. 17:47:12

Sven, gyere.
Viszont, hogy még jobban érezd a nihilt, állj át az itteni átlag életszínvonalra. A különbséget meg feledteti majd a szimpátiád, ugye.

Bell & Sebastian 2015.07.27. 17:59:24

@Pelso..: Nyugi, a Hütténél azt szokták mondani:

- Mit panaszkodtok, hiszen jobb autóitok vannak, mint nekünk.

Na ja, annak, aki innen átér.

empoftla 2015.07.27. 18:34:06

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Tudhatnád hogy a balliba sajtó hazudik, az egy és üdvözítő igazság a nagy kaliberű illiberális politikusok (mint Orbán és Putyin) és a hozzájuk közel álló sajtóorgánumokban van megírva!

Bell & Sebastian 2015.07.27. 19:47:47

Elolvastam az össznémet hozzászólásokat.

- Minden bevándorló-ellenes hozzászólás alatt kezdenek sorakozni a törzsolvasók korrekciói, gondolom, a sajátságos szerkesztési elveknek _is_ köszönhetően.
- Annyi esze egyiknek sincs, hogy megemlítse: legalább egyszer már kegyetlenül ráfaragtunk (mi, közösen) a Monargia liberális bevándorlás-politikájára.
- A vita hol érzelmi (nincs szíve), hol gazdasági (áfaemelés) összetevőkre terelődik anélkül, hogy bárki is érzékelné a veszélyt a maga teljes valójában.

Nem hinném, hogy itt az Orbánra a felvezetőben sütött „irritáló” -jelző helyénvaló lenne.

Engem bizony az agymosott németek és osztrákok hozzászólásainak színvonaltalansága irritál. Hacsak nem (jó liberális szokás szerint) ki nem gyomlálták a szaftosabbakat. Utóbbi esélyes.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.07.27. 21:08:46

nemhiába, a jóságos joe bácsi

apanna 2015.07.27. 23:18:18

@poor: Tényleg nincs pénz az EÜ ben, ha az ilyen elmebetegek mint te szabadon kóricálnak...

apanna 2015.07.27. 23:19:44

Osztrákok minden idegent utálnak.

picur3ka 2015.07.27. 23:26:52

@Bell & Sebastian:

A német közönség birkajellege igen megrendítő általában véve. Hogy mennyire kozmetikázzák a hozzászólásokat, én nem tudom, de lehet, nem véletlen, hogy idetették a Punió központját, ebből a szempontból sem.

Krisz11 2015.07.27. 23:28:35

Ha nem engedjük be a betolakodókat, Magyarország Európa legélhetőbb országa lehet.

Dicsőség azoknak akik harcolnak a betolakodók ellen!

picur3ka 2015.07.27. 23:29:44

@poor:

Gyógyszeredet vedd be, te magyar nevű szerencsétlen!

Brix 2015.07.27. 23:32:05

Orbán csak kimondja azt, amit szinte minden európai polgár gondol: Európának nincs szüksége az erőszakos ázsiai/afrikai betelepülőkre. Az európaiak szeretnék megőrízni az európai életformát, a békét , a nyugalmat és a jólétet. Ha más nem, drasztikus eszközök alkalmazásával is meg kell akadályozni, a kontroll nélkül érkező embertömegek beáramlását.
Európa 60 ezer embert akar befogani, de már százezrek , ha nem milliók vannak itt , mindenféle státusz nélkül, és még milliók vagy akár tízmilliók is érkezhetnek a következő években. Ez katasztrófális helyzet Európának és az EU-s nagypolitika még mindíg késlekedik a közös megoldással. Az embercsempészekre még mindíg nem csaptak le , és hagyják, hogy szabadon áramoljon be ez a milliós embertömeg az EU-ba , mindenféle ellenőrzés nélkül. Mindez az európai emberek érdekeivel teljesen ellentétesen folyik. Nem csoda , ha Orbán, egyre népszerűbb politikus lesz...Valószínű, mindenhol a magyar példát fogják követni és drákói intézkedéseket vezetnek be az illegális bevándorlók ellen.

picur3ka 2015.07.27. 23:33:41

@DZoli:

Te még a nyugati elfogadottságnál tartasz?

A hozzászólók neked nem a nép?

Te mennyire vagy setét?

Nem demokrata?

gizmo26666 2015.07.27. 23:41:34

Na végre, EURÓPA is elismeri nagy vezetőnk bölcsességét.

totalnick 2015.07.28. 00:03:51

@DZoli: egész Európa tiszteli Vitykát. És mögötte állnak a menekültkérdésben. Még akkor is, ha az elmeroggyant és üvöltöző liberók ezt nem tudják felfogni. Merkel és Cameron is belátta már, hogy a multikulti megbukott. Pár önpusztító marha mág próbálkozik, de őket a német nép már szó szerint robbantgatja. a kedves kis menekültjeikkel együtt.. Hehehe.. Pedig ott aztán nem mondhatjátok, hogy a Magyar Kormány plakátkampánya hecceli a népet.. Na meg ugye az nem is a balkán, hanem Nyugat-Európa.. Oszt mégis úgy látszik, hogy nem kérnek az önpusztító liberókból. Milyen érdekes... Szóval igazat kell adnom: le vagyunk maradva a nyugathoz képest, nálunk még nem égett porig semmi. És reméljük, hogy nem is kell ilyen lépéseket tenni, mert a kormány megvédi országot. És még az önpusztító liberókat is.. önmaguktól.

Ajtony 2015.07.28. 00:07:32

Gyakorló b. üldözőként: van aki élesben látja azt ami történik és egyetért Orbánnal. Van aki a retekből és a szektatévéből szedi az infókat, azok Viktátoroznak - de ne Viktátorozzatok, vigyetek magatokkal haza még néhány "menekültet" a jobb fajtából, aztán amikor édesanyátok hátán ..... meg nyolcan-tízen, talán másképp kezditek látni az igazi "való világot".

hosaka 2015.07.28. 00:15:03

Grazból üzeni a doki Herr Orbán páciensnek, hogy a kerítés maradékát feltétlenül hozza magával! Roppant kínos volt az a legutóbbi szökés.

hosaka 2015.07.28. 00:35:32

Ha a makkoscipős gedva cigánybűnöző az mondja, hogy de jó volt az Alien I. meg a II., attól még ugyanaz a makkoscipős gedva cigánybűnöző marad.

Germán úriember úgy küldi el Orbánt a jó bödüs picsába, hogy a hülyéje örömmel induljon el oda. Németország Orbán picuri pöcsével kezdte el verni a balkáni csalánt, az osztrák kollégák pedig gurulnak a röhögéstől, hogy a kis szarcsimbók még a díszletet is fizeti.

Ha nem lenne ez a kretén, ki kéne találni. Ria-Ria-Germánia!

annamanna 2015.07.28. 01:57:52

@freehckr: néha teljesen megértelek.

1. Körutazáson a Balkánon
Ülök egy száguldó vonaton.
Kiszállok - én csak foglalom a helyet,
Valaki másnak vettek ide jegyet.

2. Kizárom magam a mából,
Ebből a tolakodó buta világból,
Kizárom magamat végre,
Ne jusson minden az ördög kezére.

3. Pénz az isten, az ördög örül,
Jobb, ha megtanulsz ördögül.
Nem is olyan vidám, én elismerem,
Ha itt élne, zokogna Woody Allen.

R. ||: Minden mindenki ellen,
Mindegy, csak dolgozni ne kelljen.
Mindenki mindenki ellen,
Mindegy, csak dolgozni ne kelljen. :||

www.youtube.com/watch?v=JNo0Mq1Zrys

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2015.07.28. 02:17:20

@ikaljan: A Kurier oldalán is hasonló kommentek voltak. Annak nincs köze az Fpö-höz.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 03:22:50

@DZoli: szerintem nyugaton is meg keleten is minden épeszű ember így látja ezt, ahogy Orbán összefoglalta a beszédében. Egyszerűen ez a beszéd csak annyit tett, hogy kimondta, amit mindenki tud, gondol. Csak ez kelet-európai füllel egy tök átlagos beszéd, a multikultira trenírozott, polkorrekt hazugságokkal elfojtott nyugati közbeszédben egy merész tett.
A nyugatiak nem tudják elhinni, hogy egy politikus így, őszintén, mismásolás nélkül is fogalmazhat. Nyugaton ez már nagyon szokatlan.
Azért mert Orbán egy dologban (illegális bevándorlás) kimondta azt, ami nyilvánvaló, nem kell előtte hasra esni, mert az addig rendben van, hogy Európát meg kell védeni, de közben talán Magyarországot is építeni kéne (vnem stadionokat felhúzni) ezért azt se gondolom, hogy az Orbánék által elmutyizott Magyarországon jól érezék magukat az osztrákok.

annamanna 2015.07.28. 05:43:50

hvg.hu/itthon/20150727_Migracios_nyomas_Magyarorszagon_egy_EUta

"A korábbi elképzelések szerint augusztustól húsz cseh rendőr teljesített volna szolgálatot a magyar-szerb határon. "Magyarország azonban leállította a projektet."

Miért is??

hvg.hu/itthon/20150727_Video_Igy_elnek_a_menekultgyerekek_hajlek

Tegyük fel, a gyerekekkel való érzelemkeltés populista demagógia. Jó, legyen.
És amit az Orbán-kormány csinál, az micsoda? Olyan távol állnak a populista demagógiától, mint Belzebub Lucifertől.

Szilárdd 2015.07.28. 05:53:16

Igazuk van osztrákénak a kerítés sem ér semmit, mi lesz akkor, ha 20millioan jönnek? Legalább tettek valamit duma helyett!

Szilárdd 2015.07.28. 05:59:48

Ja-és tetszet volna kerítést építeni a magyar munkások végett, osztrák szabadság! Pofátlan duma helyett!

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 06:23:47

@Szilárdd: a magyar munkás legálisan megy, tudod EU... as Afrika mélységeiből hömpölygő tízmilliók meg nem legálisak

Magyarország egyedül nyilván kevés lesz as európai civilizáció megvédéséhez. Az ottomán hódítás alatt is csak rabló flamand, vallon, olasz zsoldosokat kapott Magyarország, más segítséget nem nagyon. Sokszor úgy érzem, hogy ezt Az irdatlan, civilizálatlan hordát egyszerűen rá kellene engedni a nyugatra, ahogy a török, görög, szerb kormányok is teszik. De én európaiként nem szívesen nézném végig Európa elsüllyedését. Ha Európa elvész, akkor nekünk tényleg nincs hova menni. Ez egy élet-halál küzdelem az élettérért, csak a nyugatiak hiszik azt, hogy ez egy humanitárius kérdés. Ezért is állnak vesztésre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 06:44:13

@Kéne egy nick...:

"csak a nyugatiak hiszik azt, hogy ez egy humanitárius kérdés. Ezért is állnak vesztésre. "

A német balosok azt követelik, hogy a kormányuk költsön több pénzt a befogadóállomásokra. És a kormány valószínűleg ezt fogja tenni,. mert ez egyszerűbb, mint megállítani a beözönlést.

Maguk alatt vágják a fát, mert Merkel azért annyira nem hülye. Mégsem tesznek semmit, bénultan nézik, ahogy a betolakodók elveszik tőlük a hazájukat, amelyért ezer+ évig annyit harcoltak.

annamanna 2015.07.28. 06:49:02

@Pelso..: haha, hogy stílusos legyek: Sven kollegát szívesen látjuk a Balcsinál, egy kis előzetes promóció: www.youtube.com/watch?v=eLEwAupjs7E

bontottcsirke 2015.07.28. 07:04:40

Mondtam már hogy a kerítéshez méh kelleni fog egy pár Mg-42 es mint a régi szép időkben

Toportyán Zsóti 2015.07.28. 07:05:24

Emberszabásúak között 1% alapból genetikailag pszichopatikus,nagy balsorsa ez a normális egyedeknek,szennyezik a környezetüket,lopnak-csalnak-erőszakolnak,visszaélnek a normálisak védtelenségével.

Toportyán Zsóti 2015.07.28. 07:06:17

@bontottcsirke: MG 42-es céltárgyának jó leszel.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.07.28. 07:20:37

800 ezer cigó mellé nem hiányzik 2-300 ezer arab és néger akik nehogy nincsenek iskolázva, mint a cigók, de még nyelveket sem beszélnek...
kösz nem.

midnight coder 2015.07.28. 07:24:54

@poor: Nem tudom feltűnt-e, de a nagy kórházbezárásokat a Fletó intézte. Anno Kókadt elvtárstól származik az az elévülhetetlen mondat, hogy a békákat sem kérdezik meg, mielőtt lecsapolják a mocsarat. Szintén Fletóékhoz köthető a várólisták kialakulása is. És ha anno a FIDESZ nem akadályozza meg Hordány Ágica reformját, akkor a mai helyzetnél kb. 10x szarabb lenne a helyzet.

Ezzel együtt Orbánék is jobban tették volna, ha az ostoba stadionjaik helyett inkább kórházakat hoznak rendbe. De még jobban, ha az egész egészségügyi ellátási rendszert magánkézbe adják, a finanszírozását pedig úgy alakítják át, hogy érdemes legyen ilyen intézményt működtetni. Amíg ez meg nem történik, addig itt nem lesz normális egészségügy.

midnight coder 2015.07.28. 07:26:46

@FILTOL: Vagy jóval több, ha a németek, franciák, stb. észhez térnek és kitolják a menekülteket a perifériákra.
Arról nem is beszélve, hogy van ott még ahonnan ezek jönnek.

Ráadásul, a cigók ezekkel ellentétben nem harcolnak aktívan az európai kultúra ellen, ráadásul a fehérekkel szembeni rasszizmus is jóval kisebb bennük.

Virág et. 2015.07.28. 07:35:53

FPÖ meg Facebook komment-szemelvényezés.

Mandiner 2015.

Ezek után szátok alapállásba a 444-ről. Azokat még állami pénzből se tömik az ilyen kontentért.

Netuddki. 2015.07.28. 07:37:08

Mielőtt még örömködnének az orbánfarturkászok elmondanám, hátha nem tudják, hogy a "fél dunántúl" Ausztriában dolgozik. Addig vergődik a gazdájuk, amíg szépen haza lesznek küldve a magyar munkások, aztán majd mit csinál velük?
De nem baj, annál hamarabb el lesz zavarva a csuti törpe...

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:03:09

Jó, ahogy a ballibsik azzal vigasztalják magukat, ezek szélsőséges osztrákok. Mintha itt az indexen is a libsi blogokban csupa libsi vélemény lenne. Ahogy itt is azt hiszik, ha egy millió ember küldte vissza a kérdőívet, akkor nyilván a többi akarja a bevándorlókat.

Nem baj ballibsik, majd 2018-ban megint jól pofára estek:))

Doline 2015.07.28. 08:03:46

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Érdekes, hogy mikor ilyen érveket kell felhozni, akkor mennyire tudtok aggódni a magyarokért.

Amúgy biztos bennem van a hiba, de én jobban félteném azokat a osztrák-magyar munkahelyeket az évente odaérkező 80.000 bevándorlótól, mint egy EU-s munkavállalás szigorításától.

ursus artos 2015.07.28. 08:05:05

@bértrollbosszantó_kovi1970: a kommerekből nem éppen az általad felvázolt jövőkép rajzolódik ki...

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:05:54

@bértrollbosszantó_kovi1970: Látod ennyire ostoba vagy haver, az osztrákoknál nem azokkal van probléma akik DOLGOZNAK, hanem aki eltartatja magát.

Az a "fél dunántúl" oda dolgozni jár.

Gondolom, te szakérthetsz az MSZP-ben is:)))))

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:08:08

@midnight coder: Körülnézhetnél, Orbánék hány kórházat hoztak rendbe és hányat építettek.

Pozitív GDP-ből ugyanis erre is telik.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 08:11:23

@bértrollbosszantó_kovi1970: te is egy olyan ballibbant vagy, akinek fogalma sincs a legális (tudod, EU, 4 szabadság) munkavállalás és az Afrika sötét mélységeiből hömpölygő vademberhordák közötti alapvető különbségről.
Ahogy a magyar, úgy a szlovák munkavállaló se lesz kirekesztve az osztrák munkaerőpiacról. Hacsak nem az illegális moszlim hordák és kaffer négerek által. Ezért is kell azokat akár statáriális eszközőkkel is feltartóztatni.

Én egy könnycseppet se ejtenék, ha ezeket az illegálisokat legéppuskáznák a szerbek és beletárcsáznák őket a talajba. Csak most a szerbek más játékot játszanak, mint Boszniában. Amíg Európát nem védik, addig a szerbek ne lehessenek EU tagok.

Nem meglepő, hogy nektek ballibeknek a legális magyar, lengyel, szlovák meg as illegális kongói, koszovói az egykutya. Nektek az erdélyi magyar is román. 23 millió.

Netuddki. 2015.07.28. 08:13:00

@Doline: @ursus artos: @♔bаtyu♔: Ostoba balfasz orbánfarturkászok! Nem tudtok tik semmit az osztrák munkavállalásról, csak a pofátok nagy. Semmirekellő, fideszbérenc kommentelők vagytok, pár forintért még az anyátokat is elárulnátok annak aki többet fizet.

Netuddki. 2015.07.28. 08:13:43

@Kéne egy nick...: Anyád ballib balfasz, tolvaj orbánfarturkász!

Netuddki. 2015.07.28. 08:17:36

@Virág et.: Ezeknek a balfaszoknak mondhatod, csak a fidesz propagandát és a saját hülyeségüket fújják a kényelmes, légkondicionált fidesz pártszékházból, közpénzen. Így is kell velük bánni, nem vitapartnerek.

Netuddki. 2015.07.28. 08:19:38

@♔bаtyu♔: Csak a szomszéd városban egyet bezártak. Csak mert több nem volt. Csókoltatom anyádat! Hazug, tolvaj fidesz banda!

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 08:21:05

@Doline: +1
Bizony, az ausztriai, németországi, angliai magyar, lengyel, szlovák munkahelyeket veszélyezteti elsősorban ez a tízmilliónyi illegális söpredék. A brüsszeli bürokraták sajnos ezt nem értik vagy nem érdekli őket. Vagy pedig ez az újranépesítés is csak a terveik része. Egy identitás nélküli Európát akarnak, a nemzetek helyett egy harmadik világbeli söpredékkel felhigított masszát, ami nem kötődik az európai hagyományokhoz, elvan benefiteken, úgy szavaz, ahogy a szupranacionális kormányzat akarja.

Tovább mennék, mint Orbán: a ballib nem csak a magyarokat, hanem az európai fehér embert gyűlöli.

Virág et. 2015.07.28. 08:21:15

@♔bаtyu♔: Mivel? A mandi linkkel?

Neked küldöm, tisztelettel és nagy szeretettel!

Pipas 2015.07.28. 08:21:50

@bértrollbosszantó_kovi1970: "Ostoba balfasz orbánfarturkászok!"

Bizonyos mértékű homofóbiát vélek felfedezni a szavaidban. Csak nem rejtett vagy? :D

Netuddki. 2015.07.28. 08:22:23

@♔bаtyu♔: Ja, és persze a kórházbezárás mellett a városi sportcsarnokot azért felújították. A qrva anyátokat tolvaj fidesz banda!

Netuddki. 2015.07.28. 08:23:38

@Pipas: Annyira ostoba vagy, hogy nem esik le mit jelent az orbánfarturkász? Seggnyaló, te IQ bajnok, te!

Doline 2015.07.28. 08:23:56

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Ejha, meghajlok csodálatos érvrendszered, logikád, megdönthetetlen bizonyítékaid, felkészültséged és ékes megfogalmazásod előtt. Nem semmi, hogy egy vitában képes voltál egyetlen komment után személyeskedésbe átcsapni. Instant felhasználtad a ballib csodafegyver "fideszbérencbérkommentelő" mantrát is.

Hát így már biztos neked van igazad, megkövetlek mindenben, elnézésedet kérem és ígérem, hogy holnap befogadok 20 bevándorlót a lakásomba.
(/szarkazmus)

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:25:49

@bértrollbosszantó_kovi1970: Olvasd már vissza magad a te arcod itt a legnagyobb, folyamatosan szakértesz.

Anyámat pedig nem eladom, hanem a tiedét veszem rá , keressen nekem egy kis pénzt te büdösbolsi geci.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:27:12

@bértrollbosszantó_kovi1970: Látom, feszült vagy geci. Már a kurva anyádat emlegeted. Mondjuk tényleg olcsó, bár csak szopattam, nehogy véletlenül én legyek az apád.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 08:27:28

@bértrollbosszantó_kovi1970: kevesebb gyűlölködést kívánok neked.
Orbán szerintem egy korrupt mutyista, most pedig csak kimondott egy igazságot, amit mindenki tudott eddig is. Kb közhely szinten triviális, amit mondott a beszédében. Ettől még nem kell Orbánt szeretni. Nem is vagyok a szavazója.

Netuddki. 2015.07.28. 08:28:11

@Kéne egy nick...: Anyátok retkes picsáját! Azt gyűlölik a ballibjeitek.

Ámítsátok csak magatokat birkák! Az akol melegében összebújva ringassátok magatokat tévképzetekbe! Minél jobban szidjátok a becsületes magyar embereket annál hamarabb lesz az ország kiganajozva...

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:28:35

@Doline: Ez a csóka egyenesen imádja ezt a stílust. Adj neki nyugodtan, azt nagyon szereti, ha elküldöd a büdösbolsit a kurva anyjába.

Netuddki. 2015.07.28. 08:29:52

@Doline: Nem tudom mit nem tudsz felfogni azon, hogy a közismert fideszbérenc trollok nem vitapartnerek?

2015.07.28. 08:30:58

Akarki akarmit mond, Nemetorszagban hamarosan olyan kaosz lesz mint Gorogorszagban. Egy ismerosom Munchen mellett lakik es Munchenben dolgozott. Azert helyeztette at magat egy masik kirendeltsegre, masik kisebb varosba, mert mar rettegett a bevandorloktol. Munchen ugyanis feketere valtott. Tele van a belvaros veluk mindenhol ott vannak, olyan tomegben, hogy lepni nem lehet toluk. A helyiek egyre jobban felnek toluk. Kosz van, mocsok van utanuk mindenhol, egyre agresszivabbak es kovetelozobbek. Ezek azt hiszik, hogy hazat kapnak meg penzt csak ugy, mert ok menekultek. A valosag ugye ettol nagyon tavol all, es hiaba mondjak ezt meg nekik, hogy nagyon el vannak tevelyedve, azt hiszik hazudnak a bevandorlasi ugyintezok. Bele van egetve a sotet fejukbe, hogy oket itt Europaban haz meg talicska penz varja es dolgozniuk se kell. Ki vannak azon akadva, hogy az europai gyerekek tobb tiz evig tanulnak, es csak a felnott kor utan mehetnek dolgozni. Ezek mar kizavarnak a 10 evest a foldekre, kinemszarja le, egyszeruen nem ertik, hogy Europa azert fejlettebb mert a tudas a kepzettseg a mervado. Arrol meg nem is beszelek, hogy a legtobbje mindenfel torzsi babonat es hiedelmet hoz magaval ami egyszeruen europai ertekrenddel el es felfoghatatlan.
Pl. A lanyok megcsonkitasa a pubertaskor kezdeten. Europaban ez komoly buncselekmenynek es kinzasnak szamit, borton jar ilyesmiert, ezeknek viszont ez a verukben van egesz eddigi eletukben ezt tanultak az oseiktol azt hiszik ez a normalis. Borzalmasan elmaradottak. Szornyuek a szokasaik (halottakat csokolgatnak a temetesen) es a hiedelmeik (woodoo es a tobbi). Nem beszelve a betegsegekrol es az AIDS-rol. Az egesz borzalmas.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:31:01

@bértrollbosszantó_kovi1970: Van egy érzésem, szerintem inkább te leszel kiganajozva.

Doline 2015.07.28. 08:31:51

@♔bаtyu♔:
Ohhhhhh, nem tudtam. Lássuk akkor

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Khm...szóval... teeee... BUTA!

Áhhh, nem megy ez nekem, ha akarnék se tudnék lesüllyedni arra a szintre ahol ő van.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:32:25

@Kuoni pásztor: A németeknek jó nagy pechjük van, onnan már nem megy sehová a bevándorló, célhoz ért, várja a jutalmat.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 08:33:45

@Doline: Pedig az ilyennek ez a "vita". Ha udvarias vagy vele, azt hiszi, nem vagy normális.

Netuddki. 2015.07.28. 08:33:56

@♔bаtyu♔: Ezt hozza ki belőlem az érinthetetlen, tolvaj, bűnöző fidesz banda. Ennyi.
Te meg csak egy fidesz által felbérelt troll vagy, nem tartozom neked semmivel. Se magyarázatta, se tisztelettel.
Ha majd a gazdáid megbuktak utána ugyanígy fogod őket is szidni ahogy most az úgynevezett "bal" oldalt. Bármit is értsetek alatta. Szerintem nem is tudod mi az, csak a takonyárpi aszondta szidni kell őket.

Netuddki. 2015.07.28. 08:37:27

@Doline: Hát te meg mi a kisfszomat akarsz? Április 1.-én álltál munkába a kubatovnál, és ezt a nicknevet osztották ki neked?

"Doline 0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2012.06.05. óta tag."

Virág et. 2015.07.28. 08:42:20

@Doline: Az igazság az, hogy az egyszeri fidesztroll teljesen immunis az érvekre. Ha ilyesmivel találkozik, akkor mellébeszél, terel, ad hominem támad, maszatol. Lásd a szemléltetett példát pár kommentel feljebb, ennél szebb nem is kell.

Az FPÖ-t ajnározza most a sok butuska mandi troll, akik alig pár hónapja még nyíltan magyarellensek voltak. Konkrétan a magyar munkavállalás szigorítása, az Ausztriát ellepő és az osztrák munkákat elvevő magyarok ellen folytattak sikeres plakátkampányt. Ugyanez a Strache magyarozott teli szájjal, aki most valahogy nemzeti hős lett a mandin. :)

Ez akkor is vicces, ha te nem érted. :)

2015.07.28. 08:42:27

@♔bаtyu♔: Igen, ez van. Meg nem tudjak a nemetek, hogy hamarosan durva osszecsapasok fognak kirobbanni. Nem veletlenul erosodnek mindenhol a radikalisok. A bevandorlast ma mar nem lehet olyan eszkozokkel intezni mint eddig. Eddig mukodott. Most mar nem mukodik, ezt kellene, hogy a fene nagy EU burokracia megertse vegre. Ha a munkaba jaro atlagpolgar elkezd felni, rettegni, az mar nagyon nagy bajt jelez!

Doline 2015.07.28. 08:43:53

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Aztán most meg mi a bajod a nevemmel? A tied szebb? Az adatlapommal meg mi nem tetszik, minek kellett bemásolni? Vagy bizonyítanak valami összeesküvést azok a számok? :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 08:47:03

@Lattimer: "Mi" nem tartóztattuk fel a törököket, hanem amolyan 100-200 évvel korábbi rác, vlach mintára hol velük szövetkezve, hol a magunk szakállára martalóckodtunk.

A törököket a Szent Római Birodalom terhére a Habsburgok tartóztatták fel, többször is egészen Bécs falainál, a köztes időkben pedig az örökös és a német tartományok pénzéből finanszírozott magyarországi helyőrségekkel.

Pelso.. 2015.07.28. 08:47:41

@♔bаtyu♔: EU-s projektek keretében zajlanak a kórház felújítások, elenyésző mértékű a hazai forrásból finanszírozott.
(nem szóltak a központból, ha abszolút képtelenségeket állítasz, az káros a pártnak? vagy már mindegy.)

Doline 2015.07.28. 08:49:03

@Virág et.:
Ezt én tökéletesen értem, csak azt nem értem, hogy ti nem értitek, hogy ennek semmi köze a problémához. Szélső jobbos párt, egyértelmű, hogy minden bevándorlást ellenezni fog. Pár hónapja még mi voltunk a céltábla és ha sikerül megoldani a bevándorlás problémát majd megint mi leszünk, na puff, ez van. De hogy ilyen pitiáner butaságokkal akarjátok tompítani az élét egy eszméletlen nagy, létező, de a PC beszéd miatt kimondhatatlan problémának, az számomra agyrohasztó élmény.

netrunner71 2015.07.28. 08:50:00

@Kéne egy nick...:

Na, ez így egészen korrekt lett.

Azt kellene megérteni egyeseknek, hogy Magyarország nem képes ekkora anyagi és szociális terhet magára vállalni.
Még akkor sem jutna rá forrás ha ez a marha nem építene stadionokat.
Nekünk is megvannak a problémáink, akkor inkább a mi gondjainkat oldjuk meg.
Mire gondolok? Például a kisebbség problémáinak a kezelésére.
A cigányok itt élnek velünk az országban, ha már költeni kell, inkább költsünk az ő felzárkóztatásra. Még akkor is ha nehezen megy. Nem vagyok szociológus, nem tudom hogyan kellene kezdeni, de rá kellene szorítani mindenkit arra, hogy próbáljon tenni is valamit, ne csak a segélyt várja.
Itt egyébként nem csak a cigányokról van szó.
Röviden: nem kell importálnunk a szegénységet és a problémákat, megvan nekünk a sajátunk.
Farizeus viselkedésnek tartom, hogy az illegális menekültek támogatását fontosabb dolognak tartják egyesek, mint a saját országának a szegényeit, rászorulóit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 08:51:17

@netrunner71:

"Farizeus viselkedésnek tartom, hogy az illegális menekültek támogatását fontosabb dolognak tartják egyesek, mint a saját országának a szegényeit, rászorulóit."

Én inkább haza- és nemzetellenesnek mondanám.

Virág et. 2015.07.28. 08:51:45

@Doline: Talán azért van "köze a problémához", mert erről szól ez a bejegyzésnek nem nevezhető valami. (Talán a reblog áll hozzá a legközelebb, szellemi munka ezzel nem volt, hacsak a ctrl+c, ctrl+v az nem szellemi munka mandi-körökben.)

A probléma meg annyir kimondhatatlan, hogy nem lett kimondva az ország miniszterelnöke által sem naponta 25-ször, nem szerepelt a kormány plakátjain az egész országban és nem erről szól a közmédia fél éve.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 08:59:50

@Kuoni pásztor:

"Meg nem tudjak a nemetek, hogy hamarosan durva osszecsapasok fognak kirobbanni."

Szerintem már tudják, Merkel annyira nem hülye. De annyira beléjük sulykolták a saját nemzet gyűlöletét (holo-agymosás, kollektív bűnösség hetvenhetedíziglen), hogy képtelen az önvédelemre, mert akkor rögtön tájuk sütik, hogy nácik, rasszisták stb. Ennek elkerülésére pedig a saját hazájuk és nemzetük tönkretétele sem túl drága ár.

Pedig hasznosabb lenne, ha a CDU képes lenne váltani és fellépni a haza érdekében, mert nem biztos, hogy jobb lenne, ha mindez spontán módon, mintegy forradalomként történne meg.

Nzoltan 2015.07.28. 09:02:37

@Kéne egy nick...: Én nem hiszek ezekbe az összeesküvéselméletekbe. Szerintem szimplán hülyék. Mint szanyikapitány.

picur3ka 2015.07.28. 09:03:23

@Virág et.:

Hiszen maga még akkor sem érti a maga által belinkelt szöveget, ha valaki elmagyarázza!

Nem kellenek, még a dolgozó bevándorlók sem, nem hogy ezek. Kapizsga?

Doline 2015.07.28. 09:04:13

@Virág et.:
A bejegyzés külföldi kommentelők véleményéről szól. Az, hogy a cikk szerzője egy balfasz és sikerült pont a legrosszabb forrást megtalálnia, miközben ezernyi más közül választhatott volna, az védhetetlen valóban. Na de erre felépíteni egy ellentámadást....

A probléma pedig kimondatlan mindenhol máshol. Csak nézz körül a médiában. Tőlünk nyugatra és északra csak a befogadás, letelepítés, táborok építése a téma. Meg hogy Svédországban ingyen bérlet jár a bevándorlóknak. Esetleg kutyáznak minket egy kicsit a kerítés, vagy a beszéd miatt. Aztán ennyi. Sajnos ezerrel folyik a sajtó népbutítása, mindenki csak és kizárólag MENEKÜLT, mindenkit be kell fogadni, mindenki szép és kedves és aranyos és jó munkásember stb stb...

Pelso.. 2015.07.28. 09:06:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: akadnak a költségvetésben tételek -közpénzek,, amelyek hazai felhasználásúak ugyan, mégis szintén nagyívűen haza- és nemzetellenesnek minősíthetők.

picur3ka 2015.07.28. 09:08:04

@Doline: Nem gondolod, hogy direkt választotta ezt a forrást? Pontosan azért, amit a sajtóról írsz.

picur3ka 2015.07.28. 09:10:59

@Pelso..:

Tudná ezeket összefoglalva részletezni?

Mert én például az egész roma programot úgy átvágnám Afrikába vagy Bangladesbe, mint a huzat, ha lehetne...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 09:12:09

@FILTOL:

"800 ezer cigó mellé nem hiányzik 2-300 ezer arab és néger akik nehogy nincsenek iskolázva, mint a cigók, de még nyelveket sem beszélnek..."

Nem is annyira az a baj a fekákkal és muszlimokkal, hogy nyelveket nem beszélnek, mert angolul biztos tudnal úgy-ahogy - csak hát ez nem helyettesíti a szakképzettséget.

Az igazi baj az, hogy ezek - a cigányokkal ellentétben - ellenségesek az európai kultúrával szemben, ellenségesek a fehérekkel szemben, és főképp a kereszténységgel szemben, ami még a nemhívő európai értékrendjét is eléggé meghatározza.

Na mármost, ki az az idióta, aki tárt karokkal várja, hívja az ellenséget a hazájába?

A minap láttam egy képet, amelyen Németországban pár néger büszkén tart egy Good Night White Pride feliratú transzparenst. A kép sarkában látható egy német ballib párt logója és pár aktivistája. Normálisak ezek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 09:13:22

@Pelso..:

Vagy inkább te annak tartod őket.

Jaj de jó, itt a Mandiner blogban lehet szűrni. Máris szűrve vagy. :)

Pelso.. 2015.07.28. 09:13:22

@picur3ka: tegyük fel, még száz ilyen forrást jelöl meg, ahol hasonló vélemények tükröződnek.
Mi a jelentősége, következménye a hazai átlag ember számára?

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 09:18:16

@Nzoltan: nem összeesküvés-elmélet ez, érdemes tanulmányozni, hogy as európai integráció ideológiai megalapozói hogy gondolkodtak a nemzetek felszámolásáról, a rasszok kikényszerített keveréséről. Hogy majd a kevert rasszú Európát a zsidók, mint felsőbbrendűek vezetik majd.

en.m.wikipedia.org/wiki/Richard_Nikolaus_von_Coudenhove-Kalergi

Netuddki. 2015.07.28. 09:19:22

@Doline: "de a PC beszéd miatt kimondhatatlan problémának, az számomra agyrohasztó élmény."

Hát az agyad már láthatólag berohadt, te kis fideszes agitprop pöcs...

picur3ka 2015.07.28. 09:20:02

@Pelso..:

Mellébeszél, vagy nem érti?

Széljobbról idéz, hogy széljobbként állítsa be a kormányt.

A hazai ember tájékoztatást kapna a külföldi állampolgári véleményről is, nemcsak a véleményformáló sajtóéról.

Pelso.. 2015.07.28. 09:21:37

@picur3ka: Nem szociális programokra gondoltam csupán, hanem széles körben a közpénzek lenyú-, akarom mondani felhasználásáról, sőt célszerű felhasználásáról, mindamelett szerintem is elsődlegesen -fogalmazzunk így-, hazai dolgokra költsünk.
Egy jellemző, bár többek által vitatott tétel: az MNB-s alapítványok hizlalása.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hála Isten.

picur3ka 2015.07.28. 09:24:39

@Pelso..:

Na, nem lep meg a konkrétumokkal teli válasza, mert az egyik minapi költségvetést igen részletesen megolvastam jómagam.

Pelso.. 2015.07.28. 09:25:24

@picur3ka: Az ilyen, bármely oldalról irányított beállítási kísérletek szerintem felettébb primitívek.
A jó vélemény a nekünk jó vélemény, legyen bárhonnan, ez ismert.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 09:31:58

@bbjnick: Mi, magyarok, természetesen.

Látogasson ki a Hősök terére, fog látni ilyen magyarok közül párat; merüljön el a magyar történelmi mítoszokban, szép dicséreteit fogja hallani az ilyen magyaroknak, a derék János királynak, a ravasz György barátnak, a hős Thököly Imrének, az ügyesen politizáló, mozgásteret bővítgető erdélyi fejedelmek sorának.

Ezek ugye minden erejükkel tartották vissza a törököt, hogy a felelőtlen, léha, a török elleni harcokkal soha nem törődő bécsi elnyomó osztályok zavartalanul folytathassák a proletár magyar nemzet kizsákmányolását.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 09:33:33

@bértrollbosszantó_kovi1970: Persze, te meg ezt hozod ki belőlem faszfej.

picur3ka 2015.07.28. 09:34:09

@Pelso..:

Az OK, csak a kommentelő itt és most épp azt magyarázta, hogy hasonló véleményeket máshonnan is lehetett volna szemlézni. Egyébként így igaz. Olvastam amerikai kommenteket például.

arncht 2015.07.28. 09:34:31

Becsben most kezd a gyerekunk a bolcsiben. Ket (!) gyerek miatt nem kap disznohust senki az egesz intezmenyben. Senki ne akarja megmagyarazni nekem, hogy ez normalis. A tobbseg alkalmazkodik a kisebbseghez? Mi beilleszkedni szeretnenk, otthon megtartva szokasainkat.

Cpeti123456 2015.07.28. 09:35:07

előbb - utóbb valamelyik országban a führer visszajön és lessz ne mulass...
Ez a menekülttéma nem játék.
Már az is vicc, hogy a déli szomszédunk EU tagságra ácsingózik - tele háborús bűnösökkel - miközben busszal hordják a fekete szerecseneket a magyar-szerb határra a szerb rendőrök.
Németeknek is kezd a cipője tele lenni, mint azt írta valaki fentebb, hogy bizony kezdődnek az apró gyújtogatások, robbantások, szóval alakul a helyzet...

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 09:35:27

@bértrollbosszantó_kovi1970: "Ámítsátok csak magatokat birkák! Az akol melegében összebújva ringassátok magatokat tévképzetekbe!"

Pont rátok, ballibekre jellemző, hogy abba a hitbe ringatjátok magatokat, hogy a sok fanatikus, a nőiket szülőgépként kezelő muszlim, illegális, erőszakos néger befogadása az valami emberbaráti tett. Nem, ez hódítás. Ti meg kollaboránsok vagytok. Azt ugye tudod, hogy az iszlamizáció első áldozatai pont a zsidók, feministák és homoszexuálisok lesznek!?

Az ámokfutásotoknak nem a fehér európaiak vetnek majd véget, hanem az általatok behozott muszlimok és négerek tízmilliói. Vagy inkább százmilliói.

Cpeti123456 2015.07.28. 09:35:39

lessz=> lesz, elnézést kérek a hibáért.

high up! 2015.07.28. 09:35:42

Az osztrák idgengyülölő, manifeszt náci párt elnöke rajong Orbaneszkuért, az idegengyülölő, manifeszt náci pártelnökért!

Na ez aztán a bomba hír, ki gondolta volna?

FOLYTASSUK!

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 09:37:31

@Pelso..: Szóval akkor még is vannak.

Te ezzel vigasztalod magad? Igen, mégis épül kórház, mégis felújítanak, de EU projektből.

Magyarul az EU ilyen rendes.

A nagy lófaszt, azokat a pénzeket elég komolyan meg kell pályázni és ha el van nyerve azok ugyanolyan források mint bármi más, amit végső soron az adófizető finanszíroz.

Ráadásul az EU források Gyurcsányéknak is rendelkezésére álltak.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 09:39:27

@picur3ka: Persze, a ballibsiknek a kommentekkel van bajuk. "szélsőségesek".

Bár úgy látom, egyre többük józanodik ki.

Csatos Bambi 2015.07.28. 09:39:44

@Pelso..:

"Viszont, hogy még jobban érezd a nihilt, állj át az itteni átlag életszínvonalra."

Az itteni átlag életszínvonalall semmi baj.

A baj azokkal van, akik azt HISZIK, hogy az átlag és KÍVÁNATOS életszínvonal az, amikor meg tudod venni az összes felesleges szart, amit a reklámokban tukmálnak.

Ébredj már fel, öreg!

Mi a baj az életszínvonallal, amikor az ostoba picsák még a tejbegrízt meg a pudingot is a multinál veszik a gyereknek, mert ott "márkás" :DDD

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 09:40:14

@high up!: Az osztrák kommentek itt a lényeg.

high up! 2015.07.28. 09:41:48

@Kéne egy nick...:

szerencsétlen hisztigép, Nugat-Európába már 30 éve vándorol be mindenféle népség (köztük muszlimok 10 milliói), de még mindig nem tették meg neked a szívességet, hogy megrendezték volna neked azt a nemzetirtást, amiről a csökött agyad itt vizionál.

Magyaroszágon 1 hónap alatt több és erőszakosabb büncselekmény történik, mint amennyit ez a több 10 millió bevándorló összesen elkövetett eddig.

Illetve a felhomályosulásod végett, ezt így kell fogalmazni: bevándorlók 99%-a intagrálódottan és becsületesen él. Ha Magyarországon is ilyen arányú lenne a becsületes és dolgos emberek aránya, akkor minden rendben lenne. Csakhogy a magyar arányról jobb nem is beszélni.

FOLYTASSUK!

high up! 2015.07.28. 09:45:36

@♔bаtyu♔:

persze okostóni, a nácibuzik kommentjei a fontosak. Mondjuk téged is rendszeresen elkommentelnek itt jellemtelen fidióta féreg batyuszarnak, gondolom számodra ezek a kommentek is a megfogadandó, "végre kimondta a zigasságot!" kategóriába tartoznak.

FOLYTASSUK!

Csatos Bambi 2015.07.28. 09:47:05

@Kéne egy nick...:

"Azt ugye tudod, hogy az iszlamizáció első áldozatai pont a zsidók, feministák és homoszexuálisok lesznek!?"

Ez nem egészen így van.

Azokban az országokban, ahol már gondot jelent a letelepített migráns csürhe, azokban az országokban NEM a zsizsik, a buzik, meg a fogalmatlan ribik szívnak miattuk, hanem az átlagember.

gyalog.galopp 2015.07.28. 09:50:42

@Csatos Bambi:

"A baj azokkal van, akik azt HISZIK, hogy az átlag és KÍVÁNATOS életszínvonal az, amikor meg tudod venni az összes felesleges szart, amit a reklámokban tukmálnak."

Legyen ez az év mondata, de komolyan.

picur3ka 2015.07.28. 09:54:05

@high up!:

Írjál inkább mesekönyvet!

Csatos Bambi 2015.07.28. 09:54:34

@Cpeti123456:

"Már az is vicc, hogy a déli szomszédunk EU tagságra ácsingózik - tele háborús bűnösökkel - miközben busszal hordják a fekete szerecseneket a magyar-szerb határra a szerb rendőrök."

A szerbek ezt a feladatot kapták azoktól, akik Európára terelik a migráns csürhét.

--

"Németeknek is kezd a cipője tele lenni, mint azt írta valaki fentebb, hogy bizony kezdődnek az apró gyújtogatások, robbantások, szóval alakul a helyzet."

Ez a cél.

Ezzel lehet tovább gyengíteni a tagállamok bábkormányait egészen addig, amíg a népek maguk fognak könyörögni egy államok FÖLÖTTI egységes testületért, amelyik a reményeik szeint majd RENDET tesz.

A zsizsik régi álma az európai államok önállóságának a megtörése, és egy államok feletti uniós kormány létrehozása.

Vesd össze: "proletár internacionalizmus".

Ezen vergődnek már vagy 100 éve.

Virág et. 2015.07.28. 09:55:44

@picur3ka: Attól még jönnek, hogy te, fiam, itt anyázol. Akkor is jönni fognak, ha a Vezéred kerítést épít, 100m magasat. Akkor is, ha kopasz barátaid minden 40 kilós egyetemista arccsontját berúgják. Ha fejre állsz, akkor is.

Nem azért, mert szükség van rájuk. Nehéz megérteni, hogy kerítés migrációt még nem állított meg. Jöttök itt az USA-val, akkor ezek szerint megszűnt a mexikói illegális bevándorlás a fal miatt, mi?

Csatos Bambi 2015.07.28. 09:59:40

@picur3ka:

"A hazai ember tájékoztatást kapna a külföldi állampolgári véleményről is, nemcsak a véleményformáló sajtóéról."

Azt nem lehet.

A véleményformáló sajtó zsidókézen van.

A Talmudban meg állítólag az áll, hogy a jó zsizsi kötelessége a gójoknak hazudozni, és minden lehetséges módon becsapni, megvezetni, kihasználni, sőt meglopni őket, (vesd össze a "ne a hátsó kapun menj be" tétellel) mert a gójok munkaereje meg a pénze az Isten szerint az izraelitákat illeti.

sovesztomesz 2015.07.28. 10:15:21

Egy ideig a lengyelek is benyalták a hamis isten handa-bandázását a fasza sajtón keresztül. Nem vagyok liberális, de a mi Atyánk kicsit sem másabb, mint mondjuk az Ők Jörg Haidere volt...

Krisz11 2015.07.28. 10:21:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Az igazi baj az, hogy ezek - a cigányokkal ellentétben - ellenségesek az európai kultúrával szemben, ellenségesek a fehérekkel szemben"

Vannak fenntartásaim azért a cigányokkal kapcsolatban is a fentieket illetően, a különbség csak annyi, hogy tudják, hol a helyük, mivel Európa pár száz éve még határozottan foglalt állást az ittlétüket illetően:
Wikipédia: "Franciaországban 1595-ben parlamenti határozatot hoztak kiirtásukra. Svédországban és Dániában 1662-ben rendelték el halálbüntetésüket, amennyiben nem hagyták el az országot."

Talán még nem felejtették el ezeket, de kérdés, hogy mi lesz, ha Borsodban többségbe kerülnek.

picur3ka 2015.07.28. 10:22:54

@Virág et.:

Semmi köze a beszélgetéshez, annak, amit itt összehord. Senki nem anyázott, stb.

Pelso.. 2015.07.28. 10:28:06

@Csatos Bambi: nem érdekel, s nem összehasonlítási elem, hogy az ostoba picsák hol-mit vásárolnak.

Arra utaltam, hogy a két ország polgárainak átlag életszínvonala jócskán eltér. Kíváncsi lennék, ezzel szembesülve mit mondana az állítólagos szimpátiától fűtött figura.

Peetee 2015.07.28. 10:30:04

Szavazzanak csak rá az Osztrákok, mehet oda politizálni Orbán, viheti a holdudvart, a családot és az oligarcháit is. Kifosztják az az országot is 10-20év alatt minden gond nélkül!!! Mehetnek, én nem marasztalom őket, végre fellélegezhetne az ország 1 kicsit...

picur3ka 2015.07.28. 10:36:05

@Peetee:

Vigyázzál, mit kívánsz, majd beszavazzák púniós vezírnek, osz mehecc Afrikába!

2015.07.28. 10:36:14

A szomszéd kertje mindig zöldebb.

gyalog.galopp 2015.07.28. 10:36:42

@Counter:

Milyen érzés eszmények nélkül élni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.28. 10:41:51

@gyalog.galopp:

Vannak neki eszményei, csak azok MÁSOK:-)

picur3ka 2015.07.28. 10:42:48

@gyalog.galopp:

Elírta! Nem 'esz-mények', hanem 'ész-lények'.

Netuddki. 2015.07.28. 10:48:14

@Kéne egy nick...: Ostoba fideszes agitprop pöcs.

Censored Trompf 2015.07.28. 10:50:04

Bevándorló kérdésben minden 60 IQ feletti ember látja, hogy a helyzet tarthatatlan.

Európának védekeznie kell.

Aki utoljára védi meg magát az veszít.

Megjegyzem legtöbb helyen védekeznek is.
2-3-4 hetes linkek:

index.hu/kulfold/2015/05/13/video_keszult_a_franciaorszagi_rendori_eroszakrol/
Botrányos videofelvétel került elő a franciaországi Calais-ból, amely a bevándorlók elleni brutális rendőri erőszakot mutatja be.

index.hu/kulfold/2015/06/16/egyre_feszultebb_a_helyzet_a_francia-olasz_hataron/
Az olasz–francia határon fekvő Ventimigliánál egyre több a menekült, akik Franciaországba és Észak-Európába mennének, de a francia hatóságok által megszigorított határőrizet miatt nem tudják elhagyni Olaszországot.

www.napigazdasag.hu/cikk/46585/
Több uniós ország lezárta olasz határát
Franciaország, Ausztria és Svájc is lezárta a hét végén olaszországi határát a tömegével érkező menekültek elől.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 10:50:23

@high up!: "Illetve a felhomályosulásod végett, ezt így kell fogalmazni: bevándorlók 99%-a intagrálódottan és becsületesen él. Ha Magyarországon is ilyen arányú lenne a becsületes és dolgos emberek aránya, akkor minden rendben lenne."

A nyugati moszlim és néger hordák azért ültek eddig az államtól kapott lakásaikban, mert a nyugati társadalmak védelmi pénzt fizettek nekik. Ahol már erősek, ott kimutatták a foguk fehérjét. Marseille, Malmö, Luton, Párizs, Birmingham, London, Berlin jó része.
Tényleg, milyen fasza, hogy addig nem vágják le a fejünket, amíg benefitet fizetünk nekik. Amit moszlim klerikusok, imámok úgy értelmeznek, hogy ez a hitetlenek (dhimmik) adója a muszlimok felé. Váltságdíjjal van ideiglenesen megváltva a béke nyugaton. Ahogy a hanyatló Róma is kénytelen volt fizetni a barbároknak, hogy ne dúlják fel.
Aztán mikor elég erősek lettek, akkor feldúlták, megerőszakolták.

Khonsu 2015.07.28. 10:52:22

„Orbán olyan politikus, aki az ORSZÁGÁÉRT és NÉPÉÉRT dolgozik! A mi politikusaink csak a BANKSZÁMLÁJUKÉRT dolgoznak!” (Gretl)

Ezen jót nevettem :D

Censored Trompf 2015.07.28. 10:52:51

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Sejtem hogy szar neked az igazsággal szembesülni, de törődj bele.

A hazugságaitok, a bevándorlók cukiság kampányát illetően elbukott.

A kutya se hisz nektek már ostoba Gyurcsány bérencek.

gyalog.galopp 2015.07.28. 10:55:33

@bbjnick:

csak vergődik, nem találja a helyét

@picur3ka:

Lehet, az eszményekhez is kell ész.

Censored Trompf 2015.07.28. 10:57:13

@high up!:

Ma hány nácit találtál EU-s pártok és kommentelők között ?

Megvan a napi kötelező ?

Ha nincs akkor folytassad !

2015.07.28. 10:57:48

@bértrollbosszantó_kovi1970: Ó, csak nem kihagytak a biznyecből?

Pelso.. 2015.07.28. 10:57:56

@gyalog.galopp:
Nagyon sok mindent definiálhat az egyén önmaga számára eszményként. Az ebből adódó személyenkénti eltérés nem jelent abszolút eszmény nélküliséget.
De milyen érzés bálványok fogságában élni..?

Censored Trompf 2015.07.28. 11:02:30

@Pelso..:
Nagyon sok mindent definiálhat az egyén önmaga számára eredetként, történelmi igazságként, hagyományként. Az ebből adódó személyenkénti eltérés nem jelenti bálványok imádatát.

Bár a nemzetek definíciója rendszerint megeggyezik egyének szintjén is.
Leszámítva a szélső ballibeket az EU-ban és itt is.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 11:05:30

@Khonsu: mondjuk ez tényleg nagyon naiv volt
Orbán korrupt, de most kimondta, ami a Napnál is világosabb. Azért még nem meneszteném mennybe, mert felismerte, amit épeszű ember már rég tud.
Az a baj, hogy semmi se fog történni. A szerbek, görögök, törökök összejátszanak csempészekkel. A nyugat bénultan nézi, ahogy leigázzák.

high up! 2015.07.28. 11:11:45

@Kéne egy nick...:

Azt bírom a magadfajta Átlaghülyemagyarjában (na meg batyuban, meg a 80 egyéb nickjében), hogy életében nem járt még messzebb a faluja határánál, ennek ellenére ő akarja elmondani, hogy hogyan élnek az emberek Európában Londontól Bécsig.

Szerintem maradj te csak meg a szakterületednél, hogy mennyivel ócsóbb ma az akciós paradicsom a sarki CBA-nál, ne akarj te világlátott polgárnak látszani, nem jön ez be. Minél többet akarsz mutatni, annál kevesebbnek látszol.

FOLYTASSUK!

2015.07.28. 11:12:31

@high up!: Az az 1% viszont, aki nem, éppen most fejezett le egy keresztényt és tűzte a fejet egy kerítésre Franciao-ban. Ugye nem szeretnél az áldozata lenni egy ilyen szép idegennek?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 11:12:57

@bbjnick: Kérdezze meg a Thököly által megsarcolt felvidéki polgárságot, ők alighanem jól el tudják igazítani a kérdésben.

2015.07.28. 11:16:17

@Virág et.: Meg nem szűnt, de erősen visszaesett. És a sokat szidott USA-ban nem szarakodnak menekültszállásokkal, rúgják vissza Mexikóba max. 1 héten belül, oszt lehet újrázni.

high up! 2015.07.28. 11:17:40

@Censored Trompf:

hát te kedves féleszű orbánbirka, ha te a kerszténység helyett a fideszt teszed meg a vallásodnak, akkor ne csodálkozz, ha mások nem testvérnek szólítanak, hanem fidesznácinak.

FOLYTASSUK!

Brix 2015.07.28. 11:18:28

@Kéne egy nick...: "Illetve a felhomályosulásod végett, ezt így kell fogalmazni: bevándorlók 99%-a intagrálódottan és becsületesen él..."
Ez nem egészen így van, és nem is lehet kiindulni abból, ami 20-30 évvel ezelőtt volt..Akkor , volt igény szakképzetlen munkások tömegeire, ma már nincs. Teljesen más a gazdasági szerkezet. Még a másodgenerációs bevándorlók gyerekei között is dupla akkora a munkanélküliség , ami nem éppen a sikeres beiileszkedésüket sejteti... Mi lenne a most Európára özönlő afrikai és ázsiai tömgekkel, akik kultúrálisan még távolabb állnak Európától, mint a valahogy beintegrálható török/ balkáni népek...

high up! 2015.07.28. 11:21:16

@Kispangit:

1 hónap alatt több magyar végez ki más magyart, mint ahány muszlim az elmúlt 30 évben mást kivégzett Európában.

Tehát neked valójában a magyaroktól kell fosnod. Mert azok lesben állnak rád nap mint nap.

FOLYTASSUK!

Brix 2015.07.28. 11:24:50

@Kéne egy nick...: "A szerbek, görögök, törökök összejátszanak csempészekkel. A nyugat bénultan nézi, ahogy leigázzák."

A legnagyobb szellemi fogyatékosok a szerbek, akik buszokon szállítják a határra a határsértő embereket
Eu aspiránsként hogy akarnak majd bekerülni és munkát vállalni az EU-ban, ha már fel lesz töltve 5 milló menekülttel , akik elképesztő katasztrófát hoznak a szakképzetlenek munkapiacán és a szociális szférában.
Maguk alatt vágják a fát!
Ami most van, az emberek kontroll nélküli beözönlése, sokáig nem fog tartani...Az emberek el fogják távolítani a hatalomból azokat, akik nem akarnak lépni és olyan kerülnek hatalomra, akik hajladók a piszkos munkát is elvégezni...
Jobb ha most vezetnek be drasztikus fizikai és jogi lépeseket , mint egy polgárháború később!

Brix 2015.07.28. 11:29:19

@high up!: Németországban, egy év alatt 16 ezerről, 38 ezerre emelkedett a menekültek ellen folytatott büntetőeljárások száma... A lényeg: európai emberek többsége NEM AKAR több elmaradott, alacsony kulturális szintű, ázsiai/afrikai erőszakos bevándorlót!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2015.07.28. 11:32:43

szerintem mi szívesen odaadnánk az osztrákoknak vityát... vigyék, ha ennyire kell nekik. :)

gyalog.galopp 2015.07.28. 11:35:14

@Counter:

Te akarsz engem érvelési hibákról kioktatni? Talán nézzé má utána kik, mikor és miért rakták ki Thökölyt a Hősök terére?

Jean Sol Partre 2015.07.28. 11:35:34

@Doline: pont a probléma nagysága miatt inkább megoldást kellene keresni rá, nem pedig heccelni az embereket.
Szörnyű látni, hogy látszólag értelmes emberek szándékosan kikapcsolják az agyukat és bedőlnek a legszarabb blöffnek is.

Doberdo 2015.07.28. 11:36:33

Kedves osztrák polgártársak !

A szomszéd miniszterelnöke mindig jobbnak tűnik.
Válasszátok meg őt az osztrák-magyar monarchia új
főnökének. Két év múlva majd menekültök Ti is, mint a magyarok, akiknek nem jutott kenyér az állítólagos "Magyar Köztársaság"-ban.

profilo 2015.07.28. 11:38:12

@high up!:

Mondjuk neked is azért kell itt kommentelned,mert semmivel sem tartanak többre kollégáid,munkatársaid,mint egy törököt Frankfurtban,egy szenegálit Párizsban vagy egy pakisztánit Londonban. Te is csak egy "bevándorló" vagy ott kint. És hozzászólásaidból láthatóan nem tartanak túl sokra,ezért visszafelé taposol,hátrafelé köpködsz...kompenzálsz erősen.
Szar ügy,ha valakinek olyan nyomorúságos,szánalmas az élete,mint neked.

_Epikurosz_ 2015.07.28. 11:39:34

@Counter: Valamint Savoyai Eugén űzte ki őket Magyarországról.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 11:42:44

@gyalog.galopp: Tudom, hogy mikor, kik és miért rakták ki.

És azt is, hogy kik és mióta nem távolítják el nem hogy a szobrát, de az utcaneveit se.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 11:43:27

@bértrollbosszantó_kovi1970:

"Ostoba fideszes agitprop pöcs."

Köszi a bemutatkozásodat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 11:44:29

@_Epikurosz_: A jó Thököly azért még marasztalta volna őket. Kurucai még tatárokat is vezettek Erdélybe, természetesen a magyar nemzeti függetlenség helyreállításának szándékával. A nép, a birka nép nem akarta megfizetni ennek a pár tízezrecskényi rabszolgában mért árát, és ostobán kaszára-vasvillára kapva lemészárolta a felszabadítókat.

gyalog.galopp 2015.07.28. 11:46:22

@Pelso..:

A kérdésedből ítélve te az eszmény és bálvány fogalmakat szinonímaként kezeled, ami elég nagy hiba.
Az eszmény az egy célkitűzés, életmód, cselekvés, a bálvány egy fixáció.
A kérdésedre válaszolva, fogalmam sincs milyen érzés bálványok fogságában élni.

Pelso.. 2015.07.28. 11:51:15

@Censored Trompf: Az eltérés nem is gond, legyen az embernek önálló eszményképe, a különbözőséget illendő tiszteletben tartani.
A bálvány imádat más, az kóreset.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 11:52:06

@bbjnick: Nemzeti hagyományainkkal, történelmi nemzettudatunkkal vitatkozik.

Ebben magasztaltatnak fel ugyanis a magyarság kizárólagos, autentikus hordozóivá és érdekérvényesítőivé a nevezett személyiségek.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 11:53:22

@high up!: beszoptad, ha tudnád jelenleg hol élek... Nem Európa. Picit távolabbra tekints, keletre. Ja, nem illegálba' jöttem, ide úgy fizikailag képtelenség bejutni. Második diplomámat nem Mo-on szereztem, dolgoztam, dolgozok is külföldön. Folytasd. Lassan megyek vacsorázni... itt picit előrébb jár az idő. A világ nagy része amúgy röhög Európán amiatt, hogy képtelenek a határukat megvédeni.
A másik, amit ázsiaiak nem értenek, hogy a görögöknek miért hajlandó még bárki hinni, hitelezni
Itt ez a balos retorika nagyon nem divat.
Korrupció itt is van...

@Brix: az általad idézett szöveget én is csak idéztem high up! nevű hozzászólótól.

Köldök_szösz 2015.07.28. 11:56:28

Csak egy átlagos bérkommentelő/retardált óvódás szellemi szintű kommentelő (végül is mi a különbség? lol)
hozzászólásának szerkezete:
libsli libsli libsi -retardált óvódás szintű érv- libsi libsi libsi
-senki által nem bizonyítható adatok-
libsi libsi libsi

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 11:57:23

@Krisz11:

Ne gondold, hogy nekem illúzióim vannak a cigányokkal szemben. Csak arra akartam utalni, hogy a feka és muszlim csőcselék még pár fokkal náluk is rosszabb.

A cigányok között is rengeteg a munkakerülő, agresszív parazita ill. bűnöző - nem kis részben az 1990 utáni politika hibájából is, mert előtte azért úgy viszonylag rá voltak kényszerítve a munkára, azóta viszont sok olyan cigány sem talál munkát, aki pedig szeretne dolgozni. Aztán a "jogvédők" áldásos tevékenysége sem sokat javít a dolgokon, akiknek köszönhetően pl. nyilvánosan már azt sem szabad leírni, hogy egy bűncselekményt cigány követett el.

Ám a cigányokat legalább nem hajtja egy olyan vallási fanatizmus, mint a muszlimokat, és ez szerintem elég nagy különbség. A rasszista cigányt egyszerűen csak a butagása hajtja, a fekát meg a muszlimot meg a küldetéstudat.

Pipas 2015.07.28. 11:59:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A muszlim meg van győződve arról, hogy ha megöl egy csomót közülünk és közben ő is meghal, akkor a menyországba jut.

Ez a nem mindegy! :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 12:01:12

@Krisz11:
@Pipas:

És még egy, ami nem mindegy: A cigányok már itt vannak, ha tetszik, ha nem. A feka és muszlim áradatot még meg lehetne előzni.

Void Bunkoid 2015.07.28. 12:07:17

De most komolyan akkora hírértékű dolog ez, hogy jé, külföldön is élnek xenofób emberek? De hát ezt mindenki tudta eddig is.

Amúgy a xenofóbia eltűnése a nagyvárosiasodással függ össze, amikor minél több és különfélébb ember tömörült össze minél kisebb helyeken.

Amíg volt hely, zártabb, egymással ritkábban érintkező közösségek voltak. A 19. század utolsó harmadában a világ kb 40-50 darab, ötszázezernél nagyobb lakosságú városát kivéve (ahol már akkor is dívott a multikulti) gyakorlatilag bárhol a világon ha bementél egy kocsmába, volt egy jó 70-80 százalék esélyed arra, hogy belédkötnek és szájbavernek. Csak, mert nem vagy odavalósi :)

Gyurcsany F. 2015.07.28. 12:15:30

Ez blog csak annyit bizonyit, hogy Osztrakoknal FASIZMUS van, kesz ennyi, nem erdemes tobbe foglalkozni veluk. Mert mi masert szeretnek a FASISZTA Orbant.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 12:15:59

@bbjnick: Maga ennyire nincs tisztában nemzeti hagyományainkkal?

Szomorú.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.07.28. 12:18:57

Érdekesebb, ha nemcsak a rendpárti osztrák kispolgárok, hanem a konzervatív Die Welt német olvasóinak a kommentjeit is megnézzük. Néhány a legnépszerűbbekből:

Dr. Udo Brömme • vor 3 Tagen
Der Mann hat so recht und Deutschland ist taubstumm in der Angelegenheit.

Klara • vor 3 Tagen
Recht hat er!

wasda • vor 3 Tagen
Kann an dem hier wiedergegebenen Inhalt der Rede nichts irritierendes erkennen. Endlich mal ein Politiker der die Wahrheit über die EU und deren Linke sagt.

Gast2507 • vor 3 Tagen
Recht hat er, genau das passiert doch derzeit. Siehe aktuellen Bericht im Spiegel über rechtsfreie Räume, in die sich nichtmal mehr die Polizei traut. Soll man da als Bürger tatenlos zusehen, wie sich die Gebiete weiter ausbreiten, bis es zu spät ist. Für wie blöd halten die Politiker hierzulande eigentlich ihre Bürger. Es wird eskalieren, wenn nicht bald Einhalt geboten wird und der Staat mit aller Härte gegen solche Auswüchse vorgeht.

Persze sosem tudhatjuk, nem a Mandiner bérkommentelői adnak-e weyerbélázási alapanyagot németül. :) De a kutatások szerint sem lelkesednek a németek a bevándorlókért, pl.

file:///C:/Users/Oktato/Downloads/TCM-GermanPublicOpinion.pdf

Kolompár Tarzan 2015.07.28. 12:27:50

Habár Orbánnal jelen pillanatban egyetértek, a bevándorló helyzetet mindkét politikai oldal eltúlozza. A baloldal agyonajnározza, a jobboldal démonizálja őket.

A valóság az, hogy tényleg kellene pár dolgos ember bevándorló, aki művelt, nem hithű muszlim, nyitott a modern dolgokra, beszéli a nyelveket. De nem lehet őket kiszemezgetni a tömegből, meg mit csniálsz a rokonaival. Elég, ha a felesége vagy a testvére ortodox muzulmán, és nelküle nem hajlandó belépni az országba a mérnök vagy az orvos szír ember. Máris ott egy terrorosta sejt-kezdemény, mely kapcsolódik az anyaországgal, mely nem beszél nyelveket, utálja a befogadó országot, nem hajlandó integrálódni.

A valóság nem fekete, nem fehér, de kurvára mocskos és veszélyes. Ebből s zempontból sajnos a jobboldali hozzáállás lesz a helyes út, mely kockázatkerülő és kevésbé neív, mint a baloldali. Még akkor is ha embertelen, mert hosszú távon kell gondolkodni, és itt most már tényleg az unokáink Magyaroroszágáról és Európájáról van szó.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.07.28. 12:34:06

@Kolompár Tarzan: Ez a Magyoroszország valami freudi államszörny lehet.

dadddd 2015.07.28. 12:36:14

Lassan 100.000 bevándorlónál járunk. Értem én, hogy "Orbán takarodj!", de könyörgök, mutasson már valaki egy működő megoldást.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.28. 12:42:31

@dadddd:

A történelmileg is működő megoldás, hogy a határainkról visszafordítjuk azokat, akiket nem óhajtunk beengedni.

gyalog.galopp 2015.07.28. 12:42:35

@Pelso..:

".. legyen az embernek önálló eszményképe, a különbözőséget illendő tiszteletben tartani."

Már ne haragudj, ha az eszményképem önálló, akkor tuti, hogy szembe megyek az akármilyen össztársadalmi eszményekkel, és akármennyire igazam van, akkor is bukta.

Az eszmények életrevalóságát a tömegbázisuk nagysága és nem utolsósorban a motivációjuk erőssége adja.

Akkor már a témához is érkeztünk, egy erős, agresszív motiváltságú eszmény romba tud dönteni egy jóval nagyobb, gyenge motiváltságú eszmény halmazt.

2015.07.28. 12:46:06

@Counter: Biztos az, de erről talán neked kéne elbeszélgetni Freuddal, mert rajtad kívül senki nem írt "Magyoroszország"-ról.

Bell & Sebastian 2015.07.28. 12:46:40

Az tetszett, hogy két muszlim miatt nem esznek Schweinehúst a Kindergartenben. Van ez olyan jó, mint a zöld esküvő, amin füvet legeltettek a násznéppel.

Mi jöhet még? Kivágják a heterókat mindenhonnan? Menjenek a teraszra, oszt gyúccsanak rá.

Bell & Sebastian 2015.07.28. 12:47:56

@bbjnick: Svájc száz éve még fel is lógatta őket, oszt valamiér' nem gyüttek többen.

gyalog.galopp 2015.07.28. 12:50:33

@Counter:

Kétségtelen, nem ismerem Freud teljes életművét, de amit ismerek, abban nem foglalkozott államokkal, csak álmokkal.

Nem itt értetted félre a dolgot?

Álom Polgár 2015.07.28. 12:52:20

A távolság megszépít.
Ausztriából, 2-3 ezer eurós fizetéssel, kibicként még talán Én is rajonganék a vezérért.
Ne ezt mégse... kicsit nem figyelek oda és miket írok ?

picur3ka 2015.07.28. 12:53:26

@gyalog.galopp:

A szótagszámmal baja van, egyszeriben: dadog.

picur3ka 2015.07.28. 12:56:00

@dadddd:

Jóval többen lehetnek annál. Nem beengedni. Pont.

Lásd még: cigányainkat a kanadai gépre fel nem engedik Pesten. Ezt így kell csinálni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.28. 12:57:08

@Bell & Sebastian:

"Mi jöhet még? Kivágják a heterókat mindenhonnan? Menjenek a teraszra, oszt gyúccsanak rá." --- írja.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

picur3ka 2015.07.28. 12:57:57

@Bell & Sebastian:

Amikor a cigányokat zavarja a magyar zászló, vagy a cigányokat és zsidókat egy magyar nemzeti rendezvény, az azért eléggé ott van.

picur3ka 2015.07.28. 13:05:59

@Holger Hartland:

Ez jó:

97% úgy gondolja, hogy a bevándorlóknak el kell fogadniuk a német értékeket és alkalmazkodniuk azokhoz.

2/3 úgy gondolja, hogy a bevándorlók nem fogadják el a német értékeket.

picur3ka 2015.07.28. 13:12:39

És máshonnan:

"68% believe that immigration has a negative effect on Britain"

www.migrationwatchuk.org/briefingPaper/document/249

stoppos76 2015.07.28. 13:23:24

Érdekes, hogy ha valaki nem komálja az Orbán féle maffiózókat, rögtönballibcsi lesz egyesek szemében, aki dajkálni akarja a menekülteket. El kell kedvtelenítsek mindenkit, a magyarok nagy része a bevándorlókal együtt az orbánt is átbaszná a kerítésen túlra, vissza a balkánra, ahová való.

sebi77 2015.07.28. 13:27:09

„Komolyan szimpatikus nekem az Orbán. A végén még Magyarországra menekülök!” (Sven)

Kedves Sven, cseréljünk!

Censored Trompf 2015.07.28. 13:35:04

@stoppos76:
Ez éppen fordítva van.

Aki nem csipázza a menekülteket, és aki képes felfogni hogy Magyarország nem képes több százezer menekültet elhelyezni, etetni, integrálni, az válik azonnal fideszessé, nácivá a ballib szarkeverők által.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 13:39:28

@Censored Trompf:

Így igaz, a ballibbancsok kedvenc módszere a stigmatizálás: náci, xenofób, antiszemita stb.

gyalog.galopp 2015.07.28. 14:01:52

@Bell & Sebastian:

Fatornyos kisfalumban jó száz évvel ezelőtt még nem voltak divatban a bevándorlókat figyelmeztető óriásplakátok. A kommunikáció, ugyan nem nyilvánosan, de szemtől szembe zajlott. Ha a bevándorlót tetten érték tyúklopáson, jó esetben, néhány törött bordával kapott gondolkodási időt.
Volt bevándorló, aki a gondolkodási idő rövidsége miatt panasszal élt a helyi csendőrnél, ekkor a helyi csendőr az odaadó figyelme jeléül levette válláról a puskát, de véletlenül a panasztevő meztelen lábujjára ejtette....
A módszer bevált, a bevándorlók maradhatnak, akár hivatalba is léphetnek, viszont évtizedek óta nincs szükség csendőrre, de még rendőrre se.

Mariann19 2015.07.28. 14:26:17

Meg kell állapítani, hogy az ellenzék a menekültügy kérdésében a humanitárius elveket nem képes a helyén kezelni, nem tudja a ráció és az emóció harmóniáját megtalálni. Látványos humán tudatát reprezentálva nem ismeri fel, hogy ebben a helyzetben elsősorban a magyarságot kell védeni, mert a valós veszély egyenlőre ismeretlen, és a megoldás a hazai lakosság preventív védelme lenne.
Valóban nehéz ezt kimondani, mert a bajba jutott embertársainkon segíteni szoktunk. Azonban itt nem a szokásos körülmények között kell ezt megtennünk, amikor szórványos a kötelezettségünk, hanem egy nemzetközi válsághelyzet kialakulása közepette kell jól döntenünk. Ez pedig újszerű, példa nélküli szituáció.
A tét az, hogy hagyjuk- e Európa teljes arculatát megváltoztatni, jogos-e, hogy az európaiak tradicionális életmódját kockáztassuk-e, jogos-e nekünk olyan okokért áldozatot vállalnunk, melynek kialakulásában nem vettünk részt?
Nem merjük éreztetni anyagi aggodalmainkat, mert könnyen a koncát vicsorogva őrző kutyához hasonlítják az ekként gondolkodókat. Holott csak azoknak a törvényszerűségeknek tesznek eleget az ezt az aggodalmat érzők, akik az emberi munka által létrehozott javakat az azokat megteremtők számára érzik jogosnak juttatni.
Egyébként liberálisként ebben az esetben hibásnak tartom az ellenzék álláspontját ez ügyben, mert egy statikus állapotra alapoznak, és képtelen távlatokban gondolkozni.

rasztaszív 2015.07.28. 14:28:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a normális emberek a nevükön nevezik a dolgokat.a tolvajt tolvajnak,a rablót rablónak,a fasisztát fasisztának.az ilyenek meg mutogatnak.

Tudományos libsizmus 2015.07.28. 14:29:12

@DZoli:
A szélsőliberális Spiegel hozzászólói is hasonló arányban támogatják Orbánt betolakodás témában.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 14:30:45

@Void Bunkoid: ma is beléd kötnek és agyoncsapnak, késelnek, ha olyan helyre mész, ahol gyűlölik az idegent: Párizs egyes kerületei. Marseille, Malmö, Luton, Birmingham, London bizonyos részei vagy as USA egyes nagyvárosainak Malcolm X Str.-jei vagy etnikusan színezettebb negyedei. Azok olyanok, mint Magyarországon a Dankó Pista utcák.

Ahol pl a moszlimok többségbe kerülnek akár csak lokálisan is, ott már te vagy a megverendő idegen. Ezek a no go zone-ok. Közben lehet, hogy éppen pár utcára tőlük már civilizált európai nagyváros képét mutatja a táj.

rasztaszív 2015.07.28. 14:37:17

@Tudományos libsizmus: a döglegyek mindenütt gyűlnek a szarszagra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 14:40:13

@gyalog.galopp:

Fatornyos kisfaludban jó száz évvel ezelőtt még nem volt napi 1500 illegális bevándorló.

Fatornyos kisfalud jó száz évvel ezelőtt egy nagy közösség volt, meg az azt alkotó sok kisebb is, a maga ellentéteivel stb. együtt is. Mára már a cocizmusnak sikerült ezeket szétvernie, majd a cocisták ideológiai testvéreinek, a lisbsiknek sikerült olyan álközösségeket létrehozniuk, mint pl. a meleg közösség (mitől is közösség?), az antifasiszta közösség stb.

Sikeresen atomizálták a társadalmat, így már nem működik a falu úgy, ahogy jó száz évvel ezelőtt. Meg az ország sem.

@Tudományos libsizmus:

Azokat is manipulálták Orbán plakátjai.

Tudományos libsizmus 2015.07.28. 14:40:47

@rasztaszív:
Ez a gond veletek. Ha valakik nem úgy vélekednek, ahogy ti, akkor "a döglegyek mindenütt gyűlnek a szarszagra". Reménytelen eset vagytok.

Pelso.. 2015.07.28. 14:44:18

@gyalog.galopp: Nem szembe, el van mellette. Nem kötelező az egyénnek az össztársadalmi eszmény magáévá tétele.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.28. 14:44:49

@Mariann19: "az ellenzék a menekültügy kérdésében a humanitárius elveket nem képes a helyén kezelni, nem tudja a ráció és az emóció harmóniáját megtalálni. Látványos humán tudatát reprezentálva nem ismeri fel, hogy ebben a helyzetben elsősorban a magyarságot kell védeni"

Az elkerülte a figyelmedet, hogy ez az ellenzék mindig a magyarság ellen foglalt állást? Mintha cseppet se érdekelné őket, hogy ezzel a rájuk szavazók arcába is köpnek. Úgy tűnik úgy vannak vele, hogy ha ezek a moslékzabáló, genetikai hulladék magyarok nem hajlandók rájuk szavazni, akkor pusztuljon az egész ország. Ha törvényes választást nyerni nem tudnak, akkor legyen moszlimok által felperzselt föld. A nemzetközi pénzugyi körök biztos jól fizetik mind a 300 tüntetőjüket.
Gondolom azt reméli a szélballib, hogy ha a bevándorlók elpusztítják a nemzetek Európáját, akkor majd a romjain felépíthetik a multikulti Eurábiát.
Az iszlám és a szélsőbal kokettál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 14:49:21

@Mariann19:

"Látványos humán tudatát reprezentálva nem ismeri fel, hogy ebben a helyzetben elsősorban a magyarságot kell védeni"

Rosszul látod. Ezek a mai libsik a magyarságot és úgy általában minden nemzet öntudatát megsemmisítendő rossznak tartják, hiszen abból a bolsevik gyökérből származnak és táplálkoznak, amely anno az internacionalizmus kedvéért akarta sárba tiporni a nemzeti öntudatot.

És hát a megsemmisítés egy kiváló lehetőségét látják abban, ha elárasztják Európát egy idegen kultúrájú, integrálhatatlan csürhével.

(Az igazi menekülteket nem nevezném csürhének, de ezek 99%-a nem igazi menekült.)

rasztaszív 2015.07.28. 14:50:19

@Tudományos libsizmus: az a te nagy gondod,hogy még van,aki a szemetekbe mondja az igazságot.
a nagy különbség köztük az,hogy mi nem akarunk innen elküldeni titeket.

csak egy néző 2015.07.28. 14:58:37

"„Komolyan szimpatikus nekem az Orbán. A végén még Magyarországra menekülök!” (Sven)"
Gyere öcsém, cseréljünk, én megyek oda, te gyere ide.

"„Orbán olyan politikus, aki az ORSZÁGÁÉRT és NÉPÉÉRT dolgozik! A mi politikusaink csak a BANKSZÁMLÁJUKÉRT dolgoznak!” (Gretl)"
Kicsit többet kellene olvasnod a magyar politikusokról.

"„Vajon őrá is lehet szavazni Ausztriában…? :-)” (Gary)"
Na az baszna be, majd, ha áttelepül hozzátok.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:02:31

Ez jó:))

Van itt egy vérlibsi blog, a KM, ennek megfelelően mindennap index címlap, sőt néha két bejegyzés is, gondolom, fizethetnek érte rendesen Sorosék.

Most is liheg a bevándorlókért, címe: "
Nem akarunk új vasfüggönyt a szerb határra!"

Na ehhez képest van 36 hsz, face-n (haladás, mert régen nem lehetett hozzá sem szólni), mindegyikük akar új vasfüggönyt a déli határra:))))

Pofára estetek libsik.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:03:49

@rasztaszív: "El lehet innen menni" (Gyurcsány).

rasztaszív 2015.07.28. 15:05:28

@♔bаtyu♔: gyűlnek a döglegyek a szarszagra.természetes jelenség.

high up! 2015.07.28. 15:06:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

a ballibsiknél csak egy banda volt eddig nagyobb ellensége a magyaságnak: a teljesázsiai fidióta birkatábor.
Ti ezerrel vagytok sötétebbek és IQ hiányosabbak a ballibsiknél is. Azok legalább született panelprolik voltak, az internacionalizmusban hittek, de nem akartak a nulla IQ-jukkal nemzeti lágoszlop lenni.

A fi fidióta fajtátok is a született panelproli (naná, a fidesz szavazóinak 60-70%-a egykori MSZMP-és és maszopos), aki uyganúgy az internacionalizmusban hitt, csak sajna ti ehhez még a nulla IQ-tokkal a nemzet lángoszlop árjáit is eljátszátok.

Hú bammeg, ha tényleg a ti színvonalatok nyer itt 2018-ban is, akkor megérkezett az ország az 1907-es proletár diktatúrába.

A pozitívum viszont annyi, hogy a gyerekeitek akkor már a térdüket csapva röhögnek rajtatok a nyugati jólétből. Idegen kultúraként, "elárasztva" a nyugatot, de mégis százezerrel magasabb életörömmel, mint ti lúzer Átlaghülyemagyarok. Ez lehet ami még vigasztlahat titeket, mielőtt rájöttök, hogy megint csak hasznos hülyék voltatok egy újabb hibbant diktátor genetikájúnak a kezében.

FOLYTASSUK!

rasztaszív 2015.07.28. 15:07:27

@♔bаtyu♔: na ez egy nagyon jellemző fasiszta csúsztatás.tudod azt is,hogy mire mondta?ebből szerinted levezethető,hogy jogos a patkánykodásotok?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:08:19

@♔bаtyu♔: "a nagy különbség köztük az,hogy mi nem akarunk innen elküldeni titeket. "

Amúgy erre a felelőtlen kijelentésedre írtam ezt válaszul.

rasztaszív 2015.07.28. 15:09:09

@♔bаtyu♔: mondjuk szarszag az van itt rendesen,de nem mindenki az miatt jön.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:09:27

@rasztaszív: Öcsém, patkánykodni legfeljebb te patkánykodsz, én egyszerűen leírom a véleményemet, ahogy bárki más.

Az másik dolog, hogy neked ez nem tetszik, de azt meg leszarom.

rasztaszív 2015.07.28. 15:10:41

@♔bаtyu♔: szóval akkor ki is akart téged innen elküldeni?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:10:47

@Tudományos libsizmus: Igen, a libsikre jellemző, hogy eltérő álláspontokról neki ez jut az eszébe.

Nem véletlenül undorodik tőlük a többség.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:11:55

@rasztaszív: Idéztem Gyurcsányt. Ő azokat akarta elküldeni, akiknek nem tetszett a működése.

Persze aztán mi küldtük el.

rasztaszív 2015.07.28. 15:13:53

@♔bаtyu♔: és az a véleményed hogy egy egészen más jelentésű félmondatra jogosan hivatkozhatsz?ezért elküldözgethetitek azokat,akiknek más a véleménye?

rasztaszív 2015.07.28. 15:16:27

@♔bаtyu♔: hazudsz,mint mindig.adózásról volt szó,nem embereket akart kiközösíteni.ami ti olyan magától értetődő természetességgel levezettek belőle.

csak egy néző 2015.07.28. 15:16:42

@♔bаtyu♔:
Köcsög, te is tudod, hogy hazudsz és mégis mindenhol elsütöd a hazugságod.
Azt hiszed mindenki olyan hülye, mint te?

"A pontos történet röviden: A nagyiparosok érdekeit védelmező (figyelem!) SZÉLES GÁBOR (igen, aki ki-be kapcsolgatja a gravitációt, miközben egy percre sem távolodik el túlságosan Orbán Viktor ülőfelületétől) kérte számon Gyurcsány Ferencen a tervezett adóemeléseket és lényegében megfenyegette a miniszterelnököt azzal, hogy a jóval kedvezőbb adózást biztosító Szlovákiába fogják vinni a vállalkozók az érdekeltségeiket.
Erre válaszolta Gyurcsány a következőket. Szó szerinti idézet:
"Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"
Az eset után ugyanez a Széles Gábor a Magyar Hírlap hasábjain hadjáratot indított Gyurcsány ellen, kiragadva és kiforgatva az azóta bunkósbottá nemesült mondatot. A Magyar Hírlap tuladonosát vélelenül szintén Széles Gábornak hívták akkoriban. Is."

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:17:37

@rasztaszív: Na most én INNEN soha nem akartam elküldeni senkit a libsik kínlódnak, naponta 3X, hogy én mit keresek itt.

Mintha az segítene rajtuk, ha én nem írnék:))))

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:18:42

@csak egy néző: Ostoba buzi, az MSZP liftjében köcsögözd a klienseidet.

high up! 2015.07.28. 15:19:11

@Kéne egy nick...: " A világ nagy része amúgy röhög Európán amiatt, hogy képtelenek a határukat megvédeni"

Elképzelem, amint ez nagy rész (ahova téged is számüztek a civilizációból) mekkorákat röhöghet azzal a napi 3-10 eurós átlagbérével az európaiak 10 eurós órabérén.

Ekkora sikerek mellett nem lehet hogy kínodban röhögsz az illibsi szövetségeseiddel?

FOLYTASSUK!

gyalog.galopp 2015.07.28. 15:20:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

fatornyos kisfalum Bell svajci példáját követte, amennyiben, még az elején keményen megfogják a bevándorlás feltételeit, ott 100 év múlva sincs probléma.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:20:45

@rasztaszív: Jaj, hát félreértették? Ahogy annak idején Kövért is ők? Nahát. de most már mindegy:))))

Bell & Sebastian 2015.07.28. 15:20:50

@picur3ka: Nehezemre esik most cigányozni, mert a múltkor találkoztam egy kétlaki román-magyarral, aki alaposan leiskolázott, például hazaszeretetből is. Valami debreceni, keresztény-szektás gyerek volt, aki alaposan kioktatta a rendőrt a Koránból.

@gyalog.galopp: A bicikli pumpa, mint a konfliktuskezelés eszköze & végső érv, azért nehezen bevethető, mert egyrészt már falun sem tekernek (van rá kínai megoldás), másrészt nem adnak már kerékpárhoz manuális légszivattyút. Fingja föl a benzinkúton.

rasztaszív 2015.07.28. 15:22:34

@♔bаtyu♔: nem,te aztán nem.arról vagy híres,hogy te vagy a helyi terézanya...:)

high up! 2015.07.28. 15:23:19

@♔bаtyu♔:

te batyu eftárs, nem mondta még neked senki, hogy attól mert trikolórra festékkel öntötted le magad pár éve, attól, még nem lettél több az egykori MSZMP-s panelprolinál?

Teccik tudni nem azt hívják nemzetinek meg IQ-nak, hogy hányszor tudod naponta felmondani hogy "Imprlista!" jaj bocs, a ma már: "Liberalista!", ezt a betanított majom is meg tudja csinálni. Na de mit tudsz te felmutatni (IQ alapon?), amitől többnek látszanál egy betanított majomnál?

FOLYTASSUK!

rasztaszív 2015.07.28. 15:24:19

@♔bаtyu♔: ebben az pláne,hogy te még mindig nyomod ezt a szart.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:24:25

@Kéne egy nick...: Óriási üzlet a bevándorló üzlet a kormányon lévő libsik miatt, akik a fejlett országokat sikeresen lebénítják.

Bell & Sebastian 2015.07.28. 15:26:12

@gyalog.galopp: Kimentek hárman: tanácselnök (akkoriban még járt hozzá egy 6,35 -ös), rendőr, mezőőr és elindították a parkolóórát az ekhósszekér mellett. A rákövetkező napra pár kupac lószaron kívül más nem maradt.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:26:24

@rasztaszív: Nem, majd pofán dicsérem a köcsögöző ballibsi gyökeret. Mindenkivel igyekszem a saját stílusában társalogni, ha használja, nyilván ezt is érti.

Ha az ilyennel udvarias vagyok, meg is sértődne.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:27:25

@high up!: Ne kínlódjál már, különben sem érvényes, mert nem volt 4 oldal.

rasztaszív 2015.07.28. 15:28:02

@♔bаtyu♔: igen,persze.és a kis szürke idegenek szervezik az üzletet.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:29:22

@rasztaszív: Azt amúgy mondanom sem kell, hogy a libsik nem akkor írják ám ezeket, ha éppen vissza anyázok valakit.

Annak nincs információtartalma, az nem zavarja.

rasztaszív 2015.07.28. 15:29:54

@♔bаtyu♔: egy igazat mondóval te képtelen lennél a saját stílusában beszélni...:)

rasztaszív 2015.07.28. 15:32:12

@♔bаtyu♔: a fikázásaidnál már csak a önseggnyalásod árulkodóbb:)

Mariann19 2015.07.28. 15:35:00

@Kéne egy nick...:
Nagyon nem szeretnék veled éles vitába bonyolódni, de azt ultra véleménynek tartom, hogy az ellenzék a magyarság ellen küzd. Pont.
Mint írtam, liberálisnak vallom magam, ezért most mérges vagyok az ellenzékre, mert tévesen értelmezi szerepvállalását a menekültügyben, ezzel tovább rontja a liberálisok amúgyis megtépázott renoméját itthon.
Cizelláltan úgy fogalmazok, hogy az ellenzék nem kívánja a magyarok vesztét, de veszélyhelyzetben nem védelmezi azokat.
Olyan kényszerképzetben szenved, hogy akkor képviseli az európai értékeket, ha humanitárius jegyeket mutat fel, megfelelve az egyelőre hasonló elveket hangoztató eu-nak is.
Nekünk kell, hogy megfeleljen, ne a mantráknak.
Rosszul politizál, mert a jövő már látszik. Európa lázad a kialakult helyzet miatt, és az országok valamint az eu is hamarosan kénytelen paradigmát váltani a népakarat jegyében, mert különben a helyzet kezelhetetlenné válik.
Tehát én a menekültügyi politikáját bírálom, viszont nem vonom kétségbe a magyarságát, sem a magyarok
szeretetét.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:35:05

@rasztaszív: Védekeze, érvelek. Furcsa mi?

csak egy néző 2015.07.28. 15:36:11

@♔bаtyu♔:
"Ostoba buzi, az MSZP liftjében köcsögözd a klienseidet"
Népművészeti cserép komám, én oda nem vagyok bejáratos.
Na, hogy is van a duma, hogy el lehet innen menni?
Húzzál bele öcsém, még szabad a szék a haverod mellett, hátha te mész el hamarabb.

pctrs.network.hu/clubpicture/1/7/5/9/_/16_szijjarto_petike_netezikgif_1759199_9238.gif

picur3ka 2015.07.28. 15:36:56

@Bell & Sebastian:

Akkor ne tegye. Ettől függetlenül még Romanisztán van, hogy épp kivel találkozott.

rasztaszív 2015.07.28. 15:38:14

@♔bаtyu♔: a libsizés védekezés,vagy érvelés?:)

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:40:11

@Mariann19: Az ellenzék nyilván más véleményt képvisel, ettől ellenzék.

A mostani (balliberális) ellenzék véleményének (jobboldaliként) pld. én kifejezetten örülök, mert azt látom, hogy véleménye a valóságtól elrugaszkodott, így következtetésem szerint esélyük sem lesz 2018-ban.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:41:35

@rasztaszív: Ez egy jelző mint a jobbos, mi a gondod?

rasztaszív 2015.07.28. 15:44:38

@♔bаtyu♔: kérdeztem hogy ezzel érvelsz,vagy védekezel?mi a gondod,nehéz a válasz?:)

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:47:18

@rasztaszív: Nem értem mit görcsölsz. Írtam, hogy jelző. Ahogy nálad a náci. Csak a libsi (manapság) pejoratívabb:))))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 15:48:09

@gyalog.galopp:

Sajnos manapság már egy falu nem dönthet arról, kit enged odaköltözni.

Mondjuk a bevándorlók amúgy is a városokat kedvelik, ott könnyebb gettósodni és segélyből megélni.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:50:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De dönthet. Persze okosan. Van Mo. olyan település, ahonnét a cigányok ki vannak tiltva. Megáll, nézelődik, már küldik is tovább. Nagyon-nagyon udvariasan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 15:51:45

@Mariann19:

"Tehát én a menekültügyi politikáját bírálom, viszont nem vonom kétségbe a magyarságát"

A 23 millió románnal való ijesztgetés pedig elég egyértelműen magyarellenes volt, s ne feledjük annak báját sem, hogy az ottani magyarokat románozták le.

Mariann19 2015.07.28. 15:53:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Ezek a mai libsik a magyarok és minden nemzet öntudatát megsemmisítendő rossznak tartják, hiszen abból a bolsevik gyökérből származnak."
Fenti megállapításodat inkább az MSZP-re vonatkoztatnám, mert a jelenlegi kis pártok már korszerűbb elvek mentén alakították ki pártfilozófiájukat. Bár ezek a "kicsik" léphetnének az MSZP helyére.
Nem mondanám, hogy az MSZP-ben a bolsevik gyökerek munkálkodnának. Közhelynek tűnik, de ez a párt ideológiai válságban szenved, mert az alapeszméik szemben mennek a kapitalista rendszer elismerésével.
Példát mondok rá. A kapitalizmus kőkemény törvényszerűségei nem ismerik el a szolidaritás elvét.
Ezekben az ellentmondásokba gabalyodott bele az MSZP. Kiáll az eu integrációs törekvései mellett az MSZP, de hozzájuk ugyebár inkább a klasszikus internacionalizmus illene.
Menekültügyben is hasonló ellentmondásokban téblábol, és nem elég karakán ahhoz, hogy olyan döntést hozzon, amely az ország jövőjét és biztonságát szolgálná.
Végezetül. Sokat olvaslak, kedvelem az írásaidat.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:54:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az szerintem nagyon nagy gáz volt. Most pedig az MSZP székházból ruházzák a bevándorlókat.

rasztaszív 2015.07.28. 15:55:00

@♔bаtyu♔: az írtad,te csak érvelsz,és védekezel.melyik ezek közül a nonstop libsizés?
egyébként meg csak a te fasiszta köreidben pejoratívabb.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 15:59:25

@Mariann19: 1994-ben az MSZP (SZDSZ) egy tollvonással megszüntette a szakszervezeti választásokat azzal az indokkal, hogy az MSZOSZ a legnagyobb szakszervezet, tehát nekik van joguk jelölni.

Ennyit a "szolidaritásról", mi soha még csak szándékukban sem állt. Azaz nincs náluk ebben semmilyen ellentmondás.

A bolsevik gyökerek nem csak ekkor jöttek elő, de előjöttek a "23 millió román" 2006.okt.23-a (és utána), sőt általában az ellenzék kezelésében. (Jobbikos rendezvények, demonstrációk általános tiltása, jobbikosok verése)

Mariann19 2015.07.28. 16:02:15

@♔bаtyu♔:
"Következtetéseim szerint esélyük sem lesz 2018-ra."
Én is ezen az apolitikus hozzáálláson csodálkozom.
Pedig ismerniük kéne a nép véleményét, amellyel most teljesen szembe mennek.
Ezt nem ellendrukkerként mondom.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:03:49

@rasztaszív: Elhiheted, elég széles ez a fasiszta kör.

A libsizés egy jelző ami valójában nyilván fikázás, de nem én tehetek arról, hogy ez így alakult, hanem a libsi.

Ez végül is a magánügyük, nekem a libsi 90-ben is libsi volt, amikor büszkék voltak erre és ma is, amikor már ciki.

Mariann19 2015.07.28. 16:06:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A 23 millió románnal való ijesztgetés."
Tudod, az éremnek két oldala van.
Vezetői gyakorlatom alapján akkor is, és most is azt gondolom, hogy volt az adott időszakban ismert, hogy milyen nagyságrendű lesz a külhoniak jövetele.
Meg tudott volna-e birkózni az akkori kormány egy váratlan fordulattal.
Sajnos, ilyen döntésekben nem az emóció kell, hogy döntsön, hanem a felelősség élvez prioritást.
Tehát a szív mást diktál, mint az óvatos gondolkodás.

rasztaszív 2015.07.28. 16:06:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az volt a magyarellenes,aki egy fontos kérdést rosszkor,rossz módon,belpolitikai haszonszerzésből erőltetett.
aki pedig erre hivatkozva más magyarokat próbál kirekeszteni a nemzetből,az duplán magyarellenes.

rasztaszív 2015.07.28. 16:09:29

@♔bаtyu♔: félrebeszélsz.akkor tehát ez érv,vagy védekezés?
vagy szimplán csak fikázni próbálsz így?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:10:47

@Mariann19: Véleményem szerint egyes csoportjaik csak akkor jutnak forrásokhoz, ha olyan véleményeket támogatnak, amelyet a lakosság semmiképpen nem képvisel annak ártalmassága miatt.

Azért gondolom ezt, mert még belegondolni is gáz abba, hogy a balliberális pártok, akik őszinték elutasító véleményükben a 23 millió román (azaz a határontúli magyarok esetleges bevándorlásával kapcsolatban) , most is őszinték abban is, hogy a bevándorlást nem kell korlátozni, sőt ittlétüket is támogatni kell.

Szóval inkább hiszek abban, hogy pénzért csinálják ezt, megfizetik őket.

Én a kádár rendszerben a kommereket nem láttam magyarellenesnek, sőt tanúja voltam annak, amikor egy magas rangú komancs magától értetődően hágta át a szabályokat, hogy egy erdélyin segíthessen külföldre.

Pipas 2015.07.28. 16:11:41

@Mariann19: "A kapitalizmus kőkemény törvényszerűségei nem ismerik el a szolidaritás elvét."

Mi az a "törvényszerűség"? A törvény valami olyasmi a természettudományban, amit nem lehet áthágni. A "szerűség" azt sugallja, hogy hasonló, azaz olyan, mintha nem lehetne áthágni, de végülis nem az. A kőkemény megint csak azt sugallja, hogy megkerülhetetlen, áthághatatlan.

Akkor a "kőkemény törvényszerűség" valami olyasmi, hogy "nagyon áthághatatlan, de mégis áthágható"?

Hogy tudnának ezek a törvényszerűségek felismerni valamit? Nyilván nem gondolkodó lények, nem?

És könyörgöm, mi az a "szolidaritás elve"?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:14:06

@rasztaszív: Ne kínlódjál már, írtam már, hogy mi van.
Pontosan leírtam, hogy ez fikázás is, erre megkérdezed.

A mindenkori mondatból egyébként kiderül ez, nem kell úgy csinálnod, mint aki nem érti.

Ugyanolyan baromság ez is, mint egy kollégádé, aki nekem szegezte a kérdést, szeretem e a zsidókat.

rasztaszív 2015.07.28. 16:16:29

@♔bаtyu♔: ha a saját hazugságaidból indulsz ki,úgy könnyű nevetségesen abszurd következtetésre jutni.

Mariann19 2015.07.28. 16:17:12

@♔bаtyu♔:
Batyu!
Az, hogy a rendszerváltás után az érdekvédelmi szervezetek - mondhatnánk - megszűntek, az nem az akkori soros kormányok bűne, hanem a szakszervezeteké.
Megszokták az édes semmittevést, és a vészhelyzetben sem aktivizálták magukat a tagok érdekében.
Igaz, hogy az akkori MSZMP tagok is átvedlettek reformkommunistákká, ezért hozzájárultak a fent ecsetelt helyzethez a passzivitásukkal.
Ez lett a vége, hogy ma már ütős érdekvédelem Magyarországon nem létezik.

rasztaszív 2015.07.28. 16:18:17

@♔bаtyu♔: magyarán te nem védekezel,és érvelsz,hanem fikázol nonstop.aztán mutogatsz másokra.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:25:09

@Mariann19: Nagy tévedés, ha csak az MSZOSZ-t nem nevezzük szakszervezetnek, mert az nem volt az soha.

Pártos példával élve, ez pontosan olyan, mintha Orbánék megszüntetik a választásokat azzal, hogy áttérnek a jelöléses rendszerre és mivel ők a legnagyobb párt, ők győztek, akkor most ők jelölnek.

Én pedig azt írom 15 év múlva, hogy az LMP a felelős, mert nem akart semmit csinálni, megszokta az édes semmittevést.

Az MSZP-SZDSZ akkori rendelkezése egyszerűen agyonvágta az összes többi fejlődő szakszervezetet, azaz maguk a "demokraták" akadályozták azt meg, hogy a politikától függetlenül egy erős érdekvédelem alakulhasson ki, hiszen a forrásokat az MSZOSZ kapta, akik soha nem voltak valódi értelemben szakszervezet.

Pánikrohamosztagos 2015.07.28. 16:25:24

A sajtó erősen libsi Ausztriában (is), de az embereket nem tudja becsapni a végtelenségig. Minden zsarnokság megbukik egyszer, nem lez ez másként a libsiterrorral sem

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:26:39

@rasztaszív: Magyarán ez ebből kurvára nem következik ebből, de végül is tökmindegy. Te nácizol, én libsizek és mindketten jól meg tudjuk magyarázni.

Szerintem kend a hajadra, vagy jelents fel az indexnél:)))

Mariann19 2015.07.28. 16:26:46

@Pipas:
A törvényszerűségen azt értem, hogy a folyamatokra a lényeges, tartós, szükségszerű és általános tényezők hatnak.
A szolidaritás - csak ami hirtelen az eszembe jut - érdekvédelem, összefogás, társadalmi együttérzés, melyek érvényesítése a politikai nyomásban manifesztálódik.
Amennyiben érdeklődsz e fogalmak iránt, böngészd a szociológiai szakirodalmat, törvényszerűségekről találsz példákat a közgazdaságtanban stb.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:27:50

@Pánikrohamosztagos: Én is azt gondolom, hogy a libsikre nem jön jó világ. Az emberek kezdik unni a károkozásaikat, azt, hogy tönkrevágják az országokat.

rasztaszív 2015.07.28. 16:30:36

@Pánikrohamosztagos: szegény elnyomott fasiszták.nekik tényleg terror a demokrácia.szerintem a btk-t is szüntessük meg,hiszen olyan szar lehet miatta a bűnözőknek.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:31:01

"Erkölcstelen" bikinis napozásért vertek francia nőt a muszlimok – a rendőrség szerint "nem vallási indíttatásból".

Gondolom, "csak úgy".

rasztaszív 2015.07.28. 16:31:54

@♔bаtyu♔: magyarán ez történt.fikázol,és másra kened.

picur3ka 2015.07.28. 16:34:28

@Mariann19:

Magácska rendkívül naív. A politika meg cúnya.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:34:47

@rasztaszív: Nekünk a libsi "demokrácia" a terror.

Lsd. 2006.október 23-a a "leesett" azonosítójú rendőrökkel és utána, amikor meztelen embereket vertek a rendőrségeken, a bíróságok 2 rendőrtanú "vallomása" alapján futószalagon ítélték el az elfogottakat.

Vagy később, amikor a rendőrük brutálisan megverték a parlament előtt üldögélő jobbikosokat.
(Hány hónapig laktak ott egészen jelentéktelen ballibsi pártok emberei sátrakban Orbánék idejében?)

Jó lenne elgondolkodnod és esetleg rájönnöd, hogy talán nem a nácik vannak sokan.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:38:01

Azért én azt hittem, a libsik alapvetően tudják miért vannak még mindig a kukában.

Dehogy tudják, azért vannak a kukában mert sok a náci:))))))))))))

Mariann19 2015.07.28. 16:38:22

@♔bаtyu♔:
Nem szeretném offolni a blogot a haza érdekvédelem kérdésével, mert hosszú lenne a véleménycserénk.
Más. Azt nem hinném, hogy a jelenlegi ellenzék valami titkos forrásból pénzt kap a menekültügyben elfoglalt , rákényszerített állásfoglalásáért.
Sokszor van olyan érzésem, hogy az emberek nem azt mondják, amit gondolnak, hanem amit illik. Mintha az ellenzék is ebben a cipőben járna.
Van a hazai és nemzetközi sajtóban is több hipotézis, a mely arról szól, hogy mi vagy kik és milyen okok generálják a népvándorlást.
Pl. Líbia, a számukra juttatott 5 milliárd euro az eu-tól a menekültek visszatartása érdekében. Nem hiszem, hogy az ellenzék ilyen kusza ügyekben részt venne.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.07.28. 16:44:31

A németek, a svájciak, a franciák, az angolok nem engedik be őket.
Na most szép duma, hogy nem mi vagyunk a célállomás, de úgy visszabasszák őket, hogy itt léptek be az EU-ba, így ide valók, hogy vakarhatjuk a fejünket.

Amúgy meg baloldali szavazóként gratulálok az összes faszfej balos megmondóembernek, hogy sikeresen biztosították, hogy 2018-ban is Orbán nyerjen.

Gratulálok, kapjátok be a faszom, és rohadjatok bele abba a szarba, amit ezzel kavartatok.

rasztaszív 2015.07.28. 16:44:37

@♔bаtyu♔: tudom én,hogy nem vagytok sokan,csak a szátok marha nagy.
a garázdák ellen mindenütt fellépnek,a rendőri túlkapásokat pedig az itteni "libsi" jogvédők az elsők között ítélték el.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 16:51:38

@Mariann19:

Jogos, amit írsz, utólag könnyebb látni, de azért azok törvényes keretek között jöttek volna, és menet közben lehetett volna szabályozni a beutazás mértékét, pl. az igazolványok kiadásának lassításával vagy az ügyintéző helyek számának korlátozásával, ez már a bürokrácia "tudománya". Eszükbe sem jutott volna illegálisan jönni, hiszen akkor elveszítették volna a kedvezményeiket. Ráadásul konszolidált körülmények közül érkeztek (volna).

Mindez ugye nem áll a mostani invázióra.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 16:56:48

@Mariann19: Nem a menekült ügyben elfoglalt álláspontjáért, ez csak egy részterület, hanem a globális hatalom képviseletéért.

A jobb és bal párharca a nemzetállam - totális politikai és gazdasági beolvadás a multikulti, amelyet Izrael és az USA irányít.

A bevándorlás eredője az USA-Izrael által kirobbantott és táplált válsággócok miatt megmozduló több millió ember, akik utaztatása igen jó üzlet.

Az MSZP egyszerűen csak azt csinálja, amit fentiek akarnak. Ha nem azt csinálná, jobboldalivá válna.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:00:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezért nem is értem, Orbánék miért nem kezelték őket bűnözőkként.

Ki kellett volna írni angolul, hogy a tiltott határátlépés büntetési tétele négyezer Euró, amelyet (kemény munkával) le is lehet dolgozni.

Vagy nem jön be, vagy a kapun jön be.

Aztán ha az osztrák, vagy német problémázik, akkor az elengedett büntetésű emberek azonnal megkapják az áthaladási vízumot és a vonatjegyet odafelé, ne mondják azt, hogy nem vagyunk humánusak.

rasztaszív 2015.07.28. 17:04:27

@♔bаtyu♔: a vízumot,és vonatjegyet kerítés,és uszítás nélkül is oda lehet adni.ez lett volna a jó megoldás.onnantól közös eu-s ügy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.28. 17:04:29

@Mariann19:

"Pedig ismerniük kéne a nép véleményét, amellyel most teljesen szembe mennek."

Ismerik, hidd el, de ők jobban tudják. Bennük van a küldetéstudat.

A minap nevettem jót egy Hidvégi Mihály nevű/nickű alakon, a PKP (ne vezessen félre a párt neve, se nem polgári, se nem konzervatív) oszlopos tagján, aki képes volt halálkomolyan (nem ironizált) leírni egy nekem címzett kommentben, hogy bizony ő tanítani akarja a magyar népet.

Ilyen küldetéstudatuk korábban a bolsevikoknak volt.

apanna 2015.07.28. 17:09:46

Muszlim erkölcscsőszök zaklatják a londoniakat
MTI2013.01.20. 15:3516
Ez a cikk 2 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Azt állítják, az erkölcsre vigyáznak egy radikális iszlám csoport tagjai Londonban. A főként muszlimok által lakott negyedeket járva hol egy fiatalember kezéből verik ki a sörösdobozt, hol egy nőt kezdenek el szidalmazni a miniszoknyája miatt, mert "önbecsülés nélküli pucér állatnak" tartják. Az érintett környékeken rendőrjárőrök próbálják megnyugtatni a lakosságot.
www.origo.hu/nagyvilag/20130120-muszlim-erkolcscsoszok-zaklatjak-a-londoniakat.html

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:13:41

@rasztaszív: Akkor tudod hol lenne a kerítés?

A szlovákoknál, osztrákoknál.

Gondolod, hogy Orbán találta ki a kerítést? Nekünk azért az annyira nem kellett, a bevándorló kap egy összetapadt tarhonyát vizes pörkölttel, dísznóhúsból, este ezred magával fürdés a közös fürdőben magától szökik meg.

Ahogy Orbánt ismerem, a szlovákok, csehek, németek fizetik, de kész legyen már augusztusban, ne novemberben.

A magyar nagyon találékony nép.

Pipas 2015.07.28. 17:13:57

@Mariann19: "A törvényszerűségen azt értem, hogy a folyamatokra a lényeges, tartós, szükségszerű és általános tényezők hatnak."

Ez marxizmus.

Ha szükségszerű, akkor nem "törvényszerűség", hanem "törvény", ha "szerűség" akkor nem "szükségszerű". Legalábbis ahogyan én értelmezem "szükségszerű" szót.

A fizikai törvények például szükségszerűek, mindig érvényesülnek. A "törvényszerű" meg mittudomén, "divat", vagy betartod vagy nem.

"A szolidaritás - csak ami hirtelen az eszembe jut - érdekvédelem, összefogás, társadalmi együttérzés, melyek érvényesítése a politikai nyomásban manifesztálódik."

Az világos, hogy mi a szolidaritás, de az az a zavaros, hogy mi lenne ennek a szolidaritásnak az "elve".

"Amennyiben érdeklődsz e fogalmak iránt, böngészd a szociológiai szakirodalmat, törvényszerűségekről találsz példákat a közgazdaságtanban stb. "

Nem azt akartam sugallni, hogy nem ismered a szociológiai kifejezéseket, azt akartam jelezni, hogy nincs semmi értelmük. :D

Pipas 2015.07.28. 17:17:10

@rasztaszív: "a vízumot,és vonatjegyet kerítés,és uszítás nélkül is oda lehet adni.ez lett volna a jó megoldás.onnantól közös eu-s ügy. "

Érdekes, általában azok szokták ezt a megoldást népszerűsíteni a legjobban, akik előtte évekig bírálták a kormányt, hogy nem tartja be a hazai és a nemzetközi jogszabályokat, megegyezéseket.

Hogy is van ez?

rasztaszív 2015.07.28. 17:17:30

@♔bаtyu♔: ha kiadjuk a vízumot,onnantól nincs értelme semmiféle belső kerítésnek,hiszen simán mehetnek a határátkelőkön.

rasztaszív 2015.07.28. 17:19:54

@Pipas: a vízum kiadása nem sért jogszabályokat,és olcsóbb,mint a kerítés.
valószínűleg az olaszok is ezt fogják meghúzni.

miketbeszéltek 2015.07.28. 17:20:36

@Kéne egy nick...: "Az iszlám és a szélsőbal kokettál."
Az elmúlt időkben nem éppen a szélsőjobb kokettált az iszlámmal? Akkor hogy is van ez?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:25:58

@rasztaszív: Tulajdonképpen mi évekig ezt csináltuk. Persze nem pontosan így, hiszen ez így nagy gáz lett volna.

Hanem úgy, ahogy leírtam, a bevándorló szépen meglépett, a hatóságok nem ellenőrizték a vonatokat, elvégre ha az EU ennyire ostoba, hogy nem engedi védeni a Schengeni határokat, akkor itt van nekik egy csomó bevándorló.

Na ez működött napi húsz bevándorlónál, de nem napi 1500-nál.

Estevez atya 2015.07.28. 17:26:46

@Mariann19: Tetszik, pozitív, értelmes! Bár ilyen lenne minden hozzászólás!

Pipas 2015.07.28. 17:27:52

@rasztaszív: "a vízum kiadása nem sért jogszabályokat"

Nem, az, hogy bejönnek a zöld határon az sért jogszabályokat. Ha ezek után vízumot adunk nekik az nemzetkzi megállapodásokat sért.

Az eu határának a védelmét vállaltuk. Ha nem őrizzük a határokat hanem adunk nekik egy vízumot az pont azt jelenti, hogy nem teljesítjük a vállalt kötelezettségeinket.

"valószínűleg az olaszok is ezt fogják meghúzni. "

Valószínűleg megvan annak az oka, hogy még nem tették meg.

Emlékszel mekkora botrányt rendezett az ellenzék abból, hogy főzhetnek otthon páleszt? Akkor képzeld el, hogy mekkora hörgés lett volna, ha egyszerűen vízumot adnak a határsértőknek?

Különben is, hogyan lehet vízumot adni valakinek, akinek nincs útlevele?

rasztaszív 2015.07.28. 17:33:15

@Pipas: a menekültek kiutasítása is nemzetközi megállapodásokat sért.csak az a kérdés,melyik ujjamat harapom.jobb azt,amelyik kevésbé fáj.nem?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:37:28

@Pipas: Ezen én is ledöbbentem, a libsik simán elfogadják, hogy ellenőrizetlenül belépjen.

Azon pedig még jobban, hogy az EU libsijei is.

Eléggé nyilvánvaló, hogy sok bűnöző is jön, mert meleg van már otthon és pénze is van.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:39:16

@rasztaszív: Miért sértene? Menekült addig menekült, ameddig meg nem állapítják, hogy bevándorló. Onnantól pedig kiutasítható.

Amúgy nem véletlenül dobálják el az irataikat és utasítanák el az ujjnyomatvételt.

rasztaszív 2015.07.28. 17:41:55

@♔bаtyu♔: a bejutásukat úgysem lehet megakadályozni.ha ellenőrizni akarjuk a folyamatokat,azt csak ésszerű szabályozással tehetjük.ott pedig már van helye a szigornak.éppen a teljes elutasítás,és szabályozatlanul hagyás szül anarchiát.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:44:17

"A Dán Néppárt trükkös módszerhez folyamodna, hogy csökkentse Dániában a menekültek számát: a terveik szerint államközi megállapodásokat kötnének a szomszédos országokkal, hogy a menedékkérőket náluk szállásolják el, amíg az ügyük folyamatban van. Az ötlet nem egészen eredeti: az osztrákoktól lopták, akik már kötöttek is ilyen egyezményt Szlovákiával - írja a Local.dk."

rasztaszív 2015.07.28. 17:47:45

@♔bаtyu♔: a menekült az menekült,a bevándorló pedig bevándorló.a gyűlölködés pedig nem fogja kiváltani az ésszerű szabályozást.

rasztaszív 2015.07.28. 17:49:53

@♔bаtyu♔: szerinted mennyiben visz előre bármit az ilyen ügyeskedés?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:50:23

@rasztaszív: Na most 10 nap késedelem, 15.000 bevándorló. A bevándorló kérdés kapcsán látszik, hogy az EU vészhelyzetben mennyire nem működik, ésszerű szabályozás eleve nem is várható, nincs is kilátásban.

Jól látható, hogy az egyes országok veszik fel a kapcsolatot egymással, miközben türelmesen vártak ésszerű szabályozásra fél évig. Az EU-ba nem is bízik senki. Orbánékat a V4-ek kérték meg a kerítés építésre, de mint később kiderült, a németek is.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:53:58

@rasztaszív: Vajon ki akadályozta az EU ballibsijeit, hogy értelmes szabályozást hozzanak?

Még akkor sem érdekelte őket az egész, amikor a görögök és olaszok belefulladtak a bevándorlásba.

Mégis mit kellett volna csinálnunk?

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:54:57

@picur3ka: Igen és a kés rutinos használatában is találkozik a két kultúra.

rasztaszív 2015.07.28. 17:56:40

@♔bаtyu♔: mivel csak közösen lehetne megoldásokat találni,az különutas nemzetállami ügyeskedések nem vezethetnek ésszerű szabályozás kialakulásához.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 17:57:27

@rasztaszív: Szakadj már le erről a gyűlölködésről. Az országnak nem érdeke saját forrásokat bevándorlókra fordítani.

rasztaszív 2015.07.28. 17:59:49

@♔bаtyu♔:az eu liberálisait egyelőre éppen az eu nacionalistái akadályozzák az értelmes szabályozás kialakításában.példának itt vagy te.

rasztaszív 2015.07.28. 18:02:22

@♔bаtyu♔: itt egyelőre te gyűlölködsz,és próbálod másokra kivetíteni jó fasiszta módjára.egyszer már megbuktál,pár sorral feljebb,de csak nyomod tovább.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 18:03:40

@rasztaszív: Te aztán jó probléma-megoldó lehetsz. Nincs szabályozás, de nem teszel semmit, mert akadályoznád azt hogy valamikor legyen:)))

Orbánt nem az EU fogja 2018-ban megválasztani, hanem a magyar nép.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 18:09:18

@rasztaszív: Ostobán nácizod a másikat, aminek az oka az, hogy képtelen vagy elfogadni a tényt, a libsi gáz.

Az egész vergődésed ebben a témában lelki állapotodat árulja el, az a te problémád.

De nem hozzám kellene fordulnod, ingyen nem kezelek senkit, fizess csak szépen meg egy pszichológust. Ne legyél fogtechnikus, ne itt keress gyógyírt a problémádra.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 18:10:21

Azért szívesebben látom ma a libsiket a pszichológusnál mint a hatalomban.

Jó érzés:))

rasztaszív 2015.07.28. 18:11:11

@♔bаtyu♔: itt egyelőre te vagy teljes elutasításban,és én az ésszerű szabályozás mellett.
orbánt pedig itt már senki nem fogja többé megválasztani,legfeljebb az álmaidban.bár nem tudom,hogy jön ez ide.

rasztaszív 2015.07.28. 18:12:44

@♔bаtyu♔: érvek híján marad a fikázás...:)

Larry Silverstein 2015.07.28. 18:41:39

Természetes h senki nem akar púpot a hátára.

Arra lenne szükség, h az EU közösen és olyan határozottsággal döntsön és cselekedjen a bevándorlókérdésben, mint Orbán.

Larry Silverstein 2015.07.28. 18:54:09

@rasztaszív: Hát az ő szempontjukból értelmes lehet a kvótarendszer is, sztem a mi szempontunkból meg az értelmes, ha erre azt mondjuk hogy szopogassák a kvótarendszerüket nélkülünk.

Mariann19 2015.07.28. 19:02:43

@picur3ka:
"Magácska rendkívül naív. A politika meg cúnya."
Azért nem értesz hozzá, mert cúnya?
Akármilyen cúnya is, ha már megszólaltál, legalább valami primitív érveléssel elő állhattál volna.
Nem megy?
Nem baj. Még fejlődhetsz, ha sokat olvasol engem

Mariann19 2015.07.28. 19:03:48

@Estevez atya:
Nagyon szépen köszönöm.
Megtiszteltetés számomra.

Mariann19 2015.07.28. 19:10:15

@Pipas:
Szívesen folytatnám veled a fogalmak szerepéről való elmélkedésünket annál is inkább, mert kedvelem ezt a fajta gondolatvilágot, és a szemlélődő ember megfigyeléseit.
Túl hosszú és elvont ez a terület ahhoz, hogy belemélyedjünk.
Remélem, lesz még alkalom ennek megvitatására, de
eltérítenénk a blogot.
Köszi, hogy beszélgethettünk.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 19:33:16

@Larry Silverstein: Orbán egy fajta minta lett az európai közvélemény számára. Jó Mo. híre most nagyon. (persze nem a liberális médiában).

Bp. amúgy is most divat. Egy ismerősöm kint él, azt mondja, nagyon megnőtt az érdeklődés Mo iránt, még olyan irányban is, hogy milyen kajákat eszünk.

Tudományos libsizmus 2015.07.28. 19:47:02

Szerintem kemény buzi- és holakausztpropagandának kell alávetni a betolakodókat. Ahogy ezt teszik az őslakossággal. Rövidesen hanyatt-homlok hazaszaladnának.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 19:54:24

@Tudományos libsizmus: Azok kialakítják a maguk kis gettóikat, őtt bevezetik a maguk kis törvényeiket és magasról szarnak a libsikre.

Lesz pld. Hollandiából igen rendes nemzetállam, kb. 50 év múlva. Nagyon kemény muszlim államvallással, a megmaradt kevés holland pedig idejön menekültként. (Legalábbis remélem, hogy ide még tud jönni).

Végül is erre célzott az osztrák is.

rasztaszív 2015.07.28. 19:58:07

@Larry Silverstein: a kvótarendszer magában nem egy megoldás,legfeljebb egy első lépés lehetne az irányába.de,persze,lehetne más is az az első lépés.de ti nem megoldást kerestek,hanem mindentől elzárkóznátok.még addig sem juttok el,hogy hajlandóak legyetek keresni a megoldásokat.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 19:59:25

@rasztaszív: Napi 1500 bevándorló mellett az ember nem megoldásokat keres, hanem segítséget.

rasztaszív 2015.07.28. 20:03:57

@♔bаtyu♔: orbán európában legfeljebb elrettentő példa.
a hollandiáért való rettegésed meg röhejes:)ők megoldják,ne félj.aki keresi a megoldást,az meg is találja.

rasztaszív 2015.07.28. 20:06:03

@♔bаtyu♔: európa problémáit senki nem fogja európa helyett megoldani.

picur3ka 2015.07.28. 20:13:18

@Mariann19:

Nem állt szándékomban, sőt, átugrottam érdekfeszítő 'villámposztjaid' nagy részét.

Be szép is az, mikor kommentelők egymáséra cuppannak!

rasztaszív 2015.07.28. 20:16:51

@♔bаtyu♔: hát egyelőre még nem a hollandok menekülnek hozzánk...:)
de tudod mit?rettegj csak.az értelmes emberek majd találnak megoldásokat is.

♔bаtyu♔ 2015.07.28. 20:19:23

@rasztaszív: Persze, a hollandok is ezt gondolták.

Nem rettegek, akkor rettegnék, ha Orbán helyett egy magadfajta lenne, de szerencsére erre még 2018-ban s em lesz esély.

Egyenlőre Orbán jól csinálja, bár kissé puha.

picur3ka 2015.07.28. 20:20:40

@rasztaszív:

Vannak pedig ilyen nyugdíjas falvak nálunk régóta.

rasztaszív 2015.07.28. 20:27:12

@♔bаtyu♔: amit előadsz,az ostoba rettegés,hiába próbálod bölcseletként eladni.
mondjuk,orbán ügyében jogosan teszed,addig lehet nagy a szád,amíg el nem lesz zavarva.

rasztaszív 2015.07.28. 20:29:19

@picur3ka: menekülő nyugdíjasok?úgy tök véletlen nem ők a megélhetési bevándorlók...?

picur3ka 2015.07.28. 20:31:55

@rasztaszív:

Utána meg nem lehet megszólalni majd, vagy mint mondsz, szólászabadság híve?

rasztaszív 2015.07.28. 20:40:01

@♔bаtyu♔: azért ne vidd túlzásba a rettegést...:)

rasztaszív 2015.07.28. 20:41:37

@picur3ka: szerintem ezzel a véleményeddel eléggé egyedül leszel...:)

rasztaszív 2015.07.28. 20:42:17

@picur3ka: hogy jön ide most a szólásszabadság?

picur3ka 2015.07.28. 21:07:56

@rasztaszív:

Addig dumál, míg Orbánt el nem zavarod?

Mondjuk, ismerős. Gyurcsány blogján betiltották, aki szoci politikát, politikust kritizál. Alapszabályilag.

rasztaszív 2015.07.28. 21:20:03

@picur3ka: nehezen követhetők a logikai bakugrásaid...:)

picur3ka 2015.07.28. 21:23:33

@rasztaszív:

Nem emlékszel, hogy mit írtál, még idéztem is?

rasztaszív 2015.07.28. 21:28:19

@picur3ka: azt vissza is tudom olvasni.az összefüggések feltárásában segíthetnél.

picur3ka 2015.07.28. 21:34:32

@rasztaszív:

Nem értetted, oszt kész. Felesleges volt reagálni is rá,

Pánikrohamosztagos 2015.07.28. 21:39:46

@rasztaszív:
Nem kell a törvényeket átírni, csak alkalmazni. A libsiket egy nürnbergihez hasonló perben kéne felelősségre vonni, azért amit Európából csináltak

rasztaszív 2015.07.28. 21:43:08

@picur3ka: sőt,továbbra sem értem.

rasztaszív 2015.07.28. 21:44:41

@Pánikrohamosztagos: mert megszüntették a klérus hatalmát?tényleg halálos bűn.

Brix 2015.07.28. 21:53:36

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

"Amúgy meg baloldali szavazóként gratulálok az összes faszfej balos megmondóembernek, hogy sikeresen biztosították, hogy 2018-ban is Orbán nyerjen..." Igen , a kományváltásnak ugrott 2018-ra is... A bevándorlási problémából leginkább Orbán Viktor profitált...A balliberális oldalon, ész nélkül, azonnal nekimentek Orbánnak, holott a társadalom elsöprő többsége támogatja a fizikai és jogi korlátok bevezetését, az illegális bevándorlás megakadályozására. Inkább hallgatott volna a baloldal, az is jobb lenne , mint a mostani, önsorsrontó megnyilvánulásaik...

rasztaszív 2015.07.28. 22:00:03

@Brix: 18-ig elég sok embernek le fog esni,hogy itt megoldásokat kell keresni,és orbán nem ezt csinálja.

Larry Silverstein 2015.07.28. 22:41:48

@♔bаtyu♔: 'Orbán egy fajta minta lett az európai közvélemény számára. Jó Mo. híre most nagyon. (persze nem a liberális médiában).'

A média nagy része nyugaton is liberális. Persze egyáltalán nem baj ez, mert legalább beszélnek Magyarországról. Én sem lettem liberális, bár szinte kizárólag liberál médiát fogyasztok (kivéve kuruc).

A másik: A turizmus tényleg rekordot fog dönteni idén is (tavaly is csúcsév volt), ami szintén jó. Bp. a nyugatinak jó ár-érték arányt, jó gasztronómiát, fürdőket és kultúrát kínál, bár utóbbiban Prága azért előz minket. Egyszersmind a legismertebb keleti város Prága, de az irány jó. A csehek ráadásul felismerték és kihasználják az orosz turizmust is, rengeteg az orosz.

Larry Silverstein 2015.07.28. 22:47:40

@rasztaszív: Ez így nem igaz. Először is nekünk gyors megoldás kell. Évi 150.000 ember nem piskóta.

Ha az EU-nak 3 év kell amíg megalkotja az új bevándorlópolitikát és annak jogszabályi hátterét, kereteit, az is oké. De addig ez nekem ne kerüljön pénzembe. Én emellett vk.

Természetesen nekem is érdekem lenne hogy a bevándorlókból a jól képzett fiatalok erősen szürve segítsenek fenntartani az EUs nyugdíjrendszert.

picur3ka 2015.07.28. 22:48:31

@Larry Silverstein:

Nem. Mármint az idézet. Orbán követi a közvéleményt. Komolyan. Ezért népszerű.

picur3ka 2015.07.28. 22:53:54

@Larry Silverstein:

Ettől sokkal többről van szó, Lampedusa polgármestere azt nyilatkozta kvóta vitáik kaapcsán, hogy fogalmuk nincs az EU vezetésben, hogy miről beszélnek.

Larry Silverstein 2015.07.28. 22:55:30

@picur3ka:'Orbán követi a közvéleményt. Komolyan. Ezért népszerű.'

Gondolom ez a miniszterelnök dolga.

Persze Orbán határozottan formálja is a közvéleményt, szóval ez oda-vissza dolog. Orbán mondja meg majdnem 100%-ban évek óta miről beszéljenek az emberek. A bevándorlótémát is ő dobta fel, az adósságcsökkentést, a munkaalapú társadalmat, a közmunkát, a magyar állampolgárságot, a bankadót stb., stb.

Gyakorlatilag a kormánypárti politkusok botrányain kívül az összes közéleti kérdést ő dobja be.

rasztaszív 2015.07.28. 22:57:09

@Larry Silverstein: a gyors megoldás nem nekünk kell.most még szinte senki nem akar itt maradni.nekünk jó megoldás kell.

Larry Silverstein 2015.07.28. 22:57:53

@picur3ka: 'Lampedusa polgármestere azt nyilatkozta kvóta vitáik kaapcsán, hogy fogalmuk nincs az EU vezetésben, hogy miről beszélnek.'

Nem hiszem h releváns a véleménye. Még Mo. sem elsődleges célország, nemhogy Lampedusa község. A franciák csak lezárták az olasz határt, a polgármester úr sem oldotta meg a gondokat.

picur3ka 2015.07.28. 23:07:33

@Larry Silverstein:

A számukról beszélünk. Hogy ne lenne releváns a véleménye, oda érkeznek. Sziget, különben.

De a lekezelő, rasszista nyugati stílust jól adod, szó se róla.

A célország meg egy butaság, akármennyire játszod az eszed, s következő sorodban azt írod, a franciák lezárták a határt, tehát ott maradnak. Akkor? Minek célországozol?

Hogy oldotta volna meg? Varázsoljon el tömegeket, vagy mire gondoltál?

picur3ka 2015.07.28. 23:08:59

@Larry Silverstein:

Más ME nem teszi. Innen a különbség.

Larry Silverstein 2015.07.28. 23:13:56

@picur3ka: Tehát az a jó ha egy miniszterelnök nem követi a közvéleményt? Vagyis szarik a választókra?

Nem hiszem hogy van Orbánnál sikeresebb miniszterelnök az EUban jelenleg. Illetve van, Merkel. Fico is közel van.

Larry Silverstein 2015.07.28. 23:15:20

@picur3ka: Nem értem. Mi a véleményed a bevándorlásról? A nyugati elzárkózás nem tetszik? Szabadabb bevándorlást akarsz? Vagy abszolút stopot?

Nem értelek.

rasztaszív 2015.07.28. 23:15:34

@Larry Silverstein: számunkra a napi szintű probléma az áthaladás biztosítása lenne.gyors megoldás erre kell.
az eu-t meg majd szépen felgyorsítja a dolog.

Pánikrohamosztagos 2015.07.28. 23:15:45

@rasztaszív:
Ha megoldás kell valamire, az első sorban is a a te agybajod. Miféle megoldást tudnának a libbant elvbarátaid ezen kívül? Téren és időn kívül szörfözöl a zavarosban, ami nélküled nem is létezne önálló entitásként

Pánikrohamosztagos 2015.07.28. 23:20:50

@Larry Silverstein:
"Lampedusa község. A franciák csak lezárták az olasz határt, a polgármester úr sem oldotta meg a gondokat"

Lampedusa sziget, nem község. Lampedusa e Linosa polgimestere pedig asszony, nem úr

picur3ka 2015.07.28. 23:22:01

@Larry Silverstein:

Ebben egyetértünk, csak nem így hangzott, amit írtál.

picur3ka 2015.07.28. 23:24:28

@Larry Silverstein:

A nyugati képmutatás nem tetszik. Nyugati célországokról felesleges beszélni, ha ide visszapaterolják őket, akkor a célország mi vagyunk.

rasztaszív 2015.07.28. 23:38:12

@Pánikrohamosztagos: megható az érdeklődésed,de miattam te ne aggódj...:)

rasztaszív 2015.07.28. 23:41:08

@Pánikrohamosztagos: vannak itt zavaros elmék,az tény.

Larry Silverstein 2015.07.29. 00:11:03

@rasztaszív: Butaság lenne kockáztatni, hogy hozzánk küldjék őket vissza nyugatról.

rasztaszív 2015.07.29. 00:26:38

@Larry Silverstein: ahhoz el kellene érni,hogy ne tehessék.ahhoz viszont részt kellene vállalni a dolgokból.

Uff én szóltam 2015.07.29. 09:54:50

@Larry Silverstein: A nyögdíjrencer megtámogatására persze nem lenne szükség, ha megszabadulnánk ettől az átkozottul működésképtelen felosztó-kilopó állami nyuggerrencertől.

Ha nem kényszer hatására fizetnének a Zemberek nyögdíjjárulékot, hanem önmaguk számára tennének félre ugyanannyit (vagy még többet) , akkor egy csapásra megszűnne az olthatatlan igény a népesség szaporítására.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.29. 14:44:15

Hatalmas ötlet:

Melegfelvonulást szervez Svédországban a szélsőjobboldalinak tartott Jan Sjunnesson Stockholm többségében muszlimok lakta negyedébe:

index.hu/kulfold/2015/07/29/melegfelvonulas_a_sved_szelsojobb_fegyvere/

Különösen szép a libsik tiltakozása, akik szerint "a valójában homofób Sjunnesson csak feszültséget szeretne szítani a többség és a muszlim kisebbség között".

picur3ka 2015.07.29. 14:49:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Képeket sehol nem látok. Megtörtént egyáltalán?
süti beállítások módosítása