Román Balaton Sound? Posványos? Igazságot Tusványosnak!
2015. július 25. írta: TuRuL_2k2

Román Balaton Sound? Posványos? Igazságot Tusványosnak!

tusvanyos_2015.png

„A Fidelitas román Balaton Soundja” – definiálja Tusványost mikroblogján Panyi Szabolcs, az Index újságírója (tavaly-tavalyelőtt az intellektuális fölénytől sugárzó Posványosnak volt nagy keletje). Bojár Gábor külön véleménycikkben indokolja, miért fogadta el a meghívást az illiberalizmus szimbolikus fellegvárába. Megy a sápítozás azon, hogy Németh Zsolt – mint minden évben – ezredszerre is idézte a székely bölcsességet, miszerint a sör nem ital, az asszony nem ember és a medve nem játék.

Megmosolyogtató, milyen kép él Tusványosról és közönségéről azokban, akik még sosem jártak itt. A legtöbben azt képzelik, hogy Orbán Viktorról meg az ő hagyományos szombat délelőtti szól az egész – erősen csodálkoznának, ha látnák, mekkora közönsége van a miniszterelnöknek (már amelyik évben miniszterelnök egyáltalán, ugye), és mekkora egy szerda esti előzenekarnak.

Tusványos a rendszerváltoztatást követő időszak magyar politikájának egyik legrégebbi és legéleterősebb intézménye: az első Bálványosi Szabadegyetemet 1990-ben rendezték meg (összehasonlításul: a Sziget három évvel később, 1993-ban született), és azóta minden nyáron van Bálványos-Tusványos, évről évre. A kezdeti szabadegyetem aztán idővel mindinkább elfesztiválosodott, de megőrizte közéleti karakterét is (ha a Fidesz éppen kormányoz, akkor államtitkár-simogatóval meg kitelepülő állami cégekkel, ha ellenzékben van, anélkül). Délelőtt és délután ezernyi – jó és rossz, érdekes és érdektelen – előadásból, beszélgetésből és vitából válogathat, akinek erre van igénye, este koncertek, éjszaka bulik (már amikor 2009-ben megírtam a Mandiner True Club Hopping Guide-ját Tusványoshoz, akkor is nagy volt a választék a tíz évvel ezelőtti csak-a-Csűr állapothoz képest, azóta meg még bőségesebb lett). 

Nem emlékszem, mikor érkeztem meg el először Tusnádfürdőre a hajnali Corona Expresszel, de sose bántam meg az irányonként 10-12 órás utat (ennyi idő alatt New Yorkba vagy Pekingbe is simán eljut az ember), se a hagyományosan kaotikus szállás-ügyintézést (a rekordom közel hat órás várakozás az előre lefoglalt és kifizetett vendégszoba kiutalására). Az Olt völgyében fekvő Tusnádfürdő óriási élmény, életem egyik legjobb hangulatú koncertje volt a Magashegyi Underground pár évvel ezelőtti produkciója, körülöttünk a hegyek mögötti, naplementét követő sötétkékes derengéssel.

A magyar politikának minél több hasonló közéleti fesztiválra van szüksége, szóljanak azok akármilyen szubkultúrának, hívják őket akár Bánkitónak, akár Gombaszögnek. Tusványos a magyar közélet egyik legjobb története, és ebből a szempontból se nem oszt, se nem szoroz, hogy Orbán Viktor ma bejelenti-e a Kepler 452B, e már-már elfeledett magyar őshaza (Kep=kép, ler=elér: a kép, amit elértünk) visszacsatolását, vagy sem.

*

Fotó: Ürmösi Levente Mihály (Tusványos)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr877651130

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán: Az igazán komoly fenyegetés Afrika mélységeiből érkezik 2015.07.25. 10:39:01

Orbán Viktor idei tusványosi beszédében arról beszélt, hogy a tét ma már Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása. A kormányfő szerint az igazán komol…

Trackback: Balogh Ákos Gergely: Román Balaton Sound? Posványos? Igazságot Tusványosnak! 2015.07.25. 08:52:02

Tusványos a magyar közélet egyik legjobb története, és ebből a szempontból se nem oszt, se nem szoroz, hogy Orbán Viktor ma bejelenti-e a Kepler 452B, e már-már elfeledett magyar őshaza (Kep=kép, ler=elér: a kép, amit elértünk) visszacsatolását, vagy sem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.07.25. 09:06:33

Ergének nem erőssége a humor. Az is hülye, aki huszonévesen beül egy fordított kígyóbűvölésre. Ha mégis, jogosan merül fel az LMBTQ gyanúja.

Boka1 2015.07.25. 12:30:57

Fiatal koromban volt sláger: régi mániám, tankkal végigmenni Románián.... A mai nap még hasznos is lenne...

2015.07.25. 14:09:02

és jövőre mi lesz Tusványoson? a lottószámok megvannak? Lolát kérdezzétek már meg, nagyon érdekelne. előre is köszi :))

freehckr 2015.07.25. 20:57:40

Azt mondd inkább, hogy ez mennyibe került a magyarországi adófizetőknek...

Bloodscalp 2015.07.25. 21:25:16

@Bell & Sebastian: valóban, de ezt most a törpe seggnyaló írta

Bell & Sebastian 2015.07.26. 13:12:14

@Bloodscalp: Annyian vannak, hogy keverem őket, mint a hajdani, szocialista gyárigazgató a partnereit, akik némi folyékony szeszek ajándékozásától (lsd:. Aristo postja) jelentős előnyt reméltek a gyártási ütemterv összeállításakor.

Mondjuk 2 db hármas kartonnal manapság már kiröhögnének.
süti beállítások módosítása