Ulfkotte: Mindegy, mit csinál Magyarország, rossz a sajtója
2015. április 24. írta: Redakció

Ulfkotte: Mindegy, mit csinál Magyarország, rossz a sajtója

udo_ulfkotte.jpg

A pénz, a hatalom és a befolyás mozgatja a világot, és az újságírók is ennek rendelik alá magukat – állítja Udo Ulfkotte német újságíró, a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt munkatársa, aki könyvet írt arról, hogyan fizettek neki milliárdosok és lobbisták, hogy cserébe jókat írjon idegen hatalmakról. Ulfkotte Soros Györgyről és Magyarország nyugati médiavisszhangjáról is beszélt a budapesti könyvbemutatón. Tudósításunk.

A Hit Gyülekezete kiadója, a Patmos gondozásában jelent meg magyarul Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című könyve. Ulfkotte rögtön az előszóban abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy az újságírók bizonyára drogokat fogyasztanak reggelente a szerkesztőségekben. Más magyarázata ugyanis nem lehet, hogy „teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal”. Vagyis dehogynem lehet, hiszen erről szól a könyv: arab olajsejkek, titkosszolgálatok, milliárdosok és amerikai lobbisták fizetnek rendszeresen luxusutakat az újságíróknak, hogy az érdekeiknek megfelelő cikkeket írjanak – állítja Ulfkotte, aki számos ismert kollégája mellett legelőször saját magát leplezi le. Azt írja, hogy amíg 17 éven át a Frankfurter Allgemeine Zeitung külpolitikai újságírója volt, luxusutakat fizettek neki a Közel-Keleten, cserébe pedig jókat kellett az adott országról írnia. Sokat utazott német politikusokkal is külügyi utakon, ahol mindig a kezébe nyomtak egy mappát, amiben benne volt, hogy mit lehet írni. Ulfkotte leszögezte, hogy természetesen nem muszáj így cselekedni, és nincs konkrét cenzúra, de aki újabb meghívásokra számít, annak tanácsos így tennie. Arról is beszélt, hogy a német titkosszolgálatnak és külföldi titkosszolgálatoknak is dolgozott újságíróként: előfordult, hogy a titkosszolgálat helyette írt meg cikkeket, amik az ő neve alatt jelentek meg a FAZ-ban – ezzel az ember gyorsan zsarolhatóvá válik – tette hozzá.

Arra, hogy a dezinformálás érdekében megvásárolták az újságírókat, szerinte jó példát jelentenek a Magyarországról szóló nyugati médiajelentések. „Mindegy, hogy Magyarország mit csinál és mindegy, hogy jobb- vagy baloldali kormány van, mindig rossz a sajtója nyugaton” – mondta.

Bakó Beáta tudósítását Média.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr507396084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloodscalp 2015.04.24. 19:56:45

Aha. Azt kell csinálni, hogy megfizetünk mi is újságírókat akik meg jókat írnak. Tökmindegy hogy nemigaz, a lényeg hogy csupa jót írjanak. A nyakigszarban is meglássák a jót.

Ennyike.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.04.24. 20:29:02

"Azt sajnos nem fejtette ki, hogy ebben az esetben miért az újságírók hibájából vannak mondjuk az orosz szankciók, amikor erről Európa vezető politikusai döntöttek"

??? ki állított ilyet?

"Ulfkotte kiindulópontja egyébként szemlátomást az, hogy az újságírók hatalmas befolyással rendelkező valakik, akik félrevezetik a népet, és – itt jön logikai csavar – az újságírók dezinformáló tevékenysége miatt nem a nép akarata érvényesül. "

??? milyen logikai csavar ez? ez nem csavar, ez csak sima formállogika. az újságíróknak nincs hatalmuk, a főszerkesztőknek van hatalmuk, nyilván Ulfi ezeket is újságíróknak nevezi, különben nem sok értleme van. kint úgy látszik nem olyan helyzet van, mint itthon, hogy a főszerkesztő és emberei keményen cenzúráznak, és nem adnak le akármit.

"Ulfkotte szerint egyértelmű, hogy Sorost csak a saját anyagi haszna érdekli."

meg nyilván az amerikát irányító emberek haszna is érdekli.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.24. 20:33:26

@Bloodscalp: Nehogy a rossz kommunikáció miatt veszítsünk mi, magyarok.

Ez soha többé nem történhet meg.

gyalog.galopp 2015.04.24. 20:52:50

Ha igaz, amit Ulfkotte ír, akkor Bakó Beácska nagy jövő elé néz.

gmihaly 2015.04.24. 21:15:06

Adalék a demokráciablablához, sajtószabad(os)sághoz, az önjelölt, magát negyedik hatalmi ágként meghatározó média valódi arcához...

Jean Sol Partre 2015.04.24. 23:02:39

Az a kérdés, hogy ezért a könyvért ki és mennyit fizetett neki

annamanna 2015.04.25. 02:49:25

Ezt még érdemes hozzá megnézni: www.youtube.com/watch?v=q_bZdq08H4k

Azt pedig, hogy az "írástudók" mennyire befolyásolják egy adott népesség szellemi, mentális állapotát, az ókor óta sokan tisztában vannak.

Számomra ebből a szempontból a legérdekesebb Szókratész pere, aminek az előzménye az volt, hogy Szókratész azt állította, Homérosz olvasását be kell tiltani, mert megrontja az erkölcsöket. Homérosz műveiben ugyanis az istenek kicsapongók, durvák, kegyetlenek, bosszúállók, vérszomjasak, hazugok stb, és ennek az a hatása az olvasókra, hogy azt mondják magukban: ha az istenek gonoszak, én miért ne lehetnék az? Ha viszont az emberek ugyanolyan romlottan viselkednek, mint Homérosz istenei, akkor kipusztítják egymást. Tehát Homéroszt be kell tiltani, mert hazudik az istenekről. Az isten (vagy istenek) ha van(nak), csakis jó(k) lehet(nek).
Erre kivégezték istentagadásért, pedig ő maga rendkívül mélyen hitt a halálon túli igazságtételben, tehát a transzcendens világ létezésében.
De valamiért annyira fontos volt Homérosz "üzenete", hogy miatta megérte a legnagyobb erkölcsfilozófust is megmérgezni.

öreg_répatorta 2015.04.25. 08:11:14

@Jean Sol Partre: Ott a pont. Nekem is ez jutott eszembe. Ha - állítólag - hajlandó volt elfogadni pénzt, luxust, azért, hogy hazugságokat írjon, akkor minden gond nélkül pénzért leírja az ellenkezőjét is. Ő, egy korrupt megvesztegethető fajta újságíró, egy "kettős ügynök". De ezzel nem bizonyítja, hogy mind ilyen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.04.25. 09:09:04

@annamanna: bár azt nem értem, hogy lehet vki olyan idióta, hogy úgy tartsa, a rossz törvényt is be kell tartani

annamanna 2015.04.26. 05:22:33

@tesz-vesz: Mert a törvény határt szab. Ki az, aki a leginkább semmibe veszi a határokat? Ki az, aki a legkevésbé sem tiszteli más emberek határait? Ki az, aki a legpofátlanabbul gázol át másokon? Ki az, aki simán gyilkol, rabol, élősködik, embereket rabszolgasorba dönt? Pont az, akinek a kezében hatalom van. Namost, ha az elnyomottak hajlandóak betartani az elnyomók rossz törvényeit, akkor azzal épp arra kényszerítik az elnyomót, hogy ő maga is komolyan vegye a saját rossz határait és betartsa a saját rossz törvényeit. Ha az elnyomottak fütyülnek a rossz törvényekre, akkor azzal felszabadítják az elnyomót is arra, hogy azt csinálja, amit csak akar, és határtalanul gonoszkodjon.
Ki ábrándozik egy olyan világról, amiben nincsenek határok?
www.youtube.com/watch?v=fqgmJH_OYr8
index.hu/kultur/media/vegtelen/
www.facebook.com/oravecznora/posts/536676993054989
oravecznora.blog.hu/2014/03/22/nincsenek_hatarok

5Móz 19,14 A te felebarátodnak határát el ne told, a mely határt az ősök vetettek a te örökségedben, a melyet örökölni fogsz azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, hogy bírjad azt.

5Móz 27,17 Átkozott, a ki elmozdítja az ő felebarátjának határát! És mondja az egész nép: Ámen!

5Móz 32,8 Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait,

1Sám 2,10 Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja,
Mennydörög felettök az égben,
Az Úr megítéli a földnek határait,
Királyának pedig hatalmat ad,
És felemeli felkentjének szarvát!

Jób 14,5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

Jób 24,2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.

Jób 26,10 Ő szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.

Jób 28,26 Mikor az esőnek határt szabott, és mennydörgő villámoknak útat:

Jób 38,5 Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt?

Jób 38,33 Ismered-é az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön?

Zsolt 74,17 Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.

Zsolt 75,3 Ha megszabom a határidőt, én méltányosan ítélek.

Zsolt 104,9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

Péld 8,29 Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:

Péld 15,25 A kevélyeknek házát kiszakgatja az Úr; megerősíti pedig az özvegynek határát.

Péld 22,28 Ne bontsd el a régi határt, melyet csináltak a te eleid.

Péld 23,10 Ne mozdítsd meg a régi határt, és az árváknak mezeibe ne kapj;

Péld 30,4 Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?

Ézs 10,1 Jaj a hamis határozatok határozóinak, és a jegyzőknek, a kik gonoszt jegyeznek,

Jer 4,28 Azért gyászol a föld, és homályosodik el oda fenn az ég, mert szólottam, határoztam, és meg nem bánom és el nem térek attól.

Jer 5,22 Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám előtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta.

Hós 5,10 Júda fejedelmei olyanok, mint a határrontók; kiontom rájok az én haragomat, mint a vizet.

Ám 1,13 Így szól az Úr: Három bűne miatt Ammon fiainak, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert széthasogatták Gileád terhes asszonyait, hogy kiszélesíthessék az ő határokat.

Csel 17,26 És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait;

Zsid 4,7 Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idő multán, a mint előbb mondva volt. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.

Zsolt 119 Te parancsoltad Uram, hogy határozataidat jól megőrizzük.
A te határozataidról gondolkodom, és a te ösvényeidre nézek.
Add értenem a te határozataidnak útát, hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról!
Ímé, kivánkozom a te határozataid után; éltess engem a te igazságod által.
És tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem.
Ez jutott nékem, hogy a te határozataidat megőriztem.
Társok vagyok mindazoknak, a kik félnek téged, és a kik határozataidat megtartják.
Szégyenüljenek meg a kevélyek, a kik csalárdul elnyomtak engem, holott én a te határozataidról gondolkodom.

gyalog.galopp 2015.04.26. 07:52:31

@annamanna:

Olyan vagy , mint aristo , a mai problémákat ókori, - esetedben biblikus is - szemüvegen keresztül próbálod elemezni, ami nem lenne baj, de nem jutsz el a lényegig.
Amennyi energiát beleölsz az idézetek, linkek gyűjtögetésébe , azzal már eljuthatnál napjaink médiahackjeihez is , pl. minden második gyerek éhezik, az ország végzetesen megosztott stb.

huKKK 2015.04.26. 09:07:00

@öreg_répatorta:
Múlt időben tessen fogalmazni.

annamanna 2015.04.27. 03:18:03

@gyalog.galopp: Tesz-vesz Szókratészra kérdezett rá, és én erre válaszoltam. Ez már nem Ulfkotte szövegéhez kapcsolódik.
Arra a kérdésre, hogy "hogy lehet vki olyan idióta, hogy úgy tartsa, a rossz törvényt is be kell tartani" válaszolhatnál mást is, mint én, bizonyára lényegibb és relevánsabb válasz volna. Szerinted miért kellene rossz törvényt betartani? Persze az is lehet, hogy Szókratész idióta volt; esetleg Platón meghamisította a gondolatmenetét, és egyáltalán nem is mondott ilyet, csak Platón adta a szájába. Fogalmam sincs, milyen lényegibb választ lehet adni egy olyan kérdésre, hogy "hogy lehet vki olyan idióta, hogy úgy tartsa, a rossz törvényt is be kell tartani". De ha te lényegibb választ tudsz adni rá, akkor írd le, mert nagyon kíváncsi vagyok.

gyalog.galopp 2015.04.28. 21:44:45

@annamanna:
Én erre reagáltam " annamanna 2015.04.25. 02:49:25 ", itt még nincs tesz-vesz.
A videó telitalálat, az is érdekes, ahogy a közönség reagál. Vessük össze, pl. Bakó Beáta és egyes kommentelők reakciójával. Szervilis, rózsaszín ködszurkálók, mentális és morális környezetpusztítók.

Minden törvény rossz valakinek, azért kell meghozni, hogy rossz legyen neki, hogy ne folytassa tovább azt a magatartást, ami másoknak volt rossz, ami más , magasabb rendűnek ítélt érdekeket sértett.
Tehát ha elfogadom, hogy a rossz törvényeket nem kell betartani, akkor szép kis anarchiát gyártok pillanatok alatt.
Ha már mindenáron bírálni akarjuk a törvényeket, akkor a jogalkotói szándékából kell kiindulni és azt összevetni olyan magasabb szintű jogszabállyal, amit a jogalkotónak is figyelembe kell venni, pl. nemzetközi egyezményekben szereplő jog, na meg a tízparancsolat.

annamanna 2015.04.30. 03:20:28

@gyalog.galopp: Igen, ebben igazad van.
És igencsak aktuális példa rá a kaposvári trafikgyilkosság. Az állampolgárok betartották azt a rossz törvényt, amiről kezdettől fogva lehetett tudni, hogy csábítja a bűnözőket.
El lehet gondolkozni azon, mi lett volna, ha a trafikosok ellenállnak, és nem fóliázzák le a boltok kirakatát. Szerintem, ha nem tartják be a törvényt, akkor is lett volna legalább ennyi bűntény, azért, mert káosz káoszt szül, és a törvénytelenség vonzza a bűnözőket.
De akkor a kormány moshatta volna a kezeit, arra hivatkozva, hogy a trafikosok a hibásak, akik ellenállnak a jogszabályoknak.
Végül is elég jellemző, hogy a kormány nem vállalja a döntéseiért a felelősséget, és ebből a helyzetből egy még rosszabb törvény felé próbálnak menekülni. De remélem, ezt az ámokfutást megállítja az EU.
index.hu/kulfold/ep/2015/04/29/halalbuntetes_az_ep_elnoke_beszelni_akar_orbannal/
index.hu/kulfold/eurologus/2015/04/29/az_eu-ban_nincs_halalbuntetes_ez_alap/

gyalog.galopp 2015.04.30. 07:06:09

@annamanna:
"egy még rosszabb törvény felé próbálnak menekülni"

Egy fenét, szó nincs róla. Orbán tökéletesen tisztában van azzal, hogy az EU-ban nincs, nem is lesz halálbüntetés.
Pont erre utalgatok, a média ráugrik egy gumicsontra, mi pedig ugrunk utána, eközben elhanyagoljuk a legalapvetőbb érdekeinket.
Ha a médiát figyelem, akkor Magyarországon véres polgárháború dúl, itt bicskával eszik a cigányokat és a zsidókat, aki pedig nem kussol azt ítélet nélkül vasra verik és bedugják Orbán börtönébe.
Ehhez képest mindenkinek van cigány, zsidó, ilyen olyan beállítottságú ismerőse, munkatársa, akivel normális társasági életet él, együtt szidják az éppen regnáló kormányt.

A másik, ha egy törvény életidegen, alkalmazhatatlan, azt nem az EU-nak, nem másnak , hanem nekünk polgároknak kell megváltoztatnunk. De nem lehet minden tossz törvény miatt kormányt is váltani, mert abba megint csak mi pusztulunk bele.

gyalog.galopp 2015.04.30. 08:04:59

@annamanna: @gyalog.galopp:

Még egy mentális kútmérgezés:

"Súlyosan megbukott az unortodoxnak nevezett magyar gazdaságpolitika, részleges vagy valódi sikerei ellenére is - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke egy közgazdasági konferencián szerdán Budapesten."

Hogy tud valami súlyosan megbukni, aminek részleges és valós sikerei vannak?

Jean Sol Partre 2015.04.30. 09:41:44

@gyalog.galopp: úgy, ahogy az a gyógyszer meg tud bukni, amelyik az adott betegséget gyógyítja (részleges vagy valódi siker), viszont a mellékhatásaiba belehal a beteg (bukás).

gyalog.galopp 2015.04.30. 10:16:27

@Jean Sol Partre:

Én megcsíptem magam, fájt, tehát élek, próbáld ki te is.

Jean Sol Partre 2015.04.30. 10:57:25

@gyalog.galopp: Sajnos nagy a valószínűsége, hogy már csak a vegetatív funkcióid működnek.

annamanna 2015.05.01. 02:02:48

@gyalog.galopp: "Egy fenét, szó nincs róla. Orbán tökéletesen tisztában van azzal, hogy az EU-ban nincs, nem is lesz halálbüntetés."
Persze, egyetértek. De attól még, hogy Orbán tisztában van vele, hogy ez hamvába holt ötlet, még felhasználhatja a halálbüntetést mentő ötletként, menekülési útvonalként. Mi elől menekül(ne)? Például a trafikbotrány valódi okainak tisztázása, a problémák valós megoldása elől. És/vagy Pintér Sándor lemondatása elől. Pintér pozíciója bizonyára roppant kényes, sokat tud, nem lehet elmozdítani. Ha bukna, vele talán sokan buknának. Ennél jobb verzió a gumicsontrágás.

"De nem lehet minden tossz törvény miatt kormányt is váltani, mert abba megint csak mi pusztulunk bele."
Persze, ez is tökéletesen igaz.

"Hogy tud valami súlyosan megbukni, aminek részleges és valós sikerei vannak?"
Ez olyan lehet, mint a fociban a 6:2. Aki két gólt rúg, annak is vannak részleges és valós sikerei, mégis elveszti a meccset. Minden már megbukott, vagy a jövőben megbukó rendszer (mondjuk a tatárok, a törökök, a Habsburgok, a nácik, a komcsik, Szaddam Husszein, az ISIS, az USA és így tovább, a végtelenségig) elér bizonyos sikereket, de a végső mérlegen a részleges siker csak szépíthet, de nem ad végső győzelmet. Gyurcsányék is elértek bizonyos sikereket, de megbuktak, az EU is elért bizonyos sikereket, de az EU is egy bukott rendszer. A földön nem létezik olyan uralmi rendszer, ami idáig ne bukott volna meg, vagy eztán ne bukna meg, a részleges és valós sikerei ellenére is.
Az önuralmat kivéve. Az önuralom az egyetlen uralmi rendszer, ami biztos siker, és a bukás csak arra a helyzetre, szituációra érvényes, amire nem sikerül kiterjeszteni az önuralmat.
(Ezt rövidebben is leírhattam volna, valóban fölöslegesek voltak a történelmi példák.)

Zb74 2017.01.25. 15:46:01

Udo Ulfkotte idén január 13-án, 1 héttel az ötvenhetedik születésnapja előtt szívroham következtében elhunyt.
süti beállítások módosítása