A felelős jóságról
2015. július 16. írta: Redakció

A felelős jóságról

segitseg.jpg

Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása.

Az önzés az egyik legellenszenvesebb tulajdonság. Tisztességes, magát erkölcsi alapokon állónak tartó ember jól teszi, ha naponta lelkiismeret-vizsgálatot tart: nem voltam-e kicsinyes, szűkkeblű, adtam-e annak, aki kért, bebocsátottam-e, aki kopogtatott. Hiszen minden esetben, amikor kérnek és kopogtatnak, önmagát kell legyőznie annak, akinek van mit adnia és átengednie. Ez az önmagunk legyőzése: ez a jóság, amelynek révén az ember az állati, mindent birtokolni vágyó lénye fölé kerekedik.

A dolognak azonban még nincs vége azzal, hogy valaki ad és bebocsát. Ha nem is igaz, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, a végig nem gondolt jóság kövei kétségkívül ott lapulnak azon az úton a gonoszság kövei között. Minden emberi cselekvés következményekkel jár, és azok sokszor ellentétesek a cselekvő szándékaival. A felelőtlen jóság gyakran többet árt, mint használ.

Adjunk-e pénzt az utcai koldusnak? A válaszhoz tudnunk kell: ezzel a gesztussal nem azt érjük el, hogy a koldusnak egy kicsit jobb sora lesz, hanem azt, hogy még több ember csatlakozik ehhez a nyomorult életformához. Az utcai koldusnak adott pénzzel a nyomor bővített újratermelését támogatjuk.

Ami nem azt jelenti, hogy a koldusnak nem jár segítség. A társadalomnak, személy szerint minden tagjának erkölcsi kötelessége a segítségnyújtás minden nélkülöző számára. De csak az olyan segítségnyújtás, amely el is éri a célját. A társadalmi segítés, a karitász kemény munkával megtanulható, elkötelezett embert igénylő szakma. A nyomorgók legtöbbjét nagyon nehéz kivezetni a nyomorból, még elegendő pénzzel is. Ezeknek az embereknek a legtöbbje – ilyen vagy olyan okok következtében – elveszítette az erőfeszítés képességét, nem tudnak akarni. Alig van nehezebb munka, mint visszaadni nekik ezt a képességet. A kocsiablakon kinyújtott pénz csak a süllyedésüket olajozza.

Semmit sem adni: közönséges önzés. A koldus kezébe száz forintot nyomni: felelőtlen jóság. Karitatív szervezetnek ezer, tízezer forintot küldeni, a nyomorgókért, hajléktalanokért szakemberek irányításával önkéntes munkát vállalni: felelős jóság.

Európa kapuin most milliók kopogtatnak, bebocsátásra várva. Vajon most az az erkölcsi kötelességünk, hogy mindenkit bebocsássunk? Nagyon felelőtlen jóságnak tűnik ez. Mit tartsunk arról az emberről, aki egy napra kivesz egy gyereket az árvaházból, eteti, itatja, szórakoztatja, aztán saját nagylelkűségében megelégedve visszaviszi a lelencházba? Egy napra haza lehet vinni harminc afgánt, csakhogy ők egy életen át akarnak élni, itt, Európában. Egy életre ki viszi haza őket?

Megfáradt nőkről, síró gyerekekről szólnak a történetek. De arról hallgatnak, hogy a kinyílt határoktól fellelkesedve hány családapa hagyja otthon idős szüleit, a feleségét és a gyerekeit a nyomorban, a kiszolgáltatottságban – talán végleg, soha haza nem térve.

És azokkal a konfliktusokkal, amelyek szükségszerűen bekövetkeznek majd, ha a bevándorlók létszáma elér egy bizonyos szintet, ki vet számot? Mert többség és nagy létszámú kisebbség közt mindig konfliktusok támadnak. Minél nagyobb a kulturális távolság a két közösség között, annál súlyosabbak. Gyermekeink, unokáink békéjének őrzése talán nem erkölcsi felelősségünk?

Bezárni a kapukat a kopogtatók előtt: közönséges önzés. Minden kaput sarkig tárni és mindenkit beengedni: felelőtlen, öntetszelgő jóság. Megállítani az áradatot, megvizsgálni minden egyes esetet, beengedni a rászorulót és hazaküldeni a nem rászorulót: felelős jóság.

Most erre a felelős jóságra van szükség. Igazából mindig erre van szükség.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr517630454

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akiknél célba ért a kormánypropaganda... 2015.07.17. 19:18:18

Sajnos úgy néz ki, hogy az emberek zsigeri félelmeire uszítással és féligazságokkal rájátszani törökgábori értelemben vett szenvtelen objektivitással nézve jó húzás volt Orbánéktól: a Jobbik méregfoga kihúzva, a saját tábor, ha még nem is nőtt, de má...

Trackback: Bencsik Gábor: A felelős jóságról 2015.07.17. 07:26:01

Bezárni a kapukat a kopogtatók előtt: közönséges önzés. Minden kaput sarkig tárni és mindenkit beengedni: felelőtlen, öntetszelgő jóság.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2015.07.16. 09:03:41

Ehhez képest mi most bezárjuk a kaput és nem engedünk be senkit. Ezúttal szó szerint, fizikailag is bezárjuk a kaput.

Egyébként szó nincs örökre befogadásról, tessék csak megnézni a pár poszttal lejjebb található interjút a zöld német politikussal. A 90-es évek elején 700 ezer (!!!) bosnyákot fogadott be egyedül Németország. Ma nem él ez a 700 ezer bosnyák Németországban, a többségük hazautazott a háború végével.

Ez lenne a cél, a megoldás és erre kéne törekedni. És bár Afganisztánban valóban kicsi az esély a tartós békére, de afgánok eddig is jöttek már vagy 30 éve, nem miattuk van most a dömping, ők csak hozzáadnak a többi ember nyomorúságához. Szíriában viszont nem volt háború nagyon sokáig és van, lehetne remény a rendezésre. Ehhez Irán után Asszáddal is ki kéne tudni egyezni, mert minden más opció csak rosszabb. Nincsenek "mérsékelt lázadók".

Európa gyenge, béna kacsa. Nem utolsó sorában Orbánnak és jobb esetben "nemzetek Európája"-hitű elvtársainak, rosszabb esetben fizetett orosz bomlasztóknak köszönhetően.
Obama ezt arcvesztés nélkül nem tudja meglépni, nem is fogja. Majd az utódja, ha lesz benne bátorság hozzá.

freehckr 2015.07.16. 09:50:25

A fideszes balfenéken minden eszmefuttatás abból indul ki, hogy ezek a menekültek maradni akarnak Magyarországon (lásd a „bevándorlózás”), és elveszik majd a közmunkát szegíny fideszes rejtett erőforrásoktól, és akkor jaj mi lesz itt... Normálisak vagytok?! Nincs az a kegyetlen háborús övezet, amelyből menekülve a magyarországi 250-350 EUR havi nettó átlagkereset bárkit maradásra bírna. A magyar munkaerő is százezrével „menekül” nyugatabbra, ez még nem tűnt fel?! Pedig egy-két ostoba Kósa, Semjén vagy Rogán nyilatkozatot leszámítva senki nem terrorizálja a lakosságot... :)

Találjatok ki valami mást, ez a kampány még a megszállott orbánista pöcsökhöz is hihetetlenül primitív, pedig azon a térfélen ebben a kategóriában sincs túl magasan a léc.

Illetve nem lenne túl szerencsétlen ha végre nyilvánosságra hozna valamilyen reális programot a kormányzat a menekültkérdéssel kapcsolatban, így egy-másfél évvel azután, hogy tízszeresére nőtt a menedékkérők száma Magyarországon. Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, ha megemlítem, hogy a suttyó szlogenek szajkózása, a plakátozás és az őrizetlenül hagyott méregdrága kerítés nem csak kormányzati programnak, de tekintve a kialakult helyzetet, bármiféle komolyan vehető intézkedésnek is borzasztó kevés. Nem szégyen ám valódi, gyakorlott szakemberektől segítséget kérni, ha már elfogytak a cserék a futsalos kispadon... :)

freehckr 2015.07.16. 11:29:09

@freehckr: „őrizetlenül hagyott méregdrága kerítés ... bármiféle komolyan vehető intézkedésnek is borzasztó kevés”

Ráadásul 150 méternyi kerítést nem képes két nap alatt sem felhúzni a „honvédség”... még jó, hogy csak menekült családoktól, asszonyoktól és gyermekektől kell védeni a hazát. :) Köszönjük Fidesz-KDNP, újabb remek imázskampány.

Bell & Sebastian 2015.07.16. 13:16:38

Ehhez képest léteznek a napi gyakorlatban olyan dilemmák, amelyek feloldásához nem biztos, hogy elegendő a kocsmaasztali bölcsészet.

Első
A Népek Országútjának pihenőjében magyarul kolduló cigánygyerek, karján cigánygyerekkel. Mit mondjon az emberfia? Orbán országában senki sem éhezik, mit keresel itt bameg? Erdélybe szorult magyar vagy? Egy nem-határral többet jöttél.

Kettő
Hogyan bánunk a _saját_ szüleinkkel és gyerekeinkkel? Aki szélnek eredt - azt szélnek eresztették?

Bell & Sebastian 2015.07.16. 13:25:22

@freehckr: Árokásásban biztosan jobbak. Csak mi legyen a kitermelt földdel?

2015.07.16. 16:39:59

"Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani - mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak."
ezt hívják felelőtlen rosszaságnak ?

Bell & Sebastian 2015.07.16. 16:51:35

@Belpo: Erről az a régi, orosz vicc jut az eszembe, amelyben a Vöröskereszt adományért folyamodik -árvák részére- Leninhez, aki megszavaz egy vagon elkobzott, amerikai vibrátort. Sztálin nyalonc igyekszik képbe hozni a főnökét arról, miféle szervezet is ez?

- Jó, akkor csak 10 dobozzal kapnak.

picur3ka 2015.07.16. 17:04:19

Csak +1 semmitmondó írás.

Meg a 14 milliós ellátás, az. Elveszejteettek már 3 megyét az országból mára.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.07.16. 21:26:30

Én tovább mennék, mint Bencsik Gábor, ki merem jelenteni, hogy ezeket a migránsokat abban a tudatban tartani, hogy nekik Európában bármiféle sanszuk van, elképesztő gonoszság. Mert kevés dolog olyan nyilvánvaló, mint az, hogy a most itt bolyongók 90%-ára a depriváció vár Európában. Egyetlen erkölcsös magatartás létezhet ebben a helyzetben: otthon tartani őket, ha nem látják be, ha a szép szó nem használ, akár erőszakkal is. Akik kénytelenek elhagyni lakhelyüket, azokat a hazájukhoz legközelebb lehetséges helyen ideiglenes ellátásban kell részesíteni és amint hazatérhetnek, hazaküldeni. Európa sok aljassága közül talán a legnagyobb épp az, hogy ebben a kérdésben nem játszik nyílt lapokkal, nem tisztázza, nem teszi egyértelművé a viszonylatokat.

picur3ka 2015.07.16. 21:37:44

@bbjnick:

Na de maga olyn ajtókon dönget, amelyeket megnyitni nem lehet.

Az egész ideológiát alapjaiban reengetné meg.

picur3ka 2015.07.16. 21:54:29

Ja, még a kerítés-fixációban szenvedőknek:

Örülj, hogy nem kívül vagy!

Egyelőre. Több évtizedes NATO terv volt, a kerítés keletebbre rakása. A cigányaink okán lehetne máshol is... Örülj, te szerencsétlen!

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2015.07.17. 10:25:28

"Adjunk-e pénzt az utcai koldusnak? A válaszhoz tudnunk kell: ezzel a gesztussal nem azt érjük el, hogy a koldusnak egy kicsit jobb sora lesz, hanem azt, hogy még több ember csatlakozik ehhez a nyomorult életformához. Az utcai koldusnak adott pénzzel a nyomor bővített újratermelését támogatjuk."

Á értem, szóval az emberek tiszta viccből lesznek utcai koldusok ahelyett, hogy mondjuk jól fizetett kormányszóvivők lennének vagy kerületi polgármesterek folyton növekvő házzal.
Nice...

IdomitottFoka 2015.07.17. 16:36:20

@Di622: De most igaza van. Nem ad senki sem a koldusnak-> éhenhal-> csökken a koldusok száma. Ekkicsikét embertelen logika->be kell csomagolni vmi egyéb szövegkörnyezetbe, hogy ne jöjjön át ennyire élesen.

Csatos Bambi 2015.07.17. 19:59:39

@Virág et.:

"Ehhez képest mi most bezárjuk a kaput és nem engedünk be senkit. Ezúttal szó szerint, fizikailag is bezárjuk a kaput."

Aki neked azt mondta, hogy a határátkelő helyeket is bezárjuk, az téged nagyon csúnyán átbaszott.

csepke 2015.07.17. 20:56:30

nagyon igaza van a cikknek. főleg ami az öntetszelgő segítést írja.

picur3ka 2015.07.17. 20:57:55

@Di622:

Metaforikusan használja. Az egész cikket egy szólással össze lehet foglalni: az éhezőnek nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani pecázni.

Az idézett rész relevanciája a mai magyar valósághoz: a szociális háló úgy van megtervezve, hogy az ellenkezőjét produkálja, mint amire ki lett találva, szaporítja és terjeszti a szegénységet.

Brix 2015.07.17. 21:22:41

@freehckr: Nekünk nem csak Magyarországot kell védeni, hanem az Eu magországait is, hiszen ma már ott sem tudják kezelni az afrikai/ázsiai bevándorlók exodusát. Teljesen egyetértek @bbjnick: megállapításával: " bolyongók 90%-ára a depriváció vár Európában " az a helyzet , hogy a bolyongók máris hatalmas számban vannak , és hamarosan milliós számban lesznek , mindenféle státusz, nyelvtudás és elhelyezkedési esélyek nélkül . A milliós bolyongó tömeg, előbb-utóbb csatlakozik a már ott élő szegregált , ázsiai/arfrikai közösségekhez és néhány éven belül , el fognak kezdeni harcolni a jogaiért... Az őslakos lakosság válasza a szélsőjobb hatalomba jutattása lesz, és más megoldás nem révén, jöhet a polgárháború és a fajirtás...
Ezt a tömeget szocializálni, beilleszteni nem lehet, mert ők a saját kultúrájukat akarják élni, de az európai életszínvonal mellett...Akik esetleg beilleszkednek, azok rendkívüli nyomás alá fogják helyezni az európai munakerőpiacot, az alacsony szakképzettségű munkaerő területén , ami politikailag megint nem vállalható fel.
Az európai döntéshozóknak minél előbb meg kellene hozni a drákói szigorúságú törvényeket és a menekültkvótán felül egy embert sem kellene beengedni Európába. Az illegálisan/ erőszakosan betörő gazdasági menekülteket azonnal deportálni kell
A 24.-ik órában vagyunk , hogy megakadályozzuk a több tízmilló Európába tartó afrikait/ázsiait abban, hogy lerombolják a jólétet , a társadalmi békét , a nyugalmat...

bontottcsirke 2015.07.17. 21:41:20

Én jóságból bekészítem az ágyam mellé a home defendert, oszt remélem időben kész lesz a kerítés. Aknazárral, géppuskafészekel. Na jóccaktát javíthatatlan idealisták!

porthosz 2015.07.17. 21:56:24

"Megállítani az áradatot, megvizsgálni minden egyes esetet, beengedni a rászorulót és hazaküldeni a nem rászorulót: felelős jóság"

Az én problémám a következő:
1, miért nem csináljuk ugyanezt az itteniekkel is? Csak mert van itthon is elég sok rászoruló, nem azokat kéne inkább integrálni?

2, ki fogja eltartani a rászorulókat? Lásd első pont, az itthoni évszázadok óta itt élő rászorulókat sem nagyon tudjuk eltartani, akkor mi lesz ezekkel a menekültekkel akik még nagyobb hátrányból indulnak?

És ezek bizony igen komoly kérdések lesznek a következő 5-10 évben minden európai országban, mert függetlenül attól hogy egy ilyen menekült jogosan menekült vagy sem, a cehet mások fogják fizetni helyettük.

Ami ugye nem gond amig egy 10 milliós országban van 1-2 ezer ilyen menekült, de mindjárt más lesz a helyet ha lesz 20-30 ezer. Vagy nagyobb országokban mint németország ha majd ott lesz 3-500 ezer menekült akik jó részével kvázi semmit nem lehet csinálni csak majd 2-3 generáció múlva ha beilleszkednének.

ui: természetesen a világon senkinek nem kéne szenvednie stb, csakhogy a világ nem ilyen. Ha az eu szeretetszolgálatot játszik és befogadja a több tizmillió afrikai menekültet, azzal csak egy dolgot fog elérni: európa pont olyanná válik mint afrika. Aztán majd lehet keresni egy következő szeretszolgálat országot a európaiaknak is, csakhogy még egy ilyen hülye nem igen van. Az eu-n kivüli országok (usa, izrael, ausztrália stb hogy csak a főbbeket említsem) úgy hajítják ki a menekülteket hogy lábuk sem éri a földet.

freehckr 2015.07.17. 22:17:56

@Brix: „Nekünk nem csak Magyarországot kell védeni, hanem az Eu magországait is”

Muhahaha... hát ezek nagyon nagy szavak. :D Apropó, az EU „magországaival” tárgyaltunk már erről?! Lehet nincs is szükségük a rezsiharcos prolet... khm, magyarok segítségére... de ez csak tipp, bár én igen nagy esélyt adnék neki. :)

Nézd, ehhez a dologhoz mi nagyon kicsik vagyunk, sem a menekülthullámot előidéző okokat nem tudjuk befolyásolni, sem az unióra nem tudjuk az ostoba orbáni lázálmokat ráerőszakolni... utóbbi esetben szerencsére. A jelen helyzetben egyet tehetnénk, már csak a saját érdekünkben is, és nem utolsó sorban a Fidesz-KDNP ötödik éves ámokfutása alatt jócskán leamortizálódott nemzetközi megítélésünkön is kicsit javítva: megpróbálunk a helyzet súlyosságát tekintve még mindig normálisan, civilizáltan, európai módon hozzáállni a problémához, tárgyalásokkal, ne adj isten szakmai javaslatokkal segíteni az unió munkáját, hogy valamiféle programot alkossunk ebben a kérdésben.

De ez mondjuk már ott bukik, hogy szakembereknek nem kicsit van híján a jelenlegi dilettáns kormányunk. Programokról nem is beszélve, az utolsó nyilvános programjukat egy éve mutatták be... egyetlen szóból állt, gondosan ügyelve arra, nehogy megerőltető legyen szavazóiknak a megértése. :)

Viszont ha ragaszkodunk ahhoz, hogy folytatjuk tovább ezt a suttyó cigánykodást, ezt az ámokfutást amit a Fidesz-KDNP és elvakult retardált szavazói rendeznek évek óta, akkor legyen... akadályozzuk meg, hogy több tízmillió afrikai/ázsiai betörjön Európába, hogy lerombolják a jólétet. Pontosan mi a terv ezzel kapcsolatban?! Szervez-e szakmai konferenciát erről az illetékes kormányzati szerv?! Van-e valamiféle vitairat a témában?! Hol tartunk, hová megyünk?! Vannak-e európai politikai/szakmai támogatói ennek a projektnek?! Hát magyarországi?! Mennyibe fog ez kerülni az adófizetőknek?! Esetleg az unió támogatja-e pénzügyi forrásokkal ezt a „magyarországi végvár” projektet, vagy újabb félszáz adót fog bevezetni a kormányzat?! Mert azért valljuk meg őszintén, ha tényleg ez a terv, az idegengyűlöletet szító plakátozás és a haszontalan de méregdrága kerítés építése akkor is teljesen felesleges...

freehckr 2015.07.17. 22:21:44

@Brix: A fenti utolsó bekezdéssel csak arra próbáltam rávilágítani, hogy Magyarországon nagyjából a kormányzat az egyetlen, amely nem veszi komolyan a menekülthullám jelentette problémát. Ha komolyan vennék, annak lennének jelei...

Brix 2015.07.17. 23:36:21

@freehckr: Úgy tűnik, a nyugati polgárok többsége is radikális megoldásokat szorgalmaz , az elképesztő mérteteket öltő illegális bevándorlási hullámmal kapcsolatban. Orbánékat meglepte , az ekkora mértékű népvándorlás , és egyelőre még nincs stratégiájuk, csak ötletelnek , hogy mit is lehetne tenni...
Valójában nagyon örülnek, hiszen nekik a harc a lételemük, és most harcolhatnak... Az utóbbi időben teljesen átvették az irányítást , hiszen a bevándorlás egy olyan téma , amiben azért elég nagy nemzeti konszenzus van , hogy nincs erre szüksége Magyarországnak. Orbánék egészen felbátorodtak , látva a sikert, és nem lennék meglepve, ha később még keményebb intézkedések lennének. Magyarországon a közvélemény radikalizálódott ebben a kérdésben is, így ennek kell megfelelni a politikának ...

Brix 2015.07.17. 23:49:43

@freehckr: " Magyarországon nagyjából a kormányzat az egyetlen, amely nem veszi komolyan a menekülthullám jelentette problémát. Ha komolyan vennék, annak lennének jelei... " Ha kiköltöztetik a menekülteket a városokból, akkor az már egy elég jelentős és konkrét lépés lenne. A kerítés felhúzása valóban nem megoldás, de szimbólumnak tökéletes lesz, és aki ezen keresztül próbál bejutni az EU-ba, az bűncselekményt követ el, vagyis: nem lesz jogosult semmilyen menekült státuszra! Orbánnak teljhatalma van Magyarországon és ha ő megmondta hogy nem lesznek illegális bevándorlók Magyarországon , az úgy is lesz!

Anders Behring Breivik 2015.07.18. 00:12:07

A megoldas : GOLYOSZORO, LANGSZORO, FOSZFORBOMBA.
es persze 100 millio voltot vezetni a keritesbe.

Krisz11 2015.07.18. 00:18:03

"Bezárni a kapukat a kopogtatók előtt: közönséges önzés."

Az egri várvédők voltak a legönzőbbek, amikor bezárták a kapukat szegény bevándorlók előtt.

Krisz11 2015.07.18. 00:29:20

Az egyetlen felelős megoldás a lángszóró, azzal legalább nem terjednek a fertőzések.

Nemfajtalan srác 2015.07.18. 00:45:00

A libsi egy tehetetlen dodó, amit hamar kiirtanak a jövevények. Belekóstolnak, továbbállnak, vagy maradnak és más állatokat hoznak a helyére

A libsinek annyi öröme lehet, hogy megmarad az életképtelenség
szimbólumának, a világ pedig forog tovább

Elég sokan vagyunk akik nem kívánnak a libsivel való sorsközösségre lépni. Már majdnem Sorosközösséget írtam az előbb

Krisztiantara 2015.07.18. 00:50:45

Merkelnek ez a cselekedete melyik kategóriába tartozik vajon? Miközben a német gyerekek még annyira sem tisztelik, hogy ásítás közben a kezüket a szájuk elé tegyék.
http://vs.hu/kozelet/osszes/nincsen-szamodra-hely-merkel-megrikatott-egy-palesztin-lanyt-0716#!s0

Krisztiantara 2015.07.18. 00:51:58

@Nemfajtalan srác: A többi barom meg nagyképűségből szépen kiirt mindannyiunkat. A kapitalista agymosás következményeként:
www.hir24.hu/tech-tud/2015/07/17/minden-eddiginel-brutalisabb-a-klimavaltozas/#sl

hosaka 2015.07.18. 01:41:47

@picur3ka: "az éhezőnek nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani pecázni."

Ez nagyszerű és itt nem is állnék meg. A rezsicsököttet meg kell tanítani a valóság alapján választani, Rogánt fejre húzott papírzacskóval közlekedni, Orbán Viktort pedig kesztyűbe dudálni.

hosaka 2015.07.18. 01:44:39

@Krisztiantara: "Merkel ... a német gyerekek még annyira sem tisztelik, hogy ásítás közben a kezüket a szájuk elé tegyék."

Az én gyerekem Orbán előtt fingott.

hosaka 2015.07.18. 01:57:22

@Nemfajtalan srác: "Elég sokan vagyunk akik nem kívánnak a libsivel"

Szia belterjes srác.

Én német árja vagyok, te pedig egy vicces kis ázsiai gedva. Mindkettőnkkel ugyanaz a probléma. A dezoxiribonukleinsav hibás szekvenciáinak a továbbörökítése. A kevert fajták magasabbak, szebbek, de van egy jó hírem: okosabbak is. Nézegesd a libsi magazinban tovább a középső szétnyitható képet, azzal elleszel még egy darabig, látom.

hosaka 2015.07.18. 02:11:20

@Brix: "A kerítés felhúzása valóban nem megoldás, de szimbólumnak tökéletes lesz ... Orbánnak teljhatalma van Magyarországon és ha ő megmondta hogy nem lesznek illegális bevándorlók Magyarországon , az úgy is lesz!"

Már teljhatalma is lett? Honnan kapta? Napszúrástól.

Nem nevezném tökéletesnek azt a szimbólumot, ami több kerül, mint egy csoportos űrkirándulás. Egy homlodra karcolt fasz pl. tökéletes szimbólum.

hosaka 2015.07.18. 02:15:58

@Anders Behring Breivik: "A megoldas : GOLYOSZORO, LANGSZORO, FOSZFORBOMBA.
es persze 100 millio voltot vezetni a keritesbe."

Valami tényleg lehetett ebben a disznóhúsban.

Gyurcsany F. 2015.07.18. 02:56:12

A bevandorlas kerdes, csak a fidesz altal generalt alproblema. Teljesen nyilvanvalo, hogy a hatarokon naponta elfogott 1000 ember valojaban fidesz aktivista.
Elkapjak oket, aztan elengedik, hogy masnap ujra johesenek. Es hetek ota, ez az 1000 fideszes kelti azt a latszatot, mintha megnovekedett volna a bevadorlas.
Mindezt csak azert, hogy meg eroszakosabb diktaturat vezethessenek be.

freehckr 2015.07.18. 06:23:39

@Brix: „Orbánékat meglepte , az ekkora mértékű népvándorlás”

Érdekes, tavaly amikor már tízszeresére nőtt a menedékkérők száma, még csak említés szintjén sem foglalkoztak a problémával.

„és egyelőre még nincs stratégiájuk, csak ötletelnek, hogy mit is lehetne tenni”

Ahhoz képest, hogy szerinted sincs semmijük, pár milliárdot már szépen elvertek a nagy büdös semmire...

„nekik a harc a lételemük, és most harcolhatnak”

Ez igaz, olyanok mint a kommunisták, ebből a szempontból is... tudnám mit keres egy ilyen kommunista söpredék a közéletben egy állítólagos rendszerváltás után. Főleg kormányon...

„a bevándorlás egy olyan téma , amiben azért elég nagy nemzeti konszenzus van”

Elég nagy nemzeti konszenzus van abban is, hogy nincs szükség a kerítésre, és abban is, hogy kurva magasak az adók valamint mindent megmérgez a korrupció. Ennek ellenére...

„a közvélemény radikalizálódott ebben a kérdésben is, így ennek kell megfelelni a politikának”

Igen, ez nagyon jó, látjuk Görögországban is milyen sikereket ér el a radikális populista politika... ja, várj... :)

„kiköltöztetik a menekülteket a városokból, akkor az már egy elég jelentős és konkrét lépés lenne”

Látom nem igazán érted. A kérdés az volt, hogy milyen konkrét lépései lennének a kormánynak a menekülthullám megfékezésében, kezelésében?! Az, hogy A-ból B-be költöztetik szerencsétleneket, nem igazán megoldás, se nem konkrét lépés.

„kerítés felhúzása valóban nem megoldás, de szimbólumnak tökéletes”

Ezek az ostoba szimbólumok ahhoz képest túl sokba kerülnek, mikor százezrek menekülnek a folyamatosan leszakadó Magyarországról is, az egészségügy, oktatás romokban, a gazdaság rekord versenyképtelen. Szimbolikus kurvanyjuk helyett ideje lenne végre kormányozniuk a fideszes elvtársaknak, így, öt évnyi közpénztolvajlás után...

„Orbánnak teljhatalma van Magyarországon”

Az tölt el némi reménnyel, hogy az ilyen teljhatalmú elmeháborodottak gyakran kötnek ki lámpavason... :)

E.Katolnai 2015.07.18. 06:34:53

A világhálón számtalan esetet találni, melyek a francia vagy angol zsidók ellen elkövetett atrocitásokról számolnak be és az elkövetők nem nácik vagy jobbikos nyilasok, hanem minden esetben észak-afrikai mohamedánok.
Az észak-afrikai mohamedánok még a legnyilasabb nyilasnál is jobban gyűlölik a zsidókat - ennek fényében érthetetlen, h a magyar zsidóság miért kardoskodik az észak-afrikai mohamedánok befogadásáért.
ugyanez a helyzet a magyarországi melegekkel, akik szintén itt verik a nyálukat a mohamedánok befogadásáért. Hát nem tudják, h az iszlám legyilkolja, bebörtönzi a melegeket? Ha tehetik felkoncolják őket és ezek után mégis akarják a nyakukra?
Az index szerzők túlnyomó többségben vagy melegek vagy zsidók és igy megdöbbentő az az igyekezet, ahogy saját maguknak akarják a rosszat, ahogy keresik a bajt, meg a problémát. Vagy tán úgy gondolják, h a mohamedánok az ő két szép szemükért megváltoznak és nem fogják 'fajtájukat' útálni?
Az ahogy a magyarok viszonyulnak a zsidókhoz vagy a melegekhez, az semmi ahhoz az útálathoz képest, ami az általuk ajnározott mohamedán menekültekben lappang ...

2015.07.18. 07:26:02

@freehckr: de igen, mert a horvátoknál még ott van az aknazár.

2015.07.18. 07:34:13

Ismerősöm mesélte, hogy a ötvenes évek végén , ő még kislány volt, és szegények voltak.
Amikor az apja egyik ismerőse kopogtatott az ajtón, beengedték, akkor jött a börtönből. Nem maradhatott, hisz gyerekek voltak a háznál, de az anyja tojás rántottát sütött neki. A kislány utálta ezért, később is, mindig. Ezen a rendszerváltás sem változtathatott.
Nos ez jut nekem eszembe az illegális bevándorlókról. Igen, az ész azt diktálja, hogy engedd be, de nem vagy egyedül, ott van mögötted a család, a gyerekek akikért felelős vagy, nem etetheted fel velük az ételüket, nem kockáztathatod a biztonságukat.

nu pagagyí 2015.07.18. 07:51:38

Az Író Úr ezzel a szemlélettel nem sokra fogja vinni a haverjai által irányított államban. Mi az, hogy egyedileg vizsgálgatunk bárkit is? A cigány az cigány: lop, bűnözik. A menekült meg nyakazni jön, a gyerekét is csak fedősztoriként hurcolja magával. A koldus is egyféle: kéreget és nem akar dolgozni, plusz még büdös is. Nőjön már fel a fekete-fehér világhoz, mert még a végén az újságja sem fog reklámot kapni a Állami Szennyvíz Vállalattól! Lenne itt egy feladat: népszerűsíteni a pengedrótot és a taposóaknát, ezért fizetik.

klacus 2015.07.18. 08:08:08

Mi francot vinnyogtok, már. Ki szereti az idegeneket? A gyereket is arra kell, tanítani, hogy "Ne bízz az idegenben."

Így van jól! Nem én bombáztam Afrikát, meg a közel-keletet sem. Oldja meg az, aki ezt előidézte. Ha valaki itt akar élni, akkor nosza jöjjön, tanulja meg a nyelvet, dolgozzon illeszkedjen be, és kész. Senki sem fogja bántani. De ne csináljunk, már hajléktalan szállást kurvaországból ok?

Én azt sem értem, hogy miért nincs alapból
kerítés a határon? Nem csak miénken, a szlovák lengyelen is legyen. Az a normális.
Az én telkem körül is van kerítve. Ha valaki bejön, és én nem akarom hogy bent legyen, pofán vágom egy lapáttal. Aki meg bejöhet az a kaput használja, mifelénk így illik. Az a baj, hogy a sok véleményformáló, nyilvánvalóan panelpatkány. Nem tudja, hogy néz ki a nyílt terep, és szédül, ha lelép a betonról, vélhetőleg összetéveszti a tehenet is a traktorral. Csoda, ha folyamatosan dől a sötétség, az ilyen blogokból.

midnight coder 2015.07.18. 08:09:50

@freehckr: "Érdekes, tavaly amikor már tízszeresére nőtt a menedékkérők száma, még csak említés szintjén sem foglalkoztak a problémával."

Még érdekesebb, hogy néhány hete a magyar balfékek még azt is tagadták, hogy a probléma létezik. Egy-két ezer menekültről beszéltek évente. Ehelyett naponta jön ennyi.

"Ahhoz képest, hogy szerinted sincs semmijük, pár milliárdot már szépen elvertek a nagy büdös semmire..."
Pár milliárd már a menekültek ellátására is elment - plusz az EU-s pénzek.

"Ez igaz, olyanok mint a kommunisták, ebből a szempontból is... tudnám mit keres egy ilyen kommunista söpredék a közéletben egy állítólagos rendszerváltás után."
Ugyanez igaz az ellenzékre is. Jelenleg menekült ügyben pont azért szívnak, mert elvből mindig és mindenben ellent kell mondaniuk Orbánnak. Ha Orbán támogatná a menekültek befogadását, ők elleneznék leginkább. Miközben mindenki látja, hogy a kis pátyoltjaik ha elegen lesznek, őket végzik ki először. Azaz picit távolabbról nézve eléggé látszik hogy egy rakás idiótáról beszélünk, aki azt a kötelet fonja lelkesen, amire majd felakasztják.

"Elég nagy nemzeti konszenzus van abban is, hogy nincs szükség a kerítésre, és abban is, hogy kurva magasak az adók valamint mindent megmérgez a korrupció."
Az adók mindig is kurva magasak voltak. Kis hazánkban sikerült összehozni a norvég adózást az albán bérekkel. De ez nem újdonság, ahogy a korrupció sem. A Tocsik-ügy óta az átlagpolgár már fel sem emeli a fejét arra, hogy innen-onnan eltűnik egy rakás közpénz. Fletóék sem azért lettek kirúgva mert sokat loptak - pedig a ciklus végén ezzel volt teli a sajtó - hanem mert elkúrták. A kerítés meg még mindig a legjobb megoldás ami pillanatnyilag szóba jöhet.

"Igen, ez nagyon jó, látjuk Görögországban is milyen sikereket ér el a radikális populista politika... ja, várj... :)"
Ha valaha is közel jártunk a görögök állapotához, az valamikor 2009 magasságában volt. Ja, hogy akkor a demokraták kormányoztak. Vagy legalábbis ők voltak hatalmon.

"Látom nem igazán érted. A kérdés az volt, hogy milyen konkrét lépései lennének a kormánynak a menekülthullám megfékezésében, kezelésében?! Az, hogy A-ból B-be költöztetik szerencsétleneket, nem igazán megoldás, se nem konkrét lépés."

A megoldás egy aknazár lenne Európa körül. Vagy pár atombomba a kibocsájtó területekre. De mivel ezek a megoldások nem politikailag korrektek (legalábbis ma még), így Orbán teszi azt, amit tehet.
A dolog megoldása végül majd egy szép nagy polgárháború lesz Európában amit valószínűleg az iszlamisták nyernek meg. A két civilizáció határa valahol itt húzódik majd, mi azon egyensúlyozhatunk, hogy végre a határ jobbik oldalára kerüljünk. Ami ez esetben a keleti lesz.

midnight coder 2015.07.18. 08:12:57

@nu pagagyí: Az amcsik sem igen válogattak hogy Hiroshimában ki a derék ember és ki a csúnya gonosz náci.

klacus 2015.07.18. 08:13:45

@E.Katolnai: A válasz a kérdéseidre, egy szó.
azért mert
DEKADENSEK!
az itthon a holokausztot évente a pofámba-beverő zsidótól, a szabadságharcos homok lobbistáig mind.

Nem értik, hogy akit a keblükre ölelgetnek, az simán kinyírná őket. Most olyan kis elesettek, de ha bármely helyzetben többségbe kerülnek egy adott szituációban, megmutatják kik ők és honnan jöttek! A mi média vezérelt jóléti civilizációnk, és életformánkat elfújja a radikális iszlám. Csak idő kérdése...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 08:51:05

@bbjnick:

"ezeket a migránsokat abban a tudatban tartani, hogy nekik Európában bármiféle sanszuk van, elképesztő gonoszság."

Ebben nem vagyok olyan biztos. Ha az EU vezetői folytatják az idióta és Európa-romboló politikájukat, akkor ezek a migránsok lesznek 50 év múlva Európa új gazdái. Hogy aztán újabb pár évtized elteltével új területeket hódítsanak meg, ha már Európát teljesen hasonlóvá tették ahhoz az országhoz, ahonnan idejöttek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 09:15:08

@porthosz:

"akik jó részével kvázi semmit nem lehet csinálni csak majd 2-3 generáció múlva ha beilleszkednének"

2-3 generáció múlva nem beilleszkedni fognak, hanem létrehozzák a saját gettóikat, no-go zónáikat - amelyek amúgy már ma is léteznek.

Nekik nem céljuk a beilleszkedés, hiszen van kultúrájuk, ha nem is a mi fogalmaink szerint. Van vallásuk, amivel nagyon meg vannak elégedve - ráadásul az ő életüket úgy átlagban sokkal erősebben irányítja a vallás, mint a miénket. Miért illeszkednének be? A részükről sokkal logikusabb út az, hogy az őket befogadó országot alakítják át a saját elképzeléseik szerint.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 09:17:31

@freehckr:

"Magyarországon nagyjából a kormányzat az egyetlen, amely nem veszi komolyan a menekülthullám jelentette problémát"

Na, hát ekkora arcátlan hazugságot már évek óta nem olvastam, Nem sül le a képedről a bőr?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 09:24:31

@Brix:

"A kerítés felhúzása valóban nem megoldás"

Amíg Európa nem jön elő egy jobb - értsd: nekünk is jobb - megoldással, addig a határzár is sokkal jobb a tétlenségnél.

Arra pedig még sokat kell várni, hogy az EU végre határozott lépéseket tegyen - sőt erős a gyanúm, hogy semmit nem fog tenni. Még odáig sem voltak képesek eljutni, hogy a saját vizeiken feltartóztassák a csempészhajókat, visszaküldjék az embereket, a hajókat meg egyszerűen elsüllyesszék. Pedig más módon nemigen lehet megszüntetni a tengeri embercsempészetet.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.18. 09:36:22

@Virág et.:

Obama hagyja abba az amerikai imperialia politikát, s a menekülők száma a töredékére fog csökkenni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.18. 09:38:10

@freehckr:

Hiába akar a beáramló tömeg svéd fizetést, ha nem tud eljutni Svédországba. Így kényszerből Mo-on reked.

Bulgáriában is van több tízezer menekült, pedig BG-ban az átlagbér a magyar 70 %-a. De ha valaki nme tud tovább menni, akkor ott ragad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 09:46:32

@freehckr:

"Elég nagy nemzeti konszenzus van abban is, hogy nincs szükség a kerítésre"

Aha, leginkább a romkocsmád látogatóinak körében van erről konszenzus.

freehckr 2015.07.18. 09:51:52

@midnight coder: Nézd, egyrészt a posztkommunista kormányzat sikertelensége és a kormánypárti politikusok rekord korrupciós ügyei, valamint arcátlan tahóságuk miatt a végletekig csalódott és frusztrált megszállott fideszes hívőkön kívül az ellenzék még kevésbé érdekli a lakosság nagy részét, mint maguk a kormánypártok, tehát ebben a vitában maradjunk annál a csapásiránynál, hogy a kormányzásra elméletileg felhatalmazott politikai szervezetek mit miért, vagy mit nem csinálnak... Majd ha az ellenzék lesz kormányon, hidd el, fogunk még róluk beszélni eleget, de most nem nekik kell teljesíteniük. Másrészt egyébként pedig az ellenzéknek, legfőképp a Jobbiknak jóval több határozott elképzelése és érdemi javaslata van és volt eddig is a témában, mint a menekültproblémát kizárólag csak ostoba kampánycélokra felhasználó Fidesz-KDNP-nek. A tényeknél maradva... :)

„Pár milliárd már a menekültek ellátására is elment - plusz az EU-s pénzek.”

Megint csak a tényeknél maradva: a menekültekkel kapcsolatos kiadásaink 85-90%-át az unió állja, és egyébként tényleg csak pár százmilliónyi magyar adófizetői forrásról van szó. Ennél egyedül Rogán elvtárs többet lopott egyetlen polgármesteri hivatalban töltött éve alatt. :) Szóval mindenképp döbbenetes a frusztrált fideszesek vergődése, a menekültekre költött pénzek miatt ajvékolnak, holott elvtársaik nagyságrendekkel többet lopnak, de az szerintük rendben van... erkölcsi tartás a Fidesz-táborban, sokadik felvonás. :)

„Orbán támogatná a menekültek befogadását, ők elleneznék leginkább”

Csakhogy a vita nem a „befogadásról” szól, bár tekintve a kivándorlás miatt már ma is komoly problémát jelentő magyarországi szakemberhiányt, elsősorban az építőiparban és főleg az egészségügyben, nem lenne túl szerencsétlen ebbe az irányba is lépéseket tenni a menekültek kapcsán. Viszont egyelőre már az is óriási előrelépés lenne az eddigiekhez képest, ha a kormányzat végre civilizáltan, kulturáltan, felelősen, európai tagállam kormányához méltón állna hozzá a problémához, nem pedig a fideszesektől már sajnos megszokott műveletlen suttyó barbár módjára... épp eléggé leamortizálta már a bunkó paraszt Fidesz-KDNP a nemzetközi megítélésünket, nem kéne tovább feszegetniük a pofonos ládát a korrupt fideszes és bizniszkeresztény elvtársaknak.

„adók mindig is kurva magasak voltak”

Csakhogy most ez többek közt azért is furcsa, mert egyrészt a posztkommunista kormányzat milliárdokat költött eddig is olyasféle kampányokra, hogy milyen faszán csökkentették az adókat, holott 2010-hez képest extrém mértékben növelték az adóterhek számát és mértékét is; másrészt pedig a fideszes elvtársak 2010-ben még radikális adócsökkentést ígértek, többek közt, ennek ellenére radikális adóemelést hajtottak végre. Tehát az, hogy még most is kurva magasak az adók, egyértelműen a Fidesz-KDNP hiteltelenségét és sikertelenségét jelenti.

„A Tocsik-ügy óta az átlagpolgár már fel sem emeli a fejét arra, hogy innen-onnan eltűnik egy rakás közpénz.”

Az átlagpolgár ma már fogja magát és családostul menekül nyugatra, a jobb életszínvonal, és a becsületes munkával megkeresett tisztességes bérek miatt. Tehát az uniós tagságunkkal nagyban átalakult ez a politikai apátia dolog... :)

„A kerítés meg még mindig a legjobb megoldás ami pillanatnyilag szóba jöhet.”

Ha nem őrzik a kerítést hatékonyan, akkor az csak egy könnyedén leküzdhető akadály, ha pedig őrzik, akkor semmi szükség rá. Erről így röviden ennyit.

„valaha is közel jártunk a görögök állapotához, az valamikor 2009 magasságában volt”

Nem volt ilyen, az ostoba Kósa és Rogán nyilatkozatokat maga Varga elvtárs cáfolta: index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/05/letette_jelenteset_a_csontvazbizottsag/

„így Orbán teszi azt, amit tehet”

De pont arról beszélünk, hogy nem teszi. Pofázáson és milliárdos kampányoláson (amibe a haszontalan kerítés is beletartozik) eddig semmiféle intézkedést nem hoztak, semmiféle vitát nem folytattak le sem magyarországi, sem uniós szakmai szervezetekkel, ráadásul semmiféle írásos programja nem létezik a kormányzatnak, ebben a kérdésben sem, és még arról sincs lövésünk, hogy a menekülthullámnak milyen hatásai, és költségvetési igényei lesznek, mondjuk csak rövidtávon, a ciklus végéig (ha kihúzzák addig a fideszes elvtársak).

freehckr 2015.07.18. 09:52:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „ekkora arcátlan hazugságot már évek óta nem olvastam”

Sikerült komoly érvekkel cáfolnod is az általam írtakat... ja, várj... :D

freehckr 2015.07.18. 09:55:09

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: „Így kényszerből Mo-on reked.”

Nem feltétlenül Svédország a cél, akár Szlovákiába is mehetnek, ott is emberibb a szociális ellátórendszer és magasabb az átlagbér... :) Csak az első közmunkabérükig maradnának Magyarországon... lásd maguk a magyarok is százezrével menekülnek erről a posztkommunista balkáni cigányországból...

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.18. 09:56:42

@freehckr:

Igen, 10 %-kal magasabb a magyarnál az átlagbér. Ami egy svéd viszonyokat akaró embernek jelentéktelen különbség.

freehckr 2015.07.18. 09:57:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem kedvelem a romkocsmákat, bár bulika előtt nagyon jó ilyen helyen alapozni... előbulika... :) Én személy szerint legfőképp azokat a szórakozóhelyeket kedvelem, ahol az aránylag magas jegyárak és a magasabb italárak megszűrik a magadfajta prolikat... :)

Alick 2015.07.18. 09:57:40

Nem kell kerítés, csak szólni a rabszolgakereskedőknek, hogy rengeteg szabad préda jön...
:)

freehckr 2015.07.18. 09:58:46

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: ...és akkor vedd még hozzá a legalább harmadával alacsonyabb adóterheket. :)

Magyarország nem célország, sőt, megint említem, a magyarok is menekülnek innen, ha eddig nem tűnt volna fel...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 10:08:20

@freehckr:

"Sikerült komoly érvekkel cáfolnod is az általam írtakat... ja, várj... :D "

Sikerült komoly érvekkel igazolnod az általad írtakat... ja, várj... :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 10:09:31

@freehckr:

"ahol az aránylag magas jegyárak és a magasabb italárak megszűrik a magadfajta prolikat... :) "

Na igen, ha már érvelni nem tudsz, akkor legalább a személyeskedésre futja a magadfajta libsibolsi söpredéknek. :)

freehckr 2015.07.18. 10:17:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Arra próbáltam utalni, bár jól láthatóan egyesek számára nem túl nyilvánvalóan, hogy míg én írtam nagyjából kétezer karaktert, addig te egy egyszerű mondatos böfögéssel válaszoltál rá. Szedd össze magad, a fideszes megszállottak eddig sem a pengeéles eszükről híresültek el, szerintem nincs értelme ezt a negatív imázst is tovább rombolni... :)

„magadfajta libsibolsi”

Jómagam jobboldali lennék, kicsit konzervatívabb gazdaságpolitikai és kicsit liberálisabb társadalompolitikai beütéssel. :) Ezért sem tudok szimpatizálni sem a baloldali posztkommunista ellenzék nagy részével, sem a radikális/szélsőbaloldali, ugyancsak posztkommunista és primitív populista Fidesz-KDNP-vel... :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 10:34:47

@freehckr:

Drága, 2000 karakterben is lehet hülyeségeket írni. A szóban forgó állításodat pedig semmivel nem igazoltad, csupám tettél egy kijelentést.

"addig te egy egyszerű mondatos böfögéssel válaszoltál rá"

Tudod, egy minden igazolást vagy alátámasztást nélkülöző állítás nem érdemel többet.

nu pagagyí 2015.07.18. 10:37:25

@midnight coder: Megvolt rá az okuk. Volt egy olyan, hogy Perl Harbor, egy hadüzenet nélküli aljas támadás. Tanulság, az agresszor mindig büntetést érdemel, akkor is ha Orbán-kormánynak hívják, amelyik békeidőben kezd háborút mindenféle kiszolgáltatott embercsoport ellen. Ha majd megtámadnak minket, akkor kell ellenállni és nem elárulni a hazát (elődje Horthy mintájára). Nem akkor kell pattogni, amikor nincs veszély és nem kell igazságtalan csatákba belerángatni az embereket, lealjasítva őket.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.07.18. 10:41:44

A végkövetkeztetés alapvetően jó, de azért csak becsúszott pár hülyeség is.

"A válaszhoz tudnunk kell: ezzel a gesztussal nem azt érjük el, hogy a koldusnak egy kicsit jobb sora lesz, hanem azt, hogy még több ember csatlakozik ehhez a nyomorult életformához."
Senki se megy el önként koldusnak. Nem annyira jó életforma az, még akkor se, ha nem kell dolgozni a pénzért.
Ettől, persze, még igaz marad, hogy pusztán pénz adással nem segítesz abban, hogy kitörjön belőle.

Kicsit unalmas újra meg újra elmondani, hogy a menekült nem akar egy életen át itt élni. A bevándorló akar. Menekültből sok van, nem bevándorlóból.

freehckr 2015.07.18. 11:19:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „semmivel nem igazoltad”

Muhahaha. :D Mit kéne tennem?! Kérjek egy pöcsétes papírt a tanácshivataltól?! :D

freehckr 2015.07.18. 11:21:07

@nu pagagyí: „elődje Horthy mintájára”

Szerintem nem fogunk egyetérteni Horthy megítélésében, csak annyit jegyeznék meg, hogy Orbánnak lófaszt Horthy az „elődje”... leginkább Kádár vagy Rákosi. :)

KUHULIN 2015.07.18. 11:41:49

@Lord_Valdez: Kicsit unalmas újra meg újra elmondani, hogy a menekült nem akar egy életen át itt élni, de ha máshol nem fogadják, akkor itt ragad. Haza menni nem fog.

monddazigazatmar 2015.07.18. 13:01:45

@freehckr: "Normálisak vagytok?! Nincs az a kegyetlen háborús övezet, amelyből menekülve a magyarországi 250-350 EUR havi nettó átlagkereset bárkit maradásra bírna."
Anyád picsáját te ostoba balfasz.
A nyelvet nem ismerő, helyismerettel, szakmával nem rendelkező, a szaktudását igazolni nem tudó, papírok nélküli szír szerinted mégis milyen átlagkeresetre számíthat a nyugaton? Semmilyenre. A kiadásai pedig négyszerannyiak.

" az őrizetlenül hagyott méregdrága kerítés"
Erről idézz már valami cikket. Valami nyilatkozatot, hogy "odatesszük a kerítést, aztán soha többet oda nem nézünk"

monddazigazatmar 2015.07.18. 13:05:44

@freehckr: "Nem kedvelem a romkocsmákat, bár bulika előtt nagyon jó ilyen helyen alapozni... előbulika... :) Én személy szerint legfőképp azokat a szórakozóhelyeket kedvelem, ahol az aránylag magas jegyárak és a magasabb italárak megszűrik a magadfajta prolikat... :)"

Jujj milyen meglepő, hogy egy gazdag sznob budai bölcsészfasz osztja a liberális nézeteket. Oszt vagy már 23 éves kisköcsög?

monddazigazatmar 2015.07.18. 13:12:48

A cikkhez:
Ne haragudj, nem az az önzés, ha megcsinálok/felépítek/létrehozok valamit, és azt én akarom élvezni, meg azok akiknek megengedem.

Ezt a kurva országot meg európát vérrel és verejtékkel építettük és építették fel az apáink, meg nagyapáink.
Azért, hogy nekem, meg neked jó legyen. Nem azért, hogy Ali úgy gondolja, hogy neki jobb lesz itt, aztán felkerekedik.
Oldja meg otthon az életét. Mondjuk szíriában 4 millió ember mi a faszom elől menekül? A fele férfi, az 2 milliós hadsereg. Álljanak ki, és harcoljanak meg az életükért meg a szabadságukért, ahogy azt mi tettük csomószor a történelem folyamán.

vuvuvu2 2015.07.18. 13:17:37

@bbjnick: @Brix:
kemény szavak, ahogy a poszt sem finomkodik és bbjnick sem. de igazak.

az, hogy mi várhat ránk, ha kinyitjuk a kaput, már jól látható pl. londonban. tele van ázsiai bevándorlókkal, a brit középosztály élettere szűkül, költöznek ki a városból, de már a tehetősebb /elit rétegek is szorulnak ki a város előkelőbb negyedeiből mivel az arab és orosz milliárdosok felhajtják az ingatlanárakat. ahova nagyon csoportokban beteszik a lábukat az ázsiaiak, előbb utóbb ellehetetlenül a britek élete. 2004-ben beszéltem ezekről először egy regent street-en lakó brit fényképésszel, aki már akkor elmondta hogy londonban jóformán alig laknak britek / angolok, annyi a bevándorló.

a kávé sem marad kávé ha túl sok tejet öntesz bele, felhígul és tejeskávé lesz belőle. európa ma már nem az, ami 100 éve volt, és ha így megy tovább, 100 év múlva nyoma sem marad annak, ami itt az elmúlt 1000 évben felépült. semmilyen értelemben.

ha csak londonban lenne ez a helyzet, nem lenne miért aggódni,.

vuvuvu2 2015.07.18. 13:19:11

@vuvuvu2:
ha csak londonban lenne ez a helyzet, nem lenne miért aggódni, de sajnos ezzel nem áltathatjuk magunkat.

freehckr 2015.07.18. 13:27:29

@monddazigazatmar: „Anyád picsáját te ostoba balfasz.”

Művelt fideszes vitakultúra, sokadik felvonás... Látom a szüleid erőfeszítései a neveltetésed kapcsán nem vesztek kárba... :)

„nyelvet nem ismerő”

A menekültek meglepően nagy része beszél angolul és franciául, azzal pedig már lehet boldogulni...

„szakmával nem rendelkező, a szaktudását igazolni nem tudó”

Egyrészt ez a „szaktudást igazolni lehetőleg valamilyen pöcsétes papírfecnivel” nevezetű dolog annyira nem jellemző tőlünk nyugatabbra a segéd- és betanított, valamint főleg az egyéb végzettséget nem is igénylő munkára jelentkezők esetében, másrészt a nyelvtudás mellett nem hogy a szakképzettek aránya magasabb a menekültek közt mint a magyarországi szittya bennszülöttek esetében, de a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké is.

Szóval ezen a téren is inkább nekünk, magyaroknak lenne okunk szégyenkezni...

„odatesszük a kerítést, aztán soha többet oda nem nézünk”

Mert ha lenne elegendő embere a határrendészetnek a kerítés megfelelő őrzésére, akkor egyébként magának a kerítésnek a megépítése is szükségtelen lenne, ha egyébként azért szeretnék felhőzni Orbánék, hogy már a határnál feltartóztassák a menekülteket... 170-175 kilométerről van szó egyelőre, ehhez több századnyi határrendész kellene, megfelelő váltásban, ugye. Akkor, amikor több ezer ember híján van az egész rendvédelmünk. :)

„egy gazdag sznob budai bölcsészfasz osztja a liberális nézeteket”

Hidd el, a primitív világképed alapján nem tudsz beskatulyázni, bármennyire is örömet okozna ez neked... :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 14:03:04

@freehckr:

Szóval elismerted, hogy hazudtál. THX.

freehckr 2015.07.18. 15:26:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Legszívesebben megkérdezném, hogy ez pontosan miből vezetted le, de a végén még megmagyarázod, én meg elolvasom, pedig olyan szép volt eddig a napom... :)

monddazigazatmar 2015.07.18. 16:31:09

@freehckr: Az anyád picsája nem a vita része. Véleményem rólad.

"A menekültek meglepően nagy része beszél angolul és franciául"
Na, ezt a kettőt pont megbaszhatod Németországban, vagy Magyarországon. A másik pedig hogy mert szerinted beszél, meg tud három mondatot még nem jelenti, hogy ténylegesen van nyelvtudása.

Nem jellemző nyugaton ugye a szakmai tudás igazolása?
Na, hát kívánok anyádnak olyan orvost akinek nincsen semmilyen papírja, meg azt, hogy a lakásodba afgán szabvány szerint kössék be az áramot, és pakisztáni stílusban vezető taxisofőrt.

"nem hogy a szakképzettek aránya magasabb a menekültek közt mint a magyarországi szittya bennszülöttek esetében, de a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké is."
Kár, hogy ezt semmivel nem tudják bizonyítani. De persze bemondásos alapon mindenki lehet mérnök meg fogorvos is.

Szóval tényleg minden okod megvan szégyenkezni, mert sötét fasz vagy.

"Mert ha lenne elegendő embere a határrendészetnek a kerítés megfelelő őrzésére"
A romkocsmás agyad szerint hogy lehet valamit őrizni? Ha simán gond nélkül bárki odamehet minden irányból, vagy ha fizikailag meg van nehezítve a bejutás.
Csak hogy értsed: 5 ember 2 kilométer kerítést vidáman tud ellenőrizni, de ha megy mindenki amerre lát akkor 500 is kevés oda. Mellesleg nem biztos, hogy minden szájbakúrt szír mérnök nekiáll 3m magas kerítést átmászni.

Egyébként tényleg nehéz beskatulyázni egy szánalmas balfaszt, aki előbulikát a romkocsmákban tartja, de később már eljut valami pálya helyre, ahova a plebs nem.

Bell & Sebastian 2015.07.18. 17:03:57

@monddazigazatmar: Nyugi, Szabadkekker urat a tapasztalat cáfolja a legfényesebben, mert az említett át nem mászókat leginkább kukásként, árufeltöltőként, szeméttelepi moderátorként és lépcsőházi fókaként lehet viszontlátni a szabad világban, de még véletlenül sem csővezeték kamerázóként, vasbeton szerelőként, rendőrként, parképítőként vagy urambocsá' körorvosként.

Arról nem tudok felelősen nyilatkozni, hogy autószerelőként hogyan áll helyt szóbanforgó népség, mert szerencsére még nem krepált be az amúgy csubakkaálló Millenium Falkonom.

freehckr 2015.07.18. 17:27:52

@monddazigazatmar: „Véleményem rólad”

Az, hogy „anyád picsája” már egyfajta vélemény ott a fideszes balfenéken?! Mondjuk nem meglepő, elvtársaid öt év alatt egyetlen szavas választási programot tudtak csak nyilvánosságra hozni, tehát nagyon nem lógsz ki a sorból... :)

„ezt a kettőt pont megbaszhatod Németországban, vagy Magyarországon”

Egyrészt ahogy már említettem fentebb, Magyarország nem célország, a menekültek ahogy megtudják hogy mennyi itt az átlagkereset, még jobban menekülőre fogják a dolgot mint amikor a családjukat bombázták otthon. Másrészt pedig van elég honfitársuk Németországban, és egyébként Európa más államaiban, ahhoz hogy náluk valamiféle munkát kapjanak, bármiféle nyelvtudás nélkül is... nem az összes, de egy nagyobb részük. Lásd akár a magyarokat Európa-szerte, egy nagy részük eleve már kint élő magyaroknál dolgozik, az adott ország nyelvének ismerete nélkül. Harmadrészt azért a magyar nyelvtudás Magyarországon sem túl általános, elég csak a napocska és hópehely rajzolgató fideszes rejtett erőforrások vérforraló helyesírási hibáit olvasni az ilyesféle fórumokon... :)

„kívánok anyádnak olyan orvost akinek nincsen semmilyen papírja”

Itt ezen a ponton gondolom a diszlexiád tréfált meg téged, ugyanis szó szerint azt írtam fentebb, hogy „tőlünk nyugatabbra a segéd- és betanított, valamint főleg az egyéb végzettséget nem is igénylő munkára jelentkezők esetében”... orvos, villanyszerelő vagy sofőr esetében már nem feltétlenül „segéd- vagy betanított”, esetleg „egyéb végzettséget nem igénylő” munkáról beszélünk... de javíts ki, ha tévednék. :) Legközelebb mielőtt az eddigieknél is jobban lejáratod magad, javaslom olvasd át többször is azt a szöveget, amire éppen böfögni kívánsz valami ostobaságot...

„5 ember 2 kilométer kerítést vidáman tud ellenőrizni”

Ezt gondold át még egyszer. Javaslom sétálj el otthonról két kilométerre, és nézz vissza, mekkora lett a koszos putrid. :)

„minden szájbakúrt szír mérnök nekiáll 3m magas kerítést átmászni”

Az embercsempészek fogják valamilyen járgánnyal bedönteni kb. pár másodperc alatt, mert az üzlet az üzlet. :)

De öröm volt olvasni az alpári fröcsögésed, legalább demonstráltad a minket olvasó közönségnek, hogy mire számíthatunk a továbbiakban is a posztkommunista korrupt Fidesz-KDNP-től, és a magadfajta szánalmasan buta, neveletlen és primitív szimpatizánsaiktól... semmi jóra, buta primitív barbár pöcsök vagytok mind.

freehckr 2015.07.18. 17:31:04

@Bell & Sebastian: „leginkább kukásként, árufeltöltőként, szeméttelepi moderátorként és lépcsőházi fókaként lehet viszontlátni a szabad világban”

Amivel megint csak két-háromszor többet kereshetnek mint a magyarok saját hazájukban. Szerintem addig megteszi nekik, amíg stabilizálódik a helyzet a hazájukban, végül is választhattak, hogy KDNP-féle vallási fundamentalista barmok lőnek rájuk és terrorizálják őket, vagy egy jóval nyugodtabb országban ha csóróként is, de megélnek a családjukkal... akik még megmaradtak nekik.

Alick 2015.07.18. 18:41:43

@freehckr: "Az embercsempészek fogják valamilyen járgánnyal bedönteni kb. pár másodperc alatt, mert az üzlet az üzlet. :)"

Ha van erre érzékelő, a támaszponton rögtön tudni fogják, hová kell lőni a rakétát.
:)

Bell & Sebastian 2015.07.18. 18:46:00

@freehckr: Eszük ágában sincs hazamenni, féléve egy egy vietnami nagymami nyerte a német műveltségi metélkedőt. A szerecseny a piszkabotjával a hulladékudvaron pedig szebben svábol, mint az ide született.

Azt látom, hogy a németek egyre kevésbé tolerálják ezt a multikukit, persze vannak -mentes övezetek, főleg vidéken, ahol még fel-felzeng sörben úszó éjjelente a Horst Wessel.

Tusknak abban van igaza, hogy a köznép radikalizálódik minden oldalról, mert unja már az elitek huncutkodását, ami a kutyapina magyar átirata, ha valaki nem tudnóó, modorosan.

picur3ka 2015.07.18. 19:06:55

@freehckr:

Nagy az arcod, de a kérdésről te se sokat tudsz. Gyűlölködsz ezerrel a Fideszre, ennyi a hozzászólásaid veleje.

1. A nyugat sokkal kevésbé toleráns, mint Közép-Európa, csak képmutatóbb és jobban hazudik

2. Az előbbi mentén, nézegesd meg a dániai koncentrációs táborokat, ahol a menekülteket tartják pl., vagy a szintén Benelux környéken található elektronikus utcai kijelzőt arról, hogy hány lengyel részeg éppen

3. Németországban a bevándorlók 39%-a dolgozott pár éve, cigány foglalkoztatási arány, a pakisztáni bevándorlók a UK-ban kerec-perec kijelentik, hogy ők 7 font órabérért fel sem kelnek (belügy honlapján volt olvasható évekkel ezelőtt)

4. Angol és francia nyelvtudás a volt gyarmatokon létezik, ezért ők a célország

5. Az iskolai végzettség a világ országaiban nem egyenlő értékű

6. Tele vagyunk munkanélkülivel Európa-szerte, ahogy vagyunk, hogy egy brit képviselőt idézzek: 'A legutolsó dolog, amire szükségünk van, az még több munkanélküli. Ez nem rassz-kérdés, hanem gazdasági kérdés.'

satöbbi, satöbbi

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.18. 19:13:11

@freehckr:

Mindenkit vonz a több pénz, különösen akkor, ha nincs adminisztratív akadály.

freehckr 2015.07.18. 19:14:12

@Alick: „van erre érzékelő, a támaszponton rögtön tudni fogják, hová kell lőni a rakétát”

Igen... a honvédségünk 4-5 nap alatt tudott felépíteni 175 méternyi kerítést, négyféle kivitelezésben, teszt céljából, holott ennek alaposan begyakorolt rutinfeladatnak kellene lennie. Akkor majd pont ilyen technológiával fognak rendelkezni, nem?! :)

freehckr 2015.07.18. 19:17:59

@Bell & Sebastian: Szó sincs multikultiról, legalábbis a magyarországi menekültkérdés kapcsán, mert egyrészt ahogy fent is említettem Magyarország egyáltalán nem célország, másrészt azért valljuk meg őszintén, ezen a leszakadt balkáni szemétdombon még a „lokális kultúra” is gyerekcipőben jár... lásd a kormánypárti hozzászólók stílusát, fogalmazási- és helyesírási készségét. :)

A dolog arról szól, mondom megint, hogy mi kicsik vagyunk ehhez, legalább a tőlünk telhetőt megtehetnénk, mindezt kulturáltan, civilizáltan, uniós tagországhoz méltón. Erre sem vagyunk képesek... vagyis nem mi, általánosságban, hanem a tuskó paraszt kormány...

Bell & Sebastian 2015.07.18. 19:18:07

@picur3ka: Fura dolog ez az Orbán-fóbia vagy -fétis. Maradjunk annyiban, hogy közös biciklit senki ne vegyen vele.

picur3ka 2015.07.18. 19:18:39

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

250-300 eurónál nem több az alapsegély. Lehetne dolgozni is ennyiért itt is, ha azt akarnának.

Bell & Sebastian 2015.07.18. 19:23:12

@freehckr: Már bocsánat, de minden egyes paki / crnagorác a magyar almok fiainak esélyeit is rontja. Nem itthon, sajnos.

Ezzel szemben azt olvasom, hogy a fajgyalázásból származó gyerekek magasabbak és okosabbak, ez befejezett tény, genetikailag.

Meg az annyuk picsája, az is!

freehckr 2015.07.18. 19:27:46

@picur3ka: „a kérdésről te se sokat tudsz”

Melyikről?! Mert van pár ebben a témában... :)

„nyugat sokkal kevésbé toleráns, mint Közép-Európa”

Nem erről szól a dolog, lásd fent a „mi kicsik vagyunk ehhez” részt...

„nézegesd meg a dániai koncentrációs táborokat, ahol a menekülteket tartják”

Nem a civilizálatlan dánoktól hangos a külföldi sajtó, hanem a civilizálatlan magyaroktól... már megint... óriási a különbség. :)

„pakisztáni bevándorlók a UK-ban kerec-perec kijelentik, hogy ők 7 font órabérért fel sem kelnek”

A magyarok özönlenek oda ennyiért, ez kicsit komolyabb probléma, én személy szerint leszarom a pakikat...

„Angol és francia nyelvtudás a volt gyarmatokon létezik”

Nem mondod... gondolod hasamra ütöttem, és azért ezeket említettem?! :)

„iskolai végzettség a világ országaiban nem egyenlő értékű”

Nem erről volt szó, hanem arról, hogy tőlünk nyugatabbra nem divat ez a „papírozás” olyan munkakörök betöltéséhez, amit egy átlag fideszes rejtett erőforrás közmunkás is el tud végezni...

„Tele vagyunk munkanélkülivel Európa-szerte”

Hazugság! Nemrég plakátolta ki a kormányzat több milliárdos közpénzből, hogy „Magyarország jobban teljesít”... :)

picur3ka 2015.07.18. 19:28:06

@Bell & Sebastian:

Megosztó személyiség? Vagy megosztja az ellenzék gyűlölködése?

Én azt látom, hogy tisztában van a megosztó politika rettenetes következményeivel. Amit a Tovaris-jelentés sajtókonferenciáján mondott, olyat ritkán hallani: hamisítottuk a költségvetésünket.

Nem kell vele egy biciklin járni.

picur3ka 2015.07.18. 19:30:15

@freehckr:

Modoros megjegyzések gyűjteménye. Tény: zéró.

freehckr 2015.07.18. 19:35:21

@picur3ka: „Gyűlölködsz ezerrel a Fideszre, ennyi a hozzászólásaid veleje.”

Ha végigolvastad volna a fenti hozzászólásokat, neked is világos lett volna, hogy az erősen fideszes megszállott elvtársaid gyűlölködnek, és még az „anyád picsáját” stílusú, egyébként rátok tökéletesen jellemző alpári beszólásaitokra is tudtam visszafogottan reagálni.

Amit te gyűlölködésnek nevezel az általad ájulásig imádott korrupt posztkommunista Fidesszel kapcsolatban, az a részemről eddig cáfolhatatlan érvnek tűnnek... azért írom, hogy cáfolhatatlan, mert egyetlen elvtársadnak sem sikerült érdemben válaszolnia egyelten hozzászólásomra sem... köztük neked sem... de ez tőled nem annyira meglepő, régi bicaj vagy itt, a hozzászólásaid többségéből süt a tájékozatlanság. :)

Szóval szedd össze magad, mint ahogy említettem fentebb, a fideszesek eddig sem pengeéles elméjükről voltak híresek, nem hiszem, hogy neked is tovább kellene rontanod ezt az igen negatív imázst. :)

picur3ka 2015.07.18. 19:41:49

@freehckr:

Személyeskedsz megint. Tény: zéró.

freehckr 2015.07.18. 19:43:38

@picur3ka: Szerintem egész jó válasz született az alaptalan vádaskodásodra. Részedről értő olvasás: zéró. De emiatt ne csüggedj... a fideszes szimpatizáns elvtársaid még a napocska és hópehely rajzolásnál tartanak, te abban a körben valami atomfizikus kaliber lehetsz, mi?! :)

Bell & Sebastian 2015.07.18. 19:44:55

@picur3ka: Nem követem napi szinten a majmok bolygóját, mert sok beszédnek kevés a legalja.

Akcióban sem szeretném a hátam mögött tudni a Kaméleonos hölgyet, nemhogy tandemen. Csak veregetné a hátam és nem hajtana. Prófétának való az ilyen, oszt vagy megírják az annalesek, de inkább nem.

picur3ka 2015.07.18. 19:50:02

@Bell & Sebastian:

Én sem.

Kit szeretne látni?

Yorg 2015.07.18. 20:06:49

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

1-2 %-kal magasabb az egyedülállóak esetében, a kétgyerekes családoknál pedig a magyar a több! (PPP alapon természetesen)

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_net_take-home_pay

picur3ka 2015.07.18. 20:13:01

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Idézem, tényszerűség kedvéért:

"Hiába akar a beáramló tömeg svéd fizetést, ha nem tud eljutni Svédországba. Így kényszerből Mo-on reked.

Bulgáriában is van több tízezer menekült, pedig BG-ban az átlagbér a magyar 70 %-a. De ha valaki nem tud tovább menni, akkor ott ragad."

2010 táján Orbán meg Cameron találkoztak, s a Fidesz aztán kitolta az afgánokat.

Nem fogadják őket, kész.

picur3ka 2015.07.18. 20:21:12

@freehckr:

Off: jószándékúan mondom. 6-8 éve normális voltál. ha ennyire eluralkodik valakin a gyűlölet, a gonosz vette hatalmába. keresd fel orvosodat vagy gyóntatódat.

On: bámulatosan cigány-fideszelsz és bevándorló-pártiskodsz. hogy jön ez neked össze?

Bell & Sebastian 2015.07.18. 20:39:45

@picur3ka: Szónoki a kérdése, most leginkább egyiket sem. Maga is szakmája ifjú mestere - én is. Kiválóan elboldogulunk a mindennapi galádságok poharának fenékig ürítése nélkül is.

Nemsokára eljön az ideje annak, hogy beszarnak a népharagtól (nemcsak nálunk), oszt szépen beállunk a sorba egy önvédelmi golyószóróért. Nem én akartam.

Hajlandó voltam összevonni a Tízparancsolatot egyetlen, Ne hazudj! -ra és még ez sem jött össze.

Mégis, mi kéne még?
Életemet és véremet, de zabot nem!

freehckr 2015.07.18. 20:48:45

@picur3ka: „6-8 éve normális voltál”

Márpedig akkor a hiba a te készülékedben van, ha most másként látod. Majdnem ugyanaz vagyok, mint 6-8 éve, persze a Zember változik, de a politikai beállítottságom az maradt. Továbbra is jobboldali vagyok, továbbra is rendpárti, vállalkozópárti, adófizetőpárti, piacpárti, uniópárti, alacsony adók, kisebb, hatékonyabb, „szakértőbb”, korrupciómentes állam, és a többi... valamint továbbra is zsigerileg antikommunista... nem én változtam. :) Nézd meg mit hirdetett a Fidesz-KDNP 2010-ig ellenzékben, keresd meg a 2010-es választási programjukat, és vesd össze ezzel az elmúlt öt évüket... nem én változtam. :)

„cigány-fideszelsz és bevándorló-pártiskodsz”

Egyrészt a Fidesz-KDNP évek óta csak cigánykodik, másrészt nem „bevándorlópárti” vagyok hanem „emberpárti”... még mindig menekültekről van szó nem pedig bevándorlókról. Magyarországra az ostoba fideszes kommunikációval ellentétben a kutya nem akar bevándorolni, lásd még maguk a magyarok is százezrével menekülnek innen...

Bell & Sebastian 2015.07.18. 20:49:56

@picur3ka: Nem mindenki viseli keresztényi alávetettséggel mások hülyeségének következményeit.

Tulajdonképpen az a csoda, hogy maradt itt még normális. Nem fekszünk haraggal, de ettől még a kutya nem fog nyelveken szólani.

Az a Dawkins -nevű haladár a mémjeivel beletalált valamibe. Aki olyan ostoba, hogy ilyesmit melenget a kebelén, az szerintem kiesett a Teremtésből. Nyisson ernyőt, ha tud.

picur3ka 2015.07.18. 20:50:27

@Bell & Sebastian: Tudom, az volt. A zab olcsóbb, higgye el!

Mondom, messziről, ha ott lennék, nekem már rég lenne golyószóróm és eccerűen nem tudok hazudni.

picur3ka 2015.07.18. 20:55:06

@freehckr:

1. nem gyűlölködtél így soha, aláhúzva

2. a menekült és bevándorló jogi fogalmak, köztük különbség gyakorlatilag sokszor nem létezik, akárminek nevezed őket, semmiben nem mások feltétlen, mint a cigányaink

Bell & Sebastian 2015.07.18. 21:06:48

@freehckr: Az a probléma veleje, hogy az áradásnak tényleg gátat kellene szabni, annak ellenére, hogy évi 17 millió lélek hiényzik az Unióból, persze brüsszeli elemzés szerint.

Orbán arra gondol, hogy jó pénzért elspíláznánk a végvári (nem Ádámot a Neutron Famíliából), hanem Vitézt.

Én meg arra, hogy az angol királyok nászéjszakáján a baldachinos ágy körül a fél udvar szurkolt (túlzok) egy eredményes kapura lövésért.

Ennyire hülye senki sem lehet, hogy buzikat ajnározzon _pont most_, ezért alaposan megvan ez komponírozva.

Ettől a csapástól (mert nagyon tagadják) ki mentett meg minket? Senki, inkább löktek egyet rajtunk is.

(Csapás alatt teljes népesség-, etika- és kultúracserét értek.)

freehckr 2015.07.18. 21:14:21

@picur3ka: „nem gyűlölködtél így”

Nem szoktam „gyűlölködni”, csak nevén nevezem a dolgokat. :) Amíg az MSZP-SZDSZ volt kormányon, ekéztem a korrupt és dilettáns posztkommunistákat és elmebeteg szavazóikat. Most a Fidesz-KDNP van kormányon, ugyan azt csinálják mint anno az MSZP-SZDSZ (bár a közpénztolvajlást tekintve többszörösen túltolták már a bicajt), így most is ekézem a korrupt és dilettáns posztkommunistákat és elmebeteg szavazóikat. :)

„köztük különbség gyakorlatilag sokszor nem létezik”

Muhahaha... hát mondjuk annyiban mégis csak különböznek, hogy az egyikük nem saját elhatározásából hanem kényszerből hagyja el lakhelyét. Ez azért egy igen jelentős különbség. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 21:16:00

@freehckr:

"másrészt azért valljuk meg őszintén, ezen a leszakadt balkáni szemétdombon"

Akkor már igazán elhúzhatnál a picsába erről a "balkáni szemétdombról".

freehckr 2015.07.18. 21:17:09

@Bell & Sebastian: „az áradásnak tényleg gátat kellene szabni”

Ez rendben van, de hangsúlyozom: mi ehhez kicsik vagyunk. Ha tényleg Orbánék akarják megállítani az Európa szerencsésebbik felére tartó menekülthullámot, akkor meg azt kellene tenniük. De szó sincs erről, csak kampányolnak, és szokás szerint ostobaságokra verik el az adófizetők pénzét... már amit nem lopnak el... :)

freehckr 2015.07.18. 21:20:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „igazán elhúzhatnál a picsába”

Részben már megtettem, Magyarországon jelenleg nincs semmiféle bejelentett gazdasági tevékenységem. Igaz, a rekord számú és rekord mértékű fogyasztási adókat, valamint egyes szektor- és egyéb adókat nem tudom kikerülni, de ezt egyszer úgyis leverem majd valamelyik korrupt fideszes pöcsön... :)

Szóval megnyugodhatsz, tőlem már sok pénzt nem lopnak el a fideszes elvtársak, és túl sok ingyenélő fideszes prolit sem tartok el... :)

Bell & Sebastian 2015.07.18. 21:24:35

@freehckr: Itt arról van szó, hogy nagy eséllyel legyorsuljuk a Nyugatot a szülészeten és lőttek az álmaiknak. Fel kellene ébredniük, mert kopog a dögvész és megint elvisz a pestis mindenkit.

De kivétel nélkül!

Bell & Sebastian 2015.07.18. 21:32:45

@freehckr: Csak nem Romániából csempészi a kifőzött teafüvet, hüvelyben? Ami ötletnek sem utolsó, legyen a magáé.

picur3ka 2015.07.18. 21:37:53

@freehckr:

"Muhahaha... hát mondjuk annyiban mégis csak különböznek, hogy az egyikük nem saját elhatározásából hanem kényszerből hagyja el lakhelyét. Ez azért egy igen jelentős különbség. :)"

És te ezt jól eldöntötted, hogy melyik, ügyes vagy!

Egyébként a cigányok is menekültként hagyták el Észak-India/Pakisztán területét anno, muszlim katonai támadás miatt. Mi különbséget tesz ez abban, amit jelentenek/okoznak?

freehckr 2015.07.18. 21:39:37

@picur3ka: Ja, ha ennyire visszamegyünk, hát akkor mi magyarok is bevándorlók vagyunk itt a Kárpát-medencében... :)

picur3ka 2015.07.18. 21:39:45

@freehckr:

Vulgárisan szólván: adót csal?

picur3ka 2015.07.18. 21:40:41

@freehckr:

Nem, a kutya nem vót itt, mikor ide jöttünk. Medvék vótak.

freehckr 2015.07.18. 21:41:32

@picur3ka: Nem Magyarországon vagyok bejelentve. Hála istennek... :) Megszűnt a gyomorgörcsöm is, amit mindig akkor éreztem, amikor az egymást váltó posztkommunista kormányok korrupciós ügyeiről olvastam. :)

picur3ka 2015.07.18. 21:43:17

@freehckr:

s nem éltünk segélyen, nincs mit összehasonlítani.

Akkoriban a tatárjárást nem nevezték tatár-integrációnak. Háború lett, ha ilyen invázió történt.

Két külön dolog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.18. 21:50:18

@freehckr:

Nagyon helyes, akkor már csak az van hátra, hogy a hazug szólamaidat is abban az országban zúdítsd a népre, amelybe költöztél.

Ha már elköltöztél Magyarországról, ha már nincsenek itt érdekeltségeid, akkor máshol hirdesd az igédet.

freehckr 2015.07.18. 21:53:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nyugi, nemsokára már csak a rezsiharcos fideszes nyuggereitek és a rejtett erőforrás közmunkásaitok maradnak ebben az országban... remek lesz, óriási adóbevételei lesznek a Zállamnak, lesznek új stadionok, sétálóutcák, templomok, kerítések... :D

Bell & Sebastian 2015.07.18. 22:33:31

No, akkor mára ennyit a hazafias ki-betartásról. Ave.

klacus 2015.07.19. 06:07:36

@freehckr: Remélem, már máshol rontod a levegőt...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.19. 06:47:51

@klacus:

Bárhol van is, hamar kitelik a becsülete, ha ugyanazt a libsibolsi szart nyomatja ott is.

Bell & Sebastian 2015.07.19. 10:22:01

@klacus: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne tisztem megvédeni, de ha 67% kedvezményezett (ami egy jó arány), kell lennie 33% károsultnak is. Ők azok, akik magukat képviselik, miért vonnánk meg a szót tőlük?

Szerintem már 2010 -ben is világosan látszott, mennyi feje van a belföldi sárkánynak, amiket sorba le kell nyisszantani.

Jogszolgáltatás, adóhatósági panamák, felszámolások, adósmentés, rokonok kitömése, hogy csak egypárat említsek. Történt itt valami 5 évig, leszámítva a verbalitást?

A Simicska univerzum nem csak a napból áll, vannak szatellit bolygói, továbbá léteznek még mellette egyéb, mélységükben tagolt Fidesz-univerzumok, az uniós támogatások gondtalan leszívására.

Aki történetesen szembekerül azzal a szerződéses kitétellel, hogy: az uniós támogatások felfüggesztése esetén a megrendelő nem vonható felelősségre jogi úton, az hová küpjön?

Remélem érthető, ha korrupció gyanúja miatt nem utal az Unió, a megrendelő, ami mindig pártcég, nem köteles kifizetni azt, aki elvégezte a munkát, beöltöztetve mondjuk Közgép vagy Faszom-aszfalt overallba - mert nincsen miből.

Hányszor volt ilyen eset? Csak én négyre emlékszem!

Aki egybe is belekeveredik, az nem fog énekes litániát mondani Orbán és szentjei nagyobb dicsőségére.

Ha minden szinten éjjel és nappal lopnak, de erősen tagadják, attól még nem oldódik meg a problémánk.

Miért ekkorák a magyar jövedelmek? Arról sem tejetnek, ugyebár. Pedig dehogyisnem, csak kiválóan megmarázzák, magácskáék meg jól elhiszik.

Boldog békemeneteket (erről jut eszembe, családi polgárkörökkel mi van, csak nem szétspricceltek a kontinensen?) és további túllihegett minden jót kívánok hozzá!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.19. 11:29:36

@Bell & Sebastian:

Ezt most miért írtad nekem? Amit most írtál, azzal nagyjából én is egyetértek, A Fidesz és holdudvara disznóságait eszem ágában sincs védeni.

Na de olvass már utána, mi miatt írtam freecheckernek azt, amit. Ahhoz hogy jön a mostani kommented?

Bell & Sebastian 2015.07.19. 11:55:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Akkor bocsi, csak úgy tűnt, felállt az egységfront ellene. Meghagyva a maga és az ő igazát, a politikához úgysem értünk, mert csak érezzük, felhívnám a figyelmet arra: mindenki személyisége átalakul idővel.

Hogy ezt fejlődésnek nevezzük? Túlzás.

freehckr 2015.07.19. 13:46:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „mi miatt írtam freecheckernek azt, amit”

Azzal nyitottál, hogy hazugságnak nevezted a kijelentésem, miszerint Magyarországon egyedül a Fidesz-KDNP nem veszi komolyan a menekülthullám jelentette eddigi, jelenlegi, és várható problémákat.

Holott a kijelentésem azon alapult (lásd fentebb ezt is írtam), hogy nézzük meg a kormányzat eddigi konkrét, meghozott intézkedéseit, annak tükrében, hogy már tavaly megtízszereződött a menedékkérők száma: egy milliárdos szórólap- és plakátkampány, és 175 méternyi tesztkerítés.

Valamint nézzük, mit terveznek: sátortáborokba szeretnék költöztetni a menekülteket a táborokból, és bűncselekménnyé átszabályozni a jelenleg szabálysértésnek minősülő illegális határátlépést.

Ennyi... miközben naponta átlag ezren érkeznek az országba a menekültek, folyamatosan. Ma is, tegnap is, múlthéten is, és várhatóan a következő hetekben, hónapokban is. Ezek szerinted egy felelős kormányzat igen súlyos problémára meghozott komolyan vehető intézkedései?! Akkor ezt gondold át gyorsan... :)

freehckr 2015.07.19. 14:13:24

@Bell & Sebastian: „ha 67% kedvezményezett”

Mármint?! Ezt most nem értem... a korrupt Fidesz-KDNP öt évnyi ámokfutásának a lakosság 67%-a a kedvezményezettje lenne?! Miért, a lakosság 67%-a nem fizet áfát, nem vásárol fogyasztási cikkeket, nincs autója, telefonja, bankszámlája, vállalkozása, munkája... családja, dolgozó gyermeke, tanuló unokája?! :) A Fidesz-KDNP jóval nagyobb megszorítással forgatja ki az adófizetők zsebeit, mint anno az MSZP-SZDSZ a 2006-os lebukásuk után, ezt csak az nem veszi észre, aki nem tud kettőig sem számolni segítség nélkül. Lehet, hogy egyik kezével osztogat szocialista családtámogatásokat a kormányzat, meg kommunista rezsiharcot rendez, meg krumplit, cukrot oszt az erre fogékonyaknak, de a másik kezével vállig turkál az adófizetők, és legfőképp a munkaadók, vállalkozások zsebében. Igaz, ez „közvetett lehúzás”, a gázórabámuló rezsiharcos prolinak nem fog eljutni a tudatáig, hogy ha csak levegőt vesz, már szinte azért is adót kell fizetnie... nem is keveset...

„Történt itt valami 5 évig, leszámítva a verbalitást?”

Beszéljünk komolyan: ami a 2010-es kormányváltásig problémát jelentett Magyarországon, az ma is ugyanakkora, vagy ha lehet még nagyobb problémát jelent.

- A gazdaság versenyképessége nulla, még azt is sikerült leamortizálniuk a fideszes elvtársaknak az elmúlt években amit a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai trió elfelejtett tönkretenni nyolc év alatt.

- A 2010 előtt ígért radikális adócsökkentésből radikális adóemelés lett, soha ilyen számú és ilyen mértékű adóterheket nem húztak még le a magyar lakosságról... de nagyjából Európában is páratlan ez a fajta középkorba visszaadóztatás.

- A kormányzat hiteltelensége abszolút negatív rekord a külföld és a befektetők szemében, nincs semmiféle nyilvános-, akárcsak rövidtávú program, semmiféle nyilvános döntés előkészítés, a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket gyakorlatilag kizárták a törvényhozásból és jogszabályalkotásból, ráadásul az elméletben független hatalmi ágak ma már gyakorlatilag orbáni irányítás alatt állnak.

- A munkanélküliség rekord, plusz jó pár százezer szerencsétlent „fagyasztottak be” a közmunkába, ahonnan semmi esélyük nem lesz kitörni, tehát egy következő kormányzat (és legfőképp az adófizetők) is alaposan garatra fogja venni a fideszes faszt Orbán ostoba közmunkaprogramja miatt a következő legalább egy évtizedben.

- Az államadósság rekord, trükkök százaival tudják leszorítani év végére, csak hogy jól mutasson a statisztikában.

- A gazdasági növekedésünk az állam szocialista tervgazdálkodása (uniós látványberuházások, nulla munkahelyteremtés), pár autóipari multi beruházása és jobb teljesítménye (amiből itthon vajmi keveset adóznak), valamint a mezőgazdasággal véletlenül kegyes időjárás (lásd szerencse) nélkül konkrétan nem létezik.

- Nepotizmus. Gondolom ezt nem kell részleteznem, ma már nagyjából csak az Orbánhoz feltétlenül lojális korrupt talpnyalók vannak minden fontosabb döntéshozói pozícióban, persze nagy részük sem megfelelő képzettsége, sem hiányzó gyakorlata alapján, vagy akár mindkettő miatt még a versenyszférában sem kapna komolyabb állást.

- Egészségügy, oktatás, infrastruktúra, környezetvédelem, rendvédelem... kell még mondanom valamit, Ildikó?! :)

- Valamint még többek közt a rekord korrupció. Könyörgöm... ennyi közpénzt, közvagyont az elmúlt két évtizedben nem lopott el az adófizetőktől egyetlen kormányzat sem, mint most a Fidesz-KDNP.

Aztán még órákon át lehetne sorolni, hol kurták el a fideszes elvtársak. Ma már gyakorlatilag nincs kormányzás, a Fidesz-KDNP egyedüli céljai a következőek: a) a lehető legnagyobb támogatottságot elérni szocialista osztogatásokkal és populista demagógiával; b) a lehető legtöbb közpénzt átjátszani a haveroknak, a lehető legtöbb havert gazdasági előnyökhöz juttatni, a lehető legtöbb orbáni talpnyalót közpénzekből feltőkésíteni; c) az előző két pont végrehajtásához a megfelelő költségvetési forrásokat biztosítani, a lebukás esélyét minimalizálni, megszüntetni.

Ez megy évek óta... és akkor egy magamfajta jobboldali ne kapja fel a vizet, és ne mentse az értékeit erről a posztkommunista leszakadó balkáni szemétdombról?! :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.19. 14:32:22

@freehckr:

"hazugságnak nevezted a kijelentésem, miszerint Magyarországon egyedül a Fidesz-KDNP nem veszi komolyan a menekülthullám jelentette eddigi, jelenlegi, és várható problémákat."

Aha, ez bizony hazugság, mégpedig a legocsmányabb, leggyomorforgatóbb, leglibsibolsibb fajtából.

freehckr 2015.07.19. 14:37:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De azt vedd észre, hogy veled még vitázni sem lehet, mert nem is ismered az általános vita szabályait. :) Fent nem csak egy egyszerű mondatos kijelentésem volt, de jó pár érvvel is alátámasztottam ezt a kijelentést. Erre te nem ellenérvekkel válaszolták, felsorolva hogy nem ez nem így van, vagy hozzátéve hogy inkább még ez meg a történt, csak megint nyomod az ostoba szöveget, hogy hazugság, és pont, részedről ennyi a vita... ami leginkább a „veszekedés” kategória, szóváltás, mert nem teljesülnek a vita szabályai. :)

Ha tényleg ilyen alacsony értelmi szinten tudjátok csak művelni ezt a dolgot, akkor nem muszáj ám feltétlenül mindenbe belepofáznotok. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.19. 14:52:03

@freehckr:

Bocsáss meg nekem, de az állításoddal nem is szándékozom vitatkozni.

Tudod, ez olyan kilátástalan vita lenne, mint pl. egy homeopátia-hívőt meggyőzni a homeopátia hasztalanságáról, egy Moon hoax hívőt meggyőzni arról, hogy igenis volt holdraszállás, avagy Egely Györgyöt meggyőzni arról, hogy inkább menjen el kapálni, mert a fizikához lövése sincs.

(Van egy videó a jútyúbon (valamelyik szkeptikus konferencián készült, azt hiszem), amelynek a vége felé a BME-s Orosz László tanár úr elmagyarázza Egelynek, hol hibázott, amikor rosszul számolta ki egy dinamikus rendszer energiáját, s ebből tévesen arra következtetett, hogy ingyen energiát vett ki a rendszerből. Látható Egely tanácstalansága, nem érti Orosz magyarázatát, s motyogva csak a korábbi "érveit" ismételi meg. Orosz a végén csak annyit mond, hogy a fizikát meg kell tanulni, különben még azt sem érti meg, hol rontotta el.)

Mindegyik megcáfolhatatlan(nak hitt) érvekkel hozakodik elő, és intellektuális felsőbbsége tudatában kiröhögi azt, aki vitatkozik vele. Nos, ha te a fent felsoroltak valemelyikébe tartozol, akkor ezt is hiba írtam neked. Ha nem, akkor talán megérted, ha nagy leszel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.19. 14:53:36

"különben még azt sem érti meg, hol rontotta el."

Bocs, helyesen valahogy így szól:

különben még azt sem érti meg, mit nem ért.

freehckr 2015.07.19. 15:00:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „az állításoddal nem is szándékozom vitatkozni”

Nekem inkább úgy tűnik, hogy „nem tudsz” vitatkozni, ami nagy mértékben eltér attól, hogy szerinted „nem szándékozol”: hiába eresztetted tőled szokatlanul bővebb lére a szövegedet, abban továbbra sincs egy árva ellenérv sem azzal kapcsolatban amit fentebb írtam, és amit te tuskó hozzáállással egyszerűen csak „hazugságnak” minősítettél, bármiféle magyarázat, ellenérv, cáfolat nélkül.

De ne csüggedj, ezzel a műveletlen hozzáállással egyáltalán nem tűnsz ki a korrupt fideszes haverjaid és ostoba szimpatizánsaik közül... :) Sajnos ennyire parasztok vagytok mind...

freehckr 2015.07.19. 15:06:42

@freehckr: „ ennyire parasztok vagytok mind”

Itt vannak Orbán agyonművelt szavazói: www.youtube.com/watch?v=8ALKq4tVuUQ

freehckr 2015.07.19. 15:09:10

Orbán további agyonművelt szavazói (természetesen többségükben cigányok, akiknek a szavazatait egy üveg piáért vették meg): www.youtube.com/watch?v=YSCO35TvJhI

Bell & Sebastian 2015.07.19. 16:45:18

@freehckr: Kiválóan összeszedte úgy a 67 százalék kedvezményezettet, hogy nem is kellettem hozzá.

Diktatörp és barátai valamikor még jól tudták, hogy a demográfia mindennek a nyitja. Innen nézve rajtam nem bírt kifogni.

Mérleget vonni korai, szépíthet vagy ronthat, de sánta kutyáknak és tolvajoknak kívül tágasabb.

A menekültügy megoldása nem a magyarokon múlik. Max. ami elérhető, nem tapossák le a veteményt befelé. Ám lesz itt még kifelé is.

freehckr 2015.07.19. 16:51:26

@Bell & Sebastian: „összeszedte úgy a 67 százalék kedvezményezettet, hogy nem is kellettem hozzá”

Ja, hogy ilyen „képzelt kedvezményezettről” beszélünk?! :) A kádárista proli, ráírták neki a rezsiszámlájára, hogy most spóroltál ennyit meg annyit, ráadásul a híradó is bemondja a tévében neki, meg egy valami Béla nevezetű le is vezeti szépen egy bár furcsa de szép színes grafikonokon, kap még hozzá egy zsák krumplit meg két kiló cukrot, és ennyi... kádárista proli megfőzve, már csak az maradt hátra, hogy mondogassa: „ezek is lopnak mint amazok, de ezek legalább adtak nekem”...

Fényes jövő vár erre az országra. :)

empoftla 2015.07.19. 16:59:26

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így van, ha nincs amerikai beleavatkozós politika akkor sokkal jobban jártak volna a szíriaiak a békés Asszad vezetése alatt. Ahogy például békén hagyták Észak-Koreát a lakosság ott sokkal boldogabb, és nincs onnan menekültáradat. Kersztényi kötelesség békén hagyni ezeket az államokat.

empoftla 2015.07.19. 17:02:13

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A pénz vonzásának engedni gyarló dolog. Az igaz keresztény kelet felé megy, nem nyugatra!

Bell & Sebastian 2015.07.19. 17:20:31

@freehckr: Tényleg így van, mindegyik lopott, ezért a kérdés megváltozott: melyik adott?

Nálam most Merkel vezet. De sajnos a Törpöt is ő tartja ki, ezért egyelőre döntetlen.
süti beállítások módosítása