„Politikailag megérte” – Giró-Szász András a kormány bevándorláspolitikájáról
2015. június 01. írta: Redakció

„Politikailag megérte” – Giró-Szász András a kormány bevándorláspolitikájáról

giro_szasz_andras.jpg

„Határozottan cáfolom, hogy a kormány rövidtávú politikai érdekből vette volna napirendre ezeket az ügyeket” – mondja Giró-Szász András a bevándorlás és halálbüntetés kérdéseiről a Mandinernek. A Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint az Európai Bizottságnak semmilyen jogköre nincs, amellyel Magyarországra kényszeríthetné a kvótákat. Giró-Szász azt is elmondta: érti az újságírói elitista megközelítést, de a nemzeti konzultációk nem a show, hanem a demokrácia részei; a kormány pedig nem szélkakas. Interjúnk.

„Ez az interjú úgy indult, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetőjét akartuk mikrofonvégre kapni. Nem lehetett, ön válaszol inkább. Jobban ért a témához?

Szó sincs róla, hogy ne lehetett volna. Arról sincs, hogy jobban értenék hozzá. A bevándorlás tendenciáira a hivatal vezetője bizonyára nagyobb rálátással rendelkezik nálam. Minden témában vannak nálam nagyobb szakértők. Csakhogy a bevándorlás mára nem csak a hazai, de a nemzetközi politikai térben is vezető téma lett.
 
Épp önök miatt lett vezető téma, nem?


Részben a magyar kormány miatt, de tőlünk függetlenül is. A multikulturalizmus megszűnéséről már tavaly is nyilatkozott Merkel asszony. Ebből is láthatja, itt egy nemzetközi szinten egy már régóta létező problémáról beszélünk, amely az elmúlt hónapokban vált égetővé. A bevándorlók száma ugyanis az utóbbi időkben meghússzorozódott. Ez a helyzet a társadalom jelentős részét aggasztja. Erre a problémára reagál a kormány.

Habony és Finkelstein ötlete a bevándorlós konzultáció?


Lesz egy uniós csúcstalálkozó a témában, ahol várhatóan az Unió megalkotja az új bevándorlási politikáját. A magyar miniszterelnök már úgy szeretne részt venni ezeken, hogy ismeri a magyar emberek álláspontját. Ennek ismeretében fogja majd a magyar kormány is kialakítani az álláspontját. Erre szolgál a bevándorlási konzultáció. Tehát szó sincs arról, hogy ez két ember ötlete lenne. A nemzeti konzultáció egy, már évek óta létező és sikeres forma arra, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket az őket is érintő ügyekben.

Ahogy följátszotta a kormány a témát, az nagyon politikai. Bevándorlás, menekültügy, terrorizmus összekeverve...

Milyen más választ adhatna a kormány, mint politikait? Egy demokráciában ez úgy működik, hogy vannak választások, amelyeket valamelyik párt megnyer. Az azt követő négy évben ez a párt vállalja a politikai felelősséget. Másrészt pedig a kérdés második felének felvetése is teljesen normális, hiszen gondoljunk csak a NATO főtitkárára, aki szintén a terrorizmus és a bevándorlás összefüggései miatt emelte fel a hangját. A kérdőívtől teljesen függetlenül beszél erről ugyanígy egész Európa.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr137508854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2015.06.01. 12:54:05

„nemzeti konzultáció egy, már évek óta létező és sikeres forma arra, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket”

Ez egy homályos agitprop bullshit, senki nem felügyeli, senki nem ellenőrzi a beérkezett kérdőívek hitelességét, számát, a kérdésekre adott válaszokat, ennek eredményét a kormányzat akár hasraütésszerűen is bemondhatja (ahogy eddig történt), nincs aki garantálja ennek a hitelességét. Már ha bármiféle fideszes projekt kapcsán beszélhetünk hitelességről egyáltalán...

Létezik egyébként egy „sikeres formája” annak, hogy „a Zemberek elmondhassák a véleményüket”, ezt a minénknél szerencsésebb történelmű nyugati államokban népszavazásnak nevezik... ez az amit a Fidesz-KDNP gyakorlatilag betiltott Magyarországon, mert a korrupt elvtársak úgy félnek a valódi polgárok valódi véleményétől, mint ördög a tömjéntől.

„demokráciában ez úgy működik, hogy vannak választások, amelyeket valamelyik párt megnyer”

Persze előtte gondosan szűkítve az ellenzéki pártok lehetőségeit, kiszorítva ezeket a médiából, legfőképp a közmédiából, a hirdetési felületekről; közpénzekből létrehozott kormányzati „kamupártokkal” megosztva a választópolgárok szavazatait; a kormányzópártok esélyeit javítva átszabva a választókörzeteket; kizárva a választásból több százezer, a kormány politikájával szemben kritikus, külföldön „gazdasági menekültként” dolgozó magyar állampolgárt; és úgy átírva a mandátumelosztást, hogy kevesebb mint egyharmadnyi szavazati aránnyal akár kétharmados többséget szerezhessenek a kormánypártok.

Ennek így nem kissé „népi demokrácia” szaga van... :)

„azt követő négy évben ez a párt vállalja a politikai felelősséget”

Muhahaha... :D A korrupt posztkommunista Fidesz-KDNP és a „felelősség”... :D

Bell & Sebastian 2015.06.01. 14:06:33

A politika az elhallgatás tudománya. Nem tudom ki mondta, de jó. Orbánnak azt szokták felróni, hogy nem találja az egyensúlyt a háromféle távlat közt, meg azt, hogy európai porondra termett, itthon csak szenved, kéjjel.

A nemzeti konzultáció ezen formája énnekem nem smakkol. Ha már kérdőívezünk, ne tematikus legyen, terjedjen ki mindenre. Vagy szavazzunk, akár helyi, akár országos, akár nemzetközi hatású kérdésekről, ha kell, többször is.

Mert ki volt az az barom, aki ilyen unióról álmodozott, a macikáját reggelre összenyálazva.

Kormányzati András ott kissé elbizonytalanodik, amikor az elszivárgottak számát hozza szóba Provokatív Kismalac András.

Az 50 fős keret pont elég a szomszéd falunak, legalábbis annak 20 - 30 éves, Dél-Angliában foglalkoztatottjainak.

Egyébként azt gondolom, mindketten egy ordasat vetítettek.

Ha megfelelő terminológiát használtak volna, Aristo elvárásainak megfelelően, mi maradt volna az interjúból? (elhallgatás tudománya)

- Ki fizeti a kávét?
- Fizesd te.

freehckr 2015.06.01. 14:09:30

„első körben a 100 millió forintos program segítségével 50 fiatal problémáját és hazatérését fogjuk segíteni”

Tehát +2 millió fejenként olyan feladatokra, amit gyakorlatilag a hazai munkaügyi központoknak „általánosan” el kellene végezniük, mert ugye ez lenne a dolguk.

Nice... :) Valamelyik korrupt közpénztolvaj fideszes pöcsnek megint hamarabb jött a karácsony...

„az érdeklődés óriási, a mai napig 726 fő jelezte, hogy hazatérne a program keretében”

A külföldön dolgozó több mint hatszá... félmilll... khm, 350 ezernek a 0.002%-a. Óriási az érdeklődés, ja... baromarcú Giró-Szász... :D

Bell & Sebastian 2015.06.01. 14:30:28

@freehckr: Ez semmi. Egy multi itthoni elplántálása már úgy 20 millió munkahelyenként, plusz ugyanennyi az infrastruktúra.

Szétosztanák a parasztoknak és harminc évig be se mennek dolgozni, ugyanott vagyunk.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 14:34:15

Kieső adókat, amit kedvezmény formájában nem fizet mer például a (fantázianév) Coca-Cola, ki is felejtettem.

Pedig mi lenne nélkülünk, eme nemes felmosólé nélkül?

freehckr 2015.06.01. 14:43:43

@Bell & Sebastian: „multi itthoni elplántálása már úgy 20 millió munkahelyenként”

Igen, erről is volt szó a Fidesz-KDNP 2010-es választási programjában, hogy majd ennek a gyakorlatnak is véget vetnek, hogy olyan vissza nem térítendő pénzeszsákokkal tömi a multikat az állam „munkahelyteremtés” szlogenek skandálásával, amiről egy hazai „nem kormánypárt-közeli” kkv legfeljebb csak álmodhat... de ma már világos, csak szó volt róla... :)

Egyébként ez valahol érthető, Magyarország a régió legversenyképtelenebb gazdasága a legversenyképtelenebb adórendszerrel és a leghiteltelenebb kormánnyal... kiafaszom jönne ide munkahelyet teremteni „saját kontóra”?! :)

Bell & Sebastian 2015.06.01. 15:25:45

@freehckr: Ott három százalékos részvénypakettet osztanak ki a bennszülött főnököknek. Van magának cége? Ígérjen négyet!

És remélje, tudnak visszaadni húszezresből.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 15:33:43

@freehckr: Már a felvetése is oximora. Nem azért vetették (vagy vettették) be sóval-téglaporos paprikával a termelési egységeinket, hogy újraépítsük.

Hanem azért, hogy fölépítsék a magban és odavándoroljon a csavarhúzogató innen.

Vannak persze kivételek. Miből készül a könnyűfém motorblokk? Mi kell az lóhúgyhoz? Cukor és víz. A gumigyártás környezetbarát. Indián olcsó, zsemle nagy.

Toportyán Zsóti 2015.06.01. 19:02:58

Mondjuk ez a csávó nem éri meg a milliárdokat amit a zsebébe tolnak,sokszor percek alatt kiderül hogy hazudik.Narancsbircák letiplizésének egyik fő oka a kivándorlás amit a bevándorlóellenes kampánnyal akarnak ezek az analfabéta tákmatyik ellensúlyozni.Lajos médiája nélkül ez ma már hamvába holt dolog,így jár akinek nem kell a hozzáértő egyed csak a hosszú és készséges nyelvű megélhetési fideszes geci.

Pelso.. 2015.06.01. 20:51:03

@Bell & Sebastian: a kettő meg kettő az a multinál is négy, sőt, méginkább. ha netán maga se érti, akkor senki.

láttam már úgymond szagos pénzt, (mert csak a hülyék ismételgetik, hogy nincs neki), szó nélkül eltette a célzott, ejnye.

Bell & Sebastian 2015.06.01. 21:23:41

@Pelso..: Arra voltam bátor célozni, hogy a magyar cég három százaléka és a globális multi három százaléka közt van egy-két-három kitevő különbség. Ezért a magyaré harminc.

Azt nem állítom, hogy ez a mechanizmus rugója. Inkább azt, hogy a járulékos haszon és evvel meg is úsztuk, zsidózás nélkül.

Pelso.. 2015.06.02. 07:29:42

@Bell & Sebastian:
Gyanítom, a való világban maga is látott egy s mást, pl madárfütty a virágos rét felett, ilyesmik.
Ha már rugó, mondják jónéhányan, két dolog pörgeti a világot, mindkettő p-vel kezdődik. De sokáig ellenáltam, hogy e gondolatot egyáltalán elviseljem, mert fehérebben akartam látni. Aztán.., miért pont én röhögtessem ki magam?

lezsír (törölt) 2015.06.02. 09:11:11

A multukulti megbukott nyugaton, ezt már mindehol felismerték, a nemzeti konzultáció persze ostoba és szükségtelen pénzszórás.
A bevándorlásról nem évekig kell pofázni, hanem bezárni a kapukat, ahogy az angolszász országok tették évekkel ezelőtt.

Persze amíg a tök egyértelmű kérdésen onanizálnak (bevándorlás), addig se kell másról beszélni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.02. 14:08:38

az azért nem semmi, hogy leadtok egy interjút amiből világosan kitűnik, hogy a riporter/készítő sötét, mint az éjszaka...

pitcairn (törölt) 2015.06.02. 15:20:27

@lezsír:

az angolszász országok hozzánk képest tárt karokkal fogadják a bevándorlókat:)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.06.02. 21:51:58

a történelem legdrágább gyros-a. óccsó dara csilliárdokért.

2015.06.03. 22:04:39

@Toportyán Zsóti: Zsótika te mindenhol csak hülyeségeket beszélsz? Ezt hol olvastad a putri faliújságján?

2015.06.03. 22:05:42

@pitcairn: A szaktudással rendelkező és legálisan érkező törvényesen munkát vállalókat igen, de az analfabéta gazdasági menekülteket, akik csak a szociális ellátás vonz, ők sem akarják! :D

pitcairn (törölt) 2015.06.03. 22:45:50

@ariskerase:

lezsír általánosságban beszélt a bevándorlókról

mindössze arra utaltam, hogy az angolszász államok nem igazán a bevándorlás ellenességről híresek

2015.06.04. 16:49:13

Igazad van Giró--Szász, azért a " rongyos " 3 milliárdért
bizonyosan megérte. És ugye ez is igaz, hogy a hazugság, a szófosás, az ostobaság, ami szorgalommal, kitartással
és seggnyalással párosul, az jól fizet !

Mert egészen jól megélnek egyesek, kettesek és a pojácák belőle ! De néha azért töröld meg a szád . És ne légy rá nagyon büszke, arra amit teszel , ha lehet !

2015.06.04. 23:15:03

@pitcairn: Van bevándorló és van illegális bevándorló, a kettő nem ugyanaz és teszek rá mit mondott lezsír, attól még nem kell játszani a hülyét és mindent mindennel összemosni!

pitcairn (törölt) 2015.06.04. 23:41:20

@ariskerase:

bocsi én lezsírre reagáltam... a kommented valóságtartalmával pedig nem vitatkoztam

2015.06.06. 21:59:28

@pitcairn: akkor azt lezsírnak írd meg ne nekem

annamanna 2015.06.07. 23:58:31

"Agresszív moralizálás

A moralizálás is lehet agresszív, ha soha nem voltál még olyan helyzetben, mint amilyenről nyilatkozgatsz. (Ha eddig nem is voltak, eztán még lehetnek!!!) Ítélkezni valaki felett – aki amúgy nem vétett az általánosan elfogadott erkölcsi szabályok ellen – agresszív viselkedés.

Szabotálás

A szabotálás azt jelenti, hogy alattomban akadályozol valakit egy cél elérésében. Jó példa erre, ha egy munkatársad rád bízza, hogy adj postára egy fontos iratot, de te direkt „elfelejted”. Ilyen az is, ha szisztematikusan késlelteted és akadályozod valakinek a munkáját, vagy szándékosan megsemmisíted azt – mondjuk kávét öntesz a rajzára –, és azt mondod, hogy véletlen volt. Ugyancsak szabotálásnak minősül, ha valaki meg akar ismerkedni valakivel a társaságban, de te inkább saját magadra vonod a figyelmét vagy kellemetlen dolgokat mondasz az illetőről – akár igazak azok, akár nem."

"A másik semmibe sem vétele

Ha szándékosan semmibe veszel vagy feltűnően kerülsz valakit, szintén passzív agressziót követsz el. Még ha meg is sértett az illető, helyesebb lehetőséget adni neki arra, hogy megmagyarázhassa a történteket vagy akár bocsánatot kérjen. Ha azonban levegőnek nézed, a helyzet soha nem fog javulni.

Pletyka

A pletykálkodás rosszindulatra vall, különösen ha a pletyka nem is igaz"

"Passzív agresszió

A passzív agresszió azt jelenti, hogy kerülöd a nyílt konfrontációt, tehát nem szemből szembe támadod a másikat, hanem hátulról vagy olyan módon, ami ellen reményeid szerint nem fog tudni védekezni. Az is előfordulhat, hogy a másik fél nem is sejti az ellene folyó „hadjáratot”.

Bigottság

A bigottság azt jelenti, hogy rögeszmésen ragaszkodsz a véleményedhez, intoleráns vagy, és akkor is mániákusan kitartasz az elképzelésed igaza mellett, ha világosan bebizonyosodott, hogy tévedtél. Megváltoztatni egy ilyen megrögzött véleményt sokszor szinte lehetetlen. Mások kontrollálása – amennyiben semmi más okod nincs rá, mint a saját szeszélyeid kielégítése – szintén a passzív agresszió egyik megnyilvánulási formája. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy ha hatalmad van valaki felett, nem élsz-e vissza vele?

Tapintatlanság

Ha rendszeresen tapintatlan vagy, akkor az annak a jele, hogy egyáltalán nem törődsz azzal – vagy nem veszed észre –, hogy kit, milyen gyakran bántasz meg. Mielőtt tehát kommentálsz egy helyzetet, mérlegeld, hogy nem hibáztál-e már egy hasonló szituációban, és először hallgasd meg, hogy mások mit mondanak. Gondold végig, hogy állsz-e annyira közeli viszonyban a beszélgetőpartnereddel, hogy megengedhesd magadnak a kommentárt.

Manipulálás

A manipulálás azt jelenti, hogy megpróbálsz valakit olyan irányban befolyásolni, hogy a neked tetsző módon cselekedjen. Manipulálni lehet valakit például úgy, hogy szimpátiát színlelsz, holott csak azt akarod elérni, hogy megtegyen neked egy szívességet, például elvigyen valahová a kocsijával, de nem akarod erre egyenesen megkérni."

www.lelkititkaink.hu/asszertivitas_agresszio_passzivitas.html
süti beállítások módosítása