A népdalok annyira alapvető érzésekről és örök érvényű dolgokról szólnak, annyira elementárisak, hogy teljesen megfelelnek a mi 21. századi életünknek, köthetőek a mi mindennapjainkhoz is – vallja a Csercsel, a Felszállott a pávában feltűnt, női énekegyüttes. A lányokkal az országos Táncháztalálkozó kapcsán beszélgettünk. A Csercsel szerint az alapműveltség része, hogy tisztában legyünk népdalkincsünkkel, hiszen ez a mi saját kultúránk, ami mindannyiunkat összeköthet. Interjúnk.
Réka: Én sosem találtam a helyemet ott, ahol a hangos tuc-tuc, és emiatt még beszélgetni sem lehet. Mit csinálunk abban a három órában, amikor ott vagyunk? A folkkocsmában táncolok kettőt, aztán énekelek.
Dorottya: Utóbbi közösségibb, emberibb mint mondjuk egy diszkó. Úgy gondolom, az alapműveltség része, hogy tisztában legyünk népdalkincsünkkel. Az baj, hogy sokaknak csak a Hej, Dunáról fúj a szél és a Hull a szilva a fáról kezdetű népdal jut eszébe a népzenéről. De mi azért vagyunk, hogy ezt a látókört kiszélesítsük.
Boris: Az iskolai énekoktatással az is baj, hogy eleve a klasszikus zene felől közelít a népzenéhez. Én nagyon nem szerettem, ha operastílusban énekelték el az énekórán a népdalokat. De egyre több olyan program van, aminek a keretében játékos, interaktív módon mutatják be a gyerekeknek a népdalokat és a néptáncot.
Réka: Nem lenne rossz a közegével együtt bemutatni a népzenét az iskolában.
Fanni: Én megőrültem a Hull a szilvától, nagyon utáltam. Sokkal többrétűbb a népzene annál, mint amit az énekórán megismerünk. A népzene a mi saját kultúránk, ennél sajátabb nincs, s ez mindannyiunkat összeköt, ezért jó, ha mindannyian ismerjük és szeretjük
Szilvay Gergely interjúját Fesztivál.mandiner oldalunkon olvashatják.
