Kommentszűrés
’15 már
21
12:31

Fehérnemű-kommunizálás Tanácsköztársaság módra

Írta: Redakció

kunbela.jpg

Vendégszerzőnk, Magyar Endre levéltáros posztja.

Amikor a ma 96 éve, 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság kutatója kézbe veszi diktatúra utáni büntetőügyek iratait, legnagyobb számban a nyers erőszak leghétköznapibb jelenségeinek, a polgári magántulajdon rekvirálásának vagy köztulajdonba vételének különféle eseteit találja bennük. Amíg az első világháború idején a rekvirálás rendkívüli felhatalmazáshoz kötött kényszerintézkedés volt, a proletárdiktatúra alatt a nyers erőszak leghétköznapibb jelenségévé vált.

Ennek már-már groteszk esete, amikor egy tehenet azzal az indoklással koboztak el, hogy nincs rá szüksége a tulajdonosnak, vagy amikor a 133 nap vége felé a fehérnemű államosítását is elrendelték. A kezdeti tömegbázisát és hitelét vesztett diktatúra mellett végül már csak kevesen tartottak ki − többnyire a rendszer közvetlen haszonélvezői és funkcionáriusai.

Milyen volt a polgári Magyarország első találkozása a kommunista önkénnyel?

„Nevezettnek erre szüksége nincsen”

A proletárdiktatúra egyrészt az első világháborús hiánygazdaság gyakorlatát folytatta, másrészt a szovjet-oroszországi bolsevik mintát próbálta átültetni a hazai gyakorlatba a „termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételével” és a megtermelt javak újraelosztásával. A helyi munkástanácsok, direktóriumok – papírforma szerint a lefoglalt javak értékének megtérítése esetén – elrendelhették bármely magántulajdon közcélú kisajátítását és igénybevételét.

Kezdetben nem volt nehéz dolguk. A terror pszichózisa alatt álló, traumatikus élmények sokaságát átszenvedett polgárok magántulajdonát a diktatúra felfegyverzett közegei számottevő ellenállás nélkül „kommunizálhatták”. Ehhez akár egy egymondatos határozat is elegendő volt: a szentendrei munkástanács például egy köztiszteletben álló, tehetősebb polgár hajtós kocsiját mindössze azzal az indoklással foglalta le, miszerint „nevezettnek erre szüksége nincsen”. Nagytétényben a direktórium kiküldöttje „egyszerűen reámutatott a kiválasztott tehénre: »Géza elvtárs, ez a tehén szeget nyelt« – és elvitte; a »Géza elvtárs« a tulajdonos volt…” – olvashatjuk egy későbbi, összefoglaló jelentésben.

unnamed.jpg

Csak nem akarnak fejlődni”

A világháború alatt kiéheztetett, elszegényedett lakosságot az élelmiszer-rekvirálások érintették a legérzékenyebben. A Forradalmi Kormányzótanács, amely a rendszer tömegbázisát képező városi proletariátus és a vörös hadsereg élelmezését szinte teljes mértékben a vidéki gazdatársadalom erőforrásaiból próbálta biztosítani, tucatnyi rendelettel írta elő a meghatározott fejadagokon felüli „felesleges” termény- és élelmiszer készletek zár alá vételét és kötelező beszolgáltatását. Akik a közszükségleti cikkekből, nyersanyagokból, élelmiszerekből, vetőmagokból, terményekből stb. nem szolgáltatták be a saját fogyasztásra engedélyezett fejadagokon felüli mennyiséget, azoktól erőszakos úton vették el azt. Monoron például annak ellenére is elrekvirálták Bimbó Mihály marháját, hogy az még „hasas” volt. A felszólításnak ellenálló gazdát két fegyveres vöröskatona kísérte a községházára, ahol – az erről szóló ítélet sorait idézve – „a 10.000 koronát érő marháért – amely különben sem volt eladó – 5400 koronát állapítottak meg”. A proletárdiktatúra „jogrendje” szerint is kifogásolható eljárás ellen tiltakozó gazdát pedig azzal a fenyegetéssel küldte haza az illetékes megbízott, hogy „ha ellenszegül, forradalmi törvényszék elé állítja”.

A kezdeti tömegbázisát és hitelét vesztett diktatúra mellett csak kevesen tartottak ki − többnyire a rendszer közvetlen haszonélvezői és funkcionáriusai. A legtöbben kiábrándultak belőle. Csakhamar kiderült ugyanis, hogy a szovjet minta alapján kiépült, egalitárius rendszer ideig-óráig működőképes, ám korántsem fenntartható. Éppúgy elmaradt a „küszöbön álló” világforradalom kitörése, mint az országszerte várva várt földosztás. Egy kiküldött bizalmi július elején mindezt a következőképpen fogalmazta meg: „minden ember kisgazda akar lenni, ezért sem katonasággal, sem pedig a rendszerrel nem nagyon rokonszenveznek, máskülönben a rendeleteket végrehajtják, csak nem akarnak fejlődni”.

A proletárdiktatúra alatt kiéheztetett, elszegényedett vidékeken az elviselhetetlen mértékű rekvirálások néhol szó szerint éhínséget idéztek elő. A végletekig túlhajtott élelmiszer- és terményrekvirálások miatt tört ki Makón az az ellenforradalmi felkelés, amelynek során a feldühödött tömeg meglincselte és – szó szerint – darabokra szaggatta a teljhatalmú politikai biztost, Vásárhelyi Kálmánt. Dunapatajon (amelynek sokat szenvedett lakosságától a vörös terror különösen sok véráldozatot követelt) nem sokáig örülhettek a helybeliek a világháború végén leégett, majd újjáépített malomnak: 1919 nyarán a vörösök, őszén pedig a románok vitték el a malom működtetéséhez szükséges teljes gázolaj-készletet. Emiatt nem csak Dunapataj, hanem a környező települések (Ordas, Harta, Solt, Dunaegyház, Géderlak, Dunaszentbenedek, Szakmár) is liszt nélkül maradtak.

39506-919.jpg

„A Kormányzótanács a ruhanemüek rekvirálását is elrendeli”

A Tanácsköztársaság végére a rekvirálások addig soha nem látott méreteket öltöttek. Ennek kitűnő példája az a rendelet, amellyel a Forradalmi Kormányzótanács maximalizálta a saját tulajdonban meghagyható ruhaneműk számát és azok típusait, az azt meghaladó mennyiség begyűjtését pedig a vas- és fémmunkások szakszervezetére bízta (rendelet végrehajtására a diktatúra bukása miatt nem került sor):

„A Kormányzótanács 1919. évi július hó 21.-én tartott ülésében a már elrendelt fehérnemürekviráláson kívül a ruhanemüek rekvirálását is elrendeli éspedig aképen, hogy maximálisan 3 ruhánál több, 8 férfi ingnél, 8 férfi alsónadrágnál, 12 női ingnél és 12 női alsónadrágnál többje senkinek nem lehet. A többi fehérnemüre vonatkozólag a maximumot ehhez arányosan kell megállapitani. Ez a ruha- és fehérnemürekvirálás a vas- és fémmunkások csütörtöki bizalmi testületi ülésén szintén előterjesztendő és ott megtárgyalandó.

Budapest, 1919. julius 22.-én
Bihari Mihály
A Kormányzótanács jegyzője”

Amilyen rövid életűnek bizonyult a társadalmi és gazdasági viszonyok átrendezésének kísérlete, annyira mély sebeket hagyott maga után. A történtek hiteles feldolgozását pedig időről-időre változó aktuálpolitikai kontextusba helyezésük akadályozta.

ruha_rekviralas.jpg

A közzétett dokumentumok levéltári jelzete:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. K 26 (PTI 601/2. ) A Forradalmi Kormányzótanács Elnökségi iratai. (1208. iratcsomó), 1919-VI-3586/1919.

Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára. XVI. 25. Szentendre Város Direktóriumának iratai. 1863/1919.

Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára. IV. 408-b. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának közigazgatási iratai. 39506/1919.

Címkék: történelem erőszak kommunizmus kommunista diktatúra 1919 Tanácsköztársaság rekvirálás .levéltár Magyar Endre

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr616153807

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar Endre: Fehérnemű-kommunizálás Tanácsköztársaság módra 2015.03.21. 12:52:01

Ma 96 éve kiáltották ki a Tanácsköztársaságot: így államosított mindent a proletárdiktatúra a tehenektől a fehérneműkig.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Toportyán Zsóti 2015.03.21. 14:48:12

Mennyire szánalmas ez a dolog látva azt hogy gazdátok strómannja érett birkaszart lopott keményen dolgozó juhászembertől,persze ugyanaz a geciputtony jutott az ifjúkonziknak is amibe pozsgaielvtársat is belekooptálta a csuti putinpincsikutya.Nagyot fogok röhögni a zombikokkal vívott cicaharcotokon,majd rájöttök 3-szor veri le rajtatok a sors minden hazugságotok.

profilo 2015.03.21. 15:22:52

@Toportyán Zsóti:

Azért szar dolog Zsóti az,hogy gazdáid az egykor volt ünnep napján ideküldenek,hogy megvédd a Tanácsköztársaságot. Mindezt éhbérért.
Kiharcolhatnád már,hogy a Központ ne közmunkásként foglakoztasson téged,hisz igen lelkes és elhivatott bérkommentelő vagy.
Többet érdemelnél Zsóti!
:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 15:48:05

a mai magyarországon épp nemrég cca 20k trafikot raboltak el a tulajdonosaiktól, csak így tovább mandiner!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 15:49:16

egyébként államosításról mint csúnya dologról írni az manapság nem hazaárulás?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 15:53:02

@profilo:

hol a gecibe élsz, elvtárs? ma már államosítás = jóság.

profilo 2015.03.21. 15:58:43

@mavo:

Hát ja...
A dicsőséges 133 mégsem volt hiábavaló.
A Zsóti ezért is sértődött meg,mert hát milyen dolog összehasonlítani az egyik geci kommunista lenyúlást a másik geci kommunista lenyúlással!
:)

Kandeláber 2015.03.21. 16:13:04

No ez még odébb volt, úgy 133 nap múlva.
"Kun Béla repülőgépen menekült az országból.

Délután - úgy öt óra felé - a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott.

A gépet maga a népbiztos vezette.

Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett.

Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek.

Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket.

Karjairól vastag aranyláncok lógtak.

Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű - Patz Károly József - meg is találta.

Legalább a Krisztinában ezt beszélték."

Nagyon gyengék kedvéért, így kezdődik Kosztolányitól az "Édes Anna".

Persze ő nem emelkedett kertészákosi vagy nádaspéteri magasságokba...:D

Kandeláber 2015.03.21. 16:19:17

Az még nem volt, hogy a dicsőséges Tanácsköztársaság vezetői megnyitották a Margitszigetet a szegény proletár gyerekek előtt, és néhány szerencsést levittek nyaralni a Balatonra?
Gondolom, Siófokra is jutott belőlük, ahol később csúnya bácsik megrendszabályoztak néhány vöröst. :D

mikimackó 2015.03.21. 16:22:55

földet elvenni, mert erre szükséged nincsen, trafikot elvenni, mert erre szükséged nincsen, ha kéményseprő vagy, beállamosítani, mert erre szükséged nincsen, boltodat bezáratni mert erre szükséged nincsen.........., ésatöbbi ecetera..........., és akkor most mi van ? tanácsköztársaság 21. század ? na erre pofázzon a fidesznyik !!!

Pelso.. 2015.03.21. 17:20:17

„Nevezettnek erre szüksége nincsen”

manyup

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 17:24:28

tőkés egyenlő zsidó, tehát a tanácsköztársaság a biboldókat szopatta.

a minimum kéne legyen, hogy a jobbik évente hatalmas orgazmusok között megemlékezzen a libsiszopatókról, ehhez képest.

profilo 2015.03.21. 18:08:19

@mavo:

"...tőkés egyenlő zsidó..."

Zsigeri kényszer iratta veled ezt a hülyeséget?

"...tehát a tanácsköztársaság a biboldókat szopatta..."

Biztosan jön majd egy önjelölt jobbikos marha,aki örömmel világosít fel újabb tévedésedről.
Vadász elvtárs!Maga szopni jár ide?
Istenemre mondom,hogy megérdemlitek és jól kiegészítitek egymást az általad mélyen gyűlölt és megvetett jobbikosokkal. Nem sokban különböztök...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 18:16:18

@profilo:

te tényleg ennyire ostoba vagy? asztakurva.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 18:21:11

@mavo:

na, de most egymás között: tesz-vesz elvtárssal és maxvallal éltek vadházasságban annapunci a fag-hagetek, és bébézsuzsikának szoktátok tolni a férfias ölelkezéstől tocsogó foursome-ot, hogy ő is is kiverhesse, ugye? csak eltaláltam végre. részleteket, könyörgöm, részleteket! annapunci arra élvez, ha rimming közben jeremiást idéznek neki, ugy?

profilo 2015.03.21. 18:55:57

@mavo:

Ne tetézd!
Felesleges elméleteket gyártanod.Beleszaladtál a pacipéniszbe és kész.Házhoz jöttél érte. Ez van,ma sem vagy formában. Kellemetlen...

:)

Toportyán Zsóti 2015.03.21. 19:11:52

@profilo: Zsigeri kényszer íratta veled ezt a baromságot?Nincs neked kapcsolat a 2 agyféltekéd között.Fajtádnak mindenki bérkommer aki nem a csuti putinpincsi seggét takaríjja,miközben a miattatok cselédadót kell fizetnie a gazdádbak?!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 19:15:55

@profilo:

(óbazmeg. lehányod a másikat, aztán panaszkodsz, hogy büdös lett?)

mondjuk lófasz sem vagy a fifihez képest, ami most tette meg autonómiabiztosnak a katikát, akit még annó az ősidőkben szénné szopatott.

mindig is akartam ennek az ostoba kurvának egy olyan igazi elégtétel izét (hazudok, soha sem akartam, tok-vonó megérdemelte az az ostoba kurva), de hogy pont ezek, pont így. :D

biszku elvtársat mikor teszik már meg ötvenhatjóvátételi főgecinek?

profilo 2015.03.21. 19:16:48

@Toportyán Zsóti:

Nem Zsóti,nem mindenki bérkommentelő,de te - és ezt mindenki tudja - az vagy.
:)
Azt el kell ismernem,hogy rendkívül szórakoztató,bár kiismerhető egyed vagy. Kicsit a fénykorában tündöklő wmiki-re emlékeztetsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.03.21. 19:21:36

@profilo:

szerintem meg nem szórakoztató, de a többiben egyetértünk. egy bizonyos kor felett az ostobaság nem szórakoztató. :(

wmikinek volt fénykora? :O

Toportyán Zsóti 2015.03.21. 19:24:35

@profilo: Küldöm a belépőkódot a fanclubomba.

profilo 2015.03.21. 19:27:34

@mavo:

Nézd,én nem gondolom,hogy hülye vagy,de ezzel a véleményemmel biztos hogy egyedül állok.
És egy kissé bizonytalanná tettél.
Az agykurkászok szerint a tépett idegrendszer az ördög játszótere. Nos barátom,én úgy látom,hogy a te esetedben nem játszótérről,hanem egy egész szórakoztató komplexumról van szó.
Az ész nem minden. Például a te esetedben semmi.Az elméd akár az óramű,de rendszeresen elfelejted felhúzni,ami hiba.
És mint látható tanulsz a hibáidból és most már magabiztosan tudod elkövetni őket. Továbbra is egysíkú és végtelenül egyszerű világképedhez próbálod igazítani a valóságot.
Ennyire nem látod,hogy ez nem megy?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.21. 19:31:03

Száz év távlatából keserűen nyugtázhatjuk: a kommunisták forradalma győzött. Kinek van ma többje 3 ruhánál, 8 ingnél és 8 alsónadrágnál? Én nem sokat ismerek.

profilo 2015.03.21. 19:31:05

@mavo:

Nem szórakoztató?
Az a te bajod,hogy semmi örömöd sincs az életben...
:)

És igen,volt fénykora a drága wmiki-nek.
Akkor,amikor annyira elborult az elméje,hogy a munknélküli létét is a tudomány megbizhatatlanságának okaként kezelte.

profilo 2015.03.21. 19:33:41

@Toportyán Zsóti:

Zsóti,hogy egy klasszikust idézzek:
"Nem lennék egy olyan klub tagja,amely elfogadna engem tagjának."

kvadrillio 2015.03.21. 20:28:01

Anyaország, Antimagyarizmus :: 2015. március 19. 17:01 :: 213 hozzászólás Még azt is Izraelből mondják meg, mivel mehetünk az Eurovízióra: a terrorállam füttyent, a kormány hatósága igazságot cenzúráz Reklám Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete úgy döntött, törölteti a gázai áldozatokra vonatkozó feliratot a Csemer Boglárka háborúellenes száma alatt futó háttérvetítésből. Zoom Szól a cenzor: vétó; megtiltom ezt! Mint ismeretes, hazánk Boglárka Wars for Nothing (Háborúk a semmiért) című dalával képviselteti magát a májusi, bécsi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A dal nyílt állásfoglalás a világban zajló háborúk ellen, ám üzenete - mily meglepő - nem nyerte el az örökös háborúskodók tetszését. A Wars For Nothing előadásakor ugyanis a háttérben háborús áldozatokról megemlékező szövegsorok futnak, és egy ízben a következő felirat látszik a lány mögött, utalva az izraeli hadsereg népirtó hadműveletére: "2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyerek."
Forrás: kuruc.info/r/2/140893/

NAMOST TÉLLEG...KIJAFASZEZ EZ A MÓÓÓÓR ????? EZT A FASZT SENKI NEM TUGGYA LIKVIDÁLNI ????? ÉS MILYEN JOGON SZÓL BELE MAGYARORSZÁG DOLGAIBA ????????? ...PLÁNEHHH, HA ORBÁNKA MINDIG ARRÓL POFÁ
ZIK, HOGY MENNYIRE IS AUTOINÓMOK VAGYUNK MINKKK MINDEN NAGYHATALOMTÓL...........ETTŐL A FASZ IZRÁHELTŐL NEM VAGYUNK FÜGGETLENEK ????? FELVÁSÁROLTAK MIN KET A ZSIDÓK TALÁN ????????

kvadrillio 2015.03.21. 20:33:37

@kvadrillio:
Meghaladta a kétezret a gázai áldozatok száma
Meghaladta a kétezret a gázai áldozatok száma
Megjelenítés 2014.AUGUSZTUS 19. Utolsó frissítés 2014.AUGUSZTUS 19.
A A
A gázai támadásokban életüket vesztett áldozatok száma 2016-ra emelkedett.

Már 2016 halálos áldozatot követeltek Izrael Gáza elleni támadásai.
A gázai palesztin kormány egészségügyi minisztériumának szóvivője, Ashraf Al-Kudra nyilatkozatában elmondta, hogy Gáza Asz-Szudzsaija kerületében újabb holttestet emeltek ki a romok alól, és bejelentette a támadásokban életét vesztett 53 személy nevét is.
Kudra elmondta, hogy a támadások halálos áldozatainak száma 2016-ra emelkedett, és 10193 személy sebesült meg.
Az Egyiptom által kezdeményezett tárgyalások során a palesztin és izraeli felek a múlt hét szerdán éjfélkor lejárt 72 órás tűzszünetet újabb 5 nappal meghosszabbították.
Izrael július 7-én indított légi és tengeri támadásokat az évek óta ostrom alatt tartott Gáza ellen, majd 17-én szárazföldi offenzívába is kezdett.

AZ ANYJA PICSÁJÁT ENNEK AZ ILAN FASZOMNAK !!!!! EZ IS EGY KÉT SZEMŰ, KÉT KEZŰ, KÉT LÁBÚ HÁBORÚS TGÖMEGGYILKOS, MINT A HITLER VÓÓTT !!!

kvadrillio 2015.03.21. 20:37:04

...JAHHH...AMÚÚÚGY, HOGY TÉMÁNÁL MARADJUNK..., BÁRMILYEN KOMMUNIZMUS...KALIBEREKKEL JOBB LEHETETT BÁRHOLY A VILÁGON, MINT EZ A SDZAR KAPITALIZMUSNAK NEVEZETT TERRORISTA ÖNKÉNYURALOM, AMELY RABSZOLGATARTÁS TULAJDONKÉPPEN ÉS CSAK A KIZSÁKMÁNYOLÓ SOROSGYÖRGYÖKNEK, OLIGARCHÁKNAK KEDVEZ ! EZÉRT MEG IS FOG SZŰNNI !!!!! :)

kvadrillio 2015.03.21. 20:38:47

.korrupciók, harácsolások, csalások, munkanélküliség, embertelenség, kizsákmányolás...stb...stb....EZ...A KAPITALIZMUS !
KÖSZI ! NEM KELL !!!!!

kvadrillio 2015.03.21. 20:39:22

MÉSZÁROSLŐRINCEK SEM KELLENEK !

kvadrillio 2015.03.21. 20:41:28

NU, SÜRGŐSEN MONDJON LE A FIDESZ-MAFFIA-KORMÁNY !!!!!!

2015. március 18., szerda, 17:18 Utolsó frissítés: 20 órája

Szerző: hvg.hu

Címkék: Opten; offshore; brókerbotrány; Quaestor; Hungária Értékpapír Zrt.; Buda-Cash Brókerház;
Kinyomtatom Elküldöm

Nagyobb lehet a brókerbotrány háttérbázisa, mint ami első ránézésre látszik. Legalábbis erről tanúskodik, hogy az érintett cégek tulajdonosainak és vezetőinek több száz egyéb cégben van érdekeltségük. Naná, hogy offshore cégek is felbukkannak a háttérben.

A Buda-Cash Brókerház, a Hungária Értékpapír Zrt. és a Quaestor nevével fémjelzett cégek kapcsolati hálója még a hazai cégstruktúrához képest is összetett, érdemes ezért a vállalkozások kapcsolatrendszere mögé komolyabban is benézni. Különös jelentősége van a mostani elemzésnek abból a szempontból is, hogy a zártkörű részvénytársaságok tulajdonosait – a jogszabályi háttérből fakadóan – jellemzően nem teszi közzé a cégbíróság, de az Opten adatbázisában ezek a tulajdonosok is fellelhetőek. „A zárkörű részvénytársaságok a hazai gazdaság meghatározó szereplői, így tulajdonosi hátterük teljes körű ismerete kulcskérdés a cégek kapcsolatrendszerének elemzésekor” – mondja Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója.

Az elemzés kiindulópontját a sajtóban is megjelent cégek – a Buda-Cash és Quaestor cégcsoportok, illetve a Hungária Értékpapír jelentették. A három cégcsoport egymástól független csoportosulásnak tűnik az adatok első körös elemzése után, a vizsgált cégek csoporton belüli kapcsolatrendszere azonban rendkívül összetett. A tulajdonosok és a vezetők általában több cégben is érdekeltek, a cég-cég közötti tulajdoni jogviszonyok a könyvvizsgálói átfedésekkel pedig már igazi csemegét jelenthetnek az elemzők és a nyomozóhatóságok számára is.

Tulajdonosok és vezető tisztségviselők

A csoportok közül a Buda-Cash-ügyben érintett cégek kapcsolatrendszere a legkiterjedtebb, a vizsgált cégek közvetlen tulajdonosainak és cégjegyzésre jogosultjainak száma 50 körüli, ezek a csoport egy vagy több tagjára bírhattak befolyással az elmúlt 3 év során az Opten adatbázisa szerint.

Az összetett cégbirodalomban azonban érdemes a közvetett tulajdonosi láncon kapcsolódó, azaz végső tulajdonosokat is szemügyre venni. A csoportok végső tulajdonosi listáján olyan magánszemélyek is megtalálhatóak, amelyek nincsenek a közvetlen tulajdonosok között, illetve fellelhetőek külföldi címmel rendelkező magánszemélyek és cégek is.

A kapcsolatrendszert tovább bonyolítja, hogy a végső tulajdonosok összességében 176 egyéb hazai cég felett rendelkeznek közvetett tulajdonjoggal, ezen cégek pedig összesen 33 milliárd éves árbevételt regisztráltak 2013-ban.

A leányvállalatok a vizsgált cégek által tulajdonolt egyéb vállalkozásokat jelentik, őket különösen érzékenyen érintheti anyavállalatuk fizetésképtelensége. Az Opten adatai szerint mintegy 55 hatályosan kapcsolható vállalkozás tartozik ebbe a kritikus csoportba, amelyek összesen mintegy 5 milliárd forint árbevétellel rendelkeznek. A tulajdoni jogviszonyok bonyolultságát jelzik, hogy egyes leányvállalatok megjelennek a cégek tulajdonosainak közvetlen kapcsolati hálójában is.

Testvércégek, egyéb csoporttagok, könyvvizsgálói kapcsolatok

ÉS EZEK SEM KELLENEK !!! AKIKNEK PEDIG IGEN, AZOKAT SITTRE KELL VÁGNI ÖRÖKRE !

kvadrillio 2015.03.21. 20:45:47

A honvédség vadászpilótáinak harmadából a civil légitársaságoknál lehet gazdasági menekült Reklám Kevés a pénz, nincs se perspektíva, se megbecsülés, irány valamelyik fapados légitársaság - a Magyar Nemzet szerint a vadászpilóták harmada kiléphet. A Magyar Honvédség huszon-egynéhány vadászpilótájának akár egyharmada is szögre akaszthatja az egyenruháját a közeljövőben, és civil – többek között fapados – légitársaságoknál folytathatja karrierjét – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint a lépés már régóta érlelődik, és abban több tényezőnek is szerepe van. Így kérdésessé válhat a kormány által elvállalt nemzetközi missziók teljesíthetősége is. Így például az mno.hun olvasható írás szerint a honvédségben csaknem másfél évtizede nem volt értékelhető bérfejlesztés, ezt pedig már nem tudják kompenzálni az életpályamodell bevezetésével, illetve a második fél évtől beígért jelentős bérfejlesztéssel sem. A lap állítja, a pilóták és a repülőműszakiak elvándorlásáért nemcsak az anyagi és szociális, hanem a szakmai megbecsülés és perspektíva hiánya is felelős. A képzés rendszere is kedvezőtlen irányba változott. A kritikusok szerint „multifunkcionális katonák termelése” a cél, ami összeegyeztethetetlen az olyan kifinomult képzést igénylő szakmákkal, mint amilyenek a légierőben találhatók. Erre példa, hogy míg az általános – sokszor elavult – katonai ismeretekre terelődött a figyelem, ma egy honvédségi repülőműszakinak tanuló, majdan milliárdos technikát kézben tartó fiatal szakmai felkészítésére kevesebb óraszám jut, mint egy civil OKJ-s bicikliműszerészére. (HVG)
Forrás: kuruc.info/r/2/140983/

...MERT CSAK FELCSÚTRA JUTNAK MILLIÁRDOK, MEG ÉLÁZÁSRKA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYÉRE JUTNAK MILLIÁRDOK ÉS MÉSZÁROSLŐRINCKE SERTÉSTELEPÉRE JUTNAK MILLIÁRDOK......

kvadrillio 2015.03.21. 20:46:36

...mert nekik ez a kapitalista-kommunizmus ???????:O)

Tudományos libsizmus 2015.03.21. 21:32:43

Néhány esztendeje volt egy kisebb vitám a fiammal, aki szerint a libsik nemzeti ünnepe a buzifesztivál, ugyanakkor szerintem pedig a '18-'19-es patkánylázadás. Légyszi, segítsetek eldönteni a vitát.

kvadrillio 2015.03.21. 21:37:35

- Szövetségesek vagyunk, konzultálnunk kell egymással. Egyoldalú döntésektől mentesen, békéről kell tárgyalnunk szomszédainkkal és támogatni a szövetségeseket. Amerikának nincs Izraelnél nagyobb szövetségese, ahogyan Izraelnek sincs nagyobb az Egyesült Állmoknál – mondta Netanjahu az NBC-nek, egy nappal azután, hogy Washington bírálta, amiért visszalépett a korábban vállalt kétállami megoldás támogatásától.

HUHHHH !!!! :o)))...ILYEN A MAI VILÁG KORRUPCIÓVAL, KIZSÁKMÁNYOLÁSSAL, CSALÁSOKKAL TELI MŰKÖDÉSE, HA KÉT. KÉT...KÉT......ILLEN "NAGYHATALOM" EGYMÁSRATALÁLVA MŰKÖDTETI !!!!! :o)))))))))

kvadrillio 2015.03.21. 21:40:50

...TE IS NAGY VAGY !...ÉN IS N AGY VAGY....MINDKETTEN N AGY VAGYUNK !!!!! MIÉNK A ZEGÉSZ VILÁG NEKÜNK !!!!!:o))))) KI LEHET FOSZTOGATNI MINDET...NEKÜNK !!! FŐLEG...SOROSALAPÍTVÁNYOKON KERESZTÜL-KASUL !!!!! :o)))))))) ÉN IS NEKED ! TE IS NEKEM ! EGYÜTT MEKÜNK !
AKKOOO...MOS FÖLÁLLUN K....ÉS MEGTAPSOLJUK...MINKET !!!! MER ILYEN NAGYOK VAGYUNK...MINK KETTEN !!! :DDDDDDDDDDD

...KÉT ILYEN BARMOT MÉÁG NEM BASZOTT A VILÁG...A VILÁGRAhhhhh !!!

kvadrillio 2015.03.21. 21:54:55

„A Kormányzótanács 1919. évi július hó 21.-én tartott ülésében a már elrendelt fehérnemürekviráláson kívül a ruhanemüek rekvirálását is elrendeli éspedig aképen, hogy maximálisan 3 ruhánál több, 8 férfi ingnél, 8 férfi alsónadrágnál, 12 női ingnél és 12 női alsónadrágnál többje senkinek nem lehet. A többi fehérnemüre vonatkozólag a maximumot ehhez arányosan kell megállapitani. Ez a ruha- és fehérnemürekvirálás a vas- és fémmunkások csütörtöki bizalmi testületi ülésén szintén előterjesztendő és ott megtárgyalandó.

Budapest, 1919. julius 22.-én

...most viszonnyt.....nagynehezen de be lehet kerülni közmunkásnak. VCalamint vannak turkálóink is..., ahol lehet venni már 800 ft-ért is valami zsebkendőfélét......azután vannak kaja egységcsomagok is, amit alapítványom osztogatnak a rászorulóknak....esetenként használt ruhákat is beletesznek.....DE NEM 8 INGJE, MEG 8 ALSÓGATYÁJA VAN AZ EMBEREKNEK ! ELÉG NEKIK 2, ESETLEG 3 DB-IS.....SEGÉLY AZ MÁR NEM JÁR NEKIK, CSAK HA MEGKÖNYÖRÜL AZ ÖNKORI RAJTUK......
2015. MÁRCZIUS 21....................................................

kvadrillio 2015.03.21. 22:34:32

Boros ImreRomok és építőmesterek
Gyorsuló ütemben romosodik a Breton Woods építménye.

Boros Imre – 2015.03.21. 02:01

A második világháború tulajdonképpen még be sem fejeződött, amikor az abszolút győztes Amerikai Egyesült Államok már a világégés utáni nemzetközi pénzügyi rendszer neki kedvező kialakításán szorgoskodott.

Az egyetlen, a nemzetközi piacokon és a világgazdaságban egyensúlyi automatizmusokat ígérő, a Keynes által javasolt megoldást azonnal lesöpörték az asztalról, rögtön félredobták, és helyette a hálózat középpontjában az amerikai dollárral állt fel az új nemzetközi pénzügyi rendszer.

Az automatizmusok helyett az előre borítékolható egyensúlytalanságok helyreállítását az Amerikai Egyesült Államok által máig dominált intézményekre, tehát az IMF-re és a Világbankra bízták, valamint az ezek által az egyensúly helyreállítására javasolt intézkedések terheit mindig a bajban lévő országra kívánták hárítani az új rendszer szellemi megalapozói.

Fügefalevélként, azaz soha be nem váltott ígéretként az esetlegesen felesleges központi banki dollárkészletek fix harmincöt dolláros unciánkénti áron történő beváltását helyezték kilátásba az amerikai kincstárban.

A gyakorlatban azonban tiszta dollárstandardként működő pénzügyi rendszer soha nem látott gazdasági és katonai terjeszkedést tett lehetővé az Amerikai Egyesült Államok számára. A rendszer működésének lényegéhez tartozott ugyanis, hogy nemcsak tűrte, de egyenesen kívánta is az amerikai költségvetési deficitet.

A mindenki számára kívánatos dollárok ugyanis úgy kerültek forgalomba, hogy az Amerikai Egyesült Államok költekezett a nagyvilágban. Költekeztek az amerikai nagyvállalatok, amikor felvásárolták a világgazdaság legjelentősebb gazdasági pozícióit, vagy a kontinensükön kívül alapítottak ilyeneket.
A megtérülés reményében a bankok finanszírozták a költekezést, az amerikai központi bankrendszer pedig refinanszírozta őket. Nem volt fukar az amerikai állam sem a költekezésben, nem fájt a feje, ha nem jött ki a hazai adóbevételekből, szinte csővezetéken bocsátotta piacra adósságleveleit, amelyeket jórészt a dollárhoz jutott külföldiek vásároltak meg a biztonság és a biztos hozam reményében.

Iszonyú pénzösszegeket emésztettek fel az egymást követő helyi háborúk, lokális konfliktusok, Koreában, Vietnamban és máshol. A legfőbb piacokon pedig az árakat is dollárban jegyezték, így ezeknek az üzleteknek a lefedezéséhez is az amerikai valutára volt szükség, mégpedig sokra. Ennek igazolásához elég lehet, ha csak az energiahordozók vagy a tőzsdei gabonapiac igényeire gondolunk.

Amikor a világ jól megtelt dollárral, kiderült, hogy nincs valós kapcsolata az arannyal, ez csak illúzió. A hetvenes évek meghozták az illúziók elvesztésének korszakát. Harmincöt dolláros unciánkénti áron a beváltásra nem volt mód, mert az arany árát felszabadították, ami azóta az eredeti dollárárnak a háromezer-ötszáz–négyezer-ötszáz százalékánál tart. A dollárt először a főbb nemzeti devizákhoz mérten le is értékelték, 1973 óta pedig az árfolyamát sem garantálja senki, a Federal Reserve ilyen kötelezettsége megszűnt, ezt még Nixon elnök adta a világ tudtára.

A dollár értéke két pályán mozgott már régóta. Otthon tartotta az értékét, komoly vásárlóerőt képviselt, de a nemzetközi forgalomban a főbb valutákkal szemben sokat veszített értékéből. Hol van már az az idő, amikor a svájci nemzeti pénzből, a frankból akár 2,40-et is elkértek érte, ma inkább egy az egyben megy. Következtetni lehet hát a dollárfelhalmozó külföldiek érzésvilágára az elszenvedett veszteségeket érzékelve.
A kiútkeresés már régóta folyik, több-kevesebb sikerrel. Az Európai Unió a hetvenes években megfogalmazott sajátpénz-ideája sajnos köszönőviszonyban sincs azzal, amit ma eurónak neveznek, és nem tekinthető másnak, mint egy domesztikált, a Federal Reserve Bankokból mozgatott speciális dollárnak, amiből akkor van több, ha ott bólintanak – és a kevesebbhez is bólintás kell.

Többször gondolták a dollár- és ma már eurótulajdonosok menekülési útnak a svájci frankot, az egekbe erősítve az alpesi devizát, tetemes nehézséget okozva a svájci exportgazdaságnak és legutóbb gigantikus veszteségbe küldve a Svájci Nemzeti Bankot. Helyenként megtalálják az útját a nemzetközi piac szereplői, hogy a napi pénzforgalmukban is kerüljék a dollárt, és más nemzeti pénznemekben kereskedjenek. A nemzetközi tranzakciók növekvő százaléka bonyolódik le kínai jüan­ban, hiszen Kína a második exporthatalom ma, és kéri pénzének is a helyet. Más országok valutát cserélnek. Hitelszámlákat nyitnak egymásnak saját nemzeti valutájukban, így mindkét fél tud vásárolni a másik országban. Csak a szaldókról kell később gondoskodni, de a forgalom megy simán.

Omladoznak a Bretton Woods intézményei is. Ez nagyon látványossá vált a 2008-tól dúló nemzetközi pénzügyi válság óta. Az IMF csak úgy tudott kötelezettségeinek eleget tenni, ha tehetős tagjaitól kölcsönzött gigantikus összegeket. Amikor ezért például Kína finanszírozó erejének mértékében

kvadrillio 2015.03.21. 22:36:57

@kvadrillio: Amikor ezért például Kína finanszírozó erejének mértékében beleszólást kért a testületi ügyekbe, elutasítást kapott. A tradicionálisan amerikai vezetés alatt álló Világbanknál is ez a módi.
Nem véletlen tehát a regionális és globális ellenszerveződések sora. A BRICS országok százmilliárd dollár alaptőkével alapítottak bankot, ami arra hivatott, hogy saját igények szerint finanszírozzon projekteket, és ahhoz a piacon forrásokat keressen. A legutóbbi hír meg arról szól, hogy Kína vezetésével, kéttucatnyi ázsiai ország részvételével ötvenmilliárd dolláros alaptőkéjű ázsiai infrastruktúra-fejlesztő bank létesül, amihez egymás sarkába taposva csatlakozik az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország is.

A Bretton Woods építménye romosodik, falai, tartóoszlopai rogyadoznak. A kérdés csak az, hogy ezt a romosodást ellensúlyozhatja-e a lényegét tekintve máig is titkos tervezet az Európai Unió és az Amerikai Egyesült államok között, a kereskedelemről és a befektetésekről a szóló TTIP, vagy úgy járnak az építőmesterek, mint a mondabeli Kőmíves Kelemen, hogy amit építettek estig, leomlott reggelre. A kérdésre ma még nem ismert a válasz. """A legutóbbi hír meg arról szól, hogy Kína vezetésével, kéttucatnyi ázsiai ország részvételével ötvenmilliárd dolláros alaptőkéjű ázsiai infrastruktúra-fejlesztő bank létesül, amihez egymás sarkába taposva csatlakozik az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország is."""........:)

....ÉRDEKESEK EZEK A VÁLTOZÁSOK VILÁGUNKBAN ! :)))

Janos Mohacsi 2015.03.22. 08:03:33

A nőket is közösbe akarták tenni?? Ez a legenda(?)1945 ig fennmaradt!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.03.22. 08:30:32

@Janos Mohacsi:

„(...)

De ti, kommunisták, a nőközösséget akarjátok bevezetni, kiáltja felénk karban az egész burzsoázia.

A burzsoá puszta termelési szerszámnak tekinti feleségét. Hallja, hogy a termelési szerszámok közösségi kiaknázását követelik, és persze nem tud egyebet gondolni, mint azt, hogy ez a közösségi sors a nőket szintén érinti majd.

Nem sejti, hogy éppen arról van szó, hogy megszüntessük a nőknek azt a helyzetét, amelyben puszta termelési szerszámok.

Egyébként semmi sem nevetségesebb, mint burzsoáink magasztos erkölcsi felháborodása a kommunisták állítólagos hivatalos nőközösségén. A kommunistáknak nem kell a nőközösséget bevezetniük, mert ez majdnem mindig létezett.

Burzsoáink nem elégednek meg azzal, hogy proletárjaik feleségei és leányai rendelkezésükre állanak, a hivatalos prostitúcióról nem is beszélve, hanem fő gyönyörűségüket abban lelik, hogy egymás feleségét elcsábítják.

A polgári házasság a valóságban feleségközösség. Legfeljebb azt lehetne a kommunistáknak szemükre vetni, hogy a képmutatóan leplezett nőközösség helyett hivatalos, őszinte nőközösséget akarnak bevezetni. Egyébként magától értetődik, hogy a mostani termelési viszonyok megszűnésével a belőlük fakadó nőközösség, vagyis a hivatalos és nem hivatalos prostitúció is eltűnik majd.

(...)”
(Marx, K. - Engels, F.: A kommunista kiáltvány)

Janos Mohacsi 2015.03.22. 08:38:28

bbjnick:
feminfo.444.hu/2015/03/19/dobrogik-nepesitettek-be-a-foldet/

Amugy a komcsik csak irigyek voltak e tekintetben is!!! 1920 utan ha jott a nagy fekete auto a parttitkar elvtarssal, akkor ugyanugy le kellett vele fekudni, mint elotte a földesúrral!!!

Toportyán Zsóti 2015.03.22. 08:59:22

@profilo: Miért akkor a buzgalom a belépőkódért?

Toportyán Zsóti 2015.03.22. 09:01:24

@Tudományos libsizmus: Nincs igazi vita,most írod buzi patkány vagy.Komoly iskoláid lehettek ha annyit nem vertek a bucidba,saját alávalóságod ne kend másokra.

Sir Galád 2015.03.22. 09:05:44

Elég súlyos, egyébként Csontváry patikáját is államosították és gyakorlatilag éhen halt. Persze azt se feledjük, hogy a vörös terror után a fehér terror következett, amelynek hiteles feldolgozását időről-időre változó aktuálpolitikai kontextusba helyezésük szintén akadályozza.

medvegy 2015.03.22. 10:26:13

Na igen, volt néhány kisebb lopás, ez tény. Viszont meg sincs említve, hogy az ellenfeleik milyen gazemberségeket követtek el. Pl. a bécsi követség kirablása, a tiszti különítmények garázdálkodása, gyilkosságsorozatai, rablásai, erőszakoskodásai, a vonatellenőrzésnek nevezett útonállásai. Az egész bagázs hazaárulása.

profilo 2015.03.22. 11:25:41

@Toportyán Zsóti:

Ó Zsóti!
Összekevered a rajtad való röhögést,a "munkásságod" szórakoztatóan együgyű voltán való élcelődést a rajongással.

:)

Toportyán Zsóti 2015.03.22. 16:49:16

@profilo: Genetikai defekt lehet hogy észre sem veszed max magadon röhöghetel,még a csutinak is volt olyan világos pillanata mikor rájött,vissza kell venni az arca méretéből ami persze genetikailag kizárt.

Herr Schwarze Liste 2015.03.22. 19:42:34

úgy hírlik, most éppen a települések pénzét rekvirálják világításmodernizáció címen

közösperonos átszállás 2015.03.24. 12:02:13

Kedves szerző, jó lenne eldönteni, hogy most a világháború vagy a vöröskomcsifújfújok rekvirálásai éheztették ki a lakosságot, mert két egymás utáni bekezdés indul hol így, hol úgy.