A szent tűz
2015. április 19. írta: Stumpf András

A szent tűz

hatalom.jpg

Kezembe került egy könyv a minap. Aprócska zsebkönyv, de az egyik legnagyobb formátumú európai politikustól vannak benne idézetek önmagáról, politikáról, kormányzásról... Olvasgattam, olvasgattam.

„A kormányzásnak folytonos erődemonstrációnak kell lennie.

Egy kormányzat érzékenysége a kormányzat gyengeségéről árulkodik.

A világ irányításának egyetlen titka van: erősnek kell lenni.

A politikában a nagylelkűség hibának számít.

Aztán.

A legfőbb erény a haza iránti odaadás.

Aki megmenti a hazát, azt nem lehet törvényszegéssel vádolni.

A kormányzat mindennap kénytelen áthágni a törvényeket; nem tehet mást, enélkül lehetetlen volna előrelépni.

A politikai szabadságjogok ügye csak egy közkeletű mese, amit a kormányok azért találtak ki, hogy elaltassák a polgárok éberségét.

Az alkotmányos berendezkedésű államokban nincs lendület, mert ott túl sok minden korlátozza a kormány tevékenységét.

Nézzük tovább!

Soha nem tűrtem a kritikát. Az orvostól is azt kérik, hogy szüntesse meg a lázat, és nem azt, hogy írjon egy szatírát ellene.

Az a dolgunk, hogy irányítsuk a közvéleményt, nem pedig az, hogy vitatkozzunk vele.

Van ám még:

A népnek szüksége van a vallásra. És ezt a vallást a kormánynak kell kézben tartania.

A vallás számomra nem a testet öltött Isten csodája, hanem a társadalmi rend titka.

Mindig a katolikus vallás lesz azon kormányok legszilárdabb támasza, amelyek elég ügyesek ahhoz, hogy felhasználják azt a maguk javára.”

Van itt minden, gondolatok sokasága egy politikustól, aki minden dicsőség csúcsára eljutott. Egészen addig, amíg...

Világosan láttam, hogy közeleg a döntő óra. A csillagom fénye fakulni kezdett; éreztem, hogy kicsúszik kezemből a gyeplő, de nem tehettem semmit. (...) Sorra jöttek az árulások; sokakon elhatalmasodott a fáradtság, a bizonytalanság; a tábornokaim elpuhultak, ügyetlenekké, kétbalkezesekké váltak, ezért aztán a szerencse is elkerülte őket... (...) Belekóstoltak az élvezetekbe, és már csak pihenésre vágytak, ezt akarták bármi áron. Kihunyt bennük a szent tűz.

*

Az idézeteket a Helikon kiadó pofás kis új zsebkönyvsorozatának egyik első darabjából vettem.

A címe: Napóleon. Az uralkodás művészete.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr347377086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalhana 2015.04.19. 10:14:52

Ez van. És a többi csak propaganda a szavazók fogyasztására szánva: demokrácia és diktatúra, egyenlősdi, testvéresdi, szabadság, nyugathoz tartozunk, keletre nyitunk, csak a circenses, a gladiátorok nyújtotta mindennapi betevő.

anonymand 2015.04.19. 10:39:55

„A népnek szüksége van a vallásra. És ezt a vallást a kormánynak kell kézben tartania.” - ha uralkodni akarsz, ám köztársaságban nincs szükség uralkodóra, "királyra".

AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT!

"Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!
Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával ujra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat –
Akasszátok föl a királyokat!

Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! –
Akasszátok föl a királyokat!

Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad –
Akasszátok föl a királyokat!

Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt –
Akasszátok föl a királyokat!

Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? –
Akasszátok föl a királyokat!

Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!"

(Debrecen, 1848. december.)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.04.19. 11:11:36

stux rácsodálkozik a világra... balfasz

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.04.19. 11:42:22

Szólnék, hogy mostanában egy kis Napóleon-reneszánsz van, többek között főellenségei, az angolok által celebrálva.

A hatalommániás, militarista diktátor helyére egy tehetséges katona került, akinek az országát egész Európa támadta meg, ehhez képest döbbenetesen sokáig húzta. Közben alkotott pár maradandó dolgot, pl. a napóleoni polgári törvénykönyvet. Aztán a bukás törvényszerűen bekövetkezett, mert az óriási nyomás alatt előbb-utóbb valamelyik hibának végzetes következménye lett.

Pelso.. 2015.04.19. 12:18:03

Ezt kellett volna nyomni a két legutóbbi választást megelőző lakossági fórumokon, meg narancsos plakátokon...

legeslegujabbkor 2015.04.19. 14:34:20

A hatalomnak van egy kézikönyve arról, hogyan manipuláljuk az embereket, a lázadóknak meg van egy kézikönyve arról, hogyan ássuk alá az egyeduralmat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.19. 18:36:25

A történelmet megérteni kell(ene) és nem megítélni: az (mármint a történelem) ítél meg minket, azáltal, hogy megmér, mennyire vagyunk képesek megérteni.

Nem Napoleon robbantotta ki a forradalmat, nem ő taszította politikai zűrzavarba Franciaországot, egy tehetséges katona volt, akit a káoszt előidéző politikai elit juttatott hatalomra, a maguk okozta bajt kezelendő. Hogy tevékenysége mennyire tekinthető pozitívnak, negatívnak, sikeresnek, sikertelennek, az csak saját kora körülményei-viszonylatai között értelmezhető kérdés.

Herr Sion Liebhaber 2015.04.19. 22:52:30

tisztelt népbíróság! én már 44-ben is partizán vótam. kizárólag vörösbort ittam a kegyelmes úr tiszteletére. rafinált egy ellenállás, ez a sorok közt ivás, hát nem?

pitcairn (törölt) 2015.04.19. 23:25:16

@Doomhammer:

egy ócska tömeggyilkos volt

Napoleon Bonaparte, the French Führer
www.youtube.com/watch?v=j1Khf5r9SCk

a nagy titok pedig a sorkatonai szolgálat bevezetése volt...

így volt elég ágyútöltelék-rabszolga Európa meghódításához...

komolytalan samu 2015.04.20. 00:00:27

Azaz Bonaparte kihízta a zubbonyát!

A fentieket amúgy több tucat diktátor és államférfi megírta, Hitlerben például haláláig lobogott a szent tűz, sőt utána is. Persze lehet, hogy pont az eltunyult tábornokai miatt bukta, aztán lehet, hogy a németek ezt se bánnák különösen.

Régi vicc: mi van az újságírók kindertojásában? Történelmi párhuzam.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.04.20. 12:27:26

@pitcairn:
A videója nem komolyan vehető. Pl. 1804-ről azt mondja, hogy Napóleon 100000 haiti lakost mészároltatott le. Valójában 1804-ben a haiti feketék mészárolták le az ott maradt fehéreket.
en.wikipedia.org/wiki/1804_Haiti_massacre

Ténykérdés, hogy Napóleon megörökölte a háborúit és nem kezdeményezte őket. Pl. a balvégzetű orosz hadjárat a negyedik koalíció háborújának eredménye volt, amit Napóleon ellen indított a koalíció, benne Oroszország.
en.wikipedia.org/wiki/War_of_the_Fourth_Coalition

Bár Oroszország a negyedik koalíció vereségét követően békét kötött, Napóleon azt gyanította, hogy újra támadni készül, ezért indította meg az orosz hadjáratot.

pitcairn (törölt) 2015.04.20. 15:09:44

@Doomhammer:

olyan is volt ez nem vitás + meglehetősen nagy számháború zajlik a topic-ban, de azt senki sem tagadja, hogy rengeteg áldozat volt

itt afféle kompromisszumos megoldásként 3,5 millió halottal kalkulálnak a napóleoni háborúk kapcsán

en.wikipedia.org/wiki/Napoleonic_Wars_casualties#Total_dead_and_missing

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.04.20. 21:15:22

@pitcairn:
Van másféle felfogás is: a második százéves háború.
E szerint Anglia és Franciaország konfliktusa a világszintű dominanciáért 1689-1815 között tartott és 7 nagyobb háborút foglal magába, amelyek közül az összes napóleoni háború csupán egy volt. Egy ilyen méretű konfliktusban természetesen volt halott is bőven. Mivel az összecsapások az európai fő hadszintér mellett Amerikában és Ázsiában (India) is folytak, ez tekinthető az első világháborúnak.
en.wikipedia.org/wiki/Second_Hundred_Years%27_War
süti beállítások módosítása