A brókerbotrányról − Rendszerhibák II.
2015. április 01. írta: aristo

A brókerbotrányról − Rendszerhibák II.

brokerugy.jpg

„A törvényeket pókhálóhoz hasonlította: mert a törvény is, ha gyenge és valami könnyebb (tárgy) esik rá: megtartja; ha valami nagyobb elszakad és szertefoszlik.” (Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei − Szolón)

Mostanság, a bróker-botrány, bróker-gate, bróker-nemtudommicsoda idején szánni kéne talán egy kis időt annak megválaszolására, hogyan is jutott ez a dolog ide és hogy mik lesznek/lehetnek a következményei.

Előrebocsátom: semmiképpen sem akarom védeni az események kiváltóit. Tőlem akármit csinálhatnak velük, megérdemlik, csak sajnos nem fognak velük akármit sem csinálni, mert ezt mutatja a tapasztalat. Mondjuk bizonyára én is bolond vagyok, hogy ilyesmivel foglalkozom virágvasárnap, de hát már a csapból is ez folyik és ez roppant bosszantó. Én magam azt sem értem például, emberek hogyan bízhatnak pénzt olyan cégre, amelyet úgy hívnak, hogy Hrurira?

*

A szélhámos bróker cégek egymást követő bedőlése örömujjongást váltott ki az ellenzéki közvéleményben, hiszen nálunk, ha sok pénzt lopnak el, akkor abban biztos benne volt a politika keze is. Ki mint él, úgy ítél. Esztelennél esztelenebb javaslatok hangzanak el új választások kiírásától Orbán Viktor letartóztatásáig. Megfigyelhető egy érdekes fordított arányosság: minél kisebb egy párt, annál hülyébb bejelentést tesz ez ügyben. Mindezen megtorló intézkedések alapjául az a kérdés szolgál, hogy miért nem cselekedett a kormány? Ami nyilván magába hordja azt, hogy cselekedni tudott volna bármit is. Érthető is e szent hevület, hiszen a dolog alkalmasnak mutatkozik némi politikai haszon learatására, még ha az értelmi megokoltság kissé hiányos, akkor is. Jól látszik, hogy szokás szerint túlragozzák a dolgot, ami azzal járhat, hogy szándékaik a visszájukra sülnek el és röhögésbe fullad az egész. De ez legyen az ő bajuk.

A mi bajunk viszont az, hogy Magyarország úgynevezett „jogállam”, ami ez esetben is azt jelenti, hogy az elkövetők maximum néhány év előzetes után kiszabadulnak és még az is előfordulhat, hogy Strasbourgban kártérítést ítélnek majd meg nekik az elszenvedett szörnyűségekért, mint szegény elnyomott Hunvaldnak. Ahelyett, hogy a Quaestor-székház előtt statuálnának rajtuk példát, ahogyan azt az ügy 32 ezer károsultja szeretné. A „jogállam” ugyanis itt azt jelenti például, hogy őket, a brókereket is megilleti az „ártatlanság vélelme”. Megilleti őket továbbá mindaz az ügyvédi sumákolás, időhúzás, hazudozás és agyszikkasztó jogi bravúr, ami egyébként bármelyik csirketolvajt is megilletne, csak nekik általában nincs rá elég pénzük. A jogegyenlőség már csak ilyen: a milliomosnak is joga van a híd alatt aludni – ahogyan Marx elvtárs találóan megjegyezte.

Az ellenzék pontosan azt követeli a kormánytól, amivel vádolni szokta: avatkozzon be az igazságszolgáltatás menetébe, gyorsítsa meg azt. Érdekes módon a Simon-ügyben ez nem követelték, mi több, akkor azt követelték, hogy a kormány maradjon távol ettől az ügytől. A média persze – természetének megfelelően és oldalfüggetlenül – tele van regényes összeesküvés elméletekkel, homályos gyanúsítgatásokkal és teljesen nyilvánvaló inkompetenciával.

Hogy a kormány mit tehet vagy tehetett volna? Nagyjából semmit. A szent piac kiharcolja magának a függetlenséget és azok, akik ma a leghangosabban követelik az azonnali kormányzati intézkedést, azok szokták felhánytorgatni más esetben az állami beavatkozást. Amint érdekes volt az is, amikor a jegybanki függetlenség barikád-harcosai kezdték volna elosztani a jegybank nyereségét. Az általános felindulásban a kormány most intézkedéseket foganatosít, amelyek minden bizonnyal nagyon kevéssé lesznek hatékonyak, de talán – a politika reményei szerint – alkalmasak a népharag lecsitítására. Külön érdekessége ezen intézkedéseknek, hogy visszamenőleges hatályúak – a bűncselekmény elkövetésekor nem voltak érvényben –, ami érdekes bukét ad az összellenzéki helyeslésnek.

*

Ami történt, azt pénzügyesek követték el, értelemszerűen pénzzel. Márpedig a pénz napjainkban igencsak furcsa tulajdonságokkal bír. Például többnyire nincs teste, fizikai megjelenése: mindenütt egy időben jelen van és – bármilyen sajnálatos is – nagyjából mindenható. Valamikor, a boldog időkben ezeket persze Isten attribútumainak tartották; de hát változik a világ. A pénz ma már a számítógép-terminálokon villogó pixelekből és a chipek között áramló villanyból áll. Nálunk addig van, amíg ki nem húzzuk a gépet a konnektorból, utána már valaki más képernyőjén boldogít.

Ami anyagi formában megjelenik, azt könnyen el lehet venni, házat, autót, ékszert is; ám ezek összesített értéke az eltűnt százmilliárdokhoz képest bizonyára elhanyagolható. Egészen más a helyzet a néhány bit megváltoztatásával és az enter-billentyű megnyomásával a Seychelle- vagy Kajmán-szigetekre utalt pénzekkel. Azt majd megnézem, ahogyan a magyar állam drákói szigora e távoli és igen vadregényes szigeteken érvényesül. A pénzügyi vállalkozásoknak vajmi kevés elkobozható materiális tulajdona van. Van a szép, modern, divatos székház, benne hasonló kivitelű titkárnők, néhány számítógép, kárpitozott fotel és az elkövetők. Talán le lehet ezeket foglalni, de minek.

El lehet kobozni a győri stadiont, hogy azután majd égig érő gaz nőjön benne, mint a Stadler-stadionban, mert vajon ki venne meg olyan játékteret és a hozzá tartozó plázát, amelyikben egy külföldi másodosztályú játékosokból álló csapat kap ki rendszeresen külföldi másodosztályú csapatoktól? Az üzletrészek zárolása is érdekes ötlet, mert ha nem jár a menedzsment-jogokkal, akkor a menedzsment és a többi tulajdonos pillanatok alatt csődbe viszi és alapít egy másikat ugyanarra a feladatra. Optimális esetben mindezt úgy, hogy pár milliós vagy milliárdos NAV-tartozást is hátrahagy. Így megy ez.

Az ellenzék úgy tesz, mint aki nem érti, hogyan történhetett mindez. Pedig a dolog tulajdonképpen roppant egyszerű. Az elmúlt huszonöt évünk bizonyos szempontból egyetlen, nagy, folyamatos pénzügyi botrány. Kezdődött a kora kilencvenes években az ún. „bankkonszolidációval”, amikor is cirka 1000 milliárd forintból – bár még ennél is elképesztőbb számok repkednek – megpróbálták befoltozni azt a lyukat, amit a derék pénzügyesek ütöttek bankjaik hordóján. Emlékezünk még az Ybl Bank vagy az Agrobank ügyére? Netán a Postabankra? Az események alakulása minden ügyben roppant hasonló volt. A pénz eltűnt, a felelősök néhány év börtönnel – vagy annyival sem – megúszták és az állam fizetett. Egészen pontosan mi fizettünk és a felvett hitelek törlesztésével fizetünk a mai napig, és majd az unokáink is. Felelős nincs: rossz üzletet kötni, hülyének lenni nem bűn. A bíróságoknak azt kéne bizonyítani, ami a legnehezebb, hogy mi volt a szándéka ezeknek az embereknek, amikor rossz üzletet kötöttek. Tán már maguk sem emlékeznek rá.

A derék, malacképű Csaba – aki egyébként, sajtóhírek szerint pontosan olyan ostoba, erőszakos és trágár figura, mint médiamogul Lajos – persze le van fényképezve mindenféle kormánypárti politikusokkal. Az most kevésbé tűnik fontosnak, hogy ellenzékiekkel is le van fényképezve és hogy valami 17 milliárd forintot kapott fedezet nélkül a mai ellenzék alkotta kormánytól. A rendszerváltozás után frissen meggazdagodott szerencselovagokkal mindenki szívesen fényképezkedett. Kis ország vagyunk, egy csőcselék van.

*

Nálunk – messzire vezető és szerteágazó okok miatt a kapitalizmus pénz-vezérelt változatát sikerült bevezetni. Mifelénk többnyire senki nem termel semmit a szónak valamiféle új tárgy előállítását jelentő értelmében, hanem kereskedik, közvetít, hitelez, média- és pénzügyi szolgáltat. Esetleg fővállalkozik. Ezek jóval kevésbé macerásak, mint a termelés; és – nem utolsósorban – amikor kiderül a disznóság, nincs mit elkobozni. Így hát a kapitalizmus fenntartói, talpkövei, a kapitalisták ilyenek közül kerültek ki mifelénk. Márpedig a kapitalista állam – minden ellenkező híreszteléssel szemben – az ő uralmukat jelenti. Ők állnak – néha rövid ideig ülnek – a politikai pártok, a képviselők és végül a kormányok mögött. Így van ez nemcsak nálunk, hanem szerte a világban. Könnyen belátható, hogy az aktuális kapitalizmus minősége a kapitalisták minőségétől függ, nekünk pedig ilyenek jutottak.

Ez az ügy is minden bizonnyal az ismert forgatókönyv szerint zajlik majd, ahogyan azt a Tocsik-, Princz-, Kulcsár-, Simon-ügyek előrevetítik. Egy darabig reggeltől estik hallani fogunk róla, szakértői elemzések, politikusi handabandázások és internetes mémek kíséretében, majd a hang lassan elhalkul, az érdeklődés elvész. Jönnek majd kérés nélkül új, repülős Hérosztratoszok a figyelem elterelésére. A védelem „stratégiája” a szokásokhoz híven a végtelen időhúzás lesz, új és új eljárási kifogással, még újabb és még feledékenyebb tanúk beidézésével, tárgyalás-elnapolással és „bizonyítási kísérlettel” – ez utóbbi mindig nagyon tetszett nekem. Minden szakértői véleményre lesz ellen-szakértő, tanúra ellen-tanú. Ha az ügy véletlenül olyan bíróhoz kerül, aki érteni látszik a dolgot, azt mondvacsinált okkal beperelik, hogy elvegyék tőle az ügyet és így tovább a végtelenségig. Majd amikor az ügy aktái elérik a tízezer oldalt és már talán csak az Isten képes őket áttekinteni, nos, akkor kapnak pont annyit, amennyit az előzetesben leültek a „számviteli fegyelem megsértéséért”, amely jogi tényállás nálunk tulajdonképpen azt jelenti: ezeket sem sikerült elkapni.

Az igazságszolgáltatás malmai pedig közben pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, teszik a dolgukat: őrölnek. Megőrlik majd mindenek előtt magát az igazságot, aztán az igazságba vetett hitet is. Tavasz van, jönnek majd új pénzügyesek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr577323936

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aristo: A brókerbotrányról − Rendszerhibák II. 2015.04.01. 07:39:01

Előrebocsátom: semmiképpen sem akarom védeni az események kiváltóit. Tőlem akármit csinálhatnak velük, megérdemlik, csak sajnos nem fognak velük akármit sem csinálni, mert ezt mutatja a tapasztalat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.01. 07:09:05

A ballibek alaposan elbukták ezt az ügyet, ez tény.

Uni1002 2015.04.01. 08:08:41

@maxval bircaman szerkesztő:
Csak szólok, hogy 5 (öt) éve nem a "ballibek" kormányoznak. Nincs alkalmuk semmit elbukni...

Toportyán Zsóti 2015.04.01. 08:20:04

@maxval bircaman szerkesztő: Ballibázo kérődző küzd kopokjeiért.Mekkora barom aki ezért fizet?

Virág et. 2015.04.01. 08:35:27

"Mindezen megtorló intézkedések alapjául az a kérdés szolgál, hogy miért nem cselekedett a kormány? Ami nyilván magába hordja azt, hogy cselekedni tudott volna bármit is"

Akkor nem érted, mi a baj. A kormánnyal nem az a baj, hogy nem vette őrizetbe Tarsolyt vagy egy hónapig, az a rendőrség és az ügyészség "hibája". Aki kritizál, az esetleg arra kíván rámutatni, hogy a rendőrséget a belügyminiszter (a kormány tagja) utasítja, az ügyészséget meg Polt NER-társ (a kormány nem hivatalos tagja) vezeti. Ezek azok az emberek, akik 10 perce alatt 2 rendőrt / m2 tudtak küldeni a norvég pénzes hippikre, ahol 0 magyar ft volt veszélyben. Itt mindez ca. 1 hónapig tartott, pedig százmilliárdokról van szó, melyek egy része biztosan közpénz volt.

De ezek még nem is komoly kritikák. A komoly kritika itt jön: a francos fenét keresett a brókercégnél a KKM milliárdjai? És nem, nem jöjjünk a napibayeres f.szságokkal és nyílt tereléssel: a 17 milliárd forintot nem "Gyurcsány adta", ahogy az a szánalom párthuszár próbál izzadva terelni, hanem az MFB az győri ETO park fejlesztésére. Nem "befektette", hanem fejlesztésre költötte. Lehettek gondok? Igen, kb mint Simicskánál vagy az autópályáknál, de nem úgy, mint a Quaestornál, ahol lényegében eredmény nélkül lába kélt a pénznek. Egy park építésébe közpénzt tenni közérdek, egy brókercégnek adni tőzsdézésre, az nem. És jogellenes is, mivel a KKM nem végezhet gazdasági tevékenységet és a tőzsdézés az gazdasági tevékenység, a Quaestor pedig nem bank.

"mint szegény elnyomott Hunvaldnak"

Akit jogerősen felmentett a bíróság az egész ingatlanpanama ügyben. Ennek ellenére majd' három évet ültették a derék ügyészek, akik akkor is képesek voltak azonnal reagálni, akárcsak Simonnál vagy a XI. kerületi szociknál (utóbbi szintén felmentve, ő minden vádpontban). Ha esetleg téged ültetnek majd 3 évig a semmiért, akkor majd gondolkozz el ezen. Miközben bent barátkozol a 120 kilós kisebbségi fiatalemberekkel, takarítasz nekik, mosol rájuk, csomagot küldetsz nekik, pénzt utaltatsz a családtagjaiknak, rájuk iratod az autódat és este helyben futsz meg a lámpát fújod. És akkor még jól jártál.

"Nagyjából semmit. "

A kormány nem sokat. A fideszes parlamenti többség által megalkotott új felügyeleti rendszer és annak vezetője, a volt miniszter viszont mindent.

" Külön érdekessége ezen intézkedéseknek, hogy visszamenőleges hatályúak – a bűncselekmény elkövetésekor nem voltak érvényben –, ami érdekes bukét ad az összellenzéki helyeslésnek."

Külön érdekességük, hogy semmi értelmük. A mostani zárolások és lefoglalások ugyanis a korábbi szabályok szerint történtek: ugyanis ezeknek már Rogán haknija előtt is meg volt és van is a jogi alapja. Amit a kormány most "intézkedik" az cirkusz a népnek, nyitott ajtók döngetése, visszaélnek azzal, hogy az emberek fődbuták.

És a végére: kár a maszatolás. Tarsoly nem csak egy képen szerepelt a fidesz vezetőivel. Nem, nem. Tarsoly ott volt a legnagyobb üzletekben: moszkvai vízumközpont pl., diplomata útlevele és belépője volt a parlamentben. Levelezett a miniszterrel, kezelte a minisztérium pénzét. Ember. Princz talán találó példa, de Simon? A nyomorult százmillióival? Abból alig jön ki egy rendes dunakeszi ház.

"bizonyítási kísérlet"

Csalási ügyben? Ezt hogyan képzeled? Megmutatja, hogy nyomta le az enter-t? (Egyébként ez nem hülyeség más ügyekben, pl. közlekedési bcs-eknél.)

Toportyán Zsóti 2015.04.01. 08:35:32

Oldalanként 470 000 már a multé de azért valami csak csurran az ifjukonziknak és a jobberek közé beszivárgo mszmp besugoknak.Nem kicsit szánalmas a skizo elmétek,benyaltátok nem kicsit a zakkant csuti pocakmutyit.Soha nem ez a legalja szint,mindig van lejjebb,ezt mutatja a brokerügy is.Csuti focianalfabétának elég ha valaki fociklubbot vesz,ezzel sokáig törvényfeletti lesz a jobber elitet kis baksisokkal elnézövé tette tarsoly,még közpénzt is rábíztak,pedig inkább maradtak volna a jol bejáratott forintshortolásnál akis buták...Most aztán bukják a hatalmat is.

I_Isti 2015.04.01. 08:47:42

"emberek hogyan bízhatnak pénzt olyan cégre, amelyet úgy hívnak, hogy Hrurira"

Pl úgy, hogy a gonosz multi bankok nem hajlandóak a betétek után _egyáltalán_ elfogadható kamatot fizetni, mert kuszaszem levitte az alapkamatot a bányászbéka feneke alá, ezért a zemberek olyan befektetési formákat keresnek kevéske pénzüknek, ahol ígérnek nekik fűt, meg fát.

"Nálunk – messzire vezető és szerteágazó okok miatt a kapitalizmus pénz-vezérelt változatát sikerült bevezetni."

Ez szimplán nem igaz, ugyanis nálunk a kapitalizmus mutyialista verzióját sikerült félig bevezetni.

Az a kormány, amelyik orra elől éppen ellopnak 2-300 milliárd forintot, az kuszaszemestől, viktátorostól, és minden fideszes csinovnyikkal együtt egy alkalmatlan, fos kormány, amelyiket el kellett volna már rég zavarni, kapálni, vagy focizni a burgerland 7 osztályba.

Persze, amíg ilyen aristo-félék nyalják fényesre a kormányzat hátsó részét székelés után, addig mire számíthatunk?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.01. 08:58:00

@Uni1002: Na látod. Nekik ez is sikerült. Ellenzékben bukni.

Tündér_Lala 2015.04.01. 09:15:39

Kéremszépen, semmi csoda nincs itt.
Az egész (nyugati mintás) pénzügyi rendszer erre van felépítve.

Piramis játékokat játszva világméretű pénzügyi válságot váltottak ki (a mérgezett papirjaik terítésével). Hány embert csuktak be ennek kapcsán ? Hány millió ember életkörülményeit rontották lényegesen vagy döntöttek nyomorba ? Hány kisembernek az öregkorára félretett pénzének fele veszett oda ?

De a leglényegesebb kérdés: Szigorítottak-e a szabályozáson ezek után ? NEM !!!

Online pénztárgépet a brokereknek is ! Na az lenne a világbotrány, ha ezt meglépnék, mert ha átlátható lenne legalább a hatóságok számára, hogy mit művelnek, akkor a szélhámosságok (legalább egy része kiszűrhető lenne. Például az emgedélyezett 60 Md helyett a 210 Nd-os kötvénykibocsátás, a papirvásárlásra adott megbízás valós végrehajtása stb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.01. 09:33:44

@Tündér_Lala:

"Online pénztárgépet a brokereknek is !" --- írja.

Épp ellenkezőleg! Az új szabadkereskedelmi egyezmény(ek) szerint a multik kap(ná)nak (többlet)jogokat a nemzeti szabályozások felülbírálására.

Virág et. 2015.04.01. 09:33:47

@Tündér_Lala: Az online pénztárgép csak készpénz-forgalomnál működik. Az ilyen műveletek készpénzt nem vonnak maguk után, ha pedig a banki utalásokat is minden esetben látná valami hatóság, az sértené a banktitkot. Ez nem valami elvont hippi-dolog. A banktitoknak pontosan az a lényege, hogy legyen bizalom a bank és az ügyfél között, mert a hatóság az nem valami tévedhetetlen makulátlan autoritás, hanem emberek összessége, akik az ilyen bennfentes információkkal visszaélnének. Ha egy hatóság látna mindent, mint a Jóisten, ami a pénzpiacon történik valós időben, akkor annak a hatóságnak a vezetője lenne a világon legjobban kitéve a korrupciónak. Ezred ekkora csábítás is 10 esetből 10-ben korrupcióhoz vezetett még a legtisztességesebb országokban is. Nálunk ez lenne az instant milliárdos-gyár.

Illetve dehogy lenne. Ha ilyet meglépnénk, azzal megölnénk a magyar tőzsdét. Mindenki a pénzét külföldre vinné, az ottani pénzintézeteket gazdagítaná a magyarok helyett. Ha valami globális elmebaj miatt ez minden országra kiterjedne, akkor elpusztulna a tőzsde vagy illegalitásba vonulnának az ilyen ügyletek. Ne feledjük, hogy a tőzsdének nem kevés gazdasági haszna is van. Tőzsde vagy úgy általában a befektetési piac nem öncélú dolog, ezek nélkül bankok sem lennének, mivel nem lenne értelme betétesek pénzét kezelniük, ha nem tudnák azt mire használni. Nyilván kamat sem lenne a betétre, mivel ha nem tudják befektetni, akkor nem tudnak miből kamatot sem termelni, az nem a földből nő ki. Bank nélkül nem lenne hitel sem, nem csak deviza, de rendes lakáshitel sem, vagy vállalkozói hitel sem. Nem lennének befektetések sem, a vállalkozás a milliárdosok kiváltsága lenne, de pl. a saját lakás is csak a felső osztályoknak jutna. A gazdagok ülnének a vagyonukon, mert befektetés nélkül nem tudnának mit kezdeni vele, ha viszont befektetik, akkor azzal már munkát adnak legalább a banknak, a brókereknek, a felügyeleti szervnek stb. Ezzel minimum, minden egyéb nélkül már gazdasági célt szolgálnak, másoknak bevételt termelnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.04.01. 09:47:52

"Könnyen belátható, hogy az aktuális kapitalizmus minősége a kapitalisták minőségétől függ, nekünk pedig ilyenek jutottak."

Ha lennének kapuőrök, akik megszűrik a kapitalistákat, akkor a morálisan rokkantak nem juthatnának pénzközelbe.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/01/erkolcsi-eszterga.html

Robinzon Kurzor 2015.04.01. 10:05:24

aristo mindhez ért (mindenhez is) -- II.

Öt évig ment a vircsaft előbb a megbízható NER-társ Szász, majd a még megbízhatóbb Matolcsy által vezetett pénzügyi felület orra előtt.

A kérdés az, hogy csak ennyire ostobák voltak, vagy kifejezetten az volt dolguk, hogy a pilótajáték (Questor) vagy az ügyfélpénzekkel való játék (BudaCash) zavartalanságát biztosítsák.

De legalább a gazdasági menekültek kérdése megoldódott.
Legalábbis már több mint egy hónapja nincs róluk hír...

Robinzon Kurzor 2015.04.01. 10:08:33

@Tündér_Lala: "Online pénztárgépet a brokereknek is"

Elég lett volna -- első körben --, hogy a KELER-nél nevesített értékpapír-számlák vannak, nem csak egy-egy kereskedő gyűjtőszámlája.

Robinzon Kurzor 2015.04.01. 10:11:54

A szerkesztőség részéről pedig ez is megoldás.
Kényes téma?
Bring out the gimp! -- aristot ezért tarjátok, igaz?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2015.04.01. 10:20:52

@Virág et.: Látom, sikerült kihozni a sodrából. nem volt szándékomban.

Ami a kifogásokat illeti. A Norvég Alap ügyben kissé elveti a sulykot. 2014.07.15-én jelentették be, hogy feljelentették őket és 2014.09.08-án volt a házkutatás, ez semmiképpen sem tíz perc, hanem közel 2 hónap. Amúgy, mikor még a teljesen elfogulatlan, politikailag nyilván sehova sem tartozó Györgyi Kálmán volt a főügyész a Princ-ügyben kerek 6 hónapig semmi sem történt, derék korpulens Gáborunk el is ment hetyegni Bécsbe, valami operettszínésznővel.

Hogy az ETO-park fejlesztésére adott 17 milliárd mennyire volt indokolt nem tudom. Sohasem fejlesztettem még parkot. Az viszont biztos, hogy ha ma kérnék ezt a pénzt bizonyára már nem tűnne olyan jó befektetésnek. Az, hogy a kormány, vagy valamilyen intézmény pénzt (vagy állampapírt) tartott a Questornál az hiba volt és nincs is rá mentség.

Hunvalddal kapcsolatban, egyszer talán már volt erről szó. Jobb lenne megegyezni, hogy elfogadjuk a magyar igazságszolgáltatás hozta ítéleteket vagy sem? Mert ha Hunvald "ártatlan" - hisz felmentették, akkor mi a helyzet Tarsoly barátunkkal, akit még el sem ítéltek? Tudom, magam is beleesek ebbe a hibába, hogy a nekem kedvezőnek tűnő dolgokat legálisnak, a nem tetszőeket illegálisnak tartom - mentségemre legyen mondva blog-posztoknál nem dolgozunk pasztellekben - de akkor is helytelen ez.

Ami a parlamenti belépőt és egyebeket illeti, abban nagyon nem értünk egyet. A cikk arról szól, mert úgy gondolom, hogy a "kapitalisták" nálunk nagyobb részt csirkefogók, csak még nem mindegyikről derült ki és mindenkitől kapnak parlamenti belépőt, mert a dolog így működik.

Kandeláber 2015.04.01. 10:39:39

Emlékszik még valaki az Agrobankos Kunos Péterre?
Mellesleg most valami MAZSIHISZ- elöljáró.
A "mértékadó" balliba értelmiség, megboldogult Jancsóval az élen, kórusban visítozott, hogy micsoda dolog meghurcolni azt a derék, ártatlan embert.
Most sem követelik az alkuszok fejét, mert mindegyik vér a vérükből, és még a "brókertörvényt" sem szavazták meg a prominenseik, Gyurcsánnyal az élükön.

I_Isti 2015.04.01. 11:30:36

@aristo:
"Az, hogy a kormány, vagy valamilyen intézmény pénzt (vagy állampapírt) tartott a Questornál az hiba volt és nincs is rá mentség."
vö:

Btk. 372. § Sikkasztás
372. § (1) Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el.

(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást kisebb értékre vagy
b) a szabálysértési értékre elkövetett sikkasztást
ba) bűnszövetségben,
bb) közveszély színhelyén,
bc) üzletszerűen
követik el.

(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást nagyobb értékre,
b) a kisebb értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon, vagy
c) a sikkasztást védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra vagy régészeti leletre

követik el.

(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást jelentős értékre,
b) a nagyobb értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meg határozott valamely módon, vagy
c) a sikkasztást a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére
követik el.

(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást különösen nagy értékre vagy
b) a jelentős értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon
követik el.

(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást különösen jelentős értékre vagy
b) a különösen nagy értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés ba)-bc) pontjában meghatározott valamely módon
követik el.
A rendelkezés a sikkasztás törvényi tényállását szabályozza. E bűncselekmény jogi tárgya a tulajdonviszonyok rendje.
A sikkasztásnál az elkövető jogszerűen kerül az idegen dolog birtokába, miután azt rábízták. A sikkasztás kizárólag a tulajdont sértheti, tekintve, hogy a dolgot az elkövető birtokába adták, rábízták. A 1/2005. Büntető-polgári jogegységi határozat szerint a sikkasztás elkövetési tárgya mind az eltulajdonítás, mind pedig a sajátjakénti rendelkezés elkövetési magatartást illetően kizárólag ingó dolog lehet.
A sikkasztást kizárólag a más által az elkövetőre bízott idegen dologra nézve lehet elkövetni, ha a dolog közös tulajdonban van, a sikkasztás e dologra nézve nem követhető el.
A rábízás a dolog birtokba adását jelenti, amelynek jogcíme közömbös. Ez lehet akár áruszállítás, gazdálkodás, használat, kezelés, gondozás, vagy személyes őrizet. Ugyancsak közömbös a sikkasztás szempontjából a rábízás időtartama. Az történhet igen rövid időre is.
A sikkasztás elkövetési magatartása a dolog jogtalan eltulajdonítása, illetőleg a dologgal való sajátjakénti rendelkezés.
Az eltulajdonítás lényegében a tulajdoni állapot megváltoztatását jelenti, az eredeti tulajdonállapot megszüntetését és egy új létrehozását. Az eltulajdonításnak jogtalannak kell lennie, ami azt jelenti, hogy azt sem jogszabály, sem az erre jogosult nem engedi meg.
A sajátjaként rendelkezés lényegileg különbözik a jogtalan eltulajdonítástól. Ez az elkövetői magatartás azt jelenti, hogy a terhelt a jogosult személy engedélye nélkül időlegesen tanúsít olyan magatartást, amelyre csak a tulajdonos, vagy annak hozzájárulásával más lenne jogosult.
A sikkasztás csak szándékosan követhető el.
A bűncselekményt tettesként és társtettesként csak olyan személy követheti el, akire a dolgot rábízták.
A törvény a kulturális javak közül csak a védett kulturális javak körébe tartozó tárgyakat kívánja fokozott védelemben részesíteni. A törvény minősített esetként szabályozza a régészeti leletre történő elkövetést. A régészeti lelet külön nevesítése azért indokolt, mert a védett kulturális javak fogalomköre a régészeti örökségnek csak a közgyűjteményben elhelyezett elemeire terjed ki. Indokolt azonban a fokozott büntetőjogi védelem megteremtése az olyan régészeti lelet esetében is, amely már nem a régészeti lelőhelyen található, és amelyet még nem helyeztek el közgyűjteményben. A védett kulturális javak és a régészeti lelet fogalmával kapcsolatban a háttérjogszabályt a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény képezi

2015.04.01. 11:39:23

@Virág et.: Jól mondja aristo, a norvég alap esetebén egyáltalán nem reagált gyorsabban az ügyészség, sőt lassabban. A Simon ügy kipattanása (sőt Simon mentelmi jogának megszűnése) és Simon őrizetbe vétele között szintén több idő telt el, mint a Quaestor és Tarsoly esetében. Az erzsébetvárosi ingatlanügy meg gyakorlatilag évek óta folyt, mire Hunvaldot őrizetbe vették. Szó sincs tehát arról, hogy ezekben az ügyekben "tíz perc alatt" vagy "azonnal" lépett volna az ügyészség, sőt kifejezetten lassabban lépett mint most. Amúgy Hunvaldot természetesen nem az ügyészek ültették három évig, az ügyész csak három napig tud ültetni, az előzetest a bíróság rendelte el és tartotta fenn.

(Egyébként izgalmas kérdés, hogy ezek a hamis emlékek hogy alakulnak ki az emberben, hiszen akkor is nyomon követted a híreket, tudtad, hogy nem tíz perc alatt és nem azonnal intézkedtek, aztán valahogy mégis ez az emlék rögzült benned.)

"Egy park építésébe közpénzt tenni közérdek"

Ez a legizgalmasabb rész a kommentedben, mert az ETO Park természetesen nem park, hanem egy pláza, egy stadion meg egy hotel a kapcsolódó létesítményekkel. Pikáns dolog 2015-ben azt olvasni virág et.-tól, hogy stadion vagy pláza építésébe közpénzt tenni az közérdek.

Tündér_Lala 2015.04.01. 12:01:27

Természetesen részemről (szándékoltan) provokatív megjegyzés az online pénztárgép kérése. Bár megjegyzem, hogy miután a bankbetétek és befektetések után is adókötelezettség van , banktitok ide vagy oda a nyilvántartásokba betekintése kell hogy legyen a NAV-nak.

Egy dolog bizonyos: Ha a jövőben el szeretnénk kerülni (vagy legalább szűkíteni) a hasonló csalások bekövetkeztét, akkor újra kell szabályozni a területet. Mégpedig nem a gyakorló bankárok és brokerek útmutatása alapján. A minimum amit@Robinzon Kurzor: is említ, a gyüjtőszámlák tételessé tétele.
A másik út hogy felejtsenek el bármiféle biztonságot, kártérítést a "piaci szereplők" legalábbis befektetési ügyekben. Na akkor hogyan halna meg a tőzsde.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.04.01. 12:26:04

"Hogy a kormány mit tehet vagy tehetett volna? Nagyjából semmit. A szent piac kiharcolja magának a függetlenséget és azok, akik ma a leghangosabban követelik az azonnali kormányzati intézkedést, azok szokták felhánytorgatni más esetben az állami beavatkozást. "

Ez egy ultraszélsőliberális-libertaniánus álláspont. Mérsékeltebb liberálisok az éjjeliőr-állam koncepciójával szoktak jönni, amikor is az államnak feladata ellenőrző intézményeket üzemeltetni megfelelően erős karommal felszerelve. Számos országban működik például pénzügyi ellenőrző szervezet, amely képes észrevenni azt, ha valaki 60 milliárdnyi helyett 210 milliárd forintnyi kötvényt ad el - állítólag az utcán keresztül, 50000 kisbefektetőnek. Egy, a liberalizmus kevésbé szélsőséges változatát üzemeltető országban feltűnik, hogy 150 milliárd forint plusztőke megindul mondjuk a bankbetétekből egy junk bond felé.

A szerzőnek rá kellene jönnie, hogy az általa istenített szabadosság ideje lejárt és a világ az erősebb állam irányába halad. Olyan állam irányába, amely a laissez-faire ámokfutás helyett a fékeken és ellensúlyokon alapuló hatékony ellenőrző rendszereket működtet.

Dub hadnagy 2015.04.01. 12:41:15

@Doomhammer: nagyon jó hozzászólás, bár véleményem szerint itt még csak az ún. haveri laissez-faire valósult meg

Virág et. 2015.04.01. 12:41:43

@aristo: Bayer reggeli szerecsenmosdatása hozott ki a sodromból, a te írásod csak a fórum volt, ahol ezt kiadhattam magamból (MH-ra nem regisztrálok).

Norvég Alap. A feljelentés ismeretlen tettes ellen történt, amennyire tudom és gyanúsítás sem volt, sőt még ha jól tudom ma sincs, aminek feltehetően oka lehet. Elfogadom a pontosítást, de azt azért vegyük figyelembe, hogy a házkutatás napján a nem gyanúsított Móra Veronika azért csak előállításra és tanúkénti kihallgatásra került, míg a Quaestor házkutatás és Tarsoly előállítása között azért nem kevés idő eltelt. Ha jól számolom több, mint két hét. Erre a késedelemre gondolta, de az nyilvánvaló, hogy nem fogalmaztam pontosan.

Princz Gábor esetében igazad van, de azt gondolom, hogy ne a kezdeti vadkapitalista évek egyik legnagyobb botránya legyen 2015-ben a mérce.

Az ETO-ra a másik kommentelőnek adott lenti válaszban reagálok.

"Mert ha Hunvald "ártatlan" - hisz felmentették, akkor mi a helyzet Tarsoly barátunkkal, akit még el sem ítéltek? "

Nincs itt semmi ellentmondás: Tarsoly ártatlan, nem is lehet más, hiszen még nem bizonyították az ellenkezőjét.

De itt egy fontos különbségre (és egy gyakori félreértésre ) azért fel kell hívjam a figyelmet. Az ártatlanság vélelme elsősorban a hatóságot kötelezi és nem a közvéleményt. Nyilván a sajtó vagy egyéb nyilvános megnyilatkozások ez alól kivételt képeznek, ott figyelni kell mit mondunk vagy írunk le, de a közvélemény vonatkozásában ilyen kötelezés nincs. Magyarán: egy el nem bírált ügyben az embereknek lehet magánvéleményük. Egy közszereplő vagy más vonatkozásban kiemelt ügyben az érintettek, de akár az utca embere is elmondhatja a saját véleményét. Hogy pl. XY szerinte bűnös, mert őt a sajtóhírek meggyőzték. Vagy hogy szerinte ártatlan, mert ez az ember erre biztosan nem lenne képes. Ezt naponta meg is tesszük.
Ettől eltér a már jogerősen lezárt eljárás, ami így vagy úgy, de eredményt hozott. A jogerős bírósági ítélet ugyanis kötelezően végrehajtandó, közokiratnak minősül és az abban foglaltak mindenki felé bizonyító erővel rendelkeznek. Szó nincs itt tehát vélelemről, hanem bizonyíottt tényről beszélünk (ami vagy igaz, vagy nem, de kristálygömbje még a bíróságnak sincs, tehát ez van). Ennek ellenére persze leírhatjuk a saját véleményünket, de itt azért a gyakorlat abba az irányba mutat, hogy azt ki kell hangsúlyozni: nekünk a véleményünk az, hogy a jogerős ítélet ellenére, ez az ember nem bűnöző/bűnöző. És még ennek is lehet következménye, itt azért fontos szempont, hogy közszereplő-e az illető vagy sem.

A jelen ügyben ez nem releváns, mert Tarsoly még ártatlan, Hunvald meg - legalábbis az ingatlanügyekben - már bizonyítottan ártatlan.

@grundigg: Simont nem a 250 millió miatt vették őrizetbe, hanem az állítólagos (azóta elő ugyan nem került) hamis afrikai útlevél miatt. Februárban mondott le Simon, de Welsznél csak márciusban találták meg az afrikai szálat. Ez alapján módosították a gyanúsítást Simonnal szemben és aznap őrizetbe is vették. A két dolog összefolyhatott, de itt valójában két különböző cselekményről van szó.

"Amúgy Hunvaldot természetesen nem az ügyészek ültették három évig, az ügyész csak három napig tud ültetni, az előzetest a bíróság rendelte el és tartotta fenn."

Ügyészi indítványra, azért tegyük hozzá. És ha voltál már ilyen előzetes elrendelő tárgyaláson, akkor pontosan tudod (egyébként a bíró el is mondja), hogy ő nem tényekből hoz döntést, hanem azokat a FELTÉTELEZÉSEKET, amiket a nyomozóhatóság (lényegében az ügyész) tesz elé, azokat vizsgálja és valószínűsít csak. Tehát lényegében a legvadabb elképzeléseket is akár. Ennek eredménye, hogy nálunk kb az nincs előzetesben, akit az ügyész nem akar vagy már ült annyit, hogy a bírónak már kínos a hosszabbítás. Ezért marasztalja el az országot heti rendszerességgel valamelyik nemzetközi bírói fórum.

"Pikáns dolog 2015-ben azt olvasni virág et.-tól, hogy stadion vagy pláza építésébe közpénzt tenni az közérdek."

Miért lenne pikáns? A stadion közérdek, legfeljebb hibásan értelmezett közérdek. Ugyanígy közérdek az autópálya is, akkor is, ha ellopják a pénz felét. A cél egy olyan épület építése, amit a köz használ többségében. A Quaestornál elhelyezett összeg befektetés és egyelőre az sem világos, hogy jogszerűen egyáltalán hogyan végezhetett ilyen tevékenységet a KKM. Az viszont világos, hogy a haveri cégek feltőkésítése, az nem közérdek. A stadion az. Elméletben stadionokat építeni kell, ezt senki nem vitatja. Azt igen, hogy mennyit, hova és hogyan meg mennyiért. Ez a problém a stadionokkal. Meg hogy mikor, milyen gazdasági helyzetben.

Robinzon Kurzor 2015.04.01. 12:49:42

@Tündér_Lala: "újra kell szabályozni a területet. Mégpedig nem a gyakorló bankárok és brokerek útmutatása alapján"

Szerintem meg azok útmutatása alapján (is).
Mert -- ellentétben aristoval és a Rogán-félékkel -- azok értenek hozzá és szeretnének továbbra is ebből a szakmából élni.

Az ilyen botrányok meg kurvára nem tesznek jót a biznisznek.
A kockázatkerülő kisbefektető (akinek van mondjuk legalább 3-5 millió forintja) az szépen fogja a pénzét kiballag Ausztriába, egy ottani befektetési bankhoz.

Az eddig benyújtott törvénymódosítások sem rendszerszinten próbálnak kockázatot csökkenteni, hanem olyan látszatintézkedések, amelyek gyengesége még a kompetenciával igazán nem vádolható posztolónak is feltűnt.

Robinzon Kurzor 2015.04.01. 12:52:24

@Virág et.: "a házkutatás napján a nem gyanúsított Móra Veronika azért csak előállításra és tanúkénti kihallgatásra került"

Vö: Polt Péter válaszát arra a kérdésre, hogy ugyan miét nem hallgatták ki Tarsolyt először tanúként.

Mellesleg aristo csúsztat: nem az az érdekes, hogy Lázár (?) mikor jelentette ki, hogy feljelentést fognak tenni, hanem az, hogy ez ténylegesen mikor történt meg.
A stopper onnantól indul.

Robinzon Kurzor 2015.04.01. 13:00:57

@Virág et.: " Az ártatlanság vélelme elsősorban a hatóságot kötelezi és nem a közvéleményt."

Bár itt mellékszál, de ez egy érdekes kérdés.
A (nyomozó)hatóság ugyanis a terhelt bűnösségét "vélelmezni", különben nem gyanúsítaná, majd vádolná meg.

Virág et. 2015.04.01. 13:05:17

@Robinzon Kurzor: Itt nem a gondolati szint a lényeg, hanem az eljárási szerep. Ha valaki még nem bizonyítottan bűnös, akkor azt nem lehet bűnösként kezelni. Ez a hatóság (és napjainkban a sajtó) felelőssége elsősorban, mivel az emberek magánvéleményét nem lehet és nem is lenne szerencsés szabályozni (néhány kivételtől eltekintve természetesen).

A rendőr nyilván gondolja, hogy bűnös vagy, de attól még nem kezelhet úgy, mint egy bűnöst. Megilletnek azok a jogok, amelyek az ártatlan, el nem ítélt, de eljárás alá vont személyeket megilletik. Egyébként ideális esetben a rendőrnek sem a személyre, hanem a cselekményre kéne koncentrálnia és nem a személyt igazítani a cselekményhez, hanem a cselekményhez megkeresni az elkövető személyt. De a gyakorlat valóban téged igazol, aki beszélt már bűnügyes rendőrrel, az tudja. Neki a gyanúsított már bűnöző az ügyvéd meg hivatásos bűnpártoló. Kádár óta nem változott semmit ez a szemlélet.

integrans 2015.04.01. 13:22:33

25 éve joggal visszaélő a rendszer. Tehát nem jogállam, hanem áljogállam áll fenn negyedszázada. - És ennek az intézményes törvénytelenségi láncolatnak isszuk a levét még.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.04.01. 13:45:57

@Dub hadnagy:
Annál is érdekesebb a helyzet, mivel itt az ellenőrző hatósággal szemben nem kivételesen kifinomult pénzügyi mágusok álltak, akik csak matematikai zsenik által megérthető tőkeáttételes ügyletek mögé rejtették a csalást, hanem S. Lajosné Sz. Terézia, az 59 éves kecskeméti családanya, aki fogta a családi ezüstöt néhányszor 10 millió értékben és bevitte a Quaestor-ba. www.borsonline.hu/20150401_terezia_a_quaestor_miatt_lett_ongyilkos

Aztán amikor a botrány kiderült, akkor felakasztotta magát.

Nem akarnék itt hangulatot kelteni - "emberek halnak meg" - csak az az állításom, hogy az egész ügylet a felügyelet orra előtt zajlott nagyon látványosan. A felügyeletet éppen akkor olvasztottak be Matolcsy MNB-jébe, mivel a fékek és ellensúlyok elavult rendszere helyett az egyszemélyi vezetés annyival hatékonyabb, mint azt Szingapúr példája is mutatja.

Most pedig meg kell magyarázniuk Teri néni rokonainak, hogyan tudtak egy 150 milliárdos illegális kötvénykibocsátást nem észrevenni. És nem valami alig ismert hatóság alig ismert vezetőjének kell magyarázkodnia, hanem Matolcsynak és Orbánnak.

Mer' az egyszemélyi felelősségnél ez így szokott lenni.

vizipipa 2015.04.01. 13:47:56

@Virág et.: Hunvald

"Akit jogerősen felmentett a bíróság az egész ingatlanpanama ügyben."

Hunvald ellen 2 per folyt. A másodikban - pártemberek keresztben foglalkoztatása szakértőként a 7. és a 14. ker. között - felmentették. Mert a dolog ugyan teljesen egyértelmű, de nem jogellenes. Vagyis te az erkölcsi nulla, de jogszerű Hunvaldot véded teljes mellszélességgel.

Egészségedre!

Az első perben - ingatlan ügyek ÉS egyebek - jogerősen 1,5 évet kapott. Ennek az ügycsoportnak a része volt, hogy önkormányzati lakásokat utalt ki SZDSZ-es képviselők hozzátartozóinak vagy szeretőjének. Jogilag szabályozott módon ezt is, "politikai döntéssel", nyilván az "ésszerű" vagyongazdálkodás keretében. A polgármesteri keretből (az összes ilyen 1/3-a!). Mert ez jól illeszkedett a keret céljához, az egyedi esetek kezeléséhez.

Mondd, nem te voltál Sebes néven Hunvald ügyvédje? Javaslom menj el memória tréningre. Nagyon szelektíven emlékszel.

vizipipa 2015.04.01. 14:11:53

Ami a brókerügyeket illeti arra nincs megoldás. Globális problémákat nem lehet lokálisan kezelni. Ez nem menti fel a felügyeletet (MNB), mert 150 milliárdnyi illegális kötvénykibocsájtást nem lehet megmagyarázni. Észre kellett volna venniük 10-20-30 milliárdnál (nem tudom melyik a helyes szám).

A felügyelet szigorítása költségnövelő tényező, amit teljesen ésszerűen fizettetnének ki a brókerekkel, csak éppen az eredmény a versenyképességük megszűnése lenne, és a befektetők külföldi brókercégeknél (itteni iroda vagy az sem) jelennének meg, mert azok olcsóbbak lesznek.

És igen, olyan dolgokról van szó, amit még a befektetők többsége sem ért. Különben nem lett volna 2008 se.

Szigorítanák a forex kereskedelmet Amerikában (2008 után 7 évvel!)
www.investor.hu/news/20150122-szigoritanak-a-forex-kereskedelmet-amerikaban.html

Röhögtek a bankárok, miközben rájuk dőlt a ház
index.hu/gazdasag/2014/02/27/fed_tortenelem/

A 2008-as gazdasági válság létrejötte, kirobbanása, elkefélése.
Bennfentesek – Inside Job [2010]
vimeo.com/40682767 (1 óra 49 perc)

Helyes Írás 2015.04.01. 15:15:54

@Virág et.:

A pénzügyekben duplán érvényes az, hogy mielőtt felületes politikai véleményeket fogalmazunk meg, értelmezni kell a jogszabályokat. Nem akarom Önt "kiosztani", mert nincs időm most jogszabályokat böngészni, csak felhívnám a figyelmét két dologra: a külügy pénzét a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. fektette be a Q-nál, nem maga a minisztérium. A vállalkozásokra más szabályok vonatkoznak, mint az államigazgatásra. S nem részvényekbe fektették a pénzt, hanem állampapírba (ez előírás), tehát semmi köze nem volt a dolognak a tőzsdézéshez. Aki a jogszabályokat megszegi, az a mai államigazgatásban is súlyos következményekkel számolhat, tehát politikailag lehet ugyan spekulálni, de az ügyeket nem a politikusok intézik, hanem hivatalnokok, ők írnak alá, s az ellenőrzéseket sem a politikusok kapják, hanem a hivatalok.

Azt lehet mindössze kapirgálni, hogy a politikus beszélt vagy találkozott-e az érintett üzletemberrel. Ha levelet írt, akkor aligha találkozott, s ha nem húzták ki a szarból, akkor, ha beszélt is, sokra nem juthatott.

Ez a T gazember nyilván jókat törleszkedett a kormány politikusaihoz, a foci jó alkalom lehetett erre, s most az ellenzék hozsannázik, hogy végre kormányközeli üzletember is lebukott és végre ők is tudnak maszatolni, ami rendben is volna, mert maszatoltak velük az elmúlt években eleget. Úgy tűnik azonban, hogy Orbánék, amint érzékelték, hogy miről van szó, villámgyorsan kihajították a faszit a hajóból. (Egyébként mi a "legnagyobb" üzlet abban a moszkvai vízumközpontban, és mitől olyan misztikus egy diplomata útlevél és egy parlamenti belépő? Azért ez nem Simicska-szerű fideszes kapcsolat, csak olyan ami egynéhány befolyásos üzletembernek minden kormány részéről le szokott esni.)

A felügyelettel kapcsolatban pedig azt kellene kapirgálni, hogy miért nem veszik észre, ha valahol rengeteg fiktív állampapírt értékesítenek, és miért nem kerülnek a brókerek által az üzletfelek pénzéből vásárolt értékpapírok az üzletfelek nevére? Ezek azonban nem a jelenlegi kormány által alkotott szabályok miatt vannak úgy, ahogy vannak, legfeljebb azt lehet felvetni, hogy ők miért nem szigorítottak ezen a területen. A politikai felelősség azonban közös.

TG69 2015.04.01. 21:29:58

Aristonak lassan leesik, hogy a fidesz disznopasztorok es cseledek rendszerenek szekeret nem erdemes tovabb tolni. Remenykedjunk, hogy megsem teljesen hulye szegeny...

tarackos 2015.04.02. 08:49:01

@aristo: Nem a kapitalistákkal van baj, ők máshol sem az erkölcsükről híresek. A probléma az, hogy a magyar állam képtelen ellátni a felügyeletet -és mindent ezen a színvonalon nyújt- az amikor meg önmagát felügyeli ld. pl. ÁSz meg egyenesen röhej. Erős Magyarország? Lófasz mama...

Érdekes mint mondott tegnap Lázár: 400 éve megy nálunk a kijárásos rendszer. Szóval ezer éves alkortmány helyett lett alaptörvényünk de a modus operandi örök. Ez a baj ráadásul oldalfüggetlen, szaros itt mindenki.

2015.04.02. 08:49:08

Nem teljesen tiszta, hogy ha rendszerhibákról akarsz itt írni, akkor miért is ellenzékezel folyamatosan az írásban?

2015.04.02. 08:59:31

"Ami történt, azt pénzügyesek követték el, értelemszerűen pénzzel"

Na meg ez a színvonalas szöveg. :)
Mi a tököm az a pénzügyes?

Tudod kik követték el?
Csalók politikai támogatással. Mert ugye anélkül nem ment volna. Ilyen ez a korrupció és politikai bűnözés.
Hatalmas ebben az országban és felfal minket a politika.
De azért ellenzékezhetsz, hisz az a megoldás biztosan.
Az emút8év meg a Gyurcsány. :)))

sas70 2015.04.02. 10:14:08

Az ilyen és ehhez hasonló pénzügyi visszaéléseket elég nehéz kiszűrni, ez tény. Ezzel küzd a világ összes pénzügyi felügyelete és csak kullognak az események után, mert annyira gyors a fejlődés, hogy rettentő nehéz követni.
A másik, hogy egy pénzügyi szabályzásnak amellett, hogy védi a befektetők érdekeit, nem szabályozhatja túl és nem nyomhatja el a pénzpiacot, mert az akkor a fejlődést is akadályozza. Ezek a szép elvek amik mentén az optimumra kellene törekedni és a helyes arányokat megtalálni.
Egyébként a magyar pénzügyi felügyeleti rendszer a hibák ellenére, nem működne rosszul a szabályok többnyire megfelelnek az európai törvényeknek is. A problémát nem ez okozza, hanem a klientúra rendszer, a sógorkomaság, az állam igazgatási rendszerekben meghonosodott félelem, hogy ha egy vizsgálat olyan helyen, személynél, vállalkozásnál történik, aki a klientúra része, akkor rosszul járhat az eljáró hivatalnok.
Mit tesz ilyenkor? Inkább semmit. Elfordítja a fejét, mert nem akar magának bajt. Nem akarja annak kitenni magát, hogy valami konfliktusba kerül a felsőbb szervekkel vagy a főnökével. Így vagy nem indít ellenőrzést vagy csak felületesen vizsgálódik és a megállapítása max. egy kis ejnye-bejnye lesz. Így mindenki boldog és elégedett.
Nem mondom, hogy a Questornál is ezt történt, de akár ez is történhetett.
Itt az egyik rendszerhiba éppen az, hogy a vélt vagy valós politikai kapcsolatok befolyásolják az ellenőrzést végzőket. Láttunk már rendőrt, vámost, adóhivatali embert beleállni ilyen ügyekbe és a vége meg az lett, hogy ők álltak fejjel a földbe és veszítették el az egzisztenciájukat és több esetben éppen ellenük folytattak aztán eljárásokat, nem pedig azok ellen akiknek a stiklieit nem engedték elkenni.
Most persze mindenki a saját irányából lő a másikra, de a lényegről, magáról a rendszerhibáról kevés szó esik. Nem is eshet, mert az éppen annak bevallása lenne, hogy az aktuális politikai elit, az éppen hatalmon lévők, védik saját gazdasági klientúrájukat akár azon az áron is, hogy szemet hunynak egyes törvénysértések felett. Ez pedig a maffiaállam, mert aztán mik a határok, miket nézünk el? Néhány tízmilliós mutyi még mehet, százmilliós már nem? Egy kis fenyegetés, nyomásgyakorlás mehet, verőemberek már nem? Van ahol a kekeckedőt furcsa baleset éri, az még elmegy, de a nyílt utcán lelövés már nem? Ki és mi jelöli ki a határokat? Hová vezet ez és mi lesz a vége?

Mészáros Laci 2015.04.02. 10:37:57

"a pénz napjainkban igencsak furcsa tulajdonságokkal bír. Például többnyire nincs teste, fizikai megjelenése: mindenütt egy időben jelen van és – bármilyen sajnálatos is – nagyjából mindenható. Valamikor, a boldog időkben ezeket persze Isten attribútumainak tartották; de hát változik a világ."

Megkapó összehasonlítás.

Ugye nem csak nekem jutott eszembe ez:

www.youtube.com/watch?v=VBJtCqSk74s#t=1m42s

Jean Sol Partre 2015.04.02. 10:45:44

Na végre egy rendes Mandis cikk, ami megdolgozik a pénzéért. Végre nem valami ábrándolós cikk távol a mindennapokról, hanem igazi forró ügyben mentegeti a kormányt. Hál istennek Aristo komoly gazdasági szakember aki minden részletre kiterjedően ismeri a szabályokat és az ügyet is magát, így rendkívül meggyőző az írás.

Igazi rendes április 1-i vicc, köszönjük.

fideszes Bróker kormány 2015.04.02. 10:58:03

Tarsoly:

Szargyártó és Orbán oligarcha haverja
Állampapír kincstárnok
Győri fideszes díszpolgár-MLSZ alelnök
diplomata útleveles
kereskedőházi főseftes
tejel ezért a gazdáinak rendesen

dióhéjban ennyit a Tarsoly-Fidesz oligarcha szövetségről.

A Fidesz maffiaállam müködésének bemutatására Tarsoly lesz a tananyag a jövő egyetemein

2015.04.02. 11:25:24

@sas70:

"Az ilyen és ehhez hasonló pénzügyi visszaéléseket elég nehéz kiszűrni, ez tény."

Ez a mondat inkább vicc, mint tény.

A Q-nak 2010-ben!! már 8x akkora volt az eladósodottsága, mint az éves bevétele.
Ez már gyakorlatilag csőd helyzet.
Egy 5 évvel ezelőtt is kvázi csődben levő céget mióta nehéz kiszűrni?

sas70 2015.04.02. 11:56:58

@MikeBoy: Ezt a nyolcszor akkorát te melyik mérlegből és eredménykimutatásból vetted? És melyik cégnél, mert itt egy céghálóról beszélünk, ráadásul nem minden cég tartozik a pénzügyi felügyelet ellenőrzési kötelezettségébe, ha jól veszem ki az elérhető információkból.
A kötelezettségeket pedig egy ilyen cégnél, nem az árbevétellel kell összevetni.

Robinzon Kurzor 2015.04.02. 11:58:07

@MikeBoy:

Nem kell ezen fennakadni.

Ez az Árisztoú-soú, ahol a szerző és a hozzá hasonlóan szellemileg hiányos fogazatú udvartartása próbálják tartani a lelket egymásban.

És mivel fogalmuk sincs a világ dolgairól, ezért könnyű dolguk van.

2015.04.02. 12:04:55

@sas70:

Itt bizony gyakorlatilag az egész csoportról van szó.
Az elhanyagolható kisebb cégek kerekítési hibák.

"A kötelezettségeket pedig egy ilyen cégnél, nem az árbevétellel kell összevetni. "

Nocsak! Akkor mivel is?

kvadrillio 2015.04.02. 12:11:14

ki a fasznak a lánya ez a szemüveges picsa aki makog az m1 -en ? híreket mondana, de minden ötödik szava baki !!!
TÉLLEG MINDEN ÁRON BE KELL NYOMNI ŐT HÍRMONDÓNAK ??? TALÁN MAGYAR NYELV TANFOLYAMOT KELLENE VÉGEZNIE ELŐBB ! BASSZAMEG !

sas70 2015.04.02. 13:11:22

@MikeBoy: Röviden az eszközökkel. Nagyon leegyszerűsítve:
Te adsz nekem 100 ft-ot én ezen veszek értékpapírokat és kereskedek velük, jó esetben haszonnal. Ezért neked díjat számítok fel és az elért haszon a tiéd. Jó esetben neked lesz 110 ft-od és nekem fizetsz 3 ft-ot. Ez az én árbevételem, a te pénzed pedig a mérlegem mindkét oldalán megjelenik. Ez teljesen normális ügymenet, bár ha tönkre megyek, mert nem jövök ki a 3 ft-ból, az gáz, de jó esetben a beva megtéríti a pénzed.
Ezt a céget alaposan ellenőrzi a felügyelet és magával az értékpapír kereskedővel, tudtom szerint nincs is gond, illetve nem volt gond magában.
A gond pont az, hogy egy számok alapján jól dolgozó céget kiraktak a kirakatba és közben a háttérben a többi céggel manipuláltak, ráadásul ezt részben elrejtették a felügyelet elől. Ezért nem volt teljesen nyilvánvaló, hogy milyen csalás folyik.
Persze, ha jó alaposan megvizsgálják ezt az egész pókhálót, akkor kiderült volna a disznóság, mint ahogy amikor már nem lehetett takargatni a dolgokat, ki is derült. Erről írtam a rendszerhiba lehetséges okán. Szerintem ezért hibás a felügyelet, mint szerv és végső soron a kormány is. Mert ha nem csak néz, hanem alaposan lát is, akkor már előbb fel lehetett volna fedezni ezt az egész csalást. Valószínűleg ezt gátolta a politikai kapcsolat, akár milyen módon. Akár aktív módon is úgy, hogy tétlenségre utasítottak valakit, vagy passzív módon, mondván: ez a mi kutyánk kölyke.

sas70 2015.04.02. 13:17:23

@MikeBoy: ebből a cégpókhálóból elég nehéz a viszonyokat és a pénzek útját tisztázni. Szerintem jó néhány igazságügyi könyvszakértő jó ideig el fog szórakozni vele, mire nagyjából kitisztázza.
Pont ez volt a cél, mert így lehetett ezt az egész dolgot elrejteni, mint a bűvész amikor a kezét figyeled és közben a segéd, elemeli a pénztárcád, vagy akár a bűvész a másik kezével.

sas70 2015.04.02. 13:29:55

"Az ellenzék úgy tesz, mint aki nem érti, hogyan történhetett mindez. Pedig a dolog tulajdonképpen roppant egyszerű. Az elmúlt huszonöt évünk bizonyos szempontból egyetlen, nagy, folyamatos pénzügyi botrány."

Ez a dolgok elég durva összemosása. Az alma és a körte is hasonló gyümölcs, csak kicsit azért másabb.
Szinte minden egyes balhénak más volt az oka és a jellege, persze a pénzügyi veszteség megjelenik mindegyikben. De alapvető különbség van abban, hogy egy cég csal, vagy rosszul gazdálkodik. Az is más ha egy cég alkalmazottja csal, sikkaszt, vagy egy teljes cég épül üzletszerű csalásra.

vajdasagi 2015.04.02. 13:50:46

Gyenge próbálkozás ez a felelősség elkenésére. Szinte szánalmas.

Egy gazembert támogat hosszú évek óta a külügyminiszter. Minden téren helyzetbe hozza. Aztán most megpróbál "elhatárolódni". Pedig minimum a Szíjártónak le kéne mondani emiatt. De még a foci-ániás miniszeterelnök is igencsak sárosnak látszik.

Hiányolom Aristo írásából Bajnai emlegetését, illetve egy kis libázást. Attól "még színvonalasabb" lett volna ez.

Melyik alapítvány és mennyit fizet egy ilyenért Aristo?

2015.04.02. 14:20:51

@sas70:

Ez itt vállalti kötvény és nem egy befektetési alap.

"Te adsz nekem 100 ft-ot én ezen veszek értékpapírokat és kereskedek velük, jó esetben haszonnal."

Ezt a befektetési alapok csinálják. Ez itt pedig fix hozamú vállalati kötvény, amit a Q kibocsátott.

Amennyiben a pénzügyi felügyeletünk lehetőséget nyújt arra, hogy vállalati kötvényekből szerzett forrásból úgy működj, mintha befektetési alap lennél, akkor ez a rendszer egy rakás szar.

Mondjuk ezt eddig is tudtuk, de így még látványosabb.

sas70 2015.04.02. 14:57:40

@MikeBoy: Csak egy példa volt, annak érzékeltetésére, hogy nem feltétlen az számít egy ilyen cégnél, hogy a kötelezettségek mérlegsoron milyen szám van, az árbevételhez képest.
És sok mindent csináltak, befektetési alapjaik is voltak, tbsz. számlát, nyugdíj számlát, értékpapír számlát vezettek, vagyont kezeltek meg egyebek. Voltak banki szolgáltatásaik is.
Még egyszer mondom, a kirakatban lévő cég nagyon szép volt, vagy inkább nagyon szépnek tűnt. Ezért is dőltek be könnyen az emberek és vettek meg egy fecnit.
Amúgy tegyük hozzá, sok európai banknál vásárolhatsz a bank saját kötvényéből, (bizonyos helyeken még bemutatóra szóló kötvények is vannak), választható 1-3-5-....év futamidővel. Ezek általában nem garantált befektetések, de vannak közöttük olyanok is. Ez tök normális dolog.
A kötvényekért kapott pénzt meg egyébként egy vállalat, arra költi amire akarja, persze nyilván a megfelelő szabályok szerint, de általában a kötvény tulajdonosa nem szólhat bele, azért kötvényt kap és nem részvényt. Ezzel sincs semmi baj, a világon nagyon sok vállalat finanszírozza így a működését és boldogok a kötvénytulajdonosok is a magasabb kamatért.
Persze nem azt akarom mondani, hogy az emberek akik befürödtek teljesen ártatlanok és semmiben nem hibásak, de azt sem, hogy csak ők azok.
Szóval, azon kívül, hogy itt jó pár Btk. alakzatra erős a gyanú, a magyar pénzügyi kúltúrálatlanságban a felügyeletnek, mint fogyasztóvédőnek is egyben, sokkal előbb és sokkal hangosabban kellett volna kiabálni, nem csak az eső után rohangálni az esernyővel!

martineden 2015.04.02. 15:21:49

@grundigg:...// Pikáns dolog 2015-ben azt olvasni virág et.-tól, hogy stadion vagy pláza építésébe közpénzt tenni az közérdek. "....vegre egy fideszes elismeri ,hogy a geci nem kozerdekbol epiteti a stadionokat.Na de akkor miert nincs felelosegre vonva?

2015.04.02. 15:25:40

@sas70:

Valójában ilyenkor is az árbevétel számít.
Ugyanis abban benne van az-az árfolyamnyereség amit írsz.

A cég mindent az árbevételből fizet.
Abban az esetben, hogy ez úgy 10 mrd, de a kötvények menyisége 80-100 mrd, aminek a kamatterhe 4,8-6 mrd évente, akkor ez már eleve abszurd pénzügyi adat. És majdnem teljesen mindegy, hogy mekkora eszköz van a háttérben.

sas70 2015.04.02. 15:55:18

@MikeBoy:
Ez pont így lenne, ha egy cég csinálta volna az egész bulit.
Csakhogy a kötvénykibocsájtó cég szépen szétterítette a többi cég között a kötvényekből bejövő pénzeket. Ezzel kvázi az ő mérlege is rendben volt látszólag, hiszen a kötelezettségeivel szemben követelései, kamatbevételei, meg a nyavalya tudja milyen bevételei is voltak. Más eszköze semmi nem volt, nyilván nem véletlenül, mert ez volt a "pénzszivattyú". Itt jöhet be a könyvvizsgálók felelőssége is, az egyes eszközök értékeléseinél és a követelések minősítésénél. Persze amíg a sergő forog, nem látod jól, hogy melyik szék üres.
Még egy dolog van, persze ez sem tény csak amit nagyjából látni lehet, hogy a teljes csoport konszolidált mérlege valószínűleg nem Magyarországon készült. Itt jön az be, hogy mintha valami Liechteinsteini cég lenne az egész csoport tulajdonosa. Ettől kezdve csak igen alapos utánajárással lehetne azt egyértelműen látni, hogy a teljes csoport, hogyan áll? Úgy tűnik nekem, hogy ebben a dologban itt jön be a zseniális ködösítés. Ez persze részben csak elmélet és csak az, amit a közzétett beszámolókból ki lehet silabizálni.

pitcairn (törölt) 2015.04.02. 15:57:41

@sas70:

istenigazából a "pénzügyi kulturáltság" se tűnik sokkal jobbnak:)

October 2011: MF Global transfers client account funds to its own account
en.wikipedia.org/wiki/MF_Global#The_looming_crisis.2C_bankruptcy_and_collapse

itt kifejezetten "pénzügyileg kulturált" szereplők kereskedtek, a vállalkozás meg annyira volt "pénzügyileg kulturált", hogy a végén több milliárd dollár eltapsolása után __senki sem ment börtönbe__ !!!

(__fedezetnek használták__ a kliensek értékpapírszámláit....)

és ami a legjobb erről a felettébb __hírhedt__ esetről egy darab magyar cikket nem találtam a neten...

pedig sokat lehetett belőle tanulni...

pl. azt, hogy nem érdemes ilyen kis __szirszaroknál__ számlát nyitni

a megabankokat sokkal könnyebben mentik meg

pitcairn (törölt) 2015.04.02. 16:05:00

@sas70:

szerintem a magyar felügyeleti rendszer már kifejezetten világszínvonalú:)

bár pl. az MF Global ügy azt mutatja, hogy még van hová fejlődni

hisz ott a __tolvajok__ emelt fővel közölték a végén, hogy minden törvényes volt:)

(lásd a szerződés vonatkozó passzusát a 281 oldal 4. bekezdésében az 5. sorban és minezt Times New Roman 6-os betűméretben:) )

2015.04.02. 16:08:57

@pitcairn:

"szerintem a magyar felügyeleti rendszer már kifejezetten világszínvonalú:)"

Van ebben az állításban némi einstein-i mellékzöngés :)

sas70 2015.04.02. 16:14:30

@pitcairn: Kis pénz, kis foci...
Autókban is vannak bonyolultabb technikák, meg van még Trabant.

pitcairn (törölt) 2015.04.02. 16:24:19

@MikeBoy:

inkább egy hatalmas nagy adag irónia a pénzügyi rendszer már hetedik éve __lélegeztetőgépen__ van

(elvégre 2008-ban összeomlott az egész, azóta nulla százalékos jegybanki alapkamattal és pénznyomtatással tartják életben a rendszert)

és az un. pénzügyi felügyeletek ebből jóformán sehol sem láttak semmit

Ma Baker 2015.04.02. 16:50:32

Le kéne csukni mindenkit, aki valaha kiejtette a száján a pénzügyi liberalizációt és deregulációt!

pitcairn (törölt) 2015.04.02. 17:21:20

@Ma Baker:

nem volt itt semmilyen dereguláció:)

liberálisnak se nevezném ezt a rendszert

vizipipa 2015.04.02. 23:33:43

@pitcairn: "nem volt itt semmilyen dereguláció"

Nem bizony. Nem volt miből, mert semmi se volt szabályozva nagyon sokáig.

Volt nemrégiben egy cikk a Bokros csomag 20 éves évfordulója kapcsán. Ebben az érintettek (egy része) a saját vállát veregeti. Kiderül viszont 1-2 dolog. Pl. ez is:

"Draskovics Tibor (képünkön jobb szélen) akkori közigazgatási államtitkár személyes élményét felidézve elmondta, hogy ő 1994 ősze táján kezdte csak el igazán érezni, milyen nagy baj van, amikor egy péntek délután Czirják Sándor a jegybank akkori alelnöke felhívta és közölte: sajnos a jegybanknak nem áll módjában teljesíteni a Pénzügyminisztérium átutalási megbízásait, mert nincs miből. "

Na most tessék nyugodtan belegondolni abba a rendszerbe, ahol a PM-nek gőze sincs a pénzügyi helyzetről, mert az MNB-ből telefonon értesítik, hogy nincs money.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_bokros-csomag_kulisszatitkai_ezeket_fogadjunk_on_sem_tudta.594876.html

Bell & Sebastian 2015.04.03. 15:17:30

Olyan ez, mint cigánysoron a kamatozás. Mindegy, kinek mennyije van, előbb-utóbb ugyanannál köt ki az egész úgyis, nincsen apelláta.

Ehhez más nem is kell, mint törvény előtti egyenlőtlenség.

Mert az egyenlőség nagyjából kimerül abban, hogy négyévente mindenki három másodpercre egyet ér.

Se előtte, se utána.

Bell & Sebastian 2015.04.03. 15:21:07

Wish You Were Here (teljes kép)

KissGecihuszár 2015.04.03. 22:34:05

Ismét csak "szeretett" antall józsink örökbecsű klasszikusát tudom idézni, miszerint "tetszettek volna forradalmat csinálni", azaz azért siklott ki szeretett Hazánkban a rendszerváltás és lett módszerváltássá, mert a "jóságos" elvtársainkat nem szedegettük össze, nem fűztük őket rabláncra és egy totális vagyonelkobzás mellett nem vittük őket az ország azon vidékeire, ahol létrehozható lett volna 1-1 barakktábor, melynek keretein belül ők kényszermunkát végezhettek volna, azaz autópályákat, egyéb, a társadalom számára fontos létesítményeket építhettek volna,cserébe azért, hogy egyáltalán életbe maradhassanak! Ehhez képest hagytuk ezeket a nettó köztörvényeseket véresszájú komcsiból "urakká, úrhölgyekké" vedlődni, amit ők úgy háláltak meg, hogy pár év leforgása alatt elprivatizálták, szétlopták,elmutyizták a hazai ipart, mezőgazdaságot, majd az egyes üzemeket lepusztítva, az értékes üzemrészeket a külföldi konkurenciának zsíros pénzekért továbbpasszolva, a gyár többi részét lepusztították, majd bezárták, s az ott dolgozókat kipicsázták! Emlékszem anno 20-on évvel ezelőtt ezen emberek jelentős része meg volt győződve arról, hogy ő majd képes lesz egy sikeres üzletet "építeni", azaz a legkülönfélébb MLM szopórollerekre pattantak fel olyanok, akiknek tegnap még az olajos melósruha volt a napi viselet, illetve a desznyószar volt a gumicsizmájuk sarkán! Természetesen az ország gennyezdő ödémája, az szdsz adta ezen emberek alá a lovat, amikor többször ex catedra kijelentették, hogy: "teljesen felesleges nekünk "szarakodni" a gyártással, termeléssel -beleértve az élelmiszert is, ami felért egy hazaárulással egy olyan adottságú földekkel rendelkező országban, mint Hazánk!- , inkább vegyünk meg mindent Nyugatról, tegyünk rá 15-20-50%-ot +ÁFA, aztán adjuk el és mindenki boldog lesz..." A korai bankbotrányok is abból fakadtak, hogy az egykori "jó elvtársak" megértették a magyarosch vadkapitalizmus szavát és olyan ügyleteket finanszíroztattak meg a dettó ex elvtársakkal teletűzdelt bankokkal, melyekről teljesen világosan tudta minden résztvevő, hogy a büdös életben nem fogják visszacsengetni még a hitel tőkerészét sem, nemhogy az akkoriban egyébként horror mértékű 30-40%-os kamatot! Az itt a fő probléma, hogy felnőtt egy olyan generáció, amelynek nagyobb része már nem indult el reggel 5-7h közt a gyárakba, Mg TSZ-ekbe, tehát classic munkahelyekre, hanem szilárdul meg volt győződve arról, hogy ő most aztán majd nagyon önmegvalósítja magát és alapított egy kényszer Bété-t, káeftét, természetesen a többség egy lófasz tőke nélkül, s mert akkoriban (sem) olyan idők jártak, melyek kedveztek volna a "big dealoknak",ezért ezen kényszervállalkozások csak -tisztelet a kevés kivételnek- az ART, illetve a BTK különböző paragrafusaiba illő módon ténykedtek, majd amikor már nagyon felforrt a tulajdonosaik lába alatt a talaj, akkor nemes egyszerűséggel bedöntötték azokat, tetemes köztartozás-halmot, ki nem csengetett szállítókat, alvállalkozókat hagyva maguk után! S mert azok az emberek, akik innen-onnan rendelkeztek néminemű vagyonnal, nos ők nem óhajtottak az átlag hazai KKV-kel vesződni, ezért ők inkább a "zsíros" kamatok felé vették az irányt, mely kamatok egy ideig valóban elérhetőek voltak, azonban az utóbbi évek már egyértelműen a quasi 0% kamatszintről szólnak, tehát itt már irreális 6-8%-os kamatokat, egyéb hozamokat várni, feltéve, hogy nem nyomul valaki mondjuk a CFD piacon, egyéb kétes kimenetelű pénzügyi területen. S mert az átlag lakóóság pénzügyi tudása, kultúrája a bányászbéka segge alatt tanyázik 1000méterrel, ezért odáig már nem jutottak el, hogy ilyen hozamígéreteket csak ideig-óráig lehet teljesíteni, s a vége minden esetben a csúfondáros bukás, összeomlás lehet csak! Dehát mit is várhat az emberfia egy olyan országban, ahol a "legendás" nagyasszony; "dipl.Ing. Dr." Tribuszerné újra és újra képes emberek 1000-it súlyos milliókkal megszopatni?! Ismételten csak egy alapos tükörbenézést és önelemezést, vizsgálatot tudok javasolni azoknak, akik az elbukott brókercégek ügyfeleiként garatra szopták a túrós brét...

2015.04.04. 01:24:20

Aristo, ez kimaradt: Szijjártó megbukott, mennie kell.

Bloodscalp 2015.04.04. 13:46:28

@aristo: ha már előrángattad az aktuális kormánymellébeszélést te szerencsétlen! áruld már el hogy a 17milliárdos fejlesztési pénznek amit 10 éve adtak, mi köze lehet ahhoz hogy most itt áll több ezer ember 150 milliárd nélkül? Semmi. Csak egybemosol mindent mint jó fidesznyik.

Stadler stadion (fedett-sportlétesítményt) ki épitette? Az állam vagy Stadler? Simonügyben közpénzt nyúltak le?
Ha már hazudsz legalább a részletekre figyelnél.

Pelso.. 2015.04.06. 08:03:51

@KissGecihuszár: Előrebocsájtom, a rendszer-módszer váltáskor (és utána napjainkig) politikai hovatartozástól függetlenül mindenki lopott, ügyeskedett, aki hozzáfért a fazékhoz.
Ráfizetéses gyártással valóban nem érdemes vacakolni, azt senki nem állította, hogy rentábilis egységeket be kell zárni. Ami havi szinten több a költség a bevételnél, ki fizesse a különbséget?
Apropó, ugye tudod, kik állíttaták le az exportot az akkori SZU-ba?
A tribuszerné jelenség meg inkább a társadalom egyik tünete, lesz hasonló bőven.
süti beállítások módosítása